Index 
 Előző 
 Következő 
 Teljes szöveg 
Eljárás : 2014/2567(RSP)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot :

Előterjesztett szövegek :

RC-B7-0201/2014

Viták :

Szavazatok :

PV 27/02/2014 - 10.9
CRE 27/02/2014 - 10.9

Elfogadott szövegek :

P7_TA(2014)0172

Elfogadott szövegek
PDF 206kWORD 46k
2014. február 27., csütörtök - Strasbourg Végleges kiadás
A katonai repülőgépek használata
P7_TA(2014)0172B7-0201, 0202, 0203, 0204 és 0206/2014

Az Európai Parlament 2014. február 27-i állásfoglalása a katonai robotrepülőgépek használatáról (2014/2567(RSP))

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a bírósági eljárás nélküli, azonnali vagy önkényes kivégzések vizsgálatával foglalkozó ENSZ-különmegbízott 2010. május 28-i és 2013. szeptember 13-i, valamint az emberi jogoknak és alapvető szabadságjogoknak a terrorizmus elleni küzdelem vonatkozásában való előmozdításával és védelmével foglalkozó ENSZ-különmegbízott 2013. szeptember 18-i, a katonai robotrepülőgépek használatáról szóló jelentésére,

–  tekintettel Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár 2013. augusztus 13-i, a katonai robotrepülőgépek használatáról szóló nyilatkozatára,

–  tekintettel a Parlament Emberi Jogi Albizottsága és Biztonság- és Védelempolitikai Albizottsága által közösen szervezett 2013. április 25-i meghallgatásra, amely a katonai robotrepülőgépek használatának emberi jogi vonatkozásaival foglalkozott,

–  tekintettel „A katonai robotrepülőgépek és a pilóta nélküli robotok háborús bevetésének emberi jogi vonatkozásai” című 2013. május 3-i tanulmányára,

–  tekintettel az új generációs európai MALE (közepes repülési magasságú, hosszú repülési idejű) drónprogram előkészítéséról szóló 2013. december 19–20-i tanácsi következtetésekre,

–  tekintettel eljárási szabályzata 110. cikkének (2) és (4) bekezdésére,

A.  mivel az elmúlt évtizedben nagymértékben fokozódott a távvezérlésű robotrepülőgépek (vagy drónok) területen kívüli halálos műveletekben történő használata;

B.  mivel eddig ismeretlen számú polgári lakos vesztette életét, szenvedett súlyos sérüléseket vagy traumát rendes napi tevékenysége közben a kijelölt háborús övezeteken kívül drónokkal végrehajtott légicsapások következtében;

C.  mivel olyan állítások felmerülése esetén, melyek szerint drónokkal végrehajtott légicsapás következtében polgári személyek vesztették életüket, az államok kötelesek gyors és független vizsgálatot lefolytatni, és amennyiben az állítások megalapozottnak bizonyulnak, a nyilvánosság előtt megnevezni a felelősöket, velük szemben szankciókat alkalmazni, valamint jogorvoslati lehetőséget biztosítani az áldozatok családjának, ideértve kártérítés fizetését is;

D.  mivel a Genfi Egyezmény I. kiegészítő jegyzőkönyve 51. cikkének (2) bekezdése kimondja, hogy „tilos minden olyan erőszakos fellépés vagy fenyegetés, amelynek elsődleges célja a rémületkeltés a civil lakosok körében”;

E.  mivel az, ha egy állam egy másik állam területén hadüzenet, és a célállam vagy az ENSZ Biztonsági Tanácsa beleegyezése nélkül drónokkal légicsapásokat hajt végre, a nemzetközi jog, valamint a célállam területi egysége és szuverenitása megsértésének minősül;

F.  mivel a nemzetközi emberi jogi szabályok minden esetben tiltják az önkényes kivégzéseket; mivel a nemzetközi emberi jogi szabályok tiltják a hadiállapotban nem álló országok területén lévő személyek ellen irányuló célzott kivégzéseket;

G.  mivel az EUSZ 41. cikkének (2) bekezdése kizárja az uniós költségvetést terhelő kiadások közül a katonai vagy védelmi vonatkozású műveletekből eredő kiadásokat;

