Index 
 Előző 
 Következő 
 Teljes szöveg 
Eljárás : 2018/0225(CNS)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot : A8-0410/2018

Előterjesztett szövegek :

A8-0410/2018

Viták :

PV 11/12/2018 - 23
CRE 11/12/2018 - 23
PV 16/04/2019 - 19
CRE 16/04/2019 - 20

Szavazatok :

PV 12/12/2018 - 12.12
CRE 12/12/2018 - 12.12
A szavazatok indokolása
PV 17/04/2019 - 8.4
A szavazatok indokolása

Elfogadott szövegek :

P8_TA(2018)0510
P8_TA(2019)0396

Elfogadott szövegek
PDF 705kWORD 220k
2018. december 12., Szerda - Strasbourg
Az Európai horizont végrehajtását szolgáló program ***I
P8_TA(2018)0510A8-0410/2018

Az Európai Parlament 2018. december 12-én elfogadott módosításai az Európai horizont kutatási és innovációs keretprogram végrehajtását szolgáló egyedi program létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi határozatra irányuló javaslathoz (COM(2018)0436 – C8-0253/2018 – 2018/0225(COD))(1)

(Rendes jogalkotási eljárás: első olvasat)

A Bizottság által javasolt szöveg   Módosítás
Módosítás 1
Határozatra irányuló javaslat
5 a bevezető hivatkozás (új)
tekintettel a Horizont 2020 keretprogram végrehajtásának a program időközi értékelése és a 9. keretprogramra irányuló javaslat tekintetében való értékeléséről szóló európai parlamenti jelentésre,
Módosítás 2
Határozatra irányuló javaslat
3 preambulumbekezdés
(3)  Annak érdekében, hogy az egyedi program végrehajtása egységes feltételek mentén történjen, a Bizottságra végrehajtási hatáskört kell ruházni, hogy munkaprogramokat fogadhasson el az egyedi program végrehajtására. Ezeket a hatásköröket a 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek4 megfelelően kell gyakorolni.
(3)  Annak érdekében, hogy az egyedi program végrehajtása egységes feltételek mentén történjen, a Bizottságot fel kell hatalmazni stratégiai K&I-tervek elfogadására, valamint a Bizottságra végrehajtási hatáskört kell ruházni, hogy munkaprogramokat fogadhasson el az egyedi program végrehajtására. Ezeket a hatásköröket a 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek megfelelően kell gyakorolni4.
__________________
__________________
4 Az Európai Parlament és a Tanács 182/2011/EU rendelete (2011. február 16.) a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról (HL L 55., 2011.2.28., 13. o.).
4 Az Európai Parlament és a Tanács 182/2011/EU rendelete (2011. február 16.) a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról (HL L 55., 2011.2.28., 13. o.).
Módosítás 3
Határozatra irányuló javaslat
5 preambulumbekezdés
(5)  Tekintettel az éghajlatváltozás okozta problémák megoldásának szükségességére, és összhangban azzal, hogy az EU elkötelezte magát az Egyesült Nemzetek fenntartható fejlesztési céljai és a Párizsi Megállapodás végrehajtása mellett, ez az egyedi program hozzá fog járulni az éghajlati szempontok érvényesítéséhez és ahhoz az átfogó célkitűzéshez, hogy az uniós költségvetési kiadások 25 %-át éghajlat-politikai célok támogatására fordítsák. Az egyedi program keretében végrehajtott cselekvések nyomán az egyedi program teljes pénzügyi keretösszegének 35 %-a fog hozzájárulni éghajlat-politikai célokhoz. A releváns cselekvések meghatározására az egyedi program előkészítése és végrehajtása során, újbóli értékelésükre pedig a vonatkozó értékelések és felülvizsgálati folyamatok keretében kerül sor.
(5)  Tekintettel az éghajlatváltozás okozta problémák megoldásának szükségességére, és összhangban azzal, hogy az EU elkötelezte magát az Egyesült Nemzetek fenntartható fejlesztési céljai és a Párizsi Megállapodás végrehajtása mellett, ez az egyedi program hozzá fog járulni az éghajlati szempontok érvényesítéséhez és ahhoz az átfogó célkitűzéshez, hogy az uniós költségvetési kiadások 25 %-át éghajlat-politikai célok támogatására fordítsák. Az egyedi program keretében végrehajtott cselekvések nyomán az egyedi program teljes pénzügyi keretösszegének legalább 35%-a fog hozzájárulni az uniós éghajlat-politikai célokhoz és adott esetben vállalásokhoz. A releváns cselekvések meghatározására az egyedi program előkészítése és végrehajtása során, nyomon követésükre, jelentésükre és újbóli értékelésükre pedig a vonatkozó értékelések és felülvizsgálati folyamatok keretében kerül sor.
Módosítás 4
Határozatra irányuló javaslat
6 preambulumbekezdés
(6)  Az egyedi program keretében megvalósuló cselekvéseknek a piaci hiányosságok, illetve az optimálistól eltérő befektetési helyzetek kezelésére kell szolgálniuk arányos módon, elkerülve a magánfinanszírozás megkettőzését vagy kiszorítását, és egyértelmű uniós hozzáadott értéket kell képviselniük.
(6)  Az egyedi program keretében megvalósuló cselekvéseknek az uniós tudományos és technológiai bázis kiválóságának megerősítésére, kiszélesítésére és kibővítésére, a főbb globális kihívások kezelésére, az Unió ipari vezető szerepének növelésére, az Unión belül az életminőség javítására, a beruházások fellendítésére, valamint a piaci hiányosságok, illetve az optimálistól eltérő befektetési helyzetek kezelésére kell szolgálniuk, további finanszírozást bevonva a magánfinanszírozás kiszorítása helyett.
Módosítás 5
Határozatra irányuló javaslat
6 a preambulumbekezdés (új)
(6a)  A nemek közötti egyenlőség az EU egyik politikai prioritása és az egyik fő társadalmi kihívás (az ENSZ 5. fenntartható fejlesztési célja). Emellett a társadalomban a nemek közötti egyenlőség a többi fenntartható fejlesztési célban megkövetelt társadalmi és ipari átalakulások egyik döntő fontosságú mozgatórugója. A nemek közötti egyenlőség szempontjait ezért a program egészébe megfelelően be kell vonni, és a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos jobb uniós politikák végrehajtásának és kialakításának támogatásához a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos kutatásra is szükség van.
Módosítás 6
Határozatra irányuló javaslat
6 b preambulumbekezdés (új)
(6b)  Az egyedi programot átlátható, részvételen alapuló és stratégiai módszerekkel, az érdekelt felek és a civil társadalom bevonására törekedve kell végrehajtani. Az érdekelt felek képviseletének és a civil társadalom bevonásának kiegyensúlyozottnak kell lennie, és különböző háttereket kell képviselnie.
Módosítás 7
Határozatra irányuló javaslat
7 preambulumbekezdés
(7)  Tekintettel a kutatási és innovációs hozzájárulások fontosságára az élelmiszerek, a mezőgazdaság, a vidékfejlesztés és a biogazdaság terén felmerülő kihívások kezelése szempontjából, valamint a kapcsolódó kutatási és innovációs lehetőségeknek a közös agrárpolitikával szoros szinergiában történő kiaknázása érdekében az egyedi program „Élelmiszerek és természeti erőforrások” klaszteréhez tartozó releváns cselekvések 10 milliárd eurós támogatásban részesülnek a 2021-től 2027-ig terjedő időszakban.
(7)  Tekintettel a kutatási és innovációs hozzájárulások fontosságára az élelmiszerek, a mezőgazdaság, a vidékfejlesztés és a biogazdaság terén felmerülő kihívások kezelése szempontjából, azok fenntarthatóbbá tétele, valamint a kapcsolódó kutatási és innovációs lehetőségeknek a közös agrárpolitikával szoros szinergiában történő kiaknázása érdekében az egyedi program „Élelmiszerek, természeti erőforrások és mezőgazdaság célirányos klaszteréhez tartozó releváns cselekvések támogatásban részesülnek a 2021-től 2027-ig terjedő időszakban.
Módosítás 8
Határozatra irányuló javaslat
7 a preambulumbekezdés (új)
(7a)  Az európai kulturális és a kreatív ágazatok hidat építenek a művészetek, a kultúra, a vállalatok és a technológia között. A kulturális örökség az európai kohézió szerves része, amely támogatja a hagyományok és az innováció közötti kapcsolatokat. A kulturális örökség megőrzése és a kreatív megoldások kidolgozása, különösen a digitalizáció terén, a kutatási program prioritásai közé fog tartozni.
Módosítás 9
Határozatra irányuló javaslat
8 preambulumbekezdés
(8)  A digitális egységes piac megvalósításához, valamint a digitális és a fizikai technológiák közelítéséből adódó bővülő lehetőségek kihasználásához a beruházások fokozására van szükség. A „Horizont 2020” kutatási és innovációs keretprogramhoz6 képest a Horizont Európa jelentős mértékben megnövelt kiadásokkal fog hozzájárulni ezekhez az erőfeszítésekhez a főbb digitális kutatási és innovációs tevékenységek tekintetében. Ez hivatott biztosítani, hogy a digitális területen Európa a globális kutatás és innováció élvonalában maradjon.
(8)  A digitális egységes piac megvalósításához, valamint a digitális és a fizikai technológiák közelítéséből adódó bővülő lehetőségek kihasználásához a beruházások fokozására van szükség. Az Európai horizont célirányos klaszterekkel fog hozzájárulni ezekhez az erőfeszítésekhez a főbb digitális kutatási és innovációs tevékenységek tekintetében.
__________________
6 „Az Európai Unió új, korszerű többéves pénzügyi kerete a 2020 utáni prioritások megvalósításának hatékony szolgálatában” című bizottsági közlemény 13 milliárd EUR-ban határozza meg a „Horizont 2020” kutatási és innovációs keretprogramhoz tartozó főbb digitális tevékenységekre irányuló kiadásokat (https://eur-lex.europa.eu/legal-content/hu/ALL/?uri=CELEX%3A52018DC0098).
Módosítás 10
Határozatra irányuló javaslat
8 a preambulumbekezdés (új)
(8a)  Az uniós fellépések hozzáadott értékének és hatásának jobb és egy szélesebb közönség számára szóló kommunikációjának fontosságát figyelembe véve, a Bizottságnak fokoznia kell az Európai horizont láthatósága érdekében tett erőfeszítéseit. Hasonlóképpen a kedvezményezetteknek biztosítaniuk kell az uniós finanszírozásból elért eredmények láthatóságát.
Módosítás 11
Határozatra irányuló javaslat
9 preambulumbekezdés
(9)  A határozat keretében elérhető finanszírozási formákat és végrehajtási módszereket annak alapján kell megválasztani, hogy mennyiben képesek elérni a cselekvések konkrét célkitűzéseit és biztosítani az eredményeket, figyelembe véve különösen az ellenőrzési költségeket, az adminisztratív terheket és a szabályok be nem tartásának várható kockázatait. Vissza nem térítendő támogatások esetében ennek keretében mérlegelni kell az egyösszegű átalány, az átalányfinanszírozás és az egységköltség-alapú térítés alkalmazását is,
törölve
Módosítás 12
Határozatra irányuló javaslat
2 cikk
2. cikk
2. cikk
Operatív célkitűzések
Operatív célkitűzések
(1)  Az egyedi program hozzájárul a keretprogramról és annak részvételi szabályairól szóló ... rendelet 3. cikkében meghatározott általános és egyedi célkitűzések megvalósításához.
(1)  Az egyedi program hozzájárul a keretprogramról és annak részvételi szabályairól szóló ... rendelet 3. cikkében meghatározott általános és egyedi célkitűzések megvalósításához.
(2)  Az egyedi program operatív célkitűzései a következők:
(2)  Az egyedi program operatív célkitűzései a következők:
a)  a kiválóság megerősítése és terjesztése;
a)  az európai tudományos és technológiai alap megerősítése és kiszélesítése, valamint a kiválóság megerősítése és terjesztése;
b)  az ágazatokon és tudományágakon átnyúló együttműködés fokozása;
b)  az ágazatokon és tudományágakon átnyúló együttműködés fokozása;
c)  a kutatási infrastruktúrák összekapcsolása és fejlesztése az egész Európai Kutatási Térségben;
c)  a kutatási infrastruktúrák összekapcsolása, fejlesztése és az azokhoz való, többek között virtuális széles körű hozzáférés megkönnyítése az egész Európai Kutatási Térségben;
d)  a nemzetközi együttműködés megerősítése;
d)  a nemzetközi együttműködés megerősítése az S&T terén az Unió kiválóságának támogatására;
e)  a kutatók és az innovátorok vonzása, képzése és megtartása az Európai Kutatási Térségben, többek között a kutatói mobilitás révén;
e)  európai és nemzetközi kutatók és innovátorok vonzása, képzése és megtartása az Európai Kutatási Térségben, többek között a kutatói mobilitás révén, különösen az Európai Kutatási Térség mint a világ legkiválóbb és legversenyképesebb régiója létrehozása céljából;
f)  a nyílt tudomány előmozdítása, valamint a nyilvánosság előtti láthatóság és az eredményekhez való nyílt hozzáférés biztosítása;
f)  a nyílt tudomány előmozdítása és az eredményekhez való nyílt hozzáférés;
g)  az eredmények aktív terjesztése és hasznosítása, különösen a szakpolitikák kialakítása érdekében;
g)  az eredmények aktív terjesztése és hasznosítása, különösen a szakpolitikák kialakítása érdekében;
h)  az uniós szakpolitikai prioritások végrehajtásának támogatása;
h)  az uniós szakpolitikai célok és prioritások végrehajtásának támogatása;
i)  a kutatás és az innováció, valamint más szakpolitikák – egyebek mellett a fenntartható fejlesztési célok – közötti kapcsolat megerősítése;
i)  a kutatás, az innováció és az oktatás, valamint más szakpolitikák – egyebek mellett a fenntartható fejlesztési célok és a Párizsi Megállapodás – közötti kapcsolat megerősítése;
j)  ambiciózus célok K+I küldetéseken keresztül és meghatározott időn belül történő elérése;
j)  ambiciózus célok K+I küldetéseken keresztül és meghatározott időn belül történő elérése;
k)  a polgárok és a végfelhasználók bevonása a közös tervezési és alkotási folyamatokba;
k)  a K&I-ben érdekelt felek, ideértve a polgárokat, a tudományos köröket, a kutatási szervezeteket és az ipart, bevonása a közös tervezési és alkotási folyamatokba;
l)  a tudományos kommunikáció javítása;
l)  a tudományos kommunikáció javítása;
m)  az ipari átalakulás felgyorsítása;
m)  az EU ipari átalakulásának elősegítése az Európa stratégiai ágazataiban, mint például a kulcstechnológiákban rejlő lehetőségek kibontakoztatásához;
n)  az innovációs készségek javítása;
n)  készségek javítása képzés révén, valamint a kutatási és innovációs kreativitás ösztönzése.
o)  innovatív vállalkozások, különösen kkv-k létrehozásának és felfutásának ösztönzése;
o)  innovatív vállalkozások, különösen induló innovatív vállalkozások és kkv-k létrehozásának és felfutásának ösztönzése;
p)  a kockázatfinanszírozáshoz való hozzáférés javítása, különösen abban az esetben, ha a piac nem nyújt életképes finanszírozási lehetőségeket.
p)  a kockázatfinanszírozáshoz való hozzáférés javítása, többek között az InvestEU-val való szinergiák révén, különösen abban az esetben, ha a piac nem nyújt életképes finanszírozási lehetőségeket.
p a)  a nemek közötti esélyegyenlőség erősítése és a nemi dimenzió bevonása a kutatásba és az innovációba;
p b)  a tudományos, technológiai, társadalmi és gazdasági hatás lehető legnagyobbra növelése.
(3)  A (2) bekezdésben említett célkitűzések keretein belül az egyedi program végrehajtási időszaka folyamán újonnan felmerülő nem várt igények is figyelembe vehetők. Indokolt esetben ide tartozhat a felmerülő lehetőségekre, válságokra és fenyegetésekre, valamint az új uniós szakpolitikák kidolgozásával kapcsolatos igényekre történő reagálás.
(3)  A (2) bekezdésben említett célkitűzések keretein belül az egyedi program végrehajtási időszaka folyamán újonnan felmerülő nem várt igények is figyelembe vehetők. Indokolt esetben ide tartozhat a felmerülő lehetőségekre, válságokra és fenyegetésekre, valamint az új uniós szakpolitikák kidolgozásával kapcsolatos igényekre történő reagálás.
Módosítás 13
Határozatra irányuló javaslat
3 cikk
3. cikk
3. cikk
Szerkezet
Szerkezet
(1)  A keretprogramról és annak részvételi szabályairól szóló ... rendelet 4. cikkének (1) bekezdésével összhangban az egyedi program az alábbi részekből áll:
(1)  A keretprogramról és annak részvételi szabályairól szóló ... rendelet 4. cikkének (1) bekezdésével összhangban az egyedi program az alábbi részekből áll:
1.  I. pillér – „Nyílt tudomány”, melynek összetevői a következők:
1.  I. pillér – „Kiváló és nyílt tudomány”, melynek összetevői a következők:
a)  az Európai Kutatási Tanács (EKT), az I. mellékletben említett I. pillér 1. pontjában foglaltak szerint;
a)  az Európai Kutatási Tanács (EKT), az I. mellékletben említett I. pillér 1. pontjában foglaltak szerint;
b)  Marie Skłodowska-Curie-cselekvések (MSCA), az I. mellékletben említett I. pillér 2. pontjában foglaltak szerint;
b)  Marie Skłodowska-Curie-cselekvések (MSCA), az I. mellékletben említett I. pillér 2. pontjában foglaltak szerint;
c)  kutatási infrastruktúrák, az I. mellékletben említett I. pillér 3. pontjában foglaltak szerint;
c)  kutatási infrastruktúrák, az I. mellékletben említett I. pillér 3. pontjában foglaltak szerint;
2.  II. pillér „Globális kihívások és ipari versenyképesség”, melynek összetevői a következők:
2.  II. pillér: „Globális kihívások és európai ipari versenyképesség”; ideértve egy egyetlen kedvezményezettre kiterjedő, a rendelet 43a. cikkében és az egyedi program I. mellékletében leírt támogatásalapú kkv-eszközt is:
a)  „Egészségügy” klaszter, az I. mellékletben említett II. pillér 1. pontjában foglaltak szerint;
a)  „Egészségügy” klaszter, az I. mellékletben említett II. pillér 1. pontjában foglaltak szerint;
b)  „Inkluzív és biztonságos társadalom” klaszter, az I. mellékletben említett II. pillér 2. pontjában foglaltak szerint;
b)  „Inkluzív és kreatív társadalom” klaszter, az I. mellékletben említett II. pillér 2. pontjában foglaltak szerint;
ba)  „Biztonságos társadalom“ klaszter
c)  „Digitális gazdaság, ipar” klaszter, az I. mellékletben említett II. pillér 3. pontjában foglaltak szerint;
c)  „Digitális gazdaság, ipar és világűr” klaszter, az I. mellékletben említett II. pillér 3. pontjában foglaltak szerint;
d)  „Éghajlat, energiaügy és mobilitás” klaszter, az I. mellékletben említett II. pillér 4. pontjában foglaltak szerint;
d)  „Éghajlat, energiaügy és mobilitás” klaszter, az I. mellékletben említett II. pillér 4. pontjában foglaltak szerint;
e)  „Élelmiszerek és természeti erőforrások” klaszter, az I. mellékletben említett II. pillér 5. pontjában foglaltak szerint;
e)  „Élelmiszerek, természeti erőforrások és mezőgazdaság” klaszter, az I. mellékletben említett II. pillér 5. pontjában foglaltak szerint;
f)  a Közös Kutatóközpont (JRC) nem nukleáris közvetlen cselekvései, az I. mellékletben említett II. pillér 6. pontjában foglaltak szerint;
f)  a Közös Kutatóközpont (JRC) nem nukleáris közvetlen cselekvései, az I. mellékletben említett II. pillér 6. pontjában foglaltak szerint;
3.  III. pillér – „Nyílt innováció”, melynek összetevői a következők:
3.  III. pillér – „Innovatív Európa”, melynek összetevői a következők:
a)  az Európai Innovációs Tanács (EIC), az I. mellékletben említett III. pillér 1. pontjában foglaltak szerint;
a)  az Európai Innovációs Tanács (EIC), az I. mellékletben említett III. pillér 1. pontjában foglaltak szerint; ideértve az európai innovációs ökoszisztémákat is, az I. mellékletben említett III. pillér 2. pontjában foglaltak szerint;
b)  európai innovációs ökoszisztémák, az I. mellékletben említett III. pillér 2. pontjában foglaltak szerint;
törölve
c)   az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT), az I. mellékletben említett III. pillér 3. pontjában foglaltak szerint;
b)   az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT), az I. mellékletben említett III. pillér 3. pontjában foglaltak szerint;
4.  „Az Európai Kutatási Térség megerősítése” rész, melynek összetevői a következők:
4.  „Az Európai Kutatási Térség megerősítése” rész, melynek összetevői a következők:
a)  a kiválóság megosztása, az I. mellékletben említett, „Az Európai Kutatási Térség megerősítése” rész 1. pontjában foglaltak szerint;
a)  a kiválóság terjesztése és a részvétel növelése, az I. mellékletben említett, „Az Európai Kutatási Térség megerősítése” rész 1. pontjában foglaltak szerint;
b)  az európai kutatási és innovációs rendszer megreformálása és fejlesztése, az I. mellékletben említett, „Az Európai Kutatási Térség megerősítése” rész 2. pontjában foglaltak szerint.
b)  az európai kutatási és innovációs rendszer megreformálása és fejlesztése, az I. mellékletben említett, „Az Európai Kutatási Térség megerősítése” rész 2. pontjában foglaltak szerint.
(2)  Az (1) bekezdésben említett részek keretében végrehajtandó tevékenységeket az I. melléklet tartalmazza.
(2)  Az (1) bekezdésben említett részek keretében végrehajtandó tevékenységeket az I. melléklet tartalmazza.
Módosítás 14
Határozatra irányuló javaslat
4 cikk
4. cikk
4. cikk
Költségvetés
Költségvetés
(1)  A keretprogramról és annak részvételi szabályairól szóló ... rendelet 9. cikke (1) bekezdésével összhangban az egyedi program 2021–2027 közötti időszakban történő végrehajtására szánt pénzügyi keretösszeg folyó áron 94 100 000 000 EUR.
(1)  A keretprogramról és annak részvételi szabályairól szóló ... rendelet 9. cikke (1) bekezdésével összhangban az egyedi program 2021–2027 közötti időszakban történő végrehajtására szánt pénzügyi keretösszeg 2018. évi áron 120 000 000 000 EUR.
(2)  Az e cikk (1) bekezdésben említett összeget az e határozat 3. cikkének (1) bekezdésében meghatározott összetevők között a keretprogramról és annak részvételi szabályairól szóló ... rendelet 9. cikkének (2) bekezdésével összhangban kell felosztani. A keretprogramról és annak részvételi szabályairól szóló ... rendelet 9. cikkének (3)–(8) bekezdésében foglalt rendelkezések alkalmazandók.
(2)  Az e cikk (1) bekezdésben említett összeget az e határozat 3. cikkének (1) bekezdésében meghatározott összetevők között a keretprogramról és annak részvételi szabályairól szóló ... rendelet 9. cikkének (2) bekezdésével összhangban kell felosztani. A keretprogramról és annak részvételi szabályairól szóló ... rendelet 9. cikkének (3)–(8) bekezdésében foglalt rendelkezések alkalmazandók.
Módosítás 15
Határozatra irányuló javaslat
5 cikk
5. cikk
5. cikk
Küldetések
Küldetések
(1)  Minden egyes küldetés esetében létre lehet hozni egy, a küldetésért felelős testületet. A testületet körülbelül 15 kiemelkedő személy alkotja, akik között megtalálhatók a releváns végfelhasználók képviselői. A küldetésért felelős testület tanácsokat ad a következők vonatkozásában:
(1)  Minden egyes küldetés esetében létre kell hozni egy, a küldetésért felelős testületet, amely részt vesz a tervezésben és irányítja a végrehajtást. A testületet körülbelül 15-20 kiemelkedő független személy alkotja, akik között megtalálhatók különböző ágazatok és tudományágak, egyetemek, kutatási és technológiai szervezetek, mindenféle méretű iparág, nemzeti, regionális hatóságok és civil társadalmi szervezetek K&I-vel foglalkozó képviselői. A küldetésért felelős testület tagjait a Bizottság jelöli ki egy független és átlátható eljárást követően, ideértve a nyílt szándéknyilatkozati felhívást is. A küldetésért felelős testület tanácsokat ad a következők vonatkozásában:
a)  a munkaprogramok tartalma és a küldetés célkitűzéseinek elérését elősegítő – szükség szerinti felülvizsgálata, adott esetben az érdekelt felekkel és a nyilvánossággal közösen végzett tervezés alapján;
a)  a megfelelő munkaprogramok tartalma és a küldetés célkitűzéseinek eléréséhez szükséges felülvizsgálata;
b)  kiigazító intézkedések vagy adott esetben megszüntetés a küldetés megvalósításának értékelése alapján;
b)  kiigazító intézkedések vagy adott esetben megszüntetés a küldetés megvalósításának értékelése alapján;
c)  az értékelő szakértők kiválasztása és tájékoztatása, az értékelési szempontok és azok súlyozása;
c)  az értékelő szakértők kiválasztása, összeférhetetlenségének megakadályozása, tájékoztatása, az értékelési szempontok és azok súlyozása a szabványos kritériumok mellett, nevezetesen „kiválóság; hatás; és a végrehajtás minősége és hatékonysága”;
d)  a küldetés célkitűzéseinek elérését elősegítő keretfeltételek;
d)  a küldetés célkitűzéseinek elérését elősegítő keretfeltételek az uniós prioritásokkal összhangban;
e)  kommunikáció.
e)  kommunikáció.
ea)  a küldetések pontos és mérhető céljai és lehetséges kimenetele;
(eb)  a küldetés társadalmi hatásának és üzleti lehetőségeinek értékelése;
(2)  A 11. cikkben meghatározott munkaprogram tartalmazhat a hatékony és rugalmas portfólióalapú megközelítés lehetővé tételére irányuló egyedi rendelkezéseket.
(2)  A 11. cikkben meghatározott munkaprogram tartalmaz a hatékony és rugalmas portfólióalapú megközelítés lehetővé tételére irányuló egyedi rendelkezéseket.
(2a)  A küldetések tartalmát, azok végrehajtásának részleteit, ideértve azok hatókörét, mutatóit, mérhető céljait és részcéljait, a becsült költségvetést és az egyéb uniós alapokkal való szinergiákat, továbbá az európai partnerségekkel való kapcsolatokat e határozat I. mellékletével összhangban, a stratégiai K & I-tervekben kell meghatározni.
(2b)  A küldetéseket nyílt felhívásokkal kell megvalósítani az érintett klaszterek munkaprogramjaiban, olyan projektjavaslatokat kérve, amelyek hozzájárulnak a küldetésekhez, és amelyek a klaszter egy vagy több beavatkozási területén találhatók.
Módosítás 16
Határozatra irányuló javaslat
6 cikk
6. cikk
6. cikk
Európai Kutatási Tanács
Európai Kutatási Tanács
(1)  A Bizottság létrehozza az Európai Kutatási Tanácsot (a továbbiakban: EKT) az I. pillér – „Nyílt tudomány” keretében megvalósuló, az EKT-hoz kapcsolódó cselekvések végrehajtása céljából. Az EKT a C(2013) 1895 határozattal7 létrehozott EKT jogutódja.
(1)  A Bizottság létrehozza az Európai Kutatási Tanácsot (a továbbiakban: EKT) az I. pillér – „Kiváló és nyílt tudomány” keretében megvalósuló, az EKT-hoz kapcsolódó cselekvések végrehajtása céljából. Az EKT a C(2013) 1895 határozattal7 létrehozott EKT jogutódja.
(2)  Az EKT a 7. cikkben előírt független Tudományos Tanácsból és a 8. cikkben előírt célzott végrehajtó struktúrából áll.
(2)  Az EKT a 7. cikkben előírt független Tudományos Tanácsból és a 8. cikkben előírt célzott végrehajtó struktúrából áll.
(3)  Az EKT elnökkel rendelkezik, akit rangidős és nemzetközi elismerésnek örvendő tudósok közül választanak ki.
(3)  Az EKT elnökkel rendelkezik, akit rangidős és nemzetközi elismerésnek örvendő tudósok közül választanak ki.
Az elnököt – a független, célzott keresőbizottság közreműködésével lebonyolított átlátható felvételi eljárás nyomán – a Bizottság nevezi ki négyéves időtartamra szóló, egy ízben megújítható megbízatással. A felvételi eljárást és a kiválasztott jelöltet a Tudományos Tanácsnak jóvá kell hagynia.
Az elnököt – a független, célzott keresőbizottság közreműködésével lebonyolított átlátható felvételi eljárás nyomán – a Bizottság nevezi ki négyéves időtartamra szóló, egy ízben megújítható megbízatással. A felvételi eljárást és a kiválasztott jelöltet a Tudományos Tanácsnak jóvá kell hagynia.
Az elnök betölti a Tudományos Tanács elnöki tisztségét, biztosítja annak irányítását és a célzott végrehajtási struktúrával való kapcsolattartását, továbbá képviseli azt a tudomány világában.
Az elnök betölti a Tudományos Tanács elnöki tisztségét, biztosítja annak irányítását és a célzott végrehajtási struktúrával való kapcsolattartását, továbbá képviseli azt a tudomány világában.
(4)  Az EKT-nak a tudományos kiválóság, az autonómia, a hatékonyság, az eredményesség, az átláthatóság és az elszámoltathatóság elvei alapján kell működnie. Biztosítania kell az EKT által a .../EK határozat alapján végzett cselekvések folytonosságát.
(4)  Az EKT-nak a tudományos kiválóság, az autonómia, a hatékonyság, az eredményesség, az átláthatóság és az elszámoltathatóság elvei alapján kell működnie. Biztosítania kell az EKT által a .../EK határozat alapján végzett cselekvések folytonosságát.
(5)  Az EKT tevékenységei támogatják az európai szinten egymással versenyben álló nemzeti vagy transznacionális kutatócsoportok által bármely területen végzett kutatásokat.
(5)  Az EKT tevékenységei támogatják az európai szinten egymással versenyben álló nemzeti vagy transznacionális kutatócsoportok által bármely területen végzett kutatásokat. Folytatni kell az innováció támogatását, többek között az igazoló vizsgálat (Proof of Concept) rendszerén keresztül az új felfedezések kereskedelmi vagy társadalmi szempontból értékes termékekké, folyamatokká és szolgáltatásokká való gyorsabb átalakításának ösztönzése érdekében. Az ehhez való hozzájárulás céljából a küszöböt átlépő, de a források hiánya miatt nem finanszírozható kiváló EKT-pályázók részt vehetnek az igazoló vizsgálaton.
(5a)  A kiválósági pecsét akkor ítélhető oda az EKT igazoló vizsgálata kedvezményezettjének, ha a pályázat támogatható, teljesítette az alkalmazandó küszöbértéket és nem lehetett finanszírozni.
(6)  A Bizottság garantálja az EKT autonómiáját és integritását, és biztosítja az arra bízott feladatok megfelelő végrehajtását.
(6)  A Bizottság garantálja az EKT autonómiáját és integritását, és biztosítja az arra bízott feladatok megfelelő végrehajtását.
A Bizottság biztosítja, hogy az EKT cselekvéseinek végrehajtása az e cikk (4) bekezdésében meghatározott elvek alapján, valamint a Tudományos Tanács által az EKT-ra vonatkozóan megállapított, a 7. cikk (2) bekezdésének a) pontjában említett általános stratégia szerint történjen.
A Bizottság biztosítja, hogy az EKT cselekvéseinek végrehajtása az e cikk (4) bekezdésében meghatározott elvek alapján, valamint a Tudományos Tanács által az EKT-ra vonatkozóan megállapított, a 7. cikk (2) bekezdésének a) pontjában említett általános stratégia szerint történjen.
__________________
__________________
7 HL C 373., 2013.12.20., 23. o.
7 HL C 373., 2013.12.20., 23. o.
Módosítás 17
Határozatra irányuló javaslat
7 cikk
7. cikk
7. cikk
Az EKT Tudományos Tanácsa
Az EKT Tudományos Tanácsa
(1)  A Tudományos Tanács a legnagyobb szakmai megbecsülésnek örvendő és megfelelő szakértelemmel rendelkező, különböző korosztályokhoz tartozó nőkből és férfiakból, a kutatási területek sokféleségét biztosító tudósokból, mérnökökből és kutatókból áll, akik saját minőségükben, külső érdekektől függetlenül járnak el.
(1)  A Tudományos Tanács a legnagyobb szakmai megbecsülésnek örvendő és megfelelő szakértelemmel rendelkező, a kutatási területek sokféleségét biztosító tudósokból, mérnökökből és kutatókból áll, akik saját minőségükben, külső érdekektől függetlenül járnak el.
A Tudományos Tanács tagjait a Bizottság nevezi ki a Tudományos Tanáccsal egyetértésben lefolytatott, független és átlátható kiválasztási eljárás eredményeképpen, amelynek része a tudományos közösséggel való konzultáció és az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak tett jelentés.
A Tudományos Tanács tagjait a Bizottság nevezi ki a Tudományos Tanáccsal egyetértésben lefolytatott, független és átlátható kiválasztási eljárás eredményeképpen, amelynek része a tudományos közösséggel való konzultáció és az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak tett jelentés.
A tagok kinevezése négy évre szól, amely egy alkalommal, a Tudományos Tanács tevékenységének folytonosságát biztosító rotációs rendszer keretében megújítható.
A tagok kinevezése négy évre szól, amely egy alkalommal, a Tudományos Tanács tevékenységének folytonosságát biztosító rotációs rendszer keretében megújítható.
(2)  A Tudományos Tanács:
(2)  A Tudományos Tanács:
a)  kidolgozza az EKT általános stratégiáját;
a)  kidolgozza az EKT általános stratégiáját;
b)  kidolgozza az EKT tevékenységeinek végrehajtási munkaprogramját;
b)  kidolgozza az EKT tevékenységeinek végrehajtási munkaprogramját;
c)  megállapítja a szakmai értékelés és a pályázati elbírálás módszereit és eljárásait, amelyek alapján a finanszírozandó pályázatokat kiválasztják;
c)  megállapítja a szakmai értékelés és a pályázati elbírálás módszereit és eljárásait, amelyek alapján a finanszírozandó pályázatokat kiválasztják;
d)  állást foglal minden olyan ügyben, amely tudományos szempontból bővítheti az EKT eredményeit és befolyását, valamint javíthatja a végzett kutatások minőségét;
d)  állást foglal minden olyan ügyben, amely tudományos szempontból bővítheti az EKT eredményeit és befolyását, valamint javíthatja a végzett kutatások minőségét;
e)  magatartási kódexet hoz létre, amely többek között az összeférhetetlenség megelőzésében ad eligazítást.
A Bizottság a Tudományos Tanács által az első albekezdés a), c), d) és e) pontja alapján kialakított állásfoglalásoktól csak abban az esetben tér el, ha úgy véli, hogy azok sértik e határozat rendelkezéseit. Ez utóbbi esetben a Bizottság intézkedéseket hoz az egyedi program végrehajtása és célkitűzései teljesítése folytonosságának fenntartása érdekében, megjelölve és kellően megindokolva a Tudományos Tanács állásfoglalásától való eltéréseket.
A Bizottság kidolgoz egy magatartási kódexet, amelyben foglalkozik többek között az összeférhetetlenséggel, és a Tudományos Tanács által az első albekezdés a), c), és d) pontja alapján kialakított állásfoglalásoktól csak abban az esetben tér el, ha úgy véli, hogy azok sértik e határozat rendelkezéseit. Ez utóbbi esetben a Bizottság intézkedéseket hoz az egyedi program végrehajtása és célkitűzései teljesítése folytonosságának fenntartása érdekében, megjelölve és kellően megindokolva a Tudományos Tanács állásfoglalásától való eltéréseket.
(3)  A Tudományos Tanács az I. mellékletben említett I. pillér 1. pontja szerinti megbízatással összhangban jár el.
(3)  A Tudományos Tanács az I. mellékletben említett I. pillér 1. pontja szerinti megbízatással összhangban jár el.
(4)  A Tudományos Tanács kizárólag az EKT céljainak megvalósítása érdekében, a 6. cikkben meghatározott elvek szerint cselekszik. Integritással és tisztességgel jár el, és munkáját hatékonyan, a lehető legnagyobb átláthatóság mellett végzi.
(4)  A Tudományos Tanács kizárólag az EKT céljainak megvalósítása érdekében, a 6. cikkben meghatározott elvek szerint cselekszik. Teljesen függetlenül, feddhetetlenül és tisztességgel jár el, és munkáját hatékonyan, a lehető legnagyobb átláthatóság és nyitottság mellett végzi, maximalizálja az EKT hozzájárulását az EU K&I politikai célkitűzéseinek és különösen az Európai horizont céljainak elérése érdekében.
Módosítás 18
Határozatra irányuló javaslat
9 cikk
9. cikk
9. cikk
Európai Innovációs Tanács
Európai Innovációs Tanács
(1)  A Bizottság létrehozza az Európai Innovációs Tanácsot (a továbbiakban: EIC) a III. pillér – „Nyílt innováció” keretében megvalósuló, az EIC-hez kapcsolódó cselekvések végrehajtása céljából. Az EIC-nek a következő elvek alapján kell működnie: az áttörést jelentő és a diszruptív innovációra való összpontosítás, autonómia, kockázatvállalási képesség, hatékonyság, eredményesség, átláthatóságra és elszámoltathatóság.
(1)  A Bizottság létrehozza az Európai Innovációs Tanácsot (a továbbiakban: EIC) a rendelet 7a. cikkének megfelelően.
(1a)  Az EIC két eszközbe, az Úttörő kutatásokat támogató programba és az Akcelerátor programba épül be az e határozat I. mellékletében meghatározottak szerint. Az EIC eszközeit folyamatosan értékelni kell az innováció módszeres támogatása érdekében.
(1b)  Az EIC célkitűzései és intézkedései adott esetben kapcsolódnak a program más részeihez, valamint más nemzeti és uniós alapokhoz, különösen az EIT-hez és az InvestEU-hoz.
(2)  Az EIC részét képezi a 10. cikkben említett magas szintű testület (a továbbiakban: EIC-testület).
(2)  Az EIC részét képezi a 10. cikkben említett magas szintű testület (a továbbiakban: EIC-testület).
(3)  A Bizottság biztosítja, hogy az EIC megvalósítása:
(3)  A Bizottság biztosítja, hogy az EIC megvalósítása:
a)  az e cikk (1) bekezdésében meghatározott elvekkel összhangban történjen, kellően figyelembe véve az EIC-testületnek az EIC 10. cikk (1) bekezdése a) pontjában említett átfogó stratégiájáról alkotott véleményét; és
a)  az e cikk (1) bekezdésében meghatározott elvekkel összhangban történjen, kellően figyelembe véve az EIC-testületnek az EIC 10. cikk (1) bekezdése a) pontjában említett átfogó stratégiájáról alkotott véleményét; és
b)  ne eredményezze a verseny közös érdekkel ellentétes torzulását.
b)  ne eredményezze a verseny közös érdekkel ellentétes torzulását.
(4)  Az EIC-vegyesfinanszírozás kezelése céljából a Bizottság közvetett irányítást alkalmaz, vagy amennyiben ez nem lehetséges, különleges célú gazdasági egységet hozhat létre. A Bizottság törekszik más köz- és magánbefektetők részvételének biztosítására. Amennyiben az induló szakaszban erre nincs mód, az uniós hozzájárulás multiplikátorhatásának növelése érdekében a különleges célú gazdasági egység létrehozására úgy kerül sor, hogy az vonzerővel rendelkezzen más köz- vagy magánbefektetők számára.
(4)  Az EIC-vegyesfinanszírozás kezelése céljából a Bizottság közvetett irányítást alkalmaz, vagy amennyiben ez nem lehetséges, különleges célú gazdasági egységet hozhat létre. A Bizottság törekszik más köz- és magánbefektetők részvételének biztosítására. Amennyiben az induló szakaszban erre nincs mód, az uniós hozzájárulás multiplikátorhatásának növelése érdekében a különleges célú gazdasági egység létrehozására úgy kerül sor, hogy az vonzerővel rendelkezzen más köz- vagy magánbefektetők számára.
(4a)  A Bizottság minden szinten biztosítja az EIT és az EIC közötti strukturális együttműködést, különösen a tudományos és innovációs társulásain keresztül.
Módosítás 19
Határozatra irányuló javaslat
10 cikk
10. cikk
10. cikk
Az EIC-testület
Az EIC-testület
(1)  Az EIC-testület a következők vonatkozásában ad tanácsokat a Bizottságnak:
(1)  Az EIC-testület a következők vonatkozásában ad tanácsokat a Bizottságnak:
a)  a III. pillér – „Nyílt innováció” EIC-összetevőjére vonatkozó átfogó stratégia;
a)  a III. pillér – „Innovatív Európa” – EIC-összetevőjére vonatkozó átfogó stratégia;
b)  az EIC cselekvéseinek végrehajtási munkaprogramja;
b)  az EIC cselekvéseinek végrehajtási munkaprogramja;
c)  a pályázatok innovációs képességének és kockázati profiljának értékelésére vonatkozó szempontok, valamint az EIC „Accelerator” eszközének nyújtott vissza nem térítendő támogatások, tőkerészesedésbe való befektetések és egyéb finanszírozási formák megfelelő egyensúlya;
c)  a pályázatok innovációs képességének és kockázati profiljának értékelésére vonatkozó szempontok, valamint az EIC „Accelerator” eszközének nyújtott vissza nem térítendő támogatások, tőkerészesedésbe való befektetések és egyéb finanszírozási formák megfelelő egyensúlya;
d)  a projektek stratégiai portfóliójának meghatározása;
d)  a projektek stratégiai portfóliójának meghatározása;
e)  a programirányítók profilja.
e)  a programirányítók profilja.
ea)  az EIC cselekvéseinek módszeres és folyamatos értékelési folyamata;
(2)  Az EIC-testület kérésre ajánlásokat tehet a Bizottságnak a következőkre vonatkozóan:
(2)  Az EIC-testület kérésre, és amennyiben lehetséges, az EIT igazgatótanácsával együttműködve, ajánlásokat tehet a Bizottságnak a következőkre vonatkozóan:
a)  bármely olyan kérdés, amely innovációs szempontból Európa-szerte képes bővíteni és előmozdítani az innovációs ökoszisztémákat, az EIC-összetevő célkitűzéseinek megvalósítását és hatását, valamint az innovatív vállalkozásoknak a megoldásaik bevezetésére irányuló kapacitását;
a)  bármely olyan kérdés, amely innovációs szempontból Európa-szerte képes bővíteni és előmozdítani az innovációs ökoszisztémákat, az EIC-összetevő célkitűzéseinek megvalósítását és hatását, valamint az innovatív vállalkozásoknak a megoldásaik bevezetésére irányuló kapacitását;
b)  a Bizottság illetékes szolgálataival együttműködve a vállalkozók előtt álló esetleges szabályozási akadályok azonosítása, különösen azok esetében, akik támogatást kaptak az EIC-összetevő keretében;
b)  a Bizottság illetékes szolgálataival és az EIT-vel együttműködve a vállalkozók előtt álló esetleges szabályozási akadályok azonosítása, különösen azok esetében, akik támogatást kaptak az EIC-összetevő keretében;
c)  az EIC portfóliójából származó, kialakulóban lévő technológiai trendek, melyek információként szolgálnak az egyedi program más részeinek programozásához;
c)  az EIC portfóliójából származó, kialakulóban lévő technológiai trendek, melyek információként szolgálnak az egyedi program más részeinek programozásához;
d)  olyan konkrét kérdések azonosítása, amelyek esetében szükség van az EIC-testület tanácsaira.
d)  olyan konkrét kérdések azonosítása, amelyek esetében szükség van az EIC-testület tanácsaira.
Az EIC-testület az EIC-összetevő célkitűzéseinek megvalósítása érdekében cselekszik. Integritással és tisztességgel jár el, és munkáját hatékonyan és átlátható módon végzi.
Az EIC-testület az EIC célkitűzéseinek megvalósítása érdekében cselekszik, figyelembe véve az EU ipari stratégiáját, versenyképességét és a világszintű kihívásokat. Feddhetetlenül és tisztességgel jár el, és munkáját hatékonyan, átlátható módon és nyíltan végzi, elkerülve a belső piaci verseny torzulását.
Az EIC-testület az I. mellékletben említett III. pillér 1. pontja szerinti megbízatással összhangban jár el.
Az EIC-testület az I. mellékletben említett III. pillér 1. pontja szerinti megbízatással összhangban jár el.
(3)  Az EIC-testület 1520, Európa innovációs ökoszisztémájának különböző részeihez – többek között a vállalkozók, vállalatvezetők, befektetők vagy kutatók közé – tartozó, kiemelkedő személyből áll. A testület hozzájárul a tájékoztatási tevékenységekhez, melynek során az EIC-testület tagjai az EIC márka presztízsének növelésére törekednek.
(3)  Az EIC-testület 15-20, Európa kutatási és innovációs ökoszisztémájának különböző részeihez – többek között mindenféle méretű vállalatokat képviselő vállalkozók, közgazdászok, befektetők, kutatók és az innovációs politika tudományos szakértői közé – tartozó, kiemelkedő független személyből áll. A testület hozzájárul a tájékoztatási tevékenységekhez, melynek során az EIC-testület tagjai az EIC márka presztízsének növelésére törekednek.
Az EIC-testület tagjait a Bizottság nevezi ki jelölésre irányuló nyílt felhívást vagy szándéknyilvánítási felhívást vagy mindkettőt követően – attól függően, hogy melyiket tekinti megfelelőbbnek –, figyelembe véve a szakértelem, a nemek, az életkor és a földrajzi megoszlás terén fennálló egyensúly fontosságát.
Az EIC-testület tagjait a Bizottság nevezi ki jelölésre irányuló nyílt felhívást vagy szándéknyilvánítási felhívást vagy mindkettőt követően – attól függően, hogy melyiket tekinti megfelelőbbnek –, figyelembe véve a szakértelem, a nemek, az életkor és a földrajzi megoszlás terén fennálló egyensúly fontosságát.
A tagok hivatali ideje két évre szól, és gördülő kinevezési rendszer keretében (kétévente történő kinevezésekkel) kétszer meghosszabbítható.
A tagok hivatali ideje három évre szól, és gördülő kinevezési rendszer keretében (a tagok felének kétévente történő cseréjével) egyszer meghosszabbítható.
(4)  Az EIC-testületnek elnöke van, akit a Bizottság nevez ki átlátható felvételi eljárást követően. Az elnök az innováció világához kapcsolódó, elismert közéleti személyiség.
(4)  Az EIC-testületnek elnöke van, akit a Bizottság nevez ki átlátható felvételi eljárást követően. Az elnök a kutatás és az innováció területén elismert, bizonyított szakértelemmel rendelkező személyiség.
Az elnököt négyéves időtartamra nevezik ki, amely egyszer meghosszabbítható.
Az elnököt hároméves időtartamra nevezik ki, amely egyszer meghosszabbítható.
Az elnök készíti elő és vezeti az EIC-testület üléseit, feladatokat ruház a tagokra, és alcsoportokat hozhat létre, különösen az EIC portfóliójából származó, kialakulóban lévő technológiai trendek azonosítása érdekében. Az elnök népszerűsíti az EIC-t, a Bizottsággal tárgyalópartnerként jár el, és képviseli az EIC-t az innováció világában. A Bizottság igazgatási támogatást nyújthat az elnöknek feladatai ellátásához.
Az elnök készíti elő és vezeti az EIC-testület üléseit, feladatokat ruház a tagokra, és alcsoportokat hozhat létre, különösen az EIC portfóliójából származó, kialakulóban lévő technológiai trendek azonosítása érdekében. Az elnök népszerűsíti az EIC-t és annak szerepét a program és az Unió K&I céljainak elérésében, a Bizottsággal tárgyalópartnereként jár el, és képviseli az EIC-t a kutatás és az innováció világában. A Bizottság igazgatási támogatást nyújt az elnöknek feladatai ellátásához.
(5)  A Bizottság magatartási kódexet hoz létre, amely többek között az összeférhetetlenség megelőzésében ad eligazítást. Az EIC-testület tagjai hivatalba lépésükkor elfogadják a magatartási kódexet.
(5)  A Bizottság magatartási kódexet hoz létre, amely többek között az összeférhetetlenség megelőzésében ad eligazítást. Az EIC-testület tagjainak hivatalba lépésükkor el kell fogadniuk a magatartási kódexet.
Módosítás 20
Határozatra irányuló javaslat
11 cikk
11. cikk
11. cikk
Munkaprogramok
Stratégiai tervezés és munkaprogramok
(-1)  Az egyedi programot a kutatási és innovációs tevékenységek többéves stratégiai tervezésének átlátható és inkluzív folyamatát követően kétévente meghatározott egyedi K&I-tervek alapján a rendelet 6. cikke szerinti felhatalmazáson alapuló jogi aktusokkal kell végrehajtani, különös tekintettel a „Globális kihívások és európai ipari versenyképesség” pillérre. A nemzeti hatóságokkal, az Európai Parlamenttel és a K+F+I érdekeltek képviselőivel, köztük a civil társadalommal a prioritásokra és a megfelelő intézkedési típusokra és végrehajtási formákra – beleértve a küldetéseket és az európai partnerségeket – vonatkozó, kötelező jellegű, többszereplős konzultációk biztosítják a szükséges interdiszciplináris és ágazatközi perspektívákat, és az uniós, nemzeti és regionális szinten meglévő egyéb érintett kezdeményezésekkel való összehangolást. Ez hozzá fog járulni további magán- és állami finanszírozás mozgósításához, és ezáltal az EKT megerősítéséhez, az e határozat I. mellékletében leírtaknak megfelelően.
(1)  A programot a költségvetési rendelet 110. cikkében említett munkaprogramokon keresztül kell végrehajtani. Ezeket az e határozat I. mellékletében ismertetett stratégiai tervezési folyamat szerint kell kidolgozni.
(1)  A stratégiai K&I-tervet követően a programot a költségvetési rendelet 110. cikkében említett munkaprogramokon keresztül kell végrehajtani.
A munkaprogramok adott esetben meghatározzák a vegyesfinanszírozási műveletekre fenntartott teljes összeget.
A munkaprogramok adott esetben meghatározzák a vegyesfinanszírozási műveletekre fenntartott teljes összeget.
(2)  A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján külön munkaprogramokat fogad el az e határozat 3. cikkének (1) bekezdésében meghatározottak szerinti, a következő összetevőkhöz tartozó cselekvések végrehajtására vonatkozóan:
(2)  A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján külön munkaprogramokat fogad el az e határozat 3. cikkének (1) bekezdésében meghatározottak szerinti, a következő összetevőkhöz tartozó cselekvések végrehajtására vonatkozóan:
a)  az EKT, mely esetben a munkaprogramot a 7. cikk (2) bekezdésének b) pontja alapján a Tudományos Tanács állapítja meg, a 12. cikk (3) bekezdésében említett tanácsadó bizottsági eljárással összhangban. A Bizottság kizárólag akkor térhet el a Tudományos Tanács által megállapított munkaprogramtól, ha úgy ítéli meg, hogy az nem felel meg e határozat rendelkezéseinek. Ebben az esetben a Bizottság a 12. cikk (4) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárásnak megfelelően végrehajtási jogi aktus révén fogadja el a munkaprogramot. Ezt az intézkedését a Bizottságnak megfelelően meg kell indokolnia;
a)  az EKT, mely esetben a munkaprogramot a 7. cikk (2) bekezdésének b) pontja alapján a Tudományos Tanács állapítja meg, a 12. cikk (3) bekezdésében említett tanácsadó bizottsági eljárással összhangban. A Bizottság kizárólag akkor térhet el a Tudományos Tanács által megállapított munkaprogramtól, ha úgy ítéli meg, hogy az nem felel meg e határozat rendelkezéseinek. Ebben az esetben a Bizottság a 12. cikk (4) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárásnak megfelelően végrehajtási jogi aktus révén fogadja el a munkaprogramot. Ezt az intézkedését a Bizottságnak megfelelően meg kell indokolnia;
b)  a „Globális kihívások és ipari versenyképesség” pillérhez tartozó valamennyi klaszter, a Marie Skłodowska-Curie-cselekvések, a kutatási infrastruktúrák, az innovációs ökoszisztémák támogatása, a kiválóság megosztása, valamint az európai kutatási és innovációs rendszer megreformálása és fejlesztése, a 12. cikk (4) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárással összhangban;
b)  a „Globális kihívások és európai ipari versenyképesség” pillérhez tartozó valamennyi klaszter, a Marie Skłodowska-Curie-cselekvések, a kutatási infrastruktúrák, az európai innovációs ökoszisztémák támogatása, a kiválóság terjesztése, valamint az európai kutatási és innovációs rendszerben való részvétel növelése, az európai kutatási és innovációs rendszer megreformálása és fejlesztése, a 12. cikk (4) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárással összhangban;
c)  az EIC, mely esetben a munkaprogramot az EIC-testület által a 10. cikk (1) bekezdésének b) pontja alapján adott tanácsoknak megfelelően kell elkészíteni, a 12. cikk (4) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárással összhangban;
c)  az EIC, mely esetben a munkaprogramot az EIC-testület által a 10. cikk (1) bekezdésének b) pontja alapján adott tanácsoknak megfelelően kell elkészíteni, a 12. cikk (4) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárással összhangban;
d)  a JRC, mely esetben a többéves munkaprogram készítésekor figyelembe kell venni a JRC-nek a 96/282/Euratom határozatban említett Igazgatótanácsa által adott véleményt.
d)  a JRC, mely esetben a többéves munkaprogram készítésekor figyelembe kell venni a JRC-nek a 96/282/Euratom határozatban említett Igazgatótanácsa által adott véleményt.
(3)  A költségvetési rendelet 110. cikkében foglalt követelmény mellett az e cikk (2) bekezdésében említett munkaprogramok adott esetben tartalmazzák:
(3)  A költségvetési rendelet 110. cikkében foglalt követelmény mellett az e cikk (2) bekezdésében említett munkaprogramok adott esetben tartalmazzák:
a)  az egyes cselekvésekre és küldetésekre elkülönített összegek megjelölését, valamint a végrehajtás tervezett menetrendjét;
a)  az egyes cselekvésekre, küldetésekre és európai partnerségekre elkülönített összegek és a programhoz viszonyított költségvetési részesedésük megjelölését, valamint a végrehajtás tervezett menetrendjét;
b)  a vissza nem térítendő támogatások vonatkozásában továbbá a prioritásokat, a kiválasztási és odaítélési szempontokat, a különböző odaítélési szempontok relatív súlyát, valamint az összes elszámolható költség finanszírozásának maximális mértékét;
b)  a vissza nem térítendő támogatások vonatkozásában továbbá a prioritásokat, a kiválasztási és odaítélési szempontokat, a különböző odaítélési szempontok relatív súlyát, valamint az összes elszámolható költség finanszírozásának maximális mértékét;
c)  keretprogramról és annak részvételi szabályairól szóló ... rendelet 41–43. cikkének megfelelően a vegyesfinanszírozásra elkülönített összeget;
c)  keretprogramról és annak részvételi szabályairól szóló ... rendelet 41–43. cikkének megfelelően a vegyes finanszírozásra elkülönített összeget;
d)  a kedvezményezettre vonatkozó bármilyen további kötelezettséget a keretprogramról és annak részvételi szabályairól szóló rendelet 35. és 37. cikke szerint.
d)  a kedvezményezettre vonatkozó bármilyen további kötelezettséget a keretprogramról és annak részvételi szabályairól szóló rendelet 35. és 37. cikke szerint.
Módosítás 21
Határozatra irányuló javaslat
12 a cikk (új)
12a. cikk
Egészségügyi irányítóbizottság
(1)  A Bizottság létrehoz egy egészségügyi irányítóbizottságot az „Egészségügy” klaszterrel kapcsolatos „Globális kihívások és európai ipari versenyképesség” elnevezésű II. pillér szerinti intézkedések végrehajtása céljából.
(2)  Az egészségügyi irányítóbizottság a kutatás, innováció, közegészségügy és jóllét területeit lefedő tudományágakat és tevékenységeket magas szinten képviselő 15-20 magánszemélyből áll.
(3)  Az egészségügyi irányítóbizottság a következő elvekre összpontosít: koordináció és szinergiák az uniós és a nemzeti egészségügyi programok, valamint az egészségügyi klaszter és az Európai horizont egyéb részei, többek között a küldetések és partnerségek között. Az irányítóbizottság előmozdítja a betegek és a társadalom szerepvállalását, tudományos tanácsadás és ajánlások biztosítása révén. Az intézkedéseknek elő kell mozdítaniuk az értékorientált egészségügyi kutatást, a jobb egészségügyi megoldásokat és csökkenteniük kell az egészségügyi egyenlőtlenségeket.
(4)  Az egészségügyi irányítóbizottság hozzájárul a következőkhöz:
a)  az „Egészségügy” klaszter stratégiája;
b)  az egészségügyi programok és az ehhez kapcsolódó pillérek, mint az EIC, vagy az EKT, valamint a stratégiai partnerségek és az uniós strukturális alapok közötti irányítás koordinációs és együttműködési terve. A terv biztosítja az egészségügyi kutatásra szánt jelenlegi pénzügyi mechanizmusok láthatóságának és összehangolásának fokozását, irányítja a koordinációt és az együttműködést, továbbá egészségüggyel kapcsolatos munkaprogramokat és küldetéseket dolgoz ki;
c)  az egészségügyi feladatok tervezésére, kiválasztására és végrehajtására vonatkozó módszerek és eljárások;
d)  a polgárok részvételének és elkötelezettségének biztosítása egy alulról felfelé irányuló döntéshozatali folyamatban;
e)  a hosszú távú projekteket és ambiciózus küldetéseket lehetővé tevő finanszírozási stratégiák és mechanizmusok fenntarthatóságának előmozdítása;
f)  az európai potenciált maximalizáló, az eredményeket az egészségügyi rendszerekbe átültető, gyümölcsöző transznacionális kutatási együttműködések biztosítása;
g)  a multidiszciplináris kutatás alkalmazásának növelése azon betegségterületek között, ahol hasonlóságok léteznek, és ezáltal a kutatás megkettőződésének, illetve az elszigetelt kutatásnak a csökkentése;
h)  az Európai horizont láthatóságának és az uniós polgárok által élvezett előnyeinek fokozása, az EU irányító szerveiben a tudományért és a kutatásért való felelősség széttagoltságának kezelése, a meglévő finanszírozási mechanizmusok egyszerűsítése.
(5)  Az egészségügyi irányítóbizottság az egészséggel kapcsolatos munkaprogramok és küldetések kidolgozásához az adott küldetés irányítóbizottságával együtt átfogó kutatási stratégiát és irányítást biztosít.
(6)  Az egészségügyi irányítóbizottság a tudomány által vezérelt független érdekeltek csoportja, amely a biogyógyászati kutatás és innováció és más kutatási és iparági ágazatok szereplőiből, valamint jelentős mértékben a betegek képviselőiből és polgárokból áll.
(7)  Az egészségügyi irányítóbizottság tagjait a Bizottság nevezi ki nyílt pályázati felhívást vagy szándéknyilatkozati felhívást vagy mindkettőt követően, figyelembe véve a szakértelem, a nemek, az életkor és a földrajzi megoszlás terén fennálló egyensúly fontosságát. A tagok hivatali ideje legfeljebb két év, és gördülő kinevezési rendszer keretében (kétévente történő kinevezésekkel) kétszer meghosszabbítható.
(8)  Az egészségügyi irányítóbizottság elnökét a Bizottság nevezi ki átlátható felvételi eljárást követően. Az elnöknek az egészségügyi kutatás területén elismert közéleti személyiségnek kell lennie.
(9)  Az irányítóbizottság tevékenységeit és eredményeit a program időközi értékelése során felül kell vizsgálni és arról be kell számolni, és ennek során a felülvizsgálatnak megfelelően intézkedéseket kell hozni a csoport megbízatásának meghosszabbításáról, kiigazításáról vagy megszüntetéséről.
Módosítás 22
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – A programon belüli tevékenységek
A PROGRAMON BELÜLI TEVÉKENYSÉGEK
A PROGRAMON BELÜLI TEVÉKENYSÉGEK
A program végrehajtása során a következők érvényesülnek.
A program végrehajtása során a következők érvényesülnek.
Stratégiai tervezés
Stratégiai tervezés
A Horizont Európa programszintű célkitűzéseinek integrált végrehajtását többéves stratégiai tervezés biztosítja. Az ilyen tervezés a program egészének hatására és a program különböző pillérei közötti koherenciára helyezi a hangsúlyt csakúgy, mint az egyéb uniós programok közötti szinergiára, valamint a más uniós szakpolitikák által, illetve azok számára biztosított támogatások közötti szinergiára.
Az Európai horizont program végrehajtásának irányait a program keretében finanszírozandó kutatási és innovációs tevékenységek stratégiai tervezésének inkluzív és átlátható folyamata határozza meg. A stratégiai tervezés folyamatának az Európai horizont programszintű célkitűzéseinek végrehajtását kell eredményeznie, a finanszírozási prioritások meghatározásával. A program egészének hatására és a program különböző pillérei közötti koherenciára helyezi a hangsúlyt csakúgy, mint az egyéb uniós programokkal való szinergiára, valamint a más uniós szakpolitikák számára biztosított támogatásra.
A stratégiai tervezési folyamat és a stratégiai K&I-terv felhatalmazáson alapuló jogi aktus útján történő elfogadása növelni fogja a szélesebb körű nyilvánosság felelősségvállalását a program céljával kapcsolatosan és annak megértését, valamint lehetővé fogja tenni a társjogalkotók, az érdekelt felek és a tagállamok teljes körű tájékoztatását a tervezett kezdeményezésekről. A stratégiai tervezési folyamat elő fogja segíteni az érintett területekre vonatkozó szakpolitikák kidolgozását és végrehajtását uniós szinten, valamint a tagállamokban kiegészítő politikáiban, miközben biztosítja az EU fő prioritásainak tükrözését és megfelelő forrásokkal való támogatását az Európai horizont keretében. Lehetővé fogja tenni a finanszírozási környezet egyszerűsítését, a finanszírozási lehetőségek közötti párhuzamosságok és átfedések elkerülését, miközben további magán- és állami finanszírozást von be, valamint elő fogja segíteni a kutatási és innovációs eredmények gyorsabb terjesztését és hasznosítását.
A kutatás és az innováció rendszerszintű, több tudományágat érintő, ágazatközi és több szakpolitikai területet is felölelő megközelítése biztosítja majd, hogy a társadalmi és gazdasági kihívások kezelése mellett, ahol csak lehet, új tudás is létrejöjjön, új versenyképes és fenntartható vállalkozások és iparágak, társadalmi és tudományos innováció jelenhessen meg, meg lehessen könnyíteni a versenyt, ösztönözni lehessen a magánberuházásokat és a belső piacon meg lehessen őrizni az egyenlő versenyfeltételeket.
A stratégiai tervezés a kutatás és az innováció minden szakaszában elő fogja segíteni a polgárok és a civil társadalmi szervezetek fokozott bevonását, a tudás közös létrehozását, a nemek közötti egyenlőség tényleges előmozdítását, ezen belül is a nemi szempontok kutatási és innovációs tartalmakba való beépítését, valamint biztosítja és előmozdítja majd a legmagasabb szintű etikai követelmények és feddhetetlenségi normák betartását.
A stratégiai tervezési folyamat a kutatás és az innováció minden szakaszában elő fogja segíteni a polgárok és a civil társadalmi szervezetek fokozott bevonását, a tudás közös létrehozását, a nemek közötti egyenlőség tényleges előmozdítását, ezen belül is a nemi szempontok kutatási és innovációs tartalmakba való beépítését, valamint biztosítja és előmozdítja majd a legmagasabb szintű etikai követelmények és feddhetetlenségi normák betartását.
Keretében széles körű konzultációkra és eszmecserékre fog sor kerülni a tagállamokkal, adott esetben az Európai Parlamenttel és a különböző érdekelt felekkel a „Globális kihívások és ipari versenyképesség” pillér prioritásairól (a küldetéseket is beleértve), valamint a megfelelő típusú alkalmazandó cselekvésekről, különösen az európai partnerségekről.
Annak érdekében, hogy megfeleljen e célkitűzéseknek, a Bizottság nyilvános konzultációs szakaszt fog indítani a tagállamok, az Európai Parlament és különböző érdekeltek, köztük a tudományos közösség, kutatási és technológiai szervezetek, az ipar és a civil társadalmi szervezetek részvételével. A konzultáció ki fog terjedni a program stratégiai prioritásaira, a „Globális kihívások és európai ipari versenyképesség” pillérhez tartozó küldetéseket is beleértve, valamint a megfelelő eszköztípusokra, különösen az európai partnerségekre. A konzultáció eredményeit egy külön erre a célra létrehozott weboldalon teszik közzé, amelynek tartalmaznia kell a stratégiai tervezést meghatározó tartalmi és eljárási részleteket is.
Az európai partnerségek tekintetében a stratégiai K&I-terv meghatározza és megindokolja az európai partnerségek létrehozását, összevonását és fokozatos kivezetését. A pozitív értékelést kapott közös technológiai kezdeményezések és köz- és magánszféra közötti szerződéses partnerségek esetében fontolóra kell venni azok 2020 utáni folytatását a társadalmi és gazdasági hatás biztosítása, a magánberuházások bevonása és mozgósítása, valamint az alapok közötti szinergiák elősegítése terén képviselt hozzáadott értékükre való tekintettel.
A folyamatban lévő és lehetséges új TIT-eket az EIT stratégiai innovációs menetrendjéről szóló európai parlamenti és tanácsi határozatra irányuló jogalkotási javaslatban kell meghatározni, összhangban a stratégiai K&I-tervvel. Mindazonáltal az új TIT-ek létrehozását megfelelő finanszírozással kell támogatni, amely lehetővé teszi a meglévő TIT-ek számára az ökoszisztémák fejlesztését, partnerkapcsolatok kiépítését, valamint nagyratörő céljaik hatékony megvalósítását és végrehajtását.
A program keretében továbbra is támogatásban részesülnek a Horizont 2020 keretében támogatott, jövőbeni és kialakulóban lévő technológiák (FET) területét érintő kiemelt kezdeményezések. Mivel a szóban forgó kezdeményezések jelentős hasonlóságot mutatnak a küldetésekkel, az egyéb kiemelt FET-kezdeményezések a keretprogramban a jövőbeni és kialakulóban lévő technológiákra irányuló küldetésekként részesülhetnek támogatásban. A küldetéseknek ki kell egészíteniük a program együttműködésen alapuló elemeit, valamint a meglévő európai partnerségeket, amelyek a küldetések végrehajtását támogató pillérként szolgálhatnak. A küldetéseknek lesznek technológiai és társadalmi elemei, és azokat is valamennyi érintett főigazgatósággal szorosan együttműködve kell meghatározni. A stratégiai tervezési folyamat meghatározza a rendelet 7. cikke és e határozat 5. cikke szerinti küldetéseket.
E széles körű konzultációk alapján a stratégiai tervezés a tevékenységek vonatkozásában közös célkitűzéseket és közös területeket fog meghatározni, ilyenek például a partnerségi területek (a javasolt jogalap csak a felhasználásukra irányadó eszközöket és a kritériumokat határozza meg) és a küldetési területek.
