a Spanyolországban zajló kiterjedt urbanizáció által az európai polgárok egyéni jogaira, a környezetre és az EU jogának alkalmazására gyakorolt hatásról, a beérkezett petíciók alapján
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
a Spanyolországban zajló kiterjedt urbanizáció által az európai polgárok egyéni jogaira, a környezetre és az EU jogának alkalmazására gyakorolt hatásról, a beérkezett petíciók alapján
– tekintettel a Petíciós Bizottság jelentésére és a Jogi Bizottság véleményére (A6-0082/2009),
A. mivel a petíciós folyamat Európa polgárai és lakói számára módot ad arra, hogy sérelmeikre nem bírósági úton nyerjenek jogorvoslatot, amennyiben a sérelmek az Európai Unió tevékenységi területeiből eredő kérdéseket érintenek,
B. mivel az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy „az Unió a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletben tartása és a jogállamiság elvein alapul, amely alapelvek közösek a tagállamokban”,
C. mivel az EU-Szerződés 6. cikkének (2) bekezdése szerint az Unió kötelezi magát az alapvető jogok tiszteletben tartására, ahogyan azokat az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény biztosítja,
D. mivel, ha az emberi jogokról szóló európai egyezményt (ECHR) aláíró ország bármely polgára vagy lakosa emberi jogainak megsértését vélelmezi – miután az ECHR egyezmény 35. cikke szerinti valamennyi belső jogorvoslati eszközt kimerített –, az Emberi Jogok Európai Bíróságához kell kérelemmel fordulnia,
E. mivel az EU-Szerződés 7. cikke rendelkezik azokról az eljárásokról, amelyekkel az Unió reagálhat a 6. cikk (1) bekezdésében említett alapelvek megsértésére és megoldást kereshet,
F. mivel a 7. cikk a Parlament számára is jogot biztosít arra, hogy indokolással ellátott javaslatot nyújtson be a Tanácsnak annak a kérdésnek az eldöntésére, hogy valamely tagállam részéről fennáll-e az Unió alapjait képező értékek súlyos megsértésének egyértelmű veszélye,
G. mivel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 7. cikke garantálja a magán- és a családi élet védelmét, a polgárok otthonának védelmét is beleértve, és mivel az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 8. cikke ugyanezeket a jogokat biztosítja, és egyértelművé teszi, hogy „e jog gyakorlásába hatóság csak a törvényben meghatározott, olyan esetekben avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges”; mivel a Parlament, a Tanács és a Bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy a Chartát valamennyi tevékenysége során tiszteletben tartja,
H. mivel a tulajdonhoz való jogot az európai polgárok egyik alapvető jogaként ismeri el az Alapjogi Charta 17. cikke, amely úgy rendelkezik, hogy „mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogszerűen szerzett tulajdonát birtokolja, használja, azzal rendelkezzen, és azt örökül hagyja”, hogy „tulajdonától senkit sem lehet megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből, a törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel, valamint az ezáltal elszenvedett veszteségekért kellő időben fizetett méltányos összegű kártalanítás mellett történik”, valamint hogy „a tulajdon használatát, az általános érdek által szükségessé tett mértékben, törvénnyel lehet szabályozni”,
I. mivel az EK-Szerződés 18. cikke előírja, hogy „az e szerződésben és a végrehajtására hozott intézkedésekben megállapított korlátozásokkal és feltételekkel minden uniós polgárnak joga van a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz”,
J. mivel a 295. cikk értelmében az EK-Szerződés nem sértheti a tagállamokban fennálló tulajdoni rendet; mivel a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően ez a rendelkezés pusztán elismeri a tagállamoknak a tulajdoni rendre irányadó szabályok meghatározásával kapcsolatos hatáskörét; és mivel a Bíróság ítélkezési gyakorlata megerősítette, hogy e tekintetben a tagállamok hatáskörét mindig a közösségi jog alapvető elveivel összefüggésben kell alkalmazni, amilyen például az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása (lásd a C-119/75. sz. Terrapin kontra Terranova ügyben hozott 1976. június 22-i ítéletet [1976] EBHT 1039),
K. mivel azonban a Bíróság következetesen fenntartotta, hogy miközben a tulajdonjog részét képezi a közösségi jog általános elveinek, az nem abszolút jog, és azt társadalmi funkciójával összefüggésben kell szemlélni, és mivel következésképpen e jog gyakorlása korlátozható, amennyiben e korlátozások ténylegesen megfelelnek a Közösség által követett általános érdekű célkitűzéseknek, és nem képeznek aránytalan vagy nem elfogadható beavatkozást, amely csorbítja a garantált jogok érdemi tartalmát (a C-491/01. sz. British American Tobacco (Investments) és Imperial Tobacco ügy, [2002] EBHT I11453),
L. mivel az ítélkezési gyakorlat ellenére a Bíróság következetesen fenntartotta, hogy amennyiben a nemzeti rendelkezések a közösségi jog alkalmazási körén kívül esnek, a Közösségnek nincs joghatósága értékelni e rendelkezések összeegyeztethetőségét az alapvető jogokkal, amelyek tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja (lásd például a C-328/04. sz. Vajnai-ügyben 2005. október 6-án hozott végzés (12) és (13) bekezdését, [2005] I-8577.),
M. mivel az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény első kiegészítő jegyzőkönyvének 1. cikke első bekezdése kimondja, hogy „minden természetes vagy jogi személynek joga van javai tiszteletben tartásához”, hogy „senkit sem lehet tulajdonától megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből és a törvényben meghatározott feltételek, valamint a nemzetközi jog általános elvei szerint történik”; mivel e cikk második bekezdése kimondja, hogy „Az előző bekezdésben foglaltak nem korlátozzák az államok jogát olyan törvények alkalmazásában, melyeket szükségesnek ítélnek ahhoz, hogy a javaknak a köz érdekében történő használatát szabályozhassák, illetőleg az adók, más közterhek vagy bírságok megfizetését biztosítsák”; mivel az említett jegyzőkönyv ratifikálásakor Spanyolország fenntartással élt az 1. cikk tekintetében a Spanyol Alkotmány 33. cikkének fényében, amely a következőket rögzíti: „A magántulajdonhoz és az örökléshez való jogot el kell ismerni. 2. A törvénnyel összhangban e jogok társadalmi funkciója határozza meg tartalmuk korlátait. 3. Senkit sem foszthatnak meg tulajdonától vagy jogaitól, kivéve a törvénynek megfelelően a közszolgáltatások vagy társadalmi érdek alapos indoka alapján és megfelelő ellentételezéssel.
N. mivel a Parlament úgy véli, hogy a jogszerűen szerzett magántulajdonról megfelelő eljárás és ellentételezés nélkül való lemondásra irányuló kötelezettség, és emellett a nem igényelt és gyakran szükségtelen infrastrukturális fejlesztések önkényes költségeinek megfizetésére vonatkozó kötelezettség az egyének alapvető jogainak megsértését jelenti az emberi jogok és alapvető szabadságok európai egyezménye és az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata értelmében (lásd például az Aka kontra Törökország ügyet(1)),
O. mivel a spanyol hatóságok iránymutatásokat adtak ki a part menti övezetekről szóló, 1989. évi törvény alkalmazásáról, amelyet évekig figyelmen kívül hagytak, és ezalatt jelentős környezeti károkat okoztak Spanyolország part menti területein; mivel még a jelenlegi iránymutatások sem írnak elő egyértelmű végrehajtási intézkedéseket, amelyeket az érintett helyi és regionális hatóságoknak be kell tartaniuk, és mivel a beérkezett számos új petíció tanúbizonyságot ad az iránymutatások visszamenőleges tartalmáról, valamint a magánszemélyek jogszerűen megszerzett tulajdonának, az ilyen tulajdonhoz való joguknak és jogaik öröklés útján való átruházhatóságának önkényes lerombolásáról és eltörléséről,
P. mivel – tekintettel a demarkációs vonalak jelenlegi fekvésére – az érintettek körében megerősödött az a benyomás, hogy azt – például a Formentera-szigeten – önkényesen határozták meg a külföldi tulajdonosok terhére,
Q. mivel a part menti övezetekről szóló törvény aránytalan hatást gyakorol az ingatlantulajdonos magánszemélyekre, akiknek jogait teljes mértékben tiszteletben kell tartani, ugyanakkor nem elégséges a part menti rombolás tényleges elkövetőivel szemben, akik sok esetben felelősek voltak a túlzott városfejlesztésért a part menti övezetekben, beleértve az üdülőhelyeket is, és akik okkal tudhatták, hogy mindig is a szóban forgó törvénnyel ellentétesen jártak el,
R. mivel a jelenlegi parlamenti időszak során a Petíciós Bizottság a hozzá érkezett petíciók nagy számára válaszul alapos vizsgálatokat folytatott és háromszor tett jelentést az EU-polgárok jogszerűen szerzett tulajdonához való törvényes jogainak megsértése mértékéről Spanyolországban, és részletesen bemutatta a fenntartható fejlődés, a környezetvédelem, a vízminőség és vízellátás aláaknázásával, az urbanizációs szerződésekhez kapcsolódó közbeszerzési eljárásokkal és az urbanizációs eljárások terén sok spanyolországi helyi és regionális hatóság részéről tapasztalt elégtelen ellenőrzéssel kapcsolatos aggályait(2), amelyek jelenleg bírósági eljárások tárgyát képezik mind Spanyolországban, mind az Európai Közösségek Bírósága előtt,
S. mivel sok olyan ügyre van példa, amelyben valamennyi kormányzati szint – a központi kormány, az autonómiák kormányai és a helyi önkormányzatok – felelős annak a fenntarthatatlan fejlődési modellnek a bevezetéséért, amely igen súlyos környezeti, és ezen kívül gazdasági és társadalmi következményekkel járt,
T. mivel az Európai Parlamenthez számos petíció érkezett egyének és EU-polgárokat képviselő szervezetek részéről, amelyek kifogásokat fogalmaznak meg várostervezés különböző vetületeire vonatkozóan, és mivel megállapítható, hogy a városfejlesztéssel kapcsolatosan felvetett számos kérdés esetében nem áll fenn a közösségi jog megsértése – lásd az EK tagjaihoz intézett közleményeket –, ezeket az érintett tagállamban rendelkezésre álló jogorvoslatok kimerítésével kell rendezni,
U. mivel egyre több bizonyíték utal arra, hogy a spanyolországi igazságügyi hatóságok elkezdtek reagálni a sok part menti területen zajló túlzott urbanizációból eredő kihívásra, különösen az olyan korrupt helyi tisztviselőkkel kapcsolatos nyomozások és a velük szembeni vádemelések révén, akik tetteikkel elősegítették az EU-polgárok számára hátrányos, példátlan és szabályozatlan városi fejlesztéseket, és ezáltal visszavonhatatlanul károsították Spanyolország sok régiójának biológiai sokféleségét és környezeti integritását; mivel a Parlament viszont azt vette észre – ilyen vádakra válaszul –, hogy az eljárások továbbra is felháborítóan lassúak, és a meghozott ítéleteket sok esetben nem lehet úgy végrehajtani, hogy ezzel elégtételt adjanak az ilyen visszaélések áldozatainak, és ezért számos érintett nem spanyol uniós polgár körében megerősödött az a benyomás, hogy a spanyol igazságszolgáltatás nem tesz semmit és/vagy részrehajló, mivel azonban köztudott, hogy a fellebbezés útja a nemzeti szinten rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségek kimerítése után az Emberi Jogok Európai Bíróságához vezet,
