Elnök. − A következő napirendi pont a G20 csúcs következtetéseire vonatkozó tanácsi és bizottsági nyilatkozatok.

  Petr Nečas , a Tanács soros elnöke. – (CS) Elnök úr, hölgyeim és uraim, 2009. április 2-án került sor Londonban a G20-országok állam-és kormányfőinek találkozójára, melynek témája a világgazdaság talpra állítására és a hasonló súlyú válságok jövőbeni megelőzésére teendő további lépések megvitatása volt. Találkozójukon az állam-és kormányfők ígéretet tettek, hogy minden szükséges intézkedést megtesznek a bizalom helyreállítására, a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés támogatására, a hitelezés újraindítása céljából a pénzügyi rendszer javítására, a pénzügyi szabályozások szigorítására, a piacba vetett bizalom visszaállítására, valamint nemzetközi pénzügyi intézményeink finanszírozására és megreformálására annak érdekében, hogy képessé tegyük őket hatékony segítség nyújtására a jelenlegi válság kezelésében, és képessé tegyük őket a jövőbeli válságok elkerülésére. Ezzel egyidejűleg az állam-és kormányfők kötelezettséget vállaltak arra, hogy a jólét serkentése érdekében elő fogják mozdítani a világkereskedelem és a beruházások ügyét, elutasítják a protekcionizmust, valamint a gazdaságot előkészítik a szegények számára is kedvező, környezetbarát és fenntartható fejlődésre és talpra állásra.

Az Európai Unió javaslatai és hozzáállása révén igen jelentős szerepet játszott ezen a találkozón. Az Európai Unió és a G20-ak európai tagjai sok területen, sőt talán a legtöbb területen az előkészítő csoportok munkájának első számú mozgatórugói voltak, vagy ezek között voltak, és jelentős mértékben befolyásolták a kialakított konszenzus kiterjedését és az elfogadott javaslatok végső formáját. Érvényes ez a pénzügyi piaci szabályozásra és felügyeletre, a pénzügyi rendszer teljes átláthatóságára, a protekcionizmus elvetésére, a dohai fejlesztési menetrend befejezésére irányuló nyomásra, a gazdasági talpra állás megközelítésére, ideértve annak nyomatékosítását is, hogy a pénzügyi szektort meg kell tisztítani az értékvesztett eszközöktől, és meg kell vetni egy jövőbeni fenntartható világgazdaság alapját. Végül, de nem utolsósorban, az európai országok kötelezettséget vállaltak az IMF feltőkésítésére, ami nemcsak befolyásolta más országok hajlandóságát hasonló kötelezettségek vállalására, hanem fontos, ha nem kulcsfontosságú, szerepet játszott a magukon segíteni nem tudó gazdaságok stabilizálására vonatkozó döntésben. Ezt nem ad hoc megoldásokkal és kétoldalú segítségnyújtással kell elérni, hanem az erre a célra létesített nemzetközi intézmények rendszeres felhasználása révén. Ilyeténképpen pénzügyileg megerősítjük ezeket az intézményeket, és tekintélyüket is helyreállítjuk.

Ezért vissza szeretnék tekinteni arra, hogy a londoni G20 csúcs mit jelenthet a világgazdaság számára általában, és az Európai Unió számára különösen.

Egy 1933-ra való visszatekintéssel kezdeném. 1933 júniusában 66 ország képviselői találkoztak Londonban abból a célból, hogy egy hatalmas gazdasági válság kellős közepén megpróbáljanak közös tervet kidolgozni a világgazdaság talpra állítására. A Londoni Pénzügyi és Gazdasági Konferenciát, melynek célkitűzése a világkereskedelem élénkítése, az árak stabilizálása és az aranystandardnak a pénzügyi rendszer alapjaként való visszaállítása volt, a Népszövetség szervezte, és a maihoz hasonló világgazdasági helyzetben ült össze. A konferencia azonban egy hónapon belül sikertelenül zárult, aminek következménye bizalomvesztés, további gazdasági összeomlás és a nemzeti valuták sorozatos leértékelődése volt, amelyen keresztül az egyes országok mások rovására megkísérelték megerősíteni saját gazdaságukat. Az európai államok magukba zárkóztak, az amerikai gazdaság pedig olyan elszigeteltségbe vonult, mely ezután még sok évig fennállt. Ahogy a recesszió mély gazdasági depresszióba fordult, nőtt a munkanélküliség és a társadalmi feszültség, és a feszültség politikai következményei a második világháborúhoz vezettek. A 2009-es londoni csúcs előtti hetekben nehéz volt nem felfedezni párhuzamokat az 1933-as londoni csúccsal. Szerencsére úgy tűnik, hogy – legalábbis egyelőre – a világ tanult a saját kárából.

Sok hónapnyi be nem vált remény és várakozások, a piacokba vetett bizalom hanyatlása és a mélyülő recesszió után politikailag szinte kötelező volt, hogy a G20-ak találkozója sikeresen végződjék. Rémálomba illő feladat volt ez a különböző csoportok és országok rendkívül eltérő várakozásait figyelembe véve, és figyelembe véve azt, hogy egyes várakozások nem mindig álltak teljesen a valóság talaján. Hölgyeim és uraim, még túl korai lenne kijelenteni, hogy a G20-ak találkozója sikeres volt. Mindazonáltal a csúcs óta eltelt hetek óvatos optimizmusra adnak okot abban a tekintetben, hogy ez az esemény a világméretű recesszióban tényleg fordulópontot jelentett, és hogy a világméretű gazdasági együttműködésben szintén történelmi jelentőségű eseménnyé válhat. Még az idő próbáját is kiállhatja, és lehet, hogy az 1944-es Bretton Woods-i konferenciához hasonló történelmi jelentőségre tesz szert, amely egy negyedszázadra meghatározta a világgazdasági együttműködés formáját, és még 60 év eltelte után is hatással van erre.

A G20-ak találkozóján felvetett gondolatok történelmi jelentősége azonban csak akkor válik egyértelművé, ha az ott vállalt valamennyi kötelezettség megvalósul, ha egyáltalán valaha is megvalósul. Ezen szükséges óvatosság dacára négy ok van, melyek miatt a G20-ak londoni találkozója a gazdasági talpra állás, valamint a világgazdaság és a világgazdasági döntéshozatal új és fenntarthatóbb formája sikeres kezdetének tekinthető.

Az első ok az, hogy a G20-ak találkozója ténylegesen élénkítette a gazdaságba és a piacokba vetett bizalmat. A bizalomjavulás mindeddig nem volt igazán látványos, de a teljes bizalom visszanyerése természetesen időbe kerül. A legfontosabb dolog a bizalom élénkítése szempontjából a G20-on résztvevők viselkedésének mikéntje volt. Az elmélyült világgazdasági összeomlással szemben fenntartották az egységet, és széles körű konszenzusra jutottak.

A jelenlegi bizonytalan időszakban az is létfontosságú volt, hogy a G20 résztvevői megerősítettek néhány alapvető gazdasági paradigmát: a világgazdaság helyreállítására vonatkozó tervünk magjának vagy szívének a munkahelyteremtésnek kell lennie, azon emberek igényeinek és érdekeinek, akik nem félnek a munkától, és ez az egész világra érvényes, nemcsak a gazdag, hanem a szegény országokra is. A világgazdaság helyreállítására vonatkozó tervünk középpontjába nemcsak a ma élő emberek igényeit és érdekeit kell helyezni, hanem a jövő generációkéit is. A helyreállítást nem szabad gyermekeink vagy unokáink rovására megvalósítani. A fenntartható globalizáció és növekvő jólét egyedüli megbízható alapja a piaci elvekre épülő nyitott világgazdaság, a hatékony szabályozás és az erős globális intézmények.

A G20-ak találkozója másodsorban igen erős jelzést küldött – 60 év óta egyértelműen a legerősebbet –, mégpedig azt, hogy a világ a világméretű következményekkel járó ügyekben a gazdasági döntéshozatalban visszatér a többoldalúság elvéhez. A csúcs következtetéseiben az állam- és kormányfők újra megerősítették azon meggyőződésüket, hogy a jólét oszthatatlan, és ha fennmarad a gazdasági növekedés, akkor az országoknak ezt meg kell osztaniuk egymás között. Ha van tanulság a jelenlegi világgazdasági válságból, akkor ez az, hogy gazdasági tekintetben mindannyiunknak ugyanaz a sorsunk. Valamennyien, nagy és kis országok, nyitott és magukba zárkózó országok, ugyanabban a hajóban evezünk. Gazdaságaink egymástól való függősége főként az elmúlt 10-15 évben óriási előnyökkel járt, egy hosszú, nagyobb konfliktusoktól mentes időszak, valamint egy példa nélküli gazdasági virágzás és az emberi történelem során a leggyorsabb világgazdasági növekedés formájában, valamint emberek százmilliói számára a mélyszegénységből való szabadulás lehetőségének alakjában. Termelőink számára a piacok bővülésével, valamint alacsony inflációval és alacsony munkanélküli rátával járt. Ezekről az előnyökről a világ minden kincséért sem szabad lemondanunk. Ezért politikáinkat jó és rossz időkben egyaránt feltétlenül össze kell hangolnunk, és a G20 csúcs csak megerősítette ezt.

