Index 
 Előző 
 Következő 
 Teljes szöveg 
Eljárás : 2010/2299(INI)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot : A7-0166/2011

Előterjesztett szövegek :

A7-0166/2011

Viták :

PV 11/05/2011 - 4
CRE 11/05/2011 - 4

Szavazatok :

PV 11/05/2011 - 5.21
CRE 11/05/2011 - 5.21
A szavazatok indokolása
A szavazatok indokolása

Elfogadott szövegek :

P7_TA(2011)0228

Elfogadott szövegek
PDF 492kWORD 203k
2011. május 11., Szerda - Strasbourg
A közös biztonság- és védelempolitika alakulása a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése után
P7_TA(2011)0228A7-0166/2011

Az Európai Parlament 2011. május 11-i állásfoglalása a közös biztonság- és védelempolitika alakulásáról a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése után (2010/2299(INI))

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés V. címére, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződésre,

   tekintettel az Egyesült Nemzetek Alapokmányára,

–  tekintettel az Európai Tanács által 2003. december 12-én „Egy biztonságos Európa egy jobb világban” címmel elfogadott európai biztonsági stratégiára, valamint az annak végrehajtásáról szóló, az Európai Tanács által 2008. december 11–12-én „A biztonság megteremtése a változó világban” címmel jóváhagyott jelentésre,

–  tekintettel a Külügyek (Védelem) Tanácsának 2010. december 9-én és 2011. január 31-én elfogadott következtetéseire a KBVP-ről,

–  tekintettel a biztonsági és védelmi együttműködésről szóló, 2010. november 2-i Egyesült Királyság–Franciaország csúcstalálkozó kimenetelére,

   tekintettel az Európai Uniónak az Európai Tanács által 2010. március 25–26-én jóváhagyott belső biztonságpolitikájára,

–  tekintettel az Európai Külügyi Szolgálat szervezetének és működésének megállapításáról szóló 2010. július 26-i tanácsi határozatra(1),

–  tekintettel a polgári katonai együttműködésről és a polgári-katonai képességek fejlesztéséről szóló, 2010. november 23-i állásfoglalására(2),

–  tekintettel az európai biztonsági stratégia és a közös biztonság- és védelempolitika végrehajtásáról szóló, 2010. március 10-i állásfoglalására(3),

–  tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

–  tekintettel a Külügyi Bizottság jelentésére (A7-0166/2011),

Biztonság- és külpolitika

1.  emlékeztet arra, hogy a nemzetközi rendszer gyors, mélyreható változáson megy keresztül, amelyet egyrészt a feltörekvő nemzetközi szereplők hatalmi pozíciójának erősödése, másrészt a gazdasági és pénzügyi problémákat, a környezet romlását és az éghajlatváltozást, az energia és az erőforrások szűkösségét és az egymással összekapcsolódó biztonsági kihívásokat is érintő kölcsönös függőség fokozódása vezérel;

2.  elismeri, hogy a viharos globális környezetben és a gazdasági és pénzügyi válság idején az Európai Unióval szemben elvárás, hogy fokozza stratégiai autonómiáját, hogy megőrizze értékeit, érvényesítse érdekeit és védje polgárait azáltal, hogy közös elképzelést alakít ki a fő kihívásokról és fenyegetésekről, továbbá képességeit és erőforrásait az ezekre adott megfelelő válaszok diktálta szükségletekhez igazítja, amivel hozzájárul a nemzetközi béke és stabilitás megőrzéséhez, többek között a hatékony multilateralizmus elvének érvényesítésével;

3.  úgy véli, hogy a biztonsági ügyek területén az Európai Unió csak akkor növelheti stratégiai autonómiáját, ha képes a közös politikai célkitűzésekben és irányvonalakban való megegyezésre, a megfelelő nemzetközi szervezetekkel – ideértve a NATO-t – és államokkal való stratégiai partnerség kiépítésére, a megfelelő információk összegyűjtésére és közös elemzések és értékelések készítésére, a pénzügyi, katonai és polgári erőforrások felhasználására és szükség esetén összevonására, a petersbergi típusú feladatok szélesebb körén keresztül megfelelő válságkezelési műveletek tervezésére és végrehajtására, valamint egy közös védelmi politika meghatározására és végrehajtására, melyekkel látható módon lefekteti a közös védelem kiépítésének alapjait;

4.  hangsúlyozza, hogy a Lisszaboni Szerződés által bevezetett, a közös biztonság- és védelempolitikára (KBVP) vonatkozó új rendelkezések révén az Unió szilárd politikai nyilatkozatot tett azon szándékáról, hogy a stabilitást szolgáló erőként lépjen fel a világban; e rendelkezések világos jogi keretet biztosítanak ahhoz, hogy az Unió megerősítse a kül- és biztonságpolitikájának folytatásához szükséges képességeket egy átfogó megközelítés révén, amely az Unió és tagállamai rendelkezésére álló összes eszköz igénybevételével a válságok és konfliktusok megelőzését és kezelését, és a tartós béke építését célozza;

5.  különösen emlékeztet arra, hogy:

   a) a KKBP-t és a KBVP-t, amely az előbbi szerves része, az EU alapelveinek jogilag kötelező intézményi keretébe sorolták be (demokrácia, jogállamiság, az emberi jogok és alapvető szabadságok egyetemessége és oszthatatlansága, az emberi méltóság tiszteletben tartása, az egyenlőség és szolidaritás elve, valamint az Egyesült Nemzetek Alapokmánya és a nemzetközi jog elveinek tiszteletben tartása, beleértve a védelmi felelősség elvét is), és célkitűzéseiket egyesítették az EU külső tevékenységére vonatkozó általános célkitűzésekkel;
   b) a kül- és biztonságpolitika folytatásában az Uniónak gondoskodnia kell a külső tevékenységének különböző területei, valamint a külső és belső szakpolitikák közötti következetességről és összhangról; megjegyzi, hogy az alelnököt/főképviselőt különös felelősség terheli e kérdésben;
   c) az alelnök/főképviselő a tagállamokkal szoros együttműködésben irányítja a KKBP-t, a Bizottsággal közösen javaslatot tesz a KBVP-határozatokra, missziókra és a nemzeti források és uniós eszközök felhasználására, valamint adott esetben koordinálja ezek polgári és katonai vonatkozásait, betölti az elnöki tisztséget a Külügyek Tanácsában, egyidejűleg a Bizottság alelnöke is, aki felelős a Bizottság külkapcsolatokkal összefüggő feladatainak ellátásáért és az Unió teljes külső tevékenységének koordinálásáért és összhangjáért;
   d) a főképviselő saját kezdeményezésére, vagy az Európai Tanács felkérésére, valamint az Európai Tanács általános irányítása alatt javaslatokat tehet a Tanácsnak a közös kül- és biztonságpolitika terén, amely esetben a Tanács minősített többséggel járhat el;

6.  hangsúlyozza, hogy az összehangolás Szerződésben meghatározott kötelezettsége az EUSZ 40. cikkének új megfogalmazásában (amely szerint a KKBP és a többi uniós szakpolitika végrehajtása nem érinti a vonatkozó eljárások alkalmazását) és a Bíróság közelmúltbeli joggyakorlata (lásd a kézi- és könnyűfegyverek ügyét) megvédi a közösségi módszer elsőbbségét és a KKBP sajátosságait és kiváltságait, ugyanakkor ösztönzi a különböző politikák, eszközök, források és jogalapok konvergenciáját egy holisztikus, átfogó megközelítés keretében, amelyben a globális békéhez és biztonsághoz való hozzájárulás az EU külső és belső tevékenységének keresztmetszeti célkitűzésévé lép elő, a KBVP pedig az e célt szolgáló eszközök egyike; megjegyzi, hogy a katonai eszközöket a természeti és ember által előidézett katasztrófák esetén is be lehet vetni, amint azt a gyakorlatban az Európai Unió Katonai Törzse megmutatta a katonai képességek koordinálásával a polgári irányítású humanitárius segítségnyújtási műveletek támogatása során a 2010-es pakisztáni áradások idején, a katonai és polgári védelmi eszközök nemzetközi katasztrófa-elhárításban történő alkalmazásáról szóló alkalmazandó ENSZ-iránymutatásokkal (az oslói iránymutatásokkal) összhangban, valamint a Bizottság felkérését követően;

7.  ezért hangot ad afeletti aggodalmának, hogy a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése után több mint egy évvel még mindig nincsenek világos jelei egy Lisszabon utáni átfogó uniós megközelítésnek, amelynek keretében le lehetne küzdeni a hagyományos eljárási és intézményi akadályokat, megőrizve ugyanakkor a megfelelő jogi kiváltságokat, amikor az európai polgárok biztonságáról van szó;

8.  meggyőződése, hogy a hiteles külső biztonsági politikához szükség van a tagállamok közötti fokozott kölcsönös függőségre, nagy fokú belső kohézióra, valamint kölcsönös bizalomra és szolidaritásra, hasonlóan ahhoz, ami a schengeni együttműködésen keresztül történt a belső biztonság területén (amely együttműködés értelmében a tagállamok saját határaikat védve a többi tagállamét is védik, a nemzeti szabályok kontinentális léptékűek és a saját biztonság védelméhez kapcsolódó feladatok végrehajtására egy másik állam területén vagy az európai szabályok tiszteletben tartásával működő közös csoport tevékenységének keretében is sor kerülhet);

