ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY az ENSZ 2017-es bonni (Németország) éghajlatváltozási konferenciájáról (COP23)
25.9.2017 - (2017/2620(RSP))
az eljárási szabályzat 128. cikkének (5) bekezdése alapján
Adina-Ioana Vălean a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság nevében
Peter Liese a PPE képviselőcsoport nevében
Gilles Pargneaux az S&D képviselőcsoport nevében
Julie Girling az ECR képviselőcsoport nevében
Gerben-Jan Gerbrandy az ALDE képviselőcsoport nevében
Estefanía Torres Martínez a GUE/NGL képviselőcsoport nevében
Marco Affronte a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
Piernicola Pedicini az EFDD képviselőcsoport nevében
B8-0534/2017
az Európai Parlament állásfoglalása az ENSZ 2017-es bonni (Németország) éghajlatváltozási konferenciájáról (COP23)
Az Európai Parlament,
– tekintettel az Egyesült Nemzetek Éghajlatváltozási Keretegyezményére (UNFCCC) és az ahhoz csatolt Kiotói Jegyzőkönyvre,
– tekintettel a Párizsi Megállapodásra, az 1/CP.21 határozatra és az UNFCCC feleinek 21. konferenciájára (COP 21), valamint a feleknek a Kiotói Jegyzőkönyv feleinek találkozójaként szolgáló, 2015. november 30. és december 11. között Párizsban megrendezett 11. konferenciájára (CMP 11),
– tekintettel az UNFCCC feleinek 18. konferenciájára (COP 18) és a feleknek a Kiotói Jegyzőkönyv feleinek találkozójaként szolgáló, a katari Dohában 2012. november 26. és december 8. között megrendezett 8. konferenciájára (CMP 8), valamint a Kiotói Jegyzőkönyv szerinti második, 2013. január 1-jén kezdődő és 2020. december 31-én véget érő kötelezettségvállalási időszakot meghatározó jegyzőkönyv módosításának elfogadására,
– tekintettel arra, hogy az ENSZ székhelyén, New Yorkban 2016. április 22-én aláírásra megnyitották a Párizsi Megállapodást, amelyet 2017. április 21-ig tartottak megnyitva, és arra, hogy 195 állam aláírta a Párizsi Megállapodást, valamint 160 állam letétbe helyezte a megerősítési okmányt,
– tekintettel az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye Feleinek huszonkettedik konferenciájára (COP 22) és a Párizsi Megállapodás feleinek találkozójaként szolgáló, a felek 2016. november 15. és november 18. között Marrákesben, Marokkóban megrendezett első konferenciájára (CMA 1),
– tekintettel a Párizsi Megállapodás végrehajtásáról és az ENSZ marokkói Marrákesben tartandó, 2016. évi éghajlatváltozási konferenciájáról (COP 22) szóló, 2016. október 6-i állásfoglalására[1],
– tekintettel az „Európa karbonszegény gazdaságra való áttérésének gyorsítása” című 2016. július 20-i bizottsági közleményre (COM(2016)0500),
– tekintettel az „Európa 2020: Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája” című, 2010. március 3-i bizottsági közleményre (COM(2010)2020),
– tekintettel az Európai Tanács 2016. február 15-i, 2016. szeptember 30-i és 2017. június 23-i következtetéseire,
– tekintettel a Tanács 2017. június 19-i következtetéseire,
– tekintettel arra, hogy Lettország és az Európai Bizottság az Európai Unió és tagállamai nevében 2015. március 6-án benyújtotta az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményéhez az EU és tagállamai tervezett nemzeti hozzájárulásait,
– tekintettel az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) ötödik értékelő jelentésére (AR5) és összefoglaló jelentésére,
– tekintettel az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) 2016 novemberében közzétett, a kibocsátási szakadékokról szóló 2016. évi összefoglaló jelentésére és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban tapasztalható szakadékról szóló 2016. évi jelentésére,
– tekintettel a G7-ek 2015. június 7–8-án a németországi Schloss Elmauban tartott csúcstalálkozóján elfogadott, „Gondolkodjunk előre! Cselekedjünk közösen!” című vezetői nyilatkozatra, amelyben a résztvevők megerősítették azon kötelezettségvállalásuk betartása melletti szándékukat, hogy 2050-ig a 2010-es szinthez képest 40–70%-kal csökkentik az üvegházhatásúgáz-kibocsátásukat, amivel kapcsolatban biztosítani kell, hogy a csökkentés közelebb legyen a 70%-hoz, mint a 40%-hoz,
– tekintettel a G7 vezetőinek 2017. évi közleményére és különösen a G7 környezetvédelmi miniszterei bolognai ülésének közleményére,
– tekintettel az Egyesült Államok elnöke által bejelentett azon döntésre, hogy országa kilép a Párizsi Megállapodásból,
– tekintettel Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájára,
– tekintettel a bonni (Németország) éghajlat-változási konferenciával (COP 23) kapcsolatosan a Tanácshoz és a Bizottsághoz intézett kérdésekre (O-000068/2017 – B8-0329/2017 és O-000069/2017 – B8-0330/2017),
– tekintettel eljárási szabályzata 128. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (2) bekezdésére,
A. mivel a Párizsi Megállapodás 2016. november 4-én lépett hatályba, és (2017. szeptember 8-ig) az egyezmény 197 részes fele közül 160 az ENSZ-nél letétbe helyezte a megerősítési, elfogadási, jóváhagyási vagy csatlakozási okiratát;
B. mivel a kibocsátáskereskedelmi rendszer reformjára irányuló 2015. júliusi javaslat és a 2016. júliusi éghajlat-politikai csomag (amely az erőfeszítések megosztására, a földhasználatra, földhasználat-megváltoztatásra és erdőgazdálkodásra (LULUCF) vonatkozó javaslatokra, továbbá az alacsony kibocsátású mobilitás európai stratégiájára terjed ki) kulcsfontosságú eszközei annak, hogy eleget lehessen tenni e kötelezettségvállalásoknak, és meg lehessen erősíteni az EU globális vezető szerepét az éghajlatváltozás elleni küzdelemben;
C. mivel a globális felmelegedés mérséklésére irányuló erőfeszítéseket nem a gazdasági növekedés előmozdítása előtt álló akadályként kell tekinteni, hanem egy új és fenntartható gazdasági növekedés és foglalkoztatás megvalósításának mozgatórugójaként;
D. mivel az éghajlatváltozás nagyobb mértékben sújtja a fejlődő országokat, főként a kevésbé fejlett országokat és a kis fejlődő szigetországokat, amelyek nem rendelkeznek elegendő erőforrással ahhoz, hogy felkészüljenek a már zajló változásokra és alkalmazkodjanak azokhoz; mivel az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) szerint e kihívást tekintve Afrika különösen kiszolgáltatott helyzetben van, és ezért különösen ki van téve a vízhiány, az igen erőteljes meteorológiai jelenségek és az élelmiszer-ellátás aszály és elsivatagosodás okozta bizonytalansága veszélyének;
