Elnök. - A következő pont a Sharon Bowles által a Gazdasági és Monetáris Bizottság nevében a Bizottsághoz intézett, a Pénzügyi tranzakciók után kivetendő adókról szóló szóbeli választ igénylő kérdésről folytatott vita (O-0025/2010 - B7-0019/2010)

  Edward Scicluna szerző. – Elnök úr, a Gazdasági és Monetáris Bizottság azért terjesztette elő ezt a kérdést és állásfoglalást, mert alapos átgondolásra van szükség. Tavaly a bizottság megvitatta a pénzügyi tranzakciók után kivetendő adókat Kovács biztos úrral, aki sokakhoz hasonlóan kijelentette, hogy vonzónak találja az elképzelést, és akkor tisztáztuk, hogy jó ötlet lenne megvizsgálni, hogy hogyan működne, beleértve a hozzá tartozó infrastruktúrát is.

A Bizottság azóta vizsgálja a témát, mi pedig a megválaszolásra váró kérdések széles körére hívjuk fel itt a figyelmet. Elhangzottak olyan felhívások, például tavaly szeptemberben a G20-csoportban, hogy a pénzügyi ágazattal kell megfizettetni a stabilitási alapok létrehozását, és hogy annak kompenzálnia kell az általa a reálgazdaságnak okozott kárt. Barroso elnök úr egy globális pénzügyi díj alkalmazását javasolta, amely környezetvédelmi projektek finanszírozására szolgálna. Újra erőteljesen felszínre került a Tobin-adó eredeti elképzelése, amely szerint egy pénzügyi tranzakciók után kivetendő adóból finanszíroznák a fejlesztési segélyt.

Ennek az állásfoglalásnak nem célja, hogy bármelyik irányba nyomást gyakoroljon, a válaszokat és a hatásvizsgálatokat kivéve, de természetesen sokan vannak köztünk, akik erőteljesen támogatják a tranzakciók után kivetendő adókat, és sokan vannak olyanok is, akiknek épp ilyen erőteljes fenntartásaik vannak ezekkel kapcsolatban. Napjainkban valóban meglehetősen valószínűnek tűnik, hogy a tranzakciók után kivetendő adó beszedése könnyebb, akár nemzetközi szinten is, tekintettel sok tranzakció elektronikus voltára, de arról sem lehet nem tudomást venni, hogy bármilyen adó bevételeiért több alternatív rendeltetési hely verseng egymással.

Az adóra vonatkozó egyik elképzelés az, hogy azt senki sem venné észre, mert esetenként annyira csekély. Másrészről mások javaslata szerint az adót a túlzott tranzakcióktól való elrettentésre kellene felhasználni. Bizottságunknak az a meglátása, hogy ha a végső beszedett összeg nagy – márpedig az összeg erre utal –, akkor valaki valahol ténylegesen fizet. Sok pénzügyi tranzakció köztes jellegű, eltérően a végső eladásoktól, így az adót a közvetítők – a bankok és társaik – fogják viselni. A többletköltségeket azonban – mivel erről van szó – minden bizonnyal egyszerűen tovább fogják hárítani a végfelhasználóra. Egyesek mondhatják, hogy ez nem számít. Léteznek azonban más módok is arra, hogy a pénzügyi szolgáltatásokon belül adót szedjünk be.

Aztán felmerül az a kérdés, hogy ki szedje be az adót, és ki döntsön annak felhasználásáról. Sőt, felvetődik a „nincs adózás képviselet nélkül” elv problémája is. Ha az adót Londonban szedik be egy beárazatlan származtatott ügylet után, amelynek végpontja a világ valamely másik része, ki mondja meg, hogy azt hol kell elkölteni? Ezt a kérdést könnyebb lehet megválaszolni, ha az adót valamilyen pénzügyi stabilitási ügyre fordítják, amelyben a kifizetők nyilvánvalóan részt vesznek, mintha az kikerül a pénzügyi szférából, és például környezetvédelmi projektekre vagy fejlesztési segélyre megy el. Mindezekben mind a kifizetési oldalon, mind a kiadási oldalon szerepel nemzetközi elem. Valószínűleg nem tudjuk mindezeket a kérdéseket megoldani, és nem élvezhetjük mindezeket az előnyöket, így legalább arról döntenünk kell, hogy mit próbálunk rögzíteni. Határoznunk kell a módszerről, amellyel ezt végre kívánjuk hajtani, valamint az adó elsődleges céljáról.

Végezetül, helyesen tesszük, amikor a szabályozást adóemeléssel keverjük? Ezek valóban kiegészítik egymást?

  Algirdas Šemeta a Bizottság tagja. – Elnök úr, örülök annak, hogy hozzászólhatok ehhez az innovatív finanszírozási eszközökről folyó fontos vitához, és megválaszolhatom ezt a szóbeli választ igénylő kérdést.

A pénzügyi tranzakciók után kivetendő általános adó bevezetésének opcióit illetően a Bizottság – amint azt EU 2020 stratégiájában meghirdette – hozzá kíván szólni az innovatív finanszírozásról globális szinten folyó vitához.

Jelenleg dolgozik a különböző megközelítések meghatározásán és értékelésén, amelyek egyike egy általános, pénzügyi tranzakciók után kivetendő adó. További koncepciók az USA-ban javasolt „pénzügyi válsággal kapcsolatos felelősségviselési díj” és a bizonyos banki eszközökre kivetett, Svédországban bevezetett „stabilitási díj”.

Ami a pénzügyi tranzakciók után kivetendő adót illeti, világos, hogy a mai lehetőségek mások, mint a Tobin-féle adóról folytatott eredeti viták esetében, mivel ez a pénzügyi termékek szélesebb körét fedné.

A pénzügyi tranzakciók után kivetendő általános adó bevezetésének előnyeit és hátulütőit illetően a Bizottság úgy véli, hogy a különböző eszközök értékelése során fontos elkerülni az olyan kezdeményezések halmozódását, amelyek árthatnak a pénzügyi ágazatnak, továbbá biztosítani kell, hogy az új kezdeményezések ne eredményezzék a tranzakciók más régiókba való áthelyezését, ami negatív hatással lenne Európa versenyképességére.

Annak lehetőségével kapcsolatban, hogy bevezetnénk az EU-ban a pénzügyi tranzakciók után kivetendő általános adót akkor is, ha fő partnereink nem vezetnek be hasonló adót, szeretném emlékeztetni önöket arra, hogy párhuzamosan a Bizottság munkájával az IMF is vizsgálja a lehetőségeket, köztük egy globális pénzügyi tranzakciós díjat.

Ez mutatja, hogy a téma globális jellegű, és a Bizottság úgy véli, hogy ez a probléma legjobban globális és összehangolt megoldások keresésével oldható meg. Számunkra ez az első, és előnyben részesített lehetőség.

Az adó pénzügyi piaci reform összefüggésében, kiegészítő szabályozási eszközként történő felhasználása tekintetében megerősíthetem, hogy a Bizottság mérlegeli az adózási és szabályozási eszközök közötti komplementaritásokat, és figyelmet fog fordítani arra a halmozott hatásra, amelyet e két eszköztípus gyakorol a pénzügyi ágazatnak a gazdaságélénkítés támogatására való képességére.

Annak lehetőségét illetően, hogy a pénzügyi rendszer szemléletét a pénzügyi tranzakciók után kivetendő általános adó bevezetésével tegyük hosszú távúvá, a Bizottságnak nincs tudomása az ilyen adó és a pénzügyi közvetítés futamidő szerinti összetétele közötti kapcsolatra vonatkozó egyértelmű adatokról vagy tanulmányokról.

A pénzügyi tranzakciók után kivetendő adóból származó bevételek elosztására vonatkozóan, mivel az innovatív finanszírozásra vonatkozó elemzés még folyik, úgy gondolom, hogy a bevételek megosztására és elosztására vonatkozó bármilyen következtetés levonása korai lenne. Hadd hangsúlyozzam mindazonáltal, hogy a pénzügyi tranzakciók után kivetendő általános adó potenciális bevételei rendkívül aszimmetrikusak lennének, és valószínűleg mindössze arra a néhány országra koncentrálódnának, amelyek a legnagyobb pénzügyi központokkal rendelkeznek. Ez az aszimmetria rámutat a globális megoldások szükségességére, többek között a bevétel megosztását és elosztását illetően is.

Végezetül a különböző kezdeményezések időzítéséről. A Bizottság szolgálatai első lépésként jelenleg általánosságban vizsgálják az innovatív finanszírozási eszközök kérdését. A Bizottság a legnagyobb potenciált hordozó lehetőségek azonosítása érdekében figyelembe fogja venni fő nemzetközi partnereink következtetéseit is. Ennek alapján lehet majd második lépésben konkrét javaslatokat előterjeszteni részletes hatásvizsgálattal, összhangban a Bizottság jobb szabályozásra vonatkozó egységes megközelítésével.

  Jean-Paul Gauzès a PPE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim, a pénzügyi válság, amelyet jelenleg tapasztalunk, arra kényszerítette a hatóságokat, hogy közpénzek felhasználásával pénzügyileg beavatkozzanak.

Ilyen körülmények között csábító gondolat a pénzügyi tranzakciók után kivetendő adó bevezetésének mérlegelése. Az ezen adóból származó bevételt felhasználhatnánk például a gazdaságélénkítés finanszírozására vagy a fenntartható gazdaság kialakítására, és kezdetben szolgálhatna a válság reálgazdaság és adófizetők által viselt költségeinek ellensúlyozására. Ez az adó kiegészítené a pénzügyi ágazatra irányadó jogszabályokat, az adóparadicsomok megszüntetését, sőt, akár a származtatott termékek tekintetében jelenleg készülő jogszabályokat.

Ezen a ponton tanácsos lenne értékelni a pénzügyi tranzakciók után kivetett adó hatásait. Ez ennek a szóbeli választ igénylő kérdésnek a fő célja: a Bizottság ösztönzése arra, hogy gyakorlati szempontból vizsgálja meg az állásfoglalás tervezetében felsorolt különböző pontokat annak érdekében, hogy véleményt tudjon adni egy ilyen adó megvalósíthatóságáról és időszerűségéről.

Biztos úr, amit az imént elmondott, a helyes irányba vezető lépés. Hangsúlyozni kell azonban, mint ahogyan ön is tette, hogy ezt az intézkedést realisztikus és pragmatikus módon kell megközelíteni. Ez az adó nem lehet káros az európai gazdaságra vagy az európai pénzügyi ágazat versenyképességére nézve.

Általánosságban hangsúlyozni kell annak következményeit, ha ezt az adót csak az Európai Unióban vezetik be, ami mellett egyesek érvelnek, amennyiben nemzetközi szinten nem lehetséges a megállapodás. Úgy véljük, hogy egy ilyesfajta tisztán európai megoldás nem helyeselhető.

  Udo Bullmann az S&D képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, biztos úr, szeretnék néhány kérdést hozzáfűzni azzal kapcsolatban, amit Scicluna úr a bizottság nevében előadott. Biztos úr, ha a világon 70-szer, 80-szor, 90-szer vagy 100-szor annyi a pénzügyi tranzakció, mint a bruttó nemzeti termék, és ha ez a tendencia egyre dinamikusabbá válik, kijelentené-e, hogy a pénzügyi termékek e robbanása nagyrészt spekulatív elemekhez kötődik? Ha igen, hogyan tervezi ezeket visszaszorítani, vagy mi járulhat hozzá a visszaszorításukhoz? Ha a rövid lejáratú pénzügyi tranzakciók bruttó nemzeti termékhez viszonyított aránya egyre nő, akkor egyetért azzal a véleményünkkel, hogy erősítenünk kell a hosszú távú szemléletet a reálgazdaságban, ahol az emberek dolgoznak, pénzt keresnek, és legyártják azokat a termékeket, amelyeket el tudunk fogyasztani és használni tudunk. Ha osztozik ebben a véleményben, akkor mit gondol, milyen módon és milyen eszközökkel leszünk képesek ezt elérni?

Biztos úr, ha a pénzügyi tranzakciók után kivetendő adó hozzájárulhat ehhez – és éppen ezt kívánjuk megvizsgálni –, milyen időtávon belül kívánja ezt megtárgyalni a nemzetközi partnerekkel? Az a benyomásunk, hogy a világban létrehozott pénzügyi eszközöket éppen most az euróövezet és az euró elleni spekulációra, illetve a leggyengébb tagállamokkal szembeni fellépésre használják fel. Nem lenne legfőbb ideje annak, hogy kezeljük ezt, és európai megközelítést határozzunk meg?

Biztos úr, van egy dolog, amit nem tudok megérteni, nevezetesen azt, hogy miért sürgetjük a tagállamokat, hogy három, négy vagy több százalékponttal emeljék a hozzáadottérték-adót, ha a 0,01 vagy 0,05 százalékpontos, tranzakciók után kivetendő adó állítólag romba dönti a versenyt, és gyengíti Európa pozícióját. Ezt nem tudom elhinni. Cselekedjenek! Ez a Parlament kívánsága.

  Carl Haglund az ALDE képviselőcsoport nevében. – (SV) Elnök úr, mint ahogyan az ülésteremben hallhattuk, nemrégiben a gazdasági válság és az éghajlatváltozásról folyó egyre aggodalmasabb viták következtében leporolták, és újra elővették az úgynevezett Tobin-adót.

Azt is hallottuk, hogy nagy reményeket fűznek ehhez az adóhoz, amely többek között biztonságot hivatott teremteni a pénzügyi piacokon, és bevételeket hivatott előállítani, amelyek felhasználhatók különféle arra érdemes ügyek – mint például a fejlesztési segély és az éghajlatváltozás elleni küzdelem – finanszírozására.

Véleményem szerint ezek a remények viszonylag naivak, és nagyon szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy lehetséges-e a pénzügyi tranzakciók tekintetében olyan adót bevezetni, amely valóban működik. Egyrészről azok közé tartozom, akik kételkednek abban, hogy az adót a gyakorlatban végre lehet majd hajtani. Másrészről nem hiszem, hogy el fogja érni azt a hatást, amelyben egyesek reménykednek. Egyebek mellett mélységesen meg vagyok győződve arról, hogy a világon semmilyen adó nem akadályozhatta volna meg a pénzügyi válságot, amelyet az utóbbi években átélünk.

Személy szerint bírálom azt az elképzelést is, hogy megadóztatunk valamit, majd a befolyt adót egy olyan célra használjuk fel, amelynek semmi köze a megadóztatott tevékenységhez. Úgy gondolom, hogy ez logikátlan, és nem éppen józan adópolitika.

Kérem, ne értsenek félre. Szeretném, ha több forrás állna rendelkezésre fejlesztési segélyre. Bírálom saját országomat, amelynek nem sikerült elérnie a GDP 0,7%-ának szintjét, amelyet gyakran minimumnak tekintenek.

A Gazdasági és Monetáris Bizottság egy kiegyensúlyozott dokumentumot készített erről a témáról. Helyes, hogy uniós szinten megfelelő vizsgálatot folytatnak arról, hogy egy ehhez hasonló adó hogyan működhetne. Remélem, hogy ezt követően több tény és kevesebb politikai vélemény hangzik majd el e vitában. Máskülönben fennáll annak a kockázata, hogy megrekedünk egy olyan adóról folyó vitában, amelyet lehetetlen a gyakorlatban megvalósítani, ugyanakkor nem sikerül lehetőségeket és megoldást találnunk arra, hogy elegendő forrást teremtsünk elő a fejlesztési munkához és az éghajlatváltozás leküzdésére irányuló erőfeszítéseinkhez.

A legrosszabb, ami történhet, az lenne, ha az EU erővel és ideológiai alapon próbálná meg bevezetni ezt a fajta, pénzügyi tranzakciók után kivetett adót, anélkül hogy a világ többi része is ezt tenné. Ez csak gazdasági fiaskóhoz vezethetne Európa számára, amire a mai időkben aligha lehet szükségünk. Ezt szem előtt kell tartanunk. Remélem, hogy a vizsgálat komoly és egyben eredményes is lesz.

(A felszólaló hozzájárul ahhoz, hogy az eljárási szabályzat 149. cikkének (8) bekezdésében meghatározott eljárással összhangban válaszoljon egy kék kártyás kérdésre.)

  Catherine Stihler (S&D) . – Elnök úr, kipróbálom az új szabályt, amely szerint használhatjuk kék kártyánkat.

Érdeklődéssel hallgattam, amikor az előző felszólaló saját országáról, a fenntartásaikról beszélt, és szó volt a GDP 0,7%-áról és a Tobin-adóról.

A Tobin-adó nyilvánvalóan meglehetősen eltér a pénzügyi tranzakciók után kivetendő adótól; a keveredés gyakran ide vezet. Azt gondolom, hogy tökéletesen igaza van abban, hogy tisztánlátásra van szükségünk, de szeretném, ha esetleg egy kicsit részletesebben kitérne arra, hogy miért is nem teljesítjük a 0,7 %-ot, és arra is, hogy hogyan juthatunk tisztánlátáshoz azzal kapcsolatban, hogy mit is próbálunk elérni itt a tranzakciók után kivetendő adóval, amely ténylegesen működik.

  Carl Haglund (ALDE) . – Elnök úr, a vita folytatásának ez az új módja tényleg meglehetősen érdekes. Lehetőséget ad arra, hogy párbeszéd jöjjön létre.

Finnország sajnos olyan ország, amely nem fordítja GDP-je 0,7 %-át fejlesztési segélyre, ami nem jó. Ez olyan ügy, amelyet politikailag saját országunkban kell kezelni. Nagy kár azonban, hogy kormányunknak nem sikerült ezt elérnie.

Ami a Tobin-adót és a pénzügyi tranzakciók után kivetendő adót illeti, önnek igaza van: valószínűleg olyasvalamiről van szó, ami nem egészen egyezik meg Tobin úr eredeti elképzelésével. Még mindig nagyon kétségesnek tartom, hogy ténylegesen lehetne-e egy olyan adónk, amely globálisan működne, globálisan valamennyi ország részvételével, mert ez az egyetlen mód arra, hogy tényleg működjön, anélkül hogy a tőkét a világ más részébe vinnék el.

De majd meglátjuk, és éppen ezért vizsgálja a Bizottság az ügyet. Érdekes lesz.

  Pascal Canfin a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, biztos úr, államháztartásaink válsághelyzetben vannak, és tudjuk, hogy részben megoldás lehet egyes kiadások visszafogása, de a megoldást nagyrészt az jelentené, ha a tagállamok képesek lennének több forrást előteremteni.

Ezért azt a kérdést kell feltenni, hogy tudjuk-e, hogy milyen típusú adót lehet emelni, milyen típusú adót kell emelni, és hogy ezek az adóemelések milyen következményekkel fognak járni. A Zöldek/az Európai Szabad Szövetség Képviselőcsoportja úgy ítéli meg, hogy nehéz lenne jelentősen emelni a munkahelyek többségét megteremtő kisvállalkozások által fizetett adókat. Nehéz emelni a családok által fizetett adókat – a leggazdagabbak által fizetett adók lehetséges kivételével –, mivel ezek az esetek többségében, különösen Európában, már így is elég magasak.

A kérdés tehát a következő: mely adókat kellene emelni? Ha nem emeljük a kis- és középvállalkozások adóit, sem a HÉA-t, akkor elkerülhetetlenül más lehetőségek után kell nézni. Megítélésünk szerint végső soron a pénzügyi tranzakciókra kivetendő adó a legkevésbé fájdalmas adó az európai gazdaság számára. Ez az az adó, amely a legkevesebb negatív következménnyel jár az európai gazdaság globális versenyképességére nézve.

Továbbá a pénzügyi tranzakciók költsége az utóbbi mintegy tíz évben rendkívüli mértékben csökkent, bizonyos számú műszaki fejlesztés miatt, ha ezek annak nevezhetők, illetve az európai szabályozásnak köszönhetően.

Ezeket a költségcsökkenéseket valójában teljes mértékben a pénzügyi ágazat és a bankok szívták fel. Nem lenne teljesen indokolatlan, ha a bankok által e csökkentett költségek révén megtakarított nyereség egy része a pénzügyi tranzakciók után kivetendő adó révén visszakerülne a hatóságokhoz, amelyek a megtakarítást elérték.

Mint mindig, e Ház most is messzemenően átideologizálja a vitát, holott valójában meglehetősen technikai jellegű kérdésről van szó. Tranzakciós költségek korábban is léteztek; ezeket csökkentették. Ma azt javasoljuk, hogy ismét emeljük ezeket annak érdekében, hogy ezekből a technikai fejlesztésekből a hatóságok is hasznot húzzanak, ne csak a magánszféra szereplői.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy az Európai Unió megteheti-e ezt a lépést egyedül. Mindenki számára világos, hogy jobb lenne, ha erre nemzetközi keretben kerülne sor. Ha mások – különösen az Egyesült Államok – nem követik példánkat, a következő kérdés vetődik fel: így az Európai Uniónak már nincs is kilátása arra, hogy elérheti ezt?

Egyes nyilatkozatokból – például Gauzès úréból – az derül ki, hogy az Európai Néppárt Képviselőcsoport úgy vélekedik, hogy Európa semmit nem tehet egyedül. Ez a helyzet természetesen nem lenne tökéletes, és akadályokat kellene leküzdeni. Azt jelenti-e azonban mindez, hogy az Európai Uniónak szükségszerűen a legkisebb közös nevezőként kell pozícionálnia magát, hogy a lehető legkevesebb szabályozással kell rendelkeznie, és a legkevésbé ambiciózus szereplőhöz kell igazodnia? Mi nem hisszük, hogy az ilyesfajta magatartás erősítené az Európai Unió vezető szerepét a világban.

Továbbá nagyon is elképzelhető, hogy az Európai Unió ezt a tranzakciót saját maga megvalósíthatja. Ennek egyszerűen az az oka, hogy a bennünket érintő tőkeáramlások az Európai Unióból indulnak ki, aztán máshová kerülhetnek, de utána visszatérnek az Európai Unióba.

Ha ezek az áramlások kilépnek, majd visszatérnek, lehetőségünk van annak megkövetelésére, hogy ezek nyomon követhetők legyenek, és hogy tudjuk, hogy ezek után kivetették-e már ezt a pénzügyi tranzakciók után kivetendő adót. Ha igen, nincs gond. Ha még nem, akkor levonhatunk egy belépési vagy kilépési adót. Évek óta ezt tesszük a reálgazdaságban a közös külső vámtarifával. A pénzügyi globalizáció most arra kötelez bennünket, hogy a gazdaság pénzügyi szférájában is így járjunk el, és ez technikai szempontból tökéletesen megoldható. Csak politikai akaratra van szükség.

  Kay Swinburne az ECR képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, a közelmúltban a globális pénzügyi piacokon világszerte végbement zavart követően a tudósok, politikusok és Nobel-díjas közgazdászok nagyon helyesen próbálnak módot találni arra, hogy pótolják azt a pénzt, amelyet pénzügyi intézményeink megmentésére költöttünk el. A pénzügyi tranzakciók után kivetendő adók sok különböző formája csak egyike a terítéken lévő számos elképzelésnek, és nem szabad az EU és tagállamai rendelkezésére álló eszközöket korlátoznunk, és csak egy elképzelést megvizsgálnunk. Kreatívnak kell lennünk, és a lehető legszélesebb körben kell keresnünk, hogy hol tudnánk a legjobban reagálni a pénzügyi válságra és megerősíteni nemzeti pénzügyi rendszereinket. Obama elnök pénzügyi intézményekre kivetendő díjra vonatkozó koncepciója rendelkezhet bizonyos érdemekkel.

Ez a javaslat azonban nagyon konkrét, és nem vizsgálja a pénzügyi adók és díjak összes többi formáját. Mint a biztos úr elmondta, az IMF a G20-csoport utasításai alapján jelenleg végzi a lehetséges pénzügyi adók vizsgálatát, ez az állásfoglalás azonban úgy tűnik, hogy már e vizsgálat elé vágva igyekszik válaszokat találni.

Nem értem azt a logikát, amelynek mentén egy globális problémára uniós választ próbálnak adni. Értelmetlen és naiv dolog azt képzelni, hogy ha az EU valamennyi fő globális szereplő támogatása nélkül valósítaná meg a tranzakciók után kivetendő adót, nem veszítenénk más országokkal szemben.

Két aggályom van ezzel a pénzügyi tranzakciók után kivetendő adókról szóló állásfoglalással kapcsolatban, annak jelenlegi formájában.

Először is, nem támogathatunk egy olyan intézkedést, amely adókivetési joggal igyekszik felruházni az EU-t. Uniós tagállamaink szuverenitása szempontjából alapvető, hogy megőrizzék saját adórendszereik szabályozásának jogát. Hasznos lenne ezért tisztázni, hogy ez a javaslat az egyes tagállamok általi összehangolt adókivetésre vonatkozik-e – az adók e szinten való megtartása és felhasználása mellett –, vagy valóban uniós adóról van-e szó.

Másodszor, a pénzügyi rendszerek stabilizálása céljából kivetett adók véleményem szerint nem válhatnak egy uniós költségvetési sor meghosszabbításává. Sok kezdeményezés létezik, élükön az EU-val és a tagállamokkal, amely intelligens módokon próbálja kezelni a globális éghajlatot. A fejlődő országokban elköltendő pénzzel ambiciózus céljaink vannak. Nem tudnék olyasvalamit támogatni, ami valójában más célokra vet ki adókat.

  Miguel Portas a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (PT) Elnök úr, úgy vélem, hogy a technikai vita, amellyel foglalkoznunk kell, kétség kívül nagyon fontos, de nem rejtheti el azt a tényt, hogy az előttünk álló választás politikai természetű. Ezért a teljes érvelés technikai alapon történő folytatása és felépítése azért, hogy ne kelljen meghozni a politikai döntést, nem igazán jogos.

Haglund úr például kifejtette, hogy akkor sem kerültük volna el a pénzügyi válságot, ha életben lett volna a Tobin-adó. Egyetértek vele, de természetesen sokkal több forrás állna rendelkezésünkre arra, hogy megküzdjünk a pénzügyi válság gazdaságainkra és az európai lakosság leghátrányosabb helyzetű csoportjaira gyakorolt hatásaival.

Így ez az a kérdés, amely kockán forog. A második szempont pedig .. és ez az amiért Šemeta biztos úr válasza egyáltalán nem győzött meg, sem az ütemezést, sem az alapkérdést illetően. Végső soron Šemeta biztos úr, valamint Gauzès úr azt mondja nekünk, hogy az adó vonzó és nagyon érdekes elképzelés, de azt nem alkalmazhatjuk európai léptékben, hanem az egész világra ki kell terjednie.

Beszéljünk világosan. Amikor ezt mondjuk, azzal azt mondjuk az embereknek, hogy a Tobin-adó globális léptékben soha nem fog megvalósulni. Ezért nem érdemes becsapni az embereket. Azt mondják, hogy az adó vagy globális lesz, vagy nem fog létezni. Vagyis azt mondják, hogy nem fog létezni. Nekem egészen más a véleményem. Úgy vélem, hogy az Európai Unió egy kellően erős pénzügyi piac ahhoz, hogy létre lehessen hozni egy valamennyi tranzakció után kivetett általános maradványadót, anélkül hogy a tőke elmenekülne.

Mindenekelőtt azonban egy abszolút határozott üzenetet juttatnánk el polgárainknak: azt, hogy e válságban legalább maradványszinten fizetnie kell a pénzügyi tőkének, amely a válságba vitt bennünket, legalább maradványszinten, és hogy ennek célja alapvetően és kifejezetten a globális éhezés és szegénység leküzdése, és az európai projekten belül egy szociális pillér létrehozásához szükséges finanszírozás megkezdése – ez egy olyan pillér, amely hiányzik, és amellyel nem rendelkezünk.

A polgárok ezt nagyon jól megértenék.

  Hans-Peter Martin (NI) . – (DE) Elnök úr, tizenegy évvel ezelőtt egyike voltam annak a néhány képviselőnek, akik megalapították a Tobin-adóval foglalkozó pártközi munkacsoportot, és üléseinket gyakran fogadták lesajnáló mosollyal. Az ezredforduló látásmódjában újra és újra hivatkozni lehetett a piac állítólagos racionalitására, a versenyt érintő kockázatra és a globalizáció lehetséges töréseire.

Nem helyes ma továbbra is ezekkel az érvekkel előhozakodni. Éppen csak elkerültünk egy jelentős összeomlást, ami nemcsak rengeteg pénzbe, hanem rendkívül sok bizalomba is került. Ha önök most azt gondolják, hogy nem kell annyira sietnünk ezzel a pénzügyi tranzakciók után kivetendő adóval, akkor a spekulánsok, ahogyan nevezem őket – akikkel személyesen jó kapcsolatban vagyok –, vagy másképpen befektetési alapkezelők, ahogyan eufemisztikusan hívják őket, egészen más véleményen vannak, mert tevékenységüket éppen e határvonal mentén egyre gyorsabban és intenzívebben folytatják.

Ezért nemcsak arról vagyok meggyőződve, hogy a pénzügyi tranzakciók után kivetendő adó bizonyos eredményt hozhatna a pénzügyi tranzakciók mennyiségét illetően, hanem hogy e hatalmas spekulációs hullámokat is csillapíthatná. Nagyon szeretném, ha önök, akik a Bizottságot és a nemzeti kormányokat képviselik, megszívlelnék mindenekelőtt zöldpárti képviselőtársunk szavait, de Bullmann úr és a baloldal szavait is. Politikai kérdésről van szó, a technikai szempontok gyorsan megoldhatók, ezért vannak a szakértők.

  Gunnar Hökmark (PPE) . – Elnök úr, feltehetjük azt a kérdést, hogy adminisztratív szempontból lehetséges-e egy pénzügyi tranzakciók után kivetendő adó bevezetése, vagy lehetséges-e ez politikailag, de azt gondolom, hogy alapvető kérdésként azt kell feltenni, hogy jó-e. Hasznos a gazdasági fejlődés szempontjából, ha rendelkezünk egy pénzügyi tranzakciók után kivetendő adóval? Mert ez azt jelenti, hogy a befektetéseket adó fogja terhelni; határt átlépve adó terheli majd a befektetéseket azokban az országokban, ahol kevesebb a tőke, mint máshol.

Ha lesz valamilyen hatása, segíteni fogja a nemzetközi kereskedelmet vagy vissza fogja fogni a nemzetközi kereskedelmet?

Azért mondom ezt, mert két példa van, amelyet megvizsgálhatnánk e pont megvitatásakor. Először is, a jól működő globális pénzügyi piacoknak köszönhetően 30 éves rendkívüli gazdasági növekedést tudhatunk magunk mögött. Ezután megtapasztaltuk a válság következményeit, amely elhozta a zéró hitelkínálatot. Úgy gondolom, hogy inkább gazdagabb és működőképesebb globális pénzügyi piacokra van szükségünk, semmint arra, hogy megpróbáljunk közel kerülni a zéró hitelkínálathoz.

Merthogy a tranzakciók után kivetendő adó célja, minden más adóhoz hasonlóan, a megadóztatott dolog mennyiségének csökkentése, nem látom viszont, hogy milyen előnnyel járna a nemzetközi kereskedelem mennyiségének csökkentése, hiszen már megtapasztaltuk, hogy milyen következményekkel jár ennek a bekövetkezése. Nem látom be, hogy mi haszna lehet annak, ha drágábbá tesszük a szegény országokba történő befektetéseket.

A pénzügyi tranzakciók megadóztatása nem fogja akadályozni a pénzügyi tranzakciókat. Nem fogja megakadályozni még az időnként spekulatív befektetésnek nevezett tevékenységeket sem. Akadályozni fogja viszont a normális befektetések és a kereskedelem nagymértékű áramlását, amelyre szükségünk van.

Úgy gondolom, biztos úr, hogy e pont megvitatásakor minden okunk megvan az óvatosságra és a bizonytalanságra.

  Pervenche Berès (S&D) . – (FR) Elnök úr, biztos úr, úgy tűnik, hogy ön, biztos úr , felel az adózásért, és hogy e területen az ön hozzájárulása a 2020-as stratégiához egy innovatív adózási típusra tett javaslat lesz. Az innovatív adózási típusok előterjesztéséhez bátorság kell, és önnek nem szabadna félretolnia az elődjei által végzett összes intelligens és konstruktív munkát. Megjegyzem, hogy a 2020-as stratégia még csak meg sem említi a társasági adó harmonizálását; talán ezt egy fiók mélyén felejtette valahol. Javaslom, hogy vegye ezt egy kicsit alaposabban szemügyre.

Ha azonban ugyanerről a bátorságról tesz tanúbizonyságot a pénzügyi tranzakciók után kivetendő adó esetében is, nem fogunk túl messzire jutni. Az Európai Unión és a Bizottságon belül, amelyhez most ön is tartozik, a G20-csoport következtetései szentírásnak tűnnek. A pénzügyi tranzakciók után kivetendő adó szerepel a G20 következtetéseiben, ezért arra kérjük önt, hogy ezt valósítsa meg. Kérjük, ne érveljen azzal, hogy azt kell tennünk, amit mindenki más is tesz, mert amikor Obama elnök Paul Volcker befolyására az Egyesült Államok banki rendszerének reformját javasolja, éppenséggel hátat fordít a G20 következtetéseinek!

Miért zárnánk ki egy módszer lehetőségét, amely jó lehet az Egyesült Államoknak? Annál is inkább, biztos úr, mivel azt is megjegyzem, hogy az ön kollégája, Barnier úr, azt mondta, hogy ez a reform nagyon jól illeszkedhet kifejezetten az amerikai helyzethez, de lehet, hogy semmi köze Európához; hogy Európának a saját útját kell járnia a pénzügyi tranzakciók után kivetendő adó területén. Ez így igaz. Várjuk bátor és innovatív javaslatait, biztos úr.

  Louis Michel (ALDE) . – (FR) Elnök úr, biztos úr, hogy teljesen őszinte legyek – és mindenki tudja, hogy teljes mértékben támogatom a Bizottságot – az ön javaslatai rendkívül félénknek tűnnek. Egyik sem tanúskodik a politikai ambíció vágyáról egy olyan témával kapcsolatban, amely számomra mindazonáltal nagyon fontosnak tűnik.

Emlékeztetem önöket arra, hogy a 2002-es monterrey-i konszenzus és a folytatásaként szolgáló 2008-as dohai konferencia innovatív és alternatív finanszírozást ajánlott a fejlesztés területén. Én sem hiszem, hogy ez a pénzügyi tranzakciók után kivetendő adó képes lehet szabályozni a világ pénzügyi rendszerét; nem is erről szól. Úgy vélem, hogy az Európai Uniónak – természetesen a G20-as csoporttal együtt – magához kell ragadnia a kezdeményezést a nemzetközi pénzügyi tranzakciók után kivetendő adó bevezetésével, amelyet – mint elhangzott – a tranzakció értékének 0,01 %-a – micsoda pénz! – és 0,1 %-a közötti értékben szabhatnának meg. A várható bevétel nyilvánvalóan e két együttható alapján változhat. Lehet választani 20 milliárd USD és 200 milliárd USD között.

Az adó lehet globális és általános jellegű. Van azonban egy pont, amelyben egyáltalán nem értek egyet önökkel: nem hiszem, hogy az adó megvalósításáról a világ minden országa között kellene megállapodásnak születnie, hanem ehelyett a fő gazdasági szereplők között. Nem várhatjuk meg, amíg az egész világ elfogadja ezt az adót, mivel nagyon jól tudjuk, hogy ez valójában megölné az elképzelés lényegét.

Az adót először állami szinten és önkéntesen kellene kivetni, ami természetesen bizonyos lendületet adna az elképzelésnek. Az adót a fő gazdasági szereplőknek, különösen a G20-as csoportnak kell koordinálnia. Mivel önök azon gondolkoznak, hogy mire lehetne felhasználni, az egyik alternatíva az lehetne, hogy az adót egy globális vagy akár európai alapba fizetnék be; az Európai Fejlesztési Alapnak valóban jól jönne a fejlesztési segély biztosításához. Másik lehetőségként az államok használhatnák fel fejlesztési politikájukban.

Létezik még valami, amivel kapcsolatban komoly kétségeim vannak, és ráadásul úgy tűnik, hogy ez a dolgok menete. Világos jelzés lenne például, ha azt hallom, hogy a Nemzetközi Valutaalap ügyvezető igazgatója többé-kevésbé elveti a Tobin-adó vagy a pénzügyi tranzakciók után kivetendő adó mint egyfajta – az általam pénzügyi zsonglőröknek nevezett pénzügyi világ kockázatait fedező, azokkal előre kalkuláló – fedezet filozófiáját. Egyáltalán nem erről van szó! Nem azt akarom, hogy ennek az adónak a célja a pénzügyi világ által vállalt kockázatok fedezése legyen. Ezt másképp kell megfizetni. Ez egy olyan nem megfelelő felhasználás, amely számomra nem elfogadható.

Szeretném emlékeztetni önöket arra, hogy a néhány fejlődő országban az utolsó pár évben észlelt előrehaladás – még a legjobban teljesítők esetében is – valószínűleg kinullázódik, megakadályozva a millenniumi fejlesztési célok elérését. Ezért lelkesen támogatom a pénzügyi tranzakciók után kivetendő adót.

  Vicky Ford (ECR) . – Elnök úr, nyilvánvalón sok jó oka van annak, hogy arra kérjük a pénzügyi intézményeket, hogy a pénzügyi válság után jobban járuljanak hozzá az adóbevételekhez, és nagy kár, hogy ez az állásfoglalás csak a tranzakciók után kivetendő adókat vizsgálja, az Obama-féle díjhoz hasonló példákat pedig nem.

A tranzakciók után kivetendő adókkal kapcsolatban három területet tartok aggályosnak.

Először is a pénzügyi szolgáltatások végfelhasználóira gyakorolt hatást. Az Egyesült Királyságban a sok éve létező bélyegilleték aránytalan hatást gyakorol a kisebb befektetőkre és tőkét kereső vállalkozásokra.

Másodszor annak a hatását, ha az EU egyedül vezeti be az adót. Tudjuk, hogy a pénzügyi piacok globálisak és nagyon változékonyak. Nyilvánvalóan fennáll annak a kockázata, hogy egyszerűen az EU-n kívülre tereljük a tranzakciókat, ami nem lenne kedvező.

A harmadik aggályom az erkölcsi veszéllyel kapcsolatos: hogy ezt a pénzt egy konszolidációs alapba kell-e helyezni. Nem hiszem, hogy az adófizetőknek minden megbukott pénzügyi intézményt automatikusan meg kellene menteniük. Lehetségesnek kell lennie, hogy hagyjunk egy bankot csődbe menni, az ügyfelek védelme mellett. A szakértők figyelmeztették mind a Gazdasági és Monetáris Bizottságot, mind a Pénzügyi, Gazdasági és Szociális Válsággal Foglalkozó Különbizottságot, hogy egy ilyen alap felelőtlen kockázatvállalásra bátoríthat. Nem akarjuk megkockáztatni, hogy tovább növekedjen a kockázat, és ezt meg kellene vizsgálni.

  Nikolaos Chountis (GUE/NGL) . – (EL) Elnök úr, nem férhet kétség ahhoz, hogy a közelmúltbeli pénzügyi válság megmutatta, hogy a pénzügyi piacok liberalizálása és a piac szabadságához való ragaszkodás lehetővé tette a pénzügyi rendszer számára, hogy a reálgazdasághoz mérten veszélyesen megnőjön, és éveken át nagy nyereségesség, elszámoltathatatlanság és szabályozatlanság mellett működjön, ami végül a válsághoz vezetett.

A pénzügyi tranzakciók után kivetendő adóra irányuló javaslat ezért korlátozhatja a pénzügyi rendszer méretét, és megszüntetheti bizonyos spekulatív pénzügyi opciók nyereségességét. Ez az intézkedés azonban mindaddig halott betű marad, amíg nem kíséri a pénzügyi rendszer szabályozására vonatkozó integrált terv, amelynek célja a bankok által alkalmazott, visszaélést megvalósító politikák, valamint a fedezeti alapok és hitelminősítők általi spekuláció minimálisra szorítása, amely spekuláció számos országban mélyíti és kiaknázza a gazdasági problémákat.

Mindazonáltal véleményem szerint az ilyen intézkedéseket nem szabad egyszerűen átmeneti intézkedésnek tekinteni. A bankoknak vissza kell fizetniük azokat az óriási támogató csomagokat, amelyeket az európai kormányoktól kaptak, a csomagokat, amelyek végső soron növelték ezekben az országokban a pénzügyi hiányt. Ezek az országok most arra kényszerülnek, hogy ugyanezektől a bankoktól vegyenek fel kölcsönt, vagyis kétszer fizessenek nekik.

Világosan kell beszélnünk. A bankoknak vissza kell fizetniük tartozásaikat a kormányoknak. Ez az, ami miatt – minden egyéb mellett – adót kell kivetnünk a pénzügyi tranzakciókra, először is e pénzügyi ágazat méretének korlátozása érdekében, másodszor pedig azért, hogy forrásokat takarítsunk meg az új szociális és fejlesztési politikák számára.

  Markus Ferber (PPE) . – (DE) Elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim, akkor miről is van szó? A kérdés egész egyszerűen az, hogy a pénzügyi piacok hogyan segíthetnek a költségek csökkentésében, amelyek miattuk merültek fel az államoknál, társadalmaknál és a gazdaságban? Ez a fő kérdés, amelyre választ kell adnunk.

Úgy gondolom, hogy közösen egy nagyon kiegyensúlyozott szöveget dolgoztunk ki. A biztos úrnak is nagyon hálás vagyok azért, ahogyan megfogalmazta. Egyrészről nem tehetünk úgy, mintha Európa a Boldogok szigete lenne, ahol azt csinálunk, amit akarunk, anélkül hogy erre a globális pénzügyi piacok reagálnának. Nemzetközi koordinációra van szükség. Másrészről arról is gondoskodnunk kell, hogy az ágazat megfelelően hozzájáruljon a válságból való kilábaláshoz.

Ezért szeretnék figyelmeztetni arra, hogy fel kell hagynunk azzal, hogy minden héten egy új ponttal állunk elő, amely a világ minden bajára orvosságot jelent. Néhány hónappal ezelőtt a repülőjegyekre kivetett további díj volt, aminek minden problémánkat meg kellett volna oldania, most pedig a pénzügyi tranzakciók után kivetendő adó, a jövő hónapban pedig valaki valami mást fog kitalálni. Ez már túlzás. A pénzügyi piacok nemzetközi szinten koordinált bevonásáról van szó. Ha a Bizottság erre értelmes megoldást tud előterjeszteni és bevezetni a nemzetközi tárgyalásokon, akkor helyes úton leszünk.

Őszintének kell lennünk önmagunkhoz. Azok, akik azt állítják, hogy ilyen eszközökkel megszüntethetjük a spekulációt, egyértelműen becsapják magukat. Azt akarjuk, hogy a spekulánsok hozzájáruljanak a kockázathoz és a kockázat leküzdéséhez. Ez a helyes megközelítés. Ennek során biztosítjuk önt teljes támogatásunkról, biztos úr!

  Catherine Stihler (S&D) . – Elnök úr, az Egyesült Királyságban e pillanatban elindították a Robin Hood elnevezésű kampányt, amelyben nem kormányzati szervezetek, egyházak és a civil társadalom vesz részt, a kampány frontembere pedig Bill Nighy színész. Biztos úr, ha még nem nézte meg honlapjukat, melegen ajánlanám önnek e vita részeként. E kampány alapja egy 0,05-os, pénzügyi tranzakciók után kivetendő adó, ami szerintük mintegy 37 milliárd GBP összeget hozna.

A pénzügyi tranzakciók után kivetendő adó tehát nem azokról szól, akik a bankjegykiadó automatából készpénzt vesznek fel: ez a nem lakossági tranzakciókról szól, és arról, hogy azok, akik hozzájárultak a pénzügyi válsághoz, valamennyit törlesszenek. Hogy szemléltessem ezt, körülbelül három héttel ezelőtt meghallgattam John Kay közgazdászt, aki eljött Skóciába, és ott beszélt; ha Skócia független ország lett volna, és a bankjaink összeomlottak volna, Skóciában minden férfit, nőt és gyermeket 750 000 GBP összegű felelősség terhelt volna. Nem engedhetjük meg, hogy ez a jövőben megtörténjen. Egyelőre nem következett be, hála Istennek, mert mi Skóciában az Egyesült Királyság részei vagyunk, de a jövőben komolyan meg kell vizsgálnunk a pénzügyi tranzakciók után kivetendő adót, és hogy hogyan lehetne alkalmazni.

A Robin Hood kampány egy érdekes kampány, és úgy gondolom, hogy ezen belül 80:20 arányú bontásra lenne szükség; 80% menne a közszolgáltatásokra, 20 % pedig annak biztosítására, hogy legyen egy alapunk, amely szavatolja, hogy ne következzen be újra bankválság.

Köszönöm, biztos úr, és várom javaslatát. Esetleg adhatna egy időpontot, hogy mikor fogjuk hallani a véleményét. Tudom, hogy az EU 2020 stratégiát áprilisban terjesztik elő, de jó lenne hallani az ön menetrendjét.

  Patrick Le Hyaric (GUE/NGL) . – (FR) Elnök úr, biztos úr, a jelenlegi válságban csak két választási lehetőség áll előttünk. Az első, hogy az emberekkel fizettetjük meg a válságot, mint ahogyan eddig tettük: megszorítási tervekkel, munkanélküliségi intézkedésekkel és adóemelésekkel, mint amilyen például a HÉA közelmúltbeli emelése Görögországban. A másik lehetőség a spekulatív tőkemozgások és pénzügyi tranzakciók megadóztatása. Ez jelentős bevételt termelne az európai gazdaság számára, és úgy hiszem, hogy fegyver lenne a pénzügyi válság ellen, amelyet jelenleg élünk át. Szükség lenne arra is, hogy legyen bátorságunk az adóparadicsomok bezárására.

Ez a javaslat egyáltalán nem forradalmi jellegű, hiszen már a G20-ak megállapodásaiban is szerepel. Ezen elvek közül néhányról itt is vita és szavazás folyt, de sürgető, hogy tovább lépjünk a céltalan nyilatkozatokon. Azonnal véget kell vetnünk ennek a halálos spekulációnak. Ami azt illeti, több közgazdász úgy véli, hogy ha egy alacsony, 0,5%-os adókulcsot vezetnénk be a pénzügyi tranzakciókra, további 500 milliárd EUR állna az Európai Unió rendelkezésére. Ezt a pénzt felhasználhatnánk a munkán alapuló fellendülésre, képzésre, kutatásra, fizetésekre és új, környezetbarát ipari és mezőgazdasági politikákra.

Ezért hozzá kell látnunk a cselekvéshez. Vennünk kell a bátorságot, és szavaznunk kell egy ilyen adó elvéről, majd be kell azt vezetnünk.

  Othmar Karas (PPE) . – (DE) Elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim, az osztrák parlamentben és az osztrák szövetségi kormányban, valamint pártomban, az Osztrák Néppártban, széles körű politikai akarat támogatja a pénzügyi tranzakciókra kivetendő adó melletti kampányt. A pénzügyi és gazdasági válság globális kihatásokkal jár, valamint globális okokra vezethető vissza, amelyek nem korlátozhatók egy kontinensre.

Nem csak globális irányítási mechanizmusokra van szükségünk; globális felügyeleti mechanizmusokra, globális szabályozási útmutató mechanizmusokra és finanszírozási forrásokra is szükségünk van. A finanszírozási források kérdése azonban nem elég. Az útmutatás hatásai egyformán fontosak.

Először is egy közös európai akaratra van szükségünk, egy európai projektre, hogy globálisan is sikeresek lehessünk. A Bizottsághoz intézett kérdés és az állásfoglalás, amelyet a Parlament reményeim szerint szerdán nagy többséggel el fog fogadni, azt a közös politikai akaratot fejezi ki, hogy – lehetőleg globális léptékben – kidolgozzuk és megvalósítsuk egy pénzügyi tranzakciókra kivetendő adó modelljét. Egy nagyon konkrét javaslat érkezését várom a Bizottságtól, amely hozzá fog járulni ehhez a szolidaritáshoz Európában, és elvárom, hogy a Bizottság mielőbb előterjessze ezt a javaslatot, valamint választ adjon kérdéseinkre.

Milyen hatása lesz ennek a pénzügyi tranzakciókra kivetendő adónak a reálgazdaságra és az Európai Unió gazdasági és pénzügyi helyzetének versenyképességére? Mi után kell az adót kivetni, milyen magas legyen a kulcsa, ki veti ki és kihez folyik be a pénz? Legyen célhoz kötött? Azt mondanám, hogy igen, de mi legyen ez a cél? Mindezeket a kérdéseket meg kell oldanunk. A mai vitával és a szerdai szavazással meghatározzuk az irányt. Kérem, adjon gyors választ.

  Magdalena Alvarez (S&D) . – (ES) Elnök úr, biztos úr, a válság bebizonyította, hogy Európa nem rendelkezik a szükséges eszközökkel ahhoz, hogy ellensúlyozza az előbbinek a hatásait, és megfelelő keretet biztosítson a gazdaságélénkítéshez.

Ezért közös választ kell megfogalmaznunk. Ennek nemcsak a tagállamok stratégiáinak koordinálását kell magában foglalnia, hanem saját magunk mint Unió megfelelő eszközökkel való felszerelését is, amelyek képessé teszik az Uniót arra, hogy jelentőségteljes intézkedést hozva azonnali és globális választ adjon.

Az első célkitűzésnek annak kell lennie, hogy messzebb ható és hatékonyabb gazdaságirányítással lássuk el az Uniót, ami nagyobb pénzügyi önállóságot igényel. Ezzel összefüggésben egy hármas cél betöltésére hivatott pénzügyi tranzakciókra kivetendő adó nagyon hasznos lehetne. Végül is növelnünk kell az Unió képességét saját politikáinak fejlesztésére, javítanunk kell a gazdasági stabilitást a spekulatív műveletek korlátozásával, és biztosítanunk kell a pénzügyi piacok állapotának és alakulásának nyomon követéséhez szükséges információkat. Ezen túlmenően e fiskális eszköz kialakításakor gondoskodni kell arról, hogy a pénzügyi ágazat hozzájáruljon a reálgazdaságot ért kár kijavításához és a bankrendszer stabilizálásával kapcsolatos kiadások és költségek fedezéséhez.

Biztos úr, tud számunkra egy erre vonatkozó menetrendet adni?

  Diogo Feio (PPE) . – (PT) Elnök úr, az Európai Parlament helyesen teszi, amikor e témáról kérdéseket tesz fel, és nem ad végleges álláspontot a pénzügyi tranzakciókra kivetendő új adóval kapcsolatban.

Ennek egyébként több oka van. Csak meg kell hallgatnunk, hogy mit mondanak nekünk ennek az adónak a csalhatatlan támogatói. Azt mondják, ez politikai probléma, és hogy a technikai megoldások alig számítanak.

Először is, hadd lépjünk előre az adóval, aztán majd meglátjuk, hogyan fogjuk megvalósítani. Ez tévedés. A pénzügyi válság problémáját nem lehet ideológiával megoldani.

Másodszor, azt mondják, hogy ez egy olyan adó lenne, amely a leghátrányosabb helyzetűeket segíthetné, egyfajta Robin Hood-adó, mivel a legelőnyösebb helyzetben lévők a gazdaság növekedésével megbirkóznak helyzetükkel.

Az európai vagy globális lépték kérdése alig számít. El is kerüli a kérdés megoldását. Mi történne, ha csak Európa vezetne be ilyenfajta adót?

Több elem van, amelyet figyelembe kell venni. Válság idején nem egy új adó az az eszköz, amellyel bármilyen probléma megoldható. Nem egy új adó lesz az az eszköz, amellyel megoldjuk az államháztartás problémáját. Nem egy új adó lesz ez az eszköz, amely egyfajta szankciós adóként, büntető adóként működik, egy adó, amely a válság felelőseit hivatott megbüntetni.

Az új adó a végfogyasztókat sújtja. Az új adó azokat sújtja, akiknek hitelre van szükségük.

Másodszor, egy sor technikai problémát kell megvitatni. Azokat, amelyek nem számítanak. Létezik egy olyan európai igazgatási rendszer, amely meg tud valósítani egy, a szóban forgóhoz hasonló adót? Meg tudja bárki is mondani, hogy e bevezetésnek mennyi a költsége? Meg tudja mondani bárki is, milyen hatással lesz a likviditásra és a hitelre? Figyelembe véve az időbeli eltéréseket és a másodpercre pontos tranzakciókat, hogyan fogják alkalmazni a globális adót? Hogyan ellenőrizhető mindez?

Mindezek a kérdések még megválaszolásra várnak. Véleményem szerint tanulnunk kellene a válságból, és állást kell foglalnunk. Kétlem, hogy az új adó lenne a helyes válasz.

ELNÖKÖL: LAMBRINIDIS ÚR
alelnök

  Anni Podimata (S&D) . – (EL) Elnök úr, biztos úr, a nemzetközi pénzügyi tranzakciók után kivetendő adó kivetéséről folyó vita ugyan nem új, de rendkívül időszerű ma, mert a globális gazdaság válságának alapvető tanulsága, különösen az euróövezetben, amely nemrégiben spekulánsok módszeres támadásainak célpontjául szolgált, hogy a pénzügyi piacok korábbi elszámoltathatatlansága, valamint az alapvető pénzügyi szabályozás és irányítás hiánya azonnali és látható következményekkel jár a reálgazdaságra, a közérdekű gazdaságok életképességére és a társadalmi stabilitásra nézve.

E keretrendszeren belül a nemzetközi pénzügyi tranzakciók után kivetendő adó kivetése különösen fontos, mert ez a pénzügyi ellenőrzési mechanizmusok rég várt átalakításának egyik kulcsfontosságú pontja. A megoldás természetesen nem az, hogy bevezetünk még egy európai adót, amelynek kétes kihatásai lesznek az európai gazdaság versenyképességére, hanem az, hogy nagyra törő európai javaslatot fogalmazunk meg a G20-nak történő előterjesztésre.

  Sirpa Pietikäinen (PPE) . – Elnök úr, globálisak a pénzügyi piacok és globálisak a pénzügyi vállalatok; ami azt illeti, pillanatnyilag a pénzügyi ágazat a legnagyobb globális ágazat. Minthogy szükségleteink is globálisak – mint például a fejlesztési napirend, a millenniumi fejlesztési célok és az éghajlatváltozás kezelése – számomra teljesen természetes, hogy a pénzügyi tranzakciókra kivetendő adó legyen az globális adóztatásra tett első kísérlet.

A politika nem globális; és mint tudjuk, nem is teljesen európai uniós. Valakinek magához kell ragadnia a kezdeményezést e probléma kezelésében, és meglehetősen természetes, hogy az Európai Unió járjon az élen. Rendszerint azé a fellendítő hatás, aki élen jár – kidolgozza a mechanizmusokat, a modelleket, a szellemi tulajdon birtokosa –, és övé az elsőséggel járó előny is.

Jóllehet, szerény előnyök mutatkozhatnak a legspekulatívabb tranzakciók kismértékű visszaszorítása révén, véleményem szerint a legnagyobb haszon mégis az új adózási területre való belépéshez, a globális mechanizmushoz és a források gyűjtéséhez kapcsolódik – nem annyira a pénzügyi ágazatban, hanem különösen európai és globális fejlesztési és környezetvédelmi szükségleteink tekintetében.

Ahhoz, hogy e kérdésben aktív lehessen, az Európai Uniónak világos gondolkodásra van szüksége, egységes állásponttal kell rendelkeznünk, és ezért szeretném, ha a Bizottság nagyon gyorsan javaslattal állna elő arra nézve, hogy hogyan tehető ez a pénzügyi tranzakciók után kivetendő adó működőképessé.

  Edward Scicluna (S&D) . – Elnök úr, nem kevesebb mint 40 év telt el azóta, hogy diákként egy új nemzetközi gazdasági rendet vitattunk meg, amelynek egy része magában foglalt egy javaslatot, miszerint az IMF-nek különleges lehívási jogokban (SDR) denominált kölcsönöket kellene használnia, és egyfajta nemzeti kormányokra kivetett adót kellene bevezetnie, amelyet a szegény országok segítésére használnának fel. Ez, mint tudjuk, nem valósult meg.

Sok évvel később megváltoztak a realitások: a globalizáció a technológiai haladással és az erősebb politikai akarattal együtt bizonyos terveket kivihetőbbé tett. A globális politikai célkitűzések száma azonban nőtt. A szegénységen kívül, amely sajnos, még mindig kísér bennünket, olyan globális környezeti problémák miatt is aggódunk, mint az éghajlatváltozás, és most lényegében egyfajta globális biztosítási díjról beszélünk, amely a pénzügyi katasztrófa által okozott szociális és gazdasági fájdalomért kárpótolja az áldozatokat.

Óvatosnak kell lennünk, amikor több célkitűzéssel szembesülünk. Azt javaslom, hogy tartsuk magunkat ahhoz a bölcs szabályhoz, hogy minden egyes célkitűzéshez egy külön eszközt biztosítunk. Legyen a Bizottság merész, de nekünk szavatolnunk kell, hogy a pénzügyi tranzakciók után kivetendő adó nagyon összpontosított és kivihető legyen. Ne próbáljuk elérni, hogy mindenkinek megfeleljen.

  Elena Băsescu (PPE) . – (RO) Úgy gondolom, hogy a pénzügyi tranzakciók után kivetendő adó bevezetése egyáltalán nem jelent majd semmilyen segítséget. Nem fog segíteni abban, hogy kilábaljunk a pénzügyi válságból, nem fogja megelőzni az újabb válságot, és nem fog hozzájárulni a pénzügyi piacok stabilitásához sem. Ez az intézkedés csak a tőke és a hitel költségének emelkedéséhez vezetne, és lefékezné a befektetést.

Egy új adó bevezetése előtt az Európai Bizottságnak nagyon gondosan meg kell vizsgálnia, hogy ez az adó milyen előnyökkel és hátrányokkal fog járni. Ha döntés születik a pénzügyi tranzakciókra kivetett díj bevezetéséről, ez globálisan érintheti az európai gazdaság versenyképességét. El kell kerülni továbbá a kettős adóztatást, valamint a tőke szabad mozgását gátló akadályok létrehozását is.

Az ilyen adóból eredő költségeket nem viselhetik a közemberek. Helyénvaló lenne az ilyenfajta adó bevezetését mérlegelni azokban az országokban, ahol spekulatív tőke halmozódott fel, ami rövid lejáratú külső adósságok létrejöttét eredményezte. Ez az intézkedés megakadályozhatja a spekulatív tőke felhalmozódását.

2009-ben Svédország bevezetett egy bankokra és hitelintézetekre alkalmazandó éves stabilitási díjat, amelynek mértéke bizonyos kötelezettségek összegének 0,036%-a. Egy ilyen adó bevezetése azonban Romániában nem indokolt. A román kormány, az IMF és az Európai Bizottság között folytatott tárgyalások keretében a különleges közigazgatási eljárásra vonatkozó jogalkotási módosításokban állapodtak meg, amelyek lehetővé teszik a Román Nemzeti Bank számára, hogy gyorsan és hatékonyan beavatkozzon, ha egy hitelintézet nehéz helyzetbe kerül.

E háttérre tekintettel azt szeretném kérdezni az Európai Bizottságtól, hogy milyen mechanizmusokat vagy képleteket mérlegel annak érdekében, hogy megvédjék az országokat a spekulatív tőke felhalmozódásával szemben, és hogy mérlegel-e más intézkedéseket is a pénzügyi rendszer szabályozása és felügyelete céljából.

Köszönöm.

  Seán Kelly (PPE) . – Elnök úr, e téma megvitatása kapcsán két szót jutott az eszembe: a festina lente latin szavak, amelyek jelentése „lassan siess”, mert ez a téma nyilvánvalóan meglehetősen ellentmondásos, mint minden adó. Úgy vélem, különösen csábító arról beszélni, hogy megadóztatjuk a pénzügyi intézményeket, hogy kockázattudatosabbá tegyük őket, és hogy esetleg megfizessék a bűneiket, de a pénzügyi tranzakciók globálisak, és nemcsak európai dimenzióval rendelkeznek, így, mint Swinburne asszony rámutatott, minden lehetőséget mérlegelnünk kell.

Nézzük meg, hová tart az IMF és a G20, majd talán kövessük őket, de ezt természetesen nagyon alaposan meg kell fontolnunk. Ezért azt mondom, festina lente, siessünk lassan, alapos átgondolás és széles körű konzultáció után, majd pedig szükséges lehet, hogy lépjünk, Robin Hood segítségével vagy anélkül.

  Kriton Arsenis (S&D) . – (EL) Elnök úr, biztos úr, noha a fejlett országok felelnek az üvegházhatású gázok kibocsátásainak 80 %-áért, a legsúlyosabb következmények árát a fejlődő országok fizetik meg. Ezek a rendkívül drasztikus kihatások a legszegényebb országokat sújtják, azokat az országokat, amelyek semmit nem tettek az üvegházhatás előidézéséért.

Jelenleg húszmillió a környezeti menekültek száma. Ha nem teszünk azonnal valamit, 2050-re ötszáz millióan lesznek. Komoly, éghajlattal kapcsolatos kötelezettségünk van ezek felé az országok felé, amelynek becsült összege évi 100 milliárd EUR. Ebből az Európai Unió igazságos részesedése 35 milliárd EUR.

Létfontosságú, hogy azonnal bevezessük a pénzügyi tranzakciók után kivetendő adót, hogy finanszírozni tudjuk az éghajlattal kapcsolatos kötelezettségeinket. Ugyanakkor ez az adó lehetővé fogja tenni számunkra, hogy megfizessük az éghajlattal összefüggő adósságunkat a jövő nemzedékeknek, segítve őket a széntől való energiafüggetlenség finanszírozásában.

  Enrique Guerrero Salom (S&D) . – (ES) Elnök úr, biztos úr, a pénzügyi és gazdasági válság miatt ismét vita folyik egy olyan javaslatról, amely két évtizeddel ezelőtt nem ért el eredményt. Már nemcsak a tudósok és kisebbségi vagy ellenzéki csoportok érvelnek a javaslat mellett. Most a G20-ak, a Nemzetközi Valutaalap és a világ legfejlettebb országainak egyes vezetői javasolják ennek az adónak a bevezetését. Meg kell ragadnunk a lehetőséget, mert eljött a megfelelő pillanat.

A Fejlesztési Bizottság tagjaként támogatom azt a véleményt, hogy ha ilyen adót vezetnek be, a keletkezett bevétel egy részét a fejlesztés finanszírozására kell fordítani. Ha a bevételt kizárólag betétbiztosítás finanszírozására vagy tisztán gazdasági célokra fordítanánk, a pénzügyi ágazat nem járulna hozzá tisztességesen a globális igazsághoz. Ennek megfelelően e bevétel egy részét fejlesztési segélyre kellene fordítani.

  Algirdas Šemeta a Bizottság tagja. – Elnök úr, örülök, hogy időt szánt erre a fontos vitára. A pénzügyi tranzakciók után kivetendő adó elképzelése eddig nagy figyelmet kapott. Mint kifejtettem, a Bizottság jelenleg vizsgálja az innovatív finanszírozást globális szinten, és különös figyelmet fordít a következő kérdésekre.

Először is, a versenyképességi szempont elemzésére. Mivel a pénzügyi tranzakciók annyira mobilisek, a pénzügyi piacok pedig annyira kompetitívek, nagyon nagynak tűnik a tevékenységek más piacokra való áthelyezésének kockázata. Ez azt jelenti, hogy nemzetközi szinten közös megközelítésre, de legalábbis jó együttműködésre van szükség.

A második kérdés a különféle kezdeményezések halmozott hatása, amelynek nem szabad aláásnia a pénzügyi ágazatnak a gazdaságélénkítés támogatására való képességét.

Harmadszor, helyesen kell értelmeznünk az elemzést. A Bizottság hamarosan közzéteszi a különféle lehetőségekre vonatkozó elemzését. Meg kell mondanom, hogy ez nem annyira egyszerű. Elemzést végzünk, és különféle eszközöket elemzünk. Ezek az eszközök nemcsak a pénzügyi tranzakciókra kivetendő adókkal függenek össze, hanem a bankok eszközei, a bankok tőkeáttétele utáni lehetséges díjakkal és így tovább. Ezt az elemzést nagyon alaposan kell elvégeznünk, hogy megfelelő következtetést vonjunk le arra nézve, hogy mely lehetőségek a legjobbak.

A Bizottság megállapításait egyik nemzetközi partnerének megállapításaival fogja összehasonlítani. Ennek alapján azonosítani fogjuk a legígéretesebb eszközöket, amelyeket a Bizottság még részletesebben értékel majd.

Azt is el kell mondanom, hogy az EU 2020 stratégiában sokszor említik az „adóztatást” és az „adókat”, ami erőteljesen eltér a korábbi stratégiai dokumentumoktól. Úgy gondolom, hogy a Bizottság komoly figyelmet fordít az adózási terület fejleményeivel kapcsolatos kérdésekre.

Befejezésül szeretném hangsúlyozni, hogy a Bizottság előmozdítja és támogatja a különböző innovatív finanszírozási eszközök – köztük a pénzügyi tranzakciók után kivetendő adó – lehetséges hasznaira és elemzéseire vonatkozó komoly globális elemzést. Szeretném megköszönni a Parlament e téma iránti érdeklődését és részvételét.

  Elnök. Egy állásfoglalásra irányuló indítvány(1) érkezett be hozzám a Gazdasági és Monetáris Bizottság nevében a vita eljárási szabályzat 115. cikkének (5) bekezdésével összhangban történő lezárására.

A vitát lezárom.

A szavazásra 2010. március 10-én szerdán, 12 órakor kerül sor.

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 149. cikke)

  Proinsias De Rossa (S&D) írásban. – Régi támogatója vagyok a pénzügyi tranzakciók után kivetendő adónak, vagy ahogyan azt az USA-beli támogatók nevezik, a pénzügyi spekulációs adónak. James Tobin egyike volt az elsőknek, akik népszerűsítették az elképzelést, amely eszközként szolgálhat a globális pénzügyi piacok stabilizálására és a folyamat során jelentős pénz előteremtésére a fejlesztési segély számára. A nagyhatalmú pénzügyi spekulánsok elutasították, akárcsak a nagyhatalmú kormányok, azzal hogy nem megvalósítható. Most a válság következtében az IMF vizsgálja megvalósíthatóságát, és ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy a háttérben folyó lobbitevékenység ne belezze ki és ne tegye hasztalanná a szakértői jelentést. Most megvannak az eszközeink, például a SWIFT elszámolási rendszer Európában, amelyek lehetővé tennék számunkra az adó alkalmazását. Mégis, a kutatással ellentétben a régi hamis érvekkel hozakodnak elő: „elkerülhető lenne, terhet jelentene a fogyasztóknak”. A pénzügyi válságot, amelyet gátlástalan spekulánsok idéztek elő, akik továbbra is hatalmas vagyonokat szereznek, és akiknek a tevékenységei térdre kényszerítették a világ gazdaságát, korlátok közé kell szorítani. A közvéleménynek határozottan erősítenie kell a pénzügyi tranzakciók után kivetendő adó növekvő támogatottságát, hogy a kormányok cselekedjenek, és ne adják be a derekukat azoknak az embereknek, akiknek a kapzsiságból sohasem elég.