JELENTÉS a gazdasági partnerségi megállapodások (GPM) fejlesztési hatásáról
1.3.2006 - (2005/2162(INI))
Fejlesztési Bizottság
Előadó: Luisa Morgantini
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
on the development impact of Economic Partnership Agreements (EPAs)
Az Európai Parlament,
– tekintettel a 2000. június 23-án Cotonou-ban aláírt, az afrikai, karib-tengeri és csendes-óceáni országok csoportja (AKCS) és az Európai Közösség és tagállamai között létrejött partnerségi megállapodásra[1] (cotonou-i megállapodás),
– tekintettel az Afrikai Uniónak a gazdasági partnerségi megállapodásokra vonatkozó tárgyalásokról szóló, az Afrikai Unió gazdasági minisztereinek 2005. június 5–9. között Kairóban rendezett 3. rendes konferenciáján tett miniszteri nyilatkozatára (AU/TI/MIN/DECL. (III)),
– tekintettel az AKCS–EU Közös Parlamenti Közgyűlés által 2002. március 21-én elfogadott fokvárosi nyilatkozatra (ACP-EU/3382/02/fin)[2],
– tekintettel az AKCS miniszterek tanácsa 2005. június 21–22-én Brüsszelben tartott 81. ülésén tett nyilatkozatra,
– tekintettel Sir John Kaputin záró nyilatkozatára, amelyet az AKCS regionális gazdasági partnerségi megállapodások tárgyaló feleinek 2005. október 4-én Londonban tartott ülésén tett,
– tekintettel az Európai Bizottság A gazdasági partnerségi megállapodások kereskedelmi és fejlesztési vonatkozásai című, 2005. november 9-i munkadokumentumára (SEC(2005)1459),
– tekintettel a gazdasági partnerségi megállapodások össz-AKCS–EK szakaszáról szóló, Brüssszelben, 2003. október 2-án kelt közös jelentésre (AKCS/00/118/03 Rev.1, AKCS-EK/NG/43),
– tekintettel az ENSZ 2000. szeptember 18-i millenniumi nyilatkozatára, amely a millenniumi fejlesztési célokat (MFC) határozza meg a nemzetközi közösség által közösen megállapított kritériumként a szegénység felszámolása érdekében,
– tekintettel az ENSZ 2005-ös világ-csúcstalálkozójának (Millennium + 5) 2005. szeptemberi nyilatkozatára[3],
– tekintettel az ENSZ Jeffrey Sachs professzor által vezetett „milleniumi projekt” munkacsoportjának Befektetés a fejlődésbe: gyakorlati terv a millenniumi fejlesztési célkitűzések elérésére című jelentésére,
– tekintettel az Európai Bizottság a 2000–2004-es millenniumi fejlesztési célokról szóló, 2004. október 29-i jelentésére (SEC(2004)1379),
– tekintettel a Bizottság 2005. április 12-i, a Tanácshoz, az Európai Parlamenthez és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz intézett, A millenniumi fejlesztési célok megvalósítása felé való haladás felgyorsítása – Az Európai Unió hozzájárulása című közleményére (COM(2005)0132),
– tekintettel a Bizottság 2005. július 13-i, a Tanácshoz, az Európai Parlamenthez, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett, Javaslat a Tanács, az Európai Parlament és a Bizottság az Európai Unió fejlesztési politikájáról szóló közös nyilatkozatáról – Az Európai Konszenzus című közleményére (COM(2005)0311),
– tekintettel az ENSZ Afrikai Gazdasági Bizottságának 2004-es, Afrikáról szóló „Afrika kereskedelmi lehetőségeinek kibontakoztatása" című gazdasági jelentésére,
– tekintettel a Nyolcak Csoportja által Londonban kiadott, a csoport afrikai személyes képviselőinek az afrikai cselekvési terv végrehajtásáról szóló, 2005. július 1-i előrehaladási jelentésére,
– tekintettel a Nyolcak Csoportja által Gleneaglesben kiadott, 2005. július 8-i gleneagles-i közleményre,
– tekintettel az Általános Ügyek Tanácsának 2005. május 23–24-i következtetéseire,
– tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,
– tekintettel a Fejlesztési Bizottság jelentésére (A6‑0053/2006),
A. mivel 1975 és 2000 között a loméi egyezmény irányította az EU és az AKCS-országok közötti kereskedelmi kapcsolatokat, amely biztosította az EU-piachoz való nem kölcsönös, kedvezményes hozzáférést az AKCS-országok számára,
B. mivel a contonou-i megállapodás 2000-es aláírása új korszakot nyitott az AKCS–EU kapcsolatok történetében, beleértve az új kereskedelmi kapcsolatot célzó rendelkezéseket is,
C. mivel az AKCS-EU partnerség és a cotonou-i megállapodás elsődleges célja az AKCS-országok szociális és gazdasági társadalmi fejlesztési távlatainak javítása,
D. mivel az EU továbbra is elkötelezett a millenniumi fejlesztési célok iránt, ezeket csupán a szegénység felszámolásának első lépéseként kell tekinteni,
E. mivel a cotonou-i megállapodás és az EU céljai egyértelműek, ugyanakkor a gazdasági partnerségi megállapodások várt hatását tekintve – mivel az AKCS-országok bizonytalan gazdasági helyzetére és az EU és az AKCS-országok közötti különböző együttműködési szintekre épülnek – e célok elérése tekintetében a gazdasági partnerségi megállapodások szerepét számos szereplő, többek között több afrikai miniszter, néhány európai uniós tagállam és Európa, illetve a fejlődő világ civil társadalma erősen megkérdőjelezte,
