Elnök. – A következő napirendi pont a Tanács és a Bizottság nyilatkozatai a szomáliai part menti kalózkodással szembeni politikáról.
Carl Bildt , a Tanács soros elnöke. – Elnök asszony, hálás vagyok ezért a lehetőségért, hogy röviden megvitatjuk a Szomália és különösen a szomáliai part menti kalózkodás okozta nagyon súlyos problémát.
Nem fogom részletezni a teljes hátteret: ez az ország több mint 18 éve küzd komoly nehézségekkel, a humanitárius helyzet szörnyű, és az egész országban harcok dúlnak. Elindult egy folyamat az átmeneti szövetségi kormánnyal, amely azonban törékeny – hogy a legenyhébb kifejezést használjuk –, és a nemzetközi közösség további erőfeszítéseire van szükség ahhoz, hogy az ország elinduljon a megbékélés felé és lassanként valamiféle működő állam épüljön fel, amely ismét bizonyos fokú stabilitást hozna ebbe a rettenetesen megtépázott országba.
A kalózkodás valóban nagyon súlyos fenyegetést jelent. Ennek megoldása széles körű elköteleződést kíván magában az országban, ami – amint arra utaltunk – rendkívül nehéz az ország jelenlegi biztonsági helyzete mellett. Ennek megfelelően – ahogyan azt Önök is észrevették – jelenlegi erőfeszítéseinket olyan gyakorlati támogatásra koncentráljuk, amelyet Szomálián kívül tudunk az ország és az ott élők érdekében nyújtani. Természetesen, amint azt talán tudják is, további lépésekről is tárgyalunk ebben a tekintetben.
A kalózkodás konkrét problémájának tekintetében az Atalanta tengeri művelet továbbra is sikeresen működik a szomáliai partok mentén. Az Élelmezési Világprogram valamennyi szállítmánya biztonságosan megérkezett Szomáliába, Mombasából Mogadishuba és Berberába. 2009 kora májusa óta nem történt sikeres támadás az Ádeni-öbölben. Ez – legalábbis bizonyos fokig – az uniós tagállamok és a nemzetközi közösség többi tagja részéről tett kötelezettségvállalásnak köszönhető, amely jelentős tengeri erők magas szintű mobilizálását segítette elő. A művelet sikeressége ebben a szűk vonatkozásban a polgári tengeri közösség és a brit northwoodbeli uniós műveleti főhadiszállás közötti szoros együttműködésnek is köszönhető. Ez lehetővé tette a legjobb irányítási gyakorlatok kidolgozását, amelyeket a tengerészek is egyre inkább szem előtt tartanak. Ezenfelül az Ádeni-öböl kereskedelmi forgalmának tengeri védelmét szolgáló együttműködési mechanizmust is nagyon hatékonyan hajtották végre.
Jelen pillanatban tehát kijelenthetjük, hogy az Ádeni-öbölben sikerült megfékezni a kalózkodást, de az továbbra is folytatódik. Ezért a Tanács a kalózkodás elleni művelet 2010. decemberig történő meghosszabbításáról döntött. Ez az jelenti, hogy képesnek kell lennünk jelenlegi erőfeszítéseink folytatására és megfelelő szintű katonai erőforrások fenntartására. Ezzel párhuzamosan a következő napokban várhatóan meghosszabbítják az ENSZ AL1846. számú biztonsági határozatát.
Az általam elmondottak ellenére nincs helye az elégedettségnek. A kalózok folytatják tevékenységeik keleti irányú kiterjesztését az Indiai-óceánon, és nemrégiben, az esős évszakot követően a támadások újabb hullámát tapasztalhattuk a jóval távolabb fekvő Seychelle-szigetektől északra és északkeletre. Jelenleg nem kevesebb mint 11 hajót tartanak fogva – valamennyit az ún. Szomáli-medencében érte támadás –, összesen 250 főnyi legénységgel.
Az Atalanta művelettel megerősítettük képességeinket ebben a távoli tengeri térségben. A Seychelle-szigeteken újabb felderítő repülőgépeket vetettek be, és bejelenthetem, hogy egy svéd tengerészeti felderítő repülőgép is csatlakozni fog a seychelle-szigeteki erőkhöz. Ez hasznosnak bizonyult. Ez idő szerint nemzeti szinten már további védelmi intézkedések is hatályba léptek vagy terveznek ilyeneket, így Franciaország, valamint nem olyan régóta Spanyolország is megfelelő és hatékony választ tud adni.
Meg kell említenünk még az Ádeni-öböl nemzetközileg elismert tranzit folyosójának védelmét is. Ez az ajánlott útvonal az öblön át, és lobogótól függetlenül valamennyi hajó haditengerészeti védelemben részesül. Jelenleg az Európai Unió, a NATO és az Egyesült Államok vezette koalíciós tengerészeti erők haditengerészeti egységei tartózkodnak a térségben, amelyek kiválóan összehangolt tengeri őrjáratról gondoskodnak és az ilyen típusú műveletekhez elengedhetetlen hírszerzési együttműködést valósítanak meg.
Kína jelenleg kész csatlakozni ehhez az együttműködési mechanizmushoz és részt venni a védelemben. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi mechanizmusokat tovább kell fejleszteni és ki kell bővíteni. Ez megfelelő időben Kína és esetleg további tengeri hatalmak kötelezettségvállalásához vezethet. Más országok – Oroszország, India és Japán – is küldtek tengeri erőket a térségbe, és őket is fel kellene kérni, hogy minél hamarabb csatlakozzanak ehhez a mechanizmushoz. A siker kulcsa természetesen a koordináció.
