JELENTÉS az Európai Parlament 2017-es pénzügyi évre tervezett bevételeiről és kiadásairól

11.4.2016 - (2016/2019(BUD))

Költségvetési Bizottság
Előadó: Indrek Tarand


Eljárás : 2016/2019(BUD)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot :  
A8-0131/2016
Előterjesztett szövegek :
A8-0131/2016
Elfogadott szövegek :

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

az Európai Parlament 2017-es pénzügyi évre tervezett bevételeiről és kiadásairól

(2016/2019(BUD))

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 314. cikkére,

–  tekintettel az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról és az 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25-i 966/2012/EU, Euratom rendeletre[1], és különösen annak 36. cikkére,

–  tekintettel a 2014–2020-as időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretről szóló 2013. december 2-i 1311/2013/EU, Euratom tanácsi rendeletre[2],

–  tekintettel az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság közötti, a költségvetési fegyelemről, a költségvetési ügyekben való együttműködésről és a pénzgazdálkodás hatékonyságáról és eredményességéről szóló, 2013. december 2-i intézményközi megállapodásra[3],

–  tekintettel az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának és az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételeknek a módosításáról szóló, 2013. október 22-i 1023/2013/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendeletre[4],

–  tekintettel az Európai Unió 2016-os pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetési tervezetéről szóló tanácsi álláspontról szóló, 2015. október 16-i állásfoglalására[5],

–  tekintettel a költségvetési eljárás keretében az egyeztetőbizottság által jóváhagyott, az Európai Unió 2016-os pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetésének közös szövegtervezetéről szóló, 2015. november 25-i állásfoglalására[6],

–  tekintettel a Parlament 2017-es pénzügyi évre vonatkozó előzetes költségvetési javaslattervezetének kidolgozása céljából a főtitkár által az Elnökséghez továbbított jelentésre,

–  tekintettel az Elnökség által 2016. április 11-én, az eljárási szabályzat 25. cikkének (7) bekezdése és 96. cikkének (1) bekezdése értelmében elkészített, előzetes költségvetési javaslattervezetre,

–  tekintettel a Költségvetési Bizottság által az eljárási szabályzat 96. cikkének (2) bekezdése értelmében elkészített költségvetési javaslattervezetre,

–  tekintettel eljárási szabályzata 96. és 97. cikkére,

–  tekintettel a Költségvetési Bizottság jelentésére (A8-0131/2016),

A.  mivel ez az eljárás az új jogalkotási ciklusban kezdeményezett második teljes költségvetési eljárás és a 2014–2020-as többéves pénzügyi keret negyedik eljárása;

B.  mivel a főtitkár jelentésében előterjesztett 2017. évi költségvetést az intézmények azon politikájának folytatása és elmélyítése jellemzi, hogy növelni kell a hatékonyságot minden olyan területen, ahol ez anélkül lehetséges, hogy veszélyeztetnénk a képviselők és a személyzet munkakörnyezetének minőségét;

C.   mivel a főtitkár négy kiemelt célkitűzést javasolt a 2017. évi költségvetésre vonatkozóan, nevezetesen: a biztonság és a kiberbiztonság, az ír nyelvre vonatkozó mentesség fokozatos beszüntetése, a képviselői mandátum betöltésének elősegítésére irányuló folyamatos intézkedések, valamint a Parlament vonzóvá tétele a nyilvánosság és a látogatók számára;

D.   mivel az Európában elkövetett terrortámadások jellemezte jelenlegi politikai és biztonsági helyzet tükrében a 2017. évi költségvetési eljárás során fokozni kell a Parlament biztonságát és kiberbiztonságát;

E.   mivel a főtitkár a Parlament 2017. évi előzetes költségvetési javaslattervezetében 1 910 073 000 eurós költségvetésre tett javaslatot, ami 3,9%-os növekedést jelent a 2016-os költségvetéshez képest, amelyből 1,7% szokásos kiadás, és ez a javaslat a 2014–2020-as többéves pénzügyi keret V. fejezetének 19,26%-át teszi ki;

F.  mivel 2017 és 2022 között fokozatosan meg kell szüntetni a hivatalos dokumentumok ír nyelvi fordítására vonatkozó mentességet, ami azt jelenti, hogy valamennyi hivatalos dokumentumot le kell fordítani ír nyelvre is, és aminek fedezésére a növekmény teljes összegének 0,2%-át kitevő további 3,7 millió eurós rendkívüli kiadást kell előirányozni;

G.  mivel a növekmény teljes összegének 2,6%-át kitevő további 47,6 millió eurós rendkívüli beruházás szükséges a biztonság és a kiberbiztonság megerősítése érdekében;

H.  mivel az inflációs ráták 2011 óta folyamatosan csökkennek; mivel 2015-ben és 2016-ban a Parlament munkahelyein a tényleges inflációs ráta alacsonyabb volt, mint a költségvetésében az inflációra előirányzott növekmény;

I.  mivel a költségvetés közel 60%-a indexált kiadás, amely nagyrészt a képviselők és a személyzet a személyzeti szabályzat és a szerződéses kötelezettségek értelmében kiigazított javadalmazására van előirányozva, ahol az indexálás megfelel az ágazatspecifikus indexálásnak, ami általában magasabb a mindenkori inflációs rátánál;

J.   mivel a Parlament a Parlament 2016-os pénzügyi évre tervezett bevételeiről és kiadásairól szóló, 2015. április 29-i állásfoglalásában[7] hangsúlyozta, hogy a 2016. évi költségvetést reális alapokra kell helyezni, és a költségvetési fegyelem, valamint a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvének megfelelve kell kialakítani;

K.   mivel az Európai Parlament mint költségvetési hatóság hitelessége nagymértékben azon képességétől függ, hogy saját kiadásait kézben tartsa;

L.   mivel az Elnökség 2015. október 26-án új szabályrendszert fogadott el a parlamenti asszisztensi juttatások kezelésére, amely szigorította a helyi asszisztensi szerződések megtérítésére vonatkozó követelményeket azáltal, hogy a parlamenti asszisztensi juttatások legalább 25%-át az akkreditált asszisztensekkel kapcsolatos költségek fedezésére különítette el;

Általános keret

1.  úgy véli, hogy a Parlament költségvetésének a 2017. évi költségvetésben való részesedését az V. fejezet alatti összegek 20%-ában kell maximálni; megállapítja, hogy az Elnökség által 2016. március 7-én elfogadott 2017-es előzetes költségvetési javaslattervezet szintje 19,26%-os, ami alacsonyabb, mint a 2016-os érték (19,39%), és az elmúlt nyolc évben az V. fejezet második legalacsonyabb része; 2017-re tovább csökkenti az V. fejezet arányát 19,17%-ra;

2.  úgy véli azonban, hogy – a tagállamok által tapasztalt gazdasági visszaesésre tekintettel – a 2017-re vonatkozó inflációs előrejelzés nem tekinthető a szokásos költségek növekedését meghatározó fő mutatónak;

3.  megerősíti, hogy az ír nyelvre vonatkozó, az 1958. április 15-i 1. számú rendelettel[8] bevezetett ideiglenes mentességi intézkedések fokozatos megszüntetésének fedezése érdekében a 2016-os költségvetéshez képest 0,2%-os növekedést, a biztonsági és a kiberbiztonsági igények fedezése érdekében pedig a 2016-os költségvetéshez képest 2%-os növekedést kért a Parlament;

4.   megjegyzi, hogy a biztonságra és kiberbiztonságra szánt 2,6%-os növekedés várhatóan több mint kétszeresére növeli a 2016-ra elkülönített forrásokat; sürgeti a főtitkárt, hogy átlátható módon nyújtson részletes információkat a Költségvetési Bizottságnak a jelenlegi és jövőbeli biztonsági és kiberbiztonsági intézkedésekről, valamint azok költségeinek megoszlásáról;

5.  az Elnökségnek 2016 februárjában bemutatott elemzést követően jóváhagyja a biztonsági beruházásokra fordítandó rendkívüli kiadások 2017. évi keretösszegét, amelyet a 2016. március 22-i eseményeket követő ellenőrzési intézkedések fedezése céljából további 47,6 millió euróval egészít ki, továbbá jóváhagyja az ír nyelvre vonatkozó ideiglenes mentességi intézkedések fokozatos megszüntetéséből fakadó rendkívüli kiadásokra előirányzott 3,7 millió eurós keretösszeget;

6.  a 2017. évi rendes kiadások növekedését – a két rendkívüli keretösszegtől eltekintve – a 2016. évi költségvetéshez képest 1,4%-ban korlátozza;

7.  a 2017. évi előirányzat-tervezetet 1 900 873 000 euróban határozza meg, ami a 2016-os költségvetéshez képest 3,4%-os növekedést jelent;

8.  hangsúlyozza, hogy a Parlament számára biztosítani kell a szükséges forrásokat ahhoz, hogy mint jogalkotó szerv és költségvetési hatóság eleget tudjon tenni alapvető feladatának; hangsúlyozza, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben forrásait megszorításokkal, pragmatikusan és hatékonyan kell kezelni; rámutat, hogy bár a Parlament finanszírozása megfelelő szintjének biztosítása megfelel az európai demokrácia gyakorlásához szükséges elvárásoknak, a közpénzek felhasználása terén törekedni kell további megtakarításokra és a hatékonyság növelésére;

9.  kiemeli, hogy a Parlament költségvetésének túlnyomó részét és annak évenkénti indexálását jogszabályi és szerződéses kötelezettségek írják elő, amelyeket a Parlament nem befolyásolhat a költségvetési eljárás során;

Átláthatóság, hozzáférhetőség és érthetőség

10.  felhívja a főtitkárt, hogy tegyen javaslatot arra, hogyan lehetne a költségvetést a Parlament honlapján részletes, érthető és felhasználóbarát módon közzétenni annak érdekében, hogy valamennyi polgár jobban megérthesse a Parlament tevékenységeit, prioritásait és az ezekből következő kiadási trendeket; úgy véli, hogy első lépésként közzé kellene tenni a Parlament honlapján az intraneten jelenleg elérhető tájékoztató grafikont;

11.  úgy véli, hogy a költségvetési eljárást illető minden releváns információt az eljárás minden szakaszában megfelelő és érthető módon, megfelelő részletességgel és lebontásban be kellene nyújtani az Elnökség és a Költségvetési Bizottság tagjai számára annak lehetővé tétele érdekében, hogy az Elnökség, a Költségvetési Bizottság és a képviselőcsoportok megalapozott döntéseket hozhassanak, és döntéseiket a Parlament költségvetési helyzetének és igényeinek összesített képére alapozhassák;

12.  hangsúlyozza, hogy a költségvetés évről évre történő alakulását illetően pontosságra és áttekinthetőségre van szükség; úgy véli, hogy bár egyes rendkívüli biztonsági kiadások indokoltak a 2017-es költségvetésben, a rendkívüli kiadások évről évre egyre gyakoribb alkalmazása problémát jelent a költségvetési ellenőrzés és stabilitás szempontjából; kéri a rendkívüli kiadások pontosabb meghatározását; úgy véli, hogy az általános költségvetés elszámoltathatóságának és az adatok összehasonlíthatóságának biztosítása érdekében meg kellene fontolni, hogy a rendkívüli kiadásokat szerepeltessék-e az egyes évek költségvetése közötti százalékos különbség számítási alapjában;

13.  az Európai Parlament 2016-os pénzügyi évre tervezett bevételeiről és kiadásairól szóló, 2015. április 29-i állásfoglalásával[9] összhangban, ismételten felszólít a közép- és hosszú távú költségvetési tervezésre, ideértve a beruházások egyértelmű megkülönböztetését a Parlament működése és jogszabályi kötelezettségei kapcsán felmerülő működési költségektől, és e tekintetben kéri az ismertetés módosítását oly módon, hogy az 2017-re világos különbséget tegyen a beruházási és a működési kiadások között;

14.  elismerését fejezi ki az Elnökségnek és az Innovációs és Technológiai Támogatási Főigazgatóságnak a Parlament hivatalos honlapján a képviselőket bemutató oldalak új elrendezése miatt, amely nagyobb átláthatóságot biztosít munkacsoportjaik összetétele és jogállása tekintetében (egy új „asszisztens” rovat létrehozása alcímekkel: asszisztensek, akkreditált asszisztensek, akkreditált asszisztensek (csoportok), helyi asszisztensek, szolgáltatók, kifizetőhelyek, gyakornokok); kéri a főtitkárt, hogy biztosítsa a parlamenti asszisztensek juttatásainak az Elnökség által 2015. október 26-án elfogadott új szabályrendszere végrehajtásához szükséges ellenőrzéseket;

15.  kéri, hogy legalább ötévente egyszer a költségvetés az egyes tételek reális szükségletei alapján legyen összeállítva, és ne a koefficiens-rendszerrel;

Biztonság és kiberbiztonság

16.  közép és hosszú távú költségvetési tervezést kér, amely egyértelmű információkat tartalmaz a biztonságra és a kiberbiztonságra vonatkozóan; ezenfelül, a közelmúltbeli események fényében felhívja az Elnökséget, hogy aktualizálja átfogó biztonsági koncepcióját, és azt a lehető leghamarabb, de legkésőbb 2016 júniusáig közölje;

17.  úgy véli, hogy minden e téren hozott intézkedést a Parlament szükségleteinek egyértelmű értékelésére kell alapozni, és hogy az intézkedéseknek arányosaknak kell lenniük a felmerülő kockázatokkal; felkéri a főtitkárt és az Elnökséget, hogy a Parlament 2017. évre vonatkozó olvasatát megelőzően időben nyújtsanak be a Költségvetési Bizottságnak egy átfogó biztonsági koncepciót, amely átfogó értékelést tartalmaz a fennálló kockázatokról, a tervezett biztonsági intézkedésekről és az alternatív lehetőségekről, és ahhoz csatoljanak részletes elemzést a 2017. évi és az azt követő évek költségvetésére gyakorolt várható hatásokról, egyértelmű különbséget téve a beruházások és a folyó kiadások között, valamint vázolja fel a Parlament épületeken belüli és kívüli biztonságának megerősítése céljából tervezett intézkedéseket, valamint ezen intézkedéseknek a 2017. évi költségvetésre gyakorolt hatását; tájékoztatást kér a biztonság terén létrejött intézményközi igazgatási együttműködési megállapodások pénzügyi hatásairól;18.  kéri a főtitkárt annak megvizsgálására, hogy a terrorista fenyegetések fényében szükség van-e a meglévő, a képviselők és a személyzet javára kötött biztosítási szerződések felülvizsgálására, és adott esetben tegyen javaslatot az esetleges hiányosságok kiküszöbölésére;

19.  úgy véli, hogy a Parlament épületein kívül eső biztonsági rendszerről továbbra is a belga hatóságoknak kell gondoskodniuk;

A képviselői mandátum betöltésének elősegítése

20.  tudomásul veszi a képviselői mandátum betöltésének elősegítésére irányuló, folyamatban lévő intézkedéseket;

21.  üdvözli a képviselők elektronikus portáljának, az e-Portálnak a kibővítését, azonban felkéri a főtitkárt, hogy a „papírmentesítési kezdeményezés” tükrében tegye hatékonyabbá a jelenlegi rendszert, amelyben a fizetési bizonylatokat kinyomtatva küldik meg a képviselőknek, és végső célként 2017 végéig szüntesse be ezt a gyakorlatot; úgy véli, hogy az e-Portálnak ezt a felhasználási lehetőséget alapbeállításban biztosítania kellene a képviselők számára, mivel az jelentős megtakarításokat eredményezne mind időben, mind pedig gazdasági szempontból;

22.  üdvözli a képviselőknek és a bizottságoknak nyújtott tanácsadás folyamatosan javuló minőségét; emlékeztet arra, hogy a Parlamenti Kutatási Szolgáltatások Főigazgatósága (EPRS) és a tematikus főosztályok közötti együttműködés hatékonyságának félidős értékelését még az EPRS 2013-as létrehozásakor előre kitűzték; ezért kéri a főtitkárt, hogy készítse el az értékelést, és 2016 végéig számoljon be annak megállapításairól a Költségvetési Bizottságnak; úgy véli, hogy ennek az értékelésnek javaslatokat kellene tartalmaznia annak biztosítására vonatkozóan, hogy az EPRS által nyújtott támogatás jobban kövesse az egyes tematikus bizottságok fejleményeit, kielégítse az egyes képviselők igényeit, valamint hogy ne legyenek átfedések a tematikus osztályok tevékenységeivel, és hogy az ne ösztönözze a szervezeti egységek közötti versenyt;

23.  úgy véli, hogy fel kell mérni a képviselők szükségleteit a választókerületükben, és figyelembe kell venni a választókerületek közötti különbségeket annak érdekében, hogy hatékonyabban lehessen támogatni a képviselők választókerületi munkáját; úgy véli, hogy a képviselők választókerületi mobil irodáit és asszisztenciáját a valódi igények és a szükségletek felmérését követően kell rendelkezésre bocsátani, ami nem jelenthet további jelentős és rendszeres költséget a Parlament számára; ragaszkodik ahhoz, hogy hardvert ne biztosítsanak, mivel az általános költségtérítés elegendő forrást biztosít a korszerű eszközök beszerzésére; megkérdőjelezi a magán mobilirodák kialakításának szükségességét a képviselők esetében, mivel az ilyen irodák nem felelnek meg a képviselők és asszisztenciájuk munkaszervezésének;

24.  egyetért azzal, hogy a számítástechnikai eszközök fontos eszközként szolgálnak a képviselők számára feladataik teljesítése során; megismétli azonban, hogy lehetővé kell tenni a szabad forráskódú szoftverek telepítését, mivel ezzel jelentős költségmegtakarítást lehetne elérni a kommunikáció terén, és javítani lehetne a képviselői irodák munkafolyamatait a kiberbiztonság figyelembevétele és az adatvédelem biztosítása mellett;

25.  kéri, hogy a belső dokumentumok digitális aláírásának lehetőségét tegyék általánossá minden esetben, így például a formanyomtatványok és az írásbeli nyilatkozatok stb. esetén, biztosítva ugyanakkor a hitelességet és a megbízhatóságot; kéri, hogy az EP-képviselők mobiljain tegyék lehetővé TAN-ellenőrző rendszer bevezetését; úgy véli továbbá, hogy a faxkészülékek használatát kerülni kell és fokozatosan fel kell számolni;

26.  üdvözli az írásbeli választ igénylő kiegészítő kérdéseknek a Költségvetési Bizottság kérésére a Parlament 2016. évi költségvetésének elfogadását követően az Alkotmányügyi Bizottság által 2015. szeptember 3-án elfogadott reformját; kéri a főtitkárt, hogy vezesse be az új tolmácsolás végrehajtásához szükséges ellenőrzéseket; felhívja az Elnökök Értekezletét, hogy készítsen értékelést a kiegészítő kérdések tekintetében az írásbeli választ igénylő kiegészítő kérdések új rendszeréről, hogy elemezze az elérhető megtakarításokat, és az értékelés eredményéről 2016 augusztusa előtt – a költségvetés 2016. őszi parlamenti vitája előtt – tájékoztassa a Költségvetési Bizottságot;

27.  úgy véli, hogy a parlamenti asszisztensi juttatásokra előirányzott kiadások 2017. évi keretét a 2016-os szinttel megegyező szinten kell tartani, a személyzeti szabályzatban kötelezően előírt indexálás kivételével;