mivel a cotonou-i megállapodás és az EU céljai egyértelműek, ugyanakkor a gazdasági partnerségi megállapodások várt hatását tekintve – mivel az AKCS-országok bizonytalan gazdasági helyzetére és az EU és az AKCS-országok közötti különböző együttműködési szintekre épülnek – e célok elérése tekintetében a gazdasági partnerségi megállapodások szerepe erősen kérdésessé vált, mint azt számos szereplő, köztük afrikai miniszterek, egyes EU-tagállamok és a fejlődő országok európai illetve civil társadalmi szereplői is kijelentették,
F. mivel az EU-n belüli piaci integrációt a gazdaságilag gyengébb országokat támogató kohéziós intézkedések kísérték,
G. mivel a cotonou-i megállapodás hangsúlyozza annak szükségességét, hogy az AKCS-államok regionális integrációs kezdeményezéseire kell építeni, mivel a nagyobb regionális piacok megteremtése és az elmélyültebb regionális integráció ösztönzőleg hat a kereskedők és befektetők számára,
H. mivel a cotonou-i megállapodás rögzíti a felek új, a WTO-nak megfelelő kereskedelmi megállapodások megkötésére vonatkozó egyetértését, fokozatosan szüntetve meg a köztük fennálló kereskedelmi akadályokat és kibővítve az együttműködést a kereskedelem vonatkozásában fontos valamennyi téren,
I. mivel a meglevő kereskedelmi megállapodásokra (a cotonou-i megállapodás „Kereskedelmi rendszer, amelyet a 37. cikk (1) bekezdésében említett előkészítő időszak során kell alkalmazni” című V. melléklete) 2007 végén esedékes lejáratú WTO-mentesség vonatkozik,
J. mivel a gazdasági partnerségi megállapodások feladata az EU tagállamai és az AKCS-országok közötti új kereskedelmi kapcsolatok meghatározása lenne, ám az egyenlőtlen partnerek közötti kereskedelem liberalizálása mint fejlesztési eszköz eredménytelennek, sőt károsnak bizonyult a történelem során,
K. mivel a gazdasági partnerségi megállapodások regionális vonatkozása létfontosságú nemcsak az észak–déli, hanem a dél–dél irányú kereskedelem megerősítése szempontjából is,
L. mivel az AKCS legkevésbé fejlett országai hozzáférést kaptak az EU piacaihoz a „fegyver kivételével mindent” elv alapján,
M. mivel a cotonou-i megállapodás 19. cikke értelmében az AKCS–EU együttműködési keretet az egyes AKCS-országok egyedi körülményeihez lehet igazítani,
N. mivel a Tanács 2005. novemberi következtetéseiben az EU-tagállamok megállapodtak a fokozottabb nyomon követési mechanizmus létrehozásáról és végrehajtásáról a gazdasági partnerségi megállapodások folyamatán belül kitűzött fejlesztési célkitűzések felé történő előrehaladás mérése céljából,
O. mivel a cotonou-i megállapodás 37. cikkének (6) bekezdése értelmében az AKCS-országoknak joguk van a gazdasági partnerségi megállapodásokkal szemben alternatív megoldásokat keresni,
P. mivel a gazdasági partnerségi megállapodásokról szóló tárgyalások negyedik évükben tartanak, mindamellett úgy tűnik, még számos akadály megmarad, amennyiben 2007. december 31-én le akarják zárni a tárgyalásokat, ahogy az a cotonou-i megállapodásban szerepel; mivel a GATT XXIV. cikke egy szabadkereskedelmi térség „ésszerű időtartam alatt történő” teljes létrehozására vonatkozó tervet és ütemezést ír elő,
1. tudatásban van annak, hogy a gazdasági partnerségi megállapodásokról szóló tárgyalások abból az igényből erednek, hogy az AKCS–EU gazdasági kapcsolatokat a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályzásával összhangba hozzák, de felhívja a Bizottságot annak felügyeletére, hogy ez az összhangteremtés ne helyettesítse az általános fejlesztési célt; úgy véli, hogy az összhang a fejlődő országok közötti szövetséggel is elérhető, a jobb fejlesztési együttműködést célzó WTO-szabályozás javításával;
2. úgy véli, hogy a megfelelően kialakított gazdasági partnerségi megállapodások lehetőséget kínálnak az AKCS–EU kereskedelmi kapcsolatok újjáélesztésére, elősegítik az AKCS-országok gazdasági diverzifikációját és regionális integrációját, valamint csökkentik az AKCS-országokban meglévő szegénységet;
3. üdvözli a Bizottság többszöri figyelmeztetését, hogy a fejlesztés maradjon bármely gazdasági partnerségi megállapodás elsődleges célkitűzése és célja;
4. aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a gazdasági partnerségi megállapodásra/szabadkereskedelmi térségre irányuló tárgyalások elindulása, illetve ezek lényeges szakaszainak elérése a legtöbb AKCS-országban valós demokratikus vita nélkül következik be; felszólít ezért a civil társadalom, a jogalkotók és a kormányzati intézmények bevonásával történő valós nyilvános vitára – és megfelelő visszajelzési és konzultációs mechanizmusokra e helyzet megfordítása és a demokratikus részvétel lehetővé tétele érdekében;
5. úgy véli, hogy e fejlesztési célok elérése érdekében a gazdasági partnerségi megállapodásoknak elő kell mozdítaniuk a jó gazdasági irányítást, támogatniuk kell az AKCS-országok gazdaságainak regionális integrációját és magasabb szintű beruházásokat kell az AKCS-országokba vonzani és fenntartani;
