Elnök. − A következő napirendi pont a következők együttes tárgyalása:

– Zwiefka úr jelentése a Jogi Bizottság nevében a tagállamok és harmadik országok közötti ágazati kérdésekben létrejövő, a szerződéses kötelezettségekre és a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló kétoldalú megállapodásokkal kapcsolatos tárgyalásokra és e megállapodások kötésére vonatkozó eljárás létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról (COM(2008)0893 – C6-0001/2009 - 2008/0259(COD)) (A6-0270/2009)

– Deprez úr jelentése az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság nevében a tagállamok és harmadik országok közötti ágazati kérdésekben létrejövő, a házassági ügyek, a szülői felelősség és a tartási kötelezettség tekintetében a joghatóságról és az e tárgyban hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, továbbá a tartási kötelezettségekkel kapcsolatos kérdésekben alkalmazandó jogról szóló kétoldalú megállapodásokkal kapcsolatos tárgyalásokra és e megállapodások megkötésére vonatkozó eljárás létrehozásáról szóló tanácsi rendeletre irányuló javaslatról (COM(2008)0894 – C6-0035/2009 – 2008/0266(CNS)) (A6-0265/2009), és

– Pagano asszony jelentése az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság nevében a büntetőjogi térség kialakításáról az Európai Unióban, az Európai Parlament Tanácshoz intézett, egy európai uniós büntetőjogi térség kialakításáról szóló ajánlásra irányuló javaslatával (2009/2012(INI)) (A6-0262/2009).

  Tadeusz Zwiefka, előadó. – (PL) Elnök úr, biztos úr, először is szeretnék hálás köszönetet mondani a sikeres közös munkáért az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság előadójának, Deprez úrnak, valamennyi árnyékelőadónak, valamint a cseh elnökség és az Európai Bizottság képviselőinek. Kezdeti tárgyalási pozícióink távolsága ellenére sikerült egy olyan kompromisszumot elérnünk, amely reményeim szerint első olvasatban lehetővé teszi a megállapodást a Tanáccsal.

A rendeletre irányuló javaslat egy olyan mechanizmust hoz létre, amely alapján a tagállamok módosíthatják a köztük és harmadik országok között fennálló kétoldalú megállapodásokat, illetve új kétoldalú megállapodásokról folytathatnak tárgyalásokat, és új kétoldalú megállapodásokat köthetnek a polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés terén. Párhuzamos mechanizmus létrehozása várható a házassági ügyek, a szülői felelősség és a tartási kötelezettség tekintetében a joghatóságról és az e tárgyban hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló kétoldalú megállapodásokkal kapcsolatban. Ez válasz arra a gyakorlati problémára, amely az Európai Bíróságnak az új Luganói Egyezménnyel kapcsolatos 1/03. sz. véleményének következtében merült fel, amelynek értelmében a Közösségek hatáskörébe tartozik a külső megállapodások megkötése, éppúgy, ahogyan a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén az EK-Szerződés 61. cikkének c) pontjában foglalt felhatalmazással éltek a jogi eszközök elfogadásához.

A javasolt eszköz egy különleges eljárást hoz létre. Éppen ezért a javasolt mechanizmus jogi kereteit mind a hatály, mind pedig az időtartam tekintetében szigorúan korlátozni kell. Az első feltétel a javasolt rendeletnek a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és az ezeken a területeken hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló kétoldalú megállapodásokra történő korlátozásával teljesül. A második feltétel a megszüntetési záradékkal teljesül, amelynek értelmében egy, az ezen eljárás keretében megkötött megállapodás automatikusan érvényét veszti, amint a Közösségek megállapodást kötnek egy harmadik országgal.

Kétségkívül szükségét látom én is annak, hogy a szerződéses kötelezettségekre és a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra, valamint a házassági ügyekre alkalmazandó jog területén a külső hatáskörök gyakorlásának kérdését is bevonjuk a jogi keretbe. Ugyanakkor szükségesnek tűnik annak tisztázása is, hogy a javasolt mechanizmus nem csak a javaslat korlátozott hatálya által meghatározott ágazati megállapodásokra lesz alkalmazható, hanem más megállapodásokra is, úgymint a korlátozott számú tagállam, ill. szomszédos harmadik ország közötti kétoldalú megegyezésekre és regionális megállapodásokra – természetesen csak igen korlátozott esetekben, különleges ügyekben, és a helyi problémák megoldásának céljából.

Kétségeim voltak azzal kapcsolatban, hogy szükséges-e a megszüntetési záradékot 2014. december 31-én érvénybe léptetni, ha az Európai Bizottságnak a rendelettervezet értelmében 2014. január elsejéig kell a rendelet alkalmazásáról jelentést benyújtania. Ezenkívül a harmadik országokkal folytatott megállapodási tárgyalások gyakran összetettek és hosszadalmasak, és nem sok időt hagynak a tagállamoknak az új eljárás alkalmazására. Ezért a kompromisszumos javaslat, amelynek értelmében a rendelet 2019. december 31-én veszítené érvényét, az eljárás teljes körűbb és hatékonyabb alkalmazását tenné lehetővé a tagállamok számára.

Az Európai Bizottság eltérő véleménye ellenére úgy vélem, hogy a rendelet alkalmazásáról szóló jelentésében a Bizottságnak más jogalkotási eszközök, például a Brüsszel I. rendelet összefüggésében kellene a rendeletet bemutatnia. A javasolt mechanizmus, amely a Bizottság részéről egy kétlépcsős ellenőrzési funkciót is tartalmaz, kétségkívül a közösségi vívmányokkal való koherenciát fogja szolgálni. Mindazonáltal megpróbáltam a javasolt eljárásban a lehető legnagyobb mértékű rugalmasságra törekedni, a Bizottság számára kijelölt reagálási időket lerövidíteni és a bürokratikus terheket is csökkenteni. A demokratikus engedélyezés és az Európai Parlament szerepe nem vonhatók kétségbe, ezért ragaszkodom ahhoz is, hogy az Európai Parlament és a tagállamok minden szakaszban kapjanak tájékoztatást, kezdve attól, hogy valamely tagállam tárgyalásokat kíván kezdeni egy harmadik országgal, egészen a megállapodás megkötéséig.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a harmadik országokkal fennálló kétoldalú megállapodások megkötésére szolgáló eljárás egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy megmutassuk, az Európai Unió képes polgárai problémáit, az ő érdekeiket szem előtt tartva megoldani, ami a gazdasági válság és a sok tagállamban erősödő euroszkepticizmus kontextusában különösen fontos. Végezetül, elnök úr, egyes megközelítésbeli különbségek ellenére szigorúan jogi értelemben véve pragmatikusnak kell lennünk ebben a kérdésben, miközben természetesen a közösségi vívmányokat is tiszteletben tartjuk.

ELNÖKÖL: VIDAL-QUADRAS ÚR
alelnök

  Gérard Deprez, előadó. – (FR) Elnök úr, biztos úr, amint azt Zwiefka úr az előbb elmondta, két jelentésről vitázunk párhuzamosan, amelyek alkalmazási köre eltérő, amelyek azonban ugyanazt a logikát követik, és azonos eljárás alá esnek.

