Index 
 Előző 
 Következő 
 Teljes szöveg 
Eljárás : 2007/2683(RSP)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot :

Előterjesztett szövegek :

B6-0046/2008

Viták :

PV 30/01/2008 - 16
CRE 30/01/2008 - 16

Szavazatok :

PV 31/01/2008 - 8.8
CRE 31/01/2008 - 8.8
A szavazatok indokolása
A szavazatok indokolása

Elfogadott szövegek :

P6_TA(2008)0031

Viták
2008. január 30., szerda - Brüsszel HL kiadás

16. Az iráni helyzet (a vita folytatása)
PV
MPphoto
 
 

  Elnök. − Most térjünk vissza a közös kül- és biztonságpolitikai főképviselő és a Bizottság nyilatkozataihoz az iráni helyzettel kapcsolatban.

 
  
MPphoto
 
 

  Javier Solana, közös kül- és biztonságpolitikai főképviselő. − Elnök úr, nagy figyelemmel hallgattam az Európai Parlament politikai csoportjainak képviselőit.

A ma elhangzottak többségével egyetértek, ezért ezekről nincs sok mondanivalóm. Ugyanakkor néhány megjegyzést szeretnék fűzni ahhoz a három fő kérdéshez, amelyeket szerintem ma Iránnal kapcsolatban meg kell tárgyalnunk.

Szeretném ismét jelezni, hogy nincs abban semmi ellentmondás, ha azt mondjuk, Irán nagyon fontos ország, amely – potenciálisan – vibráló társadalommal rendelkezik, és arra kell törekednünk, hogy kapcsolatot teremtsünk vele. Tény, hogy pillanatnyilag ez nagyon nehéz. Kitartóan kell próbálkoznunk, hogy javítsuk a kapcsolatokat ezzel a fontos országgal. Azt is hangsúlyoznunk kell, hogy Irán a maga részéről nem tesz eleget a velünk való kapcsolatok javításáért. A már emlegetett három fő kérdésben – az emberi jogok, a regionális kérdések és a nukleáris kérdés terén – nagyon nehéz előrehaladást elérni a tárgyalásokban. Az egyik területen nem is lehetséges az előrelépés, mivel 2006-ban teljes mértékben kikerült a tárgyalásokból. Az emberi jogi párbeszéd le lett állítva – és nem mi állítottuk le, hanem Irán.

Hadd mondjak erről valamit. Mint már mondtam, egyetértek a ma elhangzott megjegyzések többségével, ami az emberi jogok kérdését illeti, amely – ahogy a képviselők közül többen említették – összekapcsolódik a hamarosan, márciusban megtartandó választásokkal. Nagyon fontos lesz, hogy lássuk, a nyilvánosság – az iráni polgárok – hogyan viselkednek e választások folyamán.

Nagyon fontos azonban, hogy az előterjesztett jelöltek indulhassanak a választásokon. Mint tudják, az említett jelöltek több mint 30%-a számára azt sem tették lehetővé, hogy induljanak. Sokan közülük – ha szabad így fogalmaznom – a „modern erőket” képviselik Iránban.

A második nagy kérdés regionális jellegű. Itt nem sok szó esett arról, ugyanakkor nagyon fontos, hogy Irán konstruktív szereplővé váljon, és ne „keserítse meg” a Közel-Keleten élők életét és a közel-keleti béke kialakulását, ahogy a közel-keleti békefolyamat fejlődését értelmezzük. Két fontos napirendi pont van. Az első a közel-keleti békefolyamat, amelyben alapvetően eltér a véleményünk. Mi hiszünk a kétállamos megoldásban, ők nem. Ki kell találnunk, hogyan tudjuk rávenni Iránt, hogy fogadja el a békefolyamatot, amelybe a régió valamennyi arab országa beleegyezett, Irán viszont nem – amint az a közelmúltban bebizonyosodott.

A második pont Libanon. Ma ugyan nem foglalkozunk Libanonnal, de Libanon mindig napirenden van, ha hivatalosan nem is. Szívvel-lélekkel átérezzük a libanoni problémákat. Tudjuk, hogy ebben a kérdésben Irán lehetne sokkal konstruktívabb is.

A harmadik kérdés, amit meg kell említenem, és amit már más alkalmakkor is megvitattunk, a nukleáris kérdés. Először is szeretnék köszönetet mondani Beer asszonynak, mivel beszéltem vele azt megelőzően, hogy a bizottság Iránba ment, és nagyon jó eszmecserét folytattunk, ami rendkívül összehangolt volt. Az Ügynökséggel való együttműködés alapvető fontosságú. Ezt mindvégig hangsúlyoztuk, és azt is nagyon várjuk, hogy ez az együttműködés mikor kezdi meghozni az eredményét. Ez azonban nem elég. Rendeznünk kell a „folyó ügyeket”.

Ezek, mint tudják, a múltra vonatkoznak. Miért nevezzük őket mégis folyó ügyeknek? Azért, mert soha nem kaptunk rájuk magyarázatot, és ez a különbség a korábban említett más országok némelyikéhez képest. Irán az atomsorompó-szerződés aláírója; kötelezettségei vannak, és ezeknek a kötelezettségeknek nem tesz eleget. Jelen pillanatban Dr. El-Baradeivel és a nukleáris dossziéért felelős személyekkel tárgyalunk, hogy kiderüljön, lehet-e rendezni ezeket a „folyó ügyeket”. Ahhoz képest, hogy immár 2008-at írunk, az ügyek némelyike 2003-ra, 2004-re vagy 2005-re nyúlik vissza.

Elsőként ezt akartam elmondani, a második pedig, ami nagyon fontos, hogy továbbra is támogatjuk a kétutas megközelítést. Tárgyalásokat akarunk, egyúttal az ENSZ-hez kívánunk fordulni – együtt és párhuzamosan. Ki fog derülni, ez mennyire járható út. Nem akarjuk az iráni népet büntetni. Azt szeretnénk, ha erkölcsi céllal térnének vissza a tárgyalóasztalhoz.