H.  mivel hét tagállam (Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, Hollandia, Lengyelország és Spanyolország) szándéknyilatkozatot írt alá az Európai Védelmi Ügynökséggel, amelyben tanulmány elkészítésével bízták meg az Ügynökséget a közepes repülési magasságú, hosszú repülési idejű (MALE) drónok – melyek bevethetők katonai célpontok elleni légicsapásra vagy a Földközi-tengeren hajóval átkelni próbáló bevándorlók felderítésére – közös gyártásának lehetőségéről, előkészítve ezzel a drónok európai gyártását;

I.  mivel a katonai és polgári célú drónok építéséhez kapcsolódó több kutatási és fejlesztési tanulmány részesült uniós finanszírozásban, és mivel a tervek szerint ez a támogatás a jövőben folytatódik;

1.  súlyos aggodalmának ad hangot a katonai robotrepülőgépek nemzetközi jog keretein kívüli használata kapcsán; szorgalmazza, hogy az EU olyan arányos európai és globális szintű politikai válaszintézkedést dolgozzon ki, amely tiszteletben tartja az emberi jogokat és a nemzetközi humanitárius jogot;

2.  felszólítja az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét, a tagállamokat és a Tanácsot, hogy:

   a) szálljanak szembe a törvénytelen kivégzések gyakorlatával, és e kivégzéseket tiltsák be;
   b) biztosítsák, hogy a tagállamok a jogszabályokból eredő kötelezettségeiknek megfelelően ne hajtsanak végre törvénytelen célzott kivégzéseket, és ne segítsenek más államokat az ilyen kivégzések végrehajtásában;
   c) a katonai robotrepülőgépeket foglalják bele a leszerelésről és a fegyverkorlátozásról szóló nemzetközi megállapodásokba;
   d) tiltsák be az emberi beavatkozás nélkül támadások végrehajtására képes, teljesen autonóm módon működő fegyverek fejlesztését, gyártását és használatát;
   e) vállaljanak kötelezettséget annak biztosítására, hogy amennyiben megalapozottan feltételezhető, hogy saját területükön valamely egyén vagy szervezet kapcsolatban állhat egy külföldön végrehajtott, törvénytelen célzott likvidálási művelettel, meghozzák a nemzeti és nemzetközi jog szerinti intézkedéseket;
   f) támogassák a bírósági eljárás nélküli, azonnali vagy önkényes kivégzések vizsgálatával foglalkozó ENSZ-különmegbízott és az emberi jogoknak és alapvető szabadságjogoknak a terrorizmus elleni küzdelem vonatkozásában való előmozdításával és védelmével foglalkozó ENSZ-különmegbízott által végzett munkát, és tegyenek eleget az általuk megfogalmazott ajánlásoknak;

3.  sürgeti a Tanácsot, hogy fogadjon el közös uniós álláspontot a katonai robotrepülőgépek használatáról;

4.  kéri az EU-t, hogy mozdítsa elő a fokozott átláthatóságot és elszámoltathatóságot a katonai robotrepülőgépek harmadik országok általi használata terén a használat jogalapja és a műveleti felelősség tekintetében a drónokkal végrehajtott légicsapások bíróság előtti felülvizsgálatának lehetővé tétele és annak biztosítása érdekében, hogy a drónokkal végrehajtott törvénytelen légicsapások áldozatai ténylegesen hozzáférjenek a jogorvoslati lehetőségekhez;

5.  felkéri továbbá a Bizottságot, hogy a jövőben is folyamatosan tájékoztassa a Parlamentet a drónok gyártásával összefüggő valamennyi kutatási és fejlesztési projektnek juttatott uniós finanszírozás felhasználásáról; emberi jogi hatásvizsgálatok elvégzésére szólít fel a további drónfejlesztési projektekkel összefüggésben;

6.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, az Európai Külügyi Szolgálatnak, a tagállamok parlamentjeinek, a bírósági eljárás nélküli, azonnali vagy önkényes kivégzések vizsgálatával foglalkozó ENSZ-különmegbízottnak, az emberi jogoknak és alapvető szabadságjogoknak a terrorizmus elleni küzdelem vonatkozásában való előmozdításával és védelmével foglalkozó ENSZ-különmegbízottnak, valamint az ENSZ főtitkárának.

Utolsó frissítés: 2017. május 30.Jogi nyilatkozat