Az első, amelynek Zwiefka úr az előadója – és szeretnék neki köszönetet mondani az irányomban tanúsított udvariasságáért és türelméért, amikor néhány kérésemmel szembesült –, egy az együttdöntési eljárás alá eső rendeletjavaslattal foglalkozik. A második, amelynek én vagyok az előadója, egy olyan rendeletjavaslatot tárgyal, amely csak konzultációt irányoz elő az Európai Parlamenttel.

Lényegében, elnök úr – és ezzel én is egyetértek – azok a problémák, amelyeket megpróbálunk ezzel a két eszközzel orvosolni, komolyak és nagyon gyakran valóban tragikusak. Valamennyien hallottunk vagy tudunk olyan esetekről, amikor egy harmadik országból származó személlyel kötött házasság kudarcba fulladt, és az apának, de még gyakrabban az anyának nem áll többé jogában, hogy láthassa a gyermekeit, akiket a házastárs magával vitt származási országába vagy valahova máshova, és az érintett személy néha még a hollétüket sem tudja kideríteni. Ugyanez igaz a tartásdíjban történő részesülés lehetőségére.

Világos, hogy ezek a problémák valósak, komolyak és tragikusak. Sürgősen és joggal van szükség arra, hogy megpróbáljunk erre megoldást találni, nevezetesen úgy, hogy megállapodásokról tárgyalunk harmadik országokkal.

De hol is rejlik a gyökere annak a problémának, amelyről ma beszélünk? Miért kell az európai intézményeknek ezzel a problémával foglalkozniuk? A válasz egyszerű. Mindezekben az esetekben a megállapodásokról való tárgyalás, és a megállapodások megkötése egy vagy több harmadik országgal a Közösség kizárólagos hatáskörébe tartozik. A Közösség kizárólagos szerepét ezekben az ügyekben az Európai Bíróság határozatai és a jogi szolgálatok véleményei is világosan megerősítik. Ez azt jelenti, hogy ami nagyon egyszerűnek tűnt, az valójában kicsit bonyolultabb és kényesebb. Így most az a kérdés: lehetséges-e jogilag, a szerződések és a Bíróság ítélkezési gyakorlatának jelenlegi állása mellett, a tagállamok számára engedélyezni azt, hogy a Közösség egyik kizárólagos hatáskörét gyakorolják, és ha igen, akkor milyen feltételekkel?

Én személy szerint, elnök úr, nem vagyok nagy jogi szakértő. Egyáltalán nem vagyok jogász, de az érvényes szerződésekben egyetlen olyan jogalapot sem találtam, amely egyértelműen felhatalmazná a Közösséget arra, hogy teljesen vagy részben mondjon le kizárólagos hatásköreiről a tagállamok javára. Ez azt jelenti, hogy én a magam részéről továbbra is tanácstalan vagyok, és továbbra is kételyeim vannak magával a javasolt mechanizmusnak az elvével kapcsolatban.

Ettől eltekintve el kell ismernem, hogy intézményeink jogi szolgálatainak véleményei megnyitottak bizonyos kapukat. Ez teljesen világos. Például az Ön intézményének jogi szolgálata, biztos úr, és most idézem: „egyetért azzal, hogy a külső közösségi hatáskör tagállamok általi gyakorlása kivételes körülmények és meghatározott feltételek között jogi szempontból mind formailag, mind tartalmilag lehetséges”. Az Európai Parlament jogi szolgálata sokkal kevésbé határozott, habár felkínált néhány lehetőséget.

Az általam benyújtott módosítások alapját ezek a nagyon pontos és korlátozó jogi elvek, valamint azok a Tanáccsal és a Bizottsággal háromoldalú egyeztetés keretében folytatott tárgyalások képezték, amelyeken részt vettem. Ismétlem, nagyon is tudatában vagyok azoknak a tragédiáknak, amelyeket egyes polgártársaink elszenvedtek, és eltökélt szándékom, hogy komoly erőfeszítéseket tegyek azért, hogy segítsek rajtuk. Éppen ezért egyeztem bele végül is a Tanáccsal és a Bizottsággal kialkudott kompromisszumba, de szeretném nagyon világossá tenni, elnök úr, biztos úr, hogy a Közösség kizárólagos hatáskörének annak is kell maradnia. A tagállamoknak nem szabad végül számtalan felmentés engedélyezésével és az alkalmazási kör kibővítésével visszakövetelniük azt, ami a Közösség kizárólagos hatáskörébe tartozik. Ezt az irányvonalat választottam, és a jövőben is ezt az irányvonalat fogom megvédeni.

  Maria Grazia Pagano, előadó. – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, először is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, valamennyi képviselőtársamnak és tisztviselőnek, aki hozzájárult annak a szövegnek a javításához, amelyről holnap fogunk szavazni. Külön hálával tartozom Demetriou úrnak, akinek az előző kiváló ajánlása jelentésem kiindulópontjául szolgált.

Munkám során végig nagymértékben tudatában voltam annak, hogy hasznos iránymutatásra van szükség egy valódi európai jogi együttműködési térség felépítéséhez, és remélem, sőt, meggyőződésem, hogy munkám is hasznos lehet a soron következő svéd elnökség számára, amelynek a stockholmi program kidolgozásának nehéz feladatával kell szembenéznie.

Két megfontolásból indultam ki, amikor a szöveget megfogalmaztam: az első az volt, hogy a büntető eljárásoknak számos és fontos következményeik vannak a szabadságjogokra nézve, mind a bűncselekmények áldozatai, mind pedig a gyanúsítottak és a vádlottak szempontjából. A prioritás, amelyet ez a Parlament nem mulaszthat el hangsúlyozni, és jelentésem fő gondolata ezért az emberi jogok tiszteletben tartásának középpontba helyezése.

Az ajánlásban pontosan az alapvető jogok védelmének szenteltek sok helyet, különös figyelemmel az áldozatok védelmére, a börtönkörülményekre, a fogvatartottak jogaira és az eljárási biztosítékokra, beleértve a jogokról való tájékoztatáshoz és egy hivatalosan kijelölt ügyvéd segítségnyújtásához való jogot, a bizonyítékokhoz való jogot, a vádak jellegéről és indokairól való tájékoztatáshoz való jogot, a lényeges dokumentumoknak a személy által érthető nyelven történő hozzáféréshez való jogot és a tolmácshoz való jogot.

A második megfontolás, amelyre jelentésemet alapoztam, az, hogy amint az a hágai program 2007. évi végrehajtásáról szóló jelentésben is látható, a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés végrehajtási szintje viszonylag alacsony volt, holott más területeken, úgymint a polgári ügyekben folytatott együttműködés, a határigazgatás, valamint a bevándorlási és menekültügyi politikák terén kielégítő mértékű előrelépés volt tapasztalható.

Ennek következtében világos, hogy tenni kell valamit. A kölcsönös elismerés elve, amely a kölcsönös együttműködés sarokköve, nagyon távol áll attól, hogy kielégítő mértékben elismerjék. El kell jutnunk a probléma gyökeréhez, azonosítanunk kell ennek a kiábrándítóan alacsony növekedésnek az okait ahhoz, hogy a lehető leghatékonyabb megoldásokat tudjuk kidolgozni.