V. mivel az ilyen széles körű tevékenység, amely az alkalmatlan és időnként indokolatlan, sok esetben az európai jogi aktusok célkitűzéseivel ellentétes jogszabályok révén a felelőtlen helyi hatóságok támogatását élvezi, sokat ártott a Spanyolországról kialakított képnek és az ország európai gazdasági és politikai érdekeinek, úgy mint a spanyol autonóm régiókban hatályos várostervezési és környezetvédelmi jogszabályok egyes városfejlesztési tevékenységek során való helytelen alkalmazása, valamint épp az ilyen visszaélés következtében jelentkező jelentős korrupciós esetek,
W. mivel a regionális ombudsmanok – igen nehéz körülmények között – rendszeresen felléptek az EU-polgárok érdekeinek védelmében a városfejlesztési visszaélésekkel kapcsolatos ügyekben, jóllehet esetenként erőfeszítéseiket néhány autonóm közösségben a regionális kormányzatok nem méltányolták,
X. mivel a spanyol alkotmány 33. cikke hivatkozik az egyének tulajdonhoz való jogára, és mivel az említett cikket eltérően értelmezik, konkrétan a tulajdon társadalmi felhasználásra való rendelkezésre bocsátása tekintetében, szemben az egyének jogszerűen szerzett lakás- és ingatlantulajdonhoz való jogaival, mivel a valenciai régió városrendezési törvényeinek alkalmazásával kapcsolatosan nem hoztak döntést,
Y. mivel a spanyol alkotmány 47. cikke kimondja, hogy minden spanyol állampolgárnak joga van a tisztességes és megfelelő lakhatásra, és a hatóságokra bízza azt a feladatot, hogy előmozdítsák az e jog érvényesítéséhez szükséges feltételeket és megállapítsák a vonatkozó szabályokat, valamint hogy tekintettel a spekuláció megelőzésére irányuló általános érdekkel összhangban szabályozzák a földhasználatot,
Z. mivel Spanyolország nemzeti kormányának kötelessége alkalmazni az EK-Szerződést, megvédeni az európai jogot és területén biztosítani annak teljes körű alkalmazását, tekintet nélkül a politikai hatóságok belső szerveződésére, amint azt a Spanyol Királyság alkotmánya megállapítja,
Aa. mivel a Bizottság, az EK-Szerződés 226. cikkével ráruházott hatásköröknek megfelelően, a Bíróság előtt indított eljárást Spanyolország ellen egy olyan ügyben, amely a Spanyolországban történt túlzott városfejlesztési visszaélésekkel kapcsolatos, és amely közvetlenül érinti a közbeszerzésről szóló irányelvnek(3) a valenciai hatóságok általi végrehajtását,
Ab. mivel a Bizottság a Petíciós Bizottság kérésére vizsgálatot indított több mint 250 olyan városfejlesztési projekt ügyében, amelyekről az illetékes vízügyi hatóságok és folyószabályozási hatóságok negatív véleményt adtak, és így fennállhat, hogy a projektek megsértik a vízügyi keretirányelvet(4), nevezetesen Andalúziában, Castilla-la-Manchában, Murciában és Valenciában,
Ac. mivel e városfejlesztési projektek közül sok elkülönül az összefüggő városi térségektől, ami miatt nagy ráfordításokra van szükség az alapvető szolgáltatások, például a villamos energia, a vízellátás és a közúti infrastruktúra terén; mivel az ezekbe a projektekbe való beruházás gyakran uniós finanszírozást is magában foglal,
Ad. mivel a spanyolországi városfejlesztési problémák sok, dokumentált esetében a Bizottság nem lépett fel a kellő határozottsággal, ami nemcsak a környezetvédelmi jog elővigyázatossági elvének érvényesítésére vonatkozik, hanem az illetékes helyi vagy regionális hatóságok jogilag kötelező erejű aktusainak felületes értelmezésére is, amilyen például egy integrált városfejlesztési terv „ideiglenes jóváhagyása” valamely helyi hatóság részéről,
Ae. mivel a stratégiai környezeti hatásvizsgálatról szóló irányelvnek(5) – amelynek 3. cikkében kifejezetten szerepel az idegenforgalom és a területrendezés – a célkitűzése az, hogy gondoskodjon a környezet magas szintű védelméről és hozzájáruljon a környezetvédelmi szempontok bevonásához a tervek és programok előkészítésébe és elfogadásába, a fenntartható fejlődés előmozdítása érdekében; és mivel a vízügy keretirányelv megköveteli a tagállamoktól, hogy akadályozzák meg vizeik állapotának további romlását és mozdítsák elő édesvízi készleteik fenntartható felhasználását,
Af. mivel a Petíciós Bizottság egymást követő tényfeltáró látogatásai azt mutatták, hogy úgy tűnik, hogy néhány helyi és regionális hatóság (nemcsak a parti régiókban) félreértelmezi ezeket a célkitűzéseket, amikor nagyarányú városfejlesztési programokat terjeszt elő vagy fogad el; mivel a petíciókban kifogásolt városfejlesztési tervek többsége vidéki földterületek beépíthető területté való átminősítésével kapcsolatos – ami jelentős gazdasági haszonnal jár a városfejlesztési ügynökök és a fejlesztők számára; és mivel sok esetben védett területekről, illetve a sérülékeny biológiai sokféleségük miatt védelemre szoruló területekről van szó, amelyeket a listáról levéve átminősítenek, vagy amelyek nem is szerepeltek a védett területek listáján, pontosan azért, hogy lehetővé tegyék az érintett terület urbanizációját,
Ag. mivel ilyen szempontok vegyülnek abba a visszaélésbe, amelyet EU-polgárok ezrei tapasztalnak, akik a városfejlesztési ügynökök tervei következtében nemcsak jogszerűen szerzett tulajdonukat veszítették el, de még a tulajdonjogaikat közvetlenül érintő, kéretlen, gyakran szükségtelen és illetéktelen infrastrukturális projektek önkényes költségeit is kénytelenek voltak megfizetni, ami végső soron sok család számára pénzügyi és érzelmi téren egyaránt katasztrofális következményekkel járt,
Ah. mivel sok ezer európai polgár különböző körülmények között, helyi ügyvédek, várostervezők és építészek útján jóhiszeműen vásárolt tulajdont Spanyolországban, hogy utóbb azzal kelljen szembesülnie, hogy a lelkiismeretlen helyi hatóságok részéről városfejlesztési visszaéléseknek estek áldozatul, és ennek következtében tulajdonukat a lerombolás fenyegeti, mivel otthonukról kiderült, hogy illegálisan épült, és ezért értéktelen és eladhatatlan,
Ai. mivel a tagállamokban – például az Egyesült Királyságban – az ingatlanügynökök és a spanyolországi ingatlanpiaccal kapcsolatban álló más szolgáltatók továbbra is értékesítenek az új városfejlesztésekben található ingatlanokat még akkor is, amikor szükségszerűen tudatában vannak annak, hogy igenis előfordulhat, hogy a szóban forgó projektet nem fejezik be vagy nem építik meg,
Aj. mivel Spanyolország természetes földközi-tengeri szigetvilága és partvidéke az elmúlt évtizedben súlyos pusztítást szenvedett el, mivel a cement és a beton úgy átitatta ezeket a régiókat, hogy ez nemcsak a sérülékeny partvidéki környezetet érintette – amelynek jelentős része a természetes élőhelyekről szóló irányelv(6), illetve a Natura 2000-ről és a vadon élő madarakról szóló irányelv(7) szerint névleges védelmet élvez, mint a Cabo de Gata-i (Almeria) és murciai városfejlesztések –, hanem sok helyen a társadalmi és kulturális tevékenységet is, ami kulturális identitásuk és örökségük, valamint környezeti integritásuk szempontjából tragikus, jóvátehetetlen veszteséget okozott, és mindennek az oka bizonyos helyi hatóságok és az építőipar egyes szereplőinek kapzsisága és spekulatív viselkedése volt, akiknek az e téren folytatott tevékenységükből tekintélyes nyereségre sikerült szert tenniük, amelynek legnagyobb részét exportálták(8),
Ak. mivel ez a növekedési modell elpusztítja a helyi értékeket és a túlzott városfejlesztést részesíti előnyben, tönkreteszi a minőségi idegenforgalmat és így negatív következményei vannak az idegenforgalmi ágazat vonatkozásában is,
Al. mivel a szóban forgó modell a végletekig kihasználja a kulturális javakat, és a régészeti lelőhelyek és a kulturális szempontból értékes épületek és helyek, valamint ezek természetes és tájképi környezetének elpusztításával lerombolja Spanyolország kulturális sokszínűsége tekintetében alapvető értékeit és megkülönböztető identitásjegyeit is,
Am. mivel az építőipar, miután a gyors gazdasági növekedés éveiben tekintélyes profitra tett szert, a pénzügyi piacok – részben a spekulatív lakásépítési vállalkozások által kiváltott –jelenlegi összeomlásának elsők között esett áldozatul, és mivel ez nemcsak magukat az immár csőd előtt álló vállalatokat érinti, hanem az építőiparban dolgozó munkavállalók tízezreit is, akiknek most a munkanélküliséggel kell szembenézniük az eddig folytatott fenntarthatatlan városfejlesztési politikák miatt, amelyeknek most már ők is az áldozatai,
1. felszólítja Spanyolország és az érintett régiók kormányát, hogy végezzenek alapos felülvizsgálatot és dolgozzák át az összes, az egyéni ingatlantulajdonosok jogait a kiterjedt urbanizáció következtében érintő jogszabályt, hogy véget vessenek az EK-Szerződésben, az Alapjogi Chartában, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményben és a vonatkozó EU-irányelvekben, valamint más, az EU-val kötött egyezményekben foglalt jogok és kötelességek megsértésének;
2. felkéri a spanyol hatóságokat, hogy szüntessék meg a spekulációt ösztönző összes jogi formát, például a városfejlesztési ügynök intézményét;
3. úgy véli, hogy az illetékes regionális hatóságoknak fel kell függeszteniük és felül kell vizsgálniuk minden olyan új urbanizációs tervet, amely nem tartja tiszteletben a környezetvédelmi fenntarthatóság és a társadalmi felelősség szigorú kritériumait, és amely nem garantálja a jogszerűen szerzett tulajdon jogos birtoklásának tiszteletben tartását, továbbá le kell állítaniuk és vissza kell vonniuk minden olyan meglévő fejlesztést, ahol az EU jogában megállapított kritériumokat – konkrétan az urbanizációs szerződések odaítélését, valamint a vízre és a környezetre vonatkozó rendelkezések betartását illetően – nem tartották tiszteletben, illetve nem alkalmazták;
4. felkéri a spanyol hatóságokat annak biztosítására, hogy a polgárt a jogszerűen megvásárolt magáningatlanának átadására kötelező közigazgatási jogi aktusnak ne lehessen jogalapja olyan törvény, amelyet a kérdéses ingatlan megépítésének időpontja után fogadtak el, mivel ez sértené a közigazgatási jogi aktusok visszaható hatályának tilalmát rögzítő elvet, ami a közösségi jog általános elve (lásd az Európai Bíróság által a 234/83. sz. Gesamthochschule Duisburg ügyben 1985. január 29-én hozott ítéletet, EBHT 327), és korlátozná azokat a garanciákat, amelyek biztosítják a polgárok számára a jogbiztonságot, a bizalmat és az uniós jog keretében biztosítandó védelemmel kapcsolatos elvárást;
5. felszólítja a spanyol hatóságokat, hogy a nyilvánosság tájékoztatását és részvételét szolgáló, hatékony mechanizmusok elősegítése révén fejlesszék ki az átláthatóság kultúráját az állampolgároknak a földterület kezelésére vonatkozóan nyújtott tájékoztatás tekintetében;
6. sürgeti a spanyol kormányt, hogy tartson nyilvános vitát az összes közigazgatási testület részvételével, amelynek keretében egy a spanyolországi várostervezéssel foglalkozó munkabizottság létrehozása révén részletes tanulmányt készítenek, és amelynek alapján jogalkotási intézkedések hozhatók a spekuláció és a fenntarthatatlan fejlődés ellen;
7. szorgalmazza, hogy az illetékes nemzeti és regionális hatóságok hozzanak létre működő bírósági és közigazgatási mechanizmusokat a regionális ombudsmanok bevonásával, akiket felhatalmaznának arra, hogy módot adjanak a jogorvoslat és az ellentételezés felgyorsítására a városfejlesztési visszaélések áldozatai számára, akik a meglévő jogszabályok alkalmazása következtében szenvedtek kárt;