9.  sajnálja, hogy az EU tagállamai nem kívánnak közös álláspontot kialakítani a líbiai válsággal, az ENSZ BT 1973. sz. határozatával és annak végrehajtási lehetőségeivel kapcsolatban; aggasztónak és kockázatosnak tartja, hogy egyesek a KBVP életképes alternatívájaként értékelik a fellépni kívánó államok közötti ad hoc koalíciókat vagy a kétoldalú együttműködéseket, mivel nincs olyan európai állam, amely a 21. századi világban önállóan jelentős biztonsági és védelmi szereplőként léphetne fel; emlékeztet, hogy bár a Lisszaboni Szerződés lehetőséget nyújt arra, hogy egy válságkezelési művelet végrehajtásával a tagállamok egy csoportját bízzák meg, de erre csak a fellépésük céljait, hatókörét és feltételeit meghatározó tanácsi határozat keretében és az alelnök/főképviselő részvételével kerülhet sor; kitart amellett, hogy a líbiai fejleményekre adott közös válasz létfontosságú a déli szomszédsági politikánk hiteles új megközelítésének kialakításához; megismétli, hogy az 1973. sz. ENSZ BT-határozat (2011) által biztosított, a líbiai polgárok védelmére vonatkozó mandátumot nem szabad az erő aránytalan alkalmazásával túllépni; felhívja az alelnököt/főképviselőt, hogy tegyen konkrét intézkedéseket a tűzszünet korai bevezetésére a vérontás megállítása és annak érdekében, hogy véget vessen a líbiai nép szenvedéseinek; sürgeti az alelnököt/főképviselőt, hogy játsszon erőteljes és közvetlen szerepet az ebbe az irányba mutató politikai kezdeményezések ösztönzésében; kulcsfontosságúnak tartja az Ideiglenes Nemzeti Tanáccsal, az Afrikai Unióval és az Arab Ligával való szoros együttműködést annak érdekében, hogy a jelenlegi katonai konfliktusra politikai és diplomáciai megoldások szülessenek, ideértve a Kadhafi rezsim lemondatásának célkitűzését is; hangsúlyozza, hogy a Száhel-övezetre és az Afrika szarvára vonatkozó stratégia kidolgozása egy további konkrét lehetőséget kínál annak bizonyítására, hogy az EU képes cselekedni mind a biztonsági, mind pedig a fejlesztési kihívásokkal kapcsolatban;

10.  sürgeti az Európai Tanácsot, hogy teljesítse az EU stratégiai érdekeinek és politikai célkitűzéseinek meghatározására vonatkozó feladatát egy olyan új európai külpolitikai stratégia kidolgozása révén, amely figyelembe veszi a nemzetközi környezet alakulását, a külső fellépéseinek különböző dimenziói közötti tényleges konvergenciára épül, és rendszeres felülvizsgálat tárgyát képezi; felszólítja az alelnököt/főképviselőt és a Tanácsot, hogy a humánbiztonság fogalmából kiindulva tegyék azt az európai külpolitikai stratégia központi elemévé és kézzelfogható politikai iránymutatások alapjává;

11.  felkéri az Európai Tanácsot és Elnökét, hogy ezt a feladatát az Európai Parlamenttel folytatott politikai párbeszéden keresztül hajtsa végre, illetve hogy vitassa meg a Parlament ajánlásait; fenntartja, hogy erre a párbeszédre a Szerződés új rendelkezéseinek és a külpolitikai stratégia ténylegesen átfogó megközelítés alapján történő meghatározására és megvalósítására irányuló igénynek a fényében van szükség; javasolja, hogy e párbeszédre rendszeres időközönként kerüljön sor, és az éppúgy összpontosítson a megtett előrelépésre, mint a kilátásokra;

12.  kiemeli, hogy az Európai Parlament az Unió polgárait közvetlenül képviselő testületként alapvető forrása a KKBP/KBVP számára szükséges demokratikus legitimációnak, és mint ilyen, alapvetően jogot formál arra, hogy véleményeit és ajánlásait kellően figyelembe vegyék;

13.  kiemeli továbbá, hogy a Szerződés alapján az alelnök/főképviselő megválasztásához az Európai Parlament hozzájárulására van szükség, valamint hogy a Parlament együttdöntési jogkörrel rendelkezik a külső fellépések uniós költségvetését illetően, az KKBP és a KBVP polgári misszióinak és az EU katonai koordinációjával kapcsolatos igazgatási költségeik vonatkozásában is, továbbá az egyetértésére van szükség az Unió stratégiáinak jogszabályi szintre történő emeléséhez ugyanúgy, mint a nemzetközi szerződések megkötéséhez, beleértve azokat is, amelyek elsősorban a KKBP-t érintik, de azok kivételével, amelyek kizárólagosan azt érintik;

14.  fokozni kívánja az Unió nemzeti parlamentjeivel való együttműködést a KKBP és a KBVP demokratikus ellenőrzése terén annak érdekében, hogy kölcsönösen erősítsék egymás befolyását a többi uniós intézmény és a tagállamok politikai döntéseire, miközben teljes mértékben tiszteletben tartják a nemzeti parlamentek meglévő védelempolitikai előjogait; sajnálja, hogy az uniós tagállamok parlamentjei házelnökeinek 2011. április 4–5-i konferenciáján nem született megállapodás a KKBP-ről és KBVP-ről tartandó parlamentközi konferencia paramétereiről, és várja, hogy megállapodás jöjjön létre a nemzeti parlamentekkel az e téren folytatandó parlamentközi együttműködés új formáiról; emlékeztet a Lisszaboni Szerződés nemzeti parlamentek szerepéről szóló 1. jegyzőkönyvének 9. cikkére, amely egyértelműen kimondja, hogy az Európai Unión belül a parlamentek közötti hatékony és rendszeres együttműködés megszervezésének és előmozdításának módját az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek közösen határozzák meg;

15.  hangsúlyozza a Szerződések által a Bizottságra ruházott hatásköröket az Unió külső fellépéseinek egyéb dimenzióihoz kapcsolódó politikák és intézkedések végrehajtása, a jogalkotási javaslattétel, a közösségi költségvetés végrehajtása és a közösségi programok működtetése, valamint az Unió közös külső képviselete terén, a KKBP kivételével; felkéri a Tanácsot, a Bizottságot és a Parlamentet, hogy egymás előjogainak tiszteletben tartása mellett erősítsék meg együttműködésüket az EU külső fellépéseinek különböző területei közötti következetesség biztosítása érdekében, mivel ez növelné a KBVP eszközeinek hatékonyságát;

16.  kiemeli, hogy az alelnök/főképviselő hatáskörei nem csupán „kettős szerepet” hordoznak, hanem a hatáskörök és legitimációs források egyesítését is jelentik, ami központi szerepet biztosít számára az EU külügyi fellépéseinek különböző eszközei, szereplői és eljárásai közötti koherencia megteremtésének folyamatában; felkéri az alelnököt/főképviselőt, hogy proaktívan értelmezze a saját szerepét, és folytasson konstruktív párbeszédet a Parlamenttel azon kettős erőfeszítés keretében, amely egyrészt arra irányul, hogy aktívan előmozdítsa a tagállamok közötti politikai konszenzust a KKBP-val és KBVP-val kapcsolatos stratégiai irányvonalak és politikai döntések vonatkozásában, másrészt arra, hogy összehangolja és hatékonyan koordinálja a KKBP-t és a KBVP-t, valamint teljes mértékben kiaknázza a KKBP, a KBVP és az Unió egyéb külső fellépései, valamint a külügyi hatással vagy vonatkozással rendelkező belpolitikák között adódó lehetséges szinergiákat;

17.  úgy véli, hogy az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) kulcsszerepet játszik a KKBP-nak, a KBVP-nak és az uniós külső fellépések egyéb dimenzióinak teljes integrációján alapuló hatékony, átfogó megközelítés létrehozásában, nevezetesen a fejlesztési együttműködés, a kereskedelem és az energiabiztonsági politika terén; örül a tárgyalás kimenetelének, amely eredményeképpen létrejött az EKSZ mint az Unió intézményeinek és külső fellépései különböző dimenzióinak a szolgálatában álló struktúra és amely biztosította, hogy a Szolgálat a hatáskörök széles skálájával rendelkezzen, biztosítva ugyanakkor a Bizottsággal való szoros kapcsolatát anélkül, hogy korlátozná annak kiváltságait, és reméli, hogy az EU külső fellépéseivel kapcsolatos legfőbb pénzügyi eszközök stratégiai tervezésére irányuló megbízatásának gyakorlása során az EKSZ gondoskodik ezen eszközök koherens felhasználásáról az Unió alapelveinek és célkitűzéseinek előmozdítása érdekében;

18.  újra hangsúlyozza, hogy az átfogó megközelítés keretében fokozni kellene a polgári és katonai válságkezelési struktúrák és képességek közötti koordinációt és jobban ki kellene aknázni az ezek közötti szinergiákat, megőrizve ugyanakkor a polgári és katonai szerepek közötti különbséget, valamint a különböző döntéshozatali mechanizmusokat és parancsnoklási láncokat;

