Az Európai Parlament,

–   tekintettel az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményére (UNFCCC) és annak Kiotói Jegyzőkönyvére,

–   tekintettel az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye részes feleinek tizenötödik konferenciájára (COP 15) és a Kiotói Jegyzőkönyv részes feleinek találkozójaként szolgáló, a részes felek 2009. december 7–18. között Koppenhágában, Dániában tartott ötödik konferenciájára (COP/MOP5) és a Koppenhágai Egyezményre,

–   tekintettel az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye részes feleinek tizenhatodik konferenciájára (COP16) és a Kiotói Jegyzőkönyv részes feleinek találkozójaként szolgáló, a részes felek 2010. november 29. és december 10. között Cancúnban, Mexikóban megrendezendő hatodik konferenciájára (COP/MOP6),

–   tekintettel az Európai Unió 2008. decemberi éghajlat-változási és energiaügyi csomagjára,

–   tekintettel az üvegházhatást okozó gázkibocsátás 20 %-ot meghaladó csökkentésével kapcsolatos lehetőség elemzéséről és a szénátszivárogtatás kockázatának felméréséről szóló COM(2010)0265 sz. bizottsági közleményre, valamint a „Nemzetközi éghajlat-politika Koppenhága után: Most kell cselekedni az éghajlatváltozással kapcsolatos globális szintű intézkedések újraindítása érdekében”című, COM(2010)0086 sz. bizottsági közleményre,

–   tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2008. november 19-i, a 2003/87/EK irányelvnek az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének a légi közlekedésre történő kiterjesztése céljából történő módosításáról szóló 2008/101/EK irányelvére(1),

–   tekintettel a Tanács és a tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői, valamint az Európai Parlament és a Bizottság által az Európai Unió fejlesztési politikájáról elfogadott, „Az európai konszenzus” című, 2005. december 20-i együttes nyilatkozatra és különösen annak 22., 38., 75., 76. és 105. pontjára(2),

–   tekintettel a politikák fejlesztési célú koherenciájáról szóló, 2009. november 17-i európai tanácsi következtetésekre, valamint a 2010. május 18-i állásfoglalására(3),

–   tekintettel az ENSZ 2000. szeptember 8-i millenniumi nyilatkozatára, amely a millenniumi fejlesztési célokat (MFC-k) határozza meg a nemzetközi közösség által közösen megállapított célkitűzésként a szegénység felszámolása érdekében,

–   tekintettel az éghajlatváltozásról szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen a 2009. február 4-i „2050: A jövő ma kezdődik – Az éghajlatváltozással foglalkozó jövőbeni integrált uniós politikára vonatkozó ajánlások” című(4), valamint az éghajlatváltozással foglalkozó koppenhágai konferencián (COP-15) elért eredményekről szóló, 2010. február 10-i állásfoglalásra(5),

–   tekintettel eljárási szabályzatának 115. cikke értelmében a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság által feltett ….. számú szóbeli választ igénylő kérdésre, valamint a Tanács és a Bizottság nyilatkozatára,

–   tekintettel eljárási szabályzata 110. cikkének (2) bekezdésére,

A. mivel az éghajlatváltozás és annak hatása egyértelmű és tudományosan alátámasztott tény, e globális kihívás kezelése gyors, összehangolt és nagyratörő nemzetközi szintű fellépés nélkül elképzelhetetlen,

B.  mivel a fejlődő országok járultak hozzá a legkisebb mértékben az éghajlatváltozáshoz, mégis ők szembesülnek a legsúlyosabb következményekkel; és mivel az éghajlatváltozás veszélyezteti a szegénység mérséklésére irányuló nemzetközi erőfeszítéseket, és kérdésessé teszi a millenniumi fejlesztési célok megvalósítását,

C. mivel az éghajlattal foglalkozó koppenhágai konferencia csalódást keltő kimenetele következtében az éghajlatváltozásról szóló nemzetközi tárgyalások iránti bizalmat helyre kell állítani,

D. mivel a fejlett, a feltörekvő és a fejlődő országok, amelyek a Föld összes, üvegházhatást okozó gázkibocsátásának több mint 80%-áért felelnek, a koppenhágai megállapodásban kötelezettséget vállaltak/ígéretet tettek a kibocsátás csökkentésére,

E.  mivel ezek a kötelezettségvállalások/ígéretek nem elegendőek azon célkitűzés eléréséhez, melynek értelmében az átfogó globális éves felszíni középhőmérséklet-növekedést 2°C-ra kell korlátozni („a 2°C-ra vonatkozó célkitűzés”),

F.  mivel ezeket az ígéreteket nem olyan rendszerben tették, amely jogi eszközöket tartalmazna a teljesítésük, illetve a megfelelő mérés, jelentéstétel vagy ellenőrzés biztosítására,

G. mivel a 2°C-os célkitűzés teljesítésének kudarca óriási környezeti és gazdasági károkat okoz majd; mivel többek között az állatfajok akár 40%-át fenyegeti majd kihalás, a tengerszint emelkedése és a szélsőséges időjárási körülmények gyakoribbá válása miatt emberek milliói lesznek kénytelenek megváltozatni lakóhelyüket, a növények terméshozamai visszaesnek, az élelmiszer-árak emelkednek és a globális gazdasági teljesítmény mértéke legalább 3%-kal csökken,

H. mivel egy hivatalos jelentés(6) már korrigálta az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport hibáit, amelyek aláásták volna az éghajlatváltozás lehetséges jövőbeli regionális hatásairól szóló 2007-es jelentés fő következtetését,

I.   mivel az IPCC becslése szerint az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 20%-a az erdőirtásból és a talajhasználat egyéb megváltoztatásából származik,

J.   mivel az EU egyik kulcsfontosságú céljává kell tenni annak tisztázását, hogy a technológia és a technológiai együttműködés terén globális átalakulásra van szükség az innováció ütemének felgyorsítása, valamint a demonstráció és a telepítés arányának növelése érdekében, azzal a céllal, hogy valamennyi ország hozzáférhessen a megfizethető fenntartható technológiákhoz, ami egyúttal magasabb életszínvonalat biztosít majd a világ lakosságának nagyobb részaránya számára,