8. felkéri az építési és városfejlesztési ágazatban érdekelt pénzügyi és kereskedelmi szerveket, hogy működjenek együtt a politikai hatóságokkal a megoldáskeresésben a jelentős mértékű urbanizációból eredő problémákat illetően, amelyek számos európai polgárt érintenek, akik úgy döntöttek, hogy az EU-Szerződés rendelkezéseit kihasználva élnek azzal a 44. cikk szerinti jogukkal, hogy a származási országuktól eltérő tagállamban telepedjenek le;
9. sürgeti az illetékes nemzeti, regionális és helyi hatóságokat, hogy garantálják azon európai polgárok ügyeinek igazságos rendezését, akik a hiányos tervezés, valamint az intézmények és az építőipari vállalkozások közötti rossz koordináció miatt érintettek abban, hogy nem készül el a házuk;
10. rámutat arra, hogy a sértett feleknek – amennyiben a spanyol bíróságokon nem kapnak kielégítő megoldást – az Emberi Jogok Európai Bíróságánál kell fellebbezniük, mivel a tulajdonhoz való alapvető jog állítólagos megsértése nem tartozik a Bíróság hatáskörébe;
11. felszólítja az EU intézményeit, hogy amennyiben a spanyol hatóságok kérik, adjanak tanácsot és támogatást, hogy biztosítsák számukra az ahhoz szükséges eszközöket, hogy a kiterjedt urbanizáció által a polgárok életére gyakorolt katasztrofális hatást kellően rövid, ugyanakkor ésszerű időn belül, hatékonyan le tudják küzdeni;
12. egyidejűleg felszólítja a Bizottságot, hogy biztosítsa a közösségi jog alkalmazásának és az ebben az állásfoglalásban szereplő irányelvekben megállapított célkitűzéseknek a szigorú tiszteletben tartását, annak érdekében, hogy betartásukat biztosítani lehessen;
13. mély aggodalmának és megdöbbenésének ad hangot amiatt, hogy a spanyolországi jogi és igazságügyi hatóságok nehézségekbe ütköztek a kiterjedt urbanizáció által az emberek életére gyakorolt hatás kezelése során, amint azt a Parlamenthez és a kérdésért felelős bizottságához érkezett több ezer előterjesztés bebizonyította;
14. riasztónak tartja, hogy a petíciók benyújtóinak körében láthatóan széles körű a bizalomvesztés a spanyol igazságügyi rendszerrel mint a jogorvoslat és az igazságszolgáltatás hatékony eszközével szemben;
15. aggodalmának ad hangot amiatt, hogy nem ültették át helyesen a pénzmosásról szóló irányelveket(9) – ez jelenleg a Szerződés megsértése miatti eljárás tárgya –, ami korlátozza az átláthatóságot és a pénzügyi tőke illegális áramlása elleni jogi fellépést, ideértve bizonyos nagy városfejlesztési projektekkel kapcsolatos befektetéseket is;
16. úgy véli, hogy azoknak a személyeknek, akik jóhiszeműen ingatlant vásároltak Spanyolországban, amely ügyletet később illegálisnak nyilvánítottak, jogot kell biztosítani a megfelelő ellentételezésre a spanyol bíróságokon keresztül;
17. úgy véli, hogy ha azok a magánszemélyek, akik a konkrét ügylet valószínű jogszerűtlensége tudatában vásároltak ingatlant Spanyolországban, kötelezhetők a kockázatvállalásuk költségének viselésére, akkor ennek analóg módon még inkább alkalmazandónak kell lennie az adott terület szakembereire; úgy véli ezért, hogy azok a fejlesztők, akik olyan szerződéseket kötöttek, amelyek jogszerűtlenségének tudatában kellett lenniük, nem lehetnek jogosultak ellentételezésre az amiatt feladott tervekért, hogy azok nem felelnek meg a nemzeti és európai jognak, és nem keletkezhet automatikus jogosultságuk sem az önkormányzatok számára már teljesített kifizetések visszatérítésére, amennyiben ezeket a megkötött szerződések valószínű jogszerűtlenségének tudatában teljesítették;
18. mindazonáltal úgy véli, hogy az urbanizációhoz kapcsolódó problémák közül sok a meglévő jogszabályokban foglalt egyéni tulajdonjoggal kapcsolatban az egyértelműség, a pontosság és a bizonyosság hiányából, valamint a környezetvédelmi jog helyes és következetes alkalmazásának hiányából eredeztethető, és hogy ez, a bírósági folyamat bizonyos fokú hanyagságával párosulva nemcsak hozzájárult a problémához, de a korrupció olyan járványos formáját is előidézte, amelynek elsődleges áldozata ismét az európai polgár, ugyanakkor a spanyol államnak is tekintélyes veszteségeket okozott;
19. támogatja a Valenciai Közösség ombudsmanja (Síndica de Greuges), a polgárok alapvető jogainak védelmét szolgáló, tiszteletreméltó intézmény következtetéseit, amelyben kijelentették, miszerint a tulajdonosok jogai sérülhettek, vagy azért, mert a városfejlesztő aláértékeli azokat, vagy azért, mert viselnie kell a fejlesztő által egyoldalúan kiszabott, néha túlzottan magas városfejlesztési költségeket;
20. úgy véli, hogy a tájékoztatáshoz való hozzáférést és a polgárok részvételét a városfejlesztési folyamatban kezdettől fogva biztosítani kell és a környezetre vonatkozóan világos, egyszerű és érthető információval kell ellátni a polgárokat;
21. Hasonlóképpen, úgy véli, sem a hatályos városfejlesztési jogszabályok, sem az illetékes hatóságok nem foglalkoznak a „közérdek” meghatározásával, pedig a környezeti szempontból fenntarthatatlan projektek jóváhagyásakor éppen erre a koncepcióra hivatkoznak még akkor is, ha esetenként a környezeti hatásvizsgálat és az érintett Vízügyi Szövetség jelentései egyértelműen negatívak;
22. elismeri és támogatja a spanyol hatóságok erőfeszítéseit, amelyek a part menti környezet védelmére és adott esetben a part menti környezet helyreállítására irányulnak olyan módon, hogy lehetővé váljon a biológiai sokféleség és a honos állat- és növényfajok megújulása; és ebben az adott összefüggésben felhívja őket, hogy sürgősen vizsgálják felül és szükség esetén dolgozzák át a part menti övezetekről szóló törvényt annak érdekében, hogy védelmezzék a törvényes háztulajdonosok és azok jogait, akik kis telkekkel rendelkeznek a part menti övezetekben, amelyek nem gyakorolnak hátrányos hatást a part menti környezetre; hangsúlyozza, hogy ez a védelem nem illeti meg azokat a fejlesztéseket, amelyeket spekulatív vállalkozási célra hoztak létre, és amelyek nem tartják tiszteletben az EU alkalmazandó környezetvédelmi irányelveit; vállalja, hogy az illetékes spanyol hatóságoktól kapott válaszok fényében felülvizsgálja az ebben a tárgyban benyújtott petíciókat;
23. aggodalmának ad hangot az andalúziai Marbella önkormányzatának városfejlesztési helyzete miatt, ahol több tízezer illegálisan felépített otthont – ami feltehetően ellentétes az EU környezetvédelmi és állami részvételről szóló, vízpolitikai és közbeszerzési jogszabályaival – legalizálni fognak egy új általános várostervezés keretében, ami a jogbiztonság, valamint a házvásárlókat, az ingatlantulajdonosokat és általában a polgárokat megillető biztosítékok hiányához vezet;
24. tisztelettel adózik a regionális ombudsmanoknak („síndics de greuges”) és személyzetüknek és teljes mértékben támogatja tevékenységüket, valamint a kitartóbb államügyészeknek („fiscales”), akik a közelmúltban rendkívül sokat tettek azért, hogy az érintett intézmények újból alkalmazzák az ezen ügyekkel kapcsolatos helyes eljárásokat;
25. ugyancsak méltatja a petíciókat benyújtó személyek, a szövetségeik és a spanyol és nem spanyol állampolgárok tízezreit összefogó helyi közösségi társulások tevékenységét, akik felhívták a Parlament figyelmét ezekre a kérdésekre, és akik kulcsfontosságú szerepet töltöttek be szomszédaik és az ebben az összetett problémában érintett személyek alapvető jogainak védelmezésében;
26. emlékeztet arra, hogy a környezeti hatásvizsgálatról szóló irányelv(10) és a stratégiai környezeti hatásvizsgálatról szóló irányelv(11) kötelezővé tette a nyilvánossággal való konzultációt a tervek létrehozásának és kidolgozásának szakaszában, azaz nem azt követően, hogy a terveket a helyi hatóságok ténylegesen elfogadták – amint a Petíciós Bizottság figyelmébe ajánlott esetekben oly sokszor történt; ugyanezzel összefüggésben emlékeztet arra, hogy a meglévő tervek érdemi módosításakor szintén tiszteletben kell tartani ezt az eljárást, és a terveknek ugyancsak aktuálisnak kell lenniük, és nem lehetnek statisztikailag pontatlanok vagy elavultak;
27. emlékeztet továbbá arra, hogy az 1083/2006/EK rendelet 91. cikke(12) felhatalmazza a Bizottságot a strukturális támogatás kifizetésének megszakítására, a 92. cikk pedig az adott tagállamnak vagy régiónak szóló támogatás felfüggesztésére és a támogatásban részesülő projektekkel kapcsolatos korrekciók elvégzésére, amely projektekről ezt követően megállapítják, hogy nem tettek teljes mértékben eleget az EU vonatkozó jogalkotási aktusainak alkalmazása tekintetében irányadó szabályoknak;
28. emlékeztet arra is, hogy költségvetési hatóságként a Parlament úgy is határozhat, hogy a támogatást a tartalékban maradt kohéziós politikákra teszi félre, ha ezt szükségesnek érzi ahhoz, hogy egy tagállamot rávegyen azon szabályok és alapelvek súlyos megsértésének beszüntetésére, amelyeket vagy a Szerződés alapján, vagy az EU-jog alkalmazása következtében köteles tiszteletben tartani, mindaddig, amíg a probléma meg nem oldódik;
29. megismétli a korábbi állásfoglalásokban szereplő következtetéseket, megkérdőjelezve a városfejlesztési ügynökök kinevezésének módszereit és az egyes helyi hatóságok által a városfejlesztők és az ingatlanfejlesztők részére gyakran biztosított túlzott hatásköröket, azon közösségek és polgárok kárára, akik az adott területen lakással rendelkeznek;
30. ismételten felszólítja a helyi hatóságokat, hogy konzultáljanak a polgáraikkal és – szükség esetén – vonják be őket a városfejlesztési projektekbe a tisztességes, átlátható és fenntartható városfejlesztés ösztönzése céljából, a helyi közösségek, és nem csupán az ingatlanfejlesztők, ingatlanügynökök és egyéb érdekszövetkezetek érdekében;
31. felszólítja a városfejlesztés terén illetékes hatóságokat, hogy tértivevényes értesítések küldése útján terjesszék ki a városfejlesztéssel kapcsolatosan a tulajdonosokkal folytatott konzultációs eljárásokat minden olyan esetben, amikor változás történik ingatlanjaik minősítésében, valamint hogy javasolják az önkormányzatoknak, hogy közvetlen és személyes idézést küldjenek a tulajdonosoknak a területrendezési és átminősítési tervek elleni fellebbezési eljárások során;
32. nyomatékosan elítéli azt a törvénytelen gyakorlatot, miszerint egyes ingatlanfejlesztők ravasz kifogásokkal aláássák az uniós polgárok jogos tulajdonjogát azáltal, hogy beavatkoznak az ingatlan-nyilvántartási és telekkönyvi értesítési rendszerbe, és felhívja az érintett helyi hatóságokat, hogy vezessenek be megfelelő jogi biztosítékokat az ilyen gyakorlatok leküzdésére;
33. megerősíti, hogy amennyiben tulajdon elvesztése miatt kártérítést kell fizetni, ennek megfelelő összegűnek kell lennie, a törvénnyel és a Bíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési gyakorlatával összhangban;
34. emlékeztet arra, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv(13) kötelezi valamennyi tagállamot, hogy biztosítson megfelelő jogorvoslati eszközöket azon fogyasztók számára, akik ilyen gyakorlatok áldozatai lettek, és biztosítsák a megfelelő szankciók életbe léptetését ezekkel a gyakorlatokkal szemben;
35. ismételten felszólítja a Bizottságot, hogy indítson tájékoztatási kampányt a saját tagállamuktól eltérő tagállamban ingatlant vásárló uniós polgárok számára;
36. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a a Bizottságnak, a Tanácsnak, a Spanyol Királyság kormányának és parlamentjének és az autonóm regionális kormányoknak és parlamenteknek, Spanyolország nemzeti és regionális ombudsmanjainak és a petíciókat benyújtó személyeknek.
