Index 
 Előző 
 Következő 
 Teljes szöveg 
Eljárás : 2007/2002(INI)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot : A6-0375/2007

Előterjesztett szövegek :

A6-0375/2007

Viták :

PV 24/10/2007 - 13
CRE 24/10/2007 - 13

Szavazatok :

PV 25/10/2007 - 7.12
CRE 25/10/2007 - 7.12
A szavazatok indokolása

Elfogadott szövegek :

P6_TA(2007)0483

Viták
2007. október 24., szerda - Strasbourg HL kiadás

13. Az EU és Afrika közötti kapcsolatok helyzete (vita)
PV
MPphoto
 
 

  Elnök.(EL) A következő napirendi pont a Fejlesztési Bizottság nevében Martens asszony jelentése [2007/2002(ΙΝΙ)] (Α6-0375/2007) az EU és Afrika közötti kapcsolatok helyzetéről.

 
  
MPphoto
 
 

  Maria Martens, előadó. (NL) Elnök asszony, biztos úr, hölgyeim és uraim, az Európai Unió és Afrika közötti kapcsolatok helyzetéről szóló jelentésről beszélünk most. Ez közös afrikai és európai elképzelést jelöl ki a jövőbeli együttműködésről, melynek célja a fejlődés elősegítése és a szegénység leküzdése Afrikában. A stratégiának a jelenlegi politika puszta védelménél többet kell tartalmaznia. Egy olyan elképzelésről van szó, amely közös értékeken és elveken, kölcsönös tiszteleten alapul és amely az emberek jólétét hivatott elősegíteni.

Afrika és Európa hosszú közös múlttal rendelkezik, de a közöttük fennálló kapcsolatok ténylegesen megváltoztak: már nem lehet szó egyirányú forgalomról. Most már egyenlő partnerségről kell beszélni, amelynek célja együtt megoldani a mindkét kontinenst sújtó problémákat, mint a biztonság, a kereskedelem, a migráció és az éghajlatváltozás kérdését.

Az Európai Unió 2005-ben kidolgozott egy európai stratégiát Afrika számára. Akkor is én voltam a téma előadója. Véleményünk szerint annak a stratégiának két lényeges hiányossága volt. Túlságosan Afrika-párti volt, de nem vonta be Afrikát, valamint a Parlament és a civil társadalom nem vett részt kellőképpen e stratégia kialakításában. Nagy örömömre szolgál, hogy most egy közös EU-Afrika stratégiáról beszélünk és hogy ez alkalommal a Parlament és a civil társadalom nagyobb szerepet vállal. Ez az együttműködés a jövőre nézve sok jóval kecsegtet.

Elnök asszony, ennek a stratégiának biztosítania kell számunkra a jövőbeli közös cselekvés szerkezetét és irányát. A szegénység elleni küzdelemnek és a Milleniumi Fejlesztési Céloknak továbbra is a figyelem középpontjában kell állnia. Bár e célok legfrissebb adatai némi optimizmusra adhatnak okot, Fekete Afrikában még mindig az emberek 41,1%-a napi 1 dollárból él. Ezen a helyzeten nem lehet csak fejlesztési segélyekkel javítani. A gazdasági növekedést is serkenteni kell.

A jelenleg tárgyalás alatt álló gazdasági partnerségi megállapodások jó eszközt jelenthetnének erre, amennyiben – és ezt szeretném hangsúlyozni – a fenntartható fejlődést központi kérdésként kezelik és amennyiben többek, mint egyszerű európai kereskedelmi megállapodások. Nagyon szeretném, ha a biztos úr beszélne a 2008. január 1-jei határidő esetleges kitolásával kapcsolatos helyzetről.

Elnök asszony, az afrikai kormányok természetesen elsősorban saját országaik fejlődéséért felelősek. Mind politikai, mind gazdasági téren függetlenebbek lettek. Afrika fejlődése gőzerővel halad, nem utolsósorban az új intézmények, mint a NEPAD (Új Partnerség Afrika Fejlesztéséért) és az Afrikai Szakértői Értékelési Mechanizmus színre lépésének köszönhetően. Európa már régóta nem Afrika egyetlen és kizárólagos partnere a pénzügyi és politikai támogatás tekintetében. Más országok is nagyon határozottan kezdenek befolyást gyakorolni Afrikában és Afrikára: vessenek csak egy pillantást például Kínára. Többé már nem vehetjük magától értetődőnek Afrikához fűződő kapcsolatunkat.

Elnök asszony, a jelentés három szakpolitikai területet emel ki: a békét és biztonságot, a felelősségteljes kormányzást, valamint a gazdasági növekedést és az emberekre irányuló befektetéseket. Ami az európai szakpolitikai területeket illeti, a jelentés a fejlesztési tevékenységek és egyéb területek – például kereskedelem, mezőgazdaság és migráció – közötti nagyobb összhang fontosságára hívja fel a figyelmet. Az Európai Unió fejlesztési politikája csak akkor válhat eredményesebbé és hatékonyabbá, ha Európa következetesebb, jobban összehangolt módon kezeli a támogatásokat és javít a számviteli rendszerén.

A béke és biztonság komoly problémát jelent Afrikában. A jelentés kiemeli a konfliktusok megoldására irányuló integrált megközelítés fontosságát. E területen a legnagyobb figyelmet arra kell fordítani, hogy védelmet nyújtsunk az embereknek és segítsünk a konfliktusok megelőzésében és megoldásában, valamint az újjáépítésben. A felelősségteljes kormányzás, a működő jogállam és a stabil demokrácia nyilvánvalóan feltétele a stabilitásnak és a fejlődésnek. A kapacitásépítés e területeken elengedhetetlen. Támogatjuk a Bizottság e területre vonatkozó törekvéseit.

Elnök asszony, a második EU-Afrika csúcstalálkozóra hétéves szünet után decemberben Lisszabonban kerül sor. A közös EU-Afrika stratégiáról és a cselekvési tervről ott születik majd döntés. Sok minden forog kockán és érdekünk, hogy a csúcstalálkozó sikeres legyen. Továbbá – bár a zimbabwei helyzet nagyon aggasztó – nem szabad elfelejtenünk, hogy ez egy EU-Afrika csúcstalálkozó lesz, nem pedig egy EU-Zimbabwe csúcs, hogy egy emberközpontú megközelítés a cél, nem pedig egy elnökközpontú partnerség.

Nagyon jónak tartom, hogy az Európai Parlament és a Pánafrikai Parlament lehetőséget kap, hogy kinyilvánítsa a parlamentek véleményét a közös stratégiáról. A Pánafrikai Parlament és a mi Parlamentünk küldöttsége múlt héten találkozott, hogy előkészítsenek egy közös nyilatkozatot. Remélem, hogy az elnökeink a csúcstalálkozón át tudják ezt adni a kormányfőknek.

Elnök asszony, természetesen erről még sokkal többet lehetne mondani, de látom, lejárt az időm, ezért most befejezem. Előbb azonban még megköszönöm a kollégáimnak és a Bizottságnak a rendkívül gyümölcsöző együttműködést.

 
  
MPphoto
 
 

  Manuel Lobo Antunes, a Tanács soros elnöke. − (PT) Elnök asszony, biztos úr, hölgyeim és uraim, előadó asszony! Európa, Afrika és a világ sokat változott az elmúlt évtized során. Európa immár 27 államot tömörít, olykor rendkívül sokféle külpolitikai prioritásokat és megközelítéseket összefogva. Bár az Európa által Afrika rendelkezésére bocsátott fejlesztési támogatás mennyisége láttán nem tisztességes azt mondani, hogy Afrikát elhanyagoltuk, az Európa és Afrika közötti kapcsolatban azonban mégis beszélhetünk egy stratégiai vákuumról. Az elmúlt években e vákuum negatív következményei szemmel láthatóbbá váltak. Az Európai Unió és a tagállamok most elismerik, hogy új szintre kell emelni az Afrikához fűződő kapcsolatokat, és a második EU-Afrika csúcstalálkozó a legjobb pillanat arra, hogy e vágyuknak hangot adjanak.

Több különböző ok is igazolja az Európai Unió és Afrika közötti kapcsolatok fontosságának új keletű elismerését: annak széleskörű felismerése, hogy valamennyi globális kihívás – mint a béke és biztonság vagy a nemzetközi kereskedelem – a nemzetközi közösség összehangolt cselekvését igényli, ez pedig igazolja az új együttműködési formák kialakulását; megoldás keresése az Európát és Afrikát egyaránt érintő problémákra, főként az éghajlatváltozás hatásaira; az energiaforrások vagy migrációs folyamatok kezelése; Afrika óhaja a közös problémák együttes megoldására és a nemzetközi környezet konkrét geopolitikai változásaihoz való alkalmazkodás szükségessége.

Az EU és Afrika közötti új kapcsolatot részletesen kifejtik azok a dokumentumok, melyek remélhetőleg elfogadásra kerülnek a decemberi csúcstalálkozón, ezek az alábbiak: a közös EU-Afrika stratégia, annak első cselekvési terve és – reményeink szerint – a lisszaboni nyilatkozat. E dokumentumok tükrözik az Európa és Afrika közötti kapcsolat sajátos jellegét. Olyan megközelítést tartalmaznak, amely egyrészt támogatja a többoldalú csatornákat, másrészt pedig egységesebb módon kívánja kezelni a kapcsolat különböző elemeit. Ez a megközelítés adja azt a különbséget, melyre az Unió rámutathat, főként a többi nemzetközi szereplővel való összehasonlításkor. Mind a csúcstalálkozó, mind az elfogadandó dokumentumok előkészítésének módja tükrözi, hogy az Unió globális stratégiai partnernek tekinti Afrikát. Míg a 2005-ben elfogadott EU-Afrika stratégia csak az Unióra nézve kötelező, az új stratégia – amely első alkalommal közös stratégia – és a cselekvési terv az afrikai partnereinkkel folytatott közös munka eredménye.

A csúcstalálkozó dokumentumain a kezdetektől fogva szakértők közös csoportja dolgozott egy olyan folyamat keretében, amely mind Afrika, mind Európa nem kormányzati szereplőit és civil társadalmát is bevonta, és reméljük, hogy azokat október 31-én tartandó találkozóján aláírja majd az EU-Afrika miniszteri trojka. A közös stratégia és az első cselekvési terv így közös munka eredménye. Ennek következtében jelenlegi megszövegezésük sok olyan aggodalmat és javaslatot is tükröz, illetve megválaszol, melyek szerepeltek Martens asszony jelentésében, amely egyértelműen teljes és mindenre kiterjedő.

A közös stratégiában és a cselekvésiterv-tervezetben egyaránt felfedett, az Európai Unió és Afrika közötti partnerségeknek közös érdeket jelentő kérdésekkel kell foglalkozniuk. Alapvető kritériumként arra kell törekedniük, hogy növeljék a jelenlegi együttműködés és politikai párbeszéd értékét és – véleményünk szerint – hogy biztosítsák, hogy a partnerség pozitív hatással van az európai és afrikai polgárok mindennapi életére. Az általunk kialakítani akart partnerségek a két fél által vállalt kötelezettségek egyensúlyát is biztosítani kívánja, amely megváltoztatja majd az Unió és az AKCS-országok (afrikai, karibi és csendes-óceáni) közötti kapcsolat egyoldalú és támogatásalapú logikáját.

A tapasztalat azt is megmutatta, hogy a politikai kötelezettségvállalások végrehajtó és ellenőrző mechanizmusokat igényelnek ahhoz, hogy a jó szándéknál több eredményt hozzanak. A csúcstalálkozók között, a két bizottság és a miniszteri trojka rendszeres találkozóival párhuzamosan van most lehetőség arra, hogy kiegészítő szakminiszteri ülésekre kerüljön sor, amikor alkalmas. Az Unió és Afrika közötti kapcsolatban azonban valódi változás csak akkor következhet be, ha a folyamatot különböző más szereplők is tényleg megértik.

