Az Európai Parlament állásfoglalása az új Bizottság megválasztásáról
Az Európai Parlament
,
— - tekintettel Barroso úrnak a Bizottság elnökévé választásáról szóló 2004. július 22-i szavazására,
— - tekintettel a Bizottság megválasztott elnöke által az Európai Parlamenthez 2004. júliusában és 2004. október 26-án és 27-én, illetve az Elnökök Értekezletéhez 2004. október 21-én és 2004. november 5-én intézett nyilatkozatokra,
— - tekintettel az egyes biztosjelöltek által a parlamenti bizottságok által szervezett meghallgatások során tett írásbeli és szóbeli nyilatkozatokra, valamint a bizottsági elnökök által a meghallgatások után a jelöltekről adott értékelésre,
— - tekintettel Barroso megválasztott elnök 2004. október 27-i - az Európai Parlament előtt zajlott meghallgatások és vita értékelését követő - döntésére, miszerint visszavonja a Parlamentnek javasolt új Bizottságot,
— - tekintettel a megválasztott elnök új Bizottságra tett javaslatának 2004. november 5-i Elnökök Értekezlete előtti hivatalos előterjesztésére és 2004. november 17-i, Európai Parlament előtt tett nyilatkozatára,
— - tekintettel a 2004. november 15-én és 16-án a parlamenti bizottságok által tartott további meghallgatásokra és a biztosjelöltek ezen meghallgatásokat követő értékelésére,
— - tekintettel az Európai Parlament és a Bizottság közötti kapcsolatokról szóló jelenlegi keretmegállapodásra, amelyet az Elnökök Értekezlete 2000. június 29-én hagyott jóvá,
— - tekintettel az EK-Szerződés 214. cikkére,
— - tekintettel az európai alkotmányt létrehozó szerződésre,
— - tekintettel eljárási szabályzata 99. és 103. cikkére,
A. mivel a Szerződés 213. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy a Bizottság olyan tagokból áll, „akiket általános alkalmasságuk alapján választanak ki, és akiknek függetlenségéhez nem férhet kétség",
B. mivel alapvető fontosságú, hogy a Bizottság képes legyen az Európai Unióban a közös érdeket szolgálni az előttünk álló kihívások fényében azzal a céllal, hogy Európa a világ politikai színterén a békét, a biztonságot és a szilárd gazdasági és társadalmi fejlődést támogató meghatározó szereplővé váljon,
C. mivel ebben az összefüggésben az európai polgárok bizalmának megnyeréséhez kulcsfontosságú elem a függetlenség, a nemzeti elfogultság hiánya és a pártatlanság, az EU értékeinek és céljainak maradéktalan tiszteletben tartása, valamint az összeférhetetlenség hiánya,
D. D mivel a Parlament különböző aggodalmakat fogalmazott meg egyes bizottsági jelöltek kapcsán, és csalódásának adott hangot a néhányuk részéről mutatkozó hiányos szaktudás és szakértelem miatt,
1. üdvözli a jóváhagyási eljárás demokratikus és jogi érvényességét és lényeges hozzájárulását a Bizottság és a Parlament közötti - az Unió által igényelt - jó munkakapcsolat kiépítéséhez;
2. üdvözli a Barroso megválasztott elnök úr által az új csapata 2004. november 4-i bemutatásával tett lépéseket; sajnálatosnak tartja azonban, hogy eddig nem sikerült valódi megoldást találni az összeférhetetlenség lehetséges problémái kapcsán; kéri ezért, hogy sürgősen történjenek lépések annak érdekében, hogy részletesen meghatározzák azokat az eljárásokat, amelyek alapján a magatartási kódexet végrehajtják;
3. azt várja, hogy a Barroso megválasztott elnök úr által Bizottsága nevében a 2004. október 26-i plenáris ülés során az alapvető jogok aktív védelme és előmozdítása, az esélyegyenlőség és a diszkrimináció tilalma terén vállalt konkrét kötelezettségeket az új Bizottság maradéktalanul alkalmazza, és szorosan figyelemmel kíséri alkalmazásukat;
4. felhív az Európai Parlament és a Bizottság közötti - a két intézmény kétoldalú kapcsolatait szabályozó - keretmegállapodás lehető leghamarabb történő felülvizsgálatára és aktualizálására, az új Bizottság nevében Barroso megválasztott elnök úr által vállalt kötelezettségek alapján;
5. felhív ezen kötelezettségvállalások alapján az alábbi pontoknak az említett megállapodásba való beillesztésére:
a)
ha a Parlament szavazatával megvonja a bizalmat a Bizottság valamely tagjától (figyelemmel az ilyen álláspont tartalmi és formai politikai támogatottságára), a Bizottság elnöke komolyan megfontolja, hogy lemondásra kérje fel az adott tagot; az elnök vagy kéri ezen tag lemondását, vagy a Parlament előtt köteles megindokolni, ha erre nem hajlandó;
b)
lemondás esetén az új biztos nem jelenik meg hivatalos minőségében a Parlament vagy a Tanács előtt, amíg jelölését nem érvényesítette a szokásos parlamenti eljárás (meghallgatás és szavazás a plenáris ülésen);
c)
ha az elnök a Bizottság hivatali ideje alatt átrendezést hajt végre a tárcák között, ugyanezt az eljárást kell alkalmazni az érintett biztosokra;
d)
a Bizottság elnöke teljes felelősséggel tartozik minden olyan összeférhetetlenség meghatározásáért, amely a biztost gátolja feladata elvégzésében; az elnök hasonlóképpen felel minden, ilyen esetben tett további intézkedésért;
e)
az Unió többéves munkaprogramját a Bizottság az Európai Parlamenttel és annak szerveivel folytatott szoros együttműködés és koordináció alapján készíti el;
f)
a Bizottság jelenlétének a plenáris üléseken és az Európai Parlament bizottságainak ülésein való biztosítása a biztosok egyik prioritásának kell lennie; a felek egyetértenek abban, hogy a Bizottság haladéktalanul - lehetőleg a plenáris ülésen - tájékoztatja az Európai Parlamentet határozatairól, javaslatairól és kezdeményezéseiről;
g)
a Parlamenttel folytatott folyamatos párbeszéd során a Bizottság elnöke és az intézményközi kapcsolatokért felelős alelnök kapcsolatot létesít és rendszeres kapcsolatot tart fenn az Elnökök Értekezletével;
h)
nyomon követési intézkedési kötelezettségvállalás, ha a Parlament azt kéri a Bizottságtól, hogy jogalkotási javaslatot nyújtson be a Szerződés 192. cikkével összhangban; mindenesetre a Bizottság rendszeresen tájékoztatja az Európai Parlamentet arról az intézkedésről, amelyet a Parlament által elfogadott álláspontokra adott válaszként szándékozik megtenni, különösen, ha a Bizottság nem szándékozik azokat nyomon követni;
i)
a dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférésről szóló 1049/2001/EK rendelet(1)
felülvizsgálata a jogszabály-előkészítési munka átláthatóságáról, a komitológiáról és az EU jogszabályok tagállamokban történő végrehajtásáról és a bizalmas dokumentumokról szóló jobb szabályok meghatározása céljából;
j)
a biztosok magatartási kódexét véleményezésre meg kell küldeni az Európai Parlamentnek; a Parlament véleményét figyelembe kell venni;
k)
a Bizottság megtesz minden lépést, amely annak biztosításához szükséges, hogy az Európai Parlamentet jobban tájékoztassák az Európai Unió jogalkotásáról és a nemzetközi megállapodásokról a tárgyalások megkezdésének időpontjától kezdve;
6. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és az új Bizottságnak.