E. mivel az éghajlatváltozás fokozhatja az erőforrásokért, például az élelmiszerért, vízért, legelőterületért folyó versenyt, súlyosbíthatja a gazdasági nehézségeket és a politikai instabilitást, és a nem túl távoli jövőben a lakosság nemzeti határokon belüli és határokon átnyúló lakhelyelhagyásának egyik legnagyobb mozgatórugójává válhat; mivel ezzel összefüggésben fontos, hogy az éghajlatváltozásra visszavezethető migráció kérdése kiemelt helyen szerepeljen a nemzetközi napirendben,
F. mivel 2015. március 6-án az EU benyújtotta az Éghajlatváltozási Keretegyezményhez kapcsolódó tervezett uniós és nemzeti vállalásokat, amelynek értelmében 2030-ig kész legalább az 1990. évi szint 40%-ára csökkenteni a hazai ÜHG-kibocsátást;
G. mivel egy, az éghajlatváltozás enyhítésére irányuló nagyratörő politika növekedést idézhet elő és munkahelyeket teremthet; mivel azonban bizonyos magas szén-dioxid-intenzitású és magas kereskedelmi intenzitású ágazatokra negatívan hathat a kibocsátásáthelyezés akkor, ha más piacokon kevésbé nagyratörő megközelítést alkalmaznak; mivel ezért megfelelő védelmet kell nyújtani a kibocsátásáthelyezés ellen az ilyen ágazatok munkahelyeinek megóvása érdekében;
1. emlékeztet rá, hogy az éghajlatváltozás az emberiség előtt álló egyik legjelentősebb kihívás, és hogy világszerte az összes államnak és szereplőnek minden erejével dolgoznia kell az ehhez kapcsolódó problémák enyhítésén; hangsúlyozza, hogy a Párizsi Megállapodás fontos lépést jelent, de még ennél is sokkal többre van szükség;
Az éghajlati cselekvés tudományos alapja
2. emlékeztet rá, hogy az IPCC 2014. évi 5. értékelő jelentésében bemutatott tudományos bizonyítékok szerint az éghajlati rendszer felmelegedése kétségtelen tény, az éghajlat változóban van, és az emberi tevékenység a fő oka a 20. század közepe óta megfigyelhető felmelegedésnek; aggódik amiatt, hogy az éghajlatváltozás természeti és emberi rendszerekre gyakorolt széles körű és jelentős hatásai már valamennyi földrészen és óceánban nyilvánvalóak;
3. tudomásul veszi az IPCC által, annak 5. értékelő jelentésében ismertetett globális szénköltségvetéseket, és megállapítja, hogy amennyiben a jelenlegi szinten folytatódik az üvegházhatást okozó gázok globális kibocsátása, az az elkövetkező négy évben felemészti a globális átlaghőmérséklet növekedésének 1,5 °C-ra való korlátozásával összhangban lévő, megmaradó szénköltségvetést; hangsúlyozza, hogy a globális felmelegedés legsúlyosabb hatásainak elkerülése érdekében a Párizsi Megállapodásban elfogadottak szerint minden országnak fel kell gyorsítania a nulla üvegházhatásúgáz-kibocsátásra és az éghajlatváltozásnak való ellenállásra való átállást;
4. ismételten hangsúlyozza, hogy a globális éghajlati cselekvést a rendelkezésre álló legjobb tudományos eredményekre kell alapozni, továbbá üdvözli a 2030-as nemzeti hozzájárulások benyújtására vonatkozó 2020-as határidőt megelőző 2018-as támogató párbeszédet és a 2023-as első globális értékelést, amelyek alkalmat adnak az elv gyakorlatba történő átültetésére;
5. ösztönzi az IPCC szakértői és a felek közötti párbeszédet a hatodik értékelési ciklus eredményeinek előkészítését és nyilvánosságra hozását megelőzően; üdvözli ezért azt a döntést, hogy 2018-ban IPCC-különjelentést tesznek közzé az iparosodás előtti szinthez képest mért 1,5°C-os globális hőmérséklet-emelkedés hatásairól és a kapcsolódó globális üvegházhatásúgáz-kibocsátási pályákról;
A Párizsi Megállapodás ratifikálása és a kötelezettségvállalások végrehajtása
6. üdvözli a Párizsi Megállapodás példátlanul gyors ratifikálási ütemét és gyors hatálybalépését, valamint a megállapodás teljes körű és gyors végrehajtása melletti globális elkötelezettséget, amit a marrákesi éghajlat-politikai program is kifejez; sürget valamennyi felet a megállapodás lehető leghamarabb történő ratifikálására;
7. elégedettségének ad hangot amiatt, hogy a marrákesi COP 22 alkalmával valamennyi részes fél kötelezettséget vállalt arra, hogy a politikai körülmények változásaitól függetlenül kitart a párizsi vállalások mellett;
8. csalódottságának ad hangot Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke azon bejelentése miatt, hogy az Egyesült Államok ki kíván lépni a Párizsi Megállapodásból; sajnálatát fejezi ki a visszalépést jelentő döntés miatt; rámutat, hogy a hivatalos kilépésre leghamarabb csak a 2020-ban esedékes következő amerikai elnökválasztás után kerülhet sor; üdvözli a világ különböző kormányainak határozott reakcióit, valamint a Párizsi Megállapodás teljes körű végrehajtása iránti folyamatos és megerősített támogatásukat; elégedetten veszi tudomásul, hogy az Egyesült Államok bizonyos államai, városai és vállalatai továbbra is érvényesnek tekintik magukra nézve a Párizsi Megállapodás keretében vállalt amerikai kötelezettségeket;
9. elégedettségének ad hangot amiatt, hogy Trump elnök bejelentését követően valamennyi jelentős fél megerősítette a Párizsi Megállapodás iránti elkötelezettségét;
10. hangsúlyozza, hogy most Európának kell vezető szerepet vállalnia a Párizsi Megállapodás védelmében, mivel ez biztosítja mind környezetünk, mind iparaink jövőjét; üdvözli, hogy az EU megerősíti majd a meglévő partnerségeket, és új szövetségekre törekszik;
11. rámutat az Unió nemzetközi kötelezettségvállalásainak a szilárd 2030-as éghajlat- és energiapolitikai keretet létrehozó uniós jogszabályokká történő átültetése terén az eddigiekben elért gyors előrehaladásra, és hangsúlyozza, hogy ezt a jogalkotási folyamatot 2017 végére le kívánja zárni;
12. kitart amellett, hogy – különösen Trump elnök bejelentését követően – fontosak a kibocsátásáthelyezéssel szembeni megfelelő rendelkezések, és biztosítani kell, hogy a legjobban teljesítő, magas szén-dioxid-intenzitású és magas kereskedelmi intenzitású vállalkozások ingyen megkaphassák a szükséges kibocsátási egységeket; kéri a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a kibocsátásáthelyezéssel fenyegetett ipar védelmére irányuló további intézkedések eredményességét és jogszerűségét, például a határátlépési CO2-adó kiigazítását és a fogyasztási adót, különösen az olyan országokból származó termékek tekintetében, amelyek nem tesznek eleget a Párizsi Megállapodás szerinti kötelezettségeiknek;
13. hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás hatásaival szemben reziliens, klímasemleges globális gazdaságra való áttérés érdekében tett kollektív globális erőfeszítés tekintetében döntő jelentőségű áttörést jelent az, hogy a Párizsi Megállapodás értelmében a részes felek kötelezettséget vállaltak arra, hogy jóval 2 ºC alatti értékre korlátozzák a globális átlagos hőmérséklet-emelkedést az iparosodás előtti időszakhoz képest, sőt további erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a hőmérséklet-emelkedés ne haladja meg az 1,5 ºC-t, továbbá vállalták, hogy az évszázad közepéig méltányossági alapon egyensúlyba hozzák üvegházhatást okozó gázok emberi eredetű források általi kibocsátását és gáznyelők általi eltávolítását („közel nulla kibocsátás”);
14. emlékeztet rá, hogy a globális átlagos hőmérsékleti növekedésnek jóval kevesebb, mint 2 °C-ra történő korlátozása nem garantálja a jelentősen kedvezőtlen éghajlati hatások elkerülését; elismeri, hogy a jelenlegi vállalások még nem elégségesek a Párizsi Megállapodás célkitűzéseinek eléréséhez; hangsúlyozza ezért, hogy az üvegházhatást okozó gázok globális kibocsátásának mihamarabb el kellene érnie a legmagasabb szintet, és hogy az összes részes félnek – és különösen az összes G20-országnak – fokoznia kell erőfeszítéseit és 2020-ig tovább kell fejlesztenie a nemzeti hozzájárulását a 2018-as támogató párbeszéddel összefüggésben; emlékeztet rá, hogy a globális szén-dioxid-kibocsátásokat 2050-ig ki kell vezetni; úgy véli, hogy valamennyi országban nemzeti prioritásnak kell tekinteni a nemzeti hozzájárulások teljesítését és adott esetben meghaladását célzó szakpolitikák és intézkedések bevezetését, és hogy ezeket ötévente felül kell vizsgálni a törekvésekre vonatkozó, Párizsi Megállapodás szerinti mechanizmussal összhangban; elismeri ugyanakkor, hogy a belföldi kibocsátáscsökkentési stratégiák szigora és ambíciójának mértéke nem függ a naprakésszé tett nemzeti hozzájárulások benyújtásától;
15. felszólítja valamennyi felet annak biztosítására, hogy nemzeti hozzájárulásaik legyenek összhangban a hosszú távú célkitűzésekkel, a Párizsi Megállapodás hosszú távú hőmérsékleti célkitűzésének megfelelően; hangsúlyozza, hogy figyelembe kell venni az IPCC-nek az 1,5 ºC hatásáról és lehetőségeiről szóló különjelentése kapcsán végzett munkáját és a 2018-as támogató párbeszéd következtetéseit; emlékeztet e tekintetben a G7 kötelezettségvállalására az alacsony üvegházhatásúgáz-kibocsátásra vonatkozó, a század közepére szóló fejlesztési stratégiáknak jóval a megállapodás szerinti 2020-as határidőt megelőzően történő benyújtását illetően; készen áll arra, hogy teljes mértékben részt vegyen az EU stratégiájának kidolgozásában a Bizottság azon elemzése alapján, amelyet „A Párizsban kijelölt út” című 2016. március 2-i közleményében (COM(2016)0110) jelentett be;
16. hangsúlyozza a közösen a globális kibocsátás háromnegyedéért felelős valamennyi jelentős gazdaság különös felelősségét, és úgy ítéli meg, hogy az éghajlat-politikának továbbra is a G7 és a G20 kulcsfontosságú témájának kell lennie, különösen – többek között – a nemzeti hozzájárulások végrehajtása, a század közepére szóló stratégiák, a fosszilis tüzelőanyagok támogatásának reformja, a szén-dioxid-kibocsátás és a tiszta energia területén; hangsúlyozza, hogy továbbra is szükség van a jelentős gazdaságok miniszteri szintű kötelezettségvállalására olyan fórumokon, mint amilyen a tiszta energiával foglalkozó miniszteri találkozó;
17. felszólítja az EU-t, hogy nemzeti hozzájárulásaiban a 2018-as támogató párbeszédet követően vállaljon kötelezettséget a 2030-ig történő további kibocsátáscsökkentésre;
18. hangsúlyozza, hogy fontos demonstrálni az EU Párizsi Megállapodás melletti elkötelezettségét többek között a megállapodás uniós jogszabályok útján történő végrehajtásával, ideértve az uniós éghajlat-politikai rendelet társjogalkotók által történő gyors elfogadását és az EU kibocsátáskereskedelmi rendszeréről szóló irányelv felülvizsgálatát, továbbá az uniós célkitűzések és szakpolitikai eszközök időben történő bővítését; emlékeztet rá, hogy minden felet felkértek arra, hogy 2020-ig közöljék az UNFCCC titkárságával a század közepéig szóló, hosszú távú, alacsony üvegházhatásúgáz-kibocsátású fejlesztési stratégiákat; sürgeti ezért a Bizottságot, hogy a megállapodásból fakadó kötelezettség betartása érdekében a COP 24-ig készítse el az EU század közepéig szóló, a nulla üvegházhatásúgáz-kibocsátással kapcsolatos stratégiáját, amely költséghatékony pályát vázol fel a Párizsi Megállapodásban elfogadott, közel nulla kibocsátásra vonatkozó cél eléréséhez, a globális átlagos hőmérsékleti növekedés jóval 2 °C alatt tartása és 1,5 °C-ra való korlátozása céljából tett erőfeszítések fokozása érdekében. úgy véli, hogy ezt a folyamatot mihamarabb meg kell indítani annak érdekében, hogy átfogó eszmecserét lehessen tartani, amelyben az Európai Parlamentnek döntő szerepet kell játszania, partneri viszonyban a nemzeti, regionális és helyi hatóságok, valamint a civil társadalom és az üzleti szektor képviselőivel; emlékeztet azonban arra, hogy önmagában nem kielégítő, ha csak uniós szinten tesznek lépéseket, ezért felszólítja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy fokozzák arra irányuló erőfeszítéseiket, hogy a többi felet is ugyanerre ösztönözzék;
19. üdvözli a Párizsi Megállapodás kötelezettségvállalását, hogy a század második felében közel nullára csökkenti a globális kibocsátásokat; elismeri, hogy ez a legtöbb ágazat számára azt jelenti az EU-ban, hogy lényegesen korábban kell elérniük a nulla kibocsátást;
20. úgy véli, hogy a tárgyalásoknak előrelépést kell hozniuk a Párizsi Megállapodás kulcsfontosságú elemei tekintetében, beleértve az átláthatósági keret fokozását, a világszintű helyzetfelmérés részleteit, a tervezett nemzeti vállalásokkal kapcsolatos további iránymutatást, a differenciálás, a veszteségek és a károk megértését, az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozását és a kapacitástámogatást, az inkluzív többszintű kormányzást, valamint a végrehajtást és a megfelelés előmozdítását megkönnyítő mechanizmust; sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tartsák fenn a Párizsi Megállapodás keretében elfogadott kötelezettségvállalásoknak, különös tekintettel az EU által az éghajlatváltozás mérsékléséhez és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodáshoz nyújtott hozzájárulásra, valamint a finanszírozás, a technológiatranszfer és a kapacitásépítés terén nyújtott támogatására;
21. hangsúlyozza, hogy az idő döntő tényező az éghajlatváltozás elleni küzdelem terén tett közös erőfeszítések és a Párizsi Megállapodás betartása terén; kiemeli, hogy az EU képes rá, és felelősséggel is tartozik azért, hogy példát mutasson, és haladéktalanul megkezdje a munkát az éghajlat- és energiapolitikai céljai és azon nemzetközi szinten elfogadott cél összehangolása terén, hogy a globális átlaghőmérséklet növekedését 2 °C alatt tartsák, miközben erőfeszítéseket tesznek e növekedés 1,5 °C-ra való korlátozása érdekében;
22. emlékeztet rá, hogy korai dekarbonizációra van szükség a globális átlaghőmérséklettel kapcsolatos cél eléréséhez, és hogy az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásainak a lehető leghamarabb el kell érniük a csúcsértéküket; emlékeztet, hogy a globális kibocsátásokat 2050-ig vagy nem sokkal azt követően ki kell vezetni, hogy a világot olyan költséghatékony kibocsátási pályán tartsák, amely összeegyeztethető a Párizsi Megállapodásban meghatározott hőmérsékleti célkitűzésekkel; felszólítja az erre hatáskörrel rendelkező valamennyi felet, hogy hajtsák végre nemzeti dekarbonizációs céljaikat és stratégiáikat, elsőbbséget adva a szénből származó kibocsátások fokozatos csökkentésének, amely a legszennyezőbb energiaforrás, és felszólítja az EU-t, hogy e célból működjön együtt a nemzetközi partnereivel, bemutatva a bevált gyakorlatok példáit;
23. felhívja az összes tagállamot a Kiotói Jegyzőkönyv dohai módosításának ratifikálására;
A bonni COP 23
24. üdvözli, hogy Marrákesben kötelezettséget vállaltak a Párizsi Megállapodás részletes végrehajtási szabályainak kidolgozására irányuló munkaprogram 2018-ig történő lezárására; úgy véli, hogy a COP 23 kulcsfontosságú mérföldkő e technikai munka folyamán;
25. reméli, hogy a COP 23 folyamán sikerül egyértelmű helyzetet teremteni a 2018-as támogató párbeszéd struktúráját illetően, mivel az kulcsfontosságú lehetőség lesz a megállapodás mérséklési célkitűzése felé tett haladás felmérésére, valamint arra, hogy 2020-ig információkkal szolgáljon a részes felek 2030-as nemzeti vállalásainak előkészítése és felülvizsgálata számára, a megállapodás célkitűzéseinek elérése érdekében; úgy véli, hogy az Uniónak proaktív szerepet kell vállalnia ebben az első támogató párbeszédben, hogy felmérje a közös törekvéseket és a kötelezettségvállalások teljesítése terén elért haladást; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy jóval a támogató párbeszéd előtt nyújtsanak be további ÜHG-csökkentési kötelezettségvállalásokat, amelyek túlmennek a Párizsi Megállapodás szerinti jelenlegi kötelezettségvállalásokon, továbbá megfelelő módon hozzájárulnak az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló törekvések tekintetében fennálló szakadék megszüntetéséhez az EU képességeinek megfelelően;
26. emlékeztet rá, hogy az éghajlatváltozás mérséklésére irányuló intézkedéseknek a 2020 előtti időszakban történő növelése abszolút előfeltétele a Párizsi Megállapodás hosszú távú céljai elérésének, és kéri az EU-t annak biztosítására, hogy a rövid távú cselekvés maradjon a COP 23 napirendjén;
Éghajlat-finanszírozás és a végrehajtás egyéb módjai
27. üdvözli a „100 milliárd dollárhoz vezető útitervet”, amelynek célja, hogy 2020-ig 100 milliárd dollárt mobilizáljon a fejlődő országokban végrehajtandó éghajlati cselekvésre; hangsúlyozza, hogy a mobilizálási célt a COP 21 konferencián hozott döntéssel 2025-ig meghosszabbították;
28. üdvözli a Párizsi Megállapodás feleinek kötelezettségvállalását, miszerint a pénzügyi mozgásokat az üvegházhatásúgáz-kibocsátások csökkentésére és az éghajlatváltozás hatásaival szemben reziliens fejlesztésre irányuló célokhoz igazítják; úgy véli ezért, hogy az EU-nak sürgősen fel kell lépnie a fosszilis tüzelőanyagok és magas szén-dioxid-kibocsátású infrastruktúrák felé irányuló pénzügyi mozgásokkal szemben;
29. elismeri a Párizsi Megállapodásban a veszteségekre és károkra vonatkozóan foglalt mechanizmus kezelésének fontosságát, és határozottan támogatja, hogy ezt a bonni COP 23 során egy külön éghajlat-politikai pillér keretében vitassák meg;
30. hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az emberi jogok továbbra is az éghajlattal kapcsolatos fellépés középpontjában álljanak, és ragaszkodik ahhoz, hogy a Bizottság és a tagállamok biztosítsák, hogy az alkalmazkodási intézkedésekről folytatott tárgyalások elismerjék az emberi jogok tiszteletben tartásának, védelmének és előmozdításának szükségességét, ami felöleli a nemek közötti egyenlőséget, a nők teljes körű és egyenlő részvételét, valamint a munkaerő igazságos átállásának aktív előmozdítását, megteremtve a mindenkit megillető tisztes munkát és jó minőségű munkahelyeket;
31. üdvözli, hogy folyamatosan emelkedik az uniós éghajlat-finanszírozás szintje, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy további erőfeszítésekre van szükség; fontosnak tartja annak biztosítását, hogy más fejlett részes felek is járuljanak hozzá a 100 milliárd dolláros cél eléréséhez; konkrét uniós és nemzetközi kötelezettségvállalásokat szorgalmaz további finanszírozási források biztosítása érdekében;
32. ambiciózus kötelezettségvállalásra szólítja fel a kormányokat, valamint az állami és magánkézben lévő pénzintézeteket, például bankokat, nyugdíjalapokat és biztosítótársaságokat arra vonatkozóan, hogy hitelezési és beruházási gyakorlataikat a Párizsi Megállapodás 2. cikke (1) bekezdése c) pontjának értelmében összehangolják a jóval 2°C alatti célkitűzéssel és a fosszilis tüzelőanyagok elhagyásával, beleértve a fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatos beruházásokra nyújtott exporthitelek fokozatos kivezetését is; kéri, hogy a zöld beruházásokhoz nyújtsanak egyedi állami garanciákat, valamint a zöld beruházási alapok és a zöld kötvények kibocsátói számára biztosítsanak tanúsítványokat és adókedvezményeket;
33. elismeri, hogy a nemzeti és nemzetközi adózási rendszerekben végrehajtandó változtatások, köztük az adóterheknek a munkáról a tőkére való átterelése, a „szennyező fizet” elvének alkalmazása, a fosszilis energiaforrásokból történő tőkekivonás, a megfelelő szén-dioxid ár elengedhetetlenül fontosak az olyan köz- és magánberuházások ösztönzése szempontjából kedvező gazdasági környezet megteremtéséhez, amelyek lehetővé teszik az iparpolitikák fenntartható fejlődéssel kapcsolatos célkitűzéseinek teljesítését;
34. ösztönzi a fejlett és a fejlődő országok közötti együttműködés erősítését többek között a tervezett nemzeti vállalásokkal kapcsolatos partnerség révén annak érdekében, hogy az országok ténylegesen hozzáférhessenek a tervezett nemzeti vállalásuk teljesítésére és meghaladására irányuló politikák bevezetéséhez szükséges technikai tudáshoz és pénzügyi támogatáshoz;