6. ennek következtében felhívja a Bizottságot és az AKCS-régiókat, hogy alakítsák a gazdasági partnerségi megállapodásokat a következő elvek szerint: az AKCS-országok érdekét szolgáló aránytalanság; az AKCS-országok regionális integrációjának támogatása; megfelelő, kiszámítható gazdasági és beruházási támogatási keret kialakítása az AKCS-országokban;
7. rámutat azonban az eddigi tárgyalások során a konkrét fejlődésbarát eredmények hiányára, ami megmutatkozik az AKCS-országok növekvő azzal kapcsolatos aggodalmában és elégedetlenségében is, hogy a gazdasági partnerségi megállapodások eredményezte konkrét haszon eléréséhez szükséges fejlődést támogató intézkedések – mint például a fejlesztési együttműködésre való kötelezettségvállalások, a kedvezmények leépítése hatásainak legyőzésére, technológiaátadásra és jobb versenyképességre irányuló konkrét kiigazító intézkedések – bevezetése elmaradt;
8. hangsúlyozza, hogy a gazdasági partnerségi megállapodásra irányuló tárgyalások eredményeinek védelmet kell nyújtaniuk az AKCS-termelők hazai és regionális piacai számára, és biztosítaniuk kell az AKCS-országok számára a saját fejlesztési stratégiáik követéséhez szükséges politikai mozgásteret;
9. sürgeti a Bizottságot, hogy cselekedjen a szegénység felszámolására irányuló cotonou-i célkitűzés szerint, és támogassa minden regionális csoport szociális és gazdasági fejlődését, különösen az egyes csoportok gazdaságilag gyengébb országait, amelyek egyébként kirekesztődhetnek, és fogadja el a nagyobb rugalmasság szükséges voltát – a progresszív kereskedelmi nyitásra vonatkozó tárgyalások menetrendjét, az átmeneti időszak hosszát és a termékskála fokát illetően –, amennyiben a gazdasági partnerségi megállapodások általános célja a hosszú távú fenntartható fejlődés; hangsúlyozza, hogy a gazdasági partnerségi megállapodásoknak segíteniük kell az AKCS-országok beilleszkedését a világgazdaságba, a kereskedelmen keresztül ösztönözve a fejlődést és figyelembe véve az AKCS-országok gazdasági különbségeit;
10. hangsúlyozza, hogy a fejlesztési politikáról szóló nyilatkozat (DPS), és különösen annak (36) bekezdése iránymutatást ad a gazdasági partnerségi megállapodások tárgyaló feleinek; e tekintetben sürgeti a Kereskedelmi Főigazgatóságot az aszimmetria és a rugalmasság elvéhez való igazodásra, hogy a „fejlődő országuk maguk dönthessenek és hozhassanak reformokat kereskedelmi politikájukról szélesebb körű nemzeti fejlesztési terveikkel összhangban”, és arra, hogy tárgyalási stratégiáját igazítsa ki a fejlesztési politikai koherenciára vonatkozó átfogó DPS-elvvel való összhang megteremtése érdekében;
11. hangsúlyozza a fejlődést és a demokráciát célzó közszolgálat fontosságát, ezért felkéri a Bizottságot, hogy a szolgáltatási ágazat liberalizációjának mérlegelése során óvatosan járjon el, különösen a vízellátás, az egészségügy, az oktatás, a közlekedés és az energiaszektor liberalizációtól való védelme tekintetében;
12. felismeri az EU és az AKCS lényegesen eltérő gazdasági fejlettségi szintjét, ezért komoly aggodalommal tölti el, hogy az EU és az AKCS közötti túl gyors kölcsönös kereskedelmi liberalizáció káros hatással lehet az AKCS-országokra és sérülékeny gazdasági helyzetükre, éppen akkor, amikor a nemzetközi közösségnek a lehető legtöbbet meg kellene tennie az országok támogatására az MFC-k elérése érdekében; és ezért felszólítja a Bizottságot annak biztosítására, hogy az AKCS-országok a gazdasági partnerségi megállapodásokban megkapják a különleges és megkülönböztetett elbánást a gazdasági partnerségi megállapodások során, a cotonou-i megállapodás 34. cikkének (4) bekezdése szerint;
13. hangsúlyozza, hogy a munkavállalók jogainak teljes körű tiszteletben tartása mellett a tisztes munkahelyek létrehozása lényeges eleme a szegénység elleni küzdelemnek és az MFC-k elérésének, mivel ösztönzi a fenntartható megélhetés fejlesztését és az olyan szociális feltételeket, amelyek keretében az egyenlőség és a demokrácia megerősíthető;
14. hangsúlyozza, hogy a loméi egyezmény nem volt képes az AKCS-országok megfelelő fejlődését ösztönözni, valamint, hogy a jobb piaci hozzáférés önmagában nem elegendő a fejlődés ösztönzésére, és hogy a kedvezmények leépítése miatt új eszközök szükségesek; hangsúlyozza azonban, hogy a gazdasági partnerségi megállapodások nem lesznek sikeresebbek, ha nem irányulnak teljes mértékben a fenntartható fejlődésre és ezért felhívja a gazdasági partnerségi megállapodások tárgyaló feleit, hogy valóban teremtsenek új, jobb piaci hozzáférési lehetőségeket az AKCS-országokból származó termékek és szolgáltatások kivitelére;