Az 1998. szeptember 23-i ítélet; lásd még a Parlament 2007. június 21-i állásfoglalását az andalúziai, valenciai és madridi régiókban a Petíciós Bizottság nevében tett tényfeltáró látogatás eredményeiről (HL C 146. E, 2008.6.12., 340. o.).
Lásd a fent említett 2007. június 21-i állásfoglalást és a 2005. december 13-i állásfoglalást a LRAU-ként (Ley Reguladora de la Actividad Urbanística – a fejlesztési tevékenységekről szóló törvény) ismertté vált valenciai városrendezési törvénnyel való állítólagos visszaélésről, és annak európai állampolgárokra gyakorolt hatásáról (609/2003., 732/2003., 985/2002., 111272002. és más számú petíciók) (HL C 286. E, 2006.11.23., 225. o.).
Az Európai Parlament és a Tanács 2004. március 31-i 2004/18/EK irányelve az építési beruházásra, az árubeszerzésre és a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról (HL L 134., 2004.4.30., 114. o.).
Az Európai Parlament és a Tanács 2000. október 23-i 2000/60/EK irányelve a vízpolitika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról (HL L 327., 2000.12.22., 1. o.).
Az Európai Parlament és a Tanács 2001. június 27-i 2001/42/EK irányelve bizonyos tervek és programok környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról (HL L 197., 2001.7.21., 30. o.)
A Tanács 1992. május 21-i 92/43/EGK irányelve a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről (HL L 206., 1992.7.22., 7. o.).
A pénzügyi rendszereknek a pénzmosás, valamint terrorizmus finanszírozása céljára való felhasználásának megelőzéséről szóló, 2005. október 26-i 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 309., 2005.11.25., 15. o.); A Bizottság 2006/70/EK irányelve (2006. augusztus 1.) a politikai közszereplők fogalmát, valamint az egyszerűsített ügyfél-átvilágítási eljárások és az alkalmi vagy nagyon korlátozott alapon folytatott pénzügyi tevékenység alapján nyújtott mentesség technikai követelményeit illetően a 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre vonatkozó végrehajtási intézkedések megállapításáról (HL L 214, 2006.8.4., 29.o.).
A Tanács 1985. június 27-i 85/337/EGK irányelve az egyes köz- és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról (HL L 175., 1985.7.5., 40. o.).
Az Európai Parlament és a Tanács 2001. június 27-i 2001/42/EK irányelve a bizonyos tervek és programok környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról (HL L 197., 2001.7.21., 30. o.).
A Tanács 2006. július 11-i 1083/2006/EK rendelete az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról (HL L 210., 2006.7.31., 25. o.).
Az Európai Parlament és a Tanács 2005/29/EK irányelve (2005. május 11.) a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól (HL L 149., 2005.6.11., 22. o.).
INDOKOLÁS
Az Európai Parlament számára megfontolásra benyújtott jelentéstervezetre annak biztosítása érdekében van szükség, hogy sok ezer európai polgár Szerződésben foglalt jogait tiszteletben tartsák.
A Petíciós Bizottság nem tétlenkedett, hiszen ezen jogalkotási ciklus alatt három tényfeltáró látogatást is tett Spanyolországban. E témában a Parlament két olyan állásfoglalást fogadott el, amelyek támogatják a bizottság megállapításait, az egyiket 2005-ben, majd még egyet 2007 júniusában.(1) A Parlament akkor szavazással kialakított álláspontját ezen jelentéstervezet N. preambulumbekezdése tartalmazza. Ha a felelős hatóságok nemzeti vagy helyi szinten tettek volna valami kézzelfoghatót azért, hogy reagáljanak a Parlament által korábban megfogalmazott aggodalmakra, akkor kétségek merülnének fel az állásfoglalás szükségességét illetően. A hatóságok nem tettek semmi kézzelfoghatót, ezért az állásfoglalásra szükség van.
Mégis sok ezer európai polgár esik továbbra is a kiterjedt urbanizáció rendszerének áldozatául, amely – a Petíciós Bizottság meglátása szerint – több esetben lábbal tiporja az ingatlantulajdonosok törvényes jogait, és amely ugyanakkor tönkreteszi a sérülékeny ökorendszereket és a Földközi-tenger partvidéki környezetét a spanyol part menti területek és hátországok számos részén. A petíciók benyújtói több alkalommal kérték ügyük vizsgálatát a Petíciós Bizottság szép számú résztvevővel tartott ülésein, és a hatóságok, nevezetesen a valenciai autonóm területek hatóságai és kisebb mértékben az andalúziai hatóságok tevékenységeik védelmében kihasználták a számukra kínált lehetőségeket. Eközben az Európai Bizottság Spanyolország ellen jogsértési eljárást indított, amely közvetlenül kapcsolódik a Valenciában folytatott városfejlesztéshez és a közbeszerzési irányelvek alkalmazásához, valamint vizsgálatot folytat az uniós törvények környezettel és vízzel kapcsolatos ügyekben történő alkalmazásának állítólagos elmulasztásáról. Kulcsfontosságú kérdés, hogy vajon a felelős hatóságok támogató vízügyi jelentéseivel nem rendelkező nagy városfejlesztési tervek halmozódó hatása lehetetlenné tenné-e a vízügyi keretirányelv alkalmazását azáltal, hogy a vizet emberi fogyasztásra és mezőgazdasági használatra alkalmatlanná nyilvánítják.
Sok európai polgár azon előnyök miatt választotta Spanyolországot lakhelyéül, amelyeket az ország és azt ott élő emberek nyújtani tudnak, így tehát élt azon jogaival, amelyeket a Szerződések valamennyi európai polgár számára biztosítanak. Mégis az ezen jelentésben tárgyalt problémák magukat a spanyol embereket is érintik, akik e témában benyújtott petícióikat tekintve legalább olyan számosak.
Ezért elfogadhatatlan, hogy bizonyos politikai hatóságok és pártvezetők azt állítják, hogy kizárólag külföldiek vetik fel ezeket a problémákat, akik természetesen nem értik a spanyol törvényeket, vagy kijelentik, hogy a sértetteknek csak a legközelebbi bírósághoz kell fordulniuk problémájuk tisztázása és megoldása érdekében. A petíciók benyújtói közül többen tettek ilyen lépéseket, de eredmény nélkül, míg másoknak erre nem volt elég pénzük. Többeket megzavarnak a helyi hatóságok és ügyvédek egymásnak ellentmondó tanácsai, akikhez ugyan tanácsért fordultak, de akik mégis kevés segítséget nyújtottak. (Nem is beszélve arról a jó néhány esetről, amikor az önkormányzati hatóságok és az ügyvédek jelentették a probléma lényegi részét.) A petíciókat benyújtók többségét és számos gyakorló jogászt döbbent meg a jogbiztonság hiánya és a zűrzavar, amelyet a városfejlesztéshez és annak összefüggéseihez kapcsolódó pontatlan és túl bonyolult jogi szabályozás, valamint a még bonyolultabb végrehajtási rendelkezések okoznak. A nemrégiben újfent hatályba léptetett 1988-as partvédelmi törvény egy adalék ehhez a kérdéshez.
A Petíciós Bizottság felismeri, hogy a városfejlesztés a spanyol autonóm területek és az önkormányzatok hatáskörébe tartozik. Elismeri, hogy a nemzeti hatóságok is illetékesek az olyan ügyekben, amelyek a földtörvény általános kereteit és olyan környezetvédelmi kérdéseket érintenek, mint a vízellátás és a besorolt fajok védelme. A bizottság nem értelmezi tévesen a nemzeti jogszabályok hatáskörét és alkalmazhatóságát, és nem vezeti félre a petíciók egyik benyújtóját sem ezekben a kérdésekben. Valójában számos alkalommal meghallgattuk Sindic de Greuges, regionális ombudsman véleményét.
Azonban az ezen területeken alkalmazott törvényeknek összhangban kell állniuk az EU- Szerződésekkel és az EU jogalkotási anyagaival, valamint a nemzeti kormány feladata, hogy erről gondoskodjon. A Petíciós Bizottság az EK-Szerződés 194. cikke szerint benyújtott petíciókra épülő jogi alap szerint járt el.(2)
A bizottság azért cselekszik, mert az európai polgárokat a Szerződések értelmében jogok illetik meg, valamint tiszteletben tartja a szubszidiaritás elvét.
Azért lép fel, mert az európai polgárok a Petíciós Bizottsághoz fordultak, hogy segítséget nyújtson egyéni és közös, de személyes tragédiáik megoldásában, és az Európai Parlament közvetlenül megválasztott képviselői is védelmükbe veszik választópolgáraik jogait.
Azért is fellép, mert úgy véli, hogy valamennyi tagállam politikai, jogi és morális kötelessége a Szerződésekben, többek között a három főbb uniós intézmény elnökei által aláírt alapjogi chartában foglalt alapelvek szerint működni. Az európai polgárok azt várják el politikusaiktól, hogy tiszteletben tartsák azt, amire vállalkoztak, és hogy ne hátráljanak meg a felelősség elől.
Nyilvánvaló, hogy a világgazdasági válság és annak következményei súlyosan érintették a spanyol építőipart, és hogy ez a munkaerő számára tragikus, de az építőipar már a 2008. őszi eseményeket megelőzően is megpróbáltatások előtt állt. Spanyolországot katasztrofális recesszióba juttatta az ingatlanfejlesztők és területfejlesztők ésszerűtlen és pénzsóvár nagyravágyására épülő kiterjedt urbanizáció és a part menti övezet lerombolása – jelenleg egy és fél millió új ingatlan vár gazdára és még mennyi új golfpálya! –, amely jelentős pénzügyi többletet jelent az ipar számára és komoly túlépítkezéshez vezet.
A régió spanyol hatóságai továbbra is visszautasítóan viselkednek, miközben a sértettek száma eléri a több ezret. Számos esetben legfeljebb önelégült magatartást tanúsítottak az egyéni tulajdonjogokkal kapcsolatban, legrosszabb esetben pedig határozottan elutasítóan viselkedtek.
A táj megrongálása már megtörtént, mint ahogyan azt számos hiteles jelentés is bizonyítja(3), miközben az elsőrendű fontosságú városfejlesztési tervek továbbra is érvényben vannak, miképpen sok esetben Damoklész kardja is ott lebeg számos vidéki és part menti közösség fölött. Az állásfoglalás éppen ezért kéri a helyi hatóságokat arra, hogy függesszék fel és vizsgálják felül valamennyi érvényben lévő tervüket, és hogy csak abban az esetben lépjenek előre, ha a fenntarthatóság elve bizonyítottá válik a helyi közösségek döntéseikbe történő bevonásával, és ha gondoskodnak a környezetvédelmi biztosítékokról. Az ingatlanhoz való törvényes jogot fenn kell tartani.
Az első, 2004-ben tett spanyolországi tényfeltáró látogatásról készült jelentés részletekbe menően leírta, hogy mi történik, és hogy ez milyen következményekkel jár. A második látogatás alkalmával bizonyos politikusok és fejlesztők, akik közös támogatásukat hangsúlyozandó ültek egymás mellett ugyanabban az ülésteremben, egészen odáig merészkedtek, hogy azt állították, hogy ez a helyzet a Petíciós Bizottság hibájából alakult ki, amely felelősséggel tartozik a valenciai régióba történő beruházás elmaradásáért, és ezen véleményüket közvetlenül a bizottsági küldöttség tagjainak címezték. A Valenciába 2007 során tett harmadik látogatás alkalmával az arrogancia tetőfokára hágott és a küldöttség tagjainak azt mondták, hogy a beérkezett petíciók a bizottság közös fantáziájának a szüleményei. Január folyamán őszinte beszélgetést volt alkalmam folytatni az illetékes valenciai miniszterrel, bár ez nemzeti szinten megvalósíthatatlannak bizonyult.
Talán nem véletlen, hogy a bizottság folyamatban lévő tényfeltárásaival egy időben a spanyol igazságügyi és végrehajtó hatóságok is vizsgálatokat folytattak. Mint ismeretes ennek eredményeképpen jött létre az a lista, amely majdhogynem véget nem érően sorolja fel azokat a helyi politikusokat és köztisztviselőket Spanyolországban, akiket a legutóbbi időkben létrejött kiterjedt urbanizációs megállapodásokhoz kapcsolódó korrupciós vádakkal tartóztattak le. Ma már jól ismert tény, hogy az elmúlt évtizedben több cementet és betont használtak spanyolországi lakások építéséhez, mint Franciaországban, Németországban és az Egyesült Királyságban együttvéve.
Ez a tragédia természetesen elrejtette több olyan személy érvényes megállapítását, akik kritikusak a bizottság tényfeltárási munkájával kapcsolatban. E szerint természetesen nem minden helyi hatóság korrupt, és nem mindegyik esett bele a könnyű pénzszerzés csapdájába. Többük felelősen járt el, a legtöbb polgármester kizárólag saját közösségének érdekeit viselte a szívén. Viszont az szomorú, hogy ők maguk is a kiterjedt urbanizáció áldozataivá váltak.
Az építőipar számos szereplője, akikkel az előadó megbeszéléseket folytatott, vált szintén a legnagyobb szereplők gazdagság és politikai hatalom utáni száguldásának áldozatává. Azután, hogy megvalósul a rend és létrejönnek a szabályozási mechanizmusok, valamint ezeket tiszteletben is tartják, azon egészen kicsi építőipari vállalkozások jelennek majd meg és élesztik újjá az ipart, amelyek fenntartható módon, a helyi követelményeknek megfelelően és szerény, de környezetvédelmi szempontoknak megfelelő célkitűzések mellett tevékenykednek.
A Petíciós Bizottság több száz egyedi esettanulmánnyal rendelkezik olyan dokumentumokba foglalva, amelyeket a petíciók benyújtói terjesztettek be. Amint az a jelentés mellékletében látszik ezek a legkülönbözőbb konkrét helyzeteket mutatják be. A legtöbb petíciót egy bizonyos közösség lakóinak nevében nyújtották be különböző személyek. Más petíciók nagyobb támogatást élveznek, némelyiket rendkívül kiszolgáltatott idős emberek nyújtották be, akik attól tartanak, hogy a gátlástalan és lelketlen helyi ügynökök elnyelik nyugdíjasotthonba fektetett megtakarításaikat.
A Petíciós Bizottság megpróbálta kategorizálni ezeket a petíciókat annak érdekében, hogy azonosíthatóbbá tegye az európai polgárok előtt álló problémákat azok számára, akiknek lehetőségük nyílik a probléma rendezésére, legyen az a megoldás jogi vagy politikai. Az állásfoglalásban a bizottság javaslatot tett bizonyos utakra, amelyek feltárásával biztosítható lenne, hogy az európai polgárokat megfelelő mértékben kárpótolják veszteségeikért, amelyek a földterület jogtalan kisajátítóinak tevékenysége nyomán keletkeztek. A bizottság sürgette a megelőző intézkedések megtételét. Az elővigyázatosság elvének kell vezérelnie valamennyi program környezetvédelmi hatásvizsgálatát.
Mindenekelőtt a jogbiztonságot és a törvényes ingatlantulajdonosok jogainak tiszteletben tartását követeli meg. Helyre kell állítani a spanyol igazságügyi rendszerbe vetett bizalmat, különösen a valenciai ügyvédi kamara jeles tagjai által tett kijelentések fényében, akik világosan megfogalmazták, hogy a kiterjedt urbanizáció áldozatai számára nem áll rendelkezésre jogorvoslat. Ez az állampolgárok és az önkormányzatok érdeke is.
A bizottság a pontosabb információk hozzáférhetővé tételét kéri, és azt, hogy tegyenek átláthatóbbá valamennyi fejlesztést, és tegyék világosabbá annak következményeit az ingatlantulajdonosok számára. A felmerülő vádaknak megindokolhatóknak és ésszerűeknek kell lenniük, nem pedig önkényeseknek, ahogyan ez sok esetben történik. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatával összhangban senkit sem lehet megfosztani földjétől vagy otthonától megfelelő eljárás és ellentételezés nélkül, ezt valamennyi tagállamnak kötelezően tiszteletben kell tartania az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkének (2) bekezdése értelmében.
A bizottság kéri az illetékes spanyol hatóságokat, hogy újfent vizsgálják meg és végül – szükség esetén – dolgozzák át a jogszabályokat oly módon, hogy az ingatlantulajdonosok számára a Szerződésben biztosított jogok garantálhatók legyenek, és hogy állítsanak le minden olyan fejlesztést, amely nem tartja tiszteletben vagy nem alkalmazza az uniós jogot.(4) Fel kell függeszteni és felül kell vizsgálni azokat az új urbanizációs terveket, amelyek nem tartják tiszteletben a környezeti fenntarthatóság és a társadalmi felelősség elveit, valamint a törvényes ingatlantulajdonosok jogait. Számos petíció tárgyát képezte már az urbanizációs ügynök szerepe és azon feltételek, amelyek mellett részükre a helyi hatóságok pályázatokat írtak ki, és ezek jelenleg is jogsértési eljárások tárgyai az Európai Közösségek Bírósága előtt. Ezért az előadó ehhez nem fűz több kommentárt, csak annyit, hogy a bizottság, ahogyan a petíciók benyújtói közül sokan, teljes mértékben támogatja az Európai Bizottságot tevékenységében.
A bizottság megérti és támogatja a spanyol hatóságokat abbéli kísérletükben, hogy megőrizzék, és amennyiben lehetséges, helyreállítsák a part menti környezetet. Azt viszont nem érti, hogy jelen helyzetben miért állították vissza az 1988-as partvédelmi törvényt, amikor az harminc éve gyakorlatilag nem volt hatályban, és amikor oly sok pusztítás történt. Miért alkalmazzák a törvényt ellentmondásosan és oly önkényesen, amikor a hagyományos part menti lakásokat lerombolják, de az újonnan épülő modern lakásokat tolerálják? Miért engedélyezték az elmúlt harminc évben az ilyen ingatlanok megvásárlását tiszteletben tartva valamennyi felmerülő jogi követelményt, ha ma ezek a személyek összeütközésbe kerülnek azzal a törvénnyel, amely visszamenőleges hatállyal bír, és megfosztja őket a törvényes tulajdonláshoz kapcsolódó jogaiktól? Ésszerű azon spekulánsok és ingatlanfejlesztők megbüntetése, akik számára rendelkezésre álltak mindazok a jogi források, amelyek őket tájékozottabbá tették. Az azonban nem ésszerű, hogy azok a személyek, akik jóhiszeműen, a velük szemben támasztott követelések tiszteletben tartása mellett vásárolták meg ingatlanjukat, elveszítsék otthonukhoz való jogaikat, ahogyan ez nem lenne ésszerű családjaik és leszármazottaik esetében sem.
Az Európai Bizottság jogsértési eljárást alkalmazhat annak biztosítására, hogy a tagállam teljesítse a Szerződések vagy az uniós irányelvek feltételei szerinti kötelezettségeit. Az Európai Parlament ilyen fegyver hiányában ésszerűen indokolható esetekben – amennyiben úgy határoz. – költségvetési hatóságként járhat el hasonló célok elérése érdekében. Jelen helyzetben legyen elegendő annyit mondani, hogy számos olyan eset van, amikor a kiterjedt urbanizáció az újabb infrastruktúrák uniós finanszírozásának elemeit építette bele a program egészébe, ami lehetővé teszi a Parlament és a Költségvetési Ellenőrző Bizottság számára, hogy az előrehaladás elmaradásával közelebbről is megvizsgálja ezeket az eseteket annak érdekében, hogy rendezze az Európai Parlamentnek petíciókat benyújtók ügyeit. Előadóként természetesen nagyon remélem, hogy erre nem lesz szükség.
PetitionNumber
Title
Petitioner
Organisation
0001-97
*Fait des reclamations contre les agissements discriminatoires de la Municipalite de l'urbanisation de "Rosa Flor Park" en Alicante - Espagne
GAILDRAUD ARLETTE null
0964-01
Negative impact of urban development on the environment in Spain.
SALA JORRO ANA null
Associacio Cultural Ecologista de Calp
1112-02
Urbanisation laws and their abuse in Javea, Alicante, Spain.
RANGER ROGER null
Grupo Accion de Pinomar
0609-03
LRAU Abusive urbanisation projects in Valencia and impact on fundamental rights, environment, public procurement law, water.
SVOBODA CHARLES null
Asociacion Valenciana en Defensa de los Derechos Humanos, Me dioambientales y en contra de los Abusos Urbanisticos
1129-03
*sur les pratiques abusives des lois d'urbanisme (LRAU) de la communaute de Valence en Espagne
PERRET LUNDBERG ULLA BRITT null
Agrupacion de Interes Urbanistico "Los Almendros"
0107-04
*sur la loi regissant la construction et l'urbanisme dans la province autonome de Valence (Espagne)
SCHUCKALL KLAUS null
Grupo Aleman
0310-04
Property confiscation in Andalucia - Marbella, Spain.
CORSGREEN PATRICIA ANN null
0566-04
*sur le pretendu lotissement illegal d'une zone du quartier de Boria, a San Vicente de la Barquera, en Espagne
PENIL GONZALES EMETERIO null
0822-04
*projets de construction d'appartements sur des parcelles destinees a des villas de style local dans la region
OESS ATTILA null
Los residentes de La Lagunas
0926-04
*fonds europeens en Espagne dans le cadre de la loi sur le developpement urbain promulguee par le gouver. Valence LRAU
STODDART VALERIE null
0250-05
*Petition concernant le parc naturel de "Las Lagunas de la Mata y Torrevieja"
SANMARTIN GARCIA JOSE null
0470-05
*Abus urbanistique a Benicassim (Castellon - Comunidad Valenciana)
JUAN JOSE SALVADOR TENA null
Asociacion Ciudadanos de Benicàssim
0535-05
*Investigation of a large property development project in a village in Alicante
Oltra Ann
Informal Association of Affected Local People
0875-05
*Contre le projet d'urbanisation "EL MANISERO" à Betera (Valencia)
Sánchez Quilis Nieves
0877-05
*Respect de la législation en vigueur concernant un projet d'urbanisation presenté dans la région de Valence
Garcia i Sevilla Bernat
Plataforma Salvem Porxinos
0169-06
*Projet d'urbanisation illégale à l'intérieur du Parque Natural de Cabo de Gara-Nìjar, Almeria, Espagne
CALLEJON DE LA SAL Maria Eugenia
0254-06
*Un projet d'urbanisation dans la vallée d'Aguas Vivas
Gonzalez Perez Angel
0256-06
*Plainte contre la transation et utilisaiton future de terrains municipaux
Marín Segovia Antonio
"Cercle obert" de Benicalap iniciativas sociales y culturales de futuro
0258-06
*Plainte contre le plan general d'amenagement urbain de Galapagar
- -
Plataforma de Vecinos contra el Nuevo PGOU de Galapagar
0259-06
*La procedure d'infraction de la Commission europeenne au sujet de legislation sur l'urbanisation de la "Generalitat Valenciana"
Campos Guinot Victor
Generalitat Valenciana
0260-06
*Non respect des directives européennes en ce qui concerne l'industrie de la construction - Parcent
Cotterill Jacqueline Claire
0262-06
*Abus dans le secteur de l'urbanisme a Torreblanca
O'Carroll Brian
0300-06
*Construction d'un bloc de residences sur la plage de "Playa del Esparto"
Martinez Gonzalez Maria Jose
0368-06
*L'expropriation d'un terrain en Espagne
Cutillas Gimeno Salvador
0443-06
*Albanature Project, Albatera, Alicanate, Spain - Land Grab under LRAU Law
Marsh Michael
0611-06
*Dénonciation de projets urbanistiques dans la ville de Monserrat (Espagne)
Badia Molina Antonio
0651-06
*Expropriation de terrains privés et construction d'un centre commercial et d'un stade de football dans un quartier périférique de Valencia
MARIN SEGOVIA Antonio
Associacion de Veins i Cultural "Cercle Obert" de Benicalap
0656-06
*Demande d'investigation du "Plan territorial parcial de ordenacion caboblanco Buzanada" à Teneriffe
REVERON GONZALEZ José Antonio
Grupo Socialista (PSOE) - Ayuntamiento de Arona - Tenerife
0728-06
*Violation of Environmental Assessment European Law
Moya Garcia Nicolás Antonio
0732-06
*Their problems in Spain concerning granting of illegal building licences by the Zurgena Council
Tinmurth Steve
0734-06
*The appropriation of land by the regional government of Andalusia
Wheatley Antony
0773-06
*Manquement aux directives 79/409/CE et 85/337/CE concernant un projet urbanistique des municipalités de Torrelodones, Rascafria, Moralzarzal, Las Rozas de Madrid y Galapagar situées au nord et nordest de la Commune de Madrid
SIMANCAS SIMANCAS Rafael
Grupo Parlamentario Socialista
0906-06
*Protection de l'environnement dans la Commune de Valencia
Schmit Leonardo
0907-06
*Irrégularités concernant le projet d'urbanisation de la zone du "Coto de Catalá"
Edo Vázquez José Vicente
Agrupación de Interés Urbanístico "Paraje Tos Pelat"
0926-06
*La conversion d'un terrain en terrain a Batir
Arribas Ugarte Carlos
Ecologistas en Acción del País Valenciano
0964-06
*Contre "El Proyecto de Actuación Integrada (PAI) Nou Mil lenni " à Catarroja (Espagne)
Royo Alfonso Juan Carlos
Plataforma "Salvem Catarroja"
0993-06
*Abus urbanistiques et environnementaux de la part de certaines institutions locales sur le littoral de Benidorm
GONZALEZ GONZALEZ Enrique
0995-06
*Demande d'arrêt du projet de construction Pai Abadia dans la localité de Canet de Berenguer (Valencia) et possibilité de mettre sur pied un referendum sur ce projet considéré comme une abérration urbanistique
SALVA SOLER Francisco
Vecinos de Canet
0997-06
*Dénonciation d'un projet d'urbanisation touristique à l'intérieur d'un espace naturel protégé situé à El Gordo y Berrocalejo (Caceres, Estremadura)
VALIENTE Jesus
ADENEX
1017-06
*Projet urbanistique dans la région autonome d'Aragon et ses impactes néfastes sur l'environnement
BARRENA SALCES ADOLFO
Izquierda Unida de Aragon
0001-07
by W.S. (Spanish), on behalf of the Asociación Vecinos de Monchells, on infringement of the EC environmental legislation by a construction project launched in Las Atalayas (Peníscola, Castellón, Spain)
SPIESS Wolfgang
0002-07
by Ingrid Schramm-Knoch (German), on her problems associated with purchase of property in Spain
SCHRAMM KNOCH Ingrid
0013-07
by Mr D. Wheeler (British), on problems related to buying a property in Catral (Alicante, Spain)
WHEELER D.
0016-07
by Ms Sophia Vilchez Lopez (Spanish), on behalf of Asociacion de Vecinos Coproprietarios, on unreasonable urban development planning in Tibi (Alicante)
VILCHEZ LOPEZ Sofia
Asociacion de vecinos copropietarios
0017-07
by Mr Manuel Gómez Costa (Spanish), on behalf of Asociacion de vecinos 'San Miguel Arcangel', on the detrimental impact of the implementation of the urban development plan for San Miguel de Salinas
Gomez Costa Manuel
Asociación de Vecinos "San Miguel Arcángel"
0018-07
by Ms Isabel Fernandez Sanchez (Spanish), on behalf of Amigos de la Canadas, on the negative impact of a project concerning the regeneration of the northern beach in Peníscola (Castelón, Valencia) on Marjal o Prat, a Natura 2000 protected area
FERNANDEZ SANCHEZ Isabel
Amigos de las Canadas (Proyecto 2000)
0056-07
by Jesús Pons Vidal (Spanish), on behalf of Associació per a la protecció mediambiental de l’Atzúbia GELIBRE, on unreasonable urbanization in Adsubia (Alicante) and potential detrimental impact on the protected area Marjal Pego -Oliva
Pons Vidal Jesús
Associació per a la protecció mediambiental de l'Atzubia - GELIBRE
0059-07
by Olegario Álvarez Suarez (Spanish), on behalf of the ‘San Felix’ Residents’ Association, on alleged infringement of directives on the assessment of the effects of certain public and private projects on the environment resulting from the modification of an urban development master plan
Álvarez Suárez Olegario
Asociación de Vecinos "San Felix"
0070-07
by Asociacion de Vecinos de Hondón de las Nieves (Spanish), on excessive urbanisation and potential detrimental impact on the environment in Hondón de las Nieves (Alicante)
03688- -
Asociacion de vecinos de Hondon de la Nieves
0113-07
, by Mr Stephen Kimsey (British), on excessive charges asked for new infrastructure developments by the owner of Estepona Golf course (Malaga, Spain)
Kimsey Stephen
Benamara Golf Urbanisation
0120-07
, by D. M. (British), on violation of property rights and abusive development in Ronda (Andalucía)
Milnes David
0124-07
, by Stewart Muir and Joyce Robson (British), on excessive urbanisation in Monóvar (Alicante) and alleged infringements of EC legislation on public access to information and public procurement
Muir Stewart
0163-07
by Gertrud Vera Wöbse (German), on the new urban development law in Valencia (LUV)
WÖBSE Gertrud Vera
0164-07
by Enrique Clement (Spanish) and Hubert Vockensperger (German), on behalf of "Abusos Urbanisticos No”, on violation of EU legislation in connection with urban development programmes in Spain
CLIMENT Enrique
Valencianischer Verein für die Wahrung der Menschenrechte, Umweltschutz und gegen städtebaulichen Missbrauch - "Abusos Urbanis
0174-07
by Ms Sonia Ortiga (Spanish), on behalf of Los Verde Europa, on excessive urbanization causing damage to the bed of Rio Adra (Almeria) - a community protected area
ORTIGA Sonia
Los Verdes Europa
0212-07
by Unai Fuente Gómez (Spanish), on excessive urbanization and alleged breaches of the EIA Directive in connection with the approval of the urban development plan for Navalcarnero (Madrid)
FUENTE GOMEZ Unai
0216-07
by Mr. Federico Arrizabalaga Moreno (Spanish), on behalf of Residentes Montañeta S.Jose - Oropesa, on alleged abuses by local authorities in connection with the urban development plans in Montañeta S.Jose - Oropesa
ARRIZABALAGA MORENO Federico
As. Residentes Mont. S. Jose-Oropesa
0217-07
by Mr. Javier Sanchis Marco (Spanish), on lack of measures for the protection of the environment in Masalaves (Valencia) in connection with the activity of a local brick factory
SANCHIS MARCO Javier
0237-07
by Marcos Bollesteros Galera (Spanish), on alleged breaches of EC Birds Directive (79/409/EEC) and Habitats Directive (92/43/EEC) by local authorities in Andalucia
Ballesteros Galera Marcos
0254-07
by Ms Jean Dudley and Mr Tony Dudley (British), on problems related to the acquisition of property in Catral (Spain)
Dudley Tony
0255-07
by Mr Keith Partridge (British) on problems related to the acquisition of property in Catral (Spain)
Partridge Keith
0259-07
by Mr Keith Baker (British), on unreasonable charges due for house-owners in Estepena-Malaga Province (Spain) for new unwanted infrastructure-related costs
Baker Keith
0285-07
by Mr. José Morales Roselló (Spanish), on his personal experience with one of the well-known developers in Valencia (Spain)
Morales Roselló José
0293-07
by Mr. Diego de Ramón Hernández (Spanish), on behalf of Unión Democrática Región de Murcia, on the need to control excessive urbanization plans in Murcia
De Ramon Hernández Diego
Unión Democrática Región de Murcia
0308-07
by Mr Enrique Lluch Broseta (Spanish), on Valencian authorities' disregard of the recommendations of the Fourtou Report
LLUCH BROSETA Enrique
0309-07
by Mr José Enrique Sanz Salvador (Spanish), on behalf of Arca Ibérica, on concerns in respect to the provisions of the draft Land Law prepared by the Spanish government
SANZ SALVADOR José Enrique
Arca Iberica
0310-07
by Mr Miguel Costa Gomez (Spanish), on behalf of Asocoacion de Vecinos de San Miguel de Arcangel, on the allegedly illegal construction of a golf camp in the protected area of Sierra de Escalona y Dehesa de Campoamor (San Miguel de Salinas - Alicante, Spain)
Gomez Costa Manuel
Asociación de Vecinos "San Miguel Arcángel"
0388-07
by Mr Brent Gardner (British), on problems with his property in Catral (Alicante, Spain)
Gardner Brent
0389-07
by Mr P.J. Hall (British) on problems with his property in Catral (Alicante, Spain)
Hall GJW
0391-07
by Ms Elaine Comet (British) on a dispute with the Valencian Planning Authorities in connection with a possible seizure of a part of her property
Comet Elaine
0392-07
by Ms Brenda Marshall (Spanish) on excessive charges to cover infrastructure costs related to growing urbanisation in Cadiz (Spain)
Marshall Brenda
Urbanisation Invespania, San Roque
0397-07
by Ms Cristina Gil Collada (Spanish), on alleged abuses against the interests of the residents of Puig-i-lis (Lliria, Valencia) in connection with the urbanisation plans of the local authorities
Gil Collado Cristina
0451-07
by Mr. Allan Gulliver (British), on behalf of Valle Romano, on unjust charges for new infrastructure in Estepona (Spain)
Gulliver Alan
Valle Romano
0460-07
by Mr Pedro Torres Tortosa (Spanish), on alleged abuses of the legislation on expropriation on grounds of public interest
Torres Tortosa Pedro
0475-07
by Ronald Brichall (British), on excessive infrastructure charges
Birchall Ronald
0476-07
by Michael Izatt (British), on excessive charges for new infrastructure
Izatt Michael
0478-07
by David Clarke (British), on excessive costs for new infrastructure
Clarke David
0513-07
Petition 0513/2007 by Mr. José-Domingo López Manchón (Spanish), on behalf of Grup Ecologista Maigmó (GREMA), on the incorporation of a public property road in the urbanization project "Valle de Sabinar" (Alicante, Spain)
LOPES MANCHON José Domingo
Grup Ecologista Maigmo (GREMA) - Ecologistes en Accio
0515-07
Petition 0515/2007 by Ms. Odorinda Tena Llorens (Spanish), bearing 4 signatures, on problems related to the approval of the Marina d'Or-Golf project (Castellon, Spain)
TENA LLORENS Odorinda
0516-07
Petition 0516/2007 by Ms. Liliane Rocher (Spanish), on behalf of Asociación de Vecinos Partida Pitchell, on detrimental environmental effects of the Revised Urban Development Plan of Peniscola (Castellón) on the Serra d'Irta protected area
ROCHER Liliane
Asociacion de Vecinos Partida Pitchell (Sector 14)
0538-07
*Protest against infrastructure costs to provide new housing development
Wilson Gillian
0541-07
*Projet d'urbanisme à Parcent, Espagne
Ripoll Vidal Fernando
Arenal Parcent S.L.
0542-07
*Construction d'un stade de footbal`l
Sanmartin y Gonzalez Agustin
0543-07
*Projets d'urbanisme dans le region de Valence
Amoros Samper Francisco
Asociación Nueva Cultura del Territorio
0544-07
*Projets d'urbanisme a Oropesa del Mar et Cabanes
Votron Brigitte
Asociación de Vecinos Defensores del Poblado El Borseral
0545-07
*Projet d'urbanisme a Villalonga
Pavia Ferrando Josefa
0546-07
*Projet de construction de logements dans la zone "Mestrets Borriolenc"
Bentran Serulla Vicent
Asociación de Vecinos y Afectados Mestrets-Borriolenc"
0547-07
*Le developpement des quartiers de la ville Madrid
Cuellar Martin Eloy Gregorio
Foro por Orcasitas
0557-07
*Streit mit den Behörden über ein Grundstück in Valencia
Eichenberger Ulrich
0558-07
*Urban development in Tormos
Bob Johnson
0559-07
*Construction de logement dans une zone de protection ecologique a Javea
Ruiz Cruanes Salvador
0573-07
*Dysfonctionnements dans les travaux d'aménagement de la Communauté valencienne
FERNANDEZ LLAMAS Honorio
AECU-Asociacion Europa de Consumidores y Usuarios en general y especialmente de Urbanismo
0575-07
*Plusieurs projets d'urbanisme dans la région d'Almeria et Murcia
DEL VAL Jaime
Asociacion Salvemos Mojacar y el Levante Almeriense
0580-07
*Malversations immobilières en Espagne dont est victime une famille française
BARDY Jean-Paul
0600-07
*Unregelmässigkeiten von Seiten des Baupromoters beim Kauf eines Hauses mit Grundstück in San Miguel de Salinas
VON DER BRUGGEN Annelie
0608-07
*Tender launched by the Orba (Spain) townhall causing the owners to pay a total infrastructure contribution of about 70.000 Euros
SANDERSON Eric
0609-07
*Latest urbanization project in Fleix (Vall de Laguart, Alicante) causing the owner of a property to loose 284 m2 of land and a compensation charge of 48.000 Euro
SPARKS David & Rosita
0610-07
*Building projects in Benissa's neighbourhood Pedramala 2 ignoring fundamental environmental laws and concerns of those living nearby
ROPOHL Eckhard
Pedramala 2, S.L.
0611-07
*Property owners affected by fraudulent dealings, involving the Lliber council (Spain), a promoter and a property developer
ARTHURS D.R.
La Cuta Owners' Association
0612-07
*Total ignorance of building regulations in the area Colonia Escandinavia situated in Alfaz
LOMM Bengt
0615-07
*Permis de construction irréguliers octroyés par les autorités municipales de la ville de El Campello (Espagne)
De Jeronimo Gonzalez Jaime
0616-07
*Protection du parc naturel "de la Albufera de Valencia"
BLANCO PEREZ Manuel
Defensores del parque natural de la Albufera de Valencia
0617-07
*Irrégularités constatées dans le plan de construction du projet "Dels Tarongers Golf Resort"
SANFELIU BUENO José Miguel
Asociacion afectados del PAI "Dels Tarongers Golf Resort" Albalat dels Tarongers
0619-07
*Projet d'urbanisme à Castellon de la Plana, Valencia (Espagne)
ROGER DOLS José
Asociacion de vecinos Sant Joan del Riu Sec
0620-07
*Projet de construction "Benicassim Golf" à Benicassim, Espagne
JUAN JOSE SALVADOR TENA null
Asociacion Ciudadanos de Benicàssim
0621-07
*Application dans la région valencienne de la loi espagnole "Plan general de ordenacion urbana"
LLORET VALENZUELA Gaspar
Grupo Municipal Socialista en el Ayuntamiento de Villa joyosa
0622-07
*Modalités d'application par les autorités municipales de Tormos (Espagne) de la législation espagnole "Plan general de ordenacion urbana"
FERRANDIZ GONZALEZ Antonio
0625-07
*Les nouveaux projets d'urbanisme à Cullera, Espagne
MORALES Manuel
Agrupaciones Afectados por los PAIs de Cullera (Marenyet y Brosquill)
0627-07
*Projet d'urbanisme dans la municipalité de Alboraya (Valencia)
SANZ GARCIA Julio
0628-07
*Demande d'investigation sur les irrégularités urbanistiques commises dans la Communauté valencienne
BALLESTER José Carlos
Asociacion de vecinos C/ Eugenia Vines
0629-07
*Plainte des habitants de la zone d'urbanisme Los Lagos (Valencia)
MORENO GORRIZ José Enrique
0684-07
Petition 0684/2007 by David Wilkins (British), on problems with his property in Alicante (Spain)
Wilkins David
0695-07
by J.M (British), on excessive urbanisation and deforestation in Costa del Sol (Malaga)
McCann Juliet
0750-07
by Francisco Pellicer Alcayna (Spanish), on behalf of La Coordinadora Ciudadana para la defensa de los Bosques Metropolitanos de la Ribera del río Turia, and Vincente Perez Gil (Spanish), on behalf of Asociacion de Veins Amics d'Entrepins, on the detrimental environmental impact of an urban development project to be implemented in Eliana (Valencia)
PELLICER ALCAYNA Francisco
Coordinadora Ciudadana para la defensa de los Bosques Metropolitanos de la Ribera del Rio Turia
0752-07
by Amparo Palazón Martínez (Spanish), on behalf of Plataforma Cívica Monovera ‘Por Monóvar No a este PGOU’, on alleged infringements of EC legislation in connection with the approval of the General Urbanisation Plan (PGOU) for Monóvar (Alicante)
PALAZÓN MARTÍNEZ Amparo
Plataforma Cívica Monovera "Por Monóvar no a Este Pgou"
0799-07
by José Antonio Moreno de Frutos (Spanish) on assessment of the potential increase of urbanization pressure in connection with a project to build a water desalination plant in Cabanes (Castellón)
Moreno de Frutos José Antonio
0805-07
by Robert Alan Barlow and Margaretha Elizabeth Martinette Easton (British), on behalf of Lamayuru S.L., on alleged violations of EC legislation on protected areas in connection with the provisional approval of an urban development plan in Bédar (Almeria)
Barlow Robert Alan
Lamayuru SL
0821-07
by Honorio Fernandez Llamas (Spanish), on behalf of Asociacion Europea de Consumidores, Usuarios y Urbanismo (AECU), on illegal urbanisation projects in San Miguel de Salinas (Alicante) and improper implementation of the legislation in force
FERNANDEZ LLAMAS Honorio
AECU-Asociacion Europa de Consumidores y Usuarios en general y especialmente de Urbanismo
0824-07
by Ms Margarita Gonzáles Gómez (Spanish), on alleged breaches of EC legislation in connection with the urban projects in Moralzarzal, Torrelodones, Rascafria, Las Rozas and Galapagar (Madrid)
GONZALEZ GOMEZ Margarita
0878-07
by Mr. Pedro Garcia Moreno (Spanish), on behalf of Asociación de Naturalistas del Sureste (ANSE), on alleged breaches of EC environmental legislation by regional and local authorities in the Autonomous Community of Murcia (Spain)
GARCIA MORENO Pedro
ANSE
0898-07
by Mr. Jose Rodriguez Hernandez and Ms. María Belmonte Núnez (Spanish) on expropriation and illegal demolition of their house as result of the approval of an urban development plan in Calpe (Alicante)
Rodriguez Hernández José
1051-07
by Mr. David Chervin (French), on urban abuses resulting in the expropriation of his land in Polop de la Marina (Alicante, Spain)
CHERVIN David
1058-07
by Ms. Francisca Talens Sapina (Spanish), on breaches of her property rights and of EC public procurement legislation in connection with the implementation of the urban development plan of Cullera (Valencia) adopted on the basis of the LRAU (Ley Reguladora de Actividades Urbanisticas)
TALENS SAPINA Francisca
1183-07
by Ms Mary Wall (Irish), on breach of her property rights in Spain
Wall Mary
1230-07
by C.G.C. (French), on possible breaches of her property rights in connection with the application of article 193 of the Valencian Urban Law (Ley Urbanística Valenciana)
Gil Collado Cristina
1386-07
by Mr Román Alonso Santos (Spanish), on behalf of Izquierda Unida de Vigo, on the environmental impact of the Vigo General Urban Development Plan (PGOU)
Santos Roman Alfonso
Esquerda Unida - Izquierda Unida
0008-08
by Ms. Jennifer Harvey (British), on problems with her property in Spain
Harvey Jennifer
0085-08
by Mrs. Esther Morales Valero (French), on alleged urban abuse resulting from the implementation of the General Urban Development Plan (PGOU) 2005 of Santa Pola
Morales Valero Esther
0113-08
by José Mouriz Cruz (Spanish), on behalf of the Asociación de Vecinos 'San Vicenzo', bearing one other signature, on a protest against the adoption of the general development plan for the municipality of Rábade in Galicia
Mouriz Cruz José
Asociación de vecinos "San Vicenzo"
0174-08
by Mr. Jose Ortega (Spanish), on the alleged abusive application of the Spanish law of the coasts in relation to property rights
Ortega Ortega José
0179-08
by Mr. Alberto Mayor Barajona (Spanish), on behalf of Ecologistas en Acción (Guadalajara), on alleged breaches of EC environmental legislation in connection with the approval of an urban development project concerning Vega del Henares area (Castilla-La Mancha)
Mayor Barahona Alberto
Ecologistas en acción
0242-08
by Geert Jongsma (Dutch), on infringement of his property rights in Spain
Jongsma Geert
0278-08
by N.N.S. (Spanish), concerning alleged irregularities regarding development plans for La Marina (Elche - Alicante)
Navarro Soler Noelia
0482-08
by Maria-Pilar Malon Azpilicueta (Spanish), on behalf of the Asociacion Abusos Urbanisticos in Navarra, concerning the harmful impact of an urban development project on Estella-Lizarra (Navarra)
Malón Azpilicueta María-Pilar
Asociación "Abusos Urbanísticos en Navarra: No"
0496-08
by Maria Teresa Salvador Alarcón (Spanish), on opposition to the urban renewal project for El Cabanal district (Valencia)
Salvador Alarcón María Teresa
0521-08
by Peter Jozef Mathilda Van Kerckhoven and Marie Françoise Georgette Schorreels (Belgian), on alleged irregularities in connection with the adoption of the integrated action program for the urbanisation of 'La Serreta' sector in Nucía (Valencia)
Van Kerckhoven Peter Jozef Mathilda
0631-08
by Konrad Ringler (German), on mass expropriations in Catalonia, Spain
Ringler Konrad
0645-08
by Ms. E. W.(British), on problems with the house she purchased in Murcia (Spain)
Wheatley Elizabeth
0716-08
by Luis Cerillo Escudero (Spanish) on behalf of Ecologistas en Accion de Valencia, on alleged breaches of EC Directive 85/337 on environmental impact assessment in connection with a Formula One-track project in Valencia.
Cerrillo Escudero Luis
Ecologistas en acción de Valencia
0774-08
by María Jesus Peréx Agorreta (Spanish), on behalf of the 'Departamento de Historia Antigua-UNED' (Department of Ancient History at the UNED), on protection of the natural and cultural environment in Soria and Numancia in Castilla y León in northern Spain
Peréx Agorreta Maria Jesús
Departamento de Historia Antigua - UNED - Madrid
0867-08
by Ms. Karin Koberling (German), on alleged abusive application of the law of the coast by the Spanish authorities
Koberling Karin
Asociación de Vecinos de Puerto de la Cruz
0983-08
by Clara Gonzalez Jiménez (Spanish), on the alleged detrimental environmental impact of an urban development project in Candeleda (Castilla y Leon)
González Jiménez Clara
1038-08
*Illegal activities in the Santa Maria Green Hills Development in Elivira, Marbella, Spain
Pabla Jasbir
1057-08
*Illegal builds in Spain
Burns Michael
1146-08
*La contribution financiere au projet urbanistique d'une construction des centaines de bungalows demandee aux habitants d'un immeuble, situe a une proximite directe, par l'administration locale
Fernandez Arias Leal Carmen
1265-08
*Illegal permission/licence of house building
Dorrell David
1485-08
*The Spanish Rules of Coast concerning a property in the Marina of Empuriabrava
Lásd nevezetesen: La Gestión Urbanística en el Derecho de la Unión Europea, del Estado Espanol y de la Communidad Valenciana, Pr. José Antonio Tardio Pato, Thomson - Editorial Aranzadi, 2007.
Greenpeace–Spanyolország: Destrucción a Toda Costa.
Ministerio de Medio Ambiente & Observatorio de la Sostenibilidad en Espana: Cambios de ocupación del suelo en Espana; Implicaciones para la sostenibilidad. 2006.
A spanyol alkotmány 33. cikkét idézi az állásfoglalás. Rendelkezéseit az alkotmánybíróság azonban még nem határozta meg világosan a tekintetben, hogy azok miként alkalmazhatók a kiterjedt urbanizációs projektek esetében.
A JOGI BIZOTTSÁG VÉLEMÉNYE A JOGALAPRÓL
Marcin LIBICKI
Elnökség
Petíciós Bizottság
ASP 04F158
BRÜSSZEL
Tárgy: Levél formájában megfogalmazott vélemény a Spanyolországban zajló kiterjedt urbanizáció által az európai polgárok egyéni jogaira, a környezetre és az EU jogának alkalmazására gyakorolt hatásról szóló jelentéstervezetről, a beérkezett petíciók alapján (00/00. és 00/00. számú petíció) (2008/2248(INI))
Tisztelt Libicki Úr!
A Jogi Bizottságnak az alábbi megjegyzései vannak a fent említett jelentéstervezet bizonyos, szigorú értelemben vett jogi aspektusaira vonatkozóan.
A Petíciós Bizottság előadója által megszerkesztett jelentéstervezet tartalmaz néhány félreértést a nemzeti jog hatályával és alkalmazhatóságával kapcsolatosan, amelyek félrevezethetik az olvasót abból a szempontból, hogy túlbecsülik az Európai Unió szerepét olyan ügyekben, amelyekben egy tagállam vagy nemzeti hatóságok állítólag az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény és az Európai Unió Alapjogi Chartája által biztosított alapvető jogokat megsértve cselekedtek.
Annak érdekében, hogy egy közösségi intézmény (a Bizottság, a Bíróság) ilyen körülmények között felléphessen egy tagállammal szemben, az alapvető jog megsértésének visszavezethetőnek kell lennie a közösségi hatáskör gyakorlására. Annak puszta ténye, hogy néhány ember – akik feltételezhetően sérelmet szenvedtek az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményben és az Európai Unió Alapjogi Chartájában rögzített alapvető jogok állítólagos megsértése eredményeként – a szabad mozgással és a letelepedés szabadságával kapcsolatos közösségi jogait gyakorolta, nem elegendő ahhoz, hogy az ügyet a Közösség jogalkotói hatáskörébe utalják.
A tulajdonhoz való jog állítólagos megsértését illetően (az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény első kiegészítő jegyzőkönyvének 1. cikke) a jelentéstervezet elmulaszt bármilyen kapcsolatot kimutatni a közösségi joggal.
Ezenkívül a jelentéstervezet I. preambulumbekezdésében szereplő állítás, miszerint egy, a Közösség hatáskörével kapcsolatos ügy tekintettel az EK-Szerződés 295. cikkére (a C-119/75. sz. Terrapin kontra Terranova ügy [1976] EBHT 1039) megmutatja, hogy a tulajdoni rend tekintetében a tagállamok hatáskörét „mindig a közösségi jog alapvető elveivel összefüggésben kell alkalmazni, amilyen például az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása”, a 295. cikkel kapcsolatos ítélkezési gyakorlat alapvető félreértéséről tanúskodik.
Erről az ítélkezési gyakorlatról van szó azokban az esetekben, amikor a Közösségnek a közösségi hatáskör gyakorlása során (az áruk szabad mozgásáról stb.) az a szándéka, hogy valamilyen módon befolyással legyen, illetve korlátozza vagy ellenőrizze a tulajdonjog gyakorlását, ahogy azt az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény első kiegészítő jegyzőkönyvének 1. cikke engedélyezi. Sőt a Bíróság következetesen fenntartotta, hogy miközben a tulajdonjog részét képezi a közösségi jog általános elveinek, az nem abszolút jog, és azt társadalmi funkciójával összefüggésben kell szemlélni, és következésképpen e jog gyakorlása korlátozható, amennyiben e korlátozások ténylegesen megfelelnek a Közösség által követett általános érdekű célkitűzéseknek, és nem képeznek aránytalan vagy nem elfogadható beavatkozást, amely csorbítja a garantált jogok érdemi tartalmát (a C-491/01. sz. British American Tobacco (Investments) és Imperial Tobacco ügy, [2002] EBHT I-11453).
A Bíróság kellően megvilágította a helyzetet, például a C-328/04. sz. Vajnai-ügyben 2005. október 6-án hozott végzésben, és az ingatlantulajdon kisajátításával kapcsolatos korábbi ügy ítéletében (C-309/96. sz. ügy Annibaldi kontra Sindaco del Comune di Guidonia és Presidente Regione Lazio [1997] ECR I-7493, 22–25. pontokban): amennyiben a nemzeti rendelkezések a közösségi jog alkalmazási körén kívül esnek, a Közösségnek nincs joghatósága értékelni e rendelkezések összeegyeztethetőségét az alapvető jogokkal, amelyek tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja.
Mindenesetre, egy ingatlantulajdon megvásárlása Spanyolországban a nemzeti jogszabályokkal összhangban történik és e jogszabályok bárminemű állítólagos megsértését az illetékes spanyol igazságügyi hatóságoknak kell megoldaniuk (lásd a C-182/83 sz. ügyet Fearon kontra Irish Land Commission [1984] ECR 3677). Csak utolsó megoldásként, az összes nemzeti jogorvoslati lehetőség kimerítése után lehet az ügyet az Emberi Jogok Európai Bíróságára vinni.
Bárhogyan is nézzük, egy ingatlantulajdon kisajátítása során a spanyol hatóságok a spanyol alkotmány és az alkotmány vonatkozó rendelkezéseinek értelmében hozott jogszabályok alapján járnak el. Annak a ténynek, hogy a szóban forgó intézkedések által érintett emberek néhánya EU-állampolgár, akik a Szerződésen biztosított szabadságok egyikét gyakorolták, nincs jelentősége ebben az ügyben. A jogorvoslat-keresés megfelelő eszközét a spanyol bíróságok biztosítják, és a legvégén, az összes belső jogorvoslati eszköz kimerítése után pedig a strasbourgi Emberi Jogok Bírósága.
Végezetül a jelentéstervezet azokra az eljárásokra hivatkozik, amelyeket a Bizottság indított Spanyolország ellen a közbeszerzésről szóló irányelv állítólagos megsértése miatt. Kétségek vannak azonban azt illetően, hogy elégséges okozati összefüggés van-e az említett irányelv állítólagos nem megfelelő végrehajtása, és a petíció benyújtói által állítólag elszenvedett kár között.
Következésképpen a Jogi Bizottság az ügyet megvizsgáló 2009. február 12-i ülésén 13 támogató szavazattal(1) és tartózkodás nélkül, azt javasolja az Ön bizottságának mint illetékes bizottságnak, hogy a javaslatait figyelembe véve vizsgálja meg a fent említett javaslatot.
Az alábbi tagok voltak jelen: Alin Lucian Antochi (ügyvezető elnök), Lidia Joanna Geringer de Oedenberg (alelnök), Francesco Enrico Speroni (alelnök), Monica Frassoni (előadó), Sharon Bowles, Brian Crowley, Jean-Paul Gauzčs, Klaus-Heiner Lehne, Alain Lipietz, Manuel Medina Ortega, Georgios Papastamkos, Aloyzas Sakalas, Jaroslav Zvěřina.
A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE
Az elfogadás dátuma
11.2.2009
A zárószavazás eredménye
+:
–:
0:
24
11
1
A zárószavazáson jelen lévő tagok
Sir Robert Atkins, Margrete Auken, Alessandro Battilocchio, Victor Boştinaru, Simon Busuttil, Michael Cashman, Alexandra Dobolyi, Glyn Ford, Lidia Joanna Geringer de Oedenberg, Cristina Gutiérrez-Cortines, David Hammerstein, Carlos José Iturgaiz Angulo, Marcin Libicki, David Martin, Miguel Angel Martínez Martínez, Manolis Mavrommatis, Mairead McGuinness, Willy Meyer Pleite, Gay Mitchell, José Javier Pomés Ruiz, Nicolae Vlad Popa, Andreas Schwab, Richard Seeber, Kathy Sinnott, Rainer Wieland
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)
Alexander Alvaro, Thijs Berman, Roger Helmer, Mieczysław Edmund Janowski, Henrik Lax, Juan Andrés Naranjo Escobar, María Sornosa Martínez
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok) (178. cikk (2) bekezdés)