a kereskedelemről és a szegénységről: kereskedelempolitikák tervezése a kereskedelemnek szegénység enyhítéséhez való legnagyobb mértékű hozzájárulása érdekében

(2006/2031(INI))

Az Európai Parlament,

– tekintettel a nyitottságnak és a demokráciának a nemzetközi kereskedelemben betöltött szerepéről szóló, 2001. október 25-i állásfoglalására(1), a Katarban tartott WTO-ülésről szóló, 2001. december 13-i állásfoglalására(2), a szegénység megszüntetését célzó kereskedelemről és fejlesztésről szóló, 2002. szeptember 3-i állásfoglalására(3), a világméretű éhezésről és a legszegényebb országokkal folytatott kereskedelem korlátozásainak feloldásáról szóló, 2003. január 30-i állásfoglalására (4), a mezőgazdasági kereskedelmi WTO-tárgyalásokról szóló, 2003. február 12-i állásfoglalására (5), a fejlődő országokban történő kapacitásnövelésről szóló, 2003. május 15-i állásfoglalására (6), a Kereskedelmi Világszervezet 5. miniszteri konferenciájának (Mexikó, Cancún, 2003. szeptember 10–14) előkészületeiről szóló, 2003. július 3-i állásfoglalására(7), a Bizottság által a kereskedelemről és a fejlesztésről a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek kiadott közleményről (Segítségnyújtás a fejlődő országoknak a kereskedelem nyújtotta előnyök kihasználásának javítása érdekében) szóló, 2003. szeptember 4-i állásfoglalására(8), a Calcunban tartott ötödik WTO miniszteri konferenciáról szóló, 2003. szeptember 25-i állásfoglalására(9), az éhezés és szegénység elleni cselekvésről szóló, 2005. február 24-i állásfoglalására(10), a WTO 2004. augusztus 1-jei általános tanácsi határozatát követő dohai forduló értékeléséről szóló, 2005. május 12-i állásfoglalására (11), a globális cselekvési felhívásról szóló, 2005. július 6-i állásfoglalására („Tedd múlttá a szegénységet”)(12), a Hongkongban tartott hatodik miniszteri konferencia előkészületeiről szóló, 2005. december 1-jei állásfoglalására(13),

– tekintettel az általános vámkedvezmény-rendszer alkalmazásáról szóló tanácsi rendeletre irányuló javaslattal kapcsolatos 2005. március 9-i álláspontjára(14) és a közegészségügyi problémákkal küzdő országokba exportálandó gyógyszeripari termékek gyártásához kapcsolódó szabadalmak kötelező engedélyeztetéséről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatáról szóló, 2005. december 1-i álláspontjára(15),

–   tekintettel az általános vámkedvezmény-rendszer alkalmazásáról szóló, 2005. június 27-i 980/2005/EK tanácsi rendeletre(16),

–   tekintettel a Bizottság 2005. április 12-i közleményeire: „A millenniumi fejlesztési célok megvalósítása felé tett előrelépések felgyorsítása – Az Európai Unió hozzájárulása” (COM(2005)0132), „A millenniumi fejlesztési célok megvalósítása érdekében tett előrelépések felgyorsítása – A fejlesztés finanszírozása és a támogatás hatékonysága" (COM(2005)0133) és „Politikák fejlesztési célú koherenciája – A haladás felgyorsítása a millenniumi fejlesztési célok elérése érdekében” (COM(2005)0134).

–   tekintettel a parlamenti konferencia WTO-ról szóló, 2005. december 12-i és 15-i, valamint 2004. november 24–26-i zárónyilatkozataira,

– tekintettel a WTO miniszteri konferenciája hatodik ülésén, 2006. december 18-án Hongkongban elfogadott miniszteri nyilatkozatra,

– tekintettel a WTO Általános Tanácsa által 2004. augusztus 1-jén elfogadott határozatra,

– tekintettel a WTO miniszteri konferenciája negyedik ülésén, 2001. november 14-én Dohában elfogadott miniszteri nyilatkozatára,

–   tekintettel a WTO jövőjéről szóló Sutherland-jelentésre,

–   tekintettel az Egyesült Nemzetek 2000. szeptember 8-i millenniumi nyilatkozatára, amely a millenniumi fejlesztési célokat (MDG) a nemzetközi közösség által együttesen megállapított, a szegénység kiküszöbölését szolgáló kritériumokként határozza meg,

–   tekintettel az Egyesült Nemzetek „Millenniumi Fejlesztési Célok – 2005. évi jelentésére”,

–   tekintettel az Egyesült Nemzetek 2005. évi világ-csúcstalálkozójának eredményeire,

–   tekintettel Jeffrey Sachs professzor vezette ENSZ Millenniumi Projekt Munkacsoport „Befektetés a fejlesztésbe: gyakorlati terv a millenniumi célok elérése érdekében” című jelentésére,

–   tekintettel az ENSZ közgyűlésének A/RES/46/121, A/RES/47/134, A/RES/49/179, A/RES/47/196, valamint A/RES/50/107 számú határozataira,

–   tekintettel a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló, az ENSZ közgyűlése által 1979-ben elfogadott egyezményre (CEDAW), valamint az ahhoz csatolt kiegészítő jegyzőkönyvre,

–   tekintettel a Nyolcak Csoportja által 2005. július 8-án Gleneaglesben kiadott Gleneaglesi Közleményre,

–   tekintettel az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának jelentésére (UNCTAD) – A legkevésbé fejlett országok 2002-ben: A szegénység csapdájának elkerülése,

–   tekintettel az ENSZ Afrikai Gazdasági Bizottságának az „Afrika kereskedelmi potenciáljának felszabadítása” című, Afrikáról szóló 2004. évi gazdasági jelentésére,

–   tekintettel az éhezés elleni világ-csúcstalálkozón megalakult „Ötök az éhezés ellen” csoportra, amely a Szociális Világfórumon 2005 januárjában a Brazília elnöke által kezdeményezett, szegénység elleni globális cselekvési felhíváshoz vezetett,

–   tekintettel az éhezés és a szegénység elleni fellépésről szóló, 2004. szeptember 20-i New York-i cselekvési nyilatkozatra, amelyet 111 nemzeti kormány, köztük valamennyi EU-tagállam aláírt,

–   tekintettel az 1996-ban az Élelmezési Világ-csúcstalálkozón tett ígéretre, amely szerint legkésőbb 2015-re felére csökkentik az éhezők számát,

–   tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

–   tekintettel a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság jelentésére, továbbá a Fejlesztési Bizottság és a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság (A6-0179/2006) véleményére,

A. mivel a szegénység elleni küzdelem abszolút elsőbbséget élvez,

B.  mivel egyrészről a kereskedelem, másrészről a szegénység felszámolása és a fejlődés közötti kapcsolat rendkívül összetett és meghatározott körülmények függvénye, amelyek nagyon gyakran több tényezőhöz kapcsolódnak, például a hazai piac nagyságához, a természeti adottságokhoz, a távolságokhoz és fizikai feltételekhez, és különösen a hazai politikák megfelelőségéhez, amelyek vagy kellő kölcsönhatásban állnak a külkereskedelemmel, vagy nem,

C. mivel a kereskedelem a fejlesztés a szegénység elleni küzdelem eszköze, azonban még mindig több mint egymilliárd ember szembesül rendkívüli mértékű szegénységgel, és él napi kevesebb mint 1 dollárból, továbbá 1,5 és 3 milliárd közé tehető azok száma, akik a 2 dolláros szegénységi küszöb alatt élnek, és mivel az elmúlt néhány évben csökkenés helyett ezek a számok tovább nőttek annak ellenére, hogy Kína és India gazdasági növekedése eredményeképpen jelentősen csökkent a szegények száma, így a legnagyobb szegénységben, napi 1 dollárnál kevesebből élők aránya 1981. óta közel a felére, a világ népességének 40%-áról 21%-ára csökkent,

D. mivel a szegénység felszámolása demokratikus részvételt és a gazdasági struktúrákban bekövetkező változásokat tesz szükségessé a jólét méltányosabb eloszlásának biztosítása érdekében,

E.  mivel a szegénységet a következőképpen határozzák meg:„olyan emberi körülmény, amit a megfelelő életszínvonal és más polgári, kulturális, gazdasági, politikai és társadalmi jogok élvezéséhez szükséges források, képességek, választási lehetőségek, biztonság és hatalom hosszantartó és tartós nélkülözése jellemez”,

F.  mivel az egy főre jutó bruttó hazai termék (GNP) valamennyi fejlődő országban 30%-kal nőtt az elmúlt 25 évben, de ugyanebben az időszakban az egy főre eső jövedelmek különbsége a világ legszegényebb és leggazdagabb országai között több mint a kétszeresére nőtt,

G. mivel a fejlődő országok magas népességnövekedési aránya miatt az elért gazdasági növekedés mértéke sok esetben nem elegendő ahhoz, hogy nőjön az egy főre jutó GDP, ami számos legkevésbé fejlett országban jelentősen kihat a szegénységre,

H. mivel a polgári béke szükséges előfeltétele a kereskedelem és a szegénység közötti megfelelő kapcsolatnak; mivel a felelős kormányzás, többek között a természeti erőforrásokból származó bevételek megfelelő kezelése elengedhetetlen a polgári béke szempontjából; mivel az egyes termékekre, különösen a gyémántra, olajra, faanyagra és kábítószer-hatású növényekre szakosodott kivitelhez a konfliktus kialakulásának nagyobb kockázata kapcsolódik; mivel az elmúlt 15 évben a legkevésbé fejlett országok hatvan százalékában került sor különböző intenzitású és időtartamú polgárháborúkra, amely a legtöbb esetben a gazdaság stagnálását és hanyatlását követően robbant ki, és ami hosszú távú negatív következményekkel járt a nemzeti és regionális gazdasági fejlődésre nézve,

I.    mivel a legszegényebb országok részesedése a világkereskedelemből az elmúlt évtizedben visszaesett, és nőtt a függőségük a jelentős áringadozásnak kitett, kevés hozzáadott értéket képviselő termékektől,

J.   mivel a liberalizáció sebessége és a szociális és környezetvédelmi szabályok közötti globális egyenlőtlenség mind az iparosodott, mind pedig a fejlődő országok esetében szélesíti a gazdagok és szegények közötti szakadékot, és megkérdőjelezi a társadalmi kohézió, a fenntartható fejlődés és az iparosodás által jellemzett Európai Unió megteremtését,

K. mivel szükség van egy méltányos többoldalú kereskedelmi rendszerre, amely a szegénység felszámolására, a teljes foglalkoztatás biztosítására, a demokrácia megszilárdítására és a fenntartható fejlődés támogatására szolgál; mivel ennek a rendszernek gondosan tervezett és kiegyensúlyozott szabályokon kell alapulnia, amelyek létfontosságúak abból a szempontból, hogy a legszegényebb országok eredményesebben részt vehessenek a nemzetközi kereskedelemben, diverzifikálhassák gazdaságukat és megoldhassák a globalizációval kapcsolatos feladatokat, egyúttal biztosítva, hogy előnyeinek elosztása igazságosan történjen,

L.  mivel az úgynevezett „fejlődő” országok csoportjába olyan különböző államok tartoznak, amelyek társadalmi-gazdasági helyzete, termelési szerkezete és exportkapacitása lényegesen eltérő; mivel amikor az említett országok azon képességéről van szó, hogy liberalizált feltételek mellett piacokat szerezzenek a világban, a mérleg a felemelkedő gazdaságok felé billen a gyengébb, főleg Afrika Szaharától délre fekvő régiójában található országokkal szemben,

M. mivel a harmadik országokkal szemben alkalmazott európai kereskedelempolitika a kereskedelmi preferenciarendszer alapján a kereskedelem differenciált megközelítésére helyezi a hangsúlyt, ami által a legszegényebb országok számára egyedi és előnyös exportfeltételek biztosítanak (a szokásosnál alacsonyabb vámok, vámmentes vagy csökkentett vámtételű kontingensek stb.); mivel a vámhatároknak a Közösség piacaira való bejutás feltételeit egységesítő teljes megszüntetése azzal fenyeget, hogy a leggyengébb országok nem tudnak egyenlő feltételek mellett versenyezni az erős exportáló országokkal, és így nem tudják behozni a fejlődésbeli lemaradásukat,