Harmadsorban az állam- és kormányfők olyan témákban is konszenzusra jutottak, melyekben egy évvel, sőt még kilenc hónappal ezelőtt is majdnem elképzelhetetlennek látszott. A londoni kötelezettségvállalások három hónapnyi intenzív munkamegbeszéléseket tetőztek be, és valódi áttörést jelentettek. Ha teljesülnek, és a gyakorlatban megvalósulnak, akkor határozottan jó alapot teremtenek a megelőzéshez, és így a következő évtizedekben el tudjuk majd kerülni a hasonló romboló válságok újbóli bekövetkeztét.

A csúcs megváltoztatta a világméretű gazdasági együttműködés terének formáját is, és új hatalommegosztáshoz vezetett. A legnagyobb feltörekvő gazdaságok teljes mértékben felismerték a világgazdaságban játszott szerepüket. A fejlett országok és a gyorsan fejlődő gazdaságok is közösen felismerték, hogy a szegény országok stabilitása és jóléte, valamint a világ bármely táján élő legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok jóléte mindenki közös érdeke. Ez stratégiailag jelentős változást hozott. Azt jelenti, hogy Európának új szemlélettel és kifinomult politikákkal kell majd küzdenie azért, hogy megtarthassa a globális gazdasági döntéshozatalban elfoglalt helyzetét. Az európai gazdaság mérete és a múlt öröksége a jövőben már önmagában nem lesz elegendő arra, hogy Európa megtarthassa fontos stratégiai szerepét a globális gazdasági döntéshozatalban.

A londoni csúcs eredményei mindazonáltal európai uniós szemszögből kétségtelen sikernek minősülnek. A csúcs támogatásáról biztosította az Európai Tanács 2009. március 19-20-i következtetéseiben az Európai Unió tagállamainak vezetői által elfogadott valamennyi prioritást. A G20-ak londoni találkozója elutasította a protekcionizmust, kötelezettséget vállalt egy felelős és fenntartható gazdaságpolitika iránt, támogatta a többoldalúságot, és támogatásáról biztosította a pénzügyi szektor szabályozását érintő valamennyi olyan kiemelt feladatot, melyet az uniós tagállamok közösen alapvetően fontosként határoztak meg. Miként már említettem, az EU tagállamai a G20-ak tárgyalásain egy sor kérdésben az első számú mozgatórugók voltak, vagy ezek között voltak. Ugyanakkor még a G20 csúcs után is nyitva maradt számos kérdés.

Először is a pénzügyi szabályozás és felügyelet területén az elmúlt hónapok hatalmas előrelépései ellenére számos kérdés megoldatlan maradt, melyeken az illetékesek még mindig dolgoznak. Az Európai Unió szintjén természetesen a következő két hónapra van világos menetrend és ütemterv, és megvan a szereposztás az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank, az Európai Pénzügyi Bizottság, az ECOFIN és a júniusi Európai Tanács között. A program többek között szigorú intézkedések foganatosításának azonnali feladatát tartalmazza a számviteli standardok terén, ami lehetővé tenné az európai bankok számára, hogy az amerikai bankokéval összevethető versenyfeltételek mellett működjenek.

Másodsorban a világkereskedelem területén a G20-ak vezetői Londonban megerősítették a washingtoni találkozón tett korábbi azon kötelezettségvállalásukat, hogy nem támasztanak újabb kereskedelmi korlátokat. A G20 csúcs azt a kötelezettségvállalást is megerősítette, hogy „ambiciózus és kiegyensúlyozott eredménnyel” kiteljesítik a dohai fejlesztési menetrendet. Ezt a kötelezettségvállalást azonban már a múlt év novemberi G20-as találkozón elfogadták, ahol az állam- és kormányfők még azt is megígérték, hogy a dohai fejlesztési menetrenddel kapcsolatban 2008 végére megállapodásra jutnak. Ezért majd meglátjuk, hogy ez alkalommal mennyire komoly ez az elkötelezettség. A G20-ak vezetői mindemellett Londonban újabb nyilatkozatot adtak ki, mely szerint mostantól személyesen követik figyelemmel a dohai fejlesztési menetrendet, és biztosítottak arról, hogy minden elkövetkezendő, ebből a szempontból releváns nemzetközi találkozón politikai figyelem fog irányulni Dohára. Ezen megállapodások kiteljesedésének szorgalmazása az Európai Unió egyik kulcsprioritása kell, hogy legyen.

Harmadrészt a G20 csúcs résztvevői kötelezettséget vállaltak arra, hogy az IMF-en és multilaterális fejlesztési bankokon keresztül 1,1 billió amerikai dollárt nyújtanak a hitelezés visszaállítására, a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés serkentésére a világgazdaságban. E kötelezettségvállalás részleteit még tisztázni kell, és meg kell róluk állapodni. A kötelezettségvállalás rövid távú, középtávú és hosszú távú szakaszokra szól; rövid távon az uniós országok 75 milliárd eurót ígértek az IMF-nek ahhoz, hogy a végszükségben lévő országok fizetési mérlegének stabilitását helyreállítsa. E kötelezettségvállalás részleteit még szintén ki kell dolgozni, és országaink pénzügyminisztereinek tovább kell dolgozniuk e kötelezettségvállalás formáján és mechanizmusain.

A többoldalú intézmények megerősítésére szolgáló rövid távú és hosszú távú kötelezettségvállalásokkal kapcsolatban ott van az, melynek értelmében az IMF-nek példa nélküli nagyságú, 500 milliárd dolláros többoldalú keretet folyósítanak. Emellett a londoni csúcs kötelezettséget vállalt arra is, hogy a G20-ak támogatni fognak egy új különleges lehívási jogok (SDR) kibocsátást, más szóval az IMF saját valutájában történő kibocsátást, melyet az IMF-tag országok egymás közötti elszámolásaiknál használhatnak. A kötelezettségvállalás 250 milliárd SDR-ről szól. A többoldalú hitelekhez hasonlóan egy SDR-kibocsátás viszonylag bonyolult szakmai megállapodásokkal jár, ideértve az IMF hivatalos szerveinek jóváhagyását, a részt vevő országokkal való tárgyalásokat, valamint a megállapodásoknak a tagországok nemzeti parlamentjei általi ratifikálását is. Mindez több évet vehet igénybe, ezért elvárásainkban továbbra is határozottnak, de realistának kell maradnunk.

A fenti kötelezettségvállalások egy olyan értelmű megállapodást is tartalmaztak, hogy a G20-ak minden tőlük telhetőt megtesznek az IMF döntéshozatali szervei megreformálására hozott 2008 áprilisi határozat gyors végrehajtása érdekében, mely reformok a nemzeti parlamentek általi lassú ratifikálás miatt jelenleg késésben vannak. A G20-országok azt is kérték az IMF-től, hogy gyorsítsa fel a tagi részvények és a szavazati jogok reformjának következő fordulóját, hogy ez 2011 januárjára megvalósuljon. Az uniós országoknak megfelelő figyelmet kell fordítaniuk erre a közeljövőbeli reformra, mivel ez azt eredményezheti, hogy sok uniós tagállam, legyen az kicsi vagy nagy, elveszíti azt a lehetőséget, hogy nemzeti képviselői közvetlen és közvetett úton részt vehessenek az IMF döntéshozatalában, és elveszíti az információhoz való közvetlen hozzáférést is. Sor kerül majd egy olyan reformra is, mely a világgazdasági döntéshozatali mechanizmusban játszott IMF-szerep erősítését célozza. Sok uniós tagállamban ez a kérdés eddig csekély érdeklődést váltott ki, de a következő hónapokban ezt lankadatlan, feszült figyelemmel kell kísérniük.

Van még egy terület, amely komoly és körültekintő megbeszéléseket és megoldást igényel, ez pedig a világméretű egyenlőtlenség és az egész globális valutarendszer jövőbeni sorsa. Ezek a kérdések szándékosan nem szerepeltek a londoni csúcs napirendjén, ezért továbbra is a jövőben kezelendő területek listáját gyarapítják. Ebben az összefüggésben érdemes megemlíteni, hogy az 1933-as londoni csúcs éppen azon bukott el, hogy a résztvevők képtelenek voltak egy globális valutarendszerben megegyezni. Ez a kérdés ma sem egyszerűbb, mint annak idején. Az Európai Uniónak megfelelő figyelmet kell szentelnie erre, mivel e kérdés megoldása továbbra is a fenntartható gazdaságélénkítés és a pusztító világméretű válságok elkerülésének fontos összetevője.

Hölgyeim és uraim, végezetül köszönetet szeretnék mondani Nagy-Britanniának, a G20-országok elnökségét vendégül látó országnak, a csúcs megrendezéséért, és mindenekelőtt a csúcs előtti hetekben és hónapokban az egész megbeszélési és tárgyalási folyamat munkatalálkozóinak megszervezéséért. A szervezők kiváló munkát végeztek, és megérdemlik elismerésünket, mivel jelentősen hozzájárultak a megtett előrelépéshez, valamint a végső konszenzus nagyságához.

Fennáll a remény, hogy a G20-ak londoni csúcstalálkozója a világméretű gazdasági együttműködés új és sikeres korszakának a nyitánya. Szilárd meggyőződésem, hogy erre komoly esély van. A G20-ak csúcstalálkozójának következtetései kitűnő kiindulópontot jelentenek ahhoz, hogy a világméretű gazdasági válságnak a lehető leghamarabb véget vessünk. Esély nyílt az összefonódó jövőbeli világgazdaság formájának megváltoztatására is annak érdekében, hogy a hosszú távú fenntartható termelésre és az összehangolt döntéshozatalra ez jobban felkészült legyen. Sok kérdés lezáratlan maradt, és számos kötelezettségvállalásnak kell megvalósulnia. Az elkövetkező hónapok és évek megmutatják majd, hogy a londoni csúcs mennyire kap helyet a történelemkönyvekben. Mindenesetre a G20-ak csúcstalálkozója a stratégiai pozíciók elmozdulásához vezetett a világgazdaságban. Fontos, hogy az Európai Unió világos és realista képpel lépjen be ebbe az új korszakba, és olyan politikákkal, melyek biztosítják, hogy Európa a jövőben is megtartja ugyanazt a stratégiai szerepét, mint a múltban, és amely stratégiai szerepet 500 millió polgára megérdemel.

ELNÖKÖL: ONESTA ÚR
alelnök

  Pervenche Berès (PSE). – (FR) Elnök úr, jól tudom, hogy a Tanács ellen nincs mit tenni, de mégis, munkánk jelentős késedelmet szenvedett.

Fontos megbeszélésekkel telezsúfolt napirendünk van. A Tanács számára öt perc van fenntartva, és húsz percig beszél. Véleményem szerint ez tiszteletlenség az európai parlamenti képviselőkkel szemben.

  Elnök. – Ön ugyanolyan jól ismeri eljárási szabályzatunkat, mint én, Berès asszony. Minden képviselőtől megvonhatom a szót, a Bizottság és a Tanács képviselőjét azonban csak megkérhetem a tömörségre, miként Ön is olyan figyelemreméltóan az volt.

Biztos úr, kérem. Nincs időhöz kötve, ám kérem, ne felejtse el, hogy itt van előttem egy papír, melyre az van írva, hogy öt perc lenne az elfogadható.

  Olli Rehn , a Bizottság tagja. − Elnök úr, a londoni G20 csúcs lényeges eredményekkel zárult. Ezek világos üzenetet tartalmaznak arra nézve, hogy világméretekben egységesen kell dolgozni azért, hogy a világgazdaságot kihúzzuk a jelenlegi válságból, és visszaállítsuk a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés pályájára.

A G20-ak három főbb cselekvési vonalra összpontosítottak, és ma itt kollégámat, Joaquín Almuniát helyettesítem, aki most épp Washingtonban, egy jelentős IMF-találkozón fejleszti tovább ezeket a cselekvési vonalakat, és ezért nem tud részt venni a Parlament ezen ülésén.

Hadd osszam meg Önökkel röviden, hogy a Bizottság miként értékelte a csúcstalálkozó kimenetelét, és milyen további fellépéseket irányozott elő az említett három főbb cselekvési vonallal kapcsolatban.

Először is világos, hogy a vezetők megállapodtak abban, hogy bármit megtesznek a növekedés helyreállítása érdekében; márpedig a jelen pillanatban a legelső és mindent megelőző prioritás a hitelezési csatornák helyreállítása. Ebben a vonatkozásban foglalkozni kell az értékvesztett, „mérgező” eszközökkel, megerősítve ezáltal a G20-ak pénzügyminiszterei által márciusban elfogadott elveket, melyek teljes mértékben összhangban vannak az Európai Unió által elfogadott megközelítéssel.

Arról is megegyezés született, hogy haladéktalanul végre kell hajtani a bejelentett gazdaságélénkítő intézkedéseket; a GDP-hez viszonyított, összehangolt több mint 3%-os – talán 4%-hoz közelibb – uniós fiskális ösztönzés sokat jelent magának Európának, és kulcsfontosságú hozzájárulást jelent a G20-aknak a válságra adott rövid távú makrogazdasági válaszához.

A G20-ak csúcstalálkozója kimenetelének megfelelő egyensúlyt kell biztosítania a rövid távú – természetesen szükséges – adóbővülés, valamint az adóbevételek hosszú távú fenntarthatósága között, ami, ha eljön az idő, az ösztönző rendezett visszavonását követeli meg. A középtávú adófenntarthatóság védelmére vonatkozó európai konszenzus itt is hozzájárult a Londonban elfogadott kiegyensúlyozott állásponthoz.

A kereskedelmi protekcionizmus minden világméretű visszaesés idején lehetséges veszély. Ezért fontos volt, hogy a G20-ak megerősítsék elkötelezettségüket, hogy a kereskedelmet és a befektetéseket nyitva hagyják, és elkerülnek mindenfajta protekcionizmust.

A második cselekvési vonal a globális pénzügyi szabályozás átalakításának nagyszabású terve, és megállapodás született arról, hogy a jövőben a szabályozóknak minden egyes bankra, mindenhol és mindenkor érvényeseknek kell lenniük. A G20-ak jelentős lépést tettek a globális szabályozási konvergencia felé, melyre Európa már régóta törekszik.

Sikerült elérnünk a következő célkitűzéseket: szigorúbb követelmények a bankok tőketartaléka és likviditási tartaléka tekintetében, tőkeáttételt korlátozó intézkedések; a fedezeti alapokra és a magántőke társaságokra vonatkozó szabályozás; a másodlagos hitelpiacok jobb szabályozására és felügyeletére vonatkozó megállapodás; a hitelminősítő intézetekre vonatkozó ambiciózusabb szabályozás; minden határokon átnyúló nagybank esetében globális felügyeleti testületek felállítása; valamint a pénzügyi intézmények vezetőinek fizetésére és prémiumaira vonatkozó új, pénzügyi stabilitási tanácsi alapelvek jóváhagyása. A vezetők határozott fellépésről állapodtak meg az együttműködni nem hajlandó offshore adóparadicsomokkal kapcsolatban is. A jövőben így nem maradhat több rejtekhely az adóelkerülők számára. Különösen üdvözöljük a banktitok megszüntetésére való utalást.

Ezenkívül üdvözöljük, hogy több ország nemrég bejelentette: az adócélokból történő információcsere tekintetében az OECD normák felé kíván elmozdulni. Mindent összevéve a pénzügyi szabályozás terén most több előrelépés történt, mint az egész elmúlt évtizedben.

Harmadsorban a globális gazdaság számára erős intézmények biztosítása, valamint a feltörekvő és a fejlődő országok megfelelő képviseletének szavatolása érdekében megegyezés született a nemzetközi pénzügyi intézmények megreformálásáról. A vezetők megállapodtak az IMF forrásainak tetemes megnöveléséről, és ebben a tekintetben az Európai Unió és tagállamai irányítják a folyamatot, és mutatják az utat. Egyes országok követték az élenjáró Európai Uniót és Japánt az IMF-nek szánt forrásokra vállalt ígéretekben, de még több ígéretre van szükség, különösen az Egyesült Államok és Kína részéről.

