Anneli Jäätteenmäki, szerző. − Elnök úr! Ma ismét a nehéz zimbabwei helyzet került napirendre.

Az infláció százmillió százalékban mérhető, a rendkívül magas munkanélküliség következtében pedig több mint 90 millió embernek nincsen megélhetése. Nagyon sok emberi jogi jogsértés is történik.

A Parlament azt kérdezi, hogy mi a teendő. Számtalanszor elmondtuk, hogy az emberi jogok megsértése elfogadhatatlan a számunkra. Eddig diktáltuk a teendőket az afrikai országoknak, de semmi sem történt.

Úgy vélem, hogy a jövőben az emberi jogok tiszteletben tartásához kell kötnünk az afrikai országoknak nyújtott humanitárius segélyeket. Egyes esetekben nem voltunk elég kemények, más esetekben pedig csak utasítgattunk, hogy mit kell tenni.

Talán szorosabban együtt kellene működnünk az összes afrikai országgal és az Afrikai Unióval, és meg kellene próbálnunk megértetni velük, hogy az Európai Unió nem ad több pénzt, ha az emberi jogok megsértése tovább folytatódik.

  Judith Sargentini, szerző. − Elnök úr! Állásfoglalásunk első bekezdése mindent elmond: „tekintettel a Zimbabwéről szóló számos korábbi állásfoglalására, legutóbb a 2010. július 8-i állásfoglalására.” Akkor az emberi jogoknak a zimbabwei gyémántmezőkön történt megsértéséről beszéltünk, most pedig a Harare környéki kilakoltatásokról.

Most azokat az embereket űzik el otthonukból, akiket 2005-ben egyszer már kilakoltattak a „Murambatsvina művelet” során. Ez a szó egyébként a „szemét kisöprését” jelenti. Tehát most ugyanazokat az embereket lakoltatják ki, akiket legutóbb szemétként kisöpörtek. Legutóbb Mugabe kormánya harcolt az MDC ellen, most pedig a ZANU-egységkormány az MDC-vel. Meg kell mondanom, rendkívül csalódott vagyok, hogy ezek az emberi jogi jogsértések az egységkormány működése alatt is előfordulnak.

Úgy vélem, hogy nem ez lesz az utolsó Zimbabwével kapcsolatos állásfoglalásunk. Legközelebb is itt leszek, és elmondom a véleményemet.

  Véronique De Keyser, szerző. − (FR) Elnök úr! Ezt a sürgős humanitárius állásfoglalást a Robert Mugabe és Morgan Tsvangirai közötti politikai ellentét összefüggésébe kell helyezni, és ez az ellentét áll az Európai Unióhoz intézett kérés középpontjában is, miszerint ne fogadja el a Mugabe által egyoldalúan kinevezett új nagyköveteket. Ez a sürgős humanitárius állásfoglalás azonban a választásokkal és azokkal a politikai előnyökkel is összefüggésbe hozható, amelyekre a telepek lakosságának elűzése révén lehet szert tenni.

Idézzük fel 2005 júniusát és az imént említett Murambatsvina műveletet: Robert Mugabe buldózerei erőszakosan és tisztán politikai célzattal avatkoztak be egy telepen, és 700 000 ember veszítette el az otthonát. Most is pontosan ez történik: a Hararétól nem messze fekvő Hatcliffe Extension telepen élő, a legszegényebb zimbabweiek közé tartozó 20 000 embert pusztán azért fenyegeti a kilakoltatás veszélye, mert nem tudják megfizetni a rájuk kiszabott felháborítóan magas lakbéreket. Ez egy meglehetősen kiterjedt művelet.

Ne felejtsük el azt sem, hogy zimbabweiek millióinak humanitárius és gazdasági helyzete egyre romlik, Zimbabwében az AIDS előfordulásának gyakorisága a negyedik legmagasabb a világon, és naponta halnak meg gyerekek az országban.

Most nagyon sok ok szól amellett, hogy elfogadjuk ezt a sürgős állásfoglalást, és annak elérésére szólítsuk fel az egész nemzetközi közösséget, hogy ne omoljon össze ez a kiegyezés – nem mondom, hogy a zimbabwei koalíciós kormányon belüli álkiegyezés, hanem csak egyszerűen kiegyezés – ma a választások előestéjén végrehajtott agresszív előkészületek közepette.

  Marie-Christine Vergiat, szerző. − (FR) Elnök úr! Az a véleményem, hogy a zimbabwei emberi jogi helyzet sajnos nem nevezhető vészhelyzetnek e Ház fogalmai szerint.

Az emberi jogokat valóban sorozatosan megsértik ebben az országban, amint azt a tisztelt Házban megszavazott számos állásfoglalás is jelzi. A legutóbbi július 22-i állásfoglalásunkban elítéltük Farai Muguwunak, a Kutatási és Fejlesztési Központ igazgatójának a letartóztatását, akinek az volt a bűne, hogy feltárta a gyémántmezőkön, részben a katonai hatóságok által elkövetett atrocitásokat.

Ma az erőszakos kilakoltatások kérdését tárgyaljuk. Ez nem egy új ügy. Amint azt De Keyser asszony elmondta, a zimbabwei hatóságok már 2005-ben végrehajtottak egy ilyen műveletet, amelyet Murambatsvinának, rendcsinálásnak neveztek. Nem akármilyen program volt ez, amivel bizonyára önök is egyetértenek, és világosan megmutatja, hogy mit értenek a zimbabwei hatóságok rend alatt. Akkor hétszázezer embert érintett ez művelet.

A nemzetközi közösség egyhangúan elítélte az alkalmazott módszereket. Mi a helyzet most? Az érintett emberek nagy része jelenleg is sátorban él. Ami ennél is rosszabb, hogy augusztusban felfegyverzett rendőrtisztek felgyújtották – nem tévedés, rendőrtisztekről beszélek – 250 Harare környékén otthonra lelt kitelepített ember menedékhelyét. Most húszezer társukra vár ugyanez a sors – amint már elhangzott –, mert nem fizették meg a tartózkodási adót, amelyre ténylegesen nincsen pénzük.

A legszegényebb zimbabwei emberekről beszélünk. Szó nélkül hagyjuk, hogy ez folytatódjon? Ismételten figyelmeztetjük a zimbabwei hatóságokat a nemzetközi kötelezettségeikre, ahogy Ashton bárónő tette a legutóbbi EU-Zimbabwe csúcstalálkozón júliusban?

Nagyon jól tudjuk, hogy súrlódás alakult ki Mugabe elnök és a miniszterelnök között a 2008. szeptember 15-én aláírt általános politikai megállapodás és a nemzeti egységkormány február 13-i megalakulása után.

Nemrég Mugabe elnök a kormány azonnali feloszlatásával fenyegetőzött, mert az emlékeztetni merészelte őt alkotmányos kötelezettségeire.

Itt az ideje, hogy reagáljunk arra, ami Zimbabwében és a világ más országaiban folyik, és megszakítsuk a párbeszédet a diktátorokkal, akik erőszakkal és csalással tartják fenn a hatalmukat, és akiknek az az egyetlen célja, hogy országuk erőforrásait saját hasznukra kifosszák.

  Alain Cadec, szerző. − (FR) Elnök úr, megpróbálom betartani az egy percet.

Elnök úr, hölgyeim és uraim, Zimbabwe sötét időket él át. Ismét sürgősségi állásfoglalást kell elfogadnunk erről az afrikai országról. Az állásfoglalás elítéli a Murambatsvina-művelet – amiről nemrég volt szó – során elkövetett emberi jogi jogsértéseket. A 2005-ben indított művelet során 700 000 embert üldöztek el otthonából, ezek az emberek elvesztették otthonukat és megélhetésüket. Az elüldözött személyek közül húszezer szükségszállásokra került, ahol szélsőséges szegénységben, bizonytalanságban és káoszban kell élniük.

Aggodalmunknak adunk hangot ezzel a tűrhetetlen helyzettel kapcsolatban. Fel kell szólítanunk Zimbabwe nemzeti egységkormányát - ami persze nem igazán nemzeti egységkormány -, hogy ezeket az embereket lássa el a túléléshez szükséges minimummal, továbbá hogy törölje el a tartózkodási adókat, amelyeket pl. Hatcliffe körzetében és Harare peremterületein bevezettek, és amit szinte zsarolásnak nevezhetünk. Szavazatunkkal el kell ítélnünk ezt a helyzetet.

Felszólítom az Afrika déli részén vezető szerepet betöltő Dél-afrikai Köztársaságot és az Európai Uniót, hogy közösen kezdjenek párbeszédet a zimbabwei hatóságokkal az ország jelenlegi társadalmi-gazdasági állapotáról. Reményeim szerint a dél-afrikai kollégáinkkal való jövő heti találkozó is jó alkalom lesz ennek a tragédiának a megvitatására.

  Nirj Deva, szerző. − Elnök úr! A tisztelt Ház folyamatosan állásfoglalásokban ítéli el azt a tragédiát, ami nem más, mint Zimbabwe. Mugabe úr pedig folyamatosan semmibe vesz minket, és úgy folytatja tevékenységét, mintha nem is léteznénk, és a véleményünk sem számítana.

Van azonban valami, amivel azonnal megmutathatjuk Mugabe úrnak, hogy igen is fontos a véleményünk: vagyis nem szabad elfogadnunk annak a Margaret Muchada asszonynak a megbízólevelét, akit Mugabe úr – a zimbabwei alkotmányt megsértve – egyoldalúan nevezett ki Zimbabwe európai uniós nagykövetévé.

Geoffrey Van Orden képviselőtársam levelet írt Barroso és Van Rompuy úrnak erről az ügyről. Ha van bennünk elszántság, meg kell mutatnunk a ránk sem hederítő Mugabe úrnak, hogy igenis számolnia kell velünk, és azt kívánjuk, hogy ez hölgy, az ő nagykövete térjen haza.

  Filip Kaczmarek , a PPE képviselőcsoport nevében. – (PL) A zimbabwei kilakoltatások a nemzetközileg elfogadott emberi jogok gyalázatos megszegését jelentik. Az erőszakos kilakoltatások kártérítés vagy cserelakás biztosítása nélkül minden tekintetben ellentétesek a nemzetközi joggal. A zimbabwei kormány példátlan módon megsérti az Emberi Jogok és a Népek Jogainak Afrikai Chartájában garantált polgári, politikai, gazdasági és társadalmi jogokat. A kilakoltatások folytatásával egyre több ember méltósága sérül és egyre többen válnak hajléktalanná.

Felszólítjuk a zimbabwei kormányt, hogy hagyjon fel ezzel a gyakorlattal, és állítsa le az erőszakos kilakoltatásokat. A már kilakoltatott embereknek pedig, akárcsak tulajdonuknak, jogi védelmet kell adni, az áldozatokat kártérítésben és jogorvoslatban kell részesíteni, de mindenekelőtt minden embernek tető kell, hogy legyen a feje felett, valamint ételt és italt kell biztosítani számukra.

  Lidia Joanna Geringer de Oedenberg , az S&D képviselőcsoport nevében. – (PL) Csak listába kell szednünk az utóbbi öt évben Zimbabwével kapcsolatban megjelent újságcikkek címeit ahhoz, hogy képet kapjunk a Robert Mugabe elnök által három évtizede irányított országban uralkodó állapotokról. Az olyan címek, mint „Zimbabwe: a rendőrség szétveri az ellenzéket” vagy „Mugabe elpusztította Afrikát” a legenyhébb megfogalmazások közé tartoznak, és az afrikai rezsim hatóságait a nemzetközi közvélemény állandó nyomás alatt tartja. A mélyszegénység, az alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés hiánya, a 90%-ot elérő gigantikus munkanélküliség, a rövid átlagéletkor, ami jelenleg mindössze 44 év – ez Zimbabwe igazi arca.

Ilyen körülmények között nehéz megérteni, hogy a kormány miért tartja fontosnak húszezer állampolgár kilakoltatását Harare, a főváros külvárosaiból, arra kényszerítve őket, hogy hátrahagyják szerény tulajdonukat. Csatlakozom a nemzetközi szervezeteknek, például az Amnesty Internationalnek a zimbabwei kormányhoz intézett felszólításához, hogy hagyjon fel polgárai elnyomásával, inkább nyújtson nekik valódi segítséget az oktatásban, az egészségügyben és a munkaerőpiacon. Zimbabwe, amely egy szegény ország, nem engedheti meg magának, hogy időt és pénzt pazarolva más területekbe fektessen be.

  Marietje Schaake , az ALDE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr! A jövő novemberi líbiai EU-Afrika csúcstalálkozón tárgyalni kell arról, hogy Mugabe és közeli támogatói továbbra is a politikai és gazdasági újjáépítés és a kiegyezés folyamatának gátját képezik Zimbabwében. Az ország gazdasági erőforrásait kifosztják, saját javukra fordítják, és nem biztosítják a polgárok alapvető jogait.

A Harare külvárosaiban élő körülbelül húszezer embert megfenyegették, hogy erőszakkal kitelepítik őket. A kormány 140 dollárig terjedő bérletmegújítási díjat követel tőlük, de egy olyan országban, ahol az egy főre eső jövedelem kevesebb, mint 100 dollár, ez a követelés egyenlő a lehetetlennel, és ténylegesen engedélyt ad a visszaélésekre. 2005-ben hetvenezer embert lakoltattak ki, akik azóta is rettenetes körülmények között élnek.

Egészében véve Zimbabwe humanitárius, politikai és gazdasági helyzete folyamatosan romlik, és milliók vannak továbbra is kitéve az éhezés veszélyének. Az ország a negyedik helyen áll a HIV-fertőzöttségben, és nagyon magas a gyermekhalandóság. Az embereknek nincs sok esélyük arra, hogy egészségesen, jólétben nőjenek fel, és akiknek ez mégis megadatik, azok nem rendelkeznek a szólásszabadsághoz hasonló alapvető emberi jogokkal.

Zimbabwe a 123. helyet foglalja el a világ országai között a sajtószabadság tekintetében. A független napilapok újbóli megjelenése óta könnyebb hozzáférni az információkhoz, de a helyzet továbbra is nagyon törékeny. Különösen szeretném felhívni a figyelmet a Zimbabwében élő LMBTI emberek életkörülményeire. A lakosságnak korlátlanul hozzá kell férnie a segítséghez és a humanitárius segélyekhez, hogy Zimbabwének a millenniumi fejlesztési célok érdekében tett erőfeszítései eredményre vezessenek. Ez nagyon lényeges.

  Timo Soini , az EFD képviselőcsoport nevében. – (FI) Elnök úr! Zimbabwe nyomorúságos helyzete, a több mint 30 éve fennálló diktatúra a nemzetközi közösség és Zimbabwe szégyene.

Az a fajta diktatúra, amely saját népét elnyomja, teljességgel elfogadhatatlan. Mugabe csapatai dőzsölnek, luxusban élnek, bővelkednek a pénzben, míg mások nyomortanyákon tengetik az életüket, ahonnan most ráadásul ki is lakoltatják őket.

Ki kell mondani, hogy a nemzetközi közösség és az Európai Unió türelmének is van határa. Ez egy minden szempontból gyalázatos helyzet, és a nemzetközi közösségnek támogatnia kell az ország teljes bojkottját. Nem kaphatnak több pénzt. Itt az ideje egyszer s mindenkorra elkergetni a saját népét elnyomó diktátort. Ugyanis minden nap, amellyel ez a banda tovább hatalmon marad, tehetetlenségünket mutatja, továbbá azt, hogy a nemzetközi közösségnek nincs ereje a zsarnok kordában tartására.

Ezen túlmenően Mugabe szisztematikusan üldözi saját országa különböző kisebbségeit, a faji, szexuális és más kisebbségeket. Ez egyszerűen tűrhetetlen, és teljesen egyetértek azzal, hogy ezt a diktátort el kell kergetni. Ezért el kell fogadnunk azt a rendkívül kemény uniós állásfoglalást, amelyre most nagyon helyesen készülünk.

  Cristian Dan Preda (PPE) . – (RO) Megismételve az előttem szóló képviselőtársaim szavait, különösen nehéz helyzetnek nézünk elébe, ugyanis a Hatcliffe Extension telep húszezer lakóját kilakoltatás fenyegeti. Mint tudják, ezek az emberek a legkiszolgáltatottabb zimbabweiek közé tartoznak, akiknek hazája a borzalmas gazdasági helyzeten túl komoly politikai problémákkal is küzd.

A zimbabwei egységkormány 2009. februári megalakulása óta nagyon keveset tett az emberek, különösen a 2005-ben kilakoltatottak helyzetének javítására. Úgy vélem, hogy a helyzetre adott válaszunk vagy reakciónk teljesen világos. A zimbabwei kormánynak lépéseket kell tennie nemzetközi kötelességei betartása érdekében. Ez az erőszakos kilakoltatások leállítását, illetve megakadályozását jelenti. Másrészt mindannyian határozattan követeljük a demokrácia helyreállítását Zimbabwében. Az, ami most van, nagyon messze áll ettől.

  Corina Creţu (S&D) . – (RO) Amint az már elhangzott a tisztelt Házban, Zimbabwe azok közé az országok közé tartozik, ahol az éhezés katasztrofális méreteket ölt a Nemzetközi Élelmiszerpolitikai Kutató Intézet múlt héten nyilvánosságra hozott jelentése szerint. Az alultápláltság aránya a népességen belül, a normálisnál kisebb súlyú gyerekek előfordulásának aránya és a gyermekhalandóság aránya alkotja azt a három tényezőt, amely drámaian rávilágít az élelmiszerhiány szempontjából fennálló súlyos, emberek millióit érintő helyzetre.

Ugyanakkor több százezer nincstelen zimbabweit lakoltattak ki otthonából a brutálisan a „szemét kisöprésének” nevezett barbár kilakoltatási művelet részeként. Ezek az emberek nemcsak az otthonukat, de a munkájukat is elveszítették, aminek hatására a munkanélküliség az ország népességének 90%-ára nőtt. Mindeközben Mugabe, a diktátor kinyilvánította, hogy a nép rendkívül boldog. Ezt a cinikus kijelentést az az ember tette, aki a világ legkegyetlenebb, tartósan fennálló diktatúrájának megalkotójaként vonul be a történelembe.

Úgy vélem, kötelességünk felszólítani a zimbabwei rezsimet, hogy azonnal állítsa le az erőszakos kilakoltatásokat, vessen véget az emberi jogok súlyos megsértésének, a civil társadalmi aktivisták üldözésének, és tartózkodjon az aggasztó mértékben szaporodó erőszakos cselekményektől.

  Jaroslav Paška (EFD) . – (SK) Zimbabwe egy olyan ország, amelynek nagy hatalmú vezetői hosszú ideje lenézik honfitársaikat, és megvetésüket nem rejtik véka alá.

Mi természetesen tiltakozhatunk, és elmondhatjuk, hogy a kiszolgáltatott emberekkel nem lehet úgy bánni, mint az állatokkal, nem lehet minden ok és értelem nélkül otthonukból elűzni és gyámolítatlanul hagyni őket. A hararei szegények kilakoltatása csak egy apró példa arra, hogyan uralkodnak Robert Mugabe és cinkosai, akik úgy ülnek az ország ásványkincsein, mint békák a forráson, és a maguk javára fosztogatják ezeket a kincseket, miközben hagyják, hogy az ország lakosai éhen vesszenek. Úgy vélem, naivitás lenne azt hinni, hogy rábeszéléssel és kritikával eredményt érhetünk el. Erőteljesebb intézkedéseket kell tennünk; a Mugabéhoz hasonló emberekre csak pénzügyi következményekkel vagy nyers erővel lehet hatni. Azt hiszem, hogy módunkban áll bizonyos pénzügyi intézkedéseket tenni. Újra kell gondolnunk a Mugabe rezsimjéhez hasonló rendszereknek nyújtott pénzügyi és anyagi segélyeket, és egyszerűen más módszerekhez kell folyamodnunk, többek közt a szankciókhoz, amelyek talán rákényszeríthetik ezeket a diktátorokat arra, hogy tiszteletben tartsák az alapvető, hangsúlyozom, az alapvető emberi jogokat.

  Eija-Riitta Korhola (PPE) . – (FI) Elnök úr! Nem csoda, hogy Mugabe ennyire felbőszítette képviselőtársainkat. Afrika éléskamráját egy olyan országgá tette, amely futószalagon szállítja a rossz híreket.

A kormány által cserében felkínált lakóhelyek teljesen alkalmatlannak bizonyultak, és a már egyébként is nyomorúságos életkörülmények tovább romlottak. Az egész műveletet részben azzal indokolták, hogy meg akarják akadályozni a betegségek tovaterjedését, de a kilakoltatások után nem állt rendelkezésre orvosi kezelés, ami kétségbe vonja a kormány szándékait.

Mindenki ismeri a zimbabwei helyzetet. A korrupt kormányzat és az általános gazdasági és társadalmi zűrzavar olyan helyzetet alakított ki, amelyben egyszerűen nincsenek meg az alapvető életfeltételek. Ezért Zimbabwének világos jelét kell adnia annak, hogy képes és hajlandó megvédeni állampolgárai életszínvonalát.

Még ha jól megalapozott okokból kell sok embernek elköltöznie egy jelentős beruházás érdekében, akkor is mindig a kitelepített lakosság jólétéből kell kiindulni. Ezt a szempontot Zimbabwe tagadhatatlanul figyelmen kívül hagyta, függetlenül attól, hogy a megjelölt okok elfogadhatóak-e vagy sem.

  Monica Luisa Macovei (PPE) . – Elnök úr, a Zimbabwében uralkodó helyzet ijesztő és elfogadhatatlan. 2005-ben közel 700 ember esett áldozatul a Murambatsvina művelet során végrehajtott erőszakos kitelepítéseknek. Az erőszakos kitelepítés veszélye most húszezer embert fenyeget a Harare melletti Hatcliffe Extension telepen.

A kormány megfizethetetlen bérletmegújítási díjat vetett ki a kilakoltatott emberekre. Nem konzultált velük, és nem is tájékoztatta őket a készülő szabályozásról. Az eredetileg a 2005-ös kilakoltatottak megsegítését célzó Garikai művelet során pedig ugyanazokat az emberi jogi jogsértéseket követik el.

Csatlakozom ahhoz a követeléshez, hogy Zimbabwe állítsa le a Harare térségében élő állampolgárok kilakoltatását. Sürgetem a zimbabwei kormányt, hogy azonnal módosítsa a Garikai műveletet olyan módon, hogy az megfeleljen minden nemzetközi és emberi jogi kötelezettségvállalásának.

Kérem a Bizottságot, hogy sürgősen vesse fel ezt a kérdést a zimbabwei kormánynak.

  Charles Tannock (ECR) . – Elnök úr! Nem kívántam felszólalni, de sajnos a kollégám, a Robert Mugabe elnök aljas és brutális rezsimét hosszú ideje bíráló Geoffrey Van Orden nem lehet itt ezen a héten. Úgy vélem, hogy Mugabe ZANU-PF párti diktatúrájának sajnálatos módon csak az elnök halála vethet véget.

Azt reméltem, hogy esély nyílik a kiegyezésre, a békére és a valódi demokráciába való átmenetre, amikor néhány évvel ezelőtt Morgan Tsvangirai lett a miniszterelnök egy hatalommegosztási egyezmény során. Úgy tűnik azonban, hogy Mugabénak sikerült újból magához ragadni az abszolút hatalmat, és folytatni hírhedt magatartását, amelyet az erőszak, a kilakoltatás és az elnyomás jellemez. Végső soron a zimbabwei szegények szenvednek a leginkább a gazdaságilag mostanra csaknem összeomlott országban. Ha néhány kormány, mint például az élelmiszer-szállítmányokat küldő Kínai Népköztársaság és a pénzügyi segítséget nyújtó Líbia, nem dobnának mentőövet Zimbabwének, az ország összeomlana.

Bevallom, hogy Zuma elnök látogatása itt a Parlamentben csalódást keltett bennem. Azt kérte az Európai Uniótól, hogy szüntesse meg a Zimbabwe elleni szankciókat a Dél-Afrikába áramló menekültek miatt. Attól tartok, hogy meg kell mondanunk Zuma úrnak, hogy ez nem lehetséges. Erőteljesen ki kell fejeznünk rosszallásunkat azzal kapcsolatban, ahogyan Mugabe bánik a saját népével. Osztom az előttem szóló képviselőtársam, Nirj Deva véleményét, hogy ilyen jelzés lehetne, ha megtagadnánk Zimbabwe újonnan kinevezett európai uniós nagykövetének megbízását.

  Máire Geoghegan-Quinn , a Bizottság tagja. – (GA) Elnök úr, tisztelt képviselők! Hálásan köszönöm a vitában részt vevő minden képviselő felszólalását.

a Bizottság tagja. − Az Európai Unió kiemelt figyelemmel követi ezt az ügyet, különös tekintettel a 2005-ben végrehajtott, „kisöprésnek” nevezett műveletre, amelynek katasztrofális következményei voltak 700 000 zimbabwei életkörülményeire.

2005-ben az EU humanitárius segélyezéssel foglalkozó hivatala, az ECHO (Segélyek és Polgári Védelem Főigazgatósága) 3,25 millió euróval támogatta az élelmiszerbiztonsági és mezőgazdasági programokat, valamint a veszélyeztetett embereknek szánt élelmiszer-fejadagok elosztását.

A mostani helyzet nem tekinthető a 2005-ös zimbabwei események megismétlődésének. A Bizottság figyelembe veszi ezt a parlamenti állásfoglalást és annak ajánlásait. Eddig nem kaptunk egyértelmű jelzést partnereinktől, hogy a 2005-ös történések megismétlődnének.

Folyamatosan nyomon követjük az eseményeket az EU küldöttségének irodáján és a helyi ECHO-irodán keresztül. Állandó kapcsolatban állunk a Nemzetközi Migrációs Hivatallal és az ügyben érintett, helyi emberi jogi szervezetekkel.

Most felszólítást küldtek a lakosságnak, hogy fizessenek öt évre szóló bérletmegújítást. Azokat a bérlőket, akik nem tudják előteremteni a szükséges összeget az Önkormányzati Minisztériumhoz irányították, és ezek az emberek támogatást kaptak egy helyi, hajléktalanokkal foglalkozó, nem kormányzati szervezettől.

Egy helyi, emberi jogokkal foglalkozó, nem kormányzati szervezetnek (Zimbabwei Ügyvédek az Emberi Jogokért) köszönhetően ügyük ezen a héten bíróság elé kerül.

Az EU már támogatja azoknak az emberi jogi szervezeteknek a munkáját, amelyek a legszegényebb, a kiszabott díjakat megfizetni képtelen, és ilyen módon a földjüket elveszítő emberek érdekeit képviselik.

Biztosíthatom azonban önöket arról, hogy az EU továbbra is folyamatosan figyelemmel kíséri a helyzetet, és amennyiben szükségessé válik, azonnal elindítja a segítséget.

  Elnök. – A vitát lezárom.

A szavazásra a vita végén kerül sor.