A stratégiai tervezés elő fogja segíteni az érintett területekre vonatkozó szakpolitikák uniós szintű kidolgozását és végrehajtását, valamint a tagállamokban alkalmazott szakpolitikák és szakpolitikai megközelítések kiegészítését. A stratégiai tervezés során figyelembe kell venni az uniós szakpolitikai prioritásokat, hogy a kutatás és az innováció fokozott mértékben hozzájáruljon a szakpolitikai célok megvalósulásához. A stratégiai tervezés keretében ezenkívül számításba kell venni előretekintő tevékenységeket, tanulmányokat és egyéb tudományos bizonyítékokat, valamint az uniós és nemzeti szinten meglévő, vonatkozó kezdeményezéseket.
A stratégiai tervezés elő fogja mozdítja a szinergiákat a Horizont Európa és más uniós programok – köztük az Euratom-program – között, így az uniós költségvetés és a nem finanszírozási eszközök valamennyi kapcsolódó programja tekintetében a kutatás és innováció referenciapontjává válik. Ez a kutatási és innovációs eredmények gyorsabb elterjedését és piaci hasznosítását is elő fogja segíteni, valamint lehetővé teszi a párhuzamosságok, illetve a finanszírozási lehetőségek közötti átfedések kiküszöbölését. A stratégiai tervezés keretet fog biztosítani a Közös Kutatóközpont közvetlen kutatási tevékenységeinek és a program keretében támogatott egyéb tevékenységeknek az összekapcsolására, beleértve a szakpolitika támogatására szolgáló eredmények felhasználását is.
A stratégiai tervezési folyamat azonosítani fogja az Európai horizont és más uniós programok közötti meglévő kapcsolatokat, és lehetőségeket kínál az uniós, regionális és nemzeti alapok közötti szinergiákra. Az Európai horizont az uniós költségvetés és a nem finanszírozási eszközök valamennyi kapcsolódó programja tekintetében a kutatás és innováció referenciapontjává válik, az EU politikai prioritásainak és célkitűzéseinek megvalósítása érdekében. Keretet fog biztosítani a Közös Kutatóközpont közvetlen kutatási tevékenységeinek és a program keretében támogatott egyéb tevékenységeknek az összekapcsolására is, beleértve a szakpolitika támogatására szolgáló eredmények felhasználását is.
Egy stratégiai terv többéves stratégiát fog megállapítani a (11. cikkben meghatározott) munkaprogram tartalmának megvalósítására, egyúttal pedig elegendő rugalmasságot fog biztosítani a váratlan lehetőségek és válságok gyors kezeléséhez. Mivel a Horizont Európa hét évre szóló program, a gazdasági, társadalmi és szakpolitikai környezet, amelyben működni fog, jelentősen megváltozhat még a program futamideje alatt. A Horizont Európa keretprogramnak képesnek kell lennie gyorsan alkalmazkodni ezekhez a változásokhoz. Ezért lehetőséget kínál majd az alábbiakban meghatározottakon kívüli tevékenységek támogatására, amennyiben ezt a jelentősebb fejleményekre, előre nem látható eseményekre, szakpolitikai igényekre vagy válsághelyzetekre – például a járványokból fakadó komoly egészségügyi veszélyekre – való reagálás megfelelően indokolja.
A Horizont Európa végrehajtása során különös hangsúlyt fog kapni a kutatás és az innováció kiegyensúlyozott megközelítése, amely nem csupán új termékek, folyamatok és szolgáltatások tudományos és műszaki ismeretek és áttörések alapján történő kifejlesztésére korlátozódik, hanem a létező technológiák újfajta alkalmazását, a folyamatos fejlesztést, valamint a nem technológiai és a társadalmi innovációt is magában foglalja. A kutatási innováció rendszerszintű, több tudományágat érintő, ágazatközi és több szakpolitikai területet is felölelő megközelítése biztosítja majd, hogy a kihívások kezelése mellett új versenyképes vállalkozások és iparágak jelenhessenek meg, serkentsék a versenyt, ösztönözzék a magánberuházásokat és a belső piacon megőrizzék az egyenlő versenyfeltételeket.
A „Globális kihívások és ipari versenyképesség” és a „Nyílt innováció” pillér esetében a kutatást és az innovációt ki fogják egészíteni olyan tevékenységek, amelyek a forgalomba hozatalt és a végfelhasználói felhasználást készítik elő, így például a demonstráció, a prototípus-készítés vagy a koncepcióigazolás, kivéve azonban a kutatási és az innovációs szakaszon túli kereskedelmi hasznosítással kapcsolatos tevékenységeket. Ez a keresletoldali tevékenységek támogatására is ki fog terjedni annak érdekében, hogy elősegíthető legyen az innovációk széles körének gyorsabb bevezetése és terjesztése. A hangsúly a nem előíró jellegű pályázati felhívásokra kerül.
A Horizont 2020 tapasztalataira építve a „Globális kihívások és ipari versenyképesség” pillér keretében a társadalomtudományok és a bölcsészettudományok valamennyi klaszter szerves részét fogják képezni, az egyedi és célzott tevékenységeket is beleértve. Hasonlóképpen a tengerkutatást, a tengerhasznosítási célú kutatást és innovációt érintő tevékenységek végrehajtása az integrált uniós tengerpolitikával, a közös halászati politikával és a nemzetközi kötelezettségvállalásokkal összhangban stratégiai és integrált módon fog történni.
E program keretében továbbra is támogatásban részesülnek a Horizont 2020 keretében támogatott, jövőbeni és kialakulóban lévő technológiák (FET) területét érintő kiemelt kezdeményezések. Mivel a szóban forgó kezdeményezések jelentős hasonlóságot mutatnak a küldetésekkel, az egyéb kiemelt FET-kezdeményezések – ha vannak – a keretprogramban a jövőbeni és kialakulóban lévő technológiákra irányuló küldetésekként részesülnek támogatásban.
Az EU nemzetközi partnereivel a tudományos és technológiai együttműködés keretében folytatott párbeszéd és a világ főbb régióival folytatott politikai párbeszéd jelentős mértékben hozzá fog járulni az együttműködési lehetőségek módszeres feltárásához, ami – ha ahhoz országok/régiók szerinti differenciálás is társul – segíteni fogja a prioritások meghatározását.
Míg az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) által az innovációs ökoszisztémákra helyezett hangsúly természetes módon illeszkedik a Horizont Európa nyílt innovációs pillérébe, az EIT tudományos és innovációs társulásainak (TIT-ek) tervezése a stratégiai tervezési folyamaton keresztül összhangba fog kerülni a globális kihívások és az ipari versenyképesség pillérével.
Gyorsított kutatás és innováció
Az Európai horizont biztosítja a lehetőséget a kedvezményezettek számára, hogy gyorsabban igényelhessenek finanszírozást, amennyiben a az összes klaszter, az EIC és a „kiválósági központ” munkaprogramjai így rendelkeznek, amely a kutatási és innovációs tevékenységekre is kiterjed. A Horizont 2020 keretében meglévő, gyorsított innovációt célzó eszköz sikerére építve ez a megközelítés folyamatosan nyílt pályázati felhívások alapján alulról építkező logikát fog alkalmazni, és a támogatás odaítéléséhez szükséges idő nem haladja meg a hat hónapot. A „kiválóság terjesztése“ részben ez a megközelítés a kevésbé fejlett uniós tagállamokat is támogatni fogja abban, hogy gyorsabban és alulról szerveződő módon juthassanak pénzügyi forrásokhoz. Ezt a módozatot a program költségvetésének legalább 15%-ára kell alkalmazni.
Terjesztés és kommunikáció
Terjesztés és kommunikáció
A Horizont Európa célzottan támogatni fogja a tudományos publikációkhoz, tudástárakhoz, adatforrásokhoz való szabad hozzáférést. Támogatást fog nyújtani – többek között a más uniós programokkal való együttműködés keretében – a közzétételi és ismeretterjesztési cselekvéseknek, ideértve az eredmények megfelelő nyelven és formában történő csoportosítását és prezentációját, ami által megszólíthatók lesznek a célközönségek, valamint a polgárok, az iparág, a közigazgatási szervek, a tudományos élet képviselői, a civil társadalmi szervezetek és a politikai döntéshozók hálózatai. A Horizont Európa e cél elérésére fejlett technológiákat és intelligens eszközöket vehet igénybe.
Az Európai horizont élzottan támogatni fogja a tudományos publikációkhoz, tudástárakhoz, adatforrásokhoz való szabad hozzáférést. Támogatást fog nyújtani – többek között a más uniós programokkal való együttműködés keretében – a közzétételi és ismeretterjesztési cselekvéseknek, ideértve az eredmények megfelelő nyelven és formában történő csoportosítását és prezentációját, ami által megszólíthatók lesznek a célközönségek, valamint a polgárok, az iparág, a közigazgatási szervek, a tudományos közösség, a civil társadalmi szervezetek és a politikai döntéshozók hálózatai. Az Európai horizont e cél elérésére fejlett technológiákat és intelligens eszközöket vehet igénybe.
Megfelelő támogatásban fog részesülni a program potenciális pályázóknak való kommunikálása (például nemzeti kapcsolattartó pontok).
Megfelelő támogatásban fog részesülni a program potenciális pályázóknak való kommunikálása (például nemzeti kapcsolattartó pontok).
A Horizont Európa keretprogram kapcsán a Bizottság is végre fog hajtani tájékoztatási és kommunikációs tevékenységeket annak hangsúlyozására, hogy az eredmények uniós finanszírozás segítségével születtek. E tevékenységek többek között kiadványok, sajtókapcsolatok, rendezvények, tudástárak, adatbázisok, többcsatornás platformok, honlapok vagy a közösségi média célzott használata révén is felhívják majd a lakosság figyelmét a kutatás és az innováció fontosságára, valamint az EU által támogatott kutatás és innováció szélesebb körű hatására és jelentőségére. A Horizont Európa emellett ahhoz is támogatást nyújt a kedvezményezetteknek, hogy kommunikálják munkájukat és annak a társadalom egészére gyakorolt hatását.
Az Európai horizont keretprogram kapcsán a Bizottság is végre fog hajtani tájékoztatási és kommunikációs tevékenységeket annak hangsúlyozására, hogy az eredmények uniós finanszírozás segítségével születtek. E tevékenységek többek között kiadványok, sajtókapcsolatok, rendezvények, tudástárak, adatbázisok, többcsatornás platformok, honlapok vagy a közösségi média célzott használata révén is felhívják majd a lakosság figyelmét a kutatás és az innováció fontosságára, valamint az EU által támogatott kutatás és innováció szélesebb körű hatására és jelentőségére. Az Európai horizont emellett ahhoz is támogatást nyújt a kedvezményezetteknek, hogy kommunikálják munkájukat és annak a társadalom egészére gyakorolt hatását.
Hasznosítás és piaci elterjedés
Hasznosítás és piaci elterjedés
A Bizottság átfogó intézkedéseket fog bevezetni a Horizont Európa keretében létrejött eredmények és ismeretanyag hasznosítása érdekében. Ez fel fogja gyorsítani a piaci elterjedéshez vezető hasznosítást és fokozni fogja a program hatását.
A Bizottság átfogó intézkedéseket fog bevezetni az Európai horizont keretében létrejött eredmények és ismeretanyag hasznosítása érdekében, amely magában foglalja a szabványosítás előmozdítását is. Ez fel fogja gyorsítani a piaci elterjedéshez vezető hasznosítást és fokozni fogja a program hatását.
A Bizottság rendszeresen azonosítja és feljegyzi majd a program keretében végzett kutatási és innovációs tevékenységek eredményeit, valamint a program európai hozzáadott értékének maximalizálása érdekében megkülönböztetéstől mentes módon fogja továbbadni az ilyen eredményeket és a létrehozott ismeretanyagot az iparág, a különféle méretű vállalkozások, a közigazgatási szervek, a tudományos élet képviselői, a civil társadalmi szervezetek és a szakpolitikai döntéshozók számára, illetve terjeszti majd az említett szereplők körében.
A Bizottság rendszeresen azonosítja és feljegyzi majd a program keretében végzett kutatási és innovációs tevékenységek eredményeit, valamint a program európai hozzáadott értékének maximalizálása érdekében megkülönböztetéstől mentes módon fogja továbbadni az ilyen eredményeket és a létrehozott ismeretanyagot az iparág, a különféle méretű vállalkozások, a közigazgatási szervek, a tudományos közösség, a civil társadalmi szervezetek és a szakpolitikai döntéshozók számára, illetve terjeszti majd az említett szereplők körében. Az új Európai Innovációs Tanács esetében külön nyomonkövetési eljárás kerül alkalmazásra.
Nemzetközi együttműködés
Nemzetközi együttműködés
Nagyobb hatás lesz elérhető a cselekvéseknek a példátlan mértékű nemzetközi együttműködési erőfeszítések keretében a világ más nemzeteivel és régióival való összehangolása révén. A fenntarthatósággal, a megerősített kutatási és innovációs kiválósággal és a versenyképességgel kapcsolatos uniós tevékenységek támogatására irányuló kezdeményezések szerves részeként a kölcsönös előnyök alapján a partnerek világszerte felkérést kapnak arra, hogy csatlakozzanak az uniós erőfeszítésekhez.
Nagyobb hatás lesz elérhető a cselekvéseknek a példátlan mértékű nemzetközi együttműködési erőfeszítések keretében a világ más nemzeteivel és régióival való összehangolása révén. A fenntarthatósággal, a megerősített kutatási és innovációs kiválósággal és a versenyképességgel kapcsolatos uniós tevékenységek támogatására irányuló kezdeményezések szerves részeként a kölcsönös előnyök alapján a partnerek – a tudományos közösséget, az ipart, a civil társadalmi szervezeteket, a kormányokat és az NGO-kat is beleértve – világszerte felkérést kapnak arra, hogy csatlakozzanak az uniós erőfeszítésekhez. A partnerek közötti nemzetközi tudástranszfer, a kapacitás és infrastruktúra megosztása fogja vezérelni a közös megközelítéseket és a szabályozást, amely minden fél számára szinergikus cserét fog biztosítani.
A nemzetközi közös fellépés biztosítani fogja a globális társadalmi kihívások és a fenntartható fejlesztési célok hatékony kezelését, a világ legtehetségesebbjeinek, legjobb szakértőinek és erőforrásainak elérését, valamint az innovatív megoldások kínálatának és keresletének növekedését.
A nemzetközi közös fellépés biztosítani fogja a globális kihívások és a fenntartható fejlesztési célok hatékony kezelését, a világ legtehetségesebbjeinek, legjobb szakértőinek és erőforrásainak elérését, valamint az innovatív megoldások kínálatának és keresletének növekedését. A nemzetközi együttműködés közös célok köré fog felépülni. Ez meg fogja könnyíteni az európai kutatók számára, hogy területük legjobb kutatóival dolgozzanak együtt.
Az értékelés munkamódszerei
Az értékelés munkamódszerei
Az értékelési folyamat során a nagy színvonalú független szakértelem igénybevétele minden érdekelt fél, közösség és érdekeltség körében alátámasztja a program szerepét, valamint előfeltétele annak, hogy megőrizhető legyen a finanszírozott tevékenységek kiválósága és jelentősége.
Az értékelési folyamat során a nagy színvonalú független szakértelem igénybevétele minden érdekelt fél, közösség és érdekeltség körében alátámasztja a program szerepét, valamint előfeltétele annak, hogy megőrizhető legyen a finanszírozott tevékenységek kiválósága és jelentősége.
A Bizottság vagy a finanszírozó szerv a költségvetési rendelet 61. cikkével összhangban biztosítani fogja az eljárás pártatlanságát és az összeférhetetlenség elkerülését.
A Bizottság vagy a finanszírozó szerv a költségvetési rendelet 61. cikkével összhangban biztosítani fogja az eljárás pártatlanságát és az összeférhetetlenség elkerülését.
Kivételes esetben, ha azt a rendelkezésre álló legjobb szakértők igénybevételének követelménye és/vagy a kellően felkészült szakértők szűk köre indokolja, az értékelő bizottságot segítő vagy az abban tagsággal rendelkező független szakértők értékelhetik azokat a konkrét pályázatokat, amelyek megállapításuk szerint érdeklődésre tarthatnak számot. Ebben az esetben a Bizottság vagy a finanszírozó szerv minden korrekciós intézkedést megtesz az értékelési eljárás integritása érdekében. Az értékelési eljárás irányítása ennek megfelelően fog történni, ideértve a különböző szakértők közötti együttműködést felölelő szakaszt is. Az értékelőbizottság a finanszírozható pályázatok azonosításánál figyelembe fogja venni a sajátos körülményeket.
Ha azt a rendelkezésre álló legjobb szakértők igénybevételének követelménye és/vagy a kellően felkészült szakértők szűk köre indokolja, az értékelő bizottságot segítő vagy az abban tagsággal rendelkező független szakértők értékelhetik azokat a konkrét pályázatokat, amelyek megállapításuk szerint érdeklődésre tarthatnak számot. Ebben az esetben a Bizottság vagy a finanszírozó szerv minden korrekciós intézkedést megtesz az értékelési eljárás integritása érdekében, többek között az összeférhetetlenségre való tekintettel is. Az értékelési eljárás irányítása ennek megfelelően fog történni, ideértve a különböző szakértők közötti együttműködést felölelő szakaszt is. E folyamat alkalmazásáról a program éves ellenőrzési jelentésében kell beszámolni. Az értékelőbizottság a finanszírozható pályázatok azonosításánál figyelembe fogja venni a sajátos körülményeket.
Módosítás 23
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – I rész
I NYÍLT TUDOMÁNY
I KIVÁLÓ ÉS NYÍLT TUDOMÁNY
A megértés és az ismeretszerzés terén az áttörések elérésére való törekvés, az ennek eléréséhez szükséges világszínvonalú létesítmények, ezen belül is a kutatási és innovációs célú fizikai infrastruktúrák és tudásinfrastruktúrák, valamint a tudás nyilvános terjesztéséhez és megosztásához szükséges eszközök, továbbá a megfelelő számú kiváló kutató rendelkezésre állása képezik a gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődés minden formájának központi elemét.
A megértés és az ismeretszerzés terén az áttörések elérésére való törekvés, az ennek eléréséhez szükséges világszínvonalú létesítmények, ezen belül is a kutatási és innovációs célú fizikai infrastruktúrák és e-infrastruktúrák, valamint a tudás nyilvános terjesztéséhez és megosztásához szükséges eszközök, továbbá a megfelelő számú kiváló kutató és újító rendelkezésre állása képezik a gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődés minden formájának központi elemét.
A nyílt és kiváló tudomány elválaszthatatlanul összekapcsolódik a világszínvonalú innovációk megvalósításával. A tudományos és technológiai paradigmaváltások a termelékenységnövekedés, a versenyképesség, a jólét, a fenntartható fejlődés és a társadalmi haladás fő mozgatórugói. Az ilyen paradigmaváltások az eddigiekben jellemzően a közszektor tudományos bázisából indultak ki, és csak azután fektették le egészen új iparágak és ágazatok alapját.
A nyílt és kiváló tudomány elválaszthatatlanul összekapcsolódik a világszínvonalú innovációk megvalósításával. A tudományos és technológiai paradigmaváltások a termelékenység, a fenntartható és inkluzív növekedés és fejlődés, a versenyképesség, a jólét, a fenntartható és inkluzív fejlődés és a társadalmi haladás fő mozgatórugói. Az ilyen paradigmaváltások az eddigiekben jellemzően a közszektor tudományos bázisából indultak ki, és csak azután fektették le egészen új iparágak és ágazatok alapját.
A különösen az egyetemeken, állami kutatóintézeteken és kutatási létesítményeken keresztül megvalósuló kutatási közberuházások gyakran hosszabb távú és kockázatosabb kutatásokra irányulnak és magánszektorbeli tevékenységeket egészítenek ki. Emellett hozzájárulnak a szakértelem, a szakismeretek és a tapasztalat létrejöttéhez, új tudományos eszközök és módszerek megteremtéséhez, valamint a legújabb ismeretek továbbítására szolgáló hálózatok létrehozásához.
A különösen az egyetemeken, állami kutatóintézeteken és kutatási létesítményeken keresztül megvalósuló kutatási közberuházások gyakran hosszabb távú és kockázatosabb kutatásokra irányulnak és magánszektorbeli tevékenységeket egészítenek ki. Emellett hozzájárulnak a magasan képzett emberi erőforrások, a szakértelem, a szakismeretek és a tapasztalat létrejöttéhez, új tudományos eszközök és módszerek megteremtéséhez, valamint a legújabb ismeretek továbbítására szolgáló hálózatok létrehozásához.
Az európai tudomány és az európai kutatók, akárcsak korábban, most is számos területen az élvonalban vannak. De nem vehetjük biztosra, hogy ez így is marad. Számos bizonyíték támasztja alá, hogy a kutatás ütemének folyamatos növekedésével az első helyért versengő országok száma is növekszik. A hagyományosan kihívást jelentő országokhoz – mint amilyen az Amerikai Egyesült Államok is – főként a világ újonnan iparosodó tájairól épp most zárkóznak fel további gazdasági hatalmak, köztük Kína és India, valamint olyan országok, amelyek kormányai felismerik, hogy a kutatásba való beruházások sokrétűen és bőségesen megtérülnek.
Az európai tudomány és az európai kutatók, akárcsak korábban, most is számos területen az élvonalban vannak. De nem vehetjük biztosra, hogy ez így is marad. Számos bizonyíték támasztja alá, hogy a kutatás ütemének folyamatos növekedésével az első helyért versengő országok száma is növekszik. A hagyományosan kihívást jelentő országokhoz – mint amilyen az Amerikai Egyesült Államok is – főként a világ újonnan iparosodó tájairól épp most zárkóznak fel további gazdasági hatalmak, köztük Kína és India, valamint olyan országok, amelyek kormányai felismerik, hogy a kutatásba való beruházások sokrétűen és bőségesen megtérülnek.
Módosítás 24
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – I rész – 1 pont – 1.1 pont
1.1.  Indokolás
1.1.  Indokolás
Ugyan a tudományos publikációk legnagyobb része a világon továbbra is az Unióban születik, az EU a méretéhez viszonyítva aránylag kevés, ám világszínvonalú kiválósági központjával „tömegesen termeli” az ismereteket, sok területen viszont átlagos vagy gyenge teljesítményt nyújt. Az USA-val és most már bizonyos mértékig Kínával összehasonlítva az EU még mindig inkább az „egyenletes kiválóság modelljét” követi, amelynek értelmében az erőforrások sok kutató és kutatóintézet között oszlanak meg. A másik kihívást pedig az jelenti, hogy számos uniós országban az állami szektor még mindig nem biztosít kellően vonzó feltételeket a legjobb kutatók számára. Az említett tényezők együttesen azt eredményezik, hogy Európa világviszonylatban nem számít különösebben vonzónak a tehetséges kutatók számára.
A tudományos publikációk legnagyobb része a világon továbbra is az Unióban születik. Az USA-val és most már bizonyos mértékig Kínával összehasonlítva az EU az „egyenletes kiválóság modelljét” követi, amelynek értelmében az erőforrások sok kutató és kutatóintézet között oszlanak meg. Egy másik kihívás az, hogy számos uniós országban az állami szektor kutatásba történő beruházásai az elfogadható határ alatt maradnak, ezért nem biztosítanak elegendően vonzó feltételeket a legjobb kutatók számára. Az említett tényezők együttesen azt eredményezik, hogy Európa világviszonylatban nem számít különösebben vonzónak a tehetséges kutatók számára.
A globális kutatási környezet drámai módon fejlődik, és az egyre kiterjedtebb tudományos munkát végző feltörekvő országok növekvő száma miatt – különös tekintettel Kínára – egyre inkább többpólusúvá válik. Ily módon, míg 2000-ben a világ kutatási és fejlesztési kiadásainak közel kétharmada az EU-nak és az Egyesült Államoknak volt tulajdonítható, addig 2013-ra ez az arány 50 % alá csökkent.
A globális kutatási környezet drámai módon fejlődik, és az egyre kiterjedtebb tudományos munkát végző feltörekvő országok növekvő száma miatt – különös tekintettel Kínára – egyre inkább többpólusúvá válik. Ily módon, míg 2000-ben a világ kutatási és fejlesztési kiadásainak közel kétharmada az EU-nak és az Egyesült Államoknak volt tulajdonítható, addig 2013-ra ez az arány 50 % alá csökkent. Továbbá a 2018-as innovációs eredménytábla megerősítette, hogy a K&F-fel kapcsolatos köz- és magánkiadások az EU egészében a 2010-es szint alatt maradnak, és nem teljesítik azon régi célkitűzést, amelynek értelmében a GDP 3%-át kellene K&F-tevékenységekre fordítani.
Az EKT a legjobb kutatókat rugalmas, hosszú távú finanszírozás nyújtásával támogatja, hogy áttörést hozó, nagy kockázattal járó, egyúttal azonban nagy megtérülést ígérő kutatási tevékenységeket végezzenek. Az EKT autonóm intézmény, amelyet egy független, a legjobb hírű és megfelelő szakértelemmel rendelkező különféle kutatókból, mérnökökből és elméleti szakemberekből álló Tudományos Tanács irányít. Az EKT a tehetségek és ötletek nagyobb kínálatából meríthet, mint bármelyik nemzeti rendszer, a kiválóságot oly módon erősítve, hogy a verseny a legjobb kutatók és a legjobb ötletek között dől el.
Az EKT a legjobb kutatókat, köztük fiatal kutatókat is, rugalmas, hosszú távú finanszírozás nyújtásával támogatja, hogy áttörést hozó, nagy kockázattal járó, egyúttal azonban nagy megtérülést ígérő kutatási tevékenységeket végezzenek. Az EKT autonóm intézmény, amelyet egy független, a nemeket és a tudományágakat kiegyensúlyozottan képviselő, a legjobb hírű és megfelelő szakértelemmel rendelkező különféle kutatókból, mérnökökből és elméleti szakemberekből álló Tudományos Tanács irányít. Az EKT a tehetségek és ötletek nagyobb kínálatából meríthet, mint bármelyik nemzeti rendszer, a kiváló kutatást minden tudományterületen oly módon erősítve, hogy a verseny a legjobb kutatók és a legjobb ötletek között dől el.
Az EKT által finanszírozott felderítő kutatás jelentős közvetlen hatást fejt ki: ismereteink határainak kitolásával új és sok esetben nem várt tudományos és technológiai eredmények születhetnek, illetve új kutatási területek nyílhatnak meg. Ez cserébe az innovációt és a vállalkozói leleményességet inspiráló, a társadalmi kihívások kezelésére szolgáló, gyökeresen új ötleteket hozhat magával. Az EKT a fentieken túlmenően jelentős strukturális hatást is kifejt azáltal, hogy az egyes kutatók és cselekvések számára nyújtott közvetlen támogatás mellett javítja az európai kutatási rendszer színvonalát. Az EKT által finanszírozott cselekvések és kutatók ösztönző célokat tűznek ki az európai felderítő kutatás elé, világszinten növelve annak ismertségét, valamint munkahelyként és munkaterületként fokozva vonzerejét az élvonalbeli kutatók körében. Az EKT által finanszírozott kutatók foglalkoztatása jelentette presztízs felszítja az európai egyetemek és kutatószervezetek közötti versenyt, hogy a lehető legvonzóbb feltételeket kínálják a legjobb kutatók számára, közvetett módon pedig segíthet számukra saját viszonylagos erősségeik és hiányosságaik felmérésében és a reformok végrehajtásában.
Az EKT által finanszírozott felderítő kutatás jelentős közvetlen hatást fejt ki: ismereteink határainak kitolásával új és sok esetben nem várt tudományos, technológiai és társadalmi eredmények születhetnek, illetve új kutatási területek nyílhatnak meg. Ez cserébe az innovációt és a vállalkozói leleményességet inspiráló, a társadalmi kihívások kezelésére szolgáló, gyökeresen új ötleteket hozhat magával. Az EKT a fentieken túlmenően jelentős strukturális hatást is kifejt azáltal, hogy az egyes kutatók és cselekvések számára nyújtott közvetlen támogatás mellett javítja az európai kutatási rendszer színvonalát. Az EKT által finanszírozott cselekvések és kutatók ösztönző célokat tűznek ki az európai felderítő kutatás elé, világszinten növelve annak ismertségét, valamint munkahelyként és munkaterületként fokozva vonzerejét az élvonalbeli kutatók körében. Az EKT által finanszírozott kutatók foglalkoztatása jelentette presztízs felszítja az európai egyetemek és kutatószervezetek közötti versenyt, hogy a lehető legvonzóbb feltételeket kínálják a legjobb kutatók számára, közvetett módon pedig segíthet számukra saját viszonylagos erősségeik és hiányosságaik felmérésében és a reformok végrehajtásában.
Az elmúlt 10 évben, az EKT létrehozása óta csökkent az USA és az uniós országok kutatási teljesítménye közötti eltérés. Az EKT az összes európai kutatás viszonylag kis százalékát finanszírozza, de arányait tekintve mégis jóval nagyobb tudományos hatást ér el. Az EKT által támogatott kutatások átlagos impaktfaktora a világ első számú kutatóegyetemeinek szintjével vetekszik. Az EKT kutatási teljesítménye rendkívül magas a világ legnagyobb kutatásfinanszírozóihoz képest. Az EKT rengeteg felderítő kutatást finanszíroz számos olyan kutatási területen, ahol a legnagyobb idézettséget sikerült elérni, ideértve a rohamosan fejlődő területek is. Jóllehet az EKT által nyújtott finanszírozás célkeresztjében a felderítő kutatás áll, neki köszönhetően jelentős számú szabadalom született.
Az elmúlt 10 évben, az EKT létrehozása óta csökkent az USA és az uniós országok kutatási teljesítménye közötti eltérés. Az EKT az összes európai kutatás viszonylag kis százalékát finanszírozza, de arányait tekintve mégis jóval nagyobb tudományos hatást ér el. Az EKT által támogatott kutatások átlagos impaktfaktora a világ első számú kutatóegyetemeinek szintjével vetekszik. Az EKT kutatási teljesítménye rendkívül magas a világ legnagyobb kutatásfinanszírozóihoz képest. Az EKT rengeteg felderítő kutatást finanszíroz számos olyan kutatási területen, ahol a legnagyobb idézettséget sikerült elérni, ideértve a rohamosan fejlődő területek is. Jóllehet az EKT által nyújtott finanszírozás célkeresztjében a felderítő kutatás áll, neki köszönhetően jelentős számú szabadalom született.
Egyértelműen bizonyítható tehát, hogy pályázati felhívásai révén az EKT kiváló kutatókat vonz és finanszíroz, valamint hogy az EKT cselekvései a feltörekvő területeken jelentős mértékben járulnak hozzá a világ legjelentősebb és legnagyobb hatást kifejtő kutatási eredményeihez, áttöréseket és jelentős előrelépéseket érve el. Az EKT által támogatottak munkája szintén rendkívül sok tudományterületet fed le, továbbá az EKT által támogatottak nemzetközi szintű együttműködést folytatnak, eredményeiket pedig az összes kutatási területen nyíltan közzéteszik, ideértve a társadalom- és bölcsészettudományokat is.
Egyértelműen bizonyítható tehát, hogy pályázati felhívásai révén az EKT kiváló kutatókat vonz és finanszíroz, valamint hogy az EKT cselekvései a feltörekvő területeken jelentős mértékben járulnak hozzá a világ legjelentősebb és legnagyobb hatást kifejtő kutatási eredményeihez, áttöréseket és jelentős előrelépéseket érve el. Az EKT által támogatottak munkája szintén várhatóan egyre több tudományterületet fed le, továbbá az EKT által támogatottak nemzetközi szintű együttműködést folytatnak, eredményeiket pedig az összes kutatási területen nyíltan közzéteszik, ideértve a társadalom- és bölcsészettudományokat is.
Arra is vannak már bizonyítékok, hogy az EKT által nyújtott támogatások hosszú távú hatást gyakorolnak a szakmai pályafutásra, a magasan képzett posztdoktori és doktori fokozattal rendelkezők képzésére, az európai kutatási rendszer világszintű ismertségének és presztízsének növekedésére, valamint erőteljes példamutatása révén a nemzeti kutatási rendszerekre. Ez a hatás az EU egyenletes kiválósági modelljét tekintve felettébb hasznos, mert az, hogy valaki EKT-finanszírozásban részesül, a kutatási minőség pontosabb mutatójaként szolgálhat, mint az intézmény státusza alapján történő elismerés, illetve fel is válthatja azt. Ez lehetővé teszi az ambiciózus egyének, intézmények, régiók és országok számára, hogy azokat a kezdeményezéseket ragadják meg és azokat a kutatási profilokat fejlesszék, amelyek terén különösen erősek.
Arra is vannak már bizonyítékok, hogy az EKT által nyújtott támogatások hosszú távú hatást gyakorolnak a szakmai pályafutásra, a magasan képzett kutatók, doktori és posztdoktori fokozattal rendelkezők képzésére, az európai kutatási rendszer világszintű ismertségének és presztízsének növekedésére, valamint erőteljes példamutatása révén a nemzeti kutatási rendszerekre. Ez a hatás az EU egyenletes kiválósági modelljét tekintve felettébb hasznos, mert az, hogy valaki EKT-finanszírozásban részesül, a kutatási minőség megbízható mutatójaként szolgálhat, mint az intézmény státusza alapján történő elismerés, illetve fel is válthatja azt. Ez lehetővé teszi az ambiciózus egyének, intézmények, régiók és országok számára, hogy azokat a kezdeményezéseket ragadják meg és azokat a kutatási profilokat fejlesszék, amelyek terén különösen erősek.
Módosítás 25
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – I rész – 1 pont – 1.2 pont – 1.2.1 pont
1.2.  Beavatkozási területek
1.2.  Beavatkozási területek
1.2.1.  Felderítő kutatás
1.2.1.  Felderítő kutatás
Az EKT által finanszírozott kutatás várhatóan – kiváló minőségű tudományos publikációk kíséretében – előrelépésekhez vezet az ismeretek határán, valamint jelentős potenciális társadalmi és gazdasági hatással járó kutatási eredményeket hoz magával, amelyekhez az EKT által a felderítő kutatás tekintetében meghatározott egyértelmű és ösztönző célok fognak társulni Unió-, Európa- és világszerte. Azzal a céllal, hogy az EU vonzóbb környezetet teremtsen a világ legjobb tudósai számára, az EKT mérhető javulás elérésére törekszik abban a tekintetben, hogy növekedjen a világon leggyakrabban idézett publikációk felső 1 %-ába eső uniós publikációk aránya, továbbá a támogatását élvező nem európai kiváló kutatók számának jelentős növelésére törekszik. Az EKT a finanszírozást jól meghatározott elvek szerint nyújtja. Az EKT-támogatások odaítélésének egyedüli feltétele a tudományos kiválóság. Az EKT az alulról építkezés elvét követi, és előre nem határoz meg prioritásokat.
Az EKT által finanszírozott kutatás várhatóan – kiváló minőségű tudományos publikációk kíséretében – előrelépésekhez vezet az ismeretek határán, valamint jelentős potenciális társadalmi, gazdasági és környezeti hatással járó kutatási eredményeket hoz magával, amelyekhez az EKT által a felderítő kutatás tekintetében meghatározott egyértelmű és ösztönző célok fognak társulni Unió-, Európa- és világszerte. Azzal a céllal, hogy az EU vonzóbb környezetet teremtsen a világ legjobb tudósai számára, az EKT mérhető javulás elérésére törekszik abban a tekintetben, hogy növekedjen a világon leggyakrabban idézett publikációk felső 1 %-ába eső uniós publikációk aránya, továbbá a támogatását élvező nem európai kiváló kutatók számának jelentős növelésére törekszik. Az EKT a finanszírozást jól meghatározott elvek szerint nyújtja. Az EKT-támogatások odaítélésének egyedüli feltétele a tudományos kiválóság. Az EKT az alulról építkezés elvét követi, és előre nem határoz meg prioritásokat.
Nagy vonalakban
Nagy vonalakban
–  hosszú távra finanszírozás nyújtása az áttörést hozó, nagy kockázattal járó, egyúttal azonban nagy megtérülést ígérő kutatási tevékenységeket végző kiváló kutatók és kutatócsoportjaik támogatására;
–  hosszú távra finanszírozás nyújtása az áttörést hozó, nagy kockázattal járó, egyúttal azonban nagy megtérülést ígérő kutatási tevékenységeket végző kiváló kutatók és kutatócsoportjaik támogatására;
–  a kiváló elképzelésekkel rendelkező pályakezdő kutatók támogatása függetlenné válásuk azon szakaszában, amikor megszilárdítják saját kutatócsoportjukat és kutatási programjukat;
–  a kiváló elképzelésekkel rendelkező pályakezdő kutatók támogatása függetlenné válásuk azon szakaszában, amikor megszilárdítják saját kutatócsoportjukat és kutatási programjukat;
–  a tudományos világban áttörést ígérő, újszerű munkamódszerek támogatása, valamint a finanszírozott kutatásban rejlő kereskedelmi és társadalmi innovációs lehetőségek elősegítése;
–  a tudományos világban áttörést ígérő, újszerű munkamódszerek támogatása, valamint a finanszírozott kutatásban rejlő kereskedelmi és társadalmi innovációs lehetőségek elősegítése;
–  a tapasztalatok és a bevált gyakorlatok regionális és nemzeti kutatásfinanszírozó ügynökségekkel való megosztása a kiváló kutatók támogatásának elősegítése érdekében;
–  a tapasztalatok és a bevált gyakorlatok regionális és nemzeti kutatásfinanszírozó ügynökségekkel, valamint más uniós szervekkel való megosztása a kiváló kutatók támogatásának elősegítése érdekében;
–  az EKT-programok ismertségének fokozása.
–  az EKT-programok ismertségének fokozása.
Módosítás 26
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – I rész – 1 pont – 1.3 pont – 1.3.1 pont – 2 bekezdés – 2 pont – 4 franciabekezdés
–  felülvizsgálja és értékeli az EKT eredményeit, valamint az EKT által finanszírozott kutatások minőségét és hatásait, továbbá korrekciós vagy jövőbeli cselekvésekre vonatkozó ajánlásokat fogalmaz meg;
–  időszakonként külső felülvizsgálatra és értékelésre nyújtja be az EKT eredményeit, valamint az EKT által finanszírozott kutatások minőségét és hatásait, továbbá, ennek megfelelően, korrekciós vagy jövőbeli cselekvésekre vonatkozó ajánlásokat fogad el és iránymutatásokat határoz meg;
Módosítás 27
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – I rész – 2 pont – 2.1 pont
2.1.  Indokolás
2.1.  Indokolás
Európának olyan jól képzett és rugalmas humántőke-alapra van szüksége a kutatás és innováció terén, amely könnyedén képes alkalmazkodni a fenntartható megoldásokhoz, egyúttal könnyen megtalálja ezeket a megoldásokat a jövőbeli kihívásokra, például az Európát érintő jelentős demográfiai változásokra. A kiválóság érdekében a kutatóknak mobilnak kell lenniük, több országot, ágazatot és tudományágat érintve kell együttműködniük és terjeszteniük az ismereteket, hogy az ismeretek és készségek megfelelő kombinációjával megbirkózzanak a társadalmi kihívásokkal és támogassák az innovációt.
Európának olyan jól képzett és rugalmas humán erőforrásokra van szüksége a kutatás és innováció terén, amely könnyedén képes alkalmazkodni a fenntartható megoldásokhoz, egyúttal könnyen megtalálja ezeket a megoldásokat a jelenlegi és jövőbeli kihívásokra, például az Európát érintő jelentős demográfiai változásokra. A kiválóság érdekében a kutatóknak mobilnak kell lenniük, hozzáféréssel kell rendelkezniük a magas színvonalú infrastruktúrához sok területen, több országot, ágazatot és tudományágat érintve kell együttműködniük és terjeszteniük az ismereteket, hogy az ismeretek és készségek megfelelő kombinációjával megbirkózzanak a társadalmi kihívásokkal és támogassák az innovációt.
Európa a tudomány egyik vezető központja: több ezer egyetemén, kutatóközpontjaiban és a világ élvonalában lévő vállalatainál mintegy 1,8 millió kutató dolgozik. Becslések szerint azonban az Uniónak 2027-ig legalább egymillió új kutatót kell képeznie és foglalkoztatnia annak érdekében, hogy elérje a kutatási és innovációs beruházások növeléséhez meghatározott célokat. Ez az igény a nem tudományos ágazatban különösen szembetűnő. Az Uniónak meg kell erősítenie arra irányuló törekvéseit, hogy több fiatal nő és férfi számára tegye vonzóvá a kutatási pályát, Európába vonzza a harmadik országok kutatóit, valamint megtartsa saját kutatóit, és reintegrálja Európában a kontinensen kívül dolgozó európai kutatókat. Ezen túlmenően tovább kell javítani a kutatók munkavégzési feltételeit az Európai Kutatási Térségben, hogy minél szélesebb körben valósuljon meg a kiválóság terjesztése. E tekintetben szorosabb kapcsolatokra van szükség, különösen az Európai Oktatási Térséggel (EEdA), az Európai Regionális Fejlesztési Alappal (ERFA) és az Európai Szociális Alappal (ESZA).
Európa a tudomány egyik vezető központja: több ezer egyetemén, kutatóközpontjaiban és a világ élvonalában lévő vállalatainál mintegy 1,8 millió kutató dolgozik. Becslések szerint azonban az Uniónak 2027-ig legalább egymillió új kutatót kell képeznie és foglalkoztatnia annak érdekében, hogy elérje a kutatási és innovációs beruházások növeléséhez meghatározott célokat. Ez az igény a nem tudományos ágazatban különösen szembetűnő.
Az Uniónak meg kell erősítenie arra irányuló törekvéseit, hogy több fiatal nő és férfi számára tegye vonzóvá a kutatási pályát, Európába vonzza a harmadik országok kutatóit, valamint megtartsa saját kutatóit, és reintegrálja Európában a kontinensen kívül dolgozó európai kutatókat.
E cél elérése érdekében figyelmet kell fordítani az olyan programokra, amelyek nagyobb rugalmasságot biztosítanak mindkét nemhez tartozó kutatók számára a munka és a családi élet közötti egyensúly biztosítása érdekében.
A mobilitási programoknak tényleges esélyegyenlőséget kell biztosítaniuk, és a női kutatók mobilitását akadályozó tényezők felszámolására irányuló egyedi intézkedéseket kell tartalmazniuk.
Ezen túlmenően a kiválósági pecsétet továbbra is alkalmazni kell a Marie Skłodowska-Curie-cselekvések keretében kiírt felhívásokra és tovább kell javítani a kutatók munkavégzési feltételeit az Európai Kutatási Térségben, a szinergiák biztosítása érdekében, és hogy minél szélesebb körben valósuljon meg a kiválóság terjesztése. E tekintetben szorosabb kapcsolatokra van szükség, különösen az Európai Oktatási Térséggel (EEdA), az Európai Regionális Fejlesztési Alappal (ERFA) és az Európai Szociális Alappal (ESZA).
Ezeket a kihívásokat rendszerszintű jellegük miatt, és mivel megoldásukhoz tagállamok közötti erőfeszítésre van szükség, a leghatékonyabban uniós szinten lehet kezelni.
Ezeket a kihívásokat rendszerszintű jellegük miatt, és mivel megoldásukhoz tagállamok közötti erőfeszítésre van szükség, a leghatékonyabban uniós szinten lehet kezelni.
A Marie Skłodowska-Curie-cselekvések (MSCA) teljesen alulról építkező, kiváló kutatást helyezik a középpontba, és az alapkutatástól a piaci bevezetésen át az innovációs szolgáltatásokig minden kutatási és innovációs terület számára nyitva állnak. Idetartoznak az Európai Unió működéséről szóló szerződésben és az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződésben (Euratom-szerződés) érintett kutatási területek. Ha külön igény merül fel, és kiegészítő finanszírozási források válnak elérhetővé, a Marie Skłodowska-Curie-cselekvések meghatározott tevékenységekre irányulhatnak sajátos kihívások (beleértve az azonosított küldetéseket), kutatási és innovációs intézménytípusok vagy földrajzi helyek vonatkozásában annak érdekében, hogy reagálni lehessen a készségek, a kutatóképzés, a karrierfejlesztés és a tudásmegosztás terén fennálló európai igények változásaira.
A Marie Skłodowska-Curie-cselekvések (MSCA) teljesen alulról építkező, kiváló kutatást helyezik a középpontba, és az alapkutatástól a piaci bevezetésen át az innovációs szolgáltatásokig minden kutatási és innovációs terület számára nyitva állnak. Idetartoznak az Európai Unió működéséről szóló szerződésben és az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződésben (Euratom-szerződés) érintett kutatási területek. Ha külön igény merül fel, és kiegészítő finanszírozási források válnak elérhetővé, a Marie Skłodowska-Curie-cselekvések meghatározott típusú tevékenységekre irányulhatnak sajátos kihívások (beleértve az azonosított küldetéseket), és egyes kutatási és innovációs intézménytípusok vagy földrajzi helyek vonatkozásában annak érdekében, hogy reagálni lehessen a készségek, a kutatóképzés, a karrierfejlesztés és a tudásmegosztás terén fennálló európai igények változásaira.
A Marie Skłodowska-Curie-cselekvések legmegfelelőbb uniós szintű eszközök ahhoz, hogy Európába vonzzuk a harmadik országok kutatóit, ezért jelentősen hozzájárulnak a nemzetközi kutatási és innovációs együttműködéshez. A bizonyítékok azt mutatják, hogy a Marie Skłodowska-Curie-cselekvések az egyéneknek és a szervezeteknek kínált előnyök és a rendszerszintű pozitív hatásai mellett nagy hatást eredményező és áttörést jelentő kutatási eredményekhez vezetnek, miközben nagymértékben hozzájárulnak a társadalmi és stratégiai kihívások kezeléséhez. A humántőkébe való hosszú távú beruházások megtérülnek, amint azt azon Nobel-díjasok száma is jelzi, akik vagy Marie Skłodowska-Curie-ösztöndíjasok vagy -szakvezetők voltak.
A Marie Skłodowska-Curie-cselekvések az EKT-val együtt a legmegfelelőbb uniós szintű eszközök ahhoz, hogy Európába vonzzuk a harmadik országok kutatóit, ezért jelentősen hozzájárulnak a nemzetközi kutatási és innovációs együttműködéshez. A bizonyítékok azt mutatják, hogy a Marie Skłodowska-Curie-cselekvések az egyéneknek és a szervezeteknek kínált előnyök és a rendszerszintű pozitív hatásai mellett nagy hatást eredményező és áttörést jelentő kutatási eredményekhez vezetnek, miközben nagymértékben hozzájárulnak a társadalmi és stratégiai kihívások kezeléséhez. A humántőkébe való hosszú távú beruházások megtérülnek, amint azt azon Nobel-díjasok száma is jelzi, akik vagy Marie Skłodowska-Curie-ösztöndíjasok vagy -szakvezetők voltak.
A tudományos munkatársak, illetve a tudományos és nem tudományos ágazatok fogadó szervezetei közötti globális kutatási verseny, valamint a magas szintű tudás megteremtése és országok, ágazatok és tudományterületek közötti megosztása révén a Marie Skłodowska-Curie-cselekvések elsősorban a „Foglalkoztatás, növekedés és beruházás” elnevezésű menetrendben, az Unió kül- és biztonságpolitikára vonatkozó globális stratégiájában megfogalmazott célokhoz, valamint az ENSZ fenntartható fejlesztési céljaihoz járulnak hozzá.
A tudományos munkatársak, illetve a tudományos és nem tudományos ágazatok fogadó szervezetei közötti globális kutatási verseny, valamint a magas szintű tudás megteremtése és országok, ágazatok és tudományterületek közötti megosztása révén a Marie Skłodowska-Curie-cselekvések elsősorban a „Foglalkoztatás, növekedés és beruházás” elnevezésű menetrendben, az Unió kül- és biztonságpolitikára vonatkozó globális stratégiájában megfogalmazott célokhoz, valamint az ENSZ fenntartható fejlesztési céljaihoz járulnak hozzá.
Az Marie Skłodowska-Curie-cselekvések hozzájárulnak ahhoz, hogy az Európai Kutatási Térség hatékonyabban működjön, versenyképesebb legyen, és a globális színtéren vonzó alternatívává váljon. Ez a következőképpen valósítható meg: figyelmet kell szentelni a magasan képzett kutatók új generációjának, támogatást kell adni az európai és Európán kívüli feltörekvő tehetségeknek; elő kell mozdítani az új ismeretek és ötletek európai politikákba, gazdaságba és társadalomba való beillesztését és alkalmazását, egyebek mellett hatékonyabb tudományos párbeszéd és a nyilvánosság tájékoztatását szolgáló intézkedések révén; meg kell könnyíteni a kutatószervezetek együttműködését; és az Európai Kutatási Térségre gyakorolt határozott strukturális hatás révén támogatni kell egy nyitott munkaerőpiac létrejöttét, és normákat kell megállapítani a minőségi képzés, a vonzó foglalkoztatási feltételek és a minden kutató számára nyitott munkaerő-felvétel tekintetében.
Az Marie Skłodowska-Curie-cselekvések hozzájárulnak ahhoz, hogy az Európai Kutatási Térség hatékonyabban működjön, versenyképesebb legyen, és a globális színtéren vonzó alternatívává váljon. Ez a következőképpen valósítható meg: figyelmet kell szentelni a magasan képzett kutatók új generációjának, támogatást kell adni az európai és Európán kívüli feltörekvő tehetségeknek; elő kell mozdítani az új ismeretek és ötletek európai politikákba, gazdaságba és társadalomba való beillesztését és alkalmazását, egyebek mellett hatékonyabb tudományos párbeszéd és a nyilvánosság tájékoztatását szolgáló intézkedések révén; meg kell könnyíteni a kutatószervezetek együttműködését; és az Európai Kutatási Térségre gyakorolt határozott strukturális hatás révén támogatni kell egy nyitott munkaerőpiac létrejöttét, és normákat kell megállapítani a minőségi képzés, a vonzó foglalkoztatási feltételek és a minden kutató számára nyitott és átlátható munkaerő-felvétel tekintetében.
Módosítás 28
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – I rész – 2 pont – 2.2 pont – 2.2.2 pont – 1 bekezdés
Az Uniónak a készségek megfelelő kombinációjával rendelkező, erős, rugalmas és kreatív humánerőforrás-alapra van szüksége, hogy megfeleljen a jövőbeli munkaerőpiaci igényeknek, újításokkal álljon elő és olyan termékekké és szolgáltatásokká alakítsa az ismereteket, amelyek gazdasági és társadalmi haszonnal járnak. Ez a kutatók képzésével valósítható meg annak érdekében, hogy továbbfejlesszék kutatási kulcskompetenciájukat, egyúttal javítsák transzverzális készségeiket, például a kreatív és vállalkozói gondolkodásmódot. Mindez lehetővé teszi a számukra, hogy szembenézzenek a jelenlegi és jövőbeli globális kihívásokkal, és javítsák a szakmai előmenetellel kapcsolatos kilátásaikat és innovációs képességüket.
Az Uniónak a készségek megfelelő kombinációjával rendelkező, erős, rugalmas és kreatív humánerőforrás-alapra van szüksége, hogy megfeleljen a jövőbeli munkaerőpiaci igényeknek, újításokkal álljon elő és olyan termékekké és szolgáltatásokká alakítsa az ismereteket, amelyek tudományos, gazdasági és társadalmi haszonnal járnak. Ez a kutatók képzésével valósítható meg annak érdekében, hogy továbbfejlesszék kutatási kulcskompetenciájukat, egyúttal javítsák transzverzális készségeiket, például a kreatív és vállalkozói gondolkodásmódot, annak megértését is beleértve, hogy milyen haszonnal jár, hogy a szabványok új termékeket és szolgáltatásokat vezetnek be a piacon. Mindez lehetővé teszi a számukra, hogy szembenézzenek a jelenlegi és jövőbeli globális kihívásokkal, és javítsák a szakmai előmenetellel kapcsolatos kilátásaikat és innovációs képességüket. Ezt szükség esetén az EIT oktatási tevékenységeit kiegészítve lehet elérni.
Módosítás 29
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – I rész – 2 pont – 2.2 pont – 2.2.3 pont
2.2.3.  A humán tőke és a készségfejlesztés megerősítése az Európai Kutatási Térségben
2.2.3.  A humán erőforrások és a készségfejlesztés megerősítése az Európai Kutatási Térségben
A kiválóság előmozdítása, a kutatást végző szervezetek közötti együttműködés növelése és a pozitív strukturáló hatás megteremtése érdekében szélesebb körben kell elterjednie az Európai Kutatási Térségen belül a nagy színvonalú képzési normáknak, a jó munkakörülményeknek és a hatékony kutatói karrierfejlesztésnek. Mindez segíteni fogja a kutatási képzési programok és rendszerek korszerűsítését vagy bővítését, valamint világszinten növelni fogja az intézmények vonzerejét.
A kiválóság előmozdítása, a kutatást végző szervezetek közötti együttműködés növelése és a pozitív strukturáló hatás megteremtése érdekében szélesebb körben kell elterjednie az Európai Kutatási Térségen belül a nagy színvonalú képzési normáknak, a jó munkakörülményeknek és a hatékony kutatói karrierfejlesztésnek. Mindez segíteni fogja a kutatási képzési programok és rendszerek korszerűsítését vagy bővítését, valamint világszinten növelni fogja az intézmények vonzerejét, az Európai horizont egyéb részeivel együttműködésben.
Nagy vonalakban
Nagy vonalakban
–  Képzési programok a kiválóság előmozdítása és a bevált módszerek terjesztése érdekében az intézményeken és a kutatási és innovációs rendszereken átívelő módon;
–  Képzési programok a kiválóság előmozdítása és a bevált módszerek terjesztése érdekében az intézményeken és a kutatási és innovációs rendszereken átívelő módon;
–  Együttműködés az Unión belül és a nem uniós országokkal, valamint ismeretek előállítása és terjesztése az Unión belül és a nem uniós országokban.
–  Együttműködés az Unión belül és a nem uniós országokkal, valamint ismeretek előállítása és terjesztése az Unión belül és a nem uniós országokban.
Módosítás 30
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – I rész – 2 pont – 2.2 pont – 2.2.5 pont
2.2.5.  Nyilvános tájékoztatás előmozdítása
2.2.5.  Nyilvános tájékoztatás előmozdítása
A program tevékenységeinek tudatosítását és a kutatók elismertségét javítani kell uniós szinten és azon túl annak érdekében, hogy javítsuk a Marie Skłodowska-Curie-cselekvések globális arculatát, jobban megértsük, milyen hatással van a munkájuk a polgárok mindennapi életére, és hogy ösztönözzük a fiatalokat arra, hogy kutatói karriert válasszanak. Mindez az ismeretek és gyakorlatok megfelelőbb terjesztése, kiaknázása és népszerűsítése révén valósítható meg.
A program tevékenységeinek tudatosítását és a kutatók elismertségét javítani kell uniós szinten és azon túl annak érdekében, hogy javítsuk a Marie Skłodowska-Curie-cselekvések globális arculatát, jobban megértsük, milyen hatással van a munkájuk a polgárok mindennapi életére, és hogy ösztönözzük a fiatalokat, különösen a nőket arra, hogy kutatói karriert válasszanak. Mindez az ismeretek és gyakorlatok megfelelőbb terjesztése, kiaknázása és népszerűsítése révén valósítható meg.
Nagy vonalakban
Nagy vonalakban
–  A nyilvánosság tájékoztatására irányuló intézkedések a kutatási karrier iránti érdeklődés élénkítése érdekében, különösen a fiatalok körében;
–  A nyilvánosság tájékoztatására irányuló intézkedések a kutatási karrier iránti érdeklődés élénkítése érdekében, különösen a fiatalok körében;
–  Promóciós tevékenységek a Marie Skłodowska-Curie-cselekvések globális arculatának, láthatóságának és ismertségének növelésére;
–  Promóciós tevékenységek a Marie Skłodowska-Curie-cselekvések globális arculatának, láthatóságának és ismertségének növelésére;
–  Az ismeretek terjesztése és tudásklaszterek létrehozása projekteken átívelő együttműködés és egyéb hálózatépítő tevékenységek, például öregdiák-szolgáltatások révén.
–  Az ismeretek terjesztése és tudásklaszterek létrehozása projekteken átívelő együttműködés és egyéb hálózatépítő tevékenységek, például öregdiák-szolgáltatások és nemzeti kapcsolattartó pontok révén.
Módosítás 31
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – I rész – 3 pont – 3.1 pont
3.1.  Indokolás
3.1.  Indokolás
A korszerű kutatási infrastruktúrák kulcsfontosságú szolgáltatásokat nyújtanak a kutató- és innovációs közösségek számára, amelyek alapvető szerepet játszanak az ismerethatárok kibővítésében. A kutatási infrastruktúrák uniós szintű támogatása segít enyhíteni a szétszórt nemzeti kutatási infrastruktúrák és a tudományos kiválóságok elszigeteltségének jelenségét, valamint küzd a tudományos közösségek közötti alacsony ismeretáramlás ellen.
A korszerű kutatási infrastruktúrák kulcsfontosságú szolgáltatásokat nyújtanak a kutató- és innovációs közösségek számára, amelyek alapvető szerepet játszanak az ismerethatárok kibővítésében. A kutatási infrastruktúrák minden típusának uniós szintű támogatása – a kis- és közepes méretű és az ERFA által finanszírozott infrastruktúrákat is beleértve – segít enyhíteni a szétszórt nemzeti és regionális kutatási infrastruktúrák elszigeteltségének jelenségét, kiegészítve és fokozva a tudományos kiválóságokat, valamint növelve a tudományos közösségek közötti ismeretáramlást.
Az általános cél az Európában és Európán kívül működő összes kutató számára nyitott és rendelkezésére álló világszínvonalú kutatási infrastruktúrák megteremtése, és azoknak a tudományos előrehaladás és az innováció céljaira való teljes mértékű hasznosítása. A legfontosabb célkitűzés a kutatási és innovációs ökoszisztéma széttagoltságának csökkentése, az erőfeszítések megkettőzésének elkerülése, valamint a kutatási infrastruktúrák fejlesztésének és felhasználásának hatékonyabb összehangolása. Létfontosságú támogatni azt, hogy minden európai kutató szabadon hozzáférjen a kutatási infrastruktúrákhoz, valamint azt, hogy az európai nyílt tudományosadat-felhő (a továbbiakban: EOSC) révén fokozottan hozzáférhetők legyenek a digitális kutatási erőforrások, ezen belül pedig kezelni kell azt a problémát, hogy a nyílt tudomány és a nyílt adatkezelési gyakorlatok jelenleg az optimálisnál alacsonyabb támogatást élveznek. Az Uniónak a tehetségekért folytatott globális verseny gyors növekedésével is foglalkoznia kell: a nem uniós országok kutatói számára vonzóvá kell tennie azt a lehetőséget, hogy világszínvonalú európai kutatási infrastruktúráknál folytassanak munkát. Az európai ipar versenyképességének növelése szintén fontos célkitűzés: támogatja a kutatási infrastruktúrák és felhasználóik szempontjából kulcsfontosságú technológiákat és szolgáltatásokat, és ily módon javítja az innovatív megoldások kínálatának feltételeit.
Az általános cél az Európában és Európán kívül működő összes kutató és újító számára nyitott és rendelkezésére álló világszínvonalú kutatási infrastruktúrák megteremtése, és azoknak a tudományos előrehaladás és az innováció céljaira való teljes mértékű hasznosítása. A legfontosabb célkitűzés a kutatási és innovációs ökoszisztéma széttagoltságának csökkentése, a folyamatos korszerűsítés biztosítása, az erőfeszítések megkettőzésének elkerülése, valamint a kutatási infrastruktúrák fejlesztésének, felhasználásának és hozzáférhetőségének hatékonyabb összehangolása.
Létfontosságú támogatni azt is, hogy minden európai kutató szabadon hozzáférjen a kutatási infrastruktúrákhoz, valamint azt, hogy az európai nyílt tudományosadat-felhő (a továbbiakban: EOSC) révén fokozottan hozzáférhetők legyenek a digitális kutatási erőforrások, ezen belül pedig kezelni kell azt a problémát, hogy a nyílt tudomány és a nyílt adatkezelési gyakorlatok jelenleg az optimálisnál alacsonyabb támogatást élveznek. Az Uniónak a tehetségekért folytatott globális verseny gyors növekedésével is foglalkoznia kell: a nem uniós országok kutatói számára vonzóvá kell tennie azt a lehetőséget, hogy világszínvonalú európai kutatási infrastruktúráknál folytassanak munkát. Az európai ipar versenyképességének növelése szintén fontos célkitűzés: támogatja a kutatási infrastruktúrák és felhasználóik szempontjából kulcsfontosságú technológiákat és szolgáltatásokat, és ily módon javítja az innovatív megoldások kínálatának és felhasználásának feltételeit.
A múltbeli keretprogramok jelentősen hozzájárultak a nemzeti infrastruktúrák hatékonyabb és eredményesebb felhasználásához, valamint a Kutatási Infrastruktúrák Európai Stratégiai Fórumával (ESFRI) közösen kidolgoztak egy koherens és stratégiai megközelítést a páneurópai kutatási infrastruktúrákkal kapcsolatos szakpolitikai döntéshozatalhoz. Ez a stratégiai megközelítés egyértelmű előnyökkel jár, többek között az erőfeszítések megkettőzésének csökkentésével és egyúttal az erőforrások hatékonyabb felhasználásával, valamint a folyamatok és eljárások szabványosításával.
A múltbeli keretprogramok jelentősen hozzájárultak a nemzeti infrastruktúrák hatékonyabb és eredményesebb felhasználásához és a transznacionális hozzáférés előtti akadályok felszámolásához, valamint a Kutatási Infrastruktúrák Európai Stratégiai Fórumával (ESFRI) közösen kidolgoztak egy koherens és stratégiai megközelítést a páneurópai kutatási infrastruktúrákkal kapcsolatos szakpolitikai döntéshozatalhoz. Ez a stratégiai megközelítés egyértelmű előnyökkel jár, többek között az erőfeszítések megkettőzésének csökkentésével és egyúttal az erőforrások hatékonyabb felhasználásával, valamint a folyamatok és eljárások szabványosításával és összehangolásával. A jelenlegi kiváló K&I-hálózat megerősítése és megnyitása, valamint adott esetben új hálózatok létrehozása szintén elsőbbséget élvez e fejezeten belül.
Az EU által finanszírozott cselekvés a következők révén fog hozzáadott értéket teremteni: a meglévő kutatási infrastruktúrák megszilárdítása és optimalizálása az új infrastruktúrák fejlesztésére irányuló erőfeszítések mellett; az európai nyílt tudományosadat-felhő létrehozása hatékonyan skálázható és fenntartható környezetként az adatközpontú kutatás céljából; nemzeti és regionális kutatási és oktatási hálózatok összekapcsolása, nagy kapacitású hálózati infrastruktúra megerősítése és biztonságossá tétele nagy mennyiségű adathalmazokhoz és a digitális forrásokhoz való, határokon és tudományterületeken átívelő hozzáférés; azon gátló tényezők leküzdése, amelyek akadályozzák a legkiválóbb kutatócsoportokat abban, hogy hozzáférjenek a legjobb szolgáltatásokhoz az uniós kutatási infrastruktúra területén; a kutatási infrastruktúrák innovációs potenciáljának előmozdítása, a technológiafejlesztésre és a társinnovációra, valamint a kutatási infrastruktúrák fokozott ágazati felhasználására összpontosítva.
Az EU által finanszírozott cselekvés a következők révén fog hozzáadott értéket teremteni: a meglévő kutatási infrastruktúrák, köztük az e-infrastruktúrák megszilárdítása és optimalizálása az új infrastruktúrák fejlesztésére irányuló erőfeszítések mellett; az európai nyílt tudományosadat-felhő létrehozása hatékonyan skálázható és fenntartható környezetként az adatközpontú kutatás céljából, nemzeti és regionális kutatási és oktatási hálózatok összekapcsolása, nagy kapacitású hálózati infrastruktúra megerősítése és biztonságossá tétele nagy mennyiségű adathalmazokhoz és a digitális forrásokhoz való, határokon és tudományterületeken átívelő hozzáférés; azon gátló tényezők leküzdése, amelyek akadályozzák a legkiválóbb kutatócsoportokat abban, hogy hozzáférjenek a legjobb szolgáltatásokhoz az uniós kutatási infrastruktúra területén; a kutatási infrastruktúrák innovációs potenciáljának előmozdítása, a technológiafejlesztésre és a társinnovációra, valamint a kutatási infrastruktúrák fokozott ágazati felhasználására összpontosítva.
Ezen túlmenően meg kell erősíteni az uniós kutatási infrastruktúrák nemzetközi dimenzióját, és elő kell mozdítani a nemzetközi partnerekkel való szorosabb együttműködést és a nemzetközi részvételt az európai kutatási infrastruktúrákban, ami minden fél számára kölcsönös előnyökkel jár.
Ezen túlmenően meg kell erősíteni az uniós kutatási infrastruktúrák nemzetközi dimenzióját, és elő kell mozdítani a nemzetközi partnerekkel való szorosabb együttműködést, kapcsolatot és összeköttetéseket és a nemzetközi részvételt az európai kutatási infrastruktúrákban, ami minden fél számára kölcsönös előnyökkel jár.
A tevékenységek különböző fenntartható fejlesztési célokhoz járulnak hozzá, például a következőkhöz: 3. cél – Egészség és jóllét biztosítása; 7. cél – Megfizethető és tiszta energia; 9. cél – Ipar, innováció és infrastruktúra; 13. cél – Fellépés az éghajlatváltozás ellen.
A tevékenységek különböző fenntartható fejlesztési célokhoz járulnak hozzá, például a következőkhöz: 3. cél – Egészség és jóllét biztosítása; 7. cél – Megfizethető és tiszta energia; 9. cél – Ipar, innováció és infrastruktúra; 13. cél – Fellépés az éghajlatváltozás ellen.
Módosítás 32
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – I rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.1 pont
3.2.1.  Az európai kutatási infrastruktúrák helyzetének megszilárdítása
3.2.1.  Az európai kutatási infrastruktúrák helyzetének megszilárdítása
Az ESFRI által azonosított kutatási infrastruktúrák létrehozása, működtetése és hosszú távú fenntarthatósága elengedhetetlen ahhoz, hogy az Unió vezető szerepet vállaljon a felderítő kutatásban, a tudásanyag létrehozásában és felhasználásában, valamint iparágainak versenyképességében.
Többek között az ESFRI által azonosított kutatási infrastruktúrák létrehozása, működtetése és hosszú távú fenntarthatósága, valamint a kiváló Európai horizont projektekben való lehető legnagyobb mértékű részvételük elengedhetetlen ahhoz, hogy az Unió vezető szerepet vállaljon a felderítő kutatásban, a tudásanyag létrehozásában és felhasználásában, valamint iparágainak versenyképességében.
Az európai nyílt tudományosadat-felhőnek a kutatási infrastruktúrák szolgáltatásainak hatékony és átfogó szállítási csatornájává kell válnia, és biztosítania kell az európai kutatási közösségek számára a nagy tudományos adathalmazok gyűjtésére, tárolására, feldolgozására (ilyenek például az analitika, a szimuláció és a vizualizációs szolgáltatások) és megosztására alkalmas új generációs adatszolgáltatásokat. Az európai nyílt tudományosadat-felhőnek továbbá hozzáférést kell biztosítania az európai kutatók számára a kutatási infrastruktúrák által létrehozott és gyűjtött adatok többségéhez, valamint az európai adatinfrastruktúra (EDI)13 részeként telepített nagy teljesítményű számítástechnikai eszközökhöz (HPC) és exaszintű erőforrásokhoz.
