Eljárás : 2011/2661(RSP)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot : B7-0247/2011

Előterjesztett szövegek :

B7-0247/2011

Viták :

PV 06/04/2011 - 21

Szavazatok :

PV 07/04/2011 - 6.10

Elfogadott szövegek :

P7_TA(2011)0155

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
PDF 124kDOC 74k
Lásd még közös határozatra irányuló javaslatot RC-B7-0244/2011
4.4.2011
PE459.784v01-00
 
B7-0247/2011

benyújtva a Bizottság nyilatkozatát követően

az eljárási szabályzat 110. cikkének (2) bekezdése alapján


a nemi erőszaknak az észak-afrikai és közel-keleti konfliktusokban történő alkalmazásáról


Edit Bauer, José Ignacio Salafranca Sánchez-Neyra, Tokia Saïfi, Roberta Angelilli, Kinga Gál, Marian-Jean Marinescu, Cristian Dan Preda, Elena Băsescu a PPE képviselőcsoport nevében

Az Európai Parlament állásfoglalása a nemi erőszaknak az észak-afrikai és közel-keleti konfliktusokban történő alkalmazásáról  
B7‑0247/2011

Az Európai Parlament,

–   tekintettel a nők elleni erőszak felszámolásáról szóló, 2009. november 26-i állásfoglalására,

–   tekintettel az egyiptomi helyzetről szóló, 2011. február 17-i állásfoglalására,

–   tekintettel a szomszédos déli országokról és különösen Líbiáról szóló, 2011. március 7-i állásfoglalására,

–   tekintettel Catherine Ashton alelnöknek/főképviselőnek 2011. március 8-án, a nemzetközi nőnap alkalmából az Európai Unió nevében tett nyilatkozatára,

–   tekintettel az Egyesült Nemzetek Szövetségének jogi eszközeire az emberi jogok, különösképpen a nők jogai terén, mint például az Egyesült Nemzetek Alapokmányára, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára, a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányára, a gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi egyezségokmányára, az emberkereskedelem, illetve mások prostitúciója kizsákmányolásának megszüntetéséről szóló egyezményre, a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezményre (CEDAW) és annak fakultatív jegyzőkönyvére, a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód és büntetések elleni egyezményre,

–   tekintettel az 1995. szeptember 15-én Pekingben, a nők helyzetéről rendezett negyedik világkonferencián elfogadott nyilatkozatra és cselekvési platformra, továbbá a pekingi cselekvési platform nyomon követéséről szóló, 2000. május 18-i, a Negyedik Nőügyi Világkonferencia cselekvési platformjának (Peking + 10) (1) nyomon követéséről szóló 2005. március 10-i, valamint a pekingi cselekvési platform (Peking + 15) nyomon követéséről szóló 2010. február 25-i állásfoglalására,

–   tekintettel a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetésére irányuló erőfeszítések fokozásáról szóló, 2006. december 19-i ENSZ közgyűlési határozatra (A/RES/61/143) és az ENSZ Biztonsági Tanácsa nőkről, békéről és biztonságról szóló 1325. és 1820. sz. határozataira,

–   tekintettel a Nemzetközi Büntetőbíróság 1998-ban elfogadott Római Alapokmányára, különösen annak 7. és 8. cikkére, amely a nemi erőszakot, a szexuális rabszolgaságot, a kényszerprostitúciót, a kényszerített terhességet és a kényszerített sterilizációt, illetve a szexuális erőszak bármely formáját az emberiesség ellen elkövetett és háborús bűncselekménynek minősíti, valamint a kínzással egyenértékűnek és komoly háborús bűncselekménynek tekinti, függetlenül attól, hogy ezeket a cselekményeket nemzetközi vagy belső konfliktusok során szisztematikusan követik el, vagy sem,

–   tekintettel eljárási szabályzata 110. cikkének (2) bekezdésére,

A. mivel a nők aktívan részt vettek a Tunéziában, Egyiptomban és Líbiában a demokrácia növeléséért, valamint a jogok és szabadságjogok kiterjesztéséért a közelmúltban szervezett felkeléseken,

B.  mivel a hatalomban lévő líbiai és egyiptomi rendszer a forradalmi konfliktus részeként szemérem elleni erőszakhoz folyamodott, amely a nőket célozza, és sebezhetővé teszi őket.