28.  úgy véli, hogy a képviselők parlamenti tevékenységeinek jelenlegi, a Parlament honlapján közzétett leírása nem pontos, és nem tükrözi a képviselők tényleges tevékenységét és részvételét; javasolja, hogy a jelenlegi osztályozási weboldalak használatát szüntessék meg, és javítsák az egyes képviselők tevékenységére vonatkozó tájékoztatást a Parlament hivatalos weboldalán; kéri a tájékoztatás átdolgozását különösen a szavazatok indokolása és az egyperces felszólalások tekintetében, illetve azt, hogy azokat a plenáris üléseken történő felszólalásoktól elkülönítve is meg lehessen tekinteni, továbbá hogy értékeljék a szavazatok indokolásának és a lehetséges alternatívák felsorolásának hozzáadott értékét; várja, hogy az Elnökség illetékes munkacsoportja – amint elkészült velük – bemutassa programját és megállapításait a Költségvetési Bizottságnak;

A képviselők költségei

29.  megerősíti a 2015. április 29-i és 2015. október 28-i költségvetési állásfoglalásában az általános költségtérítés tekintetében kialakított álláspontját; megismétli, hogy a képviselők általános költségtérítésével kapcsolatban nagyobb átláthatóságra van szükség; felhívja a Parlament Elnökségét, hogy dolgozzon ki pontosabb szabályokat az említett juttatás keretében engedélyezett kiadások elszámoltathatóságára vonatkozóan, anélkül, hogy ez további költségekkel járna a Parlament számára;

Ingatlanpolitika

30.  emlékeztet rá, hogy az Elnökség által 2010-ben elfogadott középtávú ingatlanstratégia felülvizsgálata jelenleg zajlik; sajnálatának ad hangot amiatt, hogy az Elnökség még nem hozott végleges döntést a Parlament épületekkel kapcsolatos közép távú stratégiáját illetően; felkéri a főtitkárt, hogy mihamarabb, de legkésőbb 2016 augusztusáig, a költségvetés 2016. őszi parlamenti olvasatát megelőzően nyújtson be a Költségvetési Bizottság számára az épületekre vonatkozó új középtávú stratégiát;

31.   felhívja az Elnökséget, hogy terjesszen elő hosszú távú stratégiát a Parlament épületeivel kapcsolatban; ismételten rámutat arra, hogy a hosszú távú beruházásokat, így a Parlament ingatlanprojektjeit körültekintően és átláthatóan kell kezelni; ragaszkodik a szigorú költségmenedzsmenthez, projekttervezéshez és -felügyelethez; megismétli, hogy a költségvetési rendelet 203. cikkét kellőképpen figyelembe vevő egyértelmű, korai információkon alapuló döntéshozatali folyamatra van szükség az ingatlanpolitika területén; úgy véli, hogy az Európai Történelem Házával kapcsolatos késedelemről és a megnövekedett költségek okairól készült jelentést figyelembe kell venni a hosszú távú ingatlanstratégia kialakításakor;

32.   kéri, hogy a költségvetés híven tükrözze az Európai Parlament ingatlanállományának helyzetét; e tekintetben kéri, hogy a Konrad Adenauer épület költsége egyértelműen szerepeljen a Parlament végleges költségvetésében, és kéri, hogy az év végi gyűjtő átcsoportosítás alkalmazásának elkerülése érdekében a jövőben az ingatlanberuházások szerepeljenek a költségvetésben;

33.   javasolja ezért, hogy 2018-tól kezdődően hozzanak létre külön költségvetési sort az építési beruházásokra, ami 2018 során a 2017-ben rendkívüli kiadásként javasolt összegeket használná fel;

34.  tekintettel a biztonsági infrastruktúrába való jelentős beruházásokat szükségessé tévő, 2017. évi rendkívüli körülményekre, javasolja, hogy az ADENAUER épület építési költségeire előirányzott összegekből 2017 végéig fel nem használt maradványokat használják fel arra, hogy csökkentsék az építkezés finanszírozására a bankoktól felvett hitelek után fizetendő kamatok összegét;

35.  további tájékoztatást kér a PHS épület felújítási projektjének állásáról; kéri, hogy az Elnökség indítsa el és vizsgálja meg a felújításra vonatkozó tanulmányt; elvárja az Elnökségtől, hogy a felújítás ütemezésének megállapításakor vegye figyelembe az egészséges és biztonságos munkahelyi környezet iránti igényeket; kéri, hogy az Elnökség a lehető leghamarabb valamennyi lépésről tájékoztassa a Költségvetési Bizottságot; ebben az összefüggésben felhívja az Elnökséget, hogy készítse elő a terepet ahhoz, hogy a PHS épületet az energiahatékonyságot illetően példaértékű csúcstechnológiás épületté lehessen alakítani, és gyorsan végre lehessen hajtani az épület korszerűsítését;

36.  felhívja a felelős alelnököket, hogy mutassanak be a Költségvetési Bizottságnak egy, a KAD épületre vonatkozó előrehaladási jelentést;

37.  úgy véli, hogy a nagyobb hatékonyság, környezeti fenntarthatóság és eredményesség érdekében hozott strukturális és szervezeti reformoknak a lehetséges szinergiák és megtakarítások alapos vizsgálatával kell folytatódniuk; emlékeztet a jelentős megtakarításokra, amelyeket az egyetlen munkahelyszín megvalósítása jelentene a három (Brüsszel, Strasbourg, Luxembourg) helyett; kiemeli, hogy ezt a folyamatot anélkül kell véghezvinni, hogy veszélyeztetné a Parlament jogalkotási kiválóságát, költségvetési és ellenőrzési hatásköreit, valamint a képviselők, az asszisztensek és a személyzet munkakörülményeinek minőségét;

A személyzettel kapcsolatos kérdések

38.  üdvözli azt a javaslatot, hogy a költségvetési eljárás keretében az egyeztetőbizottság által 2015. november 14-én jóváhagyott, az Európai Unió 2016-os pénzügyi évére vonatkozó általános költségvetési tervezetről a Tanáccsal elért megállapodásnak megfelelően a létszámtervet 2017-ben 60 álláshellyel csökkentsék;

39.  emlékeztet arra, hogy a 2014-es, a 2015-ös és a 2016-os pénzügyi év kapcsán hozott határozatokkal összhangban a képviselőcsoportok személyzete mentesül az 5%-os létszámcsökkentési cél alól;

40.  egyetért azzal, hogy az ír nyelvű fordítás és tolmácsolás ellátásához további álláshelyekre van szükség; a bizottsági ajánlással összhangban mentesíti e további álláshelyeket az 5%-os csökkentési célkitűzés alól; felkéri a főtitkárt, hogy konzultáljon az ír képviselőkkel az ír nyelv használatának elképzelhető – a képviselőket megillető jogok veszélyeztetése nélküli – racionalizálásáról;

41.  támogatja valamennyi plenáris ülés vitáinak nemzetközi jelnyelvre történő tolmácsolását annak érdekében, hogy legalább ezek a viták valóban elérhetők legyenek az európai polgárok számára;

42.  üdvözli a fordítás és tolmácsolás hatékonysága terén elért előrelépéseket; elismeri a tolmácsok által nyújtott szolgáltatások minőségét és hozzáadott értékét; kéri, hogy gyorsan jöjjön létre a magas színvonalú munkafeltételeket és a hatékony vezetést egyesítő, fenntartható megállapodás a főtitkár és a tolmácsok képviselői között annak érdekében, hogy – a szociális jogosultságokat szem előtt tartva – elkerülhető legyen a munkaidővel kapcsolatos kiegyensúlyozatlanság és az általános bizonytalanság a tolmácsok között; kéri a főtitkárt, hogy tegyen további racionalizálási javaslatokat, így például azt, hogy fokozottabban használják az igény szerinti fordítás és tolmácsolás lehetőségét, különösen az Európai Parlament frakcióközi munkacsoportjainak tevékenységeit illetően; úgy véli, hogy a bizottsági szakaszban történő módosítások esetében 2014 októbere óta alkalmazott nyelvi profilalkotási rendszer jó példa az elérhető hatékonyságra, és hogy azt tovább lehetne fejleszteni; úgy véli, hogy a tolmácsolás és a fordítás a mindenki számára nyitott európai demokrácia középpontjában áll, ezért e tekintetben kéri, hogy ne kerüljön sor olyan reformra, amely hátrányosan érinti az Európai Parlament tevékenységeihez és dokumentumaihoz való lehető legszélesebb körű és legbefogadóbb hozzáférést;

43.  kéri az Elnökséget, hogy értékelje, és szükség esetén vizsgálja felül a gyakornokok jogállására vonatkozó szabályokat, beleértve a minimális javadalmazás bevezetését, valamint a parlamenti adminisztrációban és a képviselői irodákban dolgozó valamennyi gyakornok részére nyújtott kedvezményes étkeztetést az egyenlő bánásmód és a gyakornokok szociális jogainak védelme érdekében;

44.  kéri az Elnökséget, hogy vizsgálja felül a parlamenti munkahelyek közötti utazással kapcsolatos kiküldetési költségek és az akkreditált parlamenti asszisztensek részéről felmerült költségek megtérítésére vonatkozó szabályokat annak érdekében, hogy azokat a személyzet többi tagja tekintetében irányadó szabályokhoz igazítsák;

45.  úgy véli, hogy egy harmadik eljárást is be kell vezetni, amely lehetővé teszi a képviselő és az asszisztens közötti munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetését;

Gépjárművezetői szolgálat/mobilitás

46.  fenntartásai vannak a gépjárművezetői szolgálat internalizálására irányuló javaslattal szemben, amely a külső szolgáltatót a Parlament által alkalmazott szerződéses alkalmazottakkal váltja fel, és amihez mintegy 3,7 millió eurós azonnali kiegészítő forrásra lesz szükség; úgy véli, hogy az alkalmazandó közbeszerzési szabályokkal összhangban külső szolgáltatóval megkötött, jól működő szerződés lehetséges alternatíva lenne, feltéve, hogy a külső szolgáltató egyértelműen kötelezett lenne arra, hogy biztonsági és védelmi háttérellenőrzést végezzen, illetve tisztességes munkafeltételeket és bérezést biztosítson; csak akkor tartja szóba jöhetőnek az internalizálást, ha annak költségei nem haladják meg a jelenlegi rendszer költségeit, valamint tisztességes munkafeltételeket és bérezést tesznek lehetővé a gépjárművezetők számára, valamint javítanák a nemek közti egyensúlyt és a környezetbarátabb autók használatát; kéri, hogy bármely döntés meghozatala előtt részletes információkat szolgáltassanak a Költségvetési Bizottság részére;

47.  kéri a főtitkárt, hogy konzultáljon a belga hatóságokkal annak érdekében, hogy a Brüsszel–Luxembourg vasútállomás és a zaventemi repülőtér közötti új közvetlen vasúti összeköttetéshez való hozzáférést és annak lehető legnagyobb mértékű használatát biztosítsa, például oly módon, hogy a jelenlegi laissez-passer rendszer helyett elfogadja a képviselők parlamenti belépőkártyáját is;

48.  úgy véli, hogy a gépjárműparknak üzemanyag-hatékonyabb és biztonságosabb gépjárművekből kellene állnia; kéri a főtitkárt, hogy készítsen jelentést arról a lehetőségről, hogy az évtized végére a Parlament teljes mértékben átálljon az elektromos közlekedési eszközök használatára;

49.  kéri a főtitkárt, hogy folytasson megbeszéléseket a Parlament utazási irodájával; ösztönzi az utazási irodát, hogy még inkább éljen az árak összehasonlításának eszközével; kéri az utazási irodát, hogy a foglaláskor aktívan törekedjen arra, hogy kevésbé drága jegyeket keressen, és általában véve versenyképesebb árakat kínáljon a képviselők és a személyzet valamennyi kategóriája számára, biztosítva ugyanakkor a megfelelő kényelmi szintet és a jegyvisszaváltási lehetőségeket;

Kommunikáció

50.  kéri, hogy tájékoztassák a 2014. évi tájékoztatási és kommunikációs kampány átfogó stratégiájáról és módszertanáról készült utólagos értékelés megállapításairól (az értékelő jelentésnek 2015 második félévére kellett elkészülnie);

51.  kéri a főtitkárt, hogy készítsen jelentést a Költségvetési Bizottság részére a 2014-es parlamenti választási kampány értékeléséről, valamint a Parlament közvéleményt célzó kommunikációs intézkedéseinek hatékonyságáról;

52.  tudomásul veszi a Parlament tájékoztatási irodái (EIPO-k) által a Parlament, és általában az Unió munkájának megismertetésében betöltött szerepet; úgy véli, hogy a Parlament tájékoztatási irodái esetében hatékonysági intézkedéseket kell előirányozni; úgy véli, hogy ahol csak lehetséges, a tájékoztatási irodákat ugyanabban az épületben kell elhelyezni, mint ahol a Bizottság képviselete van, és hogy a háttérirodákat a két intézménynek közösen kellene üzemeltetnie; kéri az EIPO-k céljainak, feladatainak és teljesítményének értékelését, és ezen belül a prioritások meghatározását;

53.  kéri, hogy értékeljék a szorosabb együttműködés lehetőségét a strasbourgi ARTE-val egy, a fiatal újságírók képzésének céljára szolgáló európai médiaközpont létrehozása érdekében;

54.  kéri a főtitkárt, hogy készítsen jelentést azokról a vállalkozásokról és szervezetekről, amelyek számára belépést engedélyezett az Európai Parlamentbe annak érdekében, hogy ott a tevékenységeikkel kapcsolatos fórumokat tartsanak; kéri a főtitkárt, hogy tartsa fenn az egyensúlyt a különböző ágazatok és különböző típusú szervezetek között, amelyek számára belépést engedélyez az Európai Parlamentbe;

Egyéb

55.  sürgeti a főtitkárt, hogy nyújtson be részletes jelentést a Parlament, a Régiók Bizottsága és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság közötti együttműködési megállapodások adminisztratív részének végrehajtásáról, és ennek alapján dolgozza ki a további adminisztratív együttműködésre vonatkozó lehetséges terveket, például a logisztika, az infrastruktúra vagy a biztonság terén;

56.  sürgeti a főtitkárt, hogy adjon tájékoztatást a Parlament tornatermének jelenlegi működéséről és arról, hogy a parlamenti alkalmazottak azt mennyire használják ki; tájékoztatást kér továbbá a folyamatban lévő perről, valamint a jövőbeli eredményes és költséghatékony működés biztosítására vonatkozóan javasolt lehetőségekről;

57.  üdvözli az utazóládák korlátozottabb és hatékonyabb használatát; ösztönzi a Strasbourgba küldött utazóládák megosztását;

58.  kéri a főtitkárt, hogy a környezetbarát és gazdasági szempontból hatékony közbeszerzés tekintetében teljes körűen tegyen eleget az új költségvetési rendelet szellemének és betűjének, és ilyen értelemben erősítse meg a Parlament közbeszerzési stratégiáját;

59.  ösztönzi, hogy különösen az épületek világítási és fűtési rendszerei terén folytassák tovább az energia-megtakarításokat, mivel a 2016. évi költségvetésről szóló megbeszélések azt mutatták, hogy lehetne még fejlődni;

60.  támogatja az egészséges és bioélelmiszerek ösztönzését; kéri ezért ezenfelül az Elnökséget, hogy ne csak a szolgáltatások diverzifikálása, hanem a friss gyümölcsök és zöldségek elérhető áron történő értékesítése szempontjából is értékelje az egészséges élelmiszerek biztosításának lehetőségét,

o

o  o

61.  elfogadja a 2017-es pénzügyi évre vonatkozó előirányzat-tervezetet;

62.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást és a költségvetési javaslatot a Tanácsnak és a Bizottságnak.

MELLÉKLET: KÖLTSÉGVETÉSI JAVASLATTERVEZET

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT 2017-ES PÉNZÜGYI ÉVRE VONATKOZÓ KÖLTSÉGVETÉSI JAVASLATTERVEZETE

 

A KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁG

 

2016. ÁPRILIS 11-I ÜLÉSÉN

 

MEGÁLLAPÍTOTTAK SZERINT

KÖLTSÉGVETÉSI JAVASLATTERVEZET

2017

Az Európai Uniónak az Európai Parlament 2017-es pénzügyi évi kiadásai finanszírozásához való hozzájárulása

Megnevezés

Összeg

 

 

Kiadások

1.900.873.000

Saját források

157.861.070

Esedékes hozzájárulás

1.743.011.930

BEVÉTELI KIMUTATÁS

Cím Alcím Jogcím-csoport Jogcím

Megnevezés

2017. évi költségvetés

2016. évi költségvetés

2015. évi teljesítés

 

 

 

 

 

4

AZ INTÉZMÉNYEKNÉL ÉS EGYÉB UNIÓS SZERVEKNÉL DOLGOZÓ SZEMÉLYEKTŐL SZÁRMAZÓ BEVÉTELEK

 

 

 

4 0

KÜLÖNBÖZŐ ADÓK ÉS LEVONÁSOK

 

 

 

4 0 0

Az intézmény tagjai, tisztviselők, egyéb alkalmazottak és a nyugdíjban részesülők bére, fizetése és juttatásai utáni adóbevételek

73.410.920

73.484.272

69.454.180

4 0 3

Az aktív állományban foglalkoztatott intézményi tagok, tisztviselők és egyéb alkalmazottak javadalmazásából levont adóelőlegből származó bevételek

p.m

p.m

13.613

4 0 4

Az intézmény tagjai, tisztviselők és az aktív állományban foglalkoztatott egyéb alkalmazottak béréből levont speciális adóból és szolidaritási adóból adódó bevételek

10.907.330

10.797.731

9.959.483

 

 

84.318.250

84.282.003

79.427.275

4 0. alcím – Összesen

4 1

NYUGDÍJJÁRULÉKOK

 

 

 

4 1 0

A személyzet nyugdíjrendszerbe fizetett járulékai

64.131.820

59.667.459

58.498.210

4 1 1

Nyugdíjjogosultság személyzet által történő megváltása, illetve átvitele

9.200.000

9.100.000

9.241.578

4 1 2

Személyes okokból fizetés nélküli szabadságon lévő tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak nyugdíjrendszerbe fizetett járulékai

10.000

10.000

57.702

 

 

73.341.820

68.777.459

67.797.490

4 1. alcím – Összesen

4 2

EGYÉB NYUGDÍJJÁRULÉKOK

 

 

 

4 2 1

Európai parlamenti képviselők által a nyugdíjrendszerbe befizetett járulékok

p.m

p.m

0

 

4 2. alcím – Összesen

0

0

0

 

4. cím – Összesen

157.660.070

153.059.462

147.224.765

5

AZ INTÉZMÉNY ADMINISZTRATÍV MŰKÖDÉSÉBŐL SZÁRMAZÓ BEVÉTELEK

 

 

 

5 0

INGÓ VAGYON (BERENDEZÉSEK) ÉS INGATLAN VAGYON ÉRTÉKESÍTÉSÉBŐL SZÁRMAZÓ BEVÉTELEK

 

 

 

5 0 0

Ingó vagyon (berendezések) értékesítéséből származó bevételek

p.m

p.m

0

5 0 0 0

Járművek értékesítéséből származó bevételek – Címzett bevétel

p.m

p.m

0

5 0 0 1

Egyéb ingó vagyon értékesítéséből származó bevételek – Címzett bevétel

p.m

p.m

25.526

5 0 0 2

Berendezéseknek más intézmények vagy szervek rendelkezésére bocsátásából származó bevételek – Címzett bevétel

p.m

p.m

55.871

5 0 1

Ingatlan vagyon értékesítéséből származó bevételek

p.m

p.m

0

5 0 2

Kiadványok, nyomtatott anyagok és filmek értékesítéséből származó bevételek – Címzett bevétel

p.m

p.m

0

 

5 0. alcím – Összesen

p.m

p.m

81.397

5 1

BÉRBEADÁSOKBÓL SZÁRMAZÓ BEVÉTELEK

 

 

 

5 1 1

Ingatlanok bérbeadásából és albérletbe adásából származó bevételek, a bérbeadással kapcsolatos díjak visszatérítése

p.m

p.m

 

