Az EU–Mauritánia halászati partnerségi megállapodás (FPA) a legfontosabb FPA, amit az EU afrikai országgal kötött. A Bizottságnak szándékában áll tárgyalásokat folytatni a jelenleg hatályos, az Európai Unió és a Mauritániai Iszlám Köztársaság által kötött jegyzőkönyv megújításáról, amely ismerteti a halászati lehetőségeket és a rendelkezésre álló pénzügyi hozzájárulást.
1. Hogyan értékeli átfogóan a Bizottság a jelenleg hatályos jegyzőkönyvet, tekintettel mind az uniós flotta halászati lehetőségeire, mind Mauritánia többéves ágazati programjának támogatására, beleértve az uniós alapok megfelelő használatát?
2. Miként kívánja a Bizottság úgy felhasználni a közös halászati politika (CFP) küszöbön álló reformját, hogy a CFP külső dimenziójára vonatkozó új iránymutatásokat – beleértve az emberi jogi záradékokat – belefoglalja a jövőbeli jegyzőkönyvbe, ahogy arra a Tanácsnak szóló, megbízástervezetre vonatkozó ajánlásban utalnak?
3. Hogyan tudja a Bizottság a felelősségteljes és fenntartható halászati politikák (beleértve a jogellenes, nem bejelentett vagy szabályozatlan halászat elleni küzdelmet, valamint az uniós ágazat beruházásait) további fejlődését úgy biztosítani, hogy támogassa Mauritániában mind a gazdasági fejlődés, mind az erőforrás-védelem célkitűzéseit?