Ennek kapcsán informális közös szakértői csoportokat szeretnénk létrehozni az egyes partnerségek végrehajtását segítendő. E csoportokban a részvétel nyitott számos érintett számára: európai és afrikai parlamentek, helyi hatóságok, európai és afrikai civil társadalmak, afrikai szubregionális szervezetek, kutatóintézetek, szakosodott nemzetközi szervezetek és intézetek és a magánszféra. Ugyanakkor a Pánafrikai és az Európai Parlament közötti együttműködést és párbeszédet kiterjesztjük, és ezen intézmények a közös stratégia és cselekvési terv végrehajtási csatornájaként is működnek majd.

Bár ilyen mély változások nem állnak be egyik pillanatról a másikra, a két kontinens közötti kapcsolatok változását illetően válaszúton vagyunk. Az előttünk álló kihívást az jelenti, hogy teljesen ki tudjuk-e használni ezt a lehetőséget azáltal, hogy elkezdjük az Unió és Afrika közötti párbeszédre vonatkozó új stratégiai elképzelést megvalósítani. E célra összpontosítva tartjuk meg a következő EU-Afrika csúcstalálkozót decemberben Lisszabonban, abban bízva és tudva, hogy meg kell történnie annak, amit csinálunk.

 
  
MPphoto
 
 

  Louis Michel, a Bizottság tagja. – (FR) Elnök asszony, hölgyeim és uraim, először is szeretném elismerésemet és köszönetemet kifejezni Martens asszonynak e felettébb kiváló jelentésért, amely sok különböző kérdést érint és számos hasznos ötletet kínál és amely a Parlament hozzájárulásaként bizonyosan ihletet ad azt illetően, hogy mi is az a téma, amely valóban lényeges és új megközelítést igényel az Unió és Afrika közötti kapcsolatok terén.

Amint mindannyian jól tudják, 2007 különleges év lesz az Európa és Afrika közötti kapcsolatok jövője szempontjából. Öt évvel a 2003-as lisszaboni csúcstalálkozóról szóló jelentés után és nem kevesebb, mint hét évvel az első Afrika-Európa csúcstalálkozó után – melyre 2000-ben került sor Kairóban – úgy tűnik, hogy új alapokra helyezve e kapcsolatot sürgősen felül kell vizsgálnunk azt. Afrika alapos változáson ment át az elmúlt években, és az egész kontinenshez tartozó intézményi struktúrát alakított ki, amely sok tekintetben hasonlít a miénkhez. Az új intézménynek, vagyis az Afrikai Uniónak meg kell erősödnie és szilárdulnia. Ez az intézmény nagyratörő politikákat dolgozott ki a kontinens számára olyan döntő fontosságú területeken, mint a társadalmi-gazdasági fejlődés, a béke és biztonság, valamint a felelősségteljes kormányzás, és ezen elemek mindegyike egyértelműen megérdemli, hogy támogassuk és elismerjük.

Afrika mostanra tagadhatatlanul nemzetközi szereplővé vált. Gondolok itt – ahogy Martens asszony is említette – a nemzetközi közösséggel fennálló kapcsolatainak sokszínűségére, Kína új szerepére és az afrikai beruházási projektekre gyakorolt hatására. Továbbá természetesen gondolok a globális kihívásokra, melyekkel Afrikának – mint a világ bármely más globális szereplőjének – szembe kell néznie, vagyis az éghajlatváltozásra, az energiaellátás kérdésére, a multilaterális intézmények reformjára, a világjárványok veszélyére, az elvándorlásra stb., és nyilvánvaló, hogy Afrikának hallatnia kell a hangját, nyomást kell gyakorolnia és – ami a legfontosabb – követelnie kell az őt megillető jogokat. Hiszen végül is a most felsorolt globális kihívások ránk minket is érintenek. Valamennyi kihívás és probléma mindkettőnket érint, sőt, segítenek rávilágítani Európa és Afrika egymásra utaltságára. Mivel ugyanaz a sorsunk.

Egy fokozottan politikai jellegű közös stratégia nagy hatással lehet Afrikára és Európára is, valamint – mondjuk ki – a világ többi részére. A két kontinensnek ezért sürgősen új keretrendszert kell kidolgoznia és számos új eszközre kell szert tennie, hogy az Unió és az Afrikai Unió közötti párbeszédet jóval magasabb szintre emeljék. Az elmúlt hónapok során az afrikai partnereinkkel együtt kidolgozott közös EU-Afrika stratégiának rendelkeznie kell erről a keretről. Ez azonban nem azt jelenti, hogy hátat fordítunk a szolidaritáson alapuló hagyományos kapcsolatnak. Ehelyett minőségi ugrást teszünk, amely által az EU és Afrika közötti kapcsolatok új korszakba lépnek, amelyben két egyenlő jogokkal és egyenlő felelősséggel rendelkező partner működik együtt.

E kérdéseket megfelelően tárgyalja a jelentés, és csak támogatni tudom a Parlament javaslatait, melyek a stratégia és az abból fakadó cselekvési tervek végrehajtásának ellenőrzésére és támogatására vonatkoznak. E tekintetben a közös EP-PAP (Pánafrikai Parlament) küldöttség felállítását döntő fontosságúnak tartom kiépítendő intézményi szerkezet befejezése szempontjából. Ehhez hozzátenném a fent említett két intézmény elnökeinek rendszeres találkozóit, a tárgyalások közös szervezését, valamint az elért előrehaladást részletesen ismertető politikai jelentések közös elkészítését. Mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy fenn tudjuk tartani a folyamat lendületét és hogy meg tudjuk adni hozzá azt a politikai erőt, amelyre a sikerhez szükség van.

Tisztában vagyunk vele, hogy ez a megközelítés azt igényli, hogy az Afrikai Unió hozzon létre szilárd és stabil intézményeket és olyan szerveket, melyek képesek lesznek cselekedni és a mi szerveinkkel együtt dolgozni. Ezt szem előtt tartva kell továbbra is támogatnunk az Afrikai Uniót intézményei átalakításában és megerősítésében. E kötelezettségvállalás korai megerősítéseként örömmel jelentem be, hogy a Pánafrikai Parlament által javasolt első cselekvési tervet 275.000 euró összegben finanszírozza az intézményi támogatási program, melyet jelenleg a kilencedik Európai Fejlesztési Alap finanszíroz. Ez volt az egyik fő kérdéses ügy, melyről Borrell beszélt nekem.

Remélem, hogy ez a kezdeti finanszírozás lehetővé teszi, hogy a Pánafrikai Parlament teljes mértékben részt vegyen az Önök kezdeményezésében, mely egy közös parlamenti esemény szervezésére irányul a decemberi lisszaboni csúcstalálkozót megelőzően, mivel így az Önök munkáját a csúcstalálkozón be lehet mutatni az államfőknek.

Végül – amint már számos alkalommal mondtam – a két kontinens civil lakosságának és az őket képviselő választott országgyűlések részvétele és kötelezettségvállalása nélkülözhetetlen tényező egy Európa és Afrika közötti eredményes párbeszéd és együttműködés sikerében. Néha talán hajlamosak vagyunk elfelejteni, de 1,5 milliárd ember közös sorsáról beszélünk, és a most kialakuló partnerségnek ők a legfontosabb szereplői.

Martens asszony, teljesen egyetértek Önnel, hogy koordinációra van szükség; ezért tettünk javaslatot a magatartási kódexre, amely biztosítaná a jobb munkamegosztást a különböző adományozók között, ami nagyobb összhangot jelent. Úgy gondolom, hogy e téren következetesek voltunk, mivel – amint tudják – a tizedik Európai Fejlesztési Alapban külön pénzügyi keretet hoztunk létre a kormányzás számára, amely az afrikai partnereinkkel kialakítandó politikai párbeszéd egyik és egyértelműen nagyon fontos eleme. Ami a gazdasági partnerségi megállapodásokat (EPA) illeti, nem kétlem, hogy a felszólalásaik után kell majd kérdésekre válaszolnom e témáról. Ezért szeretném most megspórolni a válaszomat az Önök felszólalásaira, hogy ne beszéljek most túl sokat és így ne vegyek el túl sok időt.

Az utolsó kérdésre, melyről szólni szeretnék, már a Tanács soros elnöke is rávilágított: ez pedig az EU-Afrika csúcstalálkozó tagadhatatlan fontossága. Ideje egy ilyen eseményt megrendezni, mivel a lendület megvan, és a cél a célkitűzések terén elérendő változás. Bizonyos tekintetben a két kontinens közötti kapcsolatok jellegének megváltoztatása a cél. Magunk mögött kell hagynunk a hagyományos – akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy elkoptatott – kapcsolatot, ezt a kedvezményezett és donor, vagy donor és kedvezményezett közötti meglehetősen régi partnerséget, és egy jóval politikaibb jellegű társulás felé kell elindulnunk, amely két egyenlő jogokkal és felelősséggel rendelkező fél között jön létre. Véleményem szerint ez sokkal fontosabb. Most tehát befejezem, és biztos vagyok benne, hogy miután alkalmuk nyílt feltenni nekem konkrétabb kérdéseket, visszatérek még ezek közül néhány kérdésre.

 
  
MPphoto
 
 

  Michel Rocard, a Külügyi Bizottság véleményének előadója. – (FR) Elnök asszony, soros elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim! A Külügyi Bizottság, melyet én képviselek előadóként, támogatja valamennyi törekvést. A bizottság nyugtalan aggódik Afrika miatt és támogat mindent, ami itt elhangzott. Csak azt szeretné tudni, vajon valóban elég merészek vagyunk-e a feladathoz.

Amit nem írhatunk le – bár a jelentésünk sugallja és én kimondhatom –, az, hogy Afrika kapcsán rengeteg politikailag korrekt és fullasztó képmutatástól kell megszabadulnunk, mielőtt valóban el tudjuk érni a céljainkat. Azzal kapcsolatban, hogy azzal segítsük elő Afrika fejlődését, hogy termékeinek hozzáférést biztosítunk a piacainkhoz, nem szabad elfelejtenünk, hogy mintegy negyven afrikai országnak nincs mit exportálnia. Ez a szlogen egészen egyszerűen tisztességtelen. Egyetlen afrikai ország sem önellátó az élelmiszerek terén. Importra szorulnak ahhoz, hogy enni tudjanak, míg az itteni vagy brazíliai export elpusztítja a helyi önellátó gazdálkodást. Segítenünk kell Afrikának, hogy meg tudja magát védeni. Ezt az üzenetet ismételtük meg a jelentésben.

A korrupció természetesen pusztító csapásként fejti ki hatását Afrikára. E probléma mégis járványként terjed a rendkívül szegény országokban. Ezért a nagy halakkal kell kezdenünk és rájuk kell összpontosítanunk. Ez a szokásos közismert gyanús személyeket jelenti, még akkor is, ha miniszterek és azok keverednek megvesztegetési ügyekbe, akik a mi oldalunkon állnak. A kismértékű korrupció csak a gazdasági fejlődéssel tűnik majd el. Ne kezdjük el ugyanazokkal a dolgokkal vádolni őket, melyeket mi követtünk el néhány évszázaddal ezelőtt, mivel a mi terjeszkedésünk és fejlődésünk is a korrupción alapult.

