Schulz első felszólalása az Európai Tanács ülésén: "Parlamenti ellenőrzés nélkül elfogadhatatlan a költségvetési unió"
"Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az Európai Parlament elnökeként ma először szólhatok Önökhöz. Az új funkcióm azonban semmit sem változtatott sem rajtam, sem pedig azon, hogy mindig is az egyenes beszéd híve voltam.
Az Európai Parlament a kezdetek óta kategorikusan ellenzi a Szerződések felülvizsgálatát egyrészt azért, mert erre egész egyszerűen nincs szükség, másrészt pedig azért, mert attól tartottunk, hogy ez parttalan vitához vezethet. Polgártársaink ugyanakkor nem értik, hogy a válság kellős közepén miért is vitáznánk olyan homályos ügyekről, mint az intézmények és a Szerződések különféle cikkei. Azt várják el tőlünk, hogy mindennapi problémáikra találjunk választ. Ha nem sikerül választ találnunk, akkor még inkább meg fog rendülni az emberek nemzeti és európai politikai intézményekbe vetett bizalma. Itt az ideje, hogy a valós problémákkal foglalkozzunk, hogy arról beszéljünk, miként vezetjük ki Európát a válságból, és hogy határozott lépéseket tegyünk.
Az Európai Parlament konstruktívan kíván hozzájárulni a döntéshozatali folyamathoz. Ahhoz pedig, hogy ezt megtehesse, az EP-t mindenekelőtt be kell vonni a döntéshozatalba.
Hölgyeim és Uraim!
A költségvetési paktum a költségvetési fegyelmet az adósságválsággal összefüggő összes rossz elleni csodaszernek tekinti, rögzíti az államadósságok felső határát, és automatikus szankciókat határoz meg. Igen, a nemzeti eladósodás féken tartása érdekében alapvető fontosságú az ésszerű költségvetési politika. Igen, az adósságcsökkentés nem más, mint a nemzedékek közötti igazságosság kérdése, máskülönben egy szép napon arra ébredünk, hogy gyermekeink nem házat, hanem a házon lévő jelzálogot öröklik meg tőlünk. Nem elég azt biztosítani, hogy ne legyen újabb válság - ez igen fontos, de önmagában, illetve a számos tagállamban bevezetett megszorító intézkedésekkel együtt nem fogja meghozni a várva várt gazdasági növekedést és munkahelyteremtést.
Az Európai Parlament mindig is alapvetően fontosnak tartotta a fenntartható költségvetést, de csak akkor, ha az beruházással párosul. Európának a gazdasági növekedés fellendítése, a kereslet erősítése és nem utolsósorban hiteltartozásának rendezése érdekében szüksége van a beruházásra. Európának a munkahelyek megóvása és új munkahelyek teremtése, a nyugdíjak védelme, valamint az oktatás és képzés biztosítása érdekében szüksége van a növekedésre. Ma Európában 24 millió embernek nincs munkája. Ez olyan rekord, amire senki sem lehet büszke. Mindannyiunkat aggodalommal tölt el az, hogy a 15 és 24 év közötti korosztályban öt millió fiatalnak nincs munkája, illetve Spanyolországban szinte minden második fiatal munkát keres. Fiatalok teljes nemzedéke nő fel jövőkép nélkül, aminek az a következménye, hogy a társadalom alapjai egy napon belülről megrendülnek.
Mit tehetünk az európai gazdaság fellendítése érdekében, hogy ezek a fiatalok ismét munkába állhassanak?
Mi, az Európai Parlament képviselői számos olyan állásfoglalást fogadtunk el - a legutóbbi ilyen a hatos csomag volt -, amely a gazdaság fellendítésére, a pénzpiacok szabályozására és a tagállamok közötti gazdasági egyenlőtlenségek orvoslására gyakorlati intézkedéseket javasolt.
Az Európai Parlament olyan fórum, ahol tájékozott és elkötelezett emberek folytatnak vitát az Unió politikai irányvonaláról. Olyan fórum, ahol meghallgatják az egyszerű emberek aggodalmait, és ahol határozottan megvédik az érdekeiket. Egyesek talán megkérdőjelezik, néha még zavarónak is tartják az általunk betöltött szerepet, de célunk mindig is a gyakorlatias megoldások megtalálása volt.
Ezért, valamint a szokatlanul széles körű egyetértés alapján (az összes képviselőcsoportból érkező 530 szavazattal) kérjük, hogy a Parlamentet a többi intézménnyel azonos módon vonják be a tárgyalásokba.
A mostanihoz hasonló csúcstalálkozókra általában úgy tekintenek, hogy ezek fogják megoldani problémáinkat, majd amikor kiderül, hogy e megoldások nem hoznak eredményt, szertefoszlanak a remények . Ez aláaknázza az Unió cselekvőképességébe vetett bizalmat.
Önök most olyan munkához láttak hozzá, amely egy költségvetési unió alapjait veti meg. Üdvözöljük e lépést, amelyet - Cameron miniszterelnök vétóját követően - egy 26 tagállamot magában foglaló Unióként kellett megtenniük. Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy megköszönjem, amiért rendíthetetlenek voltak akkor, amikor Cameron miniszterelnök derogációt kért a pénzügyi piacokat irányító szabályoktól.
Nagyon is jól ismerem azokat a megszorításokat, amelyekkel szembe kellett nézniük, mégis figyelmeztetnem kell Önöket két esetlegesen katasztrofális forgatókönyvre:
Először is közösen kell fellépniük valamennyi, az EU-t megosztó veszéllyel szemben. Nem engedhetjük meg, hogy szétessen az EU, vagy hogy meggyökeresedjen a többsebességes Európa elve. Egyedül gyengék vagyunk, együtt azonban erősek!
Másodsorban elfogadhatatlan egy olyan költségvetési unió, amely nem áll a parlamenti képviselők ellenőrzése alatt. Fenn kell továbbá tartani az uniós jog egységességét, és nem engedhetjük meg kettős mérce alkalmazását.
Amennyiben helytálló az, amit a tárgyalások során a Parlament képviselői elmondtak nekem, akkor a költségvetési paktumnak minden jel szerint a közösségi módszeren kell alapulnia. A Parlament hosszas küzdelmet követően végül ismét társ-jogalkotóként, azonos jogokkal végezheti munkáját. Jó hír, hogy az Európai Tanács nem szándékozik a közeljövőben további lépéseket tenni a kormányközi együttműködés csúszós talaján.
A szabályok 99%-át el lehetett volna fogadni a rendes jogalkotási eljárás keretében. Erre a pontra érkeztünk el most, noha idáig kanyargós út (a Szerződések felülvizsgálatáról szóló vita és egy nemzetközi megállapodás) vezetett. Az eredmény megfelelő, bár sokkal egyszerűbben is elérhettük volna.
Az Európai Parlament egyes javaslatait azonban nem építették még be a szövegtervezetbe. Végül a következőkre szeretném felhívni a figyelmüket:
A költségvetési paktum valamennyi rendelkezését öt éven belül bele kell foglalni a Szerződésekbe .
Az Európai Parlamentnek képviseltetnie kell magát valamennyi euróövezeti és uniós csúcstalálkozón. Az európai stabilitási mechanizmusról szóló tárgyalások a mi bevonásunk nélkül zajlottak. Ez elfogadhatatlan.
Végül a szerződést aláíró mind a 26 országnak egyenlő jogot kell biztosítani arra, hogy részt vehessenek valamennyi euróövezeti csúcstalálkozón, függetlenül attól, hogy tagjai-e az euróövezetnek vagy sem.
Hölgyeim és Uraim!
Európának valódi gazdasági és költségvetési unióvá kell átalakulnia. Ennek jelentőségét minden nap érzékelhetjük, valahányszor az Atlanti-óceán túlsó partjára tekintünk: az USA-ban az eladósodás és az infláció mértéke jelentősen meghaladja az európai szintet. Az amerikaiaknak vajon miért nem kell annyit küszködniük ugyanezekkel a problémákkal, mint nekünk?
Azért, mert mi nem együtt, unióként lépünk fel. Mert nem állnak rendelkezésünkre olyan mechanizmusok, amelyek segítségével ellensúlyozni lehetne az országok közötti gazdasági egyenlőtlenségeket. Mert ódzkodunk a hatos csomagban szereplő intézkedések végrehajtásától. Meghajlunk a piacok diktátuma előtt, a hitelminősítő intézetek pedig mindig egy lépéssel előttünk járnak.
A Standard & Poor's odáig ment el, hogy "önpusztítónak" nevezte a mostani mentési stratégiát. A költségvetési paktumban túl nagy hangsúllyal szerepel a szigorítás a növekedés rovására - ezzel az értékeléssel indokolták kilenc euróövezeti tagállam hitelképesség-mutatójának leminősítését!
A költségvetési paktum célja, hogy visszaszerezze a piacok bizalmát, amire határozottan szükségünk van. Ugyanakkor arra is figyelnünk kell, hogy ne veszítsük el az egyszerű emberek bizalmát!
2012. az az év, amely során meg kell találnunk a válságból kivezető utat. Az Európai Parlament konstruktív és elkötelezett szerepet kíván játszani ebben a folyamatban.
Melyek a konkrét javaslataink?
Pénzügyi tranzakciós adót kívánunk bevezetni, mivel 2001 márciusában az Európai Parlament képviselőinek elsöprő többsége egy ilyen adónem bevezetését sürgette. Ez tisztesség kérdése: nem engedhetjük, hogy a válságért felelős személyek több milliárd euró profittal a zsebükben továbbállhassanak, miközben az adófizetők fizetik meg a katasztrofális hazardírozásuk árát. Egy 0,05%-os adó évente mintegy 200 milliárd euró bevételt jelenthetne az Unió számára. A rendkívül spekulatív számítógépes kereskedés kevésbé vonzóvá válna; nőne a pénzpiacok stabilitása.
Eurókötvényeket akarunk.
Az alacsony kamatozású, közös eurókötvények enyhíthetik az adósságválságot és stabilabbá tehetik a bankrendszert. Az eurókötvény hatékony fegyver a spekulációval és a gyorsan emelkedő kamatlábakkal szemben. Az elmúlt napokban ismét tapasztalhattuk, hogy a fedezeti alapok Görögország csődjére számítottak. Ennek véget kell vetni. Az eurókötvények Európa közös jövőbe vetett hitét is szimbolizálják.
Olyan európai hitelminősítő intézetet akarunk, amely megtöri az amerikai monopóliumot, amely az értékelést világos kritériumok alapján végzi, amely átlátható tulajdonjogi szabályozással rendelkezik, és amelynek tevékenységét nem aknázzák alá összeférhetetlenségek.
Európai növekedési kezdeményezést szeretnénk.
Hasznos volna, ha a befizetők számára történő visszafizetés helyett ésszerűbben használnánk fel az EU költségvetésében megmaradt, a tagállamok által fel nem használt több milliárd eurót. Az ilyen összegek egy részét a fiatalokat érintő foglalkoztatási projektekbe kellene befektetni. Nagy örömmel üdvözöljük Barroso elnök bejelentését, miszerint a mai napon kerül sor a növekedési kezdeményezés ismertetésére.
A piaci nyomás, illetve amiatt, hogy az események minden nap új fordulatot vesznek, néha nem könnyű az azonnali megoldásokon túlmutató elképzelésekkel foglalkoznunk, nem könnyű megállnunk egy pillanatra és elgondolkoznunk azon, hogy a történelem itt, a Tanácsnak ebben az épületében, a Bizottságban és a Parlamentben íródik. Európának közös a sorsa. Közös a felelősségünk azért, hogy bátor lépéseket tegyünk a fokozott integráció irányában, hogy polgártársaink számára magyarázattal szolgáljunk a nehéz döntéseket illetően és aggodalmaikat meghallgassuk.
Olyan hangokat is hallani, hogy az emberek nem lelkesednek már az európai integráció további erősítéséért. Nem hiszem, hogy ez igaz lenne. Az uniós polgárok hetvenhét százaléka támogatja a gazdaságpolitikák szorosabb összehangolását. Számukra az EU nem a problémát, hanem a megoldást jelenti. Ne éljünk vissza bizalmukkal, valóban vágjunk bele a pénzügyi tranzakciós adó, az eurókötvények és az európai növekedési kezdeményezés megvalósításába!
Köszönöm figyelmüket."
További tájékoztatás:
europarl.president.press@europarl.europa.eu
-
Armin Machmerszóvivőmobiltelefonszám: +32 479 97 11 98