5 1 1 0

Az ingatlanok bérbeadásából és albérletbe adásából származó bevételek — Címzett bevétel

p.m

p.m

2.807.906

5 1 1 1

Bérbeadáshoz kapcsolódó díjak visszatérítése – Címzett bevétel

p.m

p.m

16.372

 

5 1. alcím – Összesen

p.m

p.m

2.824.279

5 2

BEFEKTETÉSEKBŐL VAGY FOLYÓSÍTOTT HITELEKBŐL, BANKI ÉS EGYÉB KAMATOKBÓL SZÁRMAZÓ BEVÉTELEK

 

 

 

5 2 0

Befektetésekből vagy folyósított hitelekből származó bevételek, az intézmény követeléseinek banki és egyéb kamatai

200.000

410.000

216.417

 

5 2. alcím – Összesen

200.000

410.000

216.417

5 5

SZOLGÁLTATÁSOK NYÚJTÁSÁBÓL ÉS EGYÉB MUNKÁKBÓL SZÁRMAZÓ BEVÉTELEK

 

 

 

5 5 0

Más intézmények vagy szervek számára nyújtott szolgáltatásokból vagy elvégzett munkákból származó bevételek, beleértve a más intézmények vagy szervek nevében megfizetett és általuk visszatérített kiküldetési ellátmányokat – Címzett bevétel

p.m

p.m

5.557.309

5 5 1

Harmadik felektől, kérésükre nyújtott szolgáltatásokból vagy elvégzett munkákból származó bevételek – Címzett bevétel

p.m

p.m

729.104

 

5 5. alcím – Összesen

p.m

p.m

6.286.413

5 7

AZ INTÉZMÉNY ADMINISZTRATÍV MŰKÖDÉSÉVEL KAPCSOLATOS EGYÉB HOZZÁJÁRULÁSOK ÉS VISSZATÉRÍTÉSEK

 

 

 

5 7 0

Tévesen kifizetett összegek visszafizetéséből származó bevételek – Címzett bevétel

p.m

p.m

3.292.213

5 7 1

Meghatározott célra előirányzott bevételek, úgymint az alapítványoktól, támogatásokból, adományokból és hagyatékokból származó jövedelmek, beleértve az egyes intézményekre meghatározott bevételeket – Címzett bevétel

p.m

p.m

0

5 7 2

Más intézmény nevében kifizetett szociális kiadások visszatérítése

p.m

p.m

0

5 7 3

Az intézmény adminisztratív működésével kapcsolatos egyéb hozzájárulások és visszatérítések – Címzett bevétel

p.m

p.m

3.476.281

 

5 7. alcím – Összesen

p.m

p.m

6.768.495

5 8

EGYÉB BEVÉTELEK

 

 

 

5 8 1

Befolyt biztosítási díjakból származó bevételek – Címzett bevétel

p.m

p.m

179.793

 

5 8. alcím – Összesen

p.m

 

 

 

5. cím – Összesen

200.000

410.000

16.356.793

6

HOZZÁJÁRULÁSOK ÉS VISSZATÉRÍTÉSEK AZ UNIÓS MEGÁLLAPODÁSOKKAL ÉS PROGRAMOKKAL ÖSSZEFÜGGÉSBEN

 

 

 

 

6 6

EGYÉB HOZZÁJÁRULÁSOK ÉS VISSZATÉRÍTÉSEK

 

 

 

6 6 0

Egyéb hozzájárulások és visszatérítések

p.m

p.m

p.m

6 6 0 0

Egyéb, címzett hozzájárulások és visszatérítések – Címzett bevétel

p.m

p.m

11.848.214

6 6 0 1

Egyéb, nem címzett hozzájárulások és visszatérítések

p.m

p.m

0

 

6 6. alcím – Összesen

p.m

p.m

11.848.214

 

6. cím – Összesen

p.m

p.m

11.848.214

9

EGYÉB BEVÉTELEK

 

 

 

9 0

EGYÉB BEVÉTELEK

 

 

 

9 0 0

Egyéb bevételek

1.000

1.000

937.952

 

9 0. alcím – Összesen

1.000

1.000

937.952

 

9. cím – Összesen

1.000

1.000

937.952

 

MINDÖSSZESEN

157.861.070

153.470.462

176.367.724

KIADÁSI KIMUTATÁS

Az előirányzatok (2017 és 2016) és a teljesítés (2015) általános összefoglalója

Cím Alcím

Megnevezés

2017. évi előirányzatok

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

 

 

 

 

 

1

AZ INTÉZMÉNYNÉL DOLGOZÓ SZEMÉLYEK

 

 

 

 

 

 

 

 

1 0

AZ EURÓPAI PARLAMENT KÉPVISELŐI

209.825.500

213.281.500

213.915.852

1 2

TISZTVISELŐK ÉS IDEIGLENES ALKALMAZOTTAK

642.573.000

627.305.500

597.484.150

1 4

EGYÉB ALKALMAZOTTAK ÉS KÜLSŐ SZOLGÁLTATÁSOK

 

135.764.500

125.501.000

116.618.310

1 6

AZ INTÉZMÉNY ÁLLOMÁNYÁHOZ TARTOZÓ SZEMÉLYEKKEL KAPCSOLATOS EGYÉB KIADÁSOK

17.539.500

17.772.500

17.535.481

 

1. cím – Összesen

1.005.702.500

983.860.500

945.553.793

 

 

 

 

 

2

ÉPÜLETEK, BÚTOROK, BERENDEZÉSEK ÉS EGYÉB MŰKÖDÉSI KIADÁSOK

 

 

 

 

 

 

256.137.000

211.173.440

265.369.143

2 0

ÉPÜLETEK ÉS JÁRULÉKOS KÖLTSÉGEK

168.142.500

166.845.910

136.912.387

2 1

ADATFELDOLGOZÁS, BERENDEZÉSEK ÉS BÚTOROK

 

Tartalékok (100)

 

1.892.000

 

 

2 3

FOLYÓ IGAZGATÁSI KIADÁSOK

5.719.000

5.992.750

4.458.475

 

2. cím – Összesen

431.890.500

384.012.100

406.740.005

 

 

 

 

 

3

AZ INTÉZMÉNY ÁLTAL BETÖLTÖTT ÁLTALÁNOS FUNKCIÓK GYAKORLÁSA SORÁN FELMERÜLŐ KIADÁSOK

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3 0

ÜLÉSEK ÉS KONFERENCIÁK

32.827.000

35.423.000

31.170.192

3 2

SZAKÉRTŐI TEVÉKENYSÉG ÉS TÁJÉKOZTATÁS: BESZERZÉS, ARCHIVÁLÁS, ELŐÁLLÍTÁS ÉS TERJESZTÉS

108.238.000

115.433.000

107.799.775

 

3. cím – Összesen

141.065.000

150.856.000

138.969.967

 

 

 

 

 

4

AZ INTÉZMÉNY ÁLTAL BETÖLTÖTT KÜLÖNLEGES FUNKCIÓK GYAKORLÁSA SORÁN FELMERÜLŐ KIADÁSOK

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4 0

EGYES INTÉZMÉNYEKHEZ ÉS SZERVEKHEZ KAPCSOLÓDÓ KIADÁSOK

111.905.000

111.100.000

102.924.578

4 2

PARLAMENTI ASSZISZTENSEK ALKALMAZÁSÁVAL KAPCSOLATOS KIADÁSOK

206.890.000

202.140.000

184.233.696

4 4

A JELENLEGI ÉS VOLT KÉPVISELŐK ÜLÉSEI ÉS EGYÉB TEVÉKENYSÉGEI

420.000

420.000

400.000

 

4. cím – Összesen

320.215.000

313.660.000

287.558.274

 

 

 

 

 

5

AZ EURÓPAI POLITIKAI PÁRTOKKAL ÉS EURÓPAI POLITIKAI ALAPÍTVÁNYOKKAL FOGLALKOZÓ HATÓSÁG ÉS A FÜGGETLEN KIEMELKEDŐ SZEMÉLYEK BIZOTTSÁGA

 

 

 

5 0

Az európai politikai pártokkal és európai politikai alapítványokkal foglalkozó hatóság és a független kiemelkedő személyek bizottsága kiadásai

 

 

 

5 0 0

Az európai politikai pártokkal és alapítványokkal foglalkozó hatóság operatív kiadásai

p.m

p.m

0

5 0 0 0

Az európai politikai pártokkal és alapítványokkal foglalkozó hatóság operatív kiadásai

p.m

p.m

0

5 0 1

EMAS-tartalék

 

p.m

p.m

0

5 0 1 0

EMAS-tartalék

p.m

p.m

0

 

5. cím – Összesen

0

0

0

 

 

0

0

0

10

EGYÉB KIADÁSOK

 

 

 

 

 

 

 

 

10 0

ELŐZETES ELŐIRÁNYZATOK

p.m

p.m

 

10 1

RENDKÍVÜLI TARTALÉKALAP

3.000.000

6.000.000

0

10 3

BŐVÍTÉSI TARTALÉKALAP

p.m

p.m

0

10 4

TARTALÉK A TÁJÉKOZTATÁSI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS POLITIKA SZÁMÁRA

p.m

p.m

0

10 5

INGATLANOKRA VONATKOZÓ ELŐZETES ELŐIRÁNYZAT

p.m

p.m

0

10 6

TARTALÉK FEJLESZTÉS ALATT ÁLLÓ PRIORITÁSI PROJEKTEKRE SZÁMÁRA

p.m

p.m

0

10 8

EMAS-TARTALÉK

p.m

p.m

0

 

10. cím – Összesen

3.000.000

6.000.000

0

 

MINDÖSSZESEN

1.900.873.000

1.838.388.600

1.778.822.039

Bevételek — SAJÁT FORRÁSOK

4. cím — AZ INTÉZMÉNYEKNÉL ÉS EGYÉB UNIÓS SZERVEKNÉL DOLGOZÓ SZEMÉLYEKTŐL SZÁRMAZÓ BEVÉTELEK

4 0. alcím — Különböző adók és levonások

4 0 0. jogcímcsoport — Az intézmény tagjai, tisztviselők, egyéb alkalmazottak és a nyugdíjban részesülők bére, fizetése és juttatásai utáni adóbevételek

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi költségvetés

2015. évi teljesítés

73 410 920

73 484 272

69 454 180,00

Jogalap

Az Európai Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyv és különösen annak 12. cikke.

Az Európai Közösségeket illető adó alkalmazása feltételeinek és eljárásának megállapításáról szóló, 1968. február 29-i 260/68/EGK, Euratom, ESZAK tanácsi rendelet (HL L 56., 1968.3.4., 8. o.).

4 0 3. jogcímcsoport — Az intézmény tagjai, tisztviselők és az aktív állományban foglalkoztatott egyéb alkalmazottak béréből levont átmeneti hozzájárulásokból adódó bevételek

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi költségvetés

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

13 613,00

Jogalap

Az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzata és különösen annak 2003. december 15-ig érvényben lévő változatának 66a. cikke.

4 0 4. jogcímcsoport — Az intézmény tagjai, tisztviselők és az aktív állományban foglalkoztatott egyéb alkalmazottak béréből levont speciális adóból és szolidaritási adóból adódó bevételek

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi költségvetés

2015. évi teljesítés

10 907 330

10 797 731

9 959 483,00

Jogalap

Az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata és különösen annak 66a. cikke.

4 1. alcím — Nyugdíjjárulékok

4 1 0. jogcímcsoport — A személyzet nyugdíjrendszerbe fizetett járulékai

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi költségvetés

2015. évi teljesítés

64 131 820

59 667 459

58 498 210,00

Jogalap

Az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata és különösen annak 83. cikke (2) bekezdése.

4 1 1. jogcímcsoport — Nyugdíjjogosultság személyzet által történő megváltása, illetve átvitele

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi költségvetés

2015. évi teljesítés

9 200 000

9 100 000

9 241 578,00

Jogalap

Az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata és különösen annak VIII. melléklete 4. cikke, 11. cikkének (2) és (3) bekezdése, valamint 48. cikke.

4 1 2. jogcímcsoport — Személyes okokkal indokolt szabadságon lévő tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak nyugdíjrendszerbe fizetett járulékai

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi költségvetés

2015. évi teljesítés

10 000

10 000

57 702,00

4 2. alcím — Egyéb nyugdíjjárulékok

4 2 1. jogcímcsoport — Európai parlamenti képviselők által a nyugdíjrendszerbe befizetett járulékok

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi költségvetés

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

 

Jogalap

Az Európai Parlament képviselőit megillető költségtérítésekre és juttatásokra vonatkozó szabályzat és különösen annak III. melléklete.

5. cím — AZ INTÉZMÉNY ADMINISZTRATÍV MŰKÖDÉSÉBŐL SZÁRMAZÓ BEVÉTELEK

5 0. alcím — Ingó vagyon (berendezések) és ingatlan vagyon értékesítéséből származó bevételek

5 0 0. jogcímcsoport — Ingó vagyon (berendezések) értékesítéséből származó bevételek

5 0 0 0. jogcím — Járművek értékesítéséből származó bevételek – Címzett bevétel

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi költségvetés

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

 

Megjegyzések

Ez a jogcím az intézmény tulajdonában lévő járművek értékesítéséből vagy részleges lecseréléséből származó bevételek kimutatására szolgál.

A költségvetési rendelet 21. cikke (3) bekezdésének értelmében ez a bevétel címzett bevételnek minősül, és további előirányzatok beállítását teszi lehetővé azokon a címsorokon, amelyek az illető bevételeket lehetővé tevő eredeti kiadásokat fedezték.

5 0 0 1. jogcím — Egyéb ingó vagyon értékesítéséből származó bevételek – Címzett bevétel

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi költségvetés

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

25 526,00

Megjegyzések

Ez a jogcím az intézmény tulajdonában lévő, nem szállítási eszközök értékesítéséből vagy visszavételéből származó bevételek kimutatására szolgál.

A költségvetési rendelet 21. cikke (3) bekezdésének értelmében ez a bevétel címzett bevételnek minősül, és további előirányzatok beállítását teszi lehetővé azokon a címsorokon, amelyek az illető bevételeket lehetővé tevő eredeti kiadásokat fedezték.

5 0 0 2. jogcím — Berendezéseknek más intézmények vagy szervek rendelkezésére bocsátásából származó bevételek – Címzett bevétel

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi költségvetés

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

55 871,00

Megjegyzések

A költségvetési rendelet 21. cikke (3) bekezdésének értelmében ez a bevétel címzett bevételnek minősül, és további előirányzatok beállítását teszi lehetővé azokon a címsorokon, amelyek az illető bevételeket lehetővé tevő eredeti kiadásokat fedezték.

Az e költségvetési jogcím alatt szereplő hitelekből, bérleti díjakból vagy szolgáltatásokból származó kiadásokat és bevételeket tartalmazó részletes kimutatást mellékelni kell a költségvetéshez.

5 0 1. jogcímcsoport — Ingatlan vagyon értékesítéséből származó bevételek

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi költségvetés

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

 

Megjegyzések

Ez a jogcímcsoport az intézmény tulajdonában lévő ingatlan vagyon értékesítéséből származó bevételek kimutatására szolgál.

5 0 2. jogcímcsoport — Kiadványok, nyomtatott anyagok és filmek értékesítéséből származó bevételek – Címzett bevétel

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi költségvetés

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

 

Megjegyzések

A költségvetési rendelet 21. cikke (3) bekezdésének értelmében ez a bevétel címzett bevételnek minősül, és további előirányzatok beállítását teszi lehetővé azokon a címsorokon, amelyek az illető bevételeket lehetővé tevő eredeti kiadásokat fedezték.

E jogcímcsoport tartalmazza továbbá az ilyen termékek elektronikus eszköz útján történő értékesítéséből származó jövedelmeket.

5 1. alcím — Bérbeadásból származó bevételek

5 1 1. jogcímcsoport — Ingatlanok bérbeadásából és albérletbe adásából származó bevételek, a bérbeadással kapcsolatos díjak visszatérítése

5 1 1 0. jogcím — Ingatlanok bérbeadásából és albérleménybe adásából származó bevételek – Címzett bevétel

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi költségvetés

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

2 807 906,00

Megjegyzések

A költségvetési rendelet 21. cikke (3) bekezdésének értelmében ez a bevétel címzett bevételnek minősül, és további előirányzatok beállítását teszi lehetővé azokon a címsorokon, amelyek az illető bevételeket lehetővé tevő eredeti kiadásokat fedezték.

Az e költségvetési jogcím alatt szereplő hitelekből, bérleti díjakból vagy szolgáltatásokból származó kiadásokat és bevételeket tartalmazó részletes kimutatást mellékelni kell a költségvetéshez.

5 1 1 1. jogcím — Bérleményekhez kapcsolódó díjak visszatérítése – Címzett bevétel

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi költségvetés

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

16 372,00

Megjegyzések

A költségvetési rendelet 21. cikke (3) bekezdésének értelmében ez a bevétel címzett bevételnek minősül, és további előirányzatok beállítását teszi lehetővé azokon a címsorokon, amelyek az illető bevételeket lehetővé tevő eredeti kiadásokat fedezték.

5 2. alcím — Befektetésekből vagy folyósított hitelekből, banki és egyéb kamatokból származó bevételek

5 2 0. jogcímcsoport — Befektetésekből vagy folyósított hitelekből származó bevétel, az intézmény követeléseinek banki és egyéb kamatai

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi költségvetés

2015. évi teljesítés

200 000

410 000

216 417,00

Megjegyzések

Ez a jogcímcsoport a befektetésekből vagy folyósított hitelekből, az intézmény követeléseivel kapcsolatos banki vagy egyéb kamatokból származó bevétel kimutatására szolgál.

5 5. alcím — Szolgáltatások nyújtásából és egyéb munkákból származó bevételek

5 5 0. jogcímcsoport — Más intézmények vagy szervek számára nyújtott szolgáltatásokból vagy elvégzett munkákból származó bevételek, beleértve a más intézmények vagy szervek nevében megfizetett és általuk visszatérített kiküldetési ellátmányokat – Címzett bevétel

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi költségvetés

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

5 557 309,00

Megjegyzések

A költségvetési rendelet 21. cikke (3) bekezdésének értelmében ez a bevétel címzett bevételnek minősül, és további előirányzatok beállítását teszi lehetővé azokon a címsorokon, amelyek az illető bevételeket lehetővé tevő eredeti kiadásokat fedezték.

5 5 1. jogcímcsoport — Harmadik felektől, kérésükre nyújtott szolgáltatásokból vagy egyéb munkákból származó bevételek – Címzett bevétel

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi költségvetés

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

729 104,00

Megjegyzések

A költségvetési rendelet 21. cikke (3) bekezdésének értelmében ez a bevétel címzett bevételnek minősül, és további előirányzatok beállítását teszi lehetővé azokon a címsorokon, amelyek az illető bevételeket lehetővé tevő eredeti kiadásokat fedezték.

5 7. alcím — Az intézmény adminisztratív működésével kapcsolatos egyéb hozzájárulások és visszatérítések

5 7 0. jogcímcsoport — Tévesen kifizetett összegek visszafizetéséből származó bevételek – Címzett bevétel

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi költségvetés

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

3 292 213,00

Megjegyzések

A költségvetési rendelet 21. cikke (3) bekezdésének értelmében ez a bevétel címzett bevételnek minősül, és további előirányzatok beállítását teszi lehetővé azokon a címsorokon, amelyek az illető bevételeket lehetővé tevő eredeti kiadásokat fedezték.

5 7 1. jogcímcsoport — Meghatározott célra előirányzott bevételek, úgymint az alapítványoktól, támogatásokból, adományokból és hagyatékokból származó jövedelmek, beleértve az egyes intézményekre meghatározott bevételeket – Címzett bevétel

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi költségvetés

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

0,00

Megjegyzések

A költségvetési rendelet 21. cikke (2) bekezdésének d) pontja értelmében ez a bevétel címzett bevételnek minősül, és további előirányzatok beállítását teszi lehetővé azokon a címsorokon, amelyek az illető bevételeket lehetővé tevő eredeti kiadásokat fedezték.