15. sürgeti a Bizottságot, hogy tegyen új kezdeményezéseket az árutőzsdei árfolyamoknak a fejlődő országok számára létfontosságú stabilizálására, és hangsúlyozza a termékdiverzifikálás és a hozzáadott értéket teremtő termelés ösztönzésére irányuló bizottsági kezdeményezések fontosságát;
16. sürgeti a Bizottságot, hogy adott esetben támogassa a termelőknek az árképzésbe való bevonását és abban való részvételüket célzó mechanizmusokat, a Cotonoui Megállapodás összefoglalásában előírtaknak megfelelően; felszólítja az EU-t, hogy támogassa a tisztességes kereskedelmet mint olyan mechanizmust, amely alkalmas a kis- és a peremre került termelők, valamint a szegény sorsú munkavállalók körülményeinek javítására;
17. sürgeti a Bizottságot, hogy vegye figyelembe az AKCS-országok vámtarifákból származó jövedelmének költségvetési jelentőségét, amely jövedelem nagymértékben csökkenni fog az EU-val kötött kölcsönösségi megállapodás nyomán, e csökkenés minden bizonnyal azonnali költségcsökkentésekhez vezet például az egészségügy és az oktatás terén, veszélyeztetve ezzel az AKCS-országoknak a milleniumi fejlesztési célok elérése érdekében tett erőfeszítéseit; és ezért felszólítja a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot a teljes kölcsönös piacnyitást megelőző, átfogó adóreformprogramokra és finanszírozza azokat; felszólít WTO-kompatibilis biztosítéki mechanizmusok bevezetésére, amelyek ideiglenes behozatali korlátozásokat tesznek lehetővé, amennyiben a hazai ipart kár éri az import hullámzása miatt, vagy fennáll ennek veszélye;
18. elismeri a jövedelemkiesés egyéb közvetlen adókkal vagy HÉA-val való pótlásának lehetőségét, de hangsúlyozza, hogy néhány hasonló adórendszer regresszív jellege aránytalan terhet ró a szegényekre, valamint hogy bevezetésük és gyakorlati alkalmazásuk technikai problémákat vet fel;
19. felszólítja a Bizottságot biztosítéki mechanizmus bevezetésére a gazdasági partnerségi megállapodásokban annak érdekében, hogy az AKCS megkapja a szükséges politikai mozgásteret, valamint, hogy – ha szükséges – ideiglenesen felfüggeszthesse a liberalizációt a kifizetés egyensúlyának nehézségei vagy makrogazdasági krízis esetén;
20. hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a Bizottság eleget tegyen a Barroso úr által tett, a fejlődő országok kereskedelmének támogatására nyújtandó 1 milliárd EUR kötelezettségvállalásnak, és a meglevő EFA-kötelezettségvállalások mellett további összegek biztosítására szólít fel, amelyeket szükség esetén rendelkezésre kell bocsátani; sajnálattal veszi tudomásul, hogy mind ennek, mind a cukorjegyzőkönyv országainak ígért, a javaslat szerint évi 190 millió euró rendelkezésre bocsátása nem megfelelő módon történt a Tanácsnak a következő pénzügyi tervekre vonatkozó megállapodásában;
21. megjegyezve a beruházás fontosságát az AKCS gazdasági fejlődése terén, sürgeti, hogy a Bizottság törekedjen a változtatásra az EBB beruházási eszközeinek működtetésében, tegye lehetővé, hogy az a kiegészítő és a fejlesztés érdekét szolgáló beruházást is ösztönözhesse;
22. az oktatás és az infrastruktúra javítását az AKCS-országok piacainak megnyitásához szükséges előfeltételnek tartja, ezért felkéri a Bizottságot, hogy biztosítson bővebb forrásokat, illetve hozzon létre korábbi kifizetéseket lehetővé tevő mechanizmust az AKCS-országok számára a kínálati oldali korlátozásoknak, a KAP-reform külső hatásainak és az EU-szabályozás egyre komolyabb elvárásainak kezelése érdekében;
23. felszólítja a Bizottságot, hogy fordítson különös figyelmet a legkevésbé fejlett országok szükségleteire, és biztosítson megfelelő támogatást a kapacitásteremtésnek, illetve foglalkozzon a kínálati oldali korlátozásokkal annak lehetővé tétele érdekében, hogy az említett országok a „fegyver kivételével mindent” elv szerinti piaci hozzáférést kihasználhassák;
24. kéri az AKCS-országok vezetőit, hogy használják fel hatékonyabban forrásaikat a nagyobb felelősségvállalás, jó kormányzás és demokrácia keretein belül;
25. felhív arra, hogy a gazdasági partnerségi megállapodások keretében elvégzendő bármilyen liberalizációt kössék bizonyos fejlesztési célok eléréséhez, és minden esetleges járulékos költség fedezésére megfelelő források hozzárendeléséhez;
26. hangsúlyozza az alapvető, régión belüli integráció megvalósításának jelentőségét, mielőtt a régiók közötti integrációs program elindulna;
27. ragaszkodik ahhoz, hogy a kereskedelmi vonatkozású támogatás időszerű és hatékony rendelkezésre bocsátását garantálják az AKCS-országoknak és -régióknak kereskedelmi kapacitásuk erősítésére a gazdasági partnerségi megállapodások előkészítése során;
28. megjegyzi, hogy a gazdasági partnerségi megállapodásokról szóló tárgyalások bizonyos esetekben új regionális gazdasági csoportok létrejöttéhez vezettek, amelyek különböző fejlettségi szinten álló országokat tömörítettek, ami nehézségeket okozott az AKCS-országokban és hozzájárult a regionális gazdasági közösségek átfedő jellegének kialakulásához;