C. mivel úgy tűnik, hogy a szexuális erőszakot a nők szisztematikus megfélemlítésére és lealacsonyítására használják,

D. mivel 2011. március 31-én Bengáziban a Tahir (Szabadság) téren a lázadó fegyveresek támogatására szervezett tüntetés megmutatta, hogy Kelet-Líbiában nincs tiltva, hogy a muzulmán nők az iszlám jog szerint szabadon gyülekezzenek és hangot adjanak véleményüknek, és mindez ellentmond Kadhafi azon állításának, hogy a felkelők vezetői az Al-Kaida támogatói,

E.  mivel egy Iman al-Obeidi nevű líbiai nőt, aki egy tripoli szállodában a riportereknek arról nyilatkozott, hogy katonák csoportosan megerőszakolták és bántalmazták, 2011. március 26-a óta ismeretlen helyen tartanak fogva, és most rágalmazásért perelnek azok a férfiak, akiket nemi erőszakkal gyanúsít.

F.  mivel egyiptomi tüntető nők elmondása szerint 2011. március 9-én összeterelték őket a Tahrír téren és szüzességi vizsgálatot folytatott rajtuk a katonaság, majd kínzásoknak és nemi erőszaknak vetették alá őket, míg a szüzességi vizsgálatot férfi katonák jelenlétében végezték és fényképezték,

1.  felszólítja a Bizottságot és a tagállamok kormányait, hogy határozottan tiltakozzanak a líbiai és egyiptomi nők megfélemlítése, célba vétele és a velük szembeni szexuális támadások ellen;

2.  független vizsgálóbizottság felállítását ajánlja az elkövetőknek a Nemzetközi Büntetőbíróság elvei szerinti felelősségre vonására, különös tekintettel a Kadhafi által elkövetett bűncselekmények kivizsgálására;

3.  hangsúlyozza, hogy lehetővé kell tenni, hogy mindenki kifejezhesse a véleményét országa demokratikus jövőjével kapcsolatban anélkül, hogy őrizetbe vennék, kínoznák vagy megalázó bánásmódban és hátrányos megkülönböztetésben részesítenék;

4.  határozottan úgy véli, hogy az Észak-Afrikában és a Közel-Keleten zajló változásoknak hozzá kell járulniuk a nőkkel szembeni megkülönböztetés megszüntetéséhez és a társadalmi életben a férfiakkal azonos feltételekkel mellett, valamint a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló egyezménnyel (CEDAW) összhangban való teljes körû részvételükhöz;

5.  kiemeli, hogy e társadalmak új demokratikus és jogi rendszerein belül általánosan biztosítani kell a nők jogait;

6.  nyomatékosítja, hogy el kell ismerni a nők forradalomban vállalt szerepét, beleértve azon fenyegetéseket, amelyekkel szembesülnek, és jogaik megvédésének módját;

7.  hangsúlyozza, hogy az európai szomszédságpolitikán belül középpontba kell helyezni az emberi jogokat, és aktívan meg kell osztani a nők elleni erőszakkal kapcsolatos uniós tapasztalatokat;

8.  hangsúlyozza, hogy meg kell valósítani a férfiak és nők közötti egyenlőség elvét és támogatni kell az ezzel kapcsolatos fellépéseket annak érdekében, hogy a nemek közötti egyenlőség terén hatékony és szisztematikus megközelítés érvényesüljön az ESZP-országokban; sürgeti a kormányokat és a civil társadalmat, hogy fokozzák a nők társadalmi integrációját, küzdjenek írástudatlanságuk ellen és mozdítsák elő foglalkoztatásukat annak biztosítása érdekében, hogy valamennyi szinten érdemi arányban legyenek jelen, mert az egyenlőségnek a demokratizálódási folyamat szerves részét kell képeznie;

9.  felszólítja a főképviselőt/alelnököt, az EKSZ-t és a Bizottságot, hogy helyezzék az ESZP déli országaival folytatott tárgyalásaik előterébe a halálbüntetés eltörlésére, az emberi jogok – ideértve a nők emberi jogait is – és alapvető szabadságjogok tiszteletben tartására, valamint a különböző nemzetközi jogi eszközök, köztük a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútuma ratifikálására vonatkozó uniós politikai prioritást;

10. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének.

 

(1)

HL C 320. E, 2005.12.15., 247. o.

Utolsó frissítés: 2011. április 6.Jogi nyilatkozat