Végül, diktatúrából nem lehet demokrácia, még a kereskedelem és a külföldi segély segítségével sem. Azonban felvilágosult zsarnoksággá válhat. A kínzás és emberrablások felszámolásának, a szólásszabadság engedélyezésének, a bíróságok függetlenségének és a rendőrség bíróság általi ellenőrzésének mind elsőbbséget kell élveznie a pluralista választásokkal szemben, melyeket csak azért tartanak, hogy a Nyugat kedvére tegyenek, miközben állandó jelenség az emberrablás, az újságírók és választási jelöltek meggyilkolása. Az általunk megszabott feltételeknek számításba kell venniük e tényezőket. Még sok mindent lehetne mondani erről a témáról.

 
  
MPphoto
 
 

  Filip Kaczmarek, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – (PL) Elnök asszony, biztos úr, Martens asszony kiváló jelentést készített, amelyet a Fejlesztési Bizottság egyhangúan elfogadott. Először történik meg, hogy Afrika és Európa lassan partnerség keretében kezd együtt dolgozni és közös megközelítést alakít ki, hogy ezzel segítsék elő az afrikai kontinensen mindenhol a demokrácia fejlesztését, a fejlődés támogatását és a béke és biztonság megerősítését. Osztom a Tanács és a Bizottság képviselőinek reményét, hogy e jelentés jó ihletforrás lesz a lisszaboni EU-Afrika csúcstalálkozóra való előkészületben. A jelentés sok rendelkezése és főként azok végrehajtása döntő fontosságú lesz az Európa és Afrika közötti kapcsolatok fejlődése szempontjából. Nehéz lesz előrelépést elérni a kölcsönös kapcsolatainkban anélkül, hogy javítanánk számos uniós szakpolitika – például a kereskedelem-, a fejlesztési, a környezetvédelmi, az agrár- és a migrációs politika – összhangját.

A múltbeli döntések és kötelezettségvállalások tiszteletben tartása szintén fontos. 2005-ben az Európai Unió Tanácsa úgy döntött, hogy legalább 50%-kal több fejlesztési segélyre szánt forrást juttat az afrikai országoknak. Az én országomban, Lengyelországban a fejlesztési támogatás jelentősen nőtt az elmúlt években. A nehézséget az jelenti, hogy tavaly az összes lengyel kétoldalúan nyújtott segélynek alig 1,4%-át kapta Fekete Afrika. Az, hogy bizonyos tagállamok lassan ratifikálták a felülvizsgált Cotonoui Megállapodást és a 10. Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó belső megállapodást, aggodalomra ad okot. A dolgok jelenlegi állása szerint csupán az uniós tagállamok fele ratifikálta az AKCS-országokkal (afrikai, karibi és csendes-óceáni országok) kötött partnerségi megállapodást, mely 2008. január 1-jén lép életbe.

Ha a teljes ratifikáció nem történik meg, nagyon nehéz lesz folytatni az afrikai programokat és az Afrika támogatására irányuló tervek csak papíron léteznek majd. Ezért arra buzdítom képviselőtársaimat, hogy gyakoroljanak nyomást nemzeti parlamentjeikre és kormányaikra, hogy biztosítsuk a felülvizsgált Cotonoui Megállapodás ratifikációját.

 
  
MPphoto
 
 

  Alain Hutchinson, a PSE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök asszony, soros elnök úr, biztos úr, az Európai Parlament Szocialista Képviselőcsoportja mindig határozottan támogatta azt az elvet, hogy a közvetlenül érintett népeknek kell irányítania a fejlesztési stratégiákat, mivel ez azt jelenti, hogy a prioritásokat valóban figyelembe veszik.

E jelentésben természetesen kihangsúlyoztuk, hogy a nemzeti parlamenteknek és a civil társadalomnak részt kell vállalnia az új EU-Afrika stratégiában. Ez a részvétel nagyrészt hiányzik az egy újfajta stratégiai partnerséget kialakító új stratégia jelenleg folyó előkészítéséből. Ezt sürgősen helyre kell hoznunk. E tekintetben nagyon üdvözöljük a portugál elnökség kezdeményezését, hogy a decemberi lisszaboni csúcstalálkozón vegyenek részt az Európai és a Pánafrikai Parlament küldöttségei. Reméljük, hogy ez nemcsak egy jelképes gesztus.

Kitartottunk amellett is – és Martens asszony épp most említette ezt –, hogy valódi összhangra van szükség a különböző európai politikák között. Ez azt jelenti, hogy például a kereskedelem-, agrár-, halászati és bevándorlási politikánk részeként elfogadott intézkedéseknek különösen figyelembe kell venniük bármilyen hatást, amely érintheti a fejlődő és főként az afrikai országok fejlődését.

Arra is emlékeztetünk, hogy az Európai Unió ígéretet tett, hogy minden tőle telhetőt megtesz a Milleniumi Fejlesztési Célok megvalósításáért és hogy minden lépést megtesz a szegénység felszámolásáért. Ezt szem előtt tartva kitartunk amellett, hogy az új EU-Afrika stratégiának világosan tartalmaznia kell a kötelezettségvállalásokat és részleteznie kell a konkrét intézkedéseket, melyek biztosítják, hogy e kötelezettségvállalásokat Afrika kapcsán betartsák.

A gazdasági partnerségi megállapodások kapcsán álláspontunk nagyon egyértelmű: semmiképp – sem ideológiai, sem bármilyen más alapon – nem ellenezzük olyan megállapodások aláírását, melyek megerősítik egy olyan partnerség feltételeit, mely előnyös mind az európaiaknak, mind az AKCS-országok (afrikai, karibi és csendes-óceáni országok) lakosainak. Azonban minden olyan megállapodást határozottan ellenzünk, amely az aláírás után az afrikai népeket a jelenleginél kedvezőtlenebb helyzetbe taszítja. Ez az általunk benyújtott módosítás célja.

Végezetül szeretnék rámutatni, hogy a dolgok jelenlegi állása mellett még mindig nem ismerjük a lisszaboni csúcstalálkozón előterjesztendő szöveget. Önök tájékoztattak minket arról, hogy a szóban forgó dokumentum jelenleg kidolgozás alatt áll. Ezért nagyon kell ügyelnünk rá, hogy a dokumentum megszövegezésekor hogyan lesznek figyelembe véve a jelentésünkben foglalt ajánlások és természetesen fenntartjuk a jogot, hogy amint a szöveget megismerjük, annak megfelelően reagáljunk.

 
  
MPphoto
 
 

  Johan Van Hecke, az ALDE képviselőcsoport nevében. (NL) Elnök asszony, hölgyeim és uraim, Maria Martens jelentése számos érdekes ajánlást tartalmaz, bár be kell vallanom, hogy a képviselőcsoportomnak némi problémát okoz a háttérben rejlő meglehetősen negatív hozzáállás és az, hogy a jelentés nem nyújt egyértelmű és következetes elképzelést a jövőre vonatkozóan.

Hét évvel az első kairói csúcstalálkozó után a portugál elnökség a Bizottsággal együtt egy új EU-Afrika stratégiát próbál meg kidolgozni őszintén arra törekedve – és ezt tényleg így gondolom –, hogy elszakadjanak a régi donor-kedvezményezett modelltől. A csúcstalálkozó megtörténte rendkívül fontos, és nemcsak negatív okoknál fogva, nemcsak Kína egyre növekvő befolyására való nyugtalan reakció gyanánt.

Épp ellenkezőleg, mindkét fél egyre inkább felismeri, hogy Európa és Afrika többé már nem egymás kizárólagos preferenciális partnerei, és ez egyedülálló lehetőséget nyújt arra, hogy egy teljesen új, kiegyensúlyozottabb kapcsolatot alakítsanak ki. Első látásra az Európa és Afrika közötti víz egyáltalán nem tűnik mélynek. Afrika számára elengedhetetlen, hogy valamennyi új partnerség elszakadjon a hagyományos segélyfüggőségtől, valamint a jótékonyság és feltételrendszerek kultúrájától. Egyre hangosabbak a nagyobb iparosítást, a magánszektor nagyobb fejlődését és a tudásalapú gazdaságba irányuló több beruházást követelő hangok.

Afrika – szerencsére – annak is egyre inkább tudatában van, hogy mindenekelőtt maguk az emberek felelősek saját problémáik megoldásáért. Európának most egyértelművé kell tennie, hogy támogatja ezeket az ígéretes fejleményeket, anélkül, hogy beleesne a paternalizmus és beavatkozás csapdájába. Az EU és Afrika közötti bármely jövőbeli partnerségnek elengedhetetlenül a kölcsönös elszámoltathatóság elvén kell alapulnia. E tekintetben a mezőgazdasági szubvenciók feltétel nélküli eltörlése minden más lépésnél nagyobb mértékben erősítheti meg az EU hitelességét afrikai barátai körében.

 
  
MPphoto
 
 

  Brian Crowley, az UEN képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony, szeretném megköszönni a Tanács soros elnöke és a biztos úr felszólalását, de előadónk, Martens asszony munkáját, mivel valójában egy az Európai Unió és Afrika közötti új partnerséggel, egy új megállapodással foglalkozunk. Gratulálok a Tanácsnak a decemberi EU-Afrika csúcstalálkozó kezdeményezéséhez, és remélem, hogy a csúcstalálkozó nem azon múlik majd, hogy egy személy részt vesz-e.

Túl nagy a tét az Európa és Afrika közötti kapcsolatot illetően ahhoz, hogy Robert Mugabe jelenléte vagy hiánya meghatározó legyen. Mindannyian ismerjük és kritikával illetjük Robert Mugabe tetteit Zimbabwében. Mindannyian védelmünkbe vesszük a zimbabwei demokratikus intézmények és mozgalmas jogait, és felszólítunk e demokratikus jogok védelmére, azonban ez nem gátolhatja a megfelelő fejlődést és munkát, melynek az Európai Unió és Afrika egésze között kell végbemennie.

A kormányzásra, a fejlesztési segélyre és főként a szabad kereskedelemre vonatkozó kérdések életbevágóan fontosak Afrika jövőbeli fejlődése szempontjából. A fejlesztés terén az Európai Unió a legnagyobb donor a világon. Az én országom, Írország az egy főre eső érték alapján a hatodik legnagyobb donor a világon. A segélynek azonban nem arról kell szólnia, hogy mit kapunk cserébe. Arról kell szólnia, hogy az embereknek szabadságot adunk, hogy felszabadítsák magukat, hogy kereskedelemmel oldják meg a nehézségeket, hogy oktatást, egészségügyet és infrastruktúrát építsenek ki, hogy ezáltal biztosítsák, hogy a jövőben többé ne kelljen segélyre támaszkodniuk, ne függjenek tőle.

Kína szerepvállalásával is kell foglalkozni, mivel Kína nem hisz úgy a kormányzásban, a korrupciótól való mentességben, a nyitottságban és átláthatóságban, mint Európa. Tudomásul kell vennünk Kína befolyását a fejlődő világban. Köszönöm a szót, elnök asszony.

 
  
MPphoto
 
 

  Marie-Hélène Aubert, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök asszony, a bejelentett szándékok ellenére nem igazán mondhatjuk el, hogy új elemekkel gazdagodtak volna az elmúlt hónapokban az Európai Unió és Afrika közötti partnerségről folyó viták. A békének és a jogállamiságnak természetesen abszolút elsőbbséget kell élveznie; az Unió egyre nagyobb szerepet vállal e téren és ezt csak örömmel lehet fogadni. Gondoskodnunk kell róla, hogy például a választások megszervezéséhez juttatott támogatást figyelemmel kövessük és alaposan ellenőrizzük, hogy az érintett közösségek lássák, milyen gyakorlati haszonnal járhat mindennapi életükben a demokrácia.

