Elnök. – A következő napirendi pont a Bizottság alelnökének és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének nyilatkozata a földközi-tengeri térségben, különösen Tunéziában és Egyiptomban kialakult helyzetről.

  Catherine Ashton, a Bizottság alelnöke és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. – Elnök úr! Valamennyien szorosan figyelemmel követjük a Tunéziában, és az utóbbi időben Egyiptomban zajló eseményeket.

Az emberek mindkét országban hangot adnak jogszerű sérelmeiknek és törekvéseiknek, és megfelelő reagálásra számítanak nemcsak saját országukon belül, hanem partnereik, többek között az Európai Unió részéről. Üzenetük egyértelmű: politikai rendszerük eljutott egy olyan pontra, ahonnan nincs visszaút, és most változásnak kell jönnie.

Megragadom az alkalmat arra, hogy kifejezzem méltóságuk és bátorságuk iránti csodálatomat, és mindannak fényében, amit most látunk a televízió képernyőjén, különösen Egyiptomból, nyugalomra, önmérsékletre és párbeszédre szólítok fel.

Először Tunéziáról szeretnék beszélni. Az ott bekövetkezett változások figyelemreméltóak voltak, és kikövezték az utat az ország további demokratikus fejlődése előtt. A sok kihívás ellenére már látjuk a pozitív fejleményeket Tunéziában, ahol erőfeszítéseket tesznek a lakosság követelésének kielégítésére. Az átmeneti kormány megtett néhány fontos lépést, különös azáltal, hogy szabadon bocsátotta a politikai foglyokat és lehetővé tette a szólásszabadságot és a volt elnök, Ben Ali családtagjai elleni büntetőeljárások megindítását, korrupció vádjával.

Ezenkívül felállítottak három független bizottságot, amelyek megkezdték működésüket: a korrupciót és a közpénzekkel történő visszaéléseket kivizsgáló bizottságot; a legutóbbi események elnyomása során elkövetett bántalmazásokat kivizsgáló bizottságot; és a politikai reform főbizottságát.

Arról is tudomást szereztem, hogy a közelmúltban a lakosság nyomására átszervezték a kormányt. A kormány megszerezte a fő ellenzéki pártok és a legfontosabb szakszervezet, a Tunéziai Általános Szakszervezet támogatását. A béke és a stabilitás nagyon fontos annak lehetővé tétele érdekében, hogy Tunéziában demokratikus és átlátható választásokat tarthassanak és végrehajthassanak létfontosságú politikai, gazdasági és szociális változtatásokat. Az Európai Unió készen áll az ország és a lakosság támogatására az átmenet jelenlegi nehéz időszakában, és mi haladéktalanul reagáltunk – nem azért, hogy rájuk kényszerítsük nézeteinket vagy eszméinket, hanem azért, hogy felajánljuk segítségünket és az együttműködés lehetőségét.

A múlt héten beszéltem az új külügyminiszterrel, Ounaies úrral, kinevezését követően, és ma is találkoztunk Brüsszelben. Fontos megbeszélést folytattunk itt – ez volt az első hely, amelyet hivatalának elfoglalása óta felkeresett – arról, hogy mi a legjobb módja annak, ahogyan az Európai Unió támogathatja az átmenetet és segítséget nyújthat a tunéziai népnek. Ma megerősítette, hogy igényli az EU támogatását a választások előkészítő szakaszában és a jövőbeni választások megfigyelésében. Szakértői küldöttséget fogunk küldeni Tunéziába a választási törvények felmérése céljából és hogy jogi tanácsokat adjunk azokról az átmeneti hatóságoknak, és a múlt héten az Európai Külügyi Szolgálat ügyvezető igazgatója, Hugues Mingarelli is ott volt a helyszínen Tunéziában és megbeszélte velük az emberek szükségleteit.

A segítségnyújtás más formáit illetően megnöveltük a civil társadalom számára juttatott támogatást. Ezt ötvözni fogjuk segítségnyújtási programjaink átcsoportosításával, hogy közvetlenebb módon segíthessünk az embereknek. A liberális politikák önmagukban nem tudják előidézni a szükséges gazdasági és szociális jólétet és a gazdagság elosztását az összes tunéziai ember számára. Tehát felül fogjuk vizsgálni Tunéziával prioritásainkat, az új helyzet figyelembevétele érdekében és hogy hozzáigazítsuk az általunk nyújtott segítséget szociális szükségleteikhez.

A miniszter ma részletesen elmondta nekem aggályaikat és terveiket, így képesek leszünk reagálni, más nemzetközi partnerekkel együtt.

Konkrét támogatásokat ajánlottam fel, kezdetben a következő területeken: a választások támogatása; a kormányzás és a demokratikus átmenet; a civil társadalom és a nem kormányzati szervezetek támogatása; a jogállamiság és az igazságügyi reform támogatása; a gazdasági kormányzás és a korrupció elleni küzdelem; gazdasági és szociális fejlesztés (ideértve az elszegényedett területek támogatását Tunézia középső és déli részén).

Készek vagyunk továbbá a tagállamokkal mérlegelni a mobilitással kapcsolatos intézkedéseket és a fokozott piacra jutást. Jól alakulnak a munkakapcsolatok mindezekben a kérdésekben, és folytatjuk a párbeszédet. Két hét múlva a tervek szerint Tunéziába utazom.

Ami a tunéziai hatóságoknak azt a kérését illeti, hogy Ben Ali és a rendszerhez szorosan kapcsolódó emberek eszközeit fagyasszuk be, már megtettük az első lépéseket. Felgyorsítottuk az eljárásokat, hogy a Külügyek Tanácsa hétfőn határozatot fogadhasson el a korlátozó intézkedésekről, azon személyek eszközeinek befagyasztása céljából, akik ellen Tunéziában vizsgálatot folytatnak az állami pénzalapok elsikkasztásának vádjával. A tunéziai hatóságok közölték velünk azoknak a személyeknek a felsorolását, akik ezeknek az intézkedéseknek az alanyai lehetnek.

Amint jeleztem, ügyvezető igazgatónk, Hugues Mingarelli a múlt héten járt abban a térségben. Párbeszédet folytatott az előzetes kormánnyal és a három újonnan létrehozott bizottság elnökével, és találkozott a civil társadalom képviselőivel.

Szeretném üdvözölni az Európai Parlamentnek azt a kezdeményezését, hogy küldjünk delegációt Tunéziába. Létfontosságúnak tartom azt, hogy a tunéziai emberek lássák az EU és különösen az Európai Parlament erős támogatását, a demokrácia felé vezető átmenet jelenlegi kritikus időszakában. Meg kell erősítenünk az emberek közötti összes lehetséges kapcsolatot és el kell érnünk a civil társadalmat, és ez felöleli a nem kormányzati szervezetek, a szakmai szervezetek és a diákcsere-programok támogatását is.

Most lehetőségünk nyílt a Tunézia és az Európai Unió közötti partnerség megerősítésére a demokrácia, valamint a gazdasági és a társadalmi reform megerősítésének alapján. Remélem, hogy építhetünk a népeink közötti kölcsönös tiszteletre és bizalomra Tunézia stabil, demokratikus és virágzó jövőjének biztosítása érdekében. Ebben az összefüggésben nagyon várom az elkövetkező szabad és demokratikus választásokat és az új kormány megalakítását. Megállapodtam a tunéziai külügyminiszterrel, hogy rövidesen folytatjuk a tárgyalásokat a kiemelt státuszról, hogy a lehető leggyorsabban lezárhassuk azokat az új, demokratikusan megválasztott kormány felállása után.

Végül a külügyminiszter a megbékélés légköreként jellemezte a légkört. Remélem, hogy képesek leszünk együttműködni Tunéziával és továbblépni egy új, szabadabb demokrácia légköre felére.

Most az egyiptomi helyzettel szeretnék foglalkozni. Alig egy héttel ezelőtt szemtanúi lehettünk egy rendkívüli mozgalom kezdetének. A kormányellenes tiltakozások – amelyeket egyértelműen a tunéziai és az azon kívüli események inspiráltak, és amelyeket elsősorban a közösségi médián és szóbeszéd útján szerveztek meg –, szerintem az egész világot meglepték.

Ennek a népi felkelésnek a hatalmas ereje egész Egyiptomon végigsöpör. Emberek százezrei, fiatalok és idősek, férfiak és nők árasztják el az utcákat, legitim politikai, társadalmi és gazdasági jogaikat követelve. A tiltakozások Kairótól Alexandrián keresztül egészen Szuezig és még annál is tovább elterjedtek egész Egyiptomban, és a tömegek mérete és sokfélesége egyre növekszik, amint a tiltakozók egyesítik a rendszerváltozással, valamint az alapvető emberi jogok tiszteletben tartásával kapcsolatos követeléseiket.

A kezdetben viszonylag békés tiltakozások egyre erőszakosabbá válnak, mert a rendőrség könnygázt és gumilövedékeket lő a tömegre és még a vízágyúkat is bevetette. Nagyon aggódunk amiatt, hogy esetleg éles lőszert is használnak. Az összes jelenlévő tisztelt képviselőhöz hasonlóan én is helytelenítem, hogy olyan sokan meghaltak a demonstrációk során és azokra az emberekre gondolok, akik elvesztették szeretteiket. A sérültek és a letartóztatottak magas száma szintén súlyos aggodalmakra ad okot, és az összes félnek önmérsékletet kell tanúsítania és meg kell szüntetnie az erőszakot.

Hétfőn elkészítettük a Külügyek Tanácsa számára következtetéseinket, amelyben felszólítjuk az egyiptomi hatóságokat az összes őrizetbe vett békés tüntető haladéktalan szabadon bocsátására. A véleménynyilvánítás szabadsága és a gyülekezési szabadság mindenkit megillető alapvető emberi jog, amelyet az állam köteles védelmezni. A média, például az internet számára előírt korlátozások elfogadhatatlanok, és sürgetem, hogy az egyiptomi hatóságok késlekedés nélkül állítsanak helyre minden kommunikációt.

Az egész országra kiterjedő demonstrációk útján az egyiptomi nép kifejezi a változások iránti vágyát. Újra meg újra sok százezren gyűlnek össze szerte az országban. Rendkívül fontos, hogy most odafigyeljünk ezekre a hangokra, és hogy sürgős, konkrét és határozott intézkedésekkel kezeljük ezt a helyzetet. Eljött a rendezett átmenet és egy békés, messze ható átalakulás ideje.

A hatóságoknak nyílt párbeszédre kell törekedniük a politikai erőkkel, és ezt komolyan kell venniük. A civil társadalomnak feltétlenül kritikus szerepet kell játszania ebben a párbeszédben. Az egyiptomi hatóságoknak gyorsan előre kell lépniük egy széles alapokra épülő kormányon keresztül, egy lényegre törő demokratikus reform valódi megvalósítása, valamint a szabad és tisztességes választások felé vezető út kikövezésén keresztül.

Felajánljuk teljes támogatásunkat egy olyan Egyiptomnak, amely arra törekszik, hogy az átmenet demokratikusabb és még inkább pluralista legyen. A földközi-tengeri és a közel-keleti régió békéjével és jólétével kapcsolatos érdekeink közösek.

Most a helyzethez kell igazítanunk és meg kell erősítenünk azokat az eszközöket, amelyek a rendelkezésünkre állnak a szükséges politikai, gazdasági és szociális reformok támogatásához. Együttműködésünkben már ma is szerepelnek a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság alkotóelemei, és most új fókuszpontra kell irányítanunk és meg kell erősítenünk ezt a munkát.

Szerintem a politika a változtatásokról szól: segítenünk kell az embereknek saját életük alakításában. Az egész arab világban nagyon sok potenciálisan pozitív változást láthatunk, amelyeknek hajtóereje az emberek követelése.

Nekünk mint az Európai Uniónak fel kell ajánlanunk a régió és lakossága számára szolidaritásunkat és támogatásunkat a reformok megvalósítása érdekében. Mi demokráciák uniója vagyunk – demokratikus elhívásunk van, tehát kreatív módon és eltökélten támogatni fogjuk ezt a változási folyamatot.

ELNÖKÖL: Stavros LAMBRINIDIS
alelnök

  José Ignacio Salafranca Sánchez-Neyra, a PPE képviselőcsoport nevében. – (ES) Elnök úr, Ashton bárónő, hölgyeim és uraim! Bármi legyen is az egyiptomi helyzet eredménye vagy végkifejlete, meggyőződésem szerint nyugodtan elmondhatjuk azt, hogy a Tunéziában most zajló események vízválasztót fognak majd alkotni.

Véleményem szerint nem szabad bűnbakot keresnünk itt a Parlamentben amiatt, hogy ez a válság nagyon alkalmatlan időpontban kezdődött az Európai Unió számára, viszont úgy érzem, hogy le kell vonnunk bizonyos következtetéseket ebből a helyzetből.

Először: az Európai Uniónak láthatóbbá kell tennie magát, egységes hangon kell megszólalnia és kerülnie kell minden kakofóniát; pontosan ezért hoztuk létre az Európai Külügyi Szolgálatot és a főképviselő személyét.

Másodszor: tanulnunk kell a demokráciával szemben ellenséges országok – Fehéroroszországtól kezdve egészen Kubáig, a köztük elhelyezkedő földközi-tengeri országokon keresztül – önelégült politizálása által felkínált tapasztalatokból. Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy valóban létezik-e nagyobb stabilitás, nagyobb jólét és nagyobb demokrácia, a barcelonai folyamat szándékai szerint.

Harmadszor: elnök úr, úgy érzem, hogy különbséget kell tennünk az Európai Unió közép- és rövid távú szükségletei között. Rövid távon – azt hiszem, hogy Ashton bárónő összeállított egy útitervet – az Európai Uniónak eltökélt támogatást kell felkínálnia ezekhez az átmeneti folyamatokhoz, hogy ne hiúsítsuk meg ezeknek a baráti országoknak a szabadsággal kapcsolatos reménységeit. Az is a kötelességünk, elnök úr, hogy figyelmeztessük őket az ezekkel a folyamatokkal kapcsolatos kockázatokra, nehogy eltérítsék őket a szabad társadalmak ellenségei.

Középtávon, elnök úr, nagyon fontos, hogy az Európai Unió mélységesen elgondolkodjon szomszédságpolitikánk megreformálásának stratégiai megközelítési módján, amint ezt tegnap is kértük Füle úrtól a Külügyi Bizottságban.

Ezt mind meg kell tennünk, elnök úr, és közben szem előtt kell tartanunk azt, hogy gyakran sokkal nehezebb fenntartani a szabadság egyensúlyát, mint lerázni a zsarnokság igáját.

  Adrian Severin, az S&D képviselőcsoport nevében. – Elnök úr! A Tunéziában, Egyiptomban és a régió más országaiban jelenleg zajló eseményeknek emlékeztetniük kell minket arra, hogy a stabilitás szabadság nélkül ha nem is puszta illúzió, de legalábbis fenntarthatatlan valóság.

Arra is emlékeznünk kell, hogy a forradalom vagy a társadalmi felfordulás a változás garanciája, de azt nem garantálja, hogy ez a változás a javulás felé vezet. Remélem, hogy megtaláljuk az inspirációt ennek a folyamatnak az elősegítésére annak érdekében, hogy ezt olyan folyamattá tehessük, amely javulást, nem pedig romlást fog előidézni.

Alaposan ki kell elemeznünk mind a tunéziai, mind pedig az egyiptomi helyzetet (és nem csak az ottani helyzetet), mivel meg kell értenünk, helyesen jártunk-e el a múltban, amikor el akartuk kerülni ezeket a válságokat. Milyen lépéseket kell megtennünk a jövőben a hasonló válságok előrejelzése vagy elkerülése érdekében? És végül: mit tehetünk annak érdekében, hogy a jelenlegi válság az érintett népek szabadsága és a régió stabilitása felé vezessen, és közben járuljon hozzá a további vagy más jellegű instabilitás és az egyéb típusú totalitarizmus vagy elnyomás felé történő elmozdulás elkerüléséhez?

Megelőző és kezdeményező magatartást kell tanúsítanunk e tekintetben, és ehhez stratégiára van szükség. Üzeneteink természetesen megfelelőek voltak a „reform”, valamint a „rend” vagy a „stabilitás” kulcsszó kiegyensúlyozása tekintetében. De az ördög pontosan a részletekben lakozik, és valójában sokan úgy érezzük, hogy még nem foglalkoztunk a részletekkel, és még nem tanúsítottunk kellő jövőképet vagy elegendő erőt a kihívások kezelése során. További fontos tényező az, hogy tudunk-e olyan módon tárgyalni az összes jogszerű szereplővel, az iszlám erőket is ide számítva, hogy képesek legyünk valamennyiüket integrálni egy pozitív folyamatban.

Reméljük, hogy a Bizottság és a Tanács a jövőben képes lesz egy ilyen stratégia kialakítására, és nagyon örülnénk, ha többet is tudnának mondani erről.

  Guy Verhofstadt, az ALDE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr! Meggyőződésem, hogy a Tunéziában, és különösen az elmúlt néhány órában Egyiptomban zajló események egyszerre történelmiek és rendkívül tragikusak.

Most azt halljuk, hogy száz meg száz ember sérült meg az elmúlt néhány óra során. Azért emelem ki ezt a szempontot, mert hasonlóságot látok a mai közel-keleti, észak-afrikai események és az 1989. évi európai események között. Pontosan ezért vagyok meglepett, megdöbbent és csalódott amiatt, hogy Európa jelenleg pontosan ugyanazokat a hibákat követi el, mint 1989-ben, és ezt szeretném nagyon egyértelművé tenni.

Elnök úr! Felfoghatatlan, hogy nekünk, az úgynevezett demokratikus kontinensnek még mindig nem sikerült fenntartás nélküli támogatásunkat felkínálnunk az utcára vonult tömegeknek – azoknak a tömegeknek, amelyek semmi mást nem kérnek, csak a támogatásunkat.

(Taps)

Hölgyeim és uraim! Nem hallottam, hogy Ashton bárónő az eddigiekben felajánlotta volna támogatásunkat, sem tegnap, sem pedig ma.

Ashton bárónő! Miért reagált Európa ilyen enerváltan? Hangsúlyozom, hogy egyáltalán alig reagáltunk. Ön reagált, aztán Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság szintén kibocsátott egy-egy közleményt, egymással történő konzultáció nélkül, mintha Európa nem is létezne. Azt kell mondanom, hogy az egyetlen kielégítő európai felszólalás az Unión kívül hangzott el, nevezetesen a török miniszterelnök, Erdogan úr részéről, aki közölte Mubarak úrral azt, hogy oda kell figyelnie népének követeléseire és ezért le kell mondania. Ez volt az egyetlen tisztességes európai szintű válasz.

(Taps)

Meggyőződésem, hogy az Ön mai felszólalása nagyon fontos az utcára vonult emberek számára, akik talán az életükért harcolnak. Meggyőződésem, hogy Európa elkövetett két hibát az elmúlt napok során.

Először: nem ismertük fel ennek a pillanatnak a történelmi jelentőségét, másodszor pedig, és ez még sokkal fontosabb, rosszul ítéltük meg a helyzetet. Attól féltünk – és ez váltotta ki ezt a rosszul megítélt közleményt –, hogy egy iszlamista rezsim veszi át a hatalmat a választások után. Nos, hadd mondjam el Önöknek, hogy én nem félek. Bízom Tunézia népében és Egyiptom népében.

(Taps)

Ők azok, akik demokráciát akarnak, és az a tény, hogy a koptok és a muzulmánok vállvetve vonulnak az utcákon, elegendő bizonyíték arra nézve, hogy mit akarnak, ez pedig a valóban nyílt demokrácia.

Elmondok egy második példát is annak szemléltetésére, miért nem szabad félnünk attól, hogy nyílt demokráciára szólítsunk fel ezekben az országokban. Valamennyien hallottak Mohammed Bouaziziról, arról az emberről, aki Tunéziában saját maga feláldozásával kirobbantotta a forradalmat. Ashton bárónő! Bouazizi úr koporsóján nem volt ott az iszlám zöld zászlaja. Tunézia vörös zászlajával terítették le, a most zajló forradalmak tehát nem iszlám forradalmak. Ellenkezőleg: ezek a szabadságért folytatott forradalmak.

(Taps)

Ezért most, amikor már csaknem egy hete ezrek gyülekeznek Kairóban, és most, amikor demonstrációk zajlanak Jordániában, Jemenben, Szíriában és Algériában, felszólítom Önt, Ashton bárónő, hogy változtassa meg az Európai Unió álláspontját. Azt szeretném, ha a mi nevünkben szólalna fel és egyértelműen elmondaná ma ebben a Parlamentben, hogy az Európai Unió 100%-ban ott áll Egyiptom népe és követeléseik mögött. Azt akarjuk, hogy Mubarak elnök végre figyeljen oda népére, és azáltal, hogy lemond, szabadítsa fel országát, hogy végre élvezhessék a demokráciát és a szabadságot. Ezt az üzenetet szeretném hallani abban a válaszban, amelyen Ön tenni szándékozik.

