JELENTÉS a nők elleni erőszak leküzdésének jelenlegi helyzetéről és a további intézkedésekről

9.12.2005 - (2004/2220(INI))

Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság
Előadó: Maria Carlshamre


Eljárás : 2004/2220(INI)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot :  
A6-0404/2005
Előterjesztett szövegek :
A6-0404/2005
Elfogadott szövegek :

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

a nők elleni erőszak leküzdésének jelenlegi helyzetéről és a további intézkedésekről (2004/2220(INI))

Az Európai Parlament,

      tekintettel az Egyesült Nemzetek Szövetségének jogi eszközeire az emberi jogok, különösképpen a nők jogai terén, mint például az Egyesült Nemzetek Alapokmánya, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, a polgári és politikai jogokról szóló nemzetközi egyezségokmány, a gazdasági, szociális és kulturális jogokról szóló nemzetközi egyezségokmány, a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezmény és annak jegyzőkönyve, a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód és büntetések elleni egyezmény,

–      tekintettel az ENSZ egyéb, a nőkkel szembeni erőszak ellenében rendelkezésre álló eszközeire, mint például a Emberi Jogi Világkonferencia által elfogadott Bécsi Nyilatkozat és Akcióprogram, az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 1993. december 20-i nyilatkozata[1], a nőkkel szembeni erőszak felszámolásáról szóló állásfoglalás[2], a becsület nevében a nők ellen elkövetett bűncselekmények felszámolásáról szóló állásfoglalás[3], a bűnmegelőzésről és a büntető intézkedésekről szóló állásfoglalás a nőkkel szembeni erőszak felszámolására[4], az ENSZ külön előadók nőkkel szembeni erőszakról szóló jelentése, illetve a CEDAW bizottság 19. számú általános ajánlása,

–      tekintettel az 1995. szeptember 15-én Pekingben tartott nőkről szóló világkonferencián elfogadott cselekvési platformra és a Parlament 2000. május 18-i állásfoglalására a pekingi cselekvési platform folyamányaként[5],

–      tekintettel az Európai Unió 2000. december 7-i alapjogi chartájára[6],

–      tekintettel az Európai Unióra kiterjedő a nőkkel szembeni erőszak elleni zéró toleranciát hirdető kampány szükségességéről szóló 1997. július 16-i állásfoglalására, Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság[7],

–      tekintettel 2005. március 10-i állásfoglalása a 4. Nőügyi Világkonferencia cselekvési platformjának (Peking + 10) nyomon követéséről[8],

–     tekintettel a női nemi szerv megcsonkításáról szóló 2001. szeptember 20-i állásfoglalására[9],

–      tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

–      tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére és az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság véleményére (A6‑0404./2005),

A.     mivel a nőkkel szemben elkövetett erőszak felszámolásáról szóló ENSZ-nyilatkozat VI. cikke kimondja, hogy „ezen Nyilatkozat semmit sem tartalmaz, amely gátat vetne egy állam jogszabályaiban, valamely szerződésben vagy valamely államban hatályos egyéb nemzetközi jogi aktusban foglalt olyan rendelkezések végrehajtását, amelyek a nőkkel szemben elkövetett erőszak felszámolását hatékonyabb módon teszik lehetővé,

B.     mivel a férfiak által a nőkkel szemben elkövetett erőszak – amellett, hogy bűncselekmény – súlyos társadalmi probléma is; mivel a férfiak által a nőkkel szemben elkövetett erőszak az emberi jogok - az élethez, biztonsághoz, méltósághoz a fizikai és szellemi sértetlenséghez való jog – ellen elkövetett erőszak általános formája és azért a demokratikus társadalom fejlődésének gátja,

C.     mivel az erőszak bármely életkorú, bármely társadalmi rétegbe tartozó és bármely társadalmi származású nővel szemben megnyilvánulhat; mivel nagy kiterjedésű, az elterjedtséget vizsgáló svéd, német és finn tanulmányok azt mutatják, hogy a 16 és 67 év közötti nők legalább 30-35% egyszer fizikai vagy szexuális erőszak áldozatává válik[10]; és ha a pszichikai erőszakot is belevesszük az arány 45-50%,

D.     mivel a férfiak által elkövetett, nőkkel szembeni erőszak az egész világon elterjedt jelenség, amely a nemek erőviszonyának társadalmunkra még mindig jellemző egyenlőtlenségéből fakad; az egyenlőség hiánya egyúttal annak is az oka, hogy e bűncselekményfajtát nem hangsúlyozzák ki és ellene nem lépnek fel kellő mértékben,

E.     mivel a nőket fenyegető erőszak elkövetője általában családtag vagy élettárs,

F.     mivel az erőszak áldozatainak javát szolgáló intézkedések elfogadásán kívül szükség lenne azonban az erőszak elkövetőire, és az elkövetővé válással veszélyeztetett személyekre irányuló proaktív és megelőző stratégiákra is, ideértve a hatékony, arányos és elrettentő büntetéseket,

