Index 
 Előző 
 Következő 
 Teljes szöveg 
Eljárás : 2009/2502(RSP)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot :

Előterjesztett szövegek :

RC-B6-0022/2009

Viták :

PV 14/01/2009 - 14
CRE 14/01/2009 - 14

Szavazatok :

PV 15/01/2009 - 6.6
CRE 15/01/2009 - 6.6
A szavazatok indokolása

Elfogadott szövegek :

P6_TA(2009)0028

Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve
2009. január 14., Szerda - Strasbourg HL kiadás

14. Megemlékezés július 11-én, a srebrenicai mészárlás áldozatainak emléknapján (vita)
A felszólalásokról készült videofelvételek
PV
MPphoto
 
 

  Elnök. − A következő napirendi pont a Tanács és a Bizottság nyilatkozatai: Július 11-ének a srebrenicai mészárlás áldozataira való megemlékezés napjává nyilvánítása.

 
  
MPphoto
 

  Alexandr Vondra, a Tanács soros elnöke. − Elnök úr, Srebrenica – mint azt mindannyian tudjuk – borzalmas bűncselekmény volt. A több mint 8 000 bosnyák lemészárlása Srebrenicában és környékén Bosznia-Hercegovina, a volt Jugoszlávia és egész Európa történelmének legsötétebb pillanatai közé tartozik. Minden kétséget kizáróan ez volt a legszörnyűbb kegyetlenség Európában a II. világháború óta.

Visszatekintve azt kell mondanunk, hogy sokkal több mindent tehettünk volna, és sokkal korábban. Srebrenica a nemzetközi közösség közös kudarca volt, az EU-t is beleértve. Nagy szégyen ez, amit mélységesen sajnálunk. Erkölcsi, emberi és politikai kötelességünk, hogy soha többé ne történhessen meg egy újabb Srebrenica.

A Tanács a srebrenicai mészárlás 10. évfordulója alkalmából ismételten kinyilvánította, hogy elítéli az elkövetett bűnöket, és részvétét fejezte ki az áldozatok és családjaik iránt.

A Tanács, emlékeztetve az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1503. és 1534. számú határozatára kiemelte, hogy az ICTY-vel folytatott teljes és korlátlan együttműködés az európai uniós integrációs folyamat további folytatása tekintetében továbbra is alapvető követelmény. Méltóképpen adózhatnánk a srebrenicai áldozatok emlékének, és hatalmas lépést tehetnénk a tartós béke, stabilitás és megbékélés felé, ha a még szabadlábon lévő, a nemzetközi igazságszolgáltatás elől elmenekült vádlottakat átadnánk Hágának. A Tanácsnak ezért továbbra is eltökélt szándéka, hogy a srebrenicai és általában a bosznia-hercegovinai, valamint a nyugat-balkáni régió más részein történt bűnök elkövetőit igazságszolgáltatás elé állítsa.

A történelem során ugyanakkor az európai integráció mindig hasznosnak bizonyult a múlt sebeinek és igazságtalanságainak begyógyításában, ezért a jövőre is nagy figyelmet kell fordítanunk. Az EU, mint integráló tényező a múlt század második felében békét, stabilitást, bizalmat és felvirágzást hozott Európának. A cseh elnökség ezért a külkapcsolatok területén prioritásként kezeli, hogy segítse a Nyugat-Balkánt az EU felé vezető úton. Megbékélés nélkül nincsen integráció, és nehéz megbékélni, ha nem szolgáltattak teljes igazságot.

13 év elteltével ideje, hogy lezárjuk a szégyenletes srebrenicai eseményt. Karadzsics letartóztatása bebizonyította, hogy nem maradhatnak büntetlenül az olyan rettenetes bűnök, mint az emberiség elleni bűncselekmények. Ratko Mladicsot is a Hágai Bíróság elé kell még állítani ahhoz, hogy segítsünk a srebrenicai áldozatok családjainak feldolgozni a múltat, és a jövő felé fordulni.

Az EU ezután is megtesz minden tőle telhetőt, hogy erre sor kerüljön. Ennél azonban sokkal többre van szükség ahhoz, hogy Srebrenica egy szomorú történelmi emlékből olyan hellyé váljon, ahol az élet reményteljes jövőt kínál. A nemzetközi közösség részvétele nem légüres térben történik: aktívan kapcsolódik a helyi, állami szinten illetve a két entitás által folytatott tevékenységekhez. Rengeteg jó szándékú erőfeszítés történik.

Srebrenica jövőjét legjobban a gazdasági fejlődésén és munkahelyek teremtésén keresztül lehet biztosítani, javítva a srebrinicai régió lakosságának gazdasági és szociális körülményeit. A „Republika Srpska” hatóságai, a Bosznia-Hercegovina Miniszterek Tanácsa és a Szövetség finanszírozással és befektetéssel segítették a srebrenicai régiót. A régiónak juttatott eszközök Srebrenica fellendítését szolgálták, támogatva többek között az építkezéseket, az újjáépítést, az infrastruktúra fejlesztését, a vállalkozások ösztönzését, a közszolgáltatások javítását és a fenntartható eredményt ígérő projekteket valamint az oktatást.