Hogy egy példát is mondjak: múlt kedden, mint tudják, Berlinben találkoztunk. Szerdán itt Brüsszelben együtt vacsoráztunk Dzsalili úrral, egy nappal azután, hogy beszéltünk New Yorkról és arról, hogyan mozdítsuk előre a folyamatot New Yorkban, mivel nem akartam azt a benyomást kelteni, mintha valami olyat művelnénk, amit nem közlünk egyenesen. Hogy bizonyítsam, hogy folytatni kívánjuk a párbeszédet, találkoztam vele, együtt vacsoráztunk és eközben mindezt elmondtam neki. Ilyen értelemben tehát megnyugodhatnak afelől, hogy minden lehetséges erőfeszítést megtettünk annak érdekében, hogy nyitva tartsuk a párbeszédet és törekedjünk az eredményességre.

Mondanom sem kell, időnként nem kapunk választ a kérdésekre. Itt is tartanak vitaüléseket, és tudják, hogy olykor – talán éppen fordítási probléma miatt – nem kapják meg a választ a kérdésre: más dolgokra ugyan választ kapnak, de pont a kérdésre nem. Ezt Önök is tudják, hiszen volt lehetőségük tapasztalni, de mégis folyamatosan próbálkoznunk kell, egyre csak próbálkozunk, és nem adjuk fel!

Ami az előbb említett hírszerzési jelentést illeti, ez nem a mi felelősségünk, hanem az Egyesült Nemzeteké. Mindenesetre ha elolvassák – amikor nyilvánosságra kerül –, a legfontosabb dolgok már nyilvánosak, ez nagyon világosan kimondja, hogy 2003-ban leállították a nukleáris fegyverkezés egy részét. Mármost a fegyverkezésnek három eleme van. Az első és legfontosabb, hogy kell hozzá dúsított urán – ha nincs meg a dúsított urán, nem lehet katonai célú nukleáris programot indítani. Másodszor kell egy bevethető rakéta, harmadszor pedig kell magának a bombának a gyújtószerkezete. A második szakaszban álltak le, és ez történt 2003-ban. Ez az egyik dolog.

A másik része a rakéta, a rakétatechnológia pedig, mint tudják, gyorsan fejlődik. Aggódunk. Ez ugyan nem tartozik a legfontosabb kérdések közé, de nem is elhanyagolható probléma. Itt van ez az 1300 km-es hatótávolság, ami nem kevés. A harmadik a dúsított anyag, amely a szerződés megszegését jelenti, és amelynek az előállítása folytatódik. Ez a probléma lényege: azt kell megtalálnunk, hogy ebben a kérdésben hogyan tudunk megállapodásra jutni.

Hadd ismételjem meg: egy energiatermelésre szolgáló atomerőmű esetében – függetlenül attól, hogy szeretik vagy sem, mivel ma nem ezzel a kérdéssel foglalkozunk – a szerződés aláírásától számítva legalább hét-nyolc év kell addig, amíg az erőmű megkezdheti a működést. Iránnak semmilyen szerződése nincs senkivel, aki energia – kilowattok – termelésére szolgáló atomerőművet tudna építeni; senkivel, az oroszokat kivéve. Mint tudják, az orosz szerződésben van egy olyan záradék, amely kimondja, hogy először is a dúsított uránt az orosz fél biztosítja, másodszor pedig, hogy a kiégett fűtőanyagot – ami a dúsított plutóniumot, illetve a folyamat bármilyen végtermékét jelenti – Oroszországba viszik; dúsított uránra tehát nem lesz szükségük, mivel ez adott lesz.

Másrészt, ha viszont folytatják a dúsítást, miért is teszik? Nem tudják máshol felhasználni, hiszen nincs másik atomerőművük. Ez tehát az a kérdés, amit teljes joggal teszünk fel, de nagyon nehezen kapunk rá választ. Erre a kérdésre ez az egyetlen válasz, amit adhatok Önöknek, mivel ez a terület az Önök és az Európai Unió vezetőinek és polgárainak ellenőrzése alatt áll.

Igyekeztem őszintén beszámolni Önöknek a helyzet értelmezéséről, a problémákról és a három fő kérdésről, amelyek miatt európaiak lévén okunk van az aggodalomra. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy tiszteljük az országot – mélységesen tiszteljük Iránt –, és nagyon szeretnénk együttműködni vele és azt látni, hogy Irán is ebbe az irányba mozdul el.

 
  
MPphoto
 
 

  José Ignacio Salafranca Sánchez-Neyra (PPE-DE). – (ES) Elnök úr, az Európai Parlament holnap állásfoglalást fogad el Iránról, amelyet a mi politikai csoportunk támogatni fog.

Nem véletlen, hogy az említett állásfoglalás első része az emberi jogi helyzetről szól.

A múlt héten a Külügyi Bizottságunk tökéletesen eredménytelen találkozót tartott Dzsalili úrral, aki az emberi jogokról, a kínzásokról, a nyilvános kivégzésekről, a nukleáris robbanófejjel felszerelhető észak-koreai rakéták és a szovjet torpedók beszerzéséről hozzá intézett kérdések egyikére sem adott választ.

Solana úr, tisztán hallottuk, hogy Ön is választ vár a Dzsalili úrnak feltett kérdéseire; Ferrero biztos asszony ugyancsak erről tájékoztatott minket, és mi magunk is választ várunk a hozzá intézett kérdéseinkre.

Ezért nem gondoljuk, hogy elegendő lenne, ha sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a nemzetközi közösség felhívásait és három ENSZ-határozatot figyelmen kívül hagyva még mindig nem függesztették fel a nukleáris programjukat. Amint azt Solana úr épp most mondta, a nemzetközi közösség meg van győződve arról, hogy uránt dúsítanak, egy olyan programhoz, amely nem békés célt szolgál.

A fentiekre tekintettel egyszerűen nem elég, Elnök úr, ha egy állásfoglalásra irányuló indítványban kimondjuk, hogy nem vagyunk hajlandóak továbbhaladni az Iránnal való együttműködési vagy társulási megállapodás felé mindaddig, amíg az emberi jogok terén jelentős előrehaladás nem történik, és amíg nem születnek olyan objektív biztosítékok, amelyek egyértelműen garantálják számunkra, hogy nem lépnek előre a békés célú urándúsításban.

Ezért, Solana úr, azt szeretném kérdezni, hogy Ön hisz-e abban, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának a Biztonsági Tanács állandó tagjai és Németország bécsi találkozója alapján készülő negyedik határozata elegendő lesz Iránnak ahhoz, hogy meghallgassa a nemzetközi közösség felhívásait? Ön szerint, Solana úr, mit kellene tartalmaznia az említett ENSZ-határozatnak ahhoz, hogy megfeleljen ennek a kihívásnak, és enyhíthessen azon a fenyegetésen, amelyet az iráni urándúsítási program a béke és a nemzetközi biztonság szempontjából jelent?

 
  
MPphoto
 
 

  Lilli Gruber (PSE). – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, Ahmadinezsád elnök a minap Busherban, az ország déli részén azt nyilatkozta, hogy Izrael egy mocskos cionista képződmény, amely előbb vagy utóbb el fog bukni. Ez a kijelentés természetesen elfogadhatatlan, és nyilvánvalóan propaganda célokat szolgál.

Iránban március 14-én tartják a politikai választásokat, amelyek során a betartatlan ígéretei többet fognak nyomni a latban, mint az új ígéretek. Mindeközben az USA-ban is teljes lendülettel folyik a választási kampány, ezért a tényeket kell megvizsgálnunk. Irán kezd az Öböl vezető hatalmává előlépni, Washington pedig igyekszik megállapodásra jutni ezzel az országgal. Az amerikai titkosszolgálat decemberben úgy döntött, hogy Irán nem jelent közvetlen fenyegetést. Január 12-én a NAÜ igazgatója, El-Baradei úr valamennyi megválaszolatlan kérdésre garanciákat szerzett az irániaktól.

Az Iránra nehezedő nyomás megmarad, de ez hozzá fog járulni egy olyan megállapodás eléréséhez, amely mindenki számára működőképes és a regionális stabilitásnak is kedvez, továbbá ahhoz, hogy el lehessen kerülni a radikális és gyakran hatástalan intézkedéseket. Nem szabad megfeledkeznünk Irakról, és arról, hogy az ellene alkalmazott szankciók milyen hatástalanok voltak. El kell ismerni Irán szerepét az új hatalmi egyensúlyban, és biztonsági garanciákat kell kínálni neki ebben a rendkívül zavaros regionális közegben. Az USA közvetlen bevonása a sikeres tárgyalások elengedhetetlen eleme, amelyekből ezen a ponton semmit nem kellene kizárni, és az Európai Unió most éppen ezt teszi.

Másrészről viszont teljesen egyértelmű, hogy Iránnak is el kell fogadnia bizonyos kötelezettségeket: fel kell hagynia nukleáris és katonai ambícióival, szigorú ellenőrzések mellett, konstruktív szerepet kell vállalnia a meglévő konfliktusok megoldásában, tiszteletben kell tartania az emberi jogokat és a nők jogait, illetve – az átfogóbb kérdéseket tekintve – a demokráciát is. Nemrégiben a Nobel-békedíjjal kitüntetett Sírín Ebádi e-mailben fordult hozzám, hogy beszámoljon az emberi jogok súlyos és még inkább gyakori megsértéseiről. Levele szerint Iránban ez ma sokkal komolyabb probléma, mint a nukleáris kérdés. Hallgatnunk kellene rá.

 
  
MPphoto
 
 

  Baroness Nicholson of Winterbourne (ALDE). – Elnök úr, köszönöm Solana úrnak és Ferrero-Waldner biztosnak mindazt a hihetetlenül nehéz munkát, amit a nemzetközi szinten és az ENSZ Biztonsági Tanácsában oly sok aggodalomra okot adó Iráni Iszlám Köztársaság ügyében végeztek.

Abban a szerencsében volt részem, hogy karácsony előtt én képviselhettem frakciómat az Iráni Iszlám Köztársaságba indított küldöttségben, amelynek során rendkívül jó találkozók egész sorában volt részünk, amint arra már Solana úr és Ferrero-Waldner asszony egyaránt utalt.

A párbeszédre való felhívásunk az Iráni Iszlám Köztársaságban természetesen nagyon kedvező fogadtatásra talált, mivel – mint tudják – éppen a korábbi iráni elnök volt az, aki 2000-ben az Egyesült Nemzetek elé terjesztette a kultúrák közötti párbeszéd évének gondolatát, amit pont az idén Önök is átvettek itt az Európai Unióban.

Hiszem, hogy a párbeszédre nagyszerű lehetőségek kínálkoznak, de nemcsak az emberi jogokról és nemcsak a mindennél fontosabb atomkérdésről. Úgy vélem, a kulturális kérdésekről kellene párbeszédet folytatnunk –– a zenéről, a művészetről, a régészetről, a festészetről, a kalligráfiáról –, mivel ezekben rengeteg történelmi hivatkozási pontunk van, és a jövő lehetőségeinek tárháza végtelen.

Hiszem továbbá, hogy az egyik kritikus kérdés, amelyről tárgyalnunk kellene, az úgynevezett határvonal az iszlám és a demokrácia között. Talán elkerülte a figyelmüket, hogy az Iráni Iszlám Köztársaságnak saját megítélése szerint sikerült leküzdenie ezt a bizonyos nehézséget, és a demokrácia itt kialakult formája teljesen összeegyeztethető az Iráni Iszlám Köztársaság iszlám változatával, a mindennél fontosabb saría törvénnyel és a síita iszlám hagyománnyal. Úgy vélem, ez ismét egy üdvözlendő dolog, amiről éppen az idén kellene tárgyalnunk, esetleg Katami volt elnökkel vagy az iráni vallás és hagyomány más befolyásos képviselőivel.

 
  
MPphoto
 
 

  Romano Maria La Russa (UEN). – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, az eddigi vitában hallottak figyelembevételével is úgy vélem, hogy az egyetlen járható út egyértelműen a párbeszéd és a tárgyalás útja, még ha nem is könnyű megérteni, hogy ez a párbeszéd milyen alapon tudna továbbfejlődni.