5 7 2. jogcímcsoport — Más intézmény nevében kifizetett szociális kiadások visszatérítése

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi költségvetés

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

0,00

Megjegyzések

Ez a jogcímcsoport a más intézmény nevében kifizetett szociális kiadások visszatérítéséből származó bevételek kimutatására szolgál.

5 7 3. jogcímcsoport — Egyéb, az intézmény működésével járó hozzájárulások és visszafizetések – Címzett bevétel

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi költségvetés

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

3 476 281,00

5 8. alcím — Egyéb bevételek

5 8 1. jogcímcsoport — Befolyt biztosítási térítésekből származó bevételek – Címzett bevétel

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi költségvetés

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

179 793,00

Megjegyzések

A költségvetési rendelet 21. cikke (3) bekezdésének értelmében ez a bevétel címzett bevételnek minősül, és további előirányzatok beállítását teszi lehetővé azokon a címsorokon, amelyek az illető bevételeket lehetővé tevő eredeti kiadásokat fedezték.

Ez a jogcímcsoport a balesetet szenvedett tisztviselők biztosítótársaságok által megtérített bérének kimutatására is szolgál.

6. cím — HOZZÁJÁRULÁSOK ÉS VISSZATÉRÍTÉSEK AZ UNIÓS MEGÁLLAPODÁSOKKAL ÉS PROGRAMOKKAL ÖSSZEFÜGGÉSBEN

6 6. alcím — Egyéb hozzájárulások és visszatérítések

6 6 0. jogcímcsoport — Egyéb hozzájárulások és visszatérítések

6 6 0 0. jogcím — Egyéb, címzett hozzájárulások és visszatérítések – Címzett bevétel

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi költségvetés

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

11 848 214,00

Megjegyzések

A költségvetési rendelet 21. cikkével összhangban ez a jogcím szolgál a 6. cím egyéb részei alatt nem előirányzott bevételek kimutatására, amelyeket további előirányzatok létrehozására használnak olyan költségek finanszírozásához, amelyek tekintetében ezek a bevételek címzettek.

6 6 0 1. jogcím — Egyéb, nem címzett hozzájárulások és visszatérítések

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi költségvetés

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

 

9. cím — EGYÉB BEVÉTELEK

9 0. alcím — Egyéb bevételek

9 0 0. jogcímcsoport — Egyéb bevételek

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi költségvetés

2015. évi teljesítés

1 000

1 000

937 952,00

Megjegyzések

Ez a jogcímcsoport az egyéb költségek feltüntetésére szolgál.

Az ezen jogcímcsoport alatt szereplő hitelekből, bérleti díjakból vagy szolgáltatásokból származó kiadásokat és bevételeket tartalmazó részletes kimutatást mellékelni kell a költségvetéshez.

Kiadások — KIADÁSOK

1. cím — AZ INTÉZMÉNYNÉL DOLGOZÓ SZEMÉLYEK

1 0. alcím — Az Európai Parlament képviselői

1 0 0. jogcímcsoport — Tiszteletdíjak és kifizetések

1 0 0 0. jogcím — Tiszteletdíjak

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

75 020 000

72 520 000

71 860 133,95

Megjegyzések

Ez az előirányzat a képviselői statútum által előirányzott juttatások finanszírozására szolgál.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 5 000 EUR.

Jogalap

Az európai parlamenti képviselők statútuma és különösen annak 9. és 10. cikke.

Az európai parlamenti képviselők statútumának végrehajtási szabályzata és különösen annak 1. és 2. cikke.

1 0 0 4. jogcím — Szokásos utazási költségek

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

69 200 000

73 340 000

71 418 750,00

Megjegyzések

Ez az előirányzat a munkahelyekre való utazáshoz és visszaúthoz, valamint egyéb küldetésekhez kapcsolódó utazásokhoz kapcsolódó költségek és a tartózkodás költségeinek visszatérítésének fedezésére szolgál.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 25 000 EUR.

Jogalap

Az európai parlamenti képviselők statútuma és különösen annak 20. cikke.

Az európai parlamenti képviselők statútumának végrehajtási szabályzata és különösen annak 10–21. és 24. cikke.

1 0 0 5. jogcím — Egyéb utazási költségek

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

6 000 000

7 050 000

5 550 000,00

Megjegyzések

Az előirányzat az egyéb utazási költségek, a megválasztás szerinti tagállamba való utazás költségeinek visszatérítésére szolgál.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 1 000 EUR.

Jogalap

Az európai parlamenti képviselők statútuma és különösen annak 20. cikke.

Az európai parlamenti képviselők statútumának végrehajtási szabályzata és különösen annak 22. és 23. cikke.

1 0 0 6. jogcím — Általános költségtérítés

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

39 886 000

39 715 000

38 754 450,55

Megjegyzések

Ez az előirányzat a képviselők parlamenti tevékenységeivel kapcsolatos kiadások fedezésére szolgál, az európai parlamenti képviselők statútumának végrehajtási szabályzatával összhangban.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 75 000 EUR.

Jogalap

Az európai parlamenti képviselők statútuma és különösen annak 20. cikke.

Az európai parlamenti képviselők statútumának végrehajtási szabályzata és különösen annak 25–28. cikke.

1 0 0 7. jogcím — Hivatali feladatok ellátásával összefüggő juttatás

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

181 500

181 500

175 257,06

Megjegyzések

Ez az előirányzat az Európai Parlament elnökének megbízatásával járó átalánynapidíj és reprezentatív költségek fedezésére szolgál.

Jogalap

Az európai parlamenti képviselők statútuma és különösen annak 20. cikke.

Az Elnökség 2009. június 17-i határozata.

1 0 1. jogcímcsoport — Betegség- és baleset-biztosítási, illetve egyéb jólléti intézkedések

1 0 1 0. jogcím — Betegség- és baleset-biztosítási, illetve egyéb társadalombiztosítási költségek

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

3 097 000

3 058 000

2 191 208,67

Megjegyzések

Ez az előirányzat a képviselői baleset-biztosítás és a személyes tárgyakra kötött, lopáskár elleni biztosítás költségeinek, valamint a képviselők orvosi költségeinek fedezésére szolgál.

Ez szolgál a képviselők biztosításának rendezésére és megsegítésére is, amennyiben hivatalos út során hazaszállításra van szükség, súlyos betegség, baleset vagy előre nem látható, az utazás folytatását akadályozó esemény következtében. A támogatás magában foglalja a hazaszállítás megszervezését és az ahhoz kapcsolódó költségek fedezését.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 60 000 EUR.

Jogalap

Az európai parlamenti képviselők statútuma és különösen annak 18. és 19. cikke.

Az európai parlamenti képviselők statútumának végrehajtási szabályzata és különösen annak 3–9. és 29. cikke.

Az Európai Közösségek tisztviselőinek baleseti és foglalkozási betegségi kockázatok elleni biztosítására vonatkozó közös szabályok.

Az Európai Közösségek tisztviselőinek betegségbiztosítására vonatkozó közös szabályozás.

A Bizottság határozata az orvosi költségek visszatérítésére vonatkozó általános végrehajtási rendelkezések megállapításáról.

1 0 1 2. jogcím — Fogyatékkal élő képviselők támogatására irányuló külön intézkedések

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

775 000

798 000

653 406,83

Megjegyzések

Ez az előirányzat a súlyos fogyatékkal élő képviselők támogatásához szükséges kiadások fedezésére szolgál.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 5 000 EUR.

Jogalap

Az európai parlamenti képviselők statútumának alkalmazási szabályai és különösen annak 30. cikke.

1 0 2. jogcímcsoport — Átmeneti ellátás

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

930 000

1 770 000

9 544 350,06

Megjegyzések

Ez az előirányzat a képviselők megbízásának lejártát követő ideiglenes juttatások finanszírozására szolgál.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 5 000 EUR.

Jogalap

Az európai parlamenti képviselők statútuma és különösen annak 13. cikke.

Az európai parlamenti képviselők statútumának végrehajtási szabályzata és különösen annak 45–48. és 77. cikke.

1 0 3. jogcímcsoport — Nyugdíjak

1 0 3 0. jogcím — Öregségi nyugdíjak (KKJ)

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

11 450 000

11 450 000

10 675 653,64

Megjegyzések

Ez az előirányzat a képviselői megbízatás lejártát követően folyósított öregségi nyugdíj fedezésére szolgál.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 150 000 EUR.

Jogalap

Az európai parlamenti képviselők statútumának alkalmazási szabályai és különösen annak 75. cikke, valamint a képviselőket megillető költségtérítések és juttatások kifizetésére vonatkozó (KKJ) szabályzat III. melléklete.

1 0 3 1. jogcím — Rokkantsági nyugdíjak (KKJ)

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

303 000

291 000

281 721,32

Megjegyzések

Az előirányzat a képviselői megbízatás ideje alatt bekövetkező rokkantság miatti nyugdíjfolyósítás fedezésére szolgál.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 5 000 EUR.

Jogalap

Az európai parlamenti képviselők statútumának alkalmazási szabályai és különösen annak 75. cikke, valamint a képviselőket megillető költségtérítések és juttatások kifizetésére vonatkozó (KKJ) szabályzat II. melléklete.

1 0 3 2. jogcím — Hozzátartozói nyugdíjak (KKJ)

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

2 313 000

2 458 000

2 207 741,36

Megjegyzések

Az előirányzat egy képviselő vagy volt képviselő elhalálozása esetén folyósítandó, túlélő hozzátartozói/árvasági nyugdíj fedezésére szolgál.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 15 000 EUR.

Jogalap

Az európai parlamenti képviselők statútumának alkalmazási szabályai és különösen annak 75. cikke, valamint a képviselőket megillető költségtérítések és juttatások kifizetésére vonatkozó (KKJ) szabályzat I. melléklete.

1 0 3 3. jogcím — Önkéntes nyugdíjpénztár képviselők számára

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

3 178,74

Megjegyzések

Ez az előirányzat az intézmény által az önkéntes kiegészítő nyugdíjpénztárba fizetett tagdíj fedezésére szolgál.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 500 EUR.

Jogalap

Az európai parlamenti képviselők statútuma és különösen annak 27. cikke.

Az európai parlamenti képviselők statútumának alkalmazási szabályai és különösen annak 76. cikke, valamint a képviselőket megillető költségtérítések és juttatások kifizetésére vonatkozó (KKJ) szabályzat VII. melléklete.

1 0 5. jogcímcsoport — Nyelv- és számítástechnikai tanfolyamok

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

670 000

650 000

600 000,00

Megjegyzések

Ez az előirányzat a képviselők nyelvtanfolyamainak és számítástechnikai tanfolyamainak költségeinek fedezésére szolgál.

Jogalap

Az európai parlamenti képviselők statútumának végrehajtási szabályzata és különösen annak 44. cikke.

Az Elnökség 2009. május 4-i határozata a képviselők nyelvi és számítástechnikai képzéséről.

1 0 9. jogcímcsoport — Előzetes előirányzatok

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

0,—

Megjegyzések

Ez az előirányzat a képviselőknek történő kifizetések esetleges kiigazításának fedezésére szolgál.

Ez az előirányzat kizárólag ideiglenes jellegű, és a költségvetési rendeletnek megfelelően csak a megfelelő tételekhez való átcsoportosítás után használható fel.

1 2. alcím — Tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak

1 2 0. jogcímcsoport — Díjazás és egyéb jogok

1 2 0 0. jogcím — Javadalmazás és juttatások

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

638 333 000

623 007 500

594 444 744,13

Megjegyzések

Ez az előirányzat elsősorban az alábbiak fedezésére szolgál a létszámtervben előirányzott állásokat betöltő tisztviselőkre és ideiglenes alkalmazottakra vonatkozóan:

bérek, juttatások és bérhez kapcsolódó pótlékok,

betegség-, baleset- és foglalkozási ártalmak elleni biztosítás, illetve egyéb szociális kiadások,

túlórák miatti átalánykifizetések,

egyéb juttatások és támogatások,

a tisztviselő vagy ideiglenes alkalmazott, házastársa és az általa eltartott személyek számára a munkavégzés helyéről a származási országba történő utazás költségeinek kifizetése,

a díjazásra és a javadalmazásoknak a munkavégzés helyétől különböző országba átutalt részére alkalmazandó esetleges bérkorrekció hatása,

munkanélküliségi biztosítás az ideiglenes alkalmazottak számára és a nyugdíjjogosultságok származási országukban történő megszerzése és megtartása érdekében az intézmény által részükre történő kifizetések.

Ez ezenfelül az Európai Parlament brüsszeli vagy strasbourgi sportcentrumának szolgáltatásait igénybe vevők által elszenvedett sportbalesetekkel kapcsolatos biztosítási díjak fedezésére is szolgál.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 300 000 EUR.

Jogalap

Az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata.

Az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek.

1 2 0 2. jogcím — Túlórák díjazása

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

135 000

248 000

66 500,00

Megjegyzések

Ez az előirányzat a túlóradíj kifizetésére szolgál a fent említett rendelkezésekben foglalt feltételek mellett.

Jogalap

Az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata és különösen annak 56. cikke és VI. melléklete.

Az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek.

1 2 0 4. jogcím — A szolgálati jogviszony megkezdésével, áthelyezéssel és szolgálati viszony megszűnésével kapcsolatos jogosultságok

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

2 950 000

2 950 000

2 560 000,00

Megjegyzések

Ez az előirányzat a következők fedezésére szolgál:

a tisztviselőknek és ideiglenes alkalmazottaknak (ideértve azok családjait is) a szolgálati jogviszony megkezdése, megszűnése vagy az alkalmazás más helyre történő áthelyezése miatt felmerült utazási költségei,

az olyan tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak részére fizetendő beilleszkedési/újrabeilleszkedési támogatások és költözési költségek, akik a munkavállalás megkezdésekor, más szolgálatteljesítési helyre történő áthelyezéskor és az intézmény végleges elhagyásakor és máshol történő letelepedéskor bizonyíthatóan lakóhelyük megváltoztatására kényszerülnek,

napidíj azoknak a tisztviselőknek és ideiglenes alkalmazottaknak, akik bizonyítják, hogy a szolgálati jogviszony megkezdésekor vagy az alkalmazás helyének megváltozásakor a tartózkodási helyük megváltoztatása szükséges,

nyilvánvaló alkalmatlanság esetén a próbaidős alkalmazottak végkielégítése,

az a juttatás, amely az ideiglenes alkalmazottat szerződésének az intézmény általi felmondása esetén illeti meg,

a szerződéses személyzet által valamelyik tagállam nyugdíjpénztárának fizetett, illetve az Unió nyugdíjrendszerébe az alkalmazottak szerződéses besorolásának változása következtében fizetendő járulékok összege közötti különbözet.

Jogalap

Az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata.

Az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek.

1 2 2. jogcímcsoport — A szolgálati jogviszony idő előtti megszűnésekor járó juttatások

1 2 2 0. jogcím — A szolgálat érdekében nyugdíjazott vagy szabadságolt alkalmazottaknak járó juttatások

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

1 155 000

1 100 000

412 905,67

Számadatok

Megjegyzések

Ez az előirányzat a következők juttatásainak fedezésére szolgál:

az intézmény személyzeti állományának csökkentése miatt tartalékállományba került tisztviselők,

új kompetenciák intézményen belüli megszerzésével kapcsolatos szervezeti igények miatt szabadságra küldött tisztviselők,

AD 16-os vagy AD 15-ös fokozatból a szolgálat érdekében nyugdíjazott tisztviselők és képviselőcsoportoknál dolgozó ideiglenes alkalmazottak.

Fedezi továbbá a betegségbiztosítással kapcsolatos munkaadói hozzájárulást, valamint az ezekre a juttatásokra vonatkozó esetleges korrekciós együtthatók hatását is (kivéve a 42c. cikk rendelkezései alá tartozó, korrekciós együtthatóra nem jogosult tisztviselőket).

Jogalap

Az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata és különösen annak 41., 42c. és 50. cikke, illetve IV. melléklete, továbbá az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 48a. cikke.

1 2 2 2. jogcím — Juttatások olyan alkalmazottak számára, akiknek szolgálati jogviszonya megszűnik, valamint különleges nyugdíjrendszer tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak számára

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

0,—

Megjegyzések

Ez az előirányzat a következők fedezésére szolgál:

a személyzeti szabályzat vagy a 2689/95/EK, Euratom, ESZAK vagy az 1748/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet szerint fizetendő juttatások,

a juttatás kedvezményezettjének betegségbiztosításával kapcsolatos munkaadói hozzájárulás,

a különböző juttatások esetében alkalmazandó korrekciós együtthatók hatása.

Jogalap

Az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata és különösen annak 64. és 72. cikke.

Az Ausztria, Finnország és Svédország csatlakozása következtében szükségessé vált, az Európai Közösségek ideiglenes tisztviselői szolgálati jogviszonyának végleges megszűnésével kapcsolatos különleges intézkedések bevezetéséről szóló, 1995. november 17-i 2689/95/EK, Euratom, ESZAK tanácsi rendelet (HL L 280., 1995.11.23., 4. o.).

Az Európai Közösségek az Európai Parlamentben létesített álláshelyre kinevezett tisztviselőinek és az Európai Parlament politikai csoportjaiban dolgozó ideiglenes alkalmazottainak szolgálati viszonyát megszüntető különleges intézkedéseknek az intézmény reformjával összefüggő bevezetéséről szóló, 2002. szeptember 30-i 1748/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet (HL L 264., 2002.10.2., 9. o.).

1 4. alcím — Egyéb alkalmazottak és külső szolgáltatások

1 4 0. jogcímcsoport — Egyéb személyzet és külső személyek

1 4 0 0. jogcím — Egyéb alkalmazottak – Főtitkárság és képviselőcsoportok

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

43 915 000

41 867 289

38 317 487,57

Megjegyzések

Ez az előirányzat elsősorban a következő kiadások fedezésére szolgál, a Biztonsági Főigazgatóságon dolgozó, a személy- és vagyonbiztonsággal, az információbiztonsággal és a kockázatértékeléssel kapcsolatos feladatokat ellátó egyéb alkalmazottak, továbbá a Főtitkárságon gépjárművezetőként vagy azok koordinátoraként dolgozó egyéb alkalmazottakkal kapcsolatos kiadások kivételével:

egyéb alkalmazottak, köztük a szerződéses alkalmazottak és szaktanácsadók (az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételeinek értelmében) javadalmazása, beleértve a juttatásokat, a különböző – nagyrészt közösségi – szociális biztonsági rendszerekbe fizetett munkáltatói járulékok, valamint az ezen alkalmazottak javadalmazása esetében alkalmazandó bérkorrekciók hatásai,

helyettesítő személyzet alkalmazása.

a Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető Hivatal (PMO) által kibocsátott számlák az Európai Parlament alkalmazottai (úgymint a munkanélküli-járadékkal, nyugdíjjogosultsággal stb. kapcsolatos) adminisztratív aktáinak kezelését végző alkalmazottak foglalkoztatásáért.

Ezen előirányzat egy része fogyatékossággal élő szerződéses alkalmazottak felvételére szolgál az Elnökség 2008. július 7-i és 9-i határozatával összhangban.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 3 000 000 EUR.

Jogalap

Az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek (IV., V. és VI. cím).

A versenyvizsgákat és a kiválasztási eljárásokat, valamint az Európai Parlament tisztviselőinek és egyéb alkalmazottainak felvételét és besorolását szabályozó általános végrehajtási rendelkezések (az Európai Parlament főtitkárának 2014. október 17-i határozata) .

