Elnök. – A következő napirendi pont az Egyesült Nemzetek legkevésbé fejlett országokról tartandó negyedik konferenciájáról szóló tanácsi és bizottsági nyilatkozat vitája.

  Zsolt Németh, a Tanács soros elnöke. – Elnök úr! Az Európai Unió teljes mértékben elkötelezett a legkevésbé fejlett országokról szóló negyedik ENSZ-konferencia sikere mellett, amely Isztambulban kerül megrendezésre 2011. május 9. és 13. között. Az Unió hiszi, hogy ez a konferencia fontos lehetőség lesz a legkevésbé fejlett országok támogatásának fokozására.

A Tanács nemrég fogadta el azokat a következtetéseket, amelyeket az EU tárgyalói alapelvekként fognak alkalmazni az előkészítő folyamat és a konferencia során. A legkevésbé fejlett országok ügyének előtérbe helyezése szükséges a millenniumi fejlesztési célok eléréséhez, melyre mindannyian törekedünk. Ezért továbbra is szilárdan el vagyunk kötelezve a legkevésbé fejlett országok inkluzív és fenntartható fejlesztésének támogatása mellett. Ezek az országok a nemzetközi közösség legszegényebb és leggyengébb részei, amelyek nagyon érzékenyen reagálnak a külső gazdasági válságokra, a természeti és ember okozta katasztrófákra, valamint a fertőző betegségekre.

Határozott célunk, hogy a konferencia azokra a területekre és intézkedésekre koncentráljon, amelyek – a millenniumi fejlesztési célokkal való koherencia megteremtésével és a legkevésbé fejlett országokra vonatkozó speciális célok kitűzésével – hozzáadott értéket képviselnek a legkevésbé fejlett országok sajátságos szükségletei tekintetében, és amelyek reagálnak a 2001-es brüsszeli cselekvési programból levonható tanulságokra. A gyorsan változó világban létfontosságú a legkevésbé fejlett országokkal való, megfelelő intézkedéseket tartalmazó, megújított partnerség melletti hosszú távú elkötelezettség.

Az Európai Unió véleménye szerint az isztambuli konferenciának három fő célkitűzésre kell összpontosítania: először is, a legkevésbé fejlett országok kiszolgáltatottsága és gyengesége elleni küzdelem, valamint a megrázkódtatásokkal szembeni ellenálló képességük növelése; másodszor, kedvező környezet megteremtése a legkevésbé fejlett országok fenntartható fejlődéséhez; harmadszor pedig a legkevésbé fejlett országok inkluzív és fenntartható gazdasági fejlesztésének előmozdítása. Az Európai Unió ezeket a célkitűzéseket szem előtt tartva fog párbeszédet folytatni a legkevésbé fejlett országokkal az előkészítő folyamat és a konferencia során.

Az Európai Unió mindig is a nemzetközi közösség legkevésbé fejlett országok támogatására irányuló erőfeszítéseinek vezetője volt. Az Európai Unió a legkevésbé fejlett országok legfőbb adományozója. Az EU mindig is a legkevésbé fejlett országok legsikeresebb fejlesztési partnere volt kötelezettségei teljesítése tekintetében, különösen ami a piaci hozzáférést, a származási szabályokat és az adósságkönnyítést illeti. Az EU jelentős előrelépést ért el a hivatalos fejlesztési támogatás és a fejlesztési politikák koherenciája terén.

Az elmúlt évtizedben bizonyos legkevésbé fejlett országok jó gazdasági növekedést értek el, és előreléptek a fejlesztés terén, de mindenhol azt tapasztaljuk, hogy a fejlődés egyenlőtlen. Még jelentős munkát kell elvégezni, különösen Szubszaharai-Afrikában és azokban az országokban, amelyekben konfliktushelyzet vagy instabil helyzet uralkodik. Ezért az EU nemrég megerősítette azt a kötelezettségvállalását, hogy a legkevésbé fejlett országoknak nyújtandó hivatalos fejlesztési támogatást a GNP 0,15–0,20%-ában kell megállapítani.

Elsődlegesen a legkevésbé fejlett országok felelősek saját fejlődésükért, és az adományozói közösség által nyújtott támogatásnak a kedvezményezett országok kezdeményezésén és teljes felelősségén kell alapulnia. Az Európai Unió hangsúlyozza a legkevésbé fejlett országok általános fejlődésének kölcsönös összefüggését a jó kormányzás, a demokrácia, az emberi jogok és a nemek közötti egyenlőség előmozdításával.

Ugyanakkor szilárd meggyőződésünk, hogy minden országnak kötelessége segíteni a fejlődő országokat, hogy kiemelkedhessenek a szegénységből, és előrelépést érhessenek el a millenniumi fejlesztési célok tekintetében. A legkevésbé fejlett országok fejlődése függ a fejlesztési partnerek politikáinak minőségétől és koherenciájától. Ezért határozott erőfeszítéseket kell tenni a támogatási mechanizmusok hatékonyságának növelésére és a meglévő kötelezettségek teljesítésére. Az EU számos alkalommal felszólította a többi adományozót e kötelezettségek teljesítésére. A feltörekvő gazdaságoknak is megfelelő mértékben részt kell venniük a legkevésbé fejlett országok támogatásában.

  Štefan Füle, a Bizottság tagja. – Elnök úr! A Bizottság elkötelezett a legkevésbé fejlett országokról szóló negyedik, isztambuli ENSZ-konferencia sikere mellett. A konferencia új lendületet ad a legkevésbé fejlett országok inkluzív növekedésére, fenntartható fejlődésére és a szegénység csökkentésére irányuló politikáknak. A múlt héten, március 31-én elfogadott, a legkevésbé fejlett országokról szóló közelgő konferencián való uniós részvétel irányelveire vonatkozó tanácsi következtetések is hangot adnak ennek a meggyőződésünknek és elkötelezettségünknek. Nagy örömmel tölt el, hogy a Parlament is hangsúlyosan képviseltetni fogja magát a konferencián részt vevő delegációban.

Sok legkevésbé fejlett ország előrelépést ért el a fejlesztés terén, de a fejlődés egyenetlen volt, és még rengeteg feladat áll előttünk. Igen kevés legkevésbé fejlett országnak sikerült kikerülnie ebből a kategóriából, és a legtöbb legkevésbé fejlett ország le van maradva a millenniumi fejlesztési célok elérése terén. Mind nekünk, adományozóknak, mind a legkevésbé fejlett országoknak fontos tanulságokat kell levonnunk bizonyos legkevésbé fejlett országok sikereiből, valamint a brüsszeli cselekvési program végrehajtásából.

A konferencia sikeréhez kulcsfontosságú a globális partnerség és a kölcsönös felelősségvállalás. A fejlesztés közös feladat. Elsődlegesen a fejlődő országok felelősek saját fejlődésükért: ehhez megfelelő politikákat kell kidolgozniuk és végrehajtaniuk, valamint meg kell valósítaniuk a jó kormányzást.

Az Európai Unió mindig is a legkevésbé fejlett országok legsikeresebb fejlesztési partnere volt kötelezettségei teljesítése tekintetében, különösen ami a piaci hozzáférést, a származási szabályokat és az adósságkönnyítést illeti. Az Európai Unió a legkevésbé fejlett országok legfőbb adományozója, és jelentős előrelépést ért el a hivatalos fejlesztési támogatás terén, hiszen az elmúlt évtizedben megháromszorozta az ezeknek az országoknak nyújtandó támogatást.

Az Európai Unió Isztambulban fel fogja szólítani a többi adományozót és fejlesztési partnert kötelezettségvállalásaik és a kitűzött célok összehangolására. A fejlett országoknak kötelességük segíteni a fejlődő országokat, hogy kiemelkedhessenek a szegénységből. A globális partnerség kontextusában ehhez a feltörekvő gazdaságoknak is hozzá kell járulniuk.

Ezeknek az országoknak létfontosságú a fenntartható fejlődés és a hosszú távú méltányos és inkluzív növekedés. Ebben a tekintetben kulcsszerepet kell játszania a magánszférának, amely a jómód és a foglalkoztatás növelésével hatalmas befolyást gyakorolhat az emberek életére.

Jelentős potenciál van a kereskedelemben, amely a növekedés és foglalkoztatás motorja lehet. Az Európai Unió hangsúlyozza a legkevésbé fejlett országok fejlődésének kölcsönös összefüggését az emberi jogok, a nemek közötti egyenlőség, a demokrácia, a jó kormányzás, a béke és biztonság előmozdításával.

A legkevésbé fejlett országok fejlődése függ a fejlesztési partnerek politikáinak minőségétől és koherenciájától. Ezért fáradhatatlanul erőfeszítéseket kell tenni a támogatási mechanizmusok hatékonyságának és a fejlesztési politikák koherenciájának növelésére.

Az elnökség már nyilatkozott a három prioritásról, ezért én csak a kategóriából való kikerülés kérdését tenném még hozzá, amellyel a konferenciának szintén foglalkoznia kell. Az Európai Unió fel fog szólítani egy szisztematikusabb mechanizmus létrehozására, amely az időtényezőt figyelembe vevő engedményeket és támogatást nyújtana a kikerülő országoknak. A Bizottságnak meggyőződése, hogy ez az új lendület a következő évtized során jelentősen meg fogja növelni a legkevésbé fejlett országok kategóriájából kikerülő országok számát.

ELNÖKÖL: STAVROS LAMBRINIDIS
alelnök

  Eleni Theocharous, a PPE képviselőcsoport nevében. – (EL) Elnök úr, miniszter úr, biztos úr! Ahogy Németh úr helyesen mondta, a Tanács következtetéseihez és az Európai Unió kötelezettségvállalásaihoz hatékony intézkedéseknek is társulniuk kell, melyek hozzájárulnak az általános erőfeszítésekhez. Természetesen az Európai Parlamentnek a legkevésbé fejlett országokról szóló, isztambuli ENSZ-konferencián részt vevő képviselete „fel lesz fegyverezve” egy jó állásfoglalással, amely megfelelő álláspontokat fogalmaz meg. Azonban a képviselet státuszával probléma van, mivel megfigyelőként nem tudnak majd közvetlenül beavatkozni. Úgy gondolom, hogy a Bizottság és Barroso elnök úr beavatkozhatna e helyzet megváltoztatása érdekében. Az Európai Unióban nem lehet megvalósítani a növekedést és a biztonságot, valamint a migrációs áramlások ellenőrzését, ha megközelítőleg egymilliárd polgár nyomorban és szegénységben él.

Úgy tűnik, felül kell vizsgálni a legkevésbé fejlett országok fejlesztésére tett erőfeszítéseket, mert a szegénység ördögi körének megtörésére alkalmazott mechanizmusok hatástalannak tűnnek – bár igaz, ebben a legkevésbé fejlett országok is hibásak.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a fejlődésben elmaradt országok kincseit kívülállók aknázzák ki, és ezeket az országokat a demokratikus deficit, a korrupció és a bizonytalanság jellemzi. Ennek eredménye az alapvető infrastruktúra hiánya az oktatás, egészségügy, közlekedés, kommunikáció, elsődleges termelés, mezőgazdaság, banki ágazat és közigazgatás terén. Úgy gondolom, hogy Isztambulban olyan mechanizmusokat lehetne elfogadni, amelyek javítanák a szegénység problémájának megközelítését.

  Thijs Berman, az S&D képviselőcsoport nevében. – (NL) Elnök úr! 7%-os gazdasági növekedés, az általános iskolába járó gyermekek növekvő száma, egyre több olyan ország, ahol az emberek demokratikus átalakulást követelnek – mindez azt mutatja, hogy a legkevésbé fejlett afrikai országok az elmúlt 10 évben jelentős előrelépéseket tettek. Ezek az országok dolgoztak a jobb kormányzás létrehozásán, és mobilizálták pénzügyi forrásaikat. A gazdag országok legfőbb hozzájárulása mindehhez az adósságkönnyítés és az oltóanyagok elérhetőségének biztosítása volt. Azonban még nem értünk célba, mivel a legszegényebb országok gyors gazdasági növekedése nem járt kéz a kézben a szegénység arányos csökkenésével.

A legszegényebb országok listája gyakorlatilag évtizedek óta változatlan. A napi 1 dollárnál kevesebből élő emberek száma csökkent, de a napi két dollárnál kevesebből élők száma változatlan maradt. A gazdag országok hagyták, hogy korrupt rezsimek uralkodjanak ahelyett, hogy a források igazságos elosztását mozdították volna elő. Ezért abszurd és cinikus azt mondani, hogy a fejlesztés nem működik. Csak nem adtunk neki elég esélyt.

Az isztambuli ENSZ-konferenciának le kell vonnia a megfelelő következtetéseket. Sokkal nagyobb figyelmet kell szentelni a javak igazságos elosztásának a legszegényebb országokon belül. Ez majd megteremti a stabilitást és a javak tisztességes elosztását. Ez majd megszünteti a feszültségeket, és megteremti a békét. A társadalmi igazságosság sokkal jobban hozzá fog járulni a gazdasági fejlődéshez, mint az egyetlen kis klikk által irányított, egyenlőtlenségen alapuló diktatúrák. A demokratikus országok sokkal gyorsabban megteremtik a javak tisztességes elosztását, mint a diktatúrák. A jó kormányzás elő fogja mozdítani a millenniumi fejlesztési célok megvalósítását.

A közegészségügyért is többet kell tennünk. Egy szegény országban élő családnak a betegség anyagi csődöt jelent. A betegség olyan luxus, amelyet nem engedhetnek meg maguknak. Ezért az egészségbiztosítás révén dolgoznunk kell az egészségügyi ellátás finanszírozásának megteremtésén, hogy ne csak az oltóanyagok legyenek elérhetőek, hanem a jó kórházak és klinikák is.

  Charles Goerens, az ALDE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr! 1980 és 2011 között a világ GDP-je 19 000 milliárd USD-vel nőtt. Ez a növekedés azt is jelenthetné, hogy megfelelő eszközeink vannak a szélsőséges szegénység felszámolására. Ennyit a számtanról.

Áttérve a politikára: a szegények életkörülményeinek javítása nem ilyen egyszerű. Ezért meg kell hoznunk néhány világos döntést. Először is, együttműködési programjainkkal a legszegényebb országokat kell megcéloznunk.

Másodszor pedig – és ez az első pont egyenes következménye –, fokozatosan vissza kell vonulnunk a feltörekvő országokból. Kína, az Egyesült Államok fő hitelezője, elégséges eszközzel rendelkezik ahhoz, hogy kezelje a saját határain belüli szegénységet.

A harmadik pont az, hogy erős partnerséget kell kiépítenünk a legkevésbé fejlett országokkal. A munka oroszlánrészét nekik kell elvégezniük. Amit mi tehetünk, az az, hogy know-how-nkkal, szakértelmünkkel és politikai akaratunkkal segítjük őket. Ennél se többet, se kevesebbet nem tehetünk.

És még egy utolsó megjegyzés: mivel mi vagyunk a legnagyobb adományozó, ezért rajtunk, az Európai Unión múlik, hogy vezető szerepet fogunk-e betölteni ezen a konferencián.

  Nirj Deva, az ECR képviselőcsoport nevében. – Elnök úr! Meg akarom köszönni Theocharous asszonynak, hogy felhozta az Európai Parlament nemzetközi konferenciákon betöltött státuszának kérdését: az EU három testvérintézményének egyike vagyunk, és sürgősen meg kell vizsgálnunk ezt a kérdést, különben baj lesz. Mi vagyunk a világon a legkevésbé fejlett országok legnagyobb adományozója; az elmúlt néhány évben megháromszoroztuk a támogatást, de a szegénység nem csökkent, hanem nőtt.

Nagyjából tíz évvel ezelőtt Pascal Lamy és a Fejlesztési Bizottság létrehozta a „Mindent, csak fegyvert ne!” elnevezésű kezdeményezést. A Parlament ezt azonban fokozatosan átalakította, így most már inkább a „Bármit, csak mezőgazdaságot ne!” nevet kaphatná. A világ legkevésbé fejlett országai nem rendelkeznek ipari kapacitással, mezőgazdasági kapacitással rendelkeznek. Ha valóban fel akarjuk számolni a szegénységet, és segíteni akarunk ezeknek az embereknek, akkor növelnünk kell kereskedelmi kapacitásukat. Nem a támogatás, hanem a kereskedelem fogja csökkenteni a szegénységet. A szegénység csökkentéséhez és a kereskedelem növeléséhez növelnünk kell ezen országok exportkapacitását, és ezek az országok mezőgazdasági termékeket, halászati termékeket és hasonlókat tudnak exportálni. De nem ezt tesszük.

Szigorú normákat vezettünk be, amelyek nagyon fontosak az európai fogyasztók egészsége szempontjából, de nem segítünk a legkevésbé fejlett országok kapacitásának növelésében. Így 51 ország közül csak három került ki a legkevésbé fejlett országok kategóriájából. Növelnünk kell erőfeszítéseinket, máskülönben csak becsapjuk magunkat és ezeket az országokat.

  Gabriele Zimmer, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, szeretném megkérdezni a Tanács és a Bizottság képviselőjét, miért gondolják, hogy ezt a kérdést frázisok hangoztatásával kell kezelniük. Nem gondolom, hogy bárkinek is segítenénk azzal, hogy nem teszünk konkrét nyilatkozatot arról, hogy az isztambuli konferencia előkészületeinek finisében a tagállamoknak és az Európai Uniónak végre teljes mértékben teljesíteniük kell kötelezettségvállalásaikat, és hogy nem tűrjük tovább, hogy a tagállamok egyre inkább kihúzzák magukat a felelősség alól.

Elfogadhatatlan, hogy még mindig egymilliárd ember éhezik, akiknek a többsége a legkevésbé fejlett országokban, más szóval a világ legszegényebb országaiban él. Az is elfogadhatatlan, hogy fejlesztési támogatásaink nagy részét nem a mezőgazdaság támogatására és fejlesztésre használják fel. Az e célra felhasznált rész az elmúlt években jelentősen csökkent, miközben egymilliárd ember éhezik. Lassan kezdem azt hinni, hogy cinikus dolog azt mondani, hogy reméljük, hogy a legkevésbé fejlett országok ellenállóbbá válnak a megrázkódtatásokkal szemben.

Konkrét intézkedések meghozatalára szólítom fel Önöket a probléma kezelése érdekében, valamint konkrét kötelezettségvállalásokra, amelyek valóban segítenek a legkevésbé fejlett országoknak.

  Philip Claeys (NI). – (NL) Elnök úr! A legkevésbé fejlett országokról szóló, közelgő ENSZ-konferencia jó alkalmat jelent annak megvitatására, hogy a fejlesztési támogatásoknak van-e értelme, vagy valójában teljesen értelmetlenek. Köztudomású, hogy a támogatás mennyiségével való érvelés – vagyis az, hogy minél több támogatást adunk, annál nagyobb lesz a gazdasági fejlődés – már teljesen hitelét vesztette.

Felszólalásomban szeretném idézni James Shikwati kenyai közgazdászt, aki a Der Spiegel online-nak 2005. április 7-én a következőt mondta, idézem: „A fejlesztési támogatás a nagy bürokratikus gépezetek életben tartását szolgálja, elősegíti a korrupciót, és az önállósodás helyett a koldulásra tanítja meg Afrikát”, idézet vége.

Ezenkívül a fejlesztési támogatás gyengíti a helyi piacokat, és ellene hat a vállalkozói szellemnek, amelyre pedig nagyon nagy szükség lenne. Hangozzék bármennyire is abszurdul, a fejlesztési támogatás Afrika problémáinak egyik oka. Ha a nyugat nem fizetné többé a támogatást, az átlagos afrikai lakosok ebből mit sem vennének észre. Csak a kormányhivatalnokoknak tűnne fel a változás. Tehát ahelyett, hogy még több pénzt pumpálunk Afrikába, inkább a korrupció csökkentésére, a vállalkozói szellem ösztönzésére és nagyobb önállóságra van szükség.

(A felszólaló a 149. szabály (8) bekezdésének megfelelően kék kártyás kérdést kapott.)

  Thijs Berman (S&D). – (NL) Claeys úr! Egyetért azzal, hogy a gazdag nyugat-európai országok és az Egyesült Államok külügyi érdekei miatt a diktátorok hatalmon maradhattak, ennek következtében pedig a fejlesztési támogatások gyakran nem érték el céljukat, mivel nem a megfelelő helyre kerültek, és ennek megváltoztatására soha nem tettünk semmit? És mindezt egy olyan „stabilitás” fenntartása érdekében tettünk, amely nem érdemli meg a „stabilitás” nevet, ahogy azt most Észak-Afrika és a Közel-Kelet példája is mutatja. A demokrácia melletti kiállás azt jelenti, hogy kiállunk a fejlődő országokban a demokraták mellett, és megbuktatjuk a diktátorokat, közben pedig továbbra is biztosítjuk a fejlesztési támogatást.

  Philip Claeys (NI). – (NL) Berman úr! Igen, részben egyetértek azzal, amit mond. Valóban hibásak vagyunk abban, hogy bizonyos diktátorok hatalmon maradhattak. Gondolok itt például Európa Kubával kapcsolatos politikájára, amely Fidel Castróban üzleti partnert lát. Az ilyen gondolkodásnak véget kell vetni, és csak demokratikusan megválasztott vezetőkkel szabad szóba állnunk, akik képesek megteremteni országukban a demokráciát.

  Filip Kaczmarek (PPE). – (PL) Elnök úr! A „legkevésbé fejlett országok” elnevezés 40 éve született – így nevezték el a fejlett országok és más adományozók azokat a közösségeket, amelyeknek leginkább szükségük van a támogatásra. Az ENSZ által használt, a „legkevésbé fejlett országokat” meghatározó definíció nem kizárólag az egy főre eső jövedelmen alapul, hanem az emberi tőkét és a gazdasági fejlődés problémáit is figyelembe veszi. Ezen országok földrajzi eloszlása nagyon karakterisztikus, mivel nagy többségük Afrikában található. Ezért az Európai Unió helyesen jár el, amikor kiemelt figyelmet szentel ennek a kontinensnek.

Alapvető probléma, hogy a legkevésbé fejlett országok száma nő, és mindösszesen három országnak sikerült megfelelő fejlődést elérnie ahhoz, hogy kikerüljön ebből a csoportból. Ezért az ENSZ-konferencián komolyan át kellene gondolni, hogyan lehetne hatékony, mérhető és könnyen nyomon követhető stratégiát bevezetni annak érdekében, hogy az országok kikerüljenek a legkevésbé fejlett országok kategóriájából. Örülök, hogy az Európai Bizottságnak és a Tanácsnak vannak olyan javaslataik, amelyek segíthetik ezt a folyamatot. Az egyik ilyen javaslat az inkluzív növekedés támogatása. Tudom, hogy bizonyos képviselők félnek ettől a kifejezéstől, mivel nem biztosak benne, hogy a növekedés valóban inkluzív lesz-e. Másrészről viszont növekedés nélkül nem fogjuk tudni fejleszteni a fejlődő országok gazdasági potenciálját.

  Kriton Arsenis (S&D). – (EL) Elnök úr, biztos úr! Olyan valódi célkitűzésre van szükség, amelyet az isztambuli konferencia el tud majd fogadni. Ez a célkitűzés pedig a legkevésbé fejlett országok számának felére történő csökkentése kell, hogy legyen. Ez magától értetődően hangzik, de az elmúlt 30 évben csak 3 országnak sikerült kikerülnie a legkevésbé fejlett országok kategóriájából.

Az említett célkitűzés eléréséhez teljesítenünk kell kötelezettségvállalásainkat, és éves bruttó hazai termékünk (GDP) 0,15–0,20%-át ezen országok fejlesztési támogatására kell fordítanunk. Ugyanilyen fontos a fejlesztési politikák koherenciájának biztosítása is. Nem adhatunk egyrészről pénzt ezeknek az országoknak, miközben másrészről az EU és ezen országok közötti méltánytalan kereskedelmi megállapodások révén tulajdonképpen meglopjuk őket. Törlesztenünk kell a tartozásunkat, és ez azt is jelenti, hogy befektetünk ezekbe az országokba, egyrészt a fejlesztésük érdekében, másrészt az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében, valamint azért is, hogy törlesszük az igazságtalan közös agrárpolitikánk révén felhalmozódott adósságunkat. Ennek érdekében a hagyományos agrárpolitikák, a helyi források, helyi termények és helyi piacok támogatásával, valamint a mindannyiunkat, de különösen ezeket a gyenge országokat fenyegető, spekulatív támadások, földfoglalások és vetőmag-monopóliumok megelőzésével elő kell mozdítanunk ezen országok élelmiszer-szuverenitását.

(A felszólaló a 149. szabály (8) bekezdésének megfelelően kék kártyás kérdést kapott.)

  Nirj Deva (ECR). – Elnök úr! Kíváncsi vagyok, hogy a tisztelt úr egyetért-e velem – hiszen erőteljes szót használt, azt mondta, meglopjuk a fejlődő országokat. Jó példa erre, hogy egy kis atlanti-óceáni szigetnek 2 millió EUR-t adunk halászatra, pontosabban 7000 tonna tonhalért, amelyet aztán Európa utcáin 235 millió EUR-ért adunk el. Tehát 2 millió EUR-ból 235 millió EUR-t csinálunk. Ilyen a halászati politikánk.

  Kriton Arsenis (S&D). – (EL) Elnök úr! Deva úrnak igaza van. Az Európai Unió és harmadik országok közötti halászati megállapodásokat nagymértékben és alaposan felül kell vizsgálni. Szükség van ilyen megállapodásokra, de az Európai Uniónak a leginkább megvalósítható utat kell választania, amikor halászati megállapodást köt a kérdéses országokkal. Ellenőriznünk kell azt is, hogy a halászatért fizetett pénz elegendő-e, és hogy azt valóban fejlesztési támogatásként használják-e fel az adott országok helyzetének javítására, hogy aztán kikerülhessenek a legkevésbé fejlett országok kategóriájából.

  Marek Henryk Migalski (ECR). – (PL) Elnök úr! Németh úrnak nincs igaza, amikor optimistán beszél a legkevésbé fejlett országok kategóriájából való kikerülésről, igaza van viszont Deva úrnak, Kaczmarek úrnak és Arsenis úrnak, amikor azt mondják, hogy az elmúlt 10 évben csupán három ország – Botswana, a Zöld-foki-szigetek és a Maldív-szigetek – került ki ebből a kategóriából. Ez azt jelenti, hogy a szegénység fő oka a politikában keresendő, hiszen vannak nagyon jómódú országok, amelyek semmilyen természeti erőforrással nem rendelkeznek – ilyen pl. Svájc és Japán –, és ugyanakkor vannak természeti erőforrásokban gazdag országok, amelyek mégis szegények. Ez azt jelenti, hogy a szegénység fő oka a politika, és nem fordítva. Ezért az Európai Uniónak a legkevésbé fejlett országoknak nyújtott támogatások és a velük való kereskedelem mentén politikai támogatást is nyújtania kell ezen országok stabilizációja és demokratizálódása érdekében. Ezt kell tennünk.

  Elena Băsescu (PPE). – (RO) Elnök úr! A legkevésbé fejlett országokról szóló negyedik ENSZ-konferencia jó alkalmat jelent a nemzetközi kereskedelemösztönző támogatási politika felülvizsgálatára. Az országoknak ez a csoportja a pénzügyi válság okozta globális gazdasági változások következtében pénzügyi nehézségekkel szembesül. Az alapvető élelmiszerek árának folyamatos növekedése olyan akut probléma, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni.

A kereskedelemösztönző támogatás fő célja a 48 állam hazai és nemzetközi versenyképességének növelése. Ebben az összefüggésben szeretném kiemelni a szegénység felszámolásának fontosságát, valamint azt, hogy hatékonyan kell felhasználni a millenniumi fejlesztési célok megvalósítására rendelkezésre bocsátott pénzügyi támogatást. Úgy gondolom, hasznos, ha ebbe a folyamatba a fejlődő országokat is bevonjuk, hogy hasznosíthassuk a kereskedelmi lehetőségek reformja terén szerzett tapasztalataikat.

  Mariya Nedelcheva (PPE). – (FR) Elnök úr! A legkevésbé fejlett országok fejlődése saját fejlesztési politikánk és a nemzetközi közösség fejlesztési politikájának tükre. A legkevésbé fejlett országok kategóriájába sorolt országok számának növekedése egyértelműen mutatja, hogy itt az ideje politikáink, eszközeink és forrásaink felülvizsgálatának. A legszegényebb országok nagyon érzékenyek a háborúra, a válságokra és az általános szegénységre. Ezért létfontosságú, hogy folytassuk a béke, stabilitás, demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartásának megteremtését.

Három további elemet is figyelembe kell venni. Először is, felül kell vizsgálnunk az olyan belső tényezőket, mint a korrupció, a demokratikus biztosítékok hiánya és a tulajdonjogi kiskapuk, amelyek következtében ezek az országok alulfejlettek maradnak.

Másodszor pedig, erősítenünk kell a gazdasági megközelítést azáltal, hogy nagyobb támogatást adunk a mezőgazdasági termelőknek, a kis- és középvállalkozásoknak, valamint az állami források jó felhasználásának új eszközök létrehozása céljából.

Végezetül pedig célzottabbá kell tennünk támogatási eszközeinket, és biztosítanunk kell a millenniumi fejlesztési célokkal való összehangolásukat. Jobban fel fogunk tudni nőni a következő évtized kihívásaihoz, ha olyan globális fejlesztési politikákat alkalmazunk, amelyek figyelembe veszik az egyes országok valós szükségleteit, valamint a magánszféra és a civil társadalom nagyobb részvételét.

  Ricardo Cortés Lastra (S&D). – (ES) Elnök úr! Brüsszelben 10 éve az adományozó országok a legkevésbé fejlett országokra vonatkozó cselekvési programot fogadtak el. Célunk a szélsőséges szegénység felszámolása volt ezekben az országokban.

Mindannyiunk számára világos, hogy a legkevésbé fejlett országok szenvedik meg leginkább a globális válság hatásait, legyen szó akár gazdasági, pénzügyi vagy környezeti válságról vagy pedig az élelmiszerárak növekedése okozta válságról.

Azonban 10 évvel később még mindig nem értük el a kitűzött célokat, és a legkevésbé fejlett országok közé tartozó 48 országból csak kettőnek sikerült kikerülnie ebből a kategóriából.

Döntő pillanathoz érkeztünk. A közelgő, negyedik, isztambuli ENSZ-konferencián felülvizsgálják az eddig elvégzett munkát, és új cselekvési programot dolgoznak ki.

Meg kell újítanunk a legkevésbé fejlett országok irányába tett kötelezettségvállalásainkat, és 10 év múlva azt kell bizonyítanunk, hogy tanultunk az előző periódus hibáiból, és hogy már képesek vagyunk olyan hatékony, minőségi támogatást nyújtani, amely lehetővé teszi célkitűzéseink elérését, méghozzá nem 2021-re, hanem 2015-re, a millenniumi fejlesztési célok megvalósításával.

  Catherine Stihler (S&D). – Elnök úr! Üdvözöljük a három kulcsterületet, amelyek a legkevésbé fejlett országok kiszolgáltatottsága elleni küzdelem, a fenntartható fejlődés, valamint a gazdasági növekedés támogatása. Azonban szeretném megkérdezni, hogy az élelmezésbiztonság is helyet kap-e a vitában?

Szó volt már Szubszaharai-Afrikáról; jelenleg a Szubszaharai-Afrikában a mezőgazdasági termelők 80%-a nő. Jelentős mértékben hozzájárulhatunk a világ legszegényebbjeinek egészségéhez és jólétéhez, ha segítünk a jobb mezőgazdasági módszerek kialakításában, ha befektetünk a világ legsérülékenyebbjeibe, ha segítünk nekik, hogy el tudják látni magukat élelemmel.

Minden jót kívánok a Parlament konferencián részt vevő delegációjának, és várom a résztvevők jelentését.

  Norica Nicolai (ALDE). – (RO) Elnök úr! Szilárdan hiszem, hogy ez a Parlament felelősséget vállal az Európai Unió által a szegénység elleni küzdelemben a globális szolidaritási projekt részeként elért eredményekért. Ugyanakkor szilárd meggyőződésem, hogy a Parlament az európai adófizetők pénzéért is felelősséget vállal. Szeretném méltatni a konferencia által képviselendő megközelítést, ideértve azt is, hogy nekünk lehetőséget nyújt az eddig támogatott szolidaritási modell kiértékelésére. Erre azért van szükség, mert ha megnézzük a legkevésbé fejlett országokat, látni fogjuk, hogy a szegény országok továbbra is szegények, míg a gazdag országok képesek fenntartani bizonyos életszínvonalat.

Felül kell vizsgálnunk adományozási modellünket és az általunk nyújtott támogatásokat, mivel fennáll annak a veszélye, hogy ez a támogatás káros a kedvezményezett országokra nézve.

  João Ferreira (GUE/NGL). – (PT) Elnök úr! A világ legszegényebb és leggyengébb országairól folytatunk vitát. Csaknem 50 országról van szó, amelyek népei az egymást követő ENSZ-konferenciák ajánlásai végrehajtásának egymást követő kudarcainak hatásai miatt szenvednek. Nem az elkerülhetetlen sors vagy a természeti erőforrások hiánya teszi szegénnyé ezeket az országokat; éppen ellenkezőleg, hiszen sokan közülük nagyon gazdag természeti erőforrásokkal rendelkeznek.

Inkább a gazdasági és társadalmi berendezkedés világszerte jellemző igazságtalansága és embertelensége az ok, amelyet életben tartanak az aszimmetrikus kapcsolatok, amelyek újra és újra egyenlőtlenséget teremtenek. Ez az eredménye a szabad kereskedelemnek, a pénzügyi deregulációnak, a tőke adóparadicsomokba való menekítésének – ami tilos, de mégis megtűrik –, valamint a természeti erőforrások által szított háborúknak és konfliktusoknak. E népek felszabadításának és országaik fejlesztésének kulcsa a fent leírt rendszer alapjaival való szakítás, valamint egy valódi és szolidaritáson alapuló együttműködési politika és fejlesztési támogatási rendszer megteremtése.

  Štefan Füle, a Bizottság tagja. – Elnök úr! Véleményem szerint ez az érdekes vita azt mutatja, hogy a célkitűzések tekintetében mindannyian egyetértünk. Ezt tükrözi a képviselőcsoportok által előterjesztett közös állásfoglalásra irányuló indítvány is. Szeretném kiemelni a következő fő célkitűzéseket, amelyekben mindannyian egyetértünk: az első az, hogy a konferenciának eredményorientáltnak kell lennie, és az Európai Uniónak teljesítenie kell kötelezettségvállalásait.

Ennek célja az országok oly módon való támogatása, hogy ki tudjanak kerülni a legkevésbé fejlett országok kategóriájából. Kötelezettségeket vállaltunk a piaci hozzáférés és az adósságkönnyítés tekintetében, valamint hogy a hivatalos fejlesztési támogatás egy részét tartalékoljuk a legkevésbé fejlett országok számára. A fejlesztési politikák koherenciájának nyilvánvalóan elő kell segítenie, hogy valamennyi politikai terület hozzá tudjon járulni a legkevésbé fejlett országok szegénység elleni küzdelmének támogatásához, és – ahogy Stihler asszony helyesen hangsúlyozta – prioritásként kell kezelni az élelmezésbiztonságot, a mezőgazdaságot és az infrastruktúrát. Ahogy Deva úr mondta, a kereskedelem valóban nagyon fontos szerepet játszik.

Mindannyian úgy gondoljuk, hogy elsődlegesen maguk a legkevésbé fejlett országok felelősek saját fejlődésükért, ezért belső forrásaik növelése érdekében hatékonyabb adórendszerre és helyes adóügyi irányításra van szükség.

Végezetül pedig, a legkevésbé fejlett országok gyakorlatilag egyáltalán nem felelősek az éghajlatváltozásért, annak hatásai mégis őket fogják a legérzékenyebben érinteni, ezért kötelességünk segíteni őket az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban.

Zárásképpen még annyit mondanék, hogy ez a Parlament mindig is határozottan támogatta a legkevésbé fejlett országok ügyét, és biztos vagyok benne, hogy ez a jövőben is így lesz.

  Zsolt Németh, a Tanács soros elnöke. – Elnök úr! Ami a hivatalos fejlesztési támogatás teljes összegét illeti, szeretném hangsúlyozni, hogy a Tanács 2002 óta, amikor bejelentette kötelezettségvállalását a monterrey-i konferencián, újra és újra felhívta a figyelmet arra, hogy mobilizálni kell a fejlett országok, a magánszféra és a feltörekvő gazdaságok által nyújtott fejlesztési finanszírozás és támogatás minden más elérhető forrását – elsősorban a hazai forrásokat kiegészítve életképes innovatív finanszírozási mechanizmusokkal.

Legutóbbi, 2011. áprilisi következtetéseiben a Tanács kijelentette, hogy az EU komolyan mérlegeli a jelentős bevételi lehetőséget rejtő, innovatív finanszírozási mechanizmusokra irányuló javaslatokat, mivel azok segítségével kiszámítható fejlesztési finanszírozást lehetne kialakítani, különösen a legszegényebb és legsérülékenyebb országok számára. Egyetértek Füle biztos úr véleményével, amely szerint nagyon fontos, hogy az Európai Unió teljesítse kötelezettségvállalásait. Egyetértek a legkevésbé fejlett országok és az Európai Unió közötti kereskedelem fokozásának fontosságára vonatkozó észrevételeivel is.

  Elnök. – Hat állásfoglalási indítványt kaptam(1) az eljárási szabályzat 110. szabálya (2) bekezdésének megfelelően előterjesztve.

A vitát lezárom.

A szavazásra 2011. április 7-én, csütörtökön délben kerül sor.