N. mivel a Világbank, az Egyesült Nemzetek Szervezetének Környezetvédelmi Programja és az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programja egyik jelentése szerint „a világ szegényeinek háromnegyede él vidéki térségekben, így ezek az emberek csakis a környezetükre támaszkodhatnak”

O. mivel a mezőgazdaság biztosít foglalkoztatást és megélhetést a legkevésbé fejlett országok munkaerejének 60%-a számára annak ellenére, hogy ugyanekkor ez a legnagyobb torzulásokat mutató ágazat, és mivel a mezőgazdasági termékek piacra jutása a szegénység csökkentése szempontjából az egyik legfontosabb kérdés,

P.  mivel a szegények számára a természeti erőforrásokhoz, például a vízhez és a földhöz, illetve az energiához és az olyan alapszolgáltatásokhoz mint a gyógyszerek, az egészségügyi ellátás és az oktatás, valamint az alapvető árucikkekhez, például a gyógyszerekhez való hozzáférés nehezebb,

Q. mivel az elmúlt 30 évben a tartós éhezés és a gyermekmunka a felére csökkent a fejlődő országokban, a várható élettartam 46-ról 64 évre emelkedett és a csecsemőhalandóság 18%-ról 8%-ra csökkent; mivel napjainkban a fejlődő országok lakosságának 70%-a jut hozzá tiszta ivóvízhez szemben az 1980-as 45%-kal;

R.  mivel a legkevésbé fejlett országok többségében a legtöbb ember élete és megélhetése nem áll közvetlen kapcsolatban a nemzetközi kereskedelemmel, és nagy a valószínűsége, hogy az exportvezérelt növekedés „enkláve-orientált növekedéshez” vezethet azokban az országokban, amelyek készárukat, ásványi anyagokat és olajat exportálnak, ami különösen nyilvánvaló a mezőgazdasági termékeket exportáló legkevésbé fejlett országokban, amelyekben az árukkal és a mezőgazdasági termékekkel való kereskedelemből származó haszon a termelők számára napról napra csökken, a viszonteladók számára azonban nő; mivel a gazdasági növekedéshez nem csak exportnövekedés, hanem a jövedelemteremtő lehetőségek átfogó, az egész gazdaságra kiterjedő növekedése, különösen a mezőgazdasági és nem mezőgazdasági tevékenységek közötti fejlesztési kapcsolatok megerősítése szükséges,

S.  mivel az, hogy fel tudják venni a versenyt a világ mezőgazdasági áraival, a Föld legszegényebb országait arra kényszeríti, hogy korlátozott számú, kizárólag exportra szánt termékre helyezzék a hangsúlyt; mivel a monokultúrák ebből következő kialakulása együtt jár a helyi lakosság élelmezéséhez szükséges, hagyományos élelmiszernövények termelésének megszűnésével és az alapvető termékek behozatalától, valamint a világpiacokon tapasztalható, ellenőrizhetetlen ingadozásoktól való növekvő függőséggel,

T.  mivel a szegény országok esetében termékeik világpiacokra történő kivitelének értéke attól függ, hogy – különösen a fejlett országokban – jövedelmező árakat tartsanak fenn; mivel a vámhatárok megszüntetésére irányuló jelenlegi tendencia elkerülhetetlenül az említett piacokon uralkodó árak csökkenéséhez vezet, ami fenyegetést jelent a világ legszegényebb országainak fejlődési lehetőségeire nézve,

U. mivel a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap és az ENSZ adatai alapján készült tanulmány szerint a kereskedelem liberalizációja az elmúlt 20 év során 272 milliárd USD-jébe került Afrika Szaharától délre fekvő régiójának; mivel a tömeges szegénység felerősíti a gazdasági stagnálás felé vezető tendenciát, és a térség több országa rendkívül nagyra törő gazdasági reformokat hajt végre, hogy kitörjön az ilyen szegénységből; mivel ebben a tekintetben nélkülözhetetlen a nemzetközi közösség szakértelme és segítsége,

V. mivel a millenniumi fejlesztési célok megvalósításához és a globális szegénység elleni küzdelemhez mindenekelőtt liberálisabb kereskedelmi környezetre lesz szükség, amelyben a fejlődő országok ténylegesen bejutnak a fejlett országok piacaira, továbbá tisztességesebb kereskedelmi gyakorlatokra, a környezet és a szociális jogok védelmét szolgáló hatékony és végrehajtható szabályokra és a nem fenntartható adóságok tekintetében hatékony adósságkönnyítésre lesz szükség, valamint arra, hogy valamennyi adományozó növelje nem is annyira a támogatások összegét, mint inkább azok hatékonyságát, a támogatást a gazdasági és társadalmi struktúrák reformjára és a demokratikus kormányzás fejlesztésére szolgáló programokhoz kötve,

W. mivel a szegény országok fejlődésének elengedhetetlen, de önmagában nem elégséges feltétele, hogy növeljék kivitelük nagyságrendjét; mivel miközben ez elősegíti a létrehozott gazdasági javak mennyiségének növelését, nem garantálja automatikusan a termelőágazatban dolgozó helyi lakosság szociális körülményeinek javulását,

X. mivel a külkereskedelem a társadalmi és gazdasági fejlődés fontos eszköze lehet, amennyiben az országok az első szakaszban képesek piacaik védelmére, majd piacaiknak a következő szakaszban történő fokozatos megnyitására, amikor már erős intézményes keretrendszerrel és egyértelmű szociális és környezetvédelmi szabályokkal rendelkeznek; mivel a legkevésbé fejlett afrikai országok mélyebb és gyorsabb liberalizációt hajtottak végre, mint az ázsiai országok, és mivel általánosságban az utóbbiak értek el jobb eredményeket a szegénység csökkentése tekintetében, és sikeresebbek voltak abból a szempontból is, hogy nagyobb mértékben a piaci erőknek megfelelően alakították ki a feldolgozóipari termékek kivitelét, részben regionális kereskedelmi és beruházási kapcsolatok révén,

Y. mivel a külkereskedelem a társadalmi és gazdasági fejlődés fontos eszközéül szolgál; mivel a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), a Világbanktól és az ENSZ-től származó adatokra épülő tanulmányok rámutatnak egy adott ország gazdasági szabadsága és gazdasági fellendülése közötti közvetlen kapcsolatra,

Z.  mivel a liberalizáció csökkenti, illetve megszünteti a meglévő torzulásokat és ösztönzőleg hat a beruházások növekedésére, a technológiaátadás fejlesztésére és – a fokozottabb verseny révén – a gazdasági hatékonyság javulására; mivel a kereskedelmi akadályok felszámolása jelentős mértékben ösztönözheti a fejlődő országokat, hogy változtassanak termelésükön annak érdekében, hogy kihasználhassák az alacsony munkaerőköltségekből és a természeti adottságokból származó komparatív előnyeiket,

AA. mivel a külkereskedelem lehetőséget biztosíthat a szegénység csökkentésére, amennyiben a kereskedelmi politikákat a kiegészítő hazai és nemzetközi politikákkal párhuzamosan, gondosan végrehajtják,

BB. mivel az 1999 és 2001 közötti időszakban az áruk és szolgáltatások kivitele és behozatala átlagban a legkevésbé fejlett országok GDP-jének 51%-át tette ki, ami a magas jövedelmű OECD-országokban ugyanezen időszakra vonatkozóan kimutatott 43%-os aránynál magasabb volt; mivel azonban a fenntarthatóság érdekében a nemzetközi kereskedelem előnyeinek együtt kell járniuk a fizikai, humán-, társadalmi és intézményi tőkével kapcsolatos beruházásokkal, valamint vállalkozói szellemmel, innovációval és technológiai fejlődéssel kell kiegészülniük, ami a nemzetközi segítségnyújtás tartós, hatékony és eredményes biztosításától, valamint az adósságszolgálati kötelezettségek csökkentésétől függ,

CC. mivel a fejlődő és különösen a legkevésbé fejlett országok világkereskedelembe való bevonása a dohai fejlesztési menetrend egyik legfontosabb célja,

DD. mivel a világ legnagyobb kereskedelmi tömbjeként és a fejlődő országok legfontosabb kereskedelmi partnereként az EU kereskedelmi politikájának fontos célkitűzése és feladata a környezetvédelmi és szociális szabályok többoldalú kereskedelmi rendszeren belüli előmozdítása, a fejlődő országoknak a szükségleteiket figyelembe vevő igazságos világkereskedelmi integrációja és egy jobban működő WTO megteremtésére,

EE. mivel a Bizottság által kiadott legfrissebb jelentések szerint mennyiségi szempontból a vám- és nem vámjellegű akadályok közel 70%-a a fejlődő országok közötti kereskedelmet érinti,

FF. mivel a fejlődő országok Marakeshben megállapodtak abban, hogy tárgyalásokat kezdeményeznek a szolgáltatásokról, azzal a feltétellel, hogy teljesen rugalmas elbánásban részesülnek bármelyik szolgáltatási ágazatnak a tárgyalásokba való bevonása vagy éppen kizárása tekintetében,

GG. mivel az iparosodott országok az összes szabadalom 90%-ával rendelkeznek, és mivel a gyógyszerek esetében ez gyakran összekapcsolódik a közegészségügyi problémák kezelésének nehézségével,

HH. mivel a szolgáltatások fejlett és fejlődő országok közötti megnövekedett kereskedelme lehetőséget biztosít a know-how jelentős átadására, ami javíthatja a hozzáférést az alapvető szolgáltatásokhoz, a távközléshez, valamint egy működő banki és biztosítási ágazathoz,

II.  mivel a szegénységben élő 1,3 milliárd ember 70 %-át a nők teszik ki; mivel a nőktől a világ sok részén megtagadják a gazdasági és társadalmi körülményeik javításához szükséges olyan lehetőségeket, mint például a tulajdon- vagy öröklési jogok, illetve az oktatáshoz vagy munkahelyekhez való hozzáférés, miközben ugyanakkor a nőké a gyermekgondozás és a háztartás hozzáadott felelőssége,

JJ.  mivel a nők a legtöbb országban nem rendelkeznek a férfiakkal azonos hozzáféréssel az oktatáshoz, képzéshez, hitelhez, technológiához és tájékoztatáshoz, amelyek ahhoz szükségesek, hogy lehetővé váljon számukra a nemzetközi kereskedelem növekedése által biztosított új gazdasági lehetőségek kihasználása,

KK. mivel a kereskedelem növelésére irányuló politikáknak a nőkre gyakorolt hatása a nők helyi, regionális és nemzeti gazdaságban meglévő helyzetétől, valamint a társadalmi reprodukcióban és a családi jóléti és gondozási szolgálatokban betöltött szerepétől függ, és mivel a nők foglalkoztatása továbbra is a gazdasági függetlenség kulcsa, és az mélyreható hatással jár a nőknek a társadalom egészében elfoglalt helyzetére,

LL. mivel számos fejlődő országban a legalacsonyabb társadalmi rétegből származó nők jövedelmüket elsősorban kisgazdálkodással vagy az exportorientált textil- és ruhaiparban dolgozva keresik meg,

MM. mivel ha a nők jobban képesek ellenőrizni a családi bevétel felhasználásának mikéntjét, többet fordítanak gyermekeik oktatására, valamint egészségügyi ellátásokra és élelmiszerre, ami segít csökkenteni a szegénységet,

NN. mivel a gazdasági jólét megteremtése elengedhetetlen a társadalmi haladáshoz, és az EU a világ legnagyobb exportőre és második legnagyobb importőre, így a WTO-ban, valamint a kétoldalú és regionális megállapodásain keresztül gyakorolt befolyása meghatározza a nemzetközi kereskedelempolitikának és szabályainak körvonalait,

1.  felhívja a figyelmet arra, hogy a szegénység felszámolásának elmulasztása miatt hatalmas globális árat kell fizetni az emberi szenvedés, az instabilitás, a konfliktusok, az ismétlődő vészhelyzetek, a nemzetközi bűnözés, a drogkereskedelem, a gazdasági stagnálás, az illegális migráció és a korai halálozás terén;