A COP16 átfogó célkitűzése és az EU álláspontja

1.  felkéri az állam- és kormányfőket, hogy világszerte tegyenek tanúbizonyságot igazi politikai vezetői rátermettségükről és tárgyalókészségükről, és ennek a kérdésnek adják meg a legnagyobb prioritást; sajnálja, hogy nem történt további előrelépés a cancúni találkozó előkészítésének ütemezése tekintetében;

2.  hangsúlyozza, hogy Cancúnban jelentős lépésekről kell megállapodni annak érdekében, hogy megalapozzuk az utat a 2011-ben Dél-Afrikában megkötendő, a 2012 utáni időszakra vonatkozó átfogó nemzetközi megállapodáshoz, amelynek összhangban kell lennie a legfrissebb tudományos eredményekkel és legalább meg kell felelnie a 2°C-ra vonatkozó célkitűzésnek, nem sértve azonban az 1,5°C hőmérsékletnövekedési határra való áttérés lehetőségét, valamennyi ország, nép és ökológiai rendszer túlélése érdekében;

3.  felszólítja az Európai Uniót, hogy ismét álljon az éghajlatügyi tárgyalások és vállaljon aktív szerepet abban, hogy a cancúni, éghajlattal foglalkozó konferencia eredményesebb és átláthatóbb legyen; ezért nyomatékosan sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tisztázzák a földhasználattal, a földhasználat-változással és erdőgazdálkodással (LULUFC), valamint a kibocsátható mennyiségi egységekkel (AAU) kapcsolatos nézeteltéréseiket, a COP-16 tárgyalások során képviseljenek egységes álláspontot és rendkívül nagyratörő célokat, és tegyék hatékonyabbá belső döntéshozatali eljárásukat oly módon, hogy a tárgyalások során gyorsabban tudjanak a fejleményekre reagálni, tervszerűbben tudjanak fellépni, a harmadik országokkal szemben pedig rugalmasabban tudjanak reagálni;

4.  hangsúlyozza az átlátható döntéshozatali folyamat és a tárgyalások állásáról szóló tájékoztatás biztosításának fontosságát, különösen a COP16 magas szintű szakaszának záró óráiban, és nyomatékosan kéri az Európai Uniót, hogy bizonyos fokú rugalmasságot biztosítson a tárgyalóküldöttség vezetője számára a fejleményekre történő reagáláshoz;

5.  sürgeti az Európai Uniót, hogy nyilvánosan és egyértelműen szögezze le szilárd elkötelezettségét a Kiotói Jegyzőkönyv mellett, valamint üdvözölje, valamint tevékenyen és építő jelleggel mozdítsa is elő a Koppenhágai Egyezmény politikai iránymutatásainak megfelelően mind az AWG-KP, mind pedig az AWG-LCA tárgyalási iránya mentén végzett munka folytatását; felkéri ezért az Európai Uniót, hogy a cancúni eseményt megelőzően nyíltan jelentse ki, hogy a megfelelő célok alapján készen áll folytatni a Kiotói Jegyzőkönyv második kötelezettségvállalási időszakát (2013–2020), elismerve egyúttal, hogy a 2ºC-os célkitűzés elérését megfogalmazó, a 2012 utáni időszakra vonatkozó nemzetközi megállapodás létrejöttéhez mindkét irányvonal mentén tett hasonló előrelépés szükséges;

6.  felszólítja az EU-t és tagállamait, hogy határozzák meg és hajtsák végre az „éghajlati igazságosság elvét”; javasolja ezért egy igazságossági záradék alkalmazását az éghajlatvédelem tárgyában a jövőben folytatandó nemzetközi tárgyalások során; hangsúlyozza, hogy a legnagyobb igazságtalanság akkor történne, ha a világ nem tudná korlátozni az éghajlatváltozást, mert különösen a szegény országokban élő szegény emberek szenvednének miatta;

7.  az éghajlatügyi tárgyalások iránti komoly szükség hangsúlyozása mellett fontosnak tartja, hogy Cancúnban érdemi döntések szülessenek a finanszírozás (mértéke, forrásai és irányítása), s különösen az addicionalitás foka a finanszírozásban az alkalmazkodás, erdészet, technológiaátadás tekintetében, továbbá a nyomon követés, a jelentéstétel és az ellenőrzés terén, valamint kiemeli a gyorsfinanszírozás megvalósítása során a teljes átláthatóság és erős politikai elkötelezettség biztosításának jelentőségét;

8.  a Kiotói Jegyzőkönyv által kijelölt úttal kapcsolatban hangsúlyozza, hogy megállapodásra kell jutni a földhasználatra, a földhasználat-változásra és erdőgazdálkodásra, a rugalmas mechanizmusokra, valamint az új ágazatok és gázok lefedésére vonatkozó szabályok tekintetében;

9.  mivel az AAU-kra és a LULUFC-ra vonatkozó elszámolási szabályok miatt az iparilag fejlett országok nem teljesítik jelenlegi kibocsátáscsökkentési ígéreteiket, ezért ismételten felhív arra, hogy az I. melléklet kibocsátáscsökkentési céljainak környezetvédelmi hatékonysága legyen az irányadó elv ahhoz, ahogyan az Unió megközelíti az erdőigazgatásra, a földhasználatra, a földhasználat megváltoztatására és az erdőgazdálkodásra vonatkozó nemzetközi elszámolási szabályokat, a rugalmas mechanizmusokat, valamint a Kiotói Jegyzőkönyv első kötelezettségvállalási időszaka során a 2012 utáni célkitűzések megvalósításával kapcsolatban történt valamennyi túlteljesítés elszámolását;

10. kéri, hogy Cancúnban szülessen megállapodás a LULUFC-ra vonatkozó szigorú szabályokról, amelyek megerősítik az I. melléklet részes feleinek kitűzött céljait és rendeltetésük az erdőgazdálkodásból és földhasználatból származó kibocsátások csökkentésének biztosítása, kéri továbbá, hogy az I. melléklet részes felei számoljanak el a LULUCF-ből származó kibocsátás minden növekedésével, és tegyenek eleget az üvegházhatást okozó gázok légkörből való kikerülését biztosító nyelők és tározók védelme és fejlesztése tekintetében már meglévő kötelezettségvállalásaiknak;

11. úgy véli, hogy az EU jövőbeli „éghajlati diplomáciai” tevékenységeinek az olyan kérdésekre kell összpontosítania, mint a harmadik országokkal való szilárd politikai elkötelezettség, az éghajlatváltozás terén való nemzetközi együttműködéshez szükséges hatékony mechanizmusok kiépítése az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményén belül és azon túl, továbbá e tárgyban a harmadik országokkal való együttműködés annak érdekében, hogy gyakorlati segítséget nyújtsanak az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodó fejlesztésre az egész világon;

12. hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás enyhítése és az alkalmazkodás tekintetében a leginkább eredményes és költséghatékony stratégiát a biológiai sokféleség megőrzése és az ökológiai rendszerekre alapozott megközelítés alkalmazása jelenti; ismételten megerősíti álláspontját, amely szerint az éghajlatváltozás enyhítése és az alkalmazkodás jegyében adott válaszok nem lehetnek pusztán technológiai természetűek;

A kibocsátások csökkentésére vonatkozó kötelezettségvállalások

13. ismételten hangsúlyozza, hogy – az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport által ismertetett tudományos tények alapján – a 2°C-os célkitűzés megvalósításához az üvegházhatást okozó gázok globális kibocsátásának legkésőbb 2015-ben tetőznie kell, és 2050-ig a globális kibocsátást az 1990-es szinthez képest legalább 50 %-kal, azt követően pedig tovább kell csökkenteni;

14. sürgeti valamennyi nemzetközi felet, hogy a „közös, de különböző felelősség” elvének jegyében tegyenek nagyra törőbb kötelezettségvállalást a kibocsátás csökkentésére a 2°C-os célkitűzéssel való összhang biztosítására, de ne sértsék az 1,5°C hőmérséklethatárra való áttérés lehetőségét sem, annak érdekében, hogy nagy valószínűséggel biztosítani lehessen valamennyi ország, nép és ökológiai rendszer túlélését;

15. emlékeztet arra, hogy a nemzetközi megállapodásnak az üvegházhatást okozó gázok fejlett országok általi kibocsátásának csökkentését az 1990-es szinthez képest az IPCC 25–40%-os csökkentési tartománya felső sávjának megfelelő szinten kellene biztosítania 2020-ig, továbbá hogy a legújabb tudományos adatok tanúsága szerint legalább 40%-os csökkentésre van szükség a 2°C-os célkitűzés mindössze 50%-os valószínűségű sikerre viteléhez; szorgalmazza, hogy ezek belföldi csökkentések legyenek; emlékeztet arra, hogy az EU és más fejlett országok számára 2050-re az 1990-es szinthez képest legalább 80%-os, hosszú távú csökkentési célt kellene előírni;

16. ismételten hangsúlyozza, hogy az Európai Unió jövőbeli gazdasági növekedése érdekében el kell fogadni az Unió számára az üvegházhatást okozó gázok kibocsátására vonatkozó – 2020-ra az 1990-es szinthez képest 30%-os csökkentést előíró – célkitűzést;

17. üdvözli a Bizottság közleményét és a 30%-os csökkenéshez szükséges intézkedésekről szóló elemzéseit; támogatja a közleményben kifejezésre juttatott elgondolást, amely szerint a nemzetközi tárgyalások kimenetétől függetlenül, az EU érdekében követni kell a 20%-os csökkentést meghaladó kibocsátáscsökkentési célkitűzést, mert ez egyidejűleg előmozdítja a zöld munkahelyeket, a növekedést és a biztonságot; felkéri ezért a Bizottságot, hogy terjesszen javaslatot az EU elé az uniós célkitűzések magasabb szintre emeléséről, a 20%-nál nagyobb mértékű kibocsátáscsökkentési cél egyoldalú kitűzésével;

18. emlékeztet arra, hogy a recessziónak betudható kibocsátás-csökkenés következtében a 2020-ig megvalósítandó 20%-os célkitűzés teljesítésének éves költségei az egyharmadukra (70 milliárd euróról 48 milliárdra) csökkentek, és hogy a becslések szerint a 30%-os csökkenés költségei jelenleg mindössze 11 milliárddal haladják meg az eredetileg 20%-osra tervezett csökkentés kiadásait, ami kevesebb többletköltséget jelent, mint az EU gazdasági teljesítményének 0.1%-a;

19. elismeri, hogy a 2ºC-os célkitűzés elérése csak úgy lehetséges, ha a fejlődő országok csoportja és köztük különösen az aránylag fejlettebbek lényegesen és mérhetően eltérnek a jelenleg előre jelzett kibocsátási növekedési ütemtől, 2020-ra mintegy 15–30%-os nagyságrenddel az eddigi kibocsátási szint alatt maradva, és hogy ehhez a fejlett országok pénzügyi, műszaki és technológiai kapacitást építő támogatása szükséges; elismeri, hogy az alacsonyabb hőmérséklethatárt előíró célkitűzések megvalósításához magasabb szintű támogatás szükséges;

20. hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás káros következményei leginkább a fejlődő országokat sújtják majd, ezért alapvető érdekük fűződik ahhoz, hogy hozzájáruljanak egy nemzetközi megállapodás sikeres megkötéséhez; üdvözli az egyes fejlődő országok, például Costa Rica vagy a Maldív-szigetek, valamint egyes feltörekvő országok, például Mexikó és Brazília által tett igen nagyra törő kötelezettségvállalásokat, és sajnálja, hogy egyes más feltörekvő országok még nem követték ezt a példát;

21. üdvözli a Polgármesterek Szövetségébe tartozó európai városok kezdeményezését; üdvözli a városok elkötelezettségét az éghajlatváltozás elleni küzdelemben; elismeri a számos európai városban a közlekedés és a mobilitás előmozdításáért tett erőfeszítéseket; hangsúlyozza, hogy tovább kell haladni ezen az úton, az átlagemberek életminőségét javító, fokozottan környezetbarát alternatívákat találva;

Finanszírozás

22. emlékeztet arra, hogy a fejlett országok a Koppenhágai Megállapodásban kötelezettséget vállaltak arra, hogy legalább 30 milliárd dollár összegű további új forrást bocsátanak rendelkezésre a 2010–2012 közötti időszakban, és évente 100 milliárd dollárt 2020-ig, különös figyelmet fordítva a sérülékeny és a legkevésbé fejlett országokra; bátorítja az Európai Uniót egy éghajlatváltozási alap létrehozására, amely 2020-tól évente 100 milliárd USD folyósítására szolgál;

23. emlékeztet arra, hogy az EU-nak a fejlődő országok csökkentést célzó erőfeszítéseihez és alkalmazkodási szükségleteihez való együttes hozzájárulásának új forrásnak kell lennie, és ez 2020-ig nem lehet kevesebb évi 30 000 millió eurónál, amely összeg az éghajlatváltozás súlyosságának és a költségek szintjének ismeretében emelkedhet; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy növeljék az uniós hozzájárulás arányát, hiszen az nem elegendő az ígért 30 milliárd dolláros gyorsfinanszírozáshoz;

24. úgy véli, hogy a gyorsfinanszírozás időben történő végrehajtása a kulcsfontosságú tényező a cancúni konferenciát megelőző és az annak során való bizalmi légkör kialakításához; hangsúlyozza, hogy 7,2 milliárd eurónyi – az EU és az uniós tagállamok ígéretének megfelelően új, a hivatalos fejlesztési támogatás költségvetésén túli – összegre van szükség, amely kiegyensúlyozott módon oszlik meg az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és a jelenség mérséklése között, továbbá sürgeti az Európai Uniót, hogy biztosítsa a Cancúnban, majd azt követően az évente benyújtott összehangolt végrehajtási jelentések teljes átláthatóságát;

25. hangsúlyozza, hogy a finanszírozással kapcsolatos nyomon követési, jelentéstételi és ellenőrzési tevékenységeknek magukban kell foglalniuk egy méltányos közös kiindulási alapértéket, amelyhez viszonyítva meg lehet állapítani, hogy az adott hozzájárulás valóban új és kiegészítő-e; ilyen viszonyítási alapnak javasolja vagy azt a régóta fennálló kötelezettségvállalást, miszerint a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) 0,7%-át fordítják hivatalos fejlesztési támogatásra, vagy az ennél magasabb szintet garantáló nemzeti célkitűzést;

26. felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek eleget vállalt kötelezettségeiknek, és biztosítsák, hogy az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra és az éghajlatváltozás mérséklésére szolgáló források meghaladják az ODA szerinti 0,7%-os célkitűzést, valamint közöljék, hogy a kötelezettségvállalás milyen arányban származik majd közforrásokból; hangsúlyozza, hogy az összes lehetséges hazai és nemzetközi forrást (például a pénzügyi tranzakciókra kivetett adót, a kereskedelemre kivetett nemzetközi adókat, a nemzeti kibocsátási adókat, repülőjegyekre kivetett adókat, a megállapított kibocsátási egységek aukcióját) igénybe kell venni a cél megvalósítása érdekében;

27. arra bátorítja az Európai Uniót, hogy javasolja egy 0,01%-os, a pénzügyi tranzakciókra kivetett adó bevezetését, amely évi 20 milliárd euró bevételt jelentene, és amely lehetővé tenné, hogy a fejlődő országok tegyenek az éghajlatváltozás ellen, illetve alkalmazkodjanak a jelenséghez; ezt a hozzájárulást az erdőirtás és az erdőpusztulás, valamint az elsivatagosodás elleni küzdelem céljaira lehetne fordítani;

28. ragaszkodik ahhoz, hogy a csökkentést és az alkalmazkodást célzó intézkedések új mechanizmusokon keresztül történő finanszírozása terén be kell tartatni és alkalmazni is kell a fejlesztési politika olyan bevált elveit, mint a felelősségteljes kormányzás és a demokratikus részvétellel zajló döntéshozatal; ragaszkodik továbbá ahhoz is, hogy a finanszírozásban részesülő országoknak bizonyítaniuk kelljen, hogy a forrásokat a tervezett és jóváhagyott projektekre fordítják;

29. emlékeztet rá, hogy a pénzügyi források és a befektetések hatékonyabb biztosítása érdekében a COP16-on részt vevő tárgyalófeleknek figyelembe kellene venniük az országok felelősségvállalását, az erőforrások hatékony felhasználását, valamint a hatás maximalizálását, annak biztosítása mellett, hogy a támogatásokat a leginkább rászoruló országok és közösségek kapják;

Nyomon követés, jelentéstétel és ellenőrzés

30. üdvözli a Koppenhágai Megállapodás nyomon követésre, jelentéstételre és ellenőrzésre vonatkozó, valamint a nemzetközi konzultációkkal és elemzésekkel kapcsolatos rendelkezéseit, és sürgeti az Európai Uniót, hogy ezek megvalósítására valamennyi féllel közösen dolgozzon ki a cancúni konferencián elfogadandó iránymutatásokat;

31. elismeri, hogy az EU által a CO2-kibocsátás csökkentése terén eddig elért látszólagos siker felmérésekor nem lehetett kellő mértékben figyelembe venni az ipari termelés határokon kívülre történő áthelyeződését, megállapítja, hogy az uniós fogyasztásból eredően jelentkező tényleges kibocsátáscsökkenés jelentősen kisebb lehet a jelenleg gyakran említett adatoknál, és úgy véli, hogy ezt a különbséget figyelembe kell venni a jövőbeli uniós politikák kialakításakor és a nemzetközi tárgyalások során egyaránt;

Együttműködés a fejlődő országokkal és alkalmazkodás

32. hangsúlyozza a fejlett országok történelmi felelősségét a visszafordíthatatlan éghajlatváltozás kialakulásáért, és emlékeztet a fejlődő országok és a legkevésbé fejlett országok számára történő segítségnyújtásra vonatkozó kötelezettségre az e változásokhoz való alkalmazkodás terén, beleértve a nemzeti alkalmazkodási cselekvési programok (NAPA) számára nyújtott pénzügyi támogatást, amely az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás fontos eszközei, és ösztönzik a saját tulajdonba vételt;

33. elismeri az éghajlatváltozás elkerülhetetlen következményeihez való proaktív alkalmazkodás jelentőségét, különösen a jelenség által legsúlyosabban érintett régiókban és főként a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok védelme érdekében, ezért olyan megállapodásra ösztönzi a cancúni feleket, amely határozott politikai és pénzügyi kötelezettségvállalásokat tartalmaz a fejlődő országok kapacitásépítésének támogatása tekintetében;

34. üdvözli a technológiai mechanizmus létrehozásáról Koppenhágában hozott határozatot; felszólítja az EU-t és tagállamait, hogy erősítsék meg a meglévő éghajlati partnerségeket a fejlődő országokkal, valamint hogy – amennyiben ilyen még nem létezik – létesítsenek új partnerségeket, nagyobb pénzügyi támogatást biztosítva a technológiafejlesztés és technológiatranszfer, a szellemi tulajdonról szóló megállapodások és az intézményi kapacitásépítés céljára;

35. hangsúlyozza, hogy a fejlesztési távlat létfontosságú számos fejlődő és feltörekvő ország számára; elismeri, hogy ennek a célkitűzésnek fontosabb szerepet kellene játszania a tárgyalások során, valamint megismétli az EU azon kötelezettségvállalását, hogy támogatja a legkevésbé fejlett országokat a magasabb életszínvonal elérésében; hangsúlyozza, hogy van lehetőség a magasabb életszínvonal fenntarthatóbb megoldások révén történő elérésére;

36. hangsúlyozza, hogy az I. melléklet nem részes feleit nem lehet egységes tömbként kezelni, mivel nem azonos az éghajlatváltozás enyhítésébe és az ahhoz való alkalmazkodásba való befektetési kapacitásuk, illetve az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodóképességük; hangsúlyozza továbbá, hogy ezen országok közül némelyik már ma is jelentés mennyiségű szén-dioxidot bocsát ki, és kibocsátásuk erőteljes növekedést mutat;

37. hangsúlyozza, hogy a politikák közötti koherencia biztosításának és a környezeti szempontok fejlesztési projektekbe történő integrálásának alapvető fontosságú lépéseknek kell lenniük az éghajlatváltozás enyhítésére és az ahhoz való alkalmazkodásra irányuló hatékony EU-stratégia keretében; különösen fontosnak tartja, hogy a diverzifikáltabb és decentralizáltabb gazdaság számára kedvező fejlesztési irányokat kell ösztönözni; rendkívül sajnálatosnak tartja ugyanakkor, hogy az EU csekély előrehaladást ért el a környezeti kérdések fejlesztési együttműködésbe és egyéb európai ágazati politikákba történő integrálása tekintetében;

38. emlékeztet rá, hogy a talajhasználat megváltozása és a mezőgazdaság felelős az üvegházhatást okozó gázok fejlődő országok általi kibocsátásának jelentős hányadáért; felszólítja az EU-t, hogy – különösen a legkevésbé fejlett országokban – mozdítsa elő az organikus mezőgazdaságot, hiszen ez egyaránt hozzájárul az éghajlatváltozás hatásainak mérsékléséhez és a szegénység csökkentéséhez azáltal, hogy lehetővé teszi a helyi közösségek jövedelmeinek diverzifikálását;

39. felszólítja az EU-t, hogy álljon ki amellett, hogy a Bennszülött Népek Nemzetközi Fóruma részt vehessen a COP-16 tárgyalásain, hiszen e népeket különösen érinti az éghajlat változása, valamint az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésére és az ezekhez való alkalmazkodásra irányuló mechanizmusok;

40. hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos közös fellépéshez szilárd irányítási struktúrákra és eljárásokra van szükség, melyeken keresztül a fejlődő országok erőteljesebben kifejezhetik véleményüket, ezért felszólítja az EU-t, hogy járuljon hozzá egy átfogó, átlátható, méltányos és az illetékes irányítótestületeken belül a fejlett és a fejlődő országok kiegyensúlyozott képviseletét biztosító intézményi struktúra kialakításához;

A REDD és a sivatagosodás

41. hangsúlyozza, hogy CO2-megkötő képességük miatt az üvegházhatást okozó gázok megkötésére és tárolására szolgáló természetes eszközök, például az erdők jelentik a leghatékonyabb módszert az éghajlatváltozás mérséklésére, továbbá sürgeti a feleket annak elismerésére, hogy meg kell őrizni az erdőket, és nemzetközi éghajlat-változási megállapodásba integrálandó erdősítési politikát kell kialakítani;

42. úgy véli, hogy jelentős pénzügyi támogatást, valamint technikai és adminisztratív segítséget kell nyújtani annak érdekében, hogy a trópusi erdőterületek bruttó csökkenését legkésőbb 2020-ig megállítsák, és ismételten hangsúlyozza, hogy ennek – az időkeret tükrében – az állami támogatás a legalkalmasabb eszköze; sürgeti az Európai Uniót, hogy Cancúnban törekedjen az erdőirtás és az erdőpusztulás következtében a fejlődő országokban keletkező kibocsátás csökkentésére vonatkozó program (REDD) irányában tett konkrét lépésekre és köztük konkrét célokra;

43. felszólítja az EU-t, hogy tevékenyen támogassa a REDD+ mechanizmust annak érdekében, hogy jobban be tudják azonosítani az erdőirtást előidéző tényezőket, és biztosítsák az őslakosok és a helyi közösségek ellenőrzésbe és jelentéstételbe történő hatékony bevonását; felszólítja továbbá az EU-t annak biztosítására is, hogy a REDD tartalmazzon olyan védintézkedési rendszereket vagy magatartási kódexet, amelyek garantálják az erdőkben élő emberek jogainak védelmét és az erdőterület csökkenésének hatékony megakadályozását;

44. támogatja egy olyan mechanizmus felállítását, amelynek segítségével csökkenthető az erdőirtásból és erdőpusztulásból származó kibocsátás, és fokozható az üvegházhatást okozó gázok természetes, a biológiai sokféleség megőrzését is elősegítő módon történő eltávolítása; támogatja továbbá a fejlődő országokban az erdők megóvása és a fenntartható erdőgazdálkodás, illetve az erdők révén megvalósuló szén-dioxid-megkötés kérdésére irányuló REDD+ programot is;

45. sajnálja, hogy a REDD-finanszírozás az erdő fogalmának olyan széles definícióján alapszik, amelybe a nem őshonos fajból álló monokultúrák is beletartoznak; úgy véli, hogy ez a meghatározás az öreg és régi erdők rendkívül szükséges védelmétől az új, kereskedelmi célú kultúrák felé térítheti el a finanszírozást (illetve erre ösztönözhet);

46. felszólítja ezért a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a tudományos és technológiai tanácsadó kisegítő testületben és más nemzetközi fórumok keretében is munkálkodjanak az erdők új, biomalapú, a biológiai sokféleségben és a különböző biomok szén-dioxid-értékeiben található jelentős különbségeket tükröző, az őshonos erdőket a fa monokultúrák és nem őshonos fajok által jellemzett erdőktől világosan elkülönítő ENSZ-definíciójának bevezetésén;

47. úgy ítéli meg, hogy a Rióban aláírt három, a biológiai sokféleséggel (CBD), az éghajlatváltozással (UNFCCC), és a sivatagosodás megelőzésével kapcsolatos (UNCCD) egyezmény egymást erősítő hatását növelni kell; felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tevékenyen támogassák azt az elképzelést, mely szerint 2012-ben, a Rio+20 találkozó részeként magas szintű találkozót tartanak a három riói egyezmény részes felei között;

48. hangsúlyozza, hogy az ENSZ Közgyűlésének 2010. július 28-i határozata emberi jogként ismeri el az ivóvízhez való hozzájutás jogát, valamint felszólít az éghajlatváltozás hatásainak rendkívül kiszolgáltatott elemnek minősülő víz különös védelmére, hiszen az éghajlatváltozás a rendelkezésre álló víz – és különösen az ivóvíz – mennyiségét és minőségét is negatívan befolyásolhatja;

A fenntartható gazdaságra és iparra való átállás

49. hangsúlyozza, hogy sok országban gyorsan zajlik az új, fenntartható gazdaságra történő átállás, aminek sokféle oka lehet, köztük az éghajlatvédelem, az erőforrások szűkössége és az erőforrás-hatékonyság, az energiabiztonság, az innováció, valamint a versenyképesség; megállapítja, hogy – például az Egyesült Államokban vagy Kínában – nagyszabású, a fenntartható energiaellátásra való átállást tartalmazó gazdaságélénkítési terveket vezettek be;

50. olyan megállapodást szorgalmaz, amely nemzetközi szinten azonos piaci feltételeket biztosít valamennyi sok szén-dioxidot kibocsátó iparág számára; hangsúlyozza, hogy az EU tagállamainak versenyképessége szempontjából fontos egy jogilag kötelező érvényű nemzetközi megállapodás; ennélfogva hangsúlyozza a Bali Cselekvési Terv fontosságát;

Alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság és technológiai együttműködés

51. úgy véli, hogy a nemzetközi tárgyalások során történő előrelépésektől függetlenül az Európai Uniónak sürgősen olyan politikákat és eszközöket kell bevezetnie, amelyek révén elősegítheti gazdasága fenntarthatóvá, alacsony szén-dioxid-kibocsátásúvá és erőforrás-hatékonnyá alakítását, ezáltal pedig mérséklődhet az éghajlat-változás, javulhat a levegő és a környezet minősége, szigorúbbá válhatnak az egészségügyi normák, megvalósulhat az energiabiztonság, új munkahelyek létesülhetnek és megteremtődhet az alapja annak, hogy az Európai Unió a legversenyképesebb és legfenntarthatóbb gazdaság legyen egy olyan világban, ahol a beruházások egyre inkább a tisztább technológiák felé fordulnak;

52. megjegyzi, hogy az éghajlatváltozás olyan globális kihívás, amelyre nincs egyetlen politikai és technológiai megoldás, de a meglévő lehetőségek kombinációja és a hatékonyság drámai mértékű növelése a gazdaság és a társadalom minden területén a fejlett és a fejlődő országokban hozzájárulna az erőforrás- és elosztási probléma megoldásához, és előkészítene egy harmadik ipari forradalmat;

53. hangsúlyozza, hogy egy megállapodás megfelelően ösztönözhetne egy olyan „fenntartható New Dealt”, amely fokozza a fenntartható gazdasági növekedést, támogatja az ökológiai szempontból fenntartható technológiákat, csökkenti az energiafüggőséget, erősíti a foglalkoztatást, valamint szociális és gazdasági kohéziót biztosít mind a fejlett, mind a fejlődő országokban;

54. emlékeztet a G20 csoportnak a fosszilis üzemanyagok támogatásának megszüntetéséről szóló éghajlat-politikai megállapodására, és felkéri a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot a megállapodás végrehajtására irányuló európai stratégiára, menetrenddel és szükség esetén szociális kompenzációs mechanizmusokkal együtt;

Kutatás és technológia

55. meg van győződve arról, hogy globális technológiaátalakításra és technológiai együttműködésre van szükség annak biztosítására, hogy valamennyi ország megfizethető áron juthasson hozzá a fenntartható technológiákhoz; megállapítja, hogy akármilyen megállapodás születik is a jövőben, annak a tiszta technológiákhoz való hozzájutásra vonatkozó működőképes mechanizmusokat kell bevezetnie;

56. megjegyzi, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem a kibocsátások csökkentésén túl megkívánja teljes ökológiai lábnyomunk csökkentését is, az innováció nélkülözhetetlen ehhez a szükségszerű változáshoz; az innovációnak ezért fenntarthatónak, környezetbarátnak, szociális szempontból méltányosnak és megfizethetőnek kell lennie;

57. hangsúlyozza, hogy e mechanizmus részeként a technológiai fejlődést, együttműködést, terjesztést és innovációt elősegítő hasznos eszköz lenne az éghajlati innovációs központok hálózatának létrehozása;

58. hangsúlyozza, hogy az áttörést jelentő technológiák kifejlesztése és alkalmazása kulcsfontosságú az éghajlatváltozással szembeni küzdelemben, valamint annak érdekében is, hogy világszerte meggyőzhessük partnereinket arról, hogy a kibocsátáscsökkentés a versenyképesség elvesztése és munkahelyek megszűnése nélkül is megvalósítható; felkéri a Bizottságot, hogy értékelje az éghajlatbarát innováció ösztönzésére szolgáló különböző eszközöket, például az úttörő vállalkozások jutalmazásának módjait; nemzetközi kötelezettségvállalást kér az érintett ágazatok áttörést jelentő technológiáiba történő K+F beruházás fokozására;

59. megállapítja, hogy friss tudományos tanulmányok alátámasztják azt az alapvető meglátást, hogy az ember által okozott globális felmelegedést a szén-dioxid és más üvegházhatást okozó gázok kibocsátott mennyiségének csökkentésével kell megfékezni; megállapítja, hogy további kutatási erőfeszítésekre van szükség több területen, például a hőmérséklet-emelkedés mértékét és időtartamát, az éghajlatváltozás helyi és regionális hatásait, a földhasználat hatásait, a kormot és a finomrészecskéket, valamint az ezekkel kapcsolatos alkalmazkodási intézkedéseket illetően;

60. úgy véli, hogy az éghajlatváltozás rendkívül összetett probléma, amely számos tudományágat érint, és az e területen hozott politikai döntéseket tudományos érvekkel kell alaposan indokolni; felkéri ezért a Bizottságot, hogy folyamatosan tájékoztassa az Európai Parlamentet minden új és jelentős tudományos innovációról vagy fejlesztésről;

61. hangsúlyozza, hogy az EU költségvetésének külön hangsúlyt kell fektetnie a kutatásra, az innovációra és a technológiák alkalmazására annak érdekében, hogy jobban megjelenjenek benne az EU által az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a fenntartható gazdaságra való átállás kapcsán táplált ambíciók;

Energia, energiahatékonyság és erőforrás-hatékonyság

62. hangsúlyozza, hogy becslések szerint a világon kétmilliárd ember továbbra sem jut hozzá fenntartható és megfizethető energiához; hangsúlyozza, hogy az éghajlat-politikai célkitűzésekkel összhangban lévő módszerrel kell megoldani az energiaszegénység problémáját; megállapítja, hogy rendelkezésre állnak azok az energetikai technológiák, amelyek egyaránt képesek gondoskodni a globális környezetvédelemről és a helyi fejlesztési igények kielégítéséről;

63. sajnálja, hogy az energiatakarékosságban rejlő potenciállal nem foglalkoznak megfelelően nemzetközi szinten, és különösen az EU-ban; megállapítja, hogy az energiatakarékosság és az energiahatékonyság képes forrásokat megtakarítani, csökkenteni a kibocsátást, új munkahelyeket létrehozni, valamint versenyképesebbé tenni a gazdaságot; felszólítja az EU-t, hogy a nemzetközi tárgyalásokon helyezzen nagyobb hangsúlyt az energiatakarékosságra;

64. hangsúlyozza az éghajlatváltozás elleni küzdelem összekapcsolását a teljes „ökológiai lábnyom” csökkentésére irányuló kötelezettségvállalásokkal, a természeti erőforrások megőrzésére törekedve, mivel az ökológiai-innovációs technológiák és az alacsony szénfelhasználást igénylő alternatív energiák lehetőségei e szűkös forrásoktól függenek;

Nemzetközi kereskedelem

65. a WTO-megállapodás preambulumára és a GATT XX. cikkének b), d) és g) pontjára hivatkozva hangsúlyozza, hogy a nemzetközi kereskedelemnek nem szabad a természeti erőforrások túlzott kiaknázásához vezetnie; a WTO-tárgyalásokkal és a kétoldalú kereskedelmi megállapodásokkal összefüggésben ragaszkodik hozzá, hogy a kereskedelem liberalizációja – különösen a természetes nyersanyagok terén – nem teheti kockára az erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodást;

66. úgy véli, hogy az Unió jó példával járhat elöl, felszámolva a zöld technológiák és a környezet- és éghajlatbarát termékek kereskedelme előtt álló akadályokat – például vámokat és illetékeket –, támogatva egyszersmind az úgynevezett környezetbarát termékeket és szolgáltatásokat (EGS), és ezzel összefüggésben felhívja a figyelmet a Koppenhágai Éghajlat-változási Alapra és a Bali Cselekvési Tervre;

Globális szén-dioxid-piac

67. felszólítja az EU-t és partnereit, hogy a közeljövőben tárják fel az EU kibocsátáskereskedelmi rendszere és egyéb, a globális szén-dioxid-piac létrejöttére irányuló kereskedelmi rendszerek közti kapcsolatok előmozdításának leghatékonyabb módját, melynek révén a csökkentési lehetőségek skálája szélesíthető, a piaci nagyságrend, likviditás és átláthatóság javítható, végső soron pedig a források hatékonyabb elosztása biztosítható;

68. hangsúlyozza azonban, hogy ezen erőfeszítések kapcsán figyelembe kell venni a közelmúltbeli pénzügyi válság tanulságait és az uniós kibocsátás-kereskedelmi rendszer hiányosságait annak érdekében, hogy meg lehessen valósítani az átláthatóságot, meg lehessen előzni a spekulatív tevékenységeket, és el lehessen érni a kibocsátások tényleges csökkentését;

69. hangsúlyozza, hogy a versenyalapú piacok globális összefüggésében a szénátszivárogtatás kockázata súlyos problémát jelent bizonyos olyan ágazatokban, amelyek az ipari termelési lánc fontos elemei, akár az éghajlatváltozás elleni küzdelemben fontos termékek gyártása tekintetében is; felkéri a Bizottságot, hogy végezzen további kockázatelemzéseket, továbbá javasoljon megfelelő és hatékony intézkedéseket az uniós gazdaság nemzetközi versenyképességének megőrzése céljából, s ügyeljen egyszersmind arra is, hogy az EU szénlábnyoma ne legyen nagyobb;

70. felszólít a projektalapú mechanizmusok, úgymint a tiszta fejlesztési mechanizmus (CDM) és az együttes végrehajtás (JI) megreformálására a projektek szigorú minőségi előírásai bevezetése révén, amelyek megbízható, ellenőrizhető és ténylegesen megvalósuló további kibocsátás-csökkentésen keresztül biztosítják az emberi jogok tiszteletben tartását, amelyek egyúttal a fejlődő országok fenntartható fejlesztését is támogatják; továbbá támogatja a Bizottság azon nézetét, miszerint a gazdaságilag fejlettebb fejlődő országok ágazati mechanizmusairól meg kell állapodni a 2012 utáni időszakra, a tiszta fejlesztési mechanizmust pedig továbbra is elérhetővé kell tenni a legkevésbé fejlett országok számára;

71. ragaszkodik ahhoz, hogy az EU és tagállamai elsősorban az EU-n belül teljesítsék csökkentési kötelezettségvállalásaikat, és felhívja valamennyi résztvevő figyelmét, hogy a rugalmas mechanizmusokat csak minimálisan szabad alkalmazni;

Nemzetközi légi és tengeri közlekedés

72. emlékeztet rá, hogy világszerte a közlekedés a legnagyobb üvegházhatás okozó gázokat kibocsátó ágazat, amely a fejlett országokban 30%-os, globális szinten pedig 23%-os arányban felelős a kibocsátásért; hiányolja a globális nemzetközi légi és tengeri közlekedés kérdésében tett előrelépést, és kitart amellett, hogy e két területet az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye (UNFCCC) keretében kötött megállapodásba kell foglalni;

73. az üvegházhatást okozó gázok közlekedésnek betudható kibocsátása 2050-ig történő növekedésének megelőzése érdekében felszólítja az Európai Uniót annak biztosítására, hogy a légi és tengeri közlekedés összes hatását figyelembe veszik a nemzetközi megállapodásban, és a nemzetközi légi és tengeri közlekedési ágazatra is ugyanazon kibocsátáscsökkentési célkitűzések vonatkoznak, mint a többi iparágra;

74. üdvözli a légitársaságok által világszerte vállalt kötelezettséget, mely szerint 2020-ig évi 1,5%-kal javítják üzemanyag-fogyasztásukat, 2020-tól növekedésük nem jár majd többletkibocsátással, valamint 2050-re a 2005-ös CO2-kibocsátáshoz képest 50%-os csökkenést érnek el;

75. megállapítja, hogy a közúti közlekedésből eredő kibocsátások feléért a magánjárművek felelősek, és az iparnak tulajdonított kibocsátás jelentős része az üzemanyag-finomításból származik; úgy véli, hogy a közúti közlekedésből eredő kibocsátás folyamatos növekedésével szemben további intézkedéseket kell hozni, amelyek a járművek környezetvédelmi és energiahatékonysági mutatóinak javítására kötelezik a gyártókat;

Az Európai Parlament küldöttsége

76. úgy véli, hogy az EU küldöttsége fontos szerepet játszik az éghajlatváltozásról szóló tárgyalásokon, és ezért elfogadhatatlannak tartja, hogy az Európai Parlament azon képviselői, akik a küldöttség tagjai, nem tudtak részt venni az EU koordinációs ülésein a részes felek korábbi konferenciáján; a Bizottság és az Európai Parlament között 2005 májusában létrejött, majd 2009-ben újratárgyalt keretmegállapodásban meghatározottak értelmében a Bizottság, valahányszor az Európai Közösség képviseletében jár el, a Parlament kérésére lehetővé teszi az európai parlamenti képviselők megfigyelőként való részvételét a többoldalú megállapodásokat tárgyaló közösségi küldöttségekben; emlékeztet rá, hogy a Lisszaboni Szerződés értelmében (EUMSz. 218. cikk) az Európai Parlamentnek hozzá kell járulnia az Unió és harmadik országok vagy nemzetközi szervezetek közötti megállapodásokhoz; elvárja, hogy Cancúnban az uniós koordinációs üléseken legalább az európai parlamenti küldöttség elnökei részt vehessenek;

77. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, valamint az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye titkárságának azzal a kéréssel, hogy azt valamennyi nem uniós szerződő félhez is juttassák el.

(1) HL C 8., 2009.1.13., 3. o. (2) HL C 46., 2006.2.24., 1. o. (3) Elfogadott szövegek, P7_TA(2010)00174. (4) Elfogadott szövegek, P6_TA(2009)0042. (5) Elfogadott szövegek, P7_TA(2010)0019. (6) Készítette a Holland Környezetértékelési Ügynökség.