19.  sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az EKSZ ideiglenes szervezeti struktúrája nem foglalja magában a KBVP struktúráján belül a válságintézkedések tervezését és programozását, a konfliktusmegelőzést és a békeépítést végző valamennyi meglévő egységet a madridi megállapodásokkal összhangban; ezzel összefüggésben Válságkezelési Tanács felállítását kéri a Válságkezelési és Tervezési Igazgatóság (CMDP), a Polgári Tervezési és Végrehajtási Szolgálat (CCPC), az Európai Unió Katonai Törzse (EUKT), az EU Helyzetelemző Központja (SITCEN), a békeépítési, konfliktusmegelőzési, közvetítési és biztonságpolitikai egységek, a Politikai és Biztonsági Bizottság (PSC) elnöksége, a földrajzi munkacsoportok és egyéb tematikus munkacsoportok, valamint – a körülmények függvényében – a Bizottság humanitárius segélyezési, polgári védelmi és belbiztonsági egységei részvételével, az alelnök/főképviselő és az ügyvezető főtitkár irányítása alatt, és kéri először e testület rendszeres üléseinek megszervezését; úgy véli, hogy ezen ülések koordinációját a válsághelyzetekre való reagálásért felelős ügyvezető igazgatónak kell ellátnia; felkéri az alelnököt/főképviselőt és a Bizottságot, hogy a Válságkezelési Tanácsot lássák el hatékony riasztási és vészhelyzeti rendszerrel, valamint egy nagy, az EKSZ épületében kialakított irányító helyiséggel, amely a hét minden napján, a nap 24 órájában biztosítja a megfigyelés lehetőségét, elkerülve ezáltal a műveletek közötti jelenleg előforduló párhuzamosságokat, amelyek kevéssé egyeztethetők össze azzal az igénnyel, hogy működjön egy megfelelő felügyeleti és gyorsreagálású rendszer; úgy véli, hogy rendszeres koordinációt és információcserét kell biztosítani e rendszer és a Bizottság által jelenleg kialakítás alatt álló Európai Vészhelyzeti Reagálási Központ között, hogy garantálják a megfelelő szinergiákat, miközben tiszteletben tartják egymás hatásköreit; másrészt kéri egy, a sürgős válságkezelésen túlmutató állandó, a fent említett szereplők részvételével létrejövő munkastruktúra kialakítását, hogy közös megközelítéseket dolgozzanak ki, például a jogállamiság vagy a biztonsági szektor reformja terén; harmadrészt középtávon kéri a jelenlegi berendezkedés felülvizsgálatát, hogy az EKSZ valóban integrált stratégiai tervezést és koncepcionális fejlesztést valósítson meg a válságkezelés és a békeépítés terén;

20.  úgy véli, hogy a Válságkezelési Tanács feladata egyrészt, hogy egységes vészhelyzeti intézkedési tervekkel lássa el az EKSZ-t a válsághelyzetek lehetséges színtereivel és forgatókönyveivel kapcsolatban, másrészt – részben egy válságplatformon keresztül – a válsághelyzetekre adott válasz konkrét kidolgozása az Unió rendelkezésére álló pénzügyi eszközök és képességek felhasználásának Brüsszelben vagy a helyszínen történő koordinálása révén, a polgári és katonai képességek KKBP/KBVP-n belüli mozgósításával és a közösségi eszközök használatával kapcsolatos speciális döntéshozatali folyamatok és jogalapok sérelme nélkül;

21.  hangsúlyozza, hogy meg kell erősíteni és racionálisabban kell elosztani és megszervezni az EKSZ-en és a Bizottságon belüli, a válsághelyzetekre való reagálást szolgáló polgári és katonai struktúrákat, szolgálatokat és egységeket:

   a) kéri a CCPC polgári misszióik operatív tervezésével foglalkozó egységének a megerősítését;
   b) megerősíti azon kérését, hogy a stabilitási eszköz 3. cikk szerinti válságintézkedéseinek tervezését és programozását végző Külpolitikai Eszközökért Felelős Szolgálatot integrálják az EKSZ válságkezelési és békeépítési szervezeti egységeibe, és külön kéri az új külpolitikai eszközök 2. egysége részét képező – korábbi Relex/A2 – álláshelyek (12 AD és 5 AST poszt) EKSZ-hez való átcsoportosítását; kiemeli, hogy ez az átcsoportosítás a feltétele annak, hogy a Bizottság vonatkozó költségvetési sora alatti tartalék felszabadulhasson;
   c) támogatja egy közös szolgáltatási központ létrehozását a KBVP-missziók irányítására, amely egy intézményközi hivatalban egyesíti a Bizottság 3. egységét („Külpolitikai eszközök KKBP műveletei” – korábbi Relex/A3) és a CPCC missziótámogató egységét; megjegyzi, hogy az új szolgálat azáltal, hogy kezeli a KBVP polgári misszióival kapcsolatos személyzeti, logisztikai, beszerzési és pénzügyi kérdéseket, és mentesíti a misszióvezetőket adminisztratív feladataik egy része alól, nagyobb hatékonyságot biztosítana részben az adminisztratív feladatok (pl. a személyzet kiválasztása és felvétele) összevonása, részben pedig a beszerzéseknek és a felszerelések kezelésének központosítása révén;

22.  sajnálatát fejezi ki a 2010-re kitűzött Legfőbb Polgári Cél (Civilian Headline Goal) keretében a polgári képességek vonatkozásában elért szerény eredmények kapcsán, különösen a tagállamok által papíron rendelkezésre bocsátott, illetve a missziók számára ténylegesen rendelkezésre álló állomány közötti eltérés, továbbá az emberi erőforrások képzése területén elért igen korlátozott eredmény miatt (nincsenek közös szabványok, kevés képzési lehetőség került fel a „Goalkeeper” szoftveres környezetben működő „Schoolmaster” alkalmazásba); felkéri az alelnököt/főképviselőt, a Tanácsot és a tagállamokat, hogy tegyenek összehangolt lépéseket a polgári képességek fejlesztésének újjáélesztésére, különösen a felvétel, a nemek közötti egyensúly, a képzés és a mozgósítás területén; különösen hangsúlyozza annak fontosságát, hogy továbbra is az EU által eddig kitűzött két „Legfőbb polgári cél” eredményeire kell építeni e nagyszabású kihívások leküzdése érdekében; kéri egy, a polgári képességek, különösen a képzés javítását és az Európai Biztonsági és Védelmi Főiskola polgári részének fejlesztését szolgáló közösségi mechanizmus létrehozását;

Biztonság és védelem

23.  megerősíti, hogy a hiteles, megbízható és rendelkezésre álló katonai képességek alapvető feltételei az önálló KBVP-nek és az átfogó megközelítésnek, és a tagállamoknak biztosítania kell ezeket; hangsúlyozza továbbá, hogy ezek a katonai képességek különböző célokra használhatók, nem utolsó sorban polgári jellegű célokra is, azon elvek keretében, amelyek nemzetközi téren megalapozzák az Unió fellépését és az uniós jogrend autonómiáját;

24.  sajnálja az éles ellentétet a tagállamok által védelemre fordított évi 200 milliárd EUR, az EU rendelkezésére álló eszközök hiánya és az EU katonai műveleteihez szükséges, kínosan elhúzódó haderő-összeállító konferenciák között egy olyan időszakban, amikor mind a képességek, mind a személyzet terén túlkapacitás áll fenn; sajnálja, hogy a haderő-összeállítás módszere több mint tizenkét éven át nem hozott tényleges javulást a KBVP-missziók rendelkezésére álló katonai képességek mennyisége és minősége terén; hangsúlyozza, hogy rendszeresen értékelni kell a katonai képességek javulását; rámutat, hogy egyre nagyobb szakadék figyelhető meg a külföldön jelentkező növekvő igény és a tagállamok által az Unió rendelkezésére bocsátott erőforrások között;

25.  aggodalmát fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a jelenlegi gazdasági megszorítások esetleg európai szinten nem összehangolt megvonásokat és további párhuzamosságokat eredményezhetnek, amelyek akár magát a KBVP létét is megkérdőjelezhetik, miközben a megszorításoknak inkább arra kellene ösztönözniük a tagállamokat, hogy takarékosabb védelmi politikát folytassanak oly módon, hogy védelmi képességeiket, költségvetésüket és követelményeiket nagyobb arányban egyesítik és osztják meg, polgáraik nagyobb fokú biztonságát is garantálva ezáltal; felszólítja a tagállamokat, hogy védelmi költségvetéseik tekintetében alakítsanak ki nagyobb átláthatóságot;

26.  emlékeztet rá, hogy a KKBP és a KBVP a leszereléshez és a fegyverek elterjedésének megakadályozásához kell, hogy vezessenek, a kézi- és könnyűfegyverektől (SALW) kezdve a nukleáris robbanófejekig és a ballisztikus rakétákig; sürgeti az alelnököt/főképviselőt, hogy kezelje prioritásként ezt a politikát, mégpedig egy új megelőző intézkedéssorozat előmozdításával, amely az aknákkal, a kazettás bombákkal, a szegényített uránt tartalmazó lőszerekkel, a kézi- és könnyűfegyverekkel, a tömegpusztító biológiai, vegyi és atomfegyverekkel és ezek hordozóeszközeivel kapcsolatos problémák megoldására irányul; nyomatékosan kéri az alelnököt/főképviselőt, hogy évente számoljon be az Európai Parlamentnek az atomsorompó-szerződés 2010. évi felülvizsgálati konferenciáján született megállapodások, valamint a leszerelésről és a fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló cselekvési tervének végrehajtásáról;

27.  sajnálja a védelmi programok gyakran előforduló párhuzamos meglétét az Unióban, így például a páncélozott járművekre vonatkozó 20-nál is több program, a 6 különböző támadótengeralattjáró-program, a föld-levegő rakétákkal kapcsolatos 5 program és a 3 harcirepülőgép-program meglétét, ami azt jelenti, hogy nem valósul meg a méretgazdaságosság, a korlátozott erőforrásokat elvesztegetik és az európai védelmi felszerelések árait túl magasra emelik, ami ráadásul az európai védelmi technológiai és ipari bázis (EDTIB) tartós széttöredezettségéhez vezet, rontja a biztonsághoz kapcsolódó európai ipar egészének versenyképességét, és e tekintetben közvetlenül veszélyezteti a technológiai vezető szerepet és a foglalkoztatást;