Úgy vélem, hogy a fő okok hátterében a tagállamok közötti kölcsönös tudás és bizalom hiánya áll, és éppen ezért jelentésemben a képzésre, az értékelésre, az információcserére és a bevált gyakorlatokra helyeztem a hangsúlyt.

A képzés tekintetében semmiképpen sem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat a jelentős előrelépéseket, amelyek elsősorban az európai igazságügyi képzési hálózat által kínált képzési hozzájárulásnak köszönhetők. Véleményem szerint ennek ellenére túl kell lépnünk a jelenlegi, elsősorban a nemzeti posztgraduális iskolákra épülő képzési modellen annak érdekében, hogy egy erősebb, jelenleg még hiányzó, közös igazságügyi kultúrát hozzunk létre. Ezért kiemeltem annak a szükségességét, hogy egy jól szervezett európai képzési intézményt hozzunk létre bírák és ügyvédek számára, amely megfelelő forrásokkal rendelkezik, ugyanakkor utaltam arra is, hogy el kell kerülni a felesleges párhuzamosságokat a létező intézmények között, és kiemeltem a nemzeti iskolák fontos szerepét is.

Másodsorban az igazságszolgáltatás, az igazságügyi hatóságok és az európai uniós irányelvek végrehajtásának tekintetében hatékonyabb és átfogó értékelési mechanizmusra van szükség. Ezért a jelentés a schengeni szakértői értékelési rendszer modelljét követve egy olyan szakértői csoport felállítását javasolja, amely folyamatosan ellenőrzi a közösségi jogszabályok alkalmazását, valamint az igazságszolgáltatás minőségét és hatékonyságát. A szakértői csoport további célja a rendszer gyengeségeinek és a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés jogszabályi hiányosságainak meghatározása annak érdekében, hogy az európai jogalkotót valódi politikai és szabályozásbeli értékeléshez szükséges valamennyi információval ellássa.

Végül az adatgyűjtésben nagyon fontos szerepet játszó új technológiák alkalmazása megerősíti a létező adatbázisokat és az információáramlást. Remélem, hogy a holnapi szavazáson megismétlődik az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságban elért kiváló eredmény.

  Jacques Barrot, a Bizottság alelnöke. – (FR) Elnök úr, természetesen szeretnék köszönetet mondani a három előadónak, és először is Zwiefka úrhoz és Deprez úrhoz fordulok. A Bizottság nyilvánvalóan örül, hogy sikerült kompromisszumot elérni. Mindamellett az is igaz, hogy február óta nagyon intenzív tárgyalások folytak, és így sikerült a Bizottság által 2008. végén benyújtott két javaslatról első olvasatban megállapodásra jutnunk.

Ez egy nagyon kényes terület valamennyi érintett intézmény – a Bizottság, a Tanács, az Európai Parlament – számára, amint azt Deprez úr nagyon jól kiemelte. Minden érintett félnek szeretnék köszönetet mondani azért, hogy egy olyan szövegben sikerült megállapodnunk, amely úgy tűnik számunkra, hogy tiszteletben tartja a Bizottság intézményi előjogait, ugyanakkor választ kínál a tagállamok és a Parlament jogos elvárásaira.

Szeretnék azonban rámutatni arra, hogy ez egy kivételes eljárás, amely időben és hatályában korlátozott, és az érintett ügyekben a Közösség kizárólagos hatáskörét továbbra is mindenképpen tiszteletben kell tartani. Nagyon határozott vagyok ebben a pontban, és egyetértek Deprez úrral abban, hogy a tagállamok nem használhatják fel a helyzetet arra, hogy visszaköveteljenek bizonyos hatásköröket, és arra ösztönözzék a Bizottságot, hogy bizonyos fokig mondjon le a javaslattételről.

Úgy vélem, ebben teljes mértékig egyetértünk. Ettől eltekintve az is igaz, hogy ez a rugalmasság lehetővé fogja tenni a tagállamok számára, hogy azokban az esetekben, amelyekben a Közösség nem gyakorolja hatáskörét, intézményes keretek között segítsék polgáraikat abban, hogy harmadik országokban, különösen a családjog területén, hozzáférjenek az igazságszolgáltatáshoz. Az is igaz – Zwiefka úr és Deprez úr utaltak erre –, hogy gondolnunk kell a válással, a szülői felügyelettel, a láthatási jogokkal és a tartási kötelezettségekkel kapcsolatos szabályokra, és azokra a fájdalmas helyzetekre, amelyek az ezekre a területekre nemzetközi szinten, egyetemesen alkalmazható jogszabályok hiányából fakadhatnak.

A szerződéses kötelezettségekre és a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló javaslat szintén pozitív hatást gyakorolhat az olyan nagyon konkrét, nagyon sajátos problémák megoldására, mint például a közúti és a folyami közlekedéssel kapcsolatos problémák, vagy az olyan több állam határán fekvő repülőterek igazgatása, mint a Basel-Mulhouse-Freiburg reptér. Ugyanakkor ez is egy olyan alkalmazása ennek az intézményi keretrendszernek, amelynek szintén kivételesnek kell maradnia.

Mindenesetre szeretnék köszönetet mondani az előadóknak a Jogi Bizottság és az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részéről az elvégzett munkájukért és úgyszintén szeretném megköszönni megértésüket, amely lehetővé tette, hogy ez a megállapodás még e parlamenti ciklus vége előtt létrejöjjön.

Most pedig rátérek Pagano asszony jelentésére, amelynek mind megközelítésével, mind tartalmával egyetértek. Üdvözlöm a Parlament növekvő részvételét a büntető igazságszolgáltatás területén, és nem csupán a jogalkotási intézkedések tekintetében, hanem a jövőbeni európai büntetőjogi térség kialakításának tekintetében is.

Köszönöm Pagano asszonynak, hogy támogatását adta jelenleg folyó munkánkhoz, hiszen éppen a stockholmi program előkészítésén dolgozunk, és egy közleményt fogunk kiadni a 2010-2014 közötti időszakra vonatkozó ajánlásainkról. Nagy örömömre szolgál, hogy jelentése teljes mértékben támogatja a kölcsönös elismerés elvét. A kölcsönös elismerés elvének köszönhető, hogy az Unió olyan nagy sikereket ért el, mint az európai elfogatóparancs, és mindez vázlatként szolgál egy valódi büntetőjogi térséghez.

A jelentés kitér a kölcsönös elismerés elvének végrehajtásával kapcsolatos kérdésekre is, és való igaz, hogy a kölcsönös elismerés elvén alapuló számos létező eszköz átültetését, valamint teljes körű és következetes alkalmazását ellenőrizni kell. Ugyanakkor az is igaz, hogy a kölcsönös elismerés csak akkor lehetséges, ha a tagállamok jogi hatóságai közötti kölcsönös bizalom nő. Ez a legfőbb alkotóeleme a kölcsönös elismerésnek. Ezért hálás vagyok a Parlamentnek, amiért támogatja egy, amint azt Ön, Pagano asszony, az imént mondta, valódi közös igazságügyi kultúra létrehozását.