Az európai nyílt tudományosadat-felhőnek a kutatási infrastruktúrák szolgáltatásainak hatékony és átfogó szállítási csatornájává kell válnia, és lehetővé kell tennie az európai kutatási közösségek számára a nagy tudományos adathalmazok gyűjtésére, tárolására, feldolgozására (ilyenek például az analitika, a szimuláció és a vizualizációs szolgáltatások) és megosztására alkalmas új generációs adatszolgáltatásokat. Az európai nyílt tudományosadat-felhőnek továbbá olyan szolgáltatásokat kell biztosítania az európai kutatók számára, amelyek ösztönzik a kutatók által a kutatási infrastruktúrákon belül és kívül létrehozott és gyűjtött adatok többségének tárolását és feldolgozását, valamint hozzáférést kell biztosítania az európai adatinfrastruktúra (EDI)13 részeként telepített nagy teljesítményű számítástechnikai eszközökhöz (HPC) és exaszintű erőforrásokhoz.
A páneurópai kutatási és oktatási hálózat összekapcsolja és lehetővé teszi a kutatási infrastruktúrákhoz és a kutatási erőforrásokhoz való távoli hozzáférést azáltal, hogy uniós szintű összekapcsolhatóságot teremt az egyetemek, a kutatóintézetek és a kutató- és innovációs közösségek között, valamint világszerte nemzetközi kapcsolatokat biztosít más partnerhálózatokkal.
A páneurópai kutatási és oktatási hálózat összekapcsolja és lehetővé teszi a kutatási infrastruktúrákhoz és a kutatási erőforrásokhoz való távoli hozzáférést azáltal, hogy uniós szintű összekapcsolhatóságot teremt az egyetemek, a kutatóintézetek és a kutató- és innovációs közösségek között, valamint világszerte nemzetközi kapcsolatokat biztosít más partnerhálózatokkal.
Nagy vonalakban
Nagy vonalakban
–  Az európai kutatási infrastruktúrák életciklusa új kutatási infrastruktúrák kialakítása révén; Az előkészítő és végrehajtási fázisuk, a más finanszírozási forrásokkal való kiegészítő jellegű működésük a korai szakaszban, valamint a kutatási infrastruktúra ökoszisztémájának megszilárdítása és optimalizálása az ESFRI által elért mérföldkövek nyomon követése, valamint a páneurópai kutatási infrastruktúrák szolgáltatási megállapodásainak, fejlődésének, összeolvadásának vagy visszavonásának lehetővé tétele révén;
–  Az európai kutatási infrastruktúrák életciklusa új kutatási infrastruktúrák kialakítása révén; Az előkészítő és végrehajtási fázisuk, a más finanszírozási forrásokkal való kiegészítő jellegű működésük a korai szakaszban, valamint a kutatási infrastruktúra ökoszisztémájának megszilárdítása és optimalizálása az ESFRI által elért mérföldkövek nyomon követése, valamint a páneurópai kutatási infrastruktúrák szolgáltatási megállapodásainak, fejlődésének, összeolvadásának vagy visszavonásának lehetővé tétele révén;
–  Az európai nyílt tudományosadat-felhő, többek között: a hozzáférési csatorna skálázhatósága és fenntarthatósága; az európai, nemzeti, regionális és intézményi források hatékony egyesítése; a felhő műszaki és szakpolitikai fejlesztése, hogy megfeleljen az új kutatási igényeknek és követelményeknek (pl. érzékeny adatkészletek használata, beépített adatvédelem); az adatok interoperabilitása és a FAIR-elvek betartása; és széles körű felhasználói bázis;
–  Az európai nyílt tudományosadat-felhő, többek között: a hozzáférési csatorna skálázhatósága és fenntarthatósága; az európai, nemzeti, regionális és intézményi források hatékony egyesítése; a felhő műszaki és szakpolitikai fejlesztése, hogy megfeleljen az új kutatási igényeknek és követelményeknek (pl. érzékeny adatkészletek használata, beépített adatvédelem); az adatok interoperabilitása és a FAIR-elvek betartása; és széles körű felhasználói bázis;
–  Az EOSC-t és az EDI-t támogató páneurópai kutatási és oktatási hálózat, valamint a HPC/adatszolgáltatások olyan felhőalapú környezetben való megvalósítása, amely képes óriási adathalmazokat és számítási folyamatokat kezelni.
–  Az EOSC-t és az EDI-t támogató páneurópai kutatási és oktatási hálózat, valamint a HPC/adatszolgáltatások olyan felhőalapú környezetben való megvalósítása, amely képes óriási adathalmazokat és számítási folyamatokat kezelni.
__________________
__________________
13 Az európai adatinfrastruktúra megteremti az európai nyílt tudományosadat-felhő alapjait azáltal, hogy első rangú, nagy teljesítményű feldolgozási képességeket, nagy sebességű hálózati összekapcsoltságot és élvonalbeli adat- és szoftverszolgáltatásokat nyújt.
13 Az európai adatinfrastruktúra megteremti az európai nyílt tudományosadat-felhő alapjait azáltal, hogy első rangú, nagy teljesítményű feldolgozási képességeket, nagy sebességű hálózati összekapcsoltságot és élvonalbeli adat- és szoftverszolgáltatásokat nyújt.
Módosítás 33
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – I rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.2 pont
3.2.2.  A kutatási infrastruktúrák megnyitása, integrálása és összekapcsolása
3.2.2.  A kutatási infrastruktúrák megnyitása, integrálása és összekapcsolása
A kutatási színtér jelentősen javul majd azáltal, hogy az Unió valamennyi kutatója számára biztosítja a legfontosabb nemzetközi, nemzeti és regionális kutatási infrastruktúrákhoz való hozzáférést, és igény szerint integrálja szolgáltatásaikat a hozzáférési feltételek harmonizálása, a szolgáltatásnyújtás javítása és bővítése, valamint a csúcstechnológiát alkalmazó alkotóelemek és fejlett szolgáltatások innovációs cselekvések révén történő közös fejlesztési stratégiájának ösztönzése érdekében.
A kutatási színtér jelentősen javul majd azáltal, hogy az Unió valamennyi kutatója és újítója számára biztosítja a legfontosabb nemzetközi, nemzeti és regionális kutatási infrastruktúrákhoz való hozzáférést, és igény szerint integrálja szolgáltatásaikat a hozzáférési feltételek harmonizálása, a szolgáltatásnyújtás javítása és bővítése, valamint a csúcstechnológiát alkalmazó alkotóelemek és fejlett szolgáltatások innovációs cselekvések révén történő közös fejlesztési stratégiájának ösztönzése érdekében.
Nagy vonalakban
Nagy vonalakban
–  Olyan hálózatok, amelyek a kutatók transznacionális hozzáférésének társfinanszírozása érdekében összefogják a kutatási infrastruktúrák nemzeti és nemzetközi finanszírozó partnereit;
–  Olyan hálózatok, amelyek a kutatók transznacionális hozzáférésének társfinanszírozása érdekében összefogják a kutatási infrastruktúrák nemzeti és nemzetközi finanszírozó partnereit;
–  A kutatók hozzáférésének biztosításával, valamint az infrastruktúra-szolgáltatások harmonizációjával és javításával kapcsolatos globális kihívások kezelését előmozdító uniós, nemzeti és regionális kutatási infrastruktúrák hálózatai;
–  A kutatók hozzáférésének biztosítását, valamint az infrastruktúra-szolgáltatások harmonizációját és javítását előmozdító páneurópai, nemzeti és regionális kutatási infrastruktúrák hálózatai, a kis és közepes méretűeket is beleértve;
–  Kutatási infrastruktúrák integrált hálózatai egy közös technológiai fejlesztési stratégia/ütemterv kidolgozása és végrehajtása érdekében, az ágazati partnerségek révén, a szolgáltatások javítása céljából; Továbbá csúcstechnológiát alkalmazó komponensek többek között például a tudományos műszerek területén; valamint a kutatási infrastruktúrák iparági (például kísérleti vizsgálati létesítmények általi) használatának előmozdítása.
–  Kutatási infrastruktúrák integrált hálózatai egy közös technológiai fejlesztési stratégia/ütemterv kidolgozása és végrehajtása érdekében, az ágazati partnerségek révén, a szolgáltatások javítása céljából; Továbbá csúcstechnológiát alkalmazó komponensek többek között például a tudományos műszerek területén; valamint a kutatási infrastruktúrák iparági (például kísérleti vizsgálati létesítmények általi) használatának előmozdítása.
Módosítás 34
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész
GLOBÁLIS KIHÍVÁSOK ÉS IPARI VERSENYKÉPESSÉG
GLOBÁLIS KIHÍVÁSOK ÉS EURÓPAI IPARI VERSENYKÉPESSÉG
Az Unió előtt álló kihívások közül több nemzetközi dimenzióval is bír. A problémák sokrétűek és igen összetettek, és megfelelő pénzforrás, erőforrások és erőfeszítés szükséges ahhoz, hogy orvosolni lehessen őket. Pontosan ezek azok a területek, ahol az Uniónak együtt kell működnie: olyan intelligens, rugalmas és összehangolt fellépésre van szükség, amely a polgáraink javát és jóllétét szolgálja.
Az összekapcsolódó világban az Unió előtt álló sok kihívás nemzetközi dimenzióval is bír. A problémák sokrétűek és igen összetettek, és megfelelő pénzügyi és emberi erőforrások és erőfeszítés szükséges ahhoz, hogy orvosolni lehessen őket. Pontosan ezek azok a területek, ahol az Uniónak együtt kell működnie: olyan intelligens, rugalmas és összehangolt fellépésre van szükség, amely a polgáraink javát és jóllétét szolgálja.
Nagyobb hatás érhető el, ha a fenntartható fejlesztési célokban és a Párizsi Megállapodásban szereplő célkitűzések mentén példátlan nemzetközi együttműködés részeként összehangoljuk intézkedéseinket a világ többi országával és régiójával. A kölcsönös előnyök figyelembevételével a partnereket világszerte felkérést kapnak arra, hogy a fenntarthatóságot szolgáló kutatás és innováció aktív résztvevőiként csatlakozzanak az Unió törekvéseihez.
Nagyobb hatás érhető el, ha a fenntartható fejlesztési célokban és a Párizsi Megállapodásban rögzített nemzetközi együttműködés részeként összehangoljuk intézkedéseinket a világ többi országával és régiójával. A kölcsönös előnyök figyelembevételével a partnereket világszerte felkérést kapnak arra, hogy a fenntarthatóságot szolgáló kutatás és innováció aktív résztvevőiként csatlakozzanak az Unió törekvéseihez.
A kutatás és az innováció a fenntartható növekedés és az ipari versenyképesség kulcsfontosságú mozgatórugója, és hozzájárul a jelenlegi problémák megoldásához, hogy a lehető leghamarabb visszafordítsuk azt a kedvezőtlen és veszélyes trendet, amely jelenleg kapcsolódási pontot jelent a gazdasági fejlődés, a természeti erőforrások hasznosítása és a társadalmi problémák között, és azt új üzleti lehetőségekké formáljuk.
A kutatás és az innováció a fenntartható fejlődés, többek között a növekedés és az ipari versenyképesség kulcsfontosságú mozgatórugója, és hozzájárul a jelenlegi problémák megoldásához, hogy a lehető leghamarabb visszafordítsuk azt a kedvezőtlen és veszélyes tendenciát, amely jelenleg kapcsolódási pontot jelent a gazdasági fejlődés, a természeti erőforrások hasznosítása és a társadalmi problémák között, és azt munkahelyekké és új üzleti lehetőségekké, valamint gazdasági, társadalmi és környezeti fejlődéssé formáljuk.
Ez az Uniónak a technológiák és iparágak felhasználójaként és gyártójaként is a javára fog válni, ami jól mutatja, hogyan képes működni és fejlődni egy modern, iparosodott, fenntartható, befogadó, nyitott és demokratikus társadalom és gazdaság. A jövőbeni fenntartható ipari gazdaság egyre növekvő gazdasági-környezeti-társadalmi példái a következő területeken kapnak majd támogatást és ösztönzést: egészség és jóllét mindenki számára; rugalmas, befogadó és biztonságos társadalmak; rendelkezésre álló tiszta energia és mobilitás; digitalizált gazdaság és társadalom; transzdiszciplináris és kreatív ágazat; űrtechnológiára alapozott tengeri vagy szárazföldi megoldások; élelmiszeripari és táplálkozási megoldások; a természeti erőforrások fenntartható hasznosítása; éghajlatvédelem és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, amelyek mind fokozzák a jólétet Európában és magasabb színvonalú munkahelyeket kínálnak. Az ipari átalakulás szerepe kulcsfontosságú lesz.
Ez az Uniónak a tudás, a technológiák és az iparágak felhasználójaként és gyártójaként is a javára fog válni. Ez megmutathatja, hogyan képes működni és fejlődni egy modern, iparosodott, fenntartható, befogadó, nyitott és demokratikus társadalom és gazdaság. A jövőbeni fenntartható ipari gazdaság egyre növekvő gazdasági-környezeti-társadalmi példái a következő területeken kapnak majd támogatást és ösztönzést: egészség és jóllét mindenki számára; befogadó és kreatív társadalmak; biztonságos társadalmak; rendelkezésre álló tiszta energia és mobilitás; digitalizált gazdaság és társadalom; transzdiszciplináris és hatékony ágazat; űrtechnológiára alapozott tengeri vagy szárazföldi megoldások; élelmiszeripari és táplálkozási megoldások; a természeti erőforrások fenntartható hasznosítása; éghajlatvédelem és az éghajlatváltozás enyhítése, amelyek mind fokozzák a jólétet Európában és magasabb színvonalú munkahelyeket kínálnak. Az ipari átalakulás szerepe kulcsfontosságú lesz.
A Horizont Európa e pillérébe tartozó kutatás és innováció integrált tevékenységklaszterekre tagolódik. Az ágazatok kezelése helyett a beruházások – fenntarthatósági irány mentén – társadalmunk és gazdaságunk rendszerszintű változásaira irányulnak. Mindez csak akkor valósítható meg, ha minden magán- és közszereplő egyaránt részt vesz a kutatás és innováció tervezésében és megalkotásában; összefogva a végfelhasználókat, tudósokat, technológiai szakértőket, gyártókat, innovátorokat, vállalkozásokat, oktatókat, polgárokat és civil társadalmi szervezeteket. Ezért a tematikus klaszterek egyike sem irányul kizárólag a szereplők egyetlen célcsoportjára.
Az Európai horizont e pillérébe tartozó kutatás és innováció integrált tevékenységklaszterekre tagolódik. Az ágazatok kezelése helyett a beruházások – az inkluzív és fenntarthatósági irány mentén – társadalmunk és gazdaságunk rendszerszintű változásaira irányulnak. Mindez csak akkor valósítható meg, ha minden magán- és közszereplő egyaránt részt vesz a kutatás és innováció tervezésében és megalkotásában; összefogva a végfelhasználókat, kutatókat, tudósokat, technológiai szakértőket, tervezőket, gyártókat, innovátorokat, vállalkozásokat, oktatókat, polgárokat és civil társadalmi szervezeteket. Ezért a tematikus klaszterek egyike sem irányul kizárólag a szereplők egyetlen célcsoportjára.
A klaszterek a fejlődés valamennyi szakaszában – beleértve a korai szakaszban végzett kutatási tevékenységeket is – támogatják a tudásalkotást, kiegészítve a korábbi keretprogram keretében kezdeményezett nagyratörő, hosszú távú, nagyszabású , a jövőbeni és kialakulóban lévő technológiákra irányuló kutatási kezdeményezések horizontális támogatásával: Human Brain Project (az emberi aggyal foglalkozó projekt), Graphene (grafénprojekt), Quantum Technologies (kvantumtechnológiákkal foglalkozó projekt) és Future Battery Technologies (jövőbeli akkumulátortechnológiákkal foglalkozó projekt).
A klaszterek egy közös stratégia részeként digitális, kulcsfontosságú és kialakulóban lévő technológiákat fognak fejleszteni és alkalmazni az Unió ipari vezető szerepének előmozdítására. E tevékenység adott esetben az Unió űrtechnológiai adataira és szolgáltatásaira is támaszkodni fog.
A klaszterek továbbá egy közös stratégia részeként digitális, kulcsfontosságú jövőbeni és kialakulóban lévő technológiákat fognak fejleszteni és alkalmazni az Unió ipari vezető szerepének előmozdítására. E tevékenység adott esetben az Unió űrtechnológiai adataira és szolgáltatásaira is támaszkodni fog.
Támogatásban fog részesülni a technológia laboratóriumból piacra jutása és egyebek mellett a kísérleti és demonstrációs alkalmazások, a piac felvevőképességét stimuláló intézkedések és a magánszektor kötelezettségvállalásának erősítése. Cél az, hogy a lehető legnagyobb szinergia alakuljon ki más programokkal.
Támogatásban fog részesülni a technológia laboratóriumból piacra jutása és egyebek mellett a kísérleti és demonstrációs alkalmazások, a piac felvevőképességét stimuláló intézkedések és a magánszektor kötelezettségvállalásának erősítése. Cél az, hogy a lehető legnagyobb szinergia alakuljon ki az Európai horizont más részeivel, különösen az EIT-vel, valamint más programokkal.
A klaszterek a beágyazott tevékenységek széles skálája révén – ideértve a kommunikációt, a terjesztést és a hasznosítást, a szabványosítást, valamint a nem technológiai innováció és az innovatív szállítási mechanizmusok támogatását is – elő fogják segíteni a maguk nemében első innovációs megoldások gyors bevezetését az Unióban, ami lehetővé teszi az innovációbarát társadalmi, szabályozási és piaci viszonyok, például az innovációs megállapodások létrejöttét. Kialakításra kerülnek a kutatási és innovációs cselekvések révén megvalósuló innovatív megoldások csatornái, amelyek a köz- és magánbefektetők, valamint az egyéb vonatkozó uniós és nemzeti programok céljait fogják szolgálni.
A klaszterek a beágyazott tevékenységek széles skálája révén – ideértve a kommunikációt, a terjesztést és a hasznosítást, a szabványosítást, valamint a nem technológiai innováció és az innovatív szállítási mechanizmusok támogatását is – a társadalomra gyakorolt hatás vizsgálata közben elő fogják segíteni a maguk nemében első innovációs megoldások gyors bevezetését az Unióban, ami lehetővé teszi az innovációbarát társadalmi, szabályozási és piaci viszonyok, például az innovációs megállapodások létrejöttét. Kialakításra kerülnek a kutatási és innovációs cselekvések révén megvalósuló innovatív megoldások csatornái, amelyek a köz- és magánbefektetők további bevonását, valamint az egyéb vonatkozó uniós és nemzeti programok céljait fogják szolgálni.
Különös figyelmet kell fordítani a kkv-k támogatására az 2. pillér keretében az együttműködésen alapuló részekben, egy erre a célra létrehozott, egyetlen kedvezményezettre kiterjedő kkv-támogató eszközön keresztül. Minden klaszternek megfelelő összeget kell előirányoznia a kkv-támogató eszköz számára, amely teljes mértékben alulról fog felépülni, folyamatos nyílt pályázati felhívásokkal és számos határidővel, kizárólag a növekvő innovációra összpontosítva. Kizárólag kkv-k pályázhatnak majd finanszírozásra együttműködés vagy alvállalkozás keretében. A projekteknek egyértelmű európai dimenzióval kell rendelkezniük és hozzá kell járulniuk az uniós hozzáadott értékhez.
A kkv-támogató eszköz keretében nyújtott támogatásra három szakaszban kerül sor, az Európai horizont mintájára:
–  1. szakasz: Terv és megvalósíthatósági vizsgálat:
A kkv-k az új ötlet tudományos vagy műszaki megvalósíthatóságának és kereskedelmi potenciáljának vizsgálatára kapnak finanszírozást (igazoló vizsgálat) annak érdekében, hogy ki tudják dolgozni az innovációs projektet. Ha a vizsgálat kedvező eredménnyel zárul – ebben fontos szempont a projekt tárgya és a potenciális felhasználói/vásárlói szükségletek közötti kapcsolat –, akkor a projekt finanszírozása a következő szakasz(ok)ba léphet.
–  2. szakasz: Kutatás-fejlesztés, demonstráció, piaci elterjesztés:
Az innovációs utalvánnyal kapcsolatos koncepciót is szem előtt tartva, a kutatás-fejlesztés támogatásának középpontjában a demonstrációs tevékenységek (tesztelés, prototípusgyártás, a gyártási volumen növelésére irányuló vizsgálatok, tervezés, innovatív folyamatok, termékek és szolgáltatások bevezetése, validálás, eredményesség ellenőrzése stb.) és a piaci elterjesztés áll, amelyek során ösztönözni kell a végfelhasználók vagy a potenciális ügyfelek bevonását. Az innovációs utalványok ösztönözni fogják a fiatal vállalkozók részvételét.
–  3. szakasz: Kereskedelmi hasznosítás:
Ez a szakasz a támogató tevékenységeken túlmenően nem nyújt majd közvetlen támogatást, de céljai között szerepel a magántőkéhez való hozzáférés megkönnyítése és az innovációbarát környezet kialakítása. Kapcsolódni fog az EIC-hez és az InvestEU-hoz. A kkv-k emellett olyan támogató intézkedéseket is igénybe vehetnek majd, mint a hálózatépítés, a képzés, a felkészítés és a tanácsadás. Emellett ez a rész kapcsolódhat a kereskedelmi hasznosítást megelőző közbeszerzéseket és az innovatív megoldások közbeszerzését támogató intézkedésekhez is.
Módosítás 35
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 1 pont – 1.1 pont
1.1.   Indokolás
1.1.   Indokolás
A szociális jogok európai pillére szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy jó minőségű, megfizethető, megelőző és gyógyító egészségügyi ellátáshoz jusson. Ez alátámasztja az Unió kötelezettségvállalását az ENSZ fenntartható fejlesztési céljai iránt, amelyek 2030-ig egyetemes egészségügyi ellátást biztosítanának mindenki és minden korosztály számára, kivétel nélkül, és megszüntetnék a megelőzhető haláleseteket.
A szociális jogok európai pillére szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy jó minőségű, megfizethető, megelőző és gyógyító egészségügyi ellátáshoz jusson. Ez alátámasztja az Unió kötelezettségvállalását az ENSZ fenntartható fejlesztési céljai iránt, amelyek 2030-ig egyetemes egészségügyi ellátást biztosítanának mindenki és minden korosztály számára, kivétel nélkül, és megszüntetnék a megelőzhető haláleseteket.
Az egészséges népesség létfontosságú a stabil, fenntartható és befogadó társadalom számára, az egészségügy javítása pedig kulcsfontosságú szerepet játszik a szegénység csökkentésében, a társadalmi haladás és jólét előmozdításában és a gazdasági növekedés fokozásában. Az OECD szerint a várható élettartam 10 %-os növekedése a gazdasági növekedés évi 0,3–0,4 %-os növekedésével is összefügg. Az Unióban a várható élettartam az életminőségben, oktatásban, egészségügyben és ellátásban elért hatalmas javulásnak köszönhetően 12 évvel nőtt az EU megalakulása óta. 2015-ben a születéskor várható élettartam 80,6 év volt az Unióban, szemben a globálisan várható 71,4 évvel. Az elmúlt években ez az EU-ban évente átlagosan 3 hónappal nőtt.
Az egészséges népesség létfontosságú a stabil, fenntartható és befogadó társadalom számára, az egészségügy javítása pedig kulcsfontosságú szerepet játszik a szegénység csökkentésében, a társadalmi haladás és jólét előmozdításában és a gazdasági növekedés fokozásában. Az OECD szerint a várható élettartam 10 %-os növekedése a gazdasági növekedés évi 0,3–0,4 %-os növekedésével is összefügg. Az Unióban a várható élettartam az életminőségben elért hatalmas javulásnak köszönhetően – ideértve az oktatást és az egészségügyet is – 12 évvel nőtt az EU megalakulása óta. 2015-ben a születéskor várható élettartam 80,6 év volt az Unióban, szemben a globálisan várható 71,4 évvel. Az elmúlt években ez az EU-ban évente átlagosan 3 hónappal nőtt.
Az egészségkutatás, az innovációs kutatás és maga az innováció jelentős szerepet játszik ebben, mint ahogy fontos a szerepe az egészségügyi és ellátási ágazat termelékenységének és színvonalának javításában. Az Unió azonban továbbra is új és újonnan megjelenő vagy tartós kihívásokkal szembesül, amelyek veszélyeztetik polgárait és közegészségügyi rendszerét, egészségügyi ellátásának és szociális védelmi rendszereinek fenntarthatóságát, valamint az egészségügyi és ellátási ágazat versenyképességét. Az Unió legfontosabb egészségügyi kihívásai a következők: a hatékony egészségmegőrzés és betegségmegelőzés hiánya; a nem fertőző betegségek számának növekedése; az antimikrobás gyógyszerekkel szembeni rezisztencia terjedése és járványok megjelenése; fokozott környezetszennyezés; egészségi egyenlőtlenségek fennállása az országok között és az országokon belül, amelyek aránytalanul nagy mértékben érintik a hátrányos helyzetű vagy veszélyeztetett életszakaszban lévő polgárokat; az egészségügyi kockázatok felismerése, megértése, ellenőrzése, megelőzése és mérséklése a gyorsan változó társadalmi, városi és természeti környezetben; az európai egészségügyi ellátó rendszerek növekvő költségei, valamint a személyre szabott orvoslás megközelítéseinek és az egészségügyi és ellátási rendszer digitalizálásának fokozatos bevezetése; valamint az európai egészségügyi és ellátási ágazatot érő egyre növekvő nyomás, hogy az egészségügyi innováció fejlesztése terén és révén továbbra is versenyképes maradjon az új és feltörekvő globális szereplőkkel szemben.
Az egészségkutatás és az innováció jelentős szerepet játszik ebben, mint ahogy fontos a szerepe az egészségügyi és ellátási ágazat termelékenységének és színvonalának javításában, továbbá tudásbázis biztosításával az egészségesebb emberek számára és a jobb betegellátás érdekében. Az egészségkutatás sajátos jellemzőkkel rendelkezik, szorosan kapcsolódik az innovációhoz, a betegellátáshoz és a lakosság egészségéhez, illetve szoros kölcsönhatásban van ezekkel, és összetett szabályok alá tartozó, több tudományágat felölelő környezetben működik.
Az Unió azonban továbbra is új és újonnan megjelenő vagy tartós kihívásokkal szembesül, amelyek veszélyeztetik polgárait és közegészségügyi rendszerét, egészségügyi ellátásának és szociális védelmi rendszereinek fenntarthatóságát, valamint az egészségügyi és ellátási ágazat versenyképességét. Az Unió legfontosabb egészségügyi kihívásai a következők: a rák egyre gyakoribb előfordulása; a hatékony egészségmegőrzés és betegségmegelőzés hiánya; a nem fertőző betegségek számának növekedése; az antimikrobás gyógyszerekkel szembeni rezisztencia terjedése és járványok megjelenése; fokozott környezetszennyezés; egészségi egyenlőtlenségek fennállása az országok között és az országokon belül, amelyek aránytalanul nagy mértékben érintik a hátrányos helyzetű vagy veszélyeztetett életszakaszban lévő polgárokat; az egészségügyi kockázatok korai felismerése, megértése, ellenőrzése, megelőzése és mérséklése a gyorsan változó társadalmi, városi és természeti környezetben; az egészségben eltöltött évek számának növelése; egyes innovatív egészségügyi eszközök és technológiák magas költsége a végfelhasználók számára; az európai egészségügyi ellátó rendszerek növekvő költségei, valamint a precíziós orvoslás megközelítéseinek – a kapcsolódó kutatást is beleértve – és az egészségügyi és ellátási rendszer digitalizálásának fokozatos bevezetése; valamint az európai egészségügyi és ellátási ágazatot érő egyre növekvő nyomás, hogy az egészségügyi innováció fejlesztése terén és révén továbbra is versenyképes maradjon az új és feltörekvő globális szereplőkkel szemben.
A digitális egészségügyi megoldások számos lehetőséget teremtettek a gondozási szolgáltatásokkal kapcsolatos problémák megoldására, valamint az elöregedő társadalommal összefüggésben felmerülő más kérdések kezelésére. A kihívások közé tartozik a digitalizáció által az egészségügyben és a gondozásban biztosított lehetőségek fokozatos bevezetésével járó előnyök teljes körű kihasználása a magánélethez való jog és az adatvédelem veszélyeztetése nélkül. Digitális eszközöket és szoftvereket fejlesztettek ki a betegségek és krónikus betegségek diagnosztizálására és kezelésére, és a betegek öngyógyításának megkönnyítésére. A digitális technológiákat egyre szélesebb körben használják az orvosi képzésben és oktatásban, továbbá arra, hogy a betegek és más egészségügyi fogyasztók hozzáférjenek az egészségügyi információkhoz, valamint megosszák és létrehozzák azokat.
Ezek összetett, összefüggő és globális jellegű egészségügyi kihívások, és multidiszciplináris, ágazatközi és transznacionális együttműködést igényelnek. A kutatási és innovációs tevékenységek szoros kapcsolatokat alakítanak ki a felfedező, klinikai, epidemiológiai, környezeti és társadalmi-gazdasági kutatások, valamint a szabályozástanok között. Ki fogják aknázni a tudományos közösségek és az ipar kombinált készségeit, és elősegítik az egészségügyi szolgáltatásokkal, a betegekkel, a politikai döntéshozókkal és a polgárokkal való együttműködést a közfinanszírozás tőkeáttételének fokozása, valamint annak érdekében, hogy biztosítsák az eredmények alkalmazását a klinikai gyakorlatban és az egészségügyi rendszerekben. Ösztönözni fogják az uniós és nemzetközi szintű stratégiai együttműködést annak érdekében, hogy összegyűjtsék a méretgazdaságosság, a hatókör és a megvalósítás ütemének előmozdításához szükséges szakértelmet, kapacitásokat és erőforrásokat, valamint hogy megosszák a várható előnyöket és pénzügyi kockázatokat.
A mai összetett, összefüggő és globális jellegű egészségügyi kihívások multidiszciplináris, ágazatközi, transzlációs és transznacionális együttműködést igényelnek többek között az alacsony és közepes jövedelmű országokkal. A kutatás és az innováció során szoros kapcsolatokat alakulnak ki a klinikai, epidemiológiai, etikai, környezeti és társadalmi-gazdasági kutatások, valamint a szabályozástanok között. Ki fogják aknázni a tudományos közösségek és az ipar kombinált készségeit, és elősegítik az egészségügyi szolgáltatásokkal, a betegekkel, a politikai döntéshozókkal, a társadalmi szervezetekkel és a polgárokkal való együttműködést a közfinanszírozás tőkeáttételének fokozása, valamint annak érdekében, hogy biztosítsák az eredmények alkalmazását a klinikai gyakorlatban és az egészségügyi rendszerekben. Ösztönözni fogják az uniós és nemzetközi szintű stratégiai együttműködést annak érdekében, hogy összegyűjtsék a méretgazdaságosság, a hatókör és a megvalósítás ütemének előmozdításához szükséges szakértelmet, kapacitásokat és erőforrásokat, valamint hogy megosszák a várható előnyöket és pénzügyi kockázatokat. Az e klaszter keretében végzett tanulmányoknak és kutatásoknak figyelembe kell venniük a nemi dimenziót és a nemek közötti különbségeket.
E globális kihívás kutatási és innovációs tevékenységei révén kifejlesztik a tudásbázist, kiépítik a kutatási és innovációs kapacitást, és kidolgozzák a hatékonyabb egészségfejlesztéshez, valamint a betegségek megelőzéséhez, kezeléséhez és gyógyításához szükséges megoldásokat. Az egészségügyi eredmények javulása növelni fogja a várható élettartamot, az egészséges és aktív életet élők számát, a munkaképes korúak hatékonyságát, valamint az egészségügyi és ellátási rendszerek fenntarthatóságát.
E globális kihívás kutatási és innovációs tevékenységei révén fejlesztik az emberi erőforrásokat és a tudásbázist, kiépítik a kutatási és innovációs kapacitást, és kidolgozzák a hatékonyabb egészségfejlesztéshez, valamint a betegségek megelőzéséhez, kezeléséhez és gyógyításához szükséges megoldásokat. Az egészségügyi eredmények javulása növelni fogja a várható élettartamot, az általánosságban egészséges és aktív életet élők számát, a munkaképes korúak termelékenységét, valamint az egészségügyi és ellátási rendszerek fenntarthatóságát. A gyors diagnosztikai technológiák és az új antibiotikumok terén folyó innováció megakadályozhatja az antimikrobiális rezisztencia kialakulását, és azt támogatni kell.
A nagyobb egészségügyi kihívások kezelése hozzájárul majd az Unió politikai céljainak és stratégiáinak teljesítéséhez, különösen a szociális jogok európai pillérének, a digitális tartalmak egységes piacának, a határokon átnyúló egészségügyi ellátásról szóló uniós irányelv és az antimikrobiális rezisztencia (AMR) leküzdése érdekében kialakított egységes egészségügyi megközelítés szerinti európai cselekvési terv, valamint a vonatkozó uniós keretszabályok végrehajtásához. Támogatja továbbá az Uniónak az ENSZ 2030-ig tartó időszakra szóló menetrendje iránt vállalt kötelezettségét, valamint az ENSZ más szervezetei és egyéb nemzetközi kezdeményezések tekintetében, így például a WHO globális stratégiái és intézkedési tervei irányában vállalt uniós kötelezettségeket.
A nagyobb egészségügyi kihívások kezelése hozzájárul majd az Unió politikai céljainak és stratégiáinak teljesítéséhez, különösen a szociális jogok európai pillérének, a digitális tartalmak egységes piacának, a határokon átnyúló egészségügyi ellátásról szóló uniós irányelv és az antimikrobiális rezisztencia (AMR) leküzdése érdekében kialakított egységes egészségügyi megközelítés szerinti európai cselekvési terv, valamint a vonatkozó uniós keretszabályok végrehajtásához. Támogatja továbbá az Uniónak az ENSZ 2030-ig tartó időszakra szóló menetrendje iránt vállalt kötelezettségét, valamint az ENSZ más szervezetei és egyéb nemzetközi kezdeményezések tekintetében, így például a WHO globális stratégiái és intézkedési tervei irányában vállalt uniós kötelezettségeket.
E célok elérését egy magas szintű csoport, nevezetesen az egészségügyi irányítóbizottság fogja támogatni. Biztosítja a koordinációt és szinergiákat az uniós és a nemzeti egészségügyi programokkal, valamint az egészségügyi klaszter és az Európai horizont egyéb részei, többek között a küldetések és partnerségek között. A tudomány fogja vezérelni, és magában fogja foglalni valamennyi érdekelt felet, a társadalom, polgárok és a betegek erőteljes részvétele mellett. Feladata az lesz, hogy iránymutatást/tanácsot adjon az egészségügyhöz kapcsolódó munkaprogram és küldetések kidolgozásához.
A tevékenységek elsősorban közvetlenül az alábbi fenntartható fejlesztési célok eléréséhez járulnak hozzá: 3. cél – Egészség és jóllét biztosítása; 13. cél – Fellépés az éghajlatváltozás ellen.
A tevékenységek elsősorban közvetlenül az alábbi fenntartható fejlesztési célok eléréséhez járulnak hozzá: 3. cél – Egészség és jóllét biztosítása; 13. cél – Fellépés az éghajlatváltozás ellen; és közvetve az 1. célhoz (A szegénység felszámolása) 5. cél – Nemek közötti egyenlőség; 6. cél – Tiszta víz és megfelelő csatornázás; 10. cél – Az egyenlőtlenségek csökkentése;
Módosítás 36
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 1 pont – 1.2 pont – 1.2.1 pont
1.2.1.  Egészséges élet
1.2.1.  Egészséges élet
A veszélyeztetett életszakaszokban (születéskor, kisgyermekkorban, gyermekkorban, serdülőkorban, terhesség alatt, valamint érett és késői felnőttkorban), a fogyatékossággal élőket vagy sérülteket is beleértve, különleges egészségügyi igényeink vannak, amelyekhez átfogóbb ismeretekre és személyre szabott megoldásokra van szükség. Az egészséges élet hozzájárul az egészségügyi egyenlőtlenségek csökkentéséhez és az egészségügyi eredmények javulásához, hogy aktív életet élhessünk és egészségben öregedjünk meg. Az egészség különösen a korai életszakaszban fontos, mivel hozzájárul a mentális és fizikai betegségek kialakulásának csökkentéséhez a későbbi életszakaszokban.
A veszélyeztetett életszakaszokban (születéskor, kisgyermekkorban, gyermekkorban, serdülőkorban, terhesség alatt, valamint érett és késői felnőttkorban), a fogyatékossággal élőket, a sajátos nevelési igényűeket vagy sérülteket is beleértve, különleges egészségügyi igényeink vannak, amelyekhez átfogóbb ismeretekre és személyre szabott megoldásokra van szükség. Az egészséges élet hozzájárul az egészségügyi egyenlőtlenségek csökkentéséhez és az egészségügyi eredmények javulásához, hogy aktív életet élhessünk és egészségben öregedjünk meg. Az egészség különösen a korai életszakaszban fontos, mivel hozzájárul a mentális és fizikai betegségek kialakulásának csökkentéséhez a későbbi életszakaszokban.
Nagy vonalakban
Nagy vonalakban
–  Korai fejlődés és az öregedési folyamat a teljes élethossz során;
–  Életkorhoz kapcsolódó betegségek és az öregedési folyamat a teljes élethossz során;
–  Anyák, apák, csecsemők és gyermekek egészsége, valamint a szülők szerepe;
–  Anyák, apák, csecsemők és gyermekek egészsége, többek között a gyermekek és anyák halálozásának csökkentése, valamint a szülők szerepe;
—  A magas halálozással és hosszú távú morbiditással kapcsolatos egészségügyi igények és hosszú távú következmények, különösen gyermekkori ügyekre vonatkozóan.
–  A serdülők egészségügyi szükségletei;
–  A serdülők egészségügyi szükségletei, beleértve a pszichológiai jólétet is;
–  A fogyatékosságok és sérülések egészségügyi következményei;
–  A fogyatékosságok és az egészség etiológiája, valamint a fogyatékosságok és sérülések egészségügyi következményei;
–  Független és aktív élet az idősek és/vagy fogyatékossággal élők számára;
–  Független és aktív élet az idősek és/vagy fogyatékossággal élők számára;
–  Egészségügyi oktatás és digitális egészségügyi jártasság.
–  Egészségügyi oktatás és digitális egészségügyi jártasság;
–  Az elöregedett vagy sérült szervek és szövetek regenerálódása;
–  Angiogenezis, artériás patológia, miokardiális iszkémia és a szív strukturális patológiája, valamint biomarkerek és a szív- és érrendszeri betegségek genetikája;
–  A krónikus betegségek kezelése.
Módosítás 37, 276 és 277
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 1 pont – 1.2 pont – 1.2.2 pont
1.2.2.  Egészséget meghatározó környezeti és társadalmi tényezők
1.2.2.  Egészséget meghatározó környezeti és társadalmi tényezők
A társadalmi, gazdasági és fizikai környezet által a mindennapi életben és a munkahelyen fennálló egészségügyi és kockázati tényezők jobb megismerése, a digitalizáció, a szennyezés, az éghajlatváltozás és más környezeti problémák egészségügyi hatásait is ideértve, hozzájárul majd az egészségügyi kockázatok és az egészséget fenyegető veszélyek azonosításához és enyhítéséhez; a vegyi anyagoknak való kitettség és a környezetszennyezés miatti elhalálozás és betegségek csökkentéséhez; a környezetbarát, egészséges, rugalmas és fenntartható élet- és munkakörnyezetek támogatásához; az egészséges életmód és a fogyasztói magatartás ösztönzéséhez; és egy igazságos, befogadó és megbízható társadalom kialakításához.
A társadalmi, gazdasági és fizikai környezet által a mindennapi életben és a munkahelyen fennálló egészségügyi és kockázati tényezők jobb megismerése, a digitalizáció, a szennyezés, a gyors urbanizáció, az éghajlatváltozás és más nemzeti és transznacionális környezeti problémák egészségügyi hatásait is ideértve, hozzájárul majd az egészségügyi kockázatok és az egészséget fenyegető veszélyek azonosításához, megelőzéséhez és enyhítéséhez; a vegyi anyagoknak való kitettség és a környezetszennyezés miatti elhalálozás és betegségek azonosításához és csökkentéséhez; a biztonságos, környezetbarát, egészséges, rugalmas és fenntartható élet- és munkakörnyezetek támogatásához; az egészséges életmód és a fogyasztói magatartás ösztönzéséhez; és egy igazságos, befogadó és megbízható társadalom kialakításához.
Nagy vonalakban
Nagy vonalakban
–  A vegyi anyagok, szennyező anyagok és egyéb stresszhatások, egyúttal az éghajlattal összefüggő és környezeti stresszhatások, valamint több stresszhatás kombinált veszélyeit, expozíciós és egészségügyi hatását értékelő technológiák;
–  A vegyi anyagok, szennyező anyagok és egyéb stresszhatások, egyúttal az éghajlattal összefüggő és környezeti stresszhatások, valamint több stresszhatás kombinált veszélyeit, expozíciós és egészségügyi hatását értékelő biztonságos és hatékony technológiák és módszerek;
–  A személyek fizikai és mentális egészségét és jóllétét befolyásoló környezeti, foglalkozási, szociális és viselkedési tényezők, különös tekintettel a kiszolgáltatott helyzetben lévő és hátrányos helyzetű személyekre;
–  A személyek fizikai és mentális egészségét és jóllétét befolyásoló környezeti – beleértve az épített környezetet (tervezés és építés) –, foglalkozási, gazdasági, politikai, szociális és viselkedési tényezők, különös tekintettel a kiszolgáltatott helyzetben lévő és hátrányos helyzetű személyekre, valamint a fogyatékossággal élő és egészségkárosodást szenvedett személyekre;
–  Kockázatértékelés, irányítás és kommunikáció, amelyet a tényeken alapuló döntéshozatal hatékonyabb eszközei támogatnak, az állatkísérletek alternatíváit is ideértve;
–  Kockázatértékelés, irányítás és kommunikáció, beleértve az információmegosztást is, amelyet a tényeken alapuló döntéshozatal hatékonyabb eszközei támogatnak, az állatkísérletek alternatíváit is ideértve;
–  Kapacitás és infrastruktúrák, amelyek összegyűjtik, megosztják és összekapcsolják az összes egészségügyi tényezőt, az uniós és nemzetközi szintű expozíciót, egészségügyi kérdéseket és betegségeket is ideértve;
–  Kapacitás és infrastruktúrák, amelyek összegyűjtik, megosztják és összekapcsolják az összes egészségügyi tényezőt, az uniós és nemzetközi szintű expozíciót, egészségügyi kérdéseket és betegségeket is ideértve;
–  Egészségfejlesztés és elsődleges megelőző intézkedések.
–  Egészségfejlesztés és elsődleges megelőző intézkedések.
—  Kutatás a rehabilitációnak az élet bármely szakaszában való megtervezésére, végrehajtására és nyomon követésére irányuló intézkedésekkel kapcsolatban.
—  Kutatás a fogyatékosságot okozó betegségek által érintett gyermekeket célzó korai egyedi rehabilitációs programok tervezésére és végrehajtására szolgáló intézkedésekkel kapcsolatban.
Módosítás 38
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 1 pont – 1.2 pont – 1.2.3 pont
1.2.3.  Nem fertőző és ritka betegségek
1.2.3.  Nem fertőző és ritka betegségek
A nem fertőző betegségek (a ritka betegségekkel egyetemben) jelentős egészségügyi és társadalmi kihívást jelentenek, és hatékonyabb megközelítést tesznek szükségessé a megelőzés, a kezelés és a gyógyítás terén, a személyre szabott orvoslást is ideértve.
A nem fertőző betegségek (a ritka betegségekkel egyetemben) jelentős egészségügyi és társadalmi kihívást jelentenek, és hatékonyabb megközelítést tesznek szükségessé a megelőzés, a diagnózis, a kezelés és a gyógyítás terén, a precíziós orvoslást is ideértve.
Nagy vonalakban
Nagy vonalakban
–  Diagnosztika a korai és pontosabb diagnózishoz és a betegekhez igazított kezeléshez;
–  Diagnosztika a korai és pontosabb diagnózishoz és a betegekhez igazított megfelelő idejű kezeléshez;
–  Infrastruktúra és képességek a genomikus orvoslás fejlődésében rejlő lehetőségeknek a szokásos klinikai gyakorlatban történő hasznosítására;
–  Megelőzési és szűrőprogramok;
–  Megelőzési és szűrőprogramok;
–  Integrált megoldások az önellenőrzéshez, az egészségmegőrzéshez, a betegségek megelőzéséhez, valamint a krónikus betegségek és a multimorbiditás kezeléséhez;
–  Integrált megoldások az önellenőrzéshez, az egészségmegőrzéshez, a betegségek megelőzéséhez, valamint a krónikus betegségek és a multimorbiditás kezeléséhez;
–  Kezelések vagy gyógykezelések, a farmakológiai és nem farmakológiai kezeléseket is beleértve;
–  Biztonságos, hatékony és hozzáférhető kezelések, gyógykezelések, vagy egyéb terápiás stratégiák, a farmakológiai és nem farmakológiai kezeléseket is beleértve;
–  Palliatív ellátás;
–  Palliatív ellátás;
–  Együttműködő kutatás az emberi rák molekuláris, szerkezeti és sejtbiológiájával, kísérleti terápiáival, genetikájával, genomikájával és környezeti bázisával kapcsolatban;
–  A genomikus határ, járványtan, bioinformatika, patológia és a ritka betegségek, a neurodegeneratív betegségek és az onkológia területén a precíziós gyógyászat kihívásai;
–  Nagyon kielégítetlen egészségügyi szükségletek területei, például ritka rákfajták, beleértve a gyermekrák különböző fajtáit;
–  A beavatkozások és megoldások összehasonlító hatékonyságának értékelése;
–  A beavatkozások és megoldások összehasonlító hatékonyságának értékelése;
–  Implementációkutatás az egészségügyi beavatkozások fokozására és az egészségügyi politikákba és rendszerekbe történő beépítésük támogatására.
–  Implementációkutatás az egészségügyi beavatkozások fokozására és az egészségügyi politikákba és rendszerekbe történő beépítésük támogatására.
Módosítás 39
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 1 pont – 1.2 pont – 1.2.4 pont
1.2.4.  Fertőző betegségek
1.2.4.  Fertőző betegségek
A polgároknak a határokon átnyúló egészségügyi veszélyek elleni védelme jelentős kihívást jelent a közegészségügy számára, és uniós és globális szinten egyaránt hatékony nemzetközi együttműködést tesz szükségessé. Az együttműködés magában foglalja a fertőző betegségek megelőzését, korai felismerését, kezelését és gyógyítását, illetve az ilyen betegségekre való felkészültséget, valamint a globális egészségszemléletet követve az antimikrobiális rezisztencia (AMR) kezelését.
A polgároknak az átvihető betegségek és határokon átnyúló egészségügyi veszélyek elleni védelme jelentős kihívást jelent a közegészségügy számára, és uniós és globális szinten egyaránt hatékony nemzetközi együttműködést tesz szükségessé. Az együttműködés magában foglalja a fertőző betegségek megelőzését, korai felismerését, kezelését és gyógyítását, illetve az ilyen betegségekre való felkészültséget, valamint a globális egészségszemléletet követve az antimikrobiális rezisztencia (AMR) kezelését. Az antimikrobás szerekkel szembeni rezisztens baktériumok, köztük a szuperbaktériumok folyamatos terjedése rendkívül káros hatást gyakorol a gazdaságra és a környezetre egyaránt. Fejlődésük és terjedésük megakadályozása szintén e fejezet prioritásai közé fog tartozni. Továbbá az Egészségügyi Világszervezet készített egy listát az olyan elhanyagolt betegségekről, amelyek a korlátozott kereskedelmi ösztönzők miatt nem vonzanak magánszektorbeli K&I-célú befektetéseket. Ambiciózusabb közberuházások szükségesek az ilyen szegénységgel kapcsolatos és elhanyagolt betegségek okozta terhek enyhítéséhez.
Nagy vonalakban
Nagy vonalakban
–  A fertőző betegségek kialakulását vagy újbóli megjelenését, valamint terjedését okozó tényezők, az állatoktól emberre (zoonózis) vagy a környezet más részeiről (víz, talaj, növények, élelmiszerek) emberre történő átterjedését is ideértve;
–  A fertőző betegségek kialakulását vagy újbóli megjelenését, valamint terjedését okozó tényezők, az állatoktól emberre (zoonózis) vagy a környezet más részeiről (víz, talaj, növények, élelmiszerek) emberre történő átterjedését, valamint az átterjedést a lehető legkisebbre csökkentő empirikus megelőző megoldások végrehajtását is ideértve;
–  A fertőző betegségek előrejelzése, korai felismerése és felügyelete, az antimikrobiális szerekkel szemben rezisztens kórokozókat és az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzéseket és a környezettel kapcsolatos tényezőket is ideértve;
–  A fertőző betegségek előrejelzése, korai felismerése és felügyelete, az antimikrobiális szerekkel szemben rezisztens kórokozókat és az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzéseket és a környezettel kapcsolatos tényezőket is ideértve;
–  A fertőző betegségek elleni vakcinák, diagnosztika, kezelések és gyógykezelések, a komorbiditást és a társfertőzéseket is ideértve;
–  Megfelelő, biztonságos és hatékony diagnosztika, gyógyászati technológiák, kezelések és vakcinák a fertőző betegségek megelőzésére és profilaxisára, beleértve az új vakcinák kutatását és felfedezését, a fejlett immunizációs technológiákat és a szabályozástanokat;
–  Hatékony egészségügyi vészhelyzeti felkészültségi, reagálási és helyreállítási intézkedések és stratégiák, a közösségek bevonásával;
–  Hatékony egészségügyi vészhelyzeti felkészültségi, reagálási és helyreállítási intézkedések és stratégiák, a közösségek bevonásával;
–  Az orvosi beavatkozásoknak a klinikai gyakorlatban és az egészségügyi rendszerben való alkalmazását és használatát gátló tényezők;
–  Az orvosi beavatkozásoknak a klinikai gyakorlatban és az egészségügyi rendszerben való alkalmazását és használatát gátló tényezők;
–  A fertőző betegségek határokon átívelő szempontjai és az alacsony és közepes jövedelmű országokban jellemző kihívások, például a trópusi betegségek.
–  A fertőző betegségek határokon átívelő szempontjai és az alacsony és közepes jövedelmű országokban jellemző kihívások, például az elhanyagolt trópusi betegségek, az AIDS, a tuberkulózis és a malária. Új kezelési módszerek kifejlesztése a fertőző betegségekre, az antimikrobiális rezisztencia elleni küzdelem érdekében.
Módosítás 40
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 1 pont – 1.2 pont – 1.2.5 pont
1.2.5.  Eszközök, technológiák és digitális megoldások az egészségügyben és ellátásban
1.2.5.  Eszközök, technológiák és digitális megoldások az egészségügyben és ellátásban
Az egészségügyi technológiák és eszközök létfontosságúak a közegészségügy szempontjából, és nagy mértékben hozzájárultak az emberek életminősége, egészsége és ellátása vonatkozásában elért jelentős eredményekhez. Ezért kulcsfontosságú stratégiai kihívás a megfelelő, megbízható, biztonságos és költséghatékony egészségügyi és ellátási eszközök és technológiák kialakítása, fejlesztése, megvalósítása és bevezetése, a fogyatékossággal élők és az idősödő társadalom igényeit is szem előtt tartva. Idetartozik a mesterséges intelligencia és más digitális technológiák, amelyek jelentős előrelépést jelentenek a meglévőkhöz képest, valamint ösztönzik a minőségi munkahelyeket teremtő, versenyképes és fenntartható, egészségügyhöz kapcsolódó ágazat kialakulását. Az egészségügyhöz kapcsolódó európai ágazat a kritikus gazdasági ágazatok egyike az Unióban; a GDP 3 %-ának felel meg és 1,5 millió munkavállalót foglalkoztat.
Az egészségügyi technológiák és eszközök létfontosságúak a közegészségügy szempontjából, és nagy mértékben hozzájárultak az emberek életminősége, egészsége és ellátása vonatkozásában elért jelentős eredményekhez. Ezért kulcsfontosságú stratégiai kihívás a megfelelő, megbízható, biztonságos és költséghatékony egészségügyi és ellátási eszközök és technológiák kialakítása, fejlesztése, megvalósítása és bevezetése, a fogyatékossággal élők és az idősödő társadalom igényeit is szem előtt tartva. Idetartoznak a kulcsfontosságú alaptechnológiák, a mesterséges intelligencia, a robotika, a big data technológia, a kvantumtechnológia és más digitális eszközök és technológiák, amelyek jelentős előrelépést jelentenek a meglévőkhöz képest, valamint ösztönzik a minőségi munkahelyeket teremtő, versenyképes és fenntartható, egészségügyhöz kapcsolódó ágazat kialakulását. a GDP 3 %-ának felel meg és 1,5 millió munkavállalót foglalkoztat.
Nagy vonalakban
Nagy vonalakban
–  Eszközök és technológiák az egészségügy egészére kiterjedő alkalmazásokhoz és minden vonatkozó orvosi javallathoz, a funkcionális károsodást is ideértve;
–  Eszközök és technológiák az egészségügy egészére – azon belül az egészségügyi technológiák előállítására is – kiterjedő alkalmazásokhoz és minden vonatkozó orvosi javallathoz, a funkcionális károsodást is ideértve;
–  Mesterséges intelligencia és robotika az egészségügyi technológiák és eszközök számára;
–  Emberi egészséget érintő integrált eszközök, technológiák és digitális megoldások, a mobil- és távegészségügyet is ideértve;
–  Emberi egészséget érintő integrált eszközök, technológiák és digitális megoldások, a mobil- és távegészségügyet is ideértve;
–  Személyre szabott, digitális egészségügyi megközelítések a „digitális ikrek” alapján, az emberi test fő biológiai folyamatainak adatokon alapuló pontos számítógépes modellezése, lehetővé téve a legjobb terápia azonosítását az adott egyén számára, az egészségügyi megelőzést és az egészségmegőrzést;
–  Egészségügyi és ellátási technológiák és eszközök tesztelése, széles körű bevezetése, optimalizációja és innovatív beszerzése valós körülmények között, a klinikai kísérleteket és az implementációkutatást is ideértve;
–  Egészségügyi és ellátási technológiák és eszközök tesztelése, széles körű bevezetése, optimalizációja és innovatív beszerzése valós körülmények között, a klinikai kísérleteket és az implementációkutatást is ideértve;
–  Innovatív folyamatok és szolgáltatások az egészségügyi és ellátási eszközök és technológiák fejlesztéséhez, gyártásához és gyors megvalósításához;
–  Innovatív folyamatok és szolgáltatások az ellátási eszközök, technológiák, gyógyszerek és vakcinák fejlesztéséhez, gyártásához és gyors megvalósításához;
–  Az egészségügy és ellátás eszközeinek és technológiáinak biztonsága, hatékonysága és minősége, valamint etikai-jogi és társadalmi hatásuk;
–  Az egészségügy és ellátás eszközeinek és technológiáinak biztonsága, hatékonysága és minősége, valamint etikai-jogi és társadalmi hatásuk;
–  Szabályozástan az egészségügyi technológiák és eszközök tekintetében.
–  Szabályozástan az egészségügyi technológiák és eszközök tekintetében;
–  Az orvosi döntések biztonságosságának növelésére szolgáló eszközök, technológiák és digitális megoldások;
Módosítás 41
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 1 pont – 1.2 pont – 1.2.6 pont
1.2.6.  Egészségügyi rendszerek
1.2.6.  Egészségügyi rendszerek
Az egészségügyi rendszerek az Unió szociális rendszereinek kulcsfontosságú eszközei, amelyek 2017-ben 24 millió munkavállalót alkalmaznak az egészségügyi és szociális ellátási ágazatban. Az egészségügyi rendszerek hozzáférhetősége, költséghatékonysága, rugalmassága, fenntarthatósága és megbízhatósága, valamint az egyenlőtlenségek csökkentése érdekében kiemelt fontosságú az egészségügyi rendszerek hozzáférhetővé tétele, többek között az adatközpontú és digitális innováció adta lehetőségek felszabadítása révén, hogy nyílt hozzáférésű európai infrastruktúrákra építve jobb egészségügyi és személyközpontú ellátás jöjjön létre. Ez elősegíti majd az egészségügyi és ellátási rendszer digitális átalakulását.
Az egészségügyi rendszerek az Unió szociális rendszereinek kulcsfontosságú eszközei, amelyek 2017-ben 24 millió munkavállalót alkalmaznak az egészségügyi és szociális ellátási ágazatban. Az egészségügyi rendszerek hozzáférhetősége, költséghatékonysága, rugalmassága, fenntarthatósága és megbízhatósága, valamint az egyenlőtlenségek csökkentése érdekében kiemelt fontosságú az egészségügyi rendszerek hozzáférhetővé tétele, többek között az adatközpontú és digitális innováció adta lehetőségek felszabadítása révén, hogy nyílt hozzáférésű európai infrastruktúrákra építve jobb egészségügyi és személyközpontú ellátás jöjjön létre. Ez elősegíti majd az egészségügyi és ellátási rendszer digitális átalakulását. A jövő infrastruktúrájának a biztonságos tároláson, mint például az 5G hálózatok telepítésén, a dolgok internetének fejlődési feltételein, valamint a nagy teljesítményű számítástechnikai központokon kell alapulnia.
Nagy vonalakban
Nagy vonalakban
–  A közegészségügyi rendszerek és politikák reformjai Európában és azon kívül;
–  A közegészségügyi rendszerek és politikák reformjai Európában és azon kívül;
–  Új egészségügyi és ellátási modellek és megközelítések, valamint azok egyik országból/régióból egy másikba való átültethetősége, illetve alkalmazása;
–  Új egészségügyi és ellátási modellek és megközelítések, valamint azok egyik országból/régióból egy másikba való átültethetősége, illetve alkalmazása;
–  Az egészségügyi technológiaértékelés javítása;
–  Az egészségügyi technológiaértékelés javítása;
–  Az egészségügyi egyenlőtlenségek javítása és a hatékony politikai válasz;
–  Az egészségügyi egyenlőtlenségek javítása és a hatékony politikai válasz;
–  Leendő egészségügyi dolgozók és igényeik;
–  Leendő egészségügyi dolgozók és igényeik;
–  Az egészségügyi szakemberek szakosított képzési rendszerének kialakítása, műszaki szakismeretek fejlesztése és oktatása, valamint a munka és az innováció ötvözésének új módjai az elektronikus egészségügyben;
–  A kellő időben rendelkezésre álló egészségügyi információk javítása és az egészségügyi adatok felhasználása, az elektronikus egészségügyi nyilvántartásokat is ideértve, különös figyelmet fordítva a biztonságra, a magánélet védelmére, az interoperabilitásra, a szabványokra, az összehasonlíthatóságra és a feddhetetlenségre;
–  Az egészségügyi információk időszerűségének és minőségének a javítása, valamint az egészségügyi adatok hatékony gyűjtéséhez és felhasználásához szükséges infrastruktúra javítása, az elektronikus egészségügyi nyilvántartásokat is ideértve, különös figyelmet fordítva a biztonságra, a személyes adatok védelmére, az interoperabilitásra, a szabványokra, az összehasonlíthatóságra és az integritásra; egészségügyi információk és egészségügyi adatok felhasználása, az elektronikus egészségügyi nyilvántartásokat is ideértve, különös figyelmet fordítva a biztonságra, a bizalomra, a magánélet védelmére, az interoperabilitásra, a szabványokra, az összehasonlíthatóságra és a feddhetetlenségre;
–  Az egészségügyi rendszerek rugalmassága a válságok hatásait semlegesítésére és a diszruptív innováció alkalmazására;
–  Az egészségügyi rendszerek rugalmassága a válságok hatásait semlegesítésére és a diszruptív innováció alkalmazására;
–  A polgárok és betegek felelősségvállalásának, az önellenőrzésnek és az egészségügyi és szociális ellátásban dolgozó egészségügyi szakemberekkel való interakciónak az ösztönzését szolgáló megoldások integráltabb ellátás és felhasználóközpontú megközelítés megvalósítása érdekében;
–  A polgárok és betegek felelősségvállalásának, az önellenőrzésnek és az egészségügyi és szociális ellátásban dolgozó egészségügyi szakemberekkel való interakciónak az ösztönzését szolgáló megoldások integráltabb ellátás és felhasználóközpontú megközelítés megvalósítása érdekében;
–  Az egészségügyi rendszerrel kapcsolatos uniós és globális szintű kutatásból származó adatok, információk, ismeretek és bevált gyakorlatok.
–  Az egészségügyi rendszerrel kapcsolatos uniós és globális szintű kutatásból származó adatok, információk, ismeretek és bevált gyakorlatok.
Módosítás 42
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 2 pont – bevezető rész
2.  „INKLUZÍV ÉS BIZTONSÁGOS TÁRSADALOM” KLASZTER
2.  „INKLUZÍV ÉS KREATÍV TÁRSADALOM” KLASZTER
Módosítás 43
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 2 pont – 2.1 pont
2.1.  Indokolás
2.1.  Indokolás
Az Unió egyedülálló módon támogatja a gazdasági növekedés összekapcsolását a szociálpolitikákkal, amihez magas szintű társadalmi befogadás, valamint a demokráciát, az emberi jogokat, a nemek közötti egyenlőséget és a sokszínűséget felölelő közös értékek párosulnak. Ennek a folyamatosan fejlődő modellnek több kihívás mellett a globalizációval és a technológiai változásokkal is foglalkoznia kell. Európának a tartósan fennálló biztonsági fenyegetésekből eredő kihívásokra is reagálnia kell. A terrortámadások és a radikalizálódás, valamint a kibertámadások és az összetett fenyegetések súlyos biztonsági aggodalmakat vetnek fel, és különösen nagy terheket rónak a társadalmakra.
Az Unió egyedülálló módon támogatja a jólét, a gazdasági növekedés és a fenntarthatóság összekapcsolását a szociálpolitikákkal, amihez magas szintű társadalmi befogadás, valamint a demokráciát, az emberi jogokat, a nemek közötti egyenlőséget és a sokszínűséget felölelő közös értékek párosulnak. Ennek a folyamatosan fejlődő modellnek több kihívás mellett a digitalizációval, a globalizációval és a technológiai fejlődéssel is foglalkoznia kell.
Az EU-nak elő kell mozdítania az inkluzív és fenntartható növekedés modelljét, miközben élvezi a technológiai fejlődés előnyeit, növeli a demokratikus kormányzás innovációjába vetett bizalmat és támogatja annak népszerűsítését, felveszi a harcot az egyenlőtlenségek, a munkanélküliség, a marginalizálódás, a hátrányos megkülönböztetés és radikalizálódás ellen, garantálja az emberi jogokat, elősegíti a kulturális sokszínűséget és támogatja az európai kulturális örökséget, valamint előmozdítja a polgárok szerepvállalását a társadalmi innováció révén. A migráció kezelése és a bevándorlók integrációja továbbra is kiemelt kérdés marad. A kutatás és innováció szerepe a társadalomtudományokban és a bölcsészettudományokban alapvető fontosságú e kihívások kezelése és az Unió céljainak elérése érdekében.
Az EU-nak elő kell mozdítania az inkluzív és fenntartható növekedés modelljét, miközben élvezi a technológiai fejlődés előnyeit, növeli a demokratikus kormányzás innovációjába vetett bizalmat és támogatja annak népszerűsítését, felveszi a harcot az egyenlőtlenségek, a munkanélküliség, a marginalizálódás, a hátrányos megkülönböztetés és radikalizálódás ellen, garantálja az emberi jogokat, elősegíti a kulturális sokszínűséget és támogatja az európai kulturális örökséget, valamint előmozdítja a polgárok szerepvállalását a társadalmi innováció révén. A migráció kezelése és a bevándorlók integrációja továbbra is kiemelt kérdés marad.
A kutatás és innováció szerepe a társadalomtudományokban és a bölcsészettudományokban, valamint a kulturális és kreatív ágazatban alapvető fontosságú e kihívások kezelése és az Unió céljainak elérése érdekében. Ezen ágazatok széles spektrumuk, méretük és a mai digitális átalakulásban kifejtett hatásuk miatt jelentős mértékben hozzájárulnak gazdaságunkhoz. Mivel a társadalmi és a technológiai innováció közötti kapcsolatok összetettek és csak ritkán lineárisak, az ágazatközi és a multidiszciplináris kutatást is magában foglaló további kutatásra van szükség az innováció minden típusának fejlesztése tekintetében, és tevékenységeket kell finanszírozni a jövőbeli hatékony fejlesztésének ösztönzése érdekében.
Az európai polgárokat, az állami intézményeket és a gazdaságot védeni kell a szervezett bűnözés folyamatos fenyegetéseivel szemben, beleértve a lőfegyver-, a kábítószer- és az emberkereskedelmet is. A jobb határigazgatás révén történő védelem és biztonság megerősítése szintén kulcsfontosságú. Egyre több a kiberbűnözés, és a gazdaság és a társadalom digitalizálódásával a kapcsolódó kockázatok is egyre sokrétűbbé válnak. Európának folytatnia kell az arra irányuló erőfeszítéseket, hogy javítsa a kiberbiztonságot, az online adatvédelmet, a személyes adatok védelmét, és fel kell vennie a harcot a hamis és káros információk terjesztése ellen, hogy megőrizze a demokratikus és gazdasági stabilitást. Végezetül pedig további erőfeszítésekre van szükség az éghajlatváltozás miatt fokozódó szélsőséges időjárási események, például az erdőtüzekhez, talajromláshoz és egyéb természeti katasztrófákhoz (például földrengésekhez) vezető árvizek, viharok és aszályok életünkre és megélhetésünkre gyakorolt hatásainak csökkentésére. A természeti és ember okozta katasztrófák egyaránt veszélyeztethetik az olyan fontos társadalmi funkciókat, mint az egészségügy, az energiaellátás és a kormányzás.
A kihívások mértéke, komplexitása és transznacionális jellege többszintű uniós fellépést indokol. Az ilyen kritikus társadalmi, politikai, kulturális és gazdasági kérdések, valamint a biztonsági kihívások csupán nemzeti szinten történő kezelése az erőforrások nem hatékony felhasználásával, szétaprózott megközelítésekkel és az eltérő ismeret- és kapacitásnormák veszélyével jár.
A biztonsági kutatás az Unió biztonsági fenyegetésekre adott szélesebb körű, átfogó válaszának része. Hozzájárul a kapacitásfejlesztés folyamatához, biztosítva a technológiák és alkalmazások jövőbeli rendelkezésre állását a politikai döntéshozók és szakemberek által feltárt hiányosságok felszámolása érdekében. Az uniós keretprogramon keresztül történő kutatásfinanszírozás mára a biztonsági kutatásra szánt teljes közfinanszírozás körülbelül 50 %-át teszi ki. Teljes mértékben hasznosulni fognak az elérhető eszközök, beleértve az európai űrprogramot (Galileo, EGNOS, Kopernikusz, világűr-megfigyelés és állami műholdas kommunikáció). Szinergiákat kell feltárni az Unió által finanszírozott védelmi kutatások által támogatott tevékenységekkel, és el kell kerülni a finanszírozás megkettőzését. A határokon átnyúló együttműködés hozzájárul egy egységes európai biztonsági piac kialakításához és az ipari teljesítmény javításához, amelyek megalapozzák az Unió autonómiáját.