28.  megerősíti, hogy minden fent említett kérdésben határozott, hosszú távú és közös politikai akaratra van szükség, amely teljes mértékben kiaknázza a Lisszaboni Szerződésben rejlő lehetőségeket, továbbá megerősíti azt, hogy a közös védelem irányába való fokozatos elmozdulást célzó közös védelmi politikának erősítenie kell az EU válsághelyzetekre való reagáló képességét és a hosszú távú békeépítést biztosító képességeit, illetve mindenekelőtt biztosítania kell Európa stratégiai önállóságát és cselekvőképességét; kéri továbbá, hogy az Európai Tanács egyik rendkívüli ülését szenteljék az európai biztonság és védelem témájának; megismétli az európai biztonságról és védelemről szóló fehér könyv kidolgozására irányuló felhívását, és kéri, hogy e folyamatba vonják be valamennyi uniós érdekelt felet, és a dokumentum épüljön a valamennyi tagállamban elvégzendő nemzeti védelmi és biztonsági felülvizsgálatokra, amelyeket egy közös sablon alapján végeznek el, és amelyek lehetővé teszik a jelenlegi képességek és tervezési feltételezések erősségeinek és gyenge pontjainak közvetlen összehasonlítását;

29.  nyomatékosan felszólítja a tagállamokat, hogy támogassák az Európai Védelmi Ügynökséget mint szakértő uniós ügynökséget, amelyet azzal a szereppel ruháztak fel, hogy azonosítsa és fejlessze a védelmi képességeket a válságkezelés területén, továbbá előmozdítsa és fokozza az európai fegyverzeti együttműködést;

30.  megjegyzi, hogy a biztonsági és védelmi együttműködésre irányuló 2010. november 2-i francia-brit megállapodás az Európai Unióról szóló szerződés keretén kívül született; reméli azonban, hogy ez a francia-brit együttműködésre irányuló legutóbbi kísérlet katalizátorként szolgál majd a későbbi európai szintű előrelépések számára, az uniós intézményi keretnek, a logikus racionalizációs követelményeknek, valamint az interoperabilitásnak és a költséghatékonyságnak megfelelően; hangsúlyozza, hogy az Európai Védelmi Ügynökségnek támogató szerepet kell játszania ebben az összefüggésben; úgy véli, hogy a francia-brit védelmi együttműködésnek útitervet kell kínálnia a képességtervezésen és kölcsönös függőségen alapuló hatékonyabb európai védelmi együttműködés számára; sürgeti Franciaország és az Egyesült Királyság kormányát, hogy kötelezzék el magukat a jövőbeli európai többoldalú képesség-összevonási és -megosztási rendszerek mellett;

31.  hangsúlyozza, hogy az állandó strukturált együttműködést (PESCO) a Szerződés olyan eszközként határozza meg, amely jogi biztosítékokat nyújt és kötelezettségeket állapít meg, továbbá gazdasági szükség idején elősegíti a KBVP eszközeinek jobb hasznosítását és a tagállamok közötti konszenzus hiányának áthidalását; felkéri továbbá a Tanácsot és a tagállamokat, hogy további késedelem nélkül határozzák meg az ilyen együttműködések célkitűzéseit és tartalmát minden olyan tagállam bevonásával, amely bizonyítja, hogy erre megvan a politikai akarata és katonai képessége;

32.  szükségesnek tartja a védelmi miniszterek szerepének a megerősítését a Külügyek Tanácsának struktúráján belül;

33.  emlékeztet rá, hogy a kölcsönös segítségnyújtási záradék tényleges szolidaritásra vonatkozó jogi kötelezettséget jelent valamely uniós tagállam területét érő külső fegyveres támadás esetére, ami nincs ellentmondásban a NATO-nak az európai biztonsági szerkezetben betöltött szerepével, ugyanakkor tiszteletben tartja egyes uniós tagállamok semlegességét is; ezért úgy véli, hogy el kell gondolkodni a kölcsönös segítségnyújtási záradék tényleges hatásáról, szembenézve a végrehajtási rendelkezések megoldatlan pontjaival, amelyek kikerültek az Európai Unió működéséről szóló szerződés tervezetéből; felhív politikai irányvonalak kidolgozására, különösen a módosított Brüsszeli Szerződés (NYEU) nemrégiben történt megszűnése miatt;

34.  elismeri, hogy a KBVP kidolgozása során a politikai és az intézményi rész lezárása után itt az ideje, hogy a katonai képességek terén végre konkrét eredményeket mutassunk fel; kiemeli, hogy a Lisszaboni Szerződés rendelkezései óriási lehetőségeket kínálnak e képességek fejlesztésének előmozdítása és az EU védelmi politikája progresszív kereteinek kialakítása terén, továbbá megerősíti, hogy szükség van ezek mielőbbi hatékony felhasználására;

35.  ajánlja a tagállamoknak, hogy teljes mértékben kötelezzék el magukat a minőségi szempontokat egyre inkább szem előtt tartó katonai képességek biztosítása és fenntarthatósága mellett; egyetért a genti informális védelmi miniszteri találkozón, valamint a német-svéd tanulmányban és a weimari kezdeményezésben megfogalmazott kérésekkel, és azt kéri, hogy késlekedés nélkül kezdjék meg az operatív szakaszt, összhangban a 2010. decemberi Tanácsi következtetéseivel, amely találkozón a védelmi miniszterek egyetértettek abban, hogy az EVÜ-nek fokoznia kell tevékenységét annak érdekében, hogy – többek között egy „bölcsek tanácsa” jellegű testület támogatásával – elősegítse azoknak a területeknek a meghatározását, ahol lehetőség van a katonai képességek összevonására és megosztására; hangsúlyozza, hogy nagy szükség van ezen új képességfejlesztési megközelítés sikerére; felszólítja a tagállamokat, hogy tartsák be a Tanács 2010. decemberi ülésén kitűzött határidőt; emlékeztet arra, hogy mind a 27 uniós tagállam fegyveres erőinek vezérkari főnökeit megbízták azzal a feladattal, hogy 2011 májusáig világítsák át képességeiket, továbbá az EU Katonai Törzsét megbízták azzal, hogy használja fel ezeket az adatokat a 2011 közepéig elkészítendő áttekintéshez, az EU védelmi miniszterei pedig ezen év végéig fogadják el végleges következtetéseiket; felszólítja az Ügynökséget, hogy kezelje ezt az új kezdeményezést prioritásként, és készítsen listát új, lehetséges együttműködési projektekről (olyan területeken, mint például a műholdas távközlés, az orvosi támogatás, a hajózási logisztika és a kiberbiztonság) a párhuzamos kiadások elkerülése és az interoperabilitás növelése érdekében;

36.  csatlakozik a 2011 januárjában összeült Külügyek Tanácsa által megfogalmazott ajánlásokhoz, amelyek arra szólítják fel az alelnököt/főképviselőt, hogy foglalkozzon a weimari kezdeményezések által megfogalmazott kérdésekkel annak érdekében, hogy a 2011 közepén megrendezendő Külügyek Tanácsa alkalmával a főképviselő által benyújtandó jelentés alapján konkrét fellépéseket lehessen indítani, hogy a lehető leggyorsabban, az év végéig konkrét eredmények születhessenek, ideértve annak a lehetőségét is, hogy ezeket a kezdeményezéseket más érdekelt tagállamokra is kiterjesszék;

37.  megerősíti, hogy az EU-nak rendelkeznie kellene egy állandó polgári-katonai tervezési és irányítási kapacitással vagy operatív főhadiszállással, amely lehetővé teszi a gyorsabb és költséghatékonyabb uniós reagálást, hogy ezáltal túllépjen a polgári és katonai tervezési és irányítási képességek között jelenleg fennálló aszimmetrián; rámutat, hogy a Berlin Plusz megállapodások alkalmazása eddig csekély mértékű volt, mivel csak a korábbi NATO-missziók átvételére korlátozódott, és felhívja a figyelmet az 5 „vezető államban” (framework nation) működő nemzeti operatív főhadiszállások használatára épülő rendszer problémáira, amelyek az előzetes tervezés elmaradásával súlyosbítják a haderő-felállítás nehézségeit, valamint a polgári és katonai képességek koordinálásának fokozódó összetettségét;

38.  úgy véli, hogy – bár felállítása üdvözlendő első lépésnek tekinthető – a jelenlegi operatív központ teljesítménye elmarad az állandó operatív főhadiszálláshoz fűzött kívánalmaktól, ezért állandó struktúrával kell felruházni és képessé kell tenni a nagyobb missziók irányítására megfelelő humánerőforrás és operatív infrastruktúra biztosításával, és ki kell küszöbölni az Unió kommunikációs és információs infrastruktúrájának megbízhatatlanságát, amely elsősorban az állandó parancsnoklási és ellenőrzési (C2) struktúra (és a releváns jogi keret) hiányából fakad, és amely negatívan érintheti a helyzetismeretet is; támogatja a katonai operatív főhadiszállás és a polgári operatív főhadiszállás egy helyen való működtetését annak érdekében, hogy – az elkülönült polgári és katonai parancsnoklási láncok, döntéshozatali folyamatok és pénzügyi mechanizmusok tiszteletben tartása mellett – a lehetséges szinergiák maximális kihasználása révén az így kialakított központ képes legyen a katonai és polgári műveletek teljes körének irányítására;

39.  üdvözli, hogy az alelnök/főképviselő a weimari kezdeményezésre adott válaszában elismeri, hogy az EU-nak katonai vezetési képességgel kell rendelkeznie; egyetért azzal, hogy az alelnök/főképviselő által kért költséghatékonysági elemzésnek figyelembe kell vennie az uniós operatív főhadiszállás hiányából eredő költségeket is; kinyilvánítja azon szándékát, hogy elősegítse egy erről, valamint az új rendszer lehetséges költségeiről és pénzügyi mechanizmusairól szóló tanulmány elkészítését;

40.  elismeri a taktikai egységek hatékonyságát, azonban kéri, hogy a nagyobb fokú rugalmasság és a hatékonyság további fokozása érdekében vizsgálják meg e – bevetésre eddig nem került – taktikai egységek koncepcióját és szerkezetét; úgy véli, hogy

   fontolóra kell venni a két taktikai egység egyikének a résképességek és/vagy a vegyes (polgári és katonai) megközelítést igénylő, kevésbé súlyos konfliktusok megoldására alkalmas képességek irányába való specializációját;
   az operatív költségeket az ATHENA mechanizmus számlájára kell terhelni, amelynek a felülvizsgálata a lengyel elnökség alatt lesz esedékes;