Jogosan helyezett súlyt a jogi szakmáknak nyújtandó képzés, az európai mechanizmusok elsajátítására nyújtandó képzés, az Európai Bírósággal fenntartott kapcsolatok, a kölcsönös elismerés eszközei használatának, a jogi együttműködés, valamint az összehasonlító jog fejlesztésére. Ebben a kérdésben teljes mértékig egyetértek a jelentésével, mivel úgy vélem, hogy a stockholmi programban a bírák képzése és tagállamok közti cseréje lesz a kulcsa az általunk annyira vágyott európai jogi térség jövőjének.

Nyilvánvaló, hogy az Igazságügyi Fórum, amely a jogi szakmák különböző hálózatainak szolgál találkozóhelyül, szintén lényeges szerepet fog kapni abban, hogy a jogi szakmák gyakorlói még inkább tudatában legyenek tevékenységük európai dimenziójának, és az Unió segítségével ezeknek a szakmabelieknek együtt kell majd működniük annak érdekében, hogy biztosítsák a bevált gyakorlatok tényleges cseréjét.

A Bizottság a jelentés azon javaslatával is egyetért – valóban köszönet érte –, hogy egy olyan értékelési mechanizmus kerüljön bevezetésre, amely nem csupán az uniós eszközök átültetésére korlátozódik, hanem általánosságban is felméri az igazságszolgáltatás állapotát a tagállamokban.

Értékelni fogja a hatékonyságot, a sebességet és a védelem biztosítékainak tiszteletben tartását. Ebben a kérdésben már megkezdődött a munka azzal, a holland igazságügy miniszter által javasolt elképzeléssel, hogy jöjjön létre egy olyan értékelési mechanizmus, amely az igazságszolgáltatás működését a jogállamiság elveinek tiszteletben tartása alapján méri fel, amihez természetesen a már meglévő eszköztárat használná fel, és amely a politikai ellenőrzés tekintetében képviselne többletértéket. Az értékelések a továbbiakban ajánlások kidolgozását teszik majd lehetővé.

Ezenkívül a Bizottság támogatja az Európai Parlament nagyobb mértékű részvételét az értékelési mechanizmusokban. Deprez úr, ez lehetőséget kínálna arra, hogy bevonjuk a Parlamentet azoknak a szakértői csoportoknak a munkájába, amelyeket idén és a következő évek során fogunk felállítani.

Aztán említette az új Eurojust-határozat átültetését. Itt ismét csak egyetértünk a jelentésben javasolt megközelítéssel, a végrehajtási terv hasznosságával, valamint a szakértők és a tagállamok között tartandó találkozókkal. Ezeknek az intézkedéseknek köszönhető, hogy gyorsan végre tudjuk majd hajtani az új Eurojust-határozatot.

Végül a jelentés hangsúlyozza az új technológiák megfontolt használatát. Az európai e-igazságságügyi stratégia azzal a céllal indult, hogy az igazságügy területén használja ki az információs és kommunikációs technológiákban rejlő lehetőségeket.

Íme, csak a köszönetemet tudom kifejezni az Európai Parlamentnek az elvégzett munkáért és azokért a megfontolásokért, amelyeket e téren megosztott velünk. Meggyőződésem továbbá, hogy közösen fel tudjuk építeni ezt a büntetőjogi térséget, a jognak azt a területét, amelynek jellemeznie kellene a polgárok olyan közösségét, amelyben mindenki méltán élvezheti a minőségi igazságszolgáltatáshoz való jogát, bármelyik tagállamban tartózkodjon is.

  Jan Kohout, a Tanács soros elnöke. − Elnök úr, örülök a lehetőségnek, hogy szólhatok erről a három fontos jogalkotási javaslatról, és hálás vagyok az előadóknak a jelentéseken végzett kimerítő munkájukért. Először is szeretnék a két első javaslathoz hozzászólni, aztán rátérni a harmadik javaslatra, amely a büntető igazságszolgáltatás Európai Unión belüli továbbfejlesztésével foglalkozik.

A Zwiefka úr és a Deprez úr által készített jelentésekben tárgyalt javaslatok célja egy olyan eljárás létrehozása, amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy tárgyalásokat folytassanak megállapodásokról, illetve megállapodásokat kössenek harmadik országokkal a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés olyan pontjairól, amelyek a Közösség kizárólagos hatáskörébe tartoznak.

Az első javaslat, amely az együttdöntési eljárás alá esik, a szerződéses kötelezettségekre és a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szól. A második, amely a konzultációs eljárás alá esik, a családjog bizonyos kérdéseire vonatkozik.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a két jövőbeli rendelet által bevezetendő eljárás olyan módon került kidolgozásra, hogy biztosítsa a közösségi jog integritását. A megállapodásról szóló tárgyalások engedélyezése előtt a Bizottság ellenőrzi, hogy a tervezett megállapodás nem fosztja-e meg hatályától a közösségi jogot, és nem ássa-e alá az e szabályok által létrehozott rendszer megfelelő működését. A Bizottság továbbá azt is ellenőrzi, hogy a tervezett megállapodás nem ássa-e alá a Közösség által meghatározott külkapcsolati politikát.

Valójában arra is következtethetnénk, hogy azáltal, hogy a tagállamok számára lehetővé válik, hogy harmadik országokkal olyan megállapodásokról folytassanak tárgyalást, illetve olyan megállapodásokat kössenek, amelyek összeegyeztethetők a közösségi joggal, a közösségi jog hatálya Európai Unión kívüli országokra is kiterjesztődik.

A két javaslat által létrehozott eljárás elsősorban a tagállamok és harmadik országok közötti megállapodásokról szóló tárgyalásokra és azok megkötésére fog vonatkozni. Bizonyos esetekben azonban érvényes lesz több tagállam és/vagy több harmadik ország közötti regionális megállapodásokról szóló tárgyalásokra és azok megkötésére is. Ami a regionális megállapodásokat illeti, a skandináv államok között már fennálló egyezmények módosítása vagy újratárgyalása a családjogra vonatkozó javaslat által létrehozott eljárás hatálya alá fog esni. Az alkalmazandó jogra vonatkozó javaslat hatálya alá valójában csak néhány regionális módosítás fog tartozni. Ezek közé tartozhatna a határterületeken fekvő repülőterek működtetése, két vagy több ország közös vízi útjai vagy a határokon átvezető hidak és alagutak.

A két javaslatban létrehozott eljárás alapját a tagállamok és a Bizottság között fennálló nagymértékű bizalom és együttműködés képezi. Külön mechanizmus kezeli azokat a helyzeteket, amelyek esetében a Bizottság az értékelés alapján arra a következtetésre jut, hogy az adott megállapodásról szóló tárgyalás vagy annak megkötése nem engedélyezhető. Az ilyen esetekben az érintett tagállam és a Bizottság vitát folytat azzal a céllal, hogy közösen találjanak megoldást a helyzetre.

Az elnökség a Tanács nevében reméli, és azt várja, hogy az alkalmazandó jogra vonatkozó javaslat esetében lehetséges lesz az első olvasatban történő megállapodás. Konstruktív tárgyalások folytak az Európai Parlament, a Bizottság és a Tanács között, amelyek során a három intézménynek sikerült számos nehéz kérdést megoldania.

Mivel az alkalmazandó jogra vonatkozó javaslat nagyrészt megegyezik a családjogra vonatkozó javaslattal, mondanom sem kell, hogy az első javaslattal kapcsolatban kidolgozott módosításokat átvettük a második javaslat esetében is, habár az a javaslat nem esik az együttdöntési eljárás alá. A megfelelő szabályozás érdekében nagyon is kívánatos, hogy megőrizzük a párhuzamokat a két szöveg között.

Végül szeretnék néhány szót szólni az Európai Unió büntetőjogi térségének kialakításáról szóló európai parlamenti ajánlásról, amely Pagano asszony jelentésének képezte tárgyát.

A Tanács nagymértékben egyetért a kölcsönös elismerésnek mint az Európai Unión belül folytatott igazságügyi együttműködés sarokkövének a fontosságával. Úgy ítéljük meg, hogy – további jogi eszközök jövőbeli elfogadásával – szélesítenünk, és az eddig elfogadott eszközök kölcsönös elismerésének hatékonyabb végrehajtásával mélyítenünk is kellene azt.

A Tanács ebben az összefüggésben szeretné a Parlament figyelmét felhívni, hogy nemsokára lezárja az európai elfogatóparancs és a tagállamok közötti átadási eljárások gyakorlati végrehajtására vonatkozó kölcsönös értékelések negyedik körét.

Ezeknek a kölcsönös értékeléseknek a kontextusában a szakértők az egyrészt az európai elfogatóparancs és általában a kölcsönös elismerés elve, másrészt az arányosság elve között fennálló interakcióval kapcsolatos kérdéseket is megvizsgálták. Az arányosság elvét azonban egyensúlyban kell tartani egy másik, a Parlamentnek éppolyan kedves elvvel – a szubszidiaritás elvével. Valójában az egyes tagállamok igazságügyi hatóságai különbözőképpen ítélik meg, hogy mi számít súlyos bűncselekménynek.

A Tanács örömmel néz a Parlamenttel és a Bizottsággal folytatandó további munka elébe, hogy létrehozzák az európai uniós politikák és jogi eszközök folyamatos és horizontális értékelésének és végrehajtásának rendszerét.

A jogi képzések tekintetében a Tanács osztja a Parlament abbéli véleményét, hogy szükség van egy valódi európai uniós igazságügyi kultúra előmozdítására, többek között a különböző tagállamokból származó bírák, ügyészek és a jogi személyzet közvetlen cseréjének az elősegítésével, valamint az európai igazságügyi képzési hálózat aktív fejlesztésével.

A Tanács abban is egyetért a Parlamenttel, hogy az új Eurojust- és Europol-határozatok gyors és hatékony végrehajtására van szükség.

Végezetül szeretnék köszönetet mondani a Parlamentnek a kimerítő és részletes munkáért, amelyet a három, ma délután tárgyalt jelentésen végzett.

  Gérard Deprez, az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság elnöke. – (FR) Elnök úr, természetesen nem az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság nevében, hanem inkább képviselőcsoportom nevében szeretném megragadni ezt a rövid alkalmat arra, hogy Pagano asszony jelentésével kapcsolatban rendkívüli elismerésemnek adjak hangot. Gratulálok a jelentéséhez, Pagano asszony! Úgy gondolom, hogy a jelentés kidolgozása során rendkívül részletes listát állított össze azokról a pontokról, amelyeknek, biztos úr, kiemelt helyen kellene szerepelniük a stockholmi programban, amelynek előkészítésén a Bizottság, úgy tudom, aktívan dolgozik.

Engedjék meg, hogy a bírói képzés értékelésének fontosságáról már elhangzottak mellett kiemeljek két olyan pontot, amelyek a kölcsönös bizalom szempontjából alapvetők, és amelyek a gyökerét képezik annak, amiből a jövőben a kölcsönös elismerés létrejöhet. Elsőként az igazságszolgáltatás függetlensége. Jelenleg számos európai uniós tagállam nem rendelkezik a politikai hatalomtól vagy más hatalomtól független igazságszolgáltatással. Ez botrányos, és ezt a botrányos helyzetet fel kell számolni.

Másodsorban az eljárási biztosítékok. Amíg nem lehetünk biztosak abban, hogy bizonyos típusú bűncselekmények elkövetésével gyanúsított vagy vádolt személyeknek egyes országokban nem járnak hasonló eljárási biztosítékok, mint amilyenek más országokban léteznek, addig nehéz lesz a kölcsönös elismerés elvét széles körben elfogadtatni. Ez egy alapvető kérdés, amelyet szerettem volna ebben a vitában felvetni. Gratulálok Pagano asszonynak.

  Csaba Sógor, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – (HU) A második világháború után meghúzott országhatárok közösségeket, családokat szakítottak szét. Európai, hozzánk közeli példára hivatkozom. Az egykori Magyarországhoz tartozó Szelmenc egyik része Nagyszelmenc néven jelenleg európai uniós tagország területének, Szlovákiának része, a másik része pedig, Kisszelmenc, Ukrajnában van.

2005. december 23-ig a két falu között határátkelő sem létezett. Hatvan éven keresztül éltek szülők, gyermekek, rokonok szétszakítottságban úgy, hogy évtizedekig nem találkozhattak. Az Unió hozta meg nekik a várva várt lehetőséget, a határátkelő megnyitását. Az idézett példa csak egy a sok száz vagy ezer közül, egyben nyomós érv arra, miért tárgyaljuk most ezt a jelentést.

A rendelettervezet eljárást hoz a tagállamok és a harmadik országok között létrejövő, a házassági ügyek, a szülői felelősség és a tartási kötelezettségek tekintetében a joghatóságról. A rendelet nem fogja a közösségi jogokat felülírni, hiszen csak abban az esetben alkalmazandó, amikor az adott tagállam bizonyítja, hogy konkrét, különösen a tagállam és a kérdéses harmadik ország közötti gazdasági, földrajzi, kulturális vagy történelmi kapcsolatokkal összefüggő érdeke fűződik ahhoz, hogy megkösse a kétoldalú ágazati megállapodást a harmadik országgal. Ugyanakkor a Bizottság megállapítja, hogy a javasolt megállapodás csak korlátozott hatást gyakorol a meglévő közösségi szabályok egységes és következetes alkalmazására, valamint az említett szabályok által létrehozott rendszer megfelelő működésére.

Köszönet a jelentéstevőnek Deprez, kollégának, hogy ezt a fontos uniós és unión kívül élő állampolgárok életét befolyásoló témát felvállalta, annál is inkább, mert a dokumentum egyensúlyt teremt a közösségi intézmények jogi hatásköre és a nemzeti államok hatásköre között.

  Manuel Medina Ortega, a PSE képviselőcsoport nevében. – (ES) Elnök úr, úgy gondolom, hogy a Bizottság által benyújtott rendeletekről szóló javaslatok fontosak és szükségesek, és itt az Európai Parlamentben is fontos és szükséges volt számunkra az, hogy kiálljunk azon elv mellett, amely mellett a két előadó, Zwiefka úr és Deprez úr, is kiállt, és amely a közösségi hatáskör elve.

Ez egy, a Közösség hatáskörét érintő kérdés, amelynek esetében gyakorlati okokból tanácsos fenntartani bizonyos, a tagállamok által is gyakorolható hatásköröket, de ahogyan azt Barrot úr is mondta, ezek idejét és alkalmazási körét korlátozni kell. Nincs lehetőség arra, hogy a Közösség lemondjon hatásköre gyakorlásáról, és sem a Tanácsnak, sem pedig a Bizottságnak és a Parlamentnek sincs felhatalmazása arra, hogy lemondjon a közösségi hatáskörökről.

Ezt megállapítva – miszerint ez egy kivételes eljárás – úgy gondolom, hogy az általunk megvitatott és benyújtott módosítások, amelyeket, úgy vélem, hogy a Parlament holnap el fog fogadni, lehetővé fogják tenni, hogy ez az intézkedéscsomag első olvasatban elfogadásra kerüljön. Ugyanakkor remélem, hogy a Bizottság részéről a következő szakaszban és azt követően előre léphetünk egy valódi európai magánjogi rendszer kialakításához. Ez egyre inkább szükségessé válik, amint arra előző felszólalásában például Sógor úr is utalt. Olyan problémákról beszélünk, amelyek a legközvetlenebb módon érintik az embereket, és amilyen mértékben mi képesek vagyunk a problémáik megoldására, olyan mértékben fogják belátni az emberek azt, hogy az Európai Uniónak funkciója is van.

Végezetül, elnök úr, szeretnék gratulálni képviselőtársaimnak, Deprez úrnak és Zwiefka úrnak, továbbá köszönetet mondani a Bizottságnak és a Tanácsnak, hogy készek voltak együttműködni velünk ebben a kérdésben.

  Sarah Ludford, az ALDE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, szeretnék köszönetet mondani Pagano asszonynak kiváló jelentésért és együttműködéséért a kompromisszumos módosítások kidolgozása során, amelyekben például az én javaslataim közül is helyet kapott néhány.

Úgy gondolom, hogy a Parlament ezzel határozott jelzést küld a jövőbeli európai büntetőjogi térséggel kapcsolatos ambícióiról, köztük arról a kettős célról, hogy a bűnösök kerüljenek bíróság elé, ugyanakkor a vádlottak és az áldozatok jogai se sérüljenek. A jelentés méltán emeli ki az olyan kulcsfontosságú kérdéseket, mint a jogszabályok végrehajtásának terén végzett ellenőrzés szükségessége, a bírák, ügyészek és védőügyvédek képzésének megerősítése, valamint az eljárási biztosítékok garantálását célzó új jogszabályok alkotása, ahogyan azt Gérard Deprez is hangsúlyozta.

Az európai elfogatóparancs hatékony eszköz a bűnösök bíróság elé állítására, és nagyon sajnálom, hogy a brit konzervatívok ellenezték azt. Ugyanakkor biztosítanunk kell – és a kormányoknak is biztosítaniuk kell –, hogy az európai elfogatóparancsot ne használják jelentéktelen ügyekben, például olyan személyek üldözésére, akik elloptak egy disznót, vagy nem fizették ki a hotelszámlájukat. A kihallgatást segítő általános jellegű, önkényes adathalászatra (ún. fishing expedition) sem szabad felhasználni, sokkal inkább a vádemelés és a büntetőeljárás céljából történő átadásra kellene koncentrálni.

Az európai elfogatóparancs – amint azt mások már korábban elmondták – és a büntetőjog egésze a kölcsönös bizalomra épül. A tagállamoknak tehát meg kell mutatniuk, hogy érdemesek erre a bizalomra, méghozzá azáltal, hogy magas színvonalú jogi rendszert építenek ki, és tiszteletben tartják például az Európai Emberi Jogi Egyezményt és a strasbourgi bíróság ítéleteit. Nem adhatunk át embereket az európai elfogatóparancs alapján olyan európai uniós országoknak, amelyek aztán olyan harmadik országba küldik vissza őket, ahol kínzásnak vannak kitéve. Ha semmibe veszik a strasbourgi bíróságot, akkor az európai elfogatóparancsban foglalt alapvető jogokról szóló biztosítékokhoz kell folyamodni. Úgy gondolom, az európai kormányok kihúzták magukat azon kihívás alól, hogy fellépjenek jogrendszerük lényegi különbségei, valamint a tisztességes eljárás és az emberi jogok nem teljes körű tiszteletben tartása ellen.

Kísérletet kell tennünk arra is, hogy a jövőben a büntetőjog területén a jogszabályok jobb minőségét biztosítsuk. Remélhetőleg Lisszabont követően – nagy örömömre szolgál, hogy a cseh szenátus ratifikálta a Lisszaboni Szerződést – kevesebb olyan sehova sem vezető tagállami javaslatot harangoznak majd be a sajtóban, amelyeket aztán, még ha jóvá is hagynak, sohasem hajtanak megfelelően végre. Az európai uniós szintű igazságszolgáltatás és a jogi normák magas színvonala polgáraink számára kulcsfontosságú, amikor más országokban járnak, dolgoznak és alapítanak céget, valamint amikor idegen nyelven próbálják megértetni magukat. Legfőbb ideje gondoskodnunk arról, hogy ha bárki egy másik tagállam büntetőjogi rendszerében találja magát, akkor tájékoztatást kapjon a jogairól és megfelelő jogsegélyben, tolmácsolásban és fordításban részesüljön.

Végezetül, nagyon csalódott vagyok, hogy a brit kormány egyike volt azoknak, akik blokkoltak egy, az eljárási jogokra vonatkozó intézkedést. Remélem, a jövőben még változik a véleményük.

  Luca Romagnoli (NI). – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, részben egyetértek a három megvitatásra került jelentéssel.

Zwiefka úr jelentése könnyebben emészthető, mivel homogénebbé és mindent összevetve átláthatóbbá teszi a tagállamok és nem európai uniós országok között az ágazati kérdésekben létrejövő kétoldalú megállapodásokról szóló tárgyalásokra és azok megkötésére vonatkozó eljárást.

Ami Deprez úr jelentését illeti, lényegében egyetértek annak második felével, ahol is arra utal, hogy a Bizottság részéről következetességre van szükség, ha az igazságügyi együttműködés területén a külkapcsolatokra vonatkozó közösségi politikát kívánunk kialakítani. Amikor azonban felmerül a lehetősége annak, hogy a tagállamok maguk kössenek megállapodásokat, akkor nacionalistaként természetesen örülök ennek, és remélem, hogy ez nem egy időben és hatályában szükségszerűen korlátozott eljárás.

Végül, őszintén szólva, kételyeim vannak Pagano asszony európai parlamenti ajánlásával kapcsolatban. Hálás vagyok azért, hogy kiemelte és támogatta az e-igazságságszolgáltatás használatát, annál is inkább, mivel én voltam a felelőse az arról szóló jelentésnek, és továbbra is hálával tartozom azoknak, akik a siker érdekében együttműködtek velem. Az áldozatok, valamint a gyanúsítottak és a vádlottak alapvető szabadságjogaival, továbbá a bírák és az igazságügyi dolgozók jogi képzésének szükséges végrehajtásával kapcsolatos ismereteim alapján azonban meg kell, hogy jegyezzem, hogy még nagyon hosszú út áll előttünk ezen a területen – legalábbis Olaszországban. Továbbá, ami az európai elfogatóparancsot illeti, kételyeim őszintén szólva nyílt ellenkezésbe csapnak át. Mindazonáltal szeretnék köszönetet mondani az előadónak az e kérdésekkel kapcsolatban végzett hozzáértő és pontos munkáért.

  Panayiotis Demetriou (PPE-DE). - (EL) Elnök úr, szeretnék én is gratulálni a három előadónak, Zwiefka úrnak, Deprez úrnak és Pagano asszonynak. Árnyékelőadóként szeretnék Pagano asszonynak külön is gratulálni és köszönetet mondani kedves szavaiért, valamint azért is, hogy a jelentés elkészítése során szorosan együttműködött velem. Szeretném azzal kapcsolatos elégedettségemet is kifejezni, hogy a biztos úr szerint a Bizottság szinte az összes, a jelentésben szereplő pontot elfogadja. Ilyen formán teljes mértékben támogatom Pagano asszony jelentését és természetesen mindent, amit ma a Ház előtt elmondott.

Biztos úr, tíz év telt el azóta, hogy az Európai Tanács Tamperében bejelentette annak a stratégiai célnak az elfogadását, hogy jöjjön létre a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térsége az Európai Unióban, tíz év telt annak bejelentése óta, hogy az igazságügyi együttműködés sarokkövét a legfelsőbb bíróságok határozatainak kölcsönös elismerése, illetve az azokkal szembeni kölcsönös bizalom képezi. Azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon kevés lépés történt ebbe az irányba.

Így, miközben a polgári jog területén számos előrelépés történt, addig a büntetőjog esetében szinte minden maradt a régiben. Reméljük, hogy a Lisszaboni Szerződés elfogadásával nagyobb előrelépés történik ebbe az irányba.

Biztos úr, még ennek a minimális eljárási biztosítékokra vonatkozó javaslatnak az esetében sem történt előrelépés, és azt kérjük – és ezeket a szavakat egyúttal a Tanácsnak is szánjuk –, hogy Ön mozdítsa ezt előre. Végezetül azzal zárnám felszólalásomat, hogy természetesen vannak különbségek az egyes igazságügyi rendszerek között, de van lehetőség a konvergenciára is. Ezért van szükség annak a javaslatnak a végrehajtására, amely a jogrendszerek különbségeinek és hasonlóságainak vizsgálatára egy szakértői csoportot hozna létre, hogy aztán jogszabályaink konvergenciájáról konkrét szakértői ajánlásokkal, az igazságügyi rendszerek iránt pedig kölcsönös bizalommal rendelkezzünk.

  Lidia Joanna Geringer de Oedenberg (PSE). – (PL) Elnök úr, a polgári jog területén, a közösségi vívmányoktól eltekintve, számos kétoldalú megállapodás került megkötésre a tagállamok és harmadik országok között. Az EK-Szerződés 307. cikkének értelmében a tagállamoknak minden olyan rendelkezést ki kell küszöbölniük ezekben a megállapodásokban, amelyek nem egyeztethetők össze a közösségi vívmányokkal.

Az Európai Bíróság 2006. februári, 1/03. sz. véleményében megállapította, hogy a Közösség kizárólagos hatáskört szerzett arra, hogy harmadik országokkal nemzetközi megállapodásokat kössön a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról. Felmerül a kérdés, hogy az ezekkel az országokkal ezekben az ügyekben megkötött vagy tervezett valamennyi kétoldalú megállapodást közösségi megállapodásokkal kell-e felváltani? Vagy kapjanak a tagállamok továbbra is felhatalmazást ilyen megállapodások megkötésére, amennyiben az a Közösségnek nem áll érdekében?

Ezt az eljárást azonban, amely kivételt képez a szabály alól, nagyon konkrét feltételeknek kell alávetni, mind a mechanizmus alkalmazási körének, mind pedig az érvényesség időtartamának tekintetében. Ezért fontos, hogy a Bizottság a külkapcsolatokra vonatkozó közösségi politikának a polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén történő kialakítását szem előtt tartva dolgozzon ki stratégiát, és határozza meg a prioritásokat.

  Jacques Barrot, a Bizottság alelnöke. – (FR) Elnök úr, rövid leszek, mert csak az elégedettségemnek adhatok hangot azzal kapcsolatban, ahogyan a Parlament hozzájárult a szabadság, a biztonság, az igazságosság és a jog azon térségének a megvilágításához, amelyet az Unióban létre szeretnénk hozni; üdvözlök mindent, ami elhangzott, különösen a kölcsönös elismerés elvével kapcsolatban, amely maga is visszavezet bennünket a bírák közötti kölcsönös bizalomhoz.

Való igaz, hogy, amint azt előttem nagyon jól elmagyarázták, van lehetőség az igazságügyi rendszerek konvergenciájára, amelyet a büntetőperek esetében minimális eljárásokkal kellene formalizálni. Valóban úgy gondolom, hogy mindez előkészíti az utat egy jó stockholmi programhoz, és ezért szeretnék köszönetet mondani a Parlamentnek.

Ami a többit illeti, megerősíthetem, hogy valóban lehetséges lesz intézményi keretrendszert felállítani a kétoldalú megállapodások számára, de a Közösségnek és a Bizottságnak kizárólagos hatáskörrel kell rendelkezniük. Ennyit tudok elmondani. Nem szeretném meghosszabbítani a vitát. Még sok dologról lehetne beszélni.

Mindenekelőtt hálás vagyok a Parlamentnek, és el kell mondanom – mivel több alkalmam már nem lesz szólni –, hogy biztosként nagyon sok tapasztalattal gazdagodtam abból a szempontból, hogy valóban úgy érzem, a Bizottság és az Európai Parlament közötti pozitív szövetség – elnézést kérek az elnökségtől, amiért ezt kiemelem, de ez az igazság – gyakran képes az általános európai érdek kihangsúlyozására és előremozdítására.

Ugyanakkor természetesen hálás vagyok az elnökség támogatásáért. Szinergiára van szükség a három intézmény között, de köszönet jár az Európai Parlamentnek, amiért ma este ismét csak egy nagyon jó jelentéssel szolgált számunkra. Köszönöm, Pagano asszony.

  Jan Kohout, a Tanács soros elnöke. − Elnök úr, ez a vita rendkívül érdekes volt, és úgy tűnik, hogy nagyon közel járunk ahhoz, hogy első olvasatban megállapodás szülessen az alkalmazandó jogra vonatkozó javaslatról. Ha megengedik, nem is csupán egy megállapodásról van itt szó, hanem korrekt és kiegyensúlyozott megállapodásról. Úgy gondolom, ez kiváló példája a Parlament, a Bizottság és a Tanács együttműködésének.

Meggyőződésem, hogy a tagállamok jó hasznát fogják venni a két jövőbeli rendelet által bevezetendő eljárásnak, amelynek segítségével megteremthetik bizonyos olyan harmadik országokkal fenntartott kapcsolataik megfelelő jogi kereteit, amelyekkel különleges kötelékek kötik össze őket.

Amint azt már korábban is hangsúlyoztam, az alkalmazandó jogra vonatkozó javaslatról első olvasatban elért megállapodás kihat a családjogra vonatkozó, másik javaslatra is, mivel a két szöveg nagyrészt azonos. Így az első olvasatban elért megállapodással a másik javaslat korai elfogadásának útját is egyengettük. Ez valóban kívánatos fejlemény.

Nagyon sok tagállamnak fűződik például különleges történelmi vagy társadalmi kapcsolatokkal összefüggő érdeke ahhoz, hogy lehetősége nyíljon harmadik országokkal való megállapodások megkötésére olyan családjogi ügyekben, mint a szülői felügyelet, a láthatási jogok és a tartási kötelezettségek.

Végül, a Tanács nevében szeretnék köszönetet mondani a Parlamentnek az európai uniós büntetőjog kidolgozása területén tett ösztönző ajánlásokért, amelyek Maria Grazia Pagano asszony jelentésének képezték a tárgyát. Szeretném megköszönni a Parlamentnek ezt a termékeny vitát és a kiváló eredményt.

  Tadeusz Zwiefka, előadó. – (PL) Elnök úr, amikor elkezdtük ezt a munkát, akkor tudatában voltunk annak, hogy vékony jégen járunk. Egyrészt a jogi eszközök, amelyeken dolgoztunk, kivételes jelleggel és különleges jelentőséggel bírtak. Másrészt tudatában voltunk az idő múlásának is, annak, hogy feltartóztathatatlanul közeledik az Európai Parlament jelenlegi hivatali ciklusának vége, végül harmadsorban a tagállamok és az Európai Unió polgárai is azt várták, hogy legalább valamely pontosan meghatározott időpontban kapjanak segítséget problémáik megoldásához, amelyek olyan nagyon nehezek, de egyben olyan fontosak is számukra.

Az, hogy elértük azt a szintet, amelyen ma lezárjuk a vitát, és amely valószínűleg sikerhez vezet majd első olvasatban, csupán annak a szándékunknak köszönhető, hogy jó eredményt akartunk elérni, miközben természetesen teljes mértékben tiszteletben tartottuk a közösségi jogot, hogy egy olyan eszközt akartunk kidolgozni, amely illeszkedik az Európai Unió jogrendszerébe, és hogy jól szerettünk volna együttműködni.

Ezért szeretném még egyszer őszinte hálámat kifejezni Deprez úrnak az annak érdekében tett kitartó erőfeszítéseiért, hogy ne lépjünk át bizonyos határokat. Őszintén köszönetet szeretnék mondani Kohout úrnak is a cseh elnökség képviselői által végzett szokatlanul dinamikus munkáért és Barrot biztos úrnak a Bizottság képviselőinek valóban tökéletes együttműködéséért. Szeretnék azoknak a képviselőtársaimnak is köszönetet mondani, akik ma felszólaltak, és akik munkánk minden szakaszában hozzájárultak a végső sikerhez, továbbá munkatársainknak is, különösen a Jogi Bizottság részéről, akik valóban óriási szívvel és nagyon kemény munkával járultak hozzá a végső sikerhez.

  Gérard Deprez, előadó. – (FR) Elnök úr, nem lesz szükségem két percre. Úgy gondolom – válaszolva arra, amit a Tanács részéről felhívásnak, Zwiefka úr részéről pedig kívánságnak véltem –, hogy mivel jól működtünk együtt, amennyire a dolog rajtam áll, holnap első olvasatban létre fog jönni a megállapodás. Ezért a szavazási utasításokban, amelyeket politikai barátaimnak fogok adni, azt fogom nekik tanácsolni, hogy szavazzák meg a Tanáccsal és a Bizottsággal folytatott tárgyalások során létrejött megállapodás szövegét, tekintet nélkül, szeretném hozzátenni, a saját érzéseimre és azokra a javításokra, amelyeket szerettem volna a szövegen elvégezni.

Ettől eltekintve, elnök úr, mivel maradt még egy kis időm, szeretném ezt ahelyett, hogy továbbra is a jelentéseinkről beszélek, arra felhasználni, hogy elmondjam a miniszternek, mennyire örülök annak, hogy a cseh szenátus a mai napon jóváhagyta a Lisszaboni Szerződést. Úgy gondolom, hogy az általunk végzett munka mellett, ez a valódi jó hír, ez a nap legfontosabb jó híre.

(Taps)

Köszönöm mindenkinek, aki ezért dolgozott, mivel mindannyian tudjuk, hogy a körülmények nem voltak könnyűek. Országunkban erős ellenszélbe ütköztek. A legutóbbi politikai események sem feltétlenül könnyítettek a helyzeten, ezért szeretném, ha tolmácsolná hálánkat mind a hatóságok, mind pedig országának polgárai felé. Ma jól szolgálták az európai ügyet!

  Maria Grazia Pagano, előadó. − (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, szeretném megköszönni a Tanácsnak, hogy támogatta az elveket és legfőképpen Barrot biztos úrnak, ha megengedi, akivel nagyon eredményes megbeszéléseket folytattam, amelyek rendkívül hasznosnak bizonyultak abban a munkában, amelyet azután a Ház elé tártunk. Azoknak a képviselőknek is szeretném hálámat kifejezni, akik részt vettek a jelentés kidolgozásában, ötletekkel szolgáltak és természetesen minden tapasztalatukat latba vetették, mindenekelőtt Demetriou úrnak, Ludford asszonynak és a kiváló Deprez úrnak.

El szerettem volna mondani, hogy Demetriou úr, Ludford asszony és Deprez úr fején találták a szöget; felismerték az Európai Unióra váró kihívást, hiszen a közös európai igazságügyi kultúra kialakítása – ami természetesen a Deprez úr által említett tényezők elleni komoly küzdelmet jelenti –, az igazságszolgáltatás függetlenségének elérése, a garanciák biztosítása és a különböző igazságügyi rendszerek különbségeinek kiegyenlítése jelentik az előttünk álló kihívásokat. Mindezek ellenére úgy gondolom, hogy az általunk végzett munka optimizmusra ad okot.

Szeretném elmondani Romagnoli úrnak – a saját nézőpontomból mondom ezt, amelyben neki is osztoznia kellene – hogy lényegében amiatt, ahogyan a helyzetre tekintenek, minden bizonnyal van példa Olaszországban a pesszimizmusra, de hajlandónak kell lennünk az optimizmusra, és az a munka, amelyet Ön is, Romagnoli úr, végzett és a jelentéshez való hozzájárulása is azt jelzi, hogy együtt fel tudjuk építeni az Európai Uniót, és az Európai Unió számunkra, olaszok számára is valósággá vált.

  Elnök. − A vitát lezárom.

A szavazásra holnap, csütörtökön déli 12 órakor kerül sor.

(Az ülést néhány pillanatra felfüggesztik.)

ELNÖKÖL: DOS SANTOS ÚR
alelnök