Tudom, hogy a Parlament érdeklődést mutat a kalóztámadással gyanúsított, az Atalanta egységei által elfogott és letartóztatott személyek perének igen nehéz kérdése iránt. Jelenleg 75 gyanúsítottat tartanak fogva a kenyai börtönökben. Az érintett jogi eljárás kilenc különböző pert foglal magába, és jelentős többletterhet ró a kenyai igazságszolgáltatási rendszerre. E tárgyalások megfelelő lefolytatása természetesen rendkívül fontos annak érdekében, hogy fenn tudjuk tartani az Atalanta művelet elrettentő hatását és a kalózkodás elleni erőfeszítéseink általános hitelességét. A nemrégiben a Seychelle-szigetekkel kötött, a kalóztámadással gyanúsított személyek átadásáról szóló megállapodás – amelyet, gondolom, ismernek – további fontos lépést jelent e tekintetben. A kalózkodás nagy haszonnal kecsegtető üzlet, és fontos, hogy tevékenységeink minden szempontból arra irányuljanak, hogy csökkentsük a kalózok azon lehetőségeit, hogy az általuk végrehajtott valóban gyalázatos műveleteken keresztül még több pénzhez jussanak.
A tengeri vizeken végrehajtott műveleteink végső soron természetesen nem helyettesíthetik a Szomáliában, illetve a maga Szomália által végrehajtandó feladatokat, viszont ez – ahogy arra már korábban is utaltam – nem olyasmi, ahol a közvetlen sikert biztosra vehetjük. Folytatnunk kell a tengeri műveletet, amihez először is az szükséges, hogy készek legyünk a katonai erők hosszú távú kötelezettségvállalását fenntartani, másodszor a koordináció területén meg kell erősítenünk az együttműködést az e műveletben részt vevő valamennyi hatalom és nemzetközi testület között, harmadszor pedig segítenünk kell a regionális tengeri képességek fejlesztését is, mivel nem viselhetjük a terheket egyedül. A nemzetközi tengerészeti szervezetek, mint például a kalózkodás problémájával foglalkozó kapcsolattartó csoport, fontos szerepet fognak játszani ebben.
Végezetül ez az egyik olyan terület, ahol az elmúlt években megmutattuk az EBVP képességeit. Néhány évvel ezelőtt még a legambiciózusabbak közül sem sokan látták volna előre, hogy európai uniós haditengerészeti egységek fognak működni az Ádeni-öbölben és az Indiai-óceánon. Sürgető humanitárius és más okok vezettek ehhez a lehetséges keretek között eddig viszonylag sikeresnek bizonyuló művelethez, de ne legyenek illúzióink. Még sok a tennivaló. Folytatnunk kell a műveletet, és a Parlament támogatása nagyon fontos ebben a tekintetben.
Benita Ferrero-Waldner , a Bizottság tagja. – Elnök asszony, ez alkalommal a szomáliai kérdéskört tágabb megközelítésből szemléljük, fenntartható megoldásokat keresve e súlyos probléma kiváltó okaira is. A Bizottság mindig tartotta magát ahhoz az álláspontjához, miszerint a kalózkodást csak a mögötte meghúzódó okok megoldásával, kezdve a Szomáliában uralkodó bizonytalan helyzettel, illetve az ország fejlesztési szükségleteinek megoldásával lehet felszámolni, amelyek a rendkívüli mértékű szegénységben, valamint többek között a tömeges írástudatlanságban és sebezhetőségben nyilvánulnak meg.
Ezért elengedhetetlen az említett szomáliai biztonsági és fejlesztési kihívások kezelésének átfogó megközelítése. Ehhez egy olyan működő állam létrehozására van szükség, amely képes a törvények betartatására és legalábbis az alapvető szolgáltatások biztosítására. Közép- és hosszú távon a kormányzás, beleértve az intézmények kiépítését és a biztonságot, az oktatás és a gazdasági fejlődés képezik a szükséges előfeltételeket ahhoz, hogy megszűnjenek azok a körülmények, amelyek a szomáliaiakat jelenleg kalózkodásra sarkallják.
A biztonság tekintetében elengedhetetlen a gyors megközelítés. Amint azt tudják, az Afrikai Uniónak ebben kulcsszerepet kell játszania, nem utolsósorban az AMISOM-on keresztül, amely az Afrikai Unió azon erőit tömöríti, amelyek az átmeneti szövetségi kormány biztonságáról gondoskodnak Mogadishuban. Az Afrikai Békeprogram keretében az Európai Unió jelentős mértékben hozzájárul az AMISOM-hoz, továbbá pénzügyi támogatást nyújt az Afrikai Unió erőinek. Az új, 60 millió EUR összegről szóló hozzájárulási megállapodást éppen most véglegesítették. Ez része a Bizottság ez év áprilisában, a brüsszeli konferencián tett ígéretének. A 2008-2013-as időszakra vonatkozó közös stratégiai dokumentum rendelkezik a Bizottság által Szomáliának nyújtandó támogatásról, és ennek értelmében az Európai Bizottság szomáliai támogatási programja összesen 215,4 millió EUR összegű költségvetéssel rendelkezik az Európai Fejlesztési Alapból (EFA) a 2008-2013-as időszakra.
Az ATALANTA művelet, az EU első haditengerészeti művelete hamarosan első évfordulóját ünnepli. Ez a művelet sikeres, elrettentő hatással van a kalózokra, ugyanakkor a hajózó közösségben is tudatosítja a legjobb önvédelmi intézkedéseket. De mindannyian tudjuk, hogy ennél még sokkal többet kell tenni. Az ATALANTA művelettel párhuzamosan a Bizottság a stabilitási eszközt (amely egy pénzügyi eszköz) is felhasználja a kenyai igazságszolgáltatási rendszer támogatására – amint azt a Tanács elnöke az imént említette –, mivel Kenya vállalkozott a művelet keretében letartóztatott és átadott, kalóztámadással gyanúsított személyek bíróság elé állítására, és lényeges, hogy ezek a személyek ne maradjanak büntetlenül. A kenyai igazságszolgáltatási rendszer támogatása a bűnüldöző, a rendőri, a bírói és a büntetés-végrehajtási szolgálatok kapacitásainak növelését célzó intézkedések egyfajta elegyét foglalja magába. A programot az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalán (UNODC) keresztül hajtják végre, és a program költsége 1,75 millió EUR.