2.  úgy véli, hogy a kereskedelem elősegítheti tényleges lehetőségek megteremtését a fejlődő és különösen a legkevésbé fejlett országok számára, de valójában csak akkor vezethet a szegénység felszámolásához és a fejlődés megvalósulásához, ha ahhoz megfelelő minőségű hazai politikák társulnak;

3.  elismeri, hogy az áruk és a szolgáltatások szabad mozgásának elve hatékony módja lehet a szegény országok fejlődése elősegítésének, azzal a feltétellel, hogy figyelembe veszik problémáikat és érdekeiket;

4.  felhívja a Bizottságot, hogy nemzetközi programjában tekintse prioritásnak a globális kormányzás egyensúlyának visszaállítását, valamint a kereskedelmi szabályok és a fejlődéshez való jog érvényesítését, különös tekintettel a környezetvédelmi és szociális szabályokra, ami a szegénység kiváltó okainak megszüntetéséhez való hozzájárulás egyedüli módja;

5.  sürgeti a jelenlegi kereskedelmi politikák által a környezetre, az érzékeny ágazatokra, például az erdészetre és halászatra és a szegénységre gyakorolt hatások teljes körű vizsgálatát a fejlődő országokban és az EU-ban, továbbá a jelenlegi európai kereskedelmi politikák vámvédelme és kereskedelmi akadályai által az európai fogyasztók számára okozott megnövekedett költségeknek, valamint a fejlődés azon akadályainak teljes körű vizsgálatát, amelyeket ez jelent a fejlődő országok szegényei számára;

6.  megismétli, hogy a tisztességes kereskedelem a szegénység csökkentésének egyik hatékony eszköze lehet; úgy ítéli meg azonban, hogy a szegénységgel szembeni fellépés megkívánja mind az iparosodott, mind a fejlődő országok politikájának radikális megváltoztatását a szegénység strukturális okainak tisztességes kereskedelmi szabályokon keresztüli kezelése érdekében; továbbá úgy ítéli meg, hogy a világkereskedelmi rendszerrel és a gazdasági partnerségi megállapodásokkal kapcsolatosan zajló tárgyalások során az ENSZ millenniumi fejlesztési céljai közül mind a nyolc elérését prioritásnak kell tekinteni;

7.   sürgeti a fejlődő országokat, hogy nemzeti fejlesztési és a szegénység csökkentésére vonatkozó politikájukba foglalják be a kereskedelmet; úgy véli azonban, hogy a kereskedelemmel kapcsolatos intézkedéseket úgy kell megtervezni, hogy ne gyengítsék a fejlődő országok által alkalmazott belső fejlesztési és a szegénység csökkentésére vonatkozó stratégiákat;

8.   felhívja a figyelmet az ILO 2005. decemberi közleményére, amely hangsúlyozza a mikrofinanszírozás lehetséges szerepét a szegénység és az adósrabszolgaság elleni küzdelemben, és hogy az ahhoz is eszközül szolgálhat, hogy a családi jövedelem növelésével elősegítse a gyermekmunka felszámolását; felszólít a mikrofinanszírozás hatékonyságának és valódi lehetőségének felmérésére irányuló kutatás elvégzésére;

9.  határozott meggyőződése, hogy a kereskedelem, valamint a segély és az adósságelengedés létfontosságú ahhoz, hogy 2015-re el lehessen érni a millenniumi célokat; rámutat azonban, hogy az általános fejlesztési segély biztosításához jelentős forrásokra van szükség a 2015-ig tartó időszakban, ha ezt a közös célt meg akarjuk valósítani; ezzel kapcsolatban felszólít arra, hogy tanulmányokat kell készíteni és új fenntartható finanszírozási mechanizmusokat kell bevezetni annak érdekében, hogy el lehessen érni az említett célokat;

10. üdvözli a Bizottság elnökének (2005. októberi) bejelentését, amely szerint egyedi programok révén intézkedéseket tesz a globalizáció EU-n belüli áldozatainak támogatására; úgy véli, ezekhez a programokhoz a szociális és környezetvédelmi szabályok megerősítésének, valamint az EU-ba importált termékek vagy az ott nyújtott szolgáltatások ellenőrzésének kell társulnia;

11. üdvözli a gleneaglesi G8 csúcstalálkozó 2005. júliusi döntését egy Afrika − ahol a legnagyobb szegénység koncentrálódik − fejlődését támogató érthető pénzügyi és gazdasági tervről, és különösen azt a döntést, miszerint a millenniumi fejlesztési célok elérésének eszközeként teljesen el kell engedni a súlyosan eladósodott szegény országoknak a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és az Afrikai Fejlesztési Alap felé fennmaradó tartozását; hangsúlyozza, hogy ezt a kezdeményezést ki kell terjeszteni azon fejlődő országokra is, amelyek ténylegesen bizonyították, hogy a korrupció csökkentésére, az átláthatóság növelésére, valamint arra törekszenek, hogy az adósságelengedés következtében felszabadult forrásokat a szegénység csökkentésére használják fel;

12. üdvözli a Mandelson biztos 2006. február 9-i, mauritiusi nyilatkozatában arra vonatkozóan kifejezett készséget, hogy a szegény országokkal szemben a fejlettségi szintjük alapján differenciált megközelítést alkalmaznak és fenntartják a tarifális preferenciák rendszerét, amely figyelembe veszi ezeket a különbségeket;

13. üdvözli azt a tényt, hogy az Európai Unió és a szegény országok közötti kereskedelmi kapcsolatok az utóbbiak javára aszimmetrikusak; úgy véli, hogy az ilyen jellegű kapcsolatoknak a kereskedelem globális szabályozásának alapjául kell szolgálniuk; felhívja a Bizottságot, hogy a WTO-n belül érveljen bizonyos egyedi együtthatók bevezetése mellett, hogy a vámcsökkentések kiszámítása az érintett országcsoport helyzetének megfelelően történjen;

14. felhívja a Bizottságot, hogy támogasson egy olyan következetes vámpolitikát, amely lehetővé tesz egy differenciált kereskedelempolitikát a leggyengébb országok várakozásainak teljesítése érdekében; ezt tekintetbe véve sürgeti az általános vámvédelem ésszerű szintjének fenntartását az Általános Preferenciarendszer (GSP) alapján ezen országok által élvezett komparatív előnyök megőrzése céljából, ami lehetővé teszi számukra, hogy elegendő forrással rendelkezzenek termelési struktúráik modernizációjához;

15. emlékeztet az Európai Uniónak a cotonoui partnerségi megállapodás alapján az afrikai, karibi és csendes-óceáni (AKCS) államokban a fenntartható fejlődés és a szegénység megszüntetésének elősegítése érdekében vállalt kötelezettségére; továbbá úgy ítéli meg, hogy az EU, amely a többoldalú intézmények fontos kereskedelmi szereplője, az EK-Szerződés 178. cikkével összhangban következetesebb és átfogóbb politika kialakításával hozzájárulhat a fejlődő országok helyzetének megerősítéséhez; hangsúlyozza mindamellett más nemzetközi adományozók jelentős hozzájárulását;

16. hangsúlyozza az adósságelengedés fontosságát, amely azon legkevésbé fejlett országok adósságainak fokozatos megszüntetése révén valósul meg, amelyek kormánya tiszteletben tartja az emberi jogokat és a felelős kormányzás elvét, valamint elsődleges fontosságot tulajdonít a szegénység felszámolásának és a gazdasági fejlődésnek;

17. felhívja az EU-t, hogy a megfelelő nemzetközi fórumokon kezdeményezze az adósságterhek megszüntetésére szolgáló programok kidolgozását és végrehajtásának elősegítését a millenniumi fejlesztési célok teljesítése érdekében;

18. megjegyzi, hogy az UNCTAD szerint 2004-ben az 50 legkevésbé fejlett ország (LDC) – az AKCS-országok több, mint egyharmada – a világ lakosságának több mint 11%-át (742 millió), míg a világ GDP-jének mindössze 0,6%-át tette ki;

19. döntő jelentőséget tulajdonít annak, hogy ne csak az adott országok kormányzatának érdekeit, hanem a szegény országok polgárainak fejlődéshez való jogát is vegyék figyelembe, és úgy véli, hogy a szegény országoknak kell dönteniük saját fejlesztési stratégiájukról és gazdaságpolitikájukról; úgy véli továbbá, hogy az iparosodáshoz való jog egyben a fejlődéshez való jog is, ezért úgy ítéli meg, minden országnak, különösen az ipari fejlődés kezdeti szakaszában járó fejlődő országoknak joga van iparának szabályozásához a társadalmi és környezetvédelmi dömping elleni fellépés érdekében;

20. tudomásul veszi az UNCTAD és más intézmények legfrissebb tanulmányait, amelyek rámutatnak, hogy a legkevésbé fejlett országokban végrehajtott átfogó kereskedelmi liberalizációt nem használták fel kellőképpen a szegénység tartós és jelentős csökkentésére, és ez hozzájárult a fejlődő – különösen az afrikai – országok cserearányainak romlásához; figyelmeztet a vámbevételek pótlás nélküli, gyors, kényszerű piacnyitáson keresztül történő elvesztésének katasztrofális hatására ezen országok esetében és hangsúlyozza ezen országok jogát arra, hogy piacnyitásuk sebességét minden ágazatban maguk határozhassák meg;

21. úgy ítéli meg, hogy a WTO hatodik miniszteri tanácskozásán bizonyos előrehaladást értek el a különleges termékek és a különleges védintézkedések mechanizmusa (SSM), valamint a különleges és megkülönböztetett bánásmód (SDT) tekintetében, figyelemmel a fejlődő országoknak a kereskedelmi liberalizáció hatásával és a viszonossággal kapcsolatos aggályaira; hangsúlyozza azonban, hogy még mindig sok a tennivaló; hangsúlyozza, hogy a különleges és megkülönböztetett bánásmódnak (SDT) teljes mértékben tükröződnie kell a mezőgazdasági és ipari áruk kereskedelme tarifacsökkentéseinek módozatairól szóló tárgyalásokban annak érdekében, hogy a szegényebb fejlődő országoknak elegendő ideje legyen iparosodási erőfeszítéseik megszilárdítására;

22. felhívja a fejlődő országok kormányait, hogy alakítsanak ki és hajtsanak végre olyan nemzeti fejlesztési stratégiákat, amelyek a kereskedelmet is magukban foglalják, ami ténylegesen támogatja a szegénység csökkentését; megállapítja, hogy ezeket a törekvéseket az állami és magán kereskedelmi kapacitások kiépítése céljából nemzetközi fejlesztési partnereknek kell támogatniuk pénzügyi és technikai segítségnyújtás révén;

23. felhívja a legkevésbé fejlett országokat, hogy támogassák a progresszív gazdasági átalakulást, amelynek során a fenntartható gazdasági növekedés egyre inkább a hazai források mozgósításán, a közvetlen külföldi beruházás (FDI) vonzásán és a pénzpiacok feltárásán alapul, és biztosítsák, hogy a behozatalt a beáramló segélyek helyett egyre inkább a kivitelből fizetik; megállapítja, hogy ez nagy valószínűséggel megvalósítható, ha a nemzetközi segítségnyújtás, az adósságelengedés, a kereskedelmi preferenciák, valamint a közvetlen külföldi beruházás (FDI) és a technológiaátadás elősegítésére szolgáló intézkedések együttesen a fejlődés és a szegénység csökkentésének támogatására irányulnak;

24. felhívja a fejlődő országok, és különösen a mezőgazdasági termékeket exportáló, legkevésbé fejlett országok kormányait, hogy munkaigényes, eladható, nem mezőgazdasági árucikkek kifejlesztésével és a létfenntartásra irányuló tevékenységekkel kapcsolatos technológiai váltás segítségével vegyék fel a küzdelmet a népesség és a termőföld arányának fokozódó romlása és a környezet leromlása ellen, amennyiben a gazdaságok túl kicsik és hozamuk túl alacsony a háztartások eltartásához; megállapítja, hogy ez összekapcsolható az „enkláve-orientált” növekedés problémájával a kereskedelmi infrastruktúra, például belső közlekedési és távközlés kiépítése, a hazai piac fokozottabb integrációja és új, többek között a készárukkal és a turizmussal kapcsolatos exportlehetőségek kialakítása révén;