1 4 0 1. jogcím — Egyéb alkalmazottak – Biztonság

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

24 962 000

22 433 711

17 222 235,00

Megjegyzések

Új jogcím

Ez az előirányzat elsősorban a Biztonsági Főigazgatóságon dolgozó, a személy- és vagyonbiztonsággal, az információbiztonsággal és a kockázatértékeléssel kapcsolatos feladatokat ellátó egyéb alkalmazottak vonatkozásában felmerülő következő kiadások fedezésére szolgál:

a szerződéses alkalmazottak és a kisegítő szerződéses alkalmazottak javadalmazása, beleértve a juttatásokat, valamint az ezen alkalmazottak javadalmazása esetében alkalmazandó bérkorrekciók hatásai,

helyettesítő személyzet alkalmazása.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 5 000 EUR.

Jogalap

Az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek (IV. cím).

A versenyvizsgákat és a kiválasztási eljárásokat, valamint az Európai Parlament tisztviselőinek és egyéb alkalmazottainak felvételét és besorolását szabályozó általános végrehajtási rendelkezések (az Európai Parlament főtitkárának 2014. október 17-i határozata).

1 4 0 2. jogcím — Egyéb alkalmazottak – Gépjárművezetők a Főtitkárságon

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

7 938 000

 

 

Megjegyzések

Új jogcím

Ez az előirányzat elsősorban a Főtitkárságon gépjárművezetőként vagy azok koordinátoraként dolgozó egyéb alkalmazottakkal kapcsolatos kiadások fedezésére szolgál:

a szerződéses alkalmazottak és a kisegítő szerződéses alkalmazottak javadalmazása, beleértve a juttatásokat, valamint az ezen alkalmazottak javadalmazása esetében alkalmazandó bérkorrekciók hatásai,

helyettesítő személyzet alkalmazása.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 5 000 EUR.

Jogalap

Az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek (IV. cím).

A versenyvizsgákat és a kiválasztási eljárásokat, valamint az Európai Parlament tisztviselőinek és egyéb alkalmazottainak felvételét és besorolását szabályozó általános végrehajtási rendelkezések (az Európai Parlament főtitkárának 2014. október 17-i határozata).

1 4 0 4. jogcím — Szakmai gyakorlatok egyetemi oklevéllel rendelkezők részére, támogatások és tisztviselői csereprogramok

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

6 806 500

7 185 000

6 379 886,24

Megjegyzések

Ez az előirányzat a következők fedezésére szolgál:

a gyakornokok kiválasztásával, felvételével és fogadásával kapcsolatos költségek,

javadalmazás az egyetemi oklevéllel rendelkező gyakornokok számára (ösztöndíjak), beleértve egyrészt az esetleges családi támogatást, valamint másrészt a fogyatékosság esetén fizetett kiegészítő juttatás költségét (az ösztöndíj legfeljebb 50%-a),

a szakmai gyakorlaton lévő gyakornok számára fizetett juttatások,

a gyakornok utazási költségei,

a gyakornokok betegség- és balesetbiztosításának költségei,

az Európai Parlament és a tagállamok, vagy a szabályzatban meghatározott más országok állami szektora közötti személycserék költségei,

a nemzeti szakértők Európai Parlamenthez való kirendelésével kapcsolatos költségek, nevezetesen juttatásaik és útiköltségeik,

a kirendelt nemzeti szakértők balesetbiztosításának költségei,

a tanulmányi látogatások költségtérítése,

a konferenciatolmácsok és a fordítók képzési rendszerének – többek között a tolmácsképzőkkel és a fordítóképzést biztosító egyetemekkel együttműködésben történő – megszervezésével, valamint a tolmácsok és fordítók képzésével és továbbképzésével, tansegédeszközök vásárlásával kapcsolatos támogatások, illetve járulékos költségek.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 5 000 EUR.

Jogalap

Az Európai Parlament tisztviselőinek és a képviselőcsoportok ideiglenes alkalmazottainak nemzeti közigazgatások, az azokhoz kapcsolódó szervek és nemzetközi szervezetek részére történő rendelkezésre bocsátására vonatkozó szabályzat (az Elnökség 2005. március 7-i határozata).

A nemzeti szakértők Európai Parlamenthez való kirendelésére vonatkozó szabályzat (az Elnökség 2009. május 4-i határozata).

Az Európai Parlament Főtitkárságán folytatott gyakorlatokra és tanulmányi látogatásokra vonatkozó belső szabályok (az Európai Parlament főtitkárának 2013. február 1-jei határozata).

1 4 0 5. jogcím — Tolmácsolási kiadások

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

45 785 000

45 125 000

46 423 856,43

Megjegyzések

Új jogcím, a korábbi 1 4 0 2. jogcím

Az előirányzat az alábbi kiadások fedezésére szolgál:

azon szerződéses konferenciatolmácsok díja és egyenértékű juttatásai, társadalombiztosítási járulékai, utazási költségei és egyéb költségei, akiket az Európai Parlament alkalmaz a Parlament saját céljaira vagy más intézmények céljaira a Parlament által szervezett olyan ülések kiszolgálására, amelyek kiszolgálását a Parlament (tisztviselői vagy ideiglenes alkalmazotti státuszú) tolmácsai nem tudják ellátni,

a fenti üléseken szolgálatot teljesítő konferenciaszervezők, technikusok és ügyintézők költségei abban az esetben, ha ezeket a feladatokat nem tudják ellátni a z Európai Parlament tisztviselői, ideiglenes alkalmazottak vagy egyéb alkalmazottak,

a Parlament számára olyan tolmácsok által nyújtott szolgáltatásokhoz kapcsolódó költségek, akik más regionális, nemzeti vagy nemzetközi intézmény alkalmazottjai,

a tolmácsolással összefüggő tevékenységekhez, nevezetesen az ülések előkészítéséhez és a tolmácsok képzéséhez és kiválasztásához kapcsolódó díjak.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 4 830 000 EUR.

Jogalap

Az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata.

Az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek.

A szabadúszó konferenciatolmácsok (auxiliary conference interpreters, ACI) munkakörülményeit és alkalmazásuk pénzügyi keretét rögzítő, 1999. július 28-án létrehozott, 2004. október 13-án jegyzetekkel ellátott és 2008. július 31-én felülvizsgált egyezmény (és alkalmazási szabályai).

1 4 0 6. jogcím — Megfigyelők

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

0,—

Megjegyzések

Ez az előirányzat a megfigyelőkkel kapcsolatos költségek kifizetésére szolgál, az Európai Parlament eljárási szabályzatának 13. cikkével összhangban.

1 4 2. jogcímcsoport — Külső fordítási szolgáltatások

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

8 196 000

8 890 000

8 274 845,04

Megjegyzések

Ez az előirányzat a külső szolgáltatóknak kiadott fordítással, gépeléssel, kódolással és technikai jellegű segítségnyújtással kapcsolatban felmerülő költségek fedezésére szolgál.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 135 000 EUR.

1 6. alcím — Az intézmény állományához tartozó személyekkel kapcsolatos egyéb költségek

1 6 1. jogcímcsoport — Személyzeti igazgatással kapcsolatos kiadások

1 6 1 0. jogcím — Munkaerő-felvételi költségek

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

214 000

254 000

215 980,00

Megjegyzések

Ez az előirányzat a következők fedezésére szolgál:

a 2002/621/EK határozat 3. cikkében foglalt versenyvizsgák szervezésével kapcsolatban felmerülő költségek és a felvételi elbeszélgetésre, valamint orvosi vizsgálatra behívott jelöltek útiköltsége és tartózkodási költségei,

a személyzet kiválasztási folyamatának szervezése során felmerülő költségek.

A működési követelmények által kellően indokolt esetekben, a Személyzeti Felvételi Hivatallal történő egyeztetést követően ez az előirányzat felhasználható az intézmények által szervezett versenyvizsgákra is.

Jogalap

Az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata és különösen annak 27–31. cikke és 33. cikke, valamint III. melléklete.

Az Európai Parlament, a Tanács, a Bizottság, a Bíróság, a Számvevőszék, a Gazdasági és Szociális Bizottság, a Régiók Bizottsága és az európai ombudsman 2002. július 25-i 2002/620/EK határozata az Európai Közösségek Személyzeti Felvételi Hivatalának létrehozásáról (HL L 197., 2002.7.26., 53. o.), valamint az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság főtitkárainak, a Bíróság hivatalvezetőjének, a Számvevőszék, a Gazdasági és Szociális Bizottság és a Régiók Bizottsága főtitkárainak, továbbá az európai ombudsman képviselőjének 2002. július 25-i 2002/621/EK határozata az Európai Közösségek Személyzeti Felvételi Hivatalának szervezeti felépítéséről és működéséről (HL L 197., 2002.7.26., 56. o.).

1 6 1 2. jogcím — Továbbképzés

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

5 515 000

6 200 000

4 950 971,49

Megjegyzések

Ez az előirányzat a személyzet továbbképzésével és az intézmény teljesítményének és hatékonyságának fokozásával kapcsolatos kiadások fedezésére szolgál, többek között a hivatalos munkanyelvek oktatása révén.

Jogalap

Az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata és különösen annak 24a. cikke.

Az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek.

1 6 3. jogcímcsoport — Az intézmény személyi állományát segítő intézkedések

1 6 3 0. jogcím — Szociális intézkedések

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

768 000

784 000

485 584,20

Megjegyzések

Ez az előirányzat a következők fedezésére szolgál:

egy intézményközi politika részeként azon fogyatékkal élő személyek támogatására, akik a következő kategóriák valamelyikébe tartoznak:

aktív állományban levő tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak,

aktív állományban levő tisztviselők és ideiglenes alkalmazottak házastársai,

az Európai Unió személyzeti szabályzata rendelkezéseinek értelmében eltartott gyermekek,

a lakóhely szerinti vagy származási országban nemzeti szinten megítélt jogosultságok kimerítése után a szükségesnek ítélt, a fogyatékosság következményeként felmerülő, kellően indokolt és a közös egészségbiztosítási rendszer által vissza nem térített, nem egészségügyi jellegű költségek megtérítése a költségvetési kereteken belül,

a különösen nehéz helyzetbe került tisztviselők és egyéb alkalmazottak tekintetében hozott intézkedések,

a személyzeti bizottság támogatása, illetve a szociális ellátás kisebb költségei. A személyzeti bizottság azzal a céllal járul hozzá a szociális tevékenységek résztvevőinek költségeihez, illetve biztosít költségtérítést, hogy támogassa a szociális, kulturális vagy nyelvi vonatkozású tevékenységeket; az egyes alkalmazottak vagy háztartások azonban nem részesülnek támogatásban,

egyéb szociális jellegű – intézményi és intézményközi szintű – intézkedések, melyek célja a tisztviselők és alkalmazottak beilleszkedése,

a fogyatékkal élő tisztviselők és egyéb alkalmazottak, illetve a fogyatékkal élő gyakornokok, valamint a felvétel alatt álló fogyatékkal élő tisztviselők és egyéb alkalmazottak, illetve a kiválasztás alatt álló fogyatékkal élő gyakornokok érdekében hozott ésszerű alkalmazkodási intézkedések, orvosi vizsgálatok vagy szociális kiadások finanszírozása a személyzeti szabályzat 1d. cikkének alkalmazásában, különösen a munkahelyen vagy kiküldetés alatt nyújtott személyes asszisztencia tekintetében.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 50 000 EUR.

Jogalap

Az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata és különösen annak 1d. cikke, 9. cikke (3) bekezdésének harmadik albekezdése, valamint 76. cikke.

1 6 3 1. jogcím — Mobilitás

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

700 000

754 000

636 049,44

Megjegyzések

Ez az előirányzat a különböző munkahelyeken a mobilitási tervvel összefüggő költségek fedezésére szolgál.

A költségvetési rendelet 21. cikke (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 5 000 EUR.

1 6 3 2. jogcím — A személyzet tagjai közötti társadalmi kapcsolatok és egyéb intézkedések

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

230 000

238 000

198 962,27

Megjegyzések

Ez az előirányzat a különféle nemzetiségű alkalmazottak közötti társadalmi kapcsolatok fejlesztését célzó tevékenységek ösztönzésére, ezek anyagi hátterének, például az alkalmazotti kluboknak, sportegyesületeknek, kulturális társaságoknak stb. nyújtott támogatások révén történő biztosítására, valamint egy állandó szabadidőközpont (kulturális tevékenységek, szabadidőprogramok, étterem) költségeihez való hozzájárulás fedezésére is szolgál.

Az előirányzat az intézményközi szociális tevékenységek pénzügyi támogatását is fedezi.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 600 000 EUR.

1 6 5. jogcímcsoport — Az intézménynél dolgozó személyekkel kapcsolatos tevékenységek

1 6 5 0. jogcím — Orvosi ellátás

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

1 275 000

1 250 000

1 095 232,08

Megjegyzések

Ez az előirányzat az orvosi szolgálat három munkahelyen történő működtetése költségeinek fedezésére szolgál, beleértve az anyagok és gyógyszerkészítmények stb. beszerzésének költségeit, a megelőző orvosi vizsgálatokkal kapcsolatos költségeket, a rokkantságot elbíráló bizottság működésével kapcsolatos költségeket, illetve az intézmény szakorvosai által szükségesnek ítélt, külső szakorvosok által nyújtott szolgáltatások kapcsán felmerülő kiadásokat.

Fedezi továbbá bizonyos orvosilag szükségesnek ítélt munkaeszközök beszerzési költségét is, valamint a szolgáltatási szerződések vagy rövid távú megbízatások keretében foglalkoztatott orvosi és paramedikális személyzettel kapcsolatos költségeket.

Jogalap

Az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata és különösen annak 59. cikke és II. mellékletének 8. cikke.

1 6 5 2. jogcím — Az éttermek és munkahelyi étkezdék folyó üzemeltetési költsége

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

1 380 000

1 365 000

3 500 000,00

Megjegyzések

Ez az előirányzat az éttermek és étkezdék irányítási és működési költségeinek fedezésére szolgál.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 70 000 EUR.

1 6 5 4. jogcím —  Gyermekfelügyeleti létesítmények

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

7 162 500

6 727 500

6 167 701,36

Megjegyzések

Ez az előirányzat fedezi az Európai Parlament hozzájárulását a Gyermekfelügyeleti Központ és a Parlamenttel szerződéses viszonyban álló, külsős bölcsődék valamennyi kiadásához.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 3 400 000 EUR.

1 6 5 5. jogcím — Az Európai Parlament hozzájárulása az akkreditált II. típusú európai iskolákhoz

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

295 000

200 000

285 000,00

Megjegyzések

A 2013. augusztus 1-jei C(2013) 4886 bizottsági határozat (HL C 222., 2013.8.2., 8. o.) végrehajtása.

Ez az előirányzat az Európai Iskolák Igazgatótanácsa által akkreditált II. típusú európai iskolákhoz adott európai parlamenti hozzájárulás fedezésére, vagy az Európai Iskolák Igazgatótanácsa által akkreditált II. típusú európai iskolákhoz az Európai Bizottság által az Európai Parlament nevében adott hozzájárulás megtérítésére szolgál. Az Európai Parlament személyzeti szabályzata hatálya alá tartozó állományának az említett iskolákba beíratott gyermekeivel kapcsolatos költségeket fedezi.

2. cím — ÉPÜLETEK, BÚTOROK, BERENDEZÉSEK ÉS EGYÉB MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGEK

Megjegyzések

Mivel a biztosítótársaságok visszavonták a kockázatfedezést, a munkahelyi konfliktusok és az Európai Parlament épületei elleni terrortámadások kockázatát az Európai Unió általános költségvetésének kell fedeznie.

E cím előirányzatai ennek megfelelően a munkahelyi konfliktusokból és a terrortámadásokból származó károkhoz kapcsolódó valamennyi költséget fedezik.

2 0. alcím — Épületek és járulékos költségek

2 0 0. jogcímcsoport — Épületek

2 0 0 0. jogcím — Bérleti díjak

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

37 169 000

33 058 000

28 433 672,09

Megjegyzések

Ez az előirányzat az Európai Parlament által használt épületek vagy épületrészek bérleti díjának fedezésére szolgál.

Az előirányzat fedezi a vagyonadót is. A bérleti díjakat 12 hónapra számítják ki a meglévő vagy előkészítés alatt álló bérleti szerződések alapján, amelyek rendes körülmények között a megélhetési költségekhez vagy az építési költségekhez történő indexálásról is rendelkeznek.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 1 500 000 EUR.

A föld- és épületvásárlás, vagy föld- és épülethasználat kapcsán felmerülő kiadások és járulékos költségek, illetve az intézmény épületeivel vagy helyiségeivel kapcsolatosan felmerülő kiadások fedezése vagy térítése formájában a tagállamoktól, illetve szerveiktől és hivatalaiktól kapott pénzügyi hozzájárulás a költségvetési rendelet 21. cikkének (2) bekezdése értelmében külső címzett bevételnek minősül.

2 0 0 1. jogcím — Éves lízingdíjak

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

77 584 999,73

Megjegyzések

Ez az előirányzat a meglévő vagy előkészítés alatt álló bérleti szerződések alapján bérelt épületek vagy épületrészek éves lízingdíjának fedezésére szolgál.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 50 000 EUR.

A föld- és épületvásárlás, vagy föld- és épülethasználat kapcsán felmerülő kiadások és járulékos költségek, illetve az intézmény épületeivel vagy helyiségeivel kapcsolatosan felmerülő kiadások fedezése vagy térítése formájában a tagállamoktól, illetve szerveiktől és hivatalaiktól kapott pénzügyi hozzájárulás a költségvetési rendelet 21. cikkének (2) bekezdése értelmében külső címzett bevételnek minősül.

2 0 0 3. jogcím — Ingatlanvásárlás

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

0,—

Megjegyzések

Ez az előirányzat az ingatlanvásárlás fedezésére szolgál. A telkekkel és azok fejlesztésével kapcsolatos támogatásokat a költségvetési rendelet rendelkezéseivel összhangban kell kezelni.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 1 000 000 EUR.

A föld- és épületvásárlás, vagy föld- és épülethasználat kapcsán felmerülő kiadások és járulékos költségek, illetve az intézmény épületeivel vagy helyiségeivel kapcsolatosan felmerülő kiadások fedezése vagy térítése formájában a tagállamoktól, illetve szerveiktől és hivatalaiktól kapott pénzügyi hozzájárulás a költségvetési rendelet 21. cikkének (2) bekezdése értelmében külső címzett bevételnek minősül.

2 0 0 5. jogcím — Építkezések

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

32 970 000

15 770 000

19 569 857,83

Megjegyzések

Ez a jogcím az ingatlanberuházásokra (eljárások, a tanulmányok díja, a kezdeti berendezés és az üzembe helyezéshez szükséges és minden ezzel kapcsolatos költség) történő esetleges hitelfelvétel fedezésére szolgál.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 5 000 EUR.

A föld- és épületvásárlás, vagy föld- és épülethasználat kapcsán felmerülő kiadások és járulékos költségek, illetve az intézmény épületeivel vagy helyiségeivel kapcsolatosan felmerülő kiadások fedezése vagy térítése formájában a tagállamoktól, illetve szerveiktől és hivatalaiktól kapott pénzügyi hozzájárulás a költségvetési rendelet 21. cikkének (2) bekezdése értelmében külső címzett bevételnek minősül.

2 0 0 7. jogcím — Épületek berendezése

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

85 550 000

57 045 440

44 515 781,85

Megjegyzések

Ez az előirányzat az átalakítási munkák elvégzésének fedezésére szolgál, beleértve az ilyen munkákkal járó egyéb költségeket is, különösen az építészek és mérnökök honoráriumát stb.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 600 000 EUR.

A föld- és épületvásárlás, vagy föld- és épülethasználat kapcsán felmerülő kiadások és járulékos költségek, illetve az intézmény épületeivel vagy helyiségeivel kapcsolatosan felmerülő kiadások fedezése vagy térítése formájában a tagállamoktól, illetve szerveiktől és hivatalaiktól kapott pénzügyi hozzájárulás a költségvetési rendelet 21. cikkének (2) bekezdése értelmében külső címzett bevételnek minősül.