29. üdvözli a gazdasági partnerségi megállapodások által ösztönzött és a cotonou-i megállapodás által prioritásként kezelt regionális integrációs folyamatok szerepét az országoknak belső piacaik kialakításában nyújtott segítségben, a befektetők odavonzásában és a kínálati oldali korlátozások kezelésében; felszólítja azonban a Bizottságot, hogy vegye figyelembe az átmeneti időszakok szükségességét a stratégiai termékek és iparágak védelme érdekében, valamint, hogy vezessen be WTO-kompatibilis védőmechanizmusokat és találjon kompenzálási módot a vámbevételek kiesésére;
30. emlékezteti a Bizottságot, hogy nem feltétlenül valósítható meg valamennyi regionális csoport számára, hogy megkezdje az EU-val kötött aszimetrikusan kölcsönös szabadkereskedelmi megállapodás fokozatos végrehajtását 2008-ig, kivéve, ha megfelelő támogató intézkedéseket tesznek;
31. felszólítja a Bizottságot a gazdasági partnerségi megállapodások kereskedelmi vonatkozású tartalma közötti nagyobb fokú koherencia és kohézió, a kísérő és kiigazítási intézkedések, valamint a támogatás időszerű és hatékony biztosítására; és felszólít a Fejlesztési Főigazgatóság, a Kereskedelmi Főigazgatóság, az Europe Aid – Együttműködési Hivatal és a Külkapcsolati Főigazgatóság, valamint az EU-tagállamok közötti fokozottabb együttműködésre a gazdasági partnerségi megállapodások fejlesztési támogatása legmegfelelőbb módjának kialakítását illetően;
32. sürgeti a Bizottságot, hogy összpontosítsa figyelmét az AKCS-országok termelési és fejlődési kapacitásainak növelésére, prioritásként kezelve ezeket, ahelyett, hogy kölcsönös gazdasági partnerségi megállapodást hajtsanak végre az EU és az AKCS-országok között;
33. helyteleníti a GPM-tárgyalások összes AKCS-országot magában foglaló kezdeti fázisának sebességét, és sajnálja, hogy akkor nem sikerült valódi eredményeket elérni;
34. úgy véli, hogy az AKCS-titkárságnak az e tárgyalások koordinációjában játszott szerepét meg kellene erősíteni, ha releváns információval szolgálna az egyes AKCS-régiókban folyó tárgyalások helyzetéről;
35. felhívja a Bizottságot, hogy vegye tekintetbe az AKCS-országok vezetőinek kívánságát, amennyiben újra akarják kezdeni az összes AKCS-országot magában foglaló fázist és meg akarják oldani a fennmaradt eltéréseket;
36. felhívja a Bizottságot, hogy biztosítson alternatívákat azon országok számára, akik nem akarják aláírni a GPM-eket, és fontolja meg különösen a GSP+ (általános preferenciarendszer) jobb megvalósítását;
37. emlékeztet arra, hogy a cotonou-i megállapodás előírja, hogy amennyiben egy ország vagy régió nem kíván részt venni gazdasági partnerségi megállapodásban/szabadkereskedelmi térségben, ez számára nem jelenthet hátrányt a piaci hozzáférés tekintetében; felszólítja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg valamennyi alternatív lehetőséget, ideértve a nem kölcsönös megállapodásokat is, a cotonou-i megállapodás 37. cikkének (6) bekezdésében foglaltak szerint, amely rendelkezést tiszteletben kell tartani, amennyiben az AKCS-országok elfogadják;
38. felhívja a Bizottságot annak megfontolására, hogy az EU és az AKCS-országok együttesen elég nagy csoportot képeznek ahhoz, hogy a WTO-szabályozások reformját, igazságosabbá és a fejlődő országok, illetve a kis európai gyártók szükségleteinek jobban megfelelővé tételét követelhessék;
39. üdvözli az AKCS és az EU között a beruházásokra, a versenyre és a közbeszerzések átláthatóvá tételére vonatkozó szabályokról a gazdasági partnerségi megállapodások keretében, a kereskedelem és a fejlesztés ösztönzésének céljából folytatott vitákat; hangsúlyozza azonban, hogy nem kényszeríthetők új szabályok az AKCS-régiókra a gazdasági partnerségi megállapodásokra vonatkozó tárgyalások során;
40. nagyobb átláthatóságra szólít fel a tárgyalások előrehaladása és anyaga, illetve a gazdasági partnerségi megállapodásokkal kapcsolatos fejlesztési támogatás nyújtása tekintetében, valamint az AKCS civil társadalmi szereplői, a magánszektor, a nemzeti szintű parlamentek, az önkormányzatok, az Európai Parlament és az AKCS-EU Közös Parlamenti Közgyűlése (KPK) tárgyalásokba történő nagyobb bevonására;
41. üdvözli a gazdasági partnerségi megállapodásokkal kapcsolatos tárgyalások vizsgálatát, ami 2006-ban esedékes – ahogy arról a cotonou-i megállapodás 37. cikkének (4) bekezdése rendelkezik, és bízik abban, hogy ezt lehetőségnek tekintik majd arra, hogy átfogó és valódi vizsgálatba kezdjenek arról, hogy a gazdasági partnerségi megállapodások milyen mértékben ösztönzik a szegénység megszüntetéséhez és a hosszú távú társadalmi és gazdasági fejlődés virágzásához a megfelelő feltételeket;