35. felszólítja a Bizottságot, hogy végezze el a párizsi megállapodás uniós költségvetést érintő lehetséges következményeinek teljes körű értékelését, és dolgozzon ki egy célzott automatikus uniós finanszírozási mechanizmust, amely megfelelő kiegészítő támogatást nyújt ahhoz, hogy az EU igazságosan részt vállaljon a 100 milliárd dollár összegű nemzetközi éghajlat-finanszírozási cél teljesítésében;
36. konkrét kötelezettségvállalásokra szólít fel az éghajlat-politika további finanszírozási forrásainak megteremtése érdekében, többek között a pénzügyi tranzakciókra kivetendő globális adó bevezetésével, a 2021 és 2030 közötti időszakban az EU kibocsátáskereskedelmi rendszere bizonyos mennyiségű kibocsátási egységeinek korlátozásával, és a légi közlekedésre és a hajózásra vonatkozó uniós és nemzetközi intézkedésekből származó bevételeknek az éghajlat-politika nemzetközi finanszírozására és az Éghajlatváltozási Alapra való fordításával;
A nem állami szereplők szerepe
37. kiemeli, hogy a nem állami szereplők egyre szélesebb köre lép fel a dekarbonizáció érdekében és azzal a céllal, hogy ellenállóbbá váljanak az éghajlatváltozással szemben; hangsúlyozza ennélfogva a kormányok, az üzleti közösség, a városok, a régiók, a nemzetközi szervezetek, a civil társadalom és a tudományos intézmények közötti strukturált és építő jellegű párbeszéd, valamint az éghajlati fellépés megtervezésébe és végrehajtásába való bevonásuk jelentőségét abban, hogy erőteljes globális fellépés induljon az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és ellenállóképes társadalmak létrehozása céljából, valamint hogy tanúsítani lehessen a Párizsi Megállapodás célkitűzéseinek megvalósítása terén elért haladást;
38. kéri az EU-t és tagállamait, hogy az UNFCCC más részes feleivel együtt támogassanak egy olyan folyamatot, amely aktívan bevonja a nem állami szereplőket a Párizsi Megállapodás végrehajtásáról szóló tárgyalásokba, a nemzeti politikai átalakulások ellenére támogatja az államok nemzeti hozzájárulásainak megvalósítására irányuló erőfeszítéseiket, valamint lehetővé teszi annak feltárását, hogy az említett szereplők milyen új formákban csatlakozhatnak és társulhatnak az UNFCCC keretében végzett munkához;
39. hangsúlyozza a nem állami szereplők éghajlat-politikai cselekvési programja (NAZCA) által a nem állami szereplők – úgymint a Polgármesterek Globális Szövetsége, a Mission Innovation, az InsuResilience, a mindenki számára elérhető fenntartható energia és a nemzeti hozzájárulásokkal kapcsolatos partnerség – fellépésének elősegítése és nyomon követése terén betöltött fontos szerepet;
40. üdvözli az éghajlatváltozás elleni küzdelem bajnokai („Climate Champions”) által a marrákesi éghajlat-politikai partnerség keretében tett erőfeszítéseket;
41. felszólítja az Uniót és tagállamait, hogy a civil társadalom valamennyi szereplőjével (intézményekkel, magánszektorral, nem kormányzati szervezetekkel és helyi közösségekkel) működjenek együtt annak érdekében, hogy kezdeményezéseket dolgozzanak ki a kulcsfontosságú ágazatokban (energia, technológiák, városok, közlekedés), valamint hogy az alkalmazkodásra és a rugalmasságra irányuló kezdeményezéseket dolgozzanak ki az alkalmazkodási problémák megoldása érdekében, különösen a vízhez való hozzáférés, az élelmezésbiztonság vagy a kockázatmegelőzés területén; felszólítja az összes kormányt és a civil társadalom valamennyi szereplőjét e cselekvési program támogatására és megerősítésére;
42. emlékezteti az ENFCCC részes feleit és magát az ENSZ-t, hogy az egyéni fellépések éppoly fontosak, mint a kormányok és az intézmények fellépései; ezért kéri, hogy tegyenek fokozott erőfeszítéseket olyan, a lakosság körében végrehajtandó tudatosságnövelő és tájékoztató kampányok és fellépések érdekében, amelyek rámutatnak arra, hogy milyen apró és nagy tettek járulnak hozzá az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez a fejlett és a fejlődő országokban;
Valamennyi ágazat átfogó erőfeszítése
43. üdvözli a kibocsátáskereskedelmi rendszerek globális fejlődését, amelyek négy kontinensen 18 kibocsátáskereskedelmi rendszert ölelnek fel, és a globális GDP 40%-át teszik ki; arra ösztönzi a Bizottságot, hogy erősítse a kapcsolatot az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer és más kibocsátáskereskedelmi rendszerek között azzal a céllal, hogy az egyenlő versenyfeltételek megteremtése révén a jövőben nemzetközi szén-dioxid-piaci mechanizmusok jöjjenek létre az éghajlatvédelmi törekvések növelése, és egyúttal a kibocsátásáthelyezés kockázata csökkentésének elősegítése érdekében; felkéri a Bizottságot, hogy hozzon létre garanciákat annak biztosítása érdekében, hogy az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerének összekapcsolása tartósan hozzájáruljon az éghajlatváltozás mérsékléséhez, és ne ássa alá az EU hazai ÜHG-kibocsátási célját;
44. hangsúlyozza, hogy nagyobb ambícióra és fellépésre van szükség ahhoz, hogy fenntartsák a megfelelő ösztönzőket az EU 2050-re szóló éghajlat- és energiapolitikai céljainak eléréséhez szükséges ÜHG-kibocsátások csökkentésére; kiemeli, hogy nem történt elégséges előrelépés a közlekedés és a mezőgazdasági ágazat ÜHG-kibocsátásainak csökkentése terén a 2020-as célokhoz képest, és hogy fokozni kell az erőfeszítéseket ahhoz, hogy ezek az ágazatok teljesítsék a kitűzött célt a kibocsátáscsökkentéshez való 2030-ig nyújtandó hozzájárulást illetően;
45. hangsúlyozza bármilyen jövőbeli piaci megközelítés környezeti integritásának fontosságát a Párizsi Megállapodás keretében és azon túlmenően is, figyelembe véve a kockázatokat, úgymint a kétszeres beszámítást lehetővé tevő joghézagokat, a kibocsátáscsökkentés tartósságával és kiegészítő jellegével kapcsolatos problémákat, a fenntartható fejlődést érintő lehetséges negatív hatásokat és a nemzeti hozzájárulások ambiciózusságának csökkentésére irányuló torz ösztönzőket;
46. kiemeli, hogy az ÜHG-kibocsátásra, a megújulóenergia-forrásokra és az energiamegtakarításra vonatkozó 20-20-20-as célok kulcsszerepet játszottak e folyamat elősegítésében, valamint abban, hogy a különféle környezetvédelmi iparágakban sikerült több mint 4,2 millió munkahelyet megőrizni és folyamatos növekedést elérni a válság idején;
47. tudomásul veszi az ICAO 2016. évi közgyűlésének döntését a nemzetközi légi közlekedés kibocsátáskompenzációra és a kibocsátás csökkentésére vonatkozó globális rendszerének (CORSIA) létrehozásáról;