A helyi erőfeszítéseket egy Srebrenica érdekében szervezett adományozói konferencia is megerősítette, amelyre alig több mint egy éve, 2007 novemberében került sor. Most ismét jó alkalom kínálkozhat arra, hogy a város és régiója számára újabb befektetések biztosítását kérjük.

Mindennél fontosabb, hogy Srebrenica soha ne merüljön feledésbe, és folytatódjanak a közös erőfeszítések. Mi valamennyien, az EU, a nemzetközi közösség és a helyi hatóságok arra törekszünk, hogy konstruktív közös munkával javítsuk az életkörülményeket a srebrenicai térségben. Csak egy jobb élet lehetősége segíthet enyhíteni a politikai feszültséget, és teremtheti meg a párbeszéd lehetőségét, lehetővé téve ezzel az áldozatok még mindig gyászoló családtagjainak, hogy továbblépjenek. Ennél jobban nem is adózhatnánk a srebrenicai áldozatok emlékének.

 
  
MPphoto
 

  Benita Ferrero-Waldner, a Bizottság tagja. − Elnök úr, 1995 júliusában közel 8 000 férfit és fiút végeztek ki, illetve tűntek el Srebrenicában. A nemzetközi jog legmagasabb fokú bíróságai megtalálták a megfelelő szót erre a mészárlásra: népirtás. Úgy vélem, hogy miközben változatlanul próbáljuk igazságszolgáltatás elé állítani az elkövetőket, meg kell emlékeznünk az áldozatokról is, és együttérzésünkről kell biztosítanunk családjaikat. Csatlakozom tehát Önökhöz, és támogatom az arra irányuló kezdeményezést, hogy július 11-ét nyilvánítsák a srebrenicai népirtás áldozataira való megemlékezés napjává.

Srebrenica a borzalom és a nem szűnő fájdalom jelképe. Az emlékezés éppoly fájdalmas, amennyire szükséges. Szükséges, mert nem tudunk felejteni, mert nem szabad felejtenünk. Szembe kell szállnunk azoknak a szelektív emlékezetével, akik a mai napig is tagadják azt, ami valójában történt. Az 1995. júliusi események elismerésének alapvető szerepe van a Bosznia-Hercegovinán belüli megbékélésben és a regionális folyamatban. Július 11-ének a srebrenicai mészárlás áldozataira való megemlékezés európai napjává nyilvánítása újabb lépés tehát a megbékélés felé Bosznia-Hercegovinában és a régióban. Jó lehetőségnek tartom ezt arra, hogy üzenetet küldjünk, nem csak a tisztelet és az emlékezés üzenetét, hanem egy reményteljes jövő üzenetét is – egy olyan jövőét, amely az Európai Unión belül érkezik el, megbékélésre épül, és idővel begyógyítja a sebeket.

Az elismerés azonban önmagában kevés. Legalább ilyen fontos az igazságszolgáltatás. Fontosnak tartom, hogy az atrocitások összes elkövetője bíróság elé álljon, vádat emeljenek ellenük és fizessenek az elkövetett bűnökért. Elfogadhatatlan, hogy Ratko Mladics tábornok annyi év után még mindig szabadlábon van. A Bizottság teljes mértékben támogatja a volt Jugoszláviával foglalkozó nemzetközi büntetőtörvényszék, az ICTY munkáját. Üdvözöljük, hogy Bosznia-Hercegovina együttműködik az ICTY-vel, és foglalkozik a büntetőtörvényszék által helyi hatáskörbe utalt ügyekkel. Mi, a Bizottság kihasználunk minden lehetőséget arra, hogy a helyi hatóságokat erőfeszítéseik folytatására ösztönözzük annak érdekében, hogy az összes bűncselekmény ügyében megfelelő eljárás induljon.

A bírósági igazságszolgáltatás mellett még egy módon szolgáltathatunk igazságot az áldozatoknak, mégpedig úgy, hogy jobb jövőt biztosítunk életben maradt szeretteiknek. Ez áll az EU nyugat-balkáni erőfeszítéseinek középpontjában. Azt szeretnénk, ha a régió országai egy közös európai jövő felé haladnának. Virágzó Bosznia-Hercegovinát szeretnénk stabil regionális környezetben, ahol a határok kevésbé fontosak, és helyreállt a bizalom a szomszédok között. Tisztában vagyunk azzal, hogy hosszú út vezet odáig, de ha az Európai Unió történelme és bővítése üzen nekünk bármit is, akkor az az, hogy minden érintettnek érdemes erre az útra vállalkoznia.

