JELENTÉS az uniós piacra jutási kritériumokkal rendelkező halászati termékek megfelelőségének megállapítására vonatkozó ellenőrző intézkedések végrehajtásáról
2.5.2018 - (2017/2129(INI))
Halászati Bizottság
A vélemény előadója: Linnéa Engström
INDOKOLÁS – A TÉNYEK ÉS A MEGÁLLAPÍTÁSOK ÖSSZEFOGLALÁSA
Az Európai Unió halászati piaca a világon a legnagyobb, az összes import negyedét fogadja be. 2016-ban 8,8 millió tonna halászati és akvakultúra-terméket importáltunk, és 6,2 millió tonnát állítottunk elő. A teljes termékértékesítés 60%-át kitevő importtól való függésünk egyértelműen hatással van az EU halászati és kereskedelmi politikájára.
Az uniós piac hátrányosan megkülönböztető a halászati termékek és a halak forgalomba hozatalának feltételei tekintetében. Ez a megkülönböztetés nem segíti az uniós halászati ágazatot.
Az uniós hajókra vonatkozó feltételek
Az alábbiakban áttekintjük az uniós halászati ágazat által betartandó szabályokat és szabványokat. Az uniós flották valamennyi művelete tekintetében a közös halászati politika az irányadó. Mint azt a bizottság tudja, kiterjedt és részletes jogszabálycsomagról van szó, amely a halászat számos aspektusával foglalkozik, és átfogó ellenőrzési rendszert (1005/2008/EK, 1224/2009/EK, 2017/2403/EU rendeletek) határoz meg annak érdekében, hogy a tagállamok alkalmazzák ezeket a szabályokat.
Az uniós flottáknak ezenkívül számos más szabálynak is meg kell felelniük, többek között például a munkaügyi normák, a képzés, a hajók biztonsága, a szennyezés és egyéb környezetvédelmi normák, az adózási és költségvetési szabályok és a növényegészségügyi normák terén.
Ennek eredményeképpen az uniós piacon forgalomba hozott, az EU területén fogott halakra szigorú követelmények alkalmazandók. Ez rendjén is van így, fontos, hogy az uniós fogyasztók meg tudjanak bízni a termék minőségében és frissességében, valamint tudjanak hagyatkozni az előállítás során betartott, különböző szociális, gazdasági és környezetvédelmi előírásokra. A fogyasztók azonban nem feltétlenül kapnak tájékoztatást arról, hogy a halat uniós hajó fogta, ez ugyanis „önkéntes információ”.
Mindazonáltal a fent említett valamennyi politikának, szabálynak és normának való megfelelés igen határozott költségekkel jár: adók, a szabályoknak megfelelő halászeszközök, méltányos bérek, kevésbé szennyező motorok, megfelelő hőmérsékleten és egyéb feltételek mellett tárolt halak stb. Az uniós gazdasági szereplők által fogott halak piaci árai végül nem lehetnek egy bizonyos szint alattiak ahhoz, hogy a halászatuk költséghatékony legyen, miközben versenyezniük kell a nem uniós gazdasági szereplők termékeivel is, akikre nem feltétlenül vonatkoznak ugyanezek a korlátozások.
A nem uniós hajókra vonatkozó feltételek
A harmadik országbeli gazdasági szereplők által fogott és az EU-ba importált halakra más követelmények vonatkoznak. Egyes tengeri halak esetében a CITES korlátozza a kereskedelmet. Az uniós növényegészségügyi előírások végrehajtása harmadik országokkal kötött, kétoldali megállapodásokon keresztül történik, amely országok átnyújtják az Európai Bizottságnak azon halászhajók és feldolgozó létesítmények listáját, amelyek megfelelnek az uniós szabványoknak és exportálhatnak az Európai Unióba. A jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászatról szóló (IUU-) rendelet célja biztosítani, hogy az EU-ba importált hal ne jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászatból származzon.
Számos rendelet foglalkozik a vámokkal (GSP, GSP+, „fegyver kivételével mindent” (EBA), autonóm vámkontingens stb.), de ezek elsősorban a fizetendő vám összegére fókuszálnak, nem pedig a piacra jutás feltételeire. A GSP+ rendelet számos nemzetközi jogi eszköz ratifikációját és alkalmazását írja elő (ezek közül egyik sem halászati témájú), de ha az Európai Bizottság úgy ítéli meg, hogy ezek nem valósulnak meg, az adott ország csak a kedvezményes vámot veszíti el, a halászati termékei nem lesznek betiltva.
Végezetül pedig létezik egy potenciálisan jelentős hatású jogszabály, amely korlátozná a halak uniós piacra jutását: a nem fenntartható halászatról szóló 1026/2012/EU rendelet, amely lehetővé tesz az EU számára, hogy betiltsa az importot azokból az országokból, amelyek nem működnek együtt a közös érdekű állományok kezelésében.
Egyenlő versenyfeltételek?
A halászattal kapcsolatos és egyéb uniós vívmányok mérlegelése egyértelműen azt mutatja, hogy az uniós és az importált halakra vonatkozó egyenlő versenyfeltételek megteremtésében (amely mindenki által támogatott cél) az IUU-rendelet lehet a fő eszköz. Amikor szóba kerül, hogy egyes halászati termékek uniós piacról való kizárásával meg lehetne akadályozni a tisztességtelen versenyt, a könnyű válasz az, hogy ez az IUU-rendelet szerepe. Ez azonban naiv és képmutató válasz, mivel az IUU-rendelet célja kizárólag az, hogy a jogellenesen fogott halakat zárja ki az uniós piacról.
IUU-rendelet
Az IUU-rendelet elfogadása vízválasztó volt a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászat elleni globális küzdelemben. Erről már sokat írtak, többek között az EPRS által készített legutóbbi tájékoztatóban és infografikában[1]. Az Európai Bizottság elvégezte saját értékelését, és a Halászati Bizottság néhány évvel ezelőtt támogatta a rendelet végrehajtásáról készített tanulmány elkészítését. A civil társadalom számos szereplője szintén készített jelentéseket.
A legtöbb elemzés egyetért abban, hogy a rendelet rendkívül jól működik. Egyre bővül azon országok listája, amelyek azután, hogy az EU a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászat elleni küzdelem tekintetében nem együttműködő országként azonosította vagy listázta őket, fejlesztették halászatirányítási és -ellenőrzési rendszereiket annak érdekében, hogy megőrizzék a világ legnagyobb halászati piacához való hozzáférésüket. Figyelembe véve a tényt, hogy eddig egyetlen országnak sem volt bátorsága bármilyen ehhez hasonló eszközt intézményesíteni a jogellenesen fogott halak piacról való kizárása érdekében, a rendelet által a globális gazdálkodásra gyakorolt hatás valóban elismerésre méltó.
A rendelet végrehajtása azonban természetesen nem zökkenőmentes. A tagállamok nem egyenlő mértékben hajtják végre annak előírásait, beleértve a fogási tanúsítványok ellenőrzését, az EU-ba való behozatal helyén végzett vizsgálatokat, valamint a kiszabott szankciókat. Az Európai Bizottság által tett jelentős erőfeszítések ellenére a regionális halászatirányítási szervezetek listáit leszámítva még mindig nem készült lista a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászatban részt vevő hajókról. Bár már nagy előrelépés történt, még szükség van további fejlesztésekre.
