az új tagállamok közös agrárpolitikába történő integrációjáról

(2006/2042(INI))

Az Európai Parlament,

–   tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződés 33. cikkére,

- tekintettel a csatlakozni szándékozó közép- és kelet-európai országok előcsatlakozási mezőgazdasági és vidékfejlesztési intézkedéseinek az előcsatlakozási időszakban történő közösségi támogatásáról szóló, 1999. június 21-i 1268/1999/EK tanácsi rendeletre(1),

- tekintettel a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unió alapját képező szerződések kiigazításáról szóló okmányra(2),

- tekintettel a közös agrárpolitika keretébe tartozó közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek létrehozásáról szóló, 2003. szeptember 29-i 1782/2003/EK tanácsi rendeletre(3),

- tekintettel a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság csatlakozásának feltételeiről szóló okmánynak, valamint az Európai Unió alapját képező szerződéseknek a közös agrárpolitika reformját követő kiigazításáról szóló 2004. március 22-i tanácsi határozatra(4),

- tekintettel a közös agrárpolitika keretébe tartozó közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek létrehozásáról szóló 1782/2003/EK rendelet módosításáról, valamint annak a Cseh Köztársaság, Észtország, Ciprus, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Lengyelország, Szlovénia és Szlovákia Európai Unióhoz való csatlakozása következtében történő kiigazításáról szóló, 2004. április 29-i 864/2004/EK tanácsi rendeletre(5),

- tekintettel a közös agrárpolitika finanszírozásáról szóló, 2005. június 21-i 1290/2005/EK tanácsi rendeletre(6),

- tekintettel az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendeletre(7),

- tekintettel a cukorágazat piacának közös szervezéséről szóló, 2006. február 20-i 318/2006/EK tanácsi rendeletre(8),

- tekintettel az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság közötti, a költségvetési fegyelemről és a pénzgazdálkodás hatékonyságáról és eredményességéről szóló, 2006. május 17-i intézményközi megállapodásra,

–   tekintettel a közös agrárpolitika keretébe tartozó közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek létrehozásáról szóló 1782/2003/EK tanácsi rendelet módosításáról és helyesbítéséről, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK rendelet módosításáról szóló tanácsi rendeletre irányuló bizottsági javaslatra(9),

–   tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

–   tekintettel a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság jelentésére (A6-0037/2007),

A. mivel a 2004. évi bővítés jelentősen megnövelte az Európai Unió mezőgazdasági területét (mintegy 27%-kal), a gazdaságok számát (mintegy 60%-kal) és a mezőgazdasági munkavállalók számát (mintegy 57%-kal), ezáltal növelte termelési potenciálját és a mezőgazdaság fontosságát, mivel az élelmiszer- és takarmánytermelés növekvő hektáronkénti bevételével elegendő terület szabadul fel a biomassza-termeléshez, és ez hozzájárult az európai mezőgazdasági és vidéki szerkezet további differenciálódásához; mivel ez a folyamat Bulgária és Románia csatlakozásával tovább fog folytatódni,

B.  mivel a mezőgazdaság a legtöbb új tagállamban jelentősen különbözik a 15 régi tagállamétól, ami a termelés szintjét és struktúráját, valamint az üzemek nagyságát illeti, és összességében kevésbé teljesítőképes, mint a régi tagállamokban, technikailag kevésbé fejlett, valamint mind vertikálisan, mind horizontálisan kevésbé van integrálva,

C. mivel a legtöbb új tagállamban a mezőgazdaság jelentősebb gazdasági és társadalmi szerepet játszik, mint a 15 régi tagállamban, mivel az ágazat GNI-hez való hozzájárulása és az ágazatban foglalkoztatottak aránya meghaladja az EU átlagát,

D. mivel egyes új tagállamokban az önellátásra termelő és részben önellátásra termelő mezőgazdaság nagy társadalmi, kulturális és környezeti jelentőséggel bír,

E.  mivel az új tagállamok sikeresen és zökkenőmentesen integrálódtak a belső piacba, és hozzájárultak az európai mezőgazdasági és élelmiszerkereskedelem jelentős növekedéséhez; az új tagállamok megfelelően átvették és alkalmazzák az állat-egészségügyi, növény-egészségügyi, élelmiszer-biztonsági, közös piacrendtartási és más horizontális szabályokat, ezért nem kellett alkalmazni külön védintézkedéseket,

F.  mivel az új tagállamoknak tetemes társadalmi és gazdasági költségeket kellett viselniük a közös agrárpolitika (KAP) szabályaihoz való alkalmazkodás és azok beépítése, valamint az EU-ban érvényes versenyfeltételek miatt; mivel az előcsatlakozási alapok csak részben fedezték a csatlakozás előtti alkalmazkodási és integrációs folyamat költségeit; mivel az EU-hoz való csatlakozáskor fény derült az új tagállamok általános gazdasági és versenyképességi problémáira, mivel a KAP nem tudott hozzájárulni e problémák teljes mértékben való megoldásához,

G. mivel a KAP fejlődést és jelentős változásokat indított el az új tagállamokban, bizonyos problémák és feszültségek is adódtak főként amiatt, hogy a KAP-szabályok nem támogatják megfelelően a kiegyensúlyozott és fenntartható mezőgazdasági ágazat létrehozását és fejlesztését, különös tekintettel az állattenyésztésre, a kertészeti termesztésre, és a termékpálya integrációkra,

H. mivel a csatlakozási okmány az új tagállamokban nyújtandó közvetlen kifizetésekre hosszú átmenetet (9 év) és alacsony kezdő szintet (25%) állapított meg, bár a belső piaci és a költségvetési hozzájárulással kapcsolatos szabályok teljes mértékben vonatkoznak rájuk; mivel az új tagállamok költség- és jövedelemszintjei nem indokolják az ilyen mértékű megkülönböztetést, amely az új tagállamok mezőgazdasági termelői számára egyenlőtlen versenyfeltételeket teremtett,

I.   mivel azok a problémák, amelyekkel az új tagállamokban foglalkozni kellene, mindenekelőtt a versenyképesség erősítésére irányuló strukturális változásokat követelik meg; mivel a KAP jövedelmek támogatására és árak garantálására irányuló intézkedései jelentősen hozzájárultak az említett erősödéshez,

J.   mivel a Bizottság és a Tanács későn vagy vonakodva értette meg az új tagállamok sajátos problémáit és biztosította a szükséges támogatást (például a gyümölcs- és zöldségpiac problémái, különösen a bogyósgyümölcsűek, a cseresznye és az alma, a lengyel áruk Oroszországba és Ukrajnába irányuló exportjának indokolatlan tilalma, a kukoricaintervenciós szabályok módosítása és javasolt eltörlése, a harmadik országokból származó mézimport),