Mégis, hogyan lehetne párbeszédet folytatni egy olyan országgal, amelyik nem tartja tiszteletben a gyermekek jogait, és a kiskorúakra is kiterjeszti a halálbüntetést? Egy olyan országgal, helyesebben szólva, egy olyan rezsimmel, amely nyilvános akasztásokat rendez, egy olyan rezsimmel, amely azzal fenyegetőzik, hogy letörli Izraelt a térképről? És mi legyen az atomkérdéssel, egyszerűen csak tegyük félre, és még csak ne is kételkedjünk a nukleáris energia békés célú használata felől? Meddig kellene még elhinnünk, hogy a katonai tervek a nemzeti védelmet szolgálják? És mindezek mellett egy olyan rezsimet kellene szavahihetőnek tekintenünk, amelyik a szomszédos országokban anyagi támogatást nyújt a gerilla-hadviseléshez?

Ami pedig a CIA-jelentést illeti, azt javaslom, ne legyen túl sok illúziónk a megbízhatóságával kapcsolatban. Nem ez lenne az első eset, hogy egy ilyen jelentést utóbb nyilvánosan megtagadnak. Nyilvánvalóan arról van szó, hogy senkitől nem tagadhatjuk meg annak lehetőségét, hogy az atomenergiával kísérletezzen – polgári, nem katonai célokra –, Ahmadinezsád elnök viszont nemcsak hogy nem biztosít garanciákat, egyetlen garanciát sem ad, sőt, a legrosszabb félelmeinket hívja elő.

Ha kizárjuk a katonai beavatkozás lehetőségét – márpedig úgy vélem, az Európai Parlament valamennyi képviselőjének és tagjának ez az álláspontja, hogy mindenképpen kerüljük el a katonai beavatkozást – és a szankciókat választjuk, ez szerintem mindenki számára csapást jelentene: büntetné a gazdaságot és büntetné a védtelen, tájékozatlan, ártatlan embereket. Ismét csak azt javasolnám, hogy a diplomáciát kell segítségül hívni,– mivel – ismétlem – a szankciók eddig még soha nem vezettek semmi jóra, csak arra szolgálnak, hogy tovább fokozzák a Nyugat, és különösen az Egyesült Államok iránti gyűlöletet.

 
  
MPphoto
 
 

  Gerard Batten (IND/DEM). – Elnök úr, a taqiyya doktrína alapján a csalás a Koránban elismert harci eszköz. Irán azt állítja, hogy nem tervezi nukleáris fegyverek kifejlesztését, ugyanakkor számtalan a bizonyíték ennek ellenkezőjére. Máris van háromezer uráncentrifugájuk. Egy sem használható arra, hogy békés célú atomenergiát állítsanak elő. Együttesen pedig egy év alatt az atomfegyverhez szükséges tisztaságú uránból egy bombányit tudnak előállítani.

Irán most további ötezer centrifuga építését tervezi. Mindeközben érkeznek az illegális nyersurán szállítmányok Kongóból, abból az országból, amelyet az EU humanitárius segélyekkel támogat. Nagy-Britannia még mindig hagyja, hogy az iráni diákok atomfizikát tanuljanak az egyetemeinken. Ráadásul Irán, Szíria és Észak-Korea együtt dolgoznak a rakéták és vegyi robbanófejek összeállításán. Tavaly mindhárom ország technikusai meghaltak, amikor Szíriában valami elromlott. Utóbb a légkörben szarin gáz nyomait fedezték fel.

Függetlenül attól, hogy ezeknek az országoknak sikerül-e nukleáris robbanófejeket kifejleszteni, a vegyi robbanófejek minden bizonnyal a közeljövőben bevethetők lesznek.

 
  
MPphoto
 
 

  Luca Romagnoli (NI). – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, nagyra értékelem az EU tárgyalási kísérleteit az önrendelkezési jog megerősítését illetően, és támogatom a NAÜ iráni cselekvési tervének szinergiáját. Dicséretreméltó terv, amely hozzájárul aggodalmaink enyhítéséhez, egyben segít hatástalanítani a béke elleni elméleti fenyegetésen alapuló politikai és stratégiai spekulációt.

Emellett az állásfoglalás 5. pontjában egy olyan kitétel is szerepel, miszerint fel kellene hagynunk az Iránnal kapcsolatos spekulatív politikai retorikával. Az állásfoglalás egész első része és az atomenergia használatára vonatkozó új multilaterális keret megteremtéséről szóló javaslat ugyanebben a szellemben készült.

A második rész ezzel szemben demagógiának tűnik. Az emberi jogok megsértéseit a világ számos más régiójában nem igyekszünk ilyen szorgalmasan elítélni. Példa erre a közelmúltban elfogadott állásfoglalás Pakisztánról, illetve Kínáról, amelyek hangvétele közel nem ilyen erőteljes, és a belső ellenzék sem kapott ilyen egyértelmű támogatást. Emiatt kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ellenzem az állásfoglalást, mivel az emberi jogok és szabadságok olyan abszolút értékek, amelyeket nem lehet az eltérő helyzetekben különbözőképpen alkalmazni, és nem adhatnak teret a kérések és a bírálatok közötti egyenlőtlenségnek.

 
  
MPphoto
 
 

  Jacek Saryusz-Wolski (PPE-DE). – Elnök úr, az iráni nukleáris program továbbra is aggodalmaink legfőbb forrása. Reméljük, hogy a megoldás érdekében tovább folytatódik a tárgyalási folyamat.

Az Európai Uniónak egységes álláspontot kellene képviselnie ebben a bonyolult kérdésben, és támogatnunk kellene a főképviselő és a Bizottság, a tagállamok és a nemzetközi közösség erőfeszítéseit, az ENSZ Biztonsági Tanácsának nemrég javasolt határozatát is beleértve.

Arra kellene törekednünk, hogy bátorítsuk Iránt, kezdje újra a tárgyalásokat a nukleáris kérdés rendezésére szolgáló, hosszú távú megállapodásról.

Mi a Ház Külügyi Bizottságában úgy határoztunk, hogy meghívjuk Dzsalili urat, hogy tárgyaljunk és folytassuk a párbeszédet. A bizottságunk nem volt megelégedve a kapott válaszokkal, és a párbeszéd nehézségeit is megismertük. A Külügyi Bizottság ülése ugyanakkor azt mutatta, hogy az iráni kérdésben teljesen egységes az álláspontunk, és ez az iráni kormány felé is határozott politikai jelzés volt.