Egészségügyi követelmények
Az élelmiszerek – beleértve a halakat is – ellenőrzésére és az Unió piacán történő forgalomba hozatalának engedélyezésére vonatkozó eljárásokat a 854/2004/EK rendelet írja elő (ennek helyébe a 2017/625/EU rendelet lép 2019 decemberében, ám ez a tervek szerint nem változtat a halászati termékekre vonatkozóan alább ismertetett szabályokon). A rendelet egyaránt szabályozza az Európai Unióban előállított és az importált élelmiszerek ellenőrzését, és rendelkezéseket tartalmaz az importált halászati termékekre vonatkozóan (az uniós kikötőben történő közvetlen kirakodások kivételével). Az EU meghatározza azon jóváhagyott harmadik országok jegyzékét, amelyek illetékes hatóságai „megfelelő biztosítékokat nyújtanak a közösségi takarmány- és élelmiszerjog és állat-egészségügyi szabályok betartása, illetve az azokkal való egyenértékűség tekintetében”. Ezek a harmadik országbeli illetékes hatóságok tájékoztatják az EU-t arról, mely feldolgozóüzemek és halászhajók exportálhatnak az EU-ba. Ezek a harmadik országbeli illetékes hatóságok az engedélyezési és ellenőrzési feladatokat átruházhatják egy másik harmadik országra, például egy parti államra, feltéve, hogy az adott harmadik ország is szerepel a jóváhagyott országok uniós listáján. A harmadik országnak garantálnia kell, hogy a listában szereplő létesítmények megfelelnek az uniós követelményeknek. Ellenőrzést kell végeznie, és jogosult arra, hogy a nem megfelelő létesítmények EU-ba való exportálását megtiltsa. Ezenkívül köteles naprakészen tartani a listát.
2017 decemberében a halászati termékek EU-ba való közvetlen exportálására jogosult, harmadik országbeli létesítmények listája 7032 feldolgozóüzemet és hűtőházat, valamint 3818 halászhajót (beleértve a hűtőhajókat) tartalmazott. Az Európai Bizottság rendszeresen küld ellenőrző csapatokat ezekbe a harmadik országokba, hogy ellenőrizze az alkalmazandó követelményeknek való megfelelést.
Bár papíron ez a rendszer stabilnak tűnik, és általában kellően jól működik, vannak gyengeségei is, amelyek egyes esetekben súlyos problémákhoz vezethetnek.
A több mint egy évtizedes megfigyelések rámutattak arra a tényre, hogy a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászatban részt vevő, és termékeit az EU-ban értékesítő számos hajó szerepel a harmadik országok hatóságai által ellenőrzött és az EU higiéniai követelményeinek megfelelő hajók listáján.
Egyes hajók soha nem mennek be a kikötőbe, és az illetékes hatóságok nem ellenőrzik őket rendszeresen. Egyes esetekben ezek a hajók nemhogy egyértelműen nem tudnak megfelelni az EU higiéniai követelményeinek, de még jogellenesen is halásznak[2].
2016-ban az ellenőrzések során egy kínai lobogó alatt a guineai vizeken közlekedő halászhajó rakterében üres halasdobozokat találtak, amelyeken szerepelt több olyan kínai flottához tartozó halászhajó neve is, amelyek rendelkeznek a DG SANTE által kiállított azonosító számmal. Nehéz belátni, hogy akár a kínai hatóságok, akár a DG SANTE miként tudták ellenőrizni, hogy a halak megfelelően voltak címkézve. A hajó már három éve halászott a guineai vizeken engedély nélkül, és a guineai hatóságok tartóztatták le a Greenpeace MY Esperanza nevű hajójának segítségével. 2014-ben és 2017-ben is fény derült arra, hogy a DG SANTE listáin szereplő egyes halászhajók jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászati tevékenységet végeztek.
A DG SANTE legutóbbi, Mauritániában végzett ellenőrzése 2011-ben zajlott.
A jelentés az alábbiakat tartalmazza: „Egyes fagyasztóhajó-típusok (kínai típusúak) olyan szerkezeti hibákkal rendelkeztek, amelyek nem teszik számukra lehetővé, hogy megfeleljenek az EU-ba való exportra szánt halászati termékek kezelésére vonatkozó feltételeknek: az osztályozó részleget és az előállítási területet semmi nem védte a természeti elemektől. A hajók állapota ráadásul különböző mértékben le volt romolva, és néhányon közülük egyértelmű higiéniai problémák mutatkoztak.” (11. oldal)
A DG SANTE honlapján nem látható, hogy ezt követően lett volna ellenőrzés Mauritániában, a jóváhagyott mauritániai létesítmények listáján pedig jelenleg 66 fagyasztóhajó és 1 feldolgozóhajó szerepel.
Az elmúlt több mint egy évtized alatt számos, nyugat-afrikai vizeken halászó, jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászati tevékenységet végző hajót dokumentáltak, miközben ezek szerepeltek a DG SANTE által jóváhagyott létesítmények listáján, még az IUU-rendelet hatályba lépését követően is.
A DG SANTE rámutat arra, hogy ha egy hajó szerepel az EU jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászati tevékenységet végző hajókat tartalmazó listáján, akkor a vámellenőrzések során az ilyen hajóról származó hal behozatalát automatikusan megtagadják. A vámellenőrzések azonban nem teljesen megbízhatók (lásd alább). Ráadásul az illetékes nyugat-afrikai regionális és kistérségi halászati szervezetek (CECAF és SRFC) nem készítenek listát a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászati tevékenységet végző hajókról, az EU listája pedig kizárólag azokat a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászati tevékenységet végző hajókat tartalmazza, amelyeket a regionális halászati szervezetek listáznak. Ezáltal a fent említett hajók által fogott halak behozatalát a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászati tevékenységük ellenére sem tiltja semmi.
Kereskedelem
A kereskedelmi jogszabályokban a vámkontingensen és a vámtarifán kívül nagyon kevés szó esik a halászatról. Még a halászatra vonatkozó külön előírásokat tartalmazó legújabb szabadkereskedelmi megállapodások is igen leegyszerűsítőek. A Japánnal és Vietnammal kötött szabadkereskedelmi megállapodások például kevés olyan nemzetközi megállapodást tartalmaznak, amelyeket be kell tartani (ezek közül az egyik, a FAO magatartási kódexe önkéntes), és a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászattal kapcsolatban csak megfoghatatlan kötelezettségvállalásokat tesznek. Beszédes, hogy ezek az előírások a megállapodás azon részében szerepelnek, amely nem tartozik kötelező erejű vitarendezési mechanizmus hatálya alá, csupán nem kötelező erejű arbitrázs tárgyát képezi. A megállapodásokban nem szerepel a halászattal kapcsolatos nemzetközi (a GSP+-hoz hasonló) eszközök ratifikálására és hatékony végrehajtására vonatkozó kötelezettségvállalás, az EU IUU-rendeletére való kifejezett utalás, vagy akár a harmadik ország részéről a jogellenesen fogott halaknak a piacáról való kizárására irányuló eljárás végrehajtására vonatkozó kötelezettségvállalás sem.
Az EU kereskedelemhez való hozzáállása gyakran kontraproduktívnak tekinthető a felelős uniós halászatirányítás szempontjából, mivel folyamatosan megnyitja az uniós piacot azon országok halászati termékei előtt, amelyekben nem feltétlenül ugyanolyan szintű előírások alkalmazandóak, mint nálunk. 2014-ben az Európai Bizottság javaslatot tett arra, hogy a Fülöp-szigetek megkapja a GSP+ státuszt, miközben ezzel egy időben nem együttműködő országként azonosította azt. Az Európai Bizottság nem vette észre azt a következetlenséget, hogy miközben egy országot arra figyelmeztet, hogy halászati termékeit kitilthatja az uniós piacról, egyúttal arról dönt, hogy ugyanazt az országot kedvezőbb kereskedelmi státuszban részesíti.
