Index 
 Előző 
 Következő 
 Teljes szöveg 
Eljárás : 2014/2007(INI)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot : A7-0135/2014

Előterjesztett szövegek :

A7-0135/2014

Viták :

PV 12/03/2014 - 12
CRE 12/03/2014 - 12

Szavazatok :

PV 13/03/2014 - 14.4
A szavazatok indokolása

Elfogadott szövegek :

P7_TA(2014)0240

Elfogadott szövegek
PDF 273kWORD 126k
2014. március 13., Csütörtök - Strasbourg
A trojka szerepének és műveleteinek foglalkoztatási és szociális vonatkozásai
P7_TA(2014)0240A7-0135/2014

Az Európai Parlament 2014. március 13-i állásfoglalása a trojka (EKB, Bizottság és IMF) euróövezet programországaival kapcsolatos szerepének és műveleteinek foglalkoztatási és szociális vetületeiről (2014/2007(INI))

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre (EUMSZ) és különösen annak 9., 151., 152. és 153. cikkére,

–  tekintettel az EU Alapjogi Chartájára és különösen annak IV. címére („Szolidaritás”),

–  tekintettel a felülvizsgált Európai Szociális Chartára és különösen annak a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni védelemhez való jogról szóló 30. cikkére,

–  tekintettel „A trojka euróövezet programországaival kapcsolatos szerepének és műveleteinek foglalkoztatási és szociális vetületei” címmel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság által 2014. január 9-én tartott nyilvános meghallgatásra,

–  tekintettel a DG IPOL Gazdaság- és Tudománypolitikai Igazgatóságának Gazdasági Kormányzás Támogatási Osztálya által 2014 januárjában készített négy szakpolitikaifeljegyzés-tervezetre, amelyek a társadalmi és foglalkoztatási kérdéseket és kihívásokat értékelik Görögország, Portugália, Írország, illetve Ciprus esetében,

–  tekintettel a görög pénzügyminiszterrel és a görög munkaügyi, szociális biztonsági és szociális jóléti miniszterrel 2012. november 13-án megtartott, az EMPL és az ECON bizottságok által közösen szervezett gazdasági párbeszédre és eszmecserére,

–  tekintettel az Európa Tanács Szociális Jogok Európai Bizottsága által a görögországi nyugdíjrendszerekről készített 2013. április 22-i öt határozatra,(1)

–  tekintettel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egyesülési szabadsággal foglalkozó bizottságának 365. jelentésére,

–  tekintettel az „A költségvetési megszorítások regionális és helyi hatóságokra kifejtett hatásai, tekintettel az uniós strukturális alapok kiadásaira a tagállamokban” című, 2013. október 8-i állásfoglalására,(2)

–  tekintettel „A válság hatása a kiszolgáltatott helyzetű csoportok ellátáshoz való hozzáférésére” című, 2013. július 4-i állásfoglalására,(3)

–  tekintettel az európai unióbeli szociális lakhatásról szóló, 2013. június 11-i állásfoglalására,(4)

–  tekintettel a 2012. évi éves növekedési jelentés foglalkoztatási és szociális vonatkozásairól szóló, 2012. február 15-i állásfoglalására,(5)

–  tekintettel a Bizottság „A 2014. évi éves növekedési jelentés” című, 2013. november 13-i közleményére (COM(2013)0800) és az ahhoz mellékelt közös foglalkoztatási jelentésre,

–  tekintettel az „A gazdaságpolitikai koordináció európai szemesztere: a 2013. év prioritásainak végrehajtása” című, 2013. október 23-i állásfoglalására,(6)

–  tekintettel a Bizottság „A gazdasági és monetáris unió szociális dimenziójának megerősítése” című, 2013. október 2-i közleményére (COM(2013)0690),

–  tekintettel a Bizottsághoz intézett O-000122/2013 – B7-0524/2013. számú kérdésre és a Parlament vonatkozó, „A gazdasági és monetáris unió szociális dimenziójának megerősítése” című bizottsági közleményről szóló, 2013. november 21-i állásfoglalására,(7)

–  tekintettel az EMPL bizottság által az Európai Tanács, az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az eurócsoport elnökeinek „A valódi Gazdasági és Monetáris Unió felé” című jelentéséről szóló, 2012. november 20-i állásfoglalásához(8) fűzött véleményre,

–  tekintettel „A szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai platformja – A szociális és területi kohézió európai keretrendszere” című, 2010. december 16-i bizottsági közleményre (COM(2010)0758) és az arról szóló, 2011. november 15-i állásfoglalására,(9)

–  tekintettel az „A szociális beruházásokról szóló megállapodás mint a válságra adott válasz” című, 2012. november 20-i állásfoglalására,(10)

–  tekintettel az EUROFOUND „Munkaügyi kapcsolatok és a munkakörülmények Európában 2012-ben” című, 2013. december 12-i jelentésére,

–  tekintettel a „Szociális beruházás a növekedés és a kohézió érdekében – többek között a 2014–2020-as Európai Szociális Alap végrehajtása révén” című, 2013. február 20-i bizottsági közleményre (COM(2013)0083),

–  tekintettel a Bizottsághoz intézett O-000057/2013 – B7-0207/2013. számú kérdésre, és a Parlament vonatkozó, „Szociális beruházás a növekedés és a kohézió érdekében – többek között a 2014-2020-as Európai Szociális Alap végrehajtása révén” című bizottsági közleményről szóló, 2013. június 12-i állásfoglalására,(11)

–  tekintettel a Régiók Bizottsága 2013 októberében kiadott, az Európa 2020 stratégiáról szóló negyedik nyomonkövetési jelentésére,

–  tekintettel az ILO „Az euróövezet válságának hatása az ír szociális partnerségre: politikai gazdaságtani elemzés” című, 2013. április 30-i, 49. számú munkadokumentumára,

–  tekintettel az ILO „Szociális párbeszéd és kollektív tárgyalás válság idején: Görögország esete” című, 2012. március 8-i, 38. számú munkadokumentumára,

–  tekintettel az ILO „A foglalkoztatási válság kezelése Portugáliában” című, 2013. október 30-i jelentésére,