Ha továbbra is érdemi párbeszédet szeretnénk folytatni, helyre kell állítanunk a viszonyok hitelességét. Iráni partnereinknek a NAÜ-vel való teljes körű együttműködés révén abszolút mértékben átláthatóvá kell tenniük nukleáris programjukat. Teljes mértékben végre kell hajtaniuk az átfogó biztosítéki megállapodás rendelkezéseit, nekünk pedig továbbra is nyomást kell gyakorolnunk az iráni kormányra, hogy tegyen eleget kötelezettségvállalásainak. Meg kell értetnünk vele, hogy ez az egy út vezet el a nemzetközi elismeréshez és a sikeres gazdasági fejlődéshez, ami saját állampolgárai javát szolgálja.

Iránban az emberi jogi helyzet a közelmúltban sokat romlott, ezért kitartóan el kell ítélnünk az emberi jogok és alapvető szabadságok szisztematikus megsértéseit, különös tekintettel a fiatalkorú elkövetőkkel és a nőkkel szemben alkalmazottakra.

Értékalapú közösségként, amely az emberi jogokat és a demokráciát tekinti az egyik legfőbb értéknek, és mindennél jobban óvja a stabilitást és a biztonságot, nem kellene és nem is szabad figyelmen kívül hagynunk az emberi jogok ottani helyzetének romlását, és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy meggyőzzük partnereinket arról, hogy a jogállamiságot, az emberi jogokat és alapvető szabadságokat érdemes tiszteletben tartaniuk.

 
  
MPphoto
 
 

  Libor Rouček (PSE). – (CS) Hölgyeim és uraim, engedjék meg, hogy a mai vitához való hozzászólásomban az Iránnal való viszonyon belül két szempontra koncentráljak.

Az első szempont a civil társadalom. Amint közelmúltbeli teheráni látogatásom alkalmával magam is tapasztaltam, Iránban nagyon erős, aktív civil társadalom működik. A nők, az újságírók, a nemzeti és vallási kisebbségek mind a jogaikért küzdenek. Meglehetősen élénk a diákélet. A buszvezetők, a pékek és számos más szakma képviselői saját független szakszervezetüket szervezik. A közgazdászok és a vállalkozók szorgalmazzák az iráni gazdaság privatizációját és liberalizációját.

Az iráni társadalom mindezen csoportjai és elemei most Európához, az Európai Unióhoz fordulnak a párbeszéd és a segítség reményében. Ezért arra szeretném felhívni a Bizottságot és Javier Solana főképviselőt, hogy e párbeszéd részeként kezdje el ténylegesen használni a demokrácia és az emberi jogok rendelkezésünkre álló új eszközét.

Úgy vélem továbbá, hogy az Európai Uniónak diplomáciai képviselettel kellene rendelkeznie Iránban. Ez nemcsak a civil társadalommal való párbeszédet és együttműködést lendítené fel, a helyi intézményekkel és hatóságokkal való együttműködésnek is jót tenne a közös érdeklődésre számot tartó területeken. Bár a nukleáris program vagy az emberi jogok kérdésében eltér a véleményünk, Iránnal igenis számos közös érdekünk van.

Csak egy, Iránnal szomszédos országot említenék, mégpedig Afganisztánt. Meggyőződésem, hogy sem Iránnak, sem nekünk nem kedvez, ha például az illegális afgán kábítószer tonnaszámra árasztja el Európát. Hasonlóan közös az érdekünk az afgán menekültek kérdésében, akárcsak az afganisztáni helyzet átfogó békés megoldása terén.

Ez csak egy a számtalan indok közül, amelyek miatt az Európai Uniónak saját diplomáciai képviselettel kellene rendelkeznie Teheránban.

 
  
MPphoto
 
 

  Struan Stevenson (PPE-DE). – Elnök úr, mai előadásában Solana úr és Ferrero-Waldner asszony egyaránt ismételten hangsúlyozta a párbeszéd, a tárgyalás és a meggyőzés szükségességét. Ferrero-Waldner asszony ezen belül is kiemelte az emberek közötti kapcsolatok fontosságát, és szólt többek között az Erasmus Mundus program és a szegénység enyhítésére irányuló programjaink sikerességéről.

És akkor mi képezzük az atomfizikusaikat az egyetemeinken? Az adófizetőink pénzét arra költjük, hogy enyhítsük a szegénységet a világ egyik leggazdagabb olajtermelő országában, csak mert ők inkább nukleáris fegyverkezési programra fordítják a milliárdokat? Mire mentünk a megbékítési politikával?

Solana úr szerint eddig nem sokra. Elmondása szerint az iráni rezsim továbbra is ignorál minket. Ferrero-Waldner asszony azt mondta, a korábbiaknál is több kivégzés történt. Hadd mondjam ki, Elnök úr, az idei év első két hetében 23 embert végeztek ki, köztük sok nőt is. Öt embernek vágták le a kezét vagy a lábát. Továbbra is nőket és férfiakat kövez halálra ez a dzsihádista, nőgyűlölő, homofób, népirtó, kegyetlen rendszer, amely a terror világszintű támogatója.

Ha tényleg támogatni akarjuk az iráni diákokat, a Teheráni Egyetem bátor hallgatóit kell támogatnunk, akik az elmúlt öt napon folyamatosan demonstráltak, rendszerváltást követelve. A megbékélés pártolása helyett a legitim iráni ellenzék mögé kell állnunk. Ahelyett hogy a terrorlistánkon rajta tartjuk a PMOI-t, inkább az iráni forradalmi gárdát kellene felvenni az EU terrorlistájára.

 
  
MPphoto
 
 

  Helmut Kuhne (PSE). – (DE) Elnök úr, amint az imént hallhattuk, még itt, az Európai Parlamentben is vannak olyan képviselők, akik számára az iráni rezsim viselkedésének megváltoztatásánál fontosabb a rendszer lerombolása. Úgy vélem, egy dolgot kell nagyon világosan kimondanunk, mégpedig azt a logikai szükségszerűséget, miszerint mindazok, akik egy rendszer elpusztítására törnek, és politikájukat e cél köré építik fel, semmit nem fognak tenni annak érdekében, hogy változtassanak a rendszer viselkedésén. Mégis a változtatást kellene szem előtt tartanunk, valahányszor a nukleáris kérdést vitatjuk.

A diplomáciai offenzíva nagymértékben megerősödne az Egyesült Államok tárgyalásokba való közvetlen bevonásával, mivel az USA valami olyat tud kínálni, amit az Európai Unió ugyanilyen mértékben nem tud nyújtani, mégpedig biztonsági garanciákat. Amint arra Solana úr rámutatott, az amerikai hírszerzés nem kezeskedik azért a megállapításért, hogy az iráni program nem jelent potenciális fenyegetést. Ez igenis probléma, és nem is oldható meg azzal, ha enyhítjük a nyomást. Az ügyet nem szabad elvenni az ENSZ Biztonsági Tanácsától, mivel ez esetleg oda vezetne, hogy végül az iráni rendszer közli velünk, hogy „köszönjük, ennyi volt, most már van elég dúsított uránunk; itt az ideje, hogy kilépjünk az atomsorompó-szerződésből, és elkezdjük gyártani saját nukleáris fegyvereinket”. Amennyiben ez a forgatókönyv állna elő, nem tudnánk mást tenni, mint hogy visszatérünk a nukleáris fenyegetőzés hatvanas-hetvenes évekből ismert stratégiájához.

Egy valamit mindenképpen ki kell zárnunk ebből a vitából – és ehhez kétség sem férhet –, mégpedig az úgynevezett katonai lehetőséget. Akárhogyan is értelmezzük a „Nyugat” fogalmát, függetlenül attól, hogy egyedül csak Észak-Amerikát jelenti, vagy Európát is magában foglalja, az úgynevezett katonai lehetőség választása politikai katasztrófa lenne, amely évtizedekre visszaütne a Nyugatra, és nemcsak a muzulmán világgal való viszonyát határozná meg, de olyan országokkal is, mint például India, amelyek segítettek az ENSZ Biztonsági Tanácsának napirendjére tűzni ezt a kérdést.

 
  
MPphoto
 
 

  Miroslav Mikolášik (PPE-DE). – (SK) Hadd mondjam el, milyen mélységesen aggaszt az emberi jogok helyzetének romlása Iránban: a halálbüntetés alkalmazása, a kínzások, a bebörtönzöttekkel szembeni embertelen bánásmód és a politikai ellenfelek elnyomása. Kategorikusan el kell ítélnünk a demokratikus társadalmaink alapját képező emberi jogok és alapvető szabadságok ilyen nyilvánvaló megsértéseit.

Az Euro-Mediterrán Parlamenti Közgyűlés tagjaként én magam meglehetősen aggódom a biztonsági kérdés miatt és amiatt, hogy Irán az Európai Unió és a nemzetközi közösség tiltakozásai ellenére tovább fejleszti nukleáris programját. Bár biztosított minket arról, hogy ezt pusztán békés célokra teszi, nehéz nem aggódni a helyzet alakulásának iránya miatt.

Végezetül szeretném megemlíteni azt a tényt, hogy Oroszország a közelmúltban nukleáris anyagot szállított Iránnak. Más jelek is utalnak arra, hogy Irán nem szavahihető partner, és nekünk ennek megfelelően kellene eljárnunk.

 
  
MPphoto
 
 

  Ana Maria Gomes (PSE). – Elnök úr, valamennyi EU-tagállam egyetért abban az Iránnak küldött politikai üzenetben, amely az EU-hármak és Solana úr erőfeszítéseit hivatott támogatni a nukleáris kérdésben azáltal, hogy bevezetjük a kilátásba helyezett gazdasági szankciókat?

És az EU-tagállamok és Ön, Solana úr próbált-e nyomást gyakorolni a Bush-admninisztrációra annak érdekében, hogy közvetlenül tárgyaljon Iránnal, és ne csak az iraki kérdésről, hanem kifejezetten a nukleáris dossziéról is? Vagy esetleg azon a véleményen van, hogy ez értelmetlen lenne, és meg kell várnunk vele a következő amerikai kormányt?

 
  
MPphoto
 
 

  Janusz Onyszkiewicz (ALDE). – (PL) Elnök úr, szeretnék visszatérni Solana úr előbbi kijelentésére, az iráni nukleáris programról szóló CIA-jelentés helyes értelmezését illetően.

Hadd ismételjem meg a Solana úr által elmondottakat: csak egy elemet függesztettek fel, és az is nagyon kétséges, hogy azt végleg felfüggesztették-e. Az iráni ellenzék azt állítja, hogy a program több helyszínre elosztva ugyan, de most is folytatódik. Szerintem ezt el is kellene hinnünk, mivel elsőként az iráni ellenzék hívta fel a figyelmünket az iráni nukleáris program katonai vonatkozásaira, és állításai száz százalékig igaznak bizonyultak.

Ez továbbvezet a következő ponthoz, miszerint legfőbb ideje törölni a Népi Mudzsaheddint a terroristaszervezetek listájáról. A bíróságokon, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében és az olasz parlamentben már volt szó erről a kérdésről. Itt az ideje, hogy mi is beszéljünk róla.

 
  
MPphoto
 
 

  Marie Anne Isler Béguin (Verts/ALE). – (FR) Elnök úr, Solana úrhoz és Ferrero-Waldner asszonyhoz hasonlóan nem látok semmilyen különbséget a polgári és a katonai célú atomenergia között. Solana úr már elmagyarázta, hogy a bombakészítéshez mindössze uránra van szükség. Szerintem naivitás volna azt feltételezni, hogy egy országnak, amelyik természeti erőforrásokban olyan gazdag, mint Irán, a fejlődéséhez atomenergiára van szüksége. Azt viszont nagyon jól tudjuk, hogy a bombakészítéshez szüksége van az atomenergiára.