Az e globális kihívás részeként folytatott kutatási és innovációs tevékenységek összességében összhangban lesznek a Bizottság demokratikus változással, foglalkoztatással, növekedéssel és beruházással; jogérvényesüléssel és alapvető jogokkal; migrációval; mélyebb és méltányosabb gazdasági és monetáris unióval és digitális egységes piaccal összefüggő prioritásaival. Reagálni fog a római program kötelezettségvállalására, hogy megteremtse a „szociális Európát” és létrehozzon „egy, a kulturális örökségünket megőrző és a kultúrák sokféleségét előmozdító Uniót”. Támogatni fogja továbbá a szociális jogok európai pillérét és a biztonságos, rendezett és rendszeres migrációra vonatkozó globális megállapodást. A biztonsági kutatás a római program azon kötelezettségvállalására reagál, hogy Európa „biztonságos és védett legyen”, ami hozzájárul egy valódi és hatékony biztonsági unióhoz. Ki kell aknázni az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés, a bűncselekmények áldozatainak jogai, a nemek közötti egyenlőség, a megkülönböztetésmentesség és az adatvédelem terén, valamint az európai polgárság helyzetének előmozdítása érdekében folytatott tevékenységeket támogató Jogérvényesülés programmal és a Jogok és értékek programmal fennálló szinergiákat.
Az e globális kihívás részeként folytatott kutatási és innovációs tevékenységek összességében összhangban lesznek a Bizottság demokratikus változással, foglalkoztatással, növekedéssel és beruházással; jogérvényesüléssel és alapvető jogokkal; migrációval; mélyebb és méltányosabb gazdasági és monetáris unióval és digitális egységes piaccal összefüggő prioritásaival. Reagálni fog a római program kötelezettségvállalására, hogy megteremtse a „szociális Európát” és létrehozzon „egy, a kulturális örökségünket megőrző és a kultúrák sokféleségét előmozdító Uniót”. Támogatni fogja továbbá a szociális jogok európai pillérét.
A tevékenységek elsősorban közvetlenül az alábbi fenntartható fejlesztési célok eléréséhez járulnak hozzá: 1. cél – A szegénység felszámolása; 4. cél – Minőségi oktatás; 8. cél – Tisztességes munka és gazdasági növekedés; 9. cél – Ipar, innováció és infrastruktúra; 10. cél – Az egyenlőtlenségek csökkentése; 11. cél – Fenntartható városok és közösségek; 16. cél – Béke, igazság és erős intézmények.
A tevékenységek elsősorban közvetlenül az alábbi fenntartható fejlesztési célok eléréséhez járulnak hozzá: 1. cél – A szegénység felszámolása; 4. cél – Minőségi oktatás; 5. cél – Nemek közötti egyenlőség; 8. cél – Tisztességes munka és gazdasági növekedés; 9. cél – Ipar, innováció és infrastruktúra; 10. cél – Az egyenlőtlenségek csökkentése; 11. cél – Fenntartható városok és közösségek; 12 . cél – Felelős fogyasztás és termelés; 16. cél – Béke, igazság és erős intézmények; 17. cél – Partnerség a célokért.
Módosítás 44
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 2 pont – 2.2 pont – 2.2.1 pont – 2 bekezdés
Nagy vonalakban
Nagy vonalakban
–  A demokráciák története, fejlődése és hatékonysága – különböző szinteken és különböző formákban; Digitalizációs szempontok és a közösségi hálózati kommunikáció hatásai, valamint a demokratikus polgárság sarokköveként az oktatási és ifjúságpolitika szerepe;
–  A demokráciák története, fejlődése és hatékonysága – különböző szinteken és különböző formákban, például a kultúrák közötti párbeszéd, a nemzetek közötti együttműködés és a vallások közötti béke mozgalmai; Digitalizációs szempontok, például a médiaműveltség és digitális jártasság, és a közösségi hálózati kommunikáció hatásai, valamint a demokratikus polgárság és a kulturális részvétel sarokköveként az oktatási és ifjúságpolitika szerepe;
–  Innovatív megközelítések a demokratikus kormányzás átláthatóságának, reagálóképességének, elszámoltathatóságának, hatékonyságának és legitimitásának támogatására az alapvető jogok és a jogállamiság maradéktalan tiszteletben tartása mellett;
–  Innovatív megközelítések a demokratikus kormányzás átláthatóságának, reagálóképességének, elszámoltathatóságának, hatékonyságának és legitimitásának támogatására, beleértve a korrupció elleni küzdelmet is, az alapvető jogok és emberi jogok és a jogállamiság maradéktalan tiszteletben tartása mellett;
–  A technológiák hatása az egyéni életmódra és magatartásra,
–  Stratégiák a populizmus, a szélsőségesség, a radikalizálódás és a terrorizmus leküzdésére, valamint az elégedetlen és marginalizált polgárok bevonására;
–  Stratégiák a populizmus, a szélsőségesség, a radikalizálódás, a megkülönböztetés és a gyűlöletbeszéd, továbbá a terrorizmus leküzdésére, valamint az elégedetlen, sebezhető és marginalizált polgárok aktív bevonására és szerepének növelésére;
–  Új megközelítések a bevándorlás és az idegengyűlölet közötti összefüggés, valamint a migráció okainak kezelésére.
–  Az újságírói normák és a felhasználók által létrehozott tartalom szerepének jobb megismerése egy rendkívül összekapcsolt társadalomban, és a félrevezető tájékoztatás leküzdését segítő eszközök kifejlesztése;
–  Az újságírói normák és a felhasználók által létrehozott tartalom szerepének jobb megismerése egy rendkívül összekapcsolt társadalomban, és a félrevezető tájékoztatás leküzdését segítő eszközök kifejlesztése;
–  A multikulturális polgárság és identitás szerepe a demokratikus polgársággal és a politikai elköteleződéssel kapcsolatban;
–  A multikulturális polgárság és identitás szerepe a demokratikus polgársággal és a politikai elköteleződéssel kapcsolatban;
–  A műszaki és tudományos fejlődés hatása, a nagy adathalmazok, az online közösségi hálózatok és a mesterséges intelligencia demokráciára gyakorolt hatását is ideértve;
–  A műszaki és tudományos fejlődés hatása, a nagy adathalmazok, az online közösségi hálózatok és a mesterséges intelligencia demokráciára gyakorolt hatását is ideértve;
–  Deliberatív és részvételi demokrácia, valamint aktív és befogadó polgárság a digitális dimenziót is ideértve;
–  Deliberatív és részvételi demokrácia, valamint aktív és befogadó polgárság a digitális dimenziót is ideértve;
–  A gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek hatása a politikai részvételre és a demokráciákra, szemléltetve, hogyan lehet fenntartani a demokráciát az egyenlőtlenségek visszafordításával és a megkülönböztetés minden formájának, így a nemi alapú megkülönböztetés elleni küzdelemmel.
–  A gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek hatása a politikai részvételre és a demokráciákra, szemléltetve, hogyan lehet fenntartani a demokráciát az egyenlőtlenségek visszafordításával és a megkülönböztetés minden formájának, így a nemi alapú megkülönböztetés elleni küzdelemmel.
–  A tudományos diplomácia új megközelítései.
Módosítás 45
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 2 pont – 2.2 pont – 2.2.2 pont – bevezető rész
2.2.2.  Kulturális örökség
2.2.2.  Kultúra és kreativitás
Módosítás 46
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 2 pont – 2.2 pont – 2.2.2 pont
2.2.2.  Kulturális örökség
2.2.2.  Kulturális örökség
Az európai kulturális és a kreatív ágazat hidat épít a művészetek, a kultúra, a vállalatok és a technológia között. Emellett, különösen a digitalizáció terén, a kulturális és kreatív iparágak a növekedés mozgatórugójaként kulcsszerepet játszanak Európa újraiparosodásában, és stratégiai helyzetüknek köszönhetően továbbgyűrűző hatást fejtenek ki más ipari ágazatok innovációjára, például az idegenforgalomban, a kiskereskedelemben, a médiában, valamint a digitális technológiákban és a mérnöki munkában. Az Európai horizont programban a kreativitás és formatervezés több területet érintő kérdés, amelyet a teljes programidőszak alatt projektekbe integrálnak új technológiák, üzleti modellek és kompetenciák támogatása, valamint kreatív és interdiszciplináris megoldások gazdasági és társadalmi értékké alakítása érdekében.
Kulturális örökségünk az életünk része: jelentéssel bír a közösségek, a csoportok és a társadalmak számára, és a hovatartozás érzését nyújtja. Híd társadalmaink múltja és jövője között. A helyi közösségek mozgatórugója, és a kreatív és kulturális ágazatok erőteljes ösztönző forrása. Kulturális örökségünk teljes potenciáljának elérése, megőrzése, védelme, helyreállítása, értelmezése és kiaknázása napjaink és a jövő nemzedékei számára egyaránt kulcsfontosságú kihívásokat tartogat. A kulturális örökség legfőbb forrása és inspiráló tényezője a művészeteknek, a hagyományos kézművességnek, valamint a kulturális, vállalkozói és kreatív ágazatoknak, amelyek a fenntartható gazdasági növekedés, a munkahelyteremtés és a külkereskedelem mozgatórugói.
A kulturális örökség a kulturális és kreatív ágazatok szerves része. Kulturális örökségünk a múlt nyoma és kifejeződése, amely sajátos jelentéssel bír az azt használó a közösségek, a csoportok és a társadalmak számára, és a hovatartozás érzését nyújtja. Híd társadalmaink múltja és jövője között. A helyi közösségek mozgatórugója, és a kreatív és kulturális ágazat erőteljes ösztönző forrása. Kulturális örökségünk teljes potenciáljának elérése, megőrzése, védelme, helyreállítása, értelmezése és kiaknázása napjaink és a jövő nemzedékei számára egyaránt kulcsfontosságú kihívásokat tartogat. A kulturális örökség legfőbb forrása és inspiráló tényezője a művészeteknek, a hagyományos kézművességnek, valamint a kulturális, kreatív és vállalkozói ágazatoknak, amelyek a fenntartható gazdasági növekedés, a munkahelyteremtés és a külkereskedelem mozgatórugói.
Nagy vonalakban
Nagy vonalakban
–  A kulturális örökséggel kapcsolatos, a legkorszerűbb technológiákkal felvértezett tanulmányok és tudományterületek, a digitális technológiákat is ideértve;
–  A kulturális örökséggel kapcsolatos, a legkorszerűbb technológiákkal felvértezett tanulmányok és tudományterületek, a digitális technológiákat is ideértve;
–  A kulturális örökség elérése és megosztása innovatív minták és felhasználások, valamint a részvételen alapuló irányítási modellek révén;
–  A kulturális örökség és az azzal kapcsolatos információk elérése és megosztása innovatív minták és felhasználások, valamint a részvételen alapuló irányítási modellek révén;
–  A kulturális örökség összekapcsolása a feltörekvő kreatív ágazatokkal;
–  A kulturális örökség összekapcsolása a feltörekvő kreatív ágazatokkal;
–  A kulturális örökség hozzájárulása a fenntartható fejlődéshez a kulturális élet megőrzésével, védelmével és megújításával; e folyamatban az Unió a kulturális örökségre és a kulturális turizmusra építő innovációs laboratóriumként működik;
–  A kulturális örökség hozzájárulása a fenntartható fejlődéshez a kulturális élet megőrzésével, védelmével, fejlesztésével és megújításával; e folyamatban az Unió a kulturális örökségre és a kulturális turizmusra építő innovációs laboratóriumként működik;
–  A kulturális örökség és a nyelvek megőrzése, védelme, javítása és helyreállítása csúcstechnológiákkal, a digitális technológiákat is ideértve;
–  A kulturális örökség, a nyelvek, valamint a hagyományos készségek és mesterségek megőrzése, védelme, javítása és helyreállítása csúcstechnológiákkal, a digitális technológiákat is ideértve;
–  A hagyományok, viselkedési minták, felfogások és hiedelmek hatása az értékekre és a hovatartozás érzésére.
–  A plurális és sokszínű hagyományok, szokások, felfogások és hiedelmek fontossága az értékek kialakulásában a közösségek fejlődése során,
–  Egy „európai kulturálisörökség-felhő”, egy kutatási és innovációs együttműködési tér létrehozása a kulturális örökség új technológiákon keresztüli hozzáférhetőségének biztosítása, valamint a know-how és a készségek átadásának ösztönzése és megkönnyítése érdekében, lehetőséget teremtve egyedi munkacsoportok és projektstruktúrák létrehozására, a kereskedelmi alapú felhőszolgáltatások európai kulturális megfelelőjeként. Ezt hatásvizsgálat fogja megelőzni.
Módosítás 47
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 2 pont – 2.2 pont – 2.2.3 pont
2.2.3.  Társadalmi és gazdasági átalakulások
2.2.3.  Társadalmi, kulturális és gazdasági átalakulások
Az európai társadalmak – különösen a globalizáció és a technológiai újítások következtében – átfogó társadalmi-gazdasági átalakuláson mennek keresztül. Ezzel egyidejűleg az európai országok többségében nő a jövedelmi egyenlőtlenség14. Az inkluzív növekedés elősegítése és az egyenlőtlenségek visszafordítása érdekében olyan előretekintő politikákra van szükség, amelyek növelik a termelékenységet (a mérésének fejlesztésében elért eredményeket is ideértve) és a humántőkét, reagálnak a migrációra és az integrációval kapcsolatos kihívásokra, valamint ösztönzik a nemzedékek közötti szolidaritást és a társadalmi mobilitást. Ahhoz, hogy jövőnk kiegyenlítettebb és virágzó legyen, oktatási és képzési rendszerekre van szükség.
Az európai társadalmak – különösen a globalizáció és a technológiai újítások következtében – átfogó társadalmi-kulturális-gazdasági átalakuláson mennek keresztül. Ezzel egyidejűleg az európai országok többségében nő a jövedelmi egyenlőtlenség14. Az inkluzív növekedés elősegítése és az egyenlőtlenségek visszafordítása érdekében olyan előretekintő politikákra van szükség, amelyek növelik a termelékenységet (a mérésének fejlesztésében elért eredményeket is ideértve) és a humántőkét, javítják a polgárok élet- és munkakörülményeit, reagálnak a migrációra és az integrációval kapcsolatos kihívásokra, valamint ösztönzik a nemzedékek közötti szolidaritást és a társadalmi mobilitást, illetve a kulturális integrációt. Ahhoz, hogy jövőnk kiegyenlítettebb és virágzó legyen, hozzáférhető, inkluzív és jó minőségű oktatási és képzési rendszerekre van szükség.
Nagy vonalakban
Nagy vonalakban
–  Beruházásokat és politikákat segítő tanácsadási tudásbázis, különösen az oktatás és képzés, a magas hozzáadott értékkel rendelkező készségek, a termelékenység, a társadalmi mobilitás, a növekedés, a társadalmi innováció és a munkahelyteremtés területén. Az oktatás és képzés szerepe az egyenlőtlenségek felszámolásában;
–  Beruházásokat és politikákat segítő tanácsadási tudásbázis, különösen az oktatás és képzés, a magas hozzáadott értékkel rendelkező készségek, a termelékenység, a társadalmi mobilitás, a növekedés, a társadalmi innováció és a munkahelyteremtés területén. Az oktatás és képzés szerepe az egyenlőtlenségek felszámolásában;
–  több tudományterületet felölelő, a technológiai változás gazdasági, kulturális és társadalmi hatását összekapcsoló kutatás;
–  Társadalmi fenntarthatóság a kizárólag a GDP-alapú mutatókon túl, különösen az új gazdasági és üzleti modellek és az új pénzügyi technológiák terén;
–  Társadalmi fenntarthatóság a kizárólag a GDP-alapú mutatókon túl, különösen az új gazdasági és üzleti modellek, mint például a szociális gazdaság és az új pénzügyi technológiák terén;
–  Statisztikai és egyéb gazdasági eszközök a növekedés és az innováció jobb megismerése érdekében, a lassú termelékenységnövekedéssel összefüggően;
–  Statisztikai és egyéb gazdasági és kvantitatív eszközök a növekedés és az innováció jobb megismerése érdekében, a lassú termelékenységnövekedéssel összefüggően;
–  Új foglalkozástípusok, a munka szerepe, a munkaerőpiaci és jövedelmi tendenciák és változások a mai társadalmakban, valamint azok hatása a jövedelemelosztásra, a megkülönböztetésmentességre (beleértve a nemek közötti egyenlőséget) és a társadalmi befogadásra;
–  Új foglalkozástípusok, a munka szerepe, a munkaerőpiaci és jövedelmi tendenciák és változások a mai társadalmakban, valamint azok hatása a jövedelemelosztásra, a megkülönböztetésmentességre (beleértve a nemek közötti egyenlőséget) és a társadalmi befogadásra;
–  Az adó- és ellátórendszer, valamint a társadalombiztosítási és szociális beruházási politikák, az egyenlőtlenségek visszafordítása és a technológia, a demográfia és a sokféleség negatív hatásainak kezelése céljából;
–  Az adó- és ellátórendszer, valamint a társadalombiztosítási és szociális beruházási politikák, adóparadicsomok és méltányos adózás, az egyenlőtlenségek visszafordítása és a technológia, a demográfia és a sokféleség negatív hatásainak kezelése céljából;
–  Stratégiák a demográfiai változás, az urbanizáció és vele szemben a vidéki térségekből történő elvándorlás kezelésére, a társadalmi-gazdasági kirekesztés leküzdésére és a vidéki térségekben az életminőség javítására, az élvonalbeli technológiák és digitális megoldások használatán keresztül is;
–  Emberi mobilitás globális és helyi kontextusban a migráció jobb irányításáért, a migránsok integrációjáért (a menekültek integrációját is ideértve); A nemzetközi kötelezettségvállalások és az emberi jogok tiszteletben tartása; A minőségi oktatáshoz, képzéshez, támogatási szolgáltatásokhoz, az aktív és befogadó polgársághoz való jobb, hatékonyabb hozzáférés, különösen a kiszolgáltatott helyzetben lévők számára;
–  Emberi mobilitás globális és helyi kontextusban a migráció jobb irányításáért, a migránsok integrációjáért (a menekültek integrációját is ideértve); A nemzetközi kötelezettségvállalások és az emberi jogok tiszteletben tartása; A minőségi oktatáshoz, képzéshez, támogatási szolgáltatásokhoz, az aktív és befogadó polgársághoz való jobb, hatékonyabb hozzáférés, különösen a kiszolgáltatott helyzetben lévők számára;
–  Oktatási és képzési rendszerek az Unió digitális átalakulásának előmozdítása és lehető leghatékonyabbá tétele érdekében, a globális összekapcsoltság és a technológiai újítások, különösen az online kockázatok, az etikai aggályok, a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek és a piacok radikális változásai tekintetében felmerülő kockázatok kezelése céljából;
–  Oktatási és képzési rendszerek az Unió digitális átalakulásának előmozdítása és lehető leghatékonyabbá tétele érdekében, a globális összekapcsoltság és a technológiai újítások, különösen az online kockázatok, az etikai aggályok, a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek és a piacok radikális változásai tekintetében felmerülő kockázatok kezelése céljából;
–  A közigazgatási szervek korszerűsítése, hogy megfeleljenek a polgárok elvárásainak a szolgáltatásnyújtás, az átláthatóság, a hozzáférhetőség, a nyitottság, az elszámoltathatóság és a felhasználóközpontúság terén;
–  A közigazgatási szervek korszerűsítése, hogy megfeleljenek a polgárok elvárásainak és szükségleteinek a szolgáltatásnyújtás, az átláthatóság, a hozzáférhetőség, a nyitottság, az elszámoltathatóság és a felhasználóközpontúság terén;
–  Az igazságszolgáltatás függetlensége és a jogállamiság elve alapján az igazságszolgáltatási rendszerek hatékonyságának és az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésnek a tisztességes, hatékony és átlátható eljárási módszerekkel történő javítása mind polgári, mind büntetőügyekben. A katasztrófákkal szemben ellenálló társadalmak
–  Az igazságszolgáltatás függetlensége és a jogállamiság elve alapján az igazságszolgáltatási rendszerek hatékonyságának és az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésnek a tisztességes, hatékony, hozzáférhető és átlátható eljárási módszerekkel történő javítása mind polgári, mind büntetőügyekben. A katasztrófákkal szemben ellenálló társadalmak
–  A meglévő és kialakulóban lévő nemi különbségek és az átfogó átalakulásokhoz kapcsolódó szükségletek azonosítása, valamint a nemi sztereotípiák és a nemi előítéletek kezelésére szolgáló innovatív módszerek kidolgozása.
__________________
__________________
14 OECD: Understanding The Socio-Economic Divide in Europe (Az európai társadalmi-gazdasági megosztottság megértése), 2017. január 26.
14 OECD: Understanding The Socio-Economic Divide in Europe (Az európai társadalmi-gazdasági megosztottság megértése), 2017. január 26.
Módosítás 48
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 2 pont – 2.2 pont – 2.2.4 pont
2.2.4.  A katasztrófákkal szemben ellenálló társadalmak
2.2.4.  Társadalom- és bölcsészettudományok
A katasztrófák oka többféle lehet: beszélhetünk természeti vagy ember okozta katasztrófákról, ideértve a terrortámadásokat, az éghajlat-változás okozta és más szélsőséges (többek között a tengerszint emelkedése miatt bekövetkező) eseményeket, erdőtüzeket, hőhullámokat, árvizeket, földrengéseket, szökőárakat, vulkánkitöréseket, vízgazdálkodási válságokat, az űridőjárás okozta eseményeket, ipari és közlekedési katasztrófákat, vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris katasztrófákat, valamint az egymásra épülő kockázatokból eredő katasztrófákat. A cél a halálesetek, az egészségkárosító hatások és a katasztrófák okozta környezeti, gazdasági és anyagi károk megelőzése és csökkentése, az élelmezésbiztonság garantálása, a katasztrófakockázatok jobb megértése és csökkentése, valamint a katasztrófák utáni tanulságok levonásának javítása.
A társadalom- és bölcsészettudományokat be kell építeni az Európai horizont mindegyik prioritásába, hozzájárulva ezzel különösen a nemzetközi, uniós, nemzeti, regionális és helyi politikai döntéshozatal tudományos megalapozottságához. Ezen integráción túl külön támogatást kell nyújtani az alábbi irányelvek mentén, a szakpolitikai döntéshozatalt is támogatva.
Nagy vonalakban
Nagy vonalakban
–  Válság- és katasztrófahelyzetekben a sürgősségi műveletek esetében az elsődleges beavatkozók rendelkezésére álló technológiák és lehetőségek;
–  A társadalom kapacitása a katasztrófakockázat hatékonyabb kezelésére és csökkentésére, többek között természeti megoldások alkalmazásával, a megelőzés, a felkészültség és a meglévő és új kockázatokra való reagálás révén;
–  A berendezések és eljárások interoperabilitása a határokon átnyúló operatív együttműködés és egy integrált uniós piac megteremtése érdekében.
–  A társadalmi, gazdasági és politikai integráció, valamint az interkulturális dinamika elemzése és fejlesztése Európában és a nemzetközi partnerek viszonylatában;
–  Az Európában felmerülő társadalmi kihívások és azok hatásának jobb megértése;
–  A társadalmi kohézió európai modelljeivel, a bevándorlással, az integrációval, a demográfiai változással, a népességelöregedéssel, a fogyatékossággal, az oktatással, a szegénységgel és a társadalmi kirekesztéssel kapcsolatos nagy kihívások kezelése;
–  A közösségek, régiók és nemzetek identitásának és hovatartozásának megértését célzó kutatás támogatása.
Módosítás 49
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 2 pont – 2.2 pont – 2.2.5 pont
2.2.5.  Védelem és biztonság
törölve
Védelmet kell biztosítani a polgárok számára a fenyegetésekkel szemben, például a terrorizmus és a hibrid fenyegetések tekintetében, amelyekre egyúttal reagálni is kell; védeni kell a polgárokat, a nyilvános tereket és a kritikus infrastruktúrát a fizikai támadásokkal (többek között a vegyi, biológiai, radiológiai, nukleáris és robbanóanyagok) és a számítógépes támadásokkal szemben; fel kell venni a harcot a terrorizmus és a radikalizálódás ellen, beleértve a terrorista eszmék és hitek megismerését és kezelését; meg kell előzni a súlyos bűncselekményeket, a kiberbűnözést és a szervezett bűnözés is ideértve, és küzdeni kell ellenük; támogatni kell az áldozatokat; követni kell a bűncselekményekből származó pénzek mozgását; támogatni kell az adatok bűnüldözési célú felhasználását és a személyes adatok védelmének biztosítását a bűnüldözési tevékenységekben; támogatni kell a légi, szárazföldi és tengeri uniós határigazgatást a polgárok és áruk áramlása érdekében. Elengedhetetlen fenntartani a rugalmasságot az új biztonsági kihívások gyors kezelése érdekében.
Nagy vonalakban
–  Innovatív megközelítések és technológiák a biztonsági szakemberek (például a rendőrség, határ- és parti őrség, vámhivatalok) számára, valamint a közegészségügyi szakemberek, az infrastruktúra-üzemeltetők és a nyílt tereket kezelő szakemberek számára;
–  A bűnözés és az erőszakos radikalizálódás emberi és társadalmi dimenziói, az ilyen cselekményeket elkövető vagy potenciálisan elkövető személyekkel, valamint az érintett vagy potenciálisan érintett személyekkel kapcsolatban;
–  A polgárok, a közigazgatási szervek és az ipar gondolkodásmódja az új biztonsági kockázatok kialakulásának megakadályozása és a meglévő kockázatok csökkentése érdekében, a mesterséges intelligenciából és egyéb új technológiákból eredő kockázatokat is ideértve;
–  A biztonsági kockázatokat rejtő félrevezető tájékoztatás és álhírek elleni küzdelem;
–  A berendezések és eljárások interoperabilitása a határokon átnyúló és ügynökségek közötti operatív együttműködés és egy integrált uniós piac megvalósítása érdekében;
–  A személyes adatok védelmének biztosítása a bűnüldözési tevékenységekben, különösen a gyors technológiai fejlődés fényében.
Módosítás 50
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 2 pont – 2.2 pont – 2.2.6 pont
2.2.6.  Kiberbiztonság
törölve
A rossz szándékú kibertevékenységek nemcsak gazdaságainkat, hanem demokráciáinkat, szabadságunkat és értékeinket is veszélyeztetik. A kiberfenyegetések gyakran bűnügyi jellegűek, amelyeket a profitszerzés motivál, de lehetnek politikai vagy stratégiai indíttatásúak is. A jövő biztonsága és jólétünk függ attól, hogy javítani tudjuk-e azon képességünket, hogy megvédjük az Uniót a kiberfenyegetések ellen. A digitális átalakuláshoz szükség van a kiberbiztonság jelentős mértékű javulására, hogy biztosítsa a tárgyak internetével kapcsolatos, az internethez csatlakoztatható, így például a villamosenergia-hálózatokat, személygépjármű- és közlekedési hálózatokat, kórházakat, pénzügyi rendszereket, közintézményeket, gyárakat és otthonokat felügyelő megannyi eszköz védelmét. Európának fokoznia kell a kibertámadásokkal szembeni ellenálló képességét, és hatékony kibertámadás-elhárító rendszert kell létrehoznia.
Nagy vonalakban
–  Technológiák a digitális értéklánc egészében (a biztonságos összetevőktől a titkosításig, valamint az öngyógyító szoftverekig és hálózatokig);
–  Technológiák a jelenlegi kiberbiztonsági fenyegetések kezelésére, a jövőbeli igények előrejelzésére és a versenyképes ipar fenntartására;
–  Európai kiberbiztonsági kompetenciahálózat- és kompetenciaközpont.
Módosítás 51
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 2 a pont (új)
2a.  „BIZTONSÁGOS TÁRSADALOM” KLASZTER
2a.1.  Indokolás
Az átalakulások és a növekvő globális egymásrautaltság és fenyegetettség közepette kiemelkedő jelentősége van az Európa biztonságának megteremtésére irányuló kutatásnak és innovációnak.
Annak ellenére, hogy Európa mentes a nagyszabású katonai agresszióktól, most kell választ adni az új biztonsági fenyegetésekből eredő kihívásokra. A különböző terrortámadások és az erőszakos radikalizálódás, valamint a kibertámadások és az összetett fenyegetések súlyos biztonsági aggodalmakat vetnek fel, és különösen nagy terheket rónak a társadalmakra. Az EU-nak szembe kell néznie ezekkel a kihívásokkal, és biztosítania kell a közbiztonságot, ugyanakkor meg kell őriznie az egyén szabadságát és az alapvető jogokat.
A biztonsági kutatás az e kihívásoknak és egyéb kihívásoknak való megfelelés érdekében tett szélesebb körű uniós erőfeszítések része. Hozzájárul a kapacitásfejlesztés folyamatához, biztosítva a technológiák, megoldások és alkalmazások jövőbeli rendelkezésre állását a politikai döntéshozók, a szakértők és a végfelhasználók, különösen a hatóságok által feltárt hiányosságok felszámolása érdekében.
Ez a kutatás és innováció a római programnak a biztonsági unióhoz hozzájáruló„biztonságos és védett Európa” elérésére való törekvésre irányuló kötelezettségvállalására reagál. Ki kell aknázni az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés, a bűncselekmények áldozatainak jogai, a nemek közötti egyenlőség, a megkülönböztetésmentesség és az adatvédelem terén, valamint az európai polgárság helyzetének előmozdítása érdekében folytatott tevékenységeket támogató Jogérvényesülés programmal és a Jogok és értékek programmal fennálló szinergiákat.
Teljes mértékben hasznosulni fognak az elérhető eszközök, beleértve az európai űrprogramot (Galileo, EGNOS, Kopernikusz, világűr-megfigyelés és állami műholdas kommunikáció).
Európának folytatnia kell az arra irányuló kutatási és innovációs erőfeszítéseket, hogy javítsa a kiberbiztonságot, az online adatvédelmet, a személyes adatok védelmét, és fel kell vennie a harcot a hamis és káros információk terjesztése ellen, hogy megőrizze a jólétet és a demokratikus és gazdasági stabilitást. A terrorizmus, az erőszakos radikalizálódás, az ideológiailag motivált erőszak, a kulturális javak csempészete, a számítógépes támadások, a szervezett bűnözés, az adókikerülés, a környezeti bűnözés és a katasztrófák az e klaszter alatt kezelendő területek közé tartoznak.
A kockázatok és fenyegetések előrejelzése, megelőzése és kezelése érdekében nemcsak a kutatás melletti elköteleződésre van szükség, hanem innovatív technológiák, megoldások, előretekintő eszközök és tudás létrehozására és alkalmazására, a szolgáltatók és az állami felhasználók közötti együttműködés ösztönzésére, megoldások találására, a magánélet tiszteletben tartásához való jog és az emberi jogok interneten és máshol történő megsértésének megelőzésére és az ellene való fellépésre is, az európai polgárok egyéni jogainak és szabadságának biztosítása mellett.
A kutatás és innováció terén a kiegészítő jelleg növelése érdekében a közbiztonsági szervek kutatási tevékenységeit többoldalú és nemzetközi cserék és együttműködés révén kell végrehajtani. A közbiztonsági szerveket ösztönözni kell arra, hogy vegyenek részt az uniós kutatási és innovációs erőfeszítésekben, hogy minden megfelelő szinten fejlesszék az együttműködést és a kommunikációt szolgáló képességeiket, adatokat cseréljenek, használják ki a technológiákra, eljárásokra, berendezésekre vonatkozó közös szabványokat és a bűncselekmények felderítéséhez kapcsolódó tudományok legfrissebb eredményeit, a képzést és a szakértelem támogató előnyeit.
Emellett a közbeszerzést úgy kell alakítani, hogy támogassa a prototípusokat és megkönnyítse a piacra jutás előtt álló innovatív technológiák tesztelését és beszerzését.
A tevékenységek elsősorban közvetlenül az alábbi fenntartható fejlesztési célok eléréséhez járulnak hozzá: 1. cél – A szegénység felszámolása; 4. cél – Minőségi oktatás; 8. cél – Tisztességes munka és gazdasági növekedés; 9. cél – Ipar, innováció és infrastruktúra; 10. cél – Az egyenlőtlenségek csökkentése; 11. cél – Fenntartható városok és közösségek; 16. cél – Béke, igazság és erős intézmények.
2a.2.  Beavatkozási területek
2a.2.1.  Szervezett bűnözés; terrorizmus, szélsőségesség, radikalizálódás és ideológiai indíttatású erőszak
A szervezett bűnözés, a terrorizmus, a szélsőségesség, az erőszakos radikalizálódás és az ideológiai indíttatású erőszak nagy kockázatot jelent a polgárokra, valamint Európa társadalmára, gazdaságára és demokratikus stabilitására nézve. Az elkövetők köre az egyénektől a nemzetközi szinten is működő, rendkívül szervezett bűnözői struktúrákig terjed. A többek között a bölcsészettudományok és a technológiák területén folytatott kutatásnak és innovációnak fel kell derítenie, meg kell előznie tevékenységeiket és fel kell lépnie ellenük.
Nagy vonalakban
–  A bűnözés és az erőszakos radikalizálódás emberi és társadalmi dimenziói, az ilyen cselekményeket elkövető vagy potenciálisan elkövető személyekkel, valamint az érintett vagy potenciálisan érintett személyekkel kapcsolatban;
–  A végfelhasználók, különösen a közbiztonsági hatóságok biztonságát szolgáló innovatív megközelítések és technológiák;
–  Az infrastruktúra, a nyílt és nyilvános terek védelmére szolgáló technológiák és működési szabványok;
–  Súlyos és szervezett bűncselekmény, ideológiai indíttatású radikalizálódás, erőszak és terrorizmus kísérletének vagy előkészítésének előrejelzése, felderítése, megelőzése és az azokkal szembeni védelem, beleértve az áldozatoknak nyújtott támogatást.
2a.2.2.  Határvédelmi igazgatás
A belső biztonság és védelem EU-n belüli előrelépéséhez a kutatásnak és az innovációnak erősítenie kell a határvédelmi és határigazgatási képességeket. Ide tartozik a terület felderítése és megfigyelése (levegő, föld, tenger), a külföldi hatóságokkal való szilárd együttműködés és adatcsere, a helyi, regionális, nemzeti és nemzetközi irányítási, ellenőrzési és kommunikációs központokkal való interoperabilitási képességeket is ideértve, valamint a határvédelmi megoldások megvalósítása, az incidensekre való reagálás, a kockázatfelderítés és a bűnmegelőzés. Ide kell sorolni továbbá a prediktív rendfenntartással és az algoritmus alapú korai előrejelző alkalmazásokkal, a különféle érzékelőket használó automatizált megfigyelési technológiákkal kapcsolatos kutatásokat, amelyek során figyelembe kell venni az alapvető jogokat. Miközben a hatásukat és a biztonsági erőfeszítések fokozása és a megoldás lehetőségeit értékeljük, e technológiáknak és berendezéseknek hozzá kell járulniuk a külső határokat különösen szárazföldön és tengeren megközelítők sértetlenségéhez.
A kutatásnak hozzá kell járulnia az európai integrált határigazgatás fejlesztéséhez, többek között a tagjelölt országokkal, a potenciális tagjelölt országokkal és az európai szomszédságpolitika országaival való fokozott együttműködés révén. A kutatás tovább fogja segíteni a migráció kezelésére irányuló uniós erőfeszítéseket.
Nagy vonalakban
–  Hamisított és más módon manipulált dokumentumok azonosítása;
–  Személyek és áruk illegális szállításának/kereskedelmének felderítése;
–  A határincidensekre való reagálási képességek előmozdítása;
–  A határterület felderítésére és megfigyelésére szolgáló berendezések korszerűsítése;
–  Mindkét oldal biztonsági hatóságai közötti közvetlen együttműködés fokozása a határ menti térségek határokon átnyúló intézkedéseit illetően, az elkövetők és gyanúsítottak folyamatos üldözéséért.
2a.2.3.  Kiberbiztonság, magánélet védelme, adatvédelem
A rossz szándékú és ellenséges kibertevékenységek nemcsak a társadalmainkat és azok polgárait, a hatóságok és közintézmények stabil és biztonságos működését, gazdaságainkat, hanem Európa demokratikus intézményeinek működését, szabadságunkat és értékeinket is veszélyeztetik. Már előfordultak közintézményeket érintő biztonsági incidensek, és számuk valószínűleg növekedni fog a digitális és kiberalkalmazások adminisztratív és gazdasági eljárásokba, valamint a magáncélú és egyéni használatba történő további integrációja során.
A kiberbűnözés egyre nagyobb méreteket ölt, a kapcsolódó kockázatok pedig egyre sokfélébbek lesznek, ahogy a gazdaság és a társadalom digitalizációja tovább folytatódik. Európának folytatnia kell az arra irányuló erőfeszítéseket, hogy javítsa a kiberbiztonságot, az online adatvédelmet, a személyes adatok védelmét, és küzdenie kell a hamis és káros információk terjesztése ellen, hogy megőrizze a demokratikus és gazdasági stabilitást.
A jövőbeni biztonság és jólét az Unió ilyen fenyegetésekkel szembeni védelmét, a gyakran szoros és gyors határon átnyúló együttműködést igénylő rosszindulatú kibertevékenységek megelőzését, felderítését és leküzdését szolgáló képességek fejlesztésétől függ. Különösen a digitális átalakuláshoz szükség van a kiberbiztonság jelentős mértékű javulására, hogy biztosítsa a dolgok internetével kapcsolatos, az internethez csatlakoztatható hatalmas számú eszköz védelmét, Európának továbbra is minden erőfeszítést meg kell tennie a kibertámadásokkal szembeni ellenálló képesség megerősítése és a hatékony elrettentés előmozdítása érdekében.
Nagy vonalakban
–  A biztonsági kockázatokat rejtő félrevezető tájékoztatás és álhírek elleni küzdelem, ideértve a választási regisztrációs, értékelő/számoló és kommunikációs rendszerek védelmét (választási védelem); képességek fejlesztése a manipulációs források azonosításához a szólásszabadság és az információhoz való hozzáférés fenntartásával;
–  A felderítési, megelőzési, védelmi és az elhárítást szolgáló technológiák bővítése;
–  A hatóságok kibertámadásokkal kapcsolatos visszafejtési és dekódolási képességeinek megerősítése;
–  A tiltott elektronikus fizetési módok és pénzmozgások felderítésére és nyomon követésére szolgáló technológiák;
–  Az illetékes hatóságok – különösen az Európai Rendőrségi Hivatal, a Számítástechnikai Bűnözés Elleni Európai Központ és az Európai Uniós Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség – tudományos és technológiai képességeinek fokozása;
–  A személyes adatok védelmének biztosítása a bűnüldözési tevékenységekben, különösen a gyors technológiai fejlődés fényében;
–  Technológiák a digitális értéklánc egészében (a biztonságos összetevőktől a titkosításig, a elosztott főkönyvi technológiákig, a magatartásalapú biztonságig, valamint az ellenálló és öngyógyító szoftverekig és hálózatokig);
–  Technológiák, módszerek és bevált gyakorlatok a kiberbiztonsági fenyegetések kezelésére, megelőzésére, mérséklésére és az utánuk történő helyreállításra a jövőbeli igények előrejelzésére és a versenyképes ipar fenntartására, beleértve a kiberbiztonság kockázataival és következményeivel kapcsolatos ismeretek és tudatosság fejlesztését;
–  A személyes adatok védelmének biztosítása a polgárok és fogyasztók által könnyen használható megoldások előtérbe helyezésével;
–  Biztonságos szoftverek és hardverek fejlesztése és szoftver- és hardverbiztonságot tesztelő létesítmények;
2a.2.4.  Kritikus infrastruktúrák védelme és a katasztrófareagálás javítása
Az új technológiák, eljárások, módszerek és célzott képességek elő fogják segíteni a társadalom és a gazdaság megfelelő működéséhez elengedhetetlen kritikus infrastruktúrák, köztük e-infrastruktúrák, rendszerek és szolgáltatások (többek között a távközlés, a közlekedés, a pénzügy, az egészségügy, az élelmiszerek, a víz, az energia, a logisztikai és az ellátási lánc, valamint a környezet) védelmét.
A katasztrófák oka többféle lehet: vannak természeti vagy ember okozta, valamint az egymásra épülő kockázatokból eredő katasztrófák. Erőfeszítésekre van szükség az életünkre és megélhetésünkre gyakorolt hatások csökkentésére. A cél az egészségkárosító hatások és a környezeti, gazdasági és anyagi károk megelőzése és csökkentése, az élelmiszer- és gyógyszerellátás, a biztonság és az alapvető kommunikációs eszközök garantálása érdekében.
Nagy vonalakban
–  Válság- és katasztrófahelyzetekben a sürgősségi műveletek esetében az elsődleges beavatkozók rendelkezésére álló technológiák és lehetőségek, beleértve a katasztrófareagálást az áldozatok számára és a korai riasztási rendszereket;
–  A társadalom képessége a katasztrófakockázat hatékonyabb kezelésére és csökkentésére, többek között a természeten és a közösségi know-how-n alapuló megoldások alkalmazásával, a megelőzés, a felkészültség és a meglévő és új kockázatokra való reagálás, valamint a különböző infrastruktúrák ellenálló képességének javítása révén, a katasztrófákkal szemben ellenállóképes intézményi, politikai és irányítási struktúrákon keresztül is;
–  A kutató- és mentőfelszerelések, járművek, készletek és a csapatok mozgatásához szükséges képességek fejlesztése;
–  A világjárványok kitörésének megelőzésére vagy feltartóztatására szolgáló technológiák, felszerelések és eljárások.
–  A többrétegű közösségi riasztórendszerek, különösen a kiszolgáltatott személyek számára történő javítása;
–  A specializált légi és földi járművek elérhetőségének és gyors bevetésének fejlesztése, hogy a nagy kiterjedésű tüzek és az erdőtüzek leküzdhetők legyenek;
2a.2.5.  Szellemi kalózkodás és a termékhamisítás
A szellemi kalózkodás és termékhamisítás elleni küzdelem továbbra is komoly gondot jelent az európai gazdaság, a kulturális és kreatív ágazat és a polgárok számára egyaránt. Ezek a tiltott tevékenységek súlyos adó-, bevétel- és személyijövedelem-kiesést okoznak, valamint veszélyeztetik az európai foglalkoztatást.
A hibás termékek személyi és vagyoni károk okozásának kockázatát hordozzák. Ezeket a hatásokat kezelni kell, és megoldásokat kell találni a szellemi kalózkodás és a termékhamisítás leküzdésére, valamint az érintett hatóságok megerősítésére annak érdekében, hogy együttműködve megelőzzék, felderítsék, kivizsgálják és leküzdjék ezeket a bűncselekményeket és a kapcsolódó illegális tevékenységeket.
Ide sorolandók a szellemi tulajdon védelmének előmozdítására irányuló erőfeszítések.
Nagy vonalakban
–  Termékek azonosítására szolgáló technikák előmozdítása;
–  Az eredeti részek és áruk védelmének fokozása;
–  A szállított termékek (valós idejű), valamint a gyártók, szállítók, vámhatóságok és címzettek közötti adatcsere ellenőrzését szolgáló technológiák.
2a.2.6  . Az Unió külső biztonsági politikáinak támogatása konfliktusmegelőzés és békeépítés révén
Az Unió külső biztonsági politikáinak a támogatásához kutatás, új technológiák, képességek és megoldások szükségesek a polgári védelemtől egészen a humanitárius segélyekig, a határigazgatásig vagy a békefenntartásig és a válság utáni stabilizációig terjedő polgári feladatok terén, a válságmegelőzést, a békeépítést és a közvetítést is ideértve.
Nagy vonalakban
–  A válságrendezés, a béke és igazságszolgáltatás helyreállítására, a konfliktushoz vezető tényezők korai azonosítására, valamint a helyreállító igazságszolgáltatási eljárások hatásaira irányuló kutatás.
–  A polgári és katonai képességek interoperabilitásának előmozdítása a polgári védelemtől egészen a humanitárius segélyekig, a határigazgatásig vagy a békefenntartásig terjedő polgári feladatok terén;
–  A technológiai fejlesztés a kettős felhasználású technológiák érzékeny területén annak érdekében, hogy javuljon a polgári védelmi és a katonai erők, és világszinten a polgári védelmi erők közötti kölcsönös átjárhatóság, valamint hogy fokozódjon a megbízhatóság, hangsúlyosabban figyelembe vegyék a szervezeti, jogi és etikai szempontokat és a kereskedelmi kérdéseket, javuljon az információ bizalmas jellegének és sértetlenségének védelme, valamint garantált legyen minden tranzakció és feldolgozás nyomonkövethetősége;
–  Irányítási és ellenőrzési képességek fejlesztése a polgári küldetésekben.
2a.2.7.  A koordináció, az együttműködés és a szinergiák előmozdítása
A hatóságok azon képességének biztosítására, hogy kialakítsák, lebonyolítsák, ellenőrizzék és irányítsák az egymás közötti eljárásokat, korszerű technológia és szabványok szükségesek. A célnak annak kell lennie, hogy a hatóságokat és más bevetendő erőket cserélhető berendezésekkel lássák el az Unió egész területén alkalmazandó egységes működési, válaszadási, jelentéstételi és adatcsere-eljárások integrálása érdekében.
Megfelelő költségvetést kell biztosítani az ügynökségek számára annak további támogatásához, hogy részt vehessenek az uniós kutatásban és innovációban, valamint a releváns projektek irányítása, az igények, eredmények és törekvések cseréje és a más ügynökségekkel és egyes nem uniós hatóságokkal, például az Antiterrorista Szakértői Csoporttal és a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrség Szervezetével (Interpol) való együttműködés és erőfeszítéseik összehangolása érdekében. Ami a biztonsággal kapcsolatos kutatást és innovációt illeti, ezek különösen az Európai Rendőrakadémia, Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ, a Kábítószer és a Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontja, az Európai Tengerészeti Biztonsági Ügynökség, a Szabadságon, a Biztonságon és a Jog Érvényesülésén Alapuló Térség Nagyméretű IT-rendszereinek Üzemeltetési Igazgatását Végző Európai Ügynökség, az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala, az Európai Rendőrségi Hivatal, az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség és az Európai Unió Műholdközpontja.
Az uniós finanszírozású védelmi kutatással való szinergiák erősítése érdekében csere- és konzultációs mechanizmusokat kell létrehozni a védelmi kutatással foglalkozó hatóságok között polgári célokra.
A szabványok fontos szerepet játszanak, mivel ezek biztosítják a közös fejlesztést, gyártást és végrehajtást, valamint a szolgáltatások, eljárások, technológiák és berendezések cseréjéhez, interoperabilitásához és kompatibilitásához szükséges képességeket.
Nagy vonalakban
–  Alapvető üzemeltetési követelményekkel rendelkező technológiák és berendezések, amelyeket az ugyanazon foglalkozási ághoz tartozó valamennyi tagállamnak és hatóságnak egyaránt alkalmaznia kell (rendőrség, mentés, katasztrófaelhárítás, kommunikáció stb.);
–  A berendezések és eljárások interoperabilitása a határokon átnyúló és ügynökségek közötti működőképesség megvalósítása érdekében;
Módosítás 52
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 3 pont – bevezető rész
3.  „DIGITÁLIS GAZDASÁG, IPAR KLASZTER
3.  „DIGITÁLIS GAZDASÁG, IPAR ÉS VILÁGŰR” KLASZTER:
Módosítás 53
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 3 pont – 3.1 pont
3.1.  Indokolás
3.1.  Indokolás
Az ipari versenyképesség és az előttünk álló globális kihívások kezelésére szolgáló kapacitás biztosításához az EU-nak meg kell erősítenie és fenn kell tartania technológiai és ipari kapacitásait azokon a kulcsfontosságú területeken, amelyek gazdasági és társadalmi átalakulásunk alapjául szolgálnak.
Az ipari versenyképesség és az előttünk álló globális kihívások kezelésére szolgáló kapacitás biztosításához az EU-nak meg kell erősítenie és fenn kell tartania technológiai és ipari kapacitásait azokon a kulcsfontosságú területeken, amelyek gazdasági és társadalmi átalakulásunk alapjául szolgálnak.
Minden ötödik munkahelyet és a magánszektor K+F-beruházásainak kétharmadát az Unió ipara adja, amely egyúttal az uniós export 80 %-át biztosítja. Az innováció új hulláma, amely magában foglalja a fizikai és digitális technológiák összevonását, hatalmas lehetőségeket teremt az Unió ipara számára, és javítani fogja az uniós polgárok életminőségét.
Minden ötödik munkahelyet és a magánszektor K+F-beruházásainak kétharmadát az Unió ipara adja, amely egyúttal az uniós export 80 %-át biztosítja. Az innováció új hulláma, amely magában foglalja a fizikai és digitális technológiák összevonását, hatalmas lehetőségeket teremt az Unió ipara számára, és javítani fogja az uniós polgárok életminőségét.
A digitalizálás igen jelentős ösztönző tényező. Mivel a digitalizálás minden ágazatban gyors ütemben zajlik, gazdaságunk erejének és társadalmunk fenntarthatóságának érdekében több kiemelt fontosságú területen – a mesterséges intelligenciától az új generációs internetig, a nagy teljesítményű számítástechnikáig, a fotonikáig és a nanoelektronikáig – elengedhetetlenné válnak a beruházások. Az IKT-hoz kapcsolódó beruházás, termelés és az IKT felhasználása jelentős mértékben fellendíti az Unió gazdasági növekedését, amely csak 2001 és 2011 között 30 %-nak felelt meg.
A digitalizálás igen jelentős ösztönző tényező. Mivel a digitalizálás minden ágazatban gyors ütemben zajlik, gazdaságunk erejének és társadalmunk fenntarthatóságának érdekében több kiemelt fontosságú területen – a mesterséges intelligenciától az új generációs internetig, a nagy teljesítményű számítástechnikáig, a fotonikáig, a kvantumtechnológiákig, a nanoelektronikáig és az intelligens adatokig – elengedhetetlenné válnak a beruházások. Az IKT-hoz kapcsolódó beruházás, termelés és az IKT felhasználása jelentős mértékben fellendíti az Unió gazdasági növekedését, amely csak 2001 és 2011 között 30 %-nak felelt meg.
A kulcsfontosságú alaptechnológiák15 hátteret teremtenek a digitális és fizikai világok kombinálásához, ami központi szerepet játszik az innováció új globális hullámában. A kulcsfontosságú alaptechnológiák kifejlesztésébe, bemutatásába és bevezetésébe való beruházások, valamint a nyers- és fejlett anyagok biztonságos, fenntartható és megfizethető mennyiségben történő rendelkezésre bocsátása megszilárdítja majd az Unió stratégiai autonómiáját, emellett hozzá fog járulni az uniós ipar szén- és környezeti lábnyomának jelentős csökkentéséhez.
A kulcsfontosságú alaptechnológiák15 hátteret teremtenek a digitális és fizikai világok kombinálásához, ami központi szerepet játszik az innováció új globális hullámában. A kulcsfontosságú alaptechnológiák kifejlesztésébe, bemutatásába, bevezetésébe és szabványosításába való beruházások, valamint a nyers- és fejlett anyagok biztonságos, fenntartható és megfizethető mennyiségben történő beszerzése, használata és kezelése megszilárdítja majd az Unió stratégiai autonómiáját, emellett hozzá fog járulni az uniós ipar szén- és környezeti lábnyomának jelentős csökkentéséhez és így a társadalom externáliákra használandó költségeire.
Szükség esetén a jövőbeli és kialakulóban lévő egyedi technológiák kutatására is sor kerülhet.
Sort kell keríteni a jövőbeli és kialakulóban lévő egyedi technológiák kutatására, mivel ez jelenti a következő áttörést jelentő innovációk alapját.
Az űrkutatás stratégiai fontosságú; az Unió GDP-jének mintegy 10 %-a az űrszolgáltatások használatán múlik. Az Uniónak világszínvonalú az űripara, amely hatékony műholdgyártó iparral és dinamikus downstream szolgáltatási ágazattal bír. Az űr fontos kommunikációs, navigációs és felügyeleti eszközöknek ad helyet, és számos üzleti lehetőséget nyit meg, különösen a digitális technológiákkal és más adatforrásokkal kombinálva. Az Uniónak élnie kell ezekkel a lehetőségekkel a Kopernikusz, az EGNOS és a Galileo űrprogramban rejlő potenciálok teljes körű kiaknázása, valamint az űrbéli és földi infrastruktúrák űrből érkező fenyegetésekkel szembeni védelme révén.
Az űrkutatás stratégiai fontosságú; az Unió GDP-jének mintegy 10 %-a az űrszolgáltatások használatán múlik. Az Uniónak világszínvonalú az űripara, amely hatékony műholdgyártó iparral és dinamikus downstream szolgáltatási ágazattal bír. Az űr fontos kommunikációs, navigációs és felügyeleti eszközöknek ad helyet, és számos kutatási, innovációs és üzleti lehetőséget nyit meg, különösen a digitális technológiákkal és más adatforrásokkal kombinálva. Az Uniónak élnie kell ezekkel a lehetőségekkel a Kopernikusz, az EGNOS és a Galileo űrprogramban rejlő potenciálok teljes körű kiaknázása, valamint többek között a feldolgozó ágazat fejlesztése és a végfelhasználói alkalmazás bátorítása, továbbá az űrbéli és földi infrastruktúrák űrből érkező fenyegetésekkel szembeni védelme révén.
Az Unió kivételesen esélyes arra, hogy globális vezető szerepet töltsön be, és növelje részesedését a világpiacokon, megmutatva, hogy a tudományos és technológiai kiválóság révén miként fokozhatja egymás hatását a digitális átalakulás, a kulcsfontosságú alap- és űrtechnológiák területén betöltött vezető szerep, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, körforgásos gazdaságra való átállás és a versenyképesség.
Az Uniónak kivételes esélye van arra, hogy globális vezető szerepet töltsön be, és növelje részesedését a világpiacokon, megmutatva, hogy a tudományos és technológiai kiválóság révén miként fokozhatja egymás hatását a digitális átalakulás, a kulcsfontosságú alap- és űrtechnológiák területén betöltött vezető szerep, kidolgozva a nulla nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátással járó gazdaság felé való átmenet forgatókönyveit, beleértve az alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó technológiákat és a széntelenítési stratégiákat, a biológiai alapú és körforgásos gazdaságot, biztosítva a versenyképességet és e technológiák és fejlemények társadalom általi megértését.
A digitalizált, körforgásos, alacsony szén-dioxid-kibocsátású és alacsony kibocsátású gazdaság megvalósítása érdekében uniós szintű fellépésre van szükség az értékláncok összetettsége, a technológiák szisztematikus és multidiszciplináris jellege és magas fejlesztési költségeik, valamint a megoldandó problémák ágazatközi jellege miatt. Az Uniónak biztosítania kell, hogy minden ipari szereplő – és a társadalom széles körben – fejlett és tiszta technológiákhoz és digitális szolgáltatásokhoz jusson. A technológiafejlesztés önmagában nem elegendő. Az iparorientált infrastruktúrák, a kísérleti irányvonalakat is beleértve, segítenek uniós vállalkozásokat létrehozni, és különösen a kkv-k számára lehetővé teszik az ilyen technológiák alkalmazását és saját innovációs teljesítményük javítását.
A digitalizált, körforgásos, alacsony szén-dioxid-kibocsátású és alacsony kibocsátású gazdaság megvalósítása érdekében uniós szintű fellépésre van szükség az értékláncok összetettsége, a technológiák szisztematikus és multidiszciplináris jellege és magas fejlesztési költségeik, valamint a megoldandó problémák ágazatközi jellege miatt. Az Uniónak biztosítania kell, hogy minden ipari szereplő – és a társadalom széles körben – fejlett és tiszta technológiákhoz és digitális szolgáltatásokhoz jusson. A technológiafejlesztés önmagában nem elegendő. Új fenntartható üzleti modellek és az iparorientált infrastruktúrák, a kísérleti irányvonalakat is beleértve, segítenek uniós vállalkozásokat létrehozni, és különösen a kkv-k számára lehetővé teszik az ilyen technológiák alkalmazását és saját innovációs teljesítményük javítását. Ebben az összefüggésben a kulturális és kreatív ágazat is fontos szerepet játszik a digitális átalakulás és az ikt-alapú innováció hajtóerejeként Európában.
Az ipar szilárd elkötelezettsége alapvető fontosságú a prioritások meghatározása és a kutatási és innovációs menetrendek kidolgozása, valamint a közfinanszírozás tőkeáttételének növelése és az eredmények felhasználása tekintetében. A társadalmi megértés és elfogadás kulcsfontosságú összetevő a sikerhez, ugyanígy egy új menetrend is fontos az iparhoz kapcsolódó készségek és szabványosítás tekintetében.
Ezért az ipar szilárd elkötelezettsége alapvető fontosságú a prioritások meghatározása és a kutatási és innovációs menetrendek kidolgozása, valamint a további köz- és magánfinanszírozás bevonása és az eredmények felhasználása tekintetében. A társadalmi megértés és elfogadás kulcsfontosságú összetevő a sikerhez, ugyanígy egy új menetrend is fontos az iparhoz kapcsolódó készségek és szabványosítás tekintetében.
A digitális, a kulcsfontosságú alap- és űrtechnológiákkal, valamint a fenntartható nyersanyagellátással kapcsolatos tevékenységek összehangolása rendszerszintűbb megközelítést, valamint gyorsabb és átfogóbb digitális és ipari átalakulást tesz lehetővé. Biztosítani fogja, hogy az e területeken folytatott kutatás és innováció elősegítse és hozzájáruljon az Unió iparral, digitalizálással, környezetvédelemmel, energiával, éghajlattal, körforgásos gazdasággal, nyersanyagokkal, fejlett anyagokkal és űrrel kapcsolatos szakpolitikáinak végrehajtásához.
A digitális, a kulcsfontosságú alap- és űrtechnológiákkal, valamint a fenntartható nyersanyagellátással kapcsolatos tevékenységek összehangolása rendszerszintűbb megközelítést, valamint gyorsabb és átfogóbb digitális és ipari átalakulást tesz lehetővé. Ez biztosítani fogja, hogy az e területeken folytatott kutatás és innováció elősegítse és hozzájáruljon az Unió iparral, digitalizálással, környezetvédelemmel, energiával és éghajlattal, mobilitással, körforgásos gazdasággal, nyersanyagokkal és fejlett anyagokkal, valamint az űrrel kapcsolatos szakpolitikáinak végrehajtásához.
Biztosítani kell a kiegészítő jelleget a Digitális Európa program keretében végzett tevékenységekkel, hogy a két program elkülönüljön egymástól és hogy elkerülhetők legyenek az átfedések.
Biztosítani kell a kiegészítő jelleget a Digitális Európa program keretében végzett tevékenységekkel, hogy a két program elkülönüljön egymástól és hogy elkerülhetők legyenek az átfedések.
A tevékenységek elsősorban közvetlenül az alábbi fenntartható fejlesztési célok eléréséhez járulnak hozzá: 8. cél – Tisztességes munka és gazdasági növekedés; 9. cél – Ipar, innováció és infrastruktúra; 12. cél – Felelős fogyasztás és termelés; 13. cél – Fellépés az éghajlatváltozás ellen.
A tevékenységek elsősorban közvetlenül az alábbi fenntartható fejlesztési célok eléréséhez járulnak hozzá: 8. cél – Tisztességes munka és gazdasági növekedés; 9. cél – Ipar, innováció és infrastruktúra; 12. cél – Felelős fogyasztás és termelés; 13. cél – Fellépés az éghajlatváltozás ellen.
__________________
__________________
15 A jövő kulcsfontosságú alaptechnológiái közé tartoznak a fejlett anyagok, a nanotechnológia, a fotonika, a mikro- és nanoelektronika, az élettudományi technológiák, a korszerű gyártás és feldolgozás, a mesterséges intelligencia, a digitális biztonság és a hálózati összekapcsoltság.
15 A jövő kulcsfontosságú alaptechnológiái közé tartoznak a fejlett anyagok, a nanotechnológia, a fotonika, a mikro- és nanoelektronika, az élettudományi technológiák, a korszerű gyártás és feldolgozás, a mesterséges intelligencia, a digitális biztonság és a hálózati összekapcsoltság.
Módosítás 54
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.1 pont
3.2.1.  Gyártási technológiák
3.2.1.  Gyártási technológiák
A gyártás a foglalkoztatás és a jólét fő mozgatórugója az Unióban: az Unió globális exportjának több mint háromnegyedét adja, és több mint 100 millió közvetlen és közvetett munkahelyet teremt. Az uniós gyártás legfontosabb kihívása az, hogy intelligensebb és személyre szabottabb, magas hozzáadott értékkel bíró, sokkal alacsonyabb energiaköltséggel előállított termékekkel világszerte versenyképes maradjon. A kreatív és kulturális hatások létfontosságúak lesznek ahhoz, hogy hozzáadott érték jöjjön létre.
A gyártás a foglalkoztatás és a jólét fő mozgatórugója az Unióban: az Unió globális exportjának több mint háromnegyedét adja, és több mint 100 millió közvetlen és közvetett munkahelyet teremt. Az uniós gyártás legfontosabb kihívása az, hogy intelligensebb, személyre szabottabb, energia- és forráshatékonyabb, magas hozzáadott értékkel és csökkentett szénlábnyommal bíró, többek között kevesebb hulladákkal és szennyezéssel járó termékekkel világszerte versenyképes maradjon. A kreatív és kulturális hatások, továbbá a technológia és az ember kapcsolata társadalom- és bölcsészettudományi szempontból létfontosságúak lesznek e célok eléréséhez.
Nagy vonalakban
Nagy vonalakban
–  Áttörést jelentő gyártási technológiák, például az additív gyártás, az ipari robotika, a humánintegrált gyártási rendszerek, az iparorientált infrastruktúrák uniós hálózatán keresztül is népszerűsítve;
–  Áttörést jelentő gyártási technológiák, például az additív gyártás, modellezés, szimuláció, az ipari automatizálás és a robotika, a humánintegrált gyártási rendszerek, az iparorientált infrastruktúrák uniós hálózatán keresztül is népszerűsítve;
–  Áttörést jelentő újítások, amelyek különböző alaptechnológiákat (pl. konvergáló technológiák, mesterséges intelligencia, adatelemzés, ipari robotika, biotermelés, fejlett akkumulátortechnológiák) alkalmaznak az értéklánc egészében;
–  Áttörést jelentő újítások, amelyek különböző alaptechnológiákat (pl. konvergáló technológiák, mesterséges intelligencia, adatelemzés, ipari robotika, fenntartható biotermelés, fejlett akkumulátortechnológiák) alkalmaznak az értéklánc egészében;
–  Az új technológiákhoz teljes mértékben igazodó készségek és munkahelyek az európai társadalmi értékekkel összhangban;
–  Az új technológiákhoz, többek között az ergonómiához teljes mértékben igazodó készségek és munkahelyek, amelyek összhangban vannak az európai társadalmi értékekkel és szükségletekkel;
–  Rugalmas, nagy pontosságú, a hibátlan működés (zero defect) elvén alapuló és hulladékkibocsátás nélküli kognitív üzemek és intelligens gyártási rendszerek, amelyek megfelelnek az ügyfelek igényeinek;
–  Rugalmas, nagy pontosságú, a hibátlan működés (zero defect) elvén alapuló és hulladékkibocsátás nélküli kognitív üzemek és intelligens és energiahatékony gyártási rendszerek, amelyek megfelelnek az ügyfelek igényeinek;
–  Áttörést jelentő újítások az építési területek feltérképezésére szolgáló technikákban, a helyszíni összeszerelés és az előre gyártott alkatrészek teljes mértékű automatizálása érdekében.
–  Áttörést jelentő újítások az építési területek feltérképezésére szolgáló technikákban, a helyszíni összeszerelés és az előre gyártott alkatrészek teljes mértékű automatizálása érdekében.
Módosítás 55
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.2 pont – 1 bekezdés
Az Unió versenyképessége szempontjából a szilárd tervezési és gyártási kapacitások fenntartása és autonóm módon történő fejlesztése alapvető fontosságú lesz a nélkülözhetetlen digitális technológiák – például a mikro- és nanoelektronika, a fotonika, a szoftverek és a rendszerek – területén, mint ahogy szintén fontos lesz az integrálásuk és a fejlett anyagok integrálása ezen alkalmazási területek vonatkozásában.
Az Unió versenyképessége szempontjából a szilárd tervezési és gyártási kapacitások fenntartása és autonóm módon történő fejlesztése alapvető fontosságú lesz a nélkülözhetetlen digitális technológiák – például a mikro- és nanoelektronika, a fotonika, a szoftverek és a rendszerek – területén, mint ahogy szintén fontos lesz az integrálásuk, szabványosításuk és a fejlett anyagok integrálása ezen alkalmazási területek vonatkozásában. A kulcsfontosságú digitális technológiák alapvetőek a világszintű kutatás és a piacteremtő innovációk közötti űrt.
Módosítás 56
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.2 pont – 2 bekezdés
–  A digitális átalakulás és a globális kihívások sajátos követelményeire reagáló nanoelektronikai tervezési és feldolgozási koncepciók a funkcionalitással, az energiafogyasztással és az integrációval összefüggésben;
–  A digitális átalakulás és a globális kihívások sajátos követelményeire reagáló nanoelektronikai tervezési és feldolgozási koncepciók a teljesítménnyel, a funkcionalitással, az energiamegosztással és -fogyasztással és hatékonysággal és az integrációval összefüggésben;
–  Érzékelő technológiák és azok integrációja a tárgyak internetét támogató számítástechnikai egységekkel, a felhasználóbarát interaktív tárgyakhoz használt rugalmas és jól alkalmazkodó anyagokkal kapcsolatos innovatív megoldásokat is ideértve;
–  Érzékelő technológiák és azok integrációja a tárgyak internetét támogató számítástechnikai egységekkel, a biztonságos, megbízható felhasználó- és környezetbarát interaktív tárgyakhoz használt rugalmas és jól alkalmazkodó anyagokkal kapcsolatos innovatív megoldásokat is ideértve;
–  A nanoelektronika kiegészítéseként vagy alternatívájaként használt technológiák, például a mesterséges intelligencia alapjául szolgáló neuromorfikus számítástechnikai megoldások, a kvantum-számítástechnikát is ideértve;
–  A nanoelektronika kiegészítéseként vagy alternatívájaként használt technológiák, például a mesterséges intelligencia alapjául szolgáló neuromorfikus számítástechnikai megoldások, a kvantum-számítástechnikát is ideértve;
–  Számítógépes architektúrák és alacsony fogyasztású processzorok alkalmazások széles köréhez, beleértve a peremhálózati megoldásokat (edge computing), az ipar digitalizálását, a nagy adathalmazokat és a felhőt, az intelligens energiát, valamint a hálózatba kapcsolt és automatizált vezetést;
–  Számítógépes architektúrák és alacsony fogyasztású processzorok alkalmazások széles köréhez, beleértve a peremhálózati megoldásokat (edge computing), az ipar digitalizációját, automatizálást és robotikát, a nagy adathalmazokat és a felhőt, az intelligens energiát, valamint a hálózatba kapcsolt és automatizált vezetést;
–  A megbízható végrehajtás erős garanciáit biztosító olyan számítógépes hardverek tervei, amelyek beépített adatvédelmi és biztonsági védelmi intézkedéseket tartalmaznak a bemeneti/kimeneti adatok és a feldolgozási utasítások tekintetében;
–  A megbízható végrehajtás erős garanciáit biztosító olyan számítógépes hardverek tervei, amelyek beépített adatvédelmi és biztonsági védelmi intézkedéseket tartalmaznak a bemeneti/kimeneti adatok és a feldolgozási utasítások tekintetében;
–  Fotonikus technológiákon alapuló alkalmazások, a funkcionalitás és teljesítmény terén áttörést jelentő fejlesztésekkel;
–  Fotonikus technológiákon alapuló alkalmazások, a funkcionalitás, integráció és teljesítmény terén áttörést jelentő fejlesztésekkel;
–  Rendszervezérlési technológiák a fizikai világgal interakcióban álló, megbízható autonóm rendszerek teljes mértékű támogatására, az ipar és biztonság szempontjából kritikus területeket is ideértve;
–  Rendszervezérlési technológiák a fizikai világgal interakcióban álló, megbízható autonóm rendszerek teljes mértékű támogatására, az ipar és biztonság szempontjából kritikus területeket is ideértve;
–  Szoftvertechnológiák, amelyek a jobb élettartam révén javítják a szoftverek minőségét, biztonságosságát és megbízhatóságát, miközben növelik a termelékenységet, és beépített mesterséges intelligenciát és rugalmasságot alkalmaznak a szoftverekben;
–  Szoftver- és hardvertechnológiák, amelyek a jobb élettartam révén javítják a szoftverek minőségét, biztonságosságát és megbízhatóságát, miközben növelik a termelékenységet és az interoperabilitást, és beépített mesterséges intelligenciát és rugalmasságot alkalmaznak a szoftverekben;
–  A digitális technológiák kibővítését, valamint a kutatási igazoló vizsgálat és az érintett piacokon történő ipari megvalósíthatóság közötti szakadék áthidalását szolgáló, kialakulóban lévő technológiák.