Tágabb összefüggésben a regionális tengeri kapacitások fejlesztése szintén fontos szerepet játszik a térség biztonságának biztosításában. A Bizottság támogatja a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet ún. dzsibuti magatartási kódexének végrehajtását, amihez ismét a stabilitási eszközt veszi igénybe. Dzsibutiban egy regionális tengerészeti kiképzőközpontot hoznak létre. Ehhez egy olyan kritikus tengeri útvonalakkal foglalkozó program fog segítséget nyújtani, amelyek közé Afrika szarva és az Ádeni-öböl térsége is tartozik. A központ fő feladata a kapacitásépítés, valamint a térség, ezen belül is – amennyire megvalósítható – a szomáliai Puntföld és Szomáliföld tengerészeti adminisztrációs személyzetének, hivatalnokainak és parti őrségének képzése lesz. 2009-ben szintén támogatásra jelöltek ki egy regionális információcsere-központot a jemeni Szanaa-ban. Ennek a programnak az első szakasza már folyamatban van, és megkezdődött a műszaki megvalósíthatósági tanulmányok elkészítése.
Mielőtt befejezném, hadd térjek rá egy másik fontos kérdésre. A Bizottság egy integrált tengerpolitika kialakításán – amelybe a külső dimenzió is beletartozna –, valamint a tengerfelügyelet ágazatokon és határokon átnyúló integrációján dolgozik annak érdekében, hogy kifejlesszék a tengeri tevékenységekkel kapcsolatos helyzeti tudatosságot, ami többek között kihat a tengeri biztonságra és védelemre, valamint általában a bűnüldözésre is.
A svéd soros elnökség jelentős erőfeszítéseket kezdeményezett annak érdekében, hogy biztosítsa az EU tengerpolitikájának pillérek közötti koherenciáját, azaz a kapcsolatot a Bizottság tevékenysége és a második pillér keretében, nevezetesen az Európai Védelmi Ügynökség által végzett munka között. Úgy véljük, hogy a tengerfelügyelet integrációja nagy támogatási potenciállal bír a kalózkodás elleni uniós műveletek számára, mivel a különböző forrásokból származó tengerfelügyeleti információk összegyűjtése a tengeri hatóságok tájékozottabb döntéshozatalát és válaszlépéseit teszi lehetővé.
A tavaly októberi európai parlamenti állásfoglalásban is felvázolt tevékenységek összessége képezi a Bizottság kalózkodás elleni küzdelemhez való hozzájárulását.
Cristiana Muscardini , a PPE képviselőcsoport nevében. – (IT) Elnök asszony, miniszter úr, biztos asszony, hölgyeim és uraim, nagy elégedettséggel üdvözöljük az Atalanta misszió meghosszabbítását.
Tíz éve teszek kísérletet arra, hogy a szomáliai problémával foglalkozzam, és nem tagadhatom, hogy Európa túl sok alkalommal nem reagált elég gyorsan.
A szomáliai helyzet napról napra drámaiabbá válik a nemzetközi terrorizmus következményeinek, a kalózkodás problémájának és az emberi tragédiák következtében is, amelyet olyan emberek milliói, különösen nők és gyermekek élnek át, akik erőszak áldozataivá válnak, nap mint nap az éhezéssel néznek szembe, és túl sokszor kényszerülnek arra, hogy a sivatagon keresztül meneküljenek el és az európai partokon próbáljanak menedéket keresni.
A terrorizmus elleni küzdelemmel egyidejűleg olyan intézkedéseket is be kell vezetnünk, amelyek új reményt adnak a térség gazdaságának, emellett pedig a líbiai menekülttáborok helyzetét is európai ellenőrzés alá vonnák. Nagyon súlyos helyzetekről, erőszakról és az emberi jogok megsértéséről számoltak be nekünk ezekben a táborokban, amelyek gyakran irányultak a szomáliai nők ellen.
Az http://www.europarl.europa.eu/members/expert/politicalBodies/search.do?group=2952&language=HU" \o "Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) Képviselõcsoport" ja által szervezett egyik meghallgatáson a szomáliai átmeneti kormány állandó ENSZ-képviselője, Dr. Yusuf Mohamed Ismail Bari-Bari rámutatott, hogy Szomáliát tovább szegényítette a partjai mentén folyó tisztességtelen halászat, és hogy a kalózok között sok az olyan egykori halász, akinek nem szolgáltattak igazságot vagy nem kapott figyelmet.
Ezért keményen fel kell lépnünk a terrorizmus ellen, de törekednünk kell arra is, hogy igazságosságot, reményt és működő gazdaságot adjunk egy olyan országnak, amely az évek óta tartó háború szenvedő áldozatává vált.
Roberto Gualtieri , az S&D képviselőcsoport nevében. – (IT) Elnök asszony, hölgyeim és uraim, ezzel a vitával és azzal az állásfoglalással, amelyet mi a http://www.europarl.europa.eu/members/expert/politicalBodies/search.do?group=2953&language=HU" \o "Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Parlamenti Képviselõcsoportja" ban holnap el fogunk fogadni, azt szándékozzuk kifejezni, hogy határozottan támogatjuk az Európai Uniónak a kalózkodás elleni küzdelem iránti elkötelezettségét. Ugyanakkor szeretnénk a szomáliai helyzet drámaiságával kapcsolatos aggodalmunknak is hangot adni, amely megerősíti az ország stabilitását előmozdító lépés szükségességét és sürgősségét annak érdekében, hogy a kalózkodás jelenségének alapvető okaira megoldást találjunk.
Az Atalanta misszió sikertörténet: 300 000 tonnányi segélyszállítmány szállítását tette lehetővé, valamint növelte az Ádeni-öböl biztonságát a tengeri közlekedés számára, miközben megmutatta az EBVP kapacitásait és hozzáadott operatív és politikai értékét.