41.  kiemeli, hogy a Szerződés utal az Európai Védelmi Ügynökség (EVÜ) részvételével meghatározandó európai fegyverzet- és képességpolitikára, és kéri az uniós intézményeket, testületeket és a tagállamokat, hogy működjenek együtt e politika kidolgozásában és végrehajtásában;

42.  szoros együttműködést szorgalmaz az ügynökség és a Bizottság között a kettős felhasználású képességek megerősítése terén annak érdekében, hogy megtalálják a biztonsággal kapcsolatos kutatás legátfogóbb megközelítését és a polgári és katonai erőforrások szinergiákban gazdagabb kezelésének módját, különösen a kutatási és technológiafejlesztési keretprogram biztonsággal kapcsolatos témáján keresztül; ezért nagyra értékeli a jövőben elindítandó 8. keretprogramot, amely a külső biztonság kérdésével is foglalkozik; felszólítja továbbá a Bizottságot, hogy ismerje el a válságkezelés polgári-katonai jellegét, és mérlegelje a polgári alkalmazásokkal rendelkező biztonsági és védelmi kutatás közösségi forrásokból való finanszírozását; megjegyzi azonban, hogy ennek az együttműködésnek nem szabad meghaladnia a békefenntartással, a konfliktusmegelőzéssel, a nemzetközi biztonság megerősítésével és a válságkezeléssel kapcsolatos polgári-katonai együttműködéshez szükséges szintet;

43.  sürgeti az EVÜ vezetőjét (alelnök/főképviselő) és a Tanácsot, hogy megfelelő időben terjesszen elő egy új tanácsi határozatot az EVÜ létrehozásáról az EVÜ Lisszaboni Szerződésben ismertetett új szerepe alapján; a Lisszaboni Szerződés és annak az EVÜ-t érintő vonatkozásai fényében megkérdőjelezi az EVÜ jelenlegi, 2004-re visszavezethető jogalapját; felszólítja a Tanácsot, hogy tájékoztassa az Európai Parlamentet az EVÜ létrehozására vonatkozó tanácsi közös fellépés azon szükséges módosításairól, melyeket az EVÜ Lisszaboni Szerződésbe való beemelése tett szükségessé;

44.  fontosnak tartja az Európai Bizottság, az Európai Parlament, az EVÜ és a résztvevő tagállamok közötti erős partnerség kialakítását a 8. keretprogram előkészítése terén az uniós szinten közös érdeket szolgáló technológiai területeken történő beruházások előmozdítása érdekében, figyelembe véve azt is, hogy ma Európában a védelmi célú kutatás-fejlesztésre (K+F) szánt költségvetés az Egyesült Államok azonos célú költségvetésének mindössze 10%-át teszi ki;

45.  erőteljes együttműködést kér az EVÜ és a Közös Fegyverkezési Együttműködési Szervezet (OCCAR) között; tájékoztatást kér az EVÜ vezetőjétől (alelnök/főképviselő) a 2009 áprilisában elindult együttműködésükre vonatkozó adminisztratív megállapodásról folyó tárgyalások eredményeiről;

46.  megerősíti, hogy az önálló és hiteles KBVP alapvető feltétele a versenyképesebb és hatékonyabb, és közbeszerzésre nyitott európai védelmi és biztonsági piac, valamint egy megerősített európai védelmi technológiai és ipari alap létrehozása, amely figyelembe veszi a legfontosabb ipari képességeket, az országok közötti ellátás biztonságát, a széleskörű és változatos beszállítói bázist és a fokozottabb fegyverzeti együttműködést;

47.  rámutat arra, hogy a védelmi és biztonsági termékek európai piaca szempontjából alapvető fontosságú, hogy valamennyi tagállam átültesse az alábbi irányelveket nemzeti jogrendjébe:

   (2011. június 30-ig) 2009/43/EK irányelv a védelmi vonatkozású termékek Közösségen belüli transzferéről, és
   (2011. augusztus 31-ig) 2009/81/EK irányelv a honvédelem és biztonság területén odaítélt szerződések odaítélési eljárásának az összehangolásáról;
  

ajánlja a tagállamoknak a határidők szigorú betartását – a Bizottság ellenőrzése mellett –, valamint a végrehajtási rendeletek előkészítését és a tisztviselők felkészítését az új jogszabály alkalmazására; felszólítja a tagállamokat, hogy vegyék figyelembe a Bizottság által kiadott vonatkozó útmutató feljegyzéseket;

48.  ajánlja, hogy a katonai technológia és felszerelések kivitelének ellenőrzésére vonatkozó közös szabályok meghatározásáról szóló, 2008. december 8-án elfogadott közös álláspont végrehajtását sürgősen vizsgálják felül annak biztosítása érdekében, hogy az egyes tagállamokban ebben részt vevő összes nemzeti hatóság szigorúan és következetesen betartsa a szabályokat;

49.  sürgeti a tagállamokat, hogy tartsák be az EVÜ védelmi beszerzésekről szóló magatartási kódexét és az ellentételezési ügyletekről szóló magatartási kódexet, hogy megakadályozzák a belső piaci szabályok megsértését, és csökkentsék a korrupció lehetőségét;

50.  hangsúlyozza, hogy a védelmi termékek születő európai piacának megoldásra van szüksége a szabályozások és szabványok hiányával szemben, amelyek csökkentik a piaci lehetőségeket mind a nagyvállalatok, mind a kkv-k esetében, illetve megakadályozzák a biztonsági rendszerek közötti interoperabilitást; a Lisszaboni Szerződés által lefektetett új jogalap keretében teljes mértékben támogatja az EVÜ munkáját; szoros együttműködést javasol az EVÜ és a Bizottság között az európai védelmi piac létrehozása érdekében; felszólítja a Bizottságot, hogy az EVÜ-vel együttműködve vegye fontolóra a biztonsági és védelmi vonatkozású európai iparpolitika kidolgozásának lehetőségét;

51.  sürgeti a résztvevő tagállamokat, hogy az EVÜ-ben való részvételüket tekintsék állandó kötelezettségnek, valamint hogy biztosítsanak megfelelő anyagi és humán erőforrást az Ügynökség számára; kéri a műveleti tervekre és tanulmányokra szánt kiadások növelését (jelenleg átlagosan a költségvetés kb. 25%-a), abban a nem kívánt esetben, ha a költségvetés emelésére irányuló javaslatok elvetésének jelenlegi gyakorlata még hosszú ideig folytatódna;

52.  felkéri az EVÜ munkájában részt vevő államokat, hogy járuljanak hozzá az Ügynökséget vezető alelnök/főképviselő munkájához és az általa benyújtott kezdeményezésekhez, és arra buzdítja az alelnököt/főképviselőt, hogy biztosítson olyan működési rendszert, amely javítja a résztvevő tagállamok azon képességét, hogy – az Ügynökség kormányközi jellegével és a Szerződés rendelkezéseivel összhangban – vállalják a döntéshozóként rájuk háruló felelősséget, a politikai konszenzusépítés logikájának megfelelően;

53.  úgy véli, hogy mind belső, mind pedig külső szinten – egy átfogó normatív rendszert is magukban foglaló – uniós szabályozási intézkedéseket kell elfogadni a katonai és biztonsági magáncégek alapítása, nyilvántartásba vétele, engedélyezése, nyomon követése és az alkalmazandó jogszabályok e cégek általi megsértéséről szóló jelentéstétel tekintetében;

54.  felszólítja ezért a Bizottságot és a Tanácsot, hogy kezdeményezzen megfelelő intézkedéseket

   belső szinten egy ajánlás kidolgozására, amely megnyitja az utat a katonai és biztonsági magáncégek szolgáltatásait – ideértve a szolgáltatókat és a szolgáltatások beszerzését is – szabályozó nemzeti intézkedések harmonizálásáról szóló irányelv előtt;
   külső szinten egy olyan magatartási kódex kidolgozása, amely megnyitja az utat egy olyan határozat előtt, amely a katonai és biztonsági magáncégek szolgáltatásainak kivitelét szabályozza azokon a területeken, amelyekre a fent említett irányelv nem terjed ki;

Külső és belső biztonság

55.  úgy véli, hogy az uniós biztonság belső és külső vonatkozásait ugyanazon stratégia egymást kiegészítő dimenzióinak kell tekinteni, mint azt az Európai Tanács a tamperei (1999), feirai (2000) és stockholmi (2010) ülése óta világossá tette, amikor elfogadta a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének európai térségére vonatkozó célkitűzéseket a 2010–2014 közötti időszakra; hangsúlyozza, hogy a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem összefüggésében az olyan alapvető értékek és normák, mint az emberi jogok, az alapvető jogok és szabadságok, valamint a humanitárius jog semmilyen körülmények között nem képezhetik alku tárgyát, és hogy az európai országoknak a CIA által foglyok szállítására és illegális fogva tartására való állítólagos használatával foglalkozó európai parlamenti ideiglenes bizottság egyik következtetése az, hogy a nemzeti és uniós terrorizmusellenes politikák és intézkedések nagyobb parlamenti felügyeletet igényelnek;

56.  úgy véli, hogy egyre nyilvánvalóbb korunkban, és különösen szeptember 11. után, hogy sok nemzetközi fenyegetést, így például a terrorizmust, a tömegpusztító fegyverek elterjedését, a szervezett bűnözést, a számítástechnikai bűnözést, a kábítószereket és az emberkereskedelmet nem lehet semlegesíteni a „külső” biztonsági eszközöket és a „belső” jogalkotási és politikai intézkedéseket és eszközöket egyaránt tartalmazó, összehangolt fellépés nélkül, amely eszközöket már az Európai Unió terrorizmus elleni első cselekvési tervében (2001) és stratégiájában (2005) kiemelték; emlékeztet arra, hogy az európai biztonsági stratégia végrehajtásáról szóló 2008-as tanácsi jelentés felhívja a figyelmet arra, hogy az államok összeomlása az európai biztonságot is érinti, amit Szomália esete is szemléltet;

57.  elismeri, hogy a belső és külső biztonsági politikák közötti összefüggések egyre inkább nyilvánvalóvá váltak a tagállamokban és még inkább az olyan harmadik országokban, mint az USA, ahol a 2003-ban 22 szövetségi ügynökség összevonásával létrehozott Belbiztonsági Minisztérium most 200 000-nél is több tisztviselővel és évi 40 milliárd dollárt meghaladó költségvetéssel működik; úgy véli, nem meglepő, hogy a Belbiztonsági Minisztérium fő feladatai részben megegyeznek azokkal, amelyeket az Európai Unió a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térsége megteremtésével kapcsolt össze (a külső határok védelme, migráció, terrorizmus elleni fellépés);

58.  üdvözli, hogy a Lisszaboni Szerződés kulcsfontosságú rendelkezései tükrözik a fentiekben említettekhez való alkalmazkodást, valamint a külső biztonság és a belső biztonság közötti szinergiák kihasználását, többek között:

   a KBVP megbízatásának a petersbergi típusú feladatokkal való bővítését, amelyek a harmadik országok terrorizmus elleni harcának támogatása révén hozzájárulhatnának a terrorizmus elleni harchoz; ezek a feladatok tágan értelmezendőek az ENSZ vonatkozó határozataival összhangban és teljes mértékben tiszteletben tartva az emberi jogokat és az alapvető szabadságokat; emlékeztet azonban arra, hogy a katonai válasz önmagában nem elegendő a nemzetközi terrorizmus legyőzéséhez, és állandó nemzetközi erőfeszítéseket kér a jelenség mögött meghúzódó jogos sérelmek azonosítása és kezelése érdekében, ezzel egyidejűleg erősítve a civilizációk közötti párbeszédet és szélesítve a civilizációk közötti megértést;
   a szolidaritási záradékot: egyetért azzal, hogy ezt a mechanizmust működésbe kell léptetni, és üdvözli a Bizottság és az alelnök/főképviselő ígérete szerint 2011-ben benyújtandó átfogó javaslatot a szolidaritási záradék gyakorlati megvalósítására vonatkozó kollektív uniós kötelezettségvállalás alapjának megteremtése érdekében;

59.  úgy véli, hogy az európai biztonsági stratégia (2003) és a belső biztonsági stratégia (2010) következetesen kijelölik a biztonság mindkét dimenzióját érintő közös területeket, például a terrorizmust, a szervezett bűnözést és a számítástechnikai biztonságot; ezért egyetért azzal az elsőként a Bizottság által „Az EU belső biztonsági stratégiájának megvalósítása: öt lépés a biztonságosabb Európa felé” című közleményben (2010) (COM(2010)0673) megfogalmazott gondolattal, amely szerint a belső és a külső dimenzió összehangolásának módját;

60.  úgy véli, hogy a belső és külső biztonsági célkitűzések egymást kiegészítő jellegét tükrözi az a tény, hogy:

   a PBB és a COSI (az EUMSZ által létrehozott Belső Biztonsági Bizottság), valamint a SITCEN, a Bizottság és a biztonsággal foglalkozó ügynökségek, mint például az EUROPOL, az EUROJUST és a FRONTEX együtt fognak dolgozni, és közös fenyegetésértékelést nyújtanak be az uniós intézményeknek;
   egy biztonsági információs modell kidolgozására fog sor kerülni a Schengeni Információs Rendszer összekapcsolásával az összes többi megfelelő, Európa egészére kiterjedő hálózattal, amilyen például a VIS és az EURODAC, más országok tapasztalatát és bevált gyakorlatait alkalmazva; hangsúlyozza, hogy figyelembe kell venni a magánélet tiszteletben tartásával kapcsolatos kockázatokat és az etikai vonatkozásokat;
   az EU–USA TFTP-megállapodás és a gyanús ügyletek nyomon követhetőségét bevezető összes jogalkotási intézkedés biztosítja a terrorizmus finanszírozásának nyomon követését;
   a kritikus európai infrastruktúrák meghatározása figyelembe veszi az emberek által elkövetett cselekmények, például a terrortámadások és a számítógépes támadások hatását;

61.  úgy véli, hogy a fentiekben felsorolt kezdeményezéseket ezért minden esetben csak szilárd jogalap és jogalkotási intézkedések mellett lehet elindítani, amelyek elfogadására az EU rendes belső hatáskörében kerülhet sor, és ehhez a szabály szerint minősített többség szükséges a Tanácsban, emellett pedig együttdöntés az Európai Parlamentben és végül, de nem utolsósorban jogi felügyelet a Bíróság részéről;

62.  úgy véli, hogy ekkor logikus lenne, hogy amennyiben egyazon fenyegetés a külső és belső biztonsági eszközök mozgósítását egyaránt szükségessé teszi, az EU a rendelkezésre álló hatékonyabb és jogilag szilárd, tehát a belső hatáskörből eredő intézkedéseket részesítse előnyben; véleménye szerint a kapcsolódó konkrét KKBP-stratégiák és intézkedések tekintetében a Parlamentnek is döntő szerepet kell betöltenie;

63.  emlékezteti a Tanácsot és az alelnököt/főképviselőt, hogy tájékoztatniuk kell a Parlamentet a külkapcsolatok állapotáról és különösképpen azon harmadik országokkal és nemzetközi szervezetekkel való kapcsolatokról, amelyekkel az Európai Unió érdekében nemzetközi megállapodás létrehozásáról tárgyaltak vagy megállapodást kötöttek; emlékezteti a Tanácsot, hogy a kizárólag kül- és biztonságpolitikára vonatkozó megállapodások kivételével a bizalmas adatok harmadik országokkal vagy nemzetközi szervezetekkel való cseréjére vonatkozó megállapodásokra irányuló tárgyalásokat és az ilyen megállapodások megkötését oly módon kell lefolytatni, hogy biztosítsák a Parlament tájékoztatásának és bevonásának lehetőségét az EUMSZ 218. cikkének (6) bekezdésével összhangban; ezt szem előtt tartva fenntartja magának a jogot, hogy eldöntse, hogy az Európai Unió tagállamainak a Tanács keretében ülésező képviselői között az Európai Unió érdekében kicserélt minősített információ védelméről szóló megállapodás nem befolyásolja-e a Szerződés által ráruházott előjogok gyakorlását;

Biztonság a műveletek révén

64.  üdvözli, hogy az Európai Unió 2003-tól napjainkig 3 kontinensen több (24), eltérő típusú műveletet hajtott végre, amelyek között többségben voltak a rendőri tevékenységre, a biztonsági ágazat átalakítására vagy a jogállam megszilárdítására szakosodott polgári missziók; megjegyzi, hogy a 24 KBVP-misszió közül eddig 16 polgári jellegű volt;

65.  megállapítja, hogy ez a tendencia figyelhető meg a jelenleg zajló 13 misszió esetében is, illetve hogy e besoroláson túl egyre gyakrabban van szükség „többfunkciós” missziókra is, például az EULEX Kosovo esetében, amely különböző (rendőri, igazságszolgáltatási és vámrendszerrel kapcsolatos) szerepeket ötvöz kiképzési, monitoring, segítségnyújtási és végrehajtási feladatokkal, vagy mint a legújabb, ugandai központú EUTM Somalia misszió, amelynek célja az ideiglenes szövetségi kormány biztonsági erőinek kiképzése, amely jó példája annak, hogy a katonai válságkezelésen belül a biztonsági ágazat átalakítása kap nagyobb hangsúlyt;

66.  üdvözli a meglévő polgári KBVP-koncepciók jelenleg zajló felülvizsgálatát; különösen megjegyzi, hogy a jogállamiságot fogják olyan központi fogalomnak tekinteni a polgári missziókat illetően, amely a rendőrségre, az igazságszolgáltatásra, a polgári közigazgatásra, a vámra, a határellenőrzésre és más releváns területekre egyaránt kiterjed, a terepen dolgozó tervezők és szakértők javát szolgálva az erősítési és/vagy helyettesítési (végrehajtási) feladatokkal rendelkező missziók létrehozásában és lebonyolításában; egyetért a KBVP igazságszolgáltatási misszióira vonatkozó koncepció folyamatban lévő továbbfejlesztésével, kiemelve ugyanakkor, hogy el kell kerülni a szükségtelen átfedéseket az esetleges közösségi programokkal; ennek fényében felszólítja a főképviselőt/alelnököt, hogy sürgősen nyújtson részletes tájékoztatást az Európai Parlamentnek a katonai és biztonsági magáncégeknek a KBVP- és KKBP-missziók keretében való igénybevételéről, közölve az alvállalkozóktól megkövetelt szakmai követelményeket és vállalati normákat, az alkalmazandó szabályozásokat, valamint jogi felelősségeket és kötelezettségeket, a nyomon követési mechanizmusokat, a hatékonyság értékelését és a felmerülő költségeket;

67.  elismeri azt is, hogy a Lisszaboni Szerződés intézményesítette a petersbergi típusú feladatok bővítését – amelyek fellépések szintjén már a Szerződés hatályba lépése előtti években is léteztek –, ily módon megújítva és biztosítva egy szilárdabb és a valósággal összhangban lévő politikai-jogi keretet;

