Eljárás : 2010/2100(INI)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot : A7-0284/2011

Előterjesztett szövegek :

A7-0284/2011

Viták :

PV 26/09/2011 - 23
CRE 26/09/2011 - 23

Szavazatok :

PV 27/09/2011 - 8.15
A szavazatok indokolása
A szavazatok indokolása

Elfogadott szövegek :


JELENTÉS     
PDF 293kWORD 226k
2011. július 19.
PE 448.856v02-00 A7-0284/2011

a fejlődő országok élelmezésbiztonsági kihívásainak kezeléséhez nyújtott segítség európai uniós szakpolitikai keretéről

(2010/2100(INI))

Fejlesztési Bizottság

Előadó: Gabriele Zimmer

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
 INDOKOLÁS
 VÉLEMÉNY a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság részéről
 A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

a fejlődő országok élelmezésbiztonsági kihívásainak kezeléséhez nyújtott segítség európai uniós szakpolitikai keretéről

(2010/2100(INI))

Az Európai Parlament,

–    tekintettel az ENSZ-nek az EU valamennyi tagállama által aláírt Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában foglalt kötelezettségekre, különösen annak az élelemhez való jogról szóló 11. cikkére,

–    tekintettel az 1996-os világélelmezési csúcstalálkozó (Római Nyilatkozat) azon célkitűzésére, hogy az éhező emberek száma 2015-ig a felére csökkenjen,

–    tekintettel az ENSZ 2000. szeptemberi millenniumi csúcstalálkozóján elfogadott millenniumi fejlesztési célokra, és különös tekintettel a súlyos szegénység és éhínség felszámolásának elvére vonatkozó 1. számú millenniumi fejlesztési célra,

–    tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának „A világméretű élelmiszerválság többek között a meredeken emelkedő élelmiszerárak által okozott súlyosbodásának kedvezőtlen hatása az élelemhez való jog érvényesítésére” címmel 2008. május 22-én, Genfben megrendezett rendkívüli ülésére,

–    tekintettel a Tanács és a tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői, az Európai Parlament és az Európai Bizottság által az Európai Unió humanitárius segítségnyújtásáról elfogadott, „A humanitárius segítségnyújtással kapcsolatos európai konszenzus” című együttes nyilatkozatra,

–    tekintettel a Londonban 1999. április 13-án aláírt élelmiszersegély-egyezményre, amely célkitűzései révén hozzájárul a világ élelmezésbiztonságához és javítja a nemzetközi közösség abbéli képességét, hogy választ tudjon adni az élelmezési vészhelyzetekre és a fejlődő országok más élelmezési szükségleteire,

–    tekintettel az élelmezésbiztonsággal foglalkozó 2009-es világ-csúcstalálkozón kiadott nyilatkozatra, valamint FAO által kidolgozott, „A termőföld és más természeti erőforrások használatának felelősségteljes irányítására vonatkozó önkéntes irányelvek” című dokumentumra,

–    tekintettel a FAO „Önkéntes irányelvek a megfelelő élelmezéshez való jog fokozatos érvényesítésének támogatására a nemzeti élelmezésbiztonság keretében” című dokumentumára,

–    tekintettel a G20-ak francia elnökségének 2011. június 2-án benyújtott, az „Árak volatilitása az élelmiszer- és mezőgazdasági piacokon: politikai válaszok” című, a G20-ak számára készült intézményközi jelentésre,

–    tekintettel az EU termőföld-politikáról szóló, 2004. novemberi iránymutatására,

–    tekintettel az OECD és a FAO által 2011. június 17-én közzétett, „Az OECD-FAO mezőgazdasági kilátásai 2011–2020” című közös kiadványra,

–    tekintettel a mezőgazdaságról és az élelmezésbiztonságról szóló, 2003-ban aláírt maputói nyilatkozatra, melyben az afrikai kormányok kötelezettséget vállaltak arra, hogy éves nemzeti költségvetéseik legalább 10%-át a mezőgazdaságra fordítják,

–    tekintettel a Világbank által készített, a világban 2008-ban végbement fejleményekről szóló, „Mezőgazdaság a fejlődés szolgálatában” című jelentésre,

–    tekintettel „A KAP jövője 2020-ig” című bizottsági közleményre,

–    tekintettel a FAO legutóbbi (2011. júniusi) kétévenkéti jelentésére az élelmiszerekkel kapcsolatos kilátásokról,

–    tekintettel az agrártudományi és fejlesztési technológiai nemzetközi felmérésről (IAASTD) szóló, 2008. április 15-én közzétett jelentésre,

–    tekintettel a globális élelmezésbiztonságról szóló, 2009. július 10-én elfogadott L’Aquila-i Közös Nyilatkozatra,

–    tekintettel az ENSZ minimális szociális védelemre vonatkozó kezdeményezésére,

–    tekintettel az ENSZ 1982. évi tengerjogi egyezményére,

–    tekintettel a FAO felelősségteljes halászatra vonatkozó 1995. évi magatartási kódexére,

–    tekintettel a FAO „A halászat és akvakultúra helyzete a világban – 2010” című éves értékelésére,

–    tekintettel a fejlődő országok gyorsan emelkedő élelmiszeráraihoz kapcsolódó gyorsreagálási eszköz létrehozásáról szóló, 2008. december 16-i 1337/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre(1),

–    tekintettel az „A fejlődő országok élelmezésbiztonsági kihívásainak kezeléséhez nyújtott segítség uniós szakpolitikai kerete” című, a Tanácshoz és az Európai Parlamenthez intézett, 2010. március 31-én elfogadott bizottsági közleményre (COM(2010)0127), valamint a 2010. május 10-én elfogadott tanácsi következtetésekre,

–    tekintettel a „Humanitárius élelmezési segély” című, a Tanácshoz és az Európai Parlamenthez intézett, 2010. március 31-én elfogadott bizottsági közleményre (COM(2010)0126), valamint a 2010. május 10-én elfogadott tanácsi következtetésekre,

–    tekintettel az élelmiszer- és takarmányárak növekedéséről szóló, 2007. október 25-i állásfoglalására(2), a fejlődő országok gyorsan emelkedő élelmiszeráraihoz kapcsolódó gyorsreagálási eszköz létrehozásáról szóló, 2008. május 22-i állásfoglalására(3), valamint az élelmiszerárak növekedéséről szóló, 2011. február 17-i állásfoglalására(4),

–    tekintettel „Az afrikai mezőgazdaság előmozdítása – Javaslat az afrikai mezőgazdaság fejlesztésére és az élelmezésbiztonságra” című, 2007. november 29-i állásfoglalására(5),

–    tekintettel a közös agrárpolitikáról és a globális élelmezésbiztonságról szóló, 2009. január 13-i állásfoglalására(6),

–    tekintettel a FAO csúcstalálkozójáról és az élelmezésbiztonságról szóló, 2009. november 26-i állásfoglalására(7),

–    tekintettel a politikák fejlesztési célú koherenciájáról és a „hivatalos fejlesztési támogatás plusz” koncepcióról szóló, 2010. május 18-i állásfoglalására(8),

–    tekintettel az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlés élelmezésbiztonságról szóló, Kinshasában, 2010. december 4-én elfogadott állásfoglalására(9),

–    tekintettel az ENSZ élelemhez való joggal foglalkozó különmegbízottjának 2011. január 29-én a G20-hoz intézett nyolc ajánlására,

–    tekintettel az ENSZ élelmezésügyi különmegbízottja által készített, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 2011. március 8-án benyújtott „Agroökológia és az élelmiszerhez való jog” című jelentésre,

–    tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 208. cikkére,

–    tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

–    tekintettel a Fejlesztési Bizottság jelentésére és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság véleményére (A7-0284/2011),

A.  mivel a FAO szerint az éhezők száma 2010-ben elérte a 925 milliót; mivel az alultápláltság az öt éven aluli gyermekek 26%-át érinti és az öt éven aluli gyermekek elhalálozásáért az esetek több mint egyharmadában az alultápláltság felelős; mivel csak a fejlődő országok fele (118 közül 62) halad jó úton a millenniumi fejlesztési célok teljesítése felé; mivel a gazdasági világválság, az égbe szökő élelmiszer- és üzemanyagárak számos fejlődő országban, különösen a legkevésbé fejlett országokban rontották az élelmiszerellátást, részben megsemmisítve a szegénység felszámolása terén az utóbbi évtizedben elért eredményeket;

B.   mivel az éhség és alultápláltság a legfőbb elhalálozási okok, és a világ békéjére és biztonságára is ezek jelentik a legnagyobb fenyegetést;

C.  mivel a FAO nemrégiben közzétett, 2011. januári élelmiszerár-indexe szerint az élelmiszerárak havonta folyamatosan emelkednek és jelenlegi szintjeik meghaladják az élelmiszerárak 2008-as rekordszintjét; mivel a nyersanyagárak ingadozása nagy hatással van az alacsony jövedelmű országokra és a fejlődő országok lakosságának legszegényebb, legelesettebb és leginkább marginalizált rétegeire;

D.  mivel a mezőgazdasági termékek iránti globális kereslet 2050-ig várhatóan 70%-kal fog emelkedni, amelyet kevesebb víz és növényvédőszer, kevesebb rendelkezésre álló mezőgazdasági földterület felhasználásával, és fenntartható agroökológiai termelési módszerek alkalmazásával kell kielégíteni, miközben a világ népessége az előrejelzések szerint addigra elérheti a kilencmilliárd főt; mivel az élelmiszerellátás bizonytalanságát tovább súlyosbítja az árupiaci spekuláció, a talajromlás, a vízhiány, az éghajlatváltozás, a földterületek globális felvásárlása és a földhasználat bizonytalansága – kivált a legszegényebbek és legelesettebbek körében –, a globális vetőmag-monopóliumok, az agroüzemanyagok iránti igény és az energiával kapcsolatos politikák;

E.   mivel a FAO „A halászat és akvakultúra helyzete a világban – 2010” című értékelése szerint a világ felmért halállományainak 85%-a teljesen lehalászott, túlhalászott vagy kimerült, és az alacsony jövedelmű, élelmiszerhiánnyal küzdő országokban az állati eredetű fehérje legalább 20%-a halból származik;

F.   mivel a fejlődő országokban a mezőgazdaság a munkaerő több mint 70%-ának – főként nőknek – biztosít foglalkoztatást és megélhetést; mivel a Világbank becslése szerint a mezőgazdasági ágazat növekedése kétszer olyan hatékony a szegénység csökkentése szempontjából, mint egyéb ágazatok növekedése, ugyanakkor tekintettel az egyéb vidéki ágazatok növekedésébe és munkahelyteremtő képességük fokozásába való beruházás fontosságára is;

G.  mivel bizonyítékok támasztják alá a teljes élelmiszer-termelés növelését illetően a kis- és középtermelői mezőgazdasági rendszerekben rejlő lehetőséget; mivel a fejlődő országokban kizárólag a kivitelre való termelés előtérbe helyezése negatív hatású lehet különösen a mezőgazdasági kistermelőként dolgozó nőkre nézve;

H.  mivel a magántulajdon védelme és a jogállamiság a mezőgazdasági magánberuházás alapvető feltétele;

I.    mivel a fejlődő országokban a kis területen gazdálkodók nem jutnak a jobb vetőmagba, műtrágyába és öntözőberendezésekbe történő beruházásokhoz szükséges kölcsönökhöz vagy mikrohitelekhez, a mezőgazdasági termelés növelése tekintetében komoly akadályokkal szembesülnek; mivel az állam kritikus szerepet tölt be a fenntartható fejlődés, valamint a termelő- és feldolgozókapacitások kiépítése terén;

J.    mivel az elmúlt három évtizedben drasztikusan csökkent a hivatalos fejlesztési támogatáson (ODA) belül nemzetközi szinten a mezőgazdaságnak juttatott rész;

K.  mivel az EU az élelmezésfinanszírozási eszköz létrehozása révén gyorsan reagált a 2008-as élelmiszerválságra; mivel ezeknek az intézkedéseknek az éhezés és az élelmiszerellátás bizonytalansága mögött meghúzódó strukturális okokra, valamint a kis és közepes méretű családi gazdaságokra, és különösen a nők által irányított gazdaságokra gyakorolt hatása nehezen mérhető, úgy véli, hogy ezen élelmezésfinanszírozási eszköz további bővítése vagy ahhoz további pénzeszközök hozzárendelése nem lehet automatikus, hanem arról olyan független hatásvizsgálat alapján kell dönteni, amely a finanszírozási folyósításoknak az egyes kedvezményezett országok élelmezésbiztonságának javítása terén nyújtott hatékonyságát méri;

L.   mivel az alultápláltság következményei, elsősorban az elégtelen magzati növekedés vagy az első két életévben bekövetkezett fejlődési visszamaradás által okozott károk – alacsonyabb felnőttkori testmagasság, alacsonyabb iskolázottság, kisebb felnőttkori jövedelem és alacsony súllyal születő utódok – visszafordíthatatlanok, számos déli országban továbbra is a fenntartható fejlődés egyik legsúlyosabb akadályának tekintendők;

M.  mivel 2008 óta az élelmezésbiztonság újra politikai hangsúlyt kapott és ennek következtében egyre több a nemzetközi szintű kezdeményezés, ami egy átfogó, globális stratégia kidolgozását teszi szükségessé,

Az élelmezés- és táplálkozásbiztonság uniós szakpolitikai kerete: a fenntartható mezőgazdaság emberi jogi szempontú megközelítése

1.   hangsúlyozza, hogy az éhezők száma elfogadhatatlanul nagy, és sajnálja, hogy az átfogó nemzetközi erőfeszítések ellenére nem sikerült elérni az 1. millenniumi fejlesztési célkitűzést; sürgős lépéseket szorgalmaz a nemzetközileg kötelező vállalások teljesítése és a megfelelő és tápláló élelemhez való jog érvényesítése érdekében;

2.  hangsúlyozza, hogy a politikai stabilitás az élelmezésbiztonság javulásának alapfeltétele, ezért minden érdekelt felet felszólít, hogy nyilvánítsák ki a stabilitás biztosításához szükséges politikai akaratot;

3.  üdvözli a Bizottságnak „A fejlődő országok élelmezésbiztonsági kihívásainak kezeléséhez nyújtott segítség uniós szakpolitikai kerete” című közleményét; mindazonáltal úgy véli, hogy amellett, hogy a globális élelmiszerválság példátlan és egyre növekvő súlyú humanitárius probléma, súlyos fenyegetést jelent a globális békére és biztonságra is, továbbá úgy gondolja, hogy – bár el kell ismerni, hogy a Bizottság igyekszik megfelelő megoldásokat találni az egymilliárd embert sújtó mélyszegénységre – az Európai Uniónak és a tagállamoknak sürgősen új beruházásokat kell elindítaniuk a mezőgazdaság és vidékfejlesztés terén – különös tekintettel a KAP új szövegére –, létre kell hozniuk az egész világ számára elegendő nagyságú alapvetőélelmiszer-készlet felhalmozását lehetővé tévő új, eseti mechanizmusokat, el kell törölniük a kereskedelem előtt álló, saját maguk által emelt akadályokat, továbbá könnyíteniük kell a leginkább érintett országok adósságán; úgy véli, hogy a Bizottságnak a fejlesztési támogatás kiszámítása során egyes országokban nagyobb figyelmet kellene fordítania az élelmezésbiztonság kérdésére;

4.   üdvözli a humanitárius élelmiszersegélyről, illetve az élelmezésbiztonságról szóló két bizottsági közleményt; az éhezés és az élelmiszerellátás bizonytalansága mögött meghúzódó kiváltó okok hatékonyabb kezelése, valamint az országok közötti és az azokon belüli élelmiszerosztással kapcsolatos problémák megoldása érdekében kéri, hogy e két közleményt egységes és összehangolt módon hajtsák végre, különös figyelmet fordítva a társadalom legszegényebb és marginalizált rétegeire; felhívja a tagállamokat, hogy támogassák az élelmezésbiztonsági keretpolitika végrehajtási tervének kidolgozását és elkészültét követően fogadják el e tervet; üdvözli, hogy különleges figyelmet szentelnek a katasztrófák által leginkább sújtottakra, vagyis a nőkre és a gyermekekre; úgy véli, hogy válság idején alapvető az érintett közösség rövid és hosszú távú élelmiszer-ellátási képességének biztosítása; emlékeztet arra, hogy a vészhelyzeti mechanizmusok nem jelenthetnek hosszú távú megoldást; aggodalmát fejezi ki e mechanizmusoknak különösen a helyi gazdaságokra gyakorolt negatív hatása miatt; hangsúlyozza, hogy a fenntartható fejlesztési politikának a hosszú távú és együttműködésre épülő megközelítéseken kell alapulnia;

5.   hangsúlyozza, hogy fokozni kell a kapcsolatot a segélyezés, a helyreállítás és a fejlesztés között; további források mozgósítását kéri a segítség folytonosságának biztosítása érdekében, és kéri, hogy a vita középpontjába a meglévő pénzügyi eszközök rugalmassága és komplementaritása kerüljön; szót emel a humanitárius szervezetek és a fejlesztési ügynökségek közötti párbeszéd és koordináció javítása mellett;

6.   szorgalmazza, hogy a KAP és az uniós fejlesztéspolitikai célkitűzések közötti összhang javítása érdekében az EU értékelje a KAP reformjára vonatkozó javaslatainak fejlesztési vonatkozású hatásait;

7.   felszólítja az EU-t, hogy fejlesztéstámogatási programjaiban növelje a fenntartható, elsősorban helyi fogyasztársa termelő kis- és középüzemi, valamint paraszti gazdaságoknak nyújtott támogatást, és fektessen be a részvételi alapú, nemzeti vezetésű tervekbe, amelyeket helyi szinten a gazdálkodókkal vagy azok képviselőivel, a helyi és regionális önkormányzatokkal és a civil társadalmi szervezetekkel együttműködve kell végrehajtani; hangsúlyozza az állami beruházások fenntartható agroökológiai termelési rendszerek kutatása területén történő növelésének szükségességét, amely a mezőgazdaság és a vidéki ágazat termelékenységét és versenyképességét is előmozdítja;

8.   hangsúlyozza a partneri megközelítés szükségességét az élelmezésbiztonságban érdekeltek teljes köre, különösen a helyi önkormányzatok, a regionális hatóságok és civil társadalmi szervezetek tekintetében; hangsúlyozza, hogy területükhöz és a helyi lakossághoz közel álló, a különböző szereplők fellépéseit összehangolni képes helyi önkormányzatok és regionális hatóságok közvetítő és fejlesztési platformként alapvető szerepet játszanak; hangsúlyozza, hogy az intézmények és a civil társadalmi szervezetek közötti strukturált párbeszédet ki kell terjeszteni az élelmezésbiztonsági kérdésekre;

9.   felhívja a Bizottságot, a tagállamokat és a fejlesztési támogatásokban adományozóként részt vállaló többi felet, beleértve a nem kormányzati szervezeteket is, hogy célzottabban fektessenek be a mezőgazdasági szektor fejlesztésébe, hogy a helyi lakosságnak megélhetése biztosítása érdekében ne kelljen elvándorolnia;

10. ismét hangsúlyozza a mezőgazdaság támogatásának jelentőségét a fejlődő országokban és annak fontosságát, hogy az EU hivatalos fejlesztési támogatásának (ODA) megfelelő részét a mezőgazdasági ágazatra fordítsák; sajnálja, hogy az 1980-as évek óta drámaian csökkent a mezőgazdaságra fordított fejlesztési támogatás szintje, és üdvözli, hogy felismerték e trend megfordításának szükségességét; felhívja a Bizottságot, hogy fejlesztési támogatásai keretében biztosítson elsőbbséget a mezőgazdaságnak, beleértve a gazdálkodók piaci hozzáférésének támogatását is;

11. emlékeztet arra, hogy mivel a lakosság legszegényebb rétegeinek nagy része a mezőgazdaságból tartja fenn magát, az 1. számú millenniumi fejlesztési cél megvalósításának nélkülözhetetlen feltétele a fenntartható mezőgazdaság fejlesztése és az IAASTD-ben szereplő elemzések alapos megfontolása; úgy véli, hogy különösen a mezőgazdasági kistermelés választ jelenthet az élelmezésbiztonsággal kapcsolatos kihívásra, hangsúlyt helyezve egyfelől a nők alapvető szerepének megerősítésére a termények helyi feldolgozása, valamint kölcsönök és mikrohitelek nyújtása révén, másfelől a mezőgazdasági kistermelői szövetkezetek alapvető fontosságára a hatékony mezőgazdasági és kereskedelmi politikák meghatározásakor;

12. rámutat, hogy a mezőgazdasági szektor fejlesztése hosszú távú befektetést igényel az egész értékláncban, a termelőtől a fogyasztóig, ami az jelenti, hogy biztosítani kell a megfelelő infrastruktúrát, például utakat, piaci összeköttetéseket és magukról a piacokról és a termékdiverzifikálás céljáról szóló információkat;

13. úgy véli, hogy a fejlődő országok támogatására irányuló politikát szükségszerűen egy munkahelyteremtő oktatási, képzési projektre kell alapozni, amely lehetővé teszi a fiatalok számára, hogy a jobb, nagyobb mértékben szakosodott és fenntartható termelés érdekében a fenntartható mezőgazdasággal kapcsolatos tanulmányokat folytassanak, korlátozva ezáltal a vidék elnéptelenedését és csökkentve a szegénységet;

14. ennek kapcsán hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a gazdálkodók saját élelmiszerigényük kielégítése mellett meg tudják termelni a saját képzésükhöz és a befektetéshez szükséges jövedelmet is;

15. hangsúlyozza, hogy a fejlődő országokban alapvető fontosságú a helyi mezőgazdasági szervezetek részvétele az agrárpolitika különböző szintű végrehajtásában, ezért a helyi közösségek érdekeinek védelme érdekében az Európai Uniónak törekednie kell a helyi szervezetek erősítésére;

16. egyetért azzal, hogy az IAASTD-jelentésnek megfelelően az uniós támogatási programoknak a fenntartható, elsősorban kisüzemi élelmiszer-termelést kell előtérbe helyezniük és az olyan megközelítéseket, amelyek erősítik a biológiai sokféleséget, megelőzik a termőföld degradációját, előmozdítják az alacsony külső ráfordításokat igénylő (LEI) mezőgazdasági gyakorlatokat, és növelniük kell a fejlődő országokban előállított mezőgazdasági termékek mennyiségét, ami a tisztességes kamatok és feltételek mellett felvehető kölcsönök és mikrohitelek kistermelők és középüzemi gazdálkodók számára történő elérhetőbbé tétele révén valósítható meg;

17. úgy ítéli meg, hogy az EU-nak hozzá kellene járulnia a fejlődő országok éghajlati viszonyaihoz alkalmazkodó, könnyen tárolható, forgalmazható és a mezőgazdasági termelőknek könnyen leszállítható helyi növényfajtákból származó vetőmagok használatának ösztönzéséhez, hiszen ezekre nem vonatkoznak szellemi tulajdonjogok;

18. felhívja az EU-t és a fejlődő országokat, hogy főként a köz- és magánszféra partnerségei és közös vállalkozások útján hozzanak létre közös kutatási és képzési kapacitásokat a fenntartható gazdálkodási módszerek és új technológiák területén, ideértve a hozzáadott értéknek az élelmiszerek begyűjtési és tárolási pontjain csomagolás és feldolgozás útján történő előállítását is;

19. ragaszkodik az állami forrásokból finanszírozott kutatás megerősítéséhez és a fenntartható mezőgazdaságra vonatkozó tudásanyag átadásához, ösztönözve a mezőgazdasági kistermelők helyzetét a mezőgazdasági termelés optimalizálása, az éghajlatváltozás jelentette kihívásokhoz való alkalmazkodás és a források iránti megnövekedett kereslet révén megerősítő tevékenységeket;

20. az erdők és lápvidékek, az őslakosság és a hagyományos mezőgazdasági módszerek védelmét szolgáló mechanizmusok létrehozását kéri a kivitelre termelő harmadik országokban;

21. a növekvő világnépességre és a természeti erőforrásokra nehezedő növekvő nyomásra való tekintettel úgy ítéli meg, hogy elengedhetetlen a fenntarthatóbb, energiatakarékosabb és hatékonyabb termelés világszintű megvalósítása; kéri, hogy az EU és a tagállamok által nyújtott segélyeket a fenntartható és az energiafelhasználás szempontjából önellátó mezőgazdasági termelési rendszerek kialakításához kössék, és hogy e segély egy része járuljon hozzá a megújuló energiát előállító (például a szél és a nap energiáját felhasználó) létesítmények építéséhez és a helyes vízgazdálkodás kialakításához;

22. hangsúlyozza, hogy az ENSZ éghajlat-változási alapjáról szóló tárgyalások keretében az EU-nak arra kell törekednie, hogy a fejlődő országoknak kifizetett pénz jelentős részét valóban a helyi agrárpolitikák megerősítésére használják fel, kellő figyelmet fordítva a környezeti szempontból fenntartható társadalmi fejlődésre;

23. hangsúlyozza, hogy amennyiben a fejlődő országbeli mezőgazdasági kistermelőknek – különös tekintettel a nőkre – nemcsak fenntarthatóvá kell válniuk, hanem be is kell váltaniuk termelési potenciáljukat, akkor termésük kártevők és betegségek elleni védelme érdekében hozzáférhetőbbé kell tenni számukra a mikrohiteleket, beleértve a nonprofit mikrohiteleket is, amelyeket jobb vetőmagokba, műtrágyába és öntözőberendezésekbe, valamint a szükséges különböző növényvédő eszközökbe fektethetnek;

24. hangsúlyozza a táplálkozással kapcsolatos, valamint a táplálkozást befolyásoló tevékenységek és politikák erősítésének, és a támogatói beavatkozások jobb, összehangolásának jelentőségét ebben az ágazatban, országos, uniós és nemzetközi szinten;

25. hangsúlyozza, hogy a fejlődő országok mezőgazdasági kistermelőinek nagyobb hozzáférést kell biztosítani a tulajdonjogokhoz, lehetővé téve a kis földterületek tulajdonosainak, hogy tulajdonuk igazolását követően azt a termelésük növeléséhez szükséges kölcsönök fedezeteként használják;

26. felszólítja a Bizottságot, hogy támogassa a partnerországokban a mezőgazdasági feldolgozókapacitások fejlesztését a betakarítás utáni veszteségek csökkentése, az élelmiszerek eltarthatóságának meghosszabbítása, és az élelmiszerek megromlásából eredő, a fejlődő országokban most világszinten is igen magas veszteségek megelőzését szolgáló, jobb tárolólétesítmények fejlesztése érdekében, továbbá e fejlesztések révén mozdítsa elő a helyi piacokhoz való hozzáférést és a helyi lakosság tisztességes munkához jutását; felszólítja az EU-t és a tagállamokat, hogy tegyenek meg mindent a kapacitásépítést szolgáló technológiák, szakértelem és támogatás fejlődő országoknak történő átadása érdekében;

27. felszólítja a Bizottságot, hogy vegye figyelembe a száraz és félszáraz területek jelentőségét, különösen az állatállomány tekintetében, mivel az erősebben urbanizált területek húsellátásának legnagyobb része az ilyen területekről származik;

28. emlékeztet arra, hogy a megfelelő élelemhez való hozzáférés egyetemes emberi jog; sürgeti a partnerországokat, hogy hajtsák végre a FAO élelemhez való jogra vonatkozó önkéntes irányelveit;

29. emlékeztet arra, hogy a mezőgazdasági fejlesztés alapját az élelemhez és az élelmiszer-termeléshez való jognak kell képeznie; ragaszkodik ahhoz, hogy az Unió elismerje annak szükségességét, hogy a fejlődő országok (mind mennyiségi, mind minőségi szempontból) képesek legyenek biztosítani élelmiszerellátásuk biztonságát, továbbá elismerje azt a jogukat, hogy a lehető legnagyobb mértékben önellátóak legyenek, és álljon ki ezen elképzelések mellett; e tekintetben hangsúlyozza az EU azon kötelezettségvállalását, hogy a WTO-beli partnerek által hozott hasonló intézkedésekkel párhuzamosan fokozatosan megszünteti exporttámogatásait; ezzel párhuzamosan hangsúlyozza, hogy biztosítani kell a helyi lakosság élelmiszerhez való egyenlő hozzáférését ezekben az országokban;

30. emlékeztet az élelmezésbiztonság fontosságára, mely egy ország vagy régió azon képességeként definiálható, hogy egy fenntartható mezőgazdasági modell keretében demokratikusan végrehajtsa saját mezőgazdasági és élelmezési politikáit, prioritásait és stratégiáit; emlékeztet arra, hogy néhány fejlődő országban a jelenlegi termelési kapacitások nem feltétlenül fedezik a szükségleteket, és hogy a hosszú távú élelmezésbiztonság megteremtéséhez csökkenteni kell az importfüggőséget e belső kapacitások fejlesztése révén;

31. emlékeztet arra, hogy az élelmezésbiztonsághoz kapcsolódó fellépések irányítását olyan megközelítésnek kell vezérelnie, amely az élelmiszersegélyeken túlmutató élelmezéspolitikán és az adományozók közötti, illetve az adományozók és a támogatottak közötti, szorosabb helyi szintű partnerséget jelentő együttműködésen alapuló globális hálózatra épül, és emlékeztet arra is, hogy a támogatott országok politikája létfontosságú az olyan alapvető közjavak nyújtásának vállalásában, mint a belső béke és a vidéki infrastruktúrákba történő befektetés;

32. üdvözli a táplálkozási szempontok uniós programokba való beépítésének határozott szándékát; felszólítja a Bizottságot, hogy készítsen e szempontról külön közleményt; szorgalmazza a táplálkozási szempont állandó figyelembevételét az élelmezésbiztonsági politikákban és a mezőgazdasági ágazatot érintő fellépésekben;

33. felszólítja a Bizottságot, hogy ismerje el a nők által az élelmezés- és táplálkozásbiztonságban mezőgazdasági kistermelőként betöltött lényeges szerepet, és hogy fektessen be a kifejezetten őket támogató programokba; emlékeztet arra, hogy a nőknek a maguk és gyermekeik táplálkozásbiztonságának elérésében betöltött szerepe még mindig nem kapott kellő elismerést, és ezért biztosítani kell a nők megélhetését és bővíteni kell a megfelelő táplálkozásra vonatkozó ismereteket; hangsúlyozza, hogy az uniós stratégiának előtérbe kell helyeznie azon fellépéseket is, amelyek a legkiszolgáltatottabbak – elsősorban a vidéken élők – számára lehetőséget biztosítanak arra, hogy mezőgazdasági képzésben, táplálkozási, egészségügyi és a munkakörülményekre vonatkozó oktatásban részesüljenek, és szükség esetén biztonsági háló álljon rendelkezésükre;

34. felkéri a Bizottságot és az olyan nemzetközi szervezeteket mint pl. a FAO, hogy továbbra is folytassanak folyamatos konzultációt a világ civil társadalmával és a nem állami szereplőkkel, különösen a mezőgazdasági termelők, halászok és állattenyésztők szervezeteivel, amelyek bevonása és részvétele alapvető fontosságú az élelmiszertermelés minőségének javításához szükséges konkrét intézkedések meghozatalához;

35. a FAO népességbecslései alapján, melyek azt jelzik, hogy 2025-re a fejlődő világ népességének több mint fele (hozzávetőleg 3,5 milliárd ember) városi területeken fog élni, úgy véli, hogy a városi kertgazdaságot támogató politika kiutat kínálhatna a szegénységből, hiszen a tevékenység beindításával járó kezdeti költségek alacsonyak, a termelési ciklus rövid, illetve az időegységre, földméretre és vízhasználatra vetített hozam magas, továbbá zöldebbé tehetné az új városokat;

36. sürgeti az EU-t, hogy támogassa az ENSZ szociális védelmi minimumra vonatkozó kezdeményezését, amely az élelmiszerbiztonság és a táplálkozás javítása érdekében – az emberi jogi megközelítés megvalósításának fő elemeiként – a szegényeknek és rászorulóknak – ideértve a fogyatékkal élő személyeket is – nyújtott, az alapvető élelmiszerek beszerzéséhez elegendő alapellátáson és alapvető szolgáltatásokon keresztül segítene kielégíteni az elszegényedett csoportok alapvető élelmezési szükségleteit;

37. szorgalmazza, hogy a Bizottság szenteljen több figyelmet az alultápláltságnak, különös tekintettel az anyák és csecsemők alultápláltságára, és fejlesztési politikájába építsen be megalapozott és több ágazatra kiterjedő táplálkozási stratégiákat;

38. kiemeli az ENSZ élelemhez való joggal foglalkozó különmegbízottjának megállapítását, amely szerint a mezőgazdasági termelők részvétele döntő az agroökológiai mezőgazdaság kialakításának sikerében, és ösztönzőleg hat a mezőgazdasági termelők továbbképzésére; ezért a fejlődő országok élelmiszer-termelőit arra ösztönzi, hogy kapcsolódjanak be a nemzetközi és helyi NGO-k és a mezőgazdasági szövetkezetek munkájába;

39. felszólítja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy segítsék elő és támogassák az innovatív pénzügyi eszközöket, mint például a pénzügyi tranzakciók nemzetközi adóját; emlékeztet arra, hogy ezeknek az eszközöknek ki kell egészíteniük az Egyesült Nemzetek által meghatározott azon célkitűzést, hogy a GNI 0,7%-át a fejlesztési együttműködésre kell fordítani; ezzel egyidejűleg hangsúlyozza, hogy a fejlődő országoknak fokozniuk kell erőfeszítéseiket az adóügyek, különösen az adóbeszedés és az adóelkerülés elleni küzdelem terén;

Hatékony intézkedések az élelmiszerárak ingadozása és az ellenőrizetlen földfelvásárlások ellen: a spekuláció korlátozása az élelmiszerek és a mezőgazdasági nyersanyagok piacain

40. aggodalmának ad hangot amiatt, hogy 2008, a globális élelmezési válság éve egyben a legnagyobb búzatermés éve is volt, és ennek tudatában hangsúlyozza az árupiaci árindexekkel kapcsolatos spekuláció negatív szerepét;

41. felhívja a figyelmet az áringadozás strukturális okaira, és erőteljesen hangsúlyozza, hogy az alapvető élelmiszertermékeken alapuló származtatott eszközökkel folytatott spekuláció jelentősen súlyosbította az áringadozásokat; megerősíti az ENSZ élelemhez való joggal foglalkozó különmegbízottjának a nagybefektetők nyersanyagárindexek befolyásolásában játszott szerepére vonatkozó következtetéseit;

42. hangsúlyozza, hogy az utóbbi időben az élelmiszerpiacon számos előre nem látható tényező negatív hatása jelentkezett, ideértve a Japánban történt katasztrófát, a politikai megmozdulások eddig soha nem látott hullámát számos észak-afrikai és közel-keleti országban, az újabb erőteljes olajár-emelkedést és a hosszan tartó bizonytalanságot a pénzügyi piacokon, amelyeknek mind megvolt a maguk következménye a globális gazdaságban;

43. úgy véli, hogy a pénzügyi spekuláció, továbbá a pénzügyi piacok, valamint a mezőgazdasági termékek kereskedelmének fokozott liberalizációja nagymértékben hozzájárul az árak ingadozásához, és hogy a piacok bizonyos szintű stabilitásának biztosítása érdekében szabályozási mechanizmusokat kell kialakítani; úgy ítéli meg, hogy a mezőgazdasági termelők tisztességes jövedelmének biztosítása, valamint egy élelmezésbiztonságot nyújtó életképes ágazat kialakulása érdekében növelni kell a piaci átláthatóságot; különösen az élelmiszer-kereskedelemben érintett szereplők egyértelmű azonosítását kéri, valamint az élelmiszertermékekkel kapcsolatos spekuláció átviteli mechanizmusainak mélyreható elemzését a helyi és világpiacokon;

44. sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek konkrét lépéseket a gabonával és élelmiszerrel folytatott pénzügyi spekuláció hatékony kezelése érdekében;

45. úgy véli, hogy az árualapú származtatott eszközök különböznek más származtatott pénzügyi eszközöktől, és hogy az e piachoz való hozzáférés jobb szabályozást tesz szükségessé;

46. úgy véli, hogy az Európai Uniónak lépéseket kellene tennie a világszintű élelmiszerkészletek helyreállítása érdekében, amelyek – miután 2007-ben elérték valaha volt legalacsonyabb szintjüket – a mezőgazdasági termékek világpiaci árát befolyásoló spekulációra adtak lehetőséget, ami aggasztó következményekkel járt a fejlődő országok számára;

47. szorgalmazza a gabona- és élelmiszertartalékok növelését, jobb kezelését és tárolását nemzeti és regionális szinten, továbbá a nemzetközi koordináció és nyomon követés erősítését, lehetővé téve ezáltal az élelmiszerár-ingadozás mérséklését, valamint az élelmiszerválságok jobb és gyorsabb kezelését;

48. mély aggodalmának ad hangot a külföldi befektetők által a fejlődő országokban – többek között a helyi mezőgazdasági kistermelők és középüzemi gazdaságok, továbbá a helyi, regionális és nemzeti élelmezésbiztonság kárára – jelenleg folytatott nagyléptékű földfelvásárlásokkal kapcsolatban; ezért felhívja az EU-t, hogy az őslakos gazdálkodók, kis- és középüzemi gazdálkodók és gazdálkodó nők földtulajdonának biztosítása és a társaságok területfoglalási gyakorlatainak megakadályozása érdekében ösztönözze a fejlődő országok kormányait földreform végrehajtására;

49. hangsúlyozza, hogy mindenki számára hozzáférést kell biztosítani a földterületekhez, védeni kell a helyi mezőgazdasági kistermelők földhöz, földbérlethez és földhasználathoz való jogát és a helyi közösségek természeti erőforrásokhoz való hozzáférését a termőföldek további felvásárlásának megakadályozása érdekében, amely ma már a világ egyes térségeiben, főként Afrikában ijesztő méreteket ölt;

50. reméli, hogy az európai támogatási és cselekvési programok a lehető legnagyobb mértékben hasznosítani fogják a helyi élelmiszer-termelők élelmiszergyártási ismereteit;

51. ösztönzi a FAO földfelvásárlásokra vonatkozó önkéntes irányelveinek elfogadását és részvételi alapú végrehajtásuk biztosítását, de emellett a földfelvásárlások terén szigorú, kötelező erejű nemzeti és nemzetközi szabályozást is sürget; hangsúlyozza, hogy a szerződéses tárgyalásokat átláthatóvá kell tenni, lehetővé téve, hogy azokban részt vegyenek a parlamentek, valamint a helyi és regionális önkormányzatok választott képviselői a civil társadalommal folytatott konzultációt követően;

52. szükségesnek tartja annak garantálását, hogy a helyi közösségek és intézmények rendelkezzenek a helyi mezőgazdaság kialakításának biztosítását lehetővé tevő hatáskörrel és tárgyalási lehetőségekkel; magatartási kódex kidolgozását javasolja a befektetők arra való erőteljes ösztönzése érdekében, hogy tevékenységeiket a mezőgazdasági termelékenység növelésére és a helyi lakosság megélhetési forrásainak bővítésére összpontosítsák;

53. felhívja a figyelmet nemcsak a földek, hanem a halászati engedélyek külföldi befektetők általi felvásárlására is; hangsúlyozza az átláthatóság szükségességét, és hogy lehetőséget kell adni a szerződéskötési tárgyalásokon a nemzeti parlamentek és a civil társadalom részvételére, továbbá sürgeti, hogy készüljön lista a közszférában kötött szerződésekről;

54. szorgalmazza olyan mechanizmusok létrehozását, amelyek megakadályozzák, hogy a helyi mezőgazdasági termelőket a túl magas árak révén kizárják, és képtelenné tegyék arra, hogy a helyi lakosság számára élelmiszert állítsanak elő;

55. emlékezteti a Bizottságot és a partnerországokat az agroökológiai termelési rendszerek éghajlatváltozást mérséklő hatásaira, továbbá arra, hogy a hosszú távú élelmiszerbiztonság a termelés környezeti hatásainak fenntarthatóságától függ, mivel egyaránt a védeni kell a természeti erőforrásokat és az élelmiszerellátás biztonságát; hangsúlyozza azonban, hogy a sürgető élelmiszerellátási problémákkal és éhínséggel küzdő régióknak nyújtott mezőgazdasági támogatás fő céljaként az élelmiszertermelés és az élelmiszerekhez való hozzáférés fokozását kell megjelölni;

56. üdvözli a G20-ak erőfeszítéseit az áringadozás és az élelmezésbiztonság kezelése terén;

57. mély aggodalmának ad hangot a természeti erőforrások csökkenését és a mezőgazdasági termelés hatékony feltételeinek megőrzését illetően, elsősorban a talajminőség, a víz hozzáférhetősége és a környezetszennyezés megelőzése vonatkozásában; hangsúlyozza, hogy valamennyi érdekelt félnek, különösen a mezőgazdasági termelőknek, a helyi és regionális önkormányzatoknak, valamint a civil társadalmi szervezeteknek jelentős szerepet kell betölteniük a fenntartható mezőgazdaság-fejlesztési stratégia kialakításában;

A politikák fejlesztési célú összehangolása: az uniós politikák hatása a globális élelmezésbiztonságra

58. emlékeztet arra, hogy az élelemhez való jognak feltétlen elsőbbséget kell élveznie az energiabiztonsági célkitűzések előtt; szorgalmazza az uniós energiastratégiai célok további hatásvizsgálatok elvégzéséig történő befagyasztását;

59. úgy véli, hogy az élelmezésbiztonságot nem veszélyeztetheti a bioüzemanyagok előállítása; ezért kiegyensúlyozott megközelítést kér, amely az élelmiszer- és az energiatermelés közötti verseny elkerülése érdekében elsőbbséget biztosít az élelmiszer-hulladék helyett a mezőgazdasági üzemekben és az erdészetben keletkező hulladékokat (szalma és egyéb növényi hulladékok, állati trágya, biogáz stb.) felhasználó bioüzemanyagok új generációjának; úgy ítéli meg, hogy az EU-nak arról is meg kell bizonyosodnia, hogy a bioüzemanyagok fejlődő országokból történő behozatala tiszteletben tartsa a fenntarthatóság kritériumait;

60. sürgeti a 2013 utáni KAP megtervezése során egy globálisabb nézőpont elfogadását, amelynek igazodnia kell ahhoz az elvhez, hogy nem érheti kár a fejlődő országok élelmiszerpiacait;

61. felszólítja a Bizottságot, hogy hatásvizsgálat keretében elemezze a KAP nemzetközi élelmiszerpiacokra és a fejlődő országok élelmezésbiztonságára gyakorolt externális hatását;

62. szorgalmazza, hogy a Bizottság vizsgálja meg az Unió területén zajló élelmiszerpazarlás problémáját, mivel feltételezhető, hogy a rendelkezésre álló élelmiszer legalább 40%-a – beleértve a fejlődő országokban előállított és az EU-ba behozott élelmiszereket is – eldobásra kerül, és javasoljon hatékony intézkedéseket a probléma kezelésére és a fogyasztási szokások javítására;

63. kéri az exporttámogatások fokozatosan történő teljes megszüntetését, valamint a KAP-ban szereplő összes egyéb olyan ösztönző megszüntetését, amely kereskedelemtorzító intézkedéseket eredményez;

64. szorgalmazza, hogy a Bizottság biztosítsa az uniós fejlesztési politikák érvényesülését a közös halászati politika most folyó reformjának külső dimenziójában;

65. felhívja a Bizottságot, hogy biztosítsa a FAO felelősségteljes halászatra vonatkozó magatartási kódexének betartását azokban az országokban, amelyekkel az EU halászati partnerségi megállapodást kötött, különösen a helyi, kisüzemi halászoknak a forrásokhoz való kedvezményes hozzáférés megadására vonatkozó ajánlást illetően;

66. hangsúlyozza, hogy a halászati ágazat a foglalkoztatás és az élelmezésbiztonság szempontjából számos országban kulcsfontosságú, így ezen országok jogosultak az EU által a saját fenntartható halászati iparágaik és kutatási tevékenységük fejlesztésére, valamint a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászat elleni ellenőrző és végrehajtó fellépésekre biztosított ágazati támogatásra;

67. reformokat szorgalmaz, amelyek bővítik a fejlődő országok piaci hozzáférési lehetőségeit, és lehetővé teszik számukra, hogy saját nemzeti és regionális piacaikon versenyképes teljesítményt nyújtsanak;

68. emlékeztet, hogy az Európai Uniónak a lehető legnagyobb mértékben biztosítania kell az együttműködési és fejlesztési politikái, valamint kereskedelempolitikája közötti összhangot, egyaránt figyelembe véve a tagállamok és a fejlődő országok igényeit és problémáit;

69. úgy véli, hogy az EU-nak a fejlődő országokban támogatnia kell a regionális integrációt és a helyi agrár-élelmiszeripari piacok fenntartható fejlődését, és különösen az életképes és fenntartható helyi szintű termelési és feldolgozói kapacitás kialakulását előmozdító regionális kereskedelmi megállapodásokat, valamint fejlesztési támogatásai jelentős részét erre a célra kellene szánnia;

70. ismételten hangot ad azon aggodalmának, hogy az EU kereskedelmi stratégiája nem mindig fejlesztésbarát megközelítésen alapul; ezért tisztességes és fejlődésbarát kereskedelmi megállapodásokat szorgalmaz, mivel ezek a globális élelmezésbiztonsági fellépés alapvető elemeit képezik;

71. emlékeztet arra, hogy az élelmezésbiztonsághoz uniós szinten egységesíteni kell és össze kell hangolni a különböző ágazati politikákat, azaz a fejlesztési politikát, a KAP-ot, a közös kereskedelempolitikát, az energiapolitikát és a kutatási programokat,

72. úgy véli, hogy a Bizottságnak támogatnia kell a fehérjenövényeket az Európai Unióban, hogy az Unió önellátóbb legyen, ami egyúttal hozzájárul a mezőgazdaság diverzifikálásához a fejlődő országokban, amelyek agrárpolitikája gyakran kizárólag a kivitelen és a külpiacokhoz való hozzáférésen alapul, a helyi közösségek jólétének és igényeinek kárára;

73. sürgeti a Bizottságot, hogy a folyamatban lévő GPM-tárgyalásokon helyezze előtérbe a fejlesztési szempontokat, szélesítse a fejlődő országok mozgásterét a kereskedelmi szabályokat illetően, különösen pedig alkalmazzon biztonsági záradékokat, amelyek révén elérhető a fejlődő országok gazdasági kapacitásának endogén, fenntartható fejlődése; emlékeztet arra, hogy a fejlődő országok által alkalmazott exportkorlátozások és a fiatal iparágak védelme a helyi termelés és élelmezésbiztonság fejlesztésére használható eszközök; követeli, hogy a Bizottság a WTO-tárgyalásokon képviseljen határozott, fejlesztést pártoló álláspontot; felszólítja a Bizottságot, hogy a nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokon alkalmazzon az emberi jogokon alapuló megközelítést, és a harmadik országokkal kötött megállapodások tekintetében végezzen emberi jogi szempontú hatásvizsgálatot;

74. felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassanak egy olyan, a szükségleteken alapuló egyezményt, amelyben a támogatók által vállalt élelmezési segély mértéke az emberek szükségleteihez és a segítségben részesülő országokban garantált helyi vásárlási volumenekhez igazodik;

75. mély aggodalmának ad hangot a most folyó FAC-tárgyalásokon az átláthatóság, az információnyújtás és a fontos érintettek részvételének hiánya miatt;

76. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1)

HL L 354., 2008.12.31., 62. o.

(2)

HL C 263. E, 2008.10.16., 621. o.

(3)

HL C 279. E, 2009.11.19., 71. o.

(4)

Elfogadott szövegek, P7_TA(2011)0071

(5)

HL C 297. E, 2008.11.20., 201. o.

(6)

HL C 46. E, 2010.2.24., 10. o.

(7)

HL C 285. E, 2010.10.21., 69. o.

(8)

HL C 316. E, 2011.5.31., 47. o.

(9)

Elfogadott szövegek, ACP-EU/100.879/10/fin.


INDOKOLÁS

Az élelmiszerellátás bizonytalansága megnehezíti a millenniumi fejlesztési célok (MFC) elérését, különösen a Szubszaharai Afrikában és a legkevésbé fejlett országokban. A 2010 szeptemberében tartott MFC-csúcstalálkozón elhangzottak szerint az éhínség megszüntetésével kapcsolatos célok terén tett előrelépés egyértelműen elmarad a szükséges szinttől. A FAO 2010-ben 925 millióra becsülte az éhezők számát, ami a 2009-es 1 023 millióhoz képest csökkenést jelent ugyan, de még mindig több az alultápláltak 2008-as számánál (amely mintegy 815 millió volt). Erőteljes bizonyítékok támasztják alá, hogy az utóbbi néhány hónap élelmiszerár-emelkedései máris növelték ezt a számot, még ha a FAO egyelőre nem is bocsátott rendelkezésre hivatalos számadatot.

Az új kihívások – köztük az élelmiszer-spekuláció növekvő veszélye, az éghajlatváltozás, a globális földfelvásárlások, a bioüzemanyagok, a biológiai sokféleség csökkenése, a talajdegradáció és a vízhiány – még inkább hozzájárulnak a világban az élelmezésbiztonság helyzetének romlásához. Ezzel összefüggésben az éhezéssel és az alultápláltsággal kapcsolatos jelenlegi problémák az élelmezésbiztonsági megközelítés átgondolásához vezettek, nemcsak uniós, hanem globális szinten is.

Az előadó meg kívánja erősíteni, hogy az európai intézmények, valamint a tagállamok napirendjeikben még mindig nem tették első helyre a szegénység, az éhezés és az alultápláltság felszámolását, illetve politikai stratégiáikban ezt nem jelölték meg közép- vagy hosszú távú célkitűzésként – az élelemhez, a vízhez, az energiához stb. való emberi jogok érvényesítését illető határozott kötelezettségvállalások ellenére. Ennek következtében a millenniumi fejlesztési célkitűzések 2015-ig történő elérése érdekében kritikus jelentősége lesz valamennyi uniós stratégia – úgymint az Európa 2020, a Globális Európa, az energiapolitika, a fenntartható fejlesztési stratégia és az uniós fejlesztési együttműködés – felülvizsgálatának, illetve szükség esetén átalakításának. Az előadó felszólítja továbbá az EU-t és a tagállamokat, hogy álljanak ki a szegénység és az éhezés világszerte történő leküzdésére vonatkozó kötelezettségvállalásaik mellett a nemzetközi szervezetekben, például a Világbankban, az IMF-ben és a WTO-ban.

Ezen túlmenően az előadónak meggyőződése, hogy a magánintézmények és -alapítványok ugyan mindig kiegészíthetik a kormányzati szervek munkáját a politikák kidolgozásában, de soha nem helyettesíthetik ezeket, demokratikus elszámoltathatóságuk hiánya miatt. Egy pénzügyi tranzakciókra kivetendő adó megvalósítása nagyon hasznos lehetne, és további forrásokat teremthetne a szegénység felszámolásához.

1. Az élelmezés- és táplálkozásbiztonság uniós szakpolitikai kerete: a fenntartható kistermelői mezőgazdaság emberi jogi szempontú megközelítése

Az Európai Bizottság az élelmezésbiztonságról folytatott újabb vita keretében 2010. március 31-én egy új közleményt fogadott el az élelmezésbiztonságról, amelynek célja, hogy az EU és tagállamai számára egy közös cselekvési kerethez alapul szolgáljon.

Az élelmiszerkínálat javítását illetően az előadó egyetért azzal, hogy az uniós támogatásnak az élelmiszerkínálat javítása érdekében előtérbe kell helyeznie a fenntartható kisüzemi élelmiszer-termelést, mivel az egész fejlődő világban még mindig a mezőgazdaság alkotja a vidéki gazdaságok alapját. A mezőgazdasági termelési rendszerek modelljeinek átalakítására van szükség, azon jelenlegi rendszerektől eltávolodva, amelyek nagymértékben támaszkodnak a külső alapanyagokra és az olajra, sokkal inkább előtérbe helyezve az alacsony külső bevitelű, illetve a helyi és regionális feltételekhez igazított agroökológiai rendszereket. Külön figyelmet kell fordítani a nőkre és szükségleteikre, mivel ők képviselik a mezőgazdasági kistermelők többségét.

Az élelmiszerekhez való hozzáférés javítását illetően az előadó üdvözli azt az egyértelmű politikai döntést, amely értelmében az uniós keret sarokkövének az „élelemhez való jogot” javasolják. Az EU-nak a jogokon alapuló megközelítést kell alkalmaznia a politikák és az egyes országokkal való együttműködések stratégiája, valamint az együttműködési programok kialakítása érdekében, és támogatnia kell a kormányokat abban, hogy alkotmányaikban elfogadják a „megfelelő élelemhez való jogot”. Ezen túlmenően az EU-nak és a partnerországoknak átlátható ellenőrzési mechanizmusokat kell létrehozniuk, ideértve a civil társadalmi szervezetek és a helyi hatóságok részvételét, annak garantálása érdekében, hogy az élelemhez való joggal kapcsolatos politikákat megfelelően végrehajtsák.

A táplálkozás minőségének javítását illetően az előadónak az is meggyőződése, hogy többet kell tenni a táplálkozással kapcsolatos tevékenységek fokozása és ebben az ágazatban az adományozói fellépések jobb összehangolása érdekében. A táplálkozási szempont hangsúlyosabbá tétele érdekében az előadó javasolja a megközelítés kiszélesítését, és a politikák és programok jövőbeni kidolgozása során az élelmezés- és táplálkozásbiztonság fogalmának alkalmazását.

Az „élelemhez való jogon” alapuló megközelítésen túlmenően az előadó rámutat arra, hogy az élelmiszer-szuverenitás koncepciója nagyon hasznos lehet az éhezés világszerte történő jelentős csökkentéséhez. Az élelmiszer-szuverenitás egy ország vagy régió azon képessége, hogy demokratikus módon meghatározza és végrehajtsa saját mezőgazdasági és élelmezési politikáit, prioritásait és stratégiáit; a koncepció a helyi termelést teszi első helyre a helyi élelmezési szükségletek szempontjából, és megőrzi a kultúrák sokféleségét, a mezőgazdasági termelők tudását és termelési módszereit. A koncepció demokratikus dimenziója lehetővé teszi az élelmezési politikákban érdekelt és azok által érintett összes érdekelt fél részvételét és bevonását. E tekintetben a strukturált párbeszédhez alkalmazott módszertan, amely átlátható és inkluzív eredményeket hozott, felhasználható lehet az élelmiszer-szuverenitás koncepciójának alkalmazására.

Az előadó sajnálja, hogy az élelmezésbiztonsági kihívásokról szóló közleményben nem dolgozták ki megfelelően a nemi szempontokat. Elismerik ugyan, hogy a nők fontos szerepet játszanak az élelmezésbiztonsági kihívások leküzdésében, de a közlemény nem tartalmazza e szerep tényleges elemzését és a nők támogatásához esetleg szükséges intézkedéseket.

Az előadó sürgeti az EU-t, hogy határozottan támogassa az ENSZ szociális védelmi minimumra vonatkozó kezdeményezését, amely segítene kielégíteni az elszegényedett csoportok alapvető élelmezési szükségleteit. Az emberi jogi megközelítés megvalósítását segítő két fő elemet az alapvető szolgáltatások (a közszolgáltatások rendelkezésre állása és az ezekhez való hozzáférés) és a szociális transzferek (amelyeket az élelmezésbiztonság és a táplálkozás javítása érdekében a szegényeknek és rászorulóknak fizetnek) alkotják.

Az előadó az új közleményben foglalt pozitív elemek elismerése mellett sajnálja, hogy az nem foglalkozik megfelelően az élelmiszerellátás bizonytalanságának alapvető okaival.

2. Hatékony intézkedések az élelmiszerárak ingadozása és az ellenőrizetlen földfelvásárlások ellen: a spekuláció korlátozása az élelmiszerek és a mezőgazdasági nyersanyagok piacain

2011 márciusában a FAO élelmiszerár-indexe 230 ponton állt, 14 ponttal az élelmiszerár-válság alatti 2008-as csúcs felett. Azóta széles körben elismert, hogy a spekuláció a 2008-as árcsúcs alatt és az élelmiszertermékek árainak közelmúltbeli emelkedésében is kulcsszerepet játszott. Miközben a 2003-as 13 milliárd USD-ről 2008-ra 317 milliárd USD-re nőtt a nyersanyagindex-alapok állománya, ugyanebben az időszakban az alapvető kereslet és a termelés mindössze 1,4 %-kal emelkedett. Továbbá az olajárak ingadozása közvetlenül összekapcsolódik az élelmiszerárak ingadozásával, ami tágabb összefüggésbe helyezi a problémát. Ezért minden megoldásnak számolnia kell a probléma összetettségével. Az előadónak határozott meggyőződése, hogy az élelmiszerárak ingadozásával kapcsolatos kérdéseket kiemelt prioritásként kell kezelni. Ennek következtében az előadó hathatós intézkedésekre szólít fel az élelmiszerekre és a mezőgazdasági termékekre vonatkozó, ellenőrizetlen spekulációval szemben. Különböző megoldások jöhetnek szóba, így például a származtatott eszközök pozícióinak korlátozása, a mezőgazdasági termelés védelme céljából a kereskedési lehetőség bizonyos befektetőkre való korlátozása, a tőzsdén kívüli kereskedési lehetőségek megszüntetése és az átláthatóság nagyfokú növelése a mezőgazdasági piacokon és a kereskedelemben.

Különös szükség van a természeti erőforrásokhoz való hozzáférés biztosítására is, különösen mivel a mezőgazdasági kistermelő földhasználatát nagyléptékű, kiváltképp külföldi mezőgazdasági befektetők által végrehajtott földfelvásárlások veszélyeztetik. A földfelvásárlásokat gyakran a helyi közösségek előzetes beleegyezése és az előnyök nem megfelelő megosztásával vagy anélkül valósítják meg. Mivel sok célországban gyenge a kormányzás és a földhasználók jogvédelme, a nagyléptékű felvásárlások a vidéki területeken növelhetik a szegénységet, és a helyi lakosság elűzéséhez vezethetnek. Az előadó úgy véli, hogy a vitában újra foglalkozni kell az agrárreformmal és a földterületek újraelosztásával mint a mezőgazdasági kistermelők földhöz jutását előmozdító módszerrel. Az előadónak az is meggyőződése, hogy nem fogadható el a helyi közösségek élelemhez való jogának kárára váló földharácsolás, és szigorú nemzeti és nemzetközi szabályozást kell kidolgozni és elfogadni a földfelvásárlás témakörében.