Mi nem tehetjük meg az Európai Unióba vezető utat Bosznia-Hercegovina helyett. Neki magának kell teljesítenie a feltételeket, és saját eszközeivel kell megküzdenie belső kihívásaival, de mi segíthetünk. Segíteni fogunk, és szeretnénk, ha ez az ország sikeres lenne, a túlélők pedig ily módon diadalt aratnának azok felett, akiknek más tervei voltak.

 
  
MPphoto
 

  Doris Pack, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, soros tanácsi elnök úr, biztos asszony! Háború, koncentrációs táborok, népirtás – soha többé! A II. világháború borzalmait követően Európában senki nem hitte volna, hogy ez valaha is megismétlődhet.

Mégis megtörténhetett: a ’90-es évek közepén, hat évvel a berlini fal leomlása után, miközben Nyugat- és Közép-Európa békésen egyesült, Bosznia-Hercegovinában ismét megtörtént. A nemzetközi közösség által elkövetett hibák – éveken át szemet hunytunk, szinte minden gond nélkül érintkeztünk az ottani gonosztevőkkel, barátságosan kezet ráztunk olyan bűnözőkkel, mint Ratko Mladics – hozzájárultak ahhoz, hogy őt és bűntársait elfogadták: sértetlenül megúszták, amikor az éveken át tartó etnikai kiutasítást, etnikai tisztogatást mészárlással folytatták.

Ratko Mladicsnak a mai napig sem kellett bíróság előtt felelnie a tetteiért. Ki rejtegeti? Kik segítenek neki, és vállalják ezzel magukra, és helyezik rá is a még súlyosabb vétkesség terhét? Sok más elkövető is szabadlábon van még, sőt, egyesek még mindig Bosznia-Hercegovinában élnek, az áldozatok gyászoló családjai között. Ragaszkodnunk kell tehát ahhoz, hogy ne csak a Volt Jugoszláviával Foglalkozó Nemzetközi Büntetőtörvényszék Hágában, hanem a háborús bűnöket viszgáló helyi, bosznia-hercegovinai bíróságok is megfelelően elláthassák a feladatukat.

A most meghirdetett megemlékezés napja azt a célt szolgálja, hogy felrázzon, jelezze, hogy nem felejtünk, és megmutassa a gyászoló családoknak, hogy velük együtt gyászolunk. Ez a nap talán segíthet azokkal is megismertetni ezeket a rettenetes bűncselekményeket, akik még mindig nem hiszik el, hogy mindez megtörtént, jóllehet videofelvételek is bizonyítják, azután pedig le lehet fektetni a feltétlenül szükséges megbékélés alapjait. Nem lehet béke, amíg nem vállalják a közvetett és közvetlen felelősséget ezért a mészárlásért. Az áldozatoknak és családjaiknak tartozunk legalább ennyivel, és az elkövetők elítélésével.

 
  
MPphoto
 

  Richard Howitt, a PSE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr! Az Egyesült Királyságban a XX. század háborúiról megemlékezve évről évre elmondjuk a következő szavakat: „emlékszünk rájuk, amikor lemegy a nap, és emlékszünk reggel”. Megindító szavak ezek számomra és a generációm számára, a szüleim számára, akik mindketten szolgáltak a II. világháborúban. Ez a megemlékezés a minket követő generációk számára sem pusztán méltó tiszteletadás azoknak, akik szolgáltak. Emlékeztet bennünket a gonoszra és arra, hogy a háború emberéletekbe kerül, figyelmeztető jel az elkövetkező generációk számára, és megóvja a békét a jövőbeni konfliktusokkal szemben.

Ezért fontos a megemlékezés, és – amint azt a biztos asszony elmondta ma este – az elismerés feltétlenül szükséges a jelen generációinak megbékéléséhez.

Mindannyian tudjuk, milyen mészárlás történt 1995-ben Srebrenicában. Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa által biztonságosnak minősített területen menedéket kereső több mint 8000 muzulmán férfit és fiút végeztek ki Srebrenicában.

Jóllehet mindez csaknem 14 évvel ezelőtt történt, mégis jogos és helyes, hogy megemlékezzünk az áldozatokról, és emlékezzünk az eseményekre és a szörnyű eseményhez vezető fajgyűlöletre.

Éppen az elmúlt hónapban hoztak létre a Facebook nevű hálózatépítő internetes oldalon egy több mint ezer taggal büszkélkedő csoportot, amely nyíltan magasztalta a srebrenicai népirtást. A csoport, amelynek neve magyarul „Kés, drót, Srebrenica”, a srebrenicai férfiak és fiúk meggyilkolását támogatta pusztán azon az alapon, hogy boszniai muzulmánok voltak. Beszéltek arról is, hogy tisztelik Ratko Mladicsot a tetteiért, így – ha egyáltalán szükség volt újabb bizonyítékra – ez is igazolja, hogy tovább szítja a gyűlöletet az a tény, hogy Mladics szabadlábon van, és ürügyet szolgáltat azoknak, akik táplálni akarják a múltbeli felszültségeket.

Az említett Facebook oldalt a nagyközönség felzúdulásának köszönhetően gyorsan levették, de előtte alig egy hónap alatt, 2008 decembere és 2009 januárja között több mint ezer tag csatlakozott a csoporthoz.

A srebrenicai áldozatokról való megemlékezéssel világos jelzést küldünk azoknak, akik dicsőítik Ratko Mladics és Radovan Karadzsics tetteit, hogy nem engedjük, hogy ilyesmi még egyszer előforduljon, és nézeteikkel egyedül vannak, elszigetelten.

Pszichológusok elmondták az elmúlt hónapban egy boszniai bíróságnak, hogy a srebrenicai mészárlás túlélői súlyos traumán estek át. A bíróság megtudta, hogy sok túlélő számára jelent problémát, hogy soha nem búcsúzhatnak el a családtagjaiktól.

Az időt nem tudjuk visszafordítani, így nem adhatunk az érintett családtagoknak egy második esélyt, de arról gondoskodhatunk, hogy ez a népirtás ne merüljön feledésbe, és azok, akik felelősek érte, bíróság elé kerüljenek.

 
  
MPphoto
 

  Jelko Kacin, az ALDE képviselőcsoport nevében. – (SL) Európai Uniónkat a II. világháború tapasztalatai szülték. Van egy olyan közös, dokumentált és történelmi emlékünk, ami lehetővé tette, hogy együtt építsünk egy közös európai jövőt. Srebrenica borzalmas bizonyítéka annak, hogy a II. világháború szörnyűségei 1995-ben megismétlődhettek Európában, mégpedig a legmegdöbbentőbb módon.

Srebrenica az etnikai tisztogatás jelképe. Srebrenica egyet jelent gyermekek és felnőttek kegyetlen és embertelen legyilkolásával – egyet jelent a népirtással. Srebrenica ugyanakkor a gyilkosságok eltitkolásának és a tömegsírok megsemmisítésének a jelképe is. Srebrenicát be kell építenünk közös történelmi emlékezetünkbe, és az Európai Unió nyugat-balkáni bővítésének alapjaiba is. Nem tűrhetjük az egyes nemzetekről kialakult megkülönböztető és kirekesztő sztereotípiákat, küzdenünk kell a közös bűn ellen. A Srebrenicában történt népirtás felelőseit a Hágai Nemzetközi Bíróság elé kell állítani, tárgyalást kell folytatni velük kapcsolatban, és börtönbe kell őket zárni, nekünk pedig közös munkával fel kell építenünk, lehetővé kell tennünk Srebrenica, a helyi lakosság és egész Bosznia-Hercegovina számára egy európai jövőt.

A legkevesebb, amit tehetünk, hogy megpróbáljuk átérezni azoknak a traumáját és gyötrelmét, akiknek együtt kell élniük egy bűncselekmény nem gyógyuló emlékével, akiknek a szeretteik nélkül kell élniük. Szeretném megköszönni az elnökök értekezletének, hogy egyhangúan támogatták az arra irányuló javaslatot, hogy minden évben közösen hívjunk meg bosnyák és szerb fiatalokat Srebrenicából az Európai Parlamentbe, hogy egy Srebrenicától távoli környezetben, a hazai környezet nyomása és feszültsége nélkül gondolhassák végig, tervezhessék meg és építhessenek egy közös és szebb jövőt Srebrenica és egész Bosznia-Hercegovina számára. Ez az állásfoglalás ...

(Az elnök félbeszakítja a felszólalót.)

 
  
MPphoto
 

  Milan Horáček, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr! Az állásfoglalás nagyon világos, kritikus hangon beszél az ENSZ-ről és az európai intézményekről. A kül- és biztonságpolitikai terület döntéshozó mechanizmusainak hiányosságai hátráltatták a borzalmas srebrenicai bűncselekmények megakadályozását. Az európai szomszédsági politikának mind a mai napig hiányossága az egyhangú állásfoglalás hiánya, mint azt a gázai konfliktusról folytatott mai eszmecsere ismét bebizonyította.

A srebrenicai mészárlásnak soha nem szabad feledésbe merülnie, ezért üdvözlöm és támogatom azt a kezdeményezést, hogy július 11-ét nyilvánítsuk a srebrenicai népirtás áldozataira való megemlékezés napjává. Szükség van ugyanakkor megbékélésre is mindkét oldalon, ez pedig csak az események következetes újraértékelésével valósulhat meg. Ezért teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy a bűnösök és azok, akiket ezzel a bűncselekménnyel vádolnak, még mindig szabadlábon vannak. Úgy gondolom, hogy nemcsak Mladicsnak, hanem a többi bűnösnek is a bíróság előtt kell felelnie.

 
  
MPphoto
 

  Erik Meijer, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. (NL) Elnök úr! Srebrenica városa azzal híresült el az egész világon, hogy 1995-ben 8 000 muzulmán férfit gyilkoltak le. A túlélő nőknek és gyermekeknek joga van ahhoz, hogy erre folyamatosan emlékeztessenek bennünket. Miután 2007 márciusában Srebrenicában jártam, arra kértem az Európai Bizottságot, hogy az idegenforgalmat előmozdító projekteken keresztül járuljon hozzá a fenntartható jövedelemhez és foglalkoztatáshoz annak érdekében, hogy Srebrenica történelménél és az emlékhelynél többet is kínálhasson a világnak. Srebrenica egyben a humanitárius beavatkozásról és menedékekről szőtt optimista képzetek kudarcának a jelképe is.

A kezdet kezdetétől egyértelművé kellett volna tenni, hogy a külföldi katonai jelenlét csak hamis illúziókat táplálhat. Srebrenicát műveleti bázissá változtatták a szerb környezet ellenében, miközben nyilvánvaló volt, hogy ugyanez a környezet végső soron el fogja nyelni. Ha a holland hadsereg nem vonult volna be Srebrenicába, nem alakult volna ki háborús helyzet, és nem lett volna oka a szerbeknek a bosszúra. Az áldozatok nemcsak azt követelik meg, hogy Mladicc és Karadzsicc urakat bíróság elé állítsák, hanem azt is, hogy kritikusan gondolkodjunk el a katonai beavatkozások és mindazon kísérletek kudarcáról, amelyek állami egységre törekedtek egy etnikailag megosztott Boszniában.

 
  
MPphoto
 

  Bastiaan Belder, az IND/DEM képviselőcsoport nevében. (NL) Elnök úr! „Egy hang szólt Srebrenicából, arcán hatalmas könnycseppek gördültek le. – Megölelt, megcsókolt, és azt mondta: »Kérlek, mama, menj!« – Megragadták; nem mozdultam, letérdeltem, és könyörögtem nekik: Öljetek meg engem helyette, kérlek! Elvettétek az egyetlen gyermekemet. Nem akarok menni sehova. Öljetek meg, és ezzel mindannyiuknak vége lesz!”

Egy boszniai hölgy megindító beszámolója ez, aki férjét és 12 éves fiát veszítette el 1995 júliusában a srebrenicai mészárlás során. A hangja, és mindazok hangja, akik vele együtt szenvedtek, még ma is kísért bennünket, részben lelkiismeretes tudósok, többek között Selma Leydesdorff amszterdami professzor felbecsülhetetlen értékű kutatásainak köszönhetően.

Természetesen most, hogy az Európai Unió felkínálta a Nyugat-Balkánnak az uniós csatlakozás lehetőségét, Srebrenica borzalmai nemcsak jelképként szolgálnak, hanem elsősorban kötelezettséget is jelentenek, szóban és tettekben egyaránt. Más szavakkal, valóban törődnünk kell az életben maradtakkal. Srebrenica, 1995. július. Akkoriban egy holland újság külföldi tudósítója voltam, és közelről figyeltem a boszniai háborús hadszínteret. Nem tudom szavakba önteni Önöknek, milyen szégyent és csüggedtséget éreztem, különösen holland állampolgárként, amikor láttam, mit neveznek nemzetközi menedéknek.

Kom vanavond met verhalen, hoe de oorlog is verdwenen, en herhaal ze honderd malen, alle malen zal ik wenen.” [Jöjj el ma este, és meséld el, hová tűnt el a háború, meséld el újra százszor is, és én mindig sírni fogok.] Ez a híres vers hazám II. világháborús kulturális emlékezetének a része, és szavai mostantól július 11-hez is hozzákapcsolódnak, amikor Srebrenica és Potocari szeretett áldozatairól is megemlékezünk.

 
  
MPphoto
 

  Dimitar Stoyanov (NI).(BG) Köszönöm, elnök úr! Azért gyűltünk össze ma este, hogy felidézzünk egy szörnyű bűncselekményt, amelyet helyesen neveztek népirtásnak, és amely napjaink történelmének óriási emberi tragédiája. A benyújtott nyilatkozatot, valamint az állásfoglalást és az állásfoglalás-tervezetet olvasva azonban azt látom, hogy csak felerészben tükrözi a tragédiát és a népirtást.