48. csalódottságának ad hangot ugyanakkor amiatt, hogy az ICAO nem jutott megállapodásra a kibocsátások csökkentéséről a CORSIA bevezetésével összefüggésben, hanem elsősorban a kompenzációra összpontosított; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy egyáltalán nem garantálják a kompenzáció minőségét, hogy a CORSIA alkalmazása jogilag csak 2027-től kötelező, és hogy az ICAO jelentősebb tagjai egyelőre nem vállaltak kötelezettséget az önkéntes szakaszban való részvételre, ugyanakkor pedig más jelentős kibocsátók nem kötelezték el magukat a szén-dioxid-semleges növekedés mellett, ami számos kérdést felvet a tényleges éghajlati hatásokat illetően, az eredmény pedig igencsak elmarad az Európai Unió azon várakozásaitól, amelyeket az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer követelményei végrehajtásának felfüggesztésről való döntés meghozatalakor táplált; kéri, hogy gyorsan véglegesítsenek egy határozott szabályrendszert a CORSIA gyakorlatba történő átültetése céljából, hogy nemzeti és regionális szinten valamennyi fél időben végrehajthassa és megfelelően érvényesíthesse azt; kéri továbbá a motorok teljesítményével és az üzemanyagok minőségével kapcsolatos technológiai innováció fokozását;
49. emlékeztet rá, hogy míg az Európán belüli repülésekre továbbra is az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer vonatkozik, a hatályos szabályozás bármiféle módosítása és a CORSIA gyakorlatba történő átültetése csakis a rendszer törekvési szintjének és a későbbiekben kialakítandó végrehajtási intézkedéseknek a fényében vizsgálható;
50. tudomásul veszi a hajózásból származó ÜHG-kibocsátások csökkentésére irányuló átfogó IMO-stratégia kialakítására vonatkozó menetrendet, amelyet a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet Tengerikörnyezet-védelmi Bizottságának 70. ülésén fogadtak el; sürgeti az IMO-t, hogy a Párizsi Megállapodás célkitűzéseivel összhangban dolgozzon ki globális mechanizmust oly módon, hogy nagyra törő kibocsátáscsökkentési célt tűznek ki, valamint konkrét határidőket állapítanak meg a 2018 tavaszán elfogadandó, üvegházhatású gázokkal kapcsolatos első IMO-stratégia részeként;
51. üdvözli az éghajlat felmelegedését okozó fluorozott szénhidrogének globális fokozatos csökkentéséről szóló kigali módosítást; úgy véli, ez konkrét lépést jelent a Párizsi Megállapodás végrehajtása felé, amely 2050-re jóval több mint 70 milliárd tonna CO2-egyenértékű kibocsátás elkerülését tenné lehetővé, ami az Amerikai Egyesült Államok éves kibocsátásának a 11-szerese, és ezért ösztönzi a Montreali Jegyzőkönyv valamennyi részes felét, hogy mindent tegyenek meg ennek gyors ratifikálása érdekében; emlékeztet arra, hogy az EU ambiciózus jogszabályokat fogadott el a fluorozott szénhidrogének 2030-ig történő 79%-os fokozatos csökkentésére vonatkozóan, mivel széles körben rendelkezésre állnak az éghajlatbarát alternatívák, és az ezekben rejlő lehetőségeket teljes mértékben ki kell használni;
Az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia alkalmazkodás révén
52. megjegyzi, hogy a COP 23 fidzsi elnökségének prioritásai közé tartoznak olyan területek is, ahol különös hangsúlyt kapnak az alkalmazkodással és a rezilienciával kapcsolatos cselekvések; emlékeztet rá, hogy az alkalmazkodást célzó intézkedések elkerülhetetlenül szükségesek valamennyi ország számára, ha minimálisra kívánják csökkenteni a negatív hatásokat és maradéktalanul ki kívánják használni az éghajlatváltozásnak ellenálló növekedés és a fenntartható fejlődés lehetőségeit;
53. kéri ennek megfelelően hosszú távú alkalmazkodási célok kitűzését; emlékeztet arra, hogy a fejlődő országok – különösen a legkevésbé fejlett országok és a fejlődő kis szigetállamok – járultak hozzá legkevésbé az éghajlatváltozáshoz, de ők a legkiszolgáltatottabbak az éghajlatváltozás káros hatásaival szemben, valamint ők rendelkeznek a leggyengébb alkalmazkodási képességgel;
54. hangsúlyozza, hogy valóban integrálni kell a nemzeti fejlesztési stratégiákba az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást, és ugyanakkor javítani kell a különböző kormányzati szintek és az érintett felek közötti koordinációs csatornákat; úgy véli, hogy a katasztrófakockázat-csökkentési stratégiákkal és tervekkel való koherencia is nagyon fontos;
55. hangsúlyozza az éghajlatváltozás által kifejezetten a városokra gyakorolt hatások és ezek egyedi alkalmazkodási és mérséklési kihívásai és lehetőségei felmérésének fontosságát; úgy ítéli meg, hogy az éghajlatváltozás hatásai helyi dimenziójának kezelése során kulcsfontosságú a városok és a helyi hatóságok azon képességének megerősítése, hogy kötelezettséget vállaljanak és dolgozzanak közösségük rezilienciájáért;
56. úgy véli, hogy az éghajlat-politikák kellően széleskörű támogatásban részesülnek, ha szociális intézkedésekkel, köztük egy igazságos átmeneti alappal egészülnek ki, amely az éghajlatváltozás elleni küzdelem jelenlegi kihívásait összekapcsolja a munkanélküliség és a bizonytalan foglalkoztatási formák elleni küzdelemre irányuló erőfeszítésekkel;
57. felkéri a Bizottságot, hogy értékelje újra a 2013-as uniós alkalmazkodási stratégiát azzal céllal, hogy nagyobb hangsúlyt és több hozzáadott értéket kaphassanak az átfogó uniós szinten végzett alkalmazkodási műveletek a Párizsi Megállapodással való összefüggések erősítésével, illetve az alkalmazkodási műveletekkel kapcsolatos jó gyakorlatok, példák és információk tényleges megosztásának további fejlesztésével; hangsúlyozza, hogy olyan rendszereket és eszközöket kell kifejleszteni, amelyek lehetővé teszik a nemzeti alkalmazkodási tervek és fellépések eredményeinek és hatékonyságának nyomon követését;
58. emlékeztet rá, hogy az EU szárazföldi felületének 90 %-át borító mezőgazdasági földterületeket, vizes élőhelyeket és erdőket keményen sújtja az éghajlatváltozás. hangsúlyozza továbbá, hogy ez az ágazat – a földhasználat, földhasználat-megváltoztatás és erdőgazdálkodás (LULUCF) – elnyelője és forrása is a kibocsátásoknak, és elengedhetetlen a mérséklés és a reziliencia fokozása szempontjából;
59. felhívja a figyelmet arra, hogy a tétlenség súlyos és gyakran visszafordíthatatlan következményekkel jár, és emlékeztet arra, hogy az éghajlatváltozás a világ valamennyi régióját érinti különféle, de egytől egyig rendkívül pusztító formákban, amelyek következtében migrációs áramlások, halálesetek, valamint gazdasági, ökológiai és társadalmi veszteségek következnek be; kiemeli, hogy a tiszta és megújuló energetikai technológiát biztosító innováció érdekében tett összehangolt globális politikai és pénzügyi támogatás elengedhetetlen az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzések eléréséhez és a növekedés ösztönzéséhez;
