MELLÉKLET (Írásbeli válaszok) - A TANÁCSHOZ INTÉZETT KÉRDÉSEK (Az alábbi válaszokért az Európai Unió Tanácsának soros elnöksége kizárólagos felelősséget visel)
A közelmúltbeli haiti földrengés már így is százezreket ölt meg, a számtalan árván maradt és eltűnt gyermek számára azonban a legnagyobb szörnyűségek talán még ezután következnek. Az UNICEF több jelentést is közzétett Haitiről megfelelő eljárás vagy dokumentáció nélkül elvitt gyermekekről.
Milyen lépéseket tesz a Bizottság annak biztosítása érdekében, hogy ezekkel a gyermekekkel ne kereskedjenek Európában, illetve az európai határokon keresztül, valamint hogy az Európában örökbe fogadott gyerekek esetében alkalmazzák a szokásos védintézkedési eljárásokat?
Milyen lépéseket tesznek a Haitin működő európai szolgálatok a haiti kormány támogatására, hogy az fokozni tudja az ellenőrzést a kilépési pontokon annak megakadályozása érdekében, hogy illegálisan vigyenek el gyermekeket Haitiről?
Több uniós állam is felgyorsította már a Haitiről származó, örökbe fogadható árvák legális beléptetését országukba. Milyen erőfeszítéseket tett a Bizottság, hogy közös uniós álláspontot alakítson ki a Haitiről való gyermekek gyorsított örökbefogadására vonatkozóan, és hogy megakadályozza a megfelelő elbíráláson még át nem esett árvák Európába vitelét?
(EN) Ezt az elnökség által kidolgozott és sem a Tanácsra, sem annak tagjaira nézve nem kötelező választ nem ismertették szóban az Európai Parlament 2010. februári strasbourgi ülésszakán a Tanácshoz intézett kérdések órája során.
A 2010. január 12-i földrengést követően kialakult haiti helyzet és különösen a gyermekeket sújtó rendkívüli kiszolgáltatottság komoly aggodalmat váltott ki a Tanácsban.
Hatalmas a kihívás. Már a földrengés előtt is mintegy 380 000-re becsülték a felnőtt felügyelet nélküli vagy árva gyermekek számát Haitin. A pusztító földrengést követően a felnőtt felügyelet nélkül, csak egy élő szülővel vagy árván maradt gyermekek száma megközelítőleg egymillióra emelkedett.
A haiti árvák és más kiszolgáltatott gyermekek helyzetének kérdése felmerült a legutóbbi Külügyek Tanácsán, 2010. január 25-én. Megkülönböztetett figyelmet szenteltek annak, hogy megfelelő segítségnyújtást kell biztosítani a gyermekek, különösen a katasztrófa miatt elárvultak számára.
Meg kell jegyezni, hogy egy tagállam kivételével minden tagállam szerződő fele a gyermekeknek a nemzetközi örökbefogadások terén való védelméről és az ilyen ügyekben történő együttműködésről szóló, 1993. május 29-i hágai egyezménynek. Az egyezmény célja, hogy e területen minimumszabályokat határozzon meg. Míg a gyermekek érdekeit és jogait mindenek fölé helyezi, tiszteletben tartja és védi a származási családok és az örökbefogadó családok jogait. A tagállamok feladata, hogy az egyezményt a haiti gyermekekkel kapcsolatban megfelelően végrehajtsák.
A gyermekek örökbefogadásának kérdése elsősorban az egyes tagállamok ügye. Ugyanakkor az emberkereskedelem leküzdésért folyó közös uniós erőfeszítések az elmúlt hónapokban fokozódtak. 2009. november 30-án a Tanács elfogadta az Intézkedésorientált dokumentum az emberkereskedelem elleni fellépés uniós külső dimenziójának megerősítéséről; Az emberkereskedelem elleni globális EU-fellépés felé”(1)
című dokumentumot. Ez az emberkereskedelem külső dimenzióját a harmadik országokkal, régiókkal és nemzetközi szervezetekkel való partnerségek megerősítése révén kezeli. Ez az intézkedésorientált dokumentum konszolidált keretet nyújt az EU és tagállamai számára az emberkereskedelem megakadályozásához, tartalmazva többek között a külső fellépések integrált kivonatát, valamint az emberkereskedelem alapvető okainak a származási országban történő kezelésére irányuló együttműködési intézkedéseket. Mint ilyen, biztosan alkalmazható a haiti helyzetre is.
A Tanács továbbra is szoros figyelemmel fogja követni a haiti helyzetet a helyszínen tevékenykedő ENSZ-, tagállami és bizottsági szolgálatokkal együttműködve.