A többi intézkedésről az a véleményem, hogy mindent egybevetve az Európai Unió javaslatai meglehetősen tipikusak, valahol a felelősségteljes kormányzás és a szabad kereskedelem támogatása között helyezkednek el, és a gazdasági fejlesztésre és az egészségügyi ellátásra helyezik a hangsúlyt. Míg azonban égető kérdések várnak megoldásra, ezen EU-Afrika stratégiák – véleményünk szerint – nem foglalkoznak két döntő fontosságú problémával. Az első az élelmiszerellátás biztonsága, melyet az alapvető élelmiszerek – főként a gabona – árának emelkedésével, a bioüzemanyagok fellendülésével és a mezőgazdaság szükséges védelmével és fejlesztésével összefüggésben kell látni, bár a következő Európai Fejlesztési Alap – mint a legtöbb afrikai kormány – költségvetésének csak kis százalékát különítette el e célra. Nemrég még a Világbank is kihangsúlyozta, hogy újra át kell gondolni ezt a területet, és ez már jelent valamit. Az élelmiszerellátás kérdése mostanra abszolút kritikussá vált, csakúgy, mint a kis gazdálkodók jövője, akiket túl gyakran hanyagolnak el a fejlesztési segélyekre vonatkozó politikák.

A második döntő fontosságú probléma az, hogy – amint tudják – Afrika rendkívül gazdag természeti erőforrásokban, melyekből az afrikai emberek sajnálatos módon nem tudnak profitálni, hiába szökött nagyon magasra ezen áruk ára. Valamennyi nagy gazdasági hatalom – az olyan feltörekvő országokkal együtt, mint Kína – sietve próbálja rátenni a kezét ezekre az erőforrásokra, melyek egyre ritkábbak. Ez a modernkori aranyláz, ez az alapanyagéhség rendkívül durva társadalmi és környezeti hatásokkal jár és tovább táplálja a háborúkat és a korrupciót.

Mindennek fényében az Európai Unió elméleti síkon, akár szinte angyali hangon beszél, miközben végig Afrika természeti erőforrásainak kizsákmányolásával van elfoglalva. Hogyan ésszerűsítjük, kezeljük és osztjuk meg az e tartalékokhoz való hozzáférést úgy, hogy az érintett közösségek valóban hasznát lássák, anélkül, hogy a környezetükben vandál pusztításnak lennének tanúi? Ez nagy kérdés, melyet az EU-Afrika stratégiának komolyabban kell vennie, mivel az ágazat eseményeinek sebességét látva semmiképp sem tudjuk elkerülni.

 
  
MPphoto
 
 

  Luisa Morgantini, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (IT) Elnök asszony, hölgyeim és uraim, hálás vagyok Martens asszonynak, főként azért, ahogy együtt tudtunk dolgozni a bizottságban, a figyelméért és a felmerült eltérésekért, a köztünk levő különbségekért, de úgy gondolom, hogy az eredmény – néhány ponttól eltekintve – nagyon jelentős.

Az Európai Unió és Afrika közötti kapcsolatok sokat fejlődtek a 2000. évi Kairói Nyilatkozat óta. Sok változás történt Afrikában, e sokszínű és háború sújtotta kontinensen. Előrelépést jelentett az Afrikai Unió, az egység a sokszínűségben mottójú politika létrejötte.

A Pánafrikai Parlament elfogadta az „egy Afrika, egy hang” mottót. Az afrikai társadalmi mozgalmak elevenek és éppen azt követelik, amiről Öger úr beszélt az imént. Elevenek, hálózatokat alkotnak és nagy figyelmet kaptak a Nairobiban megrendezett Szociális Világfórumon. Valódi előrelépést jelent az is, hogy nem egy európai Afrika-politika született meg, hanem egy közös afrikai és európai partnerségi politika.

A Pánafrikai és az Európai Parlament találkozói, valamint e két intézmény jelenléte a lisszaboni csúcstalálkozón megvalósítja a gyakorlatban, amit hiányoltunk a dokumentumból, vagyis e Parlament szerepét. Nemcsak egy szerepet kérünk, hanem azt is, hogy azt a gyakorlatban megvalósíthassuk, és azt gondolom, hogy Louis Michel támogatása – nyilvánvalóan a portugál elnökségével együtt – rendkívül fontos. Mindazonáltal véleménykülönbségeink világosak.

A stratégia különböző szempontjai fontosak, de koherens politikákkal kell azokat előrevinnünk, és itt a fegyvereladásokra és –kereskedelemre utalok. Ezért ezen az úton kell továbbhaladnunk, tudva, hogy az út nehézségekkel van tele.

 
  
MPphoto
 
 

  Kathy Sinnott, az IND/DEM képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony, az oktatás a nyomorból a reménybe vezető híd. A modern társadalomban az oktatás a mindennapi élet eszköze. Gát a szegénység ellen és a fejlődés építőeleme. Így jellemezte Kofi Annan a stratégiát a millenniumi célokban, melyek hasonlóak az Unió Afrikára vonatkozó fejlesztési stratégiájának céljaihoz. Az oktatást a kereskedelem mellé helyezi mint a kontinens fejlődésének kulcsát.

Ennek ellenére az Unió olyan gazdag államokhoz kíván csatlakozni, mint az Egyesült Államok, Ausztrália, Kanada és Új-Zéland a képzett és tanult afrikaiak és ázsiaiak módszeres exportjában.

Frattini biztos úr a múlt hónapban bejelentette, hogy azt biztosítandó, hogy Európa megkapja „a gazdaság által igényelt migránsokat”, az elkövetkezendő 20 év során Európa 20 millió képzett munkást importál e kontinensekről az amerikai zöldkártya-rendszerhez hasonló kékkártya-rendszeren keresztül. Bár hasznunkra lesz, hogy a képzett munkások állandó utánpótlása segít betölteni az idősödő munkaerő által hagyott űrt, ez a fajta agyelszívás pusztító hatással lesz Afrika szegény és alulfejlett országaira.

Európa részt vesz az afrikai szegények megkopasztásában is. A gyermekek jelentik országaink jövőjét, az Unió fejlesztési alapjai mégis rendszeresen jövőbeli afrikaiak kiküszöbölését célzó népességszabályozási programokhoz kötik a támogatást.

Az Unió demográfiai zöld könyve egyértelműen kimondja, hogy a népesség növekedése nélkül nincs gazdasági növekedés. Jelenleg Afrika az egyetlen kontinens, amelyen a születések aránya meghaladja az népességszám szinten tartásához szükséges szintet. Ha tartjuk magunkat a millenniumi céljainkhoz és ha betartjuk az ígéreteinket, Afrika ebben az évszázadban a világ egyik vezető hatalmává emelkedik.

 
  
MPphoto
 
 

  Koenraad Dillen, az ITS képviselőcsoport nevében. – (NL) Elnök asszony, tagadhatatlan, hogy e jelentés részletesen leírja az afrikai kontinens sok problémáját és az Európai Unió és Afrika közötti partnerséget érintő különböző kihívásokat. Azonban – bár felettébb megbízom az előadó szakértelmében a fejlesztési politika terén – úgy gondolom, hogy a jelentés nem helyez elegendő hangsúlyt Afrika problémáinak alapvető okára és nem ad választ a legalapvetőbb kihívások némelyikére.

Politikailag talán nem korrekt ezt kimondani, de ez a helyzet. A jelentés állításaival ellentétben Afrika és az Európai Unió jelenleg nem gondolkozik ugyanúgy a demokrácia fejlődéséről, a felelősségteljes kormányzásról és az emberi jogokról. A kontinenst sújtó szegénység, éhínség, hiányzó biztonság és társadalmi-gazdasági problémák – melyek helyesen szerepelnek a jelentésben – fő oka a nagyon rossz és korrupt rendszerekben keresendő, melyek egyáltalán nem törekszenek a felelősségteljes kormányzás, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartására.

Senki sem vitatja például, hogy Robert Mugabe bűnöző, aki térdre kényszerítette az országát és rettegésben tartja a saját népét. Mégis mit mondanak Dél-Afrika fejlődő országai? Hogy a választások megfelelően zajlottak le és hogy a nyugati országok törődjenek a maguk dolgával. Én nagyon is kételkedem az ígéretekben, melyeket ugyanezek a vezetők tettek a felelősségteljes kormányzásra.

E jelentés helyesen szemléli a béke és biztonság kérdését. Az Oxfam szerint Afrikában, ahol számtalan nem demokratikus rendszer működik, a fegyverekre fordított összegek mindig magasan meghaladják az ezen országokba érkező fejlesztési segélyek összegét. Valamennyi probléma tehát ugyanarra az okra vezethető vissza.

Végezetül hadd mondjam el, hogy nem értek egyet a bevándorlásról szóló résszel, mivel attól tartok, hogy bárki, aki azt hiszi, hogy a körkörös migráció megállíthatja az afrikai agyelszívást és az Európára nehezedő bevándorlási nyomást, súlyosan becsapja saját magát e tekintetben.

 
  
MPphoto
 
 

  Michael Gahler (PPE-DE).(DE) Elnök asszony, szeretném megköszönni az előadónak ezt az alapos és átfogó jelentést. Az általános elvekről széleskörű konszenzus alakult ki itt a Parlamentben. A decemberi lisszaboni EU-Afrika csúcstalálkozó nem jöhet túl korán. Örömmel veszem, megállapodunk majd egy közös stratégiáról.

Az Európai Parlament álláspontja Mugabe elnök sajátos esete kapcsán évek óta ismert. Ez az ember azonban nem akadályozhatja meg, hogy az Európa és Afrika közötti kapcsolatokban új fejezetet nyissunk. Úgy vélem, elég európai kormányfőnek van világos és egyértelmű üzenete Mugabe úrhoz. Ezért kell jelen lennie és elviselnie az üzenet elhangzását.

A Pánafrikai Parlamenttel folytatott kapcsolatokért felelős küldöttség elnökeként hadd adjak hangot a parlamentek néhány a jövőbeli együttműködésre vonatkozó óhajának, melyekről a múlt héten állapodtunk meg Midrandban. Az afrikai parlamentek sokszor mellőzött intézmények. Papíron fontos alkotmányos szerepük van, saját kormányaik és a donorok – valóban – azonban nem veszik őket nagyon komolyan. Megfelelő forrásokkal, valamint a képviselők, a parlamenti adminisztratív munkatársak, a bizottságok és a csoportok tagjainak tartott sikeres és átfogó kapacitásépítés után ezek a parlamentek képesek ellátni igazi feladatukat, vagyis alapos politikai ellenőrzésnek alávetni a végrehajtó hatalmat. E forgatókönyv ellenállhatatlan vonzereje az is, hogy ezáltal helyi szinten is lennének legitim, alapos vizsgálatot végző szervek, és problémák felmerültekor az ő kritikájukat valószínűleg jobban elfogadnák, mint a külföldi donorokét.

Ezért arra sürgetem a Bizottságot, hogy a parlamenti kapacitásépítést célzottan építse be az országprogramokba, hogy néhány év múlva valóban annak lehessünk tanúi, hogy az afrikai politika a gyakorlatban nagyobb mértékben reagál az emberek igényeire, többek között a nemzeti parlamentek bevonásának köszönhetően.

 
  
MPphoto
 
 

  Alessandro Battilocchio (PSE).(IT) Elnök asszony, hölgyeim és uraim, szeretnék gratulálni Martens asszonynak a munkájához és elismerésemet kifejezni az Európai Unió és az Afrikai Unió politikai akaratához, amelynek célja egy olyan közös stratégia kialakítása, amely számos, mindkét közösség érdekét képező témát ölel fel: a biztonságtól a környezetvédelemig, a migrációtól a fejlődésig és az emberi jogok és a demokrácia támogatásáig.