3. A politikák fejlesztési célú összehangolása: az uniós politikák hatása a globális élelmezésbiztonságra

a) Agroüzemanyagok

Az előadó emlékeztetni szeretne arra, hogy az agroüzemanyagok iránti növekvő kereslet nem veszélyeztetheti az élelmezésbiztonságot, és el kell kerülni az élelmiszer- és az energiatermelés közötti verseny kialakulását. Ezért mindaddig be kell fagyasztani az EU energiastratégiáit, amíg ki nem zárják azok élelmezésbiztonsági politikákra gyakorolt lehetséges negatív hatásait. Továbbá a növekvő kereslet miatt fennáll az esőerdők további irtásának jelentős veszélye.

b) Az uniós agrárpolitika (KAP) jövője

Az előadó sürgeti a Bizottságot, hogy vegye figyelembe a KAP-ba tartozó intézkedések fejlődő országokbeli élelmezésbiztonsági helyzetre gyakorolt externális hatását. A KAP keretében történő szabályalkotás nemzetközi élelmiszerpiacokra és fejlődő országokbeli élelmezésbiztonságra gyakorolt externális hatásának vizsgálata alapvető eleme – és kell is, hogy az legyen – az EU azon kötelezettségének, hogy eleget tegyen a nemzetközi igazságossághoz és a szegénység felszámolásához kapcsolódó kötelezettségvállalásainak. .

A jövő KAP-jának magában kell foglalnia és be kell tartania azt az elvet, hogy nem szabad kárt okozni a fejlődő országokbeli élelmiszerpiacoknak.

Az előadó üdvözli az exporttámogatások csökkentését, és kéri a közös agrárpolitika (KAP) további reformját a fennmaradó kereskedelemtorzító intézkedések megszüntetése és annak lehetővé tétele érdekében, hogy a fejlődő országok versenyképes teljesítményt tudjanak nyújtani saját nemzeti és regionális piacaikon.

c) Mezőgazdaság és kereskedelem

Az előadó ismételten hangot ad az EU kereskedelmi stratégiájával kapcsolatos aggodalmaknak, amely a versenyt és az uniós termékek piaci hozzáférését helyezi előtérbe, és nem biztosít fejlesztést szolgáló megközelítést. Ösztönözni kell a fejlődő országokból származó mezőgazdasági behozatalra kivetett vámok további csökkentését, előmozdítva ezzel ezen országok esetében a fenntartható vagyonteremtést és valós piaci hozzáférési lehetőségeket biztosítva, nemcsak a mezőgazdasági nyersanyagok, hanem a feldolgozott élelmiszertermékek számára is. A fejlődő országoknak sürgős szükségük van saját termelési és feldolgozókapacitásaik fejlesztésére, hogy növelni tudják a bevételeket és tisztességes munkalehetőségeket tudjanak teremteni a helyi lakosság számára. Ez alapkövetelmény az éhezés és a szegénység elleni eredményes fellépés érdekében. Az EU-nak támogatnia kell a helyi és regionális élelmiszer-termelők fejlődését és ezek arra szolgáló kapacitásainak fejlesztését, hogy a helyi, regionális és nemzeti piacokon termelni, kereskedni és versenyezni tudjanak.

Ezzel összefüggésben kudarcot vallott az úgynevezett washingtoni konszenzus, amely a liberalizálásra, a deregulációra és a privatizációra helyezte a hangsúlyt. Ezen ideológia pusztító következményeit például Haiti esete is jól szemlélteti: míg Haiti az 1970-es években önellátó volt rizsből, a rizsbehozatalt terhelő 50%-os adókulccsal a 2000-es években ez 3%-ra csökkent. Ennek következtében Haiti elvesztette önellátó képességét, és ellehetetlenítették a helyi mezőgazdasági kistermelőket, mert nem tudták felvenni a versenyt a jelentősen támogatott rizsbehozatallal. Bill Clinton mint a Haitival foglalkozó különmegbízott 2010 márciusában hivatalosan kijelentette az USA szenátusának egyik bizottságában, hogy az elnöksége alatt előmozdított eme liberalizációs politika tévesnek bizonyult. Ezen túlmenően, az előadó szerint nem fog működni az a javaslat, hogy a jövőben az iparosodott országoknak kell majd táplálniuk a legszegényebb országokat.

Az előadó támogatja, hogy az EU és harmadik országok közötti kereskedelmi megállapodásokba építsenek be az élelemhez való jog védelmére vonatkozó elveket. Ezért az uniós kereskedelmi, fejlesztési és külpolitikák emberi jogi szempontú hatásvizsgálata kritikus fontosságú lenne annak érdekében, hogy az élelemhez való jog valósággá váljon.


VÉLEMÉNY a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság részéről (16.11.2010)

a Fejlesztési Bizottság részére

a fejlődő országok élelmezésbiztonsági kihívásainak kezeléséhez nyújtott segítség európai uniós szakpolitikai keretéről

(2010/2100(INI))

A vélemény előadója: Marc Tarabella

JAVASLATOK

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság felhívja a Fejlesztési Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat:

1.  üdvözli a Bizottságnak „A fejlődő országok élelmezésbiztonsági kihívásainak kezeléséhez nyújtott segítség uniós szakpolitikai kerete” című közleményét; mindazonáltal úgy véli, hogy amellett, hogy a globális élelmiszerválság példátlan és egyre növekvő súlyú humanitárius probléma, súlyos fenyegetést jelent a globális békére és biztonságra is, továbbá úgy gondolja, hogy – bár el kell ismerni, hogy a Bizottság igyekszik megfelelő megoldásokat találni az egymilliárd embert sújtó mélyszegénységre – az Európai Uniónak és a tagállamoknak sürgősen új beruházásokat kell elindítaniuk a mezőgazdaság és vidékfejlesztés terén – különös tekintettel a KAP új szövegére –, létre kell hozniuk az egész világ számára elegendő nagyságú alapvetőélelmiszer-készlet felhalmozását lehetővé tévő új, eseti mechanizmusokat, el kell törölniük a kereskedelem előtt álló, saját maguk által emelt akadályokat, továbbá könnyíteniük kell a leginkább érintett országok adósságán; úgy véli, hogy a Bizottságnak a fejlesztési támogatás kiszámítása során egyes országokban nagyobb figyelmet kellene fordítania az élelmezésbiztonság kérdésére;

2.  emlékeztet, hogy az Európai Uniónak a lehető legnagyobb mértékben biztosítania kell az együttműködési és fejlesztési politikái, valamint kereskedelempolitikája közötti összhangot, egyaránt figyelembe véve a tagállamok és a fejlődő országok igényeit és problémáit;

3.  hangsúlyozza, hogy a politikai stabilitás az élelmezésbiztonság javulásának alapfeltétele, ezért minden érdekelt felet felszólít, hogy nyilvánítsák ki a stabilitás biztosításához szükséges politikai akaratot;

4.  felhívja a Bizottságot, a tagállamokat és a fejlesztési támogatásokban részt vállaló többi felet, beleértve a nem kormányzati szervezeteket is, hogy célzottabban fektessenek be a mezőgazdasági szektor fejlesztésébe, hogy a helyi lakosságnak megélhetése biztosítása érdekében ne kelljen elvándorolnia;

5.  emlékeztet arra, hogy a mezőgazdasági fejlesztés alapját az élelemhez és az élelmiszer-termeléshez való jognak kell képeznie; ragaszkodik ahhoz, hogy az Unió elismerje annak szükségességét, hogy a fejlődő országok (mind mennyiségi, mind minőségi szempontból) képesek legyenek biztosítani élelmiszerellátásuk biztonságát, továbbá elismerje azt a jogukat, hogy a lehető legnagyobb mértékben önellátóak legyenek, és álljon ki ezen elképzelések mellett; e tekintetben hangsúlyozza az EU azon kötelezettségvállalását, hogy a WTO-beli partnerek által hozott hasonló intézkedésekkel párhuzamosan fokozatosan megszünteti exporttámogatásait; ezzel párhuzamosan hangsúlyozza, hogy biztosítani kell a helyi lakosság élelmiszerhez való egyenlő hozzáférését ezekben az országokban;

6.  ismét hangsúlyozza a mezőgazdaság támogatásának jelentőségét a fejlődő országokban és annak fontosságát, hogy az EU fejlesztési támogatásának megfelelő részét a mezőgazdasági ágazatra fordítsák; sajnálja, hogy az 1980-as évek óta drámaian csökkent a mezőgazdaságra fordított fejlesztési támogatás szintje, és üdvözli, hogy felismerték e trend megfordításának szükségességét; felhívja a Bizottságot, hogy fejlesztési támogatásai keretében biztosítson elsőbbséget a mezőgazdaságnak, beleértve a gazdálkodók piaci hozzáférésének támogatását is;

7.  úgy véli, hogy az Európai Uniónak lépéseket kellene tennie a világszintű élelmiszerkészletek helyreállítása érdekében, amelyek – miután 2007-ben elérték valaha volt legalacsonyabb szintjüket – a mezőgazdasági termékek világpiaci árát befolyásoló spekulációra adtak lehetőséget, ami aggasztó következményekkel járt a fejlődő országok számára;

8.  emlékeztet arra, hogy mivel a lakosság legszegényebb rétegeinek nagy része a mezőgazdaságból tartja fenn magát, az 1. számú millenniumi fejlesztési cél megvalósításának nélkülözhetetlen feltétele a fenntartható mezőgazdaság fejlesztése és az IAASTD-ben szereplő elemzések komoly fontolóra vétele; úgy véli, hogy különösen a mezőgazdasági kistermelés választ jelenthet az élelmezésbiztonsággal kapcsolatos kihívásra, hangsúlyt helyezve egyfelől a nők alapvető szerepének megerősítésére a termények helyi feldolgozása, valamint kölcsönök és mikrohitelek nyújtása révén, másfelől a mezőgazdasági kistermelői szövetkezetek alapvető fontosságára a hatékony mezőgazdasági és kereskedelmi politikák meghatározásakor;