(Taps)

  Daniel Cohn-Bendit, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, Ashton bárónő! Ön nyugalomra szólított fel. De nevén kell neveznünk a gyereket! Ma Egyiptomban Mubarak úr csapatai zúdítottak terrort a térre, nem a demonstrálók! Tehát ne szólítson fel mindenkit nyugalomra. Mubarak urat kérje fel arra, hogy állítsa le a demonstrálók elleni támadásokat, mert ő teszi ezt, hogy aztán elmondhassa: „Helyreállítom a rendet ennek a káosznak a közepette”. Ezt a csapdát állította fel előttünk, és mi csak annyira vagyunk képesek, hogy mindkét oldalnak ezt mondjuk: „Csillapodjanak le”! Nem, hangsúlyozottan nem. El kell mondanunk Mubarak úrnak, hogy csillapodjon le, és a helyzet lecsillapításának az a legjobb módja, ha eltűnik, ha lemond. Akkor nyugalom lesz Kairóban.

Úgy látta, hogy azok az emberek, akik késsel a kezükben jelentek meg, Mubarak rendőrei voltak? Akik a zűrzavart okozták, azok szegény emberek voltak, akiket ma reggel buszokkal hoztak Egyiptom távoli területeiről. Ezt ki kell mondanunk, Ashton bárónő, és nem hunyhatunk szemet efölött. Van itt valami, ami nagyon meglepő ma a számomra Önnel kapcsolatban: ma Ön mindent ért, ami Tunéziában három hete történt, ami ott lezajlott. Amikor azonban az Európai Parlament három héttel ezelőtt felszólította Önt arra, hogy szakítsa félbe a Tunézia modernizálásáról folytatott tárgyalásokat a diktatúra miatt, akkor Ön azt mondta, hogy ez nem lehetséges. Most azonban lehetséges. Ön olyan ellenálló, aki az utolsó pillanatig harcol. Ez mindent megmagyaráz. Ezért kérdezek Öntől valamit, Ashton bárónő: kérem, mondja el nekünk, hogy Tunézia esetében Európa mibe fektette be a pénzét. Mondja el nekünk, mely cégek kaptak európai pénzt; mondja el nekünk, hogy Ben Ali úr és felesége társaságai közül melyeket támogatott európai pénzből. Elmondhatja nekünk. A Parlamentnek joga van ezt megtudni.

Másodszor, Ashton bárónő, mivel Ön azt mondja, hogy most támogatni fogja Tunézia népét, szerezném megkérni, hogy gondoskodjon valamiről: hogy esélyegyenlőség legyen a demokratizálódási folyamatban az átmenet során. Ha új választásokra kerül sor – amint Ön is tudja, a Tunéziai Alkotmányos Demokratikus Gyűlésnek (RCD) van pénze, de az ellenzéki pártoknak, amelyek éveken keresztül be voltak tiltva, nincs –, az Európai Uniónak ki kell vennie a részét a demokratikus méltányosság és az egyenlőség támogatásából. Egyiptom esetében, Ashton bárónő, ma egy valami világos: ha nem sikerül támogatnunk az egyiptomiakat a felszabadítási folyamatban, akkor a Közel-Kelet népei, az arab népek újból hátat fordítanak nekünk egy olyan időben, amikor rendkívüli helyzet van a kezünkben, olyan helyzet, amelyről Ön szintén nem tett említést, Verhofstadt úr: Gazában demonstrációt szerveztek az egyiptomiak támogatása érdekében, és a Hamasz betiltotta ezt a demonstrációt. Ez annak bizonyítéka, hogy a szabadság szele most a közel-keleti és az arab államokban regnáló teokráciák ellen is fúj, és nekünk kötelességünk, hogy segítsünk nekik. Éveken keresztül csak nyafogtunk, amikor csak a diktatúra és a teokrácia között lehetett választani. Nos, Insallah! Van egy harmadik lehetőség, mégpedig a szabadság, valamint a küzdelem a diktatúra és a teokrácia ellen, és nekünk, európaiaknak az a feladatunk, hogy támogassuk azokat, akik ezt a harcot vezetik.

(A felszólaló hozzájárul ahhoz, hogy az eljárási szabályzat 149. cikkének (8) bekezdésében meghatározott eljárással összhangban válaszoljon egy kék kártyás kérdésre)

  Niki Tzavela (EFD). – Elnök úr! A Verhofstadt úr és Cohn-Bendit úr iránti legmélyebb tisztelettel azt szeretném mondani a főképviselőnek, hogy rendkívül erős kifogásaim vannak az ellen, amit a két úriember elmondott. Ez az egész helyzet Iránra emlékeztet engem. Kérem, hogy nagyon óvatosan járjanak el Észak-Afrika kezelése során. A világnak ez a része nem Európa.

A kérdés a következő: emlékszik arra, hogy mi történt Iránban? Nem lát semmi hasonlóságot? Nem ért egyet azzal, hogy gondoskodnunk kell a rendezett átmenetről?

(Az elnök félbeszakítja a felszólalót)

  Daniel Cohn-Bendit (Verts/ALE). – (FR) Tzavela asszony! Nem merészkednék történelemleckét adni Önnek, mindazonáltal szeretnék rámutatni arra, hogy Iránban a Nyugat, az Egyesült Államok támogatta az iráni sah rendszerét, és hogy egészen az utolsó pillanatig, még a Baktiar-kormány alatt is, a rossz oldalon álltunk, és minden fegyvert megadtunk az iráni teokrácia győzelmének elősegítéséhez.

Pontosan erre szerettem volna Önnek rámutatni: ha nem támogatjuk azokat, akik a szabadságért harcolnak, akkor zsákutcába jutnak és a másik oldal győz. Pontosan ezt a leckét tanultuk meg Irán esetéből, Tzavela asszony. Azt a leckét, amelyet Irán esetéből megtanultunk, Gorbacsov úr így foglalta össze: „A történelem megbünteti azokat, akik túl későn érkeznek.”

Azt kérem, hogy Európa most az egyszer ne érkezzen későn ebbe a régióba.

(Taps)

  Charles Tannock, az ECR képviselőcsoport nevében. – Elnök úr! Franciaország természetesen támogatta Komeini ajatollahot és visszaküldte őt repülőgéppel Teheránba.

De egy más kérdés. Egyiptom köztársaság már 1956 óta, de Mubarak az országnak még csak a harmadik elnöke. Tunéziában Ben Ali csak a második vezető volt a függetlenség 53 évvel ezelőtt történt elnyerése óta. Ha a politikai tájkép ilyen kevés reményt ad a változásoknak, akkor elkerülhetetlenül kialakul a csalódottság érzése – amint ezt most láthatjuk a régión végigsöprő változások hurrikánjában.

Képviselőcsoportom, az ECR képviselőcsoport, valóban demokratikus és békés átmenetre szólít fel Egyiptomban. Ma azt láthatjuk, hogy aggasztóan eltolódnak az események az erőszak irányába. Nem igazán látható, hogy Mubarak hogyan játszhatna hiteles szerepet az átmenetben azon a lehetőségen kívül, hogy lemond.

Tunézia továbbra is erjedésben marad, és minél tovább tart ez a helyzet, annál nagyobb a veszélye annak, hogy az iszlamisták ragadják magukhoz a politikai kezdeményezést. Tunézia tekintélyelvű és korrupt volt ugyan, de alapjaiban véve világi és nyugatbarát volt; erről nem szabad megfeledkeznünk.

Valójában Egyiptomban is ugyanez a veszély fenyeget, ahol az iszlamista Muzulmán Testvériség a politikai vákuum kitöltésére törekszik, miközben mi most beszélünk. Az egyiptomi politika radikalizálódása katasztrofális lenne az ország és a szomszédos Izrael számára. De a Szuezi-csatorna működését is súlyosan befolyásolhatná.

Az EU tunéziai és egyiptomi diplomáciai erőfeszítéseinek teljes egészében a stabilitás és a rend biztosítására kell összpontosulniuk, és szembe kell szegülniük azokkal, akik el akarják terjeszteni az erőszakot és a félelmet, amint ezt ma láthatjuk. A liberális demokrácia felépítéséhez ezekben az országokban, ahol ennek nincsenek hagyományai, az EU-nak, az Egyesült Államoknak és Európa politikai agytrösztjeinknek jelentős erőforrásokat kell felsorakoztatniuk a mérsékelt demokratikus politikusok és az új pártok mögött, akiknek elkötelezetteknek kell lenniük a demokratikus pluralizmus, valamint a szabad és a tisztességes választások iránt, és a Muzulmán Testvériséggel ellentétben készen kell állniuk arra, hogy lemondjanak a hatalomról, ha vereséget szenvednek a szavazóurnáknál. Ez roppant nagy kihívás, és természetesen most a „berlini fal leomlása” történelmi pillanatának lehetünk a szemtanúi a muzulmán világban.

A demokráciának már vannak jó modelljei muzulmán többségű országokban, például Indonéziában, Törökországban és Bangladesben, amellyel Egyiptom és Tunézia vetélkedhet. Remélhetőleg a jövőben a muzulmán világban a választási lehetőség nem korlátozódik majd a világi zsarnokság és az iszlamista teokrácia közötti különbségre, hanem a tartós demokrácia is választható lesz.

(A felszólaló hozzájárul ahhoz, hogy az eljárási szabályzat 149. cikkének (8) bekezdésében meghatározott eljárással összhangban válaszoljon egy kék kártyás kérdésre)

  Marc Tarabella (S&D). – (FR) Elnök úr! Csak azért szeretnék most Tannock úrhoz fordulni, hogy elutasítsam az azokkal szemben tanúsított hozzáállását, akik ma demonstrálnak, és ezt arra is szeretném kiterjeszteni, amit Verhofstadt úr és Cohn-Bendit úr elmondott.

Ez népfelkelés, mert az emberek nyomorúságos szegénységnek vannak kitéve. Ezért azok a vezetők, akiket mi támogattunk, jóllehet egy bizonyos mértékű stabilitás biztosítása és az iszlamizmus veszélyének elkerülése érdekében tettük ezt, rémuralmat gyakorolnak és nyomorban tartják az embereket. Ezért azt szeretném kérdezni, egyetért-e azzal, hogy az embereknek joguk van felkelni, miután nyomorban tartják őket?

(Taps)

  Charles Tannock (ECR). – Elnök úr! Azt hiszem, teljesen egyértelművé tettem felszólalásomban, hogy nem akarok sem világi zsarnokságot, sem pedig iszlamista teokráciát a szomszédságunkban lévő egyetlen országban sem. Liberális demokrataként természetesen készen állok kiállni a szabad és tisztességes választásokért. Úgy gondolom, hogy a tunéziai és az egyiptomi gazdasági helyzet és a magas munkanélküliség súlyos problémát jelent, és minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk ennek kezelése érdekében. De itt most nem ez a kérdés. Hanem alapvetően az, hogy rendezett és békés átmenetre kerüljön sor ezekben az országokban, és ne omoljon össze a jogállamiság. Stabilitást, békét és természetesen demokráciát akarunk a szomszédságunkban.

  Elnök. – Hadd jegyezzem meg, Tannock úr, hogy a liberális demokratákra vonatkozó kedvező hivatkozásai már nagyon sok vidámságot szereztek nekünk ebben az ülésteremben. A későbbiekben lehetősége lesz arra, hogy ezt kifejtse.

(Nevetés)

  Marie-Christine Vergiat, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr! Nem kifejezetten akartam visszatérni a múltra, de hallok néhány meglepő felszólalást. Úgy gondolom, hogy a közelmúltban, az elmúlt néhány hónapban, gyakorlatilag mi voltunk az egyetlenek, a Zöldek/ az Európai Szabad Szövetség Képviselőcsoportja néhány európai parlamenti képviselőjével együtt, akik vitára szólítottunk fel a tunéziai helyzetről. Amint Cohn-Bendit úr helyesen megjegyezte, valóban van nagyon sok ellenálló, aki az utolsó pillanatig harcol. Nagyon sokat beszélhetnénk a múltról, de állásfoglalásunkban azt mondtuk és azt is gondoljuk, hogy először és elsősorban a jövőre kell összpontosítanunk.

Először is el kell kerülnünk, hogy bármilyen módon beavatkozzunk ezeknek az országoknak a belügyeibe. Nem nekünk, európaiaknak kell megmondanunk, milyen összetételű legyen a kormány ezekben az országokban. A tunéziai emberek önállóan léptek fel annak érdekében, hogy lerázzák magukról az ott regnáló diktatórikus rendszert. Meg kell engednünk, hogy kifejezzék önmagukat és támogatnunk kell őket a demokrácia felé vezető úton. Aki figyelemmel követi a tunéziai helyzetet, az tudja, hogy a múlt még nem halt meg és nincs eltemetve, és hogy vannak olyan emberek, akik a színfalak mögött mozgatják a szálakat és cselszövéseket folytatnak.

Az Egyiptomban jelenleg zajló erőszak is jól mutatja, hogy a helyzet nagyon nehéz. Tehát igen, erősen ítéljen el minden erőszakot, és ne annak mérséklésére szólítson fel, amint ezt Ön tette Tunézia esetében. A rendőri erőszak mindig elfogadhatatlan: elfogadhatatlan ma, mint ahogyan a múltban is elfogadhatatlan volt; elfogadhatatlan Tunéziában és Egyiptomban ugyanúgy, mint máshol. Kérdezzük meg a tunéziai hatóságokat és a tunéziai népet, mire számítanak, de bárminek az előírása nélkül.

Ön felvázolta a külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseit, de hozzátette – a jelek szerint anélkül, hogy erre bárki is felkérte volna –, hogy fokozni akarja a tunéziai piacra jutás lehetőségeit. Véleményem szerint ez erősen helytelen, mivel az Európai Unió eddig is bőkezűen nyújtott segítséget ezen a területen.

A jelek szerint ma mindenki ráébred Ben Ali úr rendszerének korrupt voltára. Igen, a tunéziai gazdasági liberalizáció nagyon előnyös volt a Ben Ali és a Trabelsi család számára, az Európai Unió segítségének köszönhetően. Igen, az Európai Uniónak szilárdnak kell lennie az emberi jogok mindennemű megsértésének tekintetében. Az Európai Unió hitelessége erősen csorbult ezekben az országokban. Igen, végül támogatnunk kell a demokratákat és el kell ítélnünk minden diktatúrát.

  Fiorello Provera, az EFD képviselőcsoport nevében. – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim! A régi rend változóban van a Maghreb-országokban, és ez a válság számos olyan problémát felvet, amelyet nem lesz könnyű megoldani.

Vannak kockázatok, és vannak reménységek. Lehetséges, hogy a világi tekintélyelvű rendszereket agresszív, destabilizáló hatású iszlám fundamentalista teokráciák váltják fel. Nem szabad megfeledkeznünk arról, ami Iránban történt: a demokratikus fejlődés nehezen haladhat kéz a kézben a forradalommal. Minden bizonnyal meg kell tanulnunk néhány leckét Irán esetéből.

Egy másik veszély az, hogy a gazdasági válság valószínűleg súlyosbodni fog ebben a térségben, amelynek még nagyobb munkanélküliség lesz a következménye a fiatalok körében és olyan sok bevándorló fog beáramlani, amellyel Európa már nem lesz képes megbirkózni.

Ezek az események annak jelei, hogy euro-mediterrán politikánk nem megfelelő és azt mutatják, hogy az eddigiekben végrehajtott együttműködési politika nem ér fel a fejlődés és a demokrácia feltételei létrehozásának feladatához. Ami történt, az nem tulajdonítható kizárólag a gazdasági válságnak, bármilyen súlyos is ez a válság, hanem a társadalmi stabilitás hiánya idézte elő, más szavakkal az emberek érdekeinek képviseletére szolgáló eszközök hiánya, ilyenek például a szakszervezetek, a szabad sajtó, a politikai pluralizmus, az önkéntes tevékenységek, a jogállamiság és a mindenkinek a számára biztosított esélyegyenlőség.

A szóban forgó régióhoz tartozó országok támogatását útjukon az európai politika középpontjába kell helyezni, a gazdasági és a kereskedelmi támogatással együtt. Így lehet valódi stabilitást teremteni: nem a tekintélyelvű rendszerek által létrehozott stabilitás, hanem a társadalmi konszenzusra, a részvételre és a demokratikus intézményekre épülő stabilitás révén.

  Nicole Sinclaire (NI). – Elnök úr! Most, amikor a holnapi tunéziai ad hoc delegációra készülök, amelyben nagy örömömre részt vehetek, elsősorban a tunéziai emberek jólétére és arra tudok gondolni, hogy valamennyiünknek tisztában kell lennünk azzal, mennyire fontos és miért, hogy tiszteletben tartsuk kulturális értékeiket és önazonosságukat, amikor segítünk nekik felépíteni egy új jövőt, amely a jogállamiságra és a demokratikus eszmékre épül.

Az emberek változásokra számítanak és segítséget remélnek, anélkül hogy dróton rángatnák őket. Nagyon örülök annak, hogy Cohn-Bendit úr továbbvezette azt a szempontot, amelyet ma reggel a delegációs bizottságban felvetettem pontosan azzal kapcsolatban, hogy mi történt az EU pénzével az elmúlt évek során. Az Európai Külügyi Szolgálat ott jelenlévő képviselője azt mondta, hogy reformokra fordították. Miféle reformokra? Ha voltak megfelelő reformok, az emberek nem kelnek fel úgy, ahogyan tették. Kaphatnánk valósághű válaszokat? Rá kell kényszerítenünk az átmeneti kormányt annak kivizsgálására, mi lett ezzel a pénzzel, és gondoskodnunk kell arról, hogy a jövőben minden uniós pénzt megfelelő módon használjanak fel.

  Ioannis Kasoulides (PPE). – Elnök úr! Az arab világ a partnerünk az Unió a Mediterrán Térségért nevű szervezetben. A velük ápolt kapcsolataink során mindig a plurális demokrácia, a sajtószabadság, a véleménynyilvánítási szabadság és a gyülekezési szabadság, az emberi jogok tiszteletben tartása, a független igazságszolgáltatás és a felelősségteljes kormányzás alapelveit követtük. De mindig ragaszkodtunk ahhoz, hogy ezeket az alapelveket belülről kell megvalósítani, nem kívülről kell rájuk kényszeríteni.

Tunézia népének belülről sikerült legyőznie az elnyomást, a rendőrállamot és a sanyargatásokat, és kivívta a szabadságot és a demokráciát. A tunéziai hatóságoknak tiszteletben kell tartaniuk az emberek akaratát és haladéktalanul meg kell kezdeniük a demokratizálódási folyamatot, hogy a Ben Ali és cimborái által elkövetett korrupciós esetek vagy elnyomások elszámoltathatóak legyenek.

Hasonló okok miatt az egyiptomi nép is szembeszegült a gyilkosságokkal, a letartóztatással, a könnygázzal és a golyókkal, és kenyeret, szabadságot, méltóságot és egyenjogúságot követel.

Vigyázat: a demokrácia nem választásokat jelent. Ennél sokkal, de sokkal többet jelent. Egyértelműen támogatjuk Egyiptom népét, és felszólítjuk a hatalmon lévő vezetőket arra, hogy figyeljenek oda népük bölcsességére, és reagálásukkal ne váljanak törekvéseik akadályává.

Európai tisztviselőink, a Tanács, valamint az alelnök-főképviselő számára mondom a következőket: kiábrándító Obama elnököt vagy Hillary Clintont hallgatni, amint nagy hangon beszélnek, és mint mindig, most is másodhegedűsként bánnak Önökkel és szinte egyáltalán nem számon kérhetők.

  Véronique De Keyser (S&D). – (FR) Elnök úr! Valóban vannak olyan alkalmak, amikor az embernek tudnia kell, melyik oldalra álljon. Ezt nagyon sokszor elmondták nekem az Európai Unióban. Ma ez a választás meglehetősen egyértelmű: amint munkatársaim is elmondták, a szabadság, az emberek hangja mellé kell állnunk.

Miközben én most itt beszélek, a kairói múzeum lángokban áll, harcok robbannak ki az utcákon, és meggyőződésem, hogy legalábbis Egyiptom esetében nem voltunk eléggé egyértelműek. Mubarak elnöknek mennie kell, ezt egyértelművé kell tennünk. Mubarak elnök, mert ma még az – és én tisztelem hosszú küzdelmét – nem alkalmas a politikai átmenet levezetésére; őrültség ezt kérni tőle és hagyni, hogy Mubarak klánja ma agresszív módon szembeszegüljön az ElBaradei-klánnal Kairó utcáin. Vállalnunk kell felelősségünket ebben az ügyben.

Azt is szeretném elmondani Önöknek, hogy az elmúlt néhány nap és éjszaka során folyamatosan az általunk elkövetett hibákon gondolkodtam. Elkövettünk egy látványos hibát: korrupt rezsimeket támogattunk a stabilitás nevében, és nem gondoltunk a társadalmi igazságosságra vagy az emberek szabadságvágyára.

(Taps)

Ez hiba volt, amelyet orvosolnunk kell, és most van itt ennek ideje.

A második hiba, félek kimondani, hölgyeim és uraim, de az, hogy nem értettük meg a politikai iszlám világát. Nem azt mondtam, hogy „nem fogadtuk el a politikai iszlám világot”! Különbség van a terroristák, a fundamentalisták és a Muzulmán Testvériség egyes tagjai között. Észre kell vennünk ezeket a különbözőségeket ahhoz, hogy párbeszédet kezdhessünk velük, hogy félreállíthassuk azokat, akiket nem akarunk, de most kiköveztük az utat ezek előtt a fundamentalisták előtt. Kiköveztük az utat egyes terroristák előtt!

Ideje felülvizsgálnunk ezeket az álláspontokat, és végül ragaszkodnunk kell ezeknek az országoknak – Tunézia, Egyiptom és így tovább – múltbeli eredményeihez. Itt most az országok világi struktúráiról és a nők jogairól beszélek, amelyekből sok volt ezekben az országokban. A Sharia jogtól független világi struktúrákról és alkotmányokról beszélek. A demokráciát egymástól rendkívüli mértékben eltérő pártok is felépíthetik. Ne öntsük ki a gyereket a fürdővízzel együtt! Tartsunk ki a világi állam, valamint a különféle vallások, hiedelmek és a politikai sokféleség eszméi mellett!

(Taps)

  Edward McMillan-Scott (ALDE). – Elnök úr! Úgy gondolom, hogy a jelenlegi egyiptomi helyzet nagyon sürgős. 2005-ben én voltam az elnöke egy kisebb megfigyelő missziónak az ott megrendezett választásokon. Arra kértek minket, hogy menjünk el az első fordulóra, aztán a második fordulóra is, de az első forduló annyira kaotikus és olyan lehetetlenül rosszul megszervezett, annyira korrupt volt, hogy úgy döntöttünk, nem megyünk vissza a második fordulóra.

Egyiptomban már vagy 30 éve egy diktátor – Mubarak személyében – abszolút hatalmat tulajdonít magának egy különösen brutális, zsarnoki és önkényes uralommal, és miközben valamennyien felismerjük az egyiptomi utcákon zajló forradalom rendkívüli jelentőségét, Mubarak reakciói alapján egy olyan embert látunk benne, aki érzi maga mögött a támogatást, nemcsak Egyiptomból, hanem más országokból is.

Most azt is látjuk, hogy az Európai Uniónak nincs hatodik flottája. Mi csak erkölcsi erőt tudunk kivetíteni, így amikor Ashton bárónő a vita kezdetén nagyon lágyan felszólalt, sajnálatos módon nem tartott a kezében egy hatalmas botot. Tehát valóban lágyan kell beszélnünk, de egységes hangon kell megszólalnunk, és szerintem pillanatnyilag Európának az a problémája, hogy nem egységes hangon szólal meg Cathy Ashton és más vezetők szintjén.

Erre korábban történt már hivatkozás – Nagy-Britannia, Franciaország és Németország miniszterelnöke külön nyilatkozatot adott ki. Beszéljünk együttesen. Tegyük teljesen egyértelművé, mi az álláspontunk – a demokrácia és az emberi jogok támogatása területén, nemcsak Európában, hanem az egész világon, és most különösen a földközi-tengeri térségben.

  Franziska Katharina Brantner (Verts/ALE). – (DE) Elnök úr, Ashton bárónő! Szeretném megismételni azt a felszólítást, hogy biztosítsák számunkra azoknak a személyeknek a hiánytalan felsorolását, akik az uniós pénzeszközökből részesülnek ezekben az országokban. Alapos okunk van félni attól, hogy Ben Ali klánja és vállalkozásai is profitáltak az uniós pénzből.

Meggyőződésem, hogy felül kell vizsgálnunk az ebben a régióban végzett munkánkat. Tisztáznunk kell, milyen módon használják fel a pénzünket és egyértelmű irányváltásra van szükség. Ehhez az egyértelmű irányváltáshoz Tunéziában mindenekelőtt új küldöttségvezetőre van szükség. Szeretném felolvasni Önöknek, mit írt ma nekünk e-mail-ben:

– (FR) Európa tunéziai stratégiáját nem kell felülvizsgálnunk. Nagyobb választási szabadságunk lesz a tárgyalópartnerek és a partnerek kiválasztása területén, de a beavatkozás ágazatai és az országgal kötött megállapodásaink ma még relevánsabbnak bizonyulnak.

– Hihetetlennek tartom, hogy a küldöttség vezetője azt írja, hogy nem kell felülvizsgálnunk Tunéziával kapcsolatos politikáinkat. Felszólítom Önt arra, hogy vállalja magára a küldöttségvezető leváltásának felelősségét.

Szeretnék még egy szempontot hozzátenni ahhoz, amit De Keyser asszony említett; szerintem annak is eljött az ideje, hogy támogassa a változást akaró nőket. Például rendezhetnének egy nagy konferenciát az Ön támogatásával, ahol Ön támogathatná a változást akaró nőket, rávilágíthatna szerepkörükre és támogathatná őket, hogy megerősítse és kihangsúlyozza a kérdéses országokban zajló laikus és világi folyamatokat. Igazi feminista feladat lenne ez az Ön számára.

(Taps)

  Mirosław Piotrowski (ECR). – (PL) Elnök úr! A politikai hatalmakat szerte a világon megragadták a Tunéziában és különösen a stratégiailag fontos Egyiptomban zajló tömeges tiltakozások. Többféle forgatókönyv is lehetséges: a demokráciapárti erők általi békés hatalomátvételtől kezdve a gazdasági káoszon és fegyveres konfliktus kitörésén keresztül még a nukleáris fegyverek bevetését sem lehet kizárni.

A helyzet állandó mozgásban van, és nehéz előrejelzéseket készíteni. Az arab társadalmaknak, amelyeket éveken keresztül megfosztottak olyan alapvető jogaiktól mint a szólásszabadság vagy a szabad választásokon történő részvétel joga, eltökélt szándéka, hogy bármi áron, de hatalomváltást idéznek elő. Az Európai Parlamentnek közös álláspontra kell jutnia és lépéseket kell tennie annak érdekében, nehogy az egész régió destabilizálódjon. Nem szabad megfeledkeznünk arról az állásfoglalásról, amelyet a közelmúltban elfogadtunk ebben a Parlamentben a keresztények üldözéséről, amelyben Egyiptomot is megemlítettük. Kézzelfoghatóbb intézkedéseket kell mérlegelnünk, és megfigyelő missziót kell küldenünk Egyiptomba.

  Willy Meyer (GUE/NGL). – (ES) Elnök úr, Ashton bárónő! Az Európai Uniónak át kell dolgoznia szomszédságpolitikáját, mivel egyértelmű, hogy azt a benyomást keltjük, hogy jobban érdekel minket a szabadkereskedelmi megállapodások megkötése, mint az emberek helyzetének és emberi jogaiknak az alakulása. Nem az Európai Unió Ben Ali vagy Mubarak rendszerével kapcsolatos mai álláspontjával van probléma, Ashton bárónő, hanem az Európai Unió tegnapelőtt elfogadott álláspontjával van probléma, amely az emberek által az utcákon követelt változások legcsekélyebb támogatását sem mutatja.

Ez az a probléma, amelyet az Európai Uniónak meg kell oldania: hogy nem támogatjuk az emberek által követelt változásokat, nemcsak Tunéziában, hanem Marokkóban, Egyiptomban, Jordániában és Jemenben sem; nagyon sok ember követelését, akik nem tudják tovább elviselni az egyeduralmat vagy a legszegényebbeket sújtó válságot. Ezt az átdolgozást kell az Európai Uniónak végrehajtania; ezt kell a körülmények előterébe állítanunk szomszédságpolitikánk irányának megváltoztatásán keresztül.

  Bastiaan Belder (EFD). – (NL) Elnök úr! Nem meglepő, hogy a tunéziai és egyiptomi izgalmas politikai fejleményeket szorosan figyelemmel követik az Iráni Iszlám Köztársaságban. Mind az iráni kormány, mind az ellenzék támogatja az utca emberének hangját. Igazán érdekes, hogy mindkét oldal hangsúlyozza ennek az arab népfelkelésnek az érdemeit. Az iráni rendszer üdvözli annak a forradalmi hullám megérkezését, amely 1979-ben az ő országából indult ki, és amelyről azt feltételezik, hogy most az egész arab világon végigsöpör, míg az iráni ellenzék önmagát tekinti a tuniszi és a kairói tömeges tiltakozások felbujtójának.

Miközben a közel-keleti pragmatikus arab tábor a fenyegető összeomláshoz közeledik, az iráni vezetésnek több oka van az optimizmusra, mint az ellenzéknek. Az Európai Unió nem hunyhat szemet e fölött a fenyegetés fölött. Az arab világ radikalizálódása határozottan összeegyeztethetetlen a méltóságteljes élettel, és a tunéziai és az egyiptomi tiltakozók jogosan mondják, hogy vágynak erre. Az Iráni Iszlám Köztársaságot semmiképpen sem modellnek, inkább figyelmeztető történetnek kell tekinteni.

  Philip Claeys (NI). – (NL) Elnök úr! Ami most a Tunéziához és Egyiptomhoz hasonló országokban történik, az rendkívül fontos fejlemény. Az emberek felkelnek az erőszakos despoták ellen, és ez kívánatos fejlemény.

A nagy kérdés természetesen az, hogy mi követi majd ezeknek az eseményeknek a hullámát. Az iszlám világ demokratizálódásában van valami paradox jelenség, mert ott a nagyobb demokrácia gyakran több iszlamizmushoz vezet, ami viszont kevesebb demokráciát eredményez. Nyilvánvaló, hogy nekünk innen, Európából támogatnunk kell a demokratizálódási folyamatot. Ezt a támogatást azonban a valóban demokratikus erők számára kell biztosítanunk, és soha nem szabad tudatosan támogatnunk a Muzulmán Testvériséghez hasonló szervezeteket az egyiptomi teokratikus diktatúra létrehozásában az uniós támogatás megadásával. Ellenkező esetben ugyanolyan helyzetbe kerülünk, mint amit most Irán és az egész régióban játszott szerepe esetében láthatunk.

Legyünk tehát körültekintőek partnereink megválasztása során. Elvégre Ben Ali és pártja még néhány héttel ezelőtt is a Szocialista Internacionálé tagja volt. Most azonban, amikor más szelek fújnak, egyik napról a másikra kizárták őket. Nos, hölgyeim és uraim, a jövőben legyünk körültekintőek, és gondosan válasszuk meg partnereinket és ne könnyítsük meg az iszlamisták helyzetét.

  Hans-Gert Pöttering (PPE). – (DE) Elnök úr, Ashton bárónő, hölgyeim és uraim! Az arab világban zajló eseményekre adott válaszunknak a humanitásról alkotott felfogásunkra kell épülnie. Minden emberi lénynek, legyen akár muzulmán, zsidó, keresztény vagy vallástalan, ugyanolyan értékkel kell bírnia és ugyanannyi joga van arra, hogy méltóságteljes életet éljen. Ha ez így van, akkor ez azt is jelenti, hogy az arab országokban élő embereknek joguk van szabadságban, demokráciában élni, olyan módon, ami tiszteletben tartja az emberi méltóságot.

Ezért ma kötelességünk, felelősségünk és fontos feladatunk a jövőre nézve azt mondani az arab világ népeinek, akik békésen kiállnak a szabadságért és a demokráciáért, hogy szolidaritást vállalva mellettük állunk. Kifejezzük szolidaritásunkat az arab világ békés muzulmánjaival.

(Taps)

Korábban elkövettük azt a hibát, hogy szemet hunytunk a totalitárius kommunizmus kapcsán, mert azt mondtuk, hogy stabilitásra van szükség. Ma nem szabad még egyszer elkövetnünk ugyanezt a hibát, mert a stabilitás a szabadságot és a demokráciát is felöleli, és ezt nekünk támogatnunk kell.

Ha igaz az, amit most hallunk – korábban nem tudtam arról, hogy lövések dördültek el Kairóban, és korábban a hadsereg Tunéziában és Egyiptomban egyaránt visszafogottan viselkedett –, hogy a hadsereg erőszakosan lép fel, akkor ez a helyzet csak rövid ideig tarthat. Európában is voltak felkelések: 1953-ban Kelet-Németországban, 1956-ban Magyarországon, 1968-ban Csehszlovákiában, majd következett a Szolidaritás mozgalom fellépése.

A szabadság végül diadalmaskodni fog, és ezért mindenkinek, aki ma erőszakot alkalmaz, ezt kell mondanunk: elég a lövöldözésből, és szabad választások útján adják meg az embereknek a szabadságot. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk ennek támogatása érdekében, szóval és tettel, ebben a Parlamentben is.

  Hannes Swoboda (S&D). – (DE) Elnök úr, Ashton bárónő! Egyesek azt mondják, hogy a történelemből nincs mit megtanulnunk. Ennek ellenére azonban legalább meg kell ezt próbálnunk. Ami az Iránnal kapcsolatos kellemetlen kérdéseket illeti – Cohn-Bendit úr már válaszolt ezekre –, újból szeretném megemlíteni, mi történt akkoriban Iránban. Egy szennyes rezsimet támogattunk. Többé-kevésbé eltűrtük a titkosrendőrséget, amely abban az időben az emberek ellen dolgozott és megkínzott embereket. Az Egyesült Államok, az Egyesült Királysággal együtt megbuktatta Mohammad Mossadegh elnök hatalmát, aki békés forradalmat akart.

Sikerült némi előrelépést elérnünk e tekintetben, de még mindig nem jutottunk elég messzire. Meggyőződésem, hogy teljesen egyértelműen ki kell mondanunk – és e tekintetben egyetértek képviselőtársammal, aki ezt már megemlítette –, hogy az emberek oldalára kell állnunk, akik kirobbantották és kiterjesztették ezt a forradalmat, és ezek nem az iszlamisták voltak. Örüljünk annak a nagy lehetőségnek, amelyet az a tény kínált fel nekünk, hogy a forradalmat nem az iszlamisták indították el, hanem az utca emberei, hétköznapi polgárok, akik elégedetlenek voltak a társadalmi igazságtalanság, a gazdasági helyzet és a demokrácia hiánya miatt. Ez történt ebben az esetben.

Ashton bárónő, hölgyeim és uraim! Vizsgáljuk meg magunkat önkritikus szemmel, mert szomszédsági stratégiánk egy része ennek eredményeként összeomlott. Ezenkívül szomszédsági stratégiánk egy része arra épült, hogy a kérdéses országokban stabilitás van. Békére van szükségünk a Közel-Keleten. Arra számítottunk, hogy a közel-keleti béke diktatúrákra és diktátorokra fog épülni, de ez se nem lehetséges, és nem is elfogadható.

Ezért egyértelműen kell beszélnünk és megfogalmaznunk véleményünket. A közel-keleti béke csak akkor lesz tartós, ha demokráciára, és nem diktatúrára épül. Ezért, Ashton bárónő, hangosan és érthetően kell megfogalmaznunk véleményünket. Tudom, hogy Ön a tapintatos megközelítési módjáról ismert, de e tekintetben egyetértek képviselőtársaimmal, akik szerint hangosan és érthetően kell beszélnünk. Olyan hangosan kell beszélnie, hogy ezzel szóra bírja külügyminisztereinket, néha talán annyira hangosan, hogy ne Hillary Clinton, hanem Catherine Ashton hangját halljuk. Erre számít ez a Parlament. Tekintse az Önbe vetett bizalmunk bizonyítékának, hogy elvárjuk Öntől, hogy nagyon egyértelműen mondja azt, amit mond.

  Metin Kazak (ALDE). – (BG) Elnök úr! A tunéziai és az egyiptomi tiltakozások, amelyeket az ifjúsági munkanélküliség emelkedése, a brutális rendőrségi módszerek, a korrupció és a tekintélyelvűség, valamint az emberi jogok, a szólásszabadság és a demokratikus alapelvek semmibevétele miatti harag és türelmetlenség váltott ki, olyan kihívások, amelyekkel más arab országoknak is szembe kell nézniük, amelyek már akarják a változást.

A tunéziai események megdöbbentő hasonlóságot mutatnak a kelet-európai szovjet blokk leomlását kiváltó eseményekkel, pedig Tunéziát a stabilitás és a gazdasági biztonság menedékének tekintették. Ezek az események alkotják azt a szikrát, amely hírül adja a stabilitás hamis arab modelljének bukását és kiváltja a demokratikus változásokat ebben a régióban.

A követelések egyértelműek, és a tunéziai és egyiptomi emberek nem hajlandók félmegoldásokat elfogadni. A demokratikus átalakulás sok előfeltétele már tért hódít, ilyen például egy aktív, jól szervezett civil társadalom, a szabad sajtó, az elismert ellenzéki személyiségek és a meglévő politikai pártok. Ám teljesen át kell dolgoznunk jelenlegi külpolitikánkat, Ashton bárónő!

Az Európai Uniónak stratégiai döntést kell hoznia, és meg kell találnia az egyensúlyt politikai és gazdasági érdekei, valamint a minket egyesítő demokratikus értékek között. Európának demonstrálnia kell, hogy szilárdan kiáll a demokrácia mögött, és nem egyszerűen a régió stabilitását támogatja. Ennek az az oka, hogy amikor a változások bekövetkeznek, az emberek emlékeznek arra, hogy ki állt az ő oldalukon és ki tartotta fenn a már fenntarthatatlan helyzetet.

  Heidi Hautala (Verts/ALE). – Elnök úr! Az arab világ 60 évvel ezelőtti forradalma az európai gyarmati rend végét jelentette. Az arab világ második forradalma most zajlik a szemünk előtt. Ez az a pillanat, amikor az Európai Uniónak el kell döntenie, hogy a történelem jó vagy rossz oldalára áll-e.

A feladat a független civil társadalom működésének elősegítése az arab világban. Felül kell vizsgálnunk uniós költségvetésünket Tunézia sürgős szükségleteinek kielégítésére, amely megszenvedte a 23 évig tartó önkényuralmat.

A tunéziai emberek többsége nem bízik ebben az ideiglenes, senki által meg nem választott kormányban. Az igazság folyamata már kezdődik Tunéziában, de magában az Európai Unióban is szükség van az igazság folyamatára, annyira erősen elhanyagolta az elmúlt évek során az arab világban az emberi jogokat és a demokratikus értékeket. Valóban eljött az emberi jogok ideje.

  Ivo Strejček (ECR). – Elnök úr! Nem osztom azt a véleményt, hogy az Egyiptomban jelenleg zajló felkelés alapvető hajtóereje az európai stílusú demokrácia utáni vágy lenne. Én a jelenlegi zavargásokat és káoszt a változásért folytatott forradalomnak tekintem, amelyet a jobb életre való törekvés motivál.

De a kritikus kérdést számunkra, európaiak számára az a fenyegetés jelenti, hogy a radikális iszlamisták visszaélhetnek ezzel a drámai helyzettel. Ha ennyire drámai politikai változás következne be, Európa, de Amerika is elveszítene egy mérsékelt arab szövetségest, és az egyiptomi békeszerződés veszélybe kerülne. Egyiptom gyorsan és egyszerűen egy Európával, Izraellel és Amerikával ellenséges és a Hamaszhoz közel álló rendszerré változhatna. Az EU álláspontjának szilárdan ki kell állnia azoknak az oldalán, akik szabadságért küzdenek, és akik állhatatosan támogatják a szabad választásokat.

  Takis Hadjigeorgiou (GUE/NGL). – (EL) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Nyilvánvaló, hogy a Parlament túlnyomó többsége támogatja az egyiptomi felkelést és ez természetesen nagyon helyes, bár van néhány kivétel, amint ezt éppen az előbb hallhattuk. Én azonban úgy gondolom, és egyet kell érteniük velem, hogy a politika azt jelenti, hogy azonnal és kellő időben cselekszünk és meggyőződésem, hogy valamennyiünknek el kell fogadnunk, hogy az elmúlt évtizedek során nem láttuk, mi történik Egyiptomban.

Hol voltunk mi valamennyien, amikor az Egyesült Államokból sok milliárd dollárt irányítottak Egyiptomba ennek a rendszernek a támogatására? A jóléthez, az egészséghez és az oktatáshoz fűződő jogaikért protestáló egyiptomi emberekkel vagyunk. Ezért a Parlamentnek fenn kell tartania egyhangú támogatását. Meg kell említenem, hogy továbbra is gondolnunk kell a palesztinokra ennek a folyamatnak a során, hogy a palesztin nép ne váljon áldozattá. Közülünk azok, akik itt Ciprust, Egyiptom egyik szomszédját képviseljük, rendkívül szoros figyelemmel követjük az eseményeket, és megismétlem, hogy támogatjuk az egyiptomi emberek jogait ebben a felkelésben.

  Lorenzo Fontana (EFD). – (IT) Elnök úr, Ashton bárónő, hölgyeim és uraim! Amint ezt sokan elmondták, természetesen kívánatos, hogy a demokrácia megvesse a lábát Észak-Afrikában, mint ahogyan mi is demokráciában élünk itt, Európában.

Vannak azonban kockázatok is, amelyekkel szembe kell néznünk. Valamennyien emlékszünk a kopt keresztények elleni támadásra, amelyre karácsonykor került sor pontosan itt, Egyiptomban. Attól félünk, Ashton bárónő, hogy egy napon arra ébredünk, hogy iszlám diktatúra uralkodik Észak-Afrikában.

Ebből a szempontból létfontosságú, hogy Európa résen legyen, nehogy olyan helyzetbe kerüljünk, amelyben ellenséges országok vannak Észak-Afrikában, amelyek – és erről nem szabad megfeledkeznünk – sok európai kereskedelmi kapcsolattal rendelkeznek. Nem kétséges, hogy a jelenlegi gazdasági válságban gazdaságaink rosszul reagálnának erre a destabilizáló hatásra. Azt is szem előtt kell tartanunk, hogy ez a destabilizáció minden bizonnyal a bevándorlásban is éreztetné a hatását, különös tekintettel a dél-európai országokra.

Ezért felszólítom a Bizottságot és a főképviselőt, hogy legyenek nagyon éberek ezekben a kérdésekben.

  Barry Madlener (NI). – (NL) Elnök úr, Ashton bárónő! Ne legyenek már ennyire naivak! Guy Verhofstadt úr! Ön se legyen ennyire naiv! Elvégre a Muzulmán Testvériség a shariát akarja, a sharia pedig nem demokrácia.

A legfontosabb ellenzéki párt, a Muzulmán Testvériség háborút akar Izraellel. Ashton bárónő! Erről Ön egyetlen egy szót sem szólt. Ön itt úgy tesz, mintha naiv lenne, amikor Egyiptom jobb jövőjére szólít fel, ugyanakkor nem hajlandó elismerni az iszlám által képviselt veszélyeket. Mert az iszlám és a demokrácia együtt nem létezhet.

Szeretném ezt hangosan és érthetően közölni Önnel, mert én nem akarom azt látni, hogy egy naiv Ashton asszony téves üzenettel elmegy Egyiptomba. Ashton asszony! Legyen résen azokkal a veszélyekkel szemben, amelyek Egyiptomra és ránk várakoznak, és közölje azokat. Figyelmeztesse az egyiptomiakat arra, hogy a sharia katasztrófát jelent, katasztrófát valamennyiünkre nézve.

(A felszólaló hozzájárul ahhoz, hogy az eljárási szabályzat 149. cikkének (8) bekezdésében meghatározott eljárással összhangban válaszoljon egy kék kártyás kérdésre.)

  Nirj Deva (ECR). – Elnök úr! A következő kérdést szerettem volna feltenni tisztelt képviselőtársamnak: hogyan virágozhat a demokrácia olyan társadalmakban, ahol hiányoznak a demokratikus hagyományok intézményei és előzményei?

A demokrácia nem képes csak úgy előugrani egy terméketlen talajból. Folyamatosan demokratikus államok létrehozásáról beszélünk, de semmit sem teszünk azoknak a demokratikus intézményeknek a létrehozásáért, amelyeken a demokrácia kivirágozhat.

  Barry Madlener (NI). – (NL) Elnök úr! Egyet kell értenem Deva úrral. Magától értetődik, hogy a demokrácia nem fog egy pillanat alatt előugrani, de nem látok más alternatívát Egyiptom számára. Valójában senkit sem tudnék kiválasztani Egyiptomban, aki képes lenne átvenni a vezetést. Elvégre az egyiptomiaknak kell kiválasztaniuk a saját vezetőiket!

Mi csak annyit tehetünk, hogy felszólítjuk az egyiptomiakat arra, hogy ne a Muzulmán Testvériséget válasszák, hanem világi vezetőket.

  Mario Mauro (PPE). – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Ashton bárónő! Lehetséges, hogy kemény voltam Önnel szemben a múltban, de el kell ismernem, hogy ez az ügy nagyon megnehezíthette az Ön életét, ezért remélem, hogy amit most el kell mondanom, azzal segíthetek Önnek.

Először is szeretném nagyon egyértelműen leszögezni, hogy az államnak az a feladata, hogy megvédje polgárait, nem pedig az, hogy keresztülgázoljon rajtuk. Ha egy kormány keresztülgázol az embereken, ahelyett hogy megvédené őket, akkor attól kezdve nem kormány, hanem rezsim. Ez történt Tunéziában és Egyiptomban, mert azok a politikai helyzetek, amelyek a függetlenség elnyerésének mélységes idealizmusából indultak ki, sok éven keresztül rezsimként működtek. Kötelességünk megvédeni a szabadságot és a demokráciát azoknak a szívében, akik ma azt az utcákon védik.

A második tárgy, amit szeretnék megemlíteni, ránk, az Európai Unióra vonatkozik. Be kell ismernünk, hogy nincs politikai stratégiánk az euro-mediterrán régióra nézve, ami annak beismerését jelenti, hogy a barcelonai folyamat és az Unió a Mediterrán Térségért csődöt mondott. Ez csak színlelés: ezek csak politikai játékok, amelyeknek nincs semmi céljuk és semmit sem értek el. Határozottan kell fellépnünk ezekben a kérdésekben. El kell kezdenünk ennek a stratégiának a kidolgozását: meg kell terveznünk és teljesen végre kell hajtanunk, amint ezt Kelet-Európa és a Balkán esetében is tettük, bár rá kellett erre őket kényszeríteni. Ha nem rendelkezünk ezzel a stratégiával, akkor teljesen mindegy, hogy képesek vagyunk-e egységes hangon megszólalni, vagy sem, mert szavaink semmitmondóak lesznek.

  Pier Antonio Panzeri (S&D). – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Ashton bárónő! Az a benyomásom, hogy Ön még nincs kellő mértékben tisztában azzal, hogy mi folyik a földközi-tengeri térségben. Azt kell mondanom, hogy az uniós intézmények lassúsága, ahogyan a földközi-tengeri térség kérdését kezeli, kizárólag azzal magyarázható, hogy nincsenek tisztában a helyzettel, és hogy nem képesek érzékelni a folyamatban lévő változásokat.

Egy olyan politikai és történelmi korszak végéhez érkeztünk, amelyben Európa déllel kapcsolatos politikája zavaros és kontraproduktív volt. A gazdasági válság, a bevándorlással kapcsolatos nehézségek, valamint az uralkodó osztályok közötti váltás hiánya robbanásveszélyes elegyet hozott létre, amely most Tunéziát és Egyiptomot érinti, de valószínűleg más országokra is át fog terjedni.

Néhány képviselőtársamhoz fordulva azt szeretném mondani, hogy nem fogjuk megúszni azzal a gondolkodásmóddal, hogy csak annyit kell tennünk, hogy egyszerűen támogatjuk a jelenleg zajló demonstrációkat. Európának nagyobb politikai érettséget kell tanúsítania. Ennek érdekében át kell hangolnunk Európa politikai antennáját. Európa külpolitikájának ki kell lépnie félig titkolózó módszeréből és át kell vennie a vezető szerepet a nemzetközi porondon a jelenleg zajló demokratikus átalakulási folyamatok támogatása szempontjából.

Különösen szükségünk van egyértelmű politikára számos területen: új partnerségi és szomszédságpolitika, és új biztonságpolitika a földközi-tengeri régióra nézve; nagyobb hajlandóság az egész Európa részéről a földközi-tengeri kérdések kezelésére; és a közös fellépés politikája, hogy Európa más szereplőkkel, például az Egyesült Államokkal és Törökországgal együtt felléphessen a régióban.

Alapvető irányváltásra van szükségünk, és ehhez tekintélyes mértékű alázatra van szükség a Bizottság részéről, mert újból meg kell nyitni a vitát a földközi-tengeri térséggel kapcsolatos politikáról, és az Uniónak újból meg kell vizsgálnia az Unió a Mediterrán Térségért helyzetét, és közben gondoskodnia kell arról, hogy Európa szerepet kapjon ebben. Ez kritikus jelentőségű Európa számára, és ezzel teljes mértékben tisztában kell lennünk.

ELNÖKÖL: Diana WALLIS
alelnök

  Marielle De Sarnez (ALDE). – (FR) Elnök asszony! A világ eltolódik és változik, és ez sehol máshol nem igazabb, mint az arab világban, ahol – hadd emlékeztessem erre Önöket – a lakosság 40%-a a szegénységi küszöb alatt él és az ifjúság körében mért munkanélküliség is ott a legmagasabb.

Az arab emberek fejlődést és demokráciát szeretnének, és mivel ez a kettő egymástól elválaszthatatlan, Tunéziában és Egyiptomban egyaránt ezek az emberek a saját kezükbe vették a sorsuk irányítását azért, hogy elindítsák az őket megillető változásokat. Ezenkívül az összes provokáció ellenére – amit ma újból láthattunk Kairóban – és az összes nehézség ellenére senki és semmi nem képes megállítani ezt a mozgalmat.

Tunézia esetében tegnap, Egyiptom esetében pedig ma egyetlen hangot hallottunk, az Egyesült Államok hangját, amely eltökélten odaállt a demokraták mellé. Hiszek Európában, de azt is hiszem, hogy Európa értelmetlen, hacsak ő is nem áll oda eltökélten a demokraták mellé minden egyes alkalommal. Az volt az álmom, hogy Európa megragadja ezt a lehetőséget; nagyon örültem volna, ha így történik. De nem így történt. Ez nemcsak az Ön által betöltött szerepkörnek tulajdonítható, hanem az Európa vezetői által tanúsított túlzott óvatosságnak is, akik túlságosan gyakran inkább csendben maradnak ahelyett, hogy cselekednének.

Több mint 20 évvel a Fal leomlása után most újból történelmi változásoknak lehetünk a szemtanúi. Arra ösztönzöm Önt, hogy ragadja meg ezt a helyzetet és ne szalassza el a világtörténelem alakításának ezt a lehetőségét!

  Derk Jan Eppink (ECR). – Elnök asszony! Valójában már minden elhangzott, amit el akartam mondani, ezért a főképviselőhöz intézett egyetlen kérdésre korlátozom magam.

Ma Blair úr, a volt brit miniszterelnök, akit Ön is valószínűleg ismer, nagyon megdicsérte Hoszni Mubarak egyiptomi elnököt. A CNN ma ezt mondta: „Mubarak rendkívül bátor és jobbító erő”. Blair az elsietett egyiptomi választásoktól is óvott.

Blair úr jelenleg az izraeli-palesztin békefolyamat megbízottja, ezt az Európai Unió támogatja. Ön mit gondol Tony Blair nyilatkozatairól?

  Gerard Batten (EFD). – Elnök asszony! Az Egyiptomra és Észak-Afrikára leselkedő nagy veszély természetesen az, hogy kormányaik megdöntése nem egy nyugati stílusú liberális demokráciát fog bevezetni, hanem az iszlám fundamentalisták uralmát és egy új sötét kort fog elhozni, amint ezt Iránban láthattuk.

Ennek ellenére származhat bizonyos mértékű elégedettség abból a kilátásból, hogy az elnyomott emberek megdöntik antidemokratikus és nem a képviseletre épülő kormányukat. Minden kormány, még a zsarnokok is végeredményben az általuk irányított emberek beleegyezéséből vezetik le hatalmukat. És bármilyen hosszan és bármilyen erősen elnyomják is az embereket, de mindig fennáll annak lehetősége, hogy fellázadnak.

Van ezzel egy párhuzam itt, Nagy-Britanniában, ahol az egymást követő, a teljes politikai palettát képviselő kormányok következetesen elárulták országunkat és feladták a demokratikus Önrendelkezéshez fűződő jogainkat az Európai Unió kedvéért. A Magna Charta értelmében az angoloknak joguk van törvényesen fellázadni. Kíváncsi vagyok, mekkora elnyomást kell ellenük alkalmazni, hogy végre az egyiptomiakhoz hasonlóan kivonuljanak az utcákra.

  Andrew Henry William Brons (NI). – Elnök asszony! Valamennyiünknek üdvözölnünk kell az elnyomó rendszerek bukását vagy közeledő bukását, de talán csak akkor, ha már tudjuk – vagy meglehetősen biztosak vagyunk afelől –, hogy ki vagy mi fogja őket felváltani.

Tunéziában, Irakhoz és Egyiptomhoz hasonlóan egy politikai szempontból elnyomó rendszer uralkodott, még a közel-keleti normákhoz képest is, ugyanakkor ez szintén a közel-keleti normákhoz képest világi, sőt szociálisan liberális rendszer volt. Fennáll annak veszélye, hogy a szociálisan liberális önkényuralmat egy szociálisan elnyomó önkényuralom, vagy akár egy szociálisan elnyomó demokrácia váltja fel.

Azoknak, akik barátságos és civilizált hatalomváltásra számítanak ezekben az országokban, újból el kellene gondolkodniuk. Ha polgárháborút, atrocitásokat és a gazdaság szétrombolását látnánk ezekben az országokban, akkor adhatnánk jó tanácsokat és lakosságunk küldhetne segélyeket, de remélem, hogy nem tekintjük feladatunknak csapatokat küldeni oda, hogy legyilkolják őket. Semmiképpen sem a mi dolgunk, hogy megmentsük ezeknek az országoknak a lakosságát és átszállítsuk őket Európába.

  Mário David (PPE). – (PT) Elnök asszony! A világ, és különösen Európa nem maradhat közömbös Észak-Afrika és a Közel-Kelet néhány országában zajló népi ellenállás intenzív mozgalmának erejével szemben, és nem teheti meg, hogy nem ismeri el ezeknek a demonstrációknak a jelentőségét és legitimitását. Minden demokráciára és szabadságra törekvő embernek meg kell adnunk teljes szolidaritásunkat, amint ezt kelet-európai barátainkkal szemben is tettük a közelmúltban.

Jelenleg a történelemnek egy ritka pillanatát éljük át: egy olyan pillanatot, amikor változás és új realitások felépítése van folyamatban. Ha tárgyilagosak akarunk maradni, akkor rá kell mutatnunk arra, hogy az iszlám szélsőségesek egyre inkább politikai – és nem vallási – válaszként jelentkeznek néhány említett problémára, a társadalmi kirekesztettségtől támogatva és az arra adott válaszként. A régió jövőjének szilárd, toleráns demokráciákra van szüksége, amelyek tiszteletben tartják a kisebbségeket, és amelyekben az állam mindenkinek a számára ígéret, nem pedig kevesek számára adott visszaélési lehetőség.

Itt helyezkedik el mellettünk a világnak egy olyan része, amelynek ki kell használnia az újjászületés jelenlegi pillanatának előnyeit arra, hogy továbbhaladjon a béke és a társadalmi haladás felé vezető ösvényen. Be kell bizonyítania, hogy ebben a szomszédos régióban mindenki képes békében és egymást kölcsönösen tisztelve együtt élni, a vallásos hittől, a politikai választástól vagy az etnikumtól függetlenül.

Elnök asszony, befejezem. Ashton bárónő! Ahelyett, hogy alig néhány vezető közösen vagy egymástól elszigetelten cselekedne – Portugáliában mi ezt így fejezzük ki: „senki nem lehet próféta a saját hazájában” –, arra van szükség, hogy Európa egységes egészként lépjen fel, hogy vezető szerepet tölthessen be ezeknek a reformoknak az elősegítésében és hogy új paradigmát találhassunk a Közel-Kelet számára, amely kerüli a radikalizmust és tiszteletben tartja az emberi jogokat, különös tekintettel a nők jogaira.

  Saïd El Khadraoui (S&D). – (NL) Elnök asszony! Ebben a pillanatban is erőszakos konfrontációk zajlanak a Mubarak mellett és ellen tüntetők között. Egyértelmű jelzést kell küldenünk Mubarak úrnak és fel kell szólítanunk támogatóit arra, hogy haladéktalanul vonuljanak vissza és előzzék meg a szükségtelen vérontást.

Ami Egyiptomban történik, az mindenkit meglepetésként ért. Ezt a helyzetet hihetetlen lehetőségnek kell tekintenünk, lehetőségnek arra, hogy a politikai és gazdasági stagnálás évei után elősegítsük a valódi demokrácia kifejlődését a régióban, ahol mindenki kap lehetőségeket. Gondolok itt mindenekfelett arra a sok fiatalra, akik nagyobb szabadságra és fejlődési lehetőségekre áhítoznak. Ennek hatását nem lehet alábecsülni. Vannak, akik ezt az arab világ 1989. évi pillanatának tekintik, de hogy ez így van-e, vagy sem, azt a jövő fogja eldönteni.

Az Európai Uniónak valamivel több hajlandóságot kellene tanúsítania az átmenet folyamatának jelentékeny mértékben történő előmozdítására, és természetesen – amint ezt más képviselőkhöz már elmondták – én is örültem volna, ha beszél erről a témáról. Nagyon gyorsan egyértelművé kell tennünk, hogy az átmenet folyamatának haladéktalanul meg kell kezdődnie, és hogy Mubarak úr nyilvánvaló módon semmiféle legitimitással nem rendelkezik ahhoz, hogy vezesse vagy irányítsa ezt a folyamatot.

Ezért a lehető leghamarabb össze kell állítanunk egy ütemtervet, egy egyértelmű napirendet, azokról az intézkedésekről és reformokról, amelyeknek el kell vezetniük az első szabad és átlátható választásokhoz ez év szeptemberében. Ez például azt jelenti, hogy módosítani kell az alkotmányt, a választási törvényeket és azt, ahogyan a média beszámolhat politikai kérdésekről, hogy az összes jelölt képes legyen bemutatni kampányát az embereknek.

Az összes demokratikus erőt a lehető leghamarabb az asztalhoz kell ültetni, hogy a helyes irányba fordíthassuk mindezt, és Európának pozitív és konstruktív szerepet kell ebben játszania.

Ugyanakkor tisztában kell lennünk a helyzet bonyolultságával. A hadsereget például megünnepelték mértéktartó és döntő szerepéért. Nagyon sok dicséretben részesült ezért, de a hadsereg gazdasági szempontból is nagyon fontos szereplő. Ha valóban demokratikus reformokat akarunk végrehajtani, akkor gazdasági reformokra is szükség lesz, és ez nem lesz könnyű.

  Annemie Neyts-Uyttebroeck (ALDE). – (NL) Elnök asszony! Nagy érdeklődéssel hallgattam mindazt, amit a főképviselő asszony és képviselőtársaim elmondtak. Sokan azt mondták, hogy teljes meglepetésként érte őket mindaz, ami Tunéziában és Egyiptomban történik. Veszem magamnak a bátorságot, hogy kimondjam: engem meglepnek ezek a kijelentések, mert valójában már hosszú ideje tudjuk, hogy ezek a rezsimek távolról sem voltak demokratikusak, hanem tekintélyelvű vagy rendkívül tekintélyelvű rezsimek voltak, amelyek elnyomás alatt tartották népüket.

Úgy döntöttünk, hogy nem próbáljuk meg közvetlen eszközökkel kezelni ezt a helyzetet, mivel úgy gondoltuk, hogy ez lesz a legjobb módszer a régió és az egész földközi-tengeri térség stabilitásának garantálására. Ám most újból bizonyítékokat szerezhettünk arra nézve, hogy ha a stabilitás biztosítása, valamint a káosz megelőzése érdekében támogatjuk a tekintélyelvű és korrupt rezsimeket, az általában instabilitáshoz, káoszhoz, valamint a jövő nagy lehetőségeinek elvesztéséhez vezet.

Remélem, hogy józanok leszünk, és hogy józanul támogatjuk a demokratikus folyamatot. Ezzel kapcsolatban azt szeretném kérni, hogy fordítson kiemelt figyelmet az összes politikai párt támogatására, Tunéziában és Egyiptomban egyaránt. Ezek a pártok nagyon gyengék. Az elmúlt évek során alig kaptak lehetőséget önmaguk megszervezésére. Ezért minden segítségre szükségük lesz ahhoz, hogy betölthessék szerepüket a remélhetőleg tisztességes és gyorsan elkövetkező választások során.

  Geoffrey Van Orden (ECR). – Elnök asszony! Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy túlságosan gyakran láthatjuk, amint a nyugat szabad társadalmainak szentélyét meggyalázzák szélsőségesek, akik végül visszatérnek a saját hazájukba, amelyek ellenségesek a mi értékeinkkel szemben és forradalmat kellett elszenvedniük. Tegnap volt a 32. évfordulója annak, amikor Komeini ajatollah visszatért Iránba Párizsból. Tudjuk, hogy ez hova vezetett.

Rachid Ghannouchi, aki támogatta Izrael állam megsemmisítését, most tért vissza Tunéziába két évtizedes londoni száműzetés után. Ő a Palesztin Hatóság vezetőségét illegitimnek tekinti; a Hamaszt támogatja. A Hamasz természetesen a Muzulmán Testvériség oldalhajtása, amely Egyiptom egyik jól megszervezett politikai csoportja. Az ilyen jellegű szervezetek az emberek mindennapi szükségleteire reagálva építik ki hatalmi bázisukat, majd terror alkalmazásával konszolidálják hatalmukat.

Erőteljesebb intézkedéseket kell hoznunk, nehogy a szélsőségesek megvethessék a lábukat a mi fővárosainkban, és többet kell tennünk a legitim civil társadalom elérése érdekében olyan országokban mint Egyiptom és Tunézia, jól irányzott segítségnyújtással, az alaposan ellenőrzött pénzügyi támogatásokat is ide számítva.

  Vito Bonsignore (PPE). – (IT) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! Egyetértek mindazzal, amit az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) Képviselőcsoportban tevékenykedő munkatársaim már elmondtak. Szeretném azonban kihangsúlyozni azt a tényt, hogy a földközi-tengeri térségben lezajlott közelmúltbeli események valamennyiünket megleptek, mert ezeket még néhány héttel ezelőtt sem lehetett előre látni.

Az Ashton bárónő által vezetett Európai Külügyi Szolgálatot a jelek szerint a meglepetés erejével érte, és véleményem szerint most rendkívül gyenge reagáló készségről tesz tanúságot. Most éppen azon gondolkodom, hogy érdemes-e olyan sok pénzt költeni egy olyan szolgálatra, amely ma ilyen szervezettséget tud felmutatni. Megismétlem: az európai jelenlét teljes hiányát láthatjuk az euro-mediterrán színtéren.

Támogatjuk azt, hogy minden népnek joga van megválasztani saját kormányát és saját uralkodó osztályát szabad, demokratikus választások útján, nem pedig nyers erővel és szélsőséges mozgalmak által rájuk kényszerített cselekményekkel. Amint már elhangzott, eljött annak az ideje, hogy a stabilitás és a demokrácia kéz a kézben haladjon. Ezért most minden jogszerű eszközt igénybe veszünk a demokrácia és a politikai pluralizmus megerősítésére, a jogállamiságnak, az emberi jogoknak és a polgárok biztonságának tiszteletben tartásával.

Az egész világnak, és nekünk, európaiaknak különösen szükségünk van a földközi-tengeri térség békéjére. Az Európai Uniónak meg kell változtatnia a saját politikáját és további késedelem nélkül megfelelő segítségnyújtásra és együttműködésre kell törekednie, hogy elősegítse a szükséges társadalmi és gazdasági fejlemények megvalósulását az összes földközi-tengeri országban.

  Carmen Romero López (S&D). – (ES) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! A tunéziai demokraták mintaszerű leckét adtak nekünk érettségből az elmúlt időszakban. Ezért a feszültségnek ezekben a pillanataiban, amelyekben most élünk, és az Egyiptomban zajló tömegmészárlás fényében azt szeretnénk, hogy az Európai Unió egységes hangon szólaljon meg, hogy valóban véget vethessünk ennek a tömegmészárlásnak és hogy a szabadság szelei valóban alapvető változásokat idézhessenek elő az egyiptomi demokrácia érdekében is.

Tunézia esetében azonban még van időnk. Itt a Parlamentben holnap szavazni fogunk egy állásfoglalásról – delegációt indítunk ebbe az országba –, és támogatásunk, demokratikus garanciánk szintén rendkívül fontos ezekben az időkben, különösen Tunéziában, majd Egyiptomban és minden olyan országban, amely több szabadságot követel.

Még mindig nagyon sok mindent tehetünk, mivel az ilyen jellegű zűrzavar és forradalom által előidézett gazdasági összeomlás költségeit minimális szintre kell szorítanunk. Túl sok ellenség akar Tunéziában egy olyan modellt bevezetni, amely homlokegyenest eltér attól, amit mi akarunk. Tunézia modellé vált, és amit most látunk, az a valóságban a gyarmatosítás utáni korszak vége és a valódi függetlenség kezdete.

Ezért a tunéziai gazdasági helyzet lehetőség – az Ashton asszony által említett segítség mellett – az Európai Központi Bank számára egy olyan pozíció elfoglalására, hogy ne szalassza el annak a tapasztalatnak a megszerzését, amely létfontosságú lehet a Földközi-tenger jövője szempontjából. Ezt a döntést mindenképpen sürgősen meg kell hoznunk.

  Marietje Schaake (ALDE). – Elnök asszony! Ebben a pillanatban is, amikor mi itt állunk, egyiptomi polgárokat ejtenek csapdába és támadnak meg a Tahrir téren, és a jelentések szerint a hadsereg és a rendőrség nem védi, hanem támadja az embereket. A különféle háttérből szármató békés egyiptomi tüntetők az emberi jogok iránti tiszteletet, demokráciát, politikai reformokat, felelősségteljes kormányzást és társadalmi-gazdasági fejlődést kérnek.

Ezek a követelések talán ismerősen hangzanak az Önök számára, mivel pontosan ezek a célkitűzések szerepelnek az EU közel-keleti és kifejezetten az egyiptomi programjaiban. Egyedül a Bizottság összesen csaknem 3 milliárd eurót költött erre az elmúlt 15 év során. Mivel az emberek követelései amúgy is összhangban állnak politikai célkitűzéseinkkel, miért olyan nehéz gyorsan elfogadni egy erőteljes uniós nyilatkozatot?

Az erős, kezdeményező Európa iránti igény sürgetőbb, mint valaha. Amint a szabadság és a demokrácia napja felkel a Közel-Kelet fölött, a megosztottság felhői akadályozzák az európai egységet és a felelősségvállalás képességét. Sürgetem Önöket, hogy nézzék meg, mi történik, miközben mi beszélünk és egyértelműen álljanak ki az emberek mellett. Az ő jogaik és az EU hitelessége egymástól elválaszthatatlanok.

Egy másik jelenség, amely következetesen jelen van a népek és a diktatúrák közötti kapcsolatokban, az a kommunikációs és információs technológiák. A tunéziai kormány is beállt azoknak a sorába, akik a legszigorúbb cenzúrát, ellenőrzést és szűrési technológiákat alkalmaznak a polgárok elnyomása érdekében. Olyan európai társaságok mint a Vodafone és a French Telecom, erőteljesen jelen voltak Egyiptomban és részt vettek a kapcsolatok megszakításában azáltal, hogy leválasztották és kikapcsolták egész Egyiptomot. Szeretném, ha kivizsgálnák, milyen szerepet játszottak az európai társaságok az emberi jogok megsértésében azáltal, hogy akadályozták a véleménynyilvánítási szabadságot, a sajtószabadságot, az információk elérhetőségét és hozzájárultak egy olyan környezet létrehozásához, amelyben az emberi jogok megsértésének esetei dokumentálatlanul maradhattak.

  Tomasz Piotr Poręba (ECR). – (PL) Elnök asszony, Ashton asszony! Véleményem szerint az Európai Unió több hibát is elkövetett a Tunéziával és Egyiptommal fenntartott kapcsolatainak múltjában. Hibát követtünk el Tunézia tekintetében, mert nem emeltük fel a szavunkat, miután Ben Ali 2009-ben megnyerte az elnöki választásokat. Ehhez emlékeztetőül azt is hozzátenném, hogy a szavazatok 90%-át megszerezte ugyan, de a választások sem szabadok, sem pedig demokratikusak nem voltak. Ugyanez mondható el arról az esetről, amikor Tunéziában módosították a büntető törvénykönyvet, véget vetve ezzel a nem kormányzati és az emberi jogi szervezetek tevékenységeinek. Nem engedhetünk meg magunknak ilyen passzív és inaktív politikát azoknak az intézkedéseknek a tekintetében, amelyeket Európának ma meg kell hoznia az észak-afrikai régióban. Nagyon nehéz lesz visszaállítani a régió stabilitását, ha nem vállalunk tevékeny szerepet és ha nem szemléltetjük az e cél elérése melletti eltökéltségünket. Azok a kormányok, amelyek tiszteletben tartják az emberi jogokat, a szólásszabadságot és a sajtószabadságot, csak akkor fognak visszatérni a hatalomba Észak-Afrikában, ha tevékenyen és eltökélt módon viszonyulunk az ezekben az országokban zajló eseményekhez. Nagyon köszönöm.

  Cristian Dan Preda (PPE). – (FR) Elnök asszony, Ashton bárónő, hölgyeim és uraim! Egy évvel ezelőtt ebben a Parlamentben vitát folytattunk az Európai Unió tunéziai kapcsolatairól, és én akkor azt mondtam, hogy azokat a szociális vívmányokat, amelyekre a tunéziaiak annyira büszkék, politikai előrelépésnek kellene kísérnie.

Ezenkívül az elmúlt évek során azt láttuk, hogy van politikai előrelépés, legalábbis abban az értelemben, hogy rendkívül egyértelműek voltak a forradalom kezdeti jelei és a szabadság iránti vágy nyilvánvaló kifejeződései. Az egyiptomi helyzet hasonló, bár gyorsan haladnak az események. Nem tudjuk, mi lesz az események végkifejlete, és nem kétséges, hogy a jövőben lesznek más olyan helyek is, ahol az emberek ugyanilyen világosan kifejezik a szabadság utáni vágyukat.

Ugyanakkor, amint ezt ma este láthattuk, közülünk néhányan attól félnek, hogy a változásoknak ez a szele nem feltétlenül szekularizációhoz vagy a világi állam folytatódásához, modernizációhoz vagy stabilitáshoz fog vezetni. Meggyőződésem szerint tisztában kell lennünk azzal a ténnyel, hogy valóban lehetséges az, hogy a következő hetek és évek folyamán ez a régió nem fog megtapasztalni olyan politikai rendszereket, amelyek egyrészt stabilak, másrészt a szabadság és az önmérséklet inspirációjára működnek. Ez teljességgel lehetséges, és meggyőződésem, hogy erre az eshetőségre is fel kell készülnünk.

Ezért arra bátorítom Önt, Ashton bárónő, hogy esetleg visszakormányozhatná az Unió stratégiáját arra az útra, amelyet a Bizottság 2005-ben kijelölt a barcelonai csúcs számára elkészített jelentésében.

  Kader Arif (S&D). – (FR) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! Mindeddig csak gyanítottam, hogy az emberek mindig a saját politikai elitjük előtt járnak. Ezt ma már biztosan tudom. Először is szeretnék elismeréssel adózni a tunéziai és az egyiptomi emberek bátorsága és eltökéltsége előtt. Ők emlékeztettek bennünket arra, hogy azok az értékek, amelyekért mi kiállunk a világban – emberi jogok és demokrácia – nem a nyugat kizárólagos jogait alkotják, mint ahogyan azt egyesek hirdetik, hanem valamennyiünk közös értékei.

Véleményem szerint Európa a továbbiakban már nem követhet el hibákat a világnak ebben a részében, tétovázva, mintha rosszul vezetett projektek helytelen elemzése alapján cselekedne. Ezek az emberek olyan reagálást várnak tőlünk, amely egyenértékű az ő bátorságukkal és törekvéseikkel. Nem jótékonykodást kérnek, hanem egyértelműen szolidaritást és még inkább felelősséget várnak el tőlünk. A mai bizonytalan időkben senki sem akar káoszt, ugyanakkor a jelenlegi állapotot sem kell tovább senkinek sem elfogadnia.

Támogatnunk kell a tunéziai és egyiptomi események által felélesztett reménységet, ha elő akarjuk segíteni az ezeknek az országoknak és lakosságuknak a számára előnyös demokráciák megerősítését és létrehozását, amelyek ugyanakkor a számunkra is hasznosak lennének, és meggyőződésem, hogy ezt erőteljesen kifejezte, Ashton bárónő.

Azzal szeretném befejezni, hogy idézek egy költőt, aki egyszer ezt mondta: „A világ a meggondolatlanság hiánya miatt alszik”. Ezeket az embereket nagyon helyesen meggondolatlannak nevezték, amiért követelték szabadságukat, de mindenekfelett abban reménykedem, hogy felébresztették a lelkiismeretünket.

  Alexander Graf Lambsdorff (ALDE). – (DE) Elnök asszony, Ashton bárónő! Arra szeretném kérni Önt, hogy legyen bátrabb. Menjen el Kairóba a Külügyminiszterek Tanácsa előtt. Beszéljen ott a kormány és az ellenzék képviselőivel. Aztán jöjjön vissza Brüsszelbe és mondja el munkatársainak, hogy ott mit látott és hallott. Készítsen napirendet, és ne figyeljen oda 27 különféle véleményre, amelyeknek alapján aztán nagyon nehéz lesz ténylegesen tenni bármit is.

Amikor Mingarelli úr elmegy Tunéziába – ezt én nagyon hasznosnak tartom –, tájékoztasson bennünket, hogy mi is és a nyilvánosság is tisztában legyen azzal, hogy Európa jelen van az adott helyszínen. Először arról értesültem, hogy az amerikaiak jelen vannak a helyszínen, és csak utána hallottam arról, hogy Mingarelli úr is ott van. Ön Európa külügyminisztere, és én őszintén azt tanácsolnám Önnek, hogy az egyik oldalon legyen a külügyminiszterünk. A másik oldalon, Európa külügyminisztereként nem kell felülnie minden kihívásnak, amelyet az emberek Ön elé állítanak.

Ma elhangzottak itt összehasonlítások 1989-cel, és szerintem ez helyénvaló. Meggyőződésem, hogy a kairói Tahrir tér 2011-ben, valamint a berlini Alexanderplatz 1989-ben egyenértékű. Ott most forradalom zajlik. Ha azonban egy pillanatra visszaemlékezünk az 1989. évi forradalomra, akkor az is az eszünkbe fog jutni, hogy akkor is ugyanez a dilemma állt előttünk. Szabadságot, stabilitást és demokráciát akartunk, és elkerüli a figyelmünket az a tény, hogy ez a folyamat, a stabil diktatúra és a demokrácia közötti átmenet csak nagyon ritkán békés, rendezett és stabil. Ebből a nézőpontból a diplomáciának, a szervezésnek és az óvatosságnak is helye van.

Ennek nem szabad elterelnie a figyelmünket arról a tényről, hogy nagyon örülünk ennek a forradalomnak. Ez a forradalom a diktatúra ellen és a szabadságért zajlik. Meggyőződésem, hogy Európa diktálhatja a berendezkedés módját ezekben az országokban. Örömünknek azonban nyilvánvalónak kell lennie, de van valami, ami szintén egyértelmű, mégpedig az, hogy Mubarak úrral még akkor sem lehet egy államot felépíteni, ha korlátozzák a befolyását. A Tahrir téren jelenleg zajló erőszakkal a kérdéses egyiptomi uralkodó legitimációjának utolsó nyomai is elvesztek.

  Sajjad Karim (ECR). – Elnök asszony! Ez a pillanat már nagyon régóta készülődik. Egyrészt az öregek, másrészt azok vezetik, akik csak Mubarakot ismerik Egyiptomból. A mi válaszunk csak annyi volt, hogy Egyiptomot nem szabad még jobban destabilizálni; hogy az egyiptomi népet az általuk szabadon megválasztott kormánynak kell vezetnie.

Nos, ez igaz, de nem elegendő. És aztán ma ennek a Parlamentnek az emelvényéről egy iszlám cunamira vonatkozó figyelmeztetéseket hallok, amely ránk szabadulhat, hogy elpusztítson valamennyiünket.

Attól tartok, hogy mindezeknek az érveknek a felsorolásával csak annyit tesznek, hogy egy totalitárius rendszer mellett érvelnek, amelyen ott van a demokrácia vékony máza, és nem tulajdonítanak értéket azoknak az embereknek, akik a vérükkel és az életükkel fizettek Tunéziában és Egyiptomban. Az életükkel fizettek, miközben honfitársaik szabadságáért harcoltak, és ők is legalább ennyire értékelik az Önök szabadságát. Azok, akik ott vannak az utcákon, jóllehet szám szerint nagyon sokan vannak, csak egy hangos kisebbséget alkotnak, akik valójában egy nagyobb csendes többséget képviselnek.

Főképviselő asszony! Ez most nem a tehetetlenkedés ideje. Tántoríthatatlanul haladjon előre, küldjön egyértelmű üzenetet: Mubaraknak most mennie kell.

  Simon Busuttil (PPE). – (MT) Elnök asszony! Nem kétséges, hogy Európa sokkal többet tehetett volna az arab világ és az azt alkotó országok megsegítéséért a demokrácia felé vezető útjukon. Ha azonban van pozitív végkifejlete azoknak a drámai eseményeknek, amelyeknek most a szemtanúi vagyunk, akkor ez csak az lehet, hogy az arabok a kezükbe vették a saját sorsuk irányítását annak érdekében, hogy javuljon a helyzetük.

Elvégre a történelem tele van azt bizonyító példákkal, hogy a nyugati országok beavatkozása több kárt okozott, mint hasznot. Ezért el kell vetnünk azt a gondolatot, hogy nekünk rohannunk kell másokat megmenteni minden egyes alkalommal, amikor valamit helyre kell hozni, diktálnunk és prédikálnunk kell másoknak arról, hogyan kell kezelniük a saját ügyeiket. Ma fel kell tennünk magunknak a kérdést: mit lehet tenni mostantól fogva a bekövetkezett események fényében.

Véleményem szerint két tennivalónk van. Először is minden erőnkkel, amit csak össze tudunk szedni, be kell avatkoznunk, és minden tőlünk telhető segítséget fel kell ajánlanunk a demokratikus környezet fejlesztéséhez ezekben az országokban, különös tekintettel a demokratikus intézmények megerősítésére. Ilyen módon virágozhatnak, ugyanakkor elűzhetik az új szélsőségeseket és diktátorokat.

Másodszor: fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy hol tévedtünk. Fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon az euro-mediterrán politikánk csak szavakból áll-e, tettek nélkül. Hol volt mindeközben a Mediterrán Unió? Eljön-e az az idő, amikor Európa reagálás helyett végre a cselekvés mellett dönt?

  Rosario Crocetta (S&D). – (IT) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! Eljött az ideje annak, hogy Európa végre erőfeszítéseket tegyen annak érdekében, hogy konkrét támogatást nyújtson a tunéziai népnek és átmeneti kormányának és hogy újból elindítsa az euro-mediterrán párbeszédet, amelyet csúnyán elhanyagoltunk az elmúlt években.

A harag kirobbanását, amely a Maghreb-országokban és Egyiptomban a fiatalok és a szegények körében bekövetkezett, a gazdagság egyenlőtlen elosztása és az okozta, hogy az embereket korlátozták alapvető szabadságjogaik gyakorlásában. Észak-Afrika lángokban áll és nagyobb demokráciát, jobb gazdaságot, nagyobb részvételi lehetőséget és több foglalkoztatást követel, és közben hitetlenkedve tekint az öreg kontinensre, Európára, amely nem mozdul és nem képes felfogni azt a társadalmi átalakulást, amelyre a régióban sor került, vagy a haladást és a békét szolgáló új, hiteles politikákat kidolgozni.

Európának jobban oda kell figyelnie az emberi jogokra és a demokráciára, és elő kell segítenie azt, hogy több párbeszédre, több együttműködésre és több valódi gazdasági támogatásra kerüljön sor. Európának meg kell nyitnia kapuit és szívét Észak-Afrika előtt, hogy a Földközi-tenger a béke tengerévé válhasson. Nem szabad továbbra is elutasítani a bevándorlókat a Líbiához hasonló országokkal történő erőszakos együttműködésen keresztül. Több beruházásra, nagyobb nyitottságra, több támogatásra és több euro-mediterrán politikára van szükség. Ezt követeli tőlünk a történelem.

  Zbigniew Ziobro (ECR). – (PL) Elnök asszony! Nem lehet összehasonlítani Tunézia és Egyiptom belső helyzetét. A tömeges tiltakozások mögött meghúzódó okok azonosak voltak, de a nemzetközi helyzetre gyakorolt hatásaik teljes mértékben különbözőek.

Az alulról kezdeményezett tunéziai változások, amelyeket a Ben Ali leváltására irányuló mozgalom lakossági támogatása idézett elő, az ország jobb jövőjének esélyét jelentheti. Ezzel ellentétben bizonyos mértékű óvatosságra van szükség Egyiptom helyzetének felmérése során. Feudális rendszere ellenére Hoszni Mubarak Egyiptom stabilitásának garantálójaként lépett fel. A megfelelő körülmények hiánya miatt nem alakulhatott meg a demokratikus ellenzék – és ezt a szempontot szeretném nagyon kihangsúlyozni –, ezért ha őt most megbuktatják, a jelek szerint Egyiptomot a Muzulmán Testvériséggel összefonódott szélsőséges politikai csoportok karjaiba taszíthatják. Mérlegelnünk kell az események ilyen fordulatának nemzetközi következményeit. A Hamasszal való lehetséges szövetség, az Izraellel szembeni keményvonalas politika, a keresztények fokozott üldözése és a helyzet súlyosbodása: ezek a lehetőségek jobbak, mint a Mubarak által biztosított stabilitás? Miközben felismerjük ezeket az alapvető problémákat, valamint a rezsim alatt történtek elleni tiltakozások jogszerűségét, végig kell gondolnunk, mi lenne az optimális megoldás ebben a helyzetben, és hogy az Európai Uniónak milyen hozzáállást kell tanúsítania.

  Francisco José Millán Mon (PPE). – (ES) Elnök asszony! A tunéziai és az egyiptomi események rendkívüli jelentőségűek és lehetséges, hogy ezek a változási folyamatok a földközi-tengeri térség más országaira is átterjednek, amely térség rendkívül fontos az Európai Unió számára. Ezek az országok ott vannak a mi küszöbünknél, és a barátság számos erős köteléke köt össze bennünket.

Az elmúlt évtizedben az Európai Unió képtelen volt rávenni a térség hatóságait a szükséges reformok végrehajtására. Az előző parlamenti ciklusban jómagam is kihangsúlyoztam, hogy a stabilitást a továbbiakban nem lehet felhasználni a változások hiányának igazolására, hanem ezeknek az országoknak mélyreható politikai, gazdasági és társadalmi reformokra van szükségük. A változást és a reformot most az emberek követelik az utcákon.

Hölgyeim és uraim! Üdvözlöm azt a tényt, hogy a Tanács hétfőn végre odafigyelt ezekre az eseményekre és kialakította álláspontját. Nekem is az a benyomásom, hogy Tunéziában az átmenet folyamata jó irányba halad. Az általános felfogás azonban sajnálatos módon az, hogy az Európai Unió az elmúlt hetekben szinte teljes mértékben távol tartotta magát ezektől a folyamatoktól. Hallottuk Obama elnök több beszédét, hallottuk Clinton külügyminiszter asszony nyilatkozatait, sőt még a tunéziai haderő és az Egyesült Államok haderejének képviselői közötti kapcsolatfelvételről is hallottunk…

Az Unió ehhez képest sehol sem volt látható. A Lisszaboni Szerződés új mechanizmusainak aktívabbnak és láthatóbbnak kell lenniük, az Európai Tanács elnökét is ide számítva.

Ashton bárónő! Üdvözlöm az Ön tunéziai utazását, amelyre két hét múlva kerül majd sor, ugyanakkor úgy vélem, hogy tovább kell fejlesztenünk előrejelzési és reagálási képességeinket. Akarunk-e fontos globális szereplővé válni? Azzal kell kezdenünk, hogy releváns magatartást tanúsítunk regionális szinten, ez a minimum.

  Vasilica Viorica Dăncilă (S&D). – (RO) Elnök asszony! Az Európai Unió nagyon szorosan figyelemmel követi a tunéziai helyzetet és támogatja a tunéziai népnek a demokrácia felé vezető békés átmenetre irányuló erőfeszítéseit. A tunéziai átmeneti kormány első intézkedései a helyes irányba vezetnek. Felszólítjuk az új hatóságokat, hogy teljes mértékben hajtsák végre a kormányzással kapcsolatban vállalt kötelezettségeiket, tartsák tiszteletben a jogállamiságot és az alapvető szabadságjogokat, valamint a gazdasági és szociális reformokat. Úgy gondolom, hogy ezek a reformok a Tunézia jövőjébe történő beruházások egyik legjobb módját alkotják, és ez elősegíti egy stabil demokrácia létrehozását.

Európa stabil partnerségre törekszik Tunéziával az EUROMED részeként, és mozgósítania kell minden rendelkezésre álló eszközét az átmenet folyamatának megkönnyítése, erős demokratikus intézmények létrehozása és a reformok végrehajtásában részt vevő tevékeny civil társadalom kialakulásának bátorítása érdekében. Különösen az érdekünkben áll egy stabil, virágzó és demokratikus Tunézia létezése, amellyel kölcsönösen előnyös együttműködést építhetünk fel a közös érdekek és értékek alapján.

  Michael Gahler (PPE). – (DE) Elnök asszony, Ashton bárónő, hölgyeim és uraim! Amit most tennünk kell, azt már nagyon sokszor elmondtuk – e tekintetben átfogó konszenzus született. Tunéziával kapcsolatos állásfoglalásunk egyértelmű, Egyiptommal kapcsolatban azonban szükség szerint ki kell azt terjesztenünk a szóbeli módosítások eszközével.

Azt hiszem, minden okunk megvan az önkritikára. A végrehajtással foglalkozó vezetőink Brüsszelben és a tagállamokban túl hosszú ideig fenntartották a jelenlegi állapotot. Ha komolyan vettük volna a saját alapelveinket a mindennapi politikában az emberi jogok és a demokrácia univerzális jellege kapcsán, akkor nyíltan kellett volna beszélnünk Tunéziával és Egyiptommal égbekiáltó hiányosságaik miatt. Tudtuk, hogy az iszlamisták és a fundamentalisták elleni akciók nem kizárólag ezek ellen a csoportok ellen irányultak, hanem a vonatkozó kormányzati politika bírálói ellen is. Még mindig nincs túl késő. A demokráciával és az emberi jogokkal kapcsolatos felszólítás nem a belügyekbe való beavatkozás, és ezt azzal sem lehet elutasítani, hogy hozzájárult a helyzet destabilizálásához. Egyetlen diktatúra, egyetlen tekintélyelvű rezsim sem lehet stabil önmagában. Ezért jelenlegi politikánkkal egyszerűen csak időt nyertünk, nem stabilitást.

Tunézia és Egyiptom példaként szolgál mások számára. Mindenki tud továbbiakról ebben a régióban. Sokan nem merik őket név szerint megnevezni. Tudomásom szerint például Szaúd-Arábia is lehetséges jelölt. Ebben a helyzetben szükség van a főképviselő politikai vezetésére. Ám a 27 tagállam érdekei azonosak. Ha az Ön megítélése helyes, akkor ne várja meg, amíg az utolsó diplomácia-szkeptikus is újból tájékoztatja külügyminiszterét. Amit John Kerry szenátor mondott tegnapelőtt és amit Barack Obama mondott ma este Egyiptommal kapcsolatban, az Öntől is származhatott volna. Emancipálja Önmagát az Unió érdekében, hogy maga az EU, ne valaki más fogalmazza meg a saját szomszédságának jövőjére vonatkozó politikáit. Talán még Tunéziába és Egyiptomba is elmehetne a jövő héten, majd az azt követő héten beszámolhatna nekünk Strasbourgban.

  Richard Howitt (S&D). – Elnök asszony! A vita minden más résztvevőjével együtt én is osztom az egyiptomi békés tüntetők iránti aggodalmat, különösen az erőszak mai folytatásának fényében.

Szeretném rögzíteni ebben a vitában az al-Dzsazíra folyamatos zárlata – erről Európa mindeddig hallgatott –, valamint az al-Dzsazíra hat újságírójának letartóztatása miatti aggodalmamat, valamint azt, hogy be kell kapcsolódnunk az IT-társaságokkal, az internetszolgáltatókkal és a mobiltelefon-szolgáltatókkal együtt – a saját országomban bejegyzett Vodafone társaságot is ide számítva – azokba a döntésekbe, amelyeket az elmúlt hetek során Egyiptomban hoztak.

Annak is örültem volna, ha az EU vezetői korábban is azt mondják, amit ma mondanak. Sárközy elnök 2007 decemberében ezt mondta: „Szeretném elmondani Mubarak elnöknek, milyen nagyra értékelem tapasztalatait, bölcsességét és józan látásmódját. (…) Mubarak elnök a barátunk”. Ma átmenetre szólít fel.

Vagy ott van Alistair Burt, az Egyesült Királyság külügyminisztere, aki azt mondta, hogy leginkább stabilitást szeretne Egyiptomban. William Hague, aki nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy mennyi idő múlva szeretné, ha sor kerülne választásokra, ma átmenetre szólít fel.

Végül: egyetértek Ashton bárónővel, főképviselőnkkel. Európa jól teljesít az átmeneti igazságszolgáltatás, a választások és a demokráciaépítés, valamint a civil társadalom fejlesztése területén. Bármelyek legyenek is a múlt hibái és terhei, neki és nekünk ezt a régió válságának, ugyanakkor Európa lehetőségének is kell tekintenünk arra, hogy odaszánjuk erőforrásainkat a demokrácia és az emberi jogok iránti tisztelet felépítésére. Ezeket az értékeket nem mi írjuk elő Európából. Tunisz és Kairó utcáin követelik ezeket, és nekünk kötelességünk erre odafigyelni.

  Bogusław Sonik (PPE). – (PL) Minden egyes forradalommal együtt jár annak kockázata, hogy amikor az emberek demokráciát és kenyeret követelnek, azt a törvényes és valóban demokratikus alapokon nyugvó jogállamiság ellenségei ki fogják sajátítani. Nincs garanciánk arra nézve, hogy a Tunéziában, Egyiptomban és a térség más országaiban kirobbant forradalmak nem válnak a hatalom megragadásának ürügyévé az iszlám szélsőségesek számára, amint ez Iránban is történt. Az igazság pillanata az európai intézmények számára is közeledik. Az Európai Unió minden lehetőséget megkapott arra, hogy végre betöltse azt a szerepet, amelyre létrehozták. Hatékony támogatást kell nyújtania a pluralizmust támogató politikai erők számára. Ezenkívül szomszédságpolitikáját is felül kell vizsgálnia, mivel teljesen nyilvánvaló, hogy azt a módot, ahogyan mind a mai napig viselkedett, kihasználták korrupt uralkodók kormányainak fenntartására. A szomszédos területek, valamint a szabadság, a demokrácia és a jólét fejlesztésére elkülönített pénzeszközök jelentős részének el kell jutnia a kérdéses országok polgáraihoz a nem kormányzati szervezetekkel, valamint a tudományos és kulturális közösségekkel történő szoros együttműködés útján. A fiatalok és a nők egyesüléseire irányuló projektek támogatását is kiemelten kell kezelni.

Ashton asszony! Az Európai Uniónak a világ szóban forgó régiójával kapcsolatos eddigi politikája kudarccal végződött. Vállalnunk kell a kockázatot és támogatnunk kell a Mubarak nélküli Egyiptomot a pluralista, világi és a kisebbségeket tiszteletben tartó egyiptomi köztársaság felé vezető úton. Eljött az ideje, hogy Mubarak távozzon; az ő ideje lejárt. Elpocsékolta a rendelkezésére álló időt.

  Nicole Sinclaire (NI). – (kék kártyás kérdést intéz Howitt úrhoz az eljárási szabályzat 149. cikkének (8) bekezdésében meghatározott eljárással összhangban) Ön megemlítette Sárközy elnök és Burt úr néhány megjegyzését. Nem tudom, itt volt-e az Ülésteremben korábban, amikor egyik munkatársunk hivatkozott Blair úr Mubarak úrral kapcsolatos nyilatkozataira. Meg tudná erősíteni, hogy egyetért-e Blair úrral, vagy sem?

  Richard Howitt (S&D). – Elnök asszony! Megismétlem, amit felszólalásomban mondtam, nevezetesen azt, hogy a múltból nagyon sok teher rajtunk maradt, amelyen valamennyiünknek el kell gondolkodnunk és amelyből tanulnunk kell!

De ennek nem szabad megakadályoznia minket – mint az Európai Uniót – abban, hogy Egyiptomban és az arab világban részt vegyünk a demokrácia és az emberi jogok támogatásában, és az Európával kapcsolatos eltérő nézeteink ellenére elvárom munkatársamtól, hogy egyetértsen velem ebben a kérdésben.

  Dominique Vlasto (PPE). – (FR) Elnök asszony! Már sok minden elhangzott, de szeretném megismételni az együttérzés és a támogatás szavait, amelyet képviselőtársaim Tunézia és Egyiptom népéhez intéztek. Ők a reménység szimbólumai mindazok számára, akik a szabadságot védelmezik. Ezenkívül az áldozatokra is gondolok.

Most azt szeretném mondani, hogy az Európai Uniónak, amely a reagálás elmaradásáról ismert, amint ezt mások megfogalmazták, valóban támogatnia kell Tunézia és Egyiptom népét annak érdekében, hogy sikeresen megnyithassák országukat a reformok és a demokrácia megteremtése előtt.

Az Európai Unió úgy döntött, hogy támogatja a tunéziai vezetők erőfeszítéseit, amelyek a békés átmenet megkezdésére és a közelgő választások megszervezésére irányulnak a szabadság elnyerése érdekében, és hogy segítséget nyújt a tunéziai népnek annak a jólétnek az élvezéséhez, amely a fejlődésből, a társadalmi békéből és abból a gazdaságból fakad, amely foglalkoztatást biztosít a fiataloknak.

Azzal szeretném befejezni, hogy az Unió a Mediterrán Térségért fontos kihívás előtt áll, mert a jázminos forradalom egész hullámot szabadított el Észak-Afrika és a Közel-Kelet országaiban. Erőteljes stratégiát kell megvalósítania ezekkel az országokkal szemben. Ám szeretnék valamire figyelmeztetni: ezzel a jogszerű demokratikus mozgalommal szembenézve Európának meg kell találnia az egyensúlyt a belügyekbe való be nem avatkozás, e népek jogszerű törekvéseinek támogatása és a stabilitás között.

  Alf Svensson (PPE). – (SV) Elnök asszony! Az Európai Parlamentben gyakran beszélünk a demokrácia, az emberi jogok és a szabadságjogok tiszteletéről, de az igazság az, és biztosan tudom, hogy ezt elismerhetjük ma este, hogy gyakran valami másnak adtunk elsőbbséget, nevezetesen a politikai stabilitásnak és a jó üzleti kapcsolatoknak. Most hirtelen ránk tört a felismerés, majdnem úgy, ahogyan az éjjeli tolvaj eljön, hogy az arab világ népei is törekednek a szabadságra és sóvárognak utána. Most nagyon sokat beszélünk az átmenettel kapcsolatos kockázatokról. Egyértelmű, hogy vannak ilyen kockázatok. Valószínűleg senki sincs itt, aki felállna és háromszoros hurrát kiáltana a Muzulmán Testvériségnek. Ám tudjuk, hogy hosszú távon mindenki szabadságra, valamint az emberi jogok és szabadságjogok tiszteletére vágyik és joga van ezt elérni.

Most gondoskodnunk kell arról, hogy az EU a továbbiakban ne legyen tétlen szemlélő, és ne engedje meg, hogy az események csak úgy megtörténjenek. A kezünkbe kell vennünk a kezdeményezést, és amint Ashton bárónő kihangsúlyozta, a demokráciák felépítésében történő részvételre kell törekednünk. Lenyűgöző, hogy a fiatalok robbantották ki ezeket a forradalmakat, részben talán a ma rendelkezésre álló kommunikációs eszközöknek tulajdoníthatóan. Ezért nem hiszem, hogy jelenleg túl sok mindent bele kellene magyaráznunk ezekbe a mozgalmakba ideológiai vagy vallási szempontból. Ám bármi legyen is az, amiért most kiállnak, az Európai Parlament egészének hosszú távon a szabadság, valamint az emberi jogok és szabadságjogok tiszteletének kell elsőbbséget biztosítania ebben az Ülésteremben.

  Anna Záborská (PPE). – (SK) Elnök asszony! Több mint két évig tartó megfigyelés felfedte a számunkra a demokrácia, a véleménynyilvánítási szabadság, a gyülekezési szabadság és a vallásszabadság fokozatos erózióját a vita tárgyát képező országokban. Ezt egyértelműen bizonyítják a választások eredményei ezekben az országokban.

A totalitárius rendszerek nem egyik napról a másikra jönnek létre. Az Európai Unió az egyértelmű jelek ellenére nem állt ki egyértelműen az emberi jogok betartása mellett. Sajnálatos módon az utolsók között vagyunk egy közös álláspont elfogadásával.

Miért hoztuk létre az Unió a Mediterrán Térségért nevű szervezetet a francia elnökség alatt? Talán hiányoztak a diplomáciai erőforrásaink ahhoz, hogy tárgyalások útján elérjük a stabilitást a világnak ebben a részében?

Az Európai Unió országai évtizedeken keresztül támogatták ezeket a kormányokat, különösen finanszírozással. Ugyanezek az országok most azon kezdenek el gondolkodni, hogyan lehet bankszámlákat befagyasztani és hogyan lehet támogatni ezeknek a kormányoknak az ellenfeleit. Ez talán nem ugyanaz a fajta képmutatás? A földközi-tengeri helyzet jó lecke a számunkra az emberi jogok tiszteletben tartásának elmulasztásából. Például nem tartották tiszteletben a vallásszabadságot, és ez fegyverré válhat a radikálisok és a terroristák kezében, ami egy totalitárius rezsim kezdetét jelzi.

Azért mondom ezt, mert van még nagyon sok más ország is, amely ugyanilyen jellegzetességekkel rendelkezik.

  Ernst Strasser (PPE). – (DE) Elnök asszony, Ashton bárónő! Az ebben a Parlamentben folytatott vitának, amelyet Ön érdeklődéssel hallgatott végig, van egy különleges közös nevezője, mégpedig az Önnel szemben támasztott követelés! Ashton bárónő! Emelje fel a szavát. Lépjen előre, legyen egy kicsivel bátrabb és egy kicsivel hangosabb. Álljon ki azok mellett, akik egy modern, civilizált társadalomban támogatják a demokráciát, valamint a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát!

Tunézia, Egyiptom és talán néhány további ország is nehéz változások előtt áll. Ehhez szükségük van a támogatásunkra, és ezért nem helyes az, hogy az ebbe az országba delegált elsődleges képviselőnk azt mondja, hogy nincs szükség változtatásokra a stratégiánkban. Ellenkezőleg: szükségünk van a földközi-tengeri stratégiára és talán a közel-keleti stratégiára is, vagy talán újból át kell gondolnunk az egymás mellett élést a Földközi-tengeren túl, és természetesen ott van még – ez a legfontosabb és ezt nagyon gyorsan meg kell tennünk – a választásokra történő adaptáció és felkészülés, és a választások támogatása.

Nem kerülhette volna el az EU ebbe az országba delegált főképviselőjének figyelmét az, hogy Tunézia átmeneti kormánya most négy nemzetközi megállapodást szeretne megkötni az emberi jogok védelméről, hogy az összes politikai foglyot szabadon bocsátották, a disszidensek hazatértek, és demokratikus választásokat készítenek elő és bonyolítanak le. Támogatnunk kell ezt a folyamatot, és a Parlament hallani akarja, amint erőteljesebben beszél erről a kérdésről.

  Marco Scurria (PPE). – (IT) Elnök asszony, Ashton bárónő, hölgyeim és uraim! Ennek a válságnak lendületet kell adnia nekünk annak eldöntéséhez, hogy az Európai Unió valóban be akar-e tölteni külpolitikai szerepkört.

A külpolitika komoly ügy: szükség van hozzá stratégiákra, szilárd célkitűzésekre és egyértelmű szövetségekre. Nem folytathatjuk azt a gyakorlatot, hogy utazgatunk a világban, mindenkinek megveregetjük a hátát és úgy teszünk, mintha mindig minden a legnagyobb rendben lenne. Néhány héttel ezelőtt választásokat tartottak Egyiptomban, és mi nem utasítottuk ezt vissza felháborodva, pedig tudtuk, hogy ott diktatúra van, amely a bolondját járatja velünk. Most, amikor sok millió ember kiment az utcára, demokráciáról és emberi jogokról beszélünk. Ezt akarjuk, és mindent megteszünk ennek érdekében, de óvatosnak kell lennünk, ha a tömeget követjük. Emlékszem, amikor az iráni emberek felkeltek, hogy megszabaduljanak a sahtól, és tudjuk, hogyan végződött ez a történet: egy olyan rezsimmel, amely még ma is tucatjával akasztja fel az embereket.

Remélem például azt, hogy az egyiptomi kormány képes lesz távol tartani a szélsőségeseket a hatalomtól és stabilizáló szerepet betölteni az izraeli-palesztin válságban. Ashton bárónő! Egyértelmű, hogy nagyobb demokráciára van szükség a világnak ebben a részében, de több európai politikára is szükség van.

  Miroslav Mikolášik (PPE). – (SK) Elnök asszony! Hatalmas feszültségnek és konfliktusnak vagyunk a szemtanúi a kormány és a civil társadalom között Tunéziában és Egyiptomban, ami az állami hatóságok által figyelmen kívül hagyott súlyos, hosszú távú gazdasági és társadalmi problémák következtében végül elkerülhetetlenül jelentkezett.

Az összecsapások során alkalmazott fizikai erőszak legjobb esetben is sajnálatos, és csak azt erősíti meg, hogy sürgős szükség van a demokrácia felé vezető békés átmenet külső támogatására. Ezért az Európai Uniónak fel kell készülnie arra, hogy minden erőforrását a jogrend és az emberi jogok megerősítésére összpontosítja ezekben az országokban, a vallási jogokat is ide számítva. Nem akarjuk, hogy intoleráns és militáns iszlamisták kerüljenek hatalomra.

A jószomszédi kapcsolatok és a regionális biztonság fenntartásának keretein belül a civil társadalom megerősítésére irányuló tevékenységekre, erős ellenzék létrehozására és demokratikus választások megrendezésére kell összpontosítanunk annak megelőzése érdekében, hogy szélsőséges radikális csoportok magukhoz ragadják a hatalmat.

  Ioan Mircea Paşcu (S&D). – Elnök asszony! Az, hogy Tunéziáról folytatunk vitát – ez volt az eredeti témánk –, amikor Egyiptom forráspontra jutott, annak jelzése, hogy mennyire lemaradtunk a valóságtól, még akkor is, ha ennek a vitának a címét könnyedén meg lehet változtatni.

Nyilvános reakcióink félénkek, aggályokat fejeznek ki, és kegyes felhívásokat tartalmaznak, amelyek önmérsékletre és párbeszédre szólítanak fel a forradalmak kellős közepén, ami a gyakorlati érzék hiányát szemlélteti. Még azok a várakozásaink is, hogy a forradalmak a mi értékeinkre épülő társadalmakat fognak eredményezni, figyelmen kívül hagyják azokat a kulturális és vallási különbözőségeket, amelyek azokat a társadalmakat a mi társadalmainktól elválasztják.

Akkor hát hogyan kellene reagálnunk? Először is fel kell ismernünk, hogy ez kihívás, amely közös, egyeztetett választ követel, nem pedig verseny, ahol az a tét, hogy ki tudja a legnagyobb együttérzést kifejezni. Ashton bárónő! Az Ön szavai csak akkor fogják a szükséges tekintélyt hordozni hallgatósága felé, ha az egész Tanács fenntartás nélkül nyilvánosan támogatja.

Másodszor: el kell kezdenünk foglalkozni a szóban forgó forradalmi mozgalmak végeredményével. Milyen rendszerek fognak végül létrejönni? És végül: tiszteletben kell tartanunk azt a jogukat, hogy önállóan döntsenek.

  Ivo Vajgl (ALDE). – (SL) Elnök asszony! Amikor a Kairó utcáin jelenleg zajló forradalom véget ér, az egyiptomi nép megválasztja politikai rendszerét és vezetőit. Fennáll annak lehetősége, hogy azok is közöttük lesznek, akik hiteles vezetőnek tartják Mubarak elnököt azért a pozitív szerepért, amelyet a Közel-Kelet bizonyos mértékű stabilitásának biztosításában betöltött. Ám most nem erről akarok beszélni.

A tunéziai és az egyiptomi események leleplezik, hogy az Európai Unió milyen marginális szerepet játszik a földközi-tengeri térségben és a szomszédságpolitikánk által lefedett régiókban. Meg kell reformálnunk az európai szomszédságpolitikát, dinamikus stratégiára van szükségünk, amely kezeli a folyamatban lévő kérdések megoldását Fehéroroszországban, Oszétiában, Abháziában, Hegyi Karabahban, a Dnyeszteren túli területen, Cipruson, Palesztinában és Nyugat-Szaharában. Szükségünk van stratégiára a volt Szovjetunió országaival szemben Közép-Ázsiában és a Kaukázuson túli területeken. Ott is végig fog söpörni a demokratizálódás szele; nem kell prófétának lenni annak meglátásához, hogy ez be fog következni. Nagyon sok munka vár Önre ezen a területen, Ashton bárónő. Legyen nagyratörő, és mi támogatni fogjuk Önt.

  Malika Benarab-Attou (Verts/ALE). – (FR) Elnök asszony, Ashton bárónő! Miután tévedésből támogattuk a Földközi-tenger déli partja mentén létrejött diktatórikus rendszereket, amelyek állítólag az iszlám fundamentalizmus elleni erődítményként szolgáltak, most fel kell kelnünk a jelenlegi történelmi események által támasztott kihívással szemben.

Európának felül kell vizsgálnia a tekintélyelvű rendszerekkel és a diktatúrákkal szemben tanúsított jelenlegi politikáját. Mubarak elnöknek most le kell mondania. A demokráciák, valamint a szóban forgó országok népe által választott demokratikus folyamatok támogatása illik hozzánk, nem egyszerűen saját jövőképünk rájuk kényszerítése. Figyeljünk oda az ő hangjukra, gyakoroljunk alázatot, ne tévesszük össze a szekularizációt a biztonsággal. A változás már folyamatban van ezekben az országokban. Ki kell igazítanunk pénzügyi eszközeinket, hogy megbízható támogatást nyújthassunk a demokrácia bajnokainak …

(Az elnök félbeszakítja a felszólalót)

  Marisa Matias (GUE/NGL). – (PT) Elnök asszony! Úgy gondolom, hogy ez a két ország és a régió néhány további országa szemlélteti, hogy Európa vezetői az elmúlt évek során több alkalommal is többet törődtek az üzlettel, mint a demokráciával, és inkább a diktátorok, nem a szegények oldalára álltak.

Őszintén aggódom a jelenlegi egyiptomi helyzet és a mai fejlemények miatt, ezért meggyőződésem, hogy nem nyugalmat, hanem sokkal inkább szolidaritást kell tanúsítanunk. Szolidaritást kell tanúsítanunk az egyiptomiak millióival szemben, akiknek Kairóban és szerte az országban elegük van az éhezésből, elegük van az elnyomásból és elegük van a munkanélküliségből. Ezért azt kell mondanunk, hogy oda kell állnunk azok mellé az emberek mellé Mubarak elnök mai beszéde után, miután a rendszer rájuk szabadította kopóit és miután elszabadult az erőszak. Nem szabad megengednünk, hogy létrejöjjön a félelem stratégiája, hogy aztán ennek hatására hazamenjenek.

Ha 36 évvel ezelőtt ezeket a javaslatokat halljuk Portugáliában, akkor hazamegyünk. Nagyon jó, hogy nem mentünk haza, mert így lefolytathattunk egy demokratikus forradalmat.

  Jaroslav Paška (EFD). – (SK) Főképviselő asszony! Az európai külügyi szolgálat nagyon sok alkalmazottat, szakértőt és elemzőt foglalkoztat. Ezért szakértőinknek képeseknek kell lenniük arra, hogy szakszerűen felmérjék a Tunéziában és Egyiptomban zajló társadalmi felfordulást és megfelelő lépéseket javasoljanak Önnek, amelyeken keresztül Európa segítséget nyújthat a kérdéses országok lakosainak a nem kívánatos politikai vezetők problémáinak leküzdéséhez. Az a struccpolitika azonban, amelyet az eddigiekben tanúsítottunk az afrikai országokban zajló polgári elégedetlenséggel szemben, kételyeket vet fel külügyi szolgálatunk cselekvőképessége tekintetében.

Főképviselő asszony! Ha továbbra is késlekedünk és nem adunk időben szakszerű választ a jelenlegi tunéziai és egyiptomi eseményekre, akkor adófizetőink jogosan teszik majd fel a kérdést, hogy miért fizetik ezt a tömérdek különféle bürokratát az EU külügyi szolgálatánál, ha nem képesek azonnali és szakszerű választ megszövegezni az Ön számára a viharos európai eseményekről.

  Andreas Mölzer (NI). – (DE) Elnök asszony, Ashton bárónő! Az optimisták abban hisznek, hogy a tunéziai és az egyiptomi forradalmi események például a Nemzetek Tavasza arab verziójának, az 1989. évi kelet-európai eseményekhez hasonló eseményeknek a kezdetét jelezhetik. Európaiként nekünk természetesen mindig a szabadság és a demokrácia oldalán kell állnunk, és nagyon örülnénk, ha most is ez lenne a helyzet. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy mi, európaiak és az egész Nyugat bizonyos mértékben megállapodásra is léptünk az arab világ legkellemetlenebb és legbrutálisabb diktatúráival.

Nem lehetnek illúzióink. Jóllehet a Facebook, az internet és a Twitter a forradalmak levezetésének modern eszközei, ezek nem helyettesíthetik azt a demokratikus struktúrát és azt a jogállamiságot, amelyeknek ott kell állniuk a színfalak mögött ahhoz, hogy a forradalom alkalmas legyen a demokratikus rendszerre történő átmenet levezetéséhez. Mi, európaiak annyit tehetünk és annyit kell tennünk, hogy egyértelműen megfogalmazzuk álláspontunkat és hozzájárulunk ezeknek a demokratikus struktúráknak a felépítéséhez annak érdekében, hogy végül ezekben a régiókban is be lehessen vezetni a jogállamiságot és a szabadpiaci gazdaságot, amelyek a demokrácia szükséges feltételei.

  Catherine Ashton, a Bizottság alelnöke és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. – Elnök asszony! Hadd kezdjem azzal, hogy nagyon őszinte leszek. Én nem fogadom el azt az alapelvet, hogy Európa valamiért lassan vagy későn reagált. Mi tettünk először nyilatkozatot Tunézia és Egyiptom esetében egyaránt. Január 10-én kezdtünk el beszélni Tunéziáról, és a múlt héten adtam ki az Egyiptommal kapcsolatos nyilatkozatokat. Mindenki mást megelőztünk. Ez nem küzdelem, és nem verseny, de nem fogadom el ezeket a kritikákat.

Azt sem fogadom el, hogy lassan cselekedtünk. Óránként tartottuk a kapcsolatot azokkal, akik Tunéziában voltak és az egyiptomi emberekkel, a delegációinkkal, akik előtt elismeréssel adózom mindazért, amit az elmúlt hetekben el kellett intézniük, ezenkívül közvetlen kapcsolatban álltunk a kormánnyal és a szolgálatokkal. A további kérdésekről is tájékoztatást kapnak, amelyekkel ugyanebben az időben foglalkoztunk, tehát nem fogadom el azt, hogy túl csendesek voltunk. Nem fogadom el azt, hogy nem tettünk eleget.

Elfogadom, hogy ennél még többet is tehetünk. Vajon a Lisszaboni Szerződéssel a kezembe adtak minden szükséges eszközt? Valószínűleg nem. A kezembe adtak minden erőforrást, amelyre szükségem van? Valószínűleg nem, de minden tőlünk telhetőt megteszünk az Európai Külügyi Szolgálat és az én szerepköröm lehetőségein belül. Én nem mehetek el sehova azért, hogy elmondjam a saját véleményemet. Én az Európai Unió nevében beszélek. Meghallgatom Önöket, meghallgatom a tagállamokat és meghallgatom a Bizottságot. Ez az én szerepköröm, amelyet a Lisszaboni Szerződésben meghatároztak, és én ezt fogom tenni.

Azoknak mondom, akik korábban nem voltak itt: a tunéziai külügyminiszter ma járt az irodámban, az Európai Unióba vezetett az első Tunézián kívüli útja, mert meghívtam őt és mert tudja, mennyire fontosak vagyunk, nemcsak ma, hanem a jövő héten, a jövő hónapban és a jövő évben is. Ha én vele beszélek, akkor ezt Európa nevében teszem. Tudja, hogy amit mondok, azt 27 ország támogatásával a hátam mögött, emellett remélhetőleg az Európai Parlament és a Bizottság támogatásával is mondom.

Ez jelent valamit ezeknek az embereknek. Jelent valamit, hogy amikor beszélünk, akkor egységes az üzenet, de nem szükségszerűen egységes a hang, amint ezt mondani szokták. Ugyanaz az üzenet, függetlenül attól, hogy a német kancellár, a brit miniszterelnök, az Európa Unió bármely más országának elnöke mondja, a 27 közül bármelyik. Valamennyien ugyanazt mondjuk. Ez az oka annak, hogy amikor hétfőn összegyűltek a külügyminiszterek, az általuk levont következtetések és azok a sajtótájékoztatók, amelyeket megrendeztek mindazokról a kérdésekről, amelyekkel mi most viaskodunk, a szomszédságunk és az azon túli területek kérdéseiről, annyira fontosak a terepen tartózkodó emberek számára. Ezt soha nem szabad szem elől tévesztenünk, bármit teszünk is.

Egyetértek Önökkel abban a kérdésben, hogy tevékenyebbnek kell lennünk a terepen, többet kell tennünk, és teljes mértékben egyetértek azzal, hogy felül kell vizsgálnunk szomszédságpolitikánkat. Ezt már régóta mondom. Gondoskodnunk kell arról, hogy megközelítési módunk diverzifikáltabb legyen, hogy az egyes országokra lebontva kell kidolgoznunk, mit akarunk elérni az adott ország népével – igen, többet kell tennünk a civil társadalomért, igen, oda kell figyelnünk az emberi jogokra és a demokráciára, és igen, kezelnünk kell a közös külpolitikai kérdéseket, amelyek velük kapcsolatban fennállnak. Egyetértek. Erre törekszem. Ha megnézik azt a munkát, amit az elmúlt két-három hónap alatt elvégeztünk, látni fognak egy közös témát mindabban, amit mondtam, és ez az volt, hogy tevékenyebbnek kell lennünk a szomszédságunkban. Ezt kell a legelső prioritásunkká tennünk a Szolgálat felállítása után, és ennek jobbnak, intelligensebbnek kell lennie, és jobban kell kapcsolódnia szükségleteikhez.

Nem vállalhatok felelősséget azért, ami az én kinevezésem előtt történt, de vállalom a felelősséget annak átalakításáért, amit örököltem, a jövő olyan stratégiájává amelyre szándékaim szerint büszkék lehetnek. Ez azzal kezdődik, amit most teszünk, és hogy mekkora felelősséget tudunk vállalni és mennyire tudunk továbblépni.

Nem becsülöm alá a helyzet bonyolultságát és haladásának gyorsaságát. Egyetértek azokkal, akik arra is rámutattak, hogy a demokrácia nem jön létre egyik pillanatról a másikra. Ez egy folyamat. A demokrácia építése során létre kell hozni azokat a szervezeteket, amelyek képesek együttműködni az emberekkel annak érdekében, hogy segítsen nekik megérteni demokratikus jogaikat, mit jelenthet a demokrácia és mi az, amit megtehet, ez pedig a társadalom átalakítása. Okkal használjuk ezt a szót a Tanács következtetéseiben, mert hiszek az átalakulásban, nemcsak mára és holnapra, hanem hosszú távon is. Ezt tudja Európa felkínálni. Ezt kínálta fel Európa a szomszédainak, akik a partnereinkké váltak, és ez az, amit a saját tagállamainak is felkínált. Olyan átalakulást valósított meg, amely generációkon keresztül meg fog maradni. Ennek érdekében fáradozunk. Nem azzal foglalkozunk, hogy zsigerből reagáljunk és válaszoljunk. Olyan eredményeket akarunk elérni, amelyek az emberek egész életét, gyermekeik életét és még az azt követő időket is meghatározzák.

És természetesen mindezek során sem feledkeztem meg a többi kérdésről. Figyelemmel kísérem, mi történik Jordániában. Tartom a kapcsolatot az ottaniakkal. Természetesen az iráni eseményekkel is foglalkozom. Az előző hétvégét az irániakkal folytatott beszélgetéssel töltöttem, és nyilatkozataim, valamint az általunk felvetett kérdések alapján Önök is tudják, milyen szenvedély fűt engem az iráni emberi jogokért.

Természetesen nem feledkeztem meg a közel-keleti békefolyamatról sem. Tegnap beszéltem George Mitchell úrral. Holnap találkozunk Fajjád miniszterelnök úrral. A kvartett munkájában is részt veszünk. A kvartett szombaton ülésezik a müncheni biztonsági konferencián, ahol ezen az alkalmon én fogok elnökölni a kvartett ülésén.

Egyetlen további kérdésről sem feledkeztem meg. Soha nem feledkeztem meg Albániáról, ahova Miroslav Lajčák ezen a héten visszatér az én nevemben a párbeszéd folytatására. Semmi másról sem feledkezünk meg, amivel foglalkoznunk kell, és azokról a kérdésekről sem, amelyeket ma este megvitatunk ebben a Parlamentben.

És nem én vagyok a felelős azért, amit Tony Blair mond. Lehetséges, hogy azonos nyelven beszélünk; lehetséges, hogy ugyanabból a politikai pártból érkeztem, de én nem tartozom érte felelősséggel, és nem is vállalok érte felelősséget.

A jövő héten az Önök nevében is részt veszek a Biztonsági Tanács ülésén. A Biztonsági Tanácsban újból lehetőségünk lesz azt megmutatni, hogy az Európai Unió mit tud felajánlani ezeknek az embereknek, a ma és a holnap tekintetében. Valóban fontos, hogy megkapjam ehhez az Önök támogatását – nem halkan, hanem nagyon hangos is lehetek –, de megfelelő kohézióval, iránnyal, céllal, stratégiával és egy tervvel, hogy amikor a tunéziai külügyminiszter eljön az irodámba, akkor átadhassak neki egy tervet. Nem ezt mondom neki: örülök, hogy találkoztunk, jöjjön és beszéljünk öt percig a televíziós kamerák előtt. Nem. Azt mondtam neki, hogy leülünk egy órára és áttanulmányozzuk az Önök tervét azzal együtt, amit mi fel tudunk Önöknek ajánlani. Mennyi pénzt? Mi tehetek én? Mit kell megváltoztatnom? Mely eszközöket kell összehoznunk? Mekkora mozgástérrel rendelkezem most? Mekkora mozgástérre van szükségem? Mire van Önöknek szükségük tőlünk, az Európai Beruházási Banktól, az Afrikai Unió Bankjától, az Egyesült Államoktól, a többi partnerüktől? Hogyan építsük fel a tervet?

Aztán találkoztam a jemeni külügyminiszterrel, és ugyanezt tettük: Hogyan tud a Jemennel baráti országcsoport összeadni egy új fejlesztési alapot? Tegyük ezt azokkal az arab országokkal, amelyekkel beszéltem? Mit tegyünk?

Véleményem szerint így kell Európának működnie, és én ezt teszem minden egyes napon az Önök nevében, és továbbra is ezt fogom tenni.

Most abban reménykedem, hogy rövidesen elhagyhatom ezt a vitát és felkérhetek egy másik biztost arra, hogy vegye át a helyemet. Ezért elnézésüket kérem, de az egyiptomi események, amint ezt Önök is helyesen mondták, mozgásban vannak, és elmondhatom Önöknek, mit teszünk még, miközben itt beszélgetünk. Üzeneteket küldtünk, beszéltünk a külügyminiszter-helyettessel az én nevemben. Közvetlen üzeneteket küldtünk. A biztonsági erőknek haladéktalanul be kell avatkozniuk az erőszak eszkalációjának megállítása érdekében. Ezt az üzenetet küldtem el, miközben itt ülök és Önökkel beszélgetek. Nekik kell vállalniuk a felelősséget; a kormány köteles bevetni a hadsereget az emberek támogatására és a polgárok védelmének biztosítására. A mentők számára lehetővé kell tenni a térre történő bejutást és az onnan történő kijutást, mert azt halljuk, hogy nem engedik be őket. Beszélni fogok Szulejmán alelnökkel, mihelyt elhagyom ezt az üléstermet. A felszólítás most áll megfogalmazás alatt, és ezért bizonyára megbocsátanak és elengednek.

Folyamatban van egy ülés, ahol megpróbálnak kidolgozni egy útitervet az ellenállókkal most, amikor az európai vezetők azzal vannak elfoglalva, hogy a mi nevünkben beszélnek a régió más vezetőivel és megpróbálják rávenni őket arra, hogy ők is csatlakozzanak a felszólításhoz. Ennek egy korábban még soha nem látott telefonos riadóláncnak kell lennie, amelyben vezetők beszélnek vezetőkkel, hogy eljuttassák az üzeneteket Egyiptomba. Miközben mindez zajlik, válságülést tartunk az irodáimban annak kidolgozása érdekében, hogy pontosan mit is fogunk tenni, ha az egyes eshetőségek bekövetkeznek.

Ezt teszem minden egyes napon a válság kitörése óta. Ez történt Albánia esetében, ez történt Fehéroroszország esetében, ezt tettük Szudán esetében, ahova különleges képviselőnk egy munkacsoportot vezetett, és ahol Véronique De Keyser a saját szemével láthatta a terepen, mit tesz Európa.

Ez az, amit teszünk. Tehetnénk-e többet? Természetesen. Hogy szeretnék-e ott lenni, ha négy lenne belőlem? Igen, szeretnék. Úgy gondolom-e, hogy az eszközök megfelelőek? Nem. Úgy gondolom-e, hogy sikerült előrelépést tennünk? Igen. Hogy szerintem tudnánk-e többet tenni? Természetesen.

Ha csak annyit várnak el tőlem, hogy mindenhol felbukkanjak és látható legyek mindenkinek a társaságában, ezt nem fogom megtenni. Azt viszont meg fogom tenni az Önök nevében, hogy megteszem azt, aminek elvégzésére Európa szerintem létrejött, ami pedig nem más, mint az, hogy a demokráciát és az emberi jogokat kell minden tettünk középpontjába helyezni, és az, hogy ma támogatnunk kell Egyiptom és Tunézia népét.

(Taps)

  Elnök. – Hat, az eljárási szabályzat 110. cikkének (2) bekezdésével összhangban előterjesztett állásfoglalásra irányuló indítványt⁽¹⁾ kaptam.

A vitát lezárom.

A Tunéziáról szóló állásfoglalási indítványokról történő szavazásra csütörtökön kerül sor.

Az Egyiptomról szóló állásfoglalási indítványokról történő szavazásra a februári második ülésen kerül sor.

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 149. cikke)

  Sergio Berlato (PPE), írásban. – (IT) Tunézia és a Földközi-tenger déli partján fekvő más országok helyzetének az elmúlt néhány napban történt súlyosbodása fellépést igényel. Tucatnyi ember vesztette életét azon személyek közül, akik részt vesznek a magas megélhetési költségek és az ország piaci szabadságának hiánya miatti erőszakos tüntetésekben. Szeretném megragadni a lehetőséget, hogy emlékeztessem Önöket arra, hogy 1995-ben Barcelonában az EU a földközi-tengeri országokkal folytatandó partnerségi programot indított, amelynek célja a gazdasági, politikai, katonai és szociális együttműködés megvalósítása volt. Mindezidáig e célkitűzések azonban még távolról sem valósultak meg. Tunézia drámai helyzete bizonyítja, hogy azonnal szükség van a földközi-tengeri térséggel kapcsolatos európai jövőképre, vagy a déli part országainak jelenlegi partnerségi és szomszédsági politikákba való tényleges bevonására. Az egyiptomi helyzet csupán az elmúlt néhány órában is tovább súlyosbodott. Beszámolók szerint számos embert ért sebesülés vagy öltek meg a rendőrség, valamint a Mubarak elnök kormánya ellen tüntető emberek közötti, az ország több részén előforduló összecsapásokban. Véleményem szerint ezen országok, és különösen Európa érdekében egy olyan úton kell elindulnunk, amely az említett országok gazdasági és társadalmi reformjainak támogatásából áll, hiszen ez kielégíthetné a lakosság nagy részének elvárásait, valamint biztosíthatná a békét és az életkörülmények fokozatos javulását az észak-afrikai országokban.

  Richard Falbr (S&D), írásban. – (CS) 1995-ben az Európai Unió a béke, a stabilitás és a jólét földközi-tengeri régióban való megteremtésével kapcsolatos ambiciózus célkitűzést vázolt fel. A földközi-tengeri országok azzal a feltétellel kaptak finanszírozást, hogy végrehajtják a szükséges gazdasági és politikai reformokat. Ezek egyike sem nem történt azonban meg. Az Unió déli szomszédainak támogatására irányuló erőfeszítését a legtöbb esetben inkább az iszlám radikalisták hatalomra kerülésétől – ezáltal a régió stabilitásának fenyegetettségétől – való félelem vezette. Az önkényuralmi rendszerek támogatása a történelem tanulsága alapján nem kifizetődő. Az nem volt kifizetődő az Egyesült Államok számára Dél- és Közép-Amerikában, és most az Unió számára sem az. Egyes kritikák meglehetősen jogosan neveznek bennünket képmutatónak. Az emberi jogokról, a társadalmi párbeszéd szükségességéről és a gazdasági fejlődésről beszélünk, ugyanakkor évtizedeken át figyelmen kívül hagytuk, hogy Tunéziát és más észak-afrikai országokat kegyetlen és antidemokratikus rendszerek irányítottak. Ki kell mondani, hogy mindez az ilyen politikát támogató személyek drámai kimenetelű kudarcával egyenlő. Az Unió képviselői által Mubarakhoz intézett zavarba ejtő felszólítás arra, hogy rendezzen demokratikus választásokat, csupán ezen eredménytelen politika szomorú kimenetele.

  Ilda Figueiredo (GUE/NGL), írásban. – (PT) Az Afrika országain végigsöprő felháborodási hullám és az itt élő emberek, különösen Tunézia és Egyiptom népének küzdelme kiemelt figyelmet és szolidaritást követel tőlünk. Egyiptom konkrét esetében, amelynek népe továbbra is a szociális- és munkajogaiért, a társadalmi igazságosságért, a demokráciáért és a szabadságért harcol, határozottan elítéljük a küzdelmet folytató munkavállalókra és népre folyamatosan irányuló elnyomást, amelyet Mubarak elnök kormányának parancsai váltanak ki, és tisztelettel adózunk az állami erőszak következtében meggyilkolt csaknem 100 egyiptomi polgár előtt.

Tunéziához, valamint az arab világ és Afrika számos más országához hasonlóan az Egyiptomi helyzet is szorosan kapcsolódik a kapitalizmus mélyülő válságához és az ezt jellemző erőteljes antiszociális támadó hatásokhoz, tekintettel nem utolsósorban a fiatalokat érintő munkanélküliség, illetve az élelmiszerárak exponenciális növekedésére.

A közelmúltbeli egyiptomi események, valamint az ezeket jellemző széles körű szociális mozgalom szorosan kapcsolódnak továbbá ahhoz a bátorsághoz, kitartáshoz és eltökéltséghez, amelyet a munkavállalókat képviselő szervezetek, valamint más progresszív népi mozgalmak tanúsítottak, amelyek fontos lépéseket tettek a hosszú évek óta tartó és nagyon nehéz körülmények között folytatott küzdelemben. Továbbra is egy politikai megoldás mellett állunk ki, amelyet az egyiptomi nép szuverén akaratának szigorú tiszteletben tartása mellett, minden külső beavatkozástól, befolyástól vagy nyomástól mentesen kell megtalálni.

  Filip Kaczmarek (PPE), írásban. – (PL) A Tunéziában és Egyiptomban jelenleg zajló események talán az egész régió jövőjének kulcsát jelentik. E régió társadalmainak nagyon hosszú ideje nem volt lehetősége ambícióinak, álmainak vagy félelmeinek szabadon történő kifejezésére. Még nem tudjuk, mi lesz a kimenetele az észak-afrikai eseményeknek. Az azonban biztos, hogy meg kell próbálnunk nagyobb befolyást gyakorolni a helyzet alakulása felett. Végeredményben ezek az események a közvetlen szomszédságunkban található országokban történnek. Európa valójában nagymértékben érintett a kérdéses régióban. Régóta tudjuk, hogy a helyi kormányok nem mindig feleltek meg az általuk irányított társadalmak valamennyi elvárásának. A tüntetéseket a társadalmi elégedetlenséget leginkább tápláló problémák váltották ki – a szegénység, a kétségbeesés és a hatóságok arroganciája. Nem hiszem, hogy Tunézia és Egyiptom egy nyugati értelemben vett demokráciáról álmodik. Az emberek egyszerűen jobb életről álmodnak, és a jobb élet nem feltétlenül jelent demokráciát. Nem érdemelnek jobb életet? De igen, kétségtelenül megérdemlik. Mindenkinek joga van egy jobb életre és emberi méltóságának tiszteletben tartására, a szabadságra és a fejlődésre. Reméljük, gyorsan és vérontás nélkül teljesülnek a vágyaik. Nagyon köszönöm Önöknek.

  Tunne Kelam (PPE), írásban. – A Tunéziában, Egyiptomban és máshol lezajló jelentős változásokból elsőként azt a következtetést kell levonni, hogy a demokratikus világ egyáltalán nem volt erre felkészülve. Az Uniót és az Egyesült Államokat is meglepetésszerűen érték az események, és még most is rögtönözniük kell a fellépésüket, valamint hozzá kell szokniuk a forradalmi fejleményekhez.

Ugyanez történt 20 évvel ezelőtt, a Szovjetunió összeomlásakor. Kiderült, hogy a szovjet rendszerrel foglalkozó kutatók ezrei kihagyták elemzéseikből azt a rejtett, hatalmas erőt, amely végül felszámolta a szovjet diktatúrát – a szolgasorba kényszerített nép szabadság iránti vágyát.

A jelenlegi helyzet rámutatott a szárnyát bontogató európai közös külpolitika egy belső gyengeségére. Rámutatott azon értékek krónikus válságára, amelyekre az Unió hivatalosan épül. A reálpolitikában rendszeresen semmibe vették vagy alulértékelték ezeket az értékeket a stabilitás vagy a gyakorlati, át nem gondolt kapcsolatok javára.

Elérkezett a pillanat annak megértésére, hogy katasztrofális politikai tévedésekhez vezethet az, ha szemet hunyunk a szabadság elnyomása felett azzal az indokkal, hogy megóvjuk a stabilitást és a gazdasági érdekeket. Kizárólag a valódi demokrácia nyújthat hosszú távú stabilitást. Ha önkényuralmi rendszerekre építünk, azzal csak az önámítást növeljük, ami előbb vagy utóbb véget ér, súlyos erkölcsi veszteségeket okozva demokratikus partnereik számára.

  Krzysztof Lisek (PPE), írásban. – (PL) Szakértők véleménye szerint a tunéziai lázadások dominóhatást váltottak ki. A régió következő országa, amelyben Tunézia és Egyiptom után változások történnek majd, nagy valószínűséggel Jemen lesz. Líbia, Algéria, Jordánia, Szíria és Marokkó neve is említésre került. A globalizáció és az ezt kísérő információáramlás felnyitja e rendszerek polgárainak szemét. E polgárok változást, egy modern demokratikus államban leélt tisztességes életet és átlátható elvek alapján elfogadott jogszabályokat akarnak. Ehhez hasonló helyzetekben az Uniónak elő kell mozdítania ezeket az értékeket, és mindent meg kell tennie annak biztosítása érdekében, hogy az arab országok elkerüljék a polgárháborút vagy a hatalom szélsőségesek általi megszerzését. Szeretném hangsúlyozni, hogy támogatásunkat a politikai intézkedésekre kell korlátozni, és ez nem foglalhat magában katonai fellépést. Mint az EU, támogatnunk kell az arab országokat a reformok békés végrehajtásában. Egyértelműen szükség van egy olyan párbeszédre, amelybe mind a leköszönő hatalom képviselőit, mind az ellenzéket – beleértve az iszlám mozgalmakat is – be kell vonni. Az Uniónak nagyobb jelenlétet kell biztosítania a régióban, és teljes egészében felül kell vizsgálnia az európai szomszédsági politikát, aminek köszönhetően hatékonyabban előmozdíthatja majd a demokráciát nemcsak az arab országokban, hanem a bennünket keletről határoló országokban, például Fehéroroszországban is. Hatékony stratégiai tervekre van szükségünk, amelyek a demokrácia, a civil társadalom és az emberi jogok előmozdítása érdekében megfelelő uniós pénzügyi támogatást foglalnak magukban. Véleményem szerint az Uniónak egy hangon kell felszólalnia, és határozottan el kell ítélnie az antidemokratikus rendszereket.

  Nuno Teixeira (PPE), írásban. – (PT) A számos arab országban, különösen Tunéziában és Egyiptomban jelenleg zajló tüntetések úgy vonulnak majd be a történelembe, mint az embereknek olyan önkényuralmi rendszerek alóli felszabadulása, amelyek nem tartják tiszteletben egy demokratikus társadalom alapvető szabályait: a jogállamiságot és az emberi jogok védelmét.

A demokratikus átmenet hosszú folyamatában mindezek után véleményem szerint fontos átgondolni a Tunéziára és Egyiptomra vonatkozó rövid és hosszú távú stratégiákat a szélsőséges csoportok hatalomra kerülésének megelőzése érdekében. Üdvözlöm a választásokat megelőzően a jogi helyzet felmérésére Tunéziába küldött uniós missziót, valamint az e választásokat megfigyelő missziót: ugyanilyen intézkedéseket kell hozni, amint megvalósul Egyiptomban a stabilitás.

Rendkívül fontosnak tartom ugyanakkor, hogy felülvizsgáljuk a szomszédsági politikát, amely – amint azt beismertük – nem képes teljesíteni egyik célkitűzését: a demokrácia és az emberi jogok előmozdítását. Véleményem szerint többféle megközelítést kellene alkalmazni az euromediterrán megállapodásokban, amelyeknek közvetlen hatást kellene gyakorolniuk a civil társadalomra. A Tunéziával, Egyiptommal és az őket határoló országokkal folytatott párbeszédnek a demokratikus stabilitás biztosításának célkitűzését kell szolgálnia. Ennek eléréséhez stratégiákat kell kialakítani, valamint növelni kell a szükséges társadalmi-gazdasági és politikai reformok számára rendelkezésre álló forrásokat.

  Traian Ungureanu (PPE), írásban. – Jóllehet elő kell mozdítani a demokratikus haladást az arab világban, ez nem veszélyeztetheti az Unió stratégiai érdekeit. A tunéziai és egyiptomi események igazolják, hogy az egyeduralom nem megoldás. Az ilyen események ugyanakkor nem biztosítják a demokratikus kimenetelt. A közelmúltbeli történelmi események igazolták, hogy a jól szervezett, katonai iszlám eltérítheti a demokratikus forradalmakat. Az 1979-es iráni forradalom egy híres példája a demokratikus felhevültségnek, amely végül önkényuralomhoz vezetett. Észre kell vennünk a Mubarak elnök szociális politikái és Egyiptom stratégiai irányvonala közötti finom egyensúlyt. Egyiptom egy rugalmas szövetséges, aki csatlakozott a Kuvaitot felszabadító erőkhöz és több mint 30 éven át biztosított békét Izraellel. Az Egyiptomban zajló események egyszerre reménykeltőek és veszélyesek. A tüntetők és törvényes követeléseik a nyílt vita iránti igény eredeti kifejeződései. Ugyanakkor nagy az esélye annak, hogy elnyomó magatartást, gyakorlatokat és politikákat alkalmazzanak az egyiptomi társadalmon belül. Széles körű a nők nemi szervének megcsonkítása, a nyilvános kivégzések jóváhagyása, a kínzás és az iszlám jog megszorító értelmezése. A Muszlim Testvériség nyíltan előmozdítja e programot, és a választók 20%-ának támogatásával rendelkezik. Ezért most körültekintően kell eljárni, hogy a demokráciának jövője lehessen Egyiptomban.

  Antonio Masip Hidalgo (S&D), írásban. – (ES) A földközi-tengeri térség és a Szuezi-csatorna régiójának instabilitása jelenti a legfőbb érvet amellett, hogy fokozott jelentőséget tulajdonítsunk a szénnek.

Támogassuk az Unión belül termelt energiát, amely biztos forrás.

  Corina Creţu (S&D), írásban. – (RO) A magát felgyújtó fiatal Mohamed Bouazizi által az arab világban kiváltott tüntetéseket egyáltalán nem jellemzi semmilyen nyilvánvaló vallási vagy ideológiai elem. Természetesen a társadalmi-gazdasági követelések képezik az elsőrendű kérdést akkor, amikor Egyiptomban az élelmiszerárak emelkedése tovább súlyosbította azokat a nehéz körülményeket, amelyek között az ország 80 milliós népességének fele küszködik az életben maradásért a napi két dollárban meghatározott szegénységi küszöb alatt. Véleményem szerint az arab világban kibontakozó eseményekkel kapcsolatos magatartásunk meghatározásakor figyelembe kell vennie egyrészt a szabadság iránti vágy természetszerű támogatását, másrészt azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül a globális stabilitás fenyegetettségét, amit ezen egyre inkább kiszámíthatatlanná, kaotikussá vagy iszlám befolyás alatt állóvá váló régió összeomlása válthat ki. Riasztó jelek arra mutatnak, hogy a lázadók közül sokan egyáltalán nem vágynak egy nyugati mintára létrehozott demokráciára, ellenkezőleg. Nem fejezhetem be e felszólalást anélkül, hogy ne gondolnék Grúzia Oroszország általi, két évvel ezelőtti lerohanására, amikor a nyugat, amelyet váratlanul ért a helyzet, csendes néző maradt és egyszerűen nem vett tudomást az eseményekről. Most ismét döntő fontosságú fejlemények bontakoznak ki az Unió határai mentén, amelyek felkészületlenül értek bennünket. Ezúttal sem kapcsolódunk be az eseményekbe, bár azok több szempontból közvetlenül befolyásolják az európai stabilitást.

  John Attard-Montalto (S&D), írásban. – Az új tunéziai miniszterelnök első külföldi látogatása az Európai Unióba vezetett. Catherine Ashton üdvözölte a miniszterelnököt és egyértelműen méltányolta, hogy első külföldi útjának az Unió volt a helyszíne. Önmagában a választás azért fontos, mert a tunéziai miniszterelnök egyértelmű üzenetet kívánt küldeni arról az útról, amelyen el szeretné indítani az országát. Az Unió kiáll a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok és az alapvető elvek tiszteletben tartása mellett. Kiáll továbbá a stabilitás és a biztonság, ebben az esetben a földközi-tengeri régió stabilitása és a biztonsága mellett. Tunézia egyike Málta legközelebbi észak-afrikai szomszédainak. Nemcsak az országom, hanem a régió számára is fontos, hogy mi történik ezen átmeneti időszak során. Optimista vagyok a tekintetben, hogy a mérsékelt államnak tekintett Tunézia külpolitikája ugyanebben az irányban folytatódik majd. Remélem továbbá, hogy javulni fog a belügyi helyzet. Fontos, hogy az Unió látható legyen a Tunéziának nyújtható különböző támogatási és fejlesztési programjain keresztül. Méltányolni kell a demokratikus értékeket valló és a régió stabilitásához és biztonságához hozzájáruló országok erőfeszítéseit. Ezért létfontosságú, hogy az Unió láthatóan és kézzel foghatóan szemléltesse elismerését.

  Rafał Trzaskowski (PPE), írásban. – (PL) Az Egyesült Nemzetek tegnap bejelentette, hogy több mint 200 ember halt meg a tunéziai forradalmat kísérő zavargásokban. Ez a déli régióban történt meglepetésszerű események tragikus oldala. Ennek valamennyiünket arra kell sarkallnia, hogy mindent megtegyünk mind az említett ország, mind a régió egészének demokratizálódása érdekében, különösen mert a régi rendszer Egyiptomban is a szemünk előtt omlik össze. Az Európai Unió sajnos nem képes a nyilvánosság felé ugyanazon álláspontot képviselni. Ne ámítsuk magunkat azzal, hogy az újonnan létrehozott uniós diplomácia kezdettől fogva vezető szerepet játszik majd, amikor az egyes tagállamoknak ilyen erőteljesek a saját érdekeik. Tunézia esetében ugyanakkor, jóllehet a rendelkezésünkre álló eszközök kevésbé látványosak, alkalmasak igen kézzel fogható eredmények elérésére. Ezek magukban foglalják az Unió jelenleg felülvizsgálat alatt álló szomszédsági politikáját, amelyet a jelenlegi események fényében megfelelően módosítani kell. Magukban foglalják továbbá egy uniós megfigyelő misszió küldésének lehetőségét, és ennek szükségességéről valószínűleg már senkit sem kell meggyőzni. Konkrét feladatok vannak, amelyekre az Európai Parlamentnek most összpontosítania kell.

  Kristiina Ojuland (ALDE), írásban. – Szeretném megismételni a vita során kifejezett azon megbecsülést, amely a rendszerrel szembeni elégedetlenségüket és csalódottságukat kifejező mind tunéziai, mind egyiptomi embereket bátorságukért illeti. Mára a lázongás elérte azt a pontot, ahonnan már nincs visszaút, és az Európai Uniónak hozzá kell járulnia a megkezdődött átmenet folyamatához. Néhány elővigyázatos személy a status quo – különösen Egyiptomban történő – fenntartására szólított fel, azzal érvelve, hogy a rendszer bukása talán polgárháborúhoz, az pedig a vallási fundamentalisták hatalomra jutásához vezetne. Véleményem szerint nem a mi feladatunk, hogy előre megjósoljuk a lehetséges fejleményeket ezekben az országokban. Emlékeztetném Önöket arra, hogy amikor a keleti blokk az összeomlás szélén állt, még mindig voltak olyanok, akik a régió jövőbeli instabilitásától való félelem miatt megakadályozták volna e folyamatot. Ne kövessük el ezt a hibát, hanem tőlünk telhetően támogassuk Tunézia és Egyiptom népét egy valódi demokrácia alapjainak lefektetésében. Bízom abban, hogy az iszlám és a demokrácia fogalma nem összeegyeztethetetlen – a demokratikus berendezkedésű Indonézia rendelkezik a világon a legnagyobb muszlim népességgel.