68.  sürgeti az összegyűjtött tapasztalatok hasznosítását annak érdekében, hogy a missziók új lendületet kapjanak (az EUTM Somalia misszió az utolsó új fellépés az elmúlt két évben), mivel a missziók amellett, hogy a KBVP-megbízatás próbáját jelentik, az Unió mint nemzetközi szereplő hitelességének jelentős fokmérői is;

69.  rámutat arra, hogy a technikai, jogi, operatív, de legfőképpen a politikai-stratégiai szempontok tekintetében sürgős és konkrét előrelépésekre van szükség; különösen ajánlja, hogy minden misszió egy világos (közép- és hosszú távú) politikai stratégia részét képezze, és hangsúlyozza, hogy a missziók nem helyettesítik a politikát; véleménye szerint ez az összefüggés rendkívül fontos a fellépések sikeres végrehajtása érdekében, illetve azért, hogy megszakadjon az az ördögi kör, amelyben KBVP nem a KKBP eszközeként szolgál, hanem átveszi annak szerepét, minden ebből fakadó következetlenséggel együtt;

70.  aggodalommal állapítja meg, hogy a világos politikai stratégiával való kapcsolat máig hiányzik, és az esetek többségében továbbra sincs biztosítva, ami kedvezőtlenül befolyásolja a missziók eredményességét és hatékonyságát, például:

   az EUPOL Afghanistan misszió csak célzott hatást fejt ki, mivel csak a magas beosztású tisztviselőkre irányul, és csak nemrég épült be az EU AFPAK cselekvési tervébe;
   az EULEX Kosovo, az EU legfontosabb polgári missziója számos akadállyal szembesült, főként a támogató jogszabály hiánya és a személyzeti korlátozások miatt; ugyanakkor fontos szerepet játszik a jogállamiság terén, és továbbra is stabilitást biztosít a régióban;
   az EUBAM Rafah és az EUPOL COPPS missziók – amelyeket a palesztin területeken rendfenntartási kérdésekben széles körben kulcsfontosságú szakértő nemzetközi közvetítőnek ismernek és fogadnak el – nem voltak abban a helyzetben, hogy jelentős hatásuk legyen a konfliktus folyamataira, mert nincs olyan világos politikai és diplomáciai stratégiai alapjuk, amelyre azonban szükség van a palesztin területekre vonatkozó új kötelezettségvállalás kidolgozásához;
   az EUFOR Althea Bosznia-Hercegovinában zajló misszió (amelyet 2004-ben indítottak el a Berlin Plusz megállapodások alapján) tulajdonképpen megvalósította legfőbb célkitűzéseit, ezért politikailag meg kell fontolni a misszió befejezésének, valamint a pénzügyi és emberi erőforrások (több mint 1400 fő) visszavonásának lehetőségét;
   az EU sikerrel vállalt vezető szerepet a kalózkodás elleni nemzetközi erőfeszítéseket az EUNAVFOR Somalia (Atalanta művelet) keretében, azonban a kalózkodás bírósági kezelésének kérdését sürgősen meg kell oldani, elsősorban az Egyesült Nemzetek főtitkárának nemrégiben benyújtott Lang-jelentés alapján; az Atalanta műveletet jelentősen akadályozza egy olyan egyértelmű regionális stratégia hiánya, amely szembe tudna nézni a kalózkodás jelenségének alapvető okaival, valamint hatékonyan fel tudná venni a harcot a Szomáli-félszigetet régóta sújtó instabilitással; sürgősen fokozni kell a regionális tengeri felügyeleti képességeket;
   az EUTM pedig kontraproduktívnak bizonyulhat azáltal, hogy megerősíti a szomáliai milíciák által toborzott lehetséges újoncok katonai képességeit;
   az EUPOL RD Congo és az EUSEC RD Congo misszió 2007, illetve 2005 óta működik az országban, azonban csak korlátozott pozitív hatást ért el a célcsoportoknál, ha egyáltalán elért valamilyen hatást; ajánlja, hogy fokozottabban összpontosítsanak a szexuális erőszak kérdésére, hogy növeljék mindkét misszió eredményességét;

71.  üdvözli a humanitárius segítségnyújtási műveletek támogatásában az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA) kérésére részt vevő EUFOR Libya művelet végrehajtására vonatkozó tanácsi határozatot; felszólítja a Tanácsot, hogy haladéktalanul nyújtson humanitárius támogatást Misrátának és egyéb központoknak, különösen tengeri úton; mélységesen aggódik a líbiai konfliktus áldozatainak egyre növekvő száma és amiatt, hogy a jelentések szerint a Kadhafi rezsim kazettás lőszereket és egyéb fegyvereket vet be a polgári lakosság ellen; mélységes sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az EUFOR megbízatása a humanitárius szempontokra korlátozódott, miközben az Uniónak nyilvánvalóan vezető szerepet kellett volna vállalnia a tengeri felügyelet (az embargó betartatása és a Frontexnek biztosított segítségnyújtás), a humanitárius segítségnyújtás és a polgári lakosság védelme terén Líbiában; e tekintetben emlékeztet 2011. március 10-i állásfoglalására, amelyben felhívta a főképviselőt/alelnököt, hogy vizsgálja meg az embargó légi és vízi KBVP-eszközök alkalmazásával történő végrehajtásának lehetőségét; sajnálattal veszi tudomásul egyes tagállamok azon döntését, hogy megvétózták az EUFOR Libya szélesebb körű megbízatását, miközben ezeket a műveleteket saját erővel hajtják végre; kéri, hogy kezdjék meg egy közép- és hosszú távon sorra kerülő, a biztonsági ágazat reformja, az intézményépítés és a határellenőrzés területét érintő esetleges líbiai KBVP-művelet tervezését;

72.  felhív a helyszíni fellépések szorosabb koordinációjára, amelyben a delegációvezetők (jelenleg az EKSZ, és nem a Bizottság hivatalnokai) és az Európai Unió különleges képviselői alapvető szerepet játszanak; úgy véli, hogy a koordinációnak több szinten kell megvalósulnia, különösen:

   az azonos színtéren működő különböző uniós missziók között, annak érdekében, hogy ki lehessen küszöbölni a következetlenségeket és a párhuzamos erőfeszítéseket, mint például korábban Bosznia-Hercegovinában, ahol ellentétek alakultak ki az EUFOR Althea és az EUPM között a szervezett bűnözés elleni harc megbízatását illetően;
   a KBVP-missziók és az Unió egyéb szereplői és eszközei között, különösen Palesztinában és az afrikai missziók esetében;
   a KKBP részeként a fejlesztési együttműködési projektek és a KBVP-missziók között;
   az EU és az ugyanazon területen fellépő nemzetközi szervezetek között annak érdekében, hogy optimalizálják az együttműködés minőségét mind stratégiai (mint például az afgán biztonsági erők kiképzése esetében, amely az EU, az Egyesült Államok és a NATO között oszlik meg), mind operatív szinten (különösen azon megállapodásokat illetően, amelyek a helyszíni fellépéseket szabályozzák, lehetővé teszik a minősített információk cseréjét, valamint az európai személyi állomány NATO-csapatok általi védelmével kapcsolatosak);

73.  javasolja az ATHENA mechanizmus áttekintését, amely révén lehetővé válna a közös költségek arányának (jelenleg 10% körüli) racionalizálása és növelése a katonai terhek méltányosabb elosztása érdekében, ugyanis e terhek további gazdasági terhet jelentenek a résztvevő országok számára, amelyeknek a jelenlegi helyzetben már így is jelentős kockázatot és költségeket kell vállalniuk;

74.  üdvözli azt az eredményt, amelyet a Madridi Megállapodás keretében az EKSZ-szel kapcsolatban elért, amely révén a KBVP legfontosabb missziói (EULEX Kosovo, EUPOL Afghanistan, EUMM Georgia), külön költségvetési tételként fognak szerepelni a nagyobb átláthatóság, valamint a költségek hatékonyabb parlament általi ellenőrzésének biztosítása érdekében; hangsúlyozza, hogy egy költségvetési sort kell rendelni minden egyes KBVP-misszióhoz; kijelenti, hogy kész együttműködni a PBB új, állandó elnökségével annak érdekében, hogy a KKBP közös konzultációs értekezletei – az alelnöknek/főképviselőnek a politikai felelősségre vonhatóságról szóló madridi nyilatkozatával összhangban – eredményesebbek és hatékonyabbak legyenek; érdeklődését fejezi ki aziránt, hogy tanuljon az Egyesült Államok Kongresszusától és más nemzeti parlamentektől a biztonság- és védelempolitika felügyeletének eljárásait és módszereit illetően;

75.  kéri, hogy – a Lisszaboni Szerződéssel összhangban – az ATHENA mechanizmus felülvizsgálatára irányuló javaslat keretében hozzanak létre egy induló alapot a katonai műveleti előkészítő tevékenységekre a pénzösszegek felszabadításának felgyorsítása érdekében;

76.  kiemeli, hogy a beavatkozás leggyakoribb formáinak bizonyult polgári missziók esetében szembe kell nézni a szakemberek felvételével kapcsolatos nehézségekkel (mint a EULEX Kosovo és az EUPOL Afghanistan missziók esetében), és hogy meg kell hozni a szükséges intézkedéseket a gyors bevetés és a fenntarthatóság érdekében;