Felsorolja azoknak a nevét, akik világhírűvé lettek: Ratko Mladics, Radovan Karadzsics, Krstics és mások. Nem látom viszont azoknak a muzulmánoknak a nevét, akik szintén követtek el bűncselekményeket Srebrenicában és ebben a borzalmas konfliktusban. Hol van Naser Orics neve, aki a 28. muzulmán hadosztály parancsnoka volt? Miért nem esik ebben az állásfoglalásban egyetlen szó sem a Kravica faluban, egy keresztény faluban 1993 Karácsonyán elkövetett mészárlásról? Miért nem szólnak azokról az esetekről, amikor muzulmán harcosok keresztény falvak tucatjait gyújtották fel a srebrenicai régióban? Legyen már vége annak, hogy egyoldalú álláspontokat védelmezünk, és kettős mércét alkalmazunk az ilyen borzalmas esetek megítélésekor. Aki azt állítja, hogy csak a keresztények öltek meg muzulmánokat Bosznia és Hercegovinában, az ellenkezőjére pedig nem volt példa, az képmutató. Vette bárki is a fáradtságot, hogy mindezt ellenőrizze? Azt hallottuk, hogy Srebrenica tele van tömegsírokkal, ami így is van. De vette valaki a fáradtságot, hogy ellenőrizze, hogy ezek között hány keresztény tömegsír van?

Ne felejtsük el, hogy mindkét oldalon történtek esetek, és nem tehetünk úgy, mintha a keresztények nem léteznének, vagy nekik ne lennének emberi jogaik, mintha ők valamiféle állatok volnának.

 
  
MPphoto
 

  Anna Ibrisagic (PPE-DE). - (SV) Elnök úr! Mit lehet két percben elmondani, amikor arról akarunk beszélni, azt akarjuk leírni, hogy mi történt Srebrenicában, amikor meg kell tanulnunk, hogyan emlékezhetünk rá, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg? Mi az, amit még nem láttunk, és mi az, amit még el kell mondanunk Srebrenicáról? Mit mondhatnék el ma erről a szószékről én, ennek a Parlamentnek az egyetlen olyan tagja, aki Boszniában született, és az ott dúló háború elől menekült el, amit mint svéd képviselő e nélkül a háborús élmény nélkül nem tudnék átadni? Az én történetem, Stoyanov úr, valódi történet azokból az időkből.

Talán a legfontosabb dolog, amit átadhatok, a remény érzése, amikor hittem abban, hogy ha látná valaki odakint Európában, mi történik, akkor a világ tenne valamit, vagy a reménytelenségé, amikor rájöttem, hogy magamra maradtam a bajban, és nem érkezik segítség. Emlékszem a vérfoltokra a betonon, az éhes gyerekek sírására, egy tízéves kislány üres tekintetére, amikor elmesélte, hogyan kellett eltemetnie fiú és lánytestvéreivel a halott szüleiket, aztán hogyan kellett átvinniük a holttestüket egy másik sírba, amikor a katonák megpróbálták eltüntetni a tömeggyilkosság bizonyítékait egy szülővárosom közelében lévő faluban. Emlékszem az apám arcára, amikor megtudtuk, hogy a nagybátyámat és az unokatestvéremet koncentrációs táborba vitték. Emlékszem a saját elkeseredésemre, amikor egy reggel egy deci tejem sem volt, amit az egyéves fiamnak adhattam volna.

Amire azonban a legtisztábban emlékszem, és amit soha nem fogok elfelejteni, az a magány leírhatatlan érzése, amikor az ember végül rájön, hogy saját balsorsa, elkeseredettsége és gyötrelmei a nyílt színen zajlottak, a világ látta, hogy mennyit szenvedünk, mégsem tett ellene senki semmit. Ez az az érzés, amiben minden srebrenicai ember osztozik, Stoyanov úr. Ez az az érzés, amit átadok, én és a balkáni háború összes többi áldozata.

Az a tény, hogy az Európai Parlament holnap szavaz a srebrenicai áldozatok emléknapjáról, hoz számomra némi megnyugvást. Ez az emléknap nem adja vissza a srebrenicai embereknek meggyilkolt családtagjaikat, de a háború valamennyi áldozata számára jelezni fogja, hogy Európa látta a szenvedésünket, hogy nem vagyunk egyedül, és hogy Európa emlékezni fog, hogy ez ne történhessen meg újra.

Én személy szerint azt remélem, és azért fogok dolgozni, hogy Srebrenica Boszniával és a többi balkáni állammal együtt a lehető leghamarabb az európai család tagja legyen. Ez a legkevesebb, amit elvárhatunk azok után, hogy Európa szégyenletes módon nem volt képes megakadályozni ezt a népirtást, és azt, hogy Ratko Mladics még mindig szabadlábon legyen.

(Taps)

 
  
MPphoto
 

  Diana Wallis (ALDE). - Elnök úr! Szeretném megköszönni a biztos asszonynak a kezdeményezést támogató ma esti észrevételeit. Tavaly júliusban az a megtiszteltetés ért – ami egyben kötelességem is volt –, hogy Parlamentünk elnöke nevében részt vehettem a srebrenicai megemlékezésen. Az esemény nyomot hagyott bennem. Soha nem fogom elfelejteni. Emberek ezrei gyűltek össze a forró július napsütésben: méltóságteljes, szomorú megemlékezés, az emlékezés és természetesen a gyász szertartása.