Ezzel egyidejűleg nagyobb mértékű európai kötelezettségvállalásra van szükség az Afrikai Unió oldalán a dzsibuti folyamat támogatásához, és ezért, habár tisztában vagyunk a nehézségekkel és a kockázatokkal, támogatjuk egy szomáliai EBVP misszió lehetőségét, amelyet a Tanács már vizsgál.
Ezért reméljük, hogy a módosítások és a vita során valamennyi képviselőcsoport segíteni fogja ennek az üzenetnek a megerősítését, ahelyett hogy abba a csapdába esnének, hogy a szomáliaihoz hasonló drámai helyzeteket ürügyként használják fel bizonyos országokon belüli olyan politikai viszályhoz, amelyeknek semmi közük ehhez a vitához és a Parlament munkájához.
Izaskun Bilbao Barandica , az ALDE képviselőcsoport nevében. – (ES) Elnök asszony, támogatnunk kell Szomália társadalmi és demokratikus fejlődését annak érdekében, hogy felszámoljuk a kalózkodást. Ezenkívül arra szólítunk fel, hogy az Indiai-óceán déli részén halászó európai hajók az Atalanta művelet keretében ugyanolyan védelemben részesüljenek, mint a kereskedelmi hajók. Katonai kíséret biztosítását kérjük, mivel az a leghatékonyabb és legolcsóbb megoldás, és ezt ajánlja a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet is. Emellett kérjük, hogy a letartóztatott és kalóztámadással vádolt személyeket a térség országaiban állítsák bíróság elé, amint arról a 2008. márciusban Kenyával és a Seychelle-szigetekkel kötött szerződés is rendelkezik.
Minderre azért van szükség, mert a halászhajók valóban és egyre nagyobb mértékben ki vannak téve annak a veszélynek, hogy megtámadják és eltérítik őket ebben a térségben. Emlékeztetek arra, hogy a Parlament egy évvel ezelőtt felemelte hangját ez ellen a helyzet ellen, azonban még a Bizottság is elismerte, hogy semmi sem történt a kérdésben. Ezalatt a kalózok tovább folytatják támadásaikat.
A legutóbbi áldozatot, az Alakranát majdnem 50 napig tartották fogva. Emlékezzünk arra is, hogy ezek a hajók egy európai halászati megállapodással összhangban halásznak. Ezek a hajók legálisan és az illetékes hatóságok ellenőrzése mellett hajóznak nemzetközi vizeken.
Ezért kellene az ilyen típusú hajóknak nyújtott védelmet növelnünk.
Reinhard Bütikofer , a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök asszony, a Tanács soros elnöke, biztos asszony, az Atalanta művelettel az EU sikeresen járul hozzá Afrika szarva térségének biztonságához, és folytatnunk kellene ezt a műveletet. Ugyanakkor az EU közös felelőssége ennél szélesebb körű. Ehhez az is hozzátartozik, hogy ne hunyjunk szemet afelett, ha például illegális mérgezőhulladék-export vagy illegális halászat sérti Szomália érdekeit, és ezért következetesen fel kell lépnünk az ilyen problémák ellen is.
Az állásfoglalás, amelyről holnap kell szavaznunk, két szempontból is tévútra tévedt, és mi nem csatlakozunk ehhez az irányhoz. Nem lenne helyes az Atalanta mandátumát most megváltoztatni, sem a műveleti terület kibővítése, sem pedig a képviselőtársak arra irányuló kísérlete tekintetében, hogy a mandátumot a halászatra is kiterjesszék. Mi a jelenlegi formájában szeretnénk a mandátumot folytatni.
Másodszor pedig igencsak kérdéses most egy olyan rosszul megindokolt EBVP kiképzőmisszióba kezdeni, amelynek a szomáliai állam felépítéséhez való esetleges hozzájárulása egyáltalán nem nyert bizonyítást. Az „óvatosság a sietség helyett” elvét kellene követnünk.
Willy Meyer , a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (ES) Elnök asszony, teljes mértékben támogatjuk Ferrero-Waldner asszony nyilatkozatának első részét. Valóban ez a probléma természete és alapvető oka. Amíg nem oldjuk meg a probléma gyökerét, addig nincs esély a probléma akár légi, akár szárazföldi katonai megoldására sem. Ami a tengeri megoldást illeti, az Atalanta műveletért felelős tiszt világosan elmondta tegnap, hogy nem lehetséges a kalózkodást tengeri úton megoldani. Emlékeztetném a tisztelt Házat arra, hogy az Egyesült Államok kísérletet tett a szárazföldi katonai megoldásra, ám erőfeszítése kudarcba fulladt.
Ezért hiba lenne visszafogni a fejlesztési segélyezést és az ország kormányzásával kapcsolatos megoldásokat. A katonai megoldás nem lehetséges, de a fegyveres erők funkcióinak magánosítása sem lehetséges, amelyet pedig a spanyol kormány helyénvalónak talált. Itt nem hadseregek hadifegyverekkel felszerelt biztonsági magáncégekre történő lecseréléséről van szó. Nem, ez biztosan nem jelentene megoldást. Tulajdonképpen a megoldást a kalózkodás valamennyi fajtájának felszámolása jelentené. A Szomáliából kiinduló kalózkodás, valamint a Szomália felségvizein nagy pusztítást végző idegen kalózkodás felszámolására gondolok.
Niki Tzavela , az EFD képviselőcsoport nevében. – (EL) Elnök asszony, a nemzetközi megfigyelők megjegyezték, hogy a kalózkodás problémájának megoldása a térség politikai stabilitásának megteremtésében rejlik. Mindannyian ezt kívánjuk, különösen mi görögök, hiszen a görög hajózást súlyosan érinti a térségbeli kalózkodás.