2 0 0 8. jogcím — Egyéb specifikus ingatlankezelés

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

5 114 000

5 256 000

4 116 976,99

Megjegyzések

Ez az előirányzat az ingatlankezeléssel kapcsolatos egyéb olyan kiadások fedezésére szolgál, amelyekről az ezen alcímben található egyéb jogcímcsoportok nem rendelkeznek, nevezetesen:

hulladékgazdálkodás és -kezelés,

kötelező ellenőrzések, minőségi ellenőrzések, szakértői jelentések, auditok, szabályoknak való megfelelés ellenőrzése stb.,

műszaki könyvtár,

épületigazgatási támogatás (building helpdesk),

épülettervek és adathordozók kezelése,

egyéb kiadások.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 50 000 EUR.

2 0 2. jogcímcsoport — Épületekkel kapcsolatos költségek

2 0 2 2. jogcím — Az épületek karbantartása, fenntartása, kezelése és tisztítása

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

59 440 000

62 944 000

55 608 835,44

Megjegyzések

Ez az előirányzat a jelenlegi szerződések alapján az Európai Parlament által bérelt vagy tulajdonában lévő épületek (helyiségek és műszaki berendezések) karbantartása, fenntartása, kezelése és tisztítása költségeinek fedezésére szolgál.

A szerződések meghosszabbítása vagy megkötése előtt az intézmény tanácskozik a többi intézménnyel az általuk elért szerződési feltételekről (árak, választott valuta, indexálás, időtartam, egyéb kikötések), kellő figyelemmel a költségvetési rendelet 104. cikkére.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 200 000 EUR.

2 0 2 4. jogcím — Energiafogyasztás

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

16 690 000

19 660 000

16 058 031,06

Megjegyzések

Ez az előirányzat különösen a víz-, gáz-, elektromosáram- és fűtési költségek fedezésére szolgál.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 100 000 EUR.

2 0 2 6. jogcím — Épületek biztonsága és őrzése

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

18 420 000

16 760 000

18 844 027,40

Megjegyzések

Ez az előirányzat alapvetően az Európai Parlament három szokásos munkahelyének, az Unión belül található tájékoztató irodáinak, valamint a harmadik országokban található irodáinak otthont adó épületek fenntartási és őrzési költségeinek fedezésére szolgál.

A szerződések meghosszabbítása vagy megkötése előtt az intézmény tanácskozik a többi intézménnyel az általuk elért szerződési feltételekről (árak, választott valuta, indexálás, időtartam, egyéb kikötések), kellő figyelemmel a költségvetési rendelet 104. cikkére.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 120 000 EUR.

2 0 2 8. jogcím — Biztosítás

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

784 000

680 000

636 941,05

Megjegyzések

Ez az előirányzat a biztosítási díjak kifizetésének fedezésére szolgál.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 50 000 EUR.

2 1. alcím — Adatfeldolgozás, berendezések és bútorok

Megjegyzések

A közbeszerzéssel kapcsolatban a szerződések meghosszabbítása vagy megkötése előtt az intézmény tanácskozik a többi intézménnyel az általuk elért feltételekről.

2 1 0. jogcímcsoport — Informatika és telekommunikáció

2 1 0 0. jogcím — Informatika és telekommunikáció – A működéssel kapcsolatos ismétlődő tevékenységek

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

24 920 000

25 310 000

24 431 283,98

Megjegyzések

Ez az előirányzat a berendezések és szoftverek beszerzésével, bérlésével, szervizelésével és karbantartásával, valamint az Európai Parlament számítógépes és távközlési rendszereinek megfelelő működéséhez szükséges ismétlődő tevékenységek miatt igénybe vett szolgáltató és tanácsadó cégek szolgáltatásaival kapcsolatos kiadások fedezésére szolgál. Ezek a kiadások elsősorban az adatfeldolgozási és távközlési központra, az osztályok számítástechnikai rendszereire, valamint a hálózatüzemeltetésre vonatkoznak.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 184 200 EUR.

2 1 0 1. jogcím — Informatika és telekommunikáció – Az infrastruktúrával kapcsolatos ismétlődő tevékenységek

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

18 382 000

19 029 000

15 985 141,04

Megjegyzések

Ez az előirányzat a berendezések és szoftverek beszerzésével, bérlésével, szervizelésével és karbantartásával, valamint az Európai Parlament számítógépes és távközlési rendszereire vonatkozó, az infrastruktúra fejlesztését és fenntartását célzó ismétlődő tevékenységek miatt igénybe vett szolgáltató és tanácsadó cégek szolgáltatásaival kapcsolatos kiadások fedezésére szolgál. Ezek a kiadások elsősorban a hálózatokkal, a vezetékekkel, a távközléssel, az egyéni felszerelésekkel, valamint a szavazórendszerrel kapcsolatos infrastruktúrára vonatkoznak.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 165 000 EUR.

2 1 0 2. jogcím — Informatika és telekommunikáció – A felhasználók általános támogatásával kapcsolatos ismétlődő tevékenységek

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

13 588 000

14 170 985

13 370 460,21

Megjegyzések

Ez az előirányzat a berendezések és szoftverek beszerzésével, bérlésével, szervizelésével és karbantartásával, valamint az Európai Parlament számítógépes és távközlési rendszerei terén a felhasználóknak nyújtott ismétlődő ügyfélszolgálati és támogatási tevékenységek miatt igénybe vett szolgáltató és tanácsadó cégek szolgáltatásaival kapcsolatos kiadások fedezésére szolgál. Ezek a kiadások a képviselőknek és más felhasználóknak nyújtott, különösen az igazgatási, jogalkotási és kommunikációs alkalmazásokkal kapcsolatos támogatási szolgáltatásokra vonatkoznak.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 5 000 EUR.

2 1 0 3. jogcím — Informatika és telekommunikáció – Az ikt-alkalmazások fejlesztésével kapcsolatos ismétlődő tevékenységek

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

23 139 400

24 788 302

25 259 382,50

Megjegyzések

Az előirányzat a berendezések és szoftverek beszerzésével, bérlésével, szervizelésével, karbantartásával és az ezek vonatkozásában felmerülő munkákkal, valamint az intézmény ikt-alkalmazásainak kezelésével kapcsolatos ismétlődő tevékenységek miatt igénybe vett szolgáltató és tanácsadó cégek szolgáltatásaival kapcsolatos kiadások fedezésére szolgál. Ezek a kiadások elsősorban a képviselőknek nyújtott, a kommunikációs, valamint az igazgatási és jogalkotási alkalmazásokra vonatkoznak.

Emellett fedezi az intézményközi nyelvi együttműködés keretében közösen finanszírozott ikt-eszközökkel kapcsolatos kiadásokat is az Intézményközi Fordítási és Tolmácsolási Bizottság határozatainak megfelelően.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 32 000 EUR.

2 1 0 4. jogcím — Informatika és telekommunikáció – Infrastrukturális beruházások

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

22 023 500

21 824 135

23 291 216,22

Megjegyzések

Ez az előirányzat a berendezések és szoftverek beszerzésével, valamint az Európai Parlament számítógépes és távközlési rendszereire vonatkozó infrastrukturális beruházások miatt igénybe vett szolgáltató és tanácsadó cégek szolgáltatásaival kapcsolatos kiadások fedezésére szolgál. Ezek a beruházások főleg az informatikai és távközlési központra, a hálózatokra, a vezetékekre, valamint a videokonferencia-rendszerekre vonatkoznak.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 9 000 EUR.

2 1 0 5. jogcím — Informatika és telekommunikáció – Projektberuházások

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

28 086 500

25 549 621

14 417 285,70

Megjegyzések

Ez az előirányzat a berendezések és szoftverek beszerzésével, valamint a létező vagy új IKT-projektberuházások miatt igénybe vett szolgáltató és informatikai tanácsadó cégek külső szolgáltatásaival kapcsolatos kiadások fedezésére szolgál. Ezek a beruházások elsősorban a képviselőknek nyújtott, valamint a jogi, igazgatási, pénzügyi, kommunikációs és az IKT irányításával kapcsolatos alkalmazásokra vonatkoznak.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 2 600 EUR.

2 1 2. jogcímcsoport — Bútorok

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

6 005 000

6 014 000

2 415 168,52

Megjegyzések

Ez az előirányzat a bútorok beszerzésére, bérletére, karbantartására és javítására szolgál, beleértve az ergonomikus bútorok beszerzését, az elhasználódott és tönkrement bútorok és irodai gépek cseréjét is. Az előirányzat emellett az Európai Parlament bútorállományával kapcsolatos egyéb kiadások fedezésére is szolgál.

Műalkotások kapcsán ez az előirányzat mind a különleges anyagok beszerzésének és megvásárlásának, mind az azokkal kapcsolatos folyó költségek fedezésére szolgál, beleértve a szakértői költségeket, a megőrzést, a keretezést, a restaurálást, a tisztítást, a biztosítást és az alkalmi szállítási költségeket is.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 5 000 EUR.

2 1 4. jogcímcsoport — Műszaki berendezések és felszerelések

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

29 356 100

30 114 385

19 982 469,18

Megjegyzések

Ez az előirányzat különösen az alábbi műszaki berendezések és felszerelések beszerzésére, bérlésére, karbantartására, javítására és kezelésére szolgál:

a közzététellel, a biztonsággal (többek között a szoftverekkel), az éttermekkel és az épületekkel stb. kapcsolatos egyéb rögzített és mobil műszaki felszerelések és berendezések,

különösen a nyomda, a telefonszolgáltatás, az éttermek, az intézményi dolgozók részére fenntartott boltok, a biztonság, a konferenciatermek, az audiovizuális ágazat stb. berendezései,

speciális (elektronikai, informatikai, elektromos) berendezések és a hozzájuk kapcsolódó külső szolgáltatások,

két további telefonvonal igény szerinti beszerelése a képviselők irodáiba.

Ez az előirányzat fedezi a leltározott tételek újraértékesítésével és leselejtezésével kapcsolatos hirdetési költségeket, valamint a külső szakértőket igénylő tárgykörökben biztosított műszaki segítségnyújtáshoz (tanácsadáshoz) kapcsolódó költségeket is.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 35 000 EUR.

2 1 6. jogcímcsoport — Képviselők, egyéb személyek és ingóságok szállítása

Számadatok

 

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

2 1 6

2 642 000

6 682 000

5 745 560,21

Tartalékok (10 0)

1 892 000

 

 

Összesen

4 534 000

6 682 000

5 745 560,21

Megjegyzések

Ez az előirányzat a járművek (gépjárműflották és kerékpárok) vásárlására, karbantartására, használatára és javítására, valamint gépjárművek, taxik, autóbuszok és tehergépkocsik, gépjárművezetővel vagy anélkül történő bérlésének fedezésére szolgál, beleértve a szükséges biztosításokat és az egyéb kezelési költségeket is. Ha a járműflotta cseréjére vagy járművek beszerzésére vagy bérlésére kerül sor, előnyben kell részesíteni az olyan járműveket, amelyek a legkevésbé szennyezik a környezetet, mint például a hibrid gépkocsik.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 100 000 EUR.

A tartalék felszabadításának feltételei

Az előirányzatok felszabadítására a képviselők szállítási szolgáltatásainak internalizálására vonatkozó elnökségi határozat meghozatalát követően kerülhet sor.

2 3. alcím — Folyó igazgatási költségek

Megjegyzések

A közbeszerzéssel kapcsolatban a szerződések meghosszabbítása vagy megkötése előtt az intézmény tanácskozik a többi intézménnyel az általuk elért feltételekről.

2 3 0. jogcímcsoport — Irodaszerek, irodai eszközök és különböző fogyasztási javak

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

1 440 500

1 756 000

1 406 201,94

Megjegyzések

Ez az előirányzat a papír, borítékok, irodai eszközök, a nyomda és a sokszorosítóüzem készletei stb. beszerzésének, és a kapcsolódó kezelési költségeknek a fedezésére szolgál.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 2 500 EUR.

2 3 1. jogcímcsoport — Pénzügyi költségek

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

40 000

40 000

21 500,00

Megjegyzések

Ez az előirányzat a bankköltségek (jutalék, ázsió és egyéb költségek) és az egyéb pénzügyi költségek fedezésére szolgál, beleértve az épületek finanszírozásának járulékos költségeit.

2 3 2. jogcímcsoport — Jogi költségek és kártérítések

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

1 110 000

1 110 000

870 825,70

Megjegyzések

Ez az előirányzat a következők fedezésére szolgál:

azon költségek fedezése, amelyek viselésére a Bíróság, a Törvényszék, az Európai Unió Közszolgálati Törvényszéke vagy a nemzeti bíróságok kötelezhetik az Európai Parlamentet,

külső ügyvédek megbízásának költsége, akik az Európai Parlamentet uniós és nemzeti bíróságok előtt képviselik, továbbá jogi tanácsadók és szakértők megbízásának költsége, akik a Jogi Szolgálatot segítik,

ügyvédi díjak megtérítése fegyelmi és azzal egyenértékű eljárásokkal összefüggésben,

a kártérítéssel és kamatokkal kapcsolatos költségek,

a peren kívüli egyezségekben fizetendő összegek az Európai Unió Közszolgálati Törvényszéke eljárási szabályzatának 91. és 92. cikke (korábbi 69. és 70. cikk) szerint.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 5 000 EUR.

2 3 6. jogcímcsoport — Levelek postaköltsége és szállítási díjak

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

271 000

303 000

209 661,67

Megjegyzések

Ez az előirányzat a postaköltségek, valamint az állami postaszolgálat, illetve a magántulajdonban lévő szállítócégek által történő feldolgozás és szállítás díjának fedezésére szolgál.

Az előirányzat továbbá a levelezéssel kapcsolatos szolgáltatások fedezésére is szolgál.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 2 500 EUR.

2 3 7. jogcímcsoport — Költöztetés

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

1 434 000

1 440 000

1 064 561,92

Megjegyzések

Ez az előirányzat a költöztető cégek vagy a külső ügynökségek által biztosított, ideiglenesen alkalmazott rakodószemélyzet által végzett költöztető- és csomagoló- vagy rakodómunka költségeinek fedezésére szolgál.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 5 000 EUR.

2 3 8. jogcímcsoport — Egyéb igazgatási költségek

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

1 161 000

1 093 750

854 287,77

Megjegyzések

Ez az előirányzat a következők fedezésére szolgál:

egyéb jogcímben külön nem meghatározott biztosítás,

a teremőrök, gépjárművezetők, recepciósok, raktárkezelők, költöztetők, valamint a látogatásokért és szemináriumokért, a Parlamentarium szolgáltatásaiért, az orvosi szolgálatért, a biztonsági szolgálatért, az épületek karbantartásáért és a különböző műszaki szolgálatokért felelős személyzet egyenruháinak beszerzése és karbantartása,

más költségvetési sorban konkrétan nem szereplő egyéb működési és igazgatási kiadások, beleértve a volt képviselők személyzeti szabályzat alapján járó nyugdíjaival kapcsolatban a Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető Hivatalnak (PMO) fizetett igazgatási díjakat, illetve áruk vagy szolgáltatások beszerzése,

a Környezetvédelmi Vezetési és Hitelesítési Rendszer (EMAS) tevékenységeihez kapcsolódó egyéb beszerzések (reklámkampányok stb.).

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 5 000 EUR.

2 3 9. jogcímcsoport — EMAS-tevékenységek és azok népszerűsítése, valamint az Európai Parlament szén-dioxid-kibocsátásának ellentételezése

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

262 500

250 000

31 436,10

Megjegyzések

Ez az előirányzat az EMAS azon tevékenységeivel kapcsolatos kiadások fedezésére szolgál, amelyek célja az Európai Parlament környezeti teljesítményének javítása, beleértve e tevékenységek népszerűsítését, valamint az Európai Parlament szén-dioxid-kibocsátásának ellentételezésével kapcsolatos kiadások fedezésére.

3. cím — AZ INTÉZMÉNY ÁLTAL BETÖLTÖTT ÁLTALÁNOS FUNKCIÓK GYAKORLÁSA SORÁN FELMERÜLŐ KÖLTSÉGEK

3 0. alcím — Ülések és konferenciák

3 0 0. jogcímcsoport — Személyzeti kiküldetési költségek

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

25 370 000

27 700 000

25 160 801,87

Megjegyzések

Ez az előirányzat az intézményi tisztviselők, a tagállami szakértők, a gyakornokok és az intézmény által meghívott, egyéb uniós intézményeknél vagy nemzetközi szervezeteknél dolgozó személyzet útiköltségeit fedezi az Európai Parlament három munkahelye (Brüsszel, Luxembourg és Strasbourg) között, valamint az e helyektől eltérő helyekre irányuló kiküldetések esetében. A fedezett kiadások az útiköltségekből, a kiküldetési napidíjakból, a szállásköltségekből és a szoros határidőkkel kapcsolatos kompenzációkból tevődnek össze. A járulékos költségeket (beleértve a menetjegyek vagy a szállásfoglalás lemondásának költségét, az elektronikus számlázási rendszerhez kapcsolódó költségeket, a kiküldetési biztosítással kapcsolatos költségeket) szintén fedezik.

Ez az előirányzat fedezi továbbá a személyzet kiküldetései és utazásai nyomán keletkező szén-dioxid-kibocsátás esetleges ellentételezésével kapcsolatos kiadásokat.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 240 000 EUR.

Jogalap

Az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata és különösen annak 71. cikke és VII. mellékletének 11–13. cikke.

3 0 2. jogcímcsoport — Fogadási és reprezentációs költségek

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

1 015 000

1 388 000

790 910,91

Megjegyzések

Ez az előirányzat a következők fedezésére szolgál:

az intézmény fogadási kötelezettségeivel kapcsolatos költségek, beleértve az intézmény tudományos és technológiai alternatívák értékelésével foglalkozó egysége (STOA) által elvégzett munkával kapcsolatos költségeket is, valamint az intézmény tagjainak reprezentációs költségei,

az elnöknek az intézmény munkahelyein kívül tett utazásai során felmerülő reprezentációs költségek,

reprezentációs költségek és a hivatal titkársági kiadásaihoz való hozzájárulás,

a Főtitkárság által adott fogadások költségei és reprezentációs költségek, beleértve a 15 és/vagy 25 év szolgálati időt letöltött tisztviselők számára vásárolt ajándékokat és kitüntetéseket,

egyéb protokollköltségek (zászlók, bemutatóállványok, meghívókártyák, menü nyomtatása stb.),

az intézmény VIP vendégeinek utazási költségei és napidíja,

az európai parlamenti képviselők és tisztviselők hivatalos utazásokkal összefüggő vízumköltségei,

az Európai Parlamenten belül hivatalos tisztségeket ellátó képviselők fogadási, reprezentációs és egyéb különleges költségei.

3 0 4. jogcímcsoport — Ülésekhez kapcsolódó egyéb költségek

3 0 4 0. jogcím — Belső ülésekhez kapcsolódó egyéb költségek

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

1 712 000

1 400 000

1 736 000,00

Megjegyzések

Ez az előirányzat az intézmény által tartott ülések során felszolgált italok, üdítőitalok és az alkalmanként felszolgált ételek költségeinek, valamint e szolgáltatás irányítási költségeinek fedezésére szolgál.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 5 000 EUR.