Ahhoz, hogy e stratégia valóban eredményes legyen, az Uniónak mostantól kezdve építenie kell e partnerséget, a civil társadalom és a helyi parlamentek megfelelő bevonásával. Az Unió olyan kézzel fogható, mélyreható lépéseket kell előmozdítania, melyek célja az emberi jogok, a szólás- és gyülekezési szabadság, valamint a demokrácia elvének védelmezése, hogy az afrikai kontinens gazdasági és társadalmi fejlődése valóban fenntartható legyen és kiterjedjen az afrikai társadalom minden rétegére.

Továbbá más képviselőtársaimat ismételve én is szorgalmazom, hogy az Unió a lehető legerőteljesebben vállaljon kötelezettséget a Millenniumi Fejlesztési Célok elérésére, a foglalkoztatottakat tizedelő AIDS leküzdésére és olyan európai politikák kidolgozására, melyek valóban összhangban állnak a fejlesztési együttműködés szellemével, mindenekelőtt a nemzetközi kereskedelem összefüggésében.

 
  
MPphoto
 
 

  Danutė Budreikaitė (ALDE).(LT) Szeretnék gratulálni Martens asszonynak az Európai Unió és Afrika közötti kapcsolatok helyzetéről szóló jelentéséhez és a kapcsolatok javítására irányuló javasolt intézkedésekhez.

Sajnálatos, hogy még mindig Afrika a legszegényebb kontinens a világon. Az Unió és más országok által nyújtott nemzetközi segélyek ellenére a szegénység nem csökkent, sőt, tulajdonképpen nőtt. A millenniumi célokat még nem sikerült elérni.

Ez történik Afrikában, a világ természeti erőforrásokban leggazdagabb kontinensén. Ennek fő oka abban keresendő, hogy a nyersanyagokat a legalacsonyabb áron exportálják, míg a késztermékekért magas árat kell fizetni. A helyzeten a feldolgozóipar, a kis- és középvállalkozások fejlesztésével, új munkahelyek teremtésével és a regionális együttműködés ösztönzésével lehetne változtatni.

Nem fér hozzá kétség – amint arra rámutat a jelentés és ugyanezt teszi folyamatosan az Európai Parlament –, hogy az oktatás marad továbbra is az egyik döntő fontosságú tényező Afrika független gazdaságának fejlődésében.

Afrika jövőjével kapcsolatban szeretném megemlíteni a katonai konfliktusokat, melyek továbbra is sújtanak bizonyos területeket, például. Szudánt. Egyrészt e helyzet bizonytalanságot jelent mind a helyi, mind a külföldi befektetőknek. Másrészt egyes országok kihasználják a konfliktusokat, hogy előnyös feltételek mellett tudják fokozni nyersanyag-termelésüket.

Az Uniónak és a nemzetközi közösségnek többet kellene tennie az afrikai katonai konfliktusok megoldásáért. Ez fokozná a Fejlesztési Együttműködési Program végrehajtásának hatékonyságát.

 
  
MPphoto
 
 

  Helmuth Markov (GUE/NGL).(DE) Elnök asszony, az afrikai fejlesztéspolitika egyik nagyon fontos tényezője a kereskedelem, és a kereskedelem – ha megfelelően használják – természetesen segíthet csökkenteni a szegénységet és javítani az egészségügyi ellátást Afrikában. Segíthet javítani az oktatást és megszüntetni az írástudatlanságot. Azonban ezt nem tudja meg, ha úgy tekintenek rá, ahogy a Bizottság teszi.

Nagy örömömre szolgál, hogy – akár a józan ész győzelme, akár az afrikai országok intenzív nyomásgyakorlása miatt – múlt hétfő óta a Bizottság eltérő megközelítést alkalmaz a gazdasági partnerségi megállapodások (EPA-k) kapcsán. Ennek eredményeképpen nincs több értelmetlen követelés viszonosságra a piaci liberalizáció terén és nincs több ragaszkodás a szingapúri kérdések beépítésére. Megegyezés született róla, hogy az egyedi témák nem szerepelnek, hogy a tárgyalások kizárólag az árukra összpontosítsanak, a többi kérdés pedig később kerül megvitatásra.

Ha ugyanezt a megközelítést alkalmaznánk a dohai fejlesztési forduló kapcsán, akkor talán ott is elérnénk némi sikert, mivel mostanáig emiatt maradt el újra meg újra a siker. Ezért vallott kudarcot a WTO és a dohai fejlesztési forduló, mivel a Bizottság mindig ragaszkodik hozzá, hogy ugyanazt az üzenetet fogalmazzák meg. Így szól: „meg kell érteniük, hogy mi csak a legjobbat akarjuk Önöknek, és ha ezt nem értik meg, akkor nem lesz megállapodás”.

Szerencsére ha egy pillantást vetünk a Parlament jelentésére – amely ez alkalommal sokkal okosabb, mint a Bizottság –, melyet képviselőtársam, Sturdy úr szövegezett meg még 2006-ban, egyértelmű, hogy Mandelson biztos úr jóval korábban engedhetett volna a követeléseknek, melyek előtt most meg kell hajolnia, és akkor talán nem fajult volna idáig a helyzet.

Önök személyesen jelentek meg a bizottságunk előtt, és mi nagyon konkrét kérdéseket tettünk fel Önöknek. Mi volt az Önök válasza? Hogy Mandelson biztos úr nagyszerű munkát végez! Legyünk őszinték, itt a Tanácsnak is felelőssége van, mivel a folyamat végén neki kell aláírnia a partnerségi megállapodást. Néha-néha részt vehetett volna a tárgyalásokon, ahelyett, hogy azt mondta: „hagyjuk a biztosra, amíg végül elő nem áll valamivel”. Nem, Önök is felelősek és véleményem szerint a gazdasági partnerségi megállapodások terén Önök nem tettek eleget ennek a felelősségnek, legalábbis a bizottságunknak tett nyilatkozataik alapján ítélve.

 
  
  

ELNÖKÖL: LUISA MORGANTINI
Alelnök

 
  
MPphoto
 
 

  Robert Sturdy (PPE-DE). - Elnök asszony, igencsak meg vagyok lepve, hogy ily teljes mértékben egyetértek egy képviselőtársammal a Parlament másik oldaláról.

Gratulálok Martens asszony jelentéséhez. Sok kiváló észrevétel hangzott el ma délután itt a teremben, de Afrikát cserbenhagytuk. Cserbenhagytuk Afrikát a múltban, és – amint az előadó mondta az EPA-k kapcsán – remélem, hogy ez az Európai Unió nem fogja még egyszer cserbenhagyni.

Tegnap a Bizottság a gazdasági partnerségi megállapodásokról kiadott egy közleményt, amely hosszú idő után végre elismerte, hogy lehetetlen 2007 végéig lezárni a tárgyalásokat, amint azt korábban terveztük és ahogy szerepelt a jelentésemben. A Bizottság azonban továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy az afrikai, karibi és csendes-óceáni országok kötelezzék el magukat, 2008-ban teljes mértékben csatlakoznak az EPA-khoz és hogy a régió néhány országának alá kell írnia a megállapodásokat, míg másoknak nem. Mi ez, ha nem hihetetlenül bohózatba illő!

Túl sok homályos folt és bizonytalanság van ezekben a tárgyalásokban, és oly kevés időnk maradt. A közlemény szándékosan van pontatlanul megfogalmazva, és – bár én értem, mi az – aggódom: én soha nem írok alá olyan megállapodást, melyet nem értek, Afrikától mégis pontosan ezt kérjük.

Ezek az új javaslatok, melyek az aláírásra hajlandó afrikai országokkal régiókon belüli szubregionális megállapodások kialakítására irányulnak, ráadásul azt eredményeznék, hogy a szomszédos országok különböző megállapodásai egy spagettihez hasonló összevisszaságot alkotnának.

Az az elgondolás, hogy más országok és AKCS-régiók később csatlakozzanak, azt jelentené, hogy olyan megállapodást írnának alá, amelynek a tárgyalásaiban nem vettek részt. Hogy lehet ez jó ötlet? Nem úgy volt, hogy a gazdasági partnerségi megállapodások a regionális integrációról szólnak?

Tehát ki az, aki a végrehajtásra, az ellenőrző mechanizmusokra és a hatásvizsgálatokra összpontosít, miközben a tárgyalópartnerek azért küzdenek, hogy e kisebb csomagokról jussanak megegyezésre? Az AKCS-országoknak nem kellene választaniuk a helyi/regionális piacaikat esetleg károsító kereskedelmi megállapodások és az exportpiacaikat tönkretevő korlátok között. Még mindig van választási lehetőség, és a Bizottság utolsó pillanatban történő politikai változtatásai semmivel nem segítenek visszanyerni az elkülönültek bizalmát.

 
  
MPphoto
 
 

  Josep Borrell Fontelles (PSE). - (ES) Elnök asszony, biztos urak, miniszter úr, e vitának segítenie kellene, hogy tovább haladjunk a Lisszabonba és a csúcstalálkozóra vezető úton, és meg kell köszönnünk a portugál elnökségnek, hogy figyelmét az Európa és Afrika közötti kapcsolatokra összpontosította. Reméljük, hogy ez végre majd segít az európaiaknak megérteni, hogy sorsuk elválaszthatatlanul kötődik Afrikáéhoz, hogy meg tudjuk érteni, hogy Afrika fejlődése a mi jólétünk feltétele és hogy nem leszünk képesek ellenőrzésünk alatt tartani a migrációs folyamatokat vagy biztonságos energiaellátásról gondoskodni, ha nem építünk ki erős partnerséget Afrikával.

Világosan látnunk kell, hogy ez nem fog segíteni a szegény embereken, hanem a mi érdekeinket szolgálja. Azt is világosan kell látnunk, hogy az afrikaiak olykor kevéssé bíznak a nyilatkozatainkban és pusztán retorikának tartják azokat, mivel még nem jutottunk túl a gyarmati múlton ahhoz, hogy kialakítsuk ezt az egyenlő felek közötti szilárd partnerséget, melyet mindannyian óhajtunk, melyet bejelentünk, de mely még mindig távol áll a valóságtól.

Afrika modernizálása hatalmas feladat. Az afrikaiakat nagy felelősség terheli e téren, de minket is. Nélkülünk – a segítségünk, együttműködésünk nélkül – nem tudnak kijutni a Martens-jelentésben leírt helyzetből, mivel nemcsak kereskedelemre van szükségük, hanem segélyre és egyenlő kapcsolatokra is, hogy túl tudjanak lépni a múltjukon, amelyért – ez egyértelmű – részben mi is felelősek vagyunk.

 
  
MPphoto
 
 

  Olle Schmidt (ALDE). - (SV) Köszönöm, elnök asszony. Decemberben sok év után először kerül sor csúcstalálkozóra az Afrikai Unió és az Európai Unió között. Fontos találkozó ez az Unió számára, amelynek nagy felelőssége támogatni Afrika gazdasági és demokratikus fejlődését. E kezdeményezés a portugál elnökség érdeme. Az Uniónak aktívabb szerepet kell vállalnia az afrikai kontinensen.