Biztos asszony, amit elmondott, kellemes meglepetés volt számomra. Ez idáig az egyetlen, a médiából és valamennyi oldalról érkező információnk arra vonatkozott, hogy a katonai műveletek terén előrelépés történt. Lefegyverzett, mivel a következő kérdést akartam Önnek feltenni: milyen előrelépést tettek eddig az ország politikai erői, hiszen most arra a tényre összpontosítunk, hogy a probléma megoldásához politikai stabilitásra van szükség Szomáliában. Köszönöm az Ön által adott tájékoztatást, és azt kell, hogy mondjam, hogy hasznos lenne, ha a politikai beavatkozás kérdésében érdekelt Európai Parlament és a sajtó is részletesebb tájékoztatást kapna.
Luis de Grandes Pascual (PPE ). – (ES) Elnök asszony, biztos asszony, a Tanács soros elnöke, Spanyolország éppen most élt át egy fájdalmas helyzetet, amelyben egy hajó, az Alakrana és teljes legénysége zsarolásnak, megaláztatásoknak és számtalan veszélynek volt kitéve.
A spanyol kormányt Spanyolországban éppen most vonják felelősségre, ahogyan azt ilyen esetben kell. Ebben a Házban Európáról és még több Európáról fogunk beszélni. Ennek megfelelően el kell mondanunk, hogy egy évvel az után, hogy diplomáciai lépéseket és határozottságot követeltünk, az eredmény pozitív.
Ugyanakkor az Atalanta művelet nem kielégítő. Ki kell bővíteni és rugalmasabbá kell tenni. Lehetővé kell tenni, hogy ne csak a humanitárius segélyszállítmányok útvonalai kapjanak védelmet, hanem a közösségi halász- és kereskedelmi hajók is. Ez utóbbiakat is meg kell védeni, ezért fogunk a holnap elfogadandó állásfoglalásban bizonyos engedményeket kérni az Európai Parlamenttől és az intézményeitől.
Igent kívánunk mondani azoknak az államoknak a határozott álláspontjára, amelyek fegyveres erőikkel védik hajóikat, hogy elrettentsék vagy szükség esetén törvényesen eltérítsék a kalózokat a támadástól. „Nemet” kell mondanunk a biztonsági magánvállalatok bevetésére, amely a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) véleménye szerint a szükségtelen erőszak veszélyével jár. „Nemet” kell mondanunk a kormányok passzív és dilettáns hozzáállására, amely megkönnyíti a kalózok életét. Ugyanakkor „igent” kell mondanunk a diplomáciára, valamint a szomáliai segélyekre, és „nemet” az állítólagos illegális halászat megalapozatlan vádjára.
A közösségi hajók a nemzetközi megállapodásainkkal összhangban halásznak. Legálisan teszik ezt, épp ezért meg kell védenünk őket, ez a közösségi intézmények kötelessége.
Saïd El Khadraoui (S&D) . – (NL) A bonyolult és veszélyes szomáliai helyzet és annak kihatása a térség stabilitására mindannyiunk számára komoly aggodalomra ad okot. Időközben a tengeri kalózkodás, valamint annak a Szomália körüli szélesebb tengeri övezetben folytatott hajózásra gyakorolt hatásának következtében az egész világ tanújává vált azoknak a problémáknak, amelyekkel ennek az országnak kell megküzdenie. A helyzet megoldásának érdekében nyilvánvalóan integrált megközelítésre van szükség, amint azt Ferrero-Waldner biztos asszony korábban elmondta.
Szeretném megragadni ezt az alkalmat, hogy kifejezzem elismerésünket az Atalanta misszió által eddig végzett kiváló munkáért. A misszió erőfeszítései nagyon fontosak, mivel a térség hozzáférhetősége kulcsfontosságú a nemzetközi kereskedelem és az áruszállítás számára. Azt szeretnénk, ha mind a kereskedelmi hajók legénysége, mind pedig a térségben dolgozó halászok biztonságban végezhetnék munkájukat. Ezt rendkívül fontosnak tartjuk. Ezért támogassuk továbbra is e misszió munkáját. Természetesen vizsgáljuk meg azt is, hogy mi mást tehetnénk még, és ugyanakkor – ahogyan azt a Bizottság nagyon helyesen mondta – ragadjuk meg a gyökerénél a problémát, és lépjünk fel ellene hatékonyan és több fronton.
Franziska Katharina Brantner (Verts/ALE ). – (DE) Elnök asszony, Szomália minden bizonnyal egy olyan ország, amelyben állandó szükségállapot uralkodik, és amelynek csaknem 20 éve nincs kormánya. Az Európai Unió részéről hozzá kell járulnunk a helyzet megváltoztatásához. Ezért támogatjuk a Bizottság munkáját, ugyanakkor kétkedve fogadjuk az új EBVP missziót és az arra vonatkozó tervet, hogy 2000 katonát képezzünk ki a szomáliai átmeneti kormány számára.
Mi az igazi célja ennek a missziónak? Mi az összpolitikai koncepció Szomáliára nézve? Milyen hozzáadott értékkel bír ez a jelenleg folyó amerikai és francia kiképzőprojektekhez képest? Nem értjük, hogyan tud ez a misszió az államépítéshez hozzájárulni. Milyen legitimációval rendelkezik az átmeneti kormány? Miért támogatjuk ezt a kormányt, és miért gondoljuk, hogy a katonák segíteni fogják? Hogyan kívánjuk megakadályozni azt, hogy a katonák a kiképzést követően átálljanak a hadurakhoz? Úgy véljük, még túl sok a kérdés ezzel a misszióval kapcsolatban ahhoz, hogy elkezdhessük a tervezését. Mindenekelőtt nem látom azt a többletértéket, amelyet az EU kínálni tudna, és úgy vélem, hogy jobb helye lenne a pénznek, ha a Bizottság már működő projektjeire költenék.
Eider Gardiazábal Rubial (S&D) . – (ES) Elnök asszony, ha meg szeretnénk érteni, hogy mi folyik az Indiai-óceán vizein, akkor felelősen kell kezelnünk a kalózkodás kérdését, demagóg nyilatkozatok és pártpolitikai csatározások nélkül. Mondom ezt azon állásfoglalások ellenére, amelyeket balszerencsém volt hallani ebben a Házban. Néhány képviselő arra használta fel az alkalmat, hogy felszólalási ideje alatt a spanyol kormányt támadja. Megjegyezném, hogy az említett kormány komoly szerepet játszott a tőlünk ma dicséretet kapó Atalanta művelet előmozdításában és előrelendítésében. Ugyanakkor világos, hogy ez a művelet nem kielégítő és meg kell erősítenünk.
