Emilio Menéndez del Valle (PSE). – (ES) Tisztelt elnök asszony! Azt javaslom, hogy a 16. bekezdés végén „a globális kihívások számának növekedése” utolsó sor után a szöveg a következőkkel egészüljön ki: „de a súlyos és kiterjedt gazdasági válságok megjelenése is jellemez, amelyek regionális integráció révén enyhíthetők vagy oldhatók meg”.
(A szóbeli módosítást elfogadják)
– A 22. bekezdés első franciabekezdésével kapcsolatos szavazás előtt:
Gabriela Creţu (PSE). – (RO) Azt szeretném, ha elfogadnák, hogy a 22. bekezdés szövegébe, az első sor után, ahol a millenniumi fejlesztési célok eléréséről van szó, a következő módosítást vezessük be (angolul olvasom fel):
„beleértve a nemek közötti egyenlőség dimenzióját annak érdekében, hogy a nők önállósuljanak és megvédjék jogaikat;”