Hasonló volt a helyzet Dél-Korea esetében, amellyel az Európai Bizottság szabadkereskedelmi megállapodás megkötéséről tárgyalt, miközben Korea nem együttműködő országként volt azonosítva. Ezt a státuszt 2015 áprilisában az Európai Bizottság visszavonta annak ellenére, hogy a koreai jogszabályok továbbra sem voltak megfelelők.
Az importált termékek, beleértve a halászati termékeket, az uniós földre érkezésükkor vámkezelésen mennek keresztül. A Számvevőszék közelmúltbeli jelentése[3] azonban jelentős hiányosságokat és joghézagokat talált, ami azt jelenti, hogy az uniós vámellenőrzések alkalmazása nem elég hatékony. A megállapított problémák között szerepel a hamis származási ország bejelentése, ami egyértelműen kihat e jelentés tárgyára.
Piaci szabályok
A piac közös szervezése (1379/2013/EU rendelet) a legtöbb halászati és akvakultúra-termék piacára vonatkozó előírást magában foglalja, beleértve azt, hogy milyen információknak kell a címkén szerepelniük. A rendelet az EU-ban tenyésztett és importált halra vonatkozó forgalmazási előírások bevezetését teszi lehetővé olyan kérdésekben, mint minőség, frissesség, méret stb.
A címkézéssel kapcsolatban a fogyasztóknak nyújtandó kötelező információ (faj, tenyésztési terület és módszer, beleértve a halászeszközre vonatkozó információkat vadhalak esetében) a teljes piac csupán kis részére alkalmazandó, mivel az előkészített, tartósított vagy feldolgozott termékek (mint a konzervhal) stb. esetében nem kötelező. A versenyfeltételek ezáltal a nyomonkövethetőség és a fogyasztók számára nyújtandó információk tekintetében nem egyenlők az EU-n belül.
A forgalmazási előírások tekintetében az Európai Bizottság nemrégiben indított eljárást azok hasznosságának és hatékonyságának értékelése tekintetében, mivel a legfrissebb szabályozást több mint 20 éve fogadták el. Ez a fejlemény üdvözlendő, ugyanis lehetővé teszi, hogy a termék minőségén túlmutató forgalmazási előírások is felmerüljenek annak érdekében, hogy az importált halakra szigorúbb előírásokat lehessen alkalmazni, hogy azok is megfeleljenek a konzerválásra vonatkozó olyan minimumkövetelményeknek, mint a hal mérete. A DG MARE által végzett számítások rámutatnak arra, hogy a jelenlegi forgalmazási előírások, amelyek főleg a frissességgel és a méretkategóriákkal foglalkoznak, az EU-s termékek 75%-ára, de az importált termékek kevesebb mint 10%-ára alkalmazandók.
Munkaügyi előírások
Számos nemzetközi jogi eszköz létezik mind a tengerészek, mind pedig a halászok munkaügyi feltételeire vonatkozóan. Ide tartoznak:
• Munkaügyi feltételek – a tengerészekre vonatkozó tengerészeti munkaügyi egyezmény (amelyet 25 tagállam ratifikált, és amelyet a 2009/13/EK irányelv épített be), valamint a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 188. számú halászati munkaügyi egyezménye alapján (amelyet 3 tagállam ratifikált és amelyet a 2017/159/EU irányelv részben beépített). Ezt az irányelvet az EUMSZ 155. cikke alapján a szociális partnerek hozták létre, mivel a tagállamok túl lassan ratifikálták az eredeti egyezményt. A végrehajtásra vonatkozó rendelkezések sajnos nem szerepelnek benne. Nem foglalkozik továbbá az egyéni vállalkozóként tevékenykedő halászokkal sem, ha azok nem mindig ugyanazon a hajón dolgoznak.
• Hajóépítés és hajózásra alkalmasság – a tengerészek tengeri életbiztonságáról szóló egyezmény (amelyet valamennyi tagállam ratifikált, és amelyet az 1998/18/EK irányelv épített be), valamint a halászokra vonatkozó fokvárosi megállapodás (amelyet 11 tagállam ratifikált, és az 1997/70/EK irányelv épített be a 24 métert meghaladó hajók esetében) alapján.
• Képzés és képesítés – A tengerészek képzéséről, képesítéséről és az őrszolgálat ellátásáról szóló egyezményben rögzített szabványok (amelyeket valamennyi tagállam ratifikált és több irányelv is beépített), valamint a halászhajók személyzetének képzéséről, képesítéséről és az őrszolgálat ellátásáról szóló egyezményben rögzített szabványok (amelyet hat tagállam ratifikált, és amelyet nem építettek be egyetlen vívmányba sem) alapján. A szociális partnerek erre is szeretnék alkalmazni az EUMSZ 155. cikkében rögzített eljárást, és ennek az Európai Bizottság számára is prioritásnak kellene lennie.
Miközben az EU és a tagállamok igen aktívak a tengerészekre vonatkozó nemzetközi előírások betartása terén, addig rendkívül gyengén teljesítenek ugyanezen előírások és védelem halászokra való kiterjesztésében (már maguk az előírások is eltérőek a tengerészek és a halászok tekintetében). Mivel jóval több halász van, mint tengerész, az EU részéről ez súlyos hanyagság a halászati ágazat és általánosságban véve a tengeri élet biztonságával kapcsolatos kötelezettsége tekintetében.
A jelentéssel kapcsolatban egyértelmű, hogy az EU nem túl hiteles az egyéb országok halászokra vonatkozó munkaügyi előírásai tekintetében, mivel a nemzetközi feladatait még az EU területén belül sem tudja ellátni. A halászok védelme érdekében a tagállamoknak ratifikálniuk kell ezeket a fontos jogi eszközöket.
Az ellenőrzési rendelet
Az IUU-rendelethez hasonlóan már sok szó esett az ellenőrzési rendeletről. Igaz, hogy vannak hiányosságai és homályos pontjai, mégis már évek óta egyértelmű, hogy a legnagyobb probléma az, hogy a tagállamok nem egyformán alkalmazzák a rendeletet. Mind az Európai Bizottság saját értékelése, mind pedig a Számvevőszék jelentése említést tesz többek között az adatok ellenőrzésével, a tagállamok közötti információcserével, a pontrendszer alkalmazásának problémáival vagy hiányosságaival, valamint a nem elég elrettentő szankciókkal kapcsolatos problémákról.
Azon ritka alkalmakkor, amikor az ellenőrzési rendelet nem megfelelő alkalmazása miatt az Európai Bizottság valamelyik tagállammal kapcsolatban az Európai Unió Bíróságához fordult, jelentős előrelépés következett. Miután például Spanyolországot az Európai Unió Bírósága 2008-ban elítélte[4], Spanyolország gyorsan végrehajtotta az ellenőrzési rendeletet.
Az Európai Bizottságnak más eszközei is vannak a meggyőzésre, például a cselekvési tervek, de sajnálatos módon nem alkalmazza őket szélesebb körben a helyzet javítása érdekében.