Ezért szeretném a Tanácsot arra kérni, hogy erősítse meg ezt a műveletet, bővítse ki a felelőssége alá tartozó védelmi területet, növelje a személyzete számát és ruházza fel további hatáskörökkel. Gondolok itt például azoknak a kikötőknek a felügyeletére, amelyekből a legtöbb, kalózok által használt hajó kifut. Mindezek ellenére világos, hogy az Atalanta művelet nem lehet a szomáliai problémát megoldó egyetlen mechanizmus. Ezért ragadom meg ezt az alkalmat arra, hogy felszólítsak minden érintettet egy közös szomáliai stratégia kidolgozására, amely a fejlesztési segélyezést és az átmeneti szövetségi kormánnyal folytatandó politikai párbeszédet is magába foglalná.
Ezenkívül felszólítom a Tanácsot, hogy indítson az Atalantával párhuzamosan egy új műveletet. Ez a művelet segítené a szomáliai szövetségi kormány biztonsági erőinek kiképzését és felszerelését, miközben erősítené az emberi jogok tiszteletben tartása és a jogállamiság melletti elköteleződést.
(A felszólaló hozzájárul ahhoz, hogy az eljárási szabályzat 149. cikkének (8) bekezdésében meghatározott eljárással összhangban válaszoljon egy kékkártyás kérdésre.)
Luis de Grandes Pascual (PPE ). – (ES) Azt gondolja a képviselő asszony, hogy felelőtlenség volt kijelenteni, hogy a spanyol kormányt Spanyolországban kell felelősségre vonni, ebben a Házban pedig Európa és az Atalanta műveletet támogató európai intézkedések megvitatására kellene összpontosítanunk?
Eider Gardiazábal Rubial (S&D) . – (ES) De Grandes Pascual úr, kérem, ne próbáljon szócsatázni. Azt tartom felelőtlenségnek, hogy a felszólalási idejét arra használta, hogy rátámadjon a spanyol kormányra.
Georgios Papanikolaou (PPE ). – (EL) Elnök asszony, tény, hogy a szomáliai kalózok fenyegetést jelentenek a nemzetközi hajózásra. A kalózkodás nem csak a tengeri fuvarozás költségére és megbízhatóságára van kihatással, hanem – és ez a legfontosabb – megakadályozza a nemzetközi humanitárius segélyek eljutását Szomáliába, és ezáltal súlyosbítja az országban uralkodó komoly élelmiszerhiányt. Mindamellett ki kell emelnem, hogy az olyan hosszú kereskedelmi hajózási hagyományokkal rendelkező országokat, mint Görögország és más földközi-tengeri országok, különösen sújtja ez a helyzet. Belátom, hogy az EU kalózkodás elleni missziója, amely védelmet biztosít a tengeri átjáró számára Afrika szarván, fontos lépés. Ugyanakkor azt is be kell látnunk, hogy éppen azok a dolgok, amelyekről valamennyien azt gondoltuk, hogy csak a fantázia és a filmek világába tartoznak – gyerekként mesekönyvekben olvastam ilyesmiről –, már az ajtónkon kopogtatnak, és látható veszéllyé, valósággá váltak. Ezért van szükségünk koordinációra, valamint a Tanács és a Bizottság arról való meggyőzésére, hogy dolgozzon ki politikai kezdeményezéseket.
Josefa Andrés Barea (S&D) . – (ES) Elnök asszony, a kalózkodás nagyon fontos kérdés Spanyolország számára, mivel a mi halászhajóinkat is érinti, és örömömre szolgál az Alakrana nevű hajó szabadon bocsátása, továbbá elismerésemet fejezem ki a halászok, a hajótulajdonos és a spanyol kormány erőfeszítéseiért.
A halászhajók a kalózok célkeresztjébe kerültek, és úgy tűnik, kihagyhatatlan alkalmat kínálnak a túszejtésre. A kalózok mind vízen, mind pedig szárazföldön modernizálták taktikájukat, ahogyan azt a Tanács is elmondta. A taktikájuk kifizetődő, és a tagállamoknak válaszolniuk kell a kialakult helyzetre.
Az Atalanta művelet sikeres volt, és a biztos asszony említette, hogy számos intézkedést hajtottak végre, de még több és még jobb ilyen típusú műveletre van szükségünk. A halászhajóknak nem szabad sebezhetőnek maradniuk, a halászhajókat meg kell védenünk és a védelmi övezetet ki kell szélesítenünk.
Mindenekelőtt szárazföldi megoldásra van szükségünk, mivel a probléma a szárazföldön keletkezik: amint arra a Bizottság is rámutatott, demokratikus stabilitásra van szükség. Kérdezzük a Bizottságtól, hogy kész lenne-e csúcstalálkozót szervezni a térségbeli kalózkodás kérdéséről annak érdekében, hogy megpróbáljunk szárazföldi megoldásokat találni a tengeren uralkodó helyzetre.
Raül Romeva i Rueda (Verts/ALE ). – (ES) Természetesen én is nagyon örülök az Alakrana-eset szerencsés lezárulásának, de attól tartok, hogy sajnos nem ez volt az utolsó ilyen eset. Amint arról már szó esett, fontos szem előtt tartanunk, hogy a kalózkodást nem csak a szegénység táplálja, hanem egy működésképtelen rendszer hibái és hiányosságai is.
Bármilyen szomorú és sajnálatos is, hogy matrózokat ejtenek túszul, miközben végső soron csak a munkájukat végzik, sajnálatos az is, hogy vannak olyanok, akik a kormány jelenlétének hiányát nem csak Szomáliában, hanem a térség egészében arra használják fel, hogy illegálisan halásszanak ezeken a vizeken, vagy szennyező hulladékot rakjanak le. Sajnálatos módon, de Grandes Pascual úr, pontosan ez történt.