K. mivel az új tagállamok termelői nem rendelkeznek tulajdonnal az élelmiszer-feldolgozó ágazatban, a kereskedelmi láncok domináns pozíciójával való visszaélés pedig súlyosan korlátozza a mezőgazdasági termelők versenyképességét, együttműködésüket és integrációjukat,

L.  mivel 10 új tagállamból 8 az egyszerűsített területalapú kifizetési rendszert (SAPS) választotta a közvetlen kifizetések folyósítására,

M. mivel a vidékfejlesztés közösségi támogatására az új tagállamokban jelentkező igény jóval nagyobb volt, mint a 2004–2006 közötti időszakra rendelkezésre álló költségvetési előirányzatok, emellett a vidékfejlesztési programok végrehajtási szabályai korlátozták a közösségi források dinamikus felhasználását, mivel ezek a tényezők jelentősen leszűkítették a KAP második pillérének új tagállamokban jelentkező hatását, és e korlátok az új pénzügyi keret idején is megmaradhatnak,

Zökkenőmentes integráció, mindenki számára előnyös (win-win) helyzet

1.  üdvözli, hogy az új tagállamok mezőgazdasági és élelmiszer-ágazata teljesen és zökkenőmentesen integrálódott az Európai Unió közös piacába;

2.  hangsúlyozza, hogy a 2004. évi bővítés bár zavart okozott némelyik új tagállam mezőgazdasági és élelmiszerpiacain, jelentősen hozzájárult a 25 tagállam mint egész jól megalapozott piaci kapcsolatainak fejlesztéséhez és kiterjesztéséhez;

3.  rámutat, hogy a mezőgazdasági és élelmiszer-ágazat mind az új, mind a régi tagállamokban legalább részben nyert a bővítéssel – az új tagállamok piaci szereplői a mezőgazdasági támogatások és a kereskedelmi lehetőségek növekedésének látták hasznát, míg az élelmiszer-feldolgozó ipar és a nemzetközi kereskedelem a régi tagállamokban megnövekedett, és megnőtt a beruházások szintje, valamint a kiskereskedelmi forgalom, különösen a bővítésre való felkészülés során;

4.  úgy ítéli meg, hogy az új tagállamok integrációja összességében sikeres volt, de hogy ez nem minden esetben állapítható meg ilyen egyértelműen, mivel nem minden gazdaság jövedelme nőtt; rámutat arra, hogy a beszerzési árak és a támogatások növekedését részben ellensúlyozta a termelési költségek jelentős emelkedése (többek között az üzemanyag, az energia és a műtrágya, valamint a növényvédő szerek és a gépek árainak emelkedése);

5.  hangsúlyozza, hogy a bővítés nem növelte az élelmiszer-biztonsági, az állat- és növényegészségügyi kockázati szintet, továbbá ezzel kapcsolatban megállapítja, hogy az új tagállamok illetékes hatóságai munkájának színvonala és hatékonysága bizonyos szempontokból meghaladja az EU-átlagot;

6.  megállapítja, hogy a 2004. évi bővítés nem rótt elviselhetetlen terhet a KAP költségvetésére, nem igényelt jelentős változásokat a uniós költségvetés tekintetében; a piaci és közvetlen kifizetések keretének befagyasztásáról, valamint a 2007 és 2013 közötti pénzügyi tervről szóló határozatok azonban 2007-től kezdődően a szolidaritás elvén alapuló áldozatot követelnek majd az EU–15-öktől; rámutat továbbá, hogy a 15 régi EU-tagállamban a termelők az Európai Tanács 2005. decemberi határozatai alapján Bulgária és Románia csatlakozása miatt lefaragásokkal lettek megterhelve, ami túlmegy az olyan intézkedések átültetésére vonatkozó határozatokon, mint az önkéntes moduláció a második pillér megerősítésére;

7.  sajnálja, hogy sem a 2004-es, sem a 2007-es bővítés esetén nem állapítottak meg magasabb kvótákat még a később tervezett szinten sem;

A közös agrárpolitika alkalmazása az új tagállamokban

8.  megállapítja, hogy az új tagállamok mezőgazdasági ágazatai közötti fennálló jelentős különbségek miatt különbségek jelentkeznek a KAP alkalmazásának hatásában és az új tagállamok előtt álló kihívások formájában és mértékében;

9.  az a véleménye, hogy a közösségi jogszabályokat az EU 2004-es, tíz országgal való kibővítése után nem alakították megfelelő módon a bizonyos piacokon uralkodó új feltételekhez (pl. a bogyós gyümölcsök és a csonthéjasok, valamint a keményítő piacán);

10. megállapítja, hogy a belső piaci feltételek és szabályok átvétele és a KAP alkalmazása – különös tekintettel az állat-egészségügyi, növény-egészségügyi, élelmiszer-biztonsági, közös piacszervezési és más horizontális szabályokra – jelentős erőfeszítéseket igényelt az új tagállamok mezőgazdasági termelői és közigazgatásai részéről;

11. az a véleménye, hogy a Bizottság hónapokon keresztül nem szentelt kellő figyelmet a lengyel mezőgazdasági termékek Ukrajnába és Oroszországba irányuló exportja tilalmának feloldására és ezzel kapcsolatban nem hozott hatékony intézkedéseket;

12. megállapítja, hogy az EU által finanszírozott előcsatlakozási programok ugyan hozzájárultak a KAP alkalmazásának előkészítéséhez, és az ikerintézményi („twinning”) programok hasznosnak bizonyultak, de az eredeti célokat csak részben érték el, és a közösségi intézkedések hatékonysága korlátozott volt;

13. emlékeztet arra, hogy a SAPARD program jelentős késéssel indult, és az alkalmazási kör is korlátozott volt, főként a bonyolult követelmények, valamint a Bizottság és az új tagállamok hatóságainak kellő időben meg nem hozott döntései miatt;

14. megállapítja, hogy egyes új tagállamok jelentős nehézségekbe ütköznek a közösségi vidékfejlesztési programok végrehajtása során a szabályok bonyolultsága és a programok végrehajtása során jelentkező adminisztrációs teher miatt;

15. megismétli, hogy mivel a közvetlen kifizetések lényeges szerepet játszanak az új tagállamok mezőgazdasági ágazatának fejlesztésében és átalakításában; e kifizetéseknek az átmeneti szabályozás első éveiben alkalmazott alacsony szintje nem csak akadályozta a szükséges átalakítást, hanem egyenlőtlen versenyfeltételeket is teremtett a belső piacon, ami néhány vállalkozást gazdaságilag túlterhelt;

16. hangsúlyozza a vidékfejlesztési programok fontos szerepét mind a mezőgazdasági üzemek – például a saját termékek feldolgozása és piacra dobása területén vagy a turizmusban – piacorientált újraszervezése, mind a jövedelemlehetőségek teremtése tekintetében azok számára, akik gazdasági megfontolásokból felhagytak a mezőgazdasági őstermeléssel;

17. megállapítja, hogy az EU–10-ek és az EU–15-ök különböző közvetlen kifizetési szintjei nem biztosítottak azonos feltételeket, ennélfogva a termelők több új tagállamban még a saját belföldi piacaikon is teret veszítettek, amihez különösen a harmadik országokból érkező, a megváltozott vámeljárásnak köszönhetően megnövekedett behozatal és kivitel által teremtett versenyhelyzet járult hozzá;

18. az a véleménye, hogy a Bizottság új tagállamokkal szembeni, az EU-hoz való csatlakozás napján állítólag túl nagy készletekkel kapcsolatos fenntartásai, valamint a fenyegetések, a kirótt többmilliós bírságok az esetek többségében nem voltak indokoltak és a rossz számításokon alapultak, és hogy semelyik agrárpiacon nem kellett egyensúlyzavarral számolni, amit ezek az állítólag túl nagy készletek eredményezhettek volna;

19. hangsúlyozza, hogy az új tagállamokat kényszerítették a kiegészítő nemzeti közvetlen kifizetések (CNDP, top-up) alkalmazására, amelyek a társfinanszírozás egy formájának és gyakorlatilag a közösségi közvetlen kifizetések renacionalizációjának tekinthetők, valamint amelyek a különböző új tagállamokban súlyos politikai és gazdasági nehézségekhez vezettek, mivel súlyos terheket róttak a nemzeti költségvetésekre és korlátozták az állami támogatási rendszerek alkalmazásának lehetőségét;

20. rámutat, hogy a költségvetési korlátok miatt a KAP általános céljai és elvei, valamint az EU–15-ökben alkalmazott moduláció ellenére az új tagállamok többsége arra kényszerült, hogy a csatlakozási okmány által biztosított lehetőségnek megfelelően a közösségi vidékfejlesztési előirányzataik egy részét átcsoportosítsák a CNDP céljaira;

21. utal egyes új tagállamok azon véleményére, amely szerint a teljesen elválasztott, területalapú kifizetések nem járulnak hozzá teljesen mezőgazdaságuk kiegyensúlyozott fejlődéséhez és hosszú távú fenntarthatóságához, valamint hogy az ágazati preferenciák és/vagy a választható kapcsolt kifizetések legalábbis egyes tagállamokban átmenetileg szükségesek lehetnek 2013-ig; utal a teljesen vagy részben kapcsolt CNDP (kiegészítő nemzeti közvetlen kifizetések) és az átmeneti állami támogatási intézkedések sikeres gyakorlatára;

22. megállapítja, hogy az új tagállamok többsége – ameddig lehet – folytatni szeretné az SAPS alkalmazását, mivel az egységes gazdaságtámogatási rendszerre (SPS) való átállás igen jelentős adminisztratív és technikai terhekkel jár, valamint hogy ez jól illeszkedik a szétválasztott kifizetések jövőbeni politikájához;

23. úgy véli, hogy a helyes mezőgazdasági gyakorlattal és a környezeti feltételekkel kapcsolatos keresztmegfelelési szabályokat és követelményeket a régi és az új tagállamokban egyaránt alkalmazni kell; javasolja a keresztmegfelelési szabályok fokozatos végrehajtását úgy, hogy azok integrált módon bevezetésre kerüljenek az átmeneti szabályozási időszak végéig; javasolja azt is, hogy az új tagállamok kapjanak lehetőséget a keresztmegfelelési szabályok alkalmazásának a közvetlen kifizetések fokozatos bevezetésének végéig történő elhalasztására; javasolja továbbá, hogy a jó mezőgazdasági és környezeti feltételekre vonatkozó követelmények maradjanak hatályban legalább az egységes területalapú támogatási rendszer (SAPS) időszakában, mivel az új tagállamok többsége nehézségekkel küszködhet a bonyolult és költséges keresztmegfelelési szabályok betartása terén;

24. üdvözli, hogy a Tanács elfogadta a Bizottság javaslatát, amely a SAPS 2010 végéig történő meghosszabbítására és az új tagállamoknak az energianövény támogatási rendszerbe való bevonására vonatkozik;

25. felszólítja a Bizottságot, hogy a KAP, a közvetlen kifizetések szabályozása és a vidékfejlesztési programok végrehajtásának egyszerűsítése és racionalizálása keretében vegye figyelembe azokat a problémákat, amelyekkel elsősorban az új tagállamoknak kell megküzdeniük, és javasoljon megfelelő megoldásokat anélkül, hogy eltérne a KAP végrehajtásának szabályaitól, amelynek az egész Unióban egységes szakpolitikának kell lennie;

26. hangsúlyozza, hogy a Bizottságnak jobban figyelembe kell vennie az új tagállamok sajátos problémáit és aggodalmait a KAP keretében hozott döntései során;

27. súlyos aggodalmát fejezi ki a Bizottságnak a 2007-es évtől kezdve a kukoricaár-támogatási rendszer teljes felszámolására vonatkozó közelmúltbeli javaslata tekintetében; megjegyzi, hogy a javaslat előterjesztésének módja, az időzítés, a megfelelő értékelés hiánya – különös tekintettel a gabonapiac közös szervezésére gyakorolt hatásaira és a területalapú közvetlen kifizetésékre – és az alternatívák vagy az átmeneti időszak mellőzése ellenkezik az Európai Unió alapelveivel; úgy véli, hogy a kukoricaár-támogatási rendszer korai megszüntetése valószínűleg súlyos következményeket von maga után;

28. az a véleménye, hogy a KAP 2003-as reformjának szellemében mérlegelni kellene, hogy a feldolgozásra szánt bogyós gyümölcsök és csonthéjasok termesztésére területalapú kifizetési rendszert vezessenek be és azt a termelői szervezetek bevonásának kötelezettségéhez kössék, valamint vezessék be, hogy a készítményeket a szerződések keretében kelljen eladni, ami hozzájárulhatna a bogyósgyümölcs-ágazat nagyobb versenyképességéhez, valamint a gazdák helyzetének javításához az olyan tagállamokban mint Lengyelország;

29. úgy ítéli meg, hogy további változásokra van szükség az új tagállamok mezőgazdasági termelésében és vidéki „szerkezetében”, és hangsúlyozza, hogy a KAP-szabályoknak és a közösségi támogatásoknak elő kell segíteniük ezt a folyamatot; hangsúlyozza, hogy létfontosságú ezen változások tompított végrehajtása, mivel az új tagállamok mezőgazdasághoz kötődő vidéki társadalma és gazdasága nem tudná elviselni a termelési és foglalkoztatási szerkezetben bekövetkező túl gyors és drasztikus változásokat;

A KAP jövője a kibővült Európai Unióban

30. rámutat, hogy a jelenlegi KAP nem alkalmas a kibővült EU mezőgazdasági és mezőgazdasággal kapcsolatos problémái jelentős részének kezelésére; úgy ítéli meg, hogy a közvetlen kifizetések WTO által kikényszerített termeléstől történő elválasztása általában növeli az európai mezőgazdaság piacorientáltságát, de az elválasztott közvetlen kifizetések sem az új tagállamokban, sem az EU–15-ök jelentős részében nem járulnak hozzá teljesen a fenntartható mezőgazdaság és vidéki társadalom létrehozásához; rámutat, hogy vagy kiegészítő intézkedésekre, vagy a közvetlen kifizetéseknek az igényeket figyelembe vevő módon történő alkalmazására van szükség;

31. úgy véli, hogy különösen azokban a tagállamokban és régiókban, ahol a specializált mezőgazdasági üzemek döntő szerepet játszanak a mezőgazdaságban, a közvetlen kifizetések jelenlegi rendszere túlzottan támogatja a szántóföldi növénytermesztést, nem segíti megfelelően a fenntartható állattenyésztést, valamint nem mozdítja elő és nem könnyíti meg a szükséges strukturális változásokat;

32. megállapítja, hogy egyes új tagállamok esetében a felosztott kvóták egyes ágazatokban a mezőgazdasági termelés befagyasztásához, sőt akár hanyatlásához is vezettek, illetve hogy a kifizetések termeléstől történő elválasztásának alacsonyabb kvótákhoz való kapcsolódása az új tagállamok számára az átmeneti szabályozáson túl további hátrányt jelentett a támogatások terén; megállapítja, hogy ez a probléma egyes régi tagállamokban is felmerül;

33. úgy véli, hogy a KAP céljainak elérését az új tagállamokban a vidékfejlesztés finanszírozásának nem megfelelő szintje, a hatékony kockázat- és válságkezelő rendszer hiánya, és az állami támogatására vonatkozó túlzottan merev közösségi szabályok is hátráltatják;

34. hangsúlyozza, hogy a mezőgazdasági politikát közösségi szinten kell tartani a megreformált KAP keretében, és el kell kerülni a KAP renacionalzálását; hangsúlyozza azonban, hogy a szubszidiaritás elvén alapuló egyedi intézkedéseket kell alkalmazni; úgy véli, hogy felül kell vizsgálni a KAP alkalmazási körét, célkitűzéseit, céljait és elveit, beleértve az európai mezőgazdasági modellt, figyelembe véve a mezőgazdaság, a vidéki területek, a mezőgazdasági termelők, a fogyasztók és a 27 országból álló kibővített Unió teljes társadalmának szükségleteit a szükséges pénzügyi források meghatározása, és azok megfelelő, méltányos és teljesen indokolt elosztásának biztosítása érdekében;

35. hangsúlyozza, hogy az összes lehetséges tényezőt (például a korábbi pénzügyi döntések következményeit, a KAP reformjait, az új tagállamok tapasztalatait, az európai mezőgazdaság sokféleségét és változatosságát) megfelelően figyelembe kell venni a KAP jövőbeni reformja során, különösen a „KAP egészségügyi ellenőrzése” és a 2007-2013-as pénzügyi perspektíva 2008-2009-ben esedékes félidős felülvizsgálata során;

36. hangsúlyozza továbbá, hogy feltétlenül el kell kerülni az olyan döntéseket, amelyeket kizárólag a közösségi finanszírozás szintjének csökkentésére vagy a tagállamok közötti pénzügyi status quo fenntartására irányuló törekvések kényszerítenek ki;

37. úgy ítéli meg, hogy a biomassza- és a bioenergia-termelés stratégiai szerepet fog betölteni az uniós mezőgazdasági szektor jövőjében; megfelelő uniós finanszírozást kér a biomassza-termelés támogatására az élelmiszer és takarmány termesztésére már nem használt földeken; ebben a tekintetben emlékeztet az új tagállamok fontos kapacitásaira, valamint a kibővített EU megnövekedett teljes termelési potenciáljára;

38. hangsúlyozza, hogy a tagállamok és régiók sajátos szükségleteinek teljesítését, beleértve az új tagállamokban jelentkező problémákat és nehézségeket, a szubszidiaritás alapján kell kezelni, a következő, testreszabott eszközökkel:

a)  a közvetlen kifizetések felülvizsgált rendszerének bevezetése, beleértve olyan új intézkedéseket, mint az önkéntes alapon újból a termeléshez való kapcsolás lehetősége, amit csak azok a tagállamok alkalmazhatnának, amelyek társadalmi, foglalkoztatási és fenntarthatósági célok elérése érdekében ezt szükségesnek ítélik meg; a kifizetések kiterjesztése új ágazatokra és kedvezményezettekre (például feldolgozásra szánt bogyósgyümölcsűek), a nemzeti pénzügyi keretek felülvizsgált rendszerén belül és teljes közösségi finanszírozás mellett,

b)  kiegészítő, vagy szabadon választható, regionális vagy ideiglenes piaci intézkedések közösségi finanszírozással,

c)  az uniós költségvetésből finanszírozott nemzeti borítékok rendszerének alkalmazása a megreformálandó ágazatokban (bor, gyümölcs és zöldség),

d)  a termelői szervezetek fokozottabb támogatása és erős ösztönzése, valamint az egyes országokban fellelhető akadályok megszüntetése e szervezetek számára,

e)  a termelői szervezek közötti, határokon átnyúló együttműködés támogatása,

f)   hatékony mezőgazdasági válság- és kockázatkezelési rendszer bevezetése a nemzeti borítékokból folyósított közösségi pénzügyi támogatással,

g)  a belső piac erősítése közösségi minőségi szabványokkal, értékesítési, verseny-, élelmiszerbiztonsági, környezetvédelmi és állatjóléti szabályokkal,

h)  a vidékfejlesztési rendszer és a vidékfejlesztési rendszer finanszírozásának megerősítése,

i)   az állami támogatásra vonatkozó szabályok rugalmassabbá tétele (például a csoportmentességek alkalmazási körének kiszélesítése, a „de minimis” szint megemelése);

39. úgy véli, hogy a WTO szabályokkal való összeegyeztethetőséget biztosítani kell a dohai tárgyalási forduló keretében az EU kereskedelmi akadályok csökkentésére irányuló ajánlatának részeként, vagy a többi WTO-tag belső támogatási szintjeinek elfogadásáért cserébe;

40. rámutat, hogy a kiegészítő vámok, amelyeket különleges védőzáradékok keretében rónak ki, az EU piacának a túlzott mértékű importtól és az érzékeny szektorokban, köztük az új tagállamok számára érzékeny szektorokban mesterségesen alacsony árú importtól való védelmének alkalmas eszközei lehetnek; felszólítja a Bizottságot, hogy a jövőbeni WTO-tárgyalások keretében teremtse meg a CXL engedmények listáján a különleges védőzáradékok jelenlegi alkalmazási köre megfelelő módosításának ilyen lehetőségét; rámutat, hogy az új tagállamok némelyikének lehetősége nyílt, hogy különleges védelmi záradékokat alkalmazzon az érzékeny agrárágazatokban, amelyek nem szerepeltek az aktuális CXL-listán;

41. arra számít, hogy a jövőbeni KAP nemcsak figyelembe veszi a kibővített EU szükségleteit, hanem könnyebben működtethetővé is válik; arra számít, hogy a KAP csökkenteni fogja a mezőgazdasági termelők és a nemzeti hatóságok adminisztratív terheit, és támogatni fogja a biztonságos termékek piacorientált, környezetvédelmi szempontból megfelelő termelését a fenntartható mezőgazdaság jövőjének biztosítása mellett;

42. felkéri a Bizottságot, a tagállamokat és valamennyi érdekelt felet, hogy folytassanak élénk vitát és nyújtsanak be előremutató javaslatokat a kibővített EU mezőgazdasága fenntartható jövőjének kiépítése érdekében;

43. üdvözli a Bizottság azon tervét, hogy hosszú távú tervet dolgoz ki a KAP 2013 utáni jövőjére vonatkozóan, ami átfogó módon figyelembe veszi azt az egyedülálló lehetőséget, hogy a világ élelmiszer-kereskedelmének növekedése az elkövetkező 30 évben a világkereskedelem összességében elvárt növekedéséhez képest előreláthatólag kétszeresen meg fogja haladni azt, aminek keretében ezenfelül ügyelni fognak az EU összes régiója mezőgazdaságának egyforma fejlődésére, és az EU-15 államai és az új tagországok egyesült erővel teljesítik a mezőgazdaság állandó, termeléssel kapcsolatos és más jellegű feladatait;

44. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok nemzeti parlamentjeinek és kormányainak.

(1) HL L 161., 1999.6.26., 87. o. (2) HL L 236., 2003.9.23., 33. o. (3) HL L 270., 2003.10.21., 1. o. (4) HL L 93., 2004.3.30., 1. o. (5) HL L 161., 2004.4.30., 48. o. (6) HL L 209., 2005.8.11., 1. o. (7) HL L 277., 2005.10.21., 1. o. (8) HL L 58., 2006.2.28., 1. o. (9) COM(2006)0500

A tagság és a közös agrárpolitika (KAP) alkalmazásának fő következményei az új tagállamokban, beleértve az európai integrációra kifejtett általános hatást.

Általános jellemzők

Az új tagállamokban a mezőgazdaság fontos szerepet játszik a nemzetgazdaságban és a vidéki életben. A 2004-es adatok azt mutatják, hogy az új tagállamokban a teljes terület 22%-át hasznosítja a mezőgazdaság, míg ez a régi tagállamokban csupán 4%. A mezőgazdasági munkások aránya a teljes dolgozó lakosság viszonylatában az új tagállamokban 13%, a régiekben pedig 1,6%. A mezőgazdaság részesedése a GDP-ből 2,8% és 1,6%. Az új tagállamok bizonyos vidéki területein a mezőgazdaság az egyetlen jövedelemforrás.

Az átlagos mezőgazdasági termelési szint az új tagállamokban jelentősen a régi tagállamok átlaga alatt marad. A gazdálkodást a kicsi, félig önellátó, részidős, alacsony termeléstechnológiai szintű technológiával felszerelt és kevés tőkebefektetéssel működő vállalkozások magas aránya jellemzi. Az alacsonyabb hatékonyság miatt a termelés jelentősen magasabb szintű munkaegységszámot követel meg. A horizontális és a vertikális integrációk korlátozottak. A szövetkezetek és termelői szervezetek száma nem megfelelő; a gazdálkodók nem rendelkeznek tulajdonjoggal az élelmiszer-feldolgozó ágazatban. A kevésbé intenzív termelés hátrány a versenyképesség tekintetében; mindazonáltal kisebb veszélyt jelent a környezetre nézve és segít fenntartani a biodiverzitást.

Az új tagállamok mezőgazdaságát az a természeti és gazdasági feltételek széles körű különbözősége is jellemzi. Következésképp a termelési struktúrában is jelentős különbségek vannak. Lengyelországban a mezőgazdaság legnagyobb része kis és közepes nagyságú családi farmokból áll, amelyek vegyes gazdálkodást folytatnak szántőföldi növénytermesztéssel és legeltetésen alapuló állattenyésztéssel foglalkozva. Magyarországon és Észtországban a specializált farmoknak jelentős szerepük van. Szlovéniában az európai típusú, jól fejlett családi farmok a meghatározók. Csehország és Szlovákia viszonylag fejlett, homogén termelési struktúrával rendelkezik. A balti országokban a farmok többsége is vegyes gazdálkodást folytat. A magyar mezőgazdaság kettős struktúrával rendelkezik, amelyben nagy mezőgazdasági üzemek élnek együtt számos kicsi, nem hatékony családi farmmal. Ciprus és Málta mezőgazdaságát a mediterrán termelés jellemzi. A kertészet fontos ágazat Lengyelországban és Magyarországon.

A múlt agrárpolitikájának hátrányai közül néhány még mindig nyilvánvaló, mivel a kommunista időkben a mezőgazdaság évtizedekig a KAP irányától merőben eltérő irányban fejlődött. A rendszerváltás után a hagyományos piacok összeomlása, a tulajdonváltás és a termelési struktúrák változása, a súlyos tőkehiány, az elégtelen integrációk, az alacsony szinten és elégtelenül strukturált nemzeti támogatások újabb problémákat okoztak.

Nyilvánvaló, hogy elkerülhetetlenek a további jelentős változások az új tagállamok mezőgazdaságában és vidéki gazdaságában. A belső és harmadik piacok korlátozott lehetőségei miatt a termelés mennyiségi növelése csak a piac által elismert termékek esetében életképes megoldás. A hatékonyság növelése a farmok koncentrációját és a foglalkoztatottság csökkenését eredményezi. A vidéki gazdaság diverzifikációjának lehetőségei korlátozottak, mivel az új tagállamok vidéki területei nem vonzanak elég tőkét. A mezőgazdaságból származó munkanélküliség komoly problémát jelent. A termelési és foglalkoztatási struktúra túl gyors és túl drasztikus változása alig kezelhető politikai és gazdasági feszültségekhez vezetne.

Zökkenőmentes integráció, minden szempontból előnyös (win-win) helyzet

A tíz új tagállam csatlakozása az európai fogyasztók számát majdnem 20%-kal növelte. A mezőgazdaságilag hasznosított terület terület és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma 27, illetve 57%-kal nőtt.

Ez a hirtelen változás („big bang”) nem okozott zavarokat az egységes belső piacon, sem a régi, sem az új tagállamokban. A régi tagállamokban nem eredményezett semmiféle kimutatható változást, a mezőgazdasági és élelmiszerárak, a jól kialakított piaci kapcsolatok, az általános termelési és fogyasztási struktúrák esetében. Az új tagállamokból származó áruk nem kezdték elárasztani a régi tagállamokat, ami részben annak köszönhető, hogy a mezőgazdasági és élelmiszer-kereskedelem már a bővítés előtt is vám- és támogatásmentesen zajlott. Bár a Bizottság vonatkozó vizsgálódása még nem zárult le, a piaci elemzések azt mutatják, hogy az új tagállamok piaci szereplői nem halmoztak fel spekulatív készleteket a csatlakozást megelőzően.

Az új tagállamok – részben a csatlakozás előtti uniós segítséggel – megerősítették nemzeti élelmiszer-biztonsági, állat- és növényegészségügyi rendszereiket. Az erőfeszítések a harmadik országokból származó behozatal határon történő ellenőrzésére, a vágóhidakra és az élelmiszergyártó létesítményekre koncentráltak. Az óvatos előkészítő munka biztosította, hogy a bővítés nem növelte e területek kockázati szintjét az EU-ban. A csatlakozás után nem került napvilágra olyan eset, amelynek során akár csak fontolóra kellett volna venni védintézkedések szükségességét.

Az új tagállamok mezőgazdaságának előnyére vált a tagság és a KAP alkalmazása. A gabona-, cukorrépa-, marhahús- és tejágazatban a KAP szabályok stabilizálták az árakat és a piacokat. A mezőgazdasági jövedelmek jelentősen növekedtek az új tagállamokban, különösen azokban az országokban és gazdaságokban, ahol a szántóföldi növénytermesztés és a legeltetéses állattenyésztés meghatározó. Csak bizonyos mezőgazdasági és élelmiszerárak növekedtek, mivel a csatlakozás előtt már végbement egy jelentős árkiegyenlítődés. A legjelentősebb jövedelem növekedést Lengyelországban, Lettországban, Litvániában és Csehországban regisztrálták.

A régi tagállamok számára a leghasznosabb a belső határok megszüntetése volt. A régi tagállamok exportőrjei az új tagállamokban különösen a feldolgozott termékek esetében növelték piaci részesedésüket. A tagság jobb feltételeket biztosított a régi tagállamok befektetőinek az agrár-élelmiszerágazatban is. Ezek a lehetőségek nagy mértékben kompenzálják azokat a mérsékelt további terheket, amelyek a KAP finanszírozásából eredően a régi tagállamokra nehezednek.

Történelmi jelentősége és dimenziója ellenére a 2004-es bővítés nem kívánt jelentős, nagy terhekkel járó változtatásokat a KAP működtetésében és finanszírozásában. 2000-től a csatlakozásig az új tagállamok évi 520 millió eurós költségvetéssel SAPARD-támogatást kaptak, amely nem sokkal több, mint az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap (EMOGA) 1 %-a. A 2004–2006-os időszakban az új tagállamok az EMOGA források 5-8%-ához jutottak. A meglévő költségvetési keretnek elegendő tartaléka volt, a régi tagállamok érdeke pedig nem sérült. A közvetlen kifizetéseknek az új tagállamokban való fokozatos bevezetése segít csökkenteni a tagállamok pénzügyi terheit. Amíg a 2007–2013-as pénzügyi terv végére a közös uniós költségvetésből származó, új tagállamok számára juttatandó közvetlen kifizetések és vidékfejlesztési előirányzatok részaránya csupán 19%-ra emelkedik, a mezőgazdaságilag hasznosított terület 30%-a, a mezőgazdasági foglalkoztatottak 50%-a a 12 új tagállamban lesz található.

A KAP jövőbeni finanszírozása a 27 tagú EU-ban egy alapjában negatív politikai és költségvetési környezetben fog zajlani. A 2007–2013-as pénzügyi perspektíváról szóló döntés megerősítette a 2002-es brüsszeli csúcstalálkozón a közvetlen kifizetések és piaci támogatások keretének az akkori 15 tagú EU szintjén történő befagyasztását és megállapodott a régi tagállamok vidékfejlesztési előirányzatainak jelentős csökkentéséről. Nagyon valószínű, hogy 2008-tól a rendelkezésre álló pénzügyi források nem teszik majd lehetővé a közvetlen kifizetéseket a vonatkozó közösségi jogszabályokban rögzített szinten.

A közös agrárpolitika alkalmazása az új tagállamokban

A csatlakozás előtti időszakban a tagjelölt országok jelentős erőfeszítéseket tettek a közösségi vívmányok átültetése és a KAP alkalmazásához szükséges megfelelő intézményi keretek létrehozása érdekében. Az EU által finanszírozott együttműködési programok hasznos segítséget nyújtottak ebben a folyamatban. A csatlakozás előtti nemzeti mezőgazdasági és vidékfejlesztési politikák azonban nem készítették fel hatékonyan a gazdálkodókat és a vidéki társadalmat az új lehetőségekre és kihívásokra, mivel a tagjelölt országok a legégetőbb problémákra koncentráltak és nem álltak rendelkezésre megfelelő nemzeti pénzügyi források. Az EU segítséget nyújtott a tagjelölt országok mezőgazdaság- és vidékfejlesztéséhez. A bonyolult követelmények és az időbeni döntések elmaradása miatt azonban a SAPARD-program jelentős késéssel indult, az előirányzatok jelentős része pedig a csatlakozás után került felhasználásra.

Az uniós tagság legjelentősebb és legláthatóbb változása az új tagállamok mezőgazdaságában a közvetlen kifizetések bevezetése volt. Bár számos tagjelölt ország alkalmazott hasonló rendszert, a közösségi közvetlen kifizetések új támogatási rendszert hoztak létre az új tagállamokban, különösen nagyságukat, elosztási szabályaikat és a kedvezményezettek körét tekintve. Annak érdekében, hogy a gazdálkodók számára egyenlő feltételeket biztosítsanak, minden új tagállam kiegészítő nemzeti közvetlen kifizetéseket alkalmaz, amelyet a csatlakozási okmány tesz lehetővé. A nemzeti költségvetésre rótt komoly terhen felül azonban nemzeti forrásokat von el olyan, az EK által jóváhagyott állami támogatási rendszerektől, amelyek alapvetőek lennének a szükséges változtatások megtételéhez azokban az ágazatokban, ahol semmilyen, vagy kevés közösségi forrás áll rendelkezésre. Az új tagállamok többségének „negatív modulációt” kellett alkalmaznia (a vidékfejlesztési források átcsoportosítása a kiegészítő nemzeti közvetlen kifizetések folyósítása érdekében).

Nyolc új tagállam választotta az egységes területalapú kifizetési rendszert (SAPS), mivel nem voltak felkészülve a régi tagállamokban alkalmazott közvetlen kifizetések bonyolult rendszerének működtetésére. Általában véve a területalapú, a termeléstől teljesen elválasztott, átalányként foilyósított SAPS-kifizetések eredményesnek bizonyultak. Mind a gazdálkodók, mind a nemzeti hatóságok örülnek az egyszerű szabályoknak és feltételeknek. Az új tagállamok többsége a rendszer bizonyos hátrányai ellenére folytatni szeretné a SAPS-ot amíg csak lehet. Néhány új tagállam azonban úgy ítéli meg, hogy bizonyos kapcsolt kifizetésekre szükség van, legalábbis időlegesen a mezőgazdasági termelésben szükséges változások orientálása érdekében. Ezek az országok sikeresen létrehoztak számos nemzeti kiegészítő közvetlen kifizetési borítékot, teljesen vagy részben termeléshez kapcsolt kifizetésekkel olyan ágazatok számára, ahol a SAPS-kifizetések komoly hátrányokkal jártak (pl. dohány, tej és marhahús).

A közösségi jogszabályok cukorreform által bevezetett módosítása megkönnyíti a SAPS-ról az SPS-re való átállást. Többek között lehetővé teszi az új tagállamok számára az SPS tisztán regionális modelljétől való eltérést. A Bizottság azonban még nem készített javaslatot az átállás részletes szabályairól, különösen a kiegészítő nemzeti közvetlen kifizetések szabályaira. Ez a bizonytalanság arra kényszeríti az új tagállamokat, hogy továbbra is alkalmazzák a SAPS-ot.

A vidékfejlesztési rendszer csak részben teljesíti az új tagállamok elvárásait. A jelenlegi rendszer csak részben járul hozzá a közös megegyezéssel kialakított célok megvalósításához. A rögzített célok nem oreintálnak eléggé a fenntartható fejlődés, valamint a problémák mezőgazdaságon kívül történő megoldása irányába. A közösségi források korlátozottak, a szabályok bonyolultak. Bár a nemrég elfogadott közösségi szabályok megengedik a közvetlen kifizetések önkéntes modulációját az új tagállamokban is, nagyon valószínűtlen, hogy ők kihasználják e lehetőséget addig, amíg a közvetlen kifizetések fokozatos bevezetése zajlik.

A közvetlen kifizetések, a vidékfejlesztési intézkedések és a jóváhagyott állami támogatási rendszerek segítségével az új tagállamok fenntarthatóbb fejlesztési rendszert teremthetnek mezőgazdaságuk és vidéki társadalmuk számára. A jogszabályokban nemrégiben bekövetkezett változások és a javaslatok (pl. cukorreform, a SAPS alkalmazásának kiterjesztése, energianövények) hozzájárulnak ehhez a célhoz. Szükséges azonban néhány szabály további könnyítése. Ajánlatos a kölcsönös megfeleltetési szabályok új tagállamokban való alkalmazásának elhalasztása addig, amíg közvetlen kifizetléseikre átmeneti szabályok vonatkoznak. A vidékfejlesztési programok kezelését is könnyíteni lehetne az általános elvek megsértése nélkül.

A KAP különböző mezőgazdasági ágazatokra kifejtett hatása az új tagállamokban rendkívül változó. A gabonatermesztés a KAP alkalmazásának legnagyobb nyertesévé vált. Az intervenció és az árgarancia-rendszer a területalapú közvetlen támogatással együtt lehetővé teszi a gazdálkodók számára, hogy a legjobban kihasználják mezőgazdasági tábláik komparatív előnyeit; a termelés további növekedés várható. A marhahús és a tej ágazat vegyes képet mutat. A 2004-ben 85%-os szintről induló nemzeti forrásokkal kiegészített tej közvetlen támogatások számos országban segítettek a tejtermelés fenntartásában. A húsmarha tenyésztés lehetőségei korlátozottak, ha a kiegészítő nemzeti közvetlen kifizetéseket területi alapon osztják szét. A sertés- és baromfiágazat hatalmas kihívásokkal néz szembe. Gyakorlatilag nem kapnak közösségi segítséget, és a nemzeti támogatás szintje is korlátozott. A termelési költségek növekedtek a magasabb takarmányárak miatt, míg a termelői árak változatlan szinten maradtak. A gyümölcs- és zöldségágazat csak bizonyos új tagállamokban fontos. Az alacsony minőségű gyümölcs- és zöldségtermékek behozatala valódi kihívás a gazdálkodók számára. Csak a termelők kisebb része tagja elismert termelői szervezeteknek, ami lehetővé teszi számukra, hogy közösségi támogatásban részesüljenek.

A közvetlen kifizetésekre vonatkozó átmeneti szabályozás bevezetése mellett szóló legfontosabb érv az volt, hogy az eltérő fejlettségi szint, életszínvonal és legfőképpen a termelési költségek miatt az új tagállamok gazdálkodóinak kisebb jövedelemkiegészítő támogatásra van szükségük. Továbbá ígéret született arra, hogy a közvetlen kifizetésekben tapasztalható diszkriminációt megemelt vidékfejlesztési támogatásokkal kompenzálják. A jelenlegi számadatok azonban nem támasztják alá az eredeti koncepciót és a második pillérre vonatkozó megemelt támogatás is csupán illúziónak bizonyult. A 2007–2013 közötti pénzügyi perspektívában komoly egyenlőtlenség fedezhető fel a források elosztása terén. A Közösség által az új tagállamok mezőgazdaságához és vidékfejlesztéséhez nyújtott átlagos támogatási szint a 7 év során gazdálkodónként csupán a régi tagállamoknak nyújtott támogatás 29-33%-a, hektáronként pedig 62-64%-a.

Az I. ábra azt mutatja, hogy az új tagállamokban az 1 hektár mezőgazdaságilag hasznosított területre jutó közvetlen kifizetések és a vidékfejlesztési támogatások szintje hogyan közelít fokozatosan a régi tagállamokéhoz. 2013 után nem lesz jelentős különbség. Azonban, ha az egy mezőgazdasági foglalkoztatottra jutó támogatást nézzük, a különbség jelentős marad. (II. ábra)

I. ábra

II. ábra

A KAP jövője a kibővült Európai Unióban

A 2004-es bővítéssel növekedett az európai gazdaság sokszínűsége és tovább korlátozódott a közös szabályok alkalmazásának lehetősége. A KAP jövőbeni reformjai során figyelembe kell venni a kibővült Unió változó igényeit és jellegzetességeit. Mindenképpen új célkitűzéseket kell kijelölni a hosszú távú fenntarthatóság biztosítása, a mezőgazdasági és vidéki társadalom sajátos helyi és regionális szükségleteinek, valamint a fogyasztók, adófizetők és környezetvédők stb. elvárásainak kielégítése érdekében.

Az új tagállamok tapasztalatai azt bizonyítják, hogy szükséges a KAP további reformja. A statisztikai adatok az új tagállamok mezőgazdasági bevételeinek általános és jelentős fejlődését mutatják. Azonban a gabonatermelés és a legelőalapú állattenyésztés főként közvetlen kifizetésekben részesül. „A támogatásért termelés” jól ismert jelensége is megfigyelhető az új tagállamokban. Bár nincsenek összekapcsolva, a SAPS-kifizetések felgyorsítják a gazdaságok koncentrációját és megerősítik a szántóföldi növénytermesztést.

Az új tagállamok tapasztalatai nem támasztják alá a Bizottság által szorgalmazott közvetlen kifizetések teljes szétválasztásának koncepcióját, mivel a tagállamok nem támogatják az egyszerű átalány szerinti kifizetést. A tagállamok többsége a legújabb jogszabályok által lehetővé tett opciók alkalmazásával inkább bizonyos ágazatokat részesít előnyben.

A „KAP felülvizsgálat” során újabb opciókat kell feltárni és lehetőség szerint engedélyezni, beleértve a közvetlen kifizetéseket a jelenleg kirekesztett ágazatok és kedvezményezettek esetén. Az SPS kereteket a tagállamoknak nyújtott, mezőgazdasági jövedelemkiegészítés céljára fordítható közösségi pénzügyi hozzájárulásként lehet értelmezni. Mezőgazdaságuk sajátságos helyzetét, nehézségeit és igényeit figyelembe véve minden tagállamnak a számára legmegfelelőbb jövedelem kiegészítési rendszert kell kialakítania, a közösségi jogszabályokban rögzített „menü”-ben felsorolt lehetőségek közül választva. Új opció lehet többek között a termelői szervezeteknek nyújtott kibővített támogatás, vagy a hatékony mezőgazdasági kockázat- és válságkezeléshez való hozzájárulást. A Bizottságnak ellenőriznie kell a jogszabályok alkalmazását mindennemű torzulás elkerülése érdekében. Mindez nem fogja renacionalizálni a KAP-ot. A kompromisszumos általános feltételek helyett, amelyek sehol sem működnek tökéletesen, egy rugalmasabb rendszerre van szükség. Meg kell jegyeznünk, hogy ez a koncepció nem teljesen új. A Bizottságnak a banán közös piaca szervezésének reformjára vonatkozó javaslata is ezen az elven alapul és a bor reformja kapcsán is részben hasonló rendszert javasoltak.

A vidékfejlesztési programok működtetését is meg kell könnyíteni. A fogyasztók és adófizetők elvárásainak való megfelelés érdekében a minőségre, élelmiszer-biztonságra, környezetre és az állatjólétre vonatkozó közösségi normákat folyamatosan szigorítani kell.

További fontos lépés az állami támogatások szabályai terén a rugalmasság növelése. A világosan definiált, elegendően széles körű csoportmentesség és a „de minimis” szint jelentős növelése biztosítja az új tagállamok számára a megfelelő rugalmasságot a versenyszabályok károsítása nélkül.

A Bizottság azzal érvel, hogy a termeléstől elválasztott közvetlen kifizetésekre a belső támogatásokra vonatkozó WTO-kötelezettségvállalások teljesítése miatt van szükség. A WTO-tárgyalópartnerek, mint például az USA, belső támogatási szintjük fenntartásában és a piacvédelem további csökkentésében érdekeltek. Az EU egyetérthet ezekkel a törekvésekkel akkor, ha a partnerek is egyetértenek azzal, hogy az EU közvetlen kifizetéseinek csak egy bizonyos része lesz a termeléstől elválasztott – következésképpen a „zöld doboz” alá tartozó.

Fontos, hogy a KAP jövőbeni reformját a tagállamok mezőgazdasági és vidéki lakossága szükségleteinek kielégítése és a fenntarthatóság biztosítása vezesse; az adminisztratív terhek egyszerűsítése és csökkentése; az adott költségvetési keret lehetőségein belül a fogyasztók elvárásainak tökéletesen megfelelő termelői rendszer kialakítása révén.

Az előadó záró megjegyzései

Az előadó háláját fejezi ki európai parlamenti képviselőtársainak, a Magyar Agrárgazdasági Kutatóintézetnek, a Ciprusi Köztársaság, a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovák Köztársaság és a Szlovén Köztársaság mezőgazdasági minisztériumainak és mezőgazdasági parlamenti bizottságainak az általuk végzett munkáért és e jelentés elkészítéséhez nyújtott segítségükért.