Solana úr azt is elmondta, hogy az atomenergia az instabilitás egyik oka, és nincs semmilyen befolyásunk Irán felett. Ebben igaza van. Teljesen egyetértünk a javaslatával, miszerint a dúsítást meg kellene tiltani. Még ennél is továbbmennék: szerintem magát az atomenergiát kellene betiltani. Jelenleg a világ energiatermelésének mindössze 4%-a származik nukleáris forrásból.

Solana úrtól és Ferrero-Waldner asszonytól a következőt szeretném megkérdezni is: Önök szerint nem Franciaország és Sarkozy elnök úr játszik a tűzzel és idézi elő az instabilitást világszerte azzal, hogy nukleáris megállapodásokat ír alá olyan országokkal, mint Líbia, Kína és Grúzia? Nem okulhatnánk végre a rossz iráni tapasztalatokból, hogy az egész világon véget vessünk a nukleáris fegyverek elterjedésének?

 
  
MPphoto
 
 

  Erik Meijer (GUE/NGL). – (NL) Elnök úr, az Iránról szóló vitában az atomenergiánál, a háborús fenyegetésnél és az emberi jogok megsértéseinél többről van szó. A bevezetőjében Solana úr már elmondta, hogy a demokrácia bizonyos elemei és az iskolázottság magas szintje ellenére Iránban sokak számára miért nem kellemes az élet.

Sokan Európába menekültek azok közül, akiket az iráni kormány üldöz vagy a jelenlegi rendszer keretei között nem élhetnek szabadon. Az Európai Unió és tagállamai nem állhatnak ezeknek az embereknek az útjába, a száműzetésben lévő ellenzék számára pedig a lehető legnagyobb szabadságot kell biztosítanunk.

Ezért fontos az Európai Bíróság döntése, amely szerint ez a szervezet tévesen került fel a terroristaszervezetek listájára. Fontos, hogy a Parlament felhívja a Tanács figyelmét arra, hogy ez igazságtalan és elfogadhatatlan. Ez a lista az egyik olyan terület, ahol nem köthetünk kompromisszumot az iráni rezsimmel.

 
  
MPphoto
 
 

  Vytautas Landsbergis (PPE-DE). – Elnök úr, azt szeretném megtudni, hogy valaki tudja-e a választ a kérdésemre. A parlamenti képviselők teheráni látogatásuk alkalmával jártak esetleg nyilvános kivégzésen is? Különösen olyanokra gondolok, amelyeken európai gyártmányú darut használnak.

 
  
MPphoto
 
 

  Miloslav Ransdorf (GUE/NGL). – (CS) Szeretném megemlíteni, hogy az iráni nukleáris program paradox módon éppen olyan időszakban indult, amikor Irán az Egyesült Államok szövetségese volt. Az amerikaiak tanácsolták a sahnak, hogy építsen húsz atomerőművet. Úgy tűnik, változnak az idők: a szövetségesből ellenség lett, az Iránról alkotott kép pedig hemzseg az ellentmondásoktól.

Bár tudok a Tudeh párthoz tartozó barátaink szenvedéseiről, arra is kénytelen vagyok felhívni a figyelmet, hogy az arab országok közül sehol nem olyan erős a pluralizmus és fejlett a civil társadalom, mint Iránban.

A Rouček úr által említett szakszervezeti helyzet mindenképpen figyelemre méltó, akárcsak a női mozgalom. Véleményem szerint meg kellene vizsgálni és támogatni kellene Rouček úr javaslatát az Európai Unió teheráni képviseletének létrehozásáról.

A kapcsolatok fejlesztése létfontosságú. Irán nagy ország, nagyszerű kultúrával, amely nagyobb mértékben hasonlít a miénkre, mint gondolnánk.

 
  
MPphoto
 
 

  Charles Tannock (PPE-DE). – Elnök úr, Irán továbbra is veszélyezteti a világ és a Közel-Kelet stabilitását. Az iráni dzsihádisták együtt harcolnak a terroristákkal Irakban, és ölik a brit katonákat. Az iráni bírák rutinszerűen mondanak ki halálos ítéletet a homoszexuálisokra és tinédzserekre.

Miért akarja annyira Irán az urándúsítást, amikor nincs működő atomerőműve, de még csak tervei sincsenek arra, hogy a közeljövőben erőműveket építsen? Miért fejleszt Irán Shahab-3 rakétákat, amelyek alkalmasak arra, hogy nukleáris robbanófejet hordozzanak és európai városokra dobják le?

Félreérthetetlen üzenetet kell közvetítenünk, mindenfajta megalkuvástól mentesen. A nemzetközi közösség nem fogja megengedni, hogy Irán nukleáris fegyverekkel fegyverezze fel magát.

 
  
MPphoto
 
 

  Benita Ferrero-Waldner, a Bizottság tagja. − Elnök úr, ez természetesen nagyon fontos vita volt. Hogy miért? Azért, mert Iránban széles körű civil társadalom működik, amely minden bizonnyal másként szeretne élni, most azonban még mindig egy nagyon bonyolult rendszer keretei között él.

Úgy vélem, mindnyájan tudjuk, hogy a nukleáris kérdés ebben a pillanatban hatalmas akadály. Tönkretesz minden lehetőséget a fejlesztésre és a kétoldalú kapcsolatokra, amelyek óriási lehetőségeket rejtenének magukban. Ez az, amit Dzsalili úrnak nem győztem elégszer mondani: „Miért nem ragadják meg a lehetőséget? Miért zárkóznak el a párbeszédtől? Miért nem mutatnak ez ügyben valamennyi politikai hajlandóságot?” Szerintem ezt kell tennünk – valamint meg kell próbálnunk megszólítani a népet, hogy lássuk, van-e esély arra, hogy a következő választásokon a dolgok megváltozzanak – tudva, hogy ez nagyon nehéz lesz.

Szerintem ugyanakkor érdekes megfigyelni, ahogy az ellenzék megint kezd valamelyest összefogni. Ez idáig megosztott volt, és rezignáltan szemlélte az eseményeket. Most legalább megfigyelhető egyfajta új akarat, hogy induljanak a választásokon és esetleg megváltoztassák a helyzetet, legalábbis a kormány helyzetét. Természetesen azonban, amint már korábban jeleztem, a Gárda tanácsa folyamatosan szűri a jelölteket, ami döntő fontosságú. Ahogy Beer asszony már mondta, ha 290 helyre 7000 jelölt indulhat, akkor máris túl sok jelöltet utasítottak vissza. Közülük kétezret el fognak utasítani. Ezért nagyon remélem, hogy lesz valamilyen fellebbviteli eljárás, ami korrigálja a helyzetet. Az iráni választók megérdemlik, hogy pártok és vélemények széles skálájáról választhassanak maguknak képviseletet. Természetesen az is nyilvánvaló, hogy nem támogatjuk semelyik konkrét pártot sem, viszont nagyon fontosnak tartjuk a valódi pluralizmus kialakulását.

Ezek után teljesen egyetértek mindazokkal – és a részletekbe szándékosan nem mentem bele –, akik azt mondják, hogy az emberi jogok terén sok a tennivalónk, még ha a nukleáris kérdés ügyében nem is tudunk előbbre lépni. Természetesen támogattuk az összes ENSZ-határozatot; Kanada is előterjesztett egy ilyen határozatot. Ez elfogadásra került, ami világosan mutatja, hogy hol tart ma Irán – sajnálatos módon. Azoknak a parlamenti képviselőknek, akik felvetették, hogy az EIDHR eszközt kellene használnunk, azt szeretném mondani, hogy már használjuk, az ENSZ, az UNICEF és az UNODC révén történő végrehajtással: például a fiatalkorúak feletti igazságszolgáltatás és a kábítószerfüggők terén és igazságügyi kérdésekben. Ebben a merev légkörben azonban ez egyre bonyolultabb. Az egyik teheráni nagykövetség egy diplomatáját megpróbáltam rávenni, hogy biztosítsa a közös projektek gördülékenyebb koordinációját. Ez persze csak kis lépés, de remélhetőleg hasznos, mivel – legalábbis kismértékben – megnyithatja az utat az együttműködésünk fejlesztése előtt. Irán azonban sajnálatos módon továbbra is kitér előlünk. Múlt héten, amikor ezt személyesen tettem szóvá, nem kaptam választ.

 
  
MPphoto
 
 

  Javier Solana, közös kül- és biztonságpolitikai főképviselő. − Elnök úr, nagyon röviden, ahogy korábban is volt alkalmam válaszolni. Nem merült fel túl sok új kérdés, és – mint már mondtam – alapvetően egyetértünk az elhangzott véleményekkel.

A Salafranca Sánchez-Neyra úr által feltett kérdésről az ENSZ Biztonsági Tanácsában most folyik a vita, ezért úgy vélem, erről részletesen nem kell szólnom. Azt kérdezték tőlem, mit szeretnék látni. Nos, én egy olyan állásfoglalást szeretnék látni, amely szükségtelen, mivel a benne kért párbeszéd immár valósággá vált. Önök is tudják, mely elemeket kellene helyretenni ahhoz, hogy érdemi párbeszédet folytathassunk.

Ami az együttműködés kiszélesítésével kapcsolatos gondolatokat illeti, számos más terület van, ahol együtt tudunk működni és együtt is kellene működnünk. Afganisztánról és a kábítószerekről már volt szó. Ez például egy fontos kérdés, amelyben nagyon szeretnénk együttműködni.

Más kérdések is felmerültek a hatok csoportjával kapcsolatban az ENSZ-ben. Senki nevében nem beszélhetek, csak annak a hatnak a nevében nyilatkozhatok, akikkel tárgyalok. Mindenkitől, a csoport valamennyi tagjától támogatásban részesültem, az Európai Uniót is beleértve – ehhez kétség sem férhet –, de a Biztonsági Tanács más, az Európai Unióban tagsággal nem rendelkező tagjaitól is.

közös kül- és biztonságpolitikai főképviselő(FR) Béguin asszony atomenergiával kapcsolatos kérdésére válaszolva, ma nem szeretnék általános jellegű vitába bocsátkozni az atomenergiáról. Erre bőven lesz időnk akkor, amikor az energiáról beszélünk, de addig is szeretnék egyértelműen különbséget tenni az elektromos áram termelésére szolgáló atomenergia és az egyéb célokra szolgáló atomenergia között, amint azt Ön is különválasztotta. Az alapvető különbség az, hogy az áramtermeléshez az atomenergiát X-szeresére kell dúsítani, míg a tömegpusztító fegyverek előállításához szükséges dúsítás ennél sokkal nagyobb fokú.

A második kérdés a hulladékkal kapcsolatos. Nagyon fontos, hogy tudjunk róla, mi történik a hulladékkal. Mint Önök is tudják, ez plutóniumot és más, felhasználható anyagokat tartalmaz. A technológiát biztosító cégek egyúttal az összes hulladék elszállításáért is felelnek. A helyzet ezért eléggé eltér attól, amit Iránról és a független dúsítási folyamatról beszélve elképzelünk.

Első felszólalásomban olyannak jellemeztem Iránt, amilyennek látni szeretném. Úgy gondolom, az általam leírt Irán lehetséges és kívánatos cél, és Irán olyan ország, amellyel együtt kellene működnünk. Életteli ország, számtalan intellektuális, kulturális és egyéb mélységgel, ezért arra kell törekednünk, hogy rávegyük a velünk való együttműködésre a különféle területeken, köztük az energia, az emberi jogok, a Közel-Kelet és az atomenergia kérdésében. Ehhez tényleg nagyon komoly párbeszédet kell kezdenünk mindezekről a kérdésekről.

Köszönöm, hogy figyelemmel kísérték ezt a fontos vitát. Bármikor hívnak, mindig szívesen eljövök, hogy Iránról vagy bármely más kérdésről beszéljek Önökkel.

 
  
MPphoto
 
 

  Elnök. − Solana úr, köszönjük szépen.

Hat, az eljárási szabályzat 103. cikke (2) bekezdésének megfelelően benyújtott, állásfoglalásra irányuló indítvány érkezett(1).

A vitát lezárom.

A szavazásra január 31-én, csütörtökön kerül sor.

 
  

(1) Lásd a jegyzőkönyvet.

Utolsó frissítés: 2008. október 8.Jogi nyilatkozat