9.  a FAO népességbecslései alapján, melyek azt jelzik, hogy 2025-re a fejlődő világ népességének több mint fele (hozzávetőleg 3,5 milliárd ember) városi területeken fog élni, úgy véli, hogy a városi kertgazdaságot támogató politika kiutat kínálhatna a szegénységből, hiszen a tevékenység beindításával járó kezdeti költségek alacsonyak, a termelési ciklus rövid, illetve az időegységre, földméretre és vízhasználatra vetített hozam magas, továbbá zöldebbé tehetné az új városokat;

10. emlékeztet arra, hogy az élelmezésbiztonsághoz kapcsolódó fellépések irányítását olyan megközelítésnek kell vezérelnie, amely az élelmiszersegélyeken túlmutató élelmezéspolitikán és az adományozók közötti, illetve az adományozók és a támogatottak közötti, szorosabb helyi szintű partnerséget jelentő együttműködésen alapuló globális hálózatra épül, és emlékeztet arra is, hogy a támogatott országok politikája létfontosságú az olyan alapvető közjavak nyújtásának vállalásában, mint a belső béke és a vidéki infrastruktúrákba történő befektetés;

11. úgy véli, hogy az EU-nak a fejlődő országokban támogatnia kell a regionális integrációt és a helyi agrár-élelmiszeripari piacok fenntartható fejlődését, és különösen az életképes és fenntartható helyi szintű termelési és feldolgozói kapacitás kialakulását előmozdító regionális kereskedelmi megállapodásokat, valamint fejlesztési támogatásai jelentős részét erre a célra kellene szánnia;

12. úgy véli, hogy a pénzügyi spekuláció, továbbá a pénzügyi piacok, valamint a mezőgazdasági termékek kereskedelmének fokozott liberalizációja nagymértékben hozzájárul az árak ingadozásához, és hogy a piacok bizonyos szintű stabilitásának biztosítása érdekében szabályozási mechanizmusokat kell kialakítani; úgy ítéli meg, hogy a mezőgazdasági termelők tisztességes jövedelmének biztosítása, valamint egy élelmezésbiztonságot nyújtó életképes ágazat kialakulása érdekében növelni kell a piaci átláthatóságot; különösen az élelmiszer-kereskedelemben érintett szereplők egyértelmű azonosítását kéri, valamint az élelmiszertermékekkel kapcsolatos spekuláció átviteli mechanizmusainak mélyreható elemzését a helyi és világpiacokon;

13. a növekvő világnépességre és a természeti erőforrásokra nehezedő növekvő nyomásra való tekintettel úgy ítéli meg, hogy elengedhetetlen a fenntarthatóbb, energiatakarékosabb és hatékonyabb termelés világszintű megvalósítása; kéri, hogy az EU és a tagállamok által nyújtott segélyeket a fenntartható és az energiafelhasználás szempontjából önellátó mezőgazdasági termelési rendszerek kialakításához kössék, és hogy e segély egy része járuljon hozzá a megújuló energiát előállító (például a szél és a nap energiáját felhasználó) létesítmények építéséhez és a helyes vízgazdálkodás kialakításához;

14. hangsúlyozza, hogy az ENSZ éghajlat-változási alapjáról szóló tárgyalások keretében az EU-nak arra kell törekednie, hogy a fejlődő országoknak kifizetett pénz jelentős részét valóban a helyi agrárpolitikák megerősítésére használják fel, kellő figyelmet fordítva a környezeti szempontból fenntartható társadalmi fejlődésre;

15. úgy véli, hogy az élelmezésbiztonságot nem veszélyeztetheti a bioüzemanyagok előállítása; ezért kiegyensúlyozott megközelítést kér, amely az élelmiszer- és az energiatermelés közötti verseny elkerülése érdekében elsőbbséget biztosít az élelmiszer-hulladék helyett a mezőgazdasági üzemekben és az erdészetben keletkező hulladékokat (szalma és egyéb növényi hulladékok, állati trágya, biogáz stb.) felhasználó bioüzemanyagok új generációjának; úgy ítéli meg, hogy az EU-nak arról is meg kell bizonyosodnia, hogy a bioüzemanyagok fejlődő országokból történő behozatala tiszteletben tartsa a fenntarthatóság kritériumait;

16. hangsúlyozza, hogy mindenki számára hozzáférést kell biztosítani a földterületekhez, védeni kell a helyi mezőgazdasági kistermelők földhöz, földbérlethez és földhasználathoz való jogát és a helyi közösségek természeti erőforrásokhoz való hozzáférését a termőföldek további felvásárlásának megakadályozása érdekében, amely ma már a világ egyes térségeiben, főként Afrikában már ijesztő méreteket ölt;

17. szükségesnek tartja annak garantálását, hogy a helyi közösségek és intézmények rendelkezzenek a helyi mezőgazdaság kialakításának biztosítását lehetővé tevő hatáskörrel és tárgyalási lehetőségekkel; magatartási kódex kidolgozását javasolja a befektetők arra való erőteljes ösztönzése érdekében, hogy tevékenységeiket a mezőgazdasági termelékenység növelésére és a helyi lakosság megélhetési forrásainak bővítésére összpontosítsák;

18. rámutat, hogy a mezőgazdasági szektor fejlesztése hosszú távú befektetést igényel az egész értékláncban, a termelőtől a fogyasztóig, ami az jelenti, hogy biztosítani kell a megfelelő infrastruktúrát, például utakat, piaci összeköttetéseket és magukról a piacokról és a termékdiverzifikálás céljáról szóló információkat;

19. úgy ítéli meg, hogy az EU-nak hozzá kellene járulnia a fejlődő országok éghajlati viszonyaihoz alkalmazkodó, könnyen tárolható, forgalmazható és a mezőgazdasági termelőknek könnyen leszállítható helyi növényfajtákból származó vetőmagok használatának ösztönzéséhez, hiszen ezekre nem vonatkoznak szellemi tulajdonjogok;

20. úgy véli, hogy a Bizottságnak támogatnia kell a fehérjenövényeket az Európai Unióban, hogy az Unió önellátóbb legyen, ami egyúttal hozzájárul a mezőgazdaság diverzifikálásához a fejlődő országokban, amelyek agrárpolitikája gyakran kizárólag a kivitelen és a külpiacokhoz való hozzáférésen alapul, a helyi közösségek jólétének és igényeinek kárára;

21. úgy véli, hogy a fejlődő országok támogatására irányuló politikát szükségszerűen egy munkahelyteremtő oktatási, képzési projektre kell alapozni, amely lehetővé teszi a fiatalok számára, hogy a jobb, nagyobb mértékben szakosodott és fenntartható termelés érdekében a fenntartható mezőgazdasággal kapcsolatos tanulmányokat folytassanak, korlátozva ezáltal a vidék elnéptelenedését és csökkentve a szegénységet;

22. ennek kapcsán hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a gazdálkodók saját élelmiszerigényük kielégítése mellett meg tudják termelni a saját képzésükhöz és a befektetéshez szükséges jövedelmet is;

23. hangsúlyozza, hogy a fejlődő országokban alapvető fontosságú a helyi mezőgazdasági szervezetek részvétele az agrárpolitika különböző szintű végrehajtásában, ezért a helyi közösségek érdekeinek védelme érdekében az Európai Uniónak törekednie kell a helyi szervezetek erősítésére;

24. ragaszkodik az állami forrásokból finanszírozott kutatás megerősítéséhez és a fenntartható mezőgazdaságra vonatkozó tudásanyag átadásához, ösztönözve a mezőgazdasági kistermelők helyzetét a mezőgazdasági termelés optimalizálása, az éghajlatváltozás jelentette kihívásokhoz való alkalmazkodás és a források iránti megnövekedett kereslet révén megerősítő tevékenységeket.

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma

15.11.2010

 

 

 

A zárószavazás eredménye

+:

–:

0:

26

1

2

A zárószavazáson jelen lévő tagok

John Stuart Agnew, Liam Aylward, Christophe Béchu, José Bové, Luis Manuel Capoulas Santos, Vasilica Viorica Dăncilă, Michel Dantin, Paolo De Castro, Albert Deß, Herbert Dorfmann, Lorenzo Fontana, Béla Glattfelder, Martin Häusling, Esther Herranz García, Peter Jahr, Elisabeth Jeggle, Elisabeth Köstinger, George Lyon, Mairead McGuinness, Rareş-Lucian Niculescu, Georgios Papastamkos, Marit Paulsen, Britta Reimers, Ulrike Rodust, Alfreds Rubiks, Giancarlo Scottà, Sergio Paolo Francesco Silvestris, Alyn Smith, Marc Tarabella

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)

Luís Paulo Alves, Esther de Lange, Sandra Kalniete, Maria do Céu Patrão Neves, Milan Zver


A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma

13.7.2011

 

 

 

A zárószavazás eredménye

+:

–:

0:

18

6

0

A zárószavazáson jelen lévő tagok

Thijs Berman, Michael Cashman, Ricardo Cortés Lastra, Nirj Deva, Leonidas Donskis, András Gyürk, Filip Kaczmarek, Franziska Keller, Miguel Angel Martínez Martínez, Gay Mitchell, Norbert Neuser, Bill Newton Dunn, Maurice Ponga, Birgit Schnieber-Jastram, Michèle Striffler, Alf Svensson, Eleni Theocharous, Patrice Tirolien, Ivo Vajgl, Anna Záborská, Gabriele Zimmer

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)

Fiona Hall, Cristian Dan Preda

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok) (187. cikk (2) bekezdés)

Derk Jan Eppink

Utolsó frissítés: 2011. szeptember 2.Jogi nyilatkozat