25. hangsúlyozza, hogy az EU-nak még tovább kell foglalkoznia a vállalatok társadalmi felelősségvállalásával kapcsolatos kezdeményezésekkel annak érdekében, hogy kötelező és számon kérhető szabályokat állapítsanak meg az EU harmadik országokban kereskedelmi és termelő tevékenységet folytató társaságai számára az emberi jogokkal és az ILO-szabványokkal összhangban;

26. felkéri az EU-t, hogy foglalja bele kereskedelmi megállapodásainak fenntarthatósági hatásvizsgálataiba a hulladékkereskedelem következményeit annak érdekében, hogy szabályokat állapítsanak meg a káros hulladékra;

27. szükségesnek tartja, hogy kereskedelmi kapcsolatok jöjjenek létre a fejlődő országok között a „Dél-Dél” régióközi dimenzió fejlesztése, a helyi piacok kialakulása, valamint a lakosság árukhoz és szolgáltatásokhoz való jobb hozzájutása érdekében, különösen az olyan közérdekű szolgáltatások, mint az ivóvízellátás, az egészség, az energia, a közlekedés és a képzés nyilvános befektetési programok általi biztosítása érdekében a millenniumi fejlesztési célkitűzésekkel összhangban;

28. úgy véli, hogy a gazdasági integráció hiánya és fejlődő országok közötti kereskedelem jelentős vám- és nem vámjellegű akadályai fékezőleg hatnak a fejlődés valamennyi potenciális tényezőjére ezen országokban; úgy véli, hogy a déli országok közötti kereskedelem nagyobb mértékű megnyitása hasznot hozna a fejlődő országok számára; megjegyzi, hogy a a Dél és Dél közötti kereskedelem marginalizálhatja a legkevésbé fejlett országokat, ezért támogatja a fejlettebb fejlődő országokból a legfejletlenebb országokba irányuló közvetlen tőkebefektetést, technológiatranszfert és olcsóbb finanszírozást, és a fejlett országokkal való háromszög-kapcsolatokat, továbbá a regionális megállapodásokban szereplő különleges rendelkezéseket; rámutat a regionális piacok kialakításának fontosságára; úgy véli, hogy a fejlettebb országoknak kellene példát mutatniuk a kereskedelmi korlátok lebontásában a szegény országok közötti kereskedelem fejlesztése érdekében;

29. üdvözli az Európai Unió „Fegyvereken kívül mindent” kezdeményezésének végrehajtását, ami lehetővé teszi a legkevésbé fejlett országok számára, hogy teljes termelésüket vámmentesen és kontingensek megállapítása nélkül exportálják az európai piacra; határozottan sürgeti, hogy valamennyi fejlett ország és fejlettebb fejlődő ország kövesse ezt a modellt; üdvözli a WTO legutóbbi, hongkongi tárgyalásain elért ilyen értelmű megállapodásokat; fájlalja azonban, hogy továbbra is korlátozások tarthatók fenn olyan termékekkel kapcsolatban, amelyek különösen fontosak a legkevésbé fejlett országok számára;

30. figyelmeztet arra a valós veszélyre, hogy a „Fegyvereken kívül mindent” kezdeményezés a háromoldalú kereskedelem szabályellenes formáinak segítségével csalárdul eltorzítható, ami vészesen megbonthatja a piacok egyensúlyát és az árak jövedelmezőségét anélkül, hogy a szegény országok termelőágazatában dolgozó helyi lakosság bármilyen tényleges előnyben részesülne;

31.  sürgeti a Bizottságot, hogy a kereskedelem szabályozására irányuló megfelelő intézkedések bevezetésével támogassa a piacok megnyitását ezen veszélyek leküzdése érdekében; erre tekintettel javasolja, hogy a „Fegyvereken kívül mindent” kezdeményezés egészüljön ki egy védzáradékkal, amely az érintett országokból származó kivitel maximumát a tényleges termelési kapacitásukhoz köti; továbbá sürgeti a Bizottságot, hogy tegyen gyors intézkedéseket annak érdekében, hogy jelentősen javuljon a földrajzi jelzések és eredetmegjelölések ellenőrzési mechanizmusainak minősége;

32. felhívja a Bizottságot, hogy a nemzetközi kereskedelmi tárgyalások során törekedjen az átláthatóság javítására, és vegye figyelembe azoknak a fejlődő országoknak az aggályait, amelyek nem rendelkeznek elegendő kapacitással több kereskedelmi tárgyalás egy időben történő folytatására, valamint továbbra is biztosítson számukra technikai segítséget, hogy ilyen módon jobb és hatékonyabb tárgyaló felekké váljanak;

33. úgy véli, hogy a megfelelő, multilaterálisan elfogadott kereskedelempolitikák alapvető fontosságúak a szegénység csökkentése szempontjából, és hogy a szegénység csökkentésével kapcsolatos legfontosabb politikai választások három fő téma köré csoportosíthatók:

A. piacra jutás, valamint a hazai és az exporttámogatás szabályai közötti egyensúly megteremtése;

B. a különleges és differenciált elbánás (S&D), valamint a fejlődő országok számára biztosított rugalmasságok elismerése, „működőképessé tétele” és végrehajtása;

C. a fejlesztési dimenzió érvényesítése olyan szélesebb körű politikákban, amelyek nem „klasszikus kereskedelmi eszközök”;

34. hangsúlyozza a különösen a fejlődő országok kereskedelmi érdekeinek kifejezésre juttatását és a kereskedelmi tárgyalásokba való bevonását elősegítő, tartós finanszírozásban részesülő technikai segítségnyújtási és kapacitásépítési programok fontosságát; ezzel kapcsolatban üdvözli a fejlődő országok, különösen a legkevésbé fejlettek közötti nagyobb szervezettséget és növekvő bizalmat;

35.  hangsúlyozza a kereskedelmi kapacitásépítés fontosságát annak érdekében, hogy növekedjen az AKCS-országok képessége a szükségletek és stratégiák meghatározása, a regionális integrációval kapcsolatos tárgyalások és támogatás, valamint az e folyamatban való részvétel tekintetében, különösen a diverzifikáció és a regionális integráció támogatása, a termelés és kínálat, valamint a kereskedelmi kapacitás növelésével, illetve a kiigazítási költségek ellensúlyozásával és a befektetések vonzására vonatkozó képesség fokozásával, és egyben szárnyát bontogató iparuk védelmével;

36.  üdvözli a „segély kereskedelemért cserébe” program körének kibővítését, amely nem korlátozódik a legkevésbé fejlett országokra, hanem más fejlődő országokra is kiterjed; helyteleníti azonban, hogy ezt a korábban jóváhagyott támogatást most ahhoz a feltételhez kötik, hogy a támogatás kedvezményezettjei további kereskedelmi engedményeket biztosítsanak; hangsúlyozza, hogy ezt a segélyt új pénzzel kell finanszírozni és nem szabad, hogy más fejlesztési kezdeményezések, mint például a millenniumi fejlesztési célok számára elkülönített források átcsoportosításával járjon;

37. sürgeti a Bizottságot, hogy indítson egy különféle eszközöket, például szolgáltatások kereskedelmének növelését magában foglaló egyedi programot a Szaharától délre fekvő országok támogatására olyan területeken, mint a vízhez, a gyógyszerekhez és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint a mezőgazdaság, a know-how átadás;

38. üdvözli a Bizottság Afrikára vonatkozó új fejlesztési stratégiáját, amely többet jelent a hagyományos humanitárius segítségnyújtásnál, célja gazdasági és társadalmi átalakulás előidézése, és felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy szorosan működjenek együtt ennek végrehajtása céljából;

39. hangsúlyozza a megfelelő technikai segítségnyújtás fontosságát a fejlődő országok megsegítése érdekében; hangsúlyozza továbbá, hogy ösztönözni kell a gyenge és kiszolgáltatott gazdaságokat, hogy a kereskedelmet foglalják bele a nemzeti fejlesztési és a szegénység csökkentésére vonatkozó stratégiáikba;

40. felszólít arra, hogy biztosítsanak nagyobb rugalmasságot a fejlődő országok által a GATT hatálya alá tartozó regionális megállapodások keretében tett kötelezettségvállalások tekintetében igénybe vehető átmeneti időszakokkal kapcsolatban;

41. megállapítja, hogy a legtöbb fejlődő országban továbbra is a mezőgazdaság a fő jövedelemforrás és a fő foglalkoztatási lehetőség, különösen a szegény népesség számára, ezért hangsúlyozza az EU arra vonatkozó ígéretének jelentőségét, hogy 2013-ra megszünteti exporttámogatási rendszerét; ragaszkodik ahhoz, hogy más WTO-tagok is tegyenek hasonló lépéseket; felhívja az EU-t, hogy továbbra is szálljon síkra az exporttámogatás egyes fejlett országokban meglévő más – időnként burkolt – formáinak (exporthitelek; élelmiszersegélyek; állami vállalkozások stb.) megszüntetése mellett az Észak és Dél közötti kereskedelmi egyensúlytalanság helyrebillentése és a szegény országok mezőgazdaságának nyereségesebbé tétele érdekében;

42. üdvözli a mezőgazdasági exporttámogatások 2013-ig történő megszüntetésére vonatkozó határozatot és ismételten sürgeti a meghozott határozatok megvalósításának messzemenő előtérbe helyezésére sürget; mindamellett, mivel ezek az exporttámogatások az Európai Unió teljes agrártámogatásának csak 3,5%-át teszik ki, sürgeti a Bizottságot, hogy folytassa a tárgyalásokat azon módozatok véglegesítéséről, amelyek révén minden iparosodott országban csökkenthetők mezőgazdasági támogatások és vámok;

43. hangsúlyozza az olyan nyersanyagok, mint a cukor, a banán és a gyapot fontosságát a fejlődő országok számára; felszólítja az EU-t, hogy ajánlja fel a fejlődő országoknak a szükséges segítséget cukorágazatuk reformjához; helyteleníti a hongkongi gyapotprobléma hatékony megoldásának elmaradását;

44. emlékeztet az árucikkek árstabilizációjának szükségességére, valamint a beszerzésirányítási mechanizmusok felülvizsgálatának fontosságára a nemzetközi árupiacon; felszólítja a Bizottságot, hogy támogassa az afrikai WTO-tagok által azzal kapcsolatban benyújtott javaslatokat, hogy kerüljenek napirendre az árucikkek árai a WTO-tárgyalások jelenlegi szakaszában;

45. emlékeztet arra, hogy a biológiai sokféleség fenntartása alapvető fontosságú a természet megőrzése, valamint a növény- és állatbetegségek elleni küzdelem szempontjából, és hogy ezért a hagyományos vetőmagok és ismeretek szabad alkalmazása a gazdálkodásban az országok vagy régiók jogos döntése;

46. felhívja a Bizottságot, hogy tegye egységesebbé a kereskedelmi és együttműködési politikát, és nyújtson célzott támogatást a kereskedelmi kapacitás kiépítéséhez az export és az import kiegyensúlyozott növekedésének biztosítása érdekében, hogy a jövőben ne alakuljon ki újabb adósságválság, és hogy segítse a fejlődő országok kormányait;

-    a közszolgáltatások fenntartásában és fejlesztésében, hogy enyhítsék a szegénységhez kapcsolódó nagy megpróbáltatásokat, például a járványokat, az írástudatlanságot, az ivóvízhiányt és a szennyvízkezelés hiányát;

-    a gazdasági javak előállításához szükséges feltételek – például az energiához való hozzáférés, infrastruktúrafejlesztés, információs és kommunikációs technológiák – megteremtésének elősegítésében;

47. úgy véli, hogy különbséget kell tenni a kereskedelmi szolgáltatások és a közszolgáltatások között; hangsúlyozza, hogy nem kell a GATS hatálya alá vonni a közszolgáltatásokat, különösen azokat, amelyek elősegítik az alapvető közjavakhoz – az egészségügyi ellátáshoz, oktatáshoz, ivóvízhez és energiához – való hozzáférés biztosítását, illetve amelyek kiemelkedő szerepet töltenek be a kulturális identitás szempontjából, mint például az audiovizuális szolgáltatások;

48. hangsúlyozza a szolgáltatók számára a piachoz való hozzáférés kibővítésének szükségességét a fejlődő országok számára is, megőrizve közben minden WTO-tag képességét saját szolgáltatási ágazata szabályozására a GATS-szal összhangban, beleértve egyes alapvető ágazatok – például az egészségügyi, oktatási és audiovizuális szolgáltatások – kivételének lehetőségét is; sajnálja, hogy a WTO-tárgyalásokon ezidáig nem jöttek létre specifikus szolgáltatási keretek, különösen a fejlődő országok exportlehetőségei számára fontos ágazatokban; jelentős előrehaladásra szólít fel e területen;

49. felhívja a Bizottságot, hogy biztosítson teljes rugalmasságot a szolgáltatások terén, és tegye lehetővé, hogy valamennyi ország szabadon dönthessen arról, hogy melyik szolgáltatást veszi fel vagy zárja ki a liberalizálandó szolgáltatások listájáról;

50. felhívja a Bizottságot, hogy a szolgáltatások vonatkozásában alkalmazzon olyan kereskedelempolitikát, amely támogatja a természetes személyek mozgását a fejlődő országokban, és elősegíti az olyan típusú szolgáltatások elérhetőségét, amelyek fokozhatják a fejlődést és hozzájárulhatnak a szegénység csökkentéséhez;

51. hangsúlyozza, hogy bizonyos mozgásteret kell biztosítani a legszegényebb fejlődő országok számára abban a tekintetben, hogy milyen mértékben nyitják meg piacaikat, azért, hogy a legkiszolgáltatottabb országok számára védelmet biztosítsanak azáltal, hogy maguk dönthetnek a liberalizáció üteméről;

52. hangsúlyozza a hozzáférhető és megfizethető gyógyszerek fontosságát a fejlődő országok számára, egyidejűleg figyelembe véve a gyártók szempontjait is;

53. hangsúlyozza, hogy a szegénység főleg a nőket érintő jelenség („a szegénység elnőiesedése”), és kiemeli, hogy felül kell vizsgálni a kereskedelempolitikák nemekre gyakorolt hatását olyan politikák kialakítása érdekében, amelyek a kormányoknak és az európai tulajdonú társaságoknak szóló kezdeményezések és pozitív diszkriminációs intézkedések segítségével megszüntetik és megváltoztatják a kirekesztéssel járó következményeket, például hogy a földtulajdon a férfiak kezében koncentrálódik, a férfiak városi térségekbe vándorolnak és nő a szegénység a vidéki térségekben, tönkremennek a helyi piacok, a rosszul fizetett, alacsony képzettséget igénylő női munkakörök az exportra történő termelést folytató körzetekben koncentrálódnak stb.;

54. felszólít a kereskedelem növekedése nemekkel kapcsolatos dimenziójának olyan rendszeres elemzésére, ami a különféle tendenciákat vizsgálja, és figyelembe veszi az olyan érintett kérdések és tényezők összetettségét, mint a nőknek a gazdasági és technikai forrásokhoz való hozzáférése, munkaerő-piaci részvételük, a munkaerőpiaci megkülönböztetés és szegregáció arányai és modelljei, a nőknek az oktatáshoz való hozzáférése és képzettségük szintje, továbbá az egészségügyi ellátáshoz és társadalmi-kulturális forrásokhoz való hozzáférésük;

55. megjegyzi, hogy a nők arányaikban kevésbé részesülnek a kereskedelem liberalizációja és a globalizáció nyújtotta lehetőségekből, miközben ugyanakkor e jelenségek hátrányos hatásai őket erősebben sújtják, és ennélfogva sürgeti az EU-t, hogy a kereskedelemmel kapcsolatos segítségnyújtási programjaiban fordítson különös figyelmet arra, hogy a nők nagyobb mértékben vehessenek részt a (nemzetközi) kereskedelemben;

56. megjegyzi, hogy a tagállamok nevében a Bizottság által folytatott két- és többoldalú kereskedelmi tárgyalások során alig vagy egyáltalán nem tesznek erőfeszítést a jövőbeli kereskedelmi megállapodások nemekkel kapcsolatos hatásának értékelésére, és felszólítja a Bizottságot, hogy módszeresen végezze el a kereskedelmi tárgyalásokon szereplő európai javaslatok nemekre vonatkozó elemzését makro- és mikroökonómiai szinten;

57. felszólítja a nemzetközi gazdasági intézményeket és a Bizottságot, hogy a nők által a fejlődő országok gazdasági életében betöltött szerep előmozdítása érdekében dolgozzon ki intézkedéseket és programokat, különösen a vállalkozási szellemnek az oktatáson keresztül történő ösztönzésével, valamint pénzügyi segítség nyújtásával, beleértve a mikrohiteleket;

58. úgy véli, hogy a társadalmi fejlődés a kereskedelempolitika sarokköve, és felszólítja az érintett nemzetközi szervezeteket és a kormányokat, hogy töröljék el a megkülönböztetés valamennyi formáját, beleértve a nemek közötti egyenlőtlenségeket és akadályokat, valamint a fizetésekkel kapcsolatos megkülönböztetést, ismerjék el a fizetett szülési szabadsághoz való jogot, és állapítsanak meg minimálbért; felszólít a női munkavállalókat képviselő szervezetek konzultációs folyamatba történő bevonására;

59. követeli a nemzetközi kereskedelem szereplőinek szociális felelősségvállalását, és kéri az illetékes intézményeket, hogy hozzanak egyedi intézkedéseket, amelyek garantálják a hátrányos körülmények között élők számára az egészségügyi rendszerekhez, a méltó lakhelyhez, a vízhez, az igazságszolgáltatáshoz, az oktatáshoz, a képzéshez, az egész életen át tartó tanuláshoz, a sporthoz, valamint a kultúrához való méltányos hozzáférést annak megakadályozására, hogy e személyek idő előtt elhagyják az iskolát, valamint az iskolából a munkaerőpiacra való zökkenőmentes átlépés lehetővé tétele érdekében;

60. úgy véli, hogy a kereskedelmi megállapodásoknak meg kell felelniük az emberi jogokról és a nők jogairól, a gazdasági fenntarthatóságról, valamint a fejlődéshez való jogról és a szegénység felszámolásáról szóló, meglévő nemzetközi megállapodásoknak;

61. rámutat, hogy a fejlesztési szükségleteket és a szegénység csökkentését szolgáló nemzetközi kereskedelmi rendszer hozzá fog járulni a társadalmi fejlődéshez és a tisztességes foglalkoztatáshoz is; hogy a kereskedelmi szabályok nem ütközhetnek az ILO által megállapított szociális szabványokkal; hogy elengedhetetlen a munkaerő-kizsákmányolás valamennyi formája elleni küzdelem (különösen a kényszermunka és a gyermekmunka tilalma), valamint a szakszervezetek függetlenségének tiszteletben tartása egy olyan tisztességes kereskedelmi rendszer megszervezéséhez, amely mindenki érdekét szolgálja; megismétli, hogy tanulmányozni kell a kereskedelemi és szociális kérdések közötti kölcsönhatást;

62. felhívja a Bizottságot, hogy kezdje el figyelembe venni a nem kereskedelmi szempontokat a piacok további megnyitásáról szóló jövőbeni tárgyalásokon, hogy a kereskedelem bővítését ne a helyi lakosság munkakörülményeinek rovására hajtsák végre; ugyanakkor felhívja az ILO tagjait, hogy állapodjanak meg a fejlődő országokra vonatkozó közös szabályokban, e szabályok pontos jellegét és végrehajtásának ütemét a fejlődő országokkal együttműködésben kell meghatározni;

63. hangsúlyozza, hogy a WTO-nak tiszteletben kell tartania az e területen hozott ILO-határozatokat; ezzel kapcsolatban indítványozza, hogy amennyiben az ILO szankciókról határoz, az államok alkalmazhassanak olyan kereskedelmi eszközöket, mint például védzáradékok életbe léptetése, a vámok ideiglenes újraértékelése vagy dömpingellenes intézkedések bevezetése;

64. hangsúlyozza, hogy az EPT-tárgyalásoknak többek között a szegénység csökkentésére és a fenntartható fejlődés előmozdítására kell összpontosítaniuk;

65. hangsúlyozza a többoldalú kereskedelmi keretek fenntartásának és megszilárdításának fontosságát; emlékeztet arra, hogy a WTO-n belül, amely a nemzetközi kereskedelem tisztességes szabályokon alapuló rendszerének kialakítására szolgáló fórum, külön hangsúlyt kell helyezni a fejlődő országok tárgyalási képességének fejlesztésére annak érdekében, hogy jobban tudják képviselni kereskedelmi érdekeiket, és hogy integrálódjanak a világgazdaságba;

66. megismétli a WTO széles körű reformjára vonatkozó felhívását az demokratikusabb elszámoltathatóság, a nagyobb átláthatóság és hitelesség érdekében, és azért, hogy eredményesebben integrálódjon a világkormányzás általános keretébe; nagyobb összhang és egység kialakítására szólít fel a kereskedelem, a fejlesztés és a fejlesztésfinanszírozás terén működő nemzetközi intézmények között, beleértve az Egyesült Nemzetek humán fejlődéssel, egészségüggyel, munkaüggyel és környezettel foglalkozó szerveit, a millenniumi fejlesztési célok elérése, valamint azon erőfeszítések megerősítése céljából, amelyek a szegénység felszámolására és a lehetőségek mindenki számára történő biztosítására irányulnak;

67. felhívja az Európai Parlamentet mint az Európai Unió polgárainak törvényes képviselőjét, hogy csatlakozzon a nemzetközi kereskedelemről szóló megállapodásokhoz;

68. hangsúlyozza, hogy a szegénység elleni küzdelem szorosan összefügg az emberi jogok védelmével, a demokratikus intézmények és a demokratikus kormányzás kiépítésével;·

69. üdvözli az Egyesült Nemzetek 2005. szeptember 14-i New York-i, a millenniumi fejlesztési célok megvalósításával kapcsolatos csúcstalálkozóján tett nyilatkozatot, amely indítványozza nemzetközi szolidaritási hozzájárulások bevezetésének megfontolását, különösen az AIDS, a gümőkór és a malária elleni küzdelem céljára, ami lehetővé tenné a nemzetközi közösség számára, hogy teljesítse vállalásait a legszegényebb országok irányában, ugyanakkor elősegítse a globalizáció révén előállított új gazdasági javak tisztességes elosztását;

70. úgy ítéli meg, hogy nem csupán a kereskedelem, hanem különösen a gazdasági fejlődés, az áruellátással és szolgáltatásnyújtással foglalkozó kis- és középvállalkozásokba történő befektetés gyakorolhat hatást a jövőben a jólét növelésére; felszólítja különösen az Európai Befektetési Bankot, hogy dolgozzon ki több programot e célcsoport számára;

71. hangsúlyozza a legkevésbé fejlett országok támogatásának fontosságát a bürokráciának a helyi közösségek, parlamentek és a civil társadalom demokratikus folyamatokba való bevonásával történő megszüntetésében a vállalkozások belföldi ösztönzése és külföldi piacok találása érdekében;

72. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak és a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

(1) HL C 112 E, 2002.5.9., 326. o. (2) HL C 177 E, 2002.7.25., 290. o. (3) HL C 272 E, 2003.11.13., 277. o. (4) HL C 39 E, 2004.2.13., 79. o. (5) HL C 43 E, 2004.2.19., 248. o. (6) HL C 67 E, 2004.3.17., 255. o. (7) HL C 74 E, 2004.3.24., 861. o. (8) HL C 76 E, 2004.3.25., 435. o. (9) HL C 77 E, 2004.3.26., 393. o. (10) HL C 304 E, 2005.12.1., 277. o. (11) HL C 92 E, 2006.4.20., 397. o. (12) P6_TA(2005) 0289. (13) P6_TA(2005) 0461. (14) HL C 320 E, 2005.12.15., 145. o. (15) P6_TA(2005) 0454. (16) A Tanács 2005. június 27-i 980/2005/EK rendelete (HL L 169., 2005.6.30. 1. o.).

Különösen fontos, hogy az Európai Parlament megtegye első nyilatkozatát a kereskedelem és a szegénység közötti kapcsolatról és megoldásokat javasoljon annak érdekében, hogy a kereskedelempolitika hozzájáruljon a szegénység problémájának megoldásához.

Kétségtelen, hogy a kereskedelem a fejlődés és a szegénység csökkentésének fontos eszköze lehet. Egyetlen ország sem juthat el a fejlődés bizonyos szintjére anélkül, hogy mások előtt ne nyitná meg kereskedelmét. Amikor azonban a liberalizációt nyomásra és túl gyorsan, megfelelő szabályozás nélkül hajtják végre, az az ipar leépüléséhez, a környezet pusztulásához, növekvő függőséghez és az elszegényedés felgyorsulásához vezet.

A koherencia kiépítésének sürgősségét magának a szegénységnek az elterjedtsége indokolja. A szegénység, az éhezés, a tömeges megbetegedések, a természeti erőforrásokhoz, például a vízhez és az alapvető szolgáltatásokhoz, való hozzáférésből történő kizárás az emberiség történelmében eddig ismeretlen mértéket ölt, és ezért ambiciózus döntéseket kell hozni. Az ENSZ azért fogadta el a millenniumi célkitűzéseket, hogy 2015-re felére csökkenjen az éhezők száma. Még ezek az igazán minimális célkitűzések sem érhetők el, ha nem történik változás az aktuális politikában. Nem kétséges, hogy tisztességesebb nemzetközi kereskedelmi szabályok kialakítása nélkül nem érhető el tényleges előrehaladás az elfogadott célkitűzés tekintetében.

A szegénység, az éhezés, a betegségek, a környezetrombolás és az éghajlatváltozás kérdése is szorosan kapcsolódik biztonságunkhoz és egy békésebb világ megteremtéséhez. Ezért az EU-nak – mint a világ legnagyobb exportőrének és második legnagyobb importőrének – különleges felelőssége van, és minél hamarabb hozzuk meg a helyes döntéseket, annál alacsonyabbak lesznek a költségek.

A gyorsított piacnyitás politikája és az új helyzetekre – például a kínai termékek beáramlására – a szükséges jogszabályok elfogadása révén való késedelmes reagálás regionális és globális szinten magának az EU-nak a lényegét kérdőjelezi meg, veszélyezteti az iparosítási politikát, a környezetvédelmi politikát, a regionális és társadalmi kohézió megvalósítására, valamint a mezőgazdasági piac megszervezésére irányuló erőfeszítéseket.

A kereskedelem hozzájárulása a fejlődéshez

A piacra jutást gyakorta automatikusan pozitív tényezőnek állítják be a fejlődés szempontjából. A valóságban azonban csak a hazai és nemzetközi feltételek összességének megléte esetén működik.

A határoknak a nemzetközi kereskedelem előtt való megnyitása azokban az országokban sikeres, amelyek – gazdaságuk fejlesztése érdekében meglehetősen protekcionisták lévén – később döntöttek úgy, hogy piacaik bizonyos részét megnyitják a nemzetközi verseny előtt. Valamennyi iparosodott ország így cselekedett, mielőtt piacait megnyitotta a nemzetközi verseny előtt.

A piacnyitást megelőzően bizonyos feltételeknek teljesülniük kell:

-    a nemzeti vagy regionális intézményi keret megléte, ideértve a társadalmi és gazdasági javak újraelosztásának szabályozását is, az olyan külső pénzügyi feltételek hiánya, amelyek megbénítják a kormány tevékenységét;

-    a rugalmas cselekvés lehetősége annak megválasztásában, hogy milyen mértékben liberalizáljanak egy olyan gazdasági ágazatot, amely elég erős ahhoz, hogy ellenálljon a piacnyitásnak;

-    nem viszonosságon alapuló megközelítés alkalmazása a nem egyenlő kereskedelmi partnerekkel;

-    az állam finanszírozási kapacitása bizonyos gazdasági ágazatok piacnyitás előtti támogatásához; ez a kapacitás jelentősen csökken, ha nagy a külső adósság.

A határoknak a nemzetközi kereskedelem előtt történő megnyitása lényeges kiigazítási problémákkal jár együtt, és nyilvánvaló, hogy a szegényebb országok nincsenek olyan helyzetben, hogy megvédjék magukat a kedvezőtlen hatásokkal szemben és kihasználják a lehetőségekben rejlő előnyöket. Ahogy az Európa kohéziós alapok segítségével történő építése során is történt, szükséges szerződésben rendelkezni kellő finanszírozásról a fejlődő országok számára, miközben arra kérjük őket, hogy nyissák meg piacaikat az iparosodott országok előtt. Ez lehetővé tenné ezen országok számára, hogy kiépítsék a megfelelő intézményi keretet, felkészítsék gazdaságukat a külföldi gazdasági szereplőkkel való versenyre, és megszervezzék a határvámok csökkentése miatt kiesett bevétel pótlását.

Sajnos a piacnyitás automatikus alkalmazása hatalmas károkat okozott a szegénység tekintetében. Ha a szegénységet tekintjük, a gyorsított liberalizáció következtében több országban romlottak a lakosság körülményei. A liberalizációt többoldalú vagy gyakrabban kétoldalú megállapodások keretében, vagy nemzetközi pénzügyi intézmények felé való kötelezettségvállaláshoz kapcsolódó feltételek alapján hajtották végre.

Különösen a szegények szempontjából döntő fontosságú kereskedelmi tárgyalások

Vannak olyan területek, ahol a nemzetközi kereskedelmi tárgyalások jelenlegi irányát érintő egyes kismértékű változások is sokat számítanak a szegények szemszögéből nézve. A kereskedelmi tárgyalásokon elért kisebb előrehaladások, amelyek a környezetet, a mezőgazdaságot és az árukereskedelmet, a közszolgáltatásokat, a közegészségügyet és az iparosítást érintik, óriási eredményeket hoztak főleg a nők és gyermekek számára, valamint a millenniumi fejlesztési célok eléréséhez.

Környezet

Manapság lehetetlen figyelmen kívül hagyni a globalizáció és a termelési rendszerek környezetre gyakorolt hatását. Igaz ugyan, hogy ezek a problémák mindenkit érintenek, de fontos hangsúlyozni, hogy a szegényekre elsők között hat ki a környezetrombolás.(1)

Sok példát sorolhatunk fel: a világ halászainak 90%-a – 40 millió ember – dolgozik kisüzemi halászatban, és ők rendkívül szegények. A halászat liberalizációja közvetlenül a megélhetésüket veszélyezteti.

Ezért a WTO és a kétoldalú kereskedelmi megállapodások keretében jelenleg folytatott kereskedelmi tárgyalásokat felül kell vizsgálni annak érdekében, hogy megakadályozzák a piacok teljes liberalizációját például az erdészeti termékek, a halak és halászati termékek, a vízkitermelés és -elosztás, valamint a természetvédelmi területek kezelése terén, ideértve a „biodiverzitási hotspotokat”, a különböző életformák mesterséges létrehozását, valamint a hagyományos ismereteknek a befektetők javára történő átadását is.

Ezek a kereskedelmi tárgyalások emberek millióit érintik, akik kénytelenek elhagyni azokat a térségeket, ahol addig éltek, és nagyvárosokba költözni vagy adott esetben vándorolni kényszerülnek.

Vannak helyes irányba mutató intézkedések.(2) Sokkal több politikai akaratra lesz azonban szükség ahhoz, hogy ezeket a szándékokat hatékony, kötelező jogi keretbe foglalják.

Napjainkban az éghajlatváltozás globális veszélyét, valamint az összes környezeti kárt figyelembe véve, az egyrészt a kereskedelmi szabályok és szankciók, másrészt a nem túl szigorú környezetvédelmi jogszabályok közötti kiegyensúlyozatlanság nagyon költséges és nem felel meg a társadalom szükségleteinek. Az államok és a jogalkotók feladata, hogy ezen a helyzeten sürgősen változtassanak.

Mezőgazdaság és árukereskedelem

A mezőgazdaság további nagyon érzékeny terület a szegények helyzete szempontjából az iparosodott és a fejlődő országokban egyaránt. A mezőgazdaságról szóló WTO-megállapodás 1994. évi aláírása óta az élelmiszereket egyre inkább ugyanúgy kezelik, mint bármelyik előállítandó iparcikket, amelyet eladásra szánnak bárhol a világon azok számára, akik meg tudják fizetni. Ez hatalmas változásokat idézett elő a szegények helyzetében a városokba történő tömeges vándorlással. Ezenkívül ez különösen a fejlődő országok szuverenitását korlátozza az élelmiszer-ellátás tekintetében, valamint a szegények lehetőségét arra, hogy tisztességes áron jussanak hozzá biztonságos élelmiszerekhez.

A jelenlegi szabályok különösen egyenlőtlen kereskedelmi cserefeltételeket hoztak létre világszerte a kis- és középgazdaságok tekintetében. Ennek következtében rendkívül sok kisgazdaság szűnik meg délen és északon egyaránt. A monokultúrákat ugyanazok a szabályok támogatják, mint amelyek hatalmas előnyöket biztosítanak a nemzetközi mezőgazdasági ipar számára, ami drámai következményekkel jár a környezetre nézve. E politika végzetes következményeit példázza, hogy az európai kiegyensúlyozott gazdálkodás, az Amazonas-vidéki erdők, valamint a brazil, argentin és bolíviai kistermelők rovására termelik a szójababot az európai állatok fehérjetartalmú takarmányozása érdekében.

Ezért létfontosságú az európai közös agrárpolitika irányának megváltoztatása annak érdekében, hogy a támogatásokat a ténylegesen fenntartható mezőgazdaság támogatására, valamint a mezőgazdaság társadalmi és területi funkcióinak megvédésére korlátozzuk. Az ennek elodázására irányuló minden szándék csak növeli a költségeket társadalmi és környezetvédelmi szempontból.

Az EU az elmúlt 15 év során megszüntetett szinte minden olyan eszközt, amely az árucikkek árának stabilizálására szolgált, különösen az AKCS-országokkal való kapcsolatában, azzal érvelve, hogy ezek az eszközök nem vezettek kellő eredményre (Systmin, Stabex...), illetve hogy nem voltak összeegyeztethetők a WTO-szabályokkal. Ugyanebben az időszakban az árucikkek ára a termelők szemszögéből drasztikusan csökkent, aminek világszerte óriási következményei vannak a szegények helyzetére nézve...(3)

Az árupiac ellenőrzése – annak előnyeivel együtt – néhány kiskereskedelmi vállalat kezében összpontosul.(4)

Ez egy olyan jellemző területnek tűnik, ahol az Európai Bizottságnak és a WTO-nak is az árucikkek árának stabilizálására, valamint a termelők és a kiskereskedők hasznának ésszerű kiegyensúlyozására szolgáló mechanizmusok kiépítését kell hangsúlyoznia.

Szolgáltatások és közegészségügy

A minimumszolgáltatásokhoz való hozzáférés az emberi méltóság és demokrácia elengedhetetlen feltétele. A közszolgáltatásokhoz való hozzáférés bármilyen javulása azonnali következményekkel jár a szegénység csökkentésére nézve.

A vízhez való hozzáférés különösen érzékeny terület a szegények szempontjából, és ebben a században jelentős konfliktusokat rejt magában. A tényleges vízfogyasztás teljesen irracionális: jelenleg a világ vízkészletének 70%-a öntözésre szolgál (amiből 60%-ot elpazarolnak), 22%-a ipari felhasználásra, és csak 8%-a emberi fogyasztásra.

Az Európai Parlament a fejlődő országok vízgazdálkodásáról szóló állásfoglalásában „hangsúlyozza, hogy a vízelosztást alapvetően közszolgáltatásnak kell tekinteni”(5). Bizonyos kormányok - például a mali – úgy határoztak, hogy a vízgazdálkodás feladatát az állami szektornak adják vissza. Uruguayban egy népszerű kezdeményezés az Alkotmány módosítását tette lehetővé annak érdekében, hogy a vízgazdálkodás jogát az állami szektorra korlátozzák. Bolíviában a szegények az új hazai kormánnyal együtt két nagyobb városban (Cochabamba és El Alto) meghiusították a vízszolgáltatás privatizációját.

Ahogy az mára köztudottá vált, a vízellátás kérdése a jövőben konfliktusokat idéz elő, az EU-nak – a konfliktusmegelőzési politikájára tekintettel – tartózkodnia kell a kereskedelmi tárgyalásokon a vízelosztás liberalizációjára irányuló követelések teljesítésétől, és kezdeményeznie kell, hogy a vízellátás kerüljön vissza az egyetemes közjavak közé.

A közszolgáltatások az európai identitás részét képezik. Az alapvető szolgáltatásokhoz való azonos mértékű hozzáférés lehetőségének biztosítása a demokrácia előfeltételének tekintendő, ami minden európai ország alapját képezi.

A szegények alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférésének biztosítása, például az egészségügy és az oktatás terén, feltétlenül szükséges a fejlődő országok fejlődéséhez és demokratizálódásához. Következésképpen a liberalizáció nem terjedhet ki ezekre a területekre, és ezért hangsúlyozni kell a közszolgáltatások támogatását annak érdekében, hogy teljesüljenek az EU-nak a demokrácia és az emberi jogok támogatására irányuló külpolitikai célkitűzései.

A közegészségügyi ellátásnak a kereskedelmi haszonnál fontosabb alapvető jogként való elismerése jelentős engedményt jelent a fejlődő országok számára a dohai tárgyalásokon. Bármilyen további intézkedés, amely ezen alapelv alkalmazására szolgál, a gyógyszerekhez való tényleges hozzáférés biztosítása a szegények számára – a TRIPS-egyezmény beígért reformja révén –, azonnali hatást gyakorol sok millió szegény ember életére, akik nem tudják megfizetni az országuk fejlődését hátrányosan befolyásoló betegségek kezelésére szolgáló gyógyszereket.

Áru- és szolgáltatásipar

Az iparosodáshoz való jogot mint fejlődési jogot el kell ismerni mind a fejlődő és a jelenleg iparosodó országok esetében. Az EU-politikáknak arra kell irányulniuk, hogy megteremtsék azokat az alapvető feltételeket, amelyek olyan módon fejlesztik a termékek és szolgáltatások iparát, hogy az nem az európai befektetők külföldi gazdaságok felett gyakorolt ellenőrzését jelenti.

A szociális jogok és a szociális intézkedések hatékony alkalmazásának hiánya a termékeket és szolgáltatásokat Európába exportáló országokban veszélyezteti az iparosítást és a munkavállalók alapvető jogait.

A fejlődő országokban az iparosodás nélkülözhetetlen eszköze a szegénység elleni küzdelemnek, és a hozzáadott érték nélkül termelt áruktól való függés ördögi köréből való kitörésnek. Két alapvető feltétel szükséges a szegény országok iparosításához: lehetőség, hogy legalább a fejlődés első szakaszában megvédjék ipari termékeik piacát a nemzetközi kereskedelem jelentős szereplőitől – mint ahogy azt az iparosodott országok is tették –, valamint biztosítani kell számukra a technológiához való hozzáférést.

A technológiához való hozzáférés a szabadalmakhoz való hozzájutást jelenti, amelyeknek 90%-át az iparosodott országok birtokolják. Bármilyen olyan irányváltoztatás a jelenlegi NAMA-tárgyalások során, amely lehetővé teszi, hogy a fejlődő országok megvédjék piacaikat, továbbá a TRIPS-egyezmény bármilyen ilyen irányú módosítása óriási előnyöket eredményezne a fejlődő országok szegényei számára.

Sürgősen jelentős lépéseket kell tenni a szegénység csökkentése érdekében, és a kereskedelmi szabályok megváltoztatásával sok mindent el lehet érni. Csak néhány javaslatot soroltam fel, amelyek a tárgyalások kiszélesítésére és egy olyan nemzetközi kereskedelempolitika életbe léptetésére irányulnak, amely a hosszú távú célokat sokkal inkább szem előtt tartva a szegénység csökkentésére, a természeti erőforrások ésszerű felhasználására, valamint egy békésebb világ megteremtésére törekszik.

(1) „Valamennyi élő fajt és természeti erőforrást körültekintéssel kell kezelni a fenntartható fejlődés elvének megfelelően. Csak ily módon tudjuk megőrizni a természet felmérhetetlen gazdagságát, és azt utódainknak átadni. A jelenlegi fenntarthatatlan termelési és fogyasztási mintákat meg kell változtatni jövőbeni saját és utódaink jövőbeni jóléte érdekében.” ENSZ Millenniumi Nyilatkozat, 2000. (2) ENSZ Egyezmény az elsivatagosodás elleni harcról, a Ramsar Egyezmény a vizes élőhelyekről és a Biodiverzitás Egyezmény, amelyek felismerik, hogy a közösségeknek teljes mértékben ki kell venni részüket ökoszisztémájuk kezeléséből. (3) „Termelők milliói az 1930-as években tapasztaltaltnál is mélyebb válságban vannak... A '80-as évek végén a kávéexportáló országok közel 12 milliárd dollárt kaptak exportjukért. 2003-ban több kávét exportáltak, azonban az említett összeg kevesebb, mint a felét, 5,5 milliárd dollárt kapták érte.” UNDP által közzétett Jelentés az emberiség fejlődéséről a világban, 2005., 19. o. (4) „Az első 30 kiskereskedelmi és élelmiszeripari cég teszi ki a világ kiskereskedelmi forgalmának 1/3-át. A Wal-Mart, a világ legnagyobb cége forgalmazza az Egyesült Államok élelmiszeripari termelésének 1/3-át.” uo., 152. o. (5) Az Európai Parlament 2003. szeptember 4-i állásfoglalása „A vízgazdálkodásról a fejlődő országokban és az EU fejlesztési együttműködésének prioritásai” című bizottsági közleményről.

JAVASLATOK

A Fejlesztési Bizottság felkéri a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele az alábbi javaslatokat:

1.   megismétli, hogy a tisztességes kereskedelem a szegénység csökkentésének egyik hatékony eszköze lehet; úgy ítéli meg azonban, hogy a szegénységgel szembeni fellépés megkívánja mind az iparosodott, mind a fejlődő országok politikájának radikális megváltoztatását a szegénység strukturális okainak tisztességes kereskedelmi szabályokon keresztüli kezelése érdekében; továbbá úgy ítéli meg, hogy a világkereskedelmi rendszerrel és a gazdasági partnerségi megállapodásokkal kapcsolatosan zajló tárgyalások során az ENSZ millenniumi fejlesztési céljai közül mind a nyolc elérését prioritásnak kell tekinteni;

2.   emlékeztet az Európai Uniónak a cotonoui partnerségi megállapodás alapján az afrikai, karibi és csendes-óceáni (AKCS) államokban a fenntartható fejlődés és a szegénység megszüntetésének elősegítése érdekében vállalt kötelezettségére; továbbá úgy ítéli meg, hogy az EU, amely a többoldalú intézmények fontos kereskedelmi szereplője, az EK-Szerződés 178. cikkével összhangban következetesebb és átfogóbb politika kialakításával hozzájárulhat a fejlődő országok helyzetének megerősítéséhez; hangsúlyozza mindamellett más nemzetközi adományozók jelentős hozzájárulását;

3.   megjegyzi, hogy az UNCTAD szerint 2004-ben az 50 legkevésbé fejlett ország (LDC) – az AKCS-országok több, mint egyharmada – a világ lakosságának több mint 11%-át (742 millió), míg a világ GDP-jének mindössze 0,6%-át tette ki;

4.   hangsúlyozza a többoldalú kereskedelmi keretek fenntartásának és megszilárdításának fontosságát; emlékeztet arra, hogy a WTO-n belül, amely a nemzetközi kereskedelem tisztességes szabályokon alapuló rendszerének kialakítására szolgáló fórum, külön hangsúlyt kell helyezni a fejlődő országok tárgyalási képességének fejlesztésére annak érdekében, hogy jobban tudják képviselni kereskedelmi érdekeiket, és hogy integrálódjanak a világgazdaságba;

5.   úgy ítéli meg, hogy a WTO hatodik miniszteri tanácskozásán bizonyos előrehaladást értek el a különleges termékek és a különleges védintézkedések mechanizmusa (SSM), valamint a különleges és megkülönböztetett bánásmód (SDT) tekintetében, figyelemmel a fejlődő országoknak a kereskedelmi liberalizáció hatásával és a viszonossággal kapcsolatos aggályaira; hangsúlyozza azonban, hogy még mindig sok a tennivaló; hangsúlyozza, hogy a különleges és megkülönböztetett bánásmódnak (SDT) teljes mértékben tükröződnie kell a mezőgazdasági és ipari áruk kereskedelme tarifacsökkentéseinek módozatairól szóló tárgyalásokban annak érdekében, hogy a szegényebb fejlődő országoknak elegendő ideje legyen iparosodási erőfeszítéseik megszilárdítására;

6.   üdvözli a mezőgazdasági exporttámogatások 2013-ig történő megszüntetésére vonatkozó határozatot és ismételten sürgeti a meghozott határozatok megvalósításának messzemenő előtérbe helyezésére sürget; mindamellett, mivel ezek az exporttámogatások az Európai Unió teljes agrártámogatásának csak 3,5%-át teszik ki, sürgeti a Bizottságot, hogy folytassa a tárgyalásokat azon módozatok véglegesítéséről, amelyek révén minden iparosodott országban csökkenthetők mezőgazdasági támogatások és vámok;

7.   hangsúlyozza a szolgáltatók számára a piachoz való hozzáférés kibővítésének szükségességét a fejlődő országok számára is, megőrizve közben minden WTO-tag képességét saját szolgáltatási ágazata szabályozására a GATS-egyezménnyel összhangban, beleértve egyes alapvető ágazatok – például az egészségügyi, oktatási és audiovizuális szolgáltatások – kivételének lehetőségét is; sajnálja, hogy a WTO-tárgyalásokon ezidáig nem jöttek létre specifikus szolgáltatási keretek, különösen a fejlődő országok exportlehetőségei számára fontos ágazatokban; jelentős előrehaladásra szólít fel e területen;

8.   hangsúlyozza az olyan nyersanyagok, mint a cukor, a banán és a gyapot fontosságát a fejlődő országok számára; felszólítja az Európai Uniót, hogy ajánlja fel a fejlődő országoknak a szükséges segítséget cukorágazatuk reformjához; helyteleníti a hongkongi gyapotprobléma hatékony megoldásának elmaradását;

9.   üdvözli a „segély kereskedelemért cserébe” program körének kibővítését, amely nem korlátozódik a legkevésbé fejlett országokra, hanem más fejlődő országokra is kiterjed; helyteleníti azonban, hogy ezt a korábban jóváhagyott támogatást most ahhoz a feltételhez kötik, hogy a támogatás kedvezményezettjei további kereskedelmi engedményeket biztosítsanak; hangsúlyozza, hogy ezt a segélyt új pénzzel kell finanszírozni és nem szabad, hogy más fejlesztési kezdeményezések, mint például a millenniumi fejlesztési célok számára elkülönített források átcsoportosításával járjon;

10. tudomásul veszi a Hongkongban aláírt fejlesztési csomagot; sajnálja, hogy a legkevésbé fejlett országok termékeinek a fejlett országok piacaira történő vám- és kvótamentes bejutásának odaítélése a tarifaszintek mintegy 3%-ának kizárását teszi lehetővé, ami jelentősen csökkenti a legkevésbé fejlett országok nyereségeit; felszólítja az összes fejlett és élenjáró fejlődő országot, hogy kövessék az EU „Mindent, csak fegyvert nem”–kezdeményezésének modelljét;

11. hangsúlyozza az adósságelengedés fontosságát, amely azon legkevésbé fejlett országok adósságainak fokozatos megszüntetése révén valósul meg, amelyek kormánya tiszteletben tartja az emberi jogokat és a felelős kormányzás elvét, valamint elsődleges fontosságot tulajdonít a szegénység felszámolásának és a gazdasági fejlődésnek;

12. tudomásul veszi az UNCTAD és más intézmények legfrissebb tanulmányait, amelyek rámutatnak, hogy a legkevésbé fejlett országokban végrehajtott átfogó kereskedelmi liberalizációt nem használták fel kellőképpen a szegénység tartós és jelentős csökkentésére, és az hozzájárult a fejlődő – különösen az afrikai – országok cserearányainak romlásához; figyelmeztet a vámbevételek pótlás nélküli, gyors, kényszerű piacnyitáson keresztül történő elvesztésének katasztrofális hatására ezen országok számára és hangsúlyozza ezen országok jogát arra, hogy piacnyitásuk sebességét minden ágazatban maguk határozhassák meg;

13. emlékeztet az árucikkek árstabilizációjának szükségességére, valamint a beszerzésirányítási mechanizmusok felülvizsgálatának fontosságára a nemzetközi árupiacon; felszólítja a Bizottságot, hogy támogassa az afrikai WTO-tagok által arról benyújtott javaslatokat, hogy intézkedjenek árucikkek árainak belefoglalásáról a WTO-tárgyalások jelenlegi szakaszában;

14. hangsúlyozza a kereskedelmi vonatkozású kapacitásépítés fontosságát annak érdekében, hogy növekedjen az AKCS-országok képessége a szükségletek és stratégiák meghatározása, a regionális integrációval kapcsolatos tárgyalások és támogatás, valamint az e folyamatban való részvétel tekintetében, különösen a diverzifikáció és a regionális integráció támogatása, a termelés és kínálat, valamint a kereskedelmi kapacitás növelésével, illetve a kiigazítási költségek ellensúlyozásával és a befektetések vonzására vonatkozó képesség fokozásával a liberalizációra való felkészülés céljából, és egyben kezdetleges iparuk védelmével;

15. hangsúlyozza, hogy sürgős WTO-reformra van szükség, amely demokratikusabb felelősségre vonást és átláthatóságot, valamint nagyobb hitelességet eredményez;

16. szükségesnek tartja, hogy kereskedelmi kapcsolatok jöjjenek létre a fejlődő országok között a „Dél-Dél” régióközi dimenzió fejlesztése, a helyi piacok kialakulása, valamint a lakosság árukhoz és szolgáltatásokhoz való jobb hozzájutása érdekében, különösen az olyan közérdekű szolgáltatások, mint az ivóvízellátás, az egészség, az energia, a közlekedés és a képzés nyilvános befektetési programok általi biztosítása érdekében a millenniumi fejlesztési célkitűzésekkel összhangban;

17. úgy ítéli meg, hogy nem csupán a kereskedelem, hanem különösen a gazdasági fejlődés, az áruellátással és szolgáltatásnyújtással foglalkozó kis- és középvállalkozásokba történő befektetés gyakorolhat hatást a jövőben a jólét növelésére; felszólítja különösen az Európai Befektetési Bankot, hogy dolgozzon ki több programot e célcsoport számára;

18. hangsúlyozza a legkevésbé fejlett országok támogatásának fontosságát a bürokráciának a helyi közösségek, parlamentek és a civil társadalom demokratikus folyamatokba való bevonásával történő megszüntetésében a vállalkozások belföldi ösztönzése és külföldi piacok találása érdekében.

ELJÁRÁS

JAVASLATOK

A Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság kéri a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságot, mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat:

¾ tekintettel az ENSZ A/RES/46/121, A/RES/47/134, A/RES/49/179, A/RES/47/196, valamint A/RES/50/107 számú határozataira,

¾ tekintettel a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló, az ENSZ közgyűlése által 1979-ben elfogadott egyezményre (CEDAW), valamint az ahhoz csatolt kiegészítő jegyzőkönyvre,

A.  mivel a szegénység elleni küzdelem abszolút elsőbbséget élvez,

B.  mivel a szegénység felszámolása demokratikus részvételt és a gazdasági struktúrákban bekövetkező változásokat tesz szükségessé a jólét méltányosabb eloszlásának biztosítása érdekében,

C.  mivel a nők a legtöbb országban nem rendelkeznek a férfiakkal azonos hozzáféréssel az oktatáshoz, képzéshez, hitelhez, technológiához és tájékoztatáshoz, amelyek ahhoz szükségesek, hogy lehetővé váljon számukra a nemzetközi kereskedelem növekedése által biztosított új gazdasági lehetőségek kihasználása,

D.  mivel a kereskedelem növelésére irányuló politikáknak a nőkre gyakorolt hatása a nők helyi, regionális és nemzeti gazdaságban meglévő helyzetétől, valamint a társadalmi reprodukcióban és a családi jóléti és gondozási szolgálatokban betöltött szerepétől függ, és mivel a nők foglalkoztatása továbbra is a gazdasági függetlenség kulcsa, és az mélyreható hatással jár a nőknek a társadalom egészében elfoglalt helyzetére,

E.  mivel ennélfogva az EU egyik kihívása a nők számára legelőnyösebb kereskedelmi feltételek és modell azonosítása és támogatása, valamint annak meghatározása, hogy mi szükséges ahhoz, hogy a nők részesüljenek a kereskedelem növekedéséből,

F.  mivel a szegénységet a következőképpen határozzák meg: „olyan emberi körülmény, amit a megfelelő életszínvonal és más polgári, kulturális, gazdasági, politikai és társadalmi jogok élvezéséhez szükséges források, képességek, választási lehetőségek, biztonság és hatalom hosszantartó és tartós nélkülözése jellemez”,

G.  mivel partnerségre van szükség a legszegényebbekkel a szegénység leküzdésére irányuló nemzetközi gazdasági politikák kialakítása, megvalósítása és értékelése céljából,

H.  mivel a szegénységben élő 1,3 milliárd ember 70 %-át a nők teszik ki; mivel a nőktől a világ sok részén megtagadják a gazdasági és társadalmi körülményeik javításához szükséges olyan lehetőségeket, mint például a tulajdon- vagy öröklési jogok, illetve az oktatáshoz vagy munkahelyekhez való hozzáférés, miközben ugyanakkor a nőké a gyermekgondozás és a háztartás hozzáadott felelőssége,

I.   mivel – amint azt a nemzetközi statisztikák bizonyítják – a nemzetközi kereskedelem fejlődése általánosságban pozitív hatásokkal jár a szegénység csökkentésének elősegítésében,

J.   mivel számos fejlődő országban a legalacsonyabb társadalmi rétegből származó nők jövedelmüket elsősorban kisléptékű gazdálkodással vagy az exportorientált textil- és ruhaiparban dolgozva keresik meg,

K.  mivel a fejlődő országokban a többi országhoz képest több nő keresi meg jövedelmét a nem hivatalos ágazatban; mivel a nők kevésbé tudják ellenőrizni azt a földet, ahol dolgoznak, többek között azért, mert a földtulajdonnal kapcsolatos jogok és az öröklési jog hátrányos helyzetbe hozza őket, és mivel a nők kevésbé férnek hozzá a vállalkozásaikba való befektetésükhöz szükséges tőkéhez és hitelekhez,

L.  mivel az exportra termelő iparágakban meglévő, szakképzést nem igénylő munkahelyeken dolgozó nők aránya egyenletesen nő, ami számukra több bevételre, valamint a családi bevételek felhasználásának ellenőrzésére nyújt lehetőségeket, de ezek a nők ugyanazért a munkáért a férfiaknál alacsonyabb bért kapnak, továbbá munkakörülményeik és foglalkoztatottságuk bizonytalanabb, mint a férfiaké,

M. mivel ha a nők jobban képesek ellenőrizni a családi bevétel felhasználásának mikéntjét, többet fordítanak gyermekeik oktatására, valamint egészségügyi ellátásokra és élelmiszerre, ami segít csökkenteni a szegénységet,

1.   elismeri, hogy az áruk és a szolgáltatások szabad mozgásának elve hatékony módja lehet a szegény országok fejlődése elősegítésének, azzal a feltétellel, hogy különösen figyelembe veszik problémáikat és érdekeiket;

2.   felszólít a kereskedelem növekedése nemekkel kapcsolatos dimenziójának olyan rendszeres elemzésére, ami a különféle tendenciákat vizsgálja, és figyelembe veszi az olyan érintett kérdések és tényezők összetettségét, mint a nőknek a gazdasági és technikai forrásokhoz való hozzáférése, munkaerő-piaci részvételük, a munkaerőpiaci megkülönböztetés és szegregáció arányai és modelljei, a nőknek az oktatáshoz való hozzáférése és képzettségük szintje, továbbá az egészségügyi ellátáshoz és társadalmi-kulturális forrásokhoz való hozzáférésük;

3.   megemlíti az UNIFEM által szolgáltatott új adatokat, amelyek azt bizonyítják, hogy a mai globális gazdaságban a dolgozó szegény nők túlnyomórészt a nem hivatalos gazdaságban koncentrálódnak, ahol hiányzik számukra a munkahelyek biztonságossága és biztonsága, nem részesülnek juttatásokban vagy munkavédelemben, és ahol jövedelmük túlságosan alacsony ahhoz, hogy lehetővé váljon számukra a szegénységből való kitörés;

4.   megjegyzi, hogy a nők arányaikban kevésbé részesülnek a kereskedelem liberalizációja és a globalizáció nyújtotta lehetőségekből, miközben ugyanakkor e jelenségek hátrányos hatásai őket erősebben sújtják, és ennélfogva sürgeti az EU-t, hogy a kereskedelemmel kapcsolatos segítségnyújtási programjaiban fordítson különös figyelmet arra, hogy a nők nagyobb mértékben vehessenek részt a (nemzetközi) kereskedelemben;

5.   kéri a díjazás nélkül, nagyrészt nők által végzett munka rendszeres elemzését a nemzetközi gazdasági intézmények statisztikáiban;

6.   megjegyzi, hogy a tagállamok nevében a Bizottság által folytatott két- és többoldalú kereskedelmi tárgyalások során alig vagy egyáltalán nem tesznek erőfeszítést a jövőbeli kereskedelmi megállapodások nemekkel kapcsolatos hatásának értékelésére, és felszólítja a Bizottságot, hogy módszeresen végezze el a kereskedelmi tárgyalásokon szereplő európai javaslatok nemekre vonatkozó elemzését makro- és mikroökonómiai szinten;

7.   kéri a nemzetközi gazdasági intézményeket és a Bizottságot, hogy különösen a fejlődő országokban – többek között a munka és családi élet jobb összeegyeztethetősége révén – járuljon hozzá az élet- és munkakörülmények javításával kapcsolatos legjobb gyakorlatok cseréjéhez;

8.   felszólítja a nemzetközi gazdasági intézményeket és a Bizottságot, hogy a nők által a fejlődő országok gazdasági életében betöltött szerep előmozdítása érdekében dolgozzon ki intézkedéseket és programokat, különösen a vállalkozási szellemnek az oktatáson keresztül történő ösztönzésével, valamint pénzügyi segítség nyújtásával, beleértve a mikrohiteleket;

9.   úgy véli, hogy a társadalmi fejlődés a kereskedelempolitika sarokköve, és felszólítja az érintett nemzetközi szervezeteket és a kormányokat, hogy töröljék el a megkülönböztetés valamennyi formáját, beleértve a nemek közötti egyenlőtlenségeket és akadályokat, valamint a fizetésekkel kapcsolatos megkülönböztetést, ismerjék el a fizetett szülési szabadsághoz való jogot, és állapítsanak meg minimálbért; felszólít a női munkavállalókat képviselő szervezetek konzultációs folyamatba történő bevonására;

10. követeli a nemzetközi kereskedelem szereplőinek szociális felelősségvállalását, és kéri az illetékes intézményeket, hogy hozzanak egyedi intézkedéseket, amelyek garantálják a hátrányos körülmények között élők számára az egészségügyi rendszerekhez, a méltó lakhelyhez, a vízhez, az igazságszolgáltatáshoz, az oktatáshoz, a képzéshez, az egész életen át tartó tanuláshoz, a sporthoz, valamint a kultúrához való méltányos hozzáférést annak megakadályozására, hogy e személyek idő előtt elhagyják az iskolát, valamint az iskolából a munkaerőpiacra való zökkenőmentes átlépés lehetővé tétele érdekében;

11. úgy véli, hogy a kereskedelmi megállapodásoknak meg kell felelniük az emberi jogokról és a nők jogairól, a gazdasági fenntarthatóságról, valamint a fejlődéshez való jogról és a szegénység felszámolásáról szóló, meglévő nemzetközi megállapodásoknak.

ELJÁRÁS