Brian Crowley-val ellentétben engem az aggaszt, hogy Zimbabwe diktátora, Robert Mugabe valószínűleg részt vesz majd a csúcstalálkozón. Nem méltó az Európai Unióhoz, hogy egy tárgyalóasztalnál üljön Mugabéval. Mugabe igazságtalan kormányzása és korruptsága az egész országot megbénítja. A politikai ellenzéket zaklatás éri és börtönbe vetik, a szólásszabadság nem létezik, élelmiszerhiány van egy olyan országban, amely valaha Afrika gabonatára volt, és emberek százezrei váltak földönfutóvá. A gazdaság darabokra hullik, az infláció meghaladja a 7000%-ot, az átlagéletkor a legalacsonyabb a világon, és a lakosság 25%-a HIV-fertőzött. Elnök asszony, biztos úr, Manuel Lobo Antunes úr, az egyik módja annak, hogy kimutassuk ellenszenvünket Mugabe diktatórikus módszereivel, az, ha az Unió nem fogadja el jelenlétét a csúcstalálkozón. Mugabe rettenetes uralmának véget kell vetni. A diktatúrák csak a nyílt beszédből értenek, barátaim. Köszönöm.

 
  
MPphoto
 
 

  Eija-Riitta Korhola (PPE-DE). - (FI) Elnök asszony, biztos úr, szeretném megköszönni az előadónak, Martens asszonynak ezt a fontos jelentést. Egyrészt a Bizottság világosan közölte, hogy a Parlamentnek ez alkalommal szerepet kell kapnia a közös EU-Afrika stratégia megszövegezésében. Az, hogy a Bizottság 2005-ben, az Afrikára vonatkozó uniós stratégia kidolgozásakor nemcsak társszervezetét hagyta ki, hanem a Parlamentet is, sajnálatos módon a Bizottság bevett módszerévé vált. Másrészt a jelentés érdeme, hogy számos olyan fontos kérdést vet fel, melyek válaszra várnak és az elfogadásra váró stratégia tárgyához tartoznak.

Először is, a történelem világosan megmutatja, hogy az egyetemes emberi jogok egyetemes védelmet igényelnek, ahhoz, hogy érvényesüljenek. Ennélfogva elengedhetetlen, hogy a béke és biztonság prioritásai – melyek az Unió Afrika-stratégiájában szerepelnek – olyan megközelítést foglaljanak magukban, amely elismeri a védelem feladatát és elősegíti azt. Felelősek vagyunk védelmet nyújtani, és erről az Unión belül is vitát kell folytatni.

Másodszor – amint a jelentés dicséretre méltó módon kihangsúlyozza – az éghajlatváltozást kiemelt prioritásként kell kezelni a stratégiában. A víz, annak minősége és elegendő mennyisége, az energiával együtt súlyos politikai problémává válik majd, és akkor Afrika lesz az első áldozat. Mindazonáltal szeretnék mindenkit emlékeztetni rá, hogy Afrika legsúlyosabb környezeti problémája jelenleg az erózió és a túllegeltetés. Az éghajlatváltozás nyilvánvalóan ront a helyzeten. Alkalmazkodásra és támogató intézkedésekre van szükség. Emellett az Unió számára Afrika nemzetközi szinten természetes partner az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.

Harmadszor pedig szeretném kihangsúlyozni a kis- és a helyi vállalkozások fontosságát, hiszen ezek Afrika fenntartható és valódi gazdasági fejlődésének feltételei. Gondoskodnunk kell róla, hogy a mi intézkedéseink ezt támogatják. Egyedül a helyi lakosság tudja talpra állítani Afrikát.

 
  
MPphoto
 
 

  Ana Maria Gomes (PSE).(PT) Gratulálnom kell Martens asszonynak e fontos jelentéshez, mely olyan időszakban született, amikor az Unió újraértékeli Afrikához fűződő kapcsolatait, főként amiatt, hogy Kína egyre nagyobb szerepet játszik Afrika életében. Az Európai Unió és Afrika közötti kapcsolat azonban csak akkor tud előrelépni, ha a fejlődés és biztonság két szempontjára épülő megközelítés koherens, főleg ami az emberi jogokat, a demokráciát és a felelősségteljes kormányzást illeti.

A közös stratégia és az ahhoz kapcsolódó, az EU-Afrika csúcstalálkozón elfogadásra váró cselekvési terv fontosságát tekintve arra kérem a portugál elnökséget, hogy tájékoztassa megfelelően az Európai Parlamentet a fent említett dokumentumokról és tartalmukról folyó tárgyalások előrehaladtáról. Ez hasznos lesz annak biztosítása szempontjából, hogy a közös stratégiában és cselekvési tervben rögzített intézkedések az Európai Parlament támogatásával és a különböző vonatkozó pénzügyi eszközök irányításával valóra váljanak.

Itt a Parlamentben reméljük, hogy a közös stratégia és cselekvési terv tükrözi majd az Európai Unió kötelezettségvállalásait, és kellő fontosságot tulajdonít majd a szegénység elleni küzdelemnek, valamint a Millenniumi Fejlesztési Céloknak, főként az egészségügyi ellátáshoz és az oktatáshoz való hozzáférésnek. Azt szeretnénk, ha olyan intézkedések is beépítésre kerülnének, melyek a kézi lőfegyverek és könnyű fegyverek kereskedelmének ellenőrzésére vonatkoznak, ezek ugyanis valódi tömegpusztító fegyvernek számítanak Afrikában. Ugyanígy szeretnénk olyan intézkedések beemelését is, melyek a nők és a civil társadalmak számára biztosítanak több lehetőséget, ugyanis ők adják az erőt a változáshoz, békéhez és fejlődéshez, melyre Afrikának oly nagy szüksége van.

 
  
MPphoto
 
 

  Zuzana Roithová (PPE-DE).(CS) Európának régen általában rossz volt a lelkiismerete Afrika kapcsán a múltbeli gyarmatosító politikák miatt. Ma megpróbálunk segíteni a fejlődő országoknak, hogy belépjenek a globalizálódott világba. Ezért tolódott el a figyelem középpontja ezekkel az országokkal kapcsolatban a globális kihívások felé. A betegségeken, éhezésen és ivóvízhiányon túl a biztonság, a kereskedelem, a migráció, az agyelszívás és az éghajlatváltozás is e kérdések közé tartozik.

A jótékonyság mellett az a feladatunk, hogy felügyeljük az afrikai intézményekben megvalósuló felelősségteljes, demokratikus elvekre épülő döntéshozatalt. E tekintetben Mandelson biztos úr fejlesztési stratégiáját veszélyesnek tartom, mivel kizárólag a csendes-óceáni országokkal fennálló kereskedelmi kapcsolatokra összpontosít.

Hölgyeim és uraim, ragaszkodnunk kell hozzá, hogy a Bizottság fokozza az emberi jogokat érintő kapacitásépítést. Enélkül a demokrácia Afrikában vagy ami azt illeti, a világ bármely más pontján nem indul jó esélyekkel. Engem az aggaszt, hogy mily mélyen gyökerezik Afrikában a volt kommunista blokk ideológiája. Ezenkívül a diktatórikus kínai piaci modell egyre növekvő befolyása is aggaszt, ez ugyanis kibányássza az afrikai nyersanyagokat és munkát vesz el az afrikai emberektől.

Szeretnék gratulálni az előadónak, Martens asszonynak a kiváló jelentésében megfogalmazott új stratégia átfogó és kiegyensúlyozott definíciójához. Azonban a pénzügyi keretre is figyelnünk kell és meg kell tanulnunk kiolvasni az eredményeket a megfelelő mutatókból.

Az a benyomásom, hogy a Bizottság nem beszél eleget az európai polgároknak arról, hogy milyen fontos az Afrikával, vagyis az Unió legközvetlenebb szomszédjával való együttműködés. Remélem, hogy a decemberi lisszaboni csúcstalálkozó részben e jelentés alapján a kapcsolatokról új elgondolást fogad el, amely az emberi jogok tiszteletben tartásában gyökerezik.

Végezetül szeretném elmondani, hogy a csúcstalálkozó alapvető változást eredményez majd az Európai Unió és Afrika közötti kapcsolatokban, ezért nem tartom helyesnek, hogy Csehország és az Egyesült Királyság a zimbabwei diktátor részvétele miatt meg akarja akadályozni e pánafrikai csúcsot. Ennek elhangzása után jelenlétét kifogásolni kell és elítélni.

 
  
MPphoto
 
 

  Thijs Berman (PSE). (NL) Elnök asszony, az Európai Unió és az afrikai országok közötti kapcsolatok elfogadhatatlanul feszültté váltak az afrikai, karibi és csendes-óceáni (AKCS) országokkal a gazdasági partnerségi megállapodásokról folytatott tárgyalások miatt. Amennyiben e tárgyalások nem vezetnek eredményre, a Cotonoui Megállapodás számos országban január 1-jétől egyfajta fekete lyukat eredményez, mivel kereskedelmi kapcsolataink jóval kevésbé lesznek kedvezőek, mint az általános preferenciarendszer.

Szégyenletes lenne azonban, ha a szegény országokat így büntetnénk azért, mert úgy érzik, hogy az Unió és az AKCS-országok jelenleg még nem egyenlő partnerek. Meg kell adnunk a szegény országoknak a jogot, hogy megvédjék piacaikat azokban az ágazatokban, melyek gyengék és a szabad kereskedelem hánykolódásai közepette felborulnának. E tárgyalások éles ellentétben állnak a Maria Martens jelentésében szereplő jó elvekkel és célokkal, melyekkel én egyetértek.

Mi mint szocialisták azt is hozzá akartuk tenni, hogy nem szabad engedni, hogy az Unió kereskedelem- és agrárpolitikája a fejlesztéspolitika útját állja. Összhangra van szükség, és magától értetődő, hogy a politikának továbbra is törekednie kell az egyenjogúságra és a nők jogainak tiszteletben tartására. A Bizottság feladata ezt konkrét politikává fejleszteni. Ezt követően a Bizottság közelről ellenőrzi a fejlesztési együttműködést.

 
  
MPphoto
 
 

  Zbigniew Zaleski (PPE-DE).(PL) Az Afrika számára elkülönített többmilliárd euró ellenére az ottani szegénység egyre nő, amint arra rámutat Martens asszony alapos jelentése. Nem értekeztem erről Antunes úrral, a portugál elnökség képviselőjével vagy Van Hecke úrral, de szeretném kihangsúlyozni, hogy az afrikai helyi intézményekkel való együttműködés a pénzügyi segély eredményességének elengedhetetlen feltétele.

A gazdaságnak segítségre van szüksége a technológiák bevezetése, a vállalkozói szellem felkeltése, a polgárok kötelezettségvállalásának ösztönzése és az egyéni kezdeményezése támogatása terén. A misszionáriusok például foglalkoznak ilyen tevékenységekkel, bár nem rendelkeznek pénzügyi eszközökkel, míg az Unió nem foglalkozik ilyenekkel annak ellenére, hogy jelentős pénzügyi forrásokkal számolhat. Az egyik legnagyobb kihívást az oktatás jelenti, vagyis az emberi tőkére irányuló befektetés, amely nagy haszonnal jár. Afrika azonban szintén magára vállalt néhány kötelezettséget. Ide tartozik a fegyverimport leállítása és bizonyos jogi rendelkezések bevezetése főként a tulajdonjogot illetően, ami elengedhetetlen a gazdaság fejlődéséhez. Végezetül azt szeretném még elmondani, hogy a kormányok szerepét úgy kell értelmezni mint az emberek szolgálatát, nem pedig a segélyünkből való előnyszerzést, ahogy azt az afrikai hatóságok képviselői által használt luxusautók jelképezik.

 
  
MPphoto
 
 

  Marie-Arlette Carlotti (PSE) . – (FR) Elnök asszony, a ma Afrikájának két arca van: az egyik a rendkívüli szegénység és az emberi tragédiák, mint Darfúr és Szomália esetében, a másik pedig a túl gyakran figyelmen kívül hagyott kép egy olyan kontinensről, mely mindenek ellenére újításokat léptet életbe, vagyis egyre demokratikusabbá válik – bár túl lassan – és apránként újra a növekedés útjára lép.