60. elismeri a klímamenekült általánosan elfogadott fogalommeghatározásának kidolgozásával kapcsolatos számos nehézséget, de kéri az éghajlati okokból történő lakóhelyelhagyás és a globális felmelegedés által kiváltott katasztrófák okozta migráció jellegének és súlyosságának komoly elismerését; aggodalommal állapítja meg, hogy 2008 és 2013 között 166 millió személy kényszerült lakóhelyének elhagyására természeti katasztrófák, a tengerszint emelkedése, szélsőséges időjárási jelenségek, elsivatagosodás, vízhiány, valamint a trópusi és a kórokozó-átvivők (vektorok) által terjesztett betegségek terjedése miatt; felhívja a figyelmet különösen arra, hogy Afrika és a Közel-Kelet egyes részein az éghajlattal kapcsolatos fejlemények hozzájárulhatnak a politikai instabilitáshoz, a gazdasági nehézségekhez és a földközi-tengeri menekültválság kiterjedéséhez;
61. megjegyzi, hogy az erdőirtás és erdőpusztulás a üvegházhatást okozó gázok globális kibocsátásának 20%-áért felelős, és hangsúlyozza az erdők és az aktív fenntartható erdőgazdálkodás éghajlatváltozás mérséklésében betöltött szerepét, és azt, hogy fokozni kell az erdők éghajlatváltozással kapcsolatos alkalmazkodási kapacitásait és ellenálló képességét; hangsúlyozza, hogy a trópusi erdőkre összpontosító mérséklési erőfeszítésekre (REDD+) van szükség; hangsúlyozza, hogy ilyen erőfeszítések nélkül fennáll a veszélye, hogy a 2 °C alatti célkitűzést nem lehet megvalósítani; felhívja továbbá az EU-t, hogy növelje a fejlődő országokban az erdőirtás csökkentésére nyújtott nemzetközi finanszírozást;
A fejlődő országok támogatása
62. hangsúlyozza, hogy a fejlődő országok is fontos szerepet játszanak a Párizsi Megállapodás célkitűzéseinek elérésében, valamint hogy segítséget kell nyújtani ezeknek az országoknak az éghajlatváltozás kezelésére irányuló terveik végrehajtásához, teljes mértékben kihasználva a folyamatban lévő éghajlati intézkedések, az addisz-abebai cselekvési program és a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó menetrend közötti szinergiákat, a kapcsolódó fenntartható fejlődési célkitűzéseknek megfelelően;
63. hangsúlyozza, hogy a fejlődő országokban, különösen Afrikában a megújuló energiák használatának fokozásával elő kell mozdítani a fenntartható energiához való általános hozzáférést; hangsúlyozza, hogy Afrika óriási természeti erőforrásokkal rendelkezik, amelyek képesek biztosítani a földrész energiabiztonságát; hangsúlyozza, hogy idővel, amikor a villamosenergia-összeköttetések sikeresen kiépülnek, az európai energia egy része Afrikából jöhetne;
64. hangsúlyozza, hogy az Unió rendelkezik az ahhoz szükséges tapasztalattal, kapacitásokkal és globális befolyással, hogy vezető szerepet játsszon a Párizsi Megállapodás által ösztönzött globális átalakuláshoz szükséges intelligensebb, tisztább és ellenállóbb infrastruktúra kialakításában; felhívja az Uniót, hogy támogassa a fejlődő országok által az inkluzívabb, társadalmilag és környezetileg fenntarthatóbb, jólétben élő és biztonságosabb, alacsony szén-dioxid-kibocsátású társadalmakká való átalakulás terén tett erőfeszítéseket;
Ipar és versenyképesség
65. üdvözli az európai ipar által a rá háruló kötelezettségek teljesítése és a Párizsi Megállapodásból eredő lehetőségek teljes körű kiaknázása érdekében tett folyamatos erőfeszítéseket és az elért eredményeket, amelyek sikeressé és költséghatékonnyá tehetik az éghajlat-politikai fellépést;
66. hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem globális prioritásként kezelendő, és valóban világszerte folytatni kell, egyúttal biztosítva az energiabiztonságot, és a gazdaság fenntarthatóságát;
67. hangsúlyozza, hogy egy stabil és kiszámítható jogi keret, valamint az uniós és globális szinten adott egyértelmű szakpolitikai jelzések megkönnyítenék és elősegítenék az éghajlatváltozással kapcsolatos beruházásokat;
68. hangsúlyozza, hogy a folyamatos elkötelezettség, különösen a kulcsfontosságú globális kibocsátók részéről, nélkülözhetetlen eleme az éghajlat-politikai fellépésnek és a Párizsi Megállapodásnak; rendkívül sajnálatosnak tartja az USA kormányának bejelentését a Párizsi Megállapodással kapcsolatos álláspontjáról; határozottan üdvözli ugyanakkor, hogy jelentős amerikai vállalatok, amelyek megértik az éghajlatváltozással járó kockázatokat és az éghajlat-politikai fellépésben rejlő lehetőségeket, továbbra is támogatják a Párizsi Megállapodást;
69. úgy véli, hogy amennyiben más jelentős gazdaságok is elzárkóznak attól, hogy az EU által vállaltakhoz hasonló kötelezettségeket vállaljanak az ÜHG-kibocsátások csökkentése terén, az európai ipar globális versenyképességének biztosítása érdekében fenn kell tartani a kibocsátásáthelyezésre vonatkozó rendelkezéseket, különösen a magas kereskedelmi intenzitásnak és a magas szén-dioxid-intenzitású termelésnek kitett ágazatok esetében;
70. üdvözli, hogy Kína, valamint az Unió energiaigényes iparágainak más fontos versenytársai bevezetik a szén-dioxid-kereskedelmet és az egyéb árképzési mechanizmusokat; úgy véli, hogy az egyenlő versenyfeltételek megteremtéséig az Uniónak megfelelő és arányos intézkedéseket kell fenntartania ipara versenyképességének biztosítása és szükség esetén a kibocsátásáthelyezés megelőzése érdekében, figyelembe véve, hogy az energia, az ipar és az éghajlat-politika egymásba fonódnak;
71. hangsúlyozza, hogy fontos az iparban dolgozó szakképzett munkások számának növelése, valamint a tudás és a bevált gyakorlatok terjesztése minőségi munkahelyek létrehozásának ösztönzése érdekében, szükség esetén egyúttal támogatva a munkaerő méltányos átállását;
Energiapolitika
72. felszólítja az Uniót, hogy sürgesse a nemzetközi közösséget a konkrét intézkedések haladéktalan elfogadására, beleértve a környezeti vagy gazdasági szempontból káros támogatások fokozatos kivezetésének menetrendjét is, a fosszilis tüzelőanyagokat illetően is, mivel e támogatások torzítják a piaci versenyt, hátráltatják a nemzetközi együttműködést és akadályozzák az innovációt;
73. hangsúlyozza az energiatakarékosság, az energiahatékonyság és a megújuló energia fontosságát a kibocsátások csökkentése, a pénzügyi megtakarítások, az energiabiztonság, valamint a kiszolgáltatott és szegény háztartások védelme és megsegítése érdekében az energiaszegénység megelőzése és enyhítése tekintetében; szorgalmazza az energiahatékonysági és energiatakarékossági intézkedések és a megújuló energiaforrások fejlesztésének globális előmozdítását (például a megújuló energiaforrások önellátó előállításának és felhasználásának ösztönzésével); emlékeztet arra, hogy az energiahatékonyság prioritásnak tekintése és a megújuló energiaforrások terén játszott vezető szerep az EU energiauniójának két fő célját képezik;
74. hangsúlyozza az energiatárolási technológiák, az intelligens energiahálózatok és a keresletoldali válaszintézkedések kidolgozásának fontosságát, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy megerősödjön a megújuló energiaforrások részesedése az elektromos áram, a fűtés és a hűtés lakossági ágazataiban;
Kutatás, innováció és digitális technológiák
75. hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás mérséklésével, az ahhoz való alkalmazkodást célzó politikákkal, az erőforrás-hatékonysággal, az alacsony kibocsátású technológiákkal és a másodlagos nyersanyagok fenntartható felhasználásával (körforgásos gazdaság) kapcsolatos folyamatos és megerősített kutatás és innováció kulcsfontosságú ahhoz, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem költséghatékony legyen, és csökkenjen a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség; ezért globális kötelezettségvállalásokat sürget a beruházások fokozása és erre a területre való irányítása érdekében;
76. hangsúlyozza, hogy a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez szükséges technológia fejlődéséhez egyértelmű politikai jelzésekre van szükség, beleértve az új technológiák és üzleti modellek előtt álló piaci és szabályozási korlátok csökkentését és a jól célzott állami kiadásokat is;
77. emlékeztet arra, hogy a kutatás, az innováció és a versenyképesség az Unió energiaunióra irányuló stratégiájának öt pillére között szerepelnek; megjegyzi, hogy az Unió elkötelezett aziránt, hogy megőrizze globális vezető szerepét ezeken a területeken, ugyanakkor szoros tudományos együttműködést alakítson ki a nemzetközi partnerekkel; hangsúlyozza az erős innovációs kapacitás kiépítésének és fenntartásának fontosságát mind a fejlett, mind a feltörekvő országokban, a tiszta és fenntartható energiatechnológiák térnyerése érdekében;
78. emlékeztet, hogy a digitális technológiák alapvető szerepet játszanak az energetikai átállás elősegítésében, az új fenntartható üzleti modellek kialakításában, valamint az energiahatékonyság és az energiatakarékosság javításában; hangsúlyozza, hogy az európai ipar digitalizálása környezeti szempontból is előnyös lehet az erőforrások hatékony felhasználása és az alapanyag-intenzitás csökkentése révén;
79. hangsúlyozza az olyan meglévő uniós programok és eszközök – például a Horizont 2020 program – teljes körű kihasználásának fontosságát, amelyek nyitottak a harmadik országok részvétele tekintetében, különösen az energetika, az éghajlatváltozás és a fenntartható fejlődés területén;
80. felszólít a műholdakhoz hasonló technológiák hatékonyabb felhasználására a kibocsátásokra, a hőmérsékletre és az éghajlatváltozásra vonatkozó adatok pontos összegyűjtése céljából; rámutat különösen a Kopernikusz program hozzájárulására ezen a téren; felszólít továbbá az országok közötti átlátható együttműködésre és információmegosztásra, illetve az adatok nyitottá tételére a tudományos közösség számára;
Klímadiplomácia
81. határozottan támogatja az EU által a klímadiplomáciára fordított folyamatos figyelmet, amely alapvető fontosságú az éghajlat-politika partnerországokban és a világszintű közvélemény körében való ismertségének növeléséhez; hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozást továbbra is a diplomáciai párbeszéd stratégiai prioritásának kell tekinteni, szem előtt tartva a legfrissebb fejleményeket és a változó geopolitikai környezetet; hangsúlyozza, hogy az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) és a tagállamok hatalmas külpolitikai kapacitással rendelkeznek, és vezető szerepet kell vállalniuk az éghajlatváltozással foglalkozó fórumokon; hangsúlyozza, hogy a nagyratörő és sürgős éghajlat-politikai fellépésnek, valamint a COP 21 keretében vállalt kötelezettségek végrehajtásának továbbra is prioritást kell élveznie az EU által a partnerországokkal, a G7-ekkel, a G20-akkal, valamint az ENSZ-ben és egyéb nemzetközi fórumokon folytatott magas szintű kétoldalú és biregionális párbeszédek során;
82. ismételten hangsúlyozza azon nézetét, hogy az éghajlat-politikai célkitűzéseknek az EU külpolitikai erőfeszítései és globális menetrendje középpontjában kell lenniük; sürgeti az EU-t és a tagállamokat, hogy a Párizsi Megállapodás melletti tartós elköteleződés, továbbá a stratégia partnerekkel való, nemzeti és szubnacionális szinten történő aktív kapcsolattartás révén mutassanak példát a globális éghajlati cselekvés terén azzal a céllal, hogy létrejöhessenek és megerősödhessenek az éghajlati szövetségek, és ne törjön meg a nagyratörő éghajlatvédelmi rendszer létrehozására irányuló folyamat lendülete;
83. sürgeti az EU-t és a tagállamokat, hogy dolgozzanak a klímaváltozás kockázataival kapcsolatos ismeretek bővítése, illetve a kockázatelemzés és -kezelés megerősítése érdekében, továbbá világszerte támogassák az EU partnereit, hogy azok jobban megértsék, integrálják, anticipálják és kezeljék az éghajlatváltozás által a belföldi stabilitásra, a nemzetközi biztonságra és a kényszerű migrációra gyakorolt hatásokat;
84. kötelezettséget vállal arra, hogy felhasználja nemzetközi szerepét és a nemzetközi parlamenti hálózatokban való tagságát, hogy következetesen törekedjen a Párizsi Megállapodás gyors végrehajtására;
Az Európai Parlament szerepe
85. úgy véli, hogy az Európai Parlamentet, – mivel a nemzetközi megállapodásokhoz szükség van az egyetértésére, és társjogalkotóként központi szerepet játszik a Párizsi Megállapodás belföldi végrehajtásában – integrálni kell az uniós küldöttségbe; elvárja ezért, hogy részt vehessen az uniós koordinátorok bonni ülésein, és hogy hozzáférést kapjon minden előkészítő dokumentumhoz a tárgyalások megkezdésének időpontjától kezdve;
°
° °
86. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, valamint az Egyesült Nemzetek Éghajlatváltozási Keretegyezménye titkárságának azzal a kéréssel, hogy azt juttassák el valamennyi EU-n kívüli szerződő félnek.
- [1] Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0383.