Azért kell emlékeznünk, mert mi, európaiak, mindannyian érzünk valami déjà vu-t Potočarival kapcsolatban, valamiképpen bűnrészesnek érezzük magunkat. Mindannyian láttuk a tévében helyszíneket a mészárlást megelőzően, a tulsai repülőút előtt. Talán mindannyian éreztük ugyanazt a tehetetlenséget és reménytelenséget. Soha nem mondhatjuk, hogy soha többé, de azt mondhatjuk, hogy emlékezni fogunk, tanulni fogunk belőle, és segíteni fogunk az embereknek, hogy tovább tudjanak lépni. Erről kellene szólnia ennek az európai emléknapnak. Soha nem fogom elfelejteni, amit ott átéltem. Soha nem fogom elfelejteni az anyákat, a lányokat, a családokat, akikkel ott jártamkor találkoztam. Remélem, hogy adhatunk nekik valami tartósat és pozitívet a jövőre.

 
  
MPphoto
 

  Zita Pleštinská (PPE-DE). – (SK) Támogatom, hogy július 11-ét a srebrenicai népirtás áldozataira való megemlékezés napjaként ismerjük el, amikor is a nemzetközi közösség nem avatkozott be a konfliktusba, és nem védte meg a civil lakosságot. Úgy vélem, hogy így mutathatjuk ki legjobban tiszteletünket a mészárlás áldozatai iránt. A Srebrenica elestét követő, napokig tartó vérontás során több mint 8 000 férfi és fiú vesztette életét. Nők, gyermekek és idős emberek ezreit deportálták, és sok nőt megerőszakoltak.

Soha nem szabad elfelejtenünk a volt Jugoszlávia területén folyó háború során elkövetett kegyetlenségek áldozatait. Úgy vélem, hogy a Nyugat-Balkán valamennyi országa támogatni fogja ennek a napnak az elismerését.

Világos üzenetet kell küldenünk az utánunk következő generációknak, hogy soha ne engedjék, hogy egy újabb Srebrenicára sor kerüljön. Szilárdan hiszem, hogy további erőfeszítések történnek a még szökésben lévő elkövetők bíróság elé állítása érdekében, és így sok család végleges megerősítést kap az apák, fiúk, férjek és fiútestvérek sorsát illetően.

 
  
MPphoto
 

  Pierre Pribetich (PSE). – (FR) Elnök úr! Az, hogy legyőzzük a múlt feszültségét, és minden lehetséges erőfeszítést megtegyünk a Nyugat-Balkán stabilizálása érdekében, valójában kizárólag azon múlik, hogy a Nyugat-Balkán kerekedjen felül saját történelmén. Ez a lehető legteljesebb mértékben szimbolikus aktus, azaz, hogy javaslatot tettünk július 11. európai emléknappá nyilvánítására, része ennek a folyamatnak, és többféle célt is szolgál. Először is azt a célt szolgálja, hogy lerójuk tiszteletünket a Srebrenicában elkövetett atrocitások összes áldozata és azok családjai előtt, másodszor pedig azt a célt szolgálja, hogy minden polgárt és népet emlékeztessen egyrészt arra, hogy ébernek kell lenni, másrészt arra a tényre, hogy ha az államok nem képesek cselekedni, akkor az elkerülhetetlenül ilyen atrocitásokhoz vezet. Azt a célt is szolgálja, hogy rámutasson, hogy az Európai Uniónak szüksége van egy igazi közös védelmi és biztonságpolitikára, hogy a bennünket egyesítő és vezető elvek és értékek nevében beavatkozhassunk. Végezetül pedig azt a célt szolgálja, hogy elismételjük a Nyugat-Balkán országainak, hogy az a természetes sorsuk, hogy hamarosan csatlakozzanak hozzánk, ez azonban együtt jár azzal, hogy nyíltan és mindig együtt kell működniük a Nemzetközi Büntetőbírósággal annak érdekében, hogy a háborús bűnösöket bíróság elé állítsák. Ez az üzenetünk, ez a Parlament üzenete a jelen és a jövő generációinak, hogy az idő ne úgy viselkedjen, mint a rozsda, ne falja fel az emlékeinket, inkább keltse őket életre.

 
  
MPphoto
 

  Jelko Kacin (ALDE). - (SL) Szeretném folytatni a beszédemet, mivel az áldozatok hozzátartozói megkértek, hogy tolmácsoljam Önöknek a hálájukat azért a megértésért és támogatásért, amelyet ennek az állásfoglalásnak az elfogadásával kinyilvánítottak.

Köszönöm mindenkinek, aki elfogadta a meghívást, hogy vegyen részt a mai vitában. Szeretném felhasználni a lehetőséget arra, hogy felszólalásomat két megjegyzéssel fejezzem be. Ez az állásfoglalás nem a múltra összpontosít, jóllehet érinti az elhunytakat is. Az élőkre összpontosít, és az ő jobb jövőjükre.