–  tekintettel az „EU-IMF segítség az euróövezeti országoknak: korai értékelés” című, 2013. június 17-i Bruegel-jelentésre (19. sz. Bruegel Blueprint),

–  tekintettel az Eurostat által 2010. február 12-én (22/2010) és 2013. november 29-én (179/2013) az euró mutatószámairól kiadott sajtóközleményekre,

–  tekintettel az OECD „Költségvetési konszolidáció: milyen mértékben, milyen gyorsan és hogyan? – Jelentés a gazdasági kilátásokról” című, 1. számú, 2012. április 12-én kiadott gazdaságpolitikai jelentésére,

–  tekintettel az „Európa 2020: Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája” című, 2010. március 3-i bizottsági közleményre (COM(2010)2020),

–  tekintettel az Európai Szakszervezeti Intézet (EUTUI) „Az euróválság és annak nemzeti és uniós szociálpolitikára gyakorolt hatásai” című, 2013. májusi munkadokumentumára,

–  tekintettel a Bizottság „Az európai munkaerőpiac alakulása 2013-ban” című, 2013. júniusi jelentésére (European Economy sorozat, 6/2013.),

–  tekintettel a Caritas Europe „Az európai válság hatása: tanulmány a válság és a megszorítások lakosságra gyakorolt hatásáról, különös tekintettel Görögországra, Írországra, Portugáliára és Spanyolországra” című, 2013. februári jelentésére,

–  tekintettel az Oxfam „Tanulságos történet: a megszorítások és az egyenlőtlenség tényleges ára Európában” című, 2013. szeptemberi szakpolitikai kiadványára,

–  tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

–  tekintettel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság jelentésére (A7‑0135/2014),

A.  mivel az egyes tagállamokban az államháztartás törékenységére rámutató, példátlan gazdasági és pénzügyi válság, valamint a helyzetre való reagálásként Görögországban (2010. május és 2012. március), Írországban (2010. december), Portugáliában (2011. május) és Cipruson (2013. június) elfogadott gazdasági kiigazítási programok intézkedései közvetlen és közvetett hatást gyakoroltak a foglalkoztatási szintekre, és számos polgár életkörülményeire; mivel a programokat hivatalosan ugyan a Bizottság írta alá, azok kialakítását és feltételrendszerének meghatározását az IMF, az eurócsoport, az Európai Központi Bank (EKB), a Bizottság és a kisegített tagállamok közösen végezték;

B.  mivel az említett négy ország gazdasági és költségvetési fenntarthatóságának biztosítását követően a szociális kérdéseket kell az erőfeszítések középpontjába helyezni, különös figyelmet fordítva a munkahelyteremtésre;

C.  mivel az EUMSZ 9. cikke kimondja, hogy: „Politikái és tevékenységei meghatározása és végrehajtása során az Unió figyelembe veszi a foglalkoztatás magas szintjének előmozdítására, a megfelelő szociális biztonság biztosítására, a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemre, valamint az oktatás, a képzés és az emberi egészség védelmének magas szintjére vonatkozó követelményeket.”;

D.  mivel az EUMSZ 151. cikke előírja, hogy az EU és a tagállamai által hozott intézkedéseknek összhangban kell lenniük az 1961. évi Európai Szociális Chartában meghatározott alapvető szociális jogokkal és a munkavállalók alapvető szociális jogairól szóló 1989. évi közösségi chartával, többek között a szociális párbeszéd javítása érdekében; mivel az EUMSZ 152. cikke megállapítja, hogy: „Az Unió az egyes nemzeti rendszerek különbözőségeinek figyelembevételével elismeri és támogatja a szociális partnerek uniós szintű szerepvállalását; önállóságuk tiszteletben tartása mellett elősegíti a szociális partnerek közötti párbeszédet.”;

E.  mivel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 36. cikke arra kötelezi az Európai Uniót, hogy „a nemzeti jogszabályokban és gyakorlatokban foglaltak szerint és a Szerződésekkel összhangban – [elismerje és tiszteletben tartsa] az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokhoz való hozzáférést az Unió társadalmi és területi kohéziójának előmozdítása érdekében”; mivel az EUMSZ 14. cikke megállapítja, hogy „figyelemmel az általános gazdasági érdekű szolgáltatásoknak az Unió közös értékrendjében elfoglalt helyére, valamint a társadalmi és területi kohézióban játszott szerepére, az Unió és a tagállamok saját hatáskörükben és a Szerződések alkalmazási körén belül gondoskodnak arról, hogy ezek a szolgáltatások olyan – így különösen gazdasági és pénzügyi – elvek alapján és feltételek mellett működjenek, amelyek lehetővé teszik rendeltetésük teljesítését”; mivel az EUMSZ 345. cikke kimondja, hogy a „Szerződések nem sérthetik a tagállamokban fennálló tulajdoni rendet”; és mivel az általános érdekű szolgáltatásokról szóló 26. sz. jegyzőkönyv rendelkezik az Unió általános gazdasági érdekű szolgáltatásokkal kapcsolatos közös értékeiről;

F.  mivel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 6. cikkének (1) bekezdése megállapítja, hogy: „Az Unió elismeri az Európai Unió Alapjogi Chartájának 2000. december 7-i […] szövegében foglalt jogokat, szabadságokat és elveket; e Charta ugyanolyan jogi kötőerővel bír, mint a Szerződések”; mivel az említett cikk (2) és (3) bekezdése rendelkezik az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményhez való csatlakozásról, és rögzíti, hogy ezek a jogok az uniós jogrend általános elveit képezik;

G.  mivel az Európai Unió Alapjogi Chartája előírja többek között a kollektív tárgyaláshoz és fellépéshez való jogot (28. cikk), az indokolatlan elbocsátással szembeni védelmet (30. cikk), a tisztességes és igazságos munkafeltételeket (31. cikk), a szociális biztonsági ellátásokra és szociális szolgáltatásokra való jogosultság elismerését és tiszteletben tartását, a „társadalmi kirekesztés és a szegénység leküzdése érdekében” „a tisztes megélhetést […] mindazok esetében, akik nem rendelkeznek az ehhez elégséges pénzeszközökkel” (34. cikk), a egészségügyi ellátás igénybevételéhez és az orvosi kezeléshez való jogot (35. cikk) és az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokhoz való hozzáférés jogának elismerését és tiszteletben tartását (36. cikk);

H.  mivel a Bizottság által 2010. március 3-án javasolt és az Európai Tanács által 2010. június 17-én elfogadott Európa 2020 stratégiában a 2020-ig elérendő öt kiemelt cél között szerepel az, hogy a 20–64 éves férfiak és nők 75%-ának munkahellyel kell rendelkeznie; 10% alá kell csökkenteni az iskolai lemorzsolódás arányát, és a 30–34 évesek legalább 40%-ának felsőfokú vagy azzal egyenértékű végzettséggel kell rendelkeznie; valamint csökkenteni kell a szegénységet, legalább 20 millió embert szabadítva meg a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatától;

I.  mivel az Európai Bizottság „Foglalkoztatási és szociális helyzet az EU-ban” című, 2013. októberi negyedéves szemléje szerint a Görögország, Portugália és Írország GDP-jében bekövetkezett súlyos visszaesés leginkább a foglalkoztatás hanyatlásában mutatkozott meg;

J.  mivel 2013. november 21-i állásfoglalásában a Parlament üdvözölte a Bizottságnak „A gazdasági és monetáris unió szociális dimenziójának megerősítése” című, 2013. október 2-i közleményét és azt a javaslatát, hogy a cél érdekében hozzák létre a fő foglalkoztatási és szociális mutatók eredménytábláját, amely kiegészítené a makrogazdasági egyensúlyhiány kezelésére szolgáló eljárást és a közös foglalkoztatási jelentést; hangsúlyozza, hogy e mutatóknak elegendőnek kell lenniük a tagállamok foglalkoztatási és szociális helyzete átfogó és átlátható bemutatásának biztosításához; mivel az állásfoglalás hangsúlyozta, hogy biztosítani kell, hogy ez a nyomon követés a tagállamok közötti szociális különbségek csökkentésére és a felfelé irányuló szociális konvergencia és társadalmi fejlődés elősegítésére irányuljon;

K.  mivel a rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy a négy országban az Európa 2020 stratégia szociális céljainak elérése tekintetében – az oktatásból és képzésből lemorzsolódókkal és a felsőfokú végzettség megszerzésével kapcsolatos célok kivételével – visszaesés tapasztalható (lásd az 1. mellékletet);

L.  mivel ezekben az országokban javulnak a hosszú távú gazdasági kilátások; mivel ez minden bizonnyal elő fogja mozdítani új munkahelyek teremtését e gazdaságokban, és visszafordítja a foglalkoztatás zsugorodásának tendenciáját;

1.  megjegyzi, hogy a gazdasági kiigazítási programok keretében bevezetett feltételekért az uniós intézmények (az EKB, a Bizottság és az eurócsoport) is felelősséggel tartoznak; megjegyzi, hogy az államháztartások fenntarthatóságát biztosítani kell, és garantálni kell, hogy a polgárok megfelelő szociális védelemben részesüljenek;

2.  sajnálja, hogy a Parlamentet teljes mértékben háttérbe szorították a programok valamennyi szakaszában: az előkészítő szakaszban, a megbízatások kialakításában, valamint a programok és a kapcsolódó intézkedések által elért eredmények hatásának nyomon követésében is; megállapítja, hogy noha az Európai Parlamenttel való együttműködés jogalap hiányában nem volt kötelező, az uniós intézmények és az európai pénzügyi mechanizmusok hiánya azt jelentette, hogy a programokat improvizálni kellett, ami a közösségi módszeren kívül eső pénzügyi és intézményi megállapodásokhoz vezetett; megállapítja továbbá, hogy az EKB olyan határozatokat hozott, amelyekre a megbízatása nem terjed ki; emlékeztet rá, hogy a Bizottság a Szerződések őre, és ezt a szerepet mindig tiszteletben kellett volna tartani; úgy véli, hogy csak valóban demokratikusan elszámoltatható intézmények irányíthatják a súlyos pénzügyi nehézségekkel küzdő országok kiigazítási programjainak megtervezésére és végrehajtására irányuló politikai folyamatot;

3.  sajnálja, hogy a kérdéses programokat anélkül tervezték meg, hogy hatásvizsgálatok vagy a Foglalkoztatási Bizottsággal, a szociális védelemmel foglalkozó bizottsággal, a Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanáccsal (EPSCO) vagy a foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős biztossal folytatott koordináció révén lehetőség nyílt volna a következmények értékelésére; azt is sajnálja, hogy nem konzultáltak az ILO-val, és a fontos szociális vonatkozások ellenére nem konzultáltak a Szerződéssel létrehozott konzultációs szervekkel, különösen az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal (EGSZB) és a Régiók Bizottságával;

4.  sajnálja, hogy a pénzügyi segítségnyújtás fejében megszabott feltételek miatt több okból veszélybe kerültek az EU szociális célkitűzései:

   az Európai Uniót készületlenül érték a felmerült problémák, nem utolsósorban az átfogó államadósság-válság, amelyre azonnal reagálni kellett a csőd elkerülése érdekében;
   jóllehet a programok meghatározott időtartamra szólnak, az e programok keretében előírt intézkedések egy részének nem lett volna szabad tartós jellegűnek lennie;
   az intézkedések különösen terhesek, főként, mivel nem ismerték fel időben a gazdasági és társadalmi helyzet romlását, mivel kevés idő állt rendelkezésre a megvalósításukra, és mivel nem készült megfelelő hatásvizsgálat a társadalom egyes csoportjaira gyakorolt következményeiknek megoszlásáról;
   a Bizottság erre irányuló felszólításai ellenére, a 2007–2013 közötti keretből megmaradó uniós forrásokat nem használtál fel azonnal;
   az intézkedésekkel egyidejűleg nagyobb erőfeszítéseket tehettek volna a kiszolgáltatott csoportok védelme érdekében, így például intézkedéseket hozhattak volna a nagyarányú szegénység, a nélkülözés és – mivel az alacsony jövedelmű csoportok különösen függenek a közegészségügyi rendszerektől – az egészségügyi egyenlőtlenségek elkerülése érdekében;

Foglalkoztatás

5.  megállapítja, hogy a rendkívül nehéz gazdasági és pénzügyi válság, valamint a négy országban folytatott kiigazítási politikák következtében nőtt a munkanélküliség és a munkahelyek elvesztésének aránya, egyre többen váltak tartósan munkanélkülivé, és egyes esetekben romlottak a munkakörülmények is; hangsúlyozza, hogy a foglalkoztatási ráta rendkívül fontos szerepet játszik a szociális védelem és a nyugdíjrendszerek fenntarthatósága, valamint az Európa 2020 stratégia szociális és foglalkoztatási célkitűzéseinek megvalósítása szempontjából;

6.  megállapítja, hogy nem teljesültek az arra vonatkozó várakozások, hogy a versenyképesség újbóli elérése érdekében belső leértékelés révén visszatér a növekedés és a munkahelyteremtés; hangsúlyozza, hogy ezek a beteljesületlen várakozások arra utalnak, hogy rendszeresen alábecsülik a válság strukturális jellegét, valamint a belföldi kereslet fenntartásának, a beruházásnak és a reálgazdaság számára nyújtott hitelezésnek a fontosságát; hangsúlyozza a megszorító intézkedések prociklikus jellegét, és azt, hogy azokat nem egyedi strukturális változtatások és reformok révén valósították meg, különös figyelmet fordítva a társadalom kiszolgáltatott rétegeire, abból a célból, hogy a társadalmi kohézióval és a foglalkoztatással egyidejűleg érjék el a növekedést;

7.  megállapítja, hogy az állami társadalombiztosítási rendszerek fenntarthatóságát és megfelelőségét aláássa a munkanélküliség és az alulfoglalkoztatottság magas aránya, kiegészülve az állami- és a magánszektorban egyaránt megvalósított bércsökkentésekkel, és egyes esetekben az adókijátszás elleni hatékony fellépés hiányával, a járulékok csökkentése mellett, mivel hiányt idéz elő a társadalombiztosítási finanszírozásban;

8.  megállapítja, hogy a romló körülmények és a kkv-k megszűnése az egyik legfőbb oka a munkahelyek elvesztésének, és egyben a jövőbeni fellendülés legnagyobb kerékkötője; megállapítja, hogy a kiigazítási politikák nem vettek figyelembe olyan stratégiai ágazatokat, amelyeket a jövőbeni növekedés és a társadalmi kohézió megőrzése érdekében számításba kellett volna venni; megállapítja, hogy ez munkahelyek jelentős mértékű megszűnéséhez vezetett olyan stratégiai ágazatokban, mint például az ipar és a K+F+I; hangsúlyozza, hogy a négy országnak erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy megteremtsék a szükséges kedvező feltételeket ahhoz, hogy a vállalkozások és különösen a kkv-k üzleti fenntarthatóságukat hosszú távon fejleszthessék; hangsúlyozza, hogy az állami szektorban számos munkahely szűnt meg olyan alapvető ágazatokban, mint az egészségügy, az oktatás és az állami szociális szolgáltatások;

9.  aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a munkanélküliség aránya a fiatalok körében a legmagasabb, és a helyzet különösen súlyos Görögországban (több mint 50%-os munkanélküliség), Portugáliában és Írországban (2012-ben több mint 30%-os munkanélküliség) és Cipruson (körülbelül 26,4%-os munkanélküliség); megállapítja, hogy ezek az adatok a válság ötödik évében is változatlanok; sajnálja, hogy abban az esetben is, ha a fiatalok találnak munkát, sokan – átlagosan 43%-uk, a felnőtt munkavállalók 13%-ával szemben – gyakran azzal szembesülnek, hogy bizonytalan körülmények mellett vagy részidős munkaszerződés keretében dolgoznak, ami megnehezíti számukra, hogy függetlenedni tudjanak a családjuktól, veszteséget vonva maga után az innovációs és fejlesztési források területén, ami kihat a termelésre és a növekedésre;

10.  megjegyzi, hogy a munkaerőpiac legkiszolgáltatottabb csoportjai – a tartósan munkanélküliek, a nők, a migráns munkavállalók és a fogyatékkal élők – szenvednek a leginkább, és esetükben a nemzeti átlagnál magasabb a munkanélküliségi ráta; felhívja a figyelmet a nők és idős munkavállalók tartós munkanélküliségi rátájának súlyos emelkedésére és azokra a további nehézségekre, amelyekkel ezek a munkavállalók a munkaerőpiacra való visszatéréskor szembesülnek majd, amint a gazdaság végül a fellendül; hangsúlyozza, hogy e munkavállalók esetében célzott intézkedéseket kell hozni;

11.  figyelmeztet arra, hogy ha nem orvosolják ezeket az óriási különbségeket, azok – különösen a fiatalabb nemzedékek esetében – hosszú távon a négy ország munkaerőpiacának strukturális károsodásához vezethetnek, korlátozhatják a fellendülési képességüket, kényszermigrációt válthatnak ki, amely tovább súlyosbítja a folyamatos agyelszívás hatásait, valamint fokozhatják a foglalkoztatást kínáló és az olcsó munkaerőt adó tagállamok közötti állandósuló eltéréseket; sajnálja, hogy a fiatalok körében a migráció és a szabad mozgáshoz való joguk gyakorlásának egyik fő oka a romló szociális és gazdasági helyzet;

12.  aggódik amiatt, hogy egyes esetekben és ágazatokban a munkahelyek elvesztését a munkahelyek minőségének romlása, a bizonytalan foglalkoztatási formák gyakoribbá válása és az alapvető munkaügyi normák hanyatlása kíséri; hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak célzott erőfeszítéseket kell tenniük a részidős és ideiglenes kényszerszerződések, a fizetés nélküli gyakornoki állások és tanulószerződések és a színlelt önfoglalkoztatás térnyerésének, valamint a feketegazdaság tevékenységeinek kezelése érdekében; megállapítja továbbá, hogy bár a bérek rögzítése nem tartozik az EU hatáskörébe, a programok hatással voltak a minimálbérekre: Írországban szükségessé vált a minimálbér közel 12%-kal történő csökkentése (ezt a döntést a későbbiekben módosították), Görögországban pedig radikális, 22%-os csökkentést írtak elő;

13.  emlékeztet arra, hogy az Európa 2020 stratégia pontosan kimondja, hogy a számadatok közül a foglalkoztatási rátát kell figyelni, amely a gazdasági és szociális modellünk fenntarthatóságának biztosítására szolgáló humán és pénzügyi erőforrások rendelkezésre állását jelzi; kéri, hogy a munkanélküliségi rátában tapasztalható lassulást ne tévesszék össze az elvesztett munkahelyek helyreállításával, mivel nem veszik figyelembe a kivándorlás növekedését; megállapítja, hogy az ipari foglalkoztatás visszaesése már a programok elindítása előtt probléma volt; hangsúlyozza, hogy emelni kell a munkahelyek számát és minőségét; emlékeztet arra, hogy az elmúlt négy évben a megszűnt munkahelyek száma elérte a 2 milliót a négy országban, ami a 2009-ben meglévő munkahelyek 15%-a; üdvözli, hogy a legfrissebb adatok szerint a foglalkoztatást valamelyest nőtt Írországban, Cipruson és Portugáliában;

Szegénység és társadalmi kirekesztés

14.  aggodalmának ad hangot amiatt, hogy a pénzügyi segítségnyújtás feltételei között a programok csökkentéseket ajánlanak az olyan alapvető területekre fordított tényleges szociális kiadások tekintetében, mint a nyugdíjak, az alapszolgáltatások, az egészségügy, és – egyes esetekben – a legkiszolgáltatottabbak alapvető védelmét szolgáló gyógyszerek, ahelyett, hogy nagyobb rugalmasságot biztosítanának a nemzeti kormányok számára annak meghatározásában, hogy mely területeken lehet megtakarításokat elérni; attól tart, hogy ezen intézkedések a szegénység és a gyermekszegénység elleni küzdelemre gyakorolják a legfőbb hatást; emlékeztet arra, hogy a tagállamokban továbbra is a szegénység, és különösen a gyermekszegénység elleni küzdelmet kell az egyik célkitűzésnek tekinteni, és hogy a államháztartási és költségvetési konszolidációs politikák ezt nem áshatják alá;

15.  aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a gazdasági kiigazítási programok kidolgozása és megvalósítása során nem tulajdonítottak kellő jelentőséget a gazdaságpolitika foglalkoztatásra és a szociális helyzetre gyakorolt hatásának, valamint amiatt, hogy Görögország esetében bebizonyosodott, hogy a forgatókönyv a gazdasági multiplikátor hatás téves megítélésén alapult, aminek következtében nem hoztak időben intézkedéseket a kiszolgáltatott csoportok szegénységgel, munkaviszony ellenére fennálló szegénységgel és társadalmi kirekesztéssel szembeni megóvása érdekében; felszólítja a Bizottságot, hogy a gazdasági kiigazítási programok módosításáról folyó tárgyalások és az egyes tagállamok számára ajánlott intézkedések helyettesítése céljából vegye figyelembe a szociális mutatókat, ezáltal biztosítva a növekedéshez szükséges feltételeket, valamit az EU alapvető társadalmi alapelveinek és értékeinek teljes körű tiszteletben tartását;

16.  megállapítja, hogy annak ellenére, hogy a Bizottság az uniós foglalkoztatási és társadalmi helyzettel foglalkozó, 2013. októberi negyedéves szemléjében hangsúlyozza a szociális védelmi kiadások fontosságát a szociális kockázatok elleni biztosítékként, 2010 után az EU-n belül a szociális kiadásokat Görögországban, Írországban és Portugáliában csökkentették a legnagyobb mértékben;

17.  felhívja a figyelmet arra, hogy egyes esetekben a szegénység új formái jelennek meg, amikor is a jelzáloghitelek és a magas energiaárak megfizetésével kapcsolatos problémák energiaszegénységhez, valamint egyre több kilakoltatáshoz és végrehajtáshoz vezetnek; aggodalommal töltik el azok az adatok, amelyek szerint nő a hajléktalanság és a lakhatásból való kirekesztettség mértéke; emlékeztet rá, hogy ez alapvető jogokat sért; azt ajánlja a tagállamoknak és helyi hatóságaiknak, hogy hozzanak létre semleges, a szociális és megfizethető lakhatást támogató lakhatási szakpolitikákat, kezeljék az üresen álló lakások kérdését, és hajtsanak végre eredményes megelőző politikákat a kilakoltatások számának csökkentése érdekében;

18.  aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a vázolt (mikro- és makrogazdasági) társadalmi és gazdasági helyzet az érintett országokban fokozza a regionális és területi különbségeket, veszélyeztetve a regionális kohézió növelésére irányuló uniós célkitűzést;

19.  megjegyzi, hogy nemzetközi és szociális szervezetek figyelmeztetnek a közszektorbeli új bérskála, besorolási és elbocsátási rendszer nemek közötti szakadékra gyakorolt hatására; megjegyzi, hogy az ILO aggodalmának adott hangot az új, rugalmas foglalkoztatási formák nők fizetésére gyakorolt aránytalan hatása miatt; megjegyzi továbbá, hogy az ILO arra kérte a kormányokat, hogy kövessék nyomon a megszorítások által a magánszektorban a nők és a férfiak javadalmazására gyakorolt hatásokat; aggodalommal állapítja meg, hogy a kiigazításokat megvalósító országokban megtorpant a férfiak és nők közötti, az uniós átlagot meghaladó bérszakadék felszámolása; hangsúlyozza, hogy a kiigazító intézkedéseket megvalósító tagállamoknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a bérkülönbségekre és a nők körében csökkenő foglalkoztatási rátára;

20.  megjegyzi, hogy az Eurostat és a Bizottság számadatai, és különböző egyéb tanulmányok szerint 2008 és 2012 között egyes esetekben nőtt a jövedelemeloszlás egyenlőtlensége, és hogy a szociális és munkanélküli ellátások csökkentése, valamint a strukturális reformoknak betudható bércsökkentések növelik a szegénység szintjét; megjegyzi továbbá, hogy a Bizottság jelentése szerint viszonylag magas az aktív keresők szegénységi rátája, mégpedig a csökkentett vagy befagyasztott minimálbérek miatt;

21.  sajnálja, hogy a legtöbb esetben nőtt a szegénység vagy társadalmi kirekesztés kockázatának kitett emberek száma; megjegyzi továbbá, hogy e statisztikai adatok mögött jóval zordabb a valóság, ugyanis az egy főre jutó GDP csökkenésével a szegénységi küszöb is esik, így a nemrégiben szegénynek tekintett embereket úgy tekintjük, hogy kiemelkedtek a szegénységből; emlékeztet arra, hogy a kiigazító intézkedéseket megvalósító és költségvetési válsággal küzdő országokban a GDP csökkenése, az állami és magánberuházások hirtelen visszaesése és a kutatási-fejlesztési beruházások elapadása a potenciális GDP csökkenéséhez vezet, és óhatatlanul tartós szegénységet okoz;

22.  üdvözli, hogy a fent említett tanulmányokban a Bizottság elismeri, hogy csak a jelenlegi tendenciák éles fordulata teszi majd lehetővé az EU egésze számára az Európa 2020 stratégia célkitűzéseinek teljesítését;

23.  sajnálja, hogy legalábbis Görögország, Írország és Portugália esetében a programok számos részletes előírást tartalmaztak az egészségügyi rendszer reformjáról és a kiadáscsökkentésekről, amelyek – különösen az egészségügyi és szociális ellátás terén – jelentős hatással vannak a szociális szolgáltatások minőségére és egyetemes hozzáférhetőségére, annak ellenére, hogy az EUMSZ 168. cikkének (7) bekezdése kimondja, hogy ez EU tiszteletben tartja a tagállamok hatásköreit; aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy ebből adódóan sokaktól megtagadták az egészségbiztosítást vagy a szociális védelemhez való hozzáférést, ezáltal is növelve a mélyszegénység és a társadalmi kirekesztés kockázatát, amit jól mutat a nyomorgó és hajléktalan emberek számának emelkedése, és az, hogy ők nem jutnak hozzá alapvető javakhoz és szolgáltatásokhoz;

24.  sajnálja, hogy nem tettek célzott erőfeszítéseket annak feltárására, hogy az egészségügyi rendszerek miért nem hatékonyak, és az egészségügyi költségvetés horizontális csökkentése miért nem célravezető; figyelmeztet, hogy a díjfizetési kötelezettség bevezetése miatt előfordulhat, hogy a betegek később kérnek ellátást, és a pénzügyi teher a háztartásokra hárul; figyelmeztet arra, hogy az egészségügyi szakemberek fizetésének csökkentése negatív hatással lehet a betegek biztonságára és az egészségügyi szakemberek elvándorlását idézheti elő;

25.  megismétli, hogy a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának (ICESCR) 12. cikke kimondja, hogy mindenkinek joga van az elérhető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez; megállapítja, hogy mind a négy ország aláírta az egyezményt, és így elismerte az egészséghez való, mindenkit megillető jogot;

26.  emlékeztet arra, hogy az Európa Tanács már elítélte a görög állami nyugdíjrendszer megnyirbálását, és úgy ítélte meg, hogy az sérti az 1961. évi Európai Szociális Charta 12. cikkét és az ahhoz csatolt jegyzőkönyv 4. cikkét, megállapítva, hogy „az, hogy a nemzeti jog vitatott rendelkezései más jogi kötelezettségek követelményeinek teljesítését célozzák, nem vonja ki ezeket a rendelkezéseket a Charta hatálya alól”(12); megjegyzi, hogy ez a doktrína, miszerint a nyugdíjasok számára a méltó élet lehetővé tétele érdekében a nyugdíjrendszert megfelelő szinten fenn kell tartani, általánosan alkalmazandó mind a négy országban, és ezt figyelembe kellett volna venni;

27.  helyteleníti a fogyatékkal élők önálló életvitelének támogatására szolgáló források csökkentését;

28.  rámutat arra, hogy amikor az ILO szakértői bizottsága értékelte a 102. sz. egyezmény alkalmazását a görög reformok esetében, keményen bírálta a nyugdíjrendszerek radikális reformját, és ugyanezt a kritikus észrevételt belefoglalta a 29. számú, 2011. évi éves jelentésébe; emlékeztet arra, hogy a 102. sz. egyezmény általánosan alkalmazandó mind a négy országban, és azt figyelembe kellett volna venni;

29.  kiemeli, hogy a négy országban fokozódó társadalmi szegénység a szolidaritás erősödését is előidézi a legkiszolgáltatottabb csoportok körében a magán erőfeszítéseknek, a családi hálózatoknak és a segélyszervezeteknek köszönhetően; hangsúlyozza, hogy ez a fajta beavatkozás akkor sem válhat a probléma strukturális megoldásává, ha enyhíti a leginkább elesettek helyzetét és az európai polgári szerepvállalás minőségéről tanúskodik;

30.  aggodalommal nyugtázza a Gini-együtthatónak az euróövezetben tapasztalt általános csökkenő tendenciával ellentétes fokozatos növekedését, ami azt jelenti, hogy a kiigazításokat megvalósító országokban egyre egyenlőtlenebbé válik a jövedelemelosztás;

Iskolai lemorzsolódás

31.  üdvözli azt a tényt, hogy a négy országban csökken az iskolai lemorzsolódás szintje; megjegyzi, hogy ezt részben a fiatalok által a munkahelykeresés során tapasztalt nehézségek magyarázhatják; emlékeztet arra, hogy sürgősen helyre kell állítani a minőségi szakképzési rendszereket, mert ez az egyik legjobb módja annak, hogy javítsák a fiatalok foglalkoztathatóságát;

32.  üdvözli, hogy mind a négy országban emelkedett a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya; megjegyzi, hogy ezt részben az magyarázhatja, hogy a fiataloknak szükségük van jövőbeli munkaerő-piaci esélyeik javítására;

33.  sajnálja, hogy főként az állami források megnyirbálásából adódóan az oktatási rendszerek minősége nem követi ezt a pozitív irányt, tovább súlyosbítva a nem foglalkoztatott, oktatásban és képzésben nem részesülő fiatalok (NEET-fiatalok) és a sajátos nevelési igényű gyermekek előtt álló problémákat; megjegyzi, hogy ezen intézkedéseknek gyakorlati hatásuk lehet az oktatás minőségére, a rendelkezésre álló anyagi és emberi erőforrásokra, az osztályok méretére, a tananyagra és az iskolák központosítására;

A szociális párbeszéd

34.  hangsúlyozza, hogy a nemzeti szintű szociális partnerekkel konzultálni kellett volna, és be kellett volna vonni őket a programok kezdeti kialakításába; sajnálja, hogy a négy országra tervezett programok egyes esetekben lehetővé teszik a vállalatok számára a kollektív szerződésekből való önkéntes kívülmaradást és az ágazati bérmegállapodások felülvizsgálatát, ami közvetlenül befolyásolja az adott nemzeti alkotmányokban előírt kollektív tárgyalási szabályok struktúráját és értékét; megállapítja, hogy az ILO szakértői bizottsága kérte a szociális párbeszéd helyreállítását; elítéli a kollektív képviselet elvének aláásását, ami kétségessé teszi a kollektív szerződések automatikus megújítását, ami néhány országban fontos, és aminek következtében a hatályban lévő kollektív szerződések száma drasztikusan csökkent; elítéli a minimálbérek csökkentését és a nominális minimálbérek befagyasztását; hangsúlyozza, hogy ez a helyzet a korlátozott strukturális reformok következménye, amelyek csak a munkaügyi kapcsolatok deregulációjára és a bércsökkentésre terjednek ki, ami ellentétes az EU általános célkitűzéseivel és az Európa 2020 stratégiában megfogalmazott politikákkal;

35.  emlékeztet arra, hogy nincs egyetlen, valamennyi tagállamban alkalmazható megoldás;

Ajánlások

36.  felhívja a Bizottságot, hogy végezze el a gazdasági válság, valamint az arra válaszul a négy országban végrehajtott kiigazítási programok szociális és gazdasági következményeinek részletes értékelését, hogy pontos képet lehessen kapni a foglalkoztatásra, a szociális védelmi rendszerekre és az európai szociális vívmányokra gyakorolt rövid és hosszú távú hatásokról, különös tekintettel a szegénység elleni küzdelemre, a megfelelő szociális párbeszéd fenntartására és a munkaügyi kapcsolatokban a rugalmasság és a biztonság közötti egyensúlyra; felhívja a Bizottságot, hogy e tanulmány elkészítésekor vegye igénybe a konzultációs szerveit, valamint a Foglalkoztatási Bizottságot és a szociális védelemmel foglalkozó bizottságot; javasolja, hogy az EGSZB-t kérjék fel különjelentés készítésére;

37.  felhívja a Bizottságot, hogy kérje fel az ILO-t és az Európa Tanácsot az ezen országokban a szociális helyzet javítása érdekében szükséges kiigazító intézkedésekről és ösztönzőkről, azok finanszírozásáról és az államháztartás fenntarthatóságáról szóló jelentések készítésére, valamint biztosítsa az Európai Szociális Charta és annak jegyzőkönyvei, valamint az alapvető ILO-egyezmények és az ILO 94. sz. egyezményének teljes körű betartását, mivel az ezen eszközökből eredő kötelezettségekre hatást gyakorolt a gazdasági és pénzügyi válság, valamint a trojka által megkövetelt költségvetési kiigazító intézkedések és strukturális reformok;

38.  figyelemmel az országok által hozott áldozatokra, felhívja az EU-t, hogy az értékelést követően – szükség esetén a megfelelő pénzügyi források biztosítása révén – szociális helyreállítási terv keretében támogassa a szociális védelmi normák helyreállítását, a szegénység elleni küzdelmet, az oktatási szolgáltatások előmozdítását – különös tekintettel a sajátos nevelési igényű gyermekeket és a fogyatékkal élőket célzó szolgáltatásokra –, valamint a szociális párbeszéd megújítását; felhívja a Bizottságot, az EKB-t és az eurócsoportot, hogy vizsgálja felül, és amennyiben szükséges, mielőbb módosítsa az életbe léptetett kivételes intézkedéseket;

39.  felhív a Szerződésekben és az Alapjogi Chartában lefektetett fent említett jogi kötelezettségek betartására, mivel ennek elmulasztása az elsődleges uniós jog megsértését jelenti; felhívja az Európai Unió Alapjogi Ügynökségét, hogy alaposan értékelje az intézkedések emberi jogokra kifejtett hatását, és a Charta megsértése esetén adjon ki ajánlásokat;

40.  felhívja a trojkát és a tagállamokat, hogy mielőbb zárják le a programokat, és vezessenek be válságkezelési mechanizmusokat, lehetővé téve az összes uniós intézmény, így a Parlament számára is a Szerződésekben, az európai szociális partnerek között létrejött megállapodásokban és más, nemzetközi szintű kötelezettségekben (ILO-egyezmények, az Európai Szociális Charta és az Emberi Jogok Európai Egyezménye) rögzített szociális célok és politikák megvalósítását, beleértve azokat is, amelyek a társadalmi kirekesztés által leginkább fenyegetettek egyéni és kollektív jogaira vonatkoznak; a kiigazítási programok kialakításában és végrehajtásában fokozott átláthatóságot és politikai felelősségvállalást kér;

41.  felhívja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy fordítson ugyanakkora figyelmet a társadalmi egyensúlyhiányokra, mint a mikrogazdasági egyensúlyhiányokra, és tegyen róla, hogy a kiigazító intézkedések a társadalmi igazságosság biztosítására törekedjenek, és egyensúlyt teremtsenek a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás, valamint a strukturális reformok végrehajtása és a költségvetési konszolidáció között; felhívja továbbá mindkét intézményt, hogy helyezzék előtérbe a munkahelyteremtést és a vállalkozói szellem támogatását, és e célból fordítsanak ugyanakkora figyelmet az EPSCO Tanácsra és annak prioritásaira, mint az ECOFIN Tanácsra és az eurócsoportra, és szükség esetén az euróövezet csúcstalálkozóit megelőzően ültessék össze az eurócsoport foglalkoztatási és szociális ügyekért felelő minisztereit;

42.  ajánlja a Bizottságnak és a tagállamoknak, hogy a közegészségügyi és oktatási kiadásokat ne tekintsék csökkenthető kiadásoknak, hanem az ország jövőjébe történő állami befektetésnek, amelyet a gazdasági és szociális fellendülés segítése érdekében tiszteletben kell tartani és növelni kell;

43.  ajánlja, hogy miután elmúlt a pénzügyi válság legnehezebb időszaka, a programban részt vevő országok – az uniós intézményekkel közösen – vezessenek be munkahely-helyreállítási terveket a gazdaságuk olyan szintű helyreállítása érdekében, amely a programot megelőző időszakot jellemző társadalmi helyzethez való visszatérést jelenti, mivel erre szükség van a makrogazdasági kiigazítások konszolidálásához és a közszférájuk egyensúlyhiányának – az adósságoknak és a deficitnek – a megszüntetéséhez; hangsúlyozza, hogy olyan munkahely-helyreállítási terveket kell bevezetni, amelyek figyelembe veszik azt, hogy:

   a hitelrendszert mihamarabb helyre kell állítani, különösen a kkv-k tekintetében,
   kedvező feltételeket kell teremteni a vállalkozások számára, hogy hosszú távon és fenntartható módon fejleszthessék tevékenységeiket, és különös figyelmet kell fordítani a kkv-k támogatására, főként mivel központi szerepet töltenek be a munkahelyteremtésben,
   a lehető legnagyobb mértékben ki kell használni az uniós strukturális alapok – főként az ESZA – nyújtotta lehetőségeket,
   aktív munkaerő-piaci politikákat magában foglaló tényleges foglalkoztatáspolitikát kell folytatni,
   minőségi és európai közfoglalkoztatási szolgáltatásokra és felfelé irányuló bérpolitikára van szükség,
   ki kell alakítani az európai ifjúsági foglalkoztatási garanciát,
   biztosítani kell a hatások tisztességes elosztását és
   létre kell hozni egy, a munkanélküli háztartásokat célzó programot, végezetül pedig gondosabb költségvetési gazdálkodást kell bevezetni;

44.  felhívja a Bizottságot, hogy terjesszen elő eredményjelentést az EU 2020 stratégia célkitűzéseinek megvalósításáról, külön figyelmet fordítva az előrelépés hiányára a programban részt vevő országokban, és terjesszen elő javaslatokat arra nézve, hogy hogyan lehetne ezeket az országokat az összes EU 2020 célkitűzés eléréséhez vezető hiteles pályára állítani;

45.  ajánlja, hogy a tagállamok jövőbeli munkaügyi reformjai vegyék figyelembe az Európa 2020 stratégiában rögzíttet, a vállalkozások versenyképességének fellendítése céljából javasolt rugalmas biztonsági (flexicurity) feltételeket, szem előtt tartva egyéb olyan elemeket, mint az energiaköltségek, a tisztességtelen verseny, a szociális dömping, a tisztességes és hatékony pénzügyi rendszer, a növekedést és a foglalkoztatást segítő költségvetési politikák, és általában minden, ami segíti a reálgazdaság és a vállalkozás fejlődését; felhívja a Bizottságot, hogy mielőtt jelentős reformokat szabna meg a programban részt vevő országokban, végezzen szociális hatásvizsgálatot, és vegye figyelembe ezeknek az intézkedéseknek a továbbgyűrűző hatásait, így például a szegénységre, a társadalmi kirekesztésre, a bűnözési rátákra és az idegengyűlöletre gyakorolt hatást;

46.  sürgős intézkedéseket kér a programban részt vevő országokban a hajléktalanság fokozódásának megelőzése érdekében, és felhívja a Bizottságot, hogy ezt politikai elemzéssel és a bevált gyakorlatok előmozdításával támogassa;

47.  megállapítja, hogy a Bizottságnak a 472/2013/EU rendelet 19. cikke szerint 2014. január 1-jéig jelentést kell benyújtania a Parlamentnek e rendelet alkalmazásáról; felhívja a Bizottságot, hogy haladéktalanul terjessze elő ezt a jelentést, és abba foglalja bele e rendeletnek a megvalósítás alatt álló gazdasági kiigazítási programokra gyakorolt hatásait;

48.  felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a kiigazítási programok egészségüggyel kapcsolatos jövőbeni intézkedéseit illetően konzultáljanak a civil társadalommal, a betegképviseleti szervezetekkel és a szakmai testületekkel, és vegyék igénybe a szociális védelemmel foglalkozó bizottságot annak biztosítása céljából, hogy a reformok úgy növeljék a rendszerek és az erőforrások hatékonyságát, hogy közben ne veszélyeztessék a legkiszolgáltatottabb csoportokat és a legfontosabb szociális védelmet, ideértve a gyógyszerek beszerzését és használatát, a legalapvetőbb szükségleteket és az egészségügyi dolgozók díjazását;

o
o   o

49.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1) http://www.coe.int/T/DGHL/Monitoring/SocialCharter/NewsCOEPortal/CC76-80Merits_en.asp
(2) Elfogadott szövegek, P7_TA(2013)0401.
(3) Elfogadott szövegek, P7_TA(2013)0328.
(4) Elfogadott szövegek, P7_TA(2013)0246.
(5) HL C 249. E, 2013.8.30., 4. o.
(6) Elfogadott szövegek, P7_TA(2013)0447.
(7) Elfogadott szövegek, P7_TA(2013)0515.
(8) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0430.
(9) HL C 153. E, 2013.05.31., 57. o.
(10) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0419.
(11) Elfogadott szövegek, P7_TA(2013)0266.
(12) Szociális Jogok Európai Bizottsága, Érdemi tárgyban hozott határozat, 2012. december 7., 78/2012. sz. panasz, 10. o.

Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat