Az Európai Parlament,

–   tekintettel az Európai Parlament elnökének a tunéziai helyzettel foglalkozó 2011. január 17-i nyilatkozatára,

–   tekintettel az Európai Unió és Tunézia között 1998. március 1-jén hatályba lépett euromediterrán társulási megállapodásra,

–   tekintettel az európai szomszédságpolitikáról szóló, 2004. május 12-i bizottsági közleményre és a 2005. július 4-én hatályba lépett EU–Tunézia cselekvési tervre,

–   tekintettel az emberi jogi aktivistákat támogató uniós politikákról szóló, 2010. május 14-i állásfoglalására,

–   tekintettel az emberi jogok tunéziai helyzetéről szóló korábbi állásfoglalásaira,

–   tekintettel eljárási szabályzata 110. cikkének (2) bekezdésére,

A. mivel a szabadság, a társadalmi igazságosság és a demokrácia hiánya, valamint a páratlan mértékű korrupció miatt elkeseredett tunéziai nép felkeléséről van szó, mely korrupció egyetlen – családilag és politikailag összefonódott – csoport érdekeit szolgálta,

B.  mivel az európai szomszédságpolitika keretén belüli EU–Tunézia cselekvési terv szerint „Tunézia kötelezettséget vállal az EU-val szemben arra, hogy a fokozottabb politikai szerepvállalás lehetőségének biztosítása és valamennyi emberi jog és alapvető szabadság elismerése révén megerősíti a demokráciát és a politikai pluralizmust”,

C. mivel a tunéziai hatóságok a demokrácia, az emberi jogok, illetve a társadalmi igazságosság vonatkozásában egyik kötelezettségvállalásuknak sem tettek eleget; mivel az EU túl ritkán és meglehetősen erélytelenül emlékeztette a tunéziai kormányt az EU és Tunézia közötti megállapodásban vállalt kötelezettségeire; mivel annak ellenére, hogy a tunéziai és nemzetközi nem kormányzati szervezetek rendszeresen beszámoltak az emberi jogoknak és az alapvető szabadságoknak a korábbi tunéziai rendszer általi súlyos megsértéséről, valamint a tunéziai demokrácia és a társadalmi helyzet évek óta – különösen a legutóbbi elnökválasztások óta – tartó, folyamatos romlásáról, az Európai Unió megkezdte a tárgyalásokat az előrehaladott státusz Tunéziának való megadásáról,

D. mivel a tunéziai forradalmat az robbantotta ki, hogy egy fiatal diplomás munkanélküli, Mohamed Bouazizi felgyújtotta magát,

E.  mivel a kormánynak a lakossági megmozdulásokra adott megtorló válasza, amely január 8-án és 9-én több embert megsebesített és több tíz ember halálát okozta különösen Kasszerin városában, és amely január 14-én szükségállapot kihirdetésébe torkollott, nem akadályozta meg a jogállam létrehozását támogató haladáspárti erők szélesebb körű mozgósítását,

F.  mivel a halottak száma a kormányzati források szerint 78, a nem kormányzati szervezetek, illetve az ENSZ szerint pedig meghaladja a százat, és mivel a sebesültek számát továbbra sem lehet pontosan tudni,

G. mivel az átmeneti kormány több, meggyőződésük miatt bebörtönzött személyt szabadon bocsátott,

H. mivel a felkelés heve nem lanyhul, és továbbra is az átmeneti kormány lemondását követelik, különösen amiatt, hogy a közelmúltig az ideiglenes köztársasági elnök, a miniszterelnök és a legfontosabb posztokat betöltő több miniszter is az RCD párthoz tartozott,

I.   mivel a Nemzetközi Valutaalap és nemzetközi szervezetek által előírt különböző strukturális politikai kiigazítások évtizedek óta jelentős szerepet játszanak azokban a társadalmi és gazdasági problémákban, amelyek a jelenlegi népfelkeléshez vezettek,

J.   mivel Franciaország az utolsó pillanatig támogatta Ben Ali diktatórikus rendszerét, többek között azáltal, hogy felajánlotta segítségét a népfelkelés elfojtásához,

K. mivel az Európai Uniót, különösen azon tagállamokat, amelyek évtizedeken át támogatták Zín el-Ábidín ben Ali rendszerét, különös felelősség terheli a jelenlegi válság kapcsán,

1.  üdvözli, hogy a tunéziai nép eltökélten küzd szabadságának visszanyeréséért és azért, hogy a korábbi elnök, Zín el-Ábidín ben Ali által bevezetett rendszernek véget vessen; szolidaritását fejezi ki valamennyi olyan haladáspárti tunéziai ember iránt, aki a kezdetektől fogva küzd e rendszer ellen; hangsúlyozza, hogy a jelenlegi tunéziai felkelés a Magreb és az azon túli területek valamennyi országának reményt ad;

2.  kifejezi azon óhaját, hogy Tunéziában valódi jogállam jöjjön létre;

3.  következésképpen reméli, hogy a közeljövőben szabad, tisztességes és átlátható parlamenti és elnökválasztásokra kerül sor;

4.  elítéli az államilag támogatott erőszakot, valamint a hatalom és az intézmények eszközként való felhasználását és egy oligarchia általi megszerzését, ahogyan az Zín el-Ábidín ben Ali rendszere idején volt;

5.  hangsúlyozza, hogy amennyiben a tunéziai nép azt kéri, biztosítani kell a szükséges pénzügyi támogatást nemcsak a megkezdett reformokhoz, hanem ahhoz is, hogy a tunéziai lakosság gazdasági és társadalmi szükségleteiben ne szenvedjen hiányt;

6.  kéri egy független és pártatlan vizsgálóbizottság felállítását, amelynek feladata az elkövetett emberi jogi visszaélések kivizsgálása – ideértve a bírósági eljárás nélküli kivégzéseket és az önkényes letartóztatásokat –, továbbá a felelősök felkutatása és adott esetben bíróság elé állítása, valamint kártérítés jóváhagyása az áldozatok és/vagy családjuk számára; kéri továbbá, hogy vizsgálják és adott esetben állapítsák meg a Zín el-Ábidín ben Ali rendszerét támogató és azzal összejátszó harmadik országok felelősségét;

7.  elégedettségének ad hangot azon bejelentés miatt, hogy három bizottságot hoznak létre, amelyek az események sorának vizsgálatával, a korrupcióval, illetve az intézményi és törvényi reformmal foglalkoznak, és amelyek tagjai a civil társadalom mindenki által elismert, független képviselői; hangsúlyozza, hogy e bizottságoknak teljes mértékben függetlenül kell eljárniuk;

8.  kéri a nemzetközi közösséget, hogy tegyenek meg minden szükséges lépést a tunéziai korrupcióból származó javak azonosítására és befagyasztására;

9.  kéri az események során letartóztatott valamennyi tüntető haladéktalan szabadon bocsátását, a meggyőződésük miatt bebörtönzött személyek szabadon engedését, továbbá kéri, hogy azonnal szüntessék meg a politikai ellenzék ellen esetleg még folyamatban lévő eljárásokat;

10. támogatja a tunéziai nép azon követelését, hogy helyreállítsák az egyesülés szabadságát azáltal, hogy felszámolják a politikai pártok, egyesületek és szakszervezetek előzetes engedélyeztetésének rendszerét, továbbá felhagynak azzal, hogy működésükbe beavatkozzanak;

11. kiemeli a sajtó és a kommunikáció szabadságának helyreállítása terén elért előrelépéseket;

12. hasonlóképpen támogatásáról biztosítja a nép azon óhaját, hogy véglegesen felszámolják az állami apparátus és az RCD közötti kapcsolatokat, azaz többé nem bocsátanak állami hivatalnokokat e párt rendelkezésére, és vissza kell szolgáltatni az állami tulajdonban lévő, de az RCD-nek kiutalt ingatlanokat;

13. támogatja a tunéziai nép azon követelését is, hogy új, a lakosság bizalmát élvező átmeneti kormány jöjjön létre, ami szükségszerűen a korábbi rendszer mellett leginkább elkötelezett, különösen a legnagyobb politikai súlyú tárcákat vezető személyiségek távozását vonja maga után;

14. követeli a szabadságot korlátozó törvények – különösen a sajtó ellenőrzéséről szóló törvény – azonnali hatályon kívül helyezését és a tunéziai büntetőtörvény 61a. cikkének módosítását;

15. támogatja a tunéziai nép azon jogos követelését, hogy felszámolják a munkanélküliséget, mérsékeljék a szegénységet, és tegyenek eleget a lakosság gazdasági és társadalmi elvárásainak;

16. eliítéli, hogy az Európai Unió, különösen bizonyos tagállamok évtizedeken át támogatták Zín el-Ábidín ben Ali rendszerét;

17. különösen elítéli, hogy Franciaország gazdasági és politikai befolyást gyakorolt Tunéziára; hangsúlyozza, hogy a nyugati nagyhatalmak és az Európai Unió támogatták a korábbi tunéziai rendszert és összejátszottak vele azzal az ürüggyel, hogy az „az iszlám elleni védőbástya”; kiemeli, hogy a jelenlegi felkelést alapvetően a nép kezdeményezte, és mindenekelőtt világi, társadalmi és demokratikus jellegű;

18. következésképpen határozottan elítéli a Tunézia belügyeibe való külső beavatkozásra, illetve a jelenlegi demokratikus folyamat destabilizációjára irányuló valamennyi kísérletet;

19. kéri, hogy az Európai Unió alakítson ki kölcsönös érdekeken alapuló valódi partnerséget a fejlesztés minden lényeges vonatkozásában a foglalkoztatást, a képesítéseket és a képzést elősegítő együttműködések érdekében az úgynevezett társulási megállapodások helyett, mert azok elsősorban olyan szabadkereskedelmi övezetek létrehozásán alapulnak, amelyek a multinacionális cégek és a magántőke érdekeit szolgálják, kizsákmányolják a munkaerőt és nem biztosítanak valódi szociális jogokat;

20. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, valamint Tunézia kormányának és parlamentjének.