 
  
MPphoto
 

  Călin Cătălin Chiriţă (PPE-DE) . – (RO) Az 1995 júliusában Srebrenicában elkövetett mészárlás és a volt Jugoszlávia szétesését kísérő háború során elkövetett egyéb atrocitások Európa történelmének fekete lapjai közé tartoznak.

Tragikus leckét kaptunk a történelemtől, amiből ismét megérthetjük, hogy fejlesztenünk kell a hatékony fellépésre való képességet az Európai Unióban, külső biztonság- és védelmi politikájában és különösen az európai szomszédságpolitikában. Miért? Pontosan azért, hogy felléphessünk olyan problémák ellen, mint az emberi jogok és a nemzetközi jog elveinek megsértése, regionális konfliktusok, szélsőséges nacionalizmus és etnikai szeparatizmus, amelyek mind hozzájárultak a boszniai atrocitásokhoz.

Európának egy erősebb, átfogóbb, a megelőzés politikáját folytató Európai Unióra van szüksége, ami nem engedi, hogy ilyen atrocitások újra megtörténhessenek.

 
  
MPphoto
 

  Alexandr Vondra, a Tanács soros elnöke. − Elnök úr, szeretném befejezni a Srebrenicáról folyó mai vitát.

Először is, szeretném biztosítani Önöket, hogy a Tanácsnak továbbra is eltökélt szándéka, hogy a srebrenicai, a bosznia-hercegovinai, valamint a nyugat-balkáni régió más részein történt bűnök elkövetőit igazságszolgáltatás elé állítsa.

EBVP missziónk Bosznia-Hercegovinában folyamatos támogatást és segítséget nyújt az ICTY-nek és az érintett hatóságoknak.

Srebrenica érzékeny és fontos tényező Bosznia-Hercegovina, az EU és a szélesebb nemzetközi közösség politikai életében, és az is marad.

Szeretném megragadni ezt a lehetőséget, és felszólítani Bosznia-Hercegovina politikai vezetőit, hogy tartózkodjanak attól, hogy ezt a fájdalmas és elmondhatatlan történelmi eseményt politikai céljaikra használják fel. Ehelyett inkább vezessék országaikat proaktívan egy jobb jövő felé. Folytatni kell a közös erőfeszítéseket, és nemcsak Srebrenicában, hanem egész Bosznia-Hercegovinában. Ha a srebrenicai események azért történhettek meg, mert hiányzott az európai bátorság, akkor meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, hogy segítsünk ennek az országnak elindulni a helyes úton. Ami annyit jelent, hogy az EU felé.

Az első nagy lépést már megtették Európa felé, amikor aláírták azt a Stabilizációs és Társulási Megállapodást, amellyel megkezdődött egy hosszú csatlakozási folyamat, ennél azonban sokkal többre van szükség, több bátorságra és bizalomra ahhoz, hogy őszinte megbékélésre törekedjenek, amelyet megerősít az integráció kézzel fogható közelsége.

Valamennyien tartozunk azzal az elhunytaknak, hogy nem csinálunk áldozatot az élőkből. Ez a kötelességünk a következő generációk felé.

 
  
MPphoto
 

  Benita Ferrero-Waldner, a Bizottság tagja. − Elnök úr, Ibrisagic asszony! Én is azok közé tartoztam, akik a szörnyűségeket a tévében nézték. Mindannyian úgy gondoltuk, hogy a menedék az menedék. Így aztán sok más emberhez hasonlóan engem is borzasztóan megdöbbentett, amikor hallottam, hogy mi történt – vagyis lassan fogtuk fel, mi a valóság.

Úgy vélem, hogy az Európai Unióban mi csak kemény leckék árán tanultuk meg, mit kell tennünk, és azután kezdtük el lassan a közös kül- és biztonságpolitikát. Ez volt az első tétel, hogy úgy mondjam, és innen léptünk tovább, mert láttuk, hogy ez a borzalmas mészárlás azért történhetett meg, mert nem voltunk egységesek.

Ismétlem, minden tisztelem az Önöké, amiért eljöttek ma és olyan őszintén beszéltek a megbékélés mellett. Nagyon nehéz lehet azoknak, akik együtt élnek ezzel az emlékkel, ugyanakkor viszont úgy gondolom, hogy a lehetőség, hogy Bosznia-Hercegovina a jövőben az Európai Unió tagja lehet, talán segíthet megbékélni ezekkel a szörnyű atrocitásokkal.

 
  
MPphoto
 

  Elnök. − Hat állásfoglalásra irányuló indítványt(1) kaptam, amelyeket az eljárási szabályzat 103. cikkének (2) bekezdése alapján nyújtottak be.

A vitát lezárom.

Az állásfoglalásról a szavazásra holnap kerül sor (2009. január 15. csütörtök).

 
  

(1) Lásd a jegyzőkönyvet.

Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat