– tekintettel a Bizottságnak a Tanácshoz intézett javaslatára (COM(2006)0329)(1),
– tekintettel az EK-Szerződés 152. cikke (4) bekezdésének második albekezdésére, amely alapján a Tanács konzultált a Parlamenttel (C6-0238/2006),
– tekintettel eljárási szabályzata 51. cikkére,
– tekintettel a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság jelentésére és a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság véleményére (A6-0398/2006),
1. jóváhagyja a Bizottság javaslatát, annak módosított formájában;
2. felkéri a Bizottságot, hogy ennek megfelelően változtassa meg javaslatát az EK-Szerződés 250. cikkének (2) bekezdése alapján;
3. felkéri a Tanácsot, hogy tájékoztassa a Parlamentet arról, ha a Parlament által jóváhagyott szövegtől el kíván térni;
4. felkéri a Tanácsot a Parlamenttel való konzultációra, abban az esetben, ha lényegesen módosítani kívánja a Bizottság javaslatát;
5. utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament álláspontját a Tanácsnak és a Bizottságnak.
A Bizottság által javasolt szöveg
A Parlament módosításai
Módosítás: 1
(2a) preambulumbekezdés (új)
(2a) A 65 évnél idősebbek az EU teljes népességének 16%-át teszik ki, de a halálos kimenetelű sérülések aránytalanul nagy részét, 40%-át szenvedik el; így az idősek körében több mint kétszer nagyobb a halálos kimenetelű sérülések kockázata, kórházba kerülésük legfőbb oka pedig a hosszú csontok törése.
Indokolás
A gyermekek és serdülők által elszenvedett sérülések súlyától függetlenül a sérüléseket nyilvántartó portálon közzétett halálozási adatok szerint, a legtöbb sérülés az idősek körében következik be.
Módosítás: 2
(5a) preambulumbekezdés (új)
(5a) A közegészségügyet a következő tényezők befolyásolják: a biológiai különbségek, a környezet, az információhoz való hozzáférés és a társadalmi-gazdasági körülmények.
Módosítás: 3
(5b) preambulumbekezdés
(5b) A nemeket figyelembe vevő megközelítést minden területen – beleértve az egészségügyi szakpolitikát is – figyelembe kell venni. Lépéseket kell tenni a nemeket alapul vevő mennyiségi kutatások elvégzése és a nemi esélyegyenlőséget érvényesítő költségvetési forrásfelosztás érdekében.
Módosítás: 4
(5c) preambulumbekezdés (új)
(5c) A 16 és 44 éves nők körében bekövetkezett halálesetek és rokkantság legfőbb kiváltó oka a nők elleni családon belüli erőszak.
Módosítás: 5
(6) preambulumbekezdés
(6) A sérülésveszély nem oszlik meg egyenlően sem a tagállamok, sem a társadalmi csoportok között. A sérülés következtében bekövetkező halál kockázata öt az egyhez a legmagasabb illetve a legalacsonyabb sérülési arányszámmal rendelkező tagállamokban.
(6) A sérülésveszély nem oszlik meg egyenlően a tagállamok között, és függ a környezeti, munkahelyi és szociális körülményektől, az életkortól és az érintettek nemétől is. A sérülés következtében bekövetkező halál kockázata öt az egyhez a legmagasabb illetve a legalacsonyabb sérülési arányszámmal rendelkező tagállamokban.
Indokolás
Fontos megemlíteni, hogy a rizikófaktorokat olyan objektív feltételek határozzák meg, mint az emberek környezete (otthoni környezet, munkahely stb.) és a veszélyeztetettek személyes tényezői, például az életkoruk, a nemük stb.
Módosítás: 6
(8) preambulumbekezdés
(7) A betegségek vagy a korai elhalálozás számos más okával szemben a sérülések megelőzhetők környezetünk, és az általunk használt termékek és szolgáltatások biztonságosabbá tételével. A balesetmegelőzés egyes – a Közösségben még nem kellően elterjedt – módszereinek hatékonysága ma már nyilvánvalóan bebizonyosodott.
(7) A betegségek vagy a korai elhalálozás számos más okával szemben a sérülések megelőzhetők környezetünk, és az általunk használt termékek és szolgáltatások biztonságosabbá tételével, valamint a közvélemény figyelmének felhívásával a kockázatvállaló magatartás következményeire. Egy átfogó közegészségügyi megközelítés elfogadása szintén jelentősen csökkentheti a sérülések és az erőszak áldozatainak számát. A balesetmegelőzés egyes – a Közösségben még nem kellően elterjedt – módszereinek hatékonysága ma már nyilvánvalóan bebizonyosodott.
Indokolás
Számos baleset és sérülés megelőzhető lenne a közvélemény tudatosságának növelésével és az ún. kockázatvállaló magatartásformák, például az alkohol vagy kábítószer hatása alatt történő vezetés stb. megváltoztatásával.
Módosítás: 7
(8) preambulumbekezdés
(8) E módszerek legnagyobb része költséghatékony, mivel a megelőzésből az egészségügyi rendszerek számára származó haszon az orvosi beavatkozás költségeinek gyakran többszöröse.
(8) E módszerek legnagyobb része költséghatékony az emberek épségének és életének megőrzése tekintetében, mivel a megelőzésből – mind a magán-, mind pedig a közszféra, és különösen az egészségügyi rendszerek számára – származó haszon az orvosi beavatkozás költségeinek gyakran többszöröse. Az egészségügyi és gazdasági költségeken túl nem szabad alábecsülni a humán- és a társadalom által fizetett valós költséget, mivel az egészségügyi és gazdasági költségek nem fedezik az áldozatok családjaira és a szociális támogatói hálózatokra vagy a közösségekre, munkahelyekre és iskolákra háruló következményeket.
Indokolás
Elsőbbséget kell élvezniük az embereknek, az áldozatoknak és a szociális támogatásnak. A haszon nem csak az egészségügyi rendszerek tekintetében mutatkozik, hanem a magán- és a közszférában is.
Módosítás: 8
(9) preambulumbekezdés
(9) Annak ellenére, hogy számos biztonsági vonatkozású területen – például a közlekedésben és a munkahelyeken – jelentős előrehaladás történt, egyéb területekről ez kevésbé mondható el (ilyen az otthon, a sport és a szabadidő, a balesetek, valamint a megelőzés a gyermekek és az idősebbek körében).
(9) Annak ellenére, hogy számos biztonsági vonatkozású területen – például a közlekedésben és a munkahelyeken – jelentős előrehaladás történt, egyéb területekről ez kevésbé mondható el (ilyen az otthon, a sport és a szabadidő, a balesetek, valamint a megelőzés a gyermekek, a nők és az idősebbek körében).
Módosítás: 9
(9a) preambulumbekezdés (új)
(9a) A közelmúltban készült tanulmányok ellenére a családon belüli erőszakot még mindig alábecsülik mind a fizikai, mind a pszichológiai szempontból elszenvedett sérülések, mind pedig az egészségügyi és jóléti rendszerekre nehezedő pénzügyi teher tekintetében.
Indokolás
Egy Egyesült Királyságban készült közelmúltbeli tanulmány a családon belüli erőszak éves költségeit 23 milliárd fontra becsülte, amelyből a sebesülések miatt az egészségügyi rendszerre nehezedő teher közvetlen költsége és a gazdasági veszteség több mint 4 milliárd font.
Módosítás: 10
(9b) preambulumbekezdés (új)
(9b) Fontolóra kell venni az alkohol és a kábítószer elérhetősége és fogyasztása, valamint az erőszakból és balesetekből, különösen közúti balesetekből eredő sérülések előfordulása közötti összefüggést.
Módosítás: 11
(10) preambulumbekezdés
(10) Ezért látszik szükségesnek egy olyan, a sérülések megfigyelésére és jelentésére irányuló rendszer kidolgozása, amely biztosítaná, hogy a tagállamok összehangoltan lépjenek fel a sérülések megelőzésére irányuló nemzeti politikáik kidolgozása során csakúgy, mint a helyes gyakorlatok cseréje folyamán. Ezt a rendszert a közegészségügyre vonatkozó közösségi cselekvési program (2003-2008) elfogadásáról szóló, 2002. szeptember 23-i 1786/2002/EK európai parlamenti és tanácsi határozat és a későbbi programok keretében kell kidolgozni; e rendszernek a koherens és összehangolt módon kifejlesztendő sérüléseket figyelő és jelentő nemzeti rendszerekre kell támaszkodnia.
(10) Ezért látszik szükségesnek egy olyan, a sérülések megfigyelésére és jelentésére irányuló rendszer kidolgozása, amely biztosítaná, hogy a tagállamok összehangoltan lépjenek fel a sérülések megelőzésére és a biztonság előmozdítására irányuló nemzeti politikáik kidolgozása során csakúgy, mint a helyes gyakorlatok cseréje folyamán. E rendszernek a koherens és összehangolt módon kifejlesztendő sérüléseket figyelő és jelentő nemzeti rendszerekre kell támaszkodnia.
Indokolás
A törlésre azért került sor, mert egy megfigyelőrendszernek önálló finanszírozásúnak kell lennie, hiszen az olyan állandó struktúra, amelyet nem lehet egy időkorláttal rendelkező programon keresztül finanszírozni.
Módosítás: 12
(10a) preambulumbekezdés (új)
(10a) A sérülésmegfigyelési rendszerbe be kell építeni a sérülésekre vonatkozó meglévő programokat és a Bizottság által már finanszírozott, sérüléseket nyilvántartó adatbázisokat és hálózatokat. Ez a lépés feltétlenül szükséges a szinergiák létrejöttéhez és a már működő mechanizmusok felhasználása révén a költségek csökkentéséhez.
Indokolás
Az Európai Bizottság már biztosított forrásokat a sérülésekre vonatkozó programok és a sérüléseket nyilvántartó adatbázisok és hálózatok létrehozásához és elindításához. Csak akkor lehet szinergiát és maximális költséghatékonyságot elérni, ha ezeket beépítik a sérülésmegfigyelő rendszer kialakításába.
Módosítás: 13
(10b) preambulumbekezdés (új)
(10b) Ha a fennálló sérülésmegfigyelési és -vizsgáló rendszereket néhány tagállam anyagilag nem engedheti meg magának, akkor olyan alternatív rendszert kell használni mint amilyen például a kórházi statisztikákon alapuló, könnyebben hozzáférhető „minimális adatállományra” támaszkodó rendszer.
Indokolás
Nyilvánvaló, hogy amennyiben a már létrehozott rendszert nem minden tagállam tudja anyagilag támogatni, akkor más módon kell a sérülésekre vonatkozó adatgyűjtést biztosítani.
Módosítás: 14
(10c) preambulumbekezdés (új)
(10c) Annak biztosítása érdekében, hogy a „legjobb gyakorlatok” valóban minden egyes ország szükségleteit és kapacitását kiegészítsék, támogatni kell az intézmény- és humánerőforrás-fejlesztést, valamint a kutatást, különösen azokban az országokban, amelyekben a megelőzhető sérülések aránya a legmagasabb.
Módosítás: 15
(11) preambulumbekezdés
(11) A közegészségügyre vonatkozó közösségi cselekvési program forrásainak racionalizálása és a sérülések lehető leghatékonyabb megelőzése érdekében hét elsődleges területet határoztak meg: a gyermekek és serdülők biztonsága, az idősek biztonsága, a közúti közlekedésben résztvevők biztonsága, a sportsérülések megelőzése, a termékek és szolgáltatások okozta sérülések megelőzése, az önkárosítás megelőzése és az erőszak megelőzése. Ezeket az elsőbbséget élvező területeket a sérülések társadalmi hatásának (számának és súlyosságának) figyelembe vételével, a beavatkozások hatékonyságának bizonyítékai, valamint a tervezett intézkedések tagállamokbeli sikeres végrehajthatósága alapján választották ki.
(11) A sérülések lehető leghatékonyabb megelőzése érdekében nyolc elsődleges területet határoztak meg: a gyermekek és serdülők biztonsága, az idősek biztonsága, a közúti közlekedésben résztvevők, különösen a sérülésveszélynek kitettek biztonsága, a sérülések megelőzése és a munkahelyi biztonság, a sport- és szabadidős sérülések megelőzése, a termékek és szolgáltatások okozta sérülések megelőzése, az önkárosítás megelőzése és az erőszak, különösen a nők és gyermekek elleni erőszak megelőzése. Ezeket az elsőbbséget élvező területeket a sérülések társadalmi hatásának (számának és súlyosságának) figyelembe vételével, a beavatkozások hatékonyságának bizonyítékai, valamint a tervezett intézkedések tagállamokbeli sikeres végrehajthatósága alapján választották ki.
Indokolás
A törlésre azért került sor, mert egy megfigyelőrendszernek önálló finanszírozásúnak kell lennie, hiszen az olyan állandó struktúra, amelyet nem lehet egy időkorláttal rendelkező programon keresztül finanszírozni. Bár különös figyelmet kell fordítani a közúti közlekedésben részt vevő olyan veszélyeztetett csoportokra, mint a kerékpárosok és a gyalogosok, valamennyi közlekedőnél fennáll a sérülés veszélye. A szabadidős tevékenységekkel és a munkahelyi biztonsággal kapcsolatos sérülések megelőzésének nagyobb figyelmet kell szentelni.
Módosítás: 16
Ajánlás a tagállamok részére, 1. pont
(1) Fejlesszenek ki olyan, a sérüléseket figyelő és jelentő nemzeti rendszert, amely összehasonlítható információkat nyújt, folyamatosan vizsgálja a sérülésveszély alakulását és a megelőző intézkedések hatásait, és megállapítja, van-e szükség kiegészítő kezdeményezésekre a termék- és szolgáltatásbiztonság területén;
1. Fejlesszenek ki olyan, a sérüléseket figyelő és jelentő nemzeti rendszert, amely más vonatkozó rendszerekhez is hozzáfér és összehasonlítható információkat, valamint nemek és kor szerinti adatlebontást nyújt, a sérülések meghatározó tényezőire összpontosítva folyamatosan vizsgálja a sérülésveszély alakulását és a megelőző intézkedések hatásait, és megállapítja, van-e szükség kiegészítő kezdeményezésekre egyrészt a termék- és szolgáltatásbiztonság területén,másrészt a közvélemény tudatosságának növelése területén, különleges figyelmet szentelve az olyan veszélyeztetett csoportoknak, mint a fiatalok; 1a.Alakítsanak ki együttműködést az ágazatok között, amely magában foglalja és erősíti az érdekeltekkel meglévő partnerséget helyi, nemzeti és nemzetközi szinten, és amely biztosítja az együttműködést, valamint a sérülésekkel és a veszélyekkel szembeni integrált fellépést.
Indokolás
A statisztikai adatok gyűjtésekor fontos lenne figyelembe venni a nemek közötti különbségeket annak megállapítása érdekében, hogy melyek a főleg férfiakkal, illetve főleg nőkkel történő balesetek, valamint fontos lenne lehetőséget teremteni a kor szerinti elemzésekre is. Lehetőség szerint bizonyos adatokat egyéb források összekapcsolásán keresztül is be lehet gyűjteni. A sérülések előrejelezhetőségének javításához kulcsfontosságú, hogy minden egyes ügyet egyedileg vizsgáljanak az információk meghatározó tényezők szerinti csoportosítása révén. Ez a hatékony politikák fejlesztésének és a biztonság előmozdításának valódi alapját képezné. Végezetül, a további kezdeményezéseknek nem csak a termékek és a szolgáltatások biztonságára kellene összpontosítania.
Módosítás: 17
Ajánlás a tagállamok részére, 2. pont
(2) hozzanak létre nemzeti terveket a balesetek és sérülések megelőzésére, és ennek érdekében kezdeményezzenek tárcaközi együttműködést, javítsák a tájékoztató kampányok finanszírozásának lehetőségeit, segítsék elő a biztonságot és hajtsák végre ezeket a nemzeti terveket, különleges figyelmet szentelve a gyermekeknek, az időseknek és a a közúti közlekedésben résztvevőknek, valamint különös tekintettel a sportsérülésekre, a termékek és szolgáltatások okozta, valamint az erőszak és az önkárosítás okozta sérülésekre.
2. hozzanak létre nemzeti terveket a balesetek és sérülések megelőzésére, és ennek érdekében kezdeményezzenek tárcaközi együttműködést, valamint együttműködést az érdekelt felekkel, javítsák a tájékoztató kampányok finanszírozásának lehetőségeit, hozzanak ösztönző intézkedéseket a biztonság növelése érdekében és hajtsák végre ezeket a nemzeti terveket, különleges figyelmet szentelve a különösen veszélyeztetett csoportoknak, például a gyermekeknek, az időseknek, afogyatékkal élőknek, a nőknek és a közúti közlekedésben résztvevőknek, valamint különös tekintettel a sportsérülésekre és a szabadidős sérülésekre,a női nemi szerv megcsonkítására visszavezethető sérülésekre, a termékek és szolgáltatások okozta, valamint az erőszak, különösen a nők és gyermekek elleni családon belüli erőszak és az önkárosítás okozta sérülésekre.
Indokolás
A tárcaközi együttműködés mellett az érdekelt felekkel való vertikális együttműködés is megvizsgálandó. Tekintettel a családon belüli erőszakból eredő sérülések magas számára, és annak tudatában, hogy az így megsérült személyek nagyrészt nők, szükség van ennek meghatározására a prioritások között, csakúgy, mint a fiatal bevándorló lányok ellen elkövetett erőszak és a nemi szerv megcsonkítása megemlítésére.
Módosítás: 18
Ajánlás a tagállamok részére, 2a. pont (új)
2a. végezzenek tudományos kutatásokat, különösen az önkárosító és a kockázatvállaló magatartásról.
Indokolás
Általában véve fontos megvizsgálni, hogy a sérülések miért és hogyan történnek. Pontosabban tanulmányok szükségesek az önkárosítás területén. Egyes sérüléseket tévesen önkárosításként jegyeznek fel, míg más, valóban önkárosító sérüléseket tévesen azonosítanak. További tanulmányok szükségesek a kockázatvállaló magatartás területén, ami a sérülések egyik legfőbb oka.
Módosítás: 19
Ajánlás a tagállamok részére, 2b. pont (új)
2b. Különleges figyelmet kell szentelni a sérüléseket és a veszélyeztetettséget kiváltó társadalmi tényezőknek: a sérülések, a halandóság és a megbetegedések száma tekintetében a legnagyobb mértékű eltérés a szegényebb és gazdagabb országok, valamint az országokon belüli társadalmi osztályok között tapasztalható. A különbség egyre nő, olyan tényezők miatt, mint a megnövekedett közúti forgalom, a jövedelmek terén tapasztalható egyre fokozódó egyenlőtlenségek, a növekvő munkanélküliség, a csökkenő társadalmi támogatás, a piac liberalizációja, az alkoholhoz való egyre könnyebb hozzájutás és a gyenge szabályozási és végrehajtási mechanizmusok.
Különösen a munkanélküliek, az etnikai kisebbségekhez tartozók, a migráns munkavállalók, a menekültek, a fogyatékkal élők és a hajléktalanok veszélyeztetettek;
Módosítás: 20
Ajánlás a tagállamok részére, 2c. pont (új)
2c. Hozzanak intézkedéseket annak érdekében, hogy a sérülések megelőzésének „helyes gyakorlatára” vonatkozó adatbázisok valós, a helyi körülményeket figyelembe vevő adatokon alapuljanak, és hogy ezeket az adatbázisokat olyan kutatás támogassa, amely megmutatja azokat a konkrét szociális, gazdasági, infrastrukturális és kulturális körülményeket, amelyek között a sikeres szakpolitikákat végrehajtják;
Indokolás
Ami az egyik országban jól működik a sérülésmegelőzés területén, az nem szükségszerűen működik ugyanolyan jól egy másik országban. Világosabban kell látni azokat a szociális, gazdasági, politikai, kulturális és infrastrukturális körülményeket, amelyek meghatározzák a szakpolitikák hatékonyságát, a kormányok prioritásait, a népesség fogékonyságát és az országok gazdasági teljesítőképességét.
Módosítás: 21
Ajánlás a tagállamok részére, 3. pont
(3)Biztosítsák, hogy az egészségügyi szakemberek képzése szisztematikusan magában foglalja a sérülések megelőzését és a biztonság elősegítését, hogy e csoportok kellő szakértelemmel adhassanak tanácsokat betegeiknek, ügyfeleiknek és a nyilvánosságnak.
3.biztosítsák, hogy a képzés javítása, az egészségügyi szakemberek és más szakemberek képzése szisztematikusan magában foglalja a sérülések megelőzését és a biztonság elősegítését, hogy e csoportok kellő szakértelemmel adhassanak tanácsokat betegeiknek, ügyfeleiknek és a nyilvánosságnak. Erősítsék a polgárok tudatosságát az okok és a következmények vonatkozásában, kiemelve az egyén és a társadalom felelősségét a sérülések megelőzésében és a biztonság előmozdításában.
Indokolás
A biztonság előmozdítása nem korlátozódhat az egészségügyi szakemberek képzésére. A biztonság előmozdítása kifejezés világossá válik a polgárok tudatossága erősítésének említésével. Ezenkívül hangsúlyozzuk az egyes polgárok szerepének jelentőségét a balesetek elkerülésében és egymás segítésében.
Módosítás: 22
Ajánlás a tagállamok részére, 3a. pont (új)
3a. Biztosítsa, hogy a sérülésekre vonatkozó adatokhoz hozzáférő biztosítótársaságok minden lényeges adattal ellássák a tagállamokat azon mechanizmusok és helyszínek meghatározásának elősegítése érdekében, ahol a leggyakrabban történnek balesetek, és hogy ezt az információt a megelőzés fejlesztésére használják.
Indokolás
Nyilvánvaló, hogy a biztosítótársaságok rendelkeznek sérülésekre vonatkozó adatokkal, és hogy ez segíthetné a tagállamokat a pénz elköltésére vonatkozó legmegfelelőbb sorrend kialakításában a további balestek megelőzése céljából.
Módosítás: 23
Ajánlás a Bizottság részére, 1. pont
(1)A közegészségügyre vonatkozó közösségi cselekvési program és az utódprogramok keretében elsődleges feladatként kezelje és támogassa egy, az egész Közösségre kiterjedő sérülésmegfigyelő rendszer létrehozását, amely a tagállamok által nemzeti rendszerük alapján közölt adatokat gyűjti; valamint az adatbázisban tárolt információt tegye könnyen hozzáférhetővé minden érdekelt számára;
1. Elsődleges feladatként kezelje és támogassa egy, az egész Közösségre kiterjedő sérülésmegfigyelő rendszer létrehozását, amely a tagállamok által nemzeti rendszerük alapján közölt adatokat gyűjti; valamint az adatbázisban tárolt információt tegye könnyen hozzáférhetővé minden érdekelt számára;
Indokolás
A törlésre azért került sor, mert egy megfigyelőrendszernek önálló finanszírozásúnak kell lennie, hiszen ez egy állandó szervezet, amelyet nem lehet egy időkorláttal rendelkező programmal finanszírozni.
Módosítás: 24
Ajánlás a Bizottság részére, 1a. pont (új)
1a. A Szerződés 251. pontjának értelmében nyújtson be jogalkotási javaslatot az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak egy közösségi szintű sérülésmegfigyelési rendszer létrehozásáról, a helyes gyakorlatra vonatkozó információk cseréjéről, és az 1. pontnak megfelelően az információ terjesztéséről, beleértve a pontos pénzügyi vonatkozásokat is;
Indokolás
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európa egészségügyi helyzetéről szóló 2005. évi jelentése szerint a rokkantsághoz viszonyított életévek (DALY-k) értelmében az Egészségügyi Világszervezet európai régiójában a betegségek egyik legfontosabb okai a külső sérülések és a mérgezés (14%), ezért egy ilyen jelentős területnek különleges figyelmet kell szentelni és egyedi finanszírozást kell biztosítani.
Módosítás: 25
Ajánlás a Bizottság részére, 2. pont
(2) Hozzon létre az egész Közösségre kiterjedő, a helyes gyakorlatokra vonatkozó információcsere- mechanizmust, és ezeket az információkat terjessze az érintett felek körében;
törölve
Indokolás
A 2. pont tartalmát már magában foglalja az 1. és az 1a. (új) pont.
Módosítás: 26
Ajánlás a Bizottság részére, 3a. pont (új)
3a. Támogassa a kohéziós és srukturális alapokon keresztül a sérülések megelőzésével és a jobb és biztonságosabb infrastruktúra létrehozásával foglalkozó cselekvéseket;
Módosítás: 27
Ajánlás a Bizottság részére, 4. pont
(4)Támogassa a helyes gyakorlat kialakítását és a hét, fent felsorolt elsőbbséget élvező területtel kapcsolatos intézkedéseket a közegészségügyre vonatkozó közösségi cselekvési program és az utódprogramok, a fogyasztóvédelmi politikát támogató közösségi cselekvések finanszírozását szolgáló általános keret, valamint a kutatási keretprogram által előírt források felhasználásával;
4.Alakítsa ki a helyes gyakorlatot és a nyolc, fent felsorolt elsőbbséget élvező területtel kapcsolatos intézkedéseket; Biztosítsa, hogy a sérülések megelőzésére és a biztonság növelésére vonatkozó jövőbeli programok vegyék tekintetbe az egészségügyi egyenlőtlenségeket, szem előtt tartva, hogy a szociális támogatáshoz való hozzáférés hiánya, a gyenge közösségi kohézió és a szociális kirekesztés csökkenti az emberek azon képességét, hogy anélkül viseljék el a társadalmi konfliktusokat, hogy erőszakhoz – beleértve az önkárosítást is – folyamodnának;
Indokolás
A törlésre azért került sor, mert egy megfigyelőrendszernek önálló finanszírozásúnak kell lennie, hiszen ez egy állandó szervezet, amelyet nem lehet egy időkorláttal rendelkező programmal finanszírozni.
Módosítás: 28
Ajánlás a Bizottság részére, 5. pont
(5) Ezen ajánlás elfogadása után négy évvel készítsen értékelő jelentést, amely megállapítja, hogy a javasolt intézkedések hatékonyak-e, és hogy van-e szükség további fellépésre;
5. Ezen ajánlás elfogadása után négy évvel készítsen értékelő jelentést, amely megállapítja, hogy a javasolt intézkedések hatékonyak-e, hogy van-e szükség további fellépésre, valamint készítsen a nemek közötti esélyegyenlőséget figyelembe vevő hatásvizsgálatot a jelenlegi és a jövőbeli intézkedések és cselekvések tekintetében;
Indokolás
Az ajánlásra és a bizottsági közleményre irányuló javaslat nem hivatkozik sem korábbi, a nemek közötti esélyegyenlőséget figyelembe vevő hatásvizsgálatra, sem ennek jövőbeli elkészítésére. A helyzet megváltoztatása érdekében a nemek közötti esélyegyenlőséget figyelembe vevő hatásvizsgálat elkészítését a jelentés kötelező részévé kell tenni.
Az Európai Unióban évente nagyjából 235 000 ember hal meg balesetben vagy erőszakhoz kapcsolódó sérülések következtében. Ez azt jelenti, hogy naponta több mint 600 végzetes sérülés történik. A sérülések növelik a társadalmi és gazdasági terheket is, évente nagyjából 7 milliót fordítanak kórházi betegfelvételre és 65 milliót orvosi kezelésre. E terhek csökkentése érdekében az előadó kiemeli az adatgyűjtés és az adatok minőségének kérdését és hangsúlyozza a biztonság előmozdításának és a sérülésmegelőző intézkedések költségcsökkentő hatásával kapcsolatos tudatosság erősítésének fontosságát. Ezenkívül az előadó tisztázni szeretné a prioritási területeket és ki szeretné emelni, hogy szükség van az ágazatközi együttműködésre és az érdekelt felek bevonására.
Amellett, hogy a Tanács által javasolt ajánlásnak megfelelően figyelembe veszik az adatgyűjtés jelentőségét, a módosítások célja a kiváló minőségű adatok biztosítása. A kvantitatív adatok gyűjtésének hátránya, hogy hajlamosak elrejteni a „sérülések meghatározó tényezőit”. Ennélfogva általában véve fontos megvizsgálni, hogy a sérülések miért és hogyan történek. Az autóbalesetekből származó sérüléseket például mindet egyetlen statisztikai kategóriába sorolják. Ez a kategória azonban nem fedi fel az autóbalesetekben szerzett sérülések változatos meghatározóit, amelyek többek között az alábbiak lehetnek:
5) életstílusbeli különbségek (például társadalmi hovatartozás, kultúra),
6) kockázatvállaló magatartás (különösen a fiatalok körében, nemek szerint eltérően),
7) környezeti feltételek (időjárás, városi környezet/élettér, infrastruktúra, termékek és szolgáltatások).
A sérülések kiszámíthatóságának javításához kulcsfontosságú, hogy minden súlyos vagy végzetes ügyet egyénileg vizsgáljanak az információk fentiekhez hasonló meghatározó tényezők szerinti csoportosítása révén. Ez a hatékony politikák fejlesztésének és a biztonság előmozdításának valódi alapját képezné. Bizonyos adatokat más forrásokból, például az Eurostattól vagy biztosítótársaságoktól is be lehet gyűjteni. Ez utóbbiaknak pontosabb információik lehetnek a sérülések okairól.
A tanácsi ajánlásra irányuló javaslat elsősorban egy felügyeleti rendszer bevezetésével kívánja összegyűjteni a sérülésekkel kapcsolatos adatokat. A jelentés azonban nem foglalkozik a biztonság elősegítésével, holott ez a címben is szerepel. Az egész dokumentumban összesen kétszer utalnak erre, és akkor sem fejtik ki világosan. A biztonság elősegítésének nagyobb jelentőséget kell biztosítani, különösen a polgárok tudatosságának erősítése révén. Nem csak az egészségügyi szakemberek, hanem minden érintett csoport tudatosságát erősíteni kell és képzést kell biztosítani számukra. Végül pedig nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az emberi élet törékeny és sérülések mindig történnek. Az embereknek tisztában kell lenniük azzal, hogy nem játszhatnak az életükkel, mert ezt a tényt mintha manapság figyelmen kívül hagynák. Ezért szükséges a polgárok tudatosságának erősítése és a képzés javítása, főleg a különösen veszélyeztetett csoportoknál.
A tudományos kutatások kimutatták, hogy a sérülésmegelőző intézkedések mind a magán-, mind a közszférában segítenek csökkenteni a kiadásokat. A magánszféra vonatkozásában különböző ösztönzők, például támogatások és jutalmak révén lehetne hozzájárulni a biztonsági gyakorlatok és a biztonsági felszerelések javításához.
A Tanács ajánlásában szerepelnek olyan prioritási területek, amelyekkel egyet lehet érteni (a gyermekek és serdülők biztonsága, az idősek biztonsága, a termékek és szolgáltatások okozta sérülések megelőzése és a személyek közötti erőszak megelőzése). Ezeken kívül azonban más prioritásokat is ki kell emelni. Bár különös figyelmet kell fordítani a közúti közlekedésben részt vevő olyan veszélyeztetett csoportokra, mint a kerékpárosok és a gyalogosok, valamennyi közlekedőnél fennáll a sérülés veszélye, amit a kategóriának is tükröznie kellene. Tanulmányok szükségesek az önkárosítás területén. Egyes sérüléseket tévesen önkárosításként jegyeznek fel, míg más, valóban önkárosító sérüléseket tévesen azonosítanak. Egyértelműen a sportsérülések okolhatók számos komoly balesetért, még ha sportedző irányítása alatt folynak is. A felügyelet nélküli vagy csak alkalmanként, esetleg spontán módon végzett szabadidős tevékenységekre (például gördeszka) a javaslat nem terjed ki. Ezt a prioritási területet tehát kibővítettük oly módon, hogy a sport mellett a szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó sérülések megelőzésére is kiterjedjen.
A javaslat eddig csak az állami szektoron belüli kapcsolatokat (tárcaközi együttműködés) nevezett meg; megvizsgálandó azonban az érdekelt felekkel folytatott vertikális együttműködés is. Ennélfogva ez a jelentés tükrözi a sérülésmegelőzés területén működő nem kormányzati szervezetekkel (különösen a WHO európai hivatalával) való tervezett együttműködés szükségességét. A sérülésmegelőzés ezenkívül jelentős társadalmi és morális megfontolásokat is felvet, amennyiben hangsúlyozni kell az egyén felelősségét a helyi közösség többi, különösen a sérülésnek leginkább kitett tagjának (például gyermekek, serdülők, terhes nők, idősek és mozgássérültek) nyújtott segítség vonatkozásában. Ezért kulcsfontosságú a közösségekkel való kapcsolat a sérülések terhének csökkentéséhez.
Fontos megjegyezni, hogy a sérülések kockázatait meghatározó tényezők objektív körülmények. Így például figyelembe kell venni a társadalmi-gazdasági körülményeket és a nemek közötti különbségeket. Továbbá figyelembe kell venni a családon belüli erőszak, valamint az alkohol- és drogfogyasztás és a sérülések előfordulása közötti összefüggést.
(CNS)
VÉLEMÉNY a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság részéről (14.11.2006)
a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részére
a sérülések megelőzéséről és a biztonság elősegítéséről szóló ajánlásra irányuló tanácsi javaslatról
A Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság felhívja a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy jelentésébe foglalja be a következő módosításokat:
(7) A betegségek vagy a korai elhalálozás számos más okával szemben a sérülések megelőzhetők környezetünk, és az általunk használt termékek és szolgáltatások biztonságosabbá tételével. A balesetmegelőzés egyes – a Közösségben még nem kellően elterjedt – módszereinek hatékonysága ma már nyilvánvalóan bebizonyosodott.
(7) A betegségek vagy a korai elhalálozás számos más okával szemben a sérülések megelőzhetők környezetünk, és az általunk használt termékek és szolgáltatások biztonságosabbá tételével, valamint a közvélemény figyelmének felhívásával a kockázatvállaló magatartás következményeire. A balesetmegelőzés egyes – a Közösségben még nem kellően elterjedt – módszereinek hatékonysága ma már nyilvánvalóan bebizonyosodott.
Indokolás
Számos baleset és sérülés megelőzhető lenne a közvélemény tudatosságának növelésével és az ún. kockázatvállaló magatartásformák, például az alkohol vagy kábítószer hatása alatt történő vezetés stb. megváltoztatásával.
Módosítás: 2
(9) preambulumbekezdés
(9) Annak ellenére, hogy számos biztonsági vonatkozású területen – például a közlekedésben és a munkahelyeken – jelentős előrehaladás történt, egyéb területekről ez kevésbé mondható el (ilyen az otthon, a sport és a szabadidő, a balesetek, valamint a megelőzés a gyermekek és az idősebbek körében).
(9) Annak ellenére, hogy számos biztonsági vonatkozású területen – például a közlekedésben és a munkahelyeken – jelentős előrehaladás történt, egyéb területekről ez kevésbé mondható el (ilyen az otthon, a sport és a szabadidő, a balesetek, valamint a megelőzés a gyermekek, a nők és az idősebbek körében).
Módosítás: 3
(9a) preambulumbekezdés (új)
(9a) A közelmúltban készült tanulmányok ellenére a családon belüli erőszakot még mindig alábecsülik mind a fizikai, mind a pszichológiai szempontból elszenvedett sérülések, mind pedig az egészségügyi és jóléti rendszerekre nehezedő pénzügyi teher tekintetében.
Indokolás
Egy, az Egyesült Királyságban készült közelmúltbeli tanulmány a családon belüli erőszak éves költségeit 23 milliárd fontra becsülte, amelyből a sebesülések miatt az egészségügyi rendszerre nehezedő teher közvetlen költsége és a gazdasági veszteség több mint 4 milliárd fontra rúg.
Módosítás: 4
(9b) preambulumbekezdés (új)
(9b) Fontolóra kell venni az alkohol és a kábítószer rendelkezésre állása és fogyasztása, valamint az erőszakból és balesetekből, különösen közúti balesetekből eredő sérülések előfordulása közötti összefüggést.
Módosítás: 5
(11) preambulumbekezdés
(11) A közegészségügyre vonatkozó közösségi cselekvési program forrásainak racionalizálása és a sérülések lehető leghatékonyabb megelőzése érdekében hét elsődleges területet határoztak meg: a gyermekek és serdülők biztonsága, az idősek biztonsága, a a közúti közlekedésben résztvevők biztonsága, a sportsérülések megelőzése, a termékek és szolgáltatások okozta sérülések megelőzése, az önkárosítás megelőzése és az erőszak megelőzése. Ezeket az elsőbbséget élvező területeket a sérülések társadalmi hatásának (számának és súlyosságának) figyelembe vételével, a beavatkozások hatékonyságának bizonyítékai, valamint a tervezett intézkedések tagállamokbeli sikeres végrehajhatósága alapján választották ki.
(11) A közegészségügyre vonatkozó közösségi cselekvési program forrásainak racionalizálása és a sérülések lehető leghatékonyabb megelőzése érdekében hét elsődleges területet határoztak meg: a gyermekek és serdülők biztonsága, az idősek biztonsága, a a közúti közlekedésben résztvevők biztonsága, a sportsérülések megelőzése, a termékek és szolgáltatások okozta sérülések megelőzése, az önkárosítás megelőzése és az erőszak, különösen a nők ellenierőszak megelőzése. Ezeket az elsőbbséget élvező területeket a sérülések társadalmi hatásának (számának és súlyosságának) figyelembe vételével, a beavatkozások hatékonyságának bizonyítékai, valamint a tervezett intézkedések tagállamokbeli sikeres végrehajhatósága alapján választották ki.
Módosítás: 6
Ajánlás a tagállamok számára — (1)
(1) Fejlesszenek ki olyan, a sérüléseket figyelő és jelentő nemzeti rendszert, amely összehasonlítható információkat nyújt, folyamatosan vizsgálja a sérülésveszély alakulását és a megelőző intézkedések hatásait, és megállapítja, van-e szükség kiegészítő kezdeményezésekre a termék- és szolgáltatásbiztonság területén;
(1) Fejlesszenek ki olyan, a sérüléseket figyelő és jelentő nemzeti rendszert, amely összehasonlítható információkat, valamint a nemek és kor szerinti adatlebontást nyújt, folyamatosan vizsgálja a sérülésveszély alakulását és a megelőző intézkedések hatásait, és megállapítja, van-e szükség kiegészítő kezdeményezésekre egyrészt a termék- és szolgáltatásbiztonság területén,másrészt a közvélemény tudatosságának növelése területén, különleges figyelmet szentelve az olyan veszélyeztetett csoportoknak, mint a fiatalok;
Indokolás
A statisztikai adatok gyűjtésekor fontos lenne figyelembe venni a nemek közötti különbségeket annak megállapítása érdekében, hogy melyek a főleg férfiakkal, illetve főleg nőkkel történő balesetek, valamint fontos lenne lehetőséget teremteni a kor szerinti elemzésekre is.
Módosítás: 7
Ajánlás a tagállamok számára — (2)
(2) hozzanak létre nemzeti terveket a balesetek és sérülések megelőzésére, és ennek érdekében kezdeményezzenek tárcaközi együttműködést, javítsák a tájékoztató kampányok finanszírozásának lehetőségeit, segítsék elő a biztonságot és hajtsák végre ezeket a nemzeti terveket, különleges figyelmet szentelve a gyermekeknek, az időseknek és aközúti közlekedésben résztvevőknek, valamint különös tekintettel a sportsérülésekre, a termékek és szolgáltatások okozta, valamint az erőszak és az önkárosítás okozta sérülésekre.
(2) hozzanak létre nemzeti terveket a balesetek és sérülések megelőzésére, és ennek érdekében kezdeményezzenek tárcaközi együttműködést, javítsák a tájékoztató kampányok finanszírozásának lehetőségeit, segítsék elő a biztonságot és hajtsák végre ezeket a nemzeti terveket, különleges figyelmet szentelve a gyermekeknek, különösena fiatal lányoknak, az időseknek, a fogyatékkal élőknek, a nőknek, és a közúti közlekedésben résztvevőknek, valamint különös tekintettel a sportsérülésekre, a női nemi szerv megcsonkítására, a termékek és szolgáltatások okozta, valamint az erőszak, különösen a családon belüli erőszak és az önkárosítás okozta sérülésekre.
Indokolás
Tekintettel a családon belüli erőszakból eredő sérülések magas számára, és annak tudatában, hogy az így megsérült személyek nagyrészt nők, szükség van ennek meghatározására a prioritások között, csakúgy, mint a fiatal bevándorló lányok ellen elkövetett erőszak és a nemi szerv megcsonkítása megemlítésére.
Módosítás: 8
A Bizottsághoz — (5)
(5) Ezen ajánlás elfogadása után négy évvel készítsen értékelő jelentést, amely megállapítja, hogy a javasolt intézkedések hatékonyak-e, és hogy van-e szükség további fellépésre;
(5) Ezen ajánlás elfogadása után négy évvel készítsen értékelő jelentést, amely megállapítja, hogy a javasolt intézkedések hatékonyak-e, hogy van-e szükség további fellépésre, valamint készítsen a nemek közötti esélyegyenlőséget figyelembe vevő hatásvizsgálatot a jelenlegi és a jövőbeli intézkedések és cselekvések tekintetében;
Indokolás
Az ajánlásra és a bizottsági közleményre irányuló javaslat nem hivatkozik sem korábbi, a nemek közötti esélyegyenlőséget figyelembe vevő hatásvizsgálatra, sem ennek jövőbeli elkészítésére. A helyzet megváltoztatása érdekében a nemek közötti esélyegyenlőséget figyelembe vevő hatásvizsgálat elkészítését a jelentés kötelező részévé kell tenni.
ELJÁRÁS
Cím
A sérülések megelőzéséről és a biztonság elősegítéséről szóló ajánlásra irányuló tanácsi javaslat