A következőkben a lényeg az, hogy a G20-országok által hozott döntések gyorsan megvalósuljanak. Szem előtt kell tartanunk, hogy kiegyensúlyozottabb világgazdaságot kell kiépítenünk, és el kell kerülnünk a múltbeli tévedéseket. Ahhoz, hogy a világgazdaság fenntartható növekedési pályára kerüljön vissza, a globális növekedési modell alapvető kiigazítására lehet szükség – a hatalmas méretűre duzzadt amerikai költségvetési hiányra és a nagy kínai kereskedelmi többletre gondolok.

A vezetők megegyeztek abban, hogy még ez év vége előtt, valószínűleg szeptemberben, újra találkoznak. Hatékony koordinációra lesz szükség ahhoz, hogy Európa továbbra is irányíthassa a G20-as folyamatot; folyamatos célkitűzésünknek ennek kell lennie.

Összefoglalásképpen: a jelenlegi válság kezelése egyrészt hatékony és összehangolt fiskális ösztönzést, másrészt a pénzügyi szabályozás és a nemzetközi intézmények megreformálását követeli meg.

Ne feledjük, hogy ez a válság a pénzügyi piacok kilengéseiből és mohóságából, különösen a Wall Street-éből eredt. Európa számára a lényeg az, hogy visszatérjen az európai modell alapértékeihez, amely a vállalkozói kezdeményezőkészség, az alkotó munka iránti tisztelet és a szolidaritásra való törekvés ötvözését igényli. Más szóval a közös kihívás most az, hogy az európai szociális piacgazdaságot megmentsük a pénzügyi kapitalizmus rendszerszintű eltévelyedéseitől.

  Joseph Daul , a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, Nečas úr, Rehn úr, hölgyeim és uraim, az első világméretű gazdasági visszaeséstől szenvedünk. Ez a recesszió nemzetközi szintű összehangolt választ követel. Csak így tudunk mindannyian kilábalni belőle.

A G20-országok csúcsértekezletén elért megállapodás segíteni fog megtalálnunk a növekedés és a foglalkoztatottság felé vezető utat. Londonban a világ vezetői megháromszorozták az IMF-nek juttatott pénzeszközöket, többlethiteleket szavaztak meg a fejlesztési bankoknak, és újra megerősítették a nemzetközi szabad kereskedelem iránti támogatásukat. Ennek a hitelezés, a növekedés és a foglalkoztatottság helyreállítását célzó programnak a tervek szerint elegendő időt kell adnia számunkra a piacok stabilizálásához, és főként a világgazdaságba vetett bizalom helyreállításához.

Ébereknek kell azonban lennünk, és nem szabad engednünk a könnyebb megoldás csábításának. Nagy ívben el kell kerülnünk a maximalizmus kísértését. Ha lezárnánk határainkat a kereskedelem előtt, csak az elődeink által az 1929-es válság alatt elkövetett hibákat követnénk el újra.

Ma inkább, mint bármikor, több kereskedelemre, és nem kevesebb kereskedelemre van szükségünk. Így ha az Egyesült Államokkal, legfőbb kereskedelmi partnerünkkel, valódi, korlátok nélküli tengerentúli gazdaságot tudnánk megteremteni, már ezzel 3,5%-kal nagyobb növekedést generálnánk. Ezen kell dolgoznunk.

Ösztönöznünk kell a növekedést, nemcsak a meglévő munkahelyek védelme érdekében, hanem azért is, és elsősorban azért, hogy új munkahelyeket teremtsünk. Baloldali képviselőtársaim több szociális kiadást és nagyobb szociális biztonságot követelnek. Gazdaságaink bezárásával akarják úgymond megvédeni a munkahelyeket. Egy átlátható gazdaság, amely mindenki számára lehetővé teszi tehetségének a kibontakoztatását, újító és fenntartható gazdaság. Nekünk egy ilyen szociális piacgazdaság kell.

Le kell vonnunk a tanulságokat az elmúlt hónapok tévedéseiből; a pénzügyi szektor egyik legfőbb problémája a pénzügyi szabályozás és felügyelet hiánya volt. Márpedig polgártársainknak a gazdaságba vetett bizalmát addig nem bírjuk helyreállítani, amíg helyre nem állítottuk a pénzügyi rendszerbe vetett bizalmukat.

Ennek érdekében a szabályozást és a felügyeletet minden pénzügyi intézményre és minden eszközre ki kell terjesztenünk, a fedezeti alapokat is beleértve. Harcolnunk kell az adóparadicsomok ellen, fel kell számolnunk a banktitkot, fokoznunk kell a hitelminősítő intézetek felügyeletét.

A globális gazdaságban, ahol a piacok sohasem alszanak, egyedüli védekező eszközünk az átláthatóság. A befektetőknek tudniuk kell, hogy a világ különböző részein ugyanazok a normák és ugyanazok az előírások érvényesek.

Végül felelősséggel tartozunk a fejlődő országok iránt is. A válságnak nem szabad tönkretennie azokat az erőfeszítéseinket, amelyeket ebbe az ügybe évek óta fektettünk. Ezért továbbra is nyomást kell gyakorolnunk annak érdekében, hogy a Kereskedelmi Világszervezet gyorsan alkalmazkodjon a XXI. századhoz és az új szabályokhoz.

Erre szükség van ahhoz, hogy a világ legszegényebb nemzeteit hozzásegítsük, hogy a világgazdaság valódi szereplőivé váljanak, aminek köszönhetően a világgazdaság évi 150 millió dollárral növekedhet. És e pénz nagy részét a fejlődő országok kapják majd.

Ezért támogatjuk a G20-ak kötelezettségvállalását, hogy 850 milliárdnyi többletforrást juttatnak a feltörekvő piacok és a fejlődő országok növekedésének támogatására.

Hölgyeim és uraim, a gazdasági és pénzügyi válságból csak a változás révén tudunk kilábalni, a nemzetközi kormányzás változása révén, valamint toleráns hozzáállásunk változása révén azok iránt, akik nem tartják be a szabályokat.

  Poul Nyrup Rasmussen , a PSE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, a lényeges kérdés természetesen az, hogy mi a teendő most. Addigra, amikor idén szeptemberben ismét összeülnek a G20-ak, mit kell Európának felmutatnia?

Itt van előttem az IMF legutóbbi előrejelzése. Sajnálattal kell tájékoztatnom Rehn biztos urat, hogy ebben az áll, miszerint még azzal együtt is, amit megvalósítottunk, az euroövezet gazdasági fejlődése idén -4.2% lesz, és csak Németországot tekintve a zsugorodás -5.6%-ot ér majd el. Ezt makrogazdasági számításainkba átültettük, és meg kell mondanom, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez azt jelenti, hogy 2010 tavaszán az Európai Unióban 27 millió munkanélkülivel kell számolnunk. Ami lényegében annyit tesz, hogy az Európai Unióban addigra 10 millió megszűnt munkahellyel kevesebb, és ugyanennyivel több munkanélküli lesz.

Tehát gyorsan kell cselekednünk, összehangoltan és hatékonyan, pontosan úgy, ahogy Olli Rehn mondta. A G20-ak londoni találkozójának végkövetkeztetése az volt, hogy ha többet kell tenni, akkor egyezség van abban, hogy többet teszünk. Nem tudok semmi mást sem mondani, mint megismételni a 27 milliónyi munkanélküli számát. Kell-e további érv ahhoz, hogy többet tegyünk?

A G20-országok szeptemberi találkozójának előkészítéseként négy dolgot kellene meglépnünk: az első, hogy új, összehangolt erőfeszítést kellene előkészítenünk ezen tömeges munkanélküliség veszélyének a csökkentésére; másodszor követni kellene a de Larosière-csoport két ajánlását – fel kellene állítani az úgynevezett vállalati szociális felelősség (CSR) szervezetek felügyelő bizottságát, és ezeket több hatáskörrel kellene felruházni; harmadsorban hatékony pénzügyi szabályozást kellene bevezetni, amely a fedezeti alapokra és a magántőkére is kiterjed; végül pedig Európát fel kellene készíteni, hogy játsszon szerepet egy új globális gazdasági irányzat („new global deal”) előmozdításában, melybe beletartoznának azon fejlődő országok is, melyeket ez a gazdasági válság a legkeményebben sújtott.

Biztos úr, kérem, nem akarom még egyszer hallani Öntől, hogy 4%-os pénzügyi ösztönzőt vezetett be, az automatikus stabilizátorokat is beleértve. Legközelebb már 5% lesz, miközben a munkanélküliség 27 millió munkanélkülire fog rúgni. Legyünk korrektek, és teremtsük meg a munkahelyeket. Erre együtt képesek vagyunk.

  Margarita Starkevičiūtė , az ALDE képviselőcsoport nevében. – (LT) Én is szeretném üdvözölni a Londonban elért megállapodást, ugyanakkor azt is szeretném aláhúzni, hogy a globális gazdaság globális irányítást igényel. Az Európai Unió ezt a vezető szerepet két ok miatt vállalhatja fel, ugyanis a háború és a szovjet tömb összeomlása után egyaránt képes volt gazdaságát rövid időn belül szerkezetileg átalakítani. Azaz jelentős tapasztalattal bírunk ilyen bonyolult folyamatok irányításában.

A gazdaságoknak szerkezeti reformokra kell épülniük. Teret kell engednünk az új kezdeményezéseknek. Ha most figyelmünket a technikai részletekre, a szabályozás javítására összpontosítjuk – amelyre persze határozottan szükség van –, akkor elvész a kezdeményezés és a mozgástér. A mozgás és az új munkahelyek akkor jelennek meg, ha strukturális változások zajlanak. Az Európai Unió milyen strukturális változásokat kínálhat a világnak?

Mindenekelőtt az irányítást kell korszerűsítenünk, modernizálnunk kell az Európai Unió pénzügyi piacait, közös európai piacunk erősségére kell támaszkodnunk, és nem szabad a magunk kis nemzeti sarkába behúzódnunk, és bezárkóznunk. Ha képesek vagyunk együtt dolgozni az európai közös piacon, ez kitűnő példa lesz a világ számára, hogy nem kell protekcionizmushoz folyamodnunk, kitűnő példa lesz arra, hogy a stabilitás fenntartását és a gazdaság élénkítését éppen a közös megállapodásokon alapuló nyitottság, együttműködés, tőkemozgás és makrogazdasági egyensúlyok segítik. Európa e területen szerzett tapasztalata felbecsülhetetlen értékkel bír.

Mindig nehezen értem meg, hogy miért nem így teszünk. Talán azért, mert túl sok figyelmet fordítunk azokra a fránya fedezeti alapokra, és túl keveset az emberek életére.

  Roberts Zīle , az UEN képviselőcsoport nevében. – (LV) Köszönöm, elnök úr. A G20-ak találkozóján kiadott állásfoglalás-tervezetünkben az áll, hogy először is, különböző európai uniós országok kaptak támogatást a Nemzetközi Valutaalaptól fizetési egyensúlyi problémáik megoldásához, másodszor pedig, hogy az euroövezet különböző országai közvetlenül az eurónak köszönhetően képesek voltak elkerülni ebben a helyzetben az árfolyam-nyomást. Az új európai uniós országok azonban sajnos nem tudják lecsökkenteni az árfolyam-nyomás kockázatát, mivel nem léphetnek be az euroövezetbe. Ezzel egyidejűleg több új uniós tagállamban a gazdaság felpörgött, ami annak közvetlen következménye volt, hogy számos európai bank hatalmas pénzösszegeket injekciózott a gazdaságba, hogy így hasítson ki magának piaci részesedést ezekben az országokban. Itt a teljes árfolyam-kockázat a hitelfelvevőkre hárult. Ezért felszólítanám saját magunkat, hogy fontoljuk meg, különösen azokban az új európai uniós tagállamokban, melyek csatlakoztak az átváltási árfolyam-mechanizmushoz, és kötött átváltási árfolyamot alkalmaznak, amely lehetővé teszi e hitelek nagy részének az európai bankok számára történő visszafizetését, hogy tehát ezeket az országokat nem kellene-e az euro gyorsabb bevezetésével megsegítenünk? Ez különösen azért sarkalatos pont, mert a szolidaritás nehéz időkben rendkívül fontos. Valójában mindannyian ugyanabban a hajóban evezünk – főként most, amikor – hogy őszinték legyünk – 10%-ot meghaladó költségvetési hiányukkal még az euroövezetbe tartozó országok sem tudnak megfelelni a maastrichti kritériumoknak. Miután mindannyian ugyanabban a hajóban evezünk, gondolkodjunk ugyanúgy! Köszönöm.

  Caroline Lucas , a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, a G20-ak találkozója a környezeti válság és gazdasági válság egyidejű kezelésének hatalmasan elszalasztott alkalma volt – más szóval elmulasztották az alkalmat a „zöld new deal” bevezetésére. Ez a találkozó lett volna a legjobb alkalom például a megújuló energiákba és az energiahatékonyságba történő nagyméretű befektetésekre, és nemcsak azért, mert sürgősen kezelnünk kell az éghajlatváltozás kihívását, hanem azért is, mert a zöld technológiákba való beruházás az egyik legjobb módja annak, hogy az embereknek újra munkát adjunk.

A zöld energia például sokkal több munkahelyet teremt, mint a hagyományos vállalkozásokba történő befektetés, és mégis, a G20-ak által elfogadott csomag a világot valójában egy szénzabáló gazdaságba zárja vissza épp akkor, amikor egy nagyon különböző, alacsony szén-dioxid-kibocsátású, fenntartható gazdaság felé kellene elmozdulnunk. Euro milliárdok találtattak az IMF és a Világbank számára, de a zöld gazdaság irányában való létfontosságú váltáshoz nem voltak komoly pénzek bedobva, csak bizonytalan óhajok – csak duma a dumáról.

A sajtóközleménynek az éghajlatváltozásról és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságról szóló részei mindössze két bekezdést tettek ki a közlemény végén, minden konkrét kötelezettségvállalás nélkül. Tragikus, hogy épp akkor, amikor a gazdasági rendszer és a globális környezet összeomlóban van, elveszett ez az életbevágó lehetőség az irányváltásra és arra, hogy mindkét válságot biztosan kezelni tudjuk, és az embereket visszavezethessük a munka világába.

  Francis Wurtz , a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, a G20 csúcs eredményeinek értékelése, melyet az imént hallottunk – sikertörténet, a válság fordulópontja, hatalmas siker az Európai Unió számára stb. – véleményem szerint két kérdést vet fel.

Az első a pénzügyi világrendszer jelenlegi helyzetének elemzésével függ össze, melyhez – miként láttuk – Európa szorosan kötődik. Ne takargassuk: a G20-országok vezetőinek szándéka, hogy kerüljön bármibe, a piacnak, sőt a népnek, megnyugtató üzenetet küldjenek, odavezetett, hogy felettébb lebecsülték a fennálló helyzetet.

A valóság ezzel szemben az, hogy a bankok feltételezett, de még mindig nagy mértékben rejtett veszteségeire vonatkozó előrejelzések hónapról hónapra riasztóbb képet festenek. A legrosszabb nem mögöttünk, hanem előttünk van. Három hónappal ezelőtt kétezer milliárd dollár veszteségről beszéltek, ami már csillagászati összeg, ma pedig az IMF már négyezer milliárd dollárra becsüli ezt az értéket.

A Bizottság a maga részéről nemrég háromezer milliárd euróra tette a különböző címeken a tagállamok által a bankok megmentésére mozgósított pénzeszközöket, ami a tagállamok GDP-jének egynegyede. Íme a profitért folytatott eszelős pénzhajsza és a pénzért folytatott eszelős profithajsza eredménye.

Ez a komor valóság kiemeli második kérdésem jelentőségét. Mi a londoni G20-találkozón szabályozási téren elért előrelépések tényleges tartalma?

Amikor Joseph Stiglitznek, akit – miként Önök is tudják – az Egyesült Nemzetek Szervezete nevezett ki egy, a pénzügyi válsággal foglalkozó független szakértői bizottság élére, feltették a következő kérdést: „Egyetért-e Simon Johnson közgazdásszal abban, hogy a G20 csúcs szabályozási vetülete nullához közelít?”, Stiglitz úr így válaszolt: „Igen, egyetértek.”

A londoni nyilatkozaton még meg sem száradt a tinta, amikor a G20-ak legfőbb tagja, az Egyesült Államok, az adóparadicsomokban kényelmesen heverő spekulatív pénzekhez nyúlt, hogy potom áron felvásárolja az amerikai bankok mérlegét fojtogató értékvesztett eszközöket. A kapitalizmus moralizációjának kellős közepén úszkálunk.

A G20 csúcs valójában semmiben sem tartóztatta föl a liberális globalizációt. Nem vett tudomást a nemzetközi pénzügyi rendszer újjászervezésének kulcskérdéséről. Az IMF-et anélkül tolta előtérbe, hogy tervbe vette volna ennek átalakítását. A szőnyeg alá söpörte a válság által keltett óriási társadalmi kihívásokat. Homeopátiás gyógyszereket javallt ott, ahol egyértelműen életmentő műtétre van szükség.

Európának, úgy gondolom, jóval túl kell lépnie a G20 csúcs kimenetelén. Ég a ház! Hallják a társadalmainkból feltörő dühös kiáltásokat? Nem csillapító szavakat, hanem erős és konkrét tetteket követelnek, és azonnal!

  Jana Bobošíková (NI). – (CS) Hölgyeim és uraim, a G20 csúcs azon döntése, hogy az IMF-be dollár milliárdokat injekcióznak a válság leküzdésére, véleményem szerint kártékony, és a kitűzött cél ellenében hat. Ennek három közvetlen oka van. Az első: ez a kötelezettségvállalás a hitelező országokat arra kényszeríti, hogy vagy külföldi devizatartalékaikhoz nyúljanak, vagy eladósodjanak.

Másodsorban a kötelezettségvállalás még azokat az államokat is, melyek az IMF inkompetens elemzései miatt tartós károkat szenvedtek, arra kényszeríti, hogy hozzájáruljanak az alaphoz. A Cseh Köztársaság, amelynek polgárait itt képviselem, egy példa erre. Jóllehet az IMF hazámra vonatkozó előrejelzéseinek a valósághoz semmi köze, a cseh polgárok 1,4 milliárd dollárral járulnak hozzá az alaphoz.

Harmadrészt az IMF az eddigieknél sokkal lazább szabályok szerint működő országoknak fog hitelezni, és nem fogja verni az asztalt, hogy a hiteleket az adós gazdasági problémáinak megoldását szolgáló realista intézkedések foganatosításához kösse.

Hölgyeim és uraim, határozott meggyőződésem, hogy ez a nemzetközi hitelpiac torzulásához fog vezetni az adófizetők kárára.

  Othmar Karas (PPE-DE). - (DE) Elnök úr, soros elnök úr, hölgyeim és uraim, a csúcs politikai siker volt, és fontos üzenetet küldött, mégpedig azt, hogy a világ összezárja sorait, és megvan a politikai akarat arra, hogy együttesen globális válaszokat találjunk és alkalmazzunk a válságokra és a kihívásokra. Mindazonáltal nagyon világosan szeretném leszögezni, hogy nem szabad eltúloznunk a csúcsok forgatókönyveinek a jelentőségét. A csúcsok csupán szándéknyilatkozatokat tesznek, a csúcsokon nem születnek döntések, a csúcsok nem jogalkotók, és a csúcsoknak nincs jogalapjuk.

Az Európai Unió felé több irányból érkezik felkérés. Meg kell lennie bennünk az ambíciónak ahhoz, hogy felvállaljuk az előörs szerepét a globális pénzügyi és gazdasági rend építésében. Az előörs szerepét azonban csak akkor tudjuk felvállalni, ha vannak európai szabályaink, és modelleket tudunk felkínálni. Jó úton járunk szociális piacgazdasági modellünkkel, a letéti garanciákkal, valamint a ma megszavazott hitelminősítő intézetekre vonatkozó szabályozással. Ugyanakkor meglátásom szerint a csúcs eredményeiből hiányzik a meglévő szabályozások prociklikus hatásainak európai és globális szintű kiküszöbölésére irányuló világos megállapodás; a kulcsszó: Bázel II.

Még rengeteg teendőnk van, hogy csak néhányat említsek: fedezeti alapok, vezetői fizetések, a bankirányelv és az európai felügyelet stb. A Bizottságon keresztül mi e kontinens szószólói vagyunk, ám a nemzetállamok is képviseltetik magukat. Világszinten a közösségi érdekek a nemzeti érdekekkel párhuzamosak. Ez lehet erősség, de lehet gyenge pont is. Az összehangolás ezért különösen fontos. Ha képviselőink nem mindannyian ugyanabban az irányban húzzák a szekeret, világszinten meggyengülünk.

Utolsó megjegyzésem: sikerünket a politikai szándéknyilatkozatok jogi végrehajtása, ezek megvalósítása, valamint a globális végrehajtás időben és érdemben történő összehangolása fogja meghatározni. A csúcs csak az utat jelöli ki. Az eredmény még várat magára.

  Elisa Ferreira (PSE). – (PT) Elnök úr, a G20 csúcs fontos esemény volt, különösen azért, mert többoldalú párbeszédhez teremtett teret, és rádöbbentette az embereket, hogy a többoldalúság nélkül a válságra nincs megoldás. A csúcs azonban csak a kiindulópont, és nem a végpont. Az Európai Unió ebben játszott szerepét erősíteni és pontosítani kell, és az Európai Uniónak húzóerőként kell működnie. Márpedig mostanáig nincs jele annak, hogy ez így fog történni.

Van egy rendkívül fontos útmutatónk, nevezetesen a de Larosière-jelentés, de a Bizottság lassan hajtotta végre, és lassan reagált, elég, ha csak például a fedezeti alapokra való reagálást nézzük. Időközben az európai reálgazdaság még mindig semmi jelét nem adja a fellendülésnek, és az eddig követett „majd meglátjuk” politika a rosszabb számokra és egy fokozatosan romló helyzetre való várakozást jelenti. Elég, ha csak a Nemzetközi Valutaalap és az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) legutóbbi becsléseire gondolunk, melyek 27 millió munkanélkülit vetítenek előre, ami óriási probléma.

A Bizottság azzal kapcsolatban is magyarázattal tartozik a Tisztelt Háznak, hogy mit szándékozik tenni, a kezdeményezése valójában mit takar, és hol áll jelenleg a tagállamok kezdeményezéseinek összehangolását célzó politika. Nem szabad tovább várnunk. A tettekre irányuló politikai akaratnak már meg kell lennie.

  Rebecca Harms (Verts/ALE). - (DE) Elnök úr, hölgyeim és uraim, a G20-ak valóban az előrevivő utat jelentik, és idővel a G8-nak be kell olvadnia a G20-ba. Ekkor egy csúccsal kevesebbünk lesz. Az európaiak kudarcot szenvedtek, ugyanis a 27 tagállammal rendelkező Európai Unió az igazi küzdőtér, ahol az új pénzpiaci rendet meg kell szervezni.

Mostanáig sok szó esett erről, de hiányzanak a világos állásfoglalások. Rengeteget hallottunk az adóparadicsomok megtisztításáról, a fedezeti alapok ellenőrzéséről és a csalárd pénzügyi termékek végéről. Ha az európaiak politikai állásfoglalással mentek volna Londonba, ki állhatott volna nekik ellen? Miként tisztelt barátom, Lucas asszony is mondta, dühítőnek tartom, hogy a londoni csúcs egyszerűen elnapolta az éghajlatváltozási válságot és az energiaellátási válságot. Ez nemcsak az éghajlat és az energiaellátás biztonságának kérdésére mért hatalmas csapást, hanem új munkahelyek ezreinek lehetőségét is eljátszotta.

  Hans-Peter Martin (NI). - (DE) Elnök úr, megszakítás nélkül folytathatom ugyanott. Tragédia, hogy ez a kontinens képtelen többségre jutni abban, amire képviselőtársam, Lucas asszony utalt. Ha ez sikerülne, sokkal jobb pozícióban lennénk, és bátran nézhetnénk a jövendő generációk szemébe. A dolgok jelenlegi állása alapján azonban ezt nem tehetjük meg.

A pénzügyi katasztrófára vonatkozó vita alapjában véve, és az a mód, ahogy a kibontakozó vagy már kialakult éghajlati katasztrófát félresöprik, engem a második világháború utáni Bundestagra emlékeztet, és ez nekem nem tetszik. Akkoriban sok parlamenti képviselőt és a Bundestagban sok politikust már egyáltalán nem érdekelte az, hogy mi történt 1945-ig. Ezzel lassan szembe kellett nézniük. Ez a kiindulópont: ha nem győzöd le a múltat, ha nem vizsgálod meg a saját tévedéseidet, és nem nézel a jövőbe, nincs előreút. Az Európai Unió, és ami még ennél is fontosabb, a politikai szereplők, tragikusan elbuktak a pénzügyi válságban. Ebből le kell vonniuk a tanulságokat, és először is meg kell tudniuk, hogy mit tettek rosszul.

  Jean-Paul Gauzès (PPE-DE). – (FR) Elnök úr, hölgyeim és uraim, a Parlament által holnap megszavazandó állásfoglalásban a Parlament üdvözölni fogja a hitelminősítő intézetekre vonatkozó állásfoglalásokat, melyek célja az átláthatóság fokozása és a nemzeti felügyeleti hatóságok közötti együttműködés erősítése.

Európa épp ma mutatott utat ebben a tekintetben. Ma reggel a COREPER elfogadta a tagállamok, a Bizottság és a Parlament között létrejött kompromisszumot. Ma délben a Parlament is elsöprő többséggel, 569 szavazattal 47 ellenében, jóváhagyta a kompromisszumot. Így a Bizottság által javasolt és a Parlament által módosított rendelet gyorsan hatályba léphet.

Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a rendelet a de Larosière-jelentés ajánlásainak szellemében egy európai felügyelet alapjait fekteti le. Az európai értékpapír-piaci szabályozók bizottsága (CESR) lesz a hitelminősítő intézetek bejegyzésének egyetlen beléptetési pontja, és kezdetben a koordinátor szerepét fogja betölteni.

A Bizottság kötelezte magát, hogy a következő hónapokban olyan jogalkotási kezdeményezést fog beterjeszteni, amely lehetővé teszi, hogy elvégezzék a végső simításokat egy valódi európai felügyeleti rendszeren.

Mielőtt befejezném, szeretném kiemelni, hogy a bizalom helyreállítása, amely valamennyi foganatosított intézkedés célja, nyilvánvalóan egy jobb szabályozáson, és konkrétan a pénzügyi rendszer jobb szabályozásán keresztül valósulhat meg.

Ámde polgártársaink félelmeit is figyelembe kell vennünk, és ezekre pozitívan kell válaszolnunk. Realista reményüzeneteket kell hozzájuk intéznünk. Polgártársaink általános közérzetének javítása nélkül nem fogjuk visszaszerezni a fogyasztók bizalmát, amely nélkül a gazdaság fellendítése nem elképzelhető. A polgártársainknak címzett tájékoztatásnak kiegyensúlyozottnak és tisztességesnek kell lennie, nem szabad a kishitűséget előtérbe tolni és elleplezni az előrelépéseket, a sikereket és a gazdaságélénkítő tervek kézzelfogható következményeit, miközben persze nem szabad elfelejteni, hogy idő kell, míg e tervek meghozzák a maguk gyümölcsét.

  Pervenche Berès (PSE). – (FR) Elnök úr, el akartam mondani Daul elnök úrnak, de már nincs itt, hogy mégiscsak meglepő, hogy ma a konzervatívok azzal vádolnak bennünket, szocialistákat, hogy növelni akarjuk a szociális kiadásokat, miközben az ő legfőbb érvük a gazdaságélénkítési tervek elutasítására az, hogy Európában itt vannak nekünk ezek a híres-nevezetes automatikus stabilizátorok. Mit védtünk foggal-körömmel, ha nem a munkanélküli ellátásokat?

A G20-ak találkozójával kapcsolatban egy fő bírálatom van, mégpedig az, hogy a Barroso-módszert fogadták el, melynek lényege, hogy már meglévő terveket adnak össze, azután úgy tekintik, hogy ez egy gazdaságélénkítési terv. Ez nem gazdaságélénkítési terv. És ha az OECD tegnapi számait, az IMF mai számait, és a Bizottság holnapi számait nézzük, hogy képzelhetjük, hogy Európa ennyivel megelégedhet?

Valódi európai gazdaságélénkítésre van szükségünk, és ehhez, biztos úr, nincs más eszköze, mint azt egy európai hitellel megfinanszírozni. Ideje, hogy munkához lásson, még akkor is, ha ez az Európai Parlament már nem lesz itt, hogy segítse a feladatában.

Végezetül megállapítom, hogy a G20 csúcsnak volt egy elvégzendő feladata egy üzenet nyomán, melyet a csúcs előestéjén Dominique Strauss-Kahn intézett hozzá: „A rendszer addig nem fog helyreállni, amíg az értékvesztett eszközök kérdése meg nem oldódik.” Ebben a vonatkozásban a G20 csúcs minden jel szerint inkompetens volt. Még az egész munka a nyakunkon van.

Két dolog: a G20 csúcs következtetései a dohai ciklus nyereségét 150 milliárd dollárra becsülik. Honnan vették ezt a számot? Hogyan lehet ezt alátámasztani? Magyarázatot kérünk Öntől, biztos úr.

Végül a felügyeletről: ha Európa a jó úton akar elindulni, sürgősen meg kell valósítania a de Larosière-csoport ajánlásait.

  Antolín Sánchez Presedo (PSE). - (ES) Elnök úr, a G20-ak találkozója értékes üzenetet küldött: a jólét oszthatatlan, és az egyetlen fenntartható gazdasági talpra állás csak közösen elképzelhető, és olyan talpra állás, melyből mindenki kiveszi a részét.

Most ezt valósággá kell változtatnunk. Ebben az irányban kell tovább haladnunk. A G20-ak találkozója újra megerősítette a közös prioritásokat, megállapodott a Nemzetközi Valutaalap számára, a fejlesztési bankok számára, valamint a kereskedelem élénkítésére nyújtandó forrásokról. Reformokat valósított meg a globális pénzügyi kormányzás terén, ambiciózus terveket hajtott végre a szabályozás és a felügyelet vonatkozásában, és előrelépett az adóparadicsomok elleni küzdelemben.

A G20 csúcs nélkül a helyzet kétségbeejtő lenne, és a világgazdaság gyengélkedése krónikussá válhatna.

A legfontosabb azonban, amit tudatosítanunk kell magunkban, az, hogy a G20-ak kezdeményezése nem esemény, hanem folyamat. Az Európai Unió a legjelentősebb, integrált és kiegyensúlyozott gazdasági térség a világon, ezért élen kell járnia, hiszen hatalmas tartalékokkal rendelkezik, és a világ folyását annak a tudatosításával gazdagíthatja, hogy nemcsak egy ciklikus válság kellős közepén vagyunk, hanem valójában egy mélyebben gyökerező válsággal kell szembenéznünk, amely az Európai Unió politikai kezdeményezését követeli meg.

  Danutė Budreikaitė (ALDE). – (LT) A Nemzetközi Valutaalap által kiadott nyilatkozatban szereplő egyik intézkedés, amely az Európai Unió közép- és kelet-európai országainak a válságból való gyorsabb kilábalásának lehetőségeire vonatkozik, az euro bevezetése. Ezt az intézkedést olyan országoknak ajánlják, ahol van valutatanács. Litvániában a litast négy évre változatlan árfolyamon az euróhoz horgonyozták, amely időtartam a valutatanácsi mechanizmus által megkövetelt időszak kétszerese. Az átváltási árfolyam-mechanizmus időszakát az euroövezetbe nem tartozó többi ország esetében pedig egy évre kellene lecsökkentenünk. Az Európai Unióban és az egész világon bekövetkezett gazdasági megtorpanás soha nem látott, villámgyors és kreatív döntéseket és kompromisszumokat igényel, annál is inkább, mert az euro tíz éves fennállása alatt egyetlen euroövezetbe tartozó ország sem teljesítette az euroövezetbe tartozás összes kritériumát és követelményét, a maastrichti kritériumokat.

  Bart Staes (Verts/ALE). – (NL) Meg akarom ragadni ezt az alkalmat arra, hogy leleplezzek egy kétszínűséget a G20 csúccsal kapcsolatban. Ezt a csúcsot úgy harangozták be, mint történelmi eseményt, mint valami hihetetlen dolgot, mint egy előrelépést például az adócsalás és az adóparadicsomok elleni küzdelemben. Egy fekete, egy szürke és egy fehér lista összeállítására is sor került.

Az Európai Unió kétszínűsége abban rejlik, hogy – csak egy példával élve – alig másfél héttel a G20 csúcs előtt gazdasági partnerségi megállapodást kötöttünk a karibi országokkal. Márpedig a tizennégy országból nyolc adóparadicsom, és mégis szabadkereskedelmi megállapodást írtunk alá ezekkel az országokkal, melynek eredményeképpen intézményesül a pénzügyi szolgáltatások szabad kereskedelme és liberalizációja, ami pedig azzal jár majd, hogy az értékvesztett hitelek és az illegális pénz majd szabadon fog ezekből az adóparadicsomokból az Európai Unióba beáramlani.

Ezért szeretném megragadni ezt az alkalmat, hogy panaszt tegyek a kétszínűség miatt, amiatt, hogy kaptunk egy jó kis médiashowt, a G20 csúcsot, amely azt állítja, hogy ellátja az adóparadicsomok baját, azután a gyakorlatban egy olyan politikát kapunk, mely szöges ellentétben áll az elhangzott állításokkal. Ezt akartam elmondani.

  Petr Nečas , a Tanács soros elnöke. – (CS) Hölgyeim és uraim, nagyon köszönöm a vitát. Szeretném egyértelműen leszögezni, hogy egyetértek Daul úrral, aki a protekcionizmus elkerülését kulcsfontosságú tényezőként jelölte meg. A protekcionizmus úgy működik, mint a rák, és teljesen tönkreteheti gazdaságunkat, az Európai Unió polgárai ellen fordulhat, és mélyülő gazdasági válsághoz, valamint az életszínvonal további zuhanásához vezethet. Daul úr azon felhívásával is teljesen egyetértek, hogy átlátható, hatékony és ésszerű szintű szabályozással rendelkező gazdaságra, valamint természetesen erősebb globális pénzügyi intézményekre van szükség.

Rasmussen úr és Starkevičiūtė asszony a gazdaságba történő pénzinjekcióról beszéltek. Itt hangsúlyoznom kell, hogy nem azért injekciózunk pénzt a gazdaságba, hogy a pénzügyi intézményeket támogassuk. Amennyiben ezt tesszük, a cél a foglalkoztatottság élénkítése és segítség nyújtása az embereknek munkájuk megtartásához, hiszen mindannyian egyetértünk abban, hogy az Európai Unió polgárai számára a megélhetés biztosításának legméltóbb módja a saját munkájukon keresztül vezet. Ugyanakkor ezen gazdaságélénkítő pénzügyi ösztönző intézkedések megvalósításával egyidejűleg nemcsak magunkra, hanem gyermekeinkre és unokáinkra is kell gondolnunk. Másképpen fogalmazva, ezek az intézkedések hosszú távon nem vezethetnek az államháztartás stabilitásának semmilyen drámai veszélyeztetéséhez. Erőfeszítéseinket a foglalkoztatottság védelmére kell összpontosítanunk, ezért az Európai Bizottság a Tanáccsal karöltve foglalkoztatási csúcsot szervez, melyen a kiemelt prioritást a foglalkoztatás terén foganatosítandó intézkedések alkotják majd.

Szeretnék hangot adni annak, hogy nem értek egyet Lucas asszonnyal. Egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy a G20 csúcs elszalasztott lehetőség volt, de mindannyiunkat fel kell szólítanom arra, hogy tanúsítsunk némi politikai valóságérzéket. A mostani gazdaság beteg. Ápolásra, elsősegélyre, tartós gondozásra és lábadozási időszakra van szüksége. A következő három-négy hónapban nem számíthatunk hirtelen kedvező fejleményre. A globális gazdaságot – következésképpen az európai gazdaságot is – sújtó problémák mélyen gyökereznek, és jellegüket tekintve hosszú távúak. Ezért a kezelésnek is hosszú távra kell szólnia, és türelem kell majd hozzá. Szilárd meggyőződésem, hogy ebből a szempontból a G20-ak csúcstalálkozója kedvező lépést jelent.

Wurtz úr bírálta a pénzpiaci megállapodások felületességét. Egyetértek azzal, hogy az Európai Uniónak sok tekintetben mélyebbre kell mennie, és szilárd meggyőződésem, hogy most ez is történik. Nemcsak az állam- és kormányfők által megtett lépéseket kell látnunk, hanem a pénzügyminiszterek által megtett lépéseket is, melyek nagyon gyakran a különböző dokumentumok mellékleteiben kerülnek rögzítésre. Azt is szeretném kiemelni, hogy az Európai Bizottság már ezen a héten további konkrét intézkedésekről folytatott megbeszéléseket. De itt megint realizmusra intenék. A következő három-négy hónapban nem várhatjuk, hogy csodagyógymódokra lelnek. A világgazdaság bajban van, és a kezelés nagyon hosszú távú lesz. Lényeges aláhúzni azt, hogy még uniós keretben is összehangoltan kell eljárnunk. Egyikünk sem elszigetelten létezik. A globális gazdasági válság hatásait csak összehangolt fellépésen keresztül tudjuk sikeresen kivédeni.

  Olli Rehn , a Bizottság tagja. − Elnök úr, szeretnék köszönetet mondani Önnek az igen komoly és konstruktív vitáért. Erről természetesen beszámolok majd a Bizottságnak, Barroso elnöknek, valamint kollégámnak, Joaquín Almuniának.

Két vagy három megjegyzésem van, először az európai gazdaságélénkítési tervről. Poul Nyrup Rasmussenhez hasonlóan természetesen én is gondosan feljegyeztem az IMF legutóbbi előrejelzését, amely valóban nagyon komor képet fest. Ugyanakkor lényeges megjegyezni azt is, hogy mi már igen számottevő és jelentős politikai döntéseket hoztunk az európai gazdaság és a világgazdaság serkentése céljából. Ez már általánosságban segített a pénzügyi széthullás megállításában. De természetesen igenis, becsületesen be kell vallani, hogy egy ideig még rossz híreket fogunk kapni a reálgazdaságból, különösen, ami a növekvő munkanélküliséget illeti. Ezért nagyon ébernek és elővigyázatosnak kell lennünk. Folyamatosan értékelnünk kell, hogy a gazdaságélénkítő csomag, a fiskális ösztönzők és a pénzügyi reformok miként működnek, és milyen eredményeket hoznak. Szükség esetén az elkövetkezendő hónapokban többet kell tennünk – és jobban.

Több kollégának válaszként üzenem, hogy már készítjük házi feladatunkat a pénzpiaci reformról. A Bizottság jövő heti napirendjén szerepel például egy nagyobb jogszabály-csomag a pénzpiacokról, és különösen a vezetők javadalmazásáról, valamint egy ajánlás a pénzügyi szolgáltató ágazatban alkalmazandó javadalmazási politikáról. Ez nagyon fontos része a pénzpiacok megreformálásának.

Végezetül, jóllehet a pénzügyi kapitalizmus rendszerhibáinak kiigazítása céljából Európában és a világon mindenütt valóban szükség van a pénzügyi szabályozás megreformálására, ezzel egyidejűleg az is fontos, hogy a fürdővízzel együtt ne öntsük ki a gyereket is, vagyis a piacgazdaságot, mint olyat. Más szavakkal, meg kell őriznünk az egységes piacot – amely a jólét motorja Európában –, és a Kereskedelmi Világszervezet kontextusában egy új világkereskedelmi irányvonal kialakításáért kell munkálkodnunk. Ahogy Daul úr is mondta, több, nem pedig kevesebb kereskedelemre van szükségünk. Ez különösen fontos a fejlődő országok számára, melyeket a jelenlegi recesszió és a világkereskedelem lassulása nagyon súlyosan érint.

A jövő hónapban Louis Michelt fogom helyettesíteni, így portfolió feladataim miatt ebben is érdekelt vagyok. A fejlődő országok ugyanis azok között vannak, melyek a legjobban szenvednek a jelenlegi gazdasági visszaeséstől. Ezért nem szabad elvesztenünk a lendületet, és a dohai fejlesztési fordulót gyorsan és nagyszabású eredménnyel le kell zárnunk. A jelenlegi gazdasági légkörben a dohai folyamat lezárásának értéke igen számottevően megugrott. A dohai folyamat lendületet adna a világgazdaságnak, és megelőzné a protekcionizmus megizmosodását. Ezért minden G20-országnak túl kell néznie saját hazai politikai háza táján, és valódi elkötelezettséget kell mutatnia a dohai fejlesztési forduló haladéktalan előrevitelében. Úgy gondolom, a fejlesztés szempontjából azt is fontos megemlíteni, hogy a G20-ak vezetői egy kettő éves időszakra szóló, 250 milliárd amerikai dollár értékű kereskedelemfinanszírozási csomagban is megállapodtak a világkereskedelmi mozgások támogatására, amelyhez Európa is számottevően hozzájárul majd.

  Elnök. – Jelezném, hogy az eljárási szabályzat 103. cikkének (2) bekezdésével összhangban e vita végén hat, állásfoglalásra irányuló indítványt(1) kaptam, melyet a Parlament hat fő képviselőcsoportja terjesztett elő.

A vitát lezárom.

A szavazásra 2009. április 24-én, pénteken kerül sor.