Az Európai Bizottság kinyilvánította azon szándékát, hogy felülvizsgálja az ellenőrzési rendeletet. Ahogy a Thomas-jelentés[5] is megjegyzi, az ellenőrzési rendelet esetleges felülvizsgálatát kellően célzottan kell elvégezni, meg kell tartani a szabálysértések megelőzésére, feltárására és szankcionálására vonatkozó szabályokat, és elsősorban az előírások tagállamok általi hatékonyabb végrehajtására kell fókuszálni. A felülvizsgálat nem járhat a munkaügyi, környezetvédelmi, szakszervezeti vagy szociális védelemre vonatkozó legszigorúbb előírások felhígulásával.
Ennek eredményeként még erősebb, hatékonyabb és harmonizáltabb uniós ellenőrzési rendszernek kell létrejönnie, amely magában foglalja a halászati termékek jobb nyomonkövethetőségét is.
A fejlettebb nyomonkövethetőségen kívül azonban a megkülönböztetésmentesség érdekében az EU-nak elő kell írnia, hogy a területén forgalmazott valamennyi termék ugyanolyan szintű állományvédelmi és -kezelési, valamint higiéniai uniós előírásoknak feleljen meg.
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
az uniós piacra jutási kritériumokkal rendelkező halászati termékek megfelelőségének megállapítására vonatkozó ellenőrző intézkedések végrehajtásáról
Az Európai Parlament,
– tekintettel a közös halászati politikáról, az 1954/2003/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 2371/2002/EK és a 639/2004/EK tanácsi rendelet és a 2004/585/EK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1380/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre[1],
– tekintettel a közös halászati politika ellenőrzési rendszerére, beleértve a 2009/1224/EK tanácsi rendeletet[2], a 2008/1005/EK tanácsi rendeletet[3], valamint a 2017/2403/EU rendeletet[4],
– tekintettel a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről, az 1184/2006/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 104/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre[5],
– tekintettel az emberi fogyasztásra szánt állati eredetű termékek hatósági ellenőrzésének megszervezésére vonatkozó különleges szabályok megállapításáról szóló, 2004. április 29-i 854/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre[6],
– tekintettel a halállományok megőrzésére irányuló, a nem fenntartható halászatot engedélyező országok esetében alkalmazandó egyes intézkedésekről szóló, 2012. október 25-i 1026/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre[7],
– Tekintettek a Számvevőszék „Importeljárások: jogszabályi keretek hiányosságai és a nem kellően eredményes végrehajtás hátrányos hatással vannak az Unió pénzügyi érdekeire” című, 2017. decemberi 19/2017. sz. különjelentésére,
– tekintettel „A halászflották igazgatása a legkülső régiókban” című, 2017. április 27-i állásfoglalására[8],
– tekintettel eljárási szabályzatának 52. cikkére, továbbá az Elnökök Értekezlete saját kezdeményezésű jelentések készítésére vonatkozó engedélyezési eljárásról szóló, 2002. december 12-i határozata 1. cikke (1) bekezdésének e) pontjára, valamint 3. mellékletére,
– tekintettel a Halászati Bizottság jelentésére (A8-0156/2018),
A. mivel a világ legnagyobb, halászati és akvakultúra-termékeket forgalmazó piaca az EU, 2016-ban a teljes behozatal 24%-át fogadta be, és az ilyen termékek fogyasztásának több mint 60%-a a behozataltól függ;
B. mivel a közös halászati politika reformjának fényében a halászati és akvakultúra-termékek Európai Unióba való behozatalának rendszeréről szóló, 2010. július 8-i állásfoglalásában[9] az Európai Parlament hangsúlyozza, hogy a halászati és akvakultúra-termékek importálására vonatkozó európai kereskedelempolitika elé alapvető célként kell kitűzni annak biztosítását, hogy az importált termékek is minden szempontból megfeleljenek a közösségi termékekkel szemben felállított követelményeknek, és hogy az EU-nak a halállomány megőrzése és a halászat fenntartása érdekében tett erőfeszítései összeegyeztethetetlenek a termékek olyan országokból történő importálásával, amelyek úgy halásznak, hogy közben nem törődnek a fenntarthatósággal,
C. mivel a Bizottság 2015. október 14-i „A mindenki számára előnyös kereskedelem: a felelősebb kereskedelem- és beruházáspolitika felé” című közleménye (COM(2015)0497) szerint az Uniónak felelősségteljesebb kereskedelempolitikát kell folytatnia a fenntartható fejlesztési célok megvalósításának eszközeként;
D. mivel a tagállamok feladata ellenőrizni, hogy az uniós tenyésztőktől származó halak megfelelnek-e az EU egészségügyi előírásainak, míg az importált halak esetében az Európai Bizottság engedélyezi a harmadik országoknak, hogy azonosítsák azokat a létesítményeket, amelyek exportálhatnak halászati termékeket az EU-ba, feltéve, hogy azonos előírásokat tudnak garantálni;
E. mivel az EU legkülső régiói a Karib-térségben, az Indiai-óceánon és az Atlanti-óceánon olyan harmadik országok szomszédságában találhatóak, amelyek halászati, termelési és forgalmazási feltételei nem mindig felelnek meg az európai szabványoknak, ami tisztességtelen kereskedelmet eredményez a helyi termelők számára;
F. mivel számos ratifikálandó és végrehajtandó nemzetközi jogi eszköz foglalkozik a halászokkal, mint például a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 188. számú halászati munkaügyi egyezménye (ILO C188), a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet 2012. évi fokvárosi egyezménye, valamint a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet halászhajók személyzetének képzéséről, képesítéséről és az őrszolgálat ellátásáról szóló nemzetközi egyezménye (STCW-F),
G. mivel a 3/2017 sz. „Food from the Oceans” („Az óceánokból származó élelmiszer”) című, 2017. november 29-i tudományos szakvélemény következtetései javasolják a fenntartható fejlesztési célok integrálását valamennyi uniós szakpolitikába, valamint ugyanezen megközelítés alkalmazását egyéb nemzetközi színtereken és a világ más régióinak támogatása során, hogy olyan egyensúlyt lehessen kialakítani a gazdasági és az ökológiai célkitűzések között, amely magában foglalja az élelmiszer előállítását és a tengeri környezetet is;
1. megjegyzi, hogy a halászati és akvakultúra-termékek forgalomba hozatala érdekében az uniós gazdasági szereplőknek számos rendeletnek és szigorú követelményeknek kell megfelelniük, beleértve a közös halászati politika szabályait, valamint az egészségügyi, munkaügyi, hajóbiztonsági és környezetvédelmi előírásokat, amelyeket a megfelelőség biztosítása érdekében szabályozások támasztanak alá, meggyőződése, hogy ezek együttesen magas mércét jelentenek a terméknek az uniós fogyasztók által jogosan elvárható minőségére és fenntarthatóságára vonatkozóan;
2. úgy véli, hogy a harmadik országokban működő halászatok és onnét származó akvakultúra-termékek megfelelése a környezeti és társadalmi fenntarthatóságra vonatkozó uniós előírásoknak elősegítené a fenntartható gazdálkodást ezekben a harmadik országokban, továbbá az uniós termékek és a harmadik országokból származó termékek közötti méltányosabb versenyt;
3. aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az ilyen termékek behozatalára kevesebb ellenőrzés alkalmazandó, a főbb ellenőrzést az egészségügyi előírásoknak, valamint a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászatról szóló rendeletnek[10] való megfelelés ellenőrzése jelenti, utóbbi pedig kizárólag annak biztosítását célozza, hogy a halászat módja megfeleljen az alkalmazandó szabályoknak,
4. hangsúlyozza, hogy az importált és az európai halászati és akvakultúra-termékek tekintetében az azonos elbánás biztosítása érdekében, amely az EU halászati politikájának kulcsfontosságú célja kell, hogy legyen, az EU-nak minden importált termék esetében meg kell követelnie az állományok megőrzésére és a velük való gazdálkodásra vonatkozó uniós előírásoknak , valamint az uniós jogszabályokban előírt higiéniai követelményeknek való megfelelést; megjegyzi, hogy ez elősegítené a tisztességesebb verseny megteremtését és javítana a harmadik országok tengeri erőforrások kiaknázására vonatkozó normáin;
5. úgy véli, hogy az EU-nak a közös halászati politika keretében a halállomány megőrzése és a halászat fenntartására érdekében tett fokozott erőfeszítései összeegyeztethetetlenek a halászati és akvakultúra-termékek olyan országokból történő importálásával, amelyek úgy fokozzák halászati erőfeszítéseiket, hogy közben nem törődnek a fenntarthatósággal és csak a rövid távú nyereségességet tartják szem előtt;
6. aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a halak forgalmazására vonatkozó eltérő szabályok olyan, hátrányosan megkülönböztető piacot hoznak létre, amely kedvezőtlenül érinti az uniós halászokat és haltenyésztőket, ezért fokozni és javítani kell a halászati és akvakultúra-termékek ellenőrzését;
7. úgy véli, hogy az ellenőrzési rendelet[11] alkalmazását minden tagállamban meg kell erősíteni, hogy az ellátási lánc minden szakaszában homogén és harmonizált módon alkalmazásra kerüljön, beleértve a kiskereskedelmi és éttermi szolgáltatásokat, valamint az uniós és az importált termékeket egyaránt; megjegyzi, hogy ez a címkézési rendelkezésekre is vonatkozik;
Egészségügyi előírások
8. aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az Unió által előírt és a harmadik országok illetékes hatóságai által alkalmazott, az Unióba exportált halászati termékekre vonatkozó egészségügyi előírások betartásának ellenőrzésére kialakított rendszer nem garantálja kellő mértékben, hogy ezeket az előírásokat mindig betartsák;
9. felhívja a Bizottságot, hogy nyújtson több képzést, technikai segítségnyújtást és alakítson ki több intézményi kapacitásfejlesztésre szolgáló létesítményt annak érdekében, hogy elősegítse a fejlődő országokat az uniós szabályoknak való megfelelésben; ösztönzi az olyan típusú kezdeményezéseket, mint az Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatóság (DG SANTE) által működtetett „jobb képzés a biztonságosabb élelmiszerekért” elnevezésű program, amely képzéseket nyújt a fejlődő országok hivatalos ellenőrző személyzete számára a halászati és akvakultúra-termékekre vonatkozó uniós szabványokról;
10. ragaszkodik ahhoz, hogy az importált halászati és akvakultúra-termékekre, többek között a takarmányokra és takarmány-alapanyagokra, szigorúan és teljes körűen (élelmiszer-biztonság, nyomon követhetőség, megelőzés) alkalmazzák a fogyasztóvédelem szempontjából rendkívül fontos egészségügyi normákkal és ellenőrzésekkel kapcsolatos közösségi szabályozást; ebben a tekintetben sürgeti a Bizottságot, hogy tökéletesítse a harmadik országokra vonatkozó ellenőrzési programját az Élelmiszerügyi és Állat-egészségügyi Hivatal küldetéseinek tökéletesítése révén, elsősorban a küldetésenként ellenőrzendő létesítmények számának növelésével, annak érdekében, hogy a harmadik országokban fennálló helyzetet jobban tükröző eredményeket kapjunk;
11. tudomásul veszi, hogy még az Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatóság által végzett ellenőrzések is azt mutatják, hogy néhány harmadik ország messze elmarad annak biztosításától, hogy a termékeik megfeleljenek a szükséges egészségügyi előírásoknak, legalábbis a halászhajók, feldolgozó hajók és hűtőhajók tekintetében, ami akadályozza az uniós határállomásokon végzett, a jogszabályban előírt egészségügyi követelményeknek való megfelelést vizsgáló egészségügyi ellenőrzéseket;
12. aggasztják azok a beszámolók, amelyek szerint a Nyugat-Afrika partjainál tevékenykedő nem uniós halászhajók nehézségekbe ütköznek a termékek nyomon követhetőségének és az egészségügyi előírások betartásának biztosítása terén; úgy véli, hogy a harmadik országok által az EU-ba történő kivitelre engedéllyel rendelkező hajók és létesítmények számára kiadott tanúsítványok valódiságában nem lehet teljes mértékben megbízni;
13. úgy véli, hogy annak engedélyezése, hogy a harmadik országok más kiválasztott harmadik országokra (akár part menti államokra) ruházzák az ilyen tanúsítványok kiállításának jogát, ellentétes a lobogó szerinti állam felelősségének elvével, amely a közös halászati politika és az IUU-rendelet egyik alappillére, és különösen ellentétes a fogási tanúsítványt kiállító lobogó szerinti állam felelősségével; úgy véli, hogy a Bizottságnak meg kell szüntetnie azt a gyakorlatot, amely révén lehetővé teszi harmadik országok számára, hogy ezt a hatáskört más országokra ruházzanak át;
14. úgy véli továbbá, hogy a halászhajók egészségügyi vizsgálatát az illetékes hatóságoknak évente legalább egyszer el kell végezniük;
A munkavállalói jogok
15. felhívja a figyelmet arra, hogy míg a tagállamok dicséretes módon ratifikálták a tengerészekre vonatkozó nemzetközi egyezményeket, addig rendkívül gyengén teljesítenek a halászokra vonatkozó egyezmények ratifikálásában, és sürgeti őket, hogy azonnal ratifikálják a vonatkozó jogi eszközöket, beleértve az ILO 188. számú egyezményét, a fokvárosi megállapodást és a halászhajók személyzetének képzéséről, képesítéséről és az őrszolgálat ellátásáról szóló nemzetközi egyezményt (STCW-F);
16. gratulál a szociális partnereknek ahhoz, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 155. cikkének alkalmazásával sikerült elérniük a 2017/159/EU tanácsi irányelv[12] létrehozását, amely részlegesen végrehajtja az ILO 188. számú egyezményét, valamint sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az irányelv nem foglalkozik az egyéni vállalkozóként működő halászokkal, sürgeti az Európai Bizottságot, hogy egészítse ki a folyamatot egy végrehajtási intézkedéseket tartalmazó kiegészítő irányelvre irányuló javaslat benyújtásával, ahogyan azt a tengeri szállítással kapcsolatban tette;
17. sürgeti az Európai Bizottságot, hogy ezzel összefüggésben az STCW-F tekintetében kezdeményezzen az EUMSZ 155. cikkének alkalmazására irányuló eljárásokat annak érdekében, hogy javítsa a világ egyik legveszélyesebb foglalkozásaként számon tartott halászat során a tengeri biztonságot;
18. támogatja az uniós halászati politika javítására irányuló, folytatódó erőfeszítéseket annak érdekében, hogy környezeti szempontból fenntarthatóbbá váljon, ezáltal biztosítsa a part menti közösségek hosszú távú fennmaradását, valamint a tápláló élelmiszerek forrását; ezzel szembeállítja az uniós piac növekvő nyitottságát az olyan harmadik országokból származó halászati termékek iránt, amelyek gazdálkodási rendszerei kevésbé szigorúak; úgy véli, hogy ez a halászati politika és a kereskedelempolitika közötti koherencia hiányát eredményezi;
Kereskedelempolitika
19. sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Bizottság olykor ellentmondásos jelzéseket küld a harmadik országoknak, például olyan országokkal tárgyal szabadkereskedelmi megállapodásokról vagy az uniós piachoz való egyéb hozzáférési lehetőségekről, amelyeket korábban az IUU-rendelet vagy a nem fenntartható halászatról szóló rendelet[13] értelmében nem együttműködő országként azonosított,
20. felhívja a Bizottságot, hogy biztosítsa az Unió kereskedelmi és halászati politikái közötti szoros koordinációt, többek között a halászattal kapcsolatos kérdéseket érintő kereskedelmi megállapodásokról folytatott tárgyalások során; elengedhetetlennek tartja a szabadkereskedelmi megállapodások által az uniós halászati termékekre gyakorolt gazdasági és társadalmi hatás elemzését, illetve szükség esetén megfelelő védintézkedések bevezetését és bizonyos halászati termékeket érzékeny terméknek minősítését;
21. úgy véli, hogy az Unió a világ legjelentősebb halászatitermék-importőreként a többi, jelentős mennyiségű halászati terméket importáló országgal együtt osztozik a politikai felelősségen annak biztosításáért, hogy a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) kereskedelmi előírásai megfeleljenek a halgazdálkodásra és a halállomány védelmére vonatkozó lehető legmagasabb szintű globális normáknak, ezért felszólítja a Bizottságot annak biztosítására, hogy az EU két- és többoldalú kereskedelmi megállapodásaiban erősítsék meg a tisztességes, átlátható és fenntartható halkereskedelmet;
22. ragaszkodik ahhoz, hogy az Európai Bizottság által tárgyalt szabadkereskedelmi megállapodásokba vagy kereskedelmi előírásokat tartalmazó, egyéb többoldalú megállapodásokba foglaljanak bele olyan, a fenntartható fejlődésre vonatkozó, a halászatokkal kapcsolatos konkrét problémákra kitérő fejezeteket, amelyek:
egyértelműen megerősítik az IUU-rendelet követelményeit, és arra kötelezik a harmadik országokat, hogy olyan eljárásokat kezdeményezzenek, amelyekkel megakadályozzák, hogy a jogellenesen, nem bejelentett módon és szabályozatlanul fogott halak bejussanak a piacukra annak érdekében, hogy ezáltal meggátolják, hogy azok közvetve az EU területére kerüljenek,
arra kötelezik a harmadik országokat, hogy ratifikálják és hatékonyan végrehajtsák a legfontosabb nemzetközi halászati egyezményeket, mint az ENSZ tengerjogi egyezményét, az ENSZ halállomány-megállapodását, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének a kikötő szerinti államokra vonatkozó intézkedéseiről szóló megállapodását, valamint a FAO betartási megállapodását, és hogy megfeleljenek a regionális halászatirányítási szervezetek előírásainak,
23. felhív a legkülső régiók érdekeinek alapos megfontolására a fenntartható halászati partnerségi megállapodások vagy kereskedelmi megállapodások megkötése során harmadik országokkal, szükség esetén az érzékeny termékekre alkalmazott kivétel révén;
24. felhívja a Bizottságot, hogy a brexit utáni időszakra vonatkozó megállapodás kidolgozása során tegye függővé az Egyesült Királyságnak a halászati és akvakultúra-termékek uniós piacához való hozzáférését az uniós hajók brit vizekhez való hozzáférésétől és a közös halászati politika alkalmazásától;
25. felhívja a Bizottságot, hogy javasolja a GSP-rendelet[14] módosítását olyan fontos halászati megállapodások felvétele céljából a ratifikálandó és alkalmazandó megállapodások közé, mint például az ENSZ tengerjogi egyezménye, a halállományokról szóló ENSZ-megállapodás, a nemzetközi védelmi és gazdálkodási intézkedések nyílt tengeri halászhajók általi betartásának előmozdításáról szóló FAO-megállapodás és a kikötő szerinti államok intézkedéseiről szóló FAO-megállapodás, valamint olyan rendelkezésekkel való kiegészítése céljából, amelyek lehetővé teszik a GSP + státusz felfüggesztését azokban az esetekben, amikor a fenti eszközök rendelkezéseit nem alkalmazzák;
26. hangsúlyozza, hogy a szabadkereskedelmi megállapodások kereskedelemmel és fenntartható fejlődéssel foglalkozó fejezeteinek végrehajtása terén fennálló hiányosságok orvoslása és e rendelkezések megerősítése érdekében azokban kötelező érvényű vitarendezési mechanizmusról kell rendelkezni (amely magában foglalja a kormányok közötti konzultációkat, az egyeztető testület eljárásait, a dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférést és a civil társadalommal való konzultációt), kiegészítve a nemzetközi kötelezettségvállalások be nem tartása esetén alkalmazandó szankciók alkalmazásának lehetőségével;
27. riasztónak tartja a Számvevőszék 19/2017. sz. különjelentésében ismertetett gyenge pontokat és kiskapukat a vámellenőrzések terén, és sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a lehető leggyorsabban hajtsák végre az abban foglalt ajánlásokat;
28. megjegyzi, hogy a nagyvállalatokra vonatkozó általános nem pénzügyi közzétételi kötelezettségeken felül további követelményeket vezettek be a fokozott átvilágítás kötelezettségére vonatkozóan két problematikus ágazatban – a faiparban és a konfliktusövezetből származó ásványok terén – minden méretű szereplőre (beleértve a kkv-kat is), amelyeket a felügyeleti lánc minden pontján alkalmazni kell; úgy véli, hogy a halászati termékek esetében is előnyösek lennének a hasonló kötelezettségek és sürgeti a Bizottságot, hogy vizsgálja meg az e termékekre vonatkozó átvilágítási követelmények bevezetésének megvalósíthatóságát;
A forgalmazásra vonatkozó szabályok
29. megjegyzi, hogy míg a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről szóló 1579/2013/EU rendelet rendelkezései valamennyi halászati és akvakultúra-termékre vonatkoznak, a fogyasztók számára készült címkékről szólók csak viszonylag kis termékcsoportokra alkalmazandók, amelyek nem foglalják magukban az előkészített, tartósított vagy feldolgozott termékeket; úgy véli, hogy a fogyasztói tájékoztatást e termékek esetében is fejleszteni kell, a címkéken kötelezően feltüntetendő további információk révén; úgy véli, hogy e termékek címkézését a fogyasztók tájékoztatása és a halászati és akvakultúra-termékek nyomon követhetősége érdekében javítani kell;