Kétségkívül elítélünk minden kalóztámadást. Azonban e jelenség felszámolásához többre van szükség, mint katonákra és zsoldosokra. Valójában, ha csupán erre redukáljuk a helyzetet, az akár kontraproduktív is lehet, és a konfliktus aggasztó kiéleződéséhez vezethet, különösen annak tudatában, hogy néhány hajótulajdonos a térségben való jelenlétének fokozása érdekében a kelleténél többet kockáztat és az ajánlatosnál jobban eltávolodik a védett területektől, ezzel olyan kockázatot teremtve, amely ellen mindig nagyon nehéz fellépni.
Carmen Fraga Estévez (PPE ). – (ES) Elnök asszony, bár lehet, hogy előfordul illegális halászat az Indiai-óceánon, a közösségi flotta tevékenysége semmiképpen sem nevezhető illegálisnak, még ha itt arra is utaltak. A közösségi flotta a törvényesség szigorú határain belül halászik, az Európai Közösség és a Seychelle Köztársaság közötti halászati partnerségi megállapodás keretében, valamint a térségben a tonhalhalászat szabályozásáért és igazgatásáért felelős Indiai-óceáni Tonhalbizottság jóváhagyásával kiadott engedélyek birtokában.
Másodszor, valamennyi közösségi hajó műholdas nyomkövető rendszerrel van felszerelve, amelyen keresztül a halászati és a katonai hatóságok valós időben és mindenkor meg tudják határozni a helyzetüket.
Harmadszor, a közösségi flotta hajóinak fedélzetén megfigyelők is vannak, és a hajók a halászati tevékenységre vonatkozóan szigorú információszolgáltatási előírásoknak tesznek eleget hajónaplók és a fogásból vett minták segítségével, továbbá többek között a nyílt tengeren történő szállítás tilalmának is eleget tesznek.
Végezetül a teljes közösségi flottát megfelelő módon bejegyezték az IOTC regionális hajólajstromába. Személy szerint szeretném, ha mind a Bizottság, mind pedig a Tanács elismerné, hogy a térségben halászó európai flotta ily módon tevékenységét a törvényesség legszigorúbb határain belül végzi.
Janusz Władysław Zemke (S&D) . – (PL) Elnök asszony, szeretném hálás köszönetemet kifejezni és azzal kezdeni, hogy véleményem szerint ma kiváló és megbízható tájékoztatást kaptunk mind Bildt úr, mind pedig a biztos asszony részéről. Ez a tájékoztatás arra a tényre mutat rá, hogy az Európai Unió két területre összpontosítja erőfeszítéseit. Az első terület a humanitárius segélyezés. A második a katonai fellépés, és ez a két tevékenységi terület szerencsére egyre hatékonyabban működik. Mégis szeretném megkérdezni, hogy nem kellene-e legalábbis ugyanekkora jelentőséget tulajdonítanunk a szomáliai államépítésnek is, hiszen tulajdonképpen egy valódi vezetést nélkülöző országról van szó? Nem kellene-e a helyi rendőrséget, valamint a katonai erők magját is felépítenünk? Véleményem szerint, ha ezt a harmadik területet nem kezeljük úgy, mint az első kettőt, akkor hosszú távon nehéz lesz sikereket elérni.
Carl Bildt , a Tanács soros elnöke. – Elnök asszony, nagyon rövid leszek. Szomália nagy problémát jelent. 20 éve jelent nagy problémát. Megvitattuk a kalózkodás kérdését. De ne feledkezzünk meg a humanitárius helyzetről, amely katasztrofális. Ne feledkezzünk meg a terroristák problémájáról. Ne feledkezzünk meg a térség instabilitásáról.
Idővel meg kell próbálnunk valamennyi problémára megoldást találni. De legyünk realisták. A nemzetközi közösség, az ENSZ és mások is nagyon régóta küszködnek Szomáliával. Az eredmények meglehetősen gyérek voltak. Mi elég későn érkeztünk a térségbe, ami a szomáliai helyzet megoldását illeti. Megpróbálunk bizonyos dolgokat megvalósítani.
Az Atalanta műveletet valamennyien sikerként könyveltük el, de ne gondoljuk azt, hogy minden problémát meg lehet vele oldani. Amikor az Indiai-óceánra történő kiterjesztéséről beszélünk, akkor hatalmas területekről beszélünk. És még ha az Európai Unió valamennyi országának valamennyi tengeri hajóját küldenénk is a térségbe, akkor sem lennék biztos a teljes sikerben.
Ráadásul néhány kalóz természetesen pénzhez is jut, ami lehetővé teszi számukra, hogy további eszközökbe fektessenek be. Ez tovább fokozza a problémát.
Ez nem ok arra, hogy ne tegyük meg azt, amit meg tudunk tenni. Mindezen nehézségek fenntartása mellett meg kellene próbálnunk az átmeneti szövetségi kormány támogatásán dolgozni.
Ezt próbáljuk elérni a különböző kiképzési programokkal. Van-e garancia ezek sikerére? Nem, nincsen. De az egyetlen dolog, amelyben teljesen biztosak lehetünk, az az, hogy ha meg sem próbáljuk, akkor egész biztosan nem fogunk sikerrel járni. Ha megpróbáljuk, akkor legalább fennáll a lehetősége annak, hogy pozitív eredményt érünk el. És ha mást nem is értünk el, akkor is sikerült biztosítanunk az Élelmezési Világprogram szállítási programjainak eljutását az éhező és szenvedő szomáliai néphez. Erre önmagában is büszkék lehetünk.
Benita Ferrero-Waldner , a Bizottság tagja. – Elnök asszony, nagyon jól tudom, hogy ez a kérdés nagyon fontos néhány tagállam számára, mivel a kalóztámadásoknak voltak ottani áldozatai, és a kalózkodás nehézségeket okoz országuknak. A görög képviselő, aki feltett nekem egy kérdést, amelyre válaszolni szerettem volna, már nincs itt, de el akartam mondani, hogy mit tettünk eddig, és hogy miért mondtam azt, hogy bizonyos fokig sikerről beszélhetünk.
Amint azt az elnökünk is említette, ott volt az ún. dzsibuti folyamat és a nemzetközi kapcsolattartó csoport, amelynek a Bizottság is a tagja volt, és amelyben tudom, hogy volt kollégánk, Louis Michel, aki most európai parlamenti képviselő, nagyon nagy erőfeszítéseket tett az átmeneti kormány segítésére és támogatására. Még mindig ez a kormány van a legjobb helyzetben ahhoz, hogy bizonyos fokú stabilitást teremtsen Szomáliában. Ez az elsődleges feladatunk, és ezt diplomáciai és politikai támogatással kell elérnünk.
Ezenfelül segítséget és védelmet kell nyújtanunk a hajóknak és valamennyi ott élő személynek. Aztán meg kell valósítanunk azt, amiről korábban beszéltem – talán az utolsóként felszólaló képviselő korábban is hallotta. Azt mondtam, hogy az intézmények felépítése, a kapacitások kiépítése, a jogi folyamat segítése és a lakosság támogatása alapvető fontosságú. Csak ha már nagyobb fokú stabilitás van az országban és lépéseket tettek a szegénység felszámolására, akkor lehet mindezt megvalósítani. Tehát valóban nagyon összetett folyamatról van szó.
Annak érdekében, hogy segítsünk, az egyéb tevékenységeken kívül jelenleg 29 projekt konkrét támogatása van folyamatban, méghozzá 50 millió EUR értékben, ami óriási összeg az érintett emberek számára a kormányzás, a biztonság és a civil társadalom, valamint a megbékélési folyamat és az intézményépítés támogatására. A végső cél egy olyan működő állam létrehozása, amely képes lesz a szomáliai nép érdekeit szolgálni, és ahol a terrorizmus ellen is fel kell lépnünk. A terrorizmus sajnálatos módon mélyen gyökerezik ott, ahol az állam majdnem megbukott, így valóban hatalmas feladattal állunk szembe.
Valaki azt kérdezte, hogy sor kerülhetne-e a közeljövőben egy konferenciára a kalózkodásról. Mi a Bizottság részéről biztosan nem elleneznénk, de úgy vélem, erről a tagállamoknak, illetve talán a következő spanyol elnökségnek kell döntenie. Ha érdekeltek ebben, akkor valóban megszervezhetik.
Elnök. – Az eljárási szabályzat 110. cikkének (2) bekezdése alapján benyújtott hat állásfoglalásra irányuló indítványt(1) kaptam.
A vitát lezárom.
A szavazásra holnap (2009. november 26-án, csütörtökön) kerül sor.
Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 149. cikke)
Alain Cadec (PPE) , írásban. – (FR) Elnök asszony, hölgyeim és uraim, szeretném töretlen támogatásomat kifejezni eziránt az állásfoglalás iránt, mivel kiemeli az Atalanta művelet jelentőségét és sikerét. Figyelembe véve az érintett terület nagyságát, belátom, hatalmas feladat teljesítéséről van szó. Azonban szeretném, ha a térségben működő európai halászhajókat nagyon sebezhető hajóknak tekintenék, és ezért különleges védelemben részesülnének. Ezért a 3. kategóriába kell besorolni őket.
Valójában a tonhalhalászó hajók különösen sebezhetők, mivel egyrészt nagyon alacsony az oldaluk, másrészt a kerítőhálóval történő halászat alatt, azaz négy-öt órán keresztül nem mozdíthatók és kormányozhatók. Ezért ezekben az időszakokban ki vannak téve a kalóztámadás veszélyének. Ez a sajátosság indokolja ezt a konkrét kérést. Szeretném azt is tisztázni, hogy az említett, Atalanta művelet keretében történő besorolásra a francia és a spanyol fedélzeti védelmi műveleteken felül kerülne sor.
Filip Kaczmarek (PPE) , írásban. – (PL) A Bizottságnak és a Tanácsnak igaza van. A szomáliai helyzetre adható egyetlen lehetséges válasz a konfliktus átfogó megközelítése, amelyhez a térség stabilitásának eléréséért és a kalózkodás felszámolásáért tett erőfeszítésekben részt vevő valamennyi fél tevékenységének koordinálására van szükség. Közvetlen célunknak a kalózkodás felszámolásának kérdésében természetesen az Atalanta művelet folytatásának kell lennie. Ennek a mandátum kiterjesztését is magába kellene foglalnia annak érdekében, hogy a halászok is védelmet élvezzenek. Nem értem, hogy egyes képviselőtársaim miért nem akarják megvédeni a halászokat. Mivel védelmet nyújtunk a kereskedelmi és a turistahajóknak, valamint az élelmiszersegélyeket szállító hajóknak is, ezért minden tőlünk telhetőt meg kellene tennünk annak érdekében is, hogy a halászok biztonságban végezhessék munkájukat.
Ugyanakkor nem szabad szem elől tévesztenünk a hosszú távú célt, amely nélkül sohasem fogunk tartós megoldást találni a kalózkodás problémájára. A békére, a stabilitásra, a szegénység felszámolására és az ország fejlesztésére gondolok. Ezért hosszú távú cselekvésként a következőkre kell összpontosítanunk:
• az AMISOM misszió megerősítése,
• a Szomáliával szembeni fegyverembargó határozott fenntartása és végrehajtása,
• az ország stabilitásának megteremtése egy koordinált és átfogó cselekvési stratégia keretében, az Európai Unió, az Afrikai Unió és az Egyesült Államok bevonásával,
• tartós békemegállapodásokra történő törekvés a felek között, és
• az ország egész területén az állami intézmények felépítésének támogatása.