G.     mivel a nők elleni erőszak a nemek erőviszonyának egyenlőtlenségéből fakad, mivel a a nők elleni erőszaknak jelenleg kulturálisan eltérő, etnikai és társadalmi háttértől függő formái vannak; mivel a női nemi szerv megcsonkítása, illetve az úgynevezett becsület nevében elkövetett bűncselekmény, valamint a kényszerházasság már az Európai Unióban is valósággá vált;

H.     mivel a férfiak által a nőkkel szemben elkövetett erőszak gyakran rejtve, az otthonokban történik és történhet, mivel a társadalom nem róhat ki kellő büntetést; mivel a férfiak által folytatott, nőkkel szemben elkövetett erőszak legitimizálásához gyakran mély történelmi és kulturális gyökerekkel rendelkező normák is hozzájárulnak,

I.      mivel csak pár tagállam gyűjtött adatokat és készített statisztikákat a férfiak által elkövetett, nők elleni erőszak különböző formáinak gyakoriságáról, ami megnehezíti az ilyen jellegű erőszak kiterjedésének megértését, illetve az intézményi szintű hatékony válaszlépés kidolgozását,

J.      mivel nem készült részletes európai uniós tanulmány a férfiak által a nők ellen alkalmazott erőszak anyagi vonzatairól és társadalmi és emberi következményeiről, jóllehet ez alapvető fontosságú a jelenség átláthatósága, valamint az emberi jogok e súlyos megsértése elleni küzdelem szempontjából,

K.     mivel a férfiak által elkövetett, nőkkel szemben elkövetett erőszak fontos tényező abban, hogy a nők és a lányok szexuális és egyéb célú emberkereskedelem és prostitúció áldozatává válnak; mivel kutatások szerint a prostituált nők 65-90%-a már gyermekkorában vagy valamikor később szexuális visszaélések áldozatává vált,

L. mivel a férfiak által elkövetett, nők elleni erőszak akadályozza a nőket a társadalomban és a munkaerőpiacon való részvételben és marginalizálódáshoz és elszegényedéshez vezethet,

M.    mivel számos jelentés áll rendelkezésre arról, hogy a nők a különválás során, illetve közvetlenül azt követően vannak a súlyos erőszak kockázatnak leginkább kitéve (korábbi) házastársuk részéről,

N.     mivel a nőkkel mint anyákkal szemben elkövetett erőszak közvetlenül és közvetve is hatással van és hosszú távon negatívan befolyásolja gyermekeik érzelmi és szellemi egészségét, valamint az erőszak és a durva bánásmód nemzedékeken keresztüli állandósulásához vezethet,

O.     mivel az a mítosz, hogy saját maguknak köszönhetik az erőszakot, illetve, hogy az erőszak magánügy, lényeges magyarázat arra, hogy a nők nem jelentik be a családon belül történő vagy szexuális erőszak áldozatává válást, valamint jelentős indok a kapcsolat folytatásának és a család összetartásának szándéka; mivel egyik oka annak, hogy a nők nem tesznek feljelentést erőszak esetén, a rendőrségbe, az igazságszolgáltatásba és a szociális szolgálatokba vetett bizalom hiánya is;

P.     mivel annak kockázata, hogy a férfiak a nőkkel szemben erőszakot alkalmazzanak, növekszik azon társadalmakban, amelyek ezzel nem helyezkednek szembe erőteljesen és határozottan; mivel a jogszabályok és gyakorlati alkalmazásuk az erőszak elleni fellépés fontos eszközei,

Q.     mivel a Bizottságnak a Tanácshoz és az Európai Parlamenthez címzett, a 2007–2013 közötti időszakra vonatkozó „Alapvető jogok és jogérvényesülés” keretprogram létrehozásáról szóló közleményében (COM(2005)0122) a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség megvalósítására tett erőfeszítések részeként igen jelentős szerepet játszik a nőkkel, a gyermekekkel és fiatalokkal szembeni erőszak elleni küzdelem,

R.     emlékeztetve arra, hogy Franco Frattini úr, az Európai Bizottság alelnöke, az Európai Parlamenthez intézett, 2005. június 21-i beszédében kijelentette, hogy Európában a becslések szerint évente 700–900 nő veszti életét a hozzá közelálló személy által elkövetett erőszak következtében, és ezt a számot alábecsült értéknek tekintik.

A) A nők elleni erőszak

1.      a nőkkel szemben elkövetett erőszak vonatkozásában a következőket ajánlja a Bizottságnak és a tagállamoknak:

a) tekintsék az emberi jogok megsértésének, amely társadalmunk egyenlőtlen nemi erőviszonyokból fakad, és a politikai döntéshozatalban alkalmazzanak olyan megközelítést, amely alkalmas ezen jelenség valamennyi szempontjának áttekintésére, ideértve a megelőzés és a hatékony büntetés módozatait;

b) tekintsék a nőkkel szemben elkövetett erőszakot szerkezeti jelenségnek, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőtlenség leküzdésére irányuló erőfeszítések akadályának;

c) alkalmazzanak a nőkkel szemben elkövetett erőszak esetében zéró toleranciát,

d) hozza létre a kormányzati és nem-kormányzati szervezetek közötti együttműködés keretét, a családon belüli erőszak jelenségének leküzdését célzó politikai megközelítés és gyakorlati megoldások kidolgozása érdekében;

e) állapítsanak meg összehangolt módszereket, definíciókat és feltételeket az Eurostattal és az alapjogi ügynökséggel, és a közeljövőben létrehozandó Esélyegyenlőségi Intézettel együttműködve, hogy összehasonlítható és összeegyeztethető adatokat gyűjtsenek az egész Európai Unió területén a férfiak által elkövetett, nők elleni erőszakra vonatkozóan, különösen a gyakorisságra vonatkozó átfogó tanulmányok számára;

f)  nevezzenek ki nemzeti előadókat az információ, illetve a férfiak által elkövetett, nőkkel szembeni erőszakra vonatkozó statisztikák – többek között az erőszakos környezetben felnövő gyermekekre vonatkozó információk – összegyűjtésére, cseréjére és feldolgozására, valamint a legjobb gyakorlat cseréjének ösztönzésére a tagállamok, a csatlakozó országok és a tagjelölt országok között;

g) a férfiak által a nőkkel szemben elkövetett erőszakkal kapcsolatos valamennyi tevékenység során érzékeltessék, hogy ezen erőszak miként hat a gyermekekre;

h) hozzon létre egységes nyilvántartási rendszert az embertelen bánásmód eseteinek rögzítésére, valamennyi illetékes intézmény (például az igazságszolgáltatási és rendőrségi hatóságok, kórházak és társadalmi szervek) részvételével, biztosítva az adatok közös besorolási módját és javítva felhasználási lehetőségeiket;

i)  adjon megfelelő utasításokat és képzést a családon belüli erőszak eseteinek nyilvántartása és az adatok osztályozása terén illetékes szakmabeliek számára, annak érdekében, hogy munkájukat a kellő pontossággal végezhessék;

j)  különítsenek el pénzügyi forrásokat az Európai Unióban a férfiak által a nőkkel szemben alkalmazott erőszak költségeinek vizsgálatára vonatkozóan;

k) teremtse meg a szükséges eszközöket a potenciális tagállamokban a nőkkel való bánásmód terén folytatott tevékenységek és elért haladás figyelemmel kísérésére valamennyi társadalmi szektorban, és a nők biztonságát, illetve a velük való bánásmódot tegye csatlakozási előfeltétellé;

l)  dolgozzon ki programokat és végezzen kutatásokat a sajátos kultúrával rendelkező vagy nemzeti kisebbséghez tartozó nőkre vonatkozóan, annak érdekében, hogy leírást lehessen nyerni az e nőkkel szemben megnyilvánuló erőszak sajátságos formáiról, és megfelelő módszereket lehessen kidolgozni a felszámolásukra;

B) Családon belüli erőszak

2.      felhívja a tagállamokat, hogy tegyék lehetővé az együttműködés megerősítését és partnerségi rendszerek létrehozását a bűnüldöző szervek, egyéb hatóságok és civil szervezetek között annak érdekében, hogy biztosítani lehessen a férfiak által a nőkkel szemben elkövetett erőszak leküzdésére irányuló törvények hatékony végrehajtását, és minden szinten tegye érzékennyé a rendőrség állományának tagjait a férfiak által a nőkkel szemben elkövetett erőszakkal kapcsolatos kérdések iránt;

3.      sürgeti a tagországokat, hogy tegyenek megfelelő intézkedéseket a nemzeti jog szerint a férfiak által elkövetett, nőkkel szembeni erőszak vonatkozásában, különösen a következők tekintetében:

a) ismerjék el bűncselekménynek a házasságon belül elkövetett nemi erőszakot;

b) ne fogadjanak el semminemű, a kulturális szokásokra történő hivatkozást mint enyhítő körülményt a férfiak által elkövetett, nőkkel szembeni erőszak, a női nemi szerv megcsonkítása, illetve a becsület nevében elkövetett bűncselekmények esetében,

c)  folytasson együttműködést és információcserét a legjobb gyakorlati megoldásokra vonatkozóan, a becsület nevében elkövetett bűncselekmények problémája terén nagyobb tapasztalattal rendelkező országok hatóságaival;

d)  biztosítsák az áldozatok számára az igazságszolgáltatáshoz való jogot és a hatékony végrehajtást, beleértve a kártérítést is;

e) támogassa büntetőeljárás folytatását a becsület nevében elkövetett erőszakban bűnrészes személyek – például a bűncselekmény elkövetőjének azon családtagjai, akik a bűncselekmény elkövetésére utasították vagy felbujtották – ellen, egyértelművé téve, hogy az efféle magatartás elfogadhatatlan a társadalomban;

f)  vegyék figyelembe, hogy áldozatnak vagy veszélyeztetettnek kell tekinteni azokat a gyermekeket, akik szemtanúi lesznek az édesanyjukkal szemben elkövetett erőszaknak, illetve mérlegeljék, hogy a nemzeti joggal összhangban nem jogosultak-e kártérítésre;

g) vizsgálják meg az erőszak elkövetőjével közös felügyelet kockázatát, állapítsanak meg hatékony intézkedéseket a biztonságos felügyelet garantálására a különélés és a válás eseteiben;

h) ne fogadjanak el semminemű, az alkoholos befolyásoltságra történő hivatkozást mint enyhítő körülményt a férfiak által folytatott, nőkkel szemben elkövetett erőszak esetében;

4.  felhívja a tagállamokat, hogy tegyenek megfelelő intézkedéseket a nőkkel szemben elkövetett erőszaknak áldozatul esett személyek jobb védelmére és támogatására a következők által:

a) szakképzett védelem jogi, orvosi, társadalmi és pszichológiai szolgáltatás és támogatás, beleértve a rendőri védelmet;

b) a férfiak által elkövetett, nőkkel szembeni erőszakkal foglalkozó illetékes szervek munkatársai – rendőrtisztviselők, igazságügyi alkalmazottak, egészségügyi alkalmazottak, pedagógusok, illetve ifjúsági és szociális munkások, valamint a büntetés-végrehajtás területén dolgozó személyzet – megfelelő képzésének biztosítása; beszélgetésterápia formájában nyújtott kezelés során különösen fontos, hogy a gyermekpszichológus vagy terapeuta ismeretekkel rendelkezzen a férfiak által nőkkel szemben elkövetett erőszakról annak érdekében, hogy az apa által az anyával és/vagy a gyermekkel szemben elkövetett erőszakot ne kisebbítse vagy bagatellizálja;

c) az áldozatoknak – nőknek és gyermekeknek egyaránt – nyújtott támogatás jelentőségének felismerése az elkövetőtől való pénzügyi és pszichológiai függetlenné válás segítése érdekében;

d) adjon meg minden szükséges segítséget (ideértve az ideiglenes szálláshelyet) a nők és gyermekeik számára a különélés vagy válás eseteiben;

e) biztonságos menedékhelyek biztosítása, beleértve az elegendő pénzügyi forrást;

f) olyan minimális anyagi forrást biztosítva az egyéb jövedelemmel nem rendelkező nők számára, amely viszonylagosan biztonságos körülmények között lehetővé teszi számukra a társadalomba történő visszailleszkedésükhöz szükséges eszközök felkutatását, a tanácsadó központokkal való folyamatos együttműködésben;

g)      „multi-ügynökségek” létrehozása lehetőségének vizsgálata, ahol az áldozat kapcsolatba tud lépni a szükséges hatóságokkal: a rendőrség képviselőjével, az államügyésszel, szociális és egészségügyi szolgálatokat;

h) szolgáltatások, illetve ápoló és segítségnyújtó központok felállítását irányozva elő az erőszak áldozatául esett nők gyermekei számára;

i) szociális és pszichológiai támogatás biztosítása azon gyermekek számára, akik a családon belüli erőszak tanúi;

j) ingyenes betegségfeltáró orvosi vizsgálatot az erőszakos közösülés áldoztai számára;

k) gondoskodni kell arról, hogy az erőszak valamennyi elkövetője szakszerű segítségben és kezelésben részesüljön;

l) megfelelő védelmet nyújtva azon bevándorlók – különösen egyedülálló anyák és gyermekeik – számára, akik gyakran nem rendelkeznek megfelelő védekezési eszközökkel, illetve tudással a tagállamokban a családon belüli erőszak elleni védekezésre rendelkezésre álló lehetőségekről;

5.  felhívja a tagállamokat, hogy vegyék igénybe a Daphne II programot a tagállamokban a becsület nevében elkövetett bűncselekmények elleni küzdelemben, építsenek és tartsanak fenn menedékhelyeket az erőszakot elszenvedett nők számára általában, és különösen a becsület nevében elkövetett bűncselekmények áldozatai számára, valamint képezzenek ki a becsület nevében elkövetett bűncselekmények áldozataival foglalkozó szakembereket;

6.  felhívja az Európai Uniót, hogy foglalkozzon a becsület nevében elkövetett bűncselekmények problémájával, amely határokon átnyúló következményekkel járó, egész Európára kiterjedő problémává vált, és felhívja Frattini biztost, hogy tegyen eleget azon ígéretének, amely szerint e kérdésről európai konferenciát szervez;

7.  felhívja a tagállamokat, hogy lépjenek fel a férfiak által a nőkkel szemben elkövetett, különösen a családon belüli erőszak körül a társadalomban még mindig létező diszkréció megszüntetése érdekében, és fogadjanak el intézkedéseket a nőkkel szembeni erőszak problémájának kollektív és egyéni tudatosulásának növelésére;

8.  kéri a tagállamokat, dolgozzanak ki a közvélemény érzékenységét fokozó és tájékoztató programokat a családon belül elkövetett erőszakról, amely ezen felül a nők társadalmi helyzetével kapcsolatos társadalmi sztereotípiák elleni küzdelmet is célozza, mind az oktatás, mind pedig a média közreműködésével;

9.  felhívja a tagállamokat, hogy hozzanak megfelelő intézkedéseket a női nemi szerv megcsonkításának felszámolására; hangsúlyozza, hogy a női nemi szerv megcsonkításának megelőzését és tilalmát, valamint az elkövetők felelősségre vonását valamennyi vonatkozó európai uniós politikában és programban prioritássá kell tenni; hangsúlyozza, hogy a Közösségben tartózkodó bevándorlóknak tisztában kell lenniük azzal, hogy a női nemi szerv megcsonkítása súlyosan károsítja a nők egészségét és az emberi jogok megsértésének minősül; ennek kapcsán felhívja a Bizottságot egy európai szintű átfogó stratégiai megközelítés kialakítására, a női nemi szerv megcsonkítása gyakorlatának felszámolására az Európai Unióban;

10. sürgeti, hogy a tagállamok a női nemi szerv megcsonkítását a nőkkel szemben elkövetett erőszakos, illegális gyakorlatként határozzák meg, amely sérti alapvető jogaikat és kimeríti a testi épségük elleni súlyos agresszió tényét; függetlenül attól, hogy hol vagy mely ország területén követik el ezt a tettet európai uniós állampolgár vagy ott letelepedett személy ellen, az illegálisnak tekintendő;

11. kéri a tagállamokat, hogy vagy hajtsanak végre különleges jogszabályi rendelkezéseket a női nemi szerv megcsonkítása esetében, vagy pedig hozzanak ilyen rendelkezéseket, és indítsanak büntetőeljárást minden személy ellen, aki ilyen természetű csonkításban közreműködik;

12. kéri, hogy a fiatal nők és lányok nemi szervének megcsonkítását végző orvosokat ne csupán büntetőjogi eljárás alá vonják, hanem vonják vissza működési engedélyüket;

13. felhívja a tagállamokat annak biztosítására, hogy amennyiben a női nemi szerv megcsonkítását kiskorú szenvedi el, a szülők jogilag felelősségre vonhatók legyenek;

14. felhívja a tagállamokat, hogy a női nemi szerv megcsonkítását menedékjogi kérelem esetében tekintsék elfogadható érvnek a menedékjogot kérő személynek az embertelen bánásmód elleni védelme érdekében;

15. felkéri a Bizottságot, hogy nyilvánítson egy európai évet a nők elleni erőszak európai évének, ahogy azt a Parlament már ismételten kérte, és terjesszen elő munkaprogramot a probléma átláthatóbbá tétele és a jelenlegi helyzet feltárása érdekében;

16. kéri a Bizottságot, hogy az „Alapjogok és Igazságszolgáltatás” általános program önálló részeként dolgozzon ki „Harc az erőszak ellen” programot a 2007 és 2013 közötti időszakra;

17. úgy ítéli meg, hogy rendkívül fontos, hogy a nők által a bűnüldöző szerveknél bejelentett kegyetlen vagy embertelen bánásmódról megbízható statisztikák készüljenek;

18. sajnálja, hogy mivel a fent említett bejelentésnek rendszerint nem marad nyoma, ha a bűnüldöző szervek nem foganatosítanak intézkedéseket, a statisztikák hiteltelenek és megbízhatatlanok lesznek;

19. felhívja ezért a tagállamokat annak biztosítására, hogy feljegyzés készüljön a nők által kegyetlen vagy embertelen bánásmódról tett minden bejelentésről, valamint arról is, hogy a bűnüldöző szervek az esetek hány százalékában foganatosítottak intézkedéseket és ezek milyen típusú intézkedések voltak;

20. emlékeztet arra, hogy a bizonyítás terhe gyakran a már amúgy is előnytelen helyzetben lévő nőket terheli;

21. felhívja a Bizottságot, hogy hozzon létre olyan mechanizmust, amelynek alapján lehetővé válik azon tagállamok azonosítása, amelyekben a nőkkel szembeni erőszak tekintetében a többihez viszonyítva rosszabbnak tűnik a helyzet.

22. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezen állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok és a tagjelölt országok kormányainak és parlamentjeinek, egészségügyi szolgálatainak és fogyasztói szervezeteinek.

  • [1]  Az ENSZ Közgyűlésének 1993. december 20-i 48/104-es számú határozata
  • [2]  Az ENSZ Közgyűlésének 2004.. február 19-i 58/147-es számú határozata
  • [3]  Az ENSZ Közgyűlésének 2003. január 30-i 57/179-es számú határozata
  • [4]  Az ENSZ Közgyűlésének 1998. február 2-i 58/86-os számú határozata
  • [5]  HL C 59, 2001.2.23, 258. o.
  • [6]  HL C 364/01, 2000.12.18, 1. o.
  • [7]  HL C 286, 1997.9.22., 247. o.
  • [8]  P6_TA(2005)0073.
  • [9]  HL C 77 E, 2002.3.28. 126. o.
  • [10]  Heiskanen, M., Piispa, M. Faith, Hope, Battering. A Survey of Men’s Violence against Women in Finland. Statistikcentralen Finland, Justice 1998:20, Helsinki, 1998.
    Lundgren, E. et al., Captured Queen. Men´s violence against women in ”equal” Sweden – a prevalence study. Uppsala universitet, Uppsala, 2001.
    Schröttle, M., et al. Health, well‑being and personal safety of women in Germany, förbundsministeriet för familjer, pensionärer, kvinnor och ungdomar 2004.

INDOKOLÁS

Men's violence against women is an extensive and complex problem. This report confines itself, primarily, to men's violence against women in close relationships within the EU. Initially, there is a need to answer a fundamental question. To what extent should political decisions concerning men's violence against women be taken at European level?

The point of departure for this report is that there are significant arguments in favour of a serious attempt also to find common guidelines and minimum requirements at European level as well. The most crucial argument is that men's violence against women is a violation of human rights. Above all, the violence typically perpetrated against women is not prosecuted as vigorously as the violence typically perpetrated against men.

A common requirement of all Member States of the EU is that they must fulfil the fundamental criteria applying under the rule of law. Obviously, violence has no place in a civilised society. Naturally there are national and regional differences in laws and case-law within the EU but, for example, a country which does not consider murder to be a criminal offence could not become a member. One of the most important tasks under the rule of law is precisely to protect citizens' lives and health against violence.

This fundamental idea was introduced in 1690 by the British philosopher John Locke in his classic work 'Two Treatises on Government'. A government should be regarded as a tool for the defence of fundamental rights, the most fundamental civil right being the right to life and physical safety. This is the moral, normative basis for the State and, hence, its raison d'être. Citizens confer their right to legislate and rule on the State but this presupposes in turn that the State fulfils its basic commitment, i.e. to protect the lives, freedom and property of its citizens. Any State which fails in this task has broken the contract. On the basis of that principle, it can be shown that men's violence against women is a challenge to the contract of which all common policy is an expression. All violence is a challenge to our civilisation, to the rule of law, regardless of victim or perpetrator.

The fundamental point in this context, however, is that, in the EU, there is a systematic discrepancy between how crimes of violence are treated and punished depending on the gender of the victim.

The violence to which men are typically subjected occurs in a public environment and is perpetrated by a male acquaintance or stranger, whereas women are subjected to violence in a private environment where the perpetrator is a man known to the victim, very often a man with whom the women has, or has had, a sexual relationship. It does occur that women batter men in close relationships but the overwhelming proportion of violence in these contexts has a male perpetrator and a female victim. The most crucial difference politically is that private violence against women is not prosecuted as vigorously or seriously as public violence against men.

While violence in the street or other public environments - which primarily affects men - has been a criminal offence for centuries, it is relatively recent that violence occurring in the home and in private life - which primarily affects women - has also been made a criminal offence.

Well into the 20th century, Europe had laws which in various ways excused domestic violence by men against women and children. In many Member States, for example, men's violence against women in the home was not a crime subject to public prosecution until the later decades of the 20th century, in some countries as late as the 1990s. The remnants of this historical legacy live on in the EU; we can see it in case- law, attitudes and perceptions about the less serious nature of private violence.

However, towards the end of the 1990s, views of the violence to which women are subjected began to change. The seminal document was The Declaration on the elimination of violence against women adopted by the UN General Assembly in 1993. This was the first time that a UN document had put men's violence against women in a gender power perspective; it explicitly links violence to the superior position of men and the subordinate position of women. From this point of view, the violence is a result of, and a way of maintaining men's position of power:

Violence against women is a manifestation of historically unequal power relations between men and women, which have led to domination over and discrimination against women by men and to the prevention of the full advancement of women, and that violence against women is one of the crucial social mechanisms by which women are forced into a subordinate position compared with men (United Nations 1993).

Violence against women is not simply confined to physical violence, and the separation between private and public has disappeared. Unfortunately, this division is still far too typical of how we deal with the issue of men's violence against women in practice, particularly the perception that the State should not interfere in the private lives of its citizens. This notion has also been instrumental in the law enforcement agencies' systematic failings in prosecuting men's violence against women. This discrimination is a violation of fundamental democratic and human rights, which is a serious matter in its own right.

The extent of men's violence against women is also a major social problem. There are as yet no reliable studies showing exactly how great the problem is at EU level but the three national prevalence studies carried out in Finland in 1999, Sweden in 2001 and Germany in 2004 indicate that previous assessments have vastly underestimated the extent of the problem. Using the UN's definition of violence against women as their point of reference, these studies show that 40 - 50% of women in these three countries have at some point in their lives been subjected to violence by a man. The corresponding figure for the EU as a whole would be very high: 80 ‑ 100 million women. Obviously, effective measures must be based on correct facts and figures. The need for similar studies in other Member States is therefore acute. Neither is it known how much this violence costs the EU in purely economic terms. There is also a need for a fundamental analysis in this area.

Since March 2004, Amnesty International has been waging a global campaign against violence against women, which it describes as one of the most serious violations of human rights of our age. Amnesty points out that a large number of states with operational legislation in this area systematically fail to investigate and prosecute these crimes. Your rapporteur shares Amnesty's views in this respect.

A majority of the men who batter have themselves seen their father batter their mother. According to Save the Children, there are between 100 000 and 200 000 children in Sweden alone who see and hear such physical abuse. The corresponding figure for the Union as a whole would be 5 - 10 million children. It is an old axiom that children do not do as we say but as we do. It is therefore crucial to take a serious view of men's violence against women in close relationships as a decisive issue for the future of Europe. Only then can we put an end to this barbaric tradition.

In the light of this situation, it is therefore one of the most important tasks of a common European policy based on respect for fundamental human rights to combat all forms of discrimination in the legal treatment of such violence. Violence against women is an equally serious crime as violence against men. This must be a natural point of departure, a minimum requirement of all States which are, or wish to become, members of the EU.

30.11.2005

AZ ÁLLAMPOLGÁRI JOGI, BEL- ÉS IGAZSÁGÜGYI BIZOTTSÁG VÉLEMÉNYE

a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság részére

a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelem jelenlegi helyzetéről és a jövőbeli intézkedésekről

(2004/2220(INI))

A vélemény előadója: Edith Mastenbroek

JAVASLATOK

Az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság felhívja a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat:

A.       mivel a Bizottságnak a Tanácshoz és az Európai Parlamenthez címzett, a 2007–2013 közötti időszakra vonatkozó „Alapvető jogok és jogérvényesülés” keretprogram létrehozásáról szóló közleményében (COM(2005)0122) a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség megvalósítására tett erőfeszítések részeként igen jelentős szerepet játszik a nőkkel, a gyermekekkel és fiatalokkal szembeni erőszak elleni küzdelem,

B.       emlékeztetve arra, hogy Franco Frattini úr, az Európai Bizottság alelnöke, az Európai Parlamenthez intézett, 2005. június 21-i beszédében kijelentette, hogy Európában a becslések szerint évente 700–900 nő veszti életét a hozzá közelálló személy által elkövetett erőszak következtében, és ezt a számot alábecsült értéknek tekintik,

1.        sürgeti, hogy a tagállamok a női nemi szerv megcsonkítását a nőkkel szemben elkövetett erőszakos, illegális gyakorlatként határozzák meg, amely sérti alapvető jogaikat és kimeríti a testi épségük elleni súlyos agresszió tényét; függetlenül attól, hogy hol vagy mely ország területén követik el ezt a tettet európai uniós állampolgár vagy ott letelepedett személy ellen, az illegálisnak tekintendő;

2.        felhívja a tagállamokat annak biztosítására, hogy amennyiben a női nemi szerv megcsonkítását kiskorú szenvedi el, a szülők jogilag felelősségre vonhatók legyenek;

3.        felhívja a tagállamokat, hogy a női nemi szerv megcsonkítását menedékjogi kérelem esetében tekintsék elfogadható érvnek a menedékjogot kérő személynek az embertelen bánásmód elleni védelme érdekében;

4.        úgy ítéli meg, hogy rendkívül fontos, hogy a nők által a bűnüldöző szerveknél bejelentett kegyetlen vagy embertelen bánásmódról megbízható statisztikák készüljenek;

5.        sajnálja, hogy mivel a fent említett bejelentésnek rendszerint nem marad nyoma, ha a bűnüldöző szervek nem foganatosítanak intézkedéseket, a statisztikák hiteltelenek és megbízhatatlanok lesznek;

6.        felhívja ezért a tagállamokat annak biztosítására, hogy feljegyzés készüljön a nők által kegyetlen vagy embertelen bánásmódról tett minden bejelentésről, valamint arról is, hogy a bűnüldöző szervek az esetek hány százalékában foganatosítottak intézkedéseket és ezek milyen típusú intézkedések voltak;

7.        emlékeztet arra, hogy a bizonyítás terhe gyakran a már amúgy is előnytelen helyzetben lévő nőt terheli;

8.        felhívja a Bizottságot, hogy hozzon létre olyan mechanizmust, amelynek alapján lehetővé válik azon tagállamok azonosítása, amelyekben a nőkkel szembeni erőszak tekintetében a többihez viszonyítva rosszabbnak tűnik a helyzet.

ELJÁRÁS

Cím

A nők elleni erőszak leküzdésének jelenlegi helyzete és a további intézkedések

Eljárás száma

2004/2220 (INI)

Illetékes bizottság

FEMM

Véleménynyilvánításra felkért bizottság(ok)
  Az ülésen való bejelentés dátuma

LIBE


18.11.2004




 

 

 

Megerősített együttműködés
  A plenáris ülésen való bejelentés dátuma


 

 

 

 

Előadó(k)
  A kijelölés dátuma

Edith Mastenbroek
21.02.2005

 

Korábbi előadó(k)

 

 

Vizsgálat a bizottságban

14.11.2005

 

 

 

 

Az elfogadás dátuma

24.11.2005

A zárószavazás eredménye

mellette:

ellene:

tartózkodás:

32

0

0

A zárószavazáson jelen lévő képviselők

Edit Bauer, Mihael Brejc, Kathalijne Maria Buitenweg, Michael Cashman, Charlotte Cederschiöld, Carlos Coelho, Agustín Díaz de Mera García Consuegra, Rosa Díez González, Kinga Gál, Patrick Gaubert, Adeline Hazan, Lívia Járóka, Ewa Klamt, Wolfgang Kreissl-Dörfler, Barbara Kudrycka, Stavros Lambrinidis, Sarah Ludford, Edith Mastenbroek, Martine Roure, Inger Segelström, Manfred Weber, Stefano Zappalà, Tatjana Ždanoka, Johannes Blokland, Giusto Catania

A zárószavazáson jelen lévő póttagok

Gérard Deprez, Genowefa Grabowska, Jeanine Hennis-Plasschaert, Sylvia-Yvonne Kaufmann, Bill Newton Dunn, Herbert Reul, Marie-Line Reynaud

A zárószavazáson jelen lévő póttagok (178. cikk (2) bekezdés)

Margaret Bowles, Othmar Karas

Megjegyzések (egy nyelven állnak rendelkezésre)

 

 

ELJÁRÁS

Cím

A nők elleni erőszak leküzdésének jelenlegi helyzetéről és a további intézkedésekről

Eljárás száma

2004/2220(INI)

Jogalap (Eljárási Szabályzat)

45. cikk

Illetékes bizottság
  Az engedélyezés plenáris ülésen való bejelentésének dátuma

FEMM
18.11.2004

Véleménynyilvánításra felkért bizottság(ok)
  Az ülésen való bejelentés dátuma

LIBE

18.11.2004

 

 

 

 

Nem nyilvánított véleményt
  A határozat dátuma

 

 

 

 

 

Megerősített együttműködés
  A plenáris ülésen való bejelentés dátuma


0.0.0000.

 

 

 

 

Előadó(k)
  A kijelölés dátuma

Maria Carlshamre
25.11.2004

 

Korábbi előadó(k)

 

 

Vizsgálat a bizottságban

21.06.2005

24.11.2005

29.11.2005

 

 

Az elfogadás dátuma

29.11.2005

A zárószavazás eredménye

mellette:

ellene:

tartózkodás:

29

0

0

A zárószavazáson jelen lévő képviselők

Edit Bauer, Hiltrud Breyer, Maria Carlshamre, Edite Estrela, Ilda Figueiredo, Věra Flasarová, Lissy Gröner, Zita Gurmai, María Esther Herranz García, Anneli Jäätteenmäki, Lívia Járóka, Rodi Kratsa-Tsagaropoulou, Pia Elda Locatelli, Astrid Lulling, Angelika Niebler, Siiri Oviir, Teresa Riera Madurell, Raül Romeva i Rueda, Amalia Sartori, Eva-Britt Svensson, Anne Van Lancker, Corien Wortmann-Kool, Anna Záborská

A zárószavazáson jelen lévő póttagok

Mary Honeyball, Zita Pleštinská

A zárószavazáson jelen lévő póttagok (178. cikk (2) bekezdés)

Thijs Berman, Marianne Mikko, Karin Scheele, Kathy Sinnott

A benyújtás dátuma - A[6]

9.12.2005

A6‑0404/2005