Az Európai Parlament,

–  tekintettel eljárási szabályzata 113. cikkének (2) bekezdésére,

1.  felhívja a 2007. évi tavaszi Európai Tanácsot, hogy az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testületének február 2-i jelentésében foglaltak fényében hozzon határozott intézkedéseket, illetve fogalmazzon meg egyértelmű iránymutatásokat – ideértve az elegendő és célirányos finanszírozást – annak érdekében, hogy az éghajlatváltozás ellen folytatott küzdelem az uniós politikák stratégiai elemévé váljon;

2.  felhívja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy határozottan lépjenek fel a nemzetközi környezeti irányítás megerősítése érdekében egy olyan, az ENSZ égisze alá tartozó nemzetközi szervezet létrehozása révén, amely a Földön mindenütt felügyelné és támogatná a környezetvédelmi döntéseket;

Éghajlatváltozás – Energia – Közlekedés

3.  sürgeti a 2007. évi tavaszi Európai Tanácsot, hogy késedelem nélkül állapodjon meg a következőkben:

a)  az általános felmelegedés növekedését az iparosodás előtti szintet legfeljebb 2°C-kal meghaladó értékben meghatározó intézkedések sürgős megvalósítása, valamint a 2012 utáni időszakra vonatkozó nemzetközi tárgyalások jelentős felgyorsítása, hogy 2008 végére – a 2°C-os célkitűzéssel összhangban – megállapodás szülessen; az iparosodott országokban az üvegházhatású gázok kibocsátásának 2020-ra a kiotói viszonyítási alapnak megfelelő, 30%-kal való mérsékléséről szóló megállapodás;

b)  az EU esetében az 1990-es szintekhez mérve az üvegházhatású gázok kibocsátásának 2020-ra 30%-os, 2050-re pedig 80%-os csökkentését célzó intézkedések elfogadása, ami összhangban áll a 2°C-os határértékkel;

c)  vitathatatlan elsőbbség biztosítása az energiatakarékosság számára, mivel az ilyen intézkedések járulhatnak hozzá leginkább a fenntarthatósághoz; 2020-ra legalább 20%-os primerenergia-megtakarítás megvalósítása, hogy addigra az EU legyen a legenergiahatékonyabb gazdaság; 2007 júniusáig nagyszabású nemzeti energiahatékonysági tervek benyújtása és haladéktalan végrehajtása; a Bizottság felkérése arra, hogy e terveket további határozott és kötelező erejű intézkedésekkel egészítse ki 20%-os uniós szintű megtakarítás megvalósítása érdekében;

d)  az energia- és az éghajlatváltozással kapcsolatos stratégia kiterjesztése a közlekedési ágazatra is, amelynek 96%-a az olajtól függ, és amely az EU kibocsátásának 30%-áért felel; az EU kiotói céljainak megfelelően, 2020-ra az uniós közlekedési ágazat üvegházhatású gázok kibocsátásának 30%-ban történő meghatározása; a éghajlatváltozást okozó gázokból legtöbbet kibocsátó közlekedési módok, azaz személy- és árufuvarozó gépjárművek és a repülőgépek, évi 1%-os visszaszorítása az éghajlatváltozás szempontjából kedvezőbb közlekedési eszközök, például a vasút és a fenntartható vízi közlekedés javára, a fuvarozás elkerülését és az energiahatékony közlekedési módok elősegítését célzó intézkedések végrehajtása, különösen az átlagos uniós újautókra vonatkozó 120g CO2/km-es kötelező határérték 2012-re történő bevezetésével, ami pontosan megfelel az autóipar 1998-as önkéntes kötelezettségvállalásának – amelynek nem tett eleget –, és amit kiegészíthet a gyártók közötti kibocsátáskereskedelem; ezt követően kétévente legalább 10 g CO2/km-es további hatékonyságnövekedés, a társadalmi és környezetvédelmi költségek üzemanyagárakba történő beépítése, a méltánytalan támogatások és adókedvezmények megszüntetése, különös tekintettel a repülésre, illetve kerozinadó kivetése annak érdekében, hogy valamennyi közlekedési mód azonos feltételek mellett versenyezhessen;

e)  2020-ig a primerenergia területén a megújuló források 25%-os arányának elérése érdekében az iparágakra vonatkozó kötelező célkitűzések meghatározása (villamos áram, hűtés-fűtés, szállítás), illetve a Bizottsági és a Tanács részéről a megújuló energiaforrások alkalmazásának 2040-ig 50%-ra való növeléséről szóló forgatókönyv kidolgozása; annak elfogadása, hogy – bár a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség csökkenését segítheti elő –, a bioüzemanyag-termelés nem folyhat az élelmiszer-termelés rovására, és nem súlyosbíthatja az éghajlatváltozást, az erdők világszintű kiirtását, a biológiai sokféleség csökkenését vagy az emberi jogok megsértését;

f)  ténylegesen azonos versenyfeltételek biztosítása az energiaágazaton belül, így biztosítva új szereplők piacra jutását, valamint megkönnyítve új technológiák bevezetését és az energiatermelés decentralizálását; az egyes tagállamokban az energiatermelés és -elosztás szétválasztásának megvalósítása, valamint a nemzeti szabályozók hatáskörének megerősítése és egy, kizárólag a több tagállamot érintő problémák megoldásáért felelős, uniós szabályozó testület létrehozása;

g)  annak elismerése, hogy az atomenergia nem nyújt megoldást a globális éghajlatváltozásra, sőt jelentős hátrányokkal jár (pl. súlyos balesetek, hulladékkezelés, fegyverkezés és a terrorizmus kockázata, káros egészségügyi és környezeti hatások), és az uniós polgárok körében is alacsony a támogatottsága; olyan jogalkotási intézkedések kidolgozása, amelyek azt az ágazatot a külső költségek, különösen az energiatermeléssel járó kötelezettségek viselésére kényszerítik;

Gazdasági fejlődés, foglalkoztatás, társadalmi integráció és innováció

4.  emlékeztet arra, hogy a gazdasági növekedés nem önmagáért való cél, és a GDP/GNI adatok nem tekinthetők a jólét megfelelő mérőszámainak; emlékeztet arra, hogy a növekedésnek a mostani és a jövő generációk életszínvonalának emelkedéséhez kellene hozzájárulnia; ezért megfelelő viszonyítási alapok meghatározását sürgeti, és felhívja a Tanácsot, a tagállamokat és a Bizottságot, hogy szakpolitikai intézkedéseik és nemzeti terveik értékelése során vegyék figyelembe a CO2-kibocsátást, az energiahatékonyságot, a szegénység növekedésének és a biológiai sokféleség csökkenésének kockázatát is;

5.  úgy véli, hogy egy olyan világban, amelyben végesek az erőforrások és törékeny az ökológiai rendszer, az Európai Uniónak arra kell törekednie, hogy a világ leginkább forrás- és energiahatékony gazdasági térsége legyen; emlékeztet a Stern-jelentés megállapításaira, amelyek e tekintetben rámutattak a cselekvés elmaradásának vagy a késlekedésnek a költségeire, valamint hangsúlyozza az energiahatékony technológiákban és a megújuló energiákban rejlő óriási gazdasági lehetőséget a világpiacon, és hogy Európa van a legjobb helyzetben ahhoz, hogy ezt kiaknázza;

6.  e tekintetben emlékeztet a Bizottság részére a Környezetvédelmi Főigazgatóság által 2006. augusztusában készített tanulmány eredményeire, amely mind a foglalkoztatás, mind az export szempontjából kiemeli az ökoiparágak európai gazdaságban betöltött szerepét: a 25 tagú EU-ban az éves forgalom 227 milliárd euro (a GDP 2,2%-a), míg a teljes közvetlen és közvetett foglalkoztatás 3,4 millió főállású munkahelynek felel meg;

7.  úgy véli, hogy az egységes piac és a négy alapszabadság működéséhez feltétlenül szükség van a szociális szempontok figyelembevételére; a szegénység és a munkanélküliség ellen folytatott küzdelem tekintetében felhívja a figyelmet a lisszaboni menetrendben meghatározott szociális és foglalkoztatási célok hiányosságaira; kéri annak megerősítését, hogy a társadalmi kirekesztés és a szegénység elleni küzdelem a lisszaboni stratégia fontos eleme, ami konkrét fellépésekben is megmutatkozik majd; kéri a Bizottságot, hogy a szegénység elleni küzdelem és a társadalmi integráció növelése érdekében mindenki számára tisztességes megélhetést biztosító modellek kidolgozására törekedjen;

8.  hangsúlyozza, hogy az általános érdekű szolgáltatások a fenntartható fejlődés modelljének magját képezik; hangsúlyozza az általános érdekű szolgáltatásokkal kapcsolatos átfogó jogi eszköz kialakításának szükségességét annak érdekében, hogy fenntartsuk a hatóságok számára ezen szolgáltatások fejlesztésének, finanszírozásának és szervezésének lehetőségét, a szubszidiaritás elvének sérelme nélkül; kiemeli az általános érdekű szolgáltatásokra vonatkozó jelenlegi ágazatspecifikus jogszabályok mélyreható értékelésének szükségességét;

9.  kritikával illeti azt az állapotot, hogy a tagállamok által a munkavállalók szabad mozgására alkalmazott korlátozások ellentétben állnak a munkavállalók mobilitását szorgalmazó lisszaboni célkitűzéssel, és olyan Európai Uniót alakítanak ki, amelyben az uniós polgárok nem rendelkeznek azonos jogokkal; üdvözli a Bizottságnak a kiegészítő nyugdíjpénztári jogosultságok átvihetőségéről szóló irányelvre vonatkozó javaslatát mint a munkavállalói mobilitás támogatásának irányába tett tényleges lépést; erős bírálattal illeti a Tanácsot azon szándéka miatt, hogy az irányelv alkalmazási köréből ki akarja vonni annak fő szempontját, azaz az átvihetőséget, és felhívja a Tanács tavaszi ülésének résztvevőit, hogy adjanak egyértelmű iránymutatásokat ezen ellentmondás feloldására;

10.  hangsúlyozza, hogy figyelemmel kell kísérni a szolgáltatásokról szóló irányelv végrehajtási folyamatát, továbbá teljes körűen és gyorsan értékelni kell az irányelvnek a munka-, környezet- és fogyasztóvédelmi előírásokra gyakorolt hatását minden tagállamban, illetve indokolt esetben további harmonizációs intézkedéseket kell javasolni a belső piaci szolgáltatásokkal kapcsolatban;

11.  sürgeti a nemek közötti egyenlőség szempontjának körültekintőbb figyelembevételét a lisszaboni stratégián belül, az „átfogó gazdaságpolitikai iránymutatásokban” és a „foglalkoztatási iránymutatásokban”; felhívja a Tanácsot, a Bizottságot és a tagállamokat, hogy vezessenek be nyomatékosabb intézkedéseket a fizetésekben tapasztalható különbségek csökkentésére irányuló uniós jogszabályok végrehajtása céljából, és szüntessék meg a nemen alapuló megkülönböztetést a munkaerőpiacon;

12.  úgy ítéli meg, hogy a bevándorlás szükséges, de hangsúlyozza, hogy a legális bevándorlási politikákat úgy kell kialakítani, hogy sikeresen biztosítsák a bevándorlók gazdasági, társadalmi és jogi értelemben vett beilleszkedését; az európai „agyelszívás” elleni fellépésre buzdít; rámutat arra, hogy a képzett munkaerő bevándorlásának ösztönzésére összpontosító bevándorlási politika a származási országokat sújtó agyelszívásához vezethet, és ezt megfelelő intézkedésekkel meg kell akadályozni;

13.  úgy véli, hogy a gazdasági és foglalkoztatási problémákat csak megfelelő tagállami és európai szintű makrogazdasági keret létrehozásával lehet megoldani, továbbá ez szükséges a demográfiai és környezetvédelmi kihívások kezeléséhez is; hangsúlyozza az adózás kulcsszerepét a gazdasági és szociális infrastruktúra, így a közszolgáltatások finanszírozásának biztosításában; ezért felhívja a Tanács tavaszi ülésének résztvevőit, hogy tegyenek javaslatokat az alábbi kérdésekben:

a)  közös erőfeszítéssel az adóteher áthelyezése a munkáról a környezetszennyezésre és a források felhasználására, hogy ezáltal az ösztönzők valóban helyükre kerüljenek és vonzóbbá váljon a rendszeres foglalkoztatás;

b)  középtávon a társasági adó minimális kulcsának megállapítása a tagállamok közötti adóverseny és az adók nagyvállalatok részéről történő kijátszásának megakadályozása érdekében, hiszen ez utóbbiak gyakran kibújnak méltányos részük kifizetése alól, és az országokat egymás ellen játszhatják ki (középtávon az EU szintjén kell harmonizálni a környezetvédelmi adózást olyan ágazatok esetében, mint a közlekedés);

c)  stratégiai innovációs politika végrehajtása, amelynek fő szempontjai az energiahatékonyság, az energiamegtakarítás és a megújuló energiaforrások és anyagok felhasználása minden területen, többek között a megújuló energiával kapcsolatos kutatások költségvetésének növelése révén, különösen a 7. keretprogram félidei felülvizsgálatakor, valamint az állami támogatásoknak azokra a tevékenységekre és technológiákra való összpontosítása révén, amelyeket különösen környezetbarátnak értékeltek; kéri, hogy a közbeszerzés legyen az energiahatékony épületek, termékek és szolgáltatások ösztönzésének vezető eszköze;

Nemzetközi kereskedelem és a WTO-val kapcsolatos politika

14.  úgy ítéli meg, hogy az ILO legfontosabb munkaügyi előírásait előmozdító, a nemzetközi környezetvédelmi megállapodásokat tiszteletben tartó és az ENSZ fejlesztéspolitikai célkitűzéseinek megfelelő méltányos többoldalú kereskedelmi és versenyszabályoknak kell az uniós piaci hozzáférési és külső versenyképességi stratégia központjában állniuk; felhívja a Bizottságot, hogy hozzon megfelelő kereskedelmi intézkedéseket, beleértve a nemzetközi kereskedelemben részt vevő árukat érintő adókiigazításokat, az olyan iparosodott és felemelkedőben lévő országokkal szemben, amelyek nem kívánnak méltányos terheket viselni a globális éghajlatváltozás elleni küzdelemben;

15.  aggodalmát fejezi ki a többoldalú kereskedelmi rendszer jelenlegi válsága miatt; felhívja a Bizottságot, hogy dolgozzon ki javaslatokat a WTO reformjára a többoldalú kereskedelmi rendszer legitimitásának és demokratikus elszámoltathatóságának növelése céljából; felhívja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy ne ássák alá a többoldalú rendszert kétoldalú és regionális szabadkereskedelmi megállapodások megkötésével;

16.  aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az EU belső lisszaboni versenyképességi stratégiája valójában az EU külső versenyképességi stratégiája alá van rendelve, ahogy azt a „Versenyképes Európa a globális világban” című bizottsági közlemény körvonalazta; óva int egy olyan uniós versenyképességi politikától, amely kizárólag az EU-n belül működő transznacionális vállalatok globális tranzakciós igényeire irányul, az európai munkavállalók és kis- és középvállalkozások (kkv-k) szociális érdekeinek kárára, hiszen ez utóbbiakat védeni kell a globális versenyben; óva int a tervezett nemzetközi szabályozói együttműködéstől, amely a transznacionális vállalatokat és a harmadik országokat bizonyos jogokkal ruházza fel, amelyek alapján beavatkozhatnak a kereskedelem nem tarifális akadályaival kapcsolatos uniós jogalkotásba; a WTO meghatározása szerint ezek az akadályok kiterjednek a szociális, környezeti és fogyasztói jogok fontos területeire és a jövőbeli jogalkotásra is;

Lisszaboni irányítás és jobb szabályozás

17.  az átláthatóság növelése és a lisszaboni stratégia jobb megértése érdekében a nemzeti reformprogramok közös rendszerének és olyan közös mutatóknak a kidolgozását kéri, amelyek lehetővé teszik a politikák környezeti (pl. az éghajlatra gyakorolt) és társadalmi (pl. a polgárok egészségére és a társadalmi kohézióra gyakorolt) hatásainak figyelemmel kísérését; úgy véli, hogy a nemzeti parlamenteket teljes körűen be kell vonni a nemzeti reformprogramok értékelésébe, az Európai Parlamentet pedig be kell vonni a Bizottság által végzett értékelés folyamatába és módszertanába;

18.  ebben az összefüggésben emlékeztet arra, hogy a „jobb szabályozás” nem áshatja alá a fogyasztóvédelmet, illetve nem keverhető össze a „kevesebb szabályozással”, hanem a jövőbeli szabályozás hatékonyságának és eredményességének növelését és a múltbeli politikák hatásainak megfelelő értékelését jelenti;

19.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.