3 0 4 2. jogcím — Ülések, kongresszusok és konferenciák

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

1 565 000

1 795 000

1 133 175,80

Megjegyzések

Ez az előirányzat a következők fedezésére szolgál:

a munkahelyeken kívüli ülések megszervezésével kapcsolatos költségek (bizottságok és bizottsági küldöttségek, képviselőcsoportok), beleértve adott esetben a reprezentációs költségeket is,

azon nemzetközi szervezeteknek fizetendő tagdíjak, amelyeknek tagja az Európai Parlament vagy annak egy szerve (Interparlamentáris Unió, a Parlamentek Főtitkárainak Társulása, Tizenkettő Plusz Csoport az Interparlamentáris Unión belül),

a Parlament és a Bizottság által kötött szolgáltatási megállapodás alapján a Parlament által az uniós úti okmányok legyártása címén (berendezések, személyzet és szállítások) fizetendő hozzájárulás Bizottság számára történő visszatérítése az Európai Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló jegyzőkönyvnek (6. cikk), az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata 23. cikkének, az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek 11. és 81. cikkének, valamint az Európai Unió által kibocsátott laissez-passer formátumának megállapításáról szóló, 2013. december 17-i 1417/2013/EU tanácsi rendeletnek (HL L 353., 2013.12.28., 26. o.) megfelelően.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 20 000 EUR.

3 0 4 3. jogcím — Parlamenti közgyűlések, parlamentközi küldöttségek és egyéb küldöttségek egyéb szervezési költségei

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

1 005 000

1 100 000

430 151,67

Megjegyzések

Ez az előirányzat az alábbi ülések szervezésével kapcsolatos költségek fedezésére szolgál, kivéve az 1 0. cím és a 3 0 0. jogcímcsoport által fedezett költségeket:

az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlésébe, az EuroLat Parlamenti Közgyűlésbe és az Euronest Parlamenti Közgyűlésbe, valamint ezek szerveibe delegált küldöttségek ülései,

az Unió a Mediterrán Térségért Parlamenti Közgyűlés, annak bizottságai és elnöksége ülései; ez a kiadás magában foglalja az Unió a Mediterrán Térségért Parlamenti Közgyűlés önálló titkársága költségvetéséhez biztosított európai parlamenti hozzájárulást, illetve a szervezet költségvetéséhez való hozzájárulásból az Európai Parlamentre eső rész költségeinek közvetlen fedezését,

a parlamentközi küldöttségek, az eseti küldöttségek, a parlamenti vegyes bizottságok, a parlamenti együttműködési bizottságok, a WTO-hoz delegált parlamenti küldöttségek, valamint a WTO-ról szóló parlamenti konferencia és annak irányítóbizottsága ülései.

3 0 4 9. jogcím — Az utazási iroda szolgáltatásainak költségei

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

2 160 000

2 040 000

1 919 152,00

Megjegyzések

Ez az előirányzat az Európai Parlamenttel szerződésben álló utazási iroda működési költségeinek fedezésére szolgál.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 50 000 EUR.

3 2. alcím — Szakértői tevékenység és tájékoztatás: beszerzés, archiválás, előállítás és terjesztés

3 2 0. jogcímcsoport — Szakértelem igénybevétele

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

9 211 500

9 309 500

6 768 247,79

Megjegyzések

Ez az előirányzat a következők fedezésére szolgál:

az okleveles szakértőkkel és kutatóintézetekkel az Európai Parlament irányítószervei, a parlamenti bizottságok, a parlamenti küldöttségek és az adminisztráció részére tanulmányok készítése és egyéb kutatótevékenységek (tanácskozások, kerekasztal-beszélgetések, szakértői bizottságok vagy meghallgatások és konferenciák) végzése céljából kötött szerződések költségei,

szakosodott információs források beszerzése vagy bérlése, úgymint szakosodott adatbázisok, kapcsolódó irodalom vagy technikai támogatás, amikor a fent említett szakértői szerződések kiegészítésére van szükség,

azon szakértők és más személyek – beleértve az Európai Parlamenthez petíciót benyújtó személyeket is – útiköltségei, napidíja és előre nem látott költségei, akiket bizottsági, küldöttségi, kutató- vagy munkacsoportülésekre, valamint műhelytalálkozókra (workshopokra) hívtak meg,

a belső vagy külső parlamenti kutatás révén létrejövő termékeknek és más vonatkozó termékeknek az intézmény és a nagyközönség körében (internetes kiadványokon, belső adatbázisokon, brosúrákon és kiadványokon keresztül) történő terjesztéséhez kapcsolódó költségek,

külső személyek meghívásával kapcsolatos kiadások, akik olyan testületek munkájában vesznek részt, mint a fegyelmi bizottság vagy a pénzügyi szabálytalanságokat figyelő szakosított testület.

3 2 1. jogcímcsoport — Szakértelem igénybevétele az Európai Parlament Kutatószolgálatához, a könyvtárhoz és a levéltárhoz

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

8 314 000

8 829 000

6 995 311,01

Megjegyzések

Ez az előirányzat a Parlamenti Kutatási Szolgáltatások Főigazgatóságának tevékenysége során felmerülő kiadások fedezésére szolgál, különös tekintettel a következőkre:

specifikus szakértelem és támogatás igénybevétele az Európai Parlament kutatási tevékenységeihez (ideértve a cikkeket, a tanulmányokat, a műhelyfoglalkozásokat, a szemináriumokat, a kerekasztal-beszélgetéseket, a szakértői bizottságokat és a konferenciákat), amelyek szükség esetén más intézményekkel, nemzetközi szervezetekkel, kutatóintézetekkel és nemzeti parlamenti könyvtárakkal, szakértői csoportokkal, kutatószervezetekkel és más okleveles szakértőkkel együttműködve is megvalósíthatók,

specifikus szakértelem igénybevétele a hatásvizsgálatok, illetve előzetes és utólagos értékelések, az európai hozzáadott érték és a tudományos és technológiai alternatívák értékelése (STOA) területén,

könyvek, folyóiratok, újságok, adatbázisok, hírügynökségi anyagok és bármely más, a könyvtárnak szánt, különféle formátumú adathordozók beszerzése vagy bérlése, ideértve a szerzői jogi díjakat, a minőségbiztosítási rendszert, a könyvkötészeti és állagmegóvó anyagokat és tevékenységeket, valamint minden más vonatkozó szolgáltatást,

a külső archiválási szolgáltatások költsége (szervezés, kiválasztás, leírás, különböző adathordozókra történő átvitel és dematerializálás, elsődleges levéltári források beszerzése),

specifikus könyvtári és levéltári dokumentáció és egyedi médiatári anyagok beszerzése, felépítése, bevezetése, alkalmazása és karbantartása, ideértve az elektromos, elektronikus és informatikai anyagokat és/vagy rendszereket, valamint a könyvkötészeti és az állagmegóvást szolgáló anyagokat,

a belső vagy külső parlamenti kutatás révén létrejövő termékeknek és más vonatkozó termékeknek az intézmény és a nagyközönség körében (internetes kiadványokon, belső adatbázisokon, brosúrákon és kiadványokon keresztül) történő terjesztéséhez kapcsolódó költségek,

a Parlamenti Kutatási Szolgáltatások Főigazgatósága által szervezett előadásokra, szemináriumokra, műhelyértekezletekre vagy más hasonló rendezvényekre meghívott szakértők és szerzők utazási költségei, napidíja és egyéb kapcsolódó költségei,

a tudományos és technológiai alternatívák értékelésével foglalkozó egység (STOA) európai és nemzetközi tudományos testületekben való részvételének költségei,

a nemzetközi és/vagy intézményközi együttműködési megállapodások nyomán az Európai Parlament számára keletkező kötelezettségek, ideértve az Európai Unió Levéltárának fenntartásához szükséges költségekhez való európai parlamenti hozzájárulást, a 354/83/EGK, Euratom tanácsi rendelettel összhangban.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 20 000 EUR.

Jogalap

Európai Gazdasági Közösség és az Európai Atomenergia-közösség levéltárainak a nyilvánosság számára történő megnyitásáról szóló, 1983. február 1-jei 354/83/EGK, Euratom tanácsi rendelet és módosításai. (HL L 43., 1983.2.15., 1. o.)

Az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30-i 1049/2001/EK európai parlamenti és a tanácsi rendelet (HL L 145., 2001.5.31., 43. o.).

A legutóbb 2011. június 22-én módosított, az Európai Parlament dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló szabályokról szóló, 2001. november 28-i elnökségi határozat (HL C 216., 2011.7.22., 19. o.).

Az Elnökség 2002. december 16-i, 2004. május 3-án egységes szerkezetbe foglalt határozata az Európai Parlament irattárairól.

Az Elnökség 2014. március 10-i határozata az európai parlamenti képviselők és a volt európai parlamenti képviselők iratainak feldolgozásáról.

A Tanács 2015. március 17-i (EU) 2015/496 rendelete a 354/83/EGK, Euratom rendeletnek az intézmények levéltári anyagainak a firenzei Európai Egyetemi Intézetben történő elhelyezése tekintetében történő módosításáról.

3 2 2. jogcímcsoport — Dokumentációs költségek

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

2 044 000

2 010 621

378 881,87

Megjegyzések

Ez az előirányzat a következők fedezésére szolgál:

napilapok, folyóiratok előfizetése, hírügynökségek kiadványainak és online szolgáltatásainak előfizetése, beleértve az előfizetett tartalom írásos vagy elektronikus sokszorosításáért és terjesztéséért járó szerzői jogdíjakat is, valamint sajtószemle- és sajtóválogatás-szolgáltatási szerződések,

a folyóiratok tartalmának összefoglalásával és elemzésével kapcsolatos előfizetések vagy szolgáltatási szerződések vagy az e folyóiratokból származó cikkek optikai adathordozókon való tárolása,

külső dokumentációs és statisztikai adatbázisok használatával kapcsolatos költségek, a számítógépes hardver és a telekommunikáció költségeit nem számolva,

új szótárak, szószedetek és egyéb művek beszerzése bármilyen adathordozón a nyelvi szolgálatok – többek között az új nyelvi részlegek – és a jogalkotási szövegek minőségét ellenőrző osztályok részére, illetve a régi művek frissítése.

3 2 3. jogcímcsoport — A demokrácia erősítése és a parlamenti kapacitások építése harmadik országokban

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

1 175 000

1 100 000

708 187,42

Megjegyzések

Ez az előirányzat a következők fedezésére szolgál:

az Európai Parlament és a csatlakozásra váró országok – különösen a nyugat-balkáni országok és Törökország – nemzeti parlamentjei közötti információcserére és együttműködésre irányuló programok finanszírozására fordított kiadások,

az Európai Parlament és (az előző francia bekezdésben nem említett) harmadik országok demokratikusan megválasztott parlamentjei, valamint az ezeknek megfelelő regionális parlamenti szervezetek közötti kapcsolatok előmozdítására szánt kiadások. Az érintett fellépések elsősorban az új vagy kialakulóban lévő demokráciák parlamenti kapacitásfejlesztésére irányulnak, különösen az Unió (déli és keleti) szomszédságában,

a közvetítői tevékenység, valamint európai uniós és az Unió szomszédságában lévő országok fiatal politikai vezetőinek támogatására irányuló fellépések finanszírozására fordított kiadások,

a Szaharov-díj megrendezésével kapcsolatosan felmerülő költségek (különös tekintettel a díj összegére, a díjazottak utazási és szállásköltségére, a Szaharov-hálózat működési költségeire és a hálózat tagjainak kiküldetési költségeire), valamint az emberi jogok előmozdítására irányuló fellépések költségei.

A fellépések magukban foglalják az Európai Parlamentben tett tanulmányutakat Brüsszelben, Luxembourgban és Strasbourgban, és az előirányzatok részben vagy teljes egészében fedezik a résztvevők költségeit, különös tekintettel az úti- és szállásköltségekre, valamint a napidíjra.

Jogalap

Az Elnökség 2011. december 12-i határozata a Demokráciatámogatási Igazgatóság létrehozásáról az Uniós Külső Politikák Főigazgatóságán belül.

3 2 4. jogcímcsoport — Előállítás és terjesztés

3 2 4 0. jogcím — Hivatalos Lap

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

4 500 000

4 373 000

3 867 901,53

Megjegyzések

Ez az előirányzat fedezi az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzéteendő szövegekkel kapcsolatban a Kiadóhivatalnál felmerülő kiadási, terjesztési és egyéb járulékos költségeknek az intézményre eső részét.

3 2 4 1. jogcím — Digitális és hagyományos kiadványok

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

3 650 000

3 771 000

3 245 065,10

Megjegyzések

Ez az előirányzat a következők fedezésére szolgál:

a digitális közzététel (intranetoldalak) és a hagyományos közzététel (alvállalkozók által előállított különböző dokumentumok és nyomtatott anyagok) valamennyi költsége, beleértve a terjesztést is,

a szerkesztői rendszerek frissítése, valamint fejlesztési és javítási célú karbantartása.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 6 000 EUR.

3 2 4 2. jogcím — Közzétételi, tájékoztatási és állami rendezvényeken való részvétellel kapcsolatos költségek

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

10 580 000

11 395 930

10 990 325,20

Megjegyzések

Ez az előirányzat a tájékoztató kiadványokkal kapcsolatos költségek fedezésére szolgál, beleértve az elektronikus kiadványokat, az információs tevékenységeket, a PR-t, a tagállamokban, a csatlakozó országokban, valamint az európai parlamenti összekötő irodával rendelkező országokban sorra kerülő állami rendezvényeken, kereskedelmi vásárokon és kiállításokon való részvételt, valamint a jogalkotási figyelő (OEIL) frissítését is, továbbá a nyilvánosság számára mobil eszközökön való hozzáférhetőségének javítására és megkönnyítésére irányuló eszközök vagy megoldások kifejlesztését.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 5 000 EUR.

3 2 4 3. jogcím — Parlamentárium – Az Európai Parlament Látogatóközpontja

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

5 742 500

5 841 817

5 810 992,39

Megjegyzések

Ez az előirányzat a Parlamentárium (az Európai Parlament brüsszeli látogatóközpontja), valamint a Brüsszelen kívüli használat céljából átalakított vagy reprodukált kiállítások, tárlatok és anyagok finanszírozására szolgál.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 9 300 EUR

3 2 4 4. jogcím — Látogatócsoportok szervezése és fogadása, Euroscola program és harmadik országbeli véleményformálóknak szóló meghívások

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

30 845 000

30 431 966

30 859 064,13

Megjegyzések

Ez az előirányzat a csoportos látogatásokra és ehhez kapcsolódó felügyeleti és infrastrukturális költségekre biztosított támogatásoknak, a harmadik országbeli véleményformálóknak szervezett gyakornoki képzések (az Európai Unió látogatói programja [EUVP]) finanszírozásának, valamint az Euroscola, az Euromed-Scola és az Euronest-Scola program működési költségeinek fedezésére szolgál. Az Euromed-Scola és az Euronest-Scola programok eseményeire évenként, váltakozva az Európai Parlament brüsszeli és strasbourgi épületeiben kerül sor, a választási évek kivételével.

Az előirányzatot minden évben növelni kell egy olyan deflátor alkalmazásával, amely figyelembe veszi a GNI és az árak változásait.

Az Európai Parlament minden képviselője jogosult arra, hogy naptári évenként legfeljebb öt csoportot – összesen 110 látogatót – meghívhasson.

Megfelelő összeget tartalmaz a fogyatékossággal élő látogatók számára is.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 100 000 EUR.

Jogalap

Az Elnökség legutóbb 2013. február 26-án módosított, 2002. december 16-i határozata a látogatócsoportok fogadásáról, valamint az euroscola és euromed-scola programokról szóló szabályzatról.

3 2 4 5. jogcím — Szemináriumok, szimpóziumok és kulturális tevékenységek szervezése

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

4 466 000

5 262 000

4 573 742,50

Megjegyzések

Ez az előirányzat a következők fedezésére szolgál:

a tagállamokból, a csatlakozó országokból, valamint az európai parlamenti összekötő irodával rendelkező országokból érkező véleményformálóknak szóló országos és nemzetközi szimpóziumok és szemináriumok szervezésével kapcsolatos költségek vagy támogatások, illetve a parlamenti szimpóziumok és szemináriumok szervezési költségei, valamint az európai érdekeket érintő kulturális kezdeményezéseknek, például az Európai Parlament európai filmművészeti LUX díjának finanszírozása,

a strasbourgi és brüsszeli ülésteremben az Elnökség által elfogadott éves program szerint sorra kerülő különleges rendezvényekkel kapcsolatos költségek,

a többnyelvűséget támogató intézkedések és eszközök, például szemináriumok és konferenciák, a tolmács- vagy fordítóképzőkkel tartott találkozók, a többnyelvűségről és a tolmács- vagy fordítói szakma népszerűsítéséről szóló tájékoztató kampányok, ideértve az egyetemek, iskolák és a tolmács- vagy fordítóképzéssel foglalkozó bármely más szervezet számára nyújtott támogatási programot, a virtuális kommunikációt támogató megoldások, valamint az intézményközi és nemzetközi együttműködés keretei között más szolgálatokkal közösen szervezett hasonló fellépésekben és intézkedésekben való részvétel.

Az előirányzat továbbá az ilyen jellegű tevékenységek megszervezéséhez kapcsolódó költségek fedezésére szolgál, beleértve szolgáltatások igénybevételét és az ellátási költségeket, valamint a tevékenységekhez kapcsolódóan újságírók meghívásával összefüggő költségeket.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 25 000 EUR.

3 2 4 6. jogcím — Parlamenti televíziós csatorna (web-TV)

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

4 600 000

4 509 804

4 507 668,22

Megjegyzések

Ez az előirányzat az Európai Parlamentnek az internetes klipek és a sugárzásra kész audiovizuális anyagok készítésével és elhelyezésével (EuroparlTV) kapcsolatos költségeinek fedezésére szolgál, az Európai Parlament kommunikációs stratégiájával összhangban.

3 2 4 7. jogcím — Az Európai Történelem Háza

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

7 470 000

6 305 844

7 318 160,12

Megjegyzések

Ez az előirányzat az Európai Történelem Háza által végzett tevékenységek finanszírozására szolgál, mint például az egyedi berendezés, a gyűjtemények beszerzése, kiállítások megszervezése és a használat költségei, beleértve az Európai Történelem Háza tevékenységeivel kapcsolatos könyvek, magazinok és egyéb kiadványok beszerzési költségeit.

Ez az előirányzat az okleveles szakértőkkel és kutatóintézetekkel az Európai Történelem Háza részére tanulmányok és egyéb kutatótevékenységek (tudományos tanácskozások, kerekasztal-beszélgetések, szakértői bizottságok és konferenciák) végzése céljából kötött szerződések költségének fedezésére is szolgál.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 5 000 000 EUR.

3 2 4 8. jogcím — Audiovizuális tájékoztatási költségek

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

14 490 000

14 506 000

13 018 782,11

Megjegyzések

Ez az előirányzat a következők fedezésére szolgál:

az audiovizuális terület működési költségvetése (beleértve a saját szolgáltatásokat és a külső támogatást is, mint például a rádió- és televízióállomásoknak nyújtott műszaki szolgáltatások, audiovizuális műsorok gyártása, koprodukciója és sugárzása, csatornabérlés, televízió- és rádióműsorok közvetítése és az intézmény és az audiovizuális műsorszóró szervek közötti kapcsolatok fejlesztését célzó egyéb intézkedések),

a plenáris ülések és a parlamenti bizottsági ülések élő internetes közvetítésének költségei,

megfelelő archívumok létrehozása, amelyek a média és a polgárok számára állandó hozzáférést biztosítanak ezen információkhoz.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 13 000 EUR.

Jogalap

A 2003. évi költségvetési eljárásra vonatkozó iránymutatásokról szóló, 2002. március 12-i európai parlamenti állásfoglalás (HL C 47. E, 2003.2.27., 72. o.).

A Parlamentnek a 2003-as pénzügyi évre tervezett bevételeiről és kiadásairól szóló, 2002. május 14-i európai parlamenti állásfoglalás (HL C 180. E, 2003.7.31., 150. o.).