–  A digitális technológiák kibővítését, valamint a kutatási igazoló vizsgálat és az érintett piacokon történő ipari megvalósíthatóság közötti szakadék áthidalását szolgáló, kialakulóban lévő technológiák;
–  Digitális technológiák a kulturális és kreatív iparágak számára, beleértve az audiovizuális ágazatot, az archívumokat és a könyvtárakat, a kiadást, új eszközök kialakítása érdekében mindenféle digitális tartalom létrehozására, kiaknázására és megőrzésére.
–  Új ökoinnovációs üzleti modellek és alternatív erőforrás- és energiahatékony gyártási megközelítések fejlesztése.
Módosítás 57
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.3 pont – 1 bekezdés
Az Unió globális vezető szerepet tölt be a fejlett anyagok és a hozzájuk kapcsolódó folyamatok terén, amelyek iparágának 20 %-át teszik ki, és a nyersanyagok feldolgozása révén szinte az összes értéklánc forrásául szolgálnak. Annak érdekében, hogy fenntartsa versenyképességét és megfeleljen a polgárok fenntartható, biztonságos és fejlett anyagok iránti igényeinek, az Uniónak javítania kell az anyagok újrahasznosíthatóságát, csökkentenie kell a szén- és környezeti lábnyomot és ösztönöznie kell az ágazatközi ipari innovációt azáltal, hogy valamennyi iparágban támogatja az új alkalmazásokat.
Az Unió globális vezető szerepet tölt be a fejlett anyagok és a hozzájuk kapcsolódó folyamatok terén, amelyek iparágának 20 %-át teszik ki, és a nyersanyagok feldolgozása révén szinte az összes értéklánc forrásául szolgálnak. Annak érdekében, hogy fenntartsa versenyképességét és megfeleljen a polgárok fenntartható, biztonságos és fejlett anyagok, többek között környezetbarát alternatívák iránti igényeinek, az Uniónak javítania kell az anyagok tartósságát, újrafelhasználását és újrahasznosíthatóságát, csökkentenie kell a szén- és környezeti lábnyomot és ösztönöznie kell az ágazatközi ipari innovációt azáltal, hogy valamennyi iparágban támogatja az új alkalmazásokat és a szabványosítást.
Módosítás 58
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.3 pont – 2 bekezdés
Nagy vonalakban
Nagy vonalakban
–  Olyan anyagok (a műanyagot, a bi-, nano-, kétdimenziós, intelligens és multianyagokat is ideértve), amelyek új tulajdonságokkal és funkcionalitással rendelkeznek, valamint megfelelnek a szabályozási követelményeknek (miközben a gyártás és a használat során vagy az élettartam végén nem eredményeznek fokozott környezeti terhelést);
–  Olyan anyagok (a műanyagot, a bioműanyagot, a bi-, nano-, kétdimenziós, intelligens és multianyagokat is ideértve), amelyek új tulajdonságokkal és funkcionalitással rendelkeznek, valamint megfelelnek a szabályozási követelményeknek (miközben a gyártás és a használat során vagy az élettartam végén nem eredményeznek fokozott környezeti terhelést és negatív externáliákat);
–  Integrált anyagfeldolgozás és -előállítás, ügyfélorientált és etikai megközelítést követve, a prenormatív tevékenységeket és az életciklus-értékelést, a nyersanyagok beszerzését és kezelését, a tartósságot, az újrafelhasználhatóságot és az újrafeldolgozhatóságot, a biztonságot, a kockázatértékelést és a kezelést is ideértve;
–  Integrált anyagfeldolgozás és -előállítás, ügyfélorientált és etikai megközelítést követve, a prenormatív tevékenységeket és az életciklus-értékelést, a nyersanyagok fenntartható beszerzését és kezelését, a tartósságot, az újrafelhasználhatóságot és az újrafeldolgozhatóságot, a biztonságot, a kockázatértékelést és a kezelést is ideértve;
–  Anyagtámogató eszközök, mint például a karakterizáció (például a minőségbiztosításhoz), a modellezés, a kísérleti projektek végrehajtása és a felskálázás;
–  Anyagtámogató eszközök, mint például a karakterizáció (például a minőségbiztosításhoz), a modellezés, a kísérleti projektek végrehajtása és a felskálázás;
–  A tagállamokkal egyetértésben meghatározott és rangsorolt technológiai infrastruktúrák16 uniós innovációs ökoszisztémája, amely szolgáltatásokat nyújt a technológiai átalakulás felgyorsításához és a technológiáknak az uniós ipar, de különösen a kkv-k általi igénybevételéhez; ez magában foglalja azokat a kulcsfontosságú technológiákat, amelyek az anyagokkal kapcsolatos innovációhoz szükségesek;
–  A tagállamokkal egyetértésben és az ESFRI ütemtervének figyelembevételével meghatározott és rangsorolt uniós innovációs kutatási hálózat és technológiai infrastruktúrák16, amely szolgáltatásokat nyújt a technológiai átalakulás felgyorsításához és a technológiáknak az uniós ipar, de különösen a kkv-k általi igénybevételéhez; ez magában foglalja azokat a kulcsfontosságú technológiákat, amelyek az anyagokkal kapcsolatos innovációhoz szükségesek;
–  A fejlett anyagok és más kulcsfontosságú alaptechnológiák jövőbeli és kialakulóban lévő trendjeinek elemzése;
–  A fejlett anyagok és más kulcsfontosságú alaptechnológiák jövőbeli és kialakulóban lévő trendjeinek elemzése;
–  A tervezés, az architektúra és az általános kreativitáson alapuló megoldások erős felhasználói orientációval, hozzáadott értéket nyújtva az ipari és kreatív ágazatok számára.
–  A tervezés, az architektúra és az általános kreativitáson alapuló megoldások erős felhasználói orientációval, hozzáadott értéket nyújtva az ipari és kreatív ágazatok számára, beleértve a divatágazatot is.
__________________
__________________
16 Ezek olyan köz- vagy magánlétesítmények, amelyek erőforrásokat és szolgáltatásokat biztosítanak elsősorban az európai ipar számára a kulcsfontosságú alaptechnológiák és termékek teszteléséhez és hitelesítéséhez. Az ilyen infrastruktúrák lehetnek egy helyszínre telepítettek, virtuálisak vagy szétszórtak, és azokat valamely tagállamban vagy a programhoz társult harmadik országban be kell jegyezni.
16 Ezek olyan köz- vagy magánlétesítmények, amelyek erőforrásokat és szolgáltatásokat biztosítanak elsősorban az európai ipar számára a kulcsfontosságú alaptechnológiák és termékek teszteléséhez és hitelesítéséhez. Az ilyen infrastruktúrák lehetnek egy helyszínre telepítettek, virtuálisak vagy szétszórtak, és azokat valamely tagállamban vagy a programhoz társult harmadik országban be kell jegyezni.
Módosítás 59
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.4 pont – 1 bekezdés
Az intelligens tárgyak és eszközök gyártása egyike a ma népszerű trendeknek. A mesterséges intelligencia fejlesztésével foglalkozó, valamint a robotika területén és egyéb területeken alkalmazásokat kínáló kutatók és innovátorok a jövőbeli gazdasági és termelékenységi növekedés kulcsfontosságú szereplői lesznek. A keretprogram más részeiben több ágazat, köztük az egészségügy, a gyártóipar, az építőipar és a gazdálkodóipar egyaránt hasznosítani fogja és továbbfejleszti majd ezt a kulcsfontosságú alaptechnológiát. A fejlesztéseknek biztosítaniuk kell a mesterségesintelligencia-alapú (MI-alapú) alkalmazások biztonságosságát, értékelniük kell a kockázatokat, vissza kell szorítaniuk rossz szándékú felhasználásuk és a nem szándékos megkülönböztetés lehetőségét, mint amilyen például a nemi vagy faji elfogultság. Biztosítani kell továbbá, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztése olyan kereten belül történjen, amely tiszteletben tartja az uniós értékeket és az Európai Unió Alapjogi Chartáját.
Az intelligens tárgyak és eszközök gyártása egyike a ma népszerű trendeknek. A mesterséges intelligencia fejlesztésével foglalkozó, valamint a robotika területén és egyéb területeken alkalmazásokat kínáló kutatók és innovátorok a jövőbeli gazdasági és termelékenységi növekedés kulcsfontosságú szereplői lesznek. A keretprogram más részeiben több ágazat, köztük az egészségügy, a közlekedés, a gyártóipar, az építőipar és a gazdálkodóipar egyaránt hasznosítani fogja és továbbfejleszti majd ezt a kulcsfontosságú alaptechnológiát. A fejlesztéseknek biztosítaniuk kell a mesterségesintelligencia-alapú (MI-alapú) alkalmazások biztonságosságát, értékelniük kell kockázataikat, vissza kell szorítaniuk rossz szándékú felhasználásuk és a nem szándékos megkülönböztetés lehetőségét, mint amilyen például a nemi vagy faji elfogultság. Biztosítani kell továbbá, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztése olyan etikai kereten belül történjen, amely tiszteletben tartja az uniós értékeket és az Európai Unió Alapjogi Chartáját.
Módosítás 60
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.4 pont – 2 bekezdés – 4 franciabekezdés
–  Az MI-kiválósági központok kutatási kompetenciáinak fejlesztése és hálózatépítése Európa-szerte;
–  Az MI-kiválósági központok kutatási és innovációs kompetenciáinak fejlesztése és hálózatépítése Európa-szerte;
Módosítás 61
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.5 pont – 1 bekezdés
Az internet kulcsfontosságú alaptechnológiává vált valamennyi gazdaság ágazat és a társadalom digitális átalakulásában. Az Uniónak vezető szerepet kell vállalnia az új generációs internet embercentrikus ökoszisztéma felé történő irányításában, társadalmi és etikai értékeinkkel összhangban. Az új generációs internethez kapcsolódó technológiákba és szoftverekbe való beruházás javítani fogja az Unió ipari versenyképességét a globális gazdaságban. Az uniós szintű hasznosítás optimalizálása nagyfokú együttműködést igényel az érdekeltek részéről.
Az internet kulcsfontosságú alaptechnológiává vált valamennyi gazdaság ágazat és a társadalom digitális átalakulásában. Az Uniónak vezető szerepet kell vállalnia az új generációs internet embercentrikus ökoszisztéma és a technikai fejlődés hozzáférhető, biztonságos és megbízható hálózati szolgáltatások felé történő, irányításában, társadalmi és etikai értékeinkkel összhangban. Az új generációs internethez kapcsolódó technológiákba és szoftverekbe való beruházás javítani fogja az Unió versenyképességét a globális gazdaságban. Az uniós szintű hasznosítás optimalizálása nagyfokú együttműködést igényel az érdekeltek részéről, valamint az európai és nemzetközi szabványosítás fejlesztését.
Módosítás 62
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.5 pont – 2 bekezdés
Nagy vonalakban
Nagy vonalakban
–  Technológiák és rendszerek a megbízható és energiahatékony, új generációs internet intelligens hálózatához és szolgáltatási infrastruktúráihoz (az 5G-n túlmutató konnektivitáson, a szoftverek által definiált infrastruktúrákon, a dolgok internetén, a felhőalapú infrastruktúrákon és a kognitív felhőkön), valós idejű kapacitások, virtualizáció és decentralizált irányítás (ultragyors és rugalmas rádió, peremhálózati megoldások, blokkláncok, megosztott környezetek és ismeretek) engedélyezésével;
–  technológiák és rendszerek a megbízható és energiahatékony, új generációs internet intelligens hálózatához és szolgáltatási infrastruktúráihoz (az 5G-n túlmutató konnektivitáson, a szoftverek által definiált infrastruktúrákon, a dolgok internetén, a felhőalapú infrastruktúrákon és a kognitív felhőkön), valós idejű kapacitások, virtualizáció és decentralizált irányítás (ultragyors és rugalmas rádió, peremhálózati megoldások, titkosításon alapuló technológiák, elosztott főkönyvi technológiák, megosztott környezetek és ismeretek) engedélyezésével;
–  Új generációs internetes alkalmazások és szolgáltatások a fogyasztók, az ipar és a társadalom számára a bizalomra, az átjárhatóságra, az adatok jobb felhasználói ellenőrzésére, az átlátható nyelvhasználatra, az új multimodális interakciós koncepciókra, valamint az objektumokhoz, az információkhoz és a tartalomhoz való, inkluzív és nagy mértékben személyre szabott hozzáférésre építve, az immerzív és megbízható médiát, a közösségi médiát és a közösségi hálózatokon való kapcsolattartást is ideértve;
–  új generációs internetes alkalmazások és szolgáltatások a fogyasztók, az ipar és a társadalom számára a bizalomra, az átjárhatóságra, az összekapcsoltságra, az adatok jobb felhasználói ellenőrzésére, az átlátható nyelvhasználatra, az új multimodális interakciós koncepciókra, valamint az objektumokhoz, az információkhoz és a tartalomhoz való, inkluzív és nagy mértékben személyre szabott hozzáférésre építve, az immerzív és megbízható médiát, a közösségi médiát és a közösségi hálózatokon való kapcsolattartást, valamint a megosztott infrastruktúrákkal kapcsolatos tranzakciókra és szolgáltatásokra vonatkozó üzleti modelleket is ideértve;
–  Szoftveralapú köztesréteg, beleértve a rendkívül elterjedt környezetekben működő megosztott könyvelési technológiákat, amelyek elősegítik az adatok feltérképezését és az adatvédelemmel rendelkező hibrid infrastruktúrák közötti adatátvitelt, és amelyek az adatok és ismeretek szabad áramlásán alapuló internetes alkalmazásokban és szolgáltatásokban támaszkodnak a mesterséges intelligenciára, az adatelemzésre, -biztonságra és -ellenőrzésre.
–  szoftveralapú köztesréteg, beleértve a rendkívül elterjedt környezetekben működő megosztott könyvelési technológiákat, amelyek elősegítik az adatok feltérképezését és az adatvédelemmel rendelkező hibrid infrastruktúrák közötti adatátvitelt, és amelyek az adatok és ismeretek szabad áramlásán alapuló internetes alkalmazásokban és szolgáltatásokban támaszkodnak a mesterséges intelligenciára, az adatelemzésre, -biztonságra és -ellenőrzésre;
–  társadalmi és ipari alkalmazásokat integráló rendszerek rendszertechnológiái és -eszközei a tömeges szolgáltatástelepítésre alkalmas, méretezhető, hatékony és megbízható hálózati teljesítmény biztosítására.
Módosítás 63
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.6 pont – 2 bekezdés
Nagy vonalakban
Nagy vonalakban
–  Nagy számítási teljesítményű rendszerek (HPC); exaszintű és posztexaszintű alaptechnológiák és -rendszerek új generációja (pl. alacsony energiafelhasználású mikroprocesszorok, szoftverek, rendszerintegráció); algoritmusok, kódok és alkalmazások, valamint analitikai eszközök és tesztelési környezetek; ipari kísérleti tesztelési környezetek és szolgáltatások; világszínvonalú HPC-infrastruktúrához kapcsolódó kutatás és innováció támogatása, az Unió első hibrid HPC/kvantum-számítástechnikai infrastruktúráját is ideértve;
–  Nagy számítási teljesítményű rendszerek (HPC); exaszintű és posztexaszintű alaptechnológiák és -rendszerek új generációjának kifejlesztése (pl. alacsony energiafelhasználású mikroprocesszorok, szoftverek, rendszerintegráció); célorientált hardverek, algoritmusok, kódok és alkalmazások, valamint analitikai eszközök és tesztelési környezetek; ipari kísérleti tesztelési környezetek és szolgáltatások; világszínvonalú HPC-infrastruktúrához kapcsolódó kutatás és innováció támogatása, az Unió első hibrid HPC/kvantum-számítástechnikai infrastruktúráját is ideértve;
–  Nagy adathalmazok: extrém teljesítményű adatelemzés; beépített adatvédelem a személyes és bizalmas jellegű nagy adathalmazok elemzése során; a teljes adatplatformokhoz alkalmazott technológiák az ipari, személyes és nyílt hozzáférésű adatok újrafelhasználása érdekében; adatkezelés, interoperabilitás és összekapcsolási eszközök; adatkezelő alkalmazások a globális kihívásokhoz;
–  Nagy adathalmazok: extrém teljesítményű adatelemzés; biztonságos és az adatok sértetlenségét biztosító beépített adatvédelem a személyes és bizalmas jellegű nagy adathalmazok elemzése során; a teljes adatplatformokhoz alkalmazott technológiák az ipari, személyes és nyílt hozzáférésű adatok újrafelhasználása érdekében; adatkezelés, interoperabilitás és összekapcsolási eszközök; adatkezelő alkalmazások a globális kihívásokhoz;
–  Az IKT-folyamatok szénlábnyomának csökkentése, a hardvereket, szoftvereket, érzékelőket, hálózatokat, tár- és adatközpontokat, valamint a szabványosított értékeléseket is ideértve.
–  Az IKT-folyamatok szénlábnyomának csökkentése, a hardvereket, szoftvereket, érzékelőket, hálózatokat, tár- és adatközpontokat, valamint a szabványosított értékeléseket is ideértve.
Módosítás 64
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.6 a pont (új)
3.2.6a.  Kvantumtechnológiák
A kvantumtechnológiák azt a hatalmas fejlődést aknázzák ki, hogy képesek vagyunk az egyes kvantumokat (atomok, fotonok, elektronok) kimutatni és alakítani. Ez forradalmasíthatja az információs értéklánc egészét a szoftverektől a hardverekig, a kommunikációtól az adatbányászatig és a mesterséges intelligenciáig. Európa otthont ad a világ vezető, e területen tevékenykedő kutatóinak, és jelenleg globális verseny folyik a tudományos előrehaladás piacérett alkalmazásokra történő átváltása terén. Ez a kulcsfontosságú alaptechnológia komoly ágazatközi hatással jár majd, és például alapvetően nagyobb teljesítményű számítástechnikát biztosít az európai polgárok és ipar számára, ami többek között megbízhatóbb egészségügyi ellátást, fejlettebb vegyi anyagokat és anyagokat, az erőforrások optimalizált és így fenntarthatóbb felhasználását, hatékonyabb mérnöki munkát, biztonságosabb távközlést, és sok más forradalmi alkalmazást eredményez.
Nagy vonalakban
–  Kvantum-számítástechnika és -szimuláció, a különböző architektúrák és fizikai platformok hardverfejlesztését, valamint az algoritmus- és szoftverfejlesztést is beleértve;
–  A biztonságos adattovábbításhoz és a kvantumforrások megosztásához szükséges földi és világűrbe telepített kvantumerőforrások;
–  A koherens kvantumrendszereket és az összefonódottságot kiaknázó kvantumérzékelők, képalkotó rendszerek és metrológiai szabványok;
–  Tesztelési környezetek és felhasználói létesítmények a fent említett technológiákhoz.
Módosítás 65
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.7 pont – 2 bekezdés
Az elsődleges nyersanyagok továbbra is fontos szerepet fognak játszani a körforgásos gazdaságban, így figyelmet kell fordítani fenntartható termelésükre. Ezen túlmenően a teljesen új anyagokat, termékeket és folyamatokat a körforgásosság koncepcióját szem előtt tartva kell kialakítani. A körforgásos ipar kiépítése több szempontból is előnyös lesz Európa számára: biztonságos, fenntartható és megfizethető nyersanyagellátást eredményez majd, amely cserébe védelmet fog nyújtani az iparnak az erőforrások szűkösségével és az ingadozó árakkal szemben. Új üzleti lehetőségeket és innovatív, hatékonyabb gyártási módszereket is teremt.
Az elsődleges nyersanyagok továbbra is fontos szerepet fognak játszani a körforgásos gazdaságban, így figyelmet kell fordítani fenntartható beszerzésükre, felhasználásukra és termelésükre. Ezen túlmenően a teljesen új anyagokat, termékeket és folyamatokat a körforgásosság koncepcióját szem előtt tartva kell kialakítani. A körforgásos ipar kiépítése több szempontból is előnyös lesz Európa számára: biztonságos, fenntartható és megfizethető nyersanyagellátást eredményez majd, amely cserébe védelmet fog nyújtani az iparnak az erőforrások szűkösségével és az ingadozó árakkal szemben. Új üzleti lehetőségeket és innovatív, hatékonyabb gyártási módszereket is teremt.
Módosítás 66
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.7 pont – 2 bekezdés
A cél a megfizethető, áttörést jelentő innovációk kifejlesztése, és a fejlett technológiák és folyamatok kombinációjának alkalmazása, hogy minden erőforrásból a maximális érték legyen kinyerhető.
A cél a megfizethető, áttörést jelentő innovációk kifejlesztése, és a fejlett és digitális technológiák és folyamatok kombinációjának alkalmazása, hogy minden erőforrásból a maximális érték legyen kinyerhető.
Módosítás 67
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.7 pont – 4 bekezdés
Nagy vonalakban
Nagy vonalakban
–  Ipari szimbiózis a gyárak közötti – számos ágazatot és városi közösséget érintő – erőforrásáramlással; Az erőforrások szállítására, átalakítására, újrafelhasználására és tárolására szolgáló folyamatok és anyagok, amelyek kombinálják a melléktermékek, a hulladék és a szén-dioxid felértékelését;
–  Ipari szimbiózis a gyárak közötti – számos ágazatot és városi közösséget érintő – erőforrásáramlással; Az erőforrások szállítására, átalakítására, újrafelhasználására és tárolására szolgáló folyamatok és anyagok, amelyek kombinálják a melléktermékek, a hulladék és a szén-dioxid felértékelését;
–  Az anyagok és termékek felértékelése és életciklus-alapú értékelése új alternatív alapanyagok felhasználásával, valamint erőforrás-gazdálkodás, anyagkövetés és -válogatás alkalmazásával;
–  Az anyagok és termékek felértékelése és életciklus-alapú értékelése új alternatív alapanyagok felhasználásával, valamint erőforrás-gazdálkodás, az anyagkövetés és -válogatás érdekében alkalmazott új üzleti modelleket, automatizálást és digitális technológiákat is beleértve;
–  Fokozott életciklus-teljesítményű, tartós, könnyen fejleszthető és javítható, bontható és újrahasznosítható termékek;
–  Fokozott életciklus-teljesítményű, tartós, újrafelhasználható, javítható, fejleszthető, könnyen újragyártható, bontható és újrahasznosítható termékfejlesztés, a termékek formatervezését is beleértve;
–  Újrahasznosítási ágazat, a másodlagos anyagok potenciáljának és biztonságának maximalizálása, valamint a szennyezés, a minőségi visszaminősítés és a kezelés után történő minőségi problémák minimalizálása;
–  Újrahasznosítási ágazat, a másodlagos anyagok potenciáljának és biztonságának maximalizálása, valamint a szennyezés, a minőségi visszaminősítés és a kezelés után történő minőségi problémák minimalizálása;
–  Az aggodalomra okot adó anyagok felszámolása a gyártás során és az életciklus végső szakaszaiban; Biztonságos helyettesítő anyagok, biztonságos és költséghatékony termelési technológiák;
–  Az aggodalomra okot adó anyagok biztonságos kezelése és felszámolása a gyártás során és az életciklus végső szakaszaiban; Biztonságos helyettesítő anyagok, biztonságos és költséghatékony termelési technológiák;
–  A nyersanyagok – többek között a kritikus nyersanyagok – fenntartható pótlása vagy helyettesítése a teljes értéklánc mentén.
–  A nyersanyagok – többek között a kritikus nyersanyagok – fenntartható pótlása és/vagy helyettesítési lehetőségei a teljes értéklánc mentén.
Módosítás 68
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.8 pont – 1 bekezdés
Az ipari ágazatok – az energiaintenzív ágazatokat is beleértve – több millió munkahelyhez járulnak hozzá, versenyképességük pedig kulcsfontosságú társadalmaink jóléte szempontjából. A globális üvegházhatásúgáz-kibocsátás 20 %-áért ugyanakkor az ipari ágazatok felelnek, emellett nagy környezeti hatással bírnak (különösen a lég-, víz- és a talajszennyező anyagok vonatkozásában).
Az ipari ágazatok – az energiaintenzív ágazatokat is beleértve – több millió munkahelyhez járulnak hozzá, versenyképességük pedig kulcsfontosságú társadalmaink jóléte szempontjából. A globális üvegházhatásúgáz-kibocsátás 20 %-áért ugyanakkor az ipari ágazatok felelnek, emellett nagy környezeti hatással bírnak (különösen a lég-, víz- és a talajszennyezés vonatkozásában). Ennélfogva az ipari ágazatoknak, különösen az energiaigényes iparágaknak tovább kell javítaniuk energiahatékonyságukat, hogy versenyképesebbé váljanak és csökkentsék az Unió energiaigényét. Az ipari átalakulás szempontjából jelentős a megújuló energiaforrások új energia hajtotta ipari technikák és eljárások fejlesztése révén történő fokozott integrációja.
Módosítás 69
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.8 pont – 2 bekezdés
Az üvegházhatású gázok és szennyező anyagok jelentős mértékű csökkentésére irányuló, áttörést jelentő technológiákgyakran a körforgásos gazdaság technológiáival kombinálva – erős ipari értékláncokat eredményeznek, forradalmasítják a gyártási kapacitást, és javítják az ipar globális versenyképességét; és ezzel egyidejűleg az éghajlatpolitika és a környezeti minőség tekintetében is kulcsfontosságú szerepet játszanak.
Az üvegházhatású gázok és szennyező anyagok jelentős mértékű energiacsökkentésére irányuló, nagy áttörést jelentő tudományos és technológiai kutatásamely kombinálható például a körforgásos gazdaság technológiáival és a digitális technológiákkal – erős ipari értékláncokat eredményez, forradalmasítja a gyártási kapacitást, és ezzel egyidejűleg az éghajlatpolitika és a környezeti minőség tekintetében is kulcsfontosságú szerepet játszik.
Módosítás 70
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.8 pont – 3 bekezdés
–  Folyamattechnológiák, beleértve a fűtést és a hűtést, a digitális eszközök, valamint a folyamatteljesítmény és -hatékonyság nagyszabású demonstrációi; Az üvegházhatású gázok és szennyező anyagok ipari kibocsátásának jelentős csökkentése vagy elkerülése, a lebegő részecskéket is ideértve;
–  Folyamattechnológiák, beleértve a fűtést és a hűtést, a gyártási ágensek és digitális eszközök, különösen a folyamatteljesítmény és -hatékonyság nagyszabású demonstrációinak formájában; Az üvegházhatású gázok és szennyező anyagok ipari kibocsátásának jelentős csökkentése vagy elkerülése, a lebegő részecskéket is ideértve;
–  Az ipari szén-dioxid felértékelése;
–  Az ipari szén-dioxid felértékelése, ideértve a fosszilis tüzelőanyagok alapján történő energiatermelésből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátás szén-dioxid-leválasztás és -hasznosítás révén történő csökkentését szolgáló technológiákat és megoldásokat;
–  A szén közvetlen elkerülése a megújuló energiaforrásokon alapuló elektrolitikus hidrogén és a megújuló villamos energia alkalmazása révén.
–  A nem hagyományos energiaforrások villamosítása és használata az ipari üzemekben, valamint az ipari üzemek közötti energia- és erőforrás-csere (például ipari szimbiózis révén);
–  A tiszta energiaforrások villamosítása és használata az ipari üzemekben a fosszilis energiahordozók különösen az energiaigényes ipari folyamatok tekintetében történő csökkentése érdekében.
–  Az életciklus során alacsony vagy nulla szén-dioxid-kibocsátással járó termelési folyamatokat igénylő ipari termékek.
–  Alacsony vagy nulla szén-dioxid-kibocsátással járó termelési folyamatokat igénylő ipari termékek és anyagok.
Módosítás 71
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.9 pont – 2 bekezdés
Az EU támogatni fogja a világűr és a kulcsfontosságú alaptechnológiák (nagy adathalmazok, korszerű gyártás, robotika és mesterséges intelligencia) közötti szinergiákat; elő fogja mozdítani a virágzó, vállalkozó szellemű és versenyképes űrszektort; valamint gondoskodni fog arról, hogy a világűrbe jutás és az űr biztonságos és védett használata tekintetében független legyen. A tevékenységek végrehajtása ütemterv alapján fog történni az ESA harmonizációs folyamatának és az érintett tagállami kezdeményezéseknek a figyelembevételével, és a végrehajtás adott esetben az ESA feladata lesz.
Az EU támogatni fogja a világűr és a kulcsfontosságú alaptechnológiák (nagy adathalmazok, korszerű gyártás, kvantumtechnológiák, robotika és mesterséges intelligencia) közötti szinergiákat; elő fogja mozdítani a virágzó, vállalkozó szellemű és versenyképes űrszektort; valamint segíteni fog biztosítani azt, hogy a világűrbe jutás és az űr biztonságos és védett használata tekintetében független legyen. Az upstream tevékenységek végrehajtása ütemterv alapján fog történni az ESA harmonizációs folyamatának és az érintett tagállami kezdeményezéseknek a figyelembevételével, és a végrehajtás adott esetben az ESA feladata lesz. A downstream tevékenységek piacvezéreltek lesznek és a felhasználók szükségleteire fognak válaszolni, és azokat az Európai Unió Űrprogramügynöksége fogja végrehajtani.
Módosítás 72
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.9 pont – 3 bekezdés – 1 franciabekezdés
–  Európai globális navigációs műholdrendszerek (a Galileo és az EGNOS rendszer) innovatív alkalmazások, globális alkalmazás a nemzetközi partnereket is beleértve, a szolgáltatások robusztusságát, hitelesítését és integritását javító megoldások, alapvető elemek, például lapkakészletek, vevők és antennák fejlesztése, az ellátási láncok fenntarthatósága, új technológiák (például kvantumtechnológiák, optikai linkek, újraprogramozható hasznos adatok) a szolgáltatások fenntartható hasznosítása érdekében, a társadalmi kihívásokra gyakorolt hatás vonatkozásában. új generációs rendszerek fejlesztése új kihívások, például a biztonság vagy az önvezető autók alkalmazása terén;
–  Európai globális navigációs műholdrendszerek (a Galileo és az EGNOS rendszer) innovatív alkalmazások, globális alkalmazás a nemzetközi partnereket is beleértve, a szolgáltatások robusztusságát, hitelesítését és integritását javító megoldások, alapvető elemek, például lapkakészletek, vevők és antennák fejlesztése, az ellátási láncok fenntarthatósága, új technológiák (például kvantumtechnológiák, optikai linkek, újraprogramozható hasznos adatok), az alkalmazások jobb hozzáférhetősége és nagyobb választéka a szolgáltatások fenntartható hasznosítása érdekében, a társadalmi kihívásokra gyakorolt hatás vonatkozásában. Új generációs rendszerek fejlesztése új kihívások, például a természeti katasztrófák kockázatának csökkentése, a biztonság vagy az önvezető autók alkalmazása terén;
–  Kopernikusz program: innovatív alkalmazások, globális alkalmazás és nemzetközi partnerek, a szolgáltatások robusztussága és fejlődése, az ellátási láncok fenntarthatósága, az érzékelők, a rendszerek és a küldetéskoncepciók (pl. nagy magasságú hordozók, drónok, könnyű műholdak; kalibrálás és hitelesítés; a szolgáltatások és a társadalmi kihívások hatásának tartós kiaknázása; föld-megfigyelési adattechnikák, nagy adathalmazok, számítástechnikai erőforrások és algoritmikus eszközök. Új generációs rendszerek fejlesztése új kihívások, például az éghajlatváltozás és a biztonság terén;
–  Kopernikusz program: innovatív alkalmazások, globális alkalmazás és nemzetközi partnerek, a szolgáltatások robusztussága és fejlődése, az ellátási láncok fenntarthatósága, az érzékelők, a rendszerek és a küldetéskoncepciók (pl. nagy magasságú hordozók, drónok, könnyű műholdak; kalibrálás és hitelesítés; a szolgáltatások és a társadalmi kihívások hatásának tartós kiaknázása; föld-megfigyelési adattechnikák, nagy adathalmazok, számítástechnikai erőforrások és algoritmikus eszközök. Új generációs rendszerek fejlesztése új kihívások, például a természeti katasztrófák kockázatának csökkentése, az éghajlatváltozás és a biztonság terén;
–  Világűr-megfigyelés: nagyszabású uniós kapacitás az űrkörnyezet, pl. az űridőjárás, az űrszemét és a Föld közelében lévő objektumok állapotának figyelemmel kísérése és előrejelzése érdekében; valamint olyan új szolgáltatási koncepciók, mint az űrforgalom-irányítás és az űrforgalmi alkalmazások és szolgáltatások a kritikus fontosságú űr- és földi infrastruktúrák védelme érdekében;
–  Világűr-megfigyelés: nagyszabású uniós kapacitás az űrkörnyezet, pl. az űridőjárás, az űrszemét és a Föld közelében lévő objektumok állapotának figyelemmel kísérése és előrejelzése érdekében; valamint érzékelők és olyan új szolgáltatási koncepciók, mint az űrforgalom-irányítás és az űrforgalmi alkalmazások és szolgáltatások a kritikus fontosságú űr- és földi infrastruktúrák védelme érdekében;
–  Biztonságos műholdas kommunikáció az unió kormányzati szereplői számára: megoldások a kormányzati felhasználók és a hozzájuk kapcsolódó felhasználói berendezések lehető legszélesebb köre számára az űrinfrastruktúra építészeti, technológiai és rendszermegoldásai terén, amelyek támogatják az Unió autonómiáját;
–  Biztonságos, kvantumbiztos műholdas kommunikáció az unió kormányzati szereplői számára: megoldások a kormányzati felhasználók és a hozzájuk kapcsolódó felhasználói berendezések lehető legszélesebb köre számára az űrinfrastruktúra építészeti, technológiai és rendszermegoldásai terén, amelyek támogatják az Unió autonómiáját;
–  a végponttól végpontig terjedő műholdas kommunikáció a polgárok és a vállalkozások számára: költséghatékony, fejlett műholdas kommunikáció az eszközök és felhasználók összekapcsolására a kis lefedettségű területeken, az 5G-alapú, mindenütt jelen lévő kapcsolat és a dolgok internete fejlesztésének részeként, ami hozzájárul az új generációs internetinfrastruktúrához. továbbfejlesztett földi szegmens és felhasználói berendezések, szabványosítás és átjárhatóság az Unió ipari vezető pozíciójának biztosítása érdekében;
–  a végponttól végpontig terjedő műholdas kommunikáció a polgárok és a vállalkozások számára: költséghatékony, fejlett műholdas kommunikáció az eszközök és felhasználók összekapcsolására a kis lefedettségű területeken, az 5G-alapú, mindenütt jelen lévő kapcsolat és a dolgok internete fejlesztésének részeként, ami hozzájárul az új generációs internetinfrastruktúrához. továbbfejlesztett földi szegmens és felhasználói berendezések, szabványosítás és átjárhatóság az Unió ipari vezető pozíciójának biztosítása érdekében;
–  A szállítói lánc függetlensége és fenntarthatósága: nagyobb technológiai készenléti szintek a műholdak és a hordozórakéták vonatkozásában; kapcsolódó világűri és földi szegmensek, valamint gyártó és tesztelő létesítmények; Az Unió technológiai vezető szerepének és autonómiájának megőrzése, az ellátási lánc fenntarthatóságának javítása, az Unión kívüli kritikus űrtechnológiáktól való függőség csökkenése érdekében, valamint annak alapos ismerete, hogy az űrtechnológiák megoldásai miként használhatók fel más ipari ágazatokban;
–  A szállítói lánc függetlensége és fenntarthatósága: nagyobb technológiai készenléti szintek a műholdak és a hordozórakéták vonatkozásában; kapcsolódó világűri és földi szegmensek, valamint gyártó és tesztelő létesítmények; Az Unió technológiai vezető szerepének és autonómiájának megőrzése, az ellátási lánc fenntarthatóságának javítása, az Unión kívüli kritikus űrtechnológiáktól való függőség csökkenése érdekében, valamint annak alapos ismerete, hogy az űrtechnológiák megoldásai miként használhatók fel más ipari ágazatokban;
–  Űrökoszisztéma: a keringési pályán történő ellenőrző és demonstrációs szolgáltatások, a könnyű műholdakra vonatkozó megosztott szolgáltatásokat is ideértve; űripari demonstrációs eszközök olyan területeken, mint a hibrid, intelligens vagy konfigurálható műholdak, a keringési pályán történő gyártás és összeszerelés, a hordozórakéták ismételt felhasználhatósága, a keringési pályán történő karbantartás és mikro-hordozórakéták; áttörést jelentő innovációk és technológiatranszfer olyan területeken, mint az újrafeldolgozás, a környezetbarát űrtechnológiák, a mesterséges intelligencia, a robotika, a digitalizálás, a költséghatékonyság és a miniatürizálás;
–  Űrökoszisztéma: a keringési pályán történő ellenőrző és demonstrációs szolgáltatások, a könnyű műholdakra vonatkozó megosztott szolgáltatásokat is ideértve; űripari demonstrációs eszközök olyan területeken, mint a hibrid, intelligens vagy konfigurálható műholdak, a keringési pályán történő gyártás és összeszerelés, a hordozórakéták ismételt felhasználhatósága, a keringési pályán történő karbantartás és mikro-hordozórakéták; áttörést jelentő innovációk és technológiatranszfer olyan területeken, mint az újrafeldolgozás, a tiszta űrtechnológiák, a környezetbarát űrtechnológiák, a mesterséges intelligencia, a robotika, a digitalizálás, a költséghatékonyság és a miniatürizálás;
–  Űrtudomány: tudományos és kutatási missziók révén rendelkezésre álló tudományos adatok hasznosítása, az innovatív eszközök nemzetközi környezetben történő fejlesztésével kombinálva. hozzájárulás az űrprogram fejlesztéséhez szükséges előfutár tudományos missziókhoz.
–  Űrtudomány: tudományos és kutatási missziók révén rendelkezésre álló tudományos adatok hasznosítása, az innovatív eszközök nemzetközi környezetben történő fejlesztésével kombinálva. hozzájárulás az űrprogram fejlesztéséhez szükséges előfutár tudományos missziókhoz;
–  Mesterséges intelligencia és robotika az űrtechnológiában: újszerű megoldások űrmissziókhoz, például összeszerelés az űrben, űrbeli műveletek, kognitív űrtechnológiai rendszerek, a robot és az ember együttműködése az űrben.
Módosítás 73
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.1 pont
Az éghajlattal, az energiával és a mobilitással kapcsolatos kutatás és innováció metszete rendkívül integrált és hatékony módon fogja kezelni az egyik legfontosabb globális kihívást a környezetünk és életmódunk fenntarthatóságával és jövőjével kapcsolatban.
Az éghajlattal, az energiával és a mobilitással kapcsolatos kutatás és innováció metszete rendkívül integrált és hatékony módon fogja kezelni az egyik legfontosabb globális kihívást a környezetünk, gazdaságunk és életmódunk fenntarthatóságával és jövőjével kapcsolatban.
A Párizsi Megállapodás célkitűzéseinek teljesítése érdekében az Uniónak alacsony szén-dioxid-kibocsátású, erőforrás-hatékony és reziliens gazdaságokra és társadalmakra kell áttérnie. Mindehhez gyökeres változások szükségesek a technológia és a szolgáltatások terén a vállalkozások és a fogyasztók magatartásában, emellett új irányítási formák bevonására van szükség. A globális hőmérséklet-emelkedés jóval 2 °C fok alatt tartása és a hőmérséklet-emelkedés 1,5 °C-ra való korlátozására irányuló törekvés érdekében tett további erőfeszítések gyors előrelépést tesznek szükségessé az energiarendszer dekarbonizációja és a közlekedési ágazat üvegházhatásúgáz-kibocsátásának (ÜHG-kibocsátás) jelentős mértékű csökkentése terén17. Új lendületet kell adni továbbá az új generációs technológiai áttörések gyorsabb ütemű fejlesztésének, valamint az innovatív technológiák és megoldások demonstrálásának és alkalmazásának, felhasználva a digitális és űrtechnológiák kínálta lehetőségeket is. Mindezt a dekarbonizációt, az erőforrás-hatékonyságot, a légszennyezés csökkentését, a nyersanyagokhoz való hozzáférést és a körforgásos gazdaságot magában foglaló integrált megközelítéssel kell megvalósítani.
A Párizsi Megállapodás célkitűzéseinek teljesítése érdekében az Uniónak meg kell kezdenie a nulla nettó ÜHG-kibocsátású gazdaságra, többek között az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákra való átállást célzó forgatókönyvek és a dekarbonizációs stratégiák megvalósítását. Mindez gyökeres változásokkal fog járni az ipari termelést, valamint a vállalkozások és a fogyasztók magatartását alátámasztó technológia és szolgáltatások terén. Az energiapiac átalakulására a technológia, az infrastruktúra, a piac, valamint a szakpolitikai és a szabályozási keretek, köztük új irányítási formák közötti kölcsönhatás révén kerül sor. Ennélfogva az energiaágazatban, az épületeknél, az iparban és a közlekedésben rendszerszintű innovációra van szükség.
A globális hőmérséklet-emelkedés jóval 2 °C fok alatt tartása és a hőmérséklet-emelkedés 1,5 °C-ra való korlátozására irányuló törekvés érdekében tett további erőfeszítések dekarbonizáció, energiamegtakarítás és megújuló energiaforrások bevezetése, valamint a mind az energiaágazatot, mind a közlekedési ágazatot felölelő ipari folyamatok villamosítása révén az üvegházhatásúgáz-kibocsátás (ÜHG-kibocsátás) csökkentését teszik szükségessé. Jelenleg az Unió üvegházhatásúgáz-kibocsátásának közel egynegyedét a közlekedési ágazat okozza.
Új lendületet kell adni az új generációs technológiai áttörések gyorsabb ütemű fejlesztésének, valamint az innovatív technológiák és megoldások demonstrálásának és alkalmazásának, felhasználva a kulcsfontosságú alaptechnológiák, a digitális technológiák és űrtechnológiák kínálta lehetőségeket is. Mindezt a dekarbonizációt, az erőforrás-hatékonyságot, a megújuló energiaforrásokat és az energiahatékonyságot, a légszennyezés csökkentését, a nyersanyagokhoz, köztük a kritikus fontosságú nyersanyagokhoz való hozzáférést és a körforgásos gazdaságot magában foglaló integrált megközelítéssel kell megvalósítani. Különös figyelmet kell fordítani az ágazatok (vagyis a villamosenergia-ágazat, a fűtési és hűtési ágazat, az ipar és a közlekedési ágazat) összekapcsolására valamennyi beavatkozási területen, ami fontos a sikeres energetikai és közlekedési átálláshoz.
E cél elérése érdekében az Unió erősíteni fogja a kutatás és innováció részvételközpontú megközelítését, így a többszereplős megközelítést is, továbbá helyi, regionális, nemzeti és európai szinten tudás- és innovációs rendszereket alakít ki. A társadalomtudományokból és a bölcsészettudományokból eredő információk és a polgárok szerepvállalásával zajló társadalmi innováció elengedhetetlen lesz az új irányítási modellek, termelési és fogyasztási minták ösztönzéséhez.
A haladás ezekben az ágazatokban – mint ahogy az Unió iparának több területén, így például a mezőgazdaságban, az építőiparban, az ipari folyamatokban és termékfelhasználási területeken, valamint a hulladékgazdálkodásban – folyamatos erőfeszítéseket tesz szükségessé az éghajlatváltozás mechanizmusainak és a kapcsolódó gazdasági és társadalmi hatásoknak a jobb megértése érdekében, hasznosítva a nemzeti tevékenységekkel, az egyéb típusú uniós tevékenységekkel és a nemzetközi együttműködéssel való szinergiákat.
A haladás az energetikai és a közlekedési ágazatban – mint ahogy az Unió iparának többi területén, így például a mezőgazdaságban, az építőiparban, az ipari folyamatokban és termékfelhasználásban, valamint a hulladékgazdálkodásban és újrafelhasználásban – folyamatos és fokozott erőfeszítéseket tesz szükségessé az éghajlatváltozás mechanizmusainak és a kapcsolódó gazdasági és társadalmi hatásoknak a jobb megértése érdekében, hasznosítva a nemzeti tevékenységekkel, az egyéb típusú uniós tevékenységekkel és a nemzetközi együttműködéssel való szinergiákat.
Az elmúlt évtizedben jelentős előrelépések történtek az éghajlatkutatás, különösen a megfigyelések, az adatok asszimilációja és az éghajlat-modellezés terén. Az éghajlati rendszer összetettsége, valamint a Párizsi Megállapodás, a fenntartható fejlesztési célok és az uniós politikák végrehajtásának támogatása iránti igény miatt fokozott erőfeszítésre van szükség az ismeretek terén továbbra is fennálló hiányosságok pótlására.
Az elmúlt évtizedben jelentős előrelépések történtek az éghajlatkutatás, különösen a megfigyelések, az adatok asszimilációja és az éghajlat-modellezés terén. Az éghajlati rendszer összetettsége, valamint a Párizsi Megállapodás, a fenntartható fejlesztési célok és az uniós politikák végrehajtásának támogatása iránti igény miatt fokozott erőfeszítésre van szükség az ismeretek terén továbbra is fennálló hiányosságok pótlására.
Az Unió az energiaunióra vonatkozó stratégiájában kötelező érvényű célokat, jogalkotási aktusokat és kutatási és innovációs tevékenységeket magában foglaló, átfogó politikai keretet hozott létre a megújuló energiaforrásokon alapuló hatékony energiatermelési rendszerek fejlesztése és alkalmazása érdekében.
Az Unió az energiaunióra vonatkozó stratégiájában kötelező érvényű célokat, jogalkotási aktusokat és kutatási és innovációs tevékenységeket magában foglaló, átfogó politikai keretet hozott létre a nagy energiahatékonyságon és a megújuló energiaforrásokon alapuló energiarendszerek fejlesztése és alkalmazása érdekében.
A közlekedés biztosítja a személyek és áruk mobilitását, amely alapul szolgál az integrált európai egységes piac működéséhez, a területi kohézióhoz, valamint a nyitott és befogadó társadalom kialakításához. Ugyanakkor a közlekedés jelentős kedvezőtlen hatásokat gyakorol az emberi egészségre, az utak telítettségére, a földekre, a levegő minőségére, a zajszintre, valamint a biztonságra, ezáltal pedig számos korai haláleset okozója, valamint a társadalmi-gazdasági költségek növekedését eredményezi. Ezért a fenntartható mobilitási és közlekedési hálózatoknak tisztának, biztonságosnak, intelligensnek, csendesnek, megbízhatónak és megfizethetőnek kell lenniük, zökkenőmentes integrált, háztól házig végzett szolgáltatást kínálva a felhasználóknak.
A közlekedés biztosítja a személyek és áruk mobilitását, amely alapul szolgál az integrált európai egységes piac működéséhez, a területi kohézióhoz, valamint a nyitott és befogadó társadalom kialakításához. Ugyanakkor a közlekedés jelentős kedvezőtlen hatásokat gyakorol az emberi egészségre, az utak telítettségére, a földekre, a levegő minőségére, a zajszintre, valamint a biztonságra, ezáltal pedig számos korai haláleset okozója, valamint a társadalmi-gazdasági költségek növekedését eredményezi. Ezért a mobilitási és közlekedési hálózatoknak – különösen a városi területeken – tisztának, hatékonynak, környezeti és gazdasági szempontból fenntarthatónak, biztonságosnak, intelligensnek, innovatívnak, csendesnek, megbízhatónak és megfizethetőnek kell lenniük, zökkenőmentes integrált, háztól házig végzett szolgáltatást kínálva a felhasználóknak.
A közlekedési és energetikai ágazat problémái azonban túlmutatnak a kibocsátáscsökkentés szükségességén. Számos kihívást kell megoldani, többek között a digitális és a világűrbe telepített technológiák egyre növekvő térnyerésével, a felhasználói magatartás és a mobilitási minták változásaival, az új piaci szereplőkkel és a forradalmi üzleti modellekkel, a globalizációval, a fokozódó nemzetközi versennyel és az idősödő, urbanizáltabb és egyre sokszínűbb népességgel összefüggésben.
A közlekedési és energetikai ágazat problémái azonban túlmutatnak a kibocsátáscsökkentés szükségességén. Számos kihívást kell megoldani, többek között a megújuló energia, a fenntartható üzemanyagok, az energiatárolás és az ellátásbiztonság, a digitális, automatizált és a világűrbe telepített technológiák egyre növekvő térnyerésével, a felhasználói magatartás és a mobilitási minták változásaival, az új piaci szereplőkkel és a forradalmi üzleti modellekkel, a globalizációval, a fokozódó nemzetközi versennyel és az idősödő, urbanizáltabb és egyre sokszínűbb népességgel összefüggésben.
Mindkét ágazat fontos szerepet tölt be Európa versenyképessége és növekedése szempontjából. Az Unió már most több mint 1,6 millió munkavállalót foglalkoztat a megújuló energiaforrások és az energiahatékonyság területén. A szállítási és tárolási ágazatok több mint 11 millió munkavállalót foglalkoztatnak az Unióban, és a GDP mintegy 5 %-át, valamint az export 20 %-át teszik ki. Az Unió világelső a járművek, a repülőgépek és a hajók tervezésében és gyártásában, míg az innovatív, tisztaenergia-technológia szabadalmaztatása terén világszinten a második helyen áll.
Mind az energetikai, mind a közlekedési ágazat fontos szerepet tölt be Európa versenyképessége és növekedése szempontjából. Az Unió már most több mint 1,6 millió munkavállalót foglalkoztat a megújuló energiaforrások és az energiahatékonyság területén. A szállítási és tárolási ágazatok több mint 11 millió munkavállalót foglalkoztatnak az Unióban, és a GDP mintegy 5 %-át, valamint az export 20 %-át teszik ki. Az Unió világelső a járművek, a repülőgépek és a hajók tervezésében és gyártásában, míg az innovatív, tisztaenergia-technológia, köztük a megújuló energiával kapcsolatos technológiák szabadalmaztatása terén világszinten a második helyen áll.
A tiszta technológiák alkalmazásának és az európai gazdaság dekarbonizációját szolgáló megoldások megvalósításának felgyorsítását ösztönző új módszerek megtalálásához szükség van az innováció iránti fokozott igényre is. Ezt ösztönözheti a polgárok fokozott szerepvállalása, valamint a társadalmi-gazdasági innováció és az állami szektor innovációja, amely a technológia által vezérelt innovációnál szélesebb körű megközelítésmódokat eredményez. Az olyan társadalmi-gazdasági kutatás, amely többek között a felhasználói igényeket és mintákat, az előrejelzési tevékenységeket, a környezetvédelmi, gazdasági, társadalmi és magatartási szempontokat, az üzleti esettanulmányokat és modelleket, valamint a szabványosítási célú előkészítő kutatást egyaránt figyelembe veszi, szintén elősegíti a szabályozási, finanszírozási és társadalmi innovációt, készségeket, valamint a piaci szereplők és a fogyasztók bevonását és szerepvállalását ösztönző intézkedéseket.
A megújuló energiaforrásokon alapuló és energiahatékony technológiák alkalmazásának és az európai gazdaság dekarbonizációját szolgáló más, nem technológiai jellegű megoldások megvalósításának felgyorsítását ösztönző új módszerek megtalálásához szükség van az innováció iránti fokozott igényre is. Ezt ösztönözheti a polgárok fokozott szerepvállalása, valamint a társadalmi-gazdasági innováció és az állami szektor innovációja, továbbá a közbeszerzés, amely a technológia által vezérelt innovációnál szélesebb körű megközelítésmódokat eredményez. Az olyan társadalmi-gazdasági kutatás, amely többek között a felhasználói igényeket és mintákat, az előrejelzési tevékenységeket, a környezetvédelmi, gazdasági, társadalmi és magatartási szempontokat, az üzleti esettanulmányokat és modelleket, valamint a szabványosítási célú előkészítő kutatást egyaránt figyelembe veszi, szintén elősegíti a szabályozási, finanszírozási és társadalmi innovációt, készségeket, valamint az összes piaci szereplő és a fogyasztók bevonását és szerepvállalását ösztönző intézkedéseket. Az ágazatok összekapcsolását előmozdító technológiák a hazai feldolgozóipar megerősítésére is alkalmasak lehetnek. A közlekedési ágazatban döntő szerepe van az innovációk piaci bevezetésére irányuló alkalmazott kutatásoknak és kísérleteknek.
E klaszter tevékenységei különösen is hozzájárulnak az energiaunió, valamint a digitális egységes piac, a munkahely-teremtési, növekedési és beruházási menetrend, az EU globális szerepének megerősítése, az Unió új iparpolitikai stratégiája, a körforgásos gazdaság, a nyersanyag-politikai kezdeményezés, a biztonsági unió és a városfejlesztési menetrend, valamint az EU közös agrárpolitikája, valamint a zaj- és légszennyezés csökkentésére vonatkozó uniós jogi rendelkezések részeként megfogalmazott célokhoz.
E klaszter tevékenységei különösen is hozzájárulnak az energiaunió, a Párizsi Megállapodás szerinti kötelezettségvállalások, valamint a digitális egységes piac, a munkahely-teremtési, növekedési és beruházási menetrend, az Unió mint globális szereplő megerősítése, az új uniós iparpolitikai stratégia, a körforgásos gazdaságra vonatkozó cselekvési terv, az európai akkumulátoripari összefogás kezdeményezése, a nyersanyag-politikai kezdeményezés, a biogazdaságra vonatkozó uniós stratégia, a biztonsági unió és a városfejlesztési menetrend, valamint az Unió közös agrárpolitikája, továbbá a zaj- és légszennyezés csökkentésére vonatkozó uniós jogi rendelkezések részeként megfogalmazott célokhoz. Hozzájárulnak a tagállamoknak a nemzeti kibocsátáscsökkentési célok elérésében való segítéséhez is. Biztosítani kell a más uniós programok keretében zajló tevékenységekkel való szinergiákat és kiegészítő jelleget.
Tekintettel az e területen létező európai technológiai és innovációs platformok számára, felszólít arra, hogy e klaszteren belül vegyék figyelembe ajánlásaikat.
A tevékenységek elsősorban közvetlenül az alábbi fenntartható fejlesztési célok eléréséhez járulnak hozzá: 7. cél – Megfizethető és tiszta energia; 9. cél – Ipar, innováció és infrastruktúra; 11. cél – Fenntartható városok és közösségek; 13. cél – Fellépés az éghajlatváltozás ellen.
A tevékenységek elsősorban közvetlenül az alábbi fenntartható fejlesztési célok eléréséhez járulnak hozzá: 7. cél – Megfizethető és tiszta energia; 9. cél – Ipar, innováció és infrastruktúra; 11. cél – Fenntartható városok és közösségek; 13. cél – Fellépés az éghajlatváltozás ellen.
__________________
__________________
17 A más ágazatok jelentős mértékű dekarbonizációjával a Horizont Európa program globális kihívásokkal és ipari versenyképességgel foglalkozó pillérjének egyéb területei foglalkoznak.
17 A más ágazatok jelentős mértékű dekarbonizációjával az Európai horizont program globális kihívásokkal és európai ipari versenyképességgel foglalkozó pillérjének egyéb területei foglalkoznak.
Módosítás 74
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.1 pont – 1 bekezdés
A Párizsi Megállapodás hatékony végrehajtásának tudományos megoldásokon kell alapulnia, amelyhez folyamatosan aktualizálni kell az éghajlati-földtani rendszerrel kapcsolatos ismereteinket, valamint a rendelkezésre álló enyhítő és alkalmazkodási lehetőségeket, olyan módon, hogy szisztematikus és átfogó kép alakuljon ki az Unió gazdaságát érintő kihívásokról és lehetőségekről. Ennek alapján fejleszteni kell a tudományos alapú megoldásokat annak érdekében, hogy társadalmunk költséghatékony módon váljon alacsony szén-dioxid-kibocsátású, az éghajlatváltozás hatásaival szemben reziliens és erőforrás-hatékony társadalommá.
A Párizsi Megállapodás hatékony végrehajtásának tudományos megoldásokon kell alapulnia, amelyhez folyamatosan aktualizálni kell az éghajlati-földtani rendszerrel kapcsolatos ismereteinket, valamint a rendelkezésre álló enyhítő és alkalmazkodási lehetőségeket, olyan módon, hogy szisztematikus és átfogó kép alakuljon ki az Unió gazdaságát érintő kihívásokról és lehetőségekről. Ennek alapján fejleszteni kell az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, vagy nulla nettó ÜHG-kibocsátású gazdaságra való költséghatékony átállás tudományos alapú megoldásait.
Módosítás 75
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.1 pont – 2 bekezdés – -1 franciabekezdés (új)
–  Kulcsfolyamatok azonosítása a sarkvidékeken jobb irányítási lehetőségek kidolgozása érdekében, amelyek minimálisra csökkentik az ökoszisztémákra gyakorolt negatív hatásokat, és jobb betekintést nyújtanak a globális éghajlatba;
Módosítás 76
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.1 pont – 2 bekezdés – 2 franciabekezdés
–  Dekarbonizációs útvonalak, enyhítő intézkedések és politikák, amelyek a gazdaság valamennyi ágazatára kiterjednek és összeegyeztethetők a Párizsi Megállapodással és az Egyesült Nemzetek fenntartható fejlesztési céljaival;
–  ÜHG-kibocsátáscsökkentési útvonalak, enyhítő intézkedések és politikák, amelyek a gazdaság valamennyi ágazatára kiterjednek és összeegyeztethetők a Párizsi Megállapodással és az Egyesült Nemzetek fenntartható fejlesztési céljaival;
Módosítás 77
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.1 pont – 2 bekezdés – 4 franciabekezdés
–  Alkalmazkodási útvonalak és politikák az Unió (helyi/regionális/nemzeti szintű) sérülékeny ökoszisztémái, kritikus fontosságú gazdasági ágazatai és infrastruktúrája számára, a továbbfejlesztett kockázatértékelési eszközöket is ideértve.
–  Alkalmazkodási útvonalak és politikák, többek között továbbfejlesztett kockázatértékelési és kockázatcsökkentési eszközök a sérülékeny ökoszisztémák, a kritikus fontosságú gazdasági ágazatok, a kritikus fontosságú infrastruktúra és a városi környezetek számára helyi, regionális, nemzeti és uniós szinten;
Módosítás 78
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.1 pont – 2 bekezdés – 4 a franciabekezdés (új)
–  Az éghajlati diplomácia mint a nemzetközi együttműködés mozgatórugója megerősítésének modelljei.
Módosítás 79
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.2 pont – 1 bekezdés
Az Unió célja, hogy világviszonylatban vezető szerepet töltsön be a megfizethető, biztonságos és fenntartható energiatechnológiák terén, amelynek révén javul versenyképessége a globális értékláncokban és erősödik pozíciója a növekvő piacokon. Az Uniót jellemző különböző éghajlati, földrajzi, környezeti és társadalmi-gazdasági körülmények, valamint az energiabiztonság és a nyersanyagokhoz való hozzáférés biztosításának szükségessége széles körű – többek között nem technikai jellegű megoldásokat is magában foglaló – energetikai portfóliót igényel. Ami a megújulóenergia-technológiákat illeti, tovább kell csökkenteni a költségeket, növelni kell a teljesítményt, javítani kell az energiarendszerbe való integrációt, és áttörést jelentő technológiákat kell kifejleszteni. A fosszilis tüzelőanyagokat illetően pedig elengedhetetlen felhasználásuk dekarbináziciója az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzések eléréséhez.
Az Unió célja, hogy világviszonylatban vezető szerepet töltsön be a megfizethető, biztonságos, fenntartható és megújuló energiatechnológiák terén, így javítva versenyképességét a globális értékláncokban és erősítve pozícióját a növekvő piacokon. Az Uniót jellemző különböző éghajlati, földrajzi, környezeti és társadalmi-gazdasági körülmények, valamint az energiafogyasztás csökkentése, az energiahatékonyság, a biztonságos energiaellátás és a nyersanyagokhoz (különösen a kritikus fontosságúakhoz) való hozzáférés biztosításának szükségessége széles körű – többek között nem technikai jellegű megoldásokat is magában foglaló – energetikai portfóliót igényel. Az energetikai átalakulás arra fogja sarkallni az EU-t, hogy vezető szerepet töltsön be a korszerű piaci szerkezetnek megfelelő megoldások kifejlesztése terén, ugyanakkor jelentősen javítva a rendszerintegrációs igényeket. Ami a megújulóenergia-technológiákat illeti, tovább kell csökkenteni a költségeket és javítani kell a teljesítményt. Ehhez támogatni kell a korszerű technológiákkal kapcsolatos inkrementális és diszruptív kutatást. Ezenkívül új, áttörést jelentő technológiákat kell kifejleszteni és bevezetni, míg a már bevált technológiákat tovább kell tökéletesíteni. A fosszilis tüzelőanyagokat és a nyersanyagokat illetően pedig elengedhetetlen felhasználásuk csökkentése az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzések eléréséhez.
Módosítás 80
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.2 pont – 2 bekezdés – 1 franciabekezdés
–  Megújulóenergia-technológia és -megoldások az energiatermelésre, fűtésre és hűtésre, a közlekedésben használt fenntartható üzemanyagokra és közbenső szállítókra (különböző méretekre és fejlesztési szakaszokra vonatkozóan), az Unióban és világszerte egyaránt a földrajzi viszonyokhoz és piacokhoz igazítva;
–  Megújulóenergia-technológiák, beleértve a tengeri energia termelését és annak különböző alágazatait (többek között a szél, az áramlatok és a hullámok által termelt energia), fűtés és hűtés, közbenső szállítók, például az áram gázzá és hidrogénné alakítása, különböző méretekre és fejlesztési szakaszokra vonatkozóan, az Unióban és világszerte egyaránt a földrajzi viszonyokhoz és piacokhoz igazítva;
Módosítás 81
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.2 pont – 2 bekezdés – 1 a franciabekezdés (új)
–  Rendkívül energiahatékony, alacsony szén-dioxid-kibocsátású vagy dekarbonizált megoldások az energiatermelésre;
Módosítás 82
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.2 pont – 2 bekezdés – 2 franciabekezdés
–  Forradalmi megújulóenergia-technológiák új alkalmazásokhoz és áttörést jelentő megoldásokhoz;
–  Forradalmi megújulóenergia-technológiák mind az új, mind a bevett, mind a magasan fejlett alkalmazásokhoz és áttörést jelentő megoldásokhoz;
Módosítás 83
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.2 pont – 2 bekezdés – 2 a franciabekezdés (új)
–  Új generációs technológiai megoldások, beleértve új anyagok, gyártási eljárások és működési módszerek kifejlesztését, amelyek révén javítani lehet az ipar versenyképességét a tiszta energiával kapcsolatos technológia terén;
Módosítás 84
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.2 pont – 2 bekezdés – 2 b franciabekezdés (új)
–  Olyan új üzleti modellek, megoldások és szolgáltatások kutatása és kidolgozása, amelyek kedvező piaci körülményeket teremtenek szabályozói, adminisztratív és finanszírozási szinten a megújuló erőforrások, továbbá az energiahatékony végfelhasználói technológiák és megoldások számára.
Módosítás 85
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.3 pont – 4.2.3 pont – 1 bekezdés
A változatos forrásokon alapuló villamosenergia-termelés várható növekedése és az elektromos fűtés, hűtés és közlekedés irányába történő elmozdulás új megközelítéseket tesz szükségessé az energiahálózatok kezelését illetően. A cél – a dekarbonizáció mellett – az energia megfizethetőségének, az energiabiztonságnak és az ellátás stabilitásának a biztosítása az innovációs hálózati infrastruktúra-technológiákba és innovatív rendszerirányításba való beruházás révén. A különböző formákban megvalósuló energiatárolás kulcsfontosságú szerepet fog játszani a szolgáltatások hálózatoknak történő biztosításában, ezen túlmenően pedig a hálózati kapacitások javításában és megerősítésében. A különböző hálózatok (például villamosenergia-hálózatok, fűtő- és hűtőhálózatok, gázhálózatok, üzemanyagtöltő infrastruktúra, közlekedési, hidrogén-, valamint mobilitási és távközlési hálózatok) és szereplők (például ipari létesítmények, adatközpontok, önellátó energiatermelők) közötti szinergiák kiaknázása kulcsfontosságú lesz a megfelelő infrastruktúrák intelligens és integrált működtetése szempontjából.
A változatos forrásokon alapuló villamosenergia-termelés várható növekedése és az elektromos fűtés, hűtés és közlekedés irányába történő elmozdulás miatt új megközelítésekre van szükség az energiahálózatok kezelését és a decentralizált energetikai megoldások bevezetését illetően. Ezenkívül a gázinfrastruktúrák is jelentős szerepet játszanak a megújuló energiaforrások és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gázok integrálásában.
A cél az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése mellett az energia megfizethetőségének, az energiamegtakarításnak, az energiabiztonságnak és az ellátás stabilitásának a biztosítása. Ez az ágazatok összekapcsolásába és a kapcsolódó innovációs hálózati infrastruktúrába és technológiákba, a továbbításra alkalmas – elsősorban rugalmas megújuló forrásokból származó – áram termelése rugalmasságának fokozásába, az innovatív rendszerirányításba való beruházás révén, valamint a szabályozási és szociális innovációt és készségeket erősítő fellépések elősegítésével, továbbá a piaci szereplők, a fogyasztók és a közösségek bevonásával és tudatos szerepvállalásával valósítható meg. A különböző formákban megvalósuló energiatárolás kulcsfontosságú szerepet fog játszani a szolgáltatások hálózatoknak történő biztosításában és a hálózati kapacitások javításában és megerősítésében. A különböző hálózatok (például villamosenergia-hálózatok, fűtő- és hűtőhálózatok, gáz- és tárolóhálózatok, üzemanyagtöltő infrastruktúra, hidrogéninfrastruktúra, valamint távközlési hálózatok) és szereplők (például ipari létesítmények, hálózatüzemeltetők, adatközpontok, önellátó energiatermelők és fogyasztók, megújuló energián alapuló közösségek) közötti szinergiák kiaknázása, valamint a felhasználóoldali válasz növelése és az európai és nemzetközi szabványok kidolgozása és integrálása kulcsfontosságú lesz a megfelelő infrastruktúrák intelligens és integrált működtetésének lehetővé tétele szempontjából.
Módosítás 86
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.3 pont – 2 bekezdés – 1 franciabekezdés
–  Villamosenergia-hálózati technológiák és eszközök a megújuló energiaforrások és az új terhelések – például az elektromos közlekedés és a hőszivattyúk – integrálására;
–  Meglévő hálózati technológiák és eszközök a megújuló energiaforrások, az új terhelések, például az elektromos közlekedés, az elektrolizáló készülékek, az üzemanyagcellák, a hőszivattyúk, az ipari hidrolízis, a villamosenergia-tárolás és a decentralizált megújuló energia integrálására, melyek a költséghatékony, biztonságos, rendkívül energiahatékony és megújuló energiaforrásokon alapuló energiarendszer fő elemei.
Módosítás 87
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.3 pont – 2 bekezdés – 2 a franciabekezdés (új)
–  A különböző típusú és rugalmas megújuló energiaforrásokkal működő, stabil és megbízható energiarendszerek és -hálózatok bemutatása helyi és regionális szinten;
Módosítás 88
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.3 pont – 2 bekezdés – 3 franciabekezdés
–  Integrált megközelítések a megújulóenergia-előállítás és a helyi szintű fogyasztás új szolgáltatások és közösségi kezdeményezések alapján történő összehangolására – a szigeteket is beleértve;
–  Integrált megközelítések a megújulóenergia-előállítás és a helyi szintű fogyasztás növelésére, javítására és összehangolására a szigeteken is, új szolgáltatások és technológiák (többek között egyenrangú kapcsolat, megosztott könyvelési technológiák, virtuális nettó mérési rendszerek) és közösségi kezdeményezések (például aktív fogyasztók és megújuló energiák önálló fogyasztói, egyénileg vagy közösen fellépve, megújuló energián alapuló közösségek és helyi energiaközösségek) alapján;
Módosítás 89
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.3 pont – 2 bekezdés – 3 a franciabekezdés (új)
–  Az új energiatechnológiák – például a rugalmas, megújuló energiatermelés, megújuló energiaforrásokon alapuló hidrogén- és szintetikusgáz-előállítás energiatárolás céljából – szisztematikus hatásvizsgálata; kutatás és integrált megközelítések a földgázhálózatok zöldhidrogén-hálózatokká vagy biometánt, illetve szintetikus metánt szállító hálózatokká való átalakításával kapcsolatban;
Módosítás 90
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.3 pont – 2 bekezdés – 4 franciabekezdés
–  Hálózati rugalmasság és szinergiák a különböző energiaforrások, hálózatok, infrastruktúrák és szereplők között;
–  Hálózati és termelési rugalmasság és megbízható ellátás (beleértve a felhasználóoldali választ) és szinergiák a különböző energiaforrások, hálózatok, infrastruktúrák (köztük a meglévő infrastruktúrák) és szereplők között; ágazatokat összekapcsoló technológiák az energia tárolásának megkönnyítése és szállítási potenciáljának kihasználása érdekében;
Módosítás 91
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.3 pont – 2 bekezdés – 4 a franciabekezdés (új)
–  Tiszta megoldások, amelyek a megújuló energiaforrásokat és a villamosításon alapuló tárolást kiegészítve és azon túlmutatva biztosítani tudják a rendszer megbízhatóságát.
Módosítás 92
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.4 pont – bevezető rész
4.2.4.  Az energetikai átállás által érintett épületek és ipari létesítmények
4.2.4.  Az energetikai átállás által érintett épületek
Módosítás 93
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.4 pont – 1 bekezdés
Az épületek és az ipari létesítmények egyre aktívabb szerepet játszanak az energiarendszerrel való kölcsönhatásuk során. Éppen ezért kritikus fontosságúak a megújuló energiaforrásokra való áttérés szempontjából.
Az épületek egyre aktívabb szerepet játszanak az energiarendszerrel való kölcsönhatásuk során. Éppen ezért kritikus fontosságúak a megújuló energiaforrásokra és a magasabb energiahatékonyságra való áttérés szempontjából.
Módosítás 94
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.4 pont – 2 bekezdés
Az épületek lényeges szerepet töltenek be a polgárok életminőségében. A különböző technológiák, készülékek és rendszerek integrálása, valamint a különféle energiafelhasználások, épületek, valamint lakóik és felhasználóik összekapcsolása igen jelentős potenciál rejt az energiatermelés, -tárolás és -hatékonyság növelése szempontjából.
Az épületek lényeges szerepet töltenek be a polgárok életminőségében. A különböző technológiák, készülékek, rendszerek és szabványok integrálása, valamint a különféle energiafelhasználások, épületek, valamint lakóik és felhasználóik összekapcsolása igen jelentős potenciált rejt az éghajlatváltozás hatásainak mérséklése, az energiatermelés, az energiamegtakarítás és -tárolás, valamint -hatékonyság növelése szempontjából.
Módosítás 95
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.3 pont – 4.2.4 pont – 3 bekezdés
Az ágazat – különösen az energiaigényes iparágak – tovább javíthatja az energiahatékonyságot, és elősegítheti a megújuló energiaforrások integrációját.
törölve
Módosítás 96
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.4 pont – 4 bekezdés – 1 franciabekezdés
–  Villamos- és hőenergia az ipari létesítmény és az energiarendszer üzemeltetője között;
–  Villamos- és hőenergia cseréje az épületek, az ipari létesítmény és az energiarendszer üzemeltetője között;
Módosítás 97
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.4 pont – 4 bekezdés – 3 franciabekezdés
–  Releváns folyamatok, tervezés és anyagok;
–  A megfelelő folyamatok, a tervezés és az anyagok optimalizációja és fenntarthatósága;
Módosítás 98
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.4 pont – 4 bekezdés – 4 franciabekezdés
–  Intelligens épületek és nagyméretű mobilitási csomópontok (kikötők, repülőterek, logisztikai központok) a szélesebb energiahálózatok és innovatív mobilitási megoldások aktív elemeként;
–  Intelligens épületek és nagyméretű mobilitási csomópontok (kikötők, repülőterek, vasútállomások és logisztikai központok) a szélesebb energiahálózatok és innovatív mobilitási megoldások aktív elemeként;
Módosítás 99
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.4 pont – 4 bekezdés – 5 franciabekezdés
–  Épületek életciklusának tervezése, épületek építése, üzemeltetése és bontása, figyelembe véve a körforgásosságot és a környezeti teljesítményt az energia- és erőforrás-hatékonyság, az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia és az újrahasznosítás tekintetében;
–  Új módszerek – az intelligens eszközöket és készülékeket is ideértve – az épületek életciklusának tervezése, az épületek építése (például könnyű és megújuló anyagok felhasználásával), üzemeltetése és bontása tekintetében, figyelembe véve a körforgásosságot, a környezeti teljesítményt, a fenntarthatóságot és a gazdasági hatékonyságot az energia- és erőforrás-hatékonyság, az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia, az ÜHG-kibocsátások tekintetében gyakorolt hatás és az újrahasznosítás tekintetében;
Módosítás 100
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.4 pont – 4 bekezdés – 6 franciabekezdés
–  Új üzleti modellek, megközelítések és szolgáltatások felújítási finanszírozásra, az építőipari készségek javítására, valamint az épületek lakóinak és más piaci szereplőknek a bevonására;
–  Új üzleti modellek, megközelítések és szolgáltatások felújítási finanszírozásra, például számla alapján történő visszafizetésen alapuló előfinanszírozási programok, az építőipari készségek javítására, valamint az épületek lakóinak és más piaci szereplőknek, például a helyi hatóságoknak vagy a megújuló energián alapuló közösségeknek a bevonására;
Módosítás 101
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.4 pont – 4 bekezdés – 7 franciabekezdés
–  Az épületek energiateljesítményének monitorozása és optimalizálása;
–  Az épületek energiateljesítményének monitorozása és optimalizálása, összhangban az épületek energiahatékonyságáról szóló (EU) 2018/844 irányelvben lefektetett célkitűzésekkel, többek között korszerű energiagazdálkodási rendszerek használatával;
Módosítás 102
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.4 pont – 4 bekezdés – 8 franciabekezdés
–  Az épületek jobb energiahatékonyságához szükséges eszközök és intelligens készülékek;
törölve
Módosítás 103
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.4 pont – 4 bekezdés – 9 franciabekezdés
–  A meglévő épületek felújítási folyamata a közel nulla energiaigényű épületek kialakítása érdekében.
–  A meglévő épületek felújítási folyamata a közel nulla energiaigényű épületek kialakítása és az innovatív technológiák érdekében;
Módosítás 104
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.4 pont – 4.2.4 pont – 4 bekezdés – 9 a franciabekezdés (új)
–  Rugalmas energiatermelés, felhasználóoldali válasz, az energiatárolás optimalizálása.
Módosítás 105
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.4 a pont (új)
4.2.4a.  Az energetikai átállás által érintett ipari létesítmények
Az ágazatnak – különösen az energiaigényes iparágaknak – tovább kell javítaniuk az energiahatékonyságot, és csökkenteniük kell energiafogyasztásukat, és elő kell segíteniük a megújuló energiaforrások integrációját. Az ipari létesítmények energiarendszerben betöltött szerepe a közvetlen vagy közvetett villamosításon – amely a termelési folyamatokhoz szükséges anyagok (például a hidrogén) egyik forrását is jelenti– alapuló kibocsátáscsökkentés szükségessége miatt változóban van. Azok az ipari és feldolgozóipari komplexumok, amelyekben több különböző folyamat zajlik egymás közelében, optimalizálhatják az energiaáramok és más erőforrások (nyersanyagok) folyamatok közötti cseréjét.
Nagy vonalakban
–  A szénforrások fenntartható felhasználását elősegítő átalakító technológiák az erőforrás-hatékonyság növelése és a kibocsátás csökkentése érdekében, az ipar és az energiaágazat dekarbonizációs potenciállal bíró hibrid energiarendszereit is beleértve;
–  Az energiaigényes ipari folyamatok közvetlen és közvetett villamosításának kimutatása;
–  Eszközök és infrastruktúra a gyártóüzemek folyamatszabályozásához az energiaáramlások és az anyagok más gyártóüzemekkel és az energiarendszerrel való együttműködésben történő optimalizálása érdekében;
–  Rugalmasság és villamosenergia-, alapanyag- és hőhatékonyság az ipari üzemekben és az energiarendszerben;
–  Továbbfejlesztett vagy új folyamatok, tervezés és anyagok a hő hatékony felhasználásához vagy előállításához, a hűtéshez és az energiatároláshoz;
–  Javított anyaghatékonyság, amely csökkenti az energiaigényes ömlesztett anyagok iránti szükségletet.
Módosítás 106
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.4 b pont (új)
4.2.4b.  Átalakulóban lévő széntermelő régiók
A tagállamok közel fele kényszerül koherens stratégiákat készíteni azon régiókra összpontosítva, melyek a ligniten, a szénen és egyéb fosszilis tüzelőanyagokon alapuló energiatermelés megszüntetésének kihívásával néznek szembe. Ez a prioritás törekszik más uniós eszközök és programok kiegészítésére.
Nagy vonalakban
–  Inkluzív és igazságos átállási stratégiák kidolgozásának támogatása; a területek helyreállításával járó társadalmi, társadalmi-gazdasági és környezeti hatások kezelése;
–  Az e régiók potenciálját kibontakoztató technológiák és minták; többek között az alternatív innovatív vállalkozások vonzásának legjobb módja;
–  Kutatás arról, hogy hogyan lehetne új életet lehelni ezekbe a régiókba fenntartható foglalkoztatás és növekedési kilátások tekintetében, például a munkavállalók átképzésével kapcsolatos kutatás.
Módosítás 107
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.5 pont – 1 bekezdés
Becslések szerint 2050-re az Unió népességének több mint 80 %-a városi térségekben él majd. Ezek a térségek használják majd fel a rendelkezésre álló erőforrások jelentős részét (az energiafogyasztást is ideértve), és különösen érzékenyek lesznek a kedvezőtlen meteorológiai változásokra, amelyeket már most és a jövőben még tovább súlyosbítanak a természeti katasztrófák és az éghajlatváltozás. Az egyik legnagyobb kihívás az, hogy holisztikus szemléletet követve növeljük az európai városok átfogó energia- és erőforrás-hatékonyságát, valamint éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességét az épületállományra, az energiarendszerekre, a mobilitásra, az éghajlatváltozásra, valamint a víz- és levegőminőségre, a hulladékra és a zajra koncentrálva. Fel kell tárni és ki kell aknázni az ERFA által finanszírozott városfejlesztési politikával és intézkedésekkel való szinergiákat.
Becslések szerint 2050-re az Unió népességének több mint 80 %-a városi térségekben él majd. Ezek a térségek használják majd fel a rendelkezésre álló erőforrások jelentős részét (az energiafogyasztást is ideértve), és különösen érzékenyek lesznek a kedvezőtlen meteorológiai változásokra, amelyeket már most és a jövőben még tovább súlyosbítanak a természeti katasztrófák és az éghajlatváltozás. Az egyik legnagyobb kihívás az, hogy holisztikus szemléletet követve növeljük az európai közösségek és városok átfogó energia- és erőforrás-hatékonyságát, valamint éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességét az épületállományra, az energiarendszerekre, a közlekedésre és a mobilitásra, az éghajlatváltozás hatásainak enyhítésére, valamint a víz-, talaj- és levegőminőségre, a hulladékra és a zajra koncentrálva. Fel kell tárni és ki kell aknázni az ERFA által finanszírozott városfejlesztési politikával és intézkedésekkel való szinergiákat.
Módosítás 108
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.5 pont – 2 bekezdés – 1 franciabekezdés
–  Városi/központi energiaellátási/mobilitási rendszerek az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, pozitív energiamérlegű körzetek, valamint a nulla kibocsátású mobilitás és logisztika 2050-ig való megvalósítása felé, az integrált uniós megoldások globális versenyképességének fokozása érdekében;
–  Városi/központi/vidéki energiaellátási/mobilitási rendszerek az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, pozitív energiamérlegű körzetek, valamint a nulla kibocsátású mobilitás és logisztika 2050-ig való, uniós szintű megvalósítása felé, az integrált uniós megoldások globális versenyképességének fokozása érdekében;
Módosítás 109
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.5 pont – 2 bekezdés – 2 franciabekezdés
–  Várostervezés, városi infrastruktúra és rendszerek, beleértve a kölcsönös kapcsolódási pontokat és az átjárhatóságot, a természetalapú megoldásokat, valamint a digitális technológiák és az űralapú szolgáltatások és adatok használatát, figyelembe véve az előrejelzett éghajlatváltozás hatásait és az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia beépítését;
–  Város- és vidéktervezés, városi infrastruktúra és rendszerek, beleértve a kölcsönös kapcsolódási pontokat és az átjárhatóságot, a szabványosítást, a természetalapú megoldásokat, valamint a biztonságos digitális technológiák és az űralapú szolgáltatások és adatok használatát, figyelembe véve az előrejelzett éghajlatváltozás hatásait és az éghajlatváltozás hatásai enyhítésének beépítését;
Módosítás 110
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.5 pont – 2 bekezdés – 3 franciabekezdés
–  A polgárok életminősége, a biztonságos mobilitás, a városi szociális innováció, a városok körforgásos és regeneráló kapacitása, a környezeti lábnyom és a szennyezés csökkentése;
–  A polgárok életminősége, a biztonságos és multimodális mobilitás, köztük a gyaloglás és a kerékpározás, a városi és vidéki szociális innováció, a városok körforgásos és regeneráló kapacitása, a környezeti hatás és a szennyezés csökkentése;
Módosítás 111
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.6 pont – 1 bekezdés
A tiszta technológiák felé való elmozdulás, a hálózati összekapcsoltság és az automatizálás a különböző technológiákat használó repülőgépek, járművek és hajók időben történő tervezésétől és gyártásától függ, és felgyorsítja azok bevezetését. A kényelem, a hatékonyság és a megfizethetőség javítása, és egyúttal az életciklusnak a környezetre, az emberi egészségre és az energiafelhasználásra gyakorolt hatásának minimalizálása továbbra is kiemelkedő jelentőségű cél marad. A mobilitással összefüggő megnövekedett keresletre és a gyorsan változó technológiai rendszerekre tekintettel az innovatív, nagy teljesítményű közlekedési infrastruktúra alapvető fontosságú valamennyi közlekedési mód megfelelő működéséhez. Többek között az energia- és környezeti hatások minimalizálása érdekében az infrastruktúra és a járművek/hajók/repülőgépek fejlesztésének integrált megközelítése kiemelt figyelmet érdemel.
A tiszta technológiák felé való elmozdulás, a hálózati összekapcsoltság és az automatizálás a különböző technológiákat használó repülőgépek, járművek és hajók időben történő tervezésétől és gyártásától függ, és felgyorsítja azok bevezetését. A kényelem, a hatékonyság és a megfizethetőség javítása, és egyúttal az életciklusnak az éghajlatra, a környezetre, az emberi egészségre és az energiafelhasználásra gyakorolt hatásának minimalizálása továbbra is kiemelkedő jelentőségű cél marad. A mobilitással összefüggő megnövekedett keresletre és a gyorsan változó technológiai rendszerekre tekintettel az innovatív, nagy teljesítményű közlekedési infrastruktúra alapvető fontosságú valamennyi közlekedési mód megfelelő működéséhez. Többek között az energia- és környezeti hatások minimalizálása érdekében az infrastruktúra és a járművek/hajók/repülőgépek fejlesztésének integrált megközelítése kiemelt figyelmet érdemel.
Módosítás 112
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.6 pont – 2 bekezdés – 2 franciabekezdés
–  Jármű-/hajó-/repülőgép-koncepciók és -tervek, beleértve azok pótalkatrészeit is, továbbfejlesztett anyagok és szerkezetek, hatékonyság, energiatárolás és energetikai hasznosítás, biztonsági és védelmi funkciók felhasználásával, kevesebb környezeti és egészségügyi hatással;
–  Jármű-/hajó-/repülőgép-koncepciók és -tervek, beleértve azok pótalkatrészeit modulelemeit, továbbfejlesztett, fejlett anyagok és szerkezetek, szoftveres megoldások és -frissítések, a kalózkodással szembeni fejlett biztonsági rendszerek, hatékonyság, energiatárolás és energetikai hasznosítás, biztonsági és védelmi funkciók felhasználásával, minimálisra csökkentett környezeti és egészségügyi hatással;
Módosítás 113
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.7 pont – 1 bekezdés
Annak érdekében, hogy elérje a levegőminőséggel, éghajlattal és energiafelhasználással kapcsolatos céljait, az üvegházhatásúgáz-kibocsátás 2050-ig megvalósítandó, 60 %-os csökkenését és a zajcsökkentést is ideértve, az Uniónak át kell gondolnia a teljes mobilitási rendszert, a felhasználókra, a járművekre, az üzemanyagokra és az infrastruktúrákra is kitérve. Ehhez szükség van alacsony kibocsátású alternatív energiaforrások bevezetésére és a nulla kibocsátású járművek/hajók/repülőgépek piaci elterjedésére is. Az üvegházhatásúgáz-kibocsátás káros hatásai mellett a közlekedés jelentősen hozzájárul a rossz levegőminőséghez és a zajterheléshez Európa-szerte, és kedvezőtlenül befolyásolja a polgárok egészségét18. A villamosítás terén elért haladásra és a tüzelőanyag-cellák autókban, buszokban és könnyűgépjárművekben való használatára építve elengedhetetlen a kutatási és innovációs megoldások felgyorsítása olyan más ágazatok, mint például a légi közlekedés, a tengeri és belvízi közlekedés és a tehergépjárművek tekintetében.
A levegőminőséggel, az éghajlattal és az energiafelhasználással, valamint a zajcsökkentéssel kapcsolatos célok eléréséhez az Uniónak át kell gondolnia a teljes mobilitási rendszert, a felhasználókra, a járművekre, az üzemanyagokra, a CO2-mérési rendszerekre, az infrastruktúrákra, a világűr felhasználására, valamint az új közlekedési megoldásokra is kitérve. Az Uniónak ehhez szüksége van alacsony kibocsátású alternatív energiaforrások bevezetésére és a nulla kibocsátású járművek/hajók/repülőgépek piaci elterjedésére is. Az üvegházhatásúgáz-kibocsátás káros hatásai mellett a közlekedés jelentősen hozzájárul a rossz levegőminőséghez és a zajterheléshez Európa-szerte, és kedvezőtlenül befolyásolja a polgárok egészségét18. Az alternatív üzemanyagok termelése és használata, a villamosítás, a hidrogénnel kapcsolatos technológiák, a bioüzemanyagok és biogáz terén elért haladásra, a tüzelőanyag-cellák használatára, az autók, buszok, teherautók és könnyűgépjárművek belső égésű motorjainak fejlesztésére, valamint a megújuló üzemanyagoknak és más fenntartható technológiáknak megfelelő átalakítására építve elengedhetetlen a kutatási és innovációs megoldások felgyorsítása más ágazatok, például a repülés, a vasúti ágazat, a tengeri és a belvízi közlekedés tekintetében.
__________________
__________________
18 Az Unió polgárainak körülbelül egyharmada olyan városi területeken él, ahol a szennyező anyagok koncentrációja meghaladja a jogszabályokban meghatározott küszöbértékeket.
18 Az Unió polgárainak körülbelül egyharmada olyan városi területeken él, ahol a szennyező anyagok koncentrációja meghaladja a jogszabályokban meghatározott küszöbértékeket.
Módosítás 114
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.7 pont – 2 bekezdés – 1 franciabekezdés
–  Az összes közlekedési mód (például akkumulátorok, üzemanyagcellák, hibridizáció stb. révén történő) villamosítása, ideértve az új technológiákat a járművek/hajók/repülőgépek erőátviteli rendszerei, a gyorstöltés/-tankolás, a töltőinfrastruktúrákkal ellátott, energiatárolást segítő és interoperabilitást lehetővé tevő, felhasználóbarát és elérhető interfészek új technológiáit, amelyek biztosítják az interoperabilitást és a zökkenőmentes szolgáltatásnyújtást; versenyképes, biztonságos, nagy teljesítményű és fenntartható akkumulátorok kifejlesztése és alkalmazása az alacsony és nulla kibocsátású járművek számára;
–  Az összes közlekedési mód többek között elektromos közlekedés (például újrafeldolgozható akkumulátorok, üzemanyagcellák, mindenféle típusú hibridizáció stb.) révén történő dekarbonizációja, és a járművek/hajók/repülőgépek erőátviteli rendszereinek, a gyorstöltésnek/-tankolásnak, a környezeti energia hasznosításának és az üzemanyagtöltő infrastruktúrákkal ellátott, felhasználóbarát és elérhető interfészeknek az új technológiáit, amelyek biztosítják az interoperabilitást és a zökkenőmentes szolgáltatásnyújtást; versenyképes, biztonságos, nagy teljesítményű, újrahasznosítható és fenntartható akkumulátorok kifejlesztése és alkalmazása az alacsony és nulla kibocsátású járművek számára;
Módosítás 115
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.7 pont – 2 bekezdés – 2 franciabekezdés
–  Fenntartható új üzemanyagok és új intelligens járművek/hajók/repülőgépek a meglévő és jövőbeli mobilitási minták és támogató infrastruktúrák vonatkozásában; technológiák és felhasználóközpontú megoldások az interoperabilitás és a zökkenőmentes szolgáltatásnyújtás érdekében;
–  Fenntartható új üzemanyagok és új intelligens járművek/hajók/repülőgépek a meglévő és jövőbeli mobilitási minták és támogató infrastruktúrák vonatkozásában; technológiák és felhasználóközpontú megoldások az interoperabilitás és a zökkenőmentes szolgáltatásnyújtás érdekében; csendesebb és nagyobb mértékben környezetbarát légi járművek;
Módosítás 116
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.7 pont – 2 bekezdés – 3 franciabekezdés
–  A mobilitás környezetre és emberi egészségre gyakorolt hatásának csökkentése.
–  A mobilitás környezetre és emberi egészségre gyakorolt hatásának minimálisra csökkentése, többek között a távérzékelők új generációja potenciáljának feltérképezése a mobilitási ágazatban a szennyezés mérésére.
Módosítás 117
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.8 pont – 1 bekezdés
Az intelligens mobilitás hatékonnyá, biztonságossá és rugalmassá teszi a háztól házig tartó mobilitást és annak minden elemét, különösen a digitális technológiák, a fejlett műholdas navigáció (EGNOS/Galileo) és a mesterséges intelligencia alkalmazása révén. Az új technológiák segítenek optimalizálni a közlekedési infrastruktúra és hálózatok használatát és hatékonyságát azáltal, hogy előmozdítják a multimodalitást és az összekapcsoltságot, optimalizálják a forgalomirányítást, lehetővé teszik az innovatív közlekedési megoldásokat és szolgáltatásokat, és ezáltal csökkentik a forgalmi torlódásokat és a kedvezőtlen környezeti hatásokat, valamint hatékonyabb mobilitást és logisztikai szolgáltatásokat kínálnak a polgárok és a vállalkozások számára. Az összekapcsolt és automatizált mobilitás, valamint a kapcsolódó engedélyező infrastruktúra valamennyi közlekedési mód esetében javítani fogja a hatékonyságot és a biztonságot.
Az intelligens mobilitás segít hatékonnyá, biztonságossá és ellenállóképessé tenni a háztól házig tartó mobilitást és annak minden elemét, különösen az új digitális technológiák, a fejlett műholdas navigáció (EGNOS/Galileo) és a mesterséges intelligencia alkalmazása révén. Az új technológiák, köztük a rendszerek rendszere (system of systems) technológia segítenek optimalizálni a közlekedési infrastruktúra és hálózatok használatát és hatékonyságát azáltal, hogy javítják a multimodalitást és az összekapcsoltságot, optimalizálják a forgalomirányítást, lehetővé teszik az innovatív közlekedési megoldásokat, a szabványosítást és szolgáltatásokat, ezáltal csökkentik a forgalmi torlódásokat és a kedvezőtlen környezeti hatásokat, valamint jobb mobilitást és logisztikai szolgáltatásokat kínálnak a polgárok és a vállalkozások számára. Az összekapcsolt és automatizált mobilitás, valamint a kapcsolódó kiszolgáló infrastruktúra valamennyi közlekedési mód esetében javítani fogja a hatékonyságot és a biztonságot.
Módosítás 118
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.8 pont – 2 bekezdés – 1 franciabekezdés
–  Digitális hálózatirányítás és közlekedésszervezés: Fejlett döntéstámogató rendszerek; Új generációs közlekedésszervezés (a multimodális hálózatot és a közlekedésszervezést is ideértve); Hozzájárulás az utasok és a teheráruk zökkenőmentes, multimodális és összekapcsolt mobilitásához; A nagy adathalmazok felhasználása és annak korlátai; Innovatív műholdas helymeghatározás/navigáció (EGNOS/Galileo) alkalmazása;
–  Digitális hálózat, közlekedés, világűrhasználat és irányítás: Fejlett döntéstámogató rendszerek; Új generációs közlekedésszervezés (a multimodális hálózatot és a közlekedésszervezést is ideértve); Hozzájárulás az utasok és a teheráruk zökkenőmentes, multimodális és összekapcsolt mobilitásához; A nagy adathalmazok felhasználása és annak korlátai; Innovatív műholdas helymeghatározás/navigáció (EGNOS/Galileo) alkalmazása a mobilitás megváltozásával összefüggő új magatartás megértése céljából;
Módosítás 119
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.8 pont – 2 bekezdés – 3 franciabekezdés
–  Nagy kapacitású, csendes, interoperábilis és automatizált vasúti rendszerrel összefüggő vasúti technológiák és műveletek;
–  Nagy kapacitású, vonzó, csendes, teljes mértékben összekapcsolt, interoperábilis, határokon átnyúló és automatizált vasúti rendszerrel összefüggő vasúti technológiák és műveletek személy- és teherszállítási követelményekhez egyaránt;
Módosítás 120
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.8 pont – 2 bekezdés – 4 franciabekezdés
–  Összekapcsolt, együttműködő és automatizált mobilitási rendszerek és szolgáltatások, a technológiai megoldásokat és a nem technológiai szempontokat is ideértve.
–  Összekapcsolt, együttműködő, interoperábilis és automatizált mobilitási rendszerek és szolgáltatások, a technológiai megoldásokat és a nem technológiai szempontokat (például a felhasználói magatartás és a mobilitási minták változásait) is ideértve;
Módosítás 121
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.8 pont – 2 bekezdés – 4 a franciabekezdés (új)
–  Új vagy továbbfejlesztett szolgáltatások és üzleti modellek, amelyeken keresztül a felhasználó kapcsolatot tart a különböző intelligens eszközökkel;
Módosítás 122
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.8 pont – 2 bekezdés – 4 b franciabekezdés (új)
–  A vegyes forgalomban való biztonságos automatizált járművezetéssel kapcsolatos koncepció, fejlesztés, következmények, formatervezés, kutatás, ellenőrzés és módszerek;
Módosítás 123
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.8 pont – 2 bekezdés – 4 c franciabekezdés (új)
–  A biztonságosabb és hatékonyabb vízi műveleteket szolgáló intelligens hajózási megoldások;
Módosítás 124
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.8 pont – 2 bekezdés – 4 d franciabekezdés (új)
–  Új rendszerek és technológiák a kikötők üzemeltetéséhez és összekapcsolásához.
Módosítás 125
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.9 pont – 1 bekezdés
Az energiarendszer nagy mennyiségű, koncentrált és decentralizált tárolási (vegyi, elektrokémiai, elektromos, mechanikai és termikus lehetőségeket is magában foglaló) megoldásai növelni fogják a hatékonyságot, a rugalmasságot, a technológiai függetlenséget és hozzáférést, valamint az ellátás biztonságát. Az alacsony kibocsátású, dekarbonizált közlekedés és szállítás jobb teljesítményű, olcsóbb, újrahasznosítható és újrahasználható akkumulátorokkal működő villamos és/vagy más, alternatív üzemanyaggal működő járművek használatát, továbbá a szintetikus/megújuló és a helyszínen történő tárolást lehetővé tevő innovatív megoldásokat teszi szükségessé.
Az energiarendszer nagy mennyiségű, koncentrált és decentralizált tárolási (vegyi, elektrokémiai, elektromos, mechanikai és termikus lehetőségeket is magában foglaló) megoldásai növelni fogják a hatékonyságot, a rugalmasságot, a technológiai függetlenséget és hozzáférést, valamint az ellátás biztonságát. Az alacsony kibocsátású, dekarbonizált közlekedés és szállítás jobb teljesítményű, olcsóbb, alacsony környezeti hatással járó, jelentős mértékben újrafeldolgozható és újrahasznosítható akkumulátorokkal működő elektromos és/vagy más, alternatív üzemanyaggal működő járművek egyre nagyobb mértékű használatát, továbbá alacsony szén-dioxid-kibocsátású üzemanyagok, például alacsony szén-dioxid-kibocsátású vagy megújuló energiaforrásokon alapuló hidrogén helyszínen történő biztosítását és a helyszíni tároláshoz innovatív megoldásokat tesz szükségessé.
Módosítás 126
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.9 pont – 2 bekezdés – 1 franciabekezdés
–  Technológiák, a folyékony és gáz halmazállapotú megújuló üzemanyagokat és az azokhoz kapcsolódó értékláncokat is ideértve, akár napi, akár szezonális energiatárolási igényekhez igazodva;
–  Technológiák, a folyékony és gáz halmazállapotú, alacsony szén-dioxid-kibocsátású üzemanyagokat és az azokhoz kapcsolódó értékláncokat is ideértve, akár napi, akár szezonális energiatárolási igényekhez igazodva, beleértve a környezetre és az éghajlatra gyakorolt hatásukat;
Módosítás 127
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.9 pont – 2 bekezdés – 2 franciabekezdés
–  Akkumulátorok és az uniós értéklánc, a nagyszabású akkumulátorgyártási technológiákat, valamint az újrafelhasználási és újrahasznosítási módszereket is ideértve;
–  Akkumulátorok és az uniós értéklánc, a tervezést, a nagyszabású akkumulátorgyártási technológiákat, a nagy energiasűrűséget, a gyors töltési arányokat, az alacsony környezeti hatást, az újrafelhasználást és a magas arányú újrafelhasználást, az energiatárolási módszerek tekintetében a fejlett anyagmegoldásokat és a szabványosítási szükségleteket is ideértve;
Módosítás 128
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 4 pont – 4.2 pont – 4.2.9 pont – 2 bekezdés – 3 franciabekezdés
–  Nulla szén-dioxid-kibocsátású hidrogén, a hidrogéncellákat is ideértve, és az uniós értéklánc a tervezéstől a végfelhasználásig a különböző alkalmazási területeken keresztül.
–  Megújuló erőforrásokon alapuló elektrolízisek és üzemanyagcellák az egész uniós értékláncban a tervezéstől a végfelhasználásig a különböző alkalmazási területeken keresztül.
Módosítás 129
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – bevezető rész
5.  „ÉLELMISZEREK ÉS TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK” KLASZTER
5.  „ÉLELMISZEREK, TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK ÉS MEZŐGAZDASÁG” KLASZTER
Módosítás 130
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.1 pont – 1 bekezdés
Az emberi tevékenység egyre jobban megterheli a talajt, a tengereket és óceánokat, a vizet, a levegőt, a biológiai sokféleséget és más természeti erőforrásokat. A bolygó növekvő népességének élelmezése közvetlenül függ a természeti rendszerek és erőforrások egészségétől. Ugyanakkor az emberiség növekvő természetierőforrás-igénye, amelyhez éghajlatváltozás is társul, olyan környezeti nyomást hoz lére, amely messze túlmutat a fenntartható szinteken – az ökoszisztémákat és az ökoszisztémák azon képességét is érinti, hogy az emberek jóléte érdekében szolgáltatásokat nyújtsanak. A körforgásos gazdaság, a biogazdaság és a kék gazdaság fogalma lehetőséget nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági célok közötti egyensúly megteremtésére és az emberi tevékenységek fenntartható pályára állítására.
Az emberi tevékenység egyre jobban megterheli a talajt, a tengereket és óceánokat, a vizet, a levegőt, a biológiai sokféleséget és más természeti erőforrásokat. A bolygó növekvő népességének élelmezése közvetlenül függ a természeti rendszerek és erőforrások egészségétől. Ugyanakkor az emberiség növekvő természetierőforrás-igénye, amelyhez éghajlatváltozás is társul, olyan környezeti nyomást hoz lére, amely messze túlmegy a fenntartható szinteken – érinti az ökoszisztémákat és azon képességüket, hogy az emberek jóllétét hosszú távon fenntartó szolgáltatásokat nyújtsanak. Az élelmiszer-termelés növekedése nem illeszkedik a népesség globális növekedéséhez, ezért áttörésre van szükség a fenntartható élelmiszer-termelés növelése terén. Ugyanakkor biztosítanunk kell azt, hogy a táplálkozás és az egészség központi szerepet játsszanak az élelmiszer-termelési rendszereinkben.
A körforgásos gazdaság, az agroökológia, a fenntartható mezőgazdaság, a biogazdaság és a kék gazdaság fogalma lehetőséget nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági célok közötti egyensúly megteremtésére és az emberi tevékenységek fenntartható pályára állítására.
Módosítás 131
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.1 pont – 2 bekezdés
A fenntartható fejlődéssel kapcsolatos célok teljesítéséhez, a biztonságos és egészséges élelmiszerek előállításának és fogyasztásának a garantálásához, a mezőgazdaság, az akvakultúra, a halászat és erdészet területén a fenntartható gyakorlatok támogatásához, a tiszta vízhez és levegőhöz való hozzáférés mindenki számára történő biztosításához, a tengerek és óceánok megtisztításához, a bolygó létfontosságú természeti rendszereinek és a környezetnek a megőrzéséhez és helyreállításához ki kell használnunk a kutatásban és innovációban rejlő lehetőségeket. Nincsenek azonban alapos ismereteink a fenntarthatóságra való áttérés lehetőségeiről, valamint a válsághelyzeti korlátok túllépési módjairól. A fenntartható fogyasztásra és termelésre való átálláshoz és a bolygó egészségének helyreállításához befektetésre van szükség a technológiák, az új üzleti modellek, valamint a társadalmi és környezeti innováció területén. Ezáltal új lehetőségek nyílnak meg a fenntartható, reziliens és felelős európai gazdaság számára, ami ösztönzőleg hat az erőforrás-hatékonyságra, a termelékenységre és a versenyképességre, valamint segíti a munkahelyteremtést és a növekedést.
A fenntartható fejlődéssel és az ÜHG-kibocsátás csökkentésével kapcsolatos célok teljesítéséhez, a biztonságos és egészséges élelmiszerek előállításának és fogyasztásának a garantálásához, a mezőgazdaság, az állattenyésztés, az akvakultúra, a halászat és az erdészet területén a fenntartható gyakorlatok támogatásához, a tiszta vízhez, talajhoz és levegőhöz való hozzáférés mindenki számára történő biztosításához, a tengerek, óceánok és szárazföldi vizek megtisztításához, a bolygó létfontosságú természeti rendszereinek és a környezetnek a megőrzéséhez és helyreállításához ki kell használnunk a kutatásban és az innovációban rejlő lehetőségeket. Nincsenek azonban alapos ismereteink a fenntarthatóságra való áttérés lehetőségeiről, valamint az ellenálló korlátok leküzdési módjairól. A fenntartható termelésre, fogyasztásra és az ökorendszerek és természeti erőforrások helyreállítására való átálláshoz, valamint a mezőgazdaság alapját képező erőforrásalap megerősítéséhez és gazdagításához tudományos és technológiai kutatásra, szabványosításra és olyan új üzleti modellekre van szükség, melyek támogatják a szociális innovációt, például beépítik gazdaságainkba a környezetvédelmi kiadásokat, több és jobb minőségű adatot gyűjtve a különböző szakpolitikák hatásáról. Ezáltal új lehetőségek nyílnak meg a fenntartható, reziliens, innovatív és felelős európai gazdaság számára, ami ösztönzőleg hat az erőforrás-hatékonyságra, a természeti erőforrások kapacitására és állapotára, a hosszú távú termelékenységre és versenyképességre, a vidék életképességére, valamint segíti a jó minőségű munkahelyek teremtését és a fenntartható gazdasági és társadalmi gyarapodást.
Módosítás 132
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.1 pont – 3 bekezdés
A tevékenységek tudásbázist alakítanak ki és megoldást nyújtanak a következőkre: a szárazföldi és tengeri természeti erőforrások fenntartható kezelése és használata, valamint a szárazföldi és vízi rendszerek, például a szénelnyelők szerepének erősítése; az élelmezés- és táplálkozásbiztonság garantálása biztonságos, egészséges és tápláló étrend biztosításával; a fosszilisenergia-alapú lineáris gazdaságról az erőforrás-hatékony, reziliens, alacsony kibocsátású, karbonszegény körforgásos gazdaságra való átállás felgyorsítása, valamint a fenntartható bioalapú gazdaság és a kék gazdaság kialakításának támogatása; valamint ellenállóképes és élénk vidéki, part menti és városi térségek kialakítása.
Az egész értéklánc szereplőinek szaktudását és tapasztalatát felhasználó, sok ágazatra kiterjedő és ágazatokon átnyúló megközelítésekre kell törekedni a tudásbázis kialakításához és ahhoz, hogy megoldást találjunk a következőkre: a szárazföldi és vízi természeti erőforrások védelme, fenntartható kezelése és használata; a szárazföldi és vízi rendszerek fenntartható növekedésének fokozása; a szénmegkötés növelése; a megfelelő élelmezés- és táplálkozásbiztonság garantálása biztonságos, egészséges és tápláló étrend biztosításával, elkerülve a hulladékkeletkezést és a túltermelést; a fenntartható megközelítések felé történő átmenet felgyorsítása a mezőgazdaság valamennyi formájában, például a hagyományos és a biológiai mezőgazdaságban; a fosszilisenergia-alapú lineáris gazdaságról az erőforrás-hatékony, reziliens, alacsony kibocsátású, karbonszegény körforgásos gazdaságra való átállás felgyorsítása, valamint a fenntartható bioalapú gazdaság és a kék gazdaság kialakításának támogatása; valamint ellenállóképes és élénk vidéki, part menti és városi térségek kialakítása.
Módosítás 133
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.1 pont – 4 bekezdés
Ezek hozzájárulnak a biológiai sokféleség további, jobb biztosításához, valamint garantálják az ökoszisztéma-szolgáltatások hosszú távú biztosítását, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást és a szénmegkötést (a szárazföldön és a tengerben egyaránt). Segítenek csökkenteni az üvegházhatású gázok (ÜHG) és más anyagok kibocsátását, az elsődleges (szárazföldi és vízi) termelésből, a feldolgozásból, a fogyasztásból és egyéb emberi tevékenységekből fakadó hulladékokat és szennyezést. Ösztönzik a beruházásokat, támogatják a körforgásos gazdaság, a biogazdaság és a kék gazdaság felé való elmozdulást, miközben védik a környezet egészségét és integritását.
Ezenkívül e célok teljesítése hozzájárul a biológiai sokféleség biztosításának fenntartásához és fokozásához, mind a vadon termő, mind a termesztett növények vonatkozásában, valamint az ökoszisztéma-szolgáltatások hosszú távú biztosításához, az éghajlatváltozás hatásainak enyhítéséhez és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodáshoz, valamint a szénmegkötéshez (a szárazföldön és a vízben egyaránt). Segítenek fenntartani a biológiai sokféleséget és biztosítani az ökoszisztéma-szolgáltatások hosszú távú nyújtását, valamint csökkenteni az üvegházhatású gázok (ÜHG) és más anyagok kibocsátását, az elsődleges (szárazföldi és vízi) termelésből, a feldolgozásból, a fogyasztásból és egyéb emberi tevékenységekből fakadó hulladékképződést és szennyezést. Ösztönzik a beruházásokat, támogatják a körforgásos gazdaság, a fenntartható mezőgazdaság, a biogazdaság és a kék gazdaság felé való elmozdulást, miközben védik a környezet egészségét, fenntarthatóságát és integritását. E prioritás célja továbbá a biológiai sokféleség állapotával kapcsolatos tudásbázis javítása összehasonlítható, az egész Unióra kiterjedő módszerek fejlesztése, validálása és szabványosítása révén.
Módosítás 134
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.1 pont – 5 bekezdés
Emellett erősítik a kutatás és innováció részvételközpontú megközelítését, így a többszereplős megközelítést is, továbbá helyi, regionális, nemzeti és európai szinten tudás- és innovációs rendszereket alakítanak ki. A polgárok innovációval kapcsolatos szerepvállalásával és bizalmával megvalósuló társadalmi innováció alapvető jelentőségű az új irányítási, termelési és fogyasztási minták ösztönzése szempontjából.
Emellett erősítik a kutatás és innováció részvételközpontú megközelítését, így a többszereplős megközelítést is, továbbá helyi, regionális, nemzeti és európai szinten tudás- és innovációs rendszereket alakítanak ki. A mezőgazdasági és élelmiszer-ellátási láncban részt vevő összes szereplőnek a tudás közös megteremtésébe és megosztásába való bevonása támogatná az élelmiszerrendszerek előtt álló kihívásokat, köztük az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást kezelő, fenntartható mezőgazdasági innovációk fejlesztését és végrehajtását. A polgárok innovációval kapcsolatos szerepvállalásával és bizalmával megvalósuló társadalmi innováció alapvető jelentőségű az új irányítási, termelési és fogyasztási minták ösztönzése szempontjából.
Módosítás 135
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.1 pont – 6 bekezdés
Mivel ezek a kihívások összetettek, egymással összefüggnek és globális természetűek, a tevékenységek végzése rendszerszintű megközelítést igényel, amelynek során a tagállamok és nemzetközi partnerek együttműködnek más finanszírozási forrásokkal és más szakpolitikai kezdeményezésekkel. Ez nagy környezeti adatforrások – mint például a Kopernikusz, az EGNOS/Galileo, az INSPIRE, az EOSC, a GEOSS, a CEOS, az EMODnet – felhasználó-központú hasznosításával jár.
Mivel ezek a kihívások összetettek, egymással összefüggnek és globális természetűek, a tevékenységek végzése rendszerszintű megközelítést is igényel, amelynek során a tagállamok és nemzetközi partnerek együttműködnek más finanszírozási forrásokkal és más szakpolitikai kezdeményezésekkel. Ez nagy környezeti adatforrások – mint például a Kopernikusz, az EGNOS/Galileo, az INSPIRE, az EOSC, a GEOSS, a CEOS, az EMODnet – felhasználó-központú hasznosításával jár.
Módosítás 136
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.1 pont – 7 bekezdés
Az e klaszterbe tartozó kutatási és innovációs tevékenységek különösen a következők céljainak megvalósításához járulnak hozzá: a környezetvédelmi cselekvési program, a közös agrárpolitika, a közös halászati politika, az élelmiszerjogi jogszabályok, a tengerpolitika, a körforgásos gazdaságra vonatkozó cselekvési terv, az uniós biogazdasági stratégia, valamint a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó éghajlat- és energiapolitikai keret és a légszennyezés csökkentésére irányuló uniós jogi rendelkezések.
Az e klaszterbe tartozó kutatási és innovációs tevékenységek különösen a következők céljainak megvalósításához járulnak hozzá: a környezetvédelmi cselekvési program, a közös agrárpolitika, a közös halászati politika, az élelmiszerjogi jogszabályok, a tengerpolitika, a körforgásos gazdaságra vonatkozó cselekvési terv, az uniós biogazdasági stratégia, valamint a 2020-ig tartó időszakra vonatkozó uniós biodiverzitási stratégia, a környezetbarát infrastruktúrával foglalkozó uniós stratégia, az uniós erdőgazdálkodási stratégia, a éghajlat- és energiapolitikai uniós keret a Párizsi Megállapodással összhangban, valamint a légszennyezés csökkentésére irányuló uniós jogi rendelkezések. A tevékenységek szorosan kapcsolódnak majd a meglévő uniós partnerségekhez, különösen a földközi-tengeri térségben folytatott kutatási és innovációs partnerséghez (PRIMA), többek között a tudománydiplomáciához való hozzájárulás céljából.
Módosítás 137
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.1 pont – 8 bekezdés
A tevékenységek elsősorban közvetlenül az alábbi fenntartható fejlesztési célok eléréséhez járulnak hozzá: 2. cél – Az éhezés megszüntetése; 6. cél – Tiszta víz és megfelelő higiénés körülmények; 11. cél – Fenntartható városok és közösségek; 12. cél – Felelős fogyasztás és termelés; 13. cél – Fellépés az éghajlatváltozás ellen; 14. cél – Víz alatti élet; 15. cél – Szárazföldi élet.
A tevékenységek közvetlenül az alábbi fenntartható fejlesztési célok eléréséhez járulnak hozzá: 2. cél – Az éhezés megszüntetése; 3. cél – Egészség és jóllét biztosítása; 6. cél – Tiszta víz és megfelelő higiénés körülmények; 11. cél – Fenntartható városok és közösségek; 12. cél – Felelős fogyasztás és termelés; 13. cél – Fellépés az éghajlatváltozás ellen; 14. cél – Víz alatti élet; 15. cél – Szárazföldi élet.
Módosítás 138
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.1 pont – 1 bekezdés
A környezet megfigyelésére rendelkezésre álló kapacitás képezi az élelmiszerek és természeti erőforrások fenntartható használatára és nyomon követésére irányuló kutatás és innováció19 alapját. A jobb időbeli és térbeli lefedettség, valamint a alacsonyabb költséggel járó mintavételi időszakok, továbbá a nagy adathalmazokhoz való hozzáférés és a többféle forrásból származó adatok integrálása új módokat kínál a Föld rendszerének megfigyelésére, megértésére és az előrejelzésre. Szükség van új technológiák szélesebb körű kiépítésére, hasznosítására és frissítésére, valamint a szárazföldi, tengeri és légköri Föld-megfigyelés hiányterületein végzett folyamatos kutatásra és innovációra, az együttműködésre különösen a Föld-megfigyelési rendszerek globális rendszerén (GEOSS) és annak európai alkotóelemén, az EuroGEOSS-on keresztül.
A környezet megfigyelésére rendelkezésre álló kapacitás képezi az élelmiszerek és természeti erőforrások fenntartható használatára és nyomon követésére irányuló kutatás és innováció19 alapját. A jobb időbeli és térbeli lefedettség, valamint a alacsonyabb költséggel járó mintavételi időszakok, továbbá a nagy adathalmazokhoz való hozzáférés és a többféle forrásból származó adatok integrálása új módokat kínál a Föld rendszerének megfigyelésére, megértésére és az előrejelzésre. Szükség van új technológiák szélesebb körű kiépítésére, hasznosítására és frissítésére, valamint a szárazföldi, vízi és légköri Föld-megfigyelés hiányterületein végzett folyamatos kutatásra és innovációra, az együttműködésre különösen a Föld-megfigyelési rendszerek globális rendszerén (GEOSS) és annak európai alkotóelemén, az EuroGEOSS-on keresztül.
__________________
__________________
19 A Föld-megfigyelés az e globális kihíváson belüli más tevékenységi területekhez és a Horizont Európa más releváns részeihez tartozó kutatást és innovációt is támogatja.
19 A Föld-megfigyelés az e globális kihíváson belüli más tevékenységi területekhez és az Európai horizont más releváns részeihez tartozó kutatást és innovációt is támogatja.
Módosítás 139
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.1 pont – 2 bekezdés – 3 franciabekezdés
–  A biológiai sokféleség helyzete, az ökoszisztéma védelme, az éghajlatváltozás mérséklése és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, élelmiszer-biztonság, mezőgazdaság és erdészet, földhasználat és földhasználat-megváltoztatás, város- és előváros-fejlesztés, a természeti erőforrásokkal való gazdálkodás, az óceánok hasznosítása és megőrzése, tengerhajózási biztonság és más releváns területek;
–  A biológiai sokféleség helyzete, az ökoszisztéma szolgáltatásainak és értéküknek a felmérése, az ökoszisztéma védelme, az éghajlatváltozás mérséklése, a fajok és az ökoszisztémák alkalmazkodása, élelmiszer-biztonság, mezőgazdaság, a talaj termékenysége és erdészet, földhasználat és a földhasználat megváltoztatása, város- és előváros-fejlesztés, természetvédelem, helyreállítás és a természeti erőforrásokkal való gazdálkodás, a tengerek, az óceánok és a szárazföldi vizek megőrzése és hasznosítása, tengerhajózási biztonság és más releváns területek;
Módosítás 140
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.1 pont – 2 bekezdés – 4 franciabekezdés
–  Felhasználó-központú alkalmazások – a felfejlesztésüket is beleértve –, amelyek segítik az európai természeti erőforrások és ökoszisztéma-szolgáltatások, valamint ezek értékláncainak az irányítását.
–  Felhasználó-központú alkalmazások – a felfejlesztésüket is beleértve –, amelyek hozzájárulnak az európai természeti erőforrások és ökoszisztéma-szolgáltatások, valamint ezek értékláncainak megőrzéséhez, helyreállításához és irányításához;
Módosítás 141
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.1 pont – 2 bekezdés – 4 a franciabekezdés (új)
–  Átfogó és fenntartható globális környezet-megfigyelési és információs rendszer, többek között a klímamodellezéssel foglalkozó közösségek, illetve a környezet-megfigyeléssel és adatkezeléssel foglalkozó közösségek közötti együttműködés támogatása révén;
Módosítás 142
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.1 pont – 2 bekezdés – 4 b franciabekezdés (új)
–  Az idegenhonos inváziós fajok hatása a biológiai sokféleségre, az ökoszisztéma-szolgáltatásokra és a termelékenységre, többek között új eszközök azok megelőzésére és az ellenül való küzdelemhez;
Módosítás 143
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.1 pont – 2 bekezdés – 4 c franciabekezdés (új)
–  A kockázati tényezők, valamint a természeti vagy ember okozta zavarokhoz kapcsolódó katasztrófákkal szembeni kiszolgáltatottság javított integrált előrejelzése és elemzése, például korai figyelmeztető rendszerek;
Módosítás 144
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.1 pont – 2 bekezdés – 4 d franciabekezdés (új)
–  Ökológiai és szociokulturális szempontból koherens területi modellek, különös tekintettel a területi érvényű politikákból és stratégiákból adódó természeti-társadalmi kölcsönhatásokra.
Módosítás 145
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.2 pont – 2 bekezdés – 1 franciabekezdés
–  A biológiai sokféleség, a szárazföldi és tengeri ökoszisztémák, a természeti tőke, valamint az ökoszisztéma-szolgáltatások állapota és értéke;
–  A globális és a helyi biológiai sokféleség, a szárazföldi és tengeri és édesvízi ökoszisztémák, a természeti tőke, valamint az ökoszisztéma-szolgáltatások állapota és értéke; a biológiai sokféleség csökkenése okainak elemzése és lehetséges megoldások;
Módosítás 146
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.2 pont – 2 bekezdés – 4 franciabekezdés
–  A vegyületek és új szennyező anyagok ökotoxikológiája, kölcsönhatásuk és környezeti viselkedésük, valamint a változó éghajlati viszonyok mellett módosult biokémiai körforgások;
–  A vegyületek és új szennyező anyagok ökotoxikológiája, a vegyi anyagok és kölcsönhatásuk és környezeti viselkedésük, valamint a változó éghajlati viszonyok mellett módosult biokémiai körforgások;
Módosítás 147
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.3 pont – 1 bekezdés
Az ellenállóképes és fenntartható mezőgazdasági és erdőgazdálkodási rendszerek gazdasági, környezeti és társadalmi előnyöket biztosítanak az elsődleges termelés változó keretfeltételei mellett. Azon túl, hogy hozzájárulnak az élelmezés- és táplálkozásbiztonsághoz, támogatják a dinamikus értékláncokat, gazdálkodnak a földdel és a természeti erőforrásokkal, valamint olyan létfontosságú közjavakban játszanak szerepet, mint például a szénmegkötés, a biológiai sokféleség megőrzése, a beporzás és a közegészségügy. Az agrár- és erdészeti ökoszisztémák sokrétű funkcióinak támogatásához integrált megközelítésre van szükség, figyelembe véve az elsődleges termelés változó környezetét, különösen az éghajlatot és a környezetet, az erőforrások meglétét, a demográfiát és a fogyasztási mintákat. A mezőgazdaság és az erdészeti tevékenységek területi és társadalmi-gazdasági dimenziójával is foglalkozni kell, és mobilizálni kell a vidéki térségekben rejlő potenciált is.
Az ellenállóképes és fenntartható mezőgazdasági és erdőgazdálkodási rendszerek gazdasági, környezeti és társadalmi előnyöket biztosítanak az elsődleges termelés változó keretfeltételei mellett. Azon túl, hogy hozzájárulnak az élelmezés- és táplálkozásbiztonsághoz, támogatják a dinamikus értékláncokat, gazdálkodnak a földdel és a természeti erőforrásokkal, valamint olyan létfontosságú közjavakban játszanak szerepet, mint például a szénmegkötés, a biológiai sokféleség megőrzése, a beporzás, valamint a közegészségügy és a jóllét. Az agrár- és erdészeti ökoszisztémák sokrétű funkcióinak támogatásához integrált megközelítésre van szükség, figyelembe véve az elsődleges termelés változó környezetét, különösen az éghajlatot és a környezetet, az erőforrások meglétét, a demográfiát és a fogyasztási mintákat. A mezőgazdaság és az erdészeti tevékenységek hatásával és térbeli és társadalmi-gazdasági dimenziójával is foglalkozni kell, és mobilizálni kell a vidéki térségekben rejlő potenciált is.
Módosítás 148
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.3 pont – 2 bekezdés – -1 franciabekezdés (új)
–  A vidéki térségekben és az agroökológiai rendszerekben a biológiai sokféleségre, az ökoszisztéma-funkciókra és -szolgáltatásokra vonatkozó mutatók nyomon követésének javítása, valamint a lakosság gazdálkodási ökoszisztémák helyzetének közös megismerésében és javításában való részvételének támogatása;
Módosítás 149
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.3 pont – 2 bekezdés – 1 franciabekezdés
–  A fenntartható és reziliens termelést szolgáló módszerek, technológiák és eszközök a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás területén;
–  A fenntartható és reziliens termelést, valamint a vízkészletek leghatékonyabb hasznosítását szolgáló módszerek, technológiák és innovatív eszközök a szárazföldi és tengeri mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás területén;
Módosítás 150
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.3 pont – 2 bekezdés – 3 franciabekezdés
–  Az elsődleges ágazatban folytatott tevékenységek éghajlati és környezeti hatása; a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban mint szénelnyelőkben és az üvegházhatásúgáz-kibocsátást csökkentő területekben rejlő potenciál, a negatív kibocsátásra vonatkozó megközelítéseket is beleértve;
–  Az elsődleges ágazatban és az élelmiszerlánc mentén folytatott tevékenységek éghajlati és környezeti hatása; például a fenntartható biomassza-termelésen keresztül a szén helyettesítésének és tárolásának fokozását célzó mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban és az üvegházhatásúgáz-kibocsátást csökkentő területekben rejlő potenciál, a negatív kibocsátásra vonatkozó megközelítéseket is beleértve;
Módosítás 151
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.3 pont – 2 bekezdés – 4 franciabekezdés
–  Növénykárosítók és -betegségek, valamint állategészségügy és állatjólét; a vitatott növényvédő szerek, antibiotikumok és más anyagok használatának alternatívái;
–  Növénykárosítók és -betegségek, valamint állategészségügy és állatjólét; a vitatott vegyi növényvédő szerek, antibiotikumok és más anyagok használatának alternatívái, figyelembe véve a biológiai sokféleség megőrzését és a magas biológiai sokféleséget előnyben részesítő agrár-ökoszisztémás megközelítéseket;
Módosítás 152
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.3 pont – 2 bekezdés – 4 a franciabekezdés (új)
–  Nyílt adatrendszerek, amelyek előmozdítják azon növényekkel, patogénekkel és környezettel kapcsolatos adatok és ismeretek megosztását, amelyek további tudományos kutatást, környezeti tervezést és kereskedelmi termékfejlesztést tesznek lehetővé;
Módosítás 153
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.3 pont – 2 bekezdés – 6 franciabekezdés
–  A mezőgazdasági és erdőgazdálkodási rendszereken belül ökoszisztéma-szolgáltatások igénybevétele és teljesítése ökológiai megközelítés alkalmazásával, valamint a gazdaságoktól a tájak szintjéig természetalapú megoldások tesztelése a környezetbarát gazdálkodás előmozdítsa érdekében;
–  A mezőgazdasági és erdőgazdálkodási rendszereken belül ökoszisztéma-szolgáltatások igénybevétele és működése ökológiai megközelítés alkalmazásával, valamint a gazdaságoktól a tájak szintjéig természetalapú megoldások tesztelése a környezetbarát gazdálkodás előmozdítása, valamint az éghajlatváltozással, a biológiai sokféleség csökkenésével, az ökoszisztéma pusztulásával, a mezőgazdasági szennyezéssel és a polgárok egészségével és jóllétével kapcsolatos kihívások kezelése érdekében;
Módosítás 154
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.3 pont – 2 bekezdés – 7 franciabekezdés
–  Mezőgazdasági és erdészeti rendszerek a mezőgazdasági üzemtől a táj szintjéig; ökoszisztéma-szolgáltatások igénybevétele és teljesítése az elsődleges termelésben;
–  Innovatív mezőgazdasági és erdészeti rendszerek a mezőgazdasági üzemtől a táj szintjéig; ökoszisztéma-szolgáltatások igénybevétele és teljesítése az elsődleges termelésben;
Módosítás 155
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.3 pont – 2 bekezdés – 8 franciabekezdés
–  Innovációk a gazdálkodásban a mezőgazdaság, az akvakultúra és az erdőgazdálkodás közötti kapcsolódási pontokon, valamint a városi térségekben;
–  Innovációk a gazdálkodásban a mezőgazdaság, az akvakultúra és az erdőgazdálkodás közötti kapcsolódási pontokon, valamint a városi és vidéki térségekben;
Módosítás 156
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.3 pont – 2 bekezdés – 10 franciabekezdés
–  Digitális innovációk a gazdálkodásban, az erdőgazdálkodásban, az értékláncok mentén és a vidéki térségekben az adatok felhasználása és az infrastruktúra-, technológia- és irányítási modellek kifejlesztése révén;
–  Digitális innovációk (például precíziós gazdálkodási és erdészeti technikák) a gazdálkodásban és az erdőgazdálkodásban, az értékláncok mentén és a vidéki térségekben az adatok felhasználása és az infrastruktúra-, MI-, gépi tanulási algoritmusok, robotikai technológiák és irányítási modellek kifejlesztése révén, beleértve a mintagazdaságok kifejlesztését is;
Módosítás 157
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.3 pont – 2 bekezdés – 11 a franciabekezdés (új)
–  Integrált és változatos élelmezési és gazdálkodási rendszerekre és mezőgazdasági gyakorlatokra való átállás, ideértve a precíziós technológiák, az agroökológiai és ökológiai hatékonyságot növelő megközelítések alkalmazását mindenféle típusú mezőgazdaság javára;
Módosítás 158
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.3 pont – 2 bekezdés – 11 b franciabekezdés (új)
–  Új növénynemesítési stratégiák, amelyek célja a fenntartható magasabb hozam, a jobb minőség, és további előnyök a gazdaságra és a környezetre nézve;
Módosítás 159
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.3 pont – 2 bekezdés – 11 c franciabekezdés (új)
–  Termékek, eszközök és gyakorlatok kidolgozása a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok támogatására, többek között az ismeretek javítása az eltérő mezőgazdasági gyakorlatoknak a talaj minőségére és regenerációjára gyakorolt hatásáról.
Módosítás 160
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.4 pont – bevezető rész
5.2.4.  Tengerek és óceánok
5.2.4.  Tengerek, óceánok, szárazföldi vizek és a kék gazdaság
Módosítás 161
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.4 pont – 1 bekezdés
A tengerek és óceánok természeti tőkéje és ökoszisztéma-szolgáltatásai jelentős gazdasági-társadalmi és jóléti előnyöket nyújtanak. Ez a potenciál az emberi és természeti ártalomkeltők – köztük a szennyezés, a túlhalászás, az éghajlatváltozás, a tengerszint emelkedése és a szélsőséges időjárási események – miatt veszélyben van. Annak érdekében, hogy a tengerek és óceánok ne érjenek el egy olyan pontot, ahonnan már nincs visszaút, jobban meg kell ismernünk és értenünk a problémákat, hogy jobb és felelősebb óceánpolitikai irányítási keretben, fenntartható módon kezeljük, védjük és helyreállítsuk a tengeri és part menti ökoszisztémákat és megelőzzük a tengerszennyezést. Ez magában foglalja a tengerekben és óceánokban rejlő jelentős, eddig kihasználatlan gazdasági potenciál fenntartható módon történő kiaknázására irányuló kutatást is, amelynek célja, hogy több élelmiszert lehessen előállítani anélkül, hogy növekedne a tengerekre és óceánokra nehezedő nyomás, valamint enyhíteni lehessen a szárazföldi, édesvízi és óceáni erőforrásokra nehezedő nyomást. Az EU határain túlmutató (például a Földközi-tenger, a Balti-tenger, a Fekete-tenger, az Atlanti-óceán, a Karib-tenger és az Indiai-óceán területén) partnerségi megközelítésekre van szükség, többek között tengermedencékre vonatkozó és makroregionális stratégiákra; valamint hozzá kell járulni a nemzetközi óceánpolitikai irányítás keretében tett kötelezettségvállalásokhoz, az ENSZ fenntartható fejlesztéssel összefüggő óceánkutatás évtizedéhez hasonló kezdeményezésekhez, valamint a nemzeti joghatóságon kívül eső területek tengeri biológiai sokféleségének megőrzésével összefüggő kötelezettségvállalásokhoz.
A tengerek, óceánok és szárazföldi vizek gazdag biológiai sokfélesége jelentős gazdasági-társadalmi és jóléti előnyöket nyújt. Ez a potenciál az emberi és természeti ártalomkeltők – köztük a szennyezés, a túlhalászás, az éghajlatváltozás, a tengerszint emelkedése, a fenntarthatatlan vízhasználat és a szélsőséges időjárási események – miatt veszélyben van. Annak érdekében, hogy a tengerek, óceánok és szárazföldi vizek ne érjenek el egy olyan pontot, ahonnan már nincs visszaút, jobban meg kell ismernünk és értenünk a problémákat, hogy jobb és felelősebb óceánpolitikai irányítási keretben, fenntartható módon kezeljük, védjük és helyreállítsuk a tengeri és part menti ökoszisztémákat és megelőzzük a tengerszennyezést. Ez magában foglalja a tengerekben, az óceánokban és a szárazföldi vizekben rejlő jelentős, eddig kihasználatlan gazdasági potenciál fenntartható módon történő kiaknázására irányuló kutatást is, amelynek célja, hogy több élelmiszert lehessen előállítani anélkül, hogy növekedne a nyomás, valamint hogy enyhíteni lehessen a szárazföldi és vízi erőforrásokra nehezedő nyomást. Az EU határain túlmutató (például a Földközi-tenger, a Balti-tenger, a Fekete-tenger, az Atlanti-óceán, a Karib-tenger és az Indiai-óceán területén) partnerségi megközelítésekre van szükség, többek között tengermedencékre vonatkozó és makroregionális stratégiákra; valamint hozzá kell járulni a nemzetközi óceánpolitikai irányítás keretében tett kötelezettségvállalásokhoz, a fenntartható fejlesztési célokhoz, az ENSZ fenntartható fejlesztéssel összefüggő óceánkutatás évtizedéhez hasonló kezdeményezésekhez, valamint a nemzeti joghatóságon kívül eső területek tengeri biológiai sokféleségének megőrzésével összefüggő kötelezettségvállalásokhoz.
Módosítás 162
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.4 pont – 2 bekezdés – 1 franciabekezdés
–  Az élelmiszer-termelést szolgáló fenntartható tengeri és óceángazdálkodás, halászat és tengeri akvakultúra, az élelmiszer-biztonsági és élelmiszer-önrendelkezési szempontból jobb és az éghajlatváltozás hatásaival szemben ellenállóbb alternatív fehérjeforrásokat is beleértve;
–  Az élelmiszer-termelést szolgáló fenntartható halászat és felelős akvakultúra, az élelmiszer-biztonsági és élelmiszer-önrendelkezési szempontból jobb és az éghajlatváltozás hatásaival szemben ellenállóbb alternatív fehérjeforrásokat is beleértve;
Módosítás 163
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.4 pont – 2 bekezdés – 1 a franciabekezdés (új)
–  A tengeri élőlényekre épülő új biotermékek fejlesztése az új termékek és szolgáltatások előtt lehetőségeket teremtő alkalmazások széles körével;
Módosítás 164
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.4 pont – 2 bekezdés – 2 franciabekezdés
–  A tengeri ökoszisztémák rezilienciájának fokozása és ezáltal a tengerek és óceánok egészségének biztosítása, a természeti folyamatok és az emberi tevékenység – mint például a szennyezés és a műanyagok, az eutrofizáció, a savasodás, a tengerek és óceánok felmelegedése, a tengerszint megemelkedése – folytán a környezetre nehezedő nyomás hatásai elleni küzdelem és e hatások enyhítése, a szárazföld és a tenger közötti kölcsönhatások áttekintése, valamint a körforgásos megközelítés támogatása;
–  A tengeri ökoszisztémák rezilienciájának fokozása és ezáltal a tengerek, az óceánok és a szárazföldi édesvizek egészségének biztosítása, a természeti folyamatok és az emberi tevékenység – mint például a szennyezés, a vegyi anyagok és a műanyagok, köztük a mikroműanyagok, a túlhalászat, az eutrofizáció, a savasodás, a felmelegedés, az inváziós fajok, a tengerszint megemelkedése – folytán a környezetre nehezedő nyomás hatásainak megelőzése, az ezek elleni küzdelem és e hatások enyhítése, a szárazföld és a vízi környezet közötti kölcsönhatásokat áttekintve, valamint a körforgásos megközelítés támogatása;
Módosítás 165
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.4 pont – 2 bekezdés – 3 franciabekezdés
–  Óceánpolitikai irányítás globális és regionális szinten, amelynek célja a tengeri és óceáni erőforrások megóvásának és fenntartható hasznosításának biztosítása;
–  Óceánpolitikai irányítás globális és regionális szinten, amelynek célja a tengeri, óceáni és szárazföldi vízi erőforrások és természetes tőkéjük megóvásának és fenntartható hasznosításának biztosítása;
Módosítás 166
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.4 pont – 2 bekezdés – 6 franciabekezdés
–  Kék értékláncok, a tengeri területek sokrétű felhasználása, valamint a tengerekben és óceánokban rejlő megújuló energiával – köztük a fenntartható mikro- és makroalgákkal – foglalkozó ágazat növekedése;
–  Kék értékláncok, a vízi területek sokrétű felhasználása, valamint a tengerekben, óceánokban és szárazföldi vizekben rejlő megújuló energiával – köztük a mikro- és makroalgák fenntartható termelésével – foglalkozó ágazat növekedése; környezeti szempontból semleges biomassza-termelést biztosító korszerű szárazföldi vízi termelési rendszerek;
Módosítás 167
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.4 pont – 2 bekezdés – 7 franciabekezdés
–  A tengeri és part menti ökoszisztémák dinamikáján, a biológiai sokféleségen és a sokrétű ökoszisztéma-szolgáltatásokon alapuló, természetből kiinduló megoldások, amelyek lehetővé teszik a tengeri és óceáni erőforrások fenntartható felhasználásának rendszerszintű megközelítését, hozzájárulnak a környezetvédelemhez, a tengerparti területek kezeléséhez és az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodáshoz;
–  A vízi és part menti ökoszisztémák dinamikáján, a biológiai sokféleségen és a sokrétű ökoszisztéma-szolgáltatásokon alapuló, természetből kiinduló megoldások, amelyek lehetővé teszik a tengeri, óceáni és szárazföldi vízi erőforrások fenntartható felhasználásának rendszerszintű megközelítését, hozzájárulnak a környezet (többek között a tengerparti területek) védelméhez, helyreállításához és kezeléséhez és az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodáshoz;
Módosítás 168
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.4 pont – 2 bekezdés – 8 franciabekezdés
–  Kék innováció, beleértve a kék és digitális gazdaságokat a tengerparti területeken, a tengerparti városokban és kikötőkben, a part menti területek rezilienciájának erősítése és a polgárok számára kínált előnyök fokozása érdekében.
–  Kék innováció, beleértve a kék és digitális gazdaságokat a tengerparti területeken, a tengerparti városokban és kikötőkben, a part menti területek rezilienciájának erősítése és a polgárok és látogatók számára kínált előnyök fokozása érdekében;
Módosítás 169
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.4 pont – 2 bekezdés – 9 franciabekezdés
–  Jobb megértése annak, milyen szerepet töltenek be az óceánok az éghajlatváltozás hatásainak enyhítése és az azokhoz való alkalmazkodás szempontjából.
–  Jobb megértése annak, milyen szerepet töltenek be az óceánok és más vízi környezetek az éghajlatváltozás hatásainak enyhítése és az azokhoz való alkalmazkodás szempontjából.
Módosítás 170
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.5 pont – 1 bekezdés
A lakosság számának növekedése, az erőforráshiány és a túlhalászás, a környezet romlása, az éghajlatváltozás és a migráció együttes hatása olyan, korábban nem látott problémákat okoz, amelyek szükségessé teszik az élelmiszerrendszer átalakítását (FOOD 2030)20. A jelenlegi élelmiszer-termelés és -fogyasztás nagyrészt fenntarthatatlan, ugyanakkor szembe kell néznünk a nem megfelelő táplálkozás kettős terhével is, amit egyfelől az alultápláltság, másfelől az elhízás jellemez. A jövőbeli élelmiszerrendszereknek elegendő, biztonságos, egészséges és jó minőségű élelmiszert kell biztosítaniuk mindenki számára, aminek alapját az erőforrás-felhasználás hatékonysága, a fenntarthatóság (az üvegházhatásúgáz-kibocsátás, a szennyezés és a hulladéktermelés csökkentését is beleértve), a szárazföld és a tenger összekapcsolása, az élelmiszeripari hulladék csökkentése, a tengerekből és óceánokból származó élelmiszerek termelésének fokozása, valamint a teljes „élelmiszer-értéklánc” – a termelőktől a fogyasztókig és vissza – átfogó szemlélete képezi. Ennek együtt kell járnia olyan jövőbeni élelmiszerbiztonsági rendszerek kifejlesztésével, valamint olyan eszközök, technológiák, adatközpontú és digitális megoldások megtervezésével, kifejlesztésével és alkalmazásával, amelyek jelentős előnyöket nyújtanak a fogyasztóknak és javítják az élelmiszer-értéklánc versenyképességét és fenntarthatóságát. Emellett ösztönözni kell az emberek szokásainak megváltozását az élelmiszer-fogyasztási és -termelési minták terén, és be kell vonni az elsődleges termelőket, az ipart (a kkv-kat is), a kiskereskedőket, az élelmiszerekkel kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtó ágazatokat, a fogyasztókat és a közszolgálatokat is.
A lakosság számának növekedése, az erőforráshiány és a túlhalászás, a környezet romlása, az éghajlatváltozás és a migráció együttes hatása olyan, korábban nem látott problémákat okoz, amelyek szükségessé teszik az élelmiszerrendszer átalakítását (FOOD 2030)20. A jelenlegi élelmiszer-termelés és -fogyasztás nagyrészt fenntarthatatlan, ugyanakkor szembe kell néznünk a nem megfelelő táplálkozás kettős terhével is, amit egyfelől az alultápláltság, másfelől az elhízás jellemez. A jövőbeli élelmiszerrendszereknek elegendő, biztonságos, egészséges és jó minőségű élelmiszert kell biztosítaniuk mindenki számára, aminek alapját az erőforrás-felhasználás hatékonysága, a fenntarthatóság (az üvegházhatásúgáz-kibocsátás, a szennyezés és a hulladéktermelés csökkentését is beleértve), a szárazföld és a vízi környezetek összekapcsolása, az élelmiszeripari hulladék csökkentése, az élelmiszerek termelésének fokozása, valamint a teljes „élelmiszer-értéklánc” – a termelőktől a fogyasztókig és vissza – átfogó szemlélete képezi. Ennek együtt kell járnia olyan jövőbeni élelmiszerbiztonsági rendszerek kifejlesztésével, valamint olyan eszközök, technológiák, adatközpontú és digitális megoldások megtervezésével, kifejlesztésével és alkalmazásával, amelyek jelentős előnyöket nyújtanak a fogyasztóknak és javítják az élelmiszer-értéklánc versenyképességét, hatékonyságát és fenntarthatóságát. Emellett például az élelmiszerek címkézése révén ösztönözni kell az emberek szokásainak tápláló és egészséges étrend irányába történő megváltozását az élelmiszer-fogyasztási és -termelési minták terén, és jobban be kell vonni minden szereplőt, köztük a fogyasztókat, az elsődleges termelőket, az ipart (a kkv-kat is), a kiskereskedőket, az élelmiszerekkel kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtó ágazatokat, a fogyasztókat és a közszolgáltatásokat is.
__________________
__________________
20 SWD(2016)0319: Európai kutatás és innováció az élelmezés- és táplálkozásbiztonságért
20 SWD(2016)0319: Európai kutatás és innováció az élelmezés- és táplálkozásbiztonságért
Módosítás 171
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.5 pont – 2 bekezdés – 1 franciabekezdés
–  Fenntartható és egészséges táplálkozás az egész életen át az emberek jóléte érdekében;
–  Fenntartható és egészséges táplálkozás az egész életen át az emberek jóléte érdekében; biztosítva, hogy az élelmiszertermelési és -feldolgozási rendszereket már a kezdetektől a táplálkozási szükségletek szem előtt tartásával tervezzék meg;
Módosítás 172
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.5 pont – 2 bekezdés – 1 a franciabekezdés (új)
–  Új genomikus és metabolomikai technológiák alkalmazása a globális népesség különféle táplálkozási igényeinek felismerése és kielégítése érdekében;
Módosítás 173
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.5 pont – 2 bekezdés – 2 franciabekezdés
–  Személyre szabott táplálkozás kifejezetten a veszélyeztetett csoportok részére, a táplálkozással és a nem fertőző betegségekkel összefüggő kockázatok mérséklésére;
–  Új táplálkozási megközelítések kifejezetten a veszélyeztetett csoportok részére, a táplálkozással és a nem fertőző betegségekkel, köztük az élelmiszer-intoleranciával összefüggő kockázatok mérséklésére;
Módosítás 174
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.5 pont – 2 bekezdés – 3 franciabekezdés
–  Fogyasztói szokások, a fogyasztók életvitele és motivációi, a társadalmi innováció és a társadalmi szerepvállalás ösztönzése a jobb egészségügyi és környezeti fenntarthatóság érdekében a teljes élelmiszer-értéklánc mentén;
–  Fogyasztói szokások, a fogyasztók életvitele és motivációi multidiszciplináris (pszichológiai és kulturális) szempontok alapján elemezve, a társadalmi innováció és a társadalmi szerepvállalás ösztönzése a jobb egészségügyi és környezeti fenntarthatóság érdekében a teljes élelmiszer-értéklánc mentén;
Módosítás 175
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.5 pont – 2 bekezdés – 4 franciabekezdés
–  Korszerű élelmiszer-biztonsági és -eredetiségigazolási rendszerek, amelyek növelik a fogyasztók élelmiszerrendszer iránti bizalmát;
–  Korszerű élelmiszer-biztonsági, nyomonkövethetőségi és -eredetiségigazolási rendszerek, amelyek növelik a fogyasztók élelmiszerrendszer iránti bizalmát;
Módosítás 176
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.5 pont – 2 bekezdés – 4 a franciabekezdés (új)
–  Fehérjeforrások azonosítása, továbbá fehérjenövények, valamint élelmiszerként és takarmányként való felhasználás céljából történő feldolgozásuk továbbfejlesztése;
Módosítás 177
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.5 pont – 2 bekezdés – 6 franciabekezdés
–  Környezeti szempontból fenntartható, körforgásos és erőforrás-hatékony szárazföldi és tengeri élelmiszerrendszerek, amelyek nulla élelmiszeripari hulladékkal járnak a teljes élelmiszerrendszer mentén – ezt az élelmiszerek és a biomassza újrahasznosításával, az élelmiszeripari hulladék újrafeldolgozásával, az élelmiszer új csomagolásával, az adott piacra szabott és helyi élelmiszerek iránti kereslettel érik el;
–  Környezeti szempontból fenntartható, körforgásos és erőforrás-hatékony, szárazföldi és vízi környezetekből származó élelmiszerrendszerek, amelyek nulla élelmiszeripari hulladékkal járnak a teljes élelmiszerrendszer mentén – ezt az élelmiszerek és a biomassza újrahasznosításával, az élelmiszeripari hulladék újrafeldolgozásával, az élelmiszer új csomagolásával, az adott piacra szabott és helyi élelmiszerek iránti kereslettel érik el;
Módosítás 178
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.5 pont – 2 bekezdés – 7 franciabekezdés
–  A helyi érdekű innovációt és a közösségek felhatalmazását célzó innováció és élelmiszerrendszerek, amelyek az ágazat, a helyi hatóságok, a kutatók és a társadalom közötti partnerségeken keresztül ösztönzik a tisztességes kereskedelmet és árképzést, a befogadást és fenntarthatóságot.
–  A helyi érdekű innovációt és a közösségek felhatalmazását célzó innováció és élelmiszerrendszerek, amelyek az ágazatok, a helyi hatóságok, a kutatók és a társadalom közötti partnerségeken keresztül ösztönzik a tisztességes kereskedelmet és árképzést, a befogadást és fenntarthatóságot.
Módosítás 179
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.5 pont – 2 bekezdés – 7 a franciabekezdés (új)
–  A körforgásos biogazdaság fejlesztése, az élelmiszer-termelési és -feldolgozási ciklusok maximalizálása az erőforrások értékének optimalizálása és a környezetet érő hatások minimálisra csökkentése érdekében.
Módosítás 180
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.6 pont – 1 bekezdés
A bioalapú innováció – azzal, hogy felöleli a szárazföldből és a tengerből származó biomassza fenntartható beszerzését, ipari feldolgozását és bioalapú anyagokká és termékekké való átalakítását – megteremti a fosszilisenergia-alapú gazdaságról való elmozdulás alapját. Emellett kihasználja az élő erőforrásokban, az élettudományokban és az ipari biotechnológiában rejlő potenciált arra a célra, hogy új felfedezéseket, termékeket és eljárásokat hozzon létre. A bioalapú innováció – a technológiákat is beleértve – új gazdasági tevékenységeket hívhat életre és munkahelyeket teremthet a régiókban és városokban, hozzájárulhat a vidéki és part menti gazdaságok fellendítéséhez, és erősítheti a biogazdaság körkörösségét.
A bioalapú innováció – azzal, hogy felöleli a szárazföldből és a vízből származó biomassza fenntartható beszerzését, ipari feldolgozását és bioalapú anyagokká és termékekké való átalakítását – megteremti a fosszilisenergia-alapú gazdaságról való elmozdulás alapját. Emellett kihasználja az élő erőforrásokban, az élettudományokban és az ipari biotechnológiában, valamint a folyamatban lévő szabványosítási munkában rejlő potenciált arra a célra, hogy új felfedezéseket, termékeket és eljárásokat hozzon létre. A bioalapú innováció – a technológiákat is beleértve – új gazdasági tevékenységeket hívhat életre és munkahelyeket teremthet a régiókban és városokban, hozzájárulhat a vidéki és part menti gazdaságok fellendítéséhez, és erősítheti a biogazdaság körkörösségét, ezzel támogatva az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, erőforrás-hatékony társadalom felé történő átmenetet.
Módosítás 181
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.6 pont – 2 bekezdés – 1 a franciabekezdés (új)
A bioalapú innovációs rendszerek az ágazatok és az értéklánc közötti együttműködést igényelnek. A különböző biomasszaforrások potenciálját és hatását körültekintően kell értékelni.
Módosítás 182
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.6 pont – 2 bekezdés – 1 franciabekezdés
–  Fenntartható biomassza-beszerzési és -előállítási rendszerek, amelyek középpontjában a nagy értékű alkalmazások és felhasználások, a társadalmi és gazdasági fenntarthatóság, az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésével kapcsolatos célok, a biológiai sokféleség és az erőforrás-felhasználás átfogó hatékonysága áll;
–  Fenntartható és méltányos biomassza-beszerzési és -előállítási rendszerek, amelyek középpontjában a nagy értékű alkalmazások és felhasználások, a társadalmi, gazdasági és környezeti fenntarthatóság, az éghajlattal és a biológiai sokféleség csökkenésének mérséklésével kapcsolatos célok, valamint az erőforrás-felhasználás átfogó hatékonysága áll;
Módosítás 183
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.6 pont – 2 bekezdés – 3 franciabekezdés
–  Bioalapú értékláncok, anyagok – az új tulajdonságokkal, funkciókkal rendelkező és jobb fenntarthatóságú (például mérsékeltebb üvegházhatásúgáz-kibocsátású) biológiai ihletésű anyagokat, termékeket és eljárásokat is beleértve, amelyek ösztönzik korszerű, különféle biomasszákat hasznosító biofinomítók kifejlesztését;
–  Bioalapú értékláncok, anyagok – az új tulajdonságokkal, funkciókkal rendelkező és jobb fenntarthatóságú (például mérsékeltebb üvegházhatásúgáz-kibocsátású) biológiai ihletésű anyagokat, termékeket és eljárásokat is beleértve, amelyek ösztönzik korszerű, különféle biomasszákat hasznosító biofinomítók kifejlesztését, továbbá a meglévő és új biogén tüzelőanyagok kifejlesztését; a bioalapú hulladék- és mellékáramok jobb felhasználása;
Módosítás 184
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.6 pont – 2 bekezdés – 4 franciabekezdés
–  Biotechnológia – az ágazatokat átfogó, élvonalbeli biotechnológiát is beleértve –, versenyképes, fenntartható és új ipari folyamatokban, környezetvédelmi szolgáltatásokban és fogyasztási cikkekben történő alkalmazásra21;
–  Biotechnológia – az ágazatokat átfogó, élvonalbeli biotechnológiát is beleértve –, versenyképes, fenntartható és új mezőgazdasági, ipari folyamatokban, környezetvédelmi szolgáltatásokban és fogyasztási cikkekben történő alkalmazásra21;
__________________
__________________
21 Az egészségügyi célú biotechnológiai alkalmazásokkal e pillér egészségügyi klasztere foglalkozik.
21 Az egészségügyi célú biotechnológiai alkalmazásokkal e pillér egészségügyi klasztere foglalkozik.
Módosítás 185
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.6 pont – 2 bekezdés – 5 franciabekezdés
–  A bioalapú gazdaság – technológiai, rendszerszemléletű, szociális és üzleti innovációs modellel megvalósított – körkörössége, aminek célja a biológiaierőforrás-egységenként létrehozott érték radikális növelése, a szóban forgó erőforrások értékének hosszabb ideig való benntartása a gazdaságban, illetve a fenntartható biomassza lépcsőzetes felhasználása elvének megtámogatása a kutatáson és innováción keresztül;
–  A bioalapú gazdaság – technológiai, rendszerszemléletű, szociális és üzleti innovációs modellel megvalósított – körkörössége, aminek célja a biológiaierőforrás-egységenként létrehozott érték növelése, a szóban forgó erőforrások értékének hosszabb ideig való benntartása a gazdaságban és a fenntartható anyagok irányába történő átmenet, illetve a fenntartható biomassza lépcsőzetes felhasználása elvének megtámogatása a kutatáson és innováción keresztül;
Módosítás 186
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.6 pont – 2 bekezdés – 5 a franciabekezdés (új)
–  Bioalapú értékláncok, beleértve az új, innovatív anyagokat, anyagkombinációkat, továbbá más innovatív elgondolásokat és termékeket;
Módosítás 187
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.7 pont – 1 bekezdés
A körforgásos termelési és fogyasztási rendszerek az európai gazdaság számára az erőforrásoktól való függőség csökkentése és a vállalkozások versenyképességének növelése miatt, az európai polgárok számára pedig új munkahelyek teremtése, illetve a környezetre és éghajlatra nehezedő nyomás csökkentése miatt lesznek előnyösek. Az ipari átalakításon túl az alacsony kibocsátású, erőforrás-hatékony és körforgásos gazdaságra való átálláshoz egy tágabb értelemben vett „rendszerváltás” is szükséges, amely rendszerszemléletű öko-innovatív megoldásokat, új üzleti modelleket, piacokat és beruházásokat, kiszolgáló infrastruktúrát, társadalmi innovációt, megváltozott fogyasztási szokásokat és olyan irányítási modelleket is igényel, amelyek ösztönzik a többszereplős együttműködést annak biztosítása érdekében, hogy a rendszer tervezett változtatása nyomán jobb gazdasági, környezeti és társadalmi eredmények szülessenek22. A nemzetközi együttműködés megnyitása fontos lesz az összehasonlíthatóság, a tudás előállítása és megosztása, valamint az erőfeszítések közötti átfedések elkerülése érdekében, például az erőforrásokkal foglalkozó nemzetközi szakértői testülethez hasonló nemzetközi kezdeményezések révén.
A körforgásos termelési és fogyasztási rendszerek az európai gazdaság és társadalom számára az erőforrásoktól való függőség csökkentése és a vállalkozások versenyképességének növelése miatt, az európai polgárok számára pedig új munkahelyek teremtése, illetve a környezetre és éghajlatra nehezedő nyomás csökkentése miatt lesznek előnyösek. Az ipari átalakításon túl az alacsony kibocsátású, erőforrás-hatékony és körforgásos gazdaságra való átálláshoz egy tágabb értelemben vett „rendszerváltás” is szükséges, amely rendszerszemléletű öko-innovatív megoldásokat, új üzleti modelleket, piacokat és beruházásokat, a szabványok felülvizsgálatát vagy új szabványok kidolgozását, kiszolgáló infrastruktúrát, társadalmi innovációt, megváltozott fogyasztási szokásokat és olyan irányítási modelleket is igényel, amelyek ösztönzik a többszereplős együttműködést annak biztosítása érdekében, hogy a rendszer tervezett változtatása nyomán jobb gazdasági, környezeti és társadalmi eredmények szülessenek22. Adott esetben a nemzetközi együttműködés megnyitása fontos lehet az összehasonlíthatóság, a tudás előállítása és megosztása, valamint az erőfeszítések közötti átfedések elkerülése érdekében, például az erőforrásokkal foglalkozó nemzetközi szakértői testülethez hasonló nemzetközi kezdeményezések révén.
__________________
__________________
22 A körforgásos rendszerek beavatkozási területéhez tartozó tevékenységek kiegészítik a digitális és ipari klaszterben az „Alacsony szén-dioxid-kibocsátású és tiszta ipar” területhez tartozó tevékenységeket.
22 A körforgásos rendszerek beavatkozási területéhez tartozó tevékenységek kiegészítik a digitális és ipari klaszterben az „Alacsony szén-dioxid-kibocsátású és tiszta ipar” területhez tartozó tevékenységeket.
Módosítás 188
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.7 pont – 2 bekezdés – 1 franciabekezdés
–  Rendszerszintű átállás az erőforrás-hatékony és körforgásos gazdaságra, új paradigmákkal a fogyasztói interakció, az erőforrás-hatékonyságot és a környezeti teljesítményt célzó új üzleti modellek; a teljes életciklus alatt az erőforrás-hatékonyságot ösztönző termékek és szolgáltatások; a megosztást, az újrafelhasználást, a javítást, a gyártást, az újrafeldolgozást és a komposztálást szolgáló rendszerek;
–  Rendszerszintű átállás az erőforrás-hatékony és körforgásos gazdaságra, új paradigmákkal a fogyasztói interakció, az erőforrás- és energiahatékonyságot és a környezeti teljesítményt célzó új üzleti modellek; a teljes életciklus alatt az erőforrás-hatékonyságot ösztönző termékek és szolgáltatások; a megosztást, az újrafelhasználást, a javítást, a gyártást, az újrafeldolgozást és a komposztálást szolgáló rendszerek;
Módosítás 189
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.7 pont – 2 bekezdés – 3 franciabekezdés
–  Városok, városkörnyéki területek és régiók fenntartható és rehabilitáción alapuló fejlesztése, a körforgásos gazdaság átalakításának természetből kiinduló megoldásokkal, technológiai, digitális, szociális, kulturális és területi irányítási innovációkkal való párosítása;
–  Városok, városkörnyéki és vidéki területek és régiók fenntartható és rehabilitáción alapuló fejlesztése, a körforgásos gazdaság átalakításának természetből kiinduló megoldásokkal, technológiai, digitális, szociális, kulturális és területi irányítási innovációkkal való párosítása;
Módosítás 190
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.7 pont – 2 bekezdés – 3 a franciabekezdés (új)
–  Teljes mértékben körforgásos megközelítésre való átállás, mely magában foglalja az olyan innovatív hulladékgazdálkodási és -kezelési megoldásokat, melyek lehetővé teszik az erőforrások és a tápanyagok visszanyerését és az élelmiszer-hulladékok kezelését a városi területeken;
Módosítás 191
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.7 pont – 2 bekezdés – 4 franciabekezdés
–  Ökoinnováció a veszélyes anyagok és a felmerülő aggodalomra okot adó vegyi anyagok által okozott környezetszennyezés megelőzéséért és helyreállításáért; a vegyi anyagok, a termékek és a hulladék közötti kapcsolat vizsgálata;
–  Ökoinnováció a veszélyes anyagok és a felmerülő aggodalomra okot adó vegyi anyagok által okozott környezetszennyezés megelőzéséért és helyreállításáért; az ökoszisztémák, a vegyi anyagok, a termékek és a hulladék közötti kapcsolat vizsgálata;
Módosítás 192
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 5 pont – 5.2 pont – 5.2.7 pont – 2 bekezdés – 5 a franciabekezdés (új)
–  A bioalapú termékek elterjedése mozgatóerőinek és akadályainak jobb megértése – többek között a globális verseny szempontjából – a körforgásos gazdaság jelölésére, a címkézésre, a szabványok alkalmazására, a tanúsítási rendszerekre, a közbeszerzési és szabályozási tevékenységekre vonatkozó kutatás révén.
Módosítás 193
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 6 pont – 6.1 pont – 1 bekezdés
A magas színvonalú és megbízható tudományos bizonyítékok alapvető fontosságúak a jó közpolitikákhoz. Az uniós jogszabályokra vonatkozó új kezdeményezések és javaslatok esetében átlátható, átfogó és kiegyensúlyozott bizonyítékok szükségesek, míg a szakpolitikák végrehajtásánál a szóban forgó politikák hatását és az elért haladást mérő és nyomon követő bizonyítékokra van szükség.
A magas színvonalú és megbízható tudományos bizonyítékok alapvető fontosságúak a jó közpolitikákhoz. Az uniós jogszabályokra vonatkozó új kezdeményezések és javaslatok esetében átlátható, átfogó és kiegyensúlyozott bizonyítékok szükségesek, míg a szakpolitikák végrehajtásánál a szóban forgó politikák hatását és az elért haladást mérő és nyomon követő bizonyítékokra és átláthatóságra van szükség.
Módosítás 194
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 6 pont – 6.2 pont – 6.2.1 pont – 1 bekezdés
A tudás és az adatok mennyisége exponenciálisan növekszik. Ha a politikai döntéshozók felismerik ezt, és fel akarják használni az adatokat, meg kell azokat vizsgálni és szűrni. Szükség van átfogó tudományos módszerekre és elemző eszközökre is, amelyeket a bizottsági szolgálatok használnak – különösen arra, hogy előrejelezzék a közelgő társadalmi kihívásokat és támogassák a jobb szabályozást. Mindez innovatív folyamatokat is magában foglal, amelyek bevonják az érdekelt feleket és a polgárokat a politikai döntéshozatal kérdéseibe.
A tudás és az adatok mennyisége exponenciálisan növekszik. Ha a politikai döntéshozók felismerik ezt, és fel akarják használni az adatokat, meg kell azokat vizsgálni és szűrni. Szükség van átfogó tudományos módszerekre és elemző eszközökre is, amelyeket a bizottsági szolgálatok használnak – különösen arra, hogy előre jelezzék a közelgő társadalmi kihívásokat, és/vagy kellő időben reagáljanak azokra, és támogassák a jobb szabályozást. Mindez innovatív folyamatokat is magában foglal, amelyek bevonják az érdekelt feleket és a polgárokat a politikai döntéshozatal kérdéseibe.
Módosítás 195
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 6 pont – 6.2 pont – 6.2.1 pont – 2 bekezdés – 4 franciabekezdés
–  Adatkezelés, az adatok megosztása és koherenciája.
–  FAIR adatkezelés, az adatok megosztása és koherenciája.
Módosítás 196
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 6 pont – 6.2 pont – 6.2.2 pont – bevezető rész
6.2.2.  Globális kihívások
6.2.2.  Globális kihívások és európai versenyképesség
Módosítás 197
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 6 pont – 6.2 pont – 6.2.2 pont – 1 bekezdés
A Közös Kutatóközpont hozzájárul az öt, globális kihívásokkal összefüggő klaszter által érintett egyedi uniós politikákhoz és kötelezettségvállalásokhoz.
A Közös Kutatóközpont hozzájárul a hat, globális kihívásokkal összefüggő klaszter által érintett egyedi uniós politikákhoz és kötelezettségvállalásokhoz.
Módosítás 198
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 6 pont – 6.2 pont – 6.2.2 pont – 2 bekezdés – 2 pont – bevezető rész
2.  Inkluzív és biztonságos társadalom
2.  Inkluzív és kreatív társadalom
Módosítás 199
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 6 pont – 6.2 pont – 6.2.2 pont – 2 bekezdés – 2 pont – 1 franciabekezdés
–  Az esélyegyenlőtlenséggel, a szegénységgel és a kirekesztéssel, a társadalmi mobilitással, a kulturális sokszínűséggel és a készségekkel kapcsolatos kutatások; a társadalmi, demográfiai és technológiai átalakulás demokráciára és társadalomra gyakorolt hatásának értékelése;
–  Az esélyegyenlőtlenséggel, a szegénységgel és a kirekesztéssel, a társadalmi mobilitással, a kulturális sokszínűséggel és a készségekkel kapcsolatos kutatások; a társadalmi, demográfiai, földrajzi és technológiai átalakulás demokráciára és társadalomra gyakorolt hatásának értékelése;
Módosítás 200
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 6 pont – 6.2 pont – 6.2.2 pont – 2 bekezdés – 2 pont – 2 franciabekezdés
–  A kulturális örökség megőrzésének támogatása;
–  Kutatás a kulturális és kreatív ágazatok gazdasági és társadalmi hozzájárulásáról, többek között statisztikák kidolgozása és a tárgyi és szellemi kulturális örökség megőrzésének támogatása;
Módosítás 201
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 6 pont – 6.2 pont – 6.2.2 pont – 2 bekezdés – 2 pont – 3 a franciabekezdés (új)
–  A tudományos és technológiai változások tagállamokra és régiókra, köztük a polgárokra gyakorolt társadalmi hatásának kutatása;
Módosítás 202
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 6 pont – 6.2 pont – 6.2.2 pont – 2 bekezdés – 2 a pont (új)
2a.  Biztonságos társadalom
Módosítás 203
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 6 pont – 6.2 pont – 6.2.2 pont – 2 bekezdés – 3 pont – bevezető rész
3.  Digitális technológiák és az ipar
3.  Digitális technológiák, ipar és világűr
Módosítás 204
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 6 pont – 6.2 pont – 6.2.2 pont – 2 bekezdés – 3 pont – 4 franciabekezdés
–  A nanotechnológiával és más kulcsfontosságú alaptechnológiákkal kapcsolatos kutatás;
törölve
Módosítás 205
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 6 pont – 6.2 pont – 6.2.2 pont – 2 bekezdés – 4 pont – 1 franciabekezdés
–  Az Unió éghajlat-, energia- és közlekedéspolitikájának végrehajtása, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállás és a szén-dioxid-mentességet célzó 2050-es jövőképpel kapcsolatos stratégiák megvalósításának támogatása; az integrált nemzeti éghajlat- és energiatervek elemzése; a szén-dioxid-mentesítési útvonal értékelése valamennyi ágazatban, beleértve a mezőgazdaságot és a földhasználatot, a földhasználat változását és az erdőgazdálkodást;
–  Az Unió éghajlat-, energia- és közlekedéspolitikája végrehajtásának támogatása, a nulla nettó ÜHG-kibocsátású gazdaságra, többek között az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákra való átállást célzó forgatókönyvek és a dekarbonizációs stratégiák megvalósítása; az integrált nemzeti éghajlat- és energiatervek elemzése; a szén-dioxid-mentesítési útvonal értékelése valamennyi ágazatban, beleértve a mezőgazdaságot és a földhasználatot, a földhasználat változását és az erdőgazdálkodást;
Módosítás 206
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 6 pont – 6.2 pont – 6.2.2 pont – 2 bekezdés – 4 pont – 2 franciabekezdés
–  A veszélyeztetett ökoszisztémákban és a kritikus gazdasági ágazatokban és infrastruktúrában fennálló kockázatok értékelése, középpontban az alkalmazkodási stratégiákkal;
–  A veszélyeztetett ökoszisztémákban és a kritikus gazdasági ágazatokban és infrastruktúrában fennálló kockázatok és a potenciális megoldások értékelése, középpontban a mérséklési és az alkalmazkodási stratégiákkal;
Módosítás 207
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 6 pont – 6.2 pont – 6.2.2 pont – 2 bekezdés – 4 pont – 2 franciabekezdés
–  Az energiaunió kutatási és innovációs dimenziójának elemzése; az Unió versenyképességének értékelése a globális tiszta energiapiacon;
–  Az energiaunió kutatási és innovációs dimenziójának elemzése; az Unió versenyképességének értékelése a globális tiszta energiapiacon, különösen a megújulóenergia-piacon;
Módosítás 208
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 6 pont – 6.2 pont – 6.2.2 pont – 2 bekezdés – 4 pont – 5 franciabekezdés
–  Az épületek, intelligens és fenntartható városok, valamint az iparágak energiafelhasználásának elemzése;
–  Az épületek, intelligens és fenntartható városok, valamint az iparágak energiafelhasználásának és az éghajlatváltozás által gyakorolt hatás mérséklése potenciáljának az elemzése;
Módosítás 209
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 6 pont – 6.2 pont – 6.2.2 pont – 2 bekezdés – 4 pont – 8 franciabekezdés
–  Az energetikai átállás támogatása – a Polgármesterek Szövetségét, a „Tiszta energia az EU szigeteinek” című kezdeményezést, az érzékeny régiókat és Afrikát is beleértve;
–  A dekarboznizált energetikai rendszerekre, többek között a rendkívül hatékony és megújuló energiaforrásokon alapuló rendszerekre történő átállás támogatása;
Módosítás 210
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 6 pont – 6.2 pont – 6.2.2 pont – 2 bekezdés – 5 pont – bevezető rész
5.  Élelmiszerek és természeti erőforrások
5.  Élelmiszerek, természeti erőforrások és mezőgazdaság
Módosítás 211
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 6 pont – 6.2 pont – 6.2.2 pont – 2 bekezdés – 5 pont – 1 franciabekezdés
–  A földterületek, a talaj, az erdők, a levegő, a víz, a tengeri erőforrások, a nyersanyagok és a biológiai sokféleség kutatása a természeti tőke hatékony megőrzésének, helyreállításának és fenntartható felhasználásának támogatása érdekében, beleértve Afrikában az erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodást is;
–  A földterületek, a talaj, az erdők, a levegő, a víz, a tengeri erőforrások, a nyersanyagok és a biológiai sokféleség kutatása a természeti tőke hatékony megőrzésének, helyreállításának és fenntartható felhasználásának támogatása érdekében, beleértve Afrikában az erőforrásokkal való méltányos és fenntartható gazdálkodást is;
Módosítás 212
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 6 pont – 6.2 pont – 6.2.2 pont – 2 bekezdés – 5 pont – 3 franciabekezdés
–  Az éghajlatváltozás, valamint az éghajlatváltozás enyhítésére és az ahhoz való alkalmazkodásra irányuló lehetséges intézkedések a mezőgazdasági és halászati politikákhoz, az élelmiszerbiztonságot is beleértve;
–  Az éghajlatváltozás, valamint az éghajlatváltozás enyhítésére és az ahhoz való alkalmazkodásra irányuló lehetséges intézkedések a mezőgazdasági, halászati és erdőgazdálkodási politikákhoz, az élelmiszerbiztonságot is beleértve;
Módosítás 213
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 6 pont – 6.2 pont – 6.2.2 pont – 2 bekezdés – 5 pont – 4 franciabekezdés
–  A mezőgazdasági erőforrások nyomon követése és előrejelzése az Európai Unióban és a szomszédos országokban;
–  A mezőgazdasági és erdészeti erőforrások nyomon követése és előrejelzése az Európai Unióban és a szomszédos országokban;
Módosítás 214
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 6 pont – 6.2 pont – 6.2.3 pont – 1 bekezdés
A Közös Kutatóközpont elősegíti az innovációt és a technológiai transzfert. Támogatja a belső piac működését és az Unió gazdasági kormányzását. Hozzájárul a szociálisabb és fenntarthatóbb Európa megteremtését célzó politikák kidolgozásához és nyomon követéséhez. Támogatja az Európai Unió külső dimenzióját és nemzetközi céljait, és elősegíti a jó kormányzás megvalósítását. A jól működő, erős gazdasági kormányzással és tisztességes szociális rendszerrel rendelkező belső piac ösztönzi az innovációt és a versenyképességet.
A Közös Kutatóközpont elősegíti az innovációt és a technológiai transzfert. Támogatja a belső piac működését és az Unió gazdasági kormányzását. Hozzájárul a szociálisabb és fenntarthatóbb Európa megteremtését célzó politikák kidolgozásához és nyomon követéséhez. Támogatja az Európai Unió külső dimenzióját és nemzetközi céljait, és elősegíti a jó kormányzás megvalósítását. A jól működő és tisztességes szociális rendszerrel rendelkező belső piac ösztönzi az innovációt, a versenyképességet, a munkahelyteremtést, a társadalmi befogadást és a jóllétet.
Módosítás 215
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 6 pont – 6.2 pont – 6.2.4 pont – 2 bekezdés – 5 franciabekezdés
–  Nyílt tudomány és nyílt hozzáférésű adatok.
–  Nyílt tudomány és nyílt hozzáférésű FAIR adatok.
Módosítás 216
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 6 pont – 6.2 pont – 6.2.5 pont – 2 bekezdés – 1 franciabekezdés
–  Regionális és várospolitikák végrehajtása, intelligens szakosodási stratégiák, az átalakulóban lévő régiók gazdasági átalakulásával kapcsolatos stratégiák, valamint integrált városfejlesztési stratégiák és kapcsolódó adatok;
–  Regionális és várospolitikák végrehajtása, intelligens szakosodási stratégiák, az átalakulóban lévő régiók gazdasági átalakulásával kapcsolatos stratégiák, valamint integrált város- és vidékfejlesztési stratégiák és kapcsolódó adatok;
Módosítás 217
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész
III NYÍLT INNOVÁCIÓ
III INNOVATÍV EURÓPA
A nyílt innováció létfontosságú paradigma az EU számára ahhoz, hogy továbbra is jólétet biztosítson a polgárai számára, és leküzdje a jövő kihívásait. E paradigma végrehajtásához rendszerszintű, szektorokat átfogó, többoldalú megközelítésre van szükség. Európa gazdasági fejlődése, szociális jóléte és életminősége azon múlik, mennyire képes javítani a termelékenységet és a növekedést, ami viszont nagymértékben függ az innovációs képességétől. Az innováció kulcsfontosságú az EU előtt álló legfőbb kihívások megoldásában is.
A nyílt innováció létfontosságú paradigma az EU számára ahhoz, hogy továbbra is jólétet biztosítson a polgárai számára, és leküzdje a jövő kihívásait. E paradigma végrehajtásához rendszerszintű, szektorokat átfogó, többoldalú megközelítésre van szükség. Európa gazdasági fejlődése, szociális jóléte és életminősége azon múlik, mennyire képes javítani a termelékenységet és a növekedést, ami viszont nagymértékben függ az innovációs képességétől. Az innováció kulcsfontosságú az EU előtt álló legfőbb kihívások megoldásában is.
Ahogy korábban is, az innováció a Horizont Európa keretprogramnak is központi eleme. Az új ötletek, termékek és eljárások felkutatása képezi a Horizont Európa program célkitűzéseinek és végrehajtási módjainak hajtóerejét a stratégiai tervezéstől a pályázati felhívásig, valamint meghatározó elem a támogatott projekt kezdetétől a végéig, legyen az alapkutatás vagy ipari, illetve technológiai ütemterv és fellépés.
Ahogy korábban is, az innováció az Európai horizont keretprogramnak is központi eleme. Az új ötletek, termékek és eljárások felkutatása képezi az Európai horizont program célkitűzéseinek és végrehajtási módjainak hajtóerejét a stratégiai tervezéstől a pályázati felhívásig, valamint meghatározó elem a támogatott projekt kezdetétől a végéig, legyen az alapkutatás vagy ipari, illetve technológiai ütemterv és fellépés.
Mindemellett az innovációt egyedi intézkedésekkel kell támogatni, tekintettel arra, hogy az EU-nak jelentősen meg kell erősítenie az európai innovációt ösztönző feltételeket és környezetet, hogy a releváns ötleteket az innovációs ökoszisztéma szereplői gyorsan meg tudják osztani egymás között, és hogy az új ötleteket és technológiákat gyorsan át lehessen váltani olyan termékekké és szolgáltatásokká, amelyeket az EU-nak biztosítania kell.
Mindemellett az innovációt egyedi intézkedésekkel kell támogatni, tekintettel arra, hogy az EU-nak jelentősen meg kell erősítenie az európai innovációt ösztönző feltételeket és környezetet, hogy a releváns ötleteket az innovációs ökoszisztéma szereplői gyorsan meg tudják osztani egymás között, és hogy az új ötleteket és technológiákat gyorsan át lehessen váltani olyan termékekké és szolgáltatásokká, amelyeket az EU-nak biztosítania kell.
Az elmúlt évtizedekben nagyobb és globális új piacok jöttek létre a szórakoztatás, a média, az egészségügyi ellátás, a szállodaipar és a kiskereskedelem területén az IKT, a biotechnológia, az internet és a platformgazdaság terén történt, áttörést jelentő innovációk nyomán. Ezeket a piacteremtő innovációkat, amelyek az egész uniós gazdaságra hatással vannak, gyorsan növekvő és gyakran új vállalatok vezetik be. De ezek közül csak néhány származik az EU-ból.
Az elmúlt évtizedekben nagyobb és globális új piacok jöttek létre a szórakoztatás, a média, a kommunikáció, az egészségügyi ellátás, a szállodaipar és a kiskereskedelem területén az IKT, a biotechnológia, az internet és a platformgazdaság terén történt, áttörést jelentő innovációk nyomán. Ezeket a piacteremtő innovációkat, amelyek az egész uniós gazdaságra hatással vannak, gyorsan növekvő és gyakran új vállalatok vezetik be. De ezek közül csak néhány származik az EU-ból és virágzik ott.
Az áttörést jelentő innováció új, globális hulláma érkezik, amely olyan fokozottabban „haladó” technológiákon alapszik, mint például a blokklánc, a mesterséges intelligencia, a genomika és a robotika, valamint olyan egyéb technológiák, amelyek származhatnak egyéni innovátoroktól, de polgárok közösségeitől is. Közös bennük, hogy különböző technológiák, iparágak és tudományterületek találkozásánál öltenek formát, termékek, eljárások, szolgáltatások és üzleti modellek radikálisan új kombinációit kínálják, és megvan bennük a potenciál arra, hogy világszerte új piacokat teremtsenek. Más ágazatokra – például a gyártásra, a pénzügyi szolgáltatásokra, a közlekedésre vagy az energiaágazatra – is hatással vannak.
Az áttörést jelentő és diszruptív innováció, köztük a társadalmi és a technológiai innováció új, globális hulláma érkezik, amely olyan fokozottabban „haladó” technológiákon alapszik, mint például a blokklánc, a mesterséges intelligencia, a genomika és a robotika, valamint olyan egyéb technológiák, amelyek nemcsak vállalatoktól vagy kutató szervezetektől származhatnak, hanem egyéni innovátoroktól és polgárok közösségeitől is. Közös bennük, hogy különböző technológiák, iparágak és tudományterületek találkozásánál öltenek formát, termékek, eljárások, szolgáltatások, szabványok és üzleti modellek radikálisan új kombinációit kínálják, és megvan bennük a potenciál arra, hogy világszerte új piacokat teremtsenek. Más ágazatokra – például a gyártásra, a pénzügyi szolgáltatásokra, a közlekedésre vagy az energiaágazatra – is hatással vannak.
Európának meg kell lovagolnia ezt a hullámot. Európa jó helyzetben van, mivel az új hullám olyan „haladó technológiákat alkalmazó” területeken érkezik, mint például a mesterséges intelligencia, a kvantumtechnológiák, a tisztaenergia-hordozók, ahol Európának valamelyest versenyelőnye van a tudomány és az ismeretek terén, és építhet az állami és a magánszféra szoros együttműködésére (például az egészségügyi ellátásban vagy az energiaiparban).
Európának meg kell lovagolnia ezt a hullámot. Európa jó helyzetben van, mivel az új hullám olyan „haladó technológiákat alkalmazó” területeken érkezik, mint például a mesterséges intelligencia, a kvantumtechnológiák, a tisztaenergia-hordozók, ahol Európának valamelyest versenyelőnye van a tudomány és az ismeretek terén, és építhet az állami és a magánszféra szoros együttműködésére (például az egészségügyi ellátásban vagy az energiaiparban).
Annak érdekében, hogy Európa élen járjon az áttörést jelentő innovációnak ebben az új hullámában, a következő mögöttes problémákat kell megoldani:
Annak érdekében, hogy Európa élen járjon az áttörést jelentő innovációnak ebben az új hullámában, a következő mögöttes problémákat kell megoldani:
–  A tudomány innovációra való átváltásának javítása az ötletek, technológiák és tehetség átadásának felgyorsítása érdekében a kutatás szintjéről az induló vállalkozások és az iparág számára;
–  A tudomány innovációra való átváltásának javítása az ötletek, technológiák és tehetség átadásának felgyorsítása érdekében a kutatás szintjéről az induló vállalkozások és az iparág számára;
–  Az innovátorok valamennyi típusa – különösen az induló vállalkozások, a kkv-k és a nagyobb vállalatok – közötti együttműködés fokozása, hajtóerejük javítása és új ökoszisztémák létrehozása;
–  Az ipar szerkezetátalakításának felgyorsítása: az új technológiák beemelése és üzemi méretű fejlesztése terén az európai ipar elmarad a többitől: a fiatal és nagyméretű, kutatás-fejlesztéssel foglalkozó vállalatok 77 %-a az Egyesült Államokban vagy Ázsiában van, és csupán 16 %-a európai illetőségű;
–  Az ipar szerkezetátalakításának felgyorsítása: az új technológiák beemelése és üzemi méretű fejlesztése terén az európai ipar elmarad a többitől: a fiatal és nagyméretű, kutatás-fejlesztéssel foglalkozó vállalatok 77 %-a az Egyesült Államokban vagy Ázsiában van, és csupán 16 %-a európai illetőségű;
–  A kockázatfinanszírozás növelése a finanszírozási hiány leküzdése érdekében: az európai innovátorok alacsony kockázatfinanszírozási kínálattól szenvednek. A kockázati tőke kulcsfontosságú ahhoz, hogy az áttörést jelentő innovációk világszinten vezető vállalatokká váljanak, de Európában erre az Egyesült Államokban és Ázsiában e célra fordított összegnek csupán a negyedét költik. Európának át kell hidalnia a „halál völgyének” nevezett időszakot, vagyis hogy az állami támogatás és a magánbefektetés közötti szakadék miatt az innovációk nem érik el a piacot, ami különösen a magas kockázatú, áttörést jelentő innovációk és hosszú távú befektetések esetében fordul elő.
–  A kockázatfinanszírozás növelése a finanszírozási hiány leküzdése érdekében: az európai innovátorok alacsony kockázatfinanszírozási kínálattól szenvednek. A kockázati tőke kulcsfontosságú ahhoz, hogy az áttörést jelentő innovációk világszinten vezető vállalatokká váljanak, de Európában erre az Egyesült Államokban és Ázsiában e célra fordított összegnek csupán a negyedét költik. Európának át kell hidalnia a „halál völgyének” nevezett időszakot, vagyis hogy az állami támogatás és a magánbefektetés közötti szakadék miatt az innovációk nem érik el a piacot, ami különösen a magas kockázatú, áttörést jelentő innovációk és hosszú távú befektetések esetében fordul elő.
–  Az európai környezet megerősítése és egyszerűsítése a kutatás és innováció finanszírozása és támogatása érdekében: a sokféle finanszírozási forrás bonyolult környezetet jelent az innovátoroknak. Az uniós beavatkozás során együtt kell működni és egyeztetni kell más, európai, nemzeti és regionális szintű, valamint állami és magánszektorbeli kezdeményezésekkel a támogató kapacitás megerősítése és annak érdekében, hogy olyan környezetet lehessen teremteni az európai innovátorok számára, amelyben könnyű eligazodni.
–  Az európai környezet megerősítése és egyszerűsítése a kutatás és innováció finanszírozása és támogatása érdekében: a sokféle finanszírozási forrás bonyolult környezetet jelent az innovátoroknak. Az uniós beavatkozás során együtt kell működni és egyeztetni kell más, európai, nemzeti és regionális szintű, valamint állami és magánszektorbeli kezdeményezésekkel a támogató kapacitás megerősítése és annak érdekében, hogy olyan környezetet lehessen teremteni az európai innovátorok számára, amelyben könnyű eligazodni.
–  Az innovációs ökoszisztéma széttagoltságának a megszüntetése. Bár Európa egyre több csomópontnak ad otthont, ezek egymáshoz való kapcsolódása nem megfelelő. A nemzetközi növekedési potenciállal rendelkező vállalatoknak meg kell küzdeniük a más-más nyelvvel, üzleti kultúrával és eltérő előírásokkal rendelkező nemzeti piacok széttöredezettségével.
–  Az innovációs ökoszisztéma széttagoltságának a megszüntetése. Bár Európa egyre több csomópontnak ad otthont, ezek egymáshoz való kapcsolódása nem megfelelő. A nemzetközi növekedési potenciállal rendelkező vállalatoknak meg kell küzdeniük a más-más nyelvvel, üzleti kultúrával és eltérő előírásokkal rendelkező nemzeti piacok széttöredezettségével.
A forradalmi innováció új, világszintű hullámának kezelése az áttörő innovátoroknak nyújtott támogatás területén gyors, egyszerű, zökkenőmentes és testre szabott megközelítésmódot igényel. Az áttörést jelentő innovációk kidolgozására és alkalmazására irányuló politikának és a növekvő vállalatoknak nyitottnak kell lenniük a kockázatvállalásra, figyelembe kell venniük az említett kihívásokat, és hozzáadott értéket kell teremteniük az egyes tagállamok által végrehajtott, kapcsolódó innovációs tevékenységek szintjén.
A forradalmi innováció új, világszintű hullámának kezelése az áttörő innovátoroknak nyújtott támogatás területén gyors, egyszerű, zökkenőmentes és testre szabott megközelítésmódot igényel. Az áttörést jelentő innovációk kidolgozására és alkalmazására irányuló politikának és a növekvő vállalatoknak nyitottnak kell lenniük a kockázatvállalásra, figyelembe kell venniük az említett kihívásokat, és hozzáadott értéket kell teremteniük az egyes tagállamok által végrehajtott, kapcsolódó innovációs tevékenységek szintjén.
A Horizont Európa „Nyílt innováció” pillérét – együttműködésben más uniós szakpolitikákkal és különösen az InvestEU programmal – úgy alakították ki, hogy ilyen kézzelfogható eredményeket tudjon felmutatni. A korábbi keretprogramok – különösen a 2018–2020 közötti időszakra vonatkozóan elindított EIC kísérleti projekttel kapcsolatos intézkedések részét képező, a jövőbeni technológiákat és innovációkat (például a jövőbeni és kialakulóban lévő technológiákat / FET és a gyorsított innovációt / FTI), a kkv-kat (kkv-eszköz), valamint a magán- és vállalati finanszírozást (például FP7-RSFF, Horizont 2020 InnovFin) célzó tevékenységek – tanulságaira és tapasztalataira épít.
Az Európai horizont „Innovatív Európa” pillérét – együttműködésben más uniós szakpolitikákkal és különösen az InvestEU programmal – úgy alakították ki, hogy ilyen kézzelfogható eredményeket tudjon felmutatni. A korábbi keretprogramok – különösen a 2018–2020 közötti időszakra vonatkozóan elindított EIC kísérleti projekttel kapcsolatos intézkedések részét képező, a jövőbeni technológiákat és innovációkat (például a jövőbeni és kialakulóban lévő technológiákat / FET és a gyorsított innovációt / FTI), a kkv-kat (kkv-eszköz), valamint a magán- és vállalati finanszírozást (például FP7-RSFF, Horizont 2020 InnovFin) célzó tevékenységek – tanulságaira és tapasztalataira épít.
Az említett tapasztalatokra építve ez a pillér rendelkezik az Európai Innovációs Tanács (EIC) létrehozásáról, amely ösztönözni fogja az áttörést jelentő, globális szinten gyors növekedési potenciált magában rejtő, célzott eszközökkel és tevékenységekkel párosuló innovációt:
Az említett tapasztalatokra építve ez a pillér rendelkezik az Európai Innovációs Tanács (EIC) létrehozásáról, amely ösztönözni fogja az áttörést jelentő, globális szinten gyors növekedési potenciált magában rejtő, célzott eszközökkel és tevékenységekkel párosuló kutatást és innovációt:
–  Jövőbeni és feltörekvő, áttörést jelentő innovációk fejlesztésének támogatása;
–  Jövőbeni és feltörekvő, áttörést jelentő innovációk fejlesztésének támogatása, többek között együttműködésen alapuló, célzott kutatások révén;
–  Az innováció terjesztésének és alkalmazásának előmozdítása az ipari és más gazdasági értékláncokban;
–  A piacteremtő innovációk fejlesztésének, bevezetésének és felfuttatásának terén tapasztalható finanszírozási rés áthidalása;
–  A piacteremtő innovációk fejlesztésének, bevezetésének és felfuttatásának terén tapasztalható finanszírozási rés áthidalása;
–  Az uniós innovációs támogatás hatásának és láthatóságának növelése.
–  Az uniós innovációs támogatás hatásának és láthatóságának növelése;
–  Szinergiák kialakítása a program más részeiben.
Miközben az EIC közvetlenül támogatja az áttörést jelentő innovációt, tovább kell fejleszteni és fokozni kell az európai innováció ösztönzését és kibontakozását elősegítő általános környezetet: európai szinten, közösen kell törekedni arra, hogy az innováció Unió-szerte, vetületétől és formájától függetlenül támogatást élvezzen többek között – amikor csak lehetséges – kiegészítő uniós és nemzeti szakpolitika és források révén. Ezért ez a pillér a következőket is tartalmazza:
Miközben az EIC közvetlenül támogatja az áttörést jelentő innovációt, tovább kell fejleszteni és fokozni kell az európai innováció ösztönzését és kibontakozását elősegítő általános környezetet: európai szinten, közösen kell törekedni arra, hogy az innováció Unió-szerte, vetületétől és formájától függetlenül támogatást élvezzen többek között – amikor csak lehetséges – kiegészítő uniós és nemzeti szakpolitika és források révén. Ezért ez a pillér a következőket is tartalmazza:
–  Megújított és megerősített egyeztetési és együttműködési mechanizmusok a tagállamokkal és a társult országokkal, valamint magánkezdeményezésekkel is az uniós innovációs ökoszisztéma összes típusának és azok szereplőinek a támogatására;
–  Megújított és megerősített egyeztetési és együttműködési mechanizmusok a tagállamokkal és a társult országokkal, valamint magánkezdeményezésekkel is az uniós innovációs ökoszisztéma összes típusának és azok szereplőinek a támogatására;
–  Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) és a tudományos és innovációs társulások (TIT-ek) támogatása
–  Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) és a tudományos és innovációs társulások (TIT-ek) fokozott támogatása.
Ezenfelül ez a pillér – az európai kutatással és innovációval kapcsolatos kockázatfinanszírozási kapacitás bővítésére irányuló további erőfeszítés részeként – szükség esetén kapcsolódik az InvestEU programhoz. A Horizont 2020 InnovFin, valamint az ESBA keretében szerzett tapasztalatokra és elért sikerekre építve az InvestEU program bővíti a kockázatfinanszírozáshoz jutás lehetőségeit a hitelképes kutatási intézmények, innovátorok és vállalkozók, különösen a kkv-k és kisebb közepes piaci tőkeértékű vállalatok, valamint a beruházók számára.
Ezenfelül ez a pillér – az európai kutatással és innovációval kapcsolatos kockázatfinanszírozási kapacitás bővítésére irányuló további erőfeszítés részeként – szükség esetén kapcsolódik az InvestEU programhoz. A Horizont 2020 InnovFin, valamint az ESBA keretében szerzett tapasztalatokra és elért sikerekre építve az InvestEU program bővíti a kockázatfinanszírozáshoz jutás lehetőségeit a hitelképes kutatási intézmények, innovátorok és vállalkozók, különösen a kkv-k és kisebb közepes piaci tőkeértékű vállalatok, valamint a beruházók számára.
Módosítás 218
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 1 pont – 1.1 pont – 1 bekezdés
Az EIC célja az áttörést jelentő, diszruptív innovációk (köztük technológiák) azonosítása, kifejlesztése és bevezetése, valamint az innovatív cégek – uniós és nemzetközi szinten, az ötlettől a piacra bocsátásig terjedő folyamat során történő – gyors felfuttatásának támogatása.
Az EIC célja az áttörést jelentő, diszruptív innovációk (köztük radikálisan új technológiák) azonosítása, kifejlesztése és bevezetése, valamint az innovatív cégek – uniós és nemzetközi szinten, az ötlettől a piacra bocsátásig terjedő folyamat során történő – gyors felfuttatásának támogatása.
Módosítás 219
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 1 pont – 1.1 pont – 2 bekezdés
Az EIC végrehajtása elsősorban két kiegészítő cselekvéstípussal történik, nevezetesen a technológiai fejlesztés korai szakaszában a magas szintű kutatást támogató Pathfinder programmal, az innovációval és a piaci bevezetéssel foglalkozó tevékenységek esetében pedig az Accelerator programmal, mely utóbbi magában foglalja a tömegkereskedelmi fázist megelőző szakaszokat és a vállalati növekedést is. Azzal, hogy egyablakos ügyintézést és egyetlen támogatási folyamatot kínál, az Accelerator program ötvözött – a támogatásokat tőkebefektetéssel kombináló – támogatást is odaítélhet. Emellett az InvestEU program keretében nyújtott hitelekhez is hozzáférést biztosít.
Az EIC végrehajtása elsősorban két kiegészítő cselekvéstípussal történik, nevezetesen a tudományos és technológiai kutatás és fejlesztés korai szakaszában a magas szintű kutatást támogató EIC Pathfinder programmal, az innovációval és a piaci bevezetéssel foglalkozó tevékenységek esetében pedig az EIC Accelerator programmal, mely utóbbi magában foglalja a tömegkereskedelmi fázist megelőző szakaszokat és a vállalati növekedést is. Azzal, hogy egyablakos ügyintézést és egyetlen támogatási folyamatot kínál, az Accelerator program ötvözött – a támogatásokat tőkebefektetéssel kombináló – támogatást ítél oda. Emellett az InvestEU program keretében nyújtott hitelekhez és garanciákhoz is hozzáférést biztosít. Az EIC költségvetésének legalább 70%-át induló vállalkozások és kkv-k számára különítik el.
Módosítás 220
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 1 pont – 1.1 pont – 3 bekezdés – 1 franciabekezdés
–  A hangsúly az áttörést jelentő, robbanásszerű innovációkon van, a társadalmi innovációkat is beleértve, amelyekben megvan a potenciál arra, hogy új piacokat hozzanak létre, ellentétben azokkal, amelyek kis lépésekben fejlesztenek tovább meglévő termékeket, szolgáltatásokat vagy üzleti modelleket;
–  A hangsúly az áttörést jelentő, robbanásszerű innovációkon van, a társadalmi innovációkat is beleértve, amelyekben megvan a potenciál arra, hogy új piacokat hozzanak létre vagy új megoldásokat tegyenek lehetővé, valamint a potenciálisan radikálisan új technológiák kutatásán;
Módosítás 221
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 1 pont – 1.1 pont – 3 bekezdés – 2 franciabekezdés
–  Alulról felfelé építkeznek, valamennyi tudományterületről, bármilyen ágazatbeli technológiák és alkalmazások felől érkező innovációra nyitottak, ugyanakkor célzott támogatást biztosítanak a feltörekvő, illetve a potenciálisan stratégiai jelentőségű, áttörést jelentő technológiák számára;
–  Alulról felfelé építkeznek, valamennyi tudományterületről, bármilyen ágazatbeli technológiák és alkalmazások felől érkező célzott innovációra és kutatásra nyitottak, ugyanakkor célzott támogatást biztosítanak a feltörekvő, illetve a potenciálisan stratégiai jelentőségű, áttörést jelentő technológiák számára;
Módosítás 222
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 1 pont – 1.1 pont – 3 bekezdés – 3 franciabekezdés
–  Azokat az innovációkat ösztönzik, amelyek különböző tudományos, technológiai területeket (például a fizikai és a digitális területeket kombinálva) és szektorokat fognak át;
–  Azokat az innovációkat és kutatásokat ösztönzik, amelyek különböző tudományos, technológiai területeket (például a fizikai és a digitális területeket kombinálva) és szektorokat fognak át;
Módosítás 223
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 1 pont – 1.1 pont – 3 bekezdés – 4 franciabekezdés
–  Az innovátorokat, az eljárások és adminisztratív követelmények egyszerűsítését, a pályázatok értékelése során az interjúk használatát, és a gyors döntéshozatal biztosítását állítják a középpontba;
–  Az innovátorokat és a kutatókat, az eljárások és adminisztratív követelmények egyszerűsítését, a pályázatok értékelése során az interjúk használatát, és a gyors döntéshozatal biztosítását állítják a középpontba;
Módosítás 224
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 1 pont – 1.1 pont – 4 bekezdés
A pénzügyi támogatás mellett az innovátorok az EIC üzleti tanácsadási szolgáltatásaihoz is hozzáférhetnek, amelyek körébe tartozik a projekt coaching, a mentorálás és a technikai segítségnyújtás, valamint az innovátorok szaktekintélyekkel, ipari partnerekkel és befektetőkkel való összehozása. Az innovátorok emellett könnyebben hozzájutnak a szaktudáshoz, a létesítményekhez (az innovációs központokat23 is beleértve) és partnerekhez az Unió által támogatott tevékenységek keretében (az EIT tevékenységeit is beleértve, különösen a TIT-ek révén).
A pénzügyi támogatás mellett az innovátorok az EIC üzleti tanácsadási szolgáltatásaihoz is hozzáférhetnek, amelyek körébe tartozik a projekt coaching, a mentorálás és a technikai segítségnyújtás, valamint az innovátorok szaktekintélyekkel, ipari partnerekkel és befektetőkkel való összehozása. Az innovátorok emellett könnyebben hozzájutnak a szaktudáshoz, a létesítményekhez (a kutatási infrastruktúrákat és az innovációs központokat23 is beleértve) és partnerekhez az Unió által támogatott tevékenységek keretében (az EIT tevékenységeit is beleértve, különösen a TIT-ek révén).
__________________
__________________
23 Ezek olyan állami vagy magánlétesítmények, amelyek hozzáférést biztosítanak az olyan digitális és kapcsolódó alaptechnológiákkal kapcsolatos ismeretekhez és szakértelemhez, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a vállalkozások a termelés, a szolgáltatások és az üzleti folyamatok tekintetében versenyképesebbé váljanak.
23 Ezek olyan állami vagy magánlétesítmények, amelyek hozzáférést biztosítanak az olyan digitális és kapcsolódó alaptechnológiákkal kapcsolatos ismeretekhez és szakértelemhez, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a vállalkozások a termelés, a szolgáltatások és az üzleti folyamatok tekintetében versenyképesebbé váljanak.
Módosítás 225
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 1 pont – 1.1 pont – 5 bekezdés
Különös hangsúlyt kap az egyéni vagy hálózatba kapcsolt tagállami – többek között európai partnerség formájában megvalósuló – kezdeményezésekkel való megfelelő és hatékony kiegészítő jelleg biztosítása.
Emellett különös hangsúlyt kap az egyéni vagy hálózatba kapcsolt tagállami – többek között európai partnerségek formájában megvalósuló – kezdeményezésekkel való megfelelő és hatékony kiegészítő jelleg biztosítása.
Módosítás 226
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 1 pont – 1.1 pont – 1.1.1 pont – bevezető rész
1.1.1.  Pathfinder a magas szintű kutatáshoz
1.1.1.  EIC Pathfinder a magas szintű kutatáshoz
Módosítás 227
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 1 pont – 1.1 pont – 1.1.1 pont – 2 bekezdés
A Pathfinder átfogó célja, hogy ösztönözze az áttörést jelentő technológiai ötletekből származó potenciálisan piacteremtő innovációt és biztosítsa, hogy az ötletek eljussanak a demonstrációs szakaszba, illetve üzleti modellek és stratégiák kifejlesztése az Accelerator és más, piaci bevezetésre irányuló megoldások révén való szélesebb körű alkalmazásuk érdekében. Ebből a célból a Pathfinder kezdetben a tudományos és technológiai kutatás és fejlesztés legkorábbi szakaszait támogatja, többek között a technológiai érvényesítés igazoló vizsgálatát és prototípusait.
A Pathfinder átfogó célja, hogy ösztönözze az áttörést jelentő tudományos és technológiai ötletekből származó potenciálisan piacteremtő innovációt és biztosítsa, hogy az ötletek eljussanak a demonstrációs szakaszba, illetve üzleti modellek és stratégiák kifejlesztése az Accelerator és más, piaci bevezetésre irányuló megoldások révén való szélesebb körű alkalmazásuk érdekében. Ebből a célból a Pathfinder kezdetben a tudományos és technológiai kutatás és fejlesztés legkorábbi szakaszait támogatja, többek között az élvonalbeli kutatást, a technológiai érvényesítés igazoló vizsgálatát és prototípusait.
Módosítás 228
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 1 pont – 1.1 pont – 1.1.1 pont – 3 bekezdés
Hogy teljes mértékben nyitott lehessen a széles területet felölelő kutatások, a véletlenszerű és váratlan ötletek, koncepciók és felfedezések lehetőségei iránt, a Pathfinder végrehajtása túlnyomórészt folyamatos, alulról felfelé irányuló nyitott pályázati felhívások révén történik. A Pathfinder ezenkívül a verseny terén is kihívásokat támaszt olyan fő stratégiai célkitűzések24 kialakítása céljából, amelyek haladó technológiákon alapuló megoldásokat és radikális gondolkodást igényelnek. A kiválasztott projektek tematikus vagy célorientált portfoliókba csoportosítása lehetővé teszi, hogy az egyes erőfeszítések esetében kritikus tömeg jöjjön létre, valamint hogy strukturálni lehessen az új multidiszciplináris kutatási közösségeket.
Hogy teljes mértékben nyitott lehessen a széles területet felölelő kutatások, a véletlenszerű és váratlan ötletek, koncepciók és felfedezések lehetőségei iránt, a Pathfinder végrehajtása túlnyomórészt folyamatos, versenyképes és alulról felfelé irányuló, részhatáridőket tartalmazó, nyitott pályázati felhívások révén történik. A Pathfinder ezenkívül a verseny terén is kihívásokat támaszt olyan fő stratégiai célkitűzések24 kialakítása céljából, amelyek haladó technológiákon alapuló megoldásokat és radikális gondolkodást igényelnek. A kiválasztott projektek tematikus vagy célorientált portfoliókba csoportosítása lehetővé teszi, hogy az egyes erőfeszítések esetében kritikus tömeg jöjjön létre, valamint hogy strukturálni lehessen az új multidiszciplináris kutatási közösségeket.
__________________
__________________
24 Ide tartozhat például a mesterséges intelligencia, a kvantumtechnológiák, a biológiai védekezés vagy a második generációs digitális ikrek témája vagy a Horizont Európa stratégiai programozással összefüggésben azonosított egyéb témák (a tagállamok hálózatba szervezett programjait is beleértve).
24 Ide tartozhat például a mesterséges intelligencia, a kvantumtechnológiák, a biológiai védekezés vagy a második generációs digitális ikrek témája vagy az Európai horizont stratégiai programozással összefüggésben azonosított egyéb témái (a tagállamok hálózatba szervezett programjait is beleértve).
Módosítás 229
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 1 pont – 1.1 pont – 1.1.1 pont – 5 bekezdés
A Pathfinder az innovátorok valamennyi típusa számára nyitva áll, az egyénektől kezdve egészen az egyetemekig, kutatószervezetekig és vállalatokig, különös tekintettel az induló vállalkozásokra és a kkv-kra, és az egyes kedvezményezettektől a több tudományágat felölelő konzorciumokig. Egyetlen kedvezményezettel zajló projekt esetében nagyobb vállalatok részvétele nem engedélyezett. A Pathfinder végrehajtása a Horizont Európa más részeivel, különösen az Európai Kutatási Tanács, a Marie Skłodowska-Curie-cselekvések és az Európai Innovációs és Technológiai Intézet tudományos és innovációs társulásainak (TIT-ek) tevékenységeivel szoros együttműködésben történik. Végrehajtása szintén a tagállami programokkal és cselekvésekkel szoros együttműködésben történik.
A Pathfinder az innovátorok valamennyi típusa számára nyitva áll, az egyénektől kezdve egészen az egyetemekig, a kutató- és technológiai szervezetekig és vállalatokig, különös tekintettel az induló vállalkozásokra és a kkv-kra, és az egyes kedvezményezettektől a több tudományágat felölelő konzorciumokig. Egyetlen kedvezményezettel zajló projekt esetében nagyobb vállalatok részvétele nem engedélyezett. A szinergiák biztosítása és a párhuzamosságok elkerülése érdekében a Pathfinder végrehajtása az Európai horizont más részeivel, különösen az Európai Kutatási Tanács, a Marie Skłodowska-Curie-cselekvések és az Európai Innovációs és Technológiai Intézet tevékenységeivel szoros együttműködésben történik. Végrehajtása szintén a tagállami programokkal és cselekvésekkel szoros együttműködésben történik.
Módosítás 230
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 1 pont – 1.1 pont – 1.1.2 pont – 2 bekezdés
Az Accelerator támogatást nyújt az olyan, még nem hitelképes vagy a befektetők számára nem vonzó innovátorok és vállalkozások számára, amelyek arra törekednek, hogy kifejlesszék, az uniós és a világpiacon bevezessék áttörést jelentő innovációjukat és gyors növekedést érjenek el. Ebből a célból az Accelerator a Horizont 2020 kkv-támogató eszköze 2. és 3. szakaszának, valamint a Horizont 2020 InnovFin tapasztalataira épít, különösen a nem támogatás jellegű alkotóelemek beépítésével és a nagyobb és hosszabb lélegzetvételű beruházások támogatásának lehetőségével.
Az Accelerator támogatást nyújt az olyan, még nem hitelképes vagy a befektetők számára nem vonzó innovátorok és vállalkozások számára, amelyek arra törekednek, hogy kifejlesszék, az uniós és a világpiacon bevezessék áttörést jelentő innovációjukat és gyors növekedést érjenek el. Ebből a célból az Accelerator a Horizont 2020 kkv-támogató eszköze 2. és 3. szakaszának, valamint a Horizont 2020 InnovFin tapasztalataira épít, különösen a nem támogatás jellegű alkotóelemek beépítésével és a nagyobb és hosszabb lélegzetvételű beruházások támogatásának lehetőségével. Biztosítani fogják az EIT-tel és TIT-jeivel való együttműködést, valamint az akcelerátoraik tevékenységeivel való komplementaritást.
Módosítás 231
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 1 pont – 1.1 pont – 1.1.2 pont – 3 bekezdés – 2 franciabekezdés
–  Beruházástámogatás tőkerészesedés27 vagy más visszafizetendő formában, hogy az innovációs tevékenységek piaci bevezetéséhez szükséges hiányzó finanszírozást úgy lehessen pótolni – beleértve a növekvő fázisban lévő vállalkozásokat is –, hogy a magánbefektetések ne szoruljanak ki a piacról, és a belső piaci verseny se torzuljon. Adott esetben az innovátornak hozzáférést nyújt az InvestEU program által nyújtott hitelfinanszírozáshoz (például hitelekhez).
–  Beruházástámogatás tőkerészesedés27 vagy más visszafizetendő formában, hogy az innovációs tevékenységek piaci bevezetéséhez szükséges hiányzó finanszírozást úgy lehessen pótolni – beleértve a növekvő fázisban lévő vállalkozásokat is –, hogy a magánbefektetések ne szoruljanak ki a piacról, és a belső piaci verseny se torzuljon. Adott esetben az innovátornak hozzáférést nyújt az InvestEU program által nyújtott hitelfinanszírozáshoz (például hitelekhez vagy garanciákhoz).
__________________
__________________
27 Általában a szavazati jogok legfeljebb 25%-a. Kivételesen az EU – az európai érdekek létfontosságú területeken, például a kiberbiztonság területén való védelme érdekében – egy blokkoló kisebbség felvásárlását is biztosíthatja.
27 Általában a szavazati jogok legfeljebb 25%-a. Kivételesen az EU – az európai érdekek létfontosságú területeken, például a kiberbiztonság területén való védelme érdekében – egy blokkoló kisebbség felvásárlását is biztosíthatja.
Módosítás 232
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 1 pont – 1.1 pont – 1.1.2 pont – 4 bekezdés
A támogatás odaítélése egylépcsős eljárásban, egyetlen határozattal történik, amelynek keretében a támogatott innovátort egyetlen átfogó kötelezettségvállalás formájában biztosítják arról, hogy az innováció különböző szakaszaiban pénzügyi forrásokban részesül egészen a piaci bevezetésig, beleértve a tömegkereskedelmi fázist megelőző szakaszt is. Az odaítélt támogatás végrehajtása során részcélokat kell meghatározni, és a végrehajtást értékelni kell. A finanszírozás kombinációját és volumenét a céghez, annak méretéhez és fázisához, a technológia/innováció jellegéhez és az innovációs ciklus hosszához igazítják. A finanszírozás egészen addig fedezi a pénzügyi igényeket, amíg alternatív beruházási forrásokkal fel nem váltják.
A támogatás odaítélése egylépcsős eljárásban, egyetlen határozattal történik, amelynek keretében a támogatott innovátort egyetlen átfogó kötelezettségvállalás formájában biztosítják arról, hogy az innováció különböző szakaszaiban pénzügyi forrásokban részesül egészen a piaci bevezetésig, beleértve a tömegkereskedelmi fázist megelőző szakaszt is. Az odaítélt támogatás végrehajtása során részcélokat kell meghatározni, és a végrehajtást értékelni kell. A finanszírozás kombinációját és volumenét a kedvezményezetthez, annak méretéhez és fázisához, a technológia/innováció jellegéhez és az innovációs ciklus hosszához igazítják. A finanszírozás egészen addig fedezi a pénzügyi igényeket, amíg alternatív beruházási forrásokkal fel nem váltják.
Módosítás 233
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 1 pont – 1.1 pont – 1.1.2 pont – 5 bekezdés
A magas technológiai kockázattal járó („haladó technológiákat alkalmazó”) innovációk esetében a támogatás mindig tartalmaz egy, az innovációs tevékenységekre vonatkozó támogatási elemet. Ha a különböző (technológiai, piaci, szabályozási stb.) kockázatokat mérséklik, a visszatérítendőelőleg-komponens viszonylagos jelentősége várhatóan növekszik.
A magas kockázattal járó (például „haladó technológiákat alkalmazó”) innovációk esetében a támogatás mindig tartalmaz egy, az innovációs tevékenységekre vonatkozó támogatási elemet, amelyek állami kutatási szervezetekkel mint partnerekkel együttműködésben vagy alvállalkozás útján is elvégezhetők. Ha a különböző (technológiai, piaci, szabályozási stb.) kockázatokat mérséklik, a visszatérítendőelőleg-komponens viszonylagos jelentősége várhatóan növekszik.
Módosítás 234
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 1 pont – 1.1 pont – 1.1.2 pont – 7 bekezdés
Az Accelerator elsősorban folyamatos, alulról felfelé irányuló nyitott pályázat formájában működik és az egyéni vállalkozókat (induló vállalkozásokat és kkv-kat) célozza meg, különös figyelmet fordítva a fiatal és a női innovátorokra. A nyitott, alulról felfelé irányuló pályázat kiegészül a feltörekvő, illetve a potenciálisan stratégiai jelentőségű, áttörést jelentő technológiákra irányuló célzott támogatással. Befektetők – köztük állami innovációs ügynökségek – is benyújthatnak ajánlatot, de a támogatást a vállalatnak ítélik oda.
Az Accelerator elsősorban folyamatos, alulról felfelé irányuló nyitott, versenyképes pályázat formájában működik, részhatáridőkkel, és az egyéni vállalkozókat (induló vállalkozásokat és kkv-kat) célozza meg, különös figyelmet fordítva a fiatal és a női innovátorokra. A nyitott, alulról felfelé irányuló pályázat kiegészül a feltörekvő, illetve a potenciálisan stratégiai jelentőségű, áttörést jelentő innovációkra és technológiákra irányuló célzott támogatással. Befektetők – köztük állami innovációs ügynökségek – is benyújthatnak ajánlatot, de a támogatást a vállalatnak ítélik oda.
Módosítás 235
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 1 pont – 1.1 pont – 1.1.2 pont – 8 bekezdés
Az Accelerator lehetővé teszi a Pathfinderáltal támogatott projektekből, a tagállamok hasonló, magasabb szintű kutatási programjaiból, valamint az uniós keretprogramokból28 származó innovációk gyorsított átvételét azok piacra jutásának támogatása céljából. A Horizont Európa más pilléreiben és előző keretprogramokban támogatott projektek azonosítása megfelelő módszertanok, például az innovációs radar alapján történik.
Az Accelerator lehetővé teszi a Pathfinder által támogatott projektekből, a tagállamok hasonló, magasabb szintű kutatási programjaiból, az EIT TIT-jeiből, valamint az uniós keretprogram egyéb pilléreiből28 származó innovációk gyorsított átvételét azok piacra jutásának támogatása céljából. Az Európai horizont más pilléreiben és előző keretprogramokban támogatott projektek azonosítása megfelelő módszertanok, például az innovációs radar alapján történik.
__________________
__________________
28 Többek között ERC koncepcióigazolás, a „Globális kihívások és ipari versenyképesség” pillér keretében támogatott projektek, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet tudományos és innovációs társulásai által kiválasztott projektek nyomán kialakuló induló vállalkozások, a Horizont 2020 tevékenységeiből származó projektek, különösen a Horizont 2020 kkv-kat támogató 2. szakaszában kiválasztott projektek, a tagállamok által finanszírozott kiválósági pecsétel rendelkező projektek, valamint (fennálló és jövőbeli) európai partnerségek.
28 Többek között ERC koncepcióigazolás, a „Globális kihívások és európai ipari versenyképesség” pillér keretében támogatott projektek, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet tudományos és innovációs társulásai által kiválasztott projektek nyomán kialakuló induló vállalkozások, a Horizont 2020 tevékenységeiből származó projektek, különösen a Horizont 2020 kkv-kat támogató 2. szakaszában kiválasztott projektek, a tagállamok által finanszírozott kiválósági pecsétel rendelkező projektek, valamint (fennálló és jövőbeli) európai partnerségek.
Módosítás 236
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 1 pont – 1.1 pont – 1.1.3 pont – 1 bekezdés – 1 franciabekezdés
–  Az EIC-nek a Pathfinder és az Accelerator eszköz alá tartozó tevékenységeket és cselekvéseket támogató üzleti gyorsítószolgáltatásai. A cél a finanszírozott innovátorok EIC-közösségének – a finanszírozott kiválósági pecséttel rendelkezőket is beleértve – összekötése a befektetőkkel, a partnerekkel és az ajánlatkérőkkel. Az EIC egy sor coaching és mentorálási szolgáltatást nyújt a cselekvéseihez. Hozzáférést biztosít az innovátoroknak a lehetséges partnerek – köztük az ipari partnerek – nemzetközi hálózataihoz valamely értéklánchoz való kapcsolódás vagy a piaci lehetőségek fejlesztése céljából, továbbá annak érdekében, hogy befektetőket találjanak és egyéb magán- vagy vállalati finanszírozáshoz jussanak. A tevékenységek közé tartoznak az élő események (például közvetítői rendezvények, partnerkereső találkozók), de az egymáshoz illő platformok fejlesztése, illetve a meglévő platformok használata is – az InvestEU által támogatott pénzügyi közvetítőkkel és az EBB Csoporttal szoros együttműködésben. Ezek a tevékenységek a szakértői csereprogramokat is ösztönzik mint az egyik tanulási forrást az innovációs ökoszisztémában, kiaknázva az EIT Magas Szintű Tanácsadó Testületének tagjai és az EIC-kutatók szaktudását;
–  Az EIC-nek a Pathfinder és az Accelerator eszköz alá tartozó tevékenységeket és cselekvéseket támogató üzleti gyorsítószolgáltatásai. A cél a finanszírozott innovátorok EIC-közösségének – a finanszírozott kiválósági pecséttel rendelkezőket is beleértve – összekötése a befektetőkkel, a partnerekkel, a közszférabeli és a magánvásárlókkal. Az EIC egy sor coaching és mentorálási szolgáltatást nyújt a cselekvéseihez. Hozzáférést biztosít az innovátoroknak a lehetséges partnerek – köztük az ipari partnerek – nemzetközi hálózataihoz valamely értéklánchoz való kapcsolódás vagy a piaci lehetőségek fejlesztése céljából, továbbá annak érdekében, hogy befektetőket találjanak és egyéb magán- vagy vállalati finanszírozáshoz jussanak. A tevékenységek közé tartoznak az élő események (például közvetítői rendezvények, partnerkereső találkozók), de az egymáshoz illő platformok fejlesztése, illetve a meglévő platformok használata is – az InvestEU által támogatott pénzügyi közvetítőkkel és az EBB Csoporttal szoros együttműködésben. Ezek a tevékenységek a szakértői csereprogramokat is ösztönzik mint az egyik tanulási forrást az innovációs ökoszisztémában, kiaknázva az EIT Magas Szintű Tanácsadó Testületének tagjai és az EIC-kutatók szaktudását. Az EIC áttörést jelentő/magas kockázatú innovációkra összpontosító további tevékenységei kiegészítik az EIT hasonló tevékenység-portfólióját, amely a vállalkozókat, innovátorokat és induló vállalkozásokat célozza meg. Az EIC-t arra ösztönzik, hogy az innovátorok támogatásakor hasznosítsa a TIT-ek szakértelmét és tapasztalatait.
Módosítás 237
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 1 pont – 1.1 pont – 1.1.3 pont – 1 bekezdés – 3 franciabekezdés
–  EIC-kihívások („EIC Challenges”), azaz ösztönző pénzdíjak, amelyek célja új megoldások kifejlesztése a globális kihívásokra, új szereplők bevonása és új közösségek alakítása. Az EIC elismerő díjai közé tartozik az „iCapital”, a társadalmi innovációt ösztönző „Social Innovation Inducement Prize” díj és a Női Innovátorok Díja (Women Innovators' Prize)29. A díjak az EIC-t a keretprogram más részeihez – például a küldetésekhez és más finanszírozó szervekhez is – hozzákapcsolják. A más szervezetekkel (vállalkozásokkal, egyetemekkel, kutatószervezetekkel, vállalkozásgyorsítókkal, jótékonysági szervezetekkel és alapítványokkal) való együttműködés lehetőségeit is fel kell tárni.
–  EIC-kihívások („EIC Challenges”), azaz ösztönző pénzdíjak, amelyek célja új, áttörést jelentő innovációk kifejlesztése, új szereplők bevonása, új K+I közösségek és hálózatok alakítása, valamint az uniós finanszírozásból elért eredmények láthatóvá tétele. Az EIC elismerő díjai közé tartozik az „iCapital”, az „EU Challenge Prize” (Uniós Kihívás Díj), a társadalmi innovációt ösztönző „Social Innovation Inducement Prize” díj és a Női Innovátorok Díja (Women Innovators' Prize). 29 A díjak kialakítása és végrehajtása a program más részeihez – például a küldetésekhez és az EIT-hez is – kapcsolódik a kiegészítő jelleg biztosítása és a párhuzamosságok elkerülése érdekében. A más szervezetekkel (vállalkozásokkal, egyetemekkel, kutatószervezetekkel, vállalkozásgyorsítókkal, jótékonysági szervezetekkel és alapítványokkal) való együttműködés lehetőségeit is fel kell tárni.
__________________
__________________
29 Az EIC-díjak átveszik a Horizont 2020 keretében útjára indított díjak szerepét, és gondoskodnak új ösztönző jellegű díjak és elismerések kialakításáról és megvalósításáról.
29 Az EIC-díjak átveszik a Horizont 2020 keretében útjára indított díjak szerepét, és gondoskodnak új ösztönző jellegű díjak és elismerések kialakításáról és megvalósításáról.
Módosítás 238
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 1 pont – 1.2 pont – 1.2.1 pont – 1 bekezdés
Az EIC Magas Szintű Tanácsadó Testülete (az EIC Tanácsadó Testülete) segíti a Bizottságot az EIC munkájának elvégzésében. Az EIC Tanácsadó Testülete az EIC munkaprogramjaival kapcsolatos tanácsadás mellett a vezetést támogató tanácsadásban és a cselekvések utánkövetésében is aktív szerepet vállal. Kommunikációs funkciója is van, tagjai nagyköveti szerepet töltenek be az Unióban az innováció ösztönzésének támogatása terén. A kommunikációs csatornák közé tartozik a kiemelt innovációs rendezvényeken való részvétel, a közösségi médiában való jelenlét, az innovátorok EIC-közösségének létrehozása, a legfontosabb médiumokkal való kapcsolattartás – középpontban az innováció témakörével, közös rendezvények inkubátorokkal és vállallkozásgyorsító központokkal.
Az EIC Magas Szintű Tanácsadó Testülete (az EIC Tanácsadó Testülete) segíti a Bizottságot az EIC munkájának elvégzésében. Az EIC Tanácsadó Testülete e határozat 9. cikkével összhangban többek között az innovációs politika tudományos szakértőinek, kutató- és technológiai szervezetek, vállalkozókból és kockázatitőke-befektetők képviselőiből áll.
Az EIC munkájának elvégzése érdekében a Bizottság az EIC Tanácsadó Testületének támogatásával a következőket biztosítja:
–  a megszólított célcsoportok és eltérő szükségleteik egyértelmű megkülönböztetése;
–  annak részletes ismertetése, hogy miként hajtja végre a vegyes támogatást (támogatás, tőke, hitel és garancia);
–  az eszközök szisztematikus és valós idejű értékelésére szolgáló szilárd mechanizmus a gyors szakpolitikai tanulási folyamat biztosítása és innovációs minták kidolgozása érdekében, a mutatók kiválasztását és alkalmazását is beleértve;
–  az EIC és az EIT közötti együttműködés a kiegészítő jelleg és a párhuzamosságok elkerülésének biztosítása érdekében;
–  a programirányítók szerepének és felelősségi köreinek pontosabb meghatározása;
–  azon eszközök leírása, amelyekkel nagy kockázatú projektek esetében a kockázatitőke-befektetőket vonzanák;
–  innovációs célkitűzések meghatározása a termék, a folyamat, az értékesítés és a szolgáltatások tekintetében;
–  a kedvezményezettek motivációjának mérése.
A Testület az EIC munkaprogramjaival, a cselekvések irányításával és nyomon követő tevékenységeivel kapcsolatos tanácsadást is nyújt. Kommunikációs funkciója is van, tagjai nagyköveti szerepet töltenek be az Unióban az innováció ösztönzésének támogatása terén. A kommunikációs csatornák közé tartozik a kiemelt innovációs rendezvényeken való részvétel, a közösségi médiában való jelenlét, az innovátorok EIC-közösségének létrehozása, a legfontosabb médiumokkal való kapcsolattartás – középpontban az innováció témakörével, közös rendezvények inkubátorokkal és vállalkozásgyorsító központokkal. Az EIT igazgatótanácsa és az EIC Tanácsadó Testülete együttműködik a szinergiák kiaknázása, valamint az uniós innovátorok és vállalkozók számára teremtett hozzáadott érték növelése érdekében.
Módosítás 239
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 1 pont – 1.2 pont – 1.2.1 pont – 2 bekezdés
Az EIC Tanácsadó Testülete ajánlásokat tesz a Bizottság felé az innovációs trendekkel, illetve az Unió innovációs ökoszisztémájának erősítéséhez és előmozdításához szükséges kezdeményezésekkel kapcsolatban, a lehetséges szabályozási akadályokat is beleértve. A Testület tanácsadási tevékenysége során azonosítja az innováció kialakulóban lévő új területeit, amelyeket figyelembe kell venni a „Globális kihívások és ipari versenyképesség” pillér és a küldetések keretében végrehajtandó tevékenységeknél. Ennélfogva a Testület a várakozások szerint hozzá fog járulni a Horizont Európa program átfogó koherenciájához.
Az EIC Tanácsadó Testülete az EIT igazgatótanácsával együtt ajánlásokat tesz a Bizottság felé az innovációs trendekkel, illetve az Unió innovációs ökoszisztémájának erősítéséhez és előmozdításához szükséges kezdeményezésekkel kapcsolatban, a lehetséges technikai és szabályozási akadályokat is beleértve. A Testület tanácsadási tevékenysége során azonosítja az innováció kialakulóban lévő új területeit, amelyeket figyelembe kell venni a „Globális kihívások és európai ipari versenyképesség” pillér és a küldetések keretében végrehajtandó tevékenységeknél. Ennélfogva a Testület a várakozások szerint hozzá fog járulni az Európai horizont program átfogó koherenciájához.
Módosítás 240
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 1 pont – 1.2 pont – 1.2.2 pont – 5 bekezdés
A programirányítók felügyelik a Pathfinder pályázati felhívások végrehajtását, és a projektek konzisztens stratégiai portfóliójára vonatkozó értékelési rangsorra tesznek javaslatot, ami várhatóan jelentősen hozzájárul az innovációkat létrehozó potenciális társadalmi, illetve gazdasági piac kialakulásához.
A programirányítók felügyelik a Pathfinder pályázati felhívások végrehajtását, és a projektek stratégiai portfóliójával összhangban, a rendeletben meghatározottaknak megfelelően egyértelmű és átlátható kritériumok alapján értékelési rangsorra tesznek javaslatot, ami várhatóan jelentősen hozzájárul a forradalmian új jövőbeli tudományos, társadalmi, illetve gazdasági technológiák vagy piacteremtő innovációk potenciális megjelenéséhez.
Módosítás 241
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 2 pont – 2.1 pont – 1 bekezdés
Ahhoz, hogy a kutatók, a vállalkozók, az ipar és az egész társadalom bevonásával zajló innovációban rejlő potenciált teljes mértékben kihasználja, az EU-nak javítania kell a környezetet, amelyben az innováció minden szinten ki tud teljesedni. Ez egy uniós szintű, hatékony innovációs ökoszisztéma kialakítását és azt jelenti, hogy ösztönözni kell az együttműködés, a hálózatépítés, valamint az elképzelések, a finanszírozás és a készségek nemzeti és helyi innovációs ökoszisztémák közötti kicserélését.
Ahhoz, hogy a kutatók, a vállalkozók, az ipar és az egész társadalom bevonásával zajló innovációban rejlő potenciált teljes mértékben kihasználja, az EU-nak javítania kell a környezetet, amelyben az innováció minden szinten ki tud teljesedni. Ez hozzájárulást jelent egy uniós szintű, hatékony innovációs ökoszisztéma kialakításához, az együttműködés, a hálózatépítés és a nyitott innovációs folyamatok fejlesztéséhez, valamint az elképzelések, a finanszírozás és a készségek nemzeti és helyi innovációs ökoszisztémák közötti kicseréléséhez.
Módosítás 242
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 2 pont – 2.1 pont – 2 bekezdés
Az EU-nak olyan ökoszisztémák kialakítását is célul kell tűznie, amelyek a magánvállalkozásokban megvalósuló innováción túl a társadalmi innovációt és az állami szektorbeli innovációt is támogatják. Valóban, a kormányzati szektornak innoválnia kell és meg kell újulnia annak érdekében, hogy támogatni tudja a szabályozás és a kormányzás területén végrehajtandó mindazon változtatásokat, amelyek az új technológiák nagy volumenű bevezetése, valamint a nyilvánosságnak a hatékonyabb és eredményesebb szolgáltatásnyújtás iránti egyre növekvő igénye támogatásához szükségesek. A társadalmi innovációk kritikus fontosságúak társadalmaink jólétének fokozása szempontjából.
Az EU-nak olyan ökoszisztémák kialakítását is célul kell tűznie, amelyek a magánvállalkozásokban megvalósuló innováción túl támogatják a társadalmi innovációt, továbbá ösztönzik a tudástranszfert és az állami szektorbeli innovációt is. Valóban, a kormányzati szektornak innoválnia kell és meg kell újulnia annak érdekében, hogy támogatni tudja a szabályozás és a kormányzás területén végrehajtandó mindazon változtatásokat, amelyek az innovációk, többek között az új technológiák nagy volumenű bevezetése, valamint a nyilvánosságnak a hatékonyabb és eredményesebb szolgáltatásnyújtás iránti egyre növekvő igénye támogatásához szükségesek. A társadalmi innovációk kritikus fontosságúak társadalmaink jólétének fokozása szempontjából. Az EIT TIT-jei mint Európa legnagyobb innovációs hálózata fontos szerepet fog játszani az ilyen ökoszisztémák fejlesztésében és e prioritás megvalósításában. Azáltal támogatják a kívánt régióközi együttműködést, hogy páneurópai szinten összekapcsolják az innovációs ökoszisztémákat.
Módosítás 243
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 2 pont – 2.2 pont – 1 bekezdés – bevezető rész
Első lépésként a Bizottság megszervezi a tagállamok és társult országok nemzeti innovációs politikájáért és programjáért felelős hatóságainak és szerveinek EIC fórumát, amelynek célja az Unió innovációs ökoszisztémájának fejlesztésével kapcsolatos egyeztetés és párbeszéd előmozdítása. Az EIC-fórumon belül a Bizottság:
Első lépésként a Bizottság megszervezi a tagállamok és társult országok nemzeti innovációs politikájáért és programjáért felelős hatóságainak és szerveinek innovációs fórumát, amelynek célja az Unió innovációs ökoszisztémájának fejlesztésével kapcsolatos egyeztetés és párbeszéd előmozdítása. Az innovációs fórumon belül az érintett érdekelt felek és uniós szervek, köztük az EIT, az EIC-testület és a Bizottság:
Módosítás 244
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 2 pont – 2.1 pont – 1 bekezdés – 3 franciabekezdés
–  Fokozza a nemzeti innovációs programok és az EIT közötti koordinációt, hogy ez – a programokkal és végrehajtásukkal, az erőforrásokkal és a szaktudással, a technológiai és innovációs trendek elemzésével és nyomon követésével kapcsolatos adatok megosztása, valamint az érintet innovátori közösségek összekapcsolása révén – ösztönözze az operatív szinergiákat és kiküszöbölje az átfedéseket;
–  Fokozza a nemzeti innovációs programok, az EIT, valamint az EIC közötti koordinációt, hogy ez – a programokkal és végrehajtásukkal, az erőforrásokkal és a szaktudással, a technológiai és innovációs trendek elemzésével és nyomon követésével kapcsolatos adatok megosztása, valamint az érintett innovátori közösségek összekapcsolása révén – ösztönözze az operatív szinergiákat és kiküszöbölje az átfedéseket;
Módosítás 245
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 2 pont – 2.2 pont – 2 bekezdés
Tevékenységeket hajtanak végre annak biztosítása érdekében, hogy az EIC cselekvéstípusai és az a tény, hogy ezek a cselekvéstípusok az áttörést jelentő innovációkat állítják a középpontba, hatékonyan kiegészítsék a tagállamok és társult országok által végrehajtott, de magánkezdeményezésre is végzett tevékenységeket annak érdekében, hogy az innováció összes típusát támogassák, Unió-szerte az összes innovátort elérjék, és megfelelő, fokozott támogatást nyújtsanak nekik.
Tevékenységeket hajtanak végre annak biztosítása érdekében, hogy az EIT és az EIC cselekvéstípusai és az a tény, hogy ezek a cselekvéstípusok az innovációkat állítják a középpontba, hatékonyan kiegészítsék a tagállamok és társult országok által végrehajtott, de magánkezdeményezésre is végzett tevékenységeket és együttműködjenek annak érdekében, hogy az innováció összes típusát támogassák, Unió-szerte az összes innovátort elérjék, és megfelelő, fokozott támogatást nyújtsanak nekik.
Módosítás 246
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 2 pont – 2.2 pont – 3 bekezdés – bevezető rész
E célból az EU:
E célból a bevont uniós szervek:
Módosítás 247
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 2 pont – 2.2 pont – 3 bekezdés – 1 franciabekezdés
–  Előmozdítja és társfinanszírozza a nemzeti, regionális és helyi innovációs közpolitikákért és programokért felelős hatóságok által irányított közös innovációs programokat, amelyekhez az innovációt és innovátorokat támogató magánvállalatok is csatlakozhatnak. Az ilyen keresletvezérelt közös programok irányulhatnak többek között a korai szakaszban nyújtott támogatásra és a megvalósíthatósági tanulmány támogatására, a tudományos világ és a vállalkozói szféra közötti együttműködésre, a csúcstechnológiát képviselő kkv-k együttműködésen alapuló kutatásaihoz nyújtott támogatásra, a technológia- és tudástranszferre, a kkv-k nemzetköziesedésére, piacelemzésre és -fejlesztésre, alacsony technológiai szintű kkv-k digitalizálására, piacközeli innovációs tevékenységeket vagy piaci bevezetést szolgáló pénzügyi eszközökre, társadalmi innovációra. E programokban közös közbeszerzési kezdeményezések is szerepelhetnek, amelyeken keresztül az innovációk kereskedelmi forgalomba kerülhetnek a közszférában, különösen egy új politika kidolgozásának alátámasztására. Ez rendkívül hatékonyan ösztönözheti az innovációt a közszolgálat területein, és piaci lehetőségeket nyújthat európai innovátoroknak.
–  Előmozdítja és társfinanszírozza a nemzeti, regionális és helyi innovációs közpolitikákért és programokért felelős hatóságok által irányított közös innovációs programokat, amelyekhez az innovációt és innovátorokat támogató magánvállalatoknak is csatlakozniuk kell. Az ilyen támogatások és keresletvezérelt közös programok irányulhatnak többek között a korai szakaszban nyújtott támogatásra és a megvalósíthatósági tanulmány támogatására, a tudományos világ, a kutatószervezetek és a vállalkozói szféra közötti együttműködésre, a csúcstechnológiát képviselő kkv-k együttműködésen alapuló kutatásaihoz nyújtott támogatásra, a technológia- és tudástranszferre, a kkv-k nemzetköziesedésére, piacelemzésre és -fejlesztésre, alacsony technológiai szintű kkv-k digitalizálására, piacközeli innovációs tevékenységeket vagy piaci bevezetést szolgáló pénzügyi eszközökre, társadalmi innovációra. E programokban közös közbeszerzési kezdeményezések is szerepelhetnek, amelyeken keresztül az innovációk kereskedelmi forgalomba kerülhetnek a közszférában, különösen egy új politika kidolgozásának alátámasztására. Ez rendkívül hatékonyan ösztönözheti az innovációt a közszolgálat területein, és piaci lehetőségeket nyújthat európai innovátoroknak. Helyi szinten történő irányítás esetén e programoknak lehetővé kell tenniük a transznacionális partnerségeket, összhangban kell lenniük az érintett régiók intelligens szakosodási stratégiáival és támogatniuk kell az ERFA-val való szinergiákat.
Módosítás 248
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 2 pont – 2.2 pont – 3 bekezdés – 2 franciabekezdés
–  Mentorálási, coaching, technikai segítségnyújtási és az innovátorokhoz közeli egyéb szolgáltatásokkal kapcsolatos közös programokat is támogat, amelyeket olyan hálózatok hajtanak végre, mint például az Enterprise Europe Network (EEN), klaszterek, olyan páneurópai platformok, mint a Startup Europe, helyi innovációs szereplők, nemcsak állami, hanem magánszférabeli szereplők is, ide tartoznak különösen az inkubátorházak és az innovációs központok, amelyek összekötése az innovátorok egymás közötti partnerkeresése szempontjából is előnyös lehet. Támogatás az innovációt szolgáló humán készségek fejlesztéséhez is adható, például szakképzési intézmények hálózatainak, szoros együttműködésben az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel;
–  Mentorálási, coaching, technikai segítségnyújtási és az innovátorokhoz közeli egyéb szolgáltatásokkal kapcsolatos közös programokat is támogat, amelyeket olyan hálózatok hajtanak végre, mint például az Enterprise Europe Network (EEN), klaszterek, olyan páneurópai platformok, mint a Startup Europe, helyi innovációs szereplők, nemcsak állami, hanem magánszférabeli szereplők is, ide tartoznak különösen az inkubátorházak és az innovációs központok, amelyek összekötése az innovátorok egymás közötti partnerkeresése szempontjából is előnyös lehet. Támogatást kell nyújtani az innovációt szolgáló humán készségek fejlesztéséhez is, például szakképzési intézmények hálózatainak, szoros együttműködésben az EIT-vel;
Módosítás 249
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 3 pont – 3.1 pont – 1 bekezdés
Ahogyan az uniós kutatás és innováció hatásának maximalizálásával foglalkozó (Pascal Lamy vezette) magas szintű munkacsoport jelentése világosan kimondja, az előrelépést a „jövőbe tekintő oktatás és a változást hozó emberekbe történő befektetés” jelenti. Az európai egyetemek felkérést kapnak arra, hogy ösztönözzék a vállalkozói szellemet, bontsák le a tudományágak közötti határokat, és intézményesítsék a nem az egyes tudományágak szerinti tudományos világ és az ipar közötti erős együttműködést. A közelmúltban végzett felmérések szerint az, hogy tehetséges embereket érjenek el, messze a legfontosabb tényező, ami befolyásolja az induló vállalkozást alapító európaiak helyválasztását. A vállalkozási ismeretek oktatására és az ezzel kapcsolatos képzésre vonatkozó lehetőségek kulcsszerepet játszanak a jövő innovátorainak kinevelésében és a meglévő innovátorok azon képességeinek fejlesztésében, hogy vállalkozásukat még sikeresebb szintre emeljék. A vállalkozói tehetséggel rendelkező személyek elérése, amihez a szakmai szolgáltatásokhoz, tőkéhez és piacokhoz való uniós szintű hozzáférés párosul, valamint az innovációs kulcsszereplők összehozása egy közös cél érdekében az innovációs ökoszisztéma kialakításának kulcsfontosságú alkotóelemei. Unió-szerte össze kell hangolni a törekvéseket annak érdekében, hogy létrejöjjön az uniós szinten összekapcsolt vállalkozói klaszterek és ökoszisztémák kritikus tömege.
Ahogyan az uniós kutatás és innováció hatásának maximalizálásával foglalkozó (Pascal Lamy vezette) magas szintű munkacsoport jelentése világosan kimondja, az előrelépést a „jövőbe tekintő oktatás és a változást hozó emberekbe történő befektetés” jelenti. Az európai egyetemek felkérést kapnak arra, hogy ösztönözzék a vállalkozói szellemet, bontsák le a tudományágak közötti határokat, és intézményesítsék a nem az egyes tudományágak szerinti tudományos világ és az ipar közötti erős együttműködést. A közelmúltban végzett felmérések szerint az, hogy tehetséges embereket érjenek el, messze a legfontosabb tényező, ami befolyásolja az induló vállalkozást alapító európaiak helyválasztását. A vállalkozási ismeretek oktatására és az ezzel kapcsolatos képzésre vonatkozó lehetőségek kulcsszerepet játszanak a jövő innovátorainak kinevelésében és a meglévő innovátorok azon képességeinek fejlesztésében, hogy vállalkozásukat még sikeresebb szintre emeljék. A vállalkozói tehetséggel rendelkező személyek elérése, amihez a szakmai szolgáltatásokhoz, tőkéhez és piacokhoz való uniós szintű hozzáférés párosul, valamint az innovációs kulcsszereplők összehozása egy közös cél érdekében az innovációs ökoszisztéma kialakításának és a sikeres innovációs modellek és bevált gyakorlatok regionális, nemzeti és európai szintű kialakításának kulcsfontosságú alkotóelemei. Unió-szerte össze kell hangolni a törekvéseket annak érdekében, hogy létrejöjjön az uniós szinten összekapcsolt vállalkozói klaszterek és ökoszisztémák kritikus tömege.
Módosítás 250
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 3 pont – 3.1 pont – 1 a bekezdés (új)
Az EIT ma Európa legnagyobb integrált innovációs ökoszisztémája, több mint 1 000 kiváló partnerrel az üzleti élet, a kutatás és az oktatás területéről, és azon túlról. Az EIT innovációs modellje működik és továbbra is különösen fontos szerepet játszik az innováció akadályainak megszüntetésében tagállami és regionális szinten. Az EIT ezeket a kérdéseket az európai innovációs színtér strukturális változtatásainak előmozdításával kívánja megoldani. Ezt úgy éri el, hogy egyrészt előmozdítja a legmagasabb színvonalú oktatás, kutatás és innováció integrációját – különösen tudományos és innovációs társulásai (TIT) révén –, és ezáltal az innovációnak kedvező új környezeteket alakít ki, továbbá elősegíti és támogatja a vállalkozók új generációját, és ösztönzi az innovatív spin-off és induló vállalkozások létrehozását.
Módosítás 251
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 3 pont – 3.1 pont – 2 bekezdés – bevezető rész
További erőfeszítésekre van szükség olyan ökoszisztémák kialakítása érdekében, ahol a kutatók, az innovátorok, az ágazatok és a kormányok könnyen kapcsolatba tudnak lépni egymással. Az innovációs ökoszisztémák a valóságban még mindig nem működnek optimálisan, aminek számos oka van, például a következők:
További erőfeszítésekre van szükség olyan ökoszisztémák kialakítása és előmozdítása érdekében, ahol a kutatók, az innovátorok, az ágazatok és a kormányok könnyen kapcsolatba tudnak lépni egymással. Az innovációs ökoszisztémák a valóságban még mindig nem működnek optimálisan, aminek számos oka van, például a következők:
Módosítás 252
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 3 pont – 3.1 pont – 3 bekezdés
A jövőbeli kihívások kezelése, az új technológiai lehetőségek megragadása és annak érdekében, hogy hozzájáruljunk a fenntartható gazdasági növekedéshez, a munkahelyteremtéshez, a versenyképességhez és az európai polgárok jólétéhez, tovább kell erősíteni Európa innovációs kapacitását a következőkön keresztül: az együttműködést és innovációt segítő új környezet kialakításának előmozdítása; a tudományos világ és a kutatási szektor innovációs képességeinek erősítése; az új vállalkozói nemzedék kialakulásának támogatása; innovatív vállalkozások létrehozásának és fejlesztésének ösztönzése.
A jövőbeli kihívások kezelése, az új technológiai lehetőségek megragadása és annak érdekében, hogy hozzájáruljunk a fenntartható gazdasági növekedéshez, a munkahelyteremtéshez, a versenyképességhez és az európai polgárok jólétéhez, tovább kell erősíteni Európa innovációs kapacitását a következőkön keresztül: az együttműködést és innovációt segítő új környezet kialakításának előmozdítása; a tudományos világ és a kutatási szektor innovációs képességeinek erősítése; az új vállalkozói és kutatói nemzedék kialakulásának támogatása; innovatív vállalkozások létrehozásának és fejlesztésének ösztönzése, valamint az EU által finanszírozott kutatási és innovációs eredmények promóciója és láthatóvá tétele a nagyközönség számára.
Módosítás 253
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 3 pont – 3.1 pont – 4 a bekezdés (új)
Az EIT a stratégiai innovációs menetrendjére vonatkozó jogalkotási javaslatban meghatározandó, a 2021–2027 közötti időszakra vonatkozó stratégiai célkitűzéseivel összhangban fogja kezelni ezeket a kihívásokat.
Módosítás 254
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.1 pont – 1 bekezdés
Az EIT növekvő szerepet játszik a fenntartható innovációs ökoszisztémák Európa-szerte történő megerősítésében. Továbbra is elsősorban tudományos és innovációs társulásain (TIT-ek) – azaz egyedi társadalmi kihívások kezelésével foglalkozó nagy volumenű európai partnerségeken – keresztül működik. A kutatás, az innováció és az oktatás integrációjának fokozásával tovább erősíti az őt körülvevő innovációs ökoszisztémákat. Az EIT ezen túl – regionális innovációs rendszerének bővítésével – hozzájárul az innovációs teljesítmény terén Európa-szerte fennálló hiányosságok áthidalásához. Az EIT olyan innovációs ökoszisztémákkal dolgozik, amelyek a stratégia, a tematikus igazodás és a hatás alapján – szoros szinergiát alkotva az intelligens szakosodási stratégiákkal és platformokkal – nagy innovációs potenciált mutatnak.
Az EIT növekvő szerepet játszik a fenntartható innovációs ökoszisztémák Európa-szerte történő megerősítésében, megoldásokat nyújtva a társadalmaink előtt álló legsürgetőbb globális kihívásokra. Továbbra is elsősorban tudományos és innovációs társulásain (TIT-ek) – azaz egyedi társadalmi kihívások kezelésével foglalkozó nagy volumenű európai partnerségeken – keresztül működik. A TIT-ek a kutatás, az innováció és az oktatás integrációjának fokozásával tovább erősíti az őt körülvevő innovációs ökoszisztémákat. Az EIT ezen túl – regionális innovációs rendszerének bővítésével – hozzájárul az innovációs teljesítmény terén Európa-szerte fennálló hiányosságok áthidalásához. Az EIT olyan innovációs ökoszisztémákkal dolgozik, amelyek a stratégia, a tematikus igazodás és a hatás alapján – szoros szinergiát alkotva az intelligens szakosodási stratégiákkal és platformokkal – nagy innovációs potenciált mutatnak.
Módosítás 255
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.1 pont – 2 bekezdés – 1 franciabekezdés
–  A meglévő TIT-ek hatékonyságának megerősítése, és újak létrehozása korlátozott számú tematikus területen;
–  A meglévő TIT-ek hatékonyságának megerősítése, és újak létrehozása a globális kihívások kezelése érdekében;
Módosítás 256
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.1 pont – 2 bekezdés – 2 franciabekezdés
–  A régiók felgyorsítása a kiválóság felé a mérsékelt vagy lemaradó innovátorok közé tartozó országokban.
–  A régiók felgyorsítása a kiválóság felé a mérsékelt vagy lemaradó innovátorok közé tartozó országokban, az érintett regionális alapokkal szoros együttműködésben.
Módosítás 257
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.2 pont – 1 bekezdés
Az innováció és a vállalkozói készség elősegítése érdekében az EIT oktatási tevékenységeit meg kell erősíteni jobb oktatással és képzéssel. A humán tőke fejlesztésének fokozottabb középpontba állítása az EIT meglévő tudományos és innovációs társulásai oktatási programjainak bővítésére épül – tekintettel arra, hogy ezek a programok továbbra is innováción és vállalkozói szellemen alapuló, magas színvonalú tananyagot kínálnak a diákoknak és a szakembereknek, különösen is az uniós ipari és készségfejlesztési stratégiával összhangban. Ez kiterjedhet a Horizont Európa más részei, különösen a Marie Skłodowska-Curie-cselekvések által támogatott kutatókra és innovátorokra is. Az EIT emellett támogatja az európai egyetemek megújítását és az innovációs ökoszisztémákba való integrálását is azzal, hogy ösztönzi és növeli vállalkozói potenciáljukat és képességeiket, valamint támogatja azokat a készségekkel kapcsolatos új igényekre való jobb felkészülésben.
Az innováció és a vállalkozói készség elősegítése érdekében az EIT oktatási tevékenységeit meg kell erősíteni jobb oktatással és képzéssel (ideértve a szakképzést is). A humán tőke fejlesztésének fokozottabb középpontba állítása az EIT meglévő tudományos és innovációs társulásai oktatási programjainak bővítésére épül – tekintettel arra, hogy ezek a programok továbbra is innováción és vállalkozói szellemen alapuló, magas színvonalú tananyagot kínálnak a diákoknak és a szakembereknek, különösen is az uniós ipari és készségfejlesztési stratégiával összhangban. Ez kiterjedhet az Európai horizont más részei, különösen a Marie Skłodowska-Curie-cselekvések által támogatott kutatókra és innovátorokra is. Az EIT emellett támogatja az európai egyetemek megújítását és az innovációs ökoszisztémákba való integrálását is azzal, hogy ösztönzi és növeli vállalkozói potenciáljukat és képességeiket, valamint támogatja azokat a készségekkel kapcsolatos új igényekre való jobb felkészülésben.
Módosítás 258
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.2 pont – 2 bekezdés – 1 franciabekezdés
–  Az iparág jövőbeli igényeit figyelembe vevő, innovatív tananyag és szektorokat átfogó programok kidolgozása az egész Európából és Európán kívülről is érkező diákok, vállalkozók és szakemberek számára, a szakismeretek és az ágazati szaktudás vállalkozói és innovációközpontú készségekkel – többek között digitális és a kulcsfontosságú alaptechnológiákkal kapcsolatos csúcstechnológiai készségekkel – történő párosításával;
–  Az iparág és a társadalom jövőbeli igényeit figyelembe vevő, innovatív tananyag és szektorokat átfogó programok kidolgozása az egész Európából és Európán kívülről is érkező diákok, vállalkozók és szakemberek számára, a szakismeretek és az ágazati szaktudás vállalkozói és innovációközpontú készségekkel – többek között digitális és a kulcsfontosságú alaptechnológiákkal kapcsolatos csúcstechnológiai készségekkel – történő párosításával;
Módosítás 259
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.2 pont – 2 bekezdés – 3 franciabekezdés
–  A felsőoktatási ágazat innovációs és vállalkozói képességeinek fejlesztése az EIT-társulások szaktudásának az oktatás, a kutatás és az üzleti szféra összekapcsolása érdekében történő mozgósítása révén;
–  A felsőoktatási ágazat innovációs és vállalkozói képességeinek fejlesztése és erjesztése az EIT-társulások szaktudásának az oktatás, a kutatás és az üzleti szféra összekapcsolása érdekében történő mozgósítása és előmozdítása révén;
Módosítás 260
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.2 pont – 2 bekezdés – 4 a franciabekezdés (új)
–  EIT-díjak, azaz az EIT jól bevált elismerő díjai, amelyek célja a globális kihívások kezelését szolgáló újszerű megoldások kifejlesztésének elősegítése, valamint a fiatal tehetségek és innovátorok jutalmazása.
Módosítás 261
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 3 pont – 3.1 pont – 3.2.3 pont – bevezető rész
3.2.3.  Új megoldások a piac számára
3.2.3.  Új megoldások a globális kihívások kezelésére
Módosítás 262
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.3 pont – 1 bekezdés
Az EIT megkönnyíti és lehetővé teszi a vállalkozók, az innovátorok, az oktatók, a diákok és más innovációs szereplők számára, hogy tudományterületeket átfogó csapatokban együtt dolgozzanak ötleteken, és azokat fokozatosan vagy robbanásszerűen megszülető innovációkká alakítsák át. A tevékenységeket a nyílt innováció és a határokon átnyúló megközelítés jellemzi, középpontban a tudásháromszög azon releváns tevékenységeinek bevonásával, amelyek hozzátartoznak ahhoz, hogy a tevékenység sikeres legyen (például a projektgazdák javíthatják a következők elérését: speciális képesítéssel rendelkező diplomások, innovatív ötletekkel rendelkező induló vállalkozások, releváns kapcsolódó eszközökkel rendelkező nem hazai cégek stb.).
Az EIT megkönnyíti és lehetővé teszi a vállalkozók, az innovátorok, a tervezők, az oktatók, a diákok és más innovációs szereplők számára, hogy tudományterületeket átfogó csapatokban együtt dolgozzanak ötleteken, és azokat fokozatosan vagy robbanásszerűen megszülető innovációkká alakítsák át. A tevékenységeket a nyílt innováció és a határokon átnyúló megközelítés jellemzi, középpontban a tudásháromszög azon releváns tevékenységeinek bevonásával, amelyek hozzátartoznak ahhoz, hogy a tevékenység sikeres legyen (például a projektgazdák javíthatják a következők elérését: speciális képesítéssel rendelkező diplomások, innovatív ötletekkel rendelkező induló vállalkozások, releváns kapcsolódó eszközökkel rendelkező nem hazai cégek stb.).
Módosítás 263
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.3 pont – 2 bekezdés – 1 franciabekezdés
–  Olyan új termékek és szolgáltatások kifejlesztésének támogatása, amelyek esetében a tudásháromszög szereplői egymással együttműködésben hoznak létre piacérett megoldásokat;
–  A kutatási eredmények olyan új termékek, szolgáltatások és piacok kifejlesztésében való megjelenésének támogatása, amelyek esetében a tudásháromszög szereplői egymással együttműködésben dolgoznak ki a globális kihívásokat kezelő megoldásokat;
Módosítás 264
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.4 pont – 2 bekezdés – 2 franciabekezdés
–  EIT-tevékenységek tervezése és végrehajtása a „Globális kihívások és ipari versenyképesség” pillér cselekvéseivel való lehető legnagyobb mértékű szinergia és kiegészítő jelleg biztosítása érdekében;
–  EIT-tevékenységek tervezése és végrehajtása a „ Kiváló és nyílt tudomány” és a „Globális kihívások és európai ipari versenyképesség” pillér cselekvéseivel való lehető legnagyobb mértékű szinergia és kiegészítő jelleg biztosítása érdekében, valamint adott esetben hozzájárulás e cselekvésekhez;
Módosítás 265
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.4 pont – 2 bekezdés – 3 franciabekezdés
–  Az uniós tagállamok bevonása – nemzeti és regionális szinten egyaránt – a strukturált párbeszéd kialakításába, és azon törekvések összehangolásába, amelyek meglévő nemzeti kezdeményezésekkel létesítendő szinergiák létrehozására irányulnak a bevált gyakorlatok és az egymástól való tanulás lehetőségeinek azonosítása, megosztása és terjesztése érdekében;
–  Az uniós tagállamok bevonása – nemzeti és regionális szinten egyaránt – a strukturált párbeszéd kialakításába, és azon törekvések összehangolásába, amelyek meglévő és jövőbeli nemzeti kezdeményezésekkel létesítendő szinergiák létrehozására irányulnak a bevált gyakorlatok és az egymástól való tanulás lehetőségeinek azonosítása, megosztása és terjesztése érdekében;
Módosítás 266
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – III rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.4 pont – 2 bekezdés – 3 a franciabekezdés (új)
–  Innovatív gyakorlatok és ismeretek megosztása és terjesztése, valamint az európai innovációs politikához való hozzájárulás, adott esetben az Európai horizont más részeivel együttesen és szoros együttműködésben.
Módosítás 267
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – II rész – 3 pont – 3.2 pont – 3.2.4 pont – 2 bekezdés – 4 franciabekezdés
–  Hozzájárulás az innovációs politika megvitatásához és az uniós szakpolitikai prioritások végrehajtásához, ami az összes érintett európai bizottsági szolgálattal, más uniós programokkal és az azokban érintett érdekeltekkel való együttműködés, valamint a szakpolitika keretén belül a kezdeményezések végrehajtására irányuló lehetőségek további feltárása formájában valósul meg;
–  Hozzájárulás az innovációs politika megvitatásához és az uniós szakpolitikai prioritások kialakításához és végrehajtásához, ami az összes érintett európai bizottsági szolgálattal, más uniós programokkal és az azokban érintett érdekeltekkel való együttműködés, valamint a szakpolitika keretén belül a kezdeményezések végrehajtására irányuló lehetőségek további feltárása formájában valósul meg;
Módosítás 268
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – 4 rész – 5 bekezdés
Az EU-nak most magasabbra kell tennie a mércét kutatási és innovációs rendszerének minősége és hatása tekintetében, amihez az EU kutatási és innovációs keretprogramja által jobban támogatott újjáélesztett Európai Kutatási Térség (EKT)31 szükséges. Konkrétan egy sor jól integrált, mégis testre szabott uniós intézkedésre32 van szükség, amelyekhez nemzeti szintű reformok és teljesítményjavulás társul (amihez az Európai Regionális Fejlesztési Alap keretében támogatott intelligens szakosodási stratégiák hozzájárulhatnak), másfelől pedig intézményi változásokra a kutatásfinanszírozásban és a teljesítő szervezeteknél, köztük az egyetemeken. A törekvések európai szintű egyesítésével a szinergiák kihasználhatók, a szükséges nagyságrend pedig elérhető, ami a nemzeti szakpolitikai reformokhoz nyújtott támogatást hatékonyabbá és hatásosabbá teszi.
Az EU-nak most magasabbra kell tennie a mércét kutatási és innovációs rendszerének minősége és hatása tekintetében, amihez az EU kutatási és innovációs keretprogramja által jobban támogatott újjáélesztett Európai Kutatási Térség (EKT)31 szükséges. Konkrétan egy sor jól integrált, mégis testre szabott uniós intézkedésre32 van szükség, amelyekhez nemzeti szintű reformok és teljesítményjavulás társul (amihez az Európai Regionális Fejlesztési Alap keretében támogatott intelligens szakosodási stratégiák jelentősen hozzájárulhatnak, ha összhangban vannak az erőteljes nemzeti kutatási stratégiákkal és finanszírozással), másfelől pedig intézményi változásokra a kutatásfinanszírozásban és a teljesítő szervezeteknél, köztük az egyetemeken. A törekvések európai szintű egyesítésével a szinergiák kihasználhatók, a szükséges nagyságrend pedig elérhető, ami a nemzeti szakpolitikai reformokhoz nyújtott támogatást hatékonyabbá és hatásosabbá teszi.
__________________
__________________
31 A Tanács következtetései az Európai Kutatási Térség menetrendjéről, 2015. május 19. [szükség szerint frissítendő].
31 A Tanács következtetései az Európai Kutatási Térség menetrendjéről, 2015. május 19. [szükség szerint frissítendő].
32 Az EUMSZ 181. cikkének (2) bekezdése
32 Az EUMSZ 181. cikkének (2) bekezdése
Módosítás 269
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – 4 rész – 1 pont – bevezető rész
1.  A KIVÁLÓSÁG MEGOSZTÁSA33
1.  A KIVÁLÓSÁG TERJESZTÉSE ÉS A RÉSZVÉTEL SZÉLESÍTÉSE
__________________
__________________
33 A kutatási és innovációs kiválóságon alapuló kritérium kerül alkalmazásra azon tagállamok és társult országok meghatározásához, amelyek esetében jogalanyokat kell létrehozni a „kiválóság megosztása” beavatkozási terület keretében koordinátorként pályázat benyújtására való jogosultsághoz. A kritérium az általános gazdasági teljesítményre (GDP), valamint az együttes, a kapcsolódó országok méretéhez normalizált kutatási teljesítményre és az innovációs teljesítményre vonatkozik. A kiválóság megosztásával összefüggésben az e kritérium által érintett országokat nevezzük „támogatható országoknak”. Az EUMSZ 349. cikke alapján a legkülső régiók jogalanyai szintén teljes mértékben támogathatók koordinátorként a „kiválóság megosztása” beavatkozási terület keretében.
Módosítás 270
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – 4 rész – 1 pont – 1 bekezdés
A kutatási és innovációs teljesítmény terén az Unióban fennálló egyenlőtlenségeknek a tudás és a szakértelem megosztásával történő csökkentése segíteni fogja a kutatási és az innovációs teljesítmény területén elmaradó országokat és régiókat, köztük az EU legkülső régióit abban, hogy versenyképes pozícióba kerüljenek a globális értékláncokban. Tevékenységek határozhatók meg abból a célból, hogy a kutatók és innovátorok mobilitásán keresztül elő lehessen mozdítani a szellemi tudás Európai Kutatási Térségen belüli mobilitását, valamint a meglévő kutatási infrastruktúrák (és valószínűleg a közös irányítású uniós programok) jobb kihasználását a célországokban.
A kutatási és innovációs teljesítmény terén az Unióban fennálló egyenlőtlenségeknek a tudás és a szakértelem megosztásával és a programban való részvétel kiszélesítésével történő csökkentése segíteni fogja a kutatási és az innovációs teljesítmény területén elmaradó országokat és régiókat, köztük az EU legkülső és legkevésbé fejlett régióit abban, hogy versenyképes pozícióba kerüljenek a globális értékláncokban, valamint az Uniót abban, hogy teljes mértékben ki tudja aknázni valamennyi tagállam K+I-potenciálját. Tevékenységek határozhatók meg abból a célból, hogy elő lehessen mozdítani a szellemi tudás Európai Kutatási Térségen belüli mobilitását, valamint a meglévő kutatási infrastruktúrák (és valószínűleg a közös irányítású uniós programok) jobb kihasználását a célországokban, a kutatók és innovátorok mobilitásán és virtuális együttműködésén, valamint annak megerősítésén keresztül, valamint adott esetben az említett infrastruktúrákon alapuló, új K+I-hálózatok és kezdeményezések létrehozásával.
Módosítás 271
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – 4 rész – 1 pont – 3 bekezdés
Nagy vonalakban
Nagy vonalakban
–  Együttműködés a támogatható országokban új kiválósági központok létrehozása, illetve a meglévők korszerűsítése érdekében – a vezető tudományos intézmények és partnerintézmények közötti partnerségekre építve;
–  Együttműködés a támogatható országokban új kiválósági központok, köztük a kis és közepes méretű kutatási infrastruktúrák és az ERFA által finanszírozottak létrehozása, illetve a meglévők korszerűsítése érdekében – a kutatás valamennyi szakaszában a vezető tudományos intézmények és partnerintézmények közötti együttműködést biztosítva; a pályázóknak egyértelműen be kell mutatniuk, hogy a projektek kapcsolódnak a nemzeti és/vagy regionális K+I-stratégiákhoz annak érdekében, hogy támogatásra pályázhassanak e nagy vonalakban ismertetett tevékenység keretében.
–  Ikerintézményi kapcsolatok, amelyek célja egy-egy támogatható országbeli egyetem vagy kutatószervezet valamely meghatározott területen történő jelentős megerősítése azáltal, hogy összekötik őt más tagállambeli vagy társult országbeli, nemzetközi szinten vezető kutatóintézetekkel;
–  Ikerintézményi kapcsolatok, amelyek célja egy-egy támogatható országbeli egyetem vagy kutatószervezet valamennyi kutatási területen történő jelentős megerősítése azáltal, hogy összekötik őt más tagállambeli vagy társult országbeli, nemzetközi szinten vezető kutatóintézetekkel; a pályázóknak egyértelműen be kell mutatniuk, hogy a projektek kapcsolódnak a nemzeti és/vagy regionális K+I-stratégiákhoz annak érdekében, hogy támogatásra pályázhassanak e nagy vonalakban ismertetett tevékenység keretében.
–  EKT-professzorok annak érdekében, hogy támogassák az egyetemeket és a kutatószervezeteket a kiváló minőségű emberi erőforrások bevonzásában és megtartásában egy kiváló kutató és kutatási igazgató (EKT-professzor) irányítása alatt, továbbá strukturális változtatások végrehajtása a kiválóság fenntartható módon történő elérése érdekében;
–  EKT-professzorok annak érdekében, hogy támogassák az egyetemeket és a kutatószervezeteket a kiváló minőségű emberi erőforrások bevonzásában és megtartásában egy kiváló kutató és kutatási igazgató (EKT-professzor) irányítása alatt, továbbá strukturális változtatások végrehajtása a kiválóság fenntartható módon történő elérése érdekében;
–  Európai együttműködés a tudomány és a technológia területén (COST) a támogatható országok bevonásával kapcsolatos nagyra törő feltételek mellett, valamint egyéb intézkedések annak érdekében, hogy biztosítsuk a tudományos hálózatépítést, a kapacitásépítést és a szakmai előmenetel támogatását a célországokból érkező kutatók számára. A COST teljes költségvetésének 80 %-át az e tevékenységi terület célkitűzéseinek teljesen megfelelő cselekvésekre kell fordítani.
–  Európai együttműködés a tudomány és a technológia területén (COST) a támogatható országok bevonásával kapcsolatos nagyra törő feltételek mellett, valamint egyéb intézkedések annak érdekében, hogy biztosítsuk a tudományos hálózatépítést, a kapacitásépítést és a szakmai előmenetel támogatását a célországokból érkező kutatók számára. A COST teljes költségvetésének 80 %-át az e tevékenységi terület célkitűzéseinek teljesen megfelelő cselekvésekre kell fordítani.
–  „Kiválósági kezdeményezések” a támogatható országokban a kutatási és innovációs kiválóság megerősítésére irányuló innovatív kezdeményezések támogatására, többek között a K+I-irányítási készségek javítására irányuló képzések és a díjak vonzerejének támogatása, az innovációs ökoszisztémák és a K+I-hálózatok létrehozásának támogatása, többek között az EU által finanszírozott kutatási infrastruktúrák alapján. A pályázóknak egyértelműen be kell mutatniuk, hogy a projektek kapcsolódnak a nemzeti és/vagy regionális K+I-stratégiákhoz annak érdekében, hogy támogatásra pályázhassanak e nagy vonalakban ismertetett tevékenység keretében.
–  Ösztöndíjak és pénzdíjak kiterjesztése, ami nemzetiségtől függetlenül lehetővé teszi a kiváló kutatók bevonzását és számára az új tudás megszerzését és átadását egyre több ország számára. A pénzdíjakat különösen olyan projekteknek kell kapniuk, amelyek a bővítési országokban érvényesülni kívánó tudósokat vonzanak. Ez a rendszer kiegészíti a program más részeit, különösen a Marie Skłodowska-Curie-cselekvéseket.
Módosítás 272
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – 4 rész – 1 pont – 5 bekezdés
Ez a tevékenységi terület támogatja a Horizont Európa egyedi célkitűzéseit: a kiválóság terjesztését és összekapcsolását az egész Unióban; a magas színvonalú tudás létrejöttének erősítését; az ágazatokat és tudományterületeket átfogó, határokon átnyúló együttműködés fokozását.
A „Kiválóság terjesztése és a részvétel szélesítése“ prioritás támogatja az Európai horizont egyedi célkitűzéseit: a kiválóság terjesztését és összekapcsolását az egész Unióban, valamint a programban való részvétel kiszélesítését; a magas színvonalú tudás létrejöttének erősítését; az ágazatokat és tudományterületeket átfogó, határokon átnyúló együttműködés fokozását. Valamennyi cselekvés ösztönözni fogja a más nemzeti és uniós alapokkal – különösen az Európai Regionális Fejlesztési Alappal (ERFA), a kohéziós politikával és az Európai Szociális Alap Plusszal (ESZA+) – való szinergiák létrehozását a regionális kutatási és innovációs intelligens szakosodási stratégiákkal és operatív programokkal összhangban.
Módosítás 273
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – 4 rész – 2 pont – 2 bekezdés – 5 franciabekezdés
–  Vonzó szakmai előmeneteli környezet, a modern tudásalapú gazdaságban szükséges készségek és kompetenciák biztosítása a kutatóknak36. Az Európai Kutatási Térség és az Európai Felsőoktatási Térség összekapcsolása az egyetemek és más kutatási és innovációs szervezetek korszerűsítésének támogatása révén, a cselekvések nemzeti szinten történő ösztönzésére vonatkozó mechanizmusok elismerésén és jutalmazásán, valamint a nyílt tudomány gyakorlatainak elfogadását, a vállalkozói készséget (és az innovációs ökoszisztémákhoz való kapcsolódást), a transzdiszciplinaritást, a polgárok részvételét, a nemzetközi és ágazatok közötti mobilitást, a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó terveket és az intézményi változásokra vonatkozó átfogó megközelítéseket előmozdító ösztönzőkön keresztül. Ebben az összefüggésben az Erasmus program által az „Európai Egyetemek” kezdeményezéshez nyújtott támogatás kiegészítése is, különös tekintettel annak kutatási dimenziója tekintetében, az oktatás, a kutatás és az innováció területére irányuló új, közös és integrált, hosszú távú és fenntartható stratégiák tudományágakon és ágazatokon átnyúló megközelítések alapján történő kidolgozásának részeként, ily módon hozzájárulva a tudásháromszög megvalósításához és a gazdasági növekedés fellendítéséhez;
–  Vonzó szakmai előmeneteli környezet, a modern tudásalapú gazdaságban szükséges készségek és kompetenciák biztosítása a kutatóknak36. Az Európai Kutatási Térség és az Európai Felsőoktatási Térség összekapcsolása az egyetemek és más kutatási és innovációs szervezetek korszerűsítésének támogatása révén, a cselekvések nemzeti szinten történő ösztönzésére vonatkozó mechanizmusok elismerésén és jutalmazásán, valamint a nyílt tudomány gyakorlatainak elfogadását, a vállalkozói készséget (és az innovációs ökoszisztémákhoz való kapcsolódást), a transzdiszciplinaritást, a polgárok és a civil társadalom részvételét, a nemzetközi és ágazatok közötti mobilitást, a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó terveket és az intézményi változásokra vonatkozó átfogó megközelítéseket előmozdító ösztönzőkön keresztül. Ebben az összefüggésben az Erasmus program által az „Európai Egyetemek” kezdeményezéshez nyújtott támogatás kiegészítése is, különösen az e hálózatokon belüli kutatási és innovációs projektek finanszírozása révén, az oktatás, a kutatás és az innováció területére irányuló új, közös és integrált, hosszú távú és fenntartható stratégiák tudományágakon és ágazatokon átnyúló megközelítések alapján történő kidolgozásának részeként, ily módon hozzájárulva a tudásháromszög megvalósításához és a gazdasági növekedés fellendítéséhez;
__________________
__________________
36 Ide tartozik különösen a Kutatók Európai Chartája, a kutatók felvételére vonatkozó magatartási kódex, az EURAXESS és a RESAVER nyugdíjalap.
36 Ide tartozik különösen a Kutatók Európai Chartája, a kutatók felvételére vonatkozó magatartási kódex, az EURAXESS és a RESAVER nyugdíjalap.
Módosítás 274
Határozatra irányuló javaslat
I melléklet – 4 rész – 2 pont – 2 bekezdés – 6 franciabekezdés
–  Az állampolgárok tudományos tevékenysége, amelyek az iskolarendszerű, az iskolarendszeren kívüli és az informális tudományos oktatás minden formáját támogatják, beleértve a polgároknak a kutatási és innovációs menetrend keretei és politikája közös megtervezésében, valamint a tudományos tartalom és az innováció transzdiszciplináris tevékenységeken keresztül történő közös létrehozásában való részvételét;
–  Az állampolgárok tudományos tevékenysége, amelyek az iskolarendszerű, az iskolarendszeren kívüli és az informális tudományos oktatás minden formáját támogatják, beleértve a polgároknak a kutatási és innovációs menetrend keretei és politikája közös megtervezésében, valamint a tudományos tartalom és az innováció transzdiszciplináris tevékenységeken keresztül történő közös létrehozásában való részvétele akadályainak értékelését és ösztönzését;
Módosítás 275
Határozatra irányuló javaslat
II melléklet – 1 bekezdés
A programbizottság formációi
A programbizottság formációi
A programbizottság formációinak a felsorolása a 12. cikk (2) bekezdésének megfelelően:
A programbizottság formációinak a felsorolása a 12. cikk (2) bekezdésének megfelelően:
1.  Stratégiai formáció: A teljes program végrehajtásának stratégiai áttekintése, a program különböző részei közötti koherencia, küldetések és az Európai Kutatási Térség megszilárdítása
1.  Stratégiai formáció: A teljes program végrehajtásának stratégiai áttekintése, a program különböző részei közötti koherencia, küldetések és az Európai Kutatási Térség megszilárdítása
2.  Európai Kutatási Tanács és Marie Skłodowska-Curie-cselekvések
2.  Európai Kutatási Tanács és Marie Skłodowska-Curie-cselekvések
3.  Kutatási infrastruktúrák
3.  Kutatási infrastruktúrák
4.  Egészségvédelem
4.  Egészségvédelem
5.  Inkluzív és biztonságos társadalom
5.  Inkluzív és kreatív társadalom
5 a.  Biztonságos társadalom
6.  Digitális technológiák és az ipar
6.  Digitális technológiák, ipar és világűr
7.  Éghajlat, energia és mobilitás
7.  Éghajlat, energia és mobilitás
8.  Élelmiszerek és természeti erőforrások
8.  Élelmiszerek, természeti erőforrások és mezőgazdaság
9.  Az Európai Innovációs Tanács (EIC) és az európai innovációs ökoszisztémák
9.  Az Európai Innovációs Tanács (EIC) és az európai innovációs ökoszisztémák

(1) Az ügyet az 59. cikk (4) bekezdésének negyedik albekezdése alapján visszautalták az illetékes bizottsághoz intézményközi tárgyalások céljából (A8-0410/2018).

Utolsó frissítés: 2019. október 7.Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat