Parlamenti kérdések
2010. február 23.
H-0110/10
SZÓBELI VÁLASZT IGÉNYLŐ KÉRDÉS A 2010-as év márciusi üléshetének kérdések órájára Az Eljárási Szabályzat 116. cikke alapján előterjesztette: Charalampos Angourakis a Bizottsághoz

 Tárgy: Hajógyárak privatizációja Skaramangában
 Válasz 

A skaramangai hajógyáraknak az egymást követő görög kormányok által erőszakosan végrehajtott privatizálása súlyos következményekkel járt a dolgozókra nézve, mivel több száz munkahelyet szüntettek meg. A hajógyárak tulajdonosa – a „Thyssen Krupp” társaság –, miután három milliárd eurót szedett be tengeralattjárók építésére, most eladja hajógyárait, és felmondta a görög állammal kötött szerződéseket. A szóban forgó tengeralattjárókat nem szállította le. A hajógyárakat több részre felosztották, és létrehoztak egy külön társaságot, amely kifejezetten a gördülőálllománnyal foglalkozik. A hajógyárak 160 dolgozója már 10 hónapja nem kapott fizetést. Különböző újságcikkek szerint több száz további elbocsátás várható, és a hajógyárak tulajdonára megindulnak az alkudozások, s nem csupán a multinacionális cégek között, hanem a kormánnyal is, hogy az új tulajdonosoknak több milliárd eurót juttasson a fegyverkezési program keretében 2010–2011-ben rendelkezésére bocsátott keretből.

Mit a véleménye a Bizottságnak arról, hogy a piac liberalizálása, valamint az Európai Unió és a tagállamok által elfogadott versenyszabályoknak a hajóépítésre való alkalmazása ennek az ágazatnak a hanyatlásához vezetett Görögországban, ebben az ízig-vérig tengeri országban, és hogy mindennek következtében csökken a munkahelyek száma és megsértik a dolgozók jogait csak azért, hogy lehetővé tegyék a monopolista csoportoknak a haszonszerzést?

A kérdés eredeti nyelve: EL
Utolsó frissítés: 2010. március 30.Jogi nyilatkozat