A Parlamentnek a 2004-es pénzügyi évre tervezett bevételeiről és kiadásairól szóló, 2003. május 14-i európai parlamenti állásfoglalás (HL C 67. E, 2004.3.17., 179. o.).

3 2 4 9. jogcím — Információcsere a nemzeti parlamentekkel

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

250 000

250 000

103 180,83

Megjegyzések

Ez az előirányzat a következők fedezésére szolgál:

az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek közötti kapcsolatok előmozdítására szánt költségek. Az 1 0. és 3 0. alcím alá nem tartozó parlamenti kapcsolatokra, információk és dokumentumok cseréjére, valamint az ezen információk elemzése és kezelése során nyújtott segítségre vonatkozik, beleértve az Európai Parlamenti Kutatási és Dokumentációs Központtal (ECPRD) folytatott együttműködést is,

a fent említett parlamentekben dolgozó tisztviselők együttműködési programjainak és képzési rendszereinek finanszírozása, valamint a parlamenti kapacitásfejlesztés általában,

A képzési rendszerek magukban foglalják az Európai Parlamentben tett tanulmányutakat Brüsszelben, Luxembourgban és Strasbourgban; az előirányzat a résztvevők költségeinek – különösen az úti- és szállásköltségek, valamint a napidíj – teljes vagy részleges fedezésére szolgál,

együttműködési intézkedések – beleértve a jogalkotási munkával kapcsolatosakat is –, valamint a dokumentációval, elemzéssel és tájékoztatással, továbbá a www.ipex.eu weboldal biztonságossá tételével kapcsolatos intézkedések, beleértve az ECPRD tevékenységét is.

Az előirányzat célja az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek között a KKBP/KBVP parlamenti ellenőrzése terén folytatott együttműködés finanszírozása, az Európai Unióról szóló szerződésben és az Európai Unió működéséről szóló szerződésben foglaltak szerint, különös tekintettel a nemzeti parlamenteknek az Európai Unióban betöltött szerepéről szóló 1. sz. jegyzőkönyv 9. és 10. cikkére.

Jogalap

Az Európai Parlamenti Közgyűlések Elnökeinek Konferenciája (1977. június) és az Európai Uniós Parlamentek Elnökeinek Konferenciái (2000. szeptember, 2001. március).

3 2 5. jogcímcsoport — A tájékoztatási irodákkal kapcsolatos kiadások

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

900 000

900 000

668 683,35

Megjegyzések

Ez az előirányzat az Európai Parlament tájékoztatási irodáival kapcsolatos általános költségek és különböző eseti kiadások fedezésére szolgál (különösen irodaszerek, telekommunikáció, kézbesítési díjak, csomagkezelés, szállítás, raktározás, általános reklámanyagok, adatbázisok).

4. cím — AZ INTÉZMÉNY ÁLTAL GYAKOROLT KÜLÖNLEGES FUNKCIÓKBÓL SZÁRMAZÓ KÖLTSÉGEK

4 0. alcím — Egyes intézményekhez és szervekhez kapcsolódó költségek

4 0 0. jogcímcsoport — Folyó igazgatási költségek, valamint a képviselőcsoportok és a független képviselők politikai és információs tevékenységével kapcsolatos költségek

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

61 000 000

61 000 000

58 950 000,00

Megjegyzések

Ez az előirányzat a képviselőcsoportok és a független képviselők tekintetében az alábbiak fedezésére szolgál:

titkársági, adminisztrációs és működési költségek,

az Unió politikai tevékenységeivel összefüggésben folytatott politikai és információs tevékenységekkel kapcsolatos költségek.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 50 000 EUR.

Jogalap

Az Elnökség 2003. június 30-i, legutóbb 2015. április 27-én módosított határozata a 4 0 0. jogcím előirányzatainak felhasználásáról szóló szabályzatról.

4 0 2. jogcímcsoport — Európai politikai pártok finanszírozása

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

31 905 000

31 400 000

27 913 879,00

Megjegyzések

Ez az előirányzat az európai szintű politikai pártok finanszírozását szolgálja.

Jogalap

Az Európai Unióról szóló szerződés és különösen annak 10. cikke (4) bekezdése.

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés és különösen annak 224. cikke.

Az európai szintű politikai pártokra irányadó előírásokról és finanszírozásuk szabályairól szóló, 2003. november 4-i 2004/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 297., 2003.11.15., 1. o.).

Az Európai Parlament Elnökségének 2004. március 29-i határozata az európai szintű politikai pártokra irányadó előírásokról és finanszírozásuk szabályairól szóló 2004/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó eljárások megállapításáról (HL C 112., 2011.4.9., 1. o.).

4 0 3. jogcímcsoport — Európai politikai alapítványok finanszírozása

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

19 000 000

18 700 000

16 060 699,00

Megjegyzések

Ez az előirányzat az európai szintű politikai alapítványok finanszírozását szolgálja.

Jogalap

Az Európai Unióról szóló szerződés és különösen annak 10. cikke (4) bekezdése.

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés és különösen annak 224. cikke.

Az európai szintű politikai pártokra irányadó előírásokról és finanszírozásuk szabályairól szóló, 2003. november 4-i 2004/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 297., 2003.11.15., 1. o.).

Az Európai Parlament Elnökségének 2004. március 29-i határozata az európai szintű politikai pártokra irányadó előírásokról és finanszírozásuk szabályairól szóló 2004/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó eljárások megállapításáról (HL C 112., 2011.4.9., 1. o.).

4 2. alcím — Parlamenti asszisztensek alkalmazásával kapcsolatos költségek

4 2 2. jogcímcsoport — Parlamenti asszisztensek alkalmazásával kapcsolatos költségek

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

206 890 000

202 140 000

184 233 696,17

Megjegyzések

Ez az előirányzat a képviselők számára parlamenti asszisztenciát nyújtó személyzettel és szolgáltatókkal, valamint a kifizetőhelyekkel kapcsolatos költségek fedezésére szolgál.

Ez az előirányzat az árfolyamveszteségeknek az Európai Parlament költségvetéséből történő fedezésére is szolgál, a parlamenti asszisztensekkel kapcsolatos költségek térítésére vonatkozó rendelkezésekkel összhangban, valamint a parlamenti asszisztensi tevékenység irányítását támogató szolgáltatások nyújtásához kapcsolódó költségek fedezésére.

A költségvetési rendelet 21. cikkének (3) bekezdése szerinti címzett bevétel becsült összege 775 000 EUR.

Jogalap

Az európai parlamenti képviselők statútuma és különösen annak 21. cikke.

Az európai parlamenti képviselők statútumának végrehajtási szabályzata és különösen annak 33–44. cikke.

Az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek, különösen annak 5a. cikke, valamint 125–139. cikke.

Az Elnökség 2014. április 14-i határozata az európai unió egyéb alkalmazottai foglalkoztatási feltételeinek VII. címére vonatkozó végrehajtási intézkedésekről.

4 4. alcím — A jelenlegi és volt képviselők üléseinek és egyéb tevékenységei

4 4 0. jogcímcsoport — A volt képviselők üléseinek és egyéb tevékenységeinek költsége

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

210 000

210 000

200 000,00

Megjegyzések

Ez az előirányzat fedezi a volt európai parlamenti képviselők egyesülete üléseinek költségét, továbbá adott esetben minden más járulékos költséget is.

4 4 2. jogcímcsoport — Az Európai Parlamenti Társulás üléseinek és egyéb tevékenységeinek költsége

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

210 000

210 000

200 000,00

Megjegyzések

Ez az előirányzat az Európai Parlamenti Társulás ülései költségének, továbbá adott esetben minden más járulékos költség fedezésére is szolgál.

5. cím — AZ EURÓPAI POLITIKAI PÁRTOKKAL ÉS EURÓPAI POLITIKAI ALAPÍTVÁNYOKKAL FOGLALKOZÓ HATÓSÁG ÉS A FÜGGETLEN KIEMELKEDŐ SZEMÉLYEK BIZOTTSÁGA

5 0. alcím — Az európai politikai pártokkal és európai politikai alapítványokkal foglalkozó hatóság és a független kiemelkedő személyek bizottsága kiadásai

5 0 0. jogcímcsoport — Az európai politikai pártokkal és alapítványokkal foglalkozó hatóság operatív kiadásai

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

 

Megjegyzések

Ez az előirányzat az európai politikai pártokkal és európai politikai alapítványokkal foglalkozó hatóság kiadásait hivatott fedezni, a hatóság teljes körű és független működésének biztosítása érdekében.

Jogalap

Az európai politikai pártok és az európai politikai alapítványok jogállásáról és finanszírozásáról szóló, 2014. október 22-i 1141/41/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 317., 2014.11.4., 1. o.) és különösen annak 6. cikke (1) bekezdése, 6. cikke (7) bekezdése és 41. cikke.

5 0 1. jogcímcsoport — A független kiemelkedő személyek bizottságához kapcsolódó kiadások

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

 

Megjegyzések

Ez az előirányzat a független kiemelkedő személyek bizottságának titkárságához és támogatásához kapcsolódó kiadások fedezésére szolgál.

Jogalap

Az európai politikai pártok és az európai politikai alapítványok jogállásáról és finanszírozásáról szóló, 2014. október 22-i 1141/41/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 317., 2014.11.4., 1. o.) és különösen annak 11. cikke (2) bekezdése.

10. cím — EGYÉB KIADÁSOK

10 0. alcím — Előzetes előirányzatok

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

(*)

p.m.

0,—

(*) A 216. jogcímcsoport alatt 1 892 000 eurós tartalék került létrehozásra.

10 1. alcím — Rendkívüli tartalékalap

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

3 000 000

6 000 000

0,—

Megjegyzések

Ez az előirányzat a pénzügyi év folyamán hozott költségvetési döntésekből eredő kiadások fedezésére szolgál (meg nem becsülhető kiadások).

10 3. alcím — Bővítési tartalékalap

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

0,—

Megjegyzések

Ez az előirányzat az intézmény bővítéssel kapcsolatos előkészületei költségének fedezésére szolgál.

10 4. alcím — Tartalék a tájékoztatási és kommunikációs politika számára

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

0,—

Megjegyzések

Ez az előirányzat a tájékoztatási és kommunikációs politikával kapcsolatos kiadások fedezésére szolgál.

10 5. alcím — Ingatlanokra vonatkozó ideiglenes előirányzat

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

0,—

Megjegyzések

Ez az előirányzat az intézmény által végrehajtott ingatlanberuházások és épületátalakítások fedezésére szolgál. Az Európai Parlament Elnökségének következetes és előrelátó hosszú távú stratégiát kell elfogadnia az ingatlanokra és épületekre vonatkozóan, amely figyelembe veszi a növekvő fenntartási költségek, felújítási igények és biztonsági költségek sajátos problémáját, és biztosítja az Európai Parlament költségvetésének fenntarthatóságát.

10 6. alcím — Tartalék fejlesztés alatt álló prioritási projektek számára

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

0,—

Megjegyzések

Ez az előirányzat az intézmény fejlesztés alatt álló prioritási projektjeivel kapcsolatos kiadások fedezésére szolgál.

10 8. alcím — EMAS-tartalék

Számadatok

2017. évi költségvetés

2016. évi előirányzatok

2015. évi teljesítés

p.m.

p.m.

0,—

Megjegyzések

Az Elnökség által, az EMAS-cselekvési terv végrehajtására vonatkozóan hozandó döntéseknek megfelelően, különösen az Európai Parlament szén-dioxid-terhelésének vizsgálatát követően, ez az előirányzat a releváns működési tételek finanszírozására szolgál.

1.S — SZEMÉLYZET

1.1.S 1 — I. szakasz – Európai Parlament

Tisztségcsoport és besorolási fokozat

2016

Állandó álláshelyek

Ideiglenes álláshelyek

Egyéb

Képviselőcsoportok

Kategória nélküli

1

0

0

0

AD 16

13

0

1

7

AD 15

47

0

1

4

AD 14

223

2

7

30

AD 13

443

8

2

40

AD 12

242

0

12

64

AD 11

174

0

6

30

AD 10

195

0

9

25

AD 9

177

0

6

29

AD 8

433

0

3

37

AD 7

286

0

6

59

AD 6

196

0

8

48

AD 5

219

0

5

63

AD összesen

2 648

10

66

436

AST 11

120

10

0

36

AST 10

84

0

20

33

AST 9

491

0

4

44

AST 8

308

0

6

40

AST 7

388

0

2

43

AST 6

309

0

6

72

AST 5

305

0

19

74

AST 4

393

0

3

78

AST 3

231

0

164

78

AST 2

88

0

0

58

AST 1

45

0

0

67

AST összesen

2 762

10

764

623

AST/SC 6

0

0

0

0

AST/SC 5

0

0

0

0

AST/SC 4

0

0

0

0

AST/SC 3

0

0

0

0

AST/SC 2

50

0

0

0

AST/SC 1

100

0

0

0

AST/SC összesen

150

0

0

0

Összesen

5 561

20[10]

142

1 059

Mindösszesen

6 762 [11]

Tisztségcsoport és besorolási fokozat

2017

Állandó álláshelyek

Ideiglenes álláshelyek

Egyéb

Képviselőcsoportok

Kategória nélküli

1

0

0

0

AD 16

13

0

1

7

AD 15

54

0

1

5

AD 14

216

2

7

36

AD 13

443

8

2

38

AD 12

297

0

13

60

AD 11

154

0

7

29

AD 10

220

0

7

25

AD 9

157

0

6

32

AD 8

448

0

7

39

AD 7

315

0

2

66

AD 6

181

0

8

45

AD 5

184

0

5

54

AD összesen

2 682

10

66

436

AST 11

120

10

0

37

AST 10

84

0

20

35

AST 9

586

0

4

42

AST 8

293

0

6

39

AST 7

333

0

2

47

AST 6

309

0

6

74

AST 5

370

0

19

69

AST 4

358

0

4

89

AST 3

218

0

15

85

AST 2

38

0

0

51

AST 1

45

0

0

55

AST összesen

2 761

10

76

623

SC 6

0

0

0

0

SC 5

0

0

0

0

SC 4

0

0

0

0

SC 3

0

0

0

0

SC 2

50

0

0

0

SC 1

100

0

0

0

SC összesen

150

0

0

0

Összesen

5587

20 [12]

142

1 059

Mindösszesen

6 788 [13] [14]

 

Melléklet

CÍMZETT BEVÉTELEK

Költségvetési sor

Megnevezés

Megvalósult bevételek

Tervezett bevételek

2015

2017

5000

Járművek értékesítéséből származó bevételek

-

p.m.

5001

Egyéb ingó vagyon értékesítéséből származó bevételek

25.526

5.000

5002

Berendezéseknek más intézmények vagy szervek rendelkezésére bocsátásából származó bevételek

55.871

19.000

502

Kiadványok, nyomtatott anyagok és filmek értékesítéséből származó bevételek

-

1.000

5110

Ingatlanok bérbe- és albérletbe adásából származó bevételek

2.807.906

2.760.000

5111

Bérbeadáshoz kapcsolódó díjak visszatérítése

16.372

677.000

550

Más intézmények vagy szervek számára nyújtott szolgáltatásokból vagy elvégzett munkákból származó bevételek, beleértve a más intézmények vagy szervek nevében megfizetett és általuk visszatérített kiküldetési juttatásokat

5.557.309

793.000

551

Harmadik felektől, kérésükre nyújtott szolgáltatásokból vagy egyéb munkákból származó bevételek

729.104

p.m.

570

Jogalap nélkül kifizetett összegek visszafizetéséből származó bevételek

3.292.213

295.000

571

Meghatározott célra előirányzott bevételek, úgymint az alapítványoktól, támogatásokból, adományokból és hagyatékokból származó jövedelmek, beleértve az egyes intézményekre meghatározott bevételeket

-

p.m.

573

Az intézmény adminisztratív működésével kapcsolatos egyéb bevételek és visszatérítések

3.476.281

10.000

581

Befolyt biztosítási díjakból származó bevételek

179.793

p.m.

6600

Egyéb címzett hozzájárulások és visszafizetések

11.848.214

70.000

 

ÖSSZESEN

27.988.590

4.630.000

ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYEAZ ILLETÉKES BIZOTTSÁGBAN

Az elfogadás dátuma

11.4.2016

 

 

 

A zárószavazás eredménye

+:

–:

0:

27

14

0

A zárószavazáson jelen lévő tagok

Nedzhmi Ali, Jonathan Arnott, Richard Ashworth, Reimer Böge, Lefteris Christoforou, Jean-Paul Denanot, Gérard Deprez, José Manuel Fernandes, Eider Gardiazabal Rubial, Ingeborg Gräßle, Monika Hohlmeier, Bernd Kölmel, Zbigniew Kuźmiuk, Vladimír Maňka, Clare Moody, Siegfried Mureşan, Victor Negrescu, Younous Omarjee, Pina Picierno, Paul Rübig, Petri Sarvamaa, Patricija Šulin, Eleftherios Synadinos, Indrek Tarand, Isabelle Thomas, Daniele Viotti, Auke Zijlstra, Stanisław Żółtek

A zárószavazáson jelen lévő póttagok

Xabier Benito Ziluaga, Mercedes Bresso, Sven Giegold, Anneli Jäätteenmäki, Giovanni La Via, Michał Marusik, Andrey Novakov, Nils Torvalds, Marco Valli, Tomáš Zdechovský

A zárószavazáson jelen lévő póttagok (200. cikk (2) bekezdés)

Sylvia-Yvonne Kaufmann, Susanne Melior, Josep-Maria Terricabras

  • [1]  HL L 298., 2012.10.26., 1. o.
  • [2]  HL L 347., 2013.12.20., 884. o.
  • [3]  HL C 373., 2013.12.20., 1. o.
  • [4]  HL L 287., 2013.10.29., 15. o.
  • [5]  Elfogadott szövegek, P8_TA(2015)0376.
  • [6]  Elfogadott szövegek, P8_TA(2015)0407.
  • [7]  Elfogadott szövegek, P8_TA(2015)0172.
  • [8]  HL L 17., 1958.10.6., 385. o.
  • [9]  Elfogadott szövegek, P8_TA(2015)0172.
  • [10] A végső összesítésben nem szereplő, a szolgálat érdekében kirendelt tisztviselők számára elkülönített virtuális tartalék.
  • [11] Az Európai Parlament, valamint a Régiók Bizottsága és a Gazdasági és Szociális Bizottság közötti, 2014. február 5-én aláírt, intézményközi együttműködésről szóló megállapodás legfeljebb 80 új álláshely (60 AD és 20 AST) e bizottságoktól az Európai Parlamenthez történő átcsoportosítását irányozza elő. E művelet tényleges végrehajtása 2014 őszétől fokozatosan történik majd, és e 2014-ben már létrejövő álláshelyeket integrálni kell az Európai Parlament létszámtervébe, egyúttal megszűntetve az álláshelyeket a két bizottság létszámtervében.
  • [12]  A végső összesítésben nem szereplő, a szolgálat érdekében kirendelt tisztviselők számára elkülönített virtuális tartalék.
  • [13]  A Parlament, valamint a Régiók Bizottsága és a Gazdasági és Szociális Bizottság közötti, 2014. február 5-én aláírt, intézményközi együttműködésről szóló megállapodás legfeljebb 80 új álláshely (60 AD és 20 AST) e bizottságoktól a Parlamenthez történő átcsoportosítását irányozza elő. E művelet végrehajtása 2014 őszétől fokozatosan történik majd, és e 2014-ben már létrejövő álláshelyeket integrálni kell a Parlament létszámtervébe, egyúttal megszűntetve az álláshelyeket a két bizottság létszámtervében.
  • [14]  A létszámterv besorolási osztályokra és fokozatokra lebontott 1%-os tervezett csökkentése (60 álláshely) a 2017-es költségvetési tervezet parlamenti olvasata során fog a végösszegben megjelenni.