Az új EU-Afrika stratégiának ezért számításba kell vennie ezt a kettős valóságot és ezt a még mindig törékeny folyamatot valódi politikai partnerség keretében támogatnia kell: olyan partnerség segítségével, amely az egységes alapul – mivel az Afrikai Unió hangján szóló egész afrikai kontinenssel kell kapcsolatban állnunk –, amely egy együttesen kidolgozott és nem a fejlett világ által diktált programmal való méltányosságon alapul és alázaton, mivel Európa nem Afrika egyetlen partnere. Az Unió azáltal is támogatnia kell e folyamatot, hogy a Millenniumi Fejlesztési Célokat használja útitervként, betartja az ígéreteit és az Unió és a tagállamok által vállalt pénzügyi kötelezettségeket és végül elismeri az afrikai parlamentek szerepét. Gyakorlatilag a Martens-jelentés az az üzenet, melyet ma a Bizottságnak és a Tanácsnak küldünk, és decemberben ott leszünk Lisszabonban, hogy megnézzük, érthető volt-e az üzenet.

 
  
MPphoto
 
 

  Luís Queiró (PPE-DE).(PT) Elnök asszony, amint Martens asszony jelentésében szerepel – mellyel nagyon egyetértek –, az, hogy az Afrikára vonatkozó jelenlegi uniós stratégiát nem az afrikaiakkal partnerségben alakítottuk ki, nyilvánvalóan korlátozza a lehetőségeit. Ez olyan hiba volt, melyet ki kell és ki is fogunk javítani a következő uniós stratégiában, melynek meg kell erősítenie az Afrikai Unió szerepét és a partnerség és egyenlőség elvén kell alapulnia. Az aggodalomra okot adó kérdések között, melyekkel foglalkoznunk kell, szerepel a béke, az otthonukat elhagyni kényszerülő emberek problémája és a súlyos betegségek, mint az AIDS és a malária, elleni küzdelem.

Célként a fejlődésre kell törekednünk, és ehhez fegyverként a kereskedelmet kell használnunk. E célból támogatnunk kell a kis- és középvállalkozásokat és elő kell segítenünk a méltányos nemzetközi kereskedelmet. E stratégiával azonban csak akkor érünk el sikert, ha tudunk segíteni a demokrácia és az emberi jogok megerősítésében szerte a kontinensen.

Az Európai Unió Afrikára vonatkozó stratégiájának újrafogalmazásakor és megújításakor figyelembe kell venni az új helyi és globális körülményeket. Már maga a tény, hogy ma egy Afrikai Unióval tárgyalunk, nagyon jelentős. Másrészt az olaj- és élelmiszerfogyasztás általános növekedése maga után vonja a globális termelőképesség növelésének igényét, és e tekintetben Afrika egy olajban és gázban gazdag kontinens, amely egyben hatalmas kiaknázandó mezőgazdasági potenciállal is rendelkezik.

Végül hadd térjek rá a csúcstalálkozó kérdésére. Nincs szükség csúcstalálkozóra ahhoz, hogy kialakítsunk egy stratégiát Afrikára vonatkozóan. Azonban mivel a portugál elnökség ezt az utat választotta, helytelen lenne nem végigmenni rajta, különben elszalasztanánk egy lehetőséget arra, hogy pozitív hatást gyakoroljunk az afrikaiak életére. A tárgyalások nem szólhatnak csak az adósságok eltörléséről, mivel a világ nagyobb jóléte, elnök asszony, lehetőség lehet és kell, hogy legyen a nagyobb afrikai jólétre. E gazdagágnak a nép számára is előnyösnek kell lennie, nemcsak az elit számára.

A nemzetközi együttműködés tovább már nem lehet probléma Afrika számára – ahogy valaki más mondta. Ezért kell ezt fejlesztenünk, hogy az oktatás, az egészség támogatása, a demokratizálódás és a fejlődés biztosított legyen.

 
  
MPphoto
 
 

  Luis Yañez-Barnuevo García (PSE).(ES) Elnök asszony, szeretnék gratulálni az előadónak és elmondani, hogy egyetértek Michel úrral az újfajta partnerség kialakításáról és az Európa és Afrika közötti kapcsolatról. Szeretnék gratulálni Lobo Antunes úrnak is, amiért a portugál elnökség Európa-Afrika csúcstalálkozót szervez.

Azonban míg ez az újfajta kapcsolat alakulóban van, a hivatalos fejlesztéstámogatás továbbra is – még néhány évig – nagyon hasznos eszköz marad az Európa és Afrika közötti kapcsolatokban, ahol Európa nemcsak Európa egészét, hanem a tagállamokat is jelenti.

Elő kell segítenünk a tagállamok közötti egészséges versenyt a fejlesztési segély mennyiségének és minőségének javítása terén. Az én országom, Spanyolország ebben a parlamenti ciklusban megháromszorozta az általa nyújtott segélyt, és az előző kormánnyal összehasonlítva a 2004-es 200 millió euróról 2008-ra várhatóan 850 millió euróra növelte hozzájárulását. A fejlesztési segélyek tekintetében Spanyolország jelenleg a világ második legnagyobb donorja, valamint a Fejlesztési Segítségnyújtási Bizottságon belül is az az ország, amelynek hozzájárulása ez idő alatt a legnagyobb mértékben nőtt.

 
  
MPphoto
 
 

  Manuel Lobo Antunes, a Tanács soros elnöke. − (PT) Elnök asszony, hölgyeim és uraim, először is megköszönöm az észrevételeiket, javaslataikat, sőt, még kritikáikat is annak kapcsán, amit az elnökség az Európai Unió és Afrika közötti kapcsolatokra vonatkozó tervben javasol. Természetesen megjegyeztem e javaslatokat, észrevételeket és ki ritkákat.

Szeretném nagyon világossá tenni, hogy az Afrikához fűződő új kapcsolatra vonatkozó javaslatunk két – véleményem szerint – újító vonással rendelkezik, vagy legalábbis remélem, hogy újító jellegűek vagy annak bizonyulnak. Először is, afrikai partnereinkkel egy eredményes partnerség kialakítását tervezzük, amelynek a tulajdon tekintetében is eredményesnek kell bizonyulnia.

Amint már említettem, az Afrika-stratégia, melyen dolgozunk, nem egyoldalú stratégia. Közös stratégia, vagyis olyan, amelyet együtt dolgozunk ki, elemzünk és vitatunk meg, hogy az eredmények és a javaslatok megfeleljenek annak, amit afrikai barátaink remélnek és várnak tőlünk és amit persze mi is kapni szeretnénk – pozitív értelemben – afrikai partnereinktől.

Másrészt a stratégiában részt vevő szereplők számát is növelni szeretnénk, hogy az ne csak a kormányokat foglalja magában, amint különben szokás. Szeretnénk, ha a kormányokon kívül más közintézmények, parlamentek – amint már említettem – és a civil társadalom széles rétegei, azok képviselői és szereplői is bekapcsolódnának. A második szerintem rendkívül fontos vonás az, hogy korszerűbbé akarjuk tenni az Európai Unió és Afrika közös cselekvési programját. Azt szeretnénk, hogy ez reagáljon az új globális kihívásokra, vegye számításba a világban végbemenő mély változásokat és főleg azt, hogy valóban lehetőséget kínáljon Afrikának arra, hogy az új világrend szerves részévé váljon.

Ezért beszélünk és vitatunk majd meg Afrikával olyan új és modern témákat, mint az energiakérdés, az éghajlatváltozás, valamint a migrációhoz, a mobilitáshoz és a foglalkoztatáshoz kapcsolódó kérdések, azonban közben nyilvánvalóan nem feledkezünk el azokról a kérdésekről, melyek továbbra is alapvetőek a hagyományos partnerségünkben, mint a béke, a biztonság, a demokratikus kormányzás, az emberi jogok és a tudományhoz és az információs társadalomhoz kapcsolódó kérdések.

Úgy gondolom, hogy ez a cselekvési program átfogó, nagyratörő és – amint mondtam – teljes mértékben modern. Az Afrikával közös cselekvési programunkat korszerűbbé kell tenni, hiszen ennek eredményesen kell válaszolnia az aktuális igényekre. Véleményem szerint a portugál elnökség és Portugália sosem habozott megnevezni, majd azt követően elítélni Afrika vagy a világ más részeinek diktátorait, és továbbra is ezt tesszük, amikor szükséges.

Végezetül köszönetemet kell kifejeznem a Bizottsággal együtt végzett munkáért a második EU-Afrika csúcstalálkozó teljes körű előkészítésének terén. Nagyon elkötelezett és minőségi támogatást kaptunk a Bizottságtól és a konkrét területekért – nevezetesen a kereskedelemért, a külügyekért és a humanitárius segélyekért – felelős biztosoktól, és meg vagyunk róla győződve, hogy mindannyian ugyanazon közös célért dolgozunk: hogy változást tudjunk előidézni Afrikában és Afrika számára.

 
  
MPphoto
 
 

  Louis Michel, a Bizottság tagja. – (FR) Elnök asszony, hölgyeim és uraim, azzal szeretném kezdeni, hogy megköszönöm a Tanácsnak, hogy ily teljes választ adott a felszólalásokra, és hozzátenném, hogy támogatom a felmerült gondolatokat.

Én is osztozom az itt kifejezésre juttatott aggodalmak jelentős részében. A Bizottság törekszik rá, hogy nagyobb összhangot teremtsen tengerentúli tevékenységei között, és az Európa és Afrika közötti párbeszédnek valójában lehetővé kell tennie, hogy fokozatosan felszámoljuk az ellentmondások egy részét, köztük a Rocard úr által kiemelt kérdéseket. Magától értetődik, hogy olykor ellentmondó politikákat követünk: elég a mezőgazdaságnak fizetett szubvenciókra gondolni. Ez ellentmondás. Sajnos itt választani kell a szerteágazó érdekek között, és ezt olykor el kell így fogadni. Azt látom, hogy valószínűleg az Európa az egyetlen nemzetközi szereplő, amely folyamatosan kijavítja magát és kétségbevonhatatlanul megpróbál bármi áron a jó irányba haladni.

A második kérdés, melyről szó esett, Zimbabwe. Nem szeretnék újra végigmenni ezen a kérdésen. Martens asszony jobb választ adott rá, mint én valaha tudnék. Itt egy EU-Afrika csúcstalálkozóról van szó, nem pedig egy EU-Zimbabwe csúcsról. Ez az első tényező. A második az, hogy tisztában vagyok vele, hogy sokan felszólítottak már Mugabe elnök elítélésére. Ezt én is megtehetném, de nem változtatna semmin. Nem mi döntünk Mugabe úr meghívásáról. Sajnálom, de nem vehetjük át afrikai partnereink helyét. A fejlesztési és humanitárius segítségnyújtás biztosaként beszélve, aki különleges felelősséggel bír az afrikai, karibi és csendes-óceáni (AKCS) országokért, valamint az Afrikával folytatott párbeszédért és politikai kapcsolatért, azt kell mondanom Önöknek – és sajnálom, hogy ezt kell hallaniuk –, hogy nincs kényszerítő jogkörünk rá, hogy azt mondjuk afrikai partnereinknek: „Bárkit meghívhatnak, kivéve őt”. Megkockáztatom, hogy túl szókimondó leszek, de kimondom: ha a diktátorok vagy inkább azok alapján ítéljük meg a dolgokat, akiket alkalmasnak tartunk e szerepre, nemcsak Mugabe elnökkel lennének problémáink. És hadd mondjak még valamit a témáról: ez a valóság.

Az a lényeg, hogy a csúcstalálkozóra sor kerül és hogy a találkozó keretében meg tudjuk vitatni a dolgokat és felvethetjük az emberi jogok helyzetének kérdését Zimbabwéban. Nekem ez tűnik hasznosnak és fontosnak, és ezt bátran kimondom. A csúcstalálkozónak tehát meg kell történnie. Már eleget vártunk. Volt már Afrika-Kína csúcs. Sőt, egy Afrika-Japán csúcstalálkozó is előkészület alatt van, és mi ott leszünk, amikor sor kerül rá, bár nem tudom pontosan, mikor.

Szeretném elmondani azt is, hogy Dél-Afrika segítségét is igénybe vettük. Ha van egy olyan afrikai ország, amely jelentős erőfeszítéseket tett, hogy e kérdés – mindenki érdekében – megoldódjon, az a Dél-Afrikai Köztársaság. Ráadásul felettébb valószínű, hogy ez az ország most egy nagyobb megállapodást próbál kialakítani, ösztönözni a zimbabwei többség és ellenzék között, és ezen dolgozik most. Ennek nyílt és tisztességes választásokat kellene eredményeznie 2008 márciusában. A tárgyalások még folynak, mindenesetre a Mbeki elnökkel folytatott legutolsó beszélgetésem valódi reménnyel kecsegtetett a sikerre nézve. Ne kritizáljuk tehát a Dél-Afrikai Köztársaságot, mivel minden tőle telhetőt megtesz és nem végez rossz munkát.

Ami a mezőgazdaságra szánt források arányát illeti, egyszerűen csak arra kívánok rámutatni, hogy a kilencedik és tizedik Európai Fejlesztési Alap között az ezen ágazatnak szánt összeg 663 millió euróról 1,1 millió euróra emelkedett. Való igaz, hogy a kilencedik és tizedik EFA közötti növekedés ellenére abszolút értékben csökkenés történt, azonban a tényleges növekedés készpénzben nem volt elhanyagolható. Továbbá meg kell említenem, hogy nagy örömmel hallottam, hogy a Világbank elnöke néhány napja Washingtonban – egy olyan ülésen, melyen én is részt vettem – bejelentette, hogy sokkal nagyobb figyelmet kap a mezőgazdaság, és így teljes mértékben osztom az imént felvetett aggályokat.

A civil társadalom, a parlamentek és a Pánafrikai Parlament szerepét illetően nem tehetek többet, mint hogy őszintén helyeslem a jelentésben foglalt megközelítést.

Egy szó erejéig – és rövid leszek, mivel nagyon rövid a rendelkezésre álló idő – szeretnék szólni a gazdasági partnerségi megállapodásokról vagy EPA-król, hiszen megígértem. Tisztán fogják látni az e megállapodásokról kialakult álláspontomat. Ezek elengedhetetlen feltételt képeznek ahhoz, hogy Afrika a nemzetközi közösség szerves részévé váljon. Az ázsiai tapasztalatokból tudjuk, hogy az előrehaladásban nem a segély a legmeghatározóbb tényező, hanem a gazdasági fejlődés és a világpiaci integráció. Én személy szerint úgy gondolom, hogy e megállapodások lehetőséget kínálnak arra, hogy az AKCS-országok fokozatosan váljanak a nemzetközi kereskedelmi közösség szerves részévé oly módon, hogy először regionális piacaikat építik ki. Ennek ellenére kiemelném, hogy 2008. január 1—je nem egy hirtelen és drámai piacliberalizáció kezdetét jelzi. Akkor mit? Valójában ez a piacok fokozatos megnyitását jelenti az adott termékektől függő átmeneti időszakok szerint, és mindehhez regionális alapok nyújtanak pénzügyi támogatást és segítenek enyhíteni a liberalizáció eredményeképpen keletkező nettó adóveszteség problémáját. Természetesen bőven rendelkezésre állnak érdekes javaslatok, melyeket e téren alkalmazni lehetne.

Mi több, képesek leszünk jelentős erőforrásokat mozgósítani számos, optimális feltételeket nyújtó területen, ami által folyamatossá válhat ez a liberalizációs folyamat, a piacok fokozatos megnyitása pedig hasznossá, pozitívvá és gyümölcsözővé. Nagyon is megértem az aggályokat, melyeknek néhányan hangot adtak. Azonban arra a felvetésre, hogy hosszabbítsuk meg e gazdasági partnerségi megállapodások megkötésének határidejét, azt kell válaszolnom, hogy ennek nem látom semmi előnyét. A WTO nem fogja megengedni, hogy kivételt tegyünk az AKCS-országokkal – és hiába teszünk úgy, mintha megengedné –, mivel a jelenlegi rendszerünk hátrányos más fejlődő országoknak, amelyek azt kérik, hogy őket is részesítsük ugyanolyan elbánásban, mint a korábbi gyarmatokat.

Az egyetlen lehetőség tehát az Általános Preferenciarendszer (GSP) alkalmazása. A legkevésbé fejlett országok (LDC-k) mindenhez kapnak hozzáférést, kivéve a fegyvereket, a nem-LDC-országok számára azonban – és hadd mutassak rá, hogy 36 ilyen ország van – ez a jelenlegi hozzáférésük szintjéhez képest csökkenést jelent. A gazdasági partnerségi megállapodások lehetővé teszik, hogy hagyományos partnereinknek továbbra is biztosítsuk e kedvezményes hozzáférést, de ennél fontosabb, hogy segítenek támogatni a regionális gazdasági integráció folyamatát. Úgy gondolom, hogy így tud a kereskedelem igazán hozzájárulni a gazdasági fejlődéshez.

Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy ez milyen problémákat okoz majd a partnereinknek, elfogadjuk, hogy vonakodnak, és valljuk be, megértjük jogos félelmeiket. Pontosan emiatt javasoltuk kezdetben olyan fokozatos megállapodások megkötését, melyek a kereskedelmi problémát mindenekelőtt azáltal oldják meg, hogy a WTO szabályaival összeférhető kölcsönös alapon valósítják meg a piacnyitást. Amint mindig is mondtam, az AKCS-partnereink által felajánlott piacra jutás természetesen az aszimmetria elvén alapul majd. Emlékezzenek rá, hogy mi teljesen megnyitjuk a piacainkat, igyekszünk a lehető legrugalmasabbak lenni és kihasználni a teljes mozgásterünket, hogy beépíthessük a fejlődéshez, főként a mezőgazdasági termelés és a gyerekcipőben járó iparágak nagy része védelméhez kapcsolódó aggályokat.

Jelenleg továbbra is dolgozunk az ügyön. Az igazi kihívást az jelenti, hogy meg kell akadályozni, hogy a nem legkevésbé fejlett országok január 1-jén katasztrofális kereskedelmi helyzetbe süllyedjenek. Ezen országok esetében egyértelműen hatalmas kereskedelmi érdekek forognak kockán. Ha január 1-jéig nem sikerül megoldanunk a piaci hozzáférés kérdését, nyilvánvalóan ismét a GSP fog rájuk vonatkozni, ami kívülállóvá teszi őket és akkor valóban katasztrofális helyzetben lesznek. Ezért sietnünk kell, ha életbe akarunk léptetni akár csak ideiglenes megállapodásokat is. Lényegében ennyit tudok mondani a gazdasági partnerségi megállapodásokról.

Végezetül azt kívánom még elmondani, hogy teljesen egyetértek mindazzal, amit Borrell úr oly világosan kifejtett. A közelgő csúcstalálkozó és az EU-Afrika stratégia célja, hogy alapvető változást eredményezzen az Európa és Afrika közötti kapcsolatokban. Ezért próbáljunk meg – és itt kölcsönveszem az általa használt kifejezést – erős partnerséget kialakítani két olyan oldal között, melyek tisztelik egymást, jogaik és kötelességeik vannak egymással szemben, és hagyjuk magunk mögött a mostani helyzetet – nem nevezném közönségesnek, annál azért komolyabb –, ezt az elavult, régi és nem gyümölcsöző kapcsolatot, ezt a gyakran megalázó donor-kedvezményezett viszonyt.

 
  
MPphoto
 
 

  Elnök. − A vitát lezárom.

A szavazásra holnap 11.30-kor kerül sor.

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 142. cikke)

 
  
MPphoto
 
 

  Pedro Guerreiro (GUE/NGL), írásban.(PT) Az EU-Afrika csúcstalálkozónak változást kell jelentenie az uniós politikákban az afrikai országok és népek szuverenitása és fejlődéshez való joga tiszteletben tartása tekintetében azáltal, hogy segítséget nyújt egy tisztességesebb, békésebb, emberibb és szolidárisabb világ kialakításához.

Ez például a következőket követeli meg:

- azonnali szolidaritási intézkedéseket több millió ember alapvető szükségleteinek kielégítésére;

- valamennyi ország nemzeti szuverenitásának, függetlenségének tiszteletben tartását, a külügyeibe való be nem avatkozást és a nemzetközi konfliktusok békés megoldását;

- a nemzetközi kapcsolatok katonai jellegének megszüntetését és a fegyverkezési és katonai kiadások fokozatos csökkentését;

- méltányos és tisztességes nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokat, a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és a Kereskedelmi Világszervezet és a gazdasági partnerségi megállapodások kereskedelemliberalizációra vonatkozó előírásainak elutasítását;

- a már több mint megfizetett külföldi adósságok eltörlését;

- megfelelő politikákat az együttműködés, valamint a fejlődés aktív és kölcsönös támogatása terén;

- a bevándorlók jogainak biztosítását.

E kapcsolat többé már nem alapulhat olyan neokolonialista törekvéseken vagy paternalista nézeteken, melyek célja visszaszerezni az akkor elvesztett területeket, amikor az afrikai népek elnyerték nemzeti függetlenségüket – a XX. század második felében –, támogatni az Unió nagyobb hatalmainak beavatkozását és katonai jelenlétét, valamint a természeti erőforrások transznacionális erők általi ellenőrzését és kiaknázását.

 
  
MPphoto
 
 

  Tokia Saïfi (PPE-DE), írásban. – (FR) Ha a közelgő decemberi EU-Afrika csúcstalálkozó miatt ki akarjuk emelni az Európai Unió és Afrika közötti kapcsolatokról szóló parlamenti jelentés fontosságát, akkor mindenekelőtt annak realista megközelítését kell méltatni.

A jelentés igazi partnerségért kiált az Unió és Afrika között, egy demokratikus és valószerű partnerségért, amely eredményes és koordinált segítségnyújtáson, de egyben a kereskedelmen is alapul.

Különösen annak szeretnék hangot adni, hogy támogatom a gazdasági partnerségi megállapodásokról (EPA) folyó tárgyalásokat, mivel – ahogy a jelentés is kimondja – a nemzetközi kereskedelmet a fejlesztést szolgáló eszköznek kell tekinteni. A szegénység tartósan csak olyan gazdasági növekedés segítségével csökkenthető, amely tisztességes, fenntartható és megfelelő felügyelet alatt áll, olyan növekedéssel, amely a piacra jutás által ösztönzött kereskedelmi tevékenység eredménye.

A szabad kereskedelem önmagában nem cél, az afrikai, karibi és csendes-óceáni (AKCS) országok igényeit kell szolgálnia, ezért kell benne fokozatosan és aszimmetrikusan részt vennie az AKCS-országoknak, hogy szerepet kapjanak a helyi jellemzők.

Nem elégedhetünk meg azzal, hogy egyszerűen szelektív alapon nyújtunk segélyt, különben nem oldjuk meg a problémákat, hanem csak örökké későbbre toljuk őket.

Afrika nem színpad a humanitárius segély számára, szereplőként kell részt vennie saját fejlődésében, és ebben az Európai Uniónak partnerként kell szerepelnie.

 
Utolsó frissítés: 2008. október 30.Jogi nyilatkozat