42. emlékeztet az AKCS–EU KPK 2002. márciusi, fokvárosi, egyhangúan elfogadott nyilatkozatára, amely teljesítménymutatók felállítására szólított fel, amelyekhez mérve meg lehet majd vizsgálni az AKCS–EU kereskedelmi megállapodások levezetését és eredményeit, és támogatásáról biztosítja azt; és felszólít az ilyen teljesítménymutatóknak az előrehaladás vonatkozásában tett valamennyi felülvizsgálat során történő alkalmazására; e teljesítménymutatók között vannak a társadalmi és környezeti mutatók, ideértve a tisztes munkahelyek létrehozását, az egészségügyet, az oktatást és a nemi kérdéseket;
43. sürgeti a Bizottságot, hogy haladjon tovább ebben az irányban, valósítson meg egy új egy nyomon követési mechanizmust a parlamenti képviselők és a civil társadalom teljes bevonásával a politikai ellenőrzés és a fejlesztési célokhoz vagy a felállított teljesítménymutatókhoz mért elszámoltathatóság biztosítása érdekében;
44. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezen állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint az EU-tagállamok kormányainak, az AKCS-országok kormányainak, az AKCS–EU Tanácsnak és az AKCS-EU Közös Parlamenti Közgyűlésének.
INDOKOLÁS
Background and Legal Base
Between 1975 and 2000 the EU's trade relationship with the ACP countries was governed by the Lomé Conventions which granted ACP countries unilateral preferential access to the European market. The preferences enjoyed by ACP countries under Lomé were non-reciprocal. In 2000, the Cotonou Partnership Agreement was signed, which was “centred on the objective of reducing and eventually eradicating poverty, consistent with sustainable development and the gradual integration of ACP countries into the world economy”[1].
As stipulated in the Cotonou Agreement, the EU and ACP countries began negotiating Economic Partnership Agreements (EPAs) - regional free trade agreements compatible with WTO rules – in September 2002. Under the EPAs ACP countries have been asked to liberalize their markets and enter new reciprocal regional trading systems with the EU. For the purposes of the negotiations and the new trading system, Africa has been divided into four regional groups – based on, but not totally respecting, the existing regional organisations of the Economic Community of West African States (ECOWAS), the Central African Economic and Monetary Community (CEMAC), the Southern African Development Community (SADC), and Eastern and Southern Africa (ESA) – whilst the Caribbean and Pacific represent one regional group each.
One of the reasons for negotiating EPAs is that the EU’s non-reciprocal trade relationship with ACP countries granted under the Lomé Conventions and, in the interim period, under the Cotonou Agreement, is inconsistent with the WTO’s “enabling clause”. Under this clause industrial countries are permitted to give unilateral non-reciprocal preferential treatment to just two categories of countries: either, all LDCs, or, all developing countries. As the ACP regions cover countries of both groups, the original preferences granted to the ACP countries are incompatible with current WTO rules.
At the founding of the WTO in 1995 the EU and ACP countries managed to secure a waiver to cover the Lomé Conventions which was then extended in Doha 2001 to cover the intervening period of the Cotonou Agreement. However, in order to make the EU-ACP trade relationship WTO-compliant in the long-term, a solution has been sought in the EPAs. Under the proposed EPAs the trade relationship between the EU and the different ACP regional groups will be reciprocal; EPAs will therefore be governed by GATT Article XXIV rather than its “enabling clause”. Under Article XXIV countries at different levels of development can enter into a reciprocal free trade agreement providing that the liberalisation of “substantially all trade” occurs within a “reasonable length of time” – in the context of the EPAs this has come to be understood as roughly 90% of trade within 10-12 years
Major Developments
Although the Cotonou Agreement was signed in June 2000, it took a further two years for the EU and the ACP to adopt formal negotiating mandates/guidelines for the EPAs. In June 2002 EU Foreign Ministers adopted a mandate for the European Commission to negotiate EPAs, whilst on the ACP side, guidelines for negotiations were agreed by ACP Trade and Finance Ministers.
The first phase of the negotiations (September 2002-September 2003) whereby ACP countries negotiated as a whole, did not lead to a formal agreement as was hoped for by the ACP countries. Instead the EU and ACP adopted a joint report in September 2003 that simply listed convergences and divergences. Although this all-ACP-EU phase was never closed, in 2003 the regional negotiations were initiated between the EU and the ACP countries beginning with Central Africa and West Africa, and in 2004 with Eastern and Southern Africa, the Caribbean and lastly the Southern Africa Development Community.
Since the start of the regional negotiations, most have followed a broadly similar trajectory by establishing a Joint Roadmap between the EU and individual ACP region. The Roadmaps present the objectives, principles, structures and sequencing of negotiations for each EPA. In addition to the Joint Roadmaps, regions have established (or are currently in the process of establishing) Regional Preparatory Taskforces. The outcome of the current negotiation process - started under the legal framework of the Cotonou Agreement which is centred on the objective of poverty reduction - will be WTO-compatible regional free trade agreements aimed predominantly at progressive trade liberalisation; this hardly seems to respect the development objectives of the Cotonou Agreement itself.
Main Controversies and Concerns
The main objective of the Cotonou Agreement – and by extension the EPAs – is the reduction and eradication of poverty and the achievement of sustainable development. After almost a year of regional negotiations, major concerns about the impact of EPAs on fragile ACP economies and indeed the effectiveness of trade liberalisation as a tool for development, have been raised by both NGOs and many ACP governments. In order to ensure that poverty reduction is the final outcome of the EPAs, a number of concerns need to be addressed within the following two years of negotiations.
Most controversial in terms of development is the requirement for a reciprocal trade relationship. It is clear that implementing a reciprocal free trade agreement will be extremely difficult for the ACP countries whose level of development is, firstly, very much behind the EU's and, secondly, varies a great deal within regions themselves. The scope and terms of the trade preferences granted under the Lomé conventions were decided mainly by the EU and did not halt the decline in ACP market share. However this does not mean that reciprocal free trade represents a better solution for strengthening ACP economies. Reciprocity represents a major shift in the EU's approach to development and trade policies with ACP partners; considering the negative impact that premature liberalisation may have on partner countries - as is now recognized by most development practitioners - it needs to be carefully sequenced. The European Commission and the ACP countries therefore need to work in partnership to press for a revision of GATT Article XXIV, to allow for special and differential treatment for developing countries. The EU needs to use its powerful position in the WTO to push for greater flexibility.
In addition the European Commission needs to address ACP concerns over the rigidity of the timescale currently in place. The Commission is trying to close EPA negotiations by 2008, in order to avoid the negotiation of further waivers with other WTO members that will impact on ACP market access to the EU. Nevertheless, in keeping with the Cotonou Agreement, development and poverty reduction must remain the priorities - sticking to an inflexible timescale will have a negative impact on poverty alleviation. Moreover, WTO rules are certainly open to interpretation when addressing the implementation period. Article XXIV: 5 stipulates only that an interim agreement for a Regional Trade Agreement (RTA) should include a plan and a schedule for the formation of the RTA within a reasonable length of time. The Understanding on Article XXIV defines a "reasonable time" as ten years and specifies that this should be exceeded "only in exceptional cases"; there is certainly scope to present the EU-ACP EPAs as exceptional cases as the level of development between the parties is so variable. An implementation of just ten years could cause major economic upset in some countries.
A concern that has been expressed repeatedly by ACP country ministers and regional level negotiators is the need for greater resources. The six ACP regions suffer greatly from supply-side constraints and institutional shortcomings that need to be addressed. Resources provided for EU enlargement have been immense in order to ensure that the new member states can cope with trade liberalisation with the EU. The EU should consider providing extra EDF resources to ACP countries, firstly, to help them cope with the major institutional reforms that have been demanded of them under EPAs, and secondly to assess their development impact before the negotiations are concluded.
Partnership is one of the main principles of the Cotonou Agreement and the EPAs, yet the Commission has been reluctant to engage in debate on many of the issues raised by
ACP partners, like those of the African trade ministers Meeting in Cairo last June. In particular, ACP countries have been keen to highlight the importance of addressing the supply-side constraints currently endured by many ACP countries which might prevent them from truly benefiting from a liberalised trade regime with the EU. At present, not enough funding is being earmarked to alleviate these constraints. Greater financing is also needed to help ACP economies meet the increasingly demanding EU technical, sanitary and other regulatory standards. In addition means need to be foreseen to alleviate the social impact of the economic reforms that the EPAs will bring about.
Free trade with the EU would also lead to significant revenue losses for ACP countries. The income from import duties and levies constitutes an important element of the national budgets in ACP countries. In case of extensive trade liberalisation this revenue has to be replaced by other forms of income such as direct taxes or VAT. Some of these forms might be regressive and inconsistent with the poverty reduction objective of the Cotonou Agreement. Furthermore, many ACP countries do not have the capacity in place to introduce or extend their tax systems sufficiently. The abolishment of import tariffs may lead to cheaper supply goods for domestic production (machines for industrial production etc.); however, the EPA negotiations cannot be concluded without a solution to compensate for the loss of ACP government revenue.
It is clear that all the costs mentioned above will require additional funding above and beyond what is currently being envisaged in the financial perspectives or the 10th EDF. In this respect it would be useful to build triggers into the EPA negotiations, to ensure that a phase can start only when resources are available or when a certain result has been attained.
Developing countries have consistently rejected at WTO ministerial meetings the idea of drawing the so-called Singapore Issues – in particular investment, government procurement and competition policy - into the WTO's mandate. The EU should respect the demands of ACP partners and maintain the commitments undertaken at the WTO meeting in Doha, avoiding discussion on the Singapore Issues in EPAs negotiations. The inclusion of the Singapore Issues in any EPA agreement would probably serve to strengthen EU companies' rights at the expense of ACP national-level development plans.
Regionalism is a core objective of both ACP countries and the EU and it is central to EPA negotiations. EPAs should support and be based on existing regional integration initiatives and objectives. However EPA negotiations have led in some cases to the creation of new Regional Economic Communities, encompassing countries of markedly different development levels. This has caused major difficulties in ACP countries, undermining the protection of strategic industries because of the urgency to align their tariffs before the end of negotiations in 2007. The regional integration efforts of the ACP countries should be given enough completion time so that they can be consolidated before being exposed to EU competition. In practice this means that such transition periods for intra-regional development would go well beyond 2008, the proposed start of the implementation of the EPAs.
Following the indication of UNCTAD, since 1971 the EU has implemented the GSP scheme in its trade relations with developing countries. The new EU GSP+ system, if properly implemented, could put environmental and social standards as a top priority in trade agreements with ACP and other developing countries respecting certain international standards. Moreover, ACP LDCs currently enjoy better market access to the EU under the 'Everything but Arms' (EBA) initiative than that which is currently on offer under the EPAs.
There is therefore not much incentive for ACP LDCs to engage in the EPA process. The market access they enjoy at present is non-reciprocal and would remain so if they choose not to involve themselves in an EPA. Indeed countries enjoying preferences under GSP may be better off under this regime than under reciprocal EPAs agreements. The European Commission must address this issue if the EPAs are to go forward and achieve the developmental goals that supposedly underlie them.
The review of the EPA negotiations foreseen in 2006 by art.37.4 of the Cotonou Agreement should represent a major assessment of the extent to which the negotiations are indeed contributing to these goals. In order to ensure the assessment is comprehensive and open to all stakeholders, greater transparency with regards to the progress and the substance of the negotiations is needed. Negotiators need to recall the Cape Town Declaration - unanimously adopted by the ACP-EU JPA in March 2002 - which called for the establishment of development benchmarks against which to assess the conduct and outcome of the ACP-EU trade negotiations. Moreover, regional negotiation should aim not only to ensure integration into the world economy, but also to ensure trade development accompanied by poverty reduction, and respect for workers' rights and relevant social rights. Strong involvement of civil society, such as the consultation of ACP civil society through local trade-scrutinising task forces, is consequently needed, as well as the continued involvement of national-level Parliaments. In this respect a monitoring mechanism should be implemented, with full involvement of parliamentarians and civil society, to ensure political scrutiny and accountability against development objectives or established benchmarks throughout the negotiating process.
Under the current timetable, EPA negotiations are due to be concluded by December 2007 at the latest with an implementation phase of between 10 and 12 years beginning in January 2008. There are many more hurdles to overcome in the individual EPA negotiations before this date, and it is imperative that all negotiators keep the Cotonou Agreement's primary objective of poverty eradication at the forefront of any agreements made. To this end it would be necessary to rethink and build a different world trade and economic system where more attention is given to the protection of African countries' agriculture. Self-sufficiency and the guarantee of a decent income for small farmers should be the priorities. Local production should be increased to ensure food security and social services for the whole population. In order to retain the added value in ACP economies a different system, where production is prioritised for the domestic over the export market and where producers' income is guaranteed, needs to be forged.
- [1] Article 1 (2) of the Cotonou Agreement.
ELJÁRÁS
|
Cím |
A gazdasági partnerségi megállapodások (GPM) fejlesztési hatásáról | ||||||||||
|
Eljárás száma |
|||||||||||
|
Jogalap (Eljárási Szabályzat) |
45. cikk | ||||||||||
|
Illetékes bizottság |
DEVE | ||||||||||
|
Véleménynyilvánításra felkért bizottság(ok) |
INTA |
|
|
|
| ||||||
|
Nem nyilvánított véleményt |
INTA |
|
|
|
| ||||||
|
Megerősített együttműködés |
Nincs |
|
|
|
| ||||||
|
Előadó(k) |
Luisa Morgantini |
| |||||||||
|
Korábbi előadó(k) |
|
| |||||||||
|
Vizsgálat a bizottságban |
20.2.2006 |
31.1.2006 |
1.12.2005 |
|
| ||||||
|
Az elfogadás dátuma |
21.2.2006 | ||||||||||
|
A zárószavazás eredménye |
mellette: ellene: tartózkodás: |
27 0 0 | |||||||||
|
A zárószavazáson jelen lévő képviselők |
Danutė Budreikaitė, Marie-Arlette Carlotti, Thierry Cornillet, Alexandra Dobolyi, Michael Gahler, Glenys Kinnock, Ģirts Valdis Kristovskis, Maria Martens, Miguel Angel Martínez Martínez, Gay Mitchell, Luisa Morgantini, Józef Pinior, Pierre Schapira, Frithjof Schmidt, Jürgen Schröder, Feleknas Uca | ||||||||||
|
A zárószavazáson jelen lévő póttagok |
John Bowis, Milan Gaľa, Fiona Hall, Linda McAvan, Manolis Mavrommatis, Karin Scheele, Anne Van Lancker, Anders Wijkman, Zbigniew Zaleski, Gabriele Zimmer | ||||||||||
|
A zárószavazáson jelen lévő póttagok (178. cikk (2) bekezdés) |
Robert Sturdy | ||||||||||
|
A benyújtás dátuma - A[6] |
1.3.2006 |
| |||||||||