30. felhívja a Bizottságot, hogy támogassa az uniós halászok és haltenyésztők fenntarthatóságra irányuló erőfeszítéseiről szóló tájékoztató kampányokat, hangsúlyozva az uniós jogszabályok által előírt magas szintű minőségi és környezetvédelmi előírásokat a harmadik országokéhoz képest;
31. meggyőződése, hogy az európai fogyasztók gyakran más termékeket választanának abban az esetben, ha jobb tájékoztatást kapnának az eladásra kínált termékek tényleges tulajdonságairól, földrajzi eredetéről, minőségükről és az előállítás vagy a halászat körülményeiről;
32. úgy véli, hogy a halászati termékek címkéin kötelezően feltüntetendő információknak tartalmazniuk kell a terméket kifogó hajó lobogója szerinti állam feltüntetését is;
33. üdvözli az évtizedekkel ezelőtt elfogadott forgalmazási előírások Európai Bizottság által nemrégiben indított értékelését, amely azt kívánja megvizsgálni, hogy mely előírásokat kell alkalmazni a mai forgalmazási gyakorlatok és a termékek nyomonkövethetőségével kapcsolatban elérhető technológiák tükrében,
Ellenőrzési szabályozás
34. úgy véli, hogy az ellenőrzési szabályozást átfogó három rendelet kiegyensúlyozott csomagnak tekinthető, és jelentős előrelépéshez vezetett az uniós halászatirányítás terén,
35. üdvözli azt, ahogy az Európai Bizottság végrehajtotta az IUU-rendeletet a harmadik országok tekintetében, és ezáltal megmutatta, hogy az EU felelős, piac szerint illetékes államként jelentős befolyással bír a globális halászat terén; sürgeti az Európai Bizottságot, hogy továbbra is gyakoroljon nyomást a többi piac szerinti illetékes államra, hogy tegyenek intézkedéseket a jogellenesen, nem bejelentett módon és szabályozatlanul fogott halak forgalomba hozatalának megakadályozása érdekében,
36. kiemeli a civil társadalom által nemrégiben közzétett jelentést, amely 2010-től fogva elemzi a tengeri eredetű élelmiszerek uniós országokba irányuló importjának alakulását, vagyis attól az évtől kezdve, amelyben az IUU-rendelet hatályba lépett, és amely bemutatja, hogy a harmadik országokból a tagállamokba irányuló behozatal ellenőrzésének hiányosságai és a nem egységes szabályok hogyan teszik lehetővé az előírásoknak nem megfelelő termékek behozatalát az uniós piacra; felhívja tehát a tagállamokat, valamint a tranzit- és a rendeltetési országokat, hogy fokozzák tevékenységük összehangolásukat annak biztosítása érdekében, hogy a halimportra kiadott fogási tanúsítványokat alaposabban megvizsgálják; fontosnak tartja egy olyan harmonizált és összehangolt európai számítógépes rendszer kialakítását, amely megkönnyítheti a halimport ellenőrzését a tagállamokban;
37. úgy véli, hogy az Európai Bizottság és egyes tagállamok nem tudták szigorúan végrehajtani és betartatni mindhárom rendeletet, ahogyan azt az Európai Bizottság, az Európai Számvevőszék és a független megfigyelők dokumentumai igazolják;
38. úgy véli, hogy a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászatról szóló (IUU-) rendelet alkalmazása mellett szigorúbb ellenőrzésre van szükség az ilyen halászati termékek piaci értékesítése vonatkozásában, nevezetesen azáltal, hogy az illegális halászatból származó termékek szállításával gyanúsított tagállamokat és vállalatokat szigorúbb ellenőrzésnek vetik alá;
39. kéri a Bizottságot, hogy minden rendelkezésére álló eszközt használjon fel annak biztosítása érdekében, hogy az Unióba halászati és akvakultúra-termékeket exportáló országok szigorú politikát alkalmazzanak az állományok megőrzése érdekében; ösztönzi a Bizottságot, hogy minden megfelelő fórumon és különösen a regionális halászati gazdálkodási szervezetekben működjön együtt a fenti országokkal;
40. úgy véli, hogy a végrehajtási hiányosságok számos tekintetben megfigyelhetők, többek között az alábbiakban:
a szankciók egyenlőtlenségei és a pontrendszer alkalmazásának elmulasztása különböző tagállamokban,
a szankciók nem mindig eléggé visszatartó erejűek, hatékonyak vagy arányosak ahhoz, hogy megelőzzék a jogsértések megismétlődését;
nem kielégítő adatgyűjtés és adatcsere a tagállamok által és azok között, különösen a közös és kompatibilis adatbázis hiánya miatt;
a halak nyomonkövethetőségének hiányosságai, beleértve a nemzeti határokon való átlépés utáni nyomonkövethetőséget;
a súlyellenőrzési gyakorlatok ellenőrzésének hiányosságai;
jelentős különbségek a behozatal és a behozatali helyek ellenőrzésében, beleértve a fogási tanúsítványokat;
a súlyos jogsértések egyértelmű és egységes meghatározásának hiánya a tagállamokban;
41. hangsúlyozza, hogy szükséges annak biztosítása, hogy amennyiben egy importált terméket valamely tagállam kikötőjében visszautasítanak, az ne juthasson be az uniós piacra egy másik tagállam másik kikötőjében;
42. egyetért abban, hogy az ellenőrzési szabályozásra vonatkozó rendeletek egyes rendelkezései többféleképpen értelmezhetők és ezáltal akadályozták az egységes végrehajtást, azonban úgy véli, hogy kellő nyitottsággal és politikai akarattal az Európai Bizottság és a tagállamok növelhetnék a hatályos jogszabályok egységesebb végrehajtására tett erőfeszítéseiket, például útmutatások és értelmezések révén;
43. megjegyzi, hogy a fenti szándék vezérelte az uniós halászati ellenőrzési rendszer szerinti kötelezettségeknek való megfeleléssel foglalkozó szakértői csoport létrehozását, amelyet a közös halászati politika reformjának részeként hoztak létre, hogy a hiányosságokról folytatott őszinte vita helyszíneként szolgáljon a szereplők számára, és sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a csoport működése eddig nem a fenti elképzelések szerint alakult;
44. úgy véli, hogy sokkal többet kell tenni az ellenőrzési rendszer teljes körű végrehajtásának ösztönzése érdekében, beleértve a feltárt jogsértések megfelelő nyomon követését, illetve a tagállamok általi jelentéstétel javítását a hozott intézkedésekről, valamint az információk hatékonyabb cseréjét a tagállamok között, illetve a tagállamok és a Bizottság között;
45. sürgeti a Bizottságot, hogy a rendelkezésére álló eszközök teljes körét használja arra, hogy ösztönözze a tagállamokat az ellenőrzési rendszer rendelkezéseinek teljes körű végrehajtására, beleértve adott esetben az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból származó források visszatartását;
46. megismétli az uniós halászati ellenőrzések egységessé tételének mikéntjéről szóló, 2016. október 25-i állásfoglalásában[15] levont következtetést, amely szerint az ellenőrzési rendelet vagy az IUU-rendelet felülvizsgálatának célzottnak kell lennie, és kizárólag azokra az aspektusokra kell fókuszálnia, amelyek lehetetlenné teszik a hatékony és egységes ellenőrzéseket az Unió minden tagállamában;
47. felhív arra, hogy az Európai Halászati Ellenőrző Hivatal (EFCA) hatáskörét terjesszék ki a halászati megállapodások hatálya alá tartozó hajók ellenőrzésére, többek között az aláíró állam illetékes hatóságaival való együttműködés alapján, valamint az EFCA-nak az ehhez szükséges források biztosítására;
48. rendkívül sajnálatosnak tartja, hogy a Bizottság határozatot hozott a teljes ellenőrzési rendszer átfogó felülvizsgálatának megindításáról anélkül, hogy megfelelő nyilvános konzultációt folytatott volna az IUU-rendelet végrehajtásáról, az EFCA mandátumáról vagy a teljes csomag felülvizsgálatáról, amint azt a minőségi jogalkotásra vonatkozó iránymutatások előírják; úgy véli, hogy az összes ilyen elemre vonatkozó hivatalos nyilvános konzultáció – a felülvizsgálatra vonatkozó javaslat előterjesztését megelőzően – lehetővé tenné valamennyi érdekelt fél számára, hogy kellő mértékű hozzájárulást nyújtson a közös halászati politika e legkritikusabb pillérének felülvizsgálatához;
49. határozottan ragaszkodik ahhoz, hogy a felülvizsgálat nem vezethet a jelenlegi intézkedések gyengüléséhez, hanem inkább a halászati ellenőrzések egyenlő feltételeinek fejlesztésére és megerősítésére kell fókuszálnia, mivel ez az egyetlen lehetséges módja annak, hogy a közös halászati politika „közös” mivoltát garantálni lehessen,
50. ragaszkodik ahhoz, hogy a felülvizsgált ellenőrzési rendszer a következő alapelveket foglalja magában:
– a tengeren, a kikötőkben és a felügyeleti lánc egésze mentén végzett ellenőrzésekre vonatkozó uniós szintű szabványok és normák;
– a halak teljes nyomon követhetősége a felügyeleti lánc mentén, a hajótól kezdve az utolsó értékesítési pontig;
– valamennyi gazdasági szereplő – beleértve a 10 méter alatti hajókat és a szabadidős halászokat is – fogásainak teljes adatai;
– a szankciók azonos szintje minden tagállamban;
– közös meghatározás arra nézve, hogy mi tekintendő jogsértésnek;
– minden tagállam által azonos módon alkalmazott pontrendszer;
– kellően visszatartó erejű, hatékony és arányos szankciók;
– a Bizottság és valamennyi tagállam számára hozzáférhető rendszer az észlelt jogsértésekkel, valamint a jogi és igazságügyi nyomon követéssel kapcsolatos valamennyi információ cseréjére;
– a rendelkezésre álló technológiák terén elért újítások teljes körű bevezetése, valamint a jövőben létrehozandó technológiák bevezetésére való képesség, a jogszabály-módosítás szükségessége nélkül;
– a Bizottság és a tagállamok, valamint adott esetben a tagállami régióik felelősségi köreinek egyértelmű meghatározása;
– ne kerüljön sor az ellenőrzési rendelet regionalizációjára;
51. felhívja a Bizottságot, hogy a lehető leghamarabb nyújtsa be az ellenőrzési rendelet módosítására vonatkozó javaslatát;
52. ragaszkodik ahhoz, hogy az IUU-rendelet rendelkezéseit és elveit semmilyen módon ne lehessen megváltoztatni vagy meggyengíteni, figyelembe véve e rendelet hatalmas sikerét és a világ halászataira gyakorolt hatását;
53. ragaszkodik ahhoz, hogy a harmadik országoknak az előzetes azonosítás, azonosítás és jegyzékbe vétel IUU-rendeletben meghatározott folyamataiba való felvétele bármilyen politikai beavatkozás nélkül történjen, és hogy a jegyzékből való törlést szigorúan arra kell alapozni, hogy az érintett ország teljes mértékben teljesítette-e a Bizottság által szükségesnek ítélt változtatásokat;
54. úgy véli, hogy az EFCA szerepét meg kell erősíteni annak érdekében, hogy nagyobb szerepet vállalhasson az ellenőrzési és IUU-rendeletek alkalmazásában, ideértve az adatok ellenőrzését és keresztellenőrzését a felügyeleti lánc mentén, a Bizottság és a tagállamok által végzett ellenőrzések tervezését és összehangolását, valamint a fogási tanúsítványok ellenőrzését;
º
º º
55. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.
- [1] HL L 354., 2013.12.28., 22. o.
- [2] A Tanács 1224/2009/EK rendelete (2009. november 20.) a közös halászati politika szabályainak betartását biztosító közösségi ellenőrző rendszer létrehozásáról, a 847/96/EK, a 2371/2002/EK, a 811/2004/EK, a 768/2005/EK, a 2115/2005/EK, a 2166/2005/EK, a 388/2006/EK, az 509/2007/EK, a 676/2007/EK, az 1098/2007/EK, az 1300/2008/EK és az 1342/2008/EK rendelet módosításáról, valamint a 2847/93/EGK, az 1627/94/EK és az 1966/2006/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről. HL L 343., 2009.12.22., 1. o.
- [3] A Tanács 1005/2008/EK rendelete (2008. szeptember 29.) a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászat megelőzésére, megakadályozására és felszámolására irányuló közösségi rendszer létrehozásáról, továbbá a 2847/93/EGK, az 1936/2001/EK és a 601/2004/EK rendelet módosításáról és az 1093/94/EK és az 1447/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről. HL L 286., 2008.10.29., 1. o.
- [4] Az Európai Parlament és a Tanács 2017/2403/EU rendelete (2017. december 12.) a külső vizeken halászó flották fenntartható kezeléséről, valamint az 1006/2008/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről. HL L 347., 2017.12.28., 81. o.
- [5] HL L 354., 2013.12.28., 1. o.
- [6] HL L 139., 2004.4.30., 206. o.
- [7] HL L 316., 2012.11.14., 34. o.
- [8] Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0195.
- [9] HL C 351E, 2011.12.2., 119. o.
- [10] A Tanács 1005/2008/EK rendelete.
- [11] A Tanács 1224/2009/EK rendelete.
- [12] HL L 25,2017.1.31., 12. o.
- [13] 1026/2012/EU rendelet.
- [14] 978/2012/EU rendelet; HL L 303., 2012.10.31., 1 o.
- [15] Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0407.
INFORMÁCIÓ AZ ILLETÉKES BIZOTTSÁG ÁLTALI ELFOGADÁSRÓL
|
Az elfogadás dátuma |
24.4.2018 |
|
|
|
|
|
A zárószavazás eredménye |
+: –: 0: |
17 3 3 |
|||
|
A zárószavazáson jelen lévő tagok |
Marco Affronte, Clara Eugenia Aguilera García, Alain Cadec, David Coburn, Linnéa Engström, Sylvie Goddyn, Mike Hookem, Ian Hudghton, Carlos Iturgaiz, Werner Kuhn, Gabriel Mato, Norica Nicolai, Ulrike Rodust, Annie Schreijer-Pierik, Remo Sernagiotto, Ricardo Serrão Santos, Isabelle Thomas, Ruža Tomašić, Peter van Dalen, Jarosław Wałęsa |
||||
|
A zárószavazáson jelen lévő póttagok |
José Blanco López, John Flack, Francisco José Millán Mon, Nosheena Mobarik, David-Maria Sassoli |
||||
NÉV SZERINTI ZÁRÓSZAVAZÁS AZ ILLETÉKES BIZOTTSÁGBAN
|
17 |
+ |
|
|
ALDE |
Izaskun Bilbao Barandica, Norica Nicolai |
|
|
ENF |
Sylvie Goddyn |
|
|
PPE |
Alain Cadec, Carlos Iturgaiz, Werner Kuhn, Gabriel Mato, Francisco José Millán Mon, Annie Schreijer-Pierik, Jarosław Wałęsa |
|
|
S&D |
Clara Eugenia Aguilera García, Ulrike Rodust, David-Maria Sassoli, Ricardo Serrão Santos, Isabelle Thomas |
|
|
VERTS/ALE |
Marco Affronte, Linnéa Engström |
|
|
3 |
- |
|
|
EFDD |
David Coburn, Mike Hookem |
|
|
VERTS/ALE |
Ian Hudghton |
|
|
3 |
0 |
|
|
ECR |
Peter van Dalen, Remo Sernagiotto, Ruža Tomašić |
|
Jelmagyarázat:
+ : mellette
- : ellene
0 : tartózkodás