77.  javasolja, hogy az ENSZ BT 1325-ös, a nemek közötti esélyegyenlőségről szóló határozatának megfelelően, valamint a polgári és katonai missziók nagyobb hatékonysága érdekében a válságkezelés minden szintjén tegyék lehetővé a nők megfelelő részvételét a missziókban; hangsúlyozza, hogy a nőknek helyet kell kapniuk a felső szintű döntéshozatali tisztségekben, rendszeres konzultációt kell folytatni a civil társadalommal, beleértve a női szervezeteket is, és a missziókban fokozni kell a nemi kérdésekkel foglalkozó kapacitásokat; kéri, hogy hozzanak létre megfelelő nyilvános panasztételi eljárásokat a KBVP-missziók keretében, amelyek segítséget nyújtanak különösen a szexuális és nemi alapú erőszak bejelentésekor; felszólítja az alelnököt/főképviselőt, hogy a KBVP-missziókról hathavonta készített értékelésben készítsen részletes jelentést a nőkről, a békéről és a biztonságról; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az EU küldjön sokkal több rendőr- és katonanőt a KVBP-missziókba; e tekintetben modellnek tekinthető az ENSZ Libériában működő békefenntartó állományában szolgáló rendőrnők aránya;

78.  felszólítja a főképviselőt/alelnököt, hogy hozzon megfelelő intézkedéseket a polgári missziókhoz szükséges lehetséges uniós erőforrások és képességek optimálisabb kihasználása érdekében, és emellett aggodalommal veszi tudomásul az EUJUST LEX Iraq és az EUPOL Afghanistan missziók biztonsági magáncégekre bízott biztonsági intézkedéseinek magas költségeit;

79.  szükségesnek tartja erőteljesebb hivatalos, intézményesített eljárások létrehozását, melyek lehetővé teszik, hogy rendszeres időközönként, mindenki által elfogadott kritériumok alapján a helyszínen értékeljék a missziók lefolyását; úgy véli, hogy ezáltal lehetővé válik a tapasztalatokkal kapcsolatos visszajelzések politikai-stratégiai és technikai, illetve jogi és operatív szempontú hasznosítása, amely hosszú távon megfelelő alapot teremthet a folyamatban lévő fellépések javításához, valamint olyan szempontokat biztosít, amelyeket a kialakuló válsághelyzetek esetén alkalmazni lehet a stratégiai érdekek és a rendelkezésre álló erőforrások legmegfelelőbb mérlegelésére;

Biztonság a partnerségben

80.  fenntartja, hogy a nemzetközi rendszer többpólusú fejlődésének és a stratégiai partnerségek létrehozásának aktívan hozzá kell járulnia a többoldalú kapcsolatok – mint a jogállamiság egyetemes tiszteletben tartásával, az EU sajátos jellegével és a globalizációs folyamatokat egyre inkább jellemző kölcsönös függőséggel leginkább összhangban lévő dimenzió – előmozdításához;

81.  megismétli, hogy az EU teljes mértékben tiszteletben tartja az Egyesült Nemzetek Alapokmányának rendelkezéseit és elveit, és elismeri, hogy a világban a nemzetközi béke és biztonság fenntartásával kapcsolatos elsődleges felelősség az ENSZ Biztonsági Tanácsára hárul;

82.  kiemeli, hogy a Lisszaboni Szerződés kötelezi az Európai Uniót a többoldalú megoldások előmozdítására, különösen az Egyesült Nemzetek keretein belül, és hogy az Unió nemzetközi fellépése az ENSZ Alapokmányában megfogalmazott elveken, a nemzetközi jogon és az EU elvein és értékein alapul;

83.  elismeri, hogy jogi szempontból a Lisszaboni Szerződés túllépett az uniós és közösségi politikák korábbi kettősségén azáltal, hogy egyedi jogi személyiséget adományozott, és megerősítette az uniós jogrend autonómiáját a nemzetközi jog terén, még olyan esetben is, ha a nemzetközi biztonság forog kockán, amint a Bíróság joggyakorlata a Kadi-ügyben már kimondta (amely szerint „a nemzetközi jog az uniós jogrendet csak a Közösség alkotmányos elvei által meghatározott feltételek szerint hathatja át”);

84.  felkéri azokat a tagállamokat, amelyek tagjai az ENSZ Biztonsági Tanácsának, hogy védjék meg az Unió közös álláspontját és érdekeit, valamint hogy tegyenek erőfeszítéseket az ENSZ reformja érdekében, hogy az EU mint szervezet, állandó taggá válhasson;

85.  megerősíti az EU és az ENSZ közötti együttműködés megerősítésének szükségességét a válságkezelés terén, mégpedig a válságok korai szakaszában és a válság utáni újjáépítésben, szorosan kapcsolódva az újonnan létrehozott EKSZ megfelelő struktúráihoz;

86.  felszólítja a tagállamokat, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy racionalizálják az EU eredményes részvételét az ENSZ Közgyűlésének ülésein;

87.  elismeri, hogy továbbra is a NATO jelenti a közös védelem alapját a NATO-tagországok számára és túlmutat a tagállamain; emlékeztet az Unió és a NATO közötti jó együttműködés fontosságára, különösen abban az esetben, ha a két szervezet egyazon műveleti területen lép fel; várja a főképviselő javaslatait, amelyekre az Európai Tanács 2010. szeptemberi következtetései adtak megbízást az EU–NATO válságkezelési együttműködésre utalva;

88.  üdvözli az EU–NATO stratégiai partnerség további erősítéséről való egyetértést a NATO új stratégiai koncepciójában; megerősíti, hogy az új stratégiai koncepcióban azonosított fenyegetettségek többsége az EU-t is érinti, és hangsúlyozza a válságkezelés terén folytatott EU–NATO együttműködés fokozásának fontosságát a kölcsönös támogatás szellemében, ugyanakkor tiszteletben tartva a döntéshozatal függetlenségét; felhívja a figyelmet arra, hogy kerülni kell az erőfeszítések és az erőforrások közötti szükségtelen átfedéseket, és felkéri az EU-t és a NATO-t, hogy saját eszközeik segítségével mélyítsék el az együttműködést azon válságokkal szembeni átfogó megközelítés tekintetében, amelyeknek kezelésében mindketten szerepet vállalnak a helyszínen; sürgeti a NATO-t, hogy a párhuzamosság elkerülése érdekében korlátozza szigorúan a polgári képességek fejlesztését;

89.  rámutat az afrikai kontinens alapvető fontosságára az Unió biztonsága, a békefenntartás és a konfliktusok megelőzése szempontjából; támogatja az EU és az Afrikai Unió közötti szoros együttműködést a közös EU–Afrika stratégia „béke és biztonság” partnersége keretében; kívánatosnak tartja az Afrikai Unió felelősségvállalását és határozottabb bevonását különösen a válságkezelésbe, és kiemeli, hogy a Bizottságnak és a tagállamoknak konkrét intézkedésekkel kellene fellépniük a kézi- és könnyűfegyverek kereskedelme és elterjedése ellen; támogatja a Tripoli Nyilatkozatban tett kötelezettségvállalást a béke és biztonság afrikai struktúrájának teljes mértékű kiépítésére;

90.  különösen ajánlja az afrikai korai előrejelzési és konfliktusmegelőzési képességek fejlesztését, a „bölcsek tanácsa” közvetítői képességeinek megerősítését, illetve az afrikai békefenntartó missziók finanszírozásáról szóló Prodi-jelentésben megfogalmazott ajánlások alkalmazhatóságának a megvizsgálását; sürgeti az együttműködésen alapuló kapcsolatok kialakítását és a szubregionális afrikai szervezetek képességeinek megerősítését;

91.  emlékeztet arra, hogy a más nemzetközi szervezetekkel, mint például az ENSZ-szel, a NATO-val és az AU-val való partnerségek mellett az egyes harmadik országokkal való együttműködést is erősíteni kell a KBVP keretében. megállapítja, hogy a tapasztalatok azt mutatják, hogy a harmadik országok fontos eszközökkel, emberi erőforrásokkal és szakértelemmel járulhatnak hozzá a KBVP-missziókhoz, mint például az EUFOR Chad/CAR esetében, ahol Oroszország szállította a szükséges helikoptereket, vagy az EUFOR Althea esetében, ahol Törökország és Marokkó jelentős csapatkontingensekkel működött közre. véleménye szerint a harmadik országok bevonása emellett erősítheti a KBVP-műveletek legitimitását, és elősegítheti a fontos partnerekkel való, szélesebb körű biztonsági párbeszéd elindítását, miközben fenntartja az elkötelezettséget az emberi jogok és a jogállamiság tiszteletben tartásának előmozdítása mellett;

92.  úgy véli, hogy e párbeszédnek foglalkoznia kell a megfelelő fenyegetésértékeléssel, (adott esetben) tartalmaznia kell a harmadik országok részvételét az uniós gyakorlatokban és képzési tevékenységekben, és összességében szorosabb kölcsönös részvételt kell eredményeznie; úgy véli, hogy foglalkozni kell az eljárási akadályokkal a harmadik országokkal való együttműködés megkönnyítése, és az egyes hozzájárulásokról szóló tárgyalásokból eredő esetleges késések elkerülése érdekében; véleménye szerint e célból néhány harmadik országgal keretmegállapodásokat és egységes eljárásokat lehetne kialakítani közreműködésük megkönnyítésére;

93.  hangsúlyozza a KBVP területén az EU szomszédaival folytatott együttműködés fontosságát, amelynek regionálisan kiegyensúlyozottnak kell lennie, és lehetőségek széles körét kell biztosítania, amelyek katalizálják a biztonsági ágazat reformját a partnerállamokban, és nemcsak az Unió keleti és déli partnereinek KBVP-missziókban való részvételét lehetővé tévő polgári és katonai képességek megteremtését segítené elő, hanem erőteljesebb támogatást is nyújtana a regionális biztonság kezelésében;

o
o   o

94.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást az Európai Tanácsnak, az alelnöknek/főképviselőnek, a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok parlamentjeinek, a NATO Parlamenti Közgyűlésnek és az ENSZ és a NATO főtitkárainak.

(1) HL L 201., 2010.8.3., 30. o.
(2) Elfogadott szövegek, P7_TA(2010)0419.
(3) HL C 349. E, 2010.12.22., 63. o.

Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat