JELENTÉS az Európai Unióban élő roma nők helyzetéről

27.4.2006 - (2005/2164(INI))

Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság
Előadó: Járóka Lívia

Eljárás : 2005/2164(INI)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot :  
A6-0148/2006
Előterjesztett szövegek :
A6-0148/2006
Elfogadott szövegek :

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

az Európai Unióban élő roma nők helyzetéről

(2005/2164(INI))

Az Európai Parlament,

–    tekintettel arra, hogy az Unió és intézményei számos alkalommal juttatták kifejezésre aggodalmukat, illetve hívták fel a figyelmet a romák helyzetére általában és különösen a roma nők helyzetére az alábbi dokumentumok és tevékenységek útján:

- az Európai Parlament 2005. április 28-i állásfoglalása[1] az Európai Unióban élő romák helyzetéről,

- a Rasszizmus és Idegengyűlölet Európai Megfigyelőközpontjának „Gáttörés: a roma nők és a közegészségügyi ellátáshoz való hozzáférés” című jelentése,

- a Bizottság által a kibővített Európai Unióban élő romák helyzetéről készített fontos és megdöbbentő jelentés[2], és ezen belül a jelentésnek az európai romák helyzetének különösen a nemek szempontjából történő ismertetése,

- a Bizottság által támogatott tevékenységek, mint például a spanyolországi börtönökben fogva tartott roma nőkről a Daphne program égisze alatt készített tanulmány,

–    tekintettel arra, hogy az alábbi és az alábbiakhoz hasonló dokumentumokban az Európa Tanács számos testülete is elégedetlenségének adott hangot az európai romák és roma nők helyzete kapcsán, és sürgette a politikai irányvonalak meghatározóit és a jogalkotó szerveket, hogy foglalkozzanak a romák, köztük a roma nők elfogadhatatlan helyzetével:

- az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének az európai cigányokról szóló 1203/1993. sz. ajánlása, amely többek között a roma nők oktatásának fontosságát is megemlíti,

- az Európa Tanács „az Európai Bizottság a fajgyűlölet és intolerancia ellen” jegyében készített 3. számú, általános politikát illető, [3] „A romák/cigányok elleni fajgyűlölet és intolerancia leküzdéséről” szóló ajánlása, amely kihangsúlyozza a roma nők által elszenvedett kettős hátrányos megkülönböztetést,

- az Európa Tanács emberi jogi biztosa, Alvaro Gil-Robles úr által a közelmúltban a romák, szintik és vándor népek emberi jogi helyzetéről közzétett jelentés[4],

–    tekintettel a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatra (COM(2005) 0081 – C6-0083/2005 - 2005/0017(COD)),

–    tekintettel az EBESZ-nek az EBESZ-területen élő romák és szintik helyzetének javítását célzó cselekvési tervére[5], amely hangsúlyozza azon elv fontosságát, hogy a roma nők érdekeit minden téren teljes mértékben figyelembe kell venni, és biztosítani kell a roma nők részvételét az élet valamennyi területén, továbbá a romák egymással történő együttműködésének elvét,

–    tekintettel a nők jogairól szóló pekingi nyilatkozatra[6], amelynek 32. cikke előírja, hogy az államoknak „fokozniuk kell az annak érdekében tett erőfeszítéseket, hogy minden, a felemelkedésében és előrehaladásában többszörös akadállyal küzdő lány és asszony egyenlő módon élhessen alapvető szabadságával és emberi jogaival,

–    tekintettel az ENSZ hátrányos faji megkülönböztetés visszaszorításával foglalkozó bizottságának(CERD) „A romák elleni hátrányos megkülönböztetés” c., XXVII. általános jelentésére[7], 57. ülés, 2000.,

–    tekintettel az Európai Roma Emberi Jogi Központ (ERRC) és partnerszervezetei által a tagállamokra, csatlakozó és tagjelölt államokra vonatkozóan összeállított és az ENSZ a nők elleni hátrányos megkülönböztetés visszaszorításával foglalkozó bizottsága (UN CEDAW) elé terjesztett dokumentációs anyagra, valamint tekintettel az említett bizottság (UN CEDAW) által a roma nők helyzetét illetően tett ajánlásokra és arra, hogy az európai roma nők előtt álló többrendbéli problémák megoldása érdekében sürgős intézkedéseket kell hozni,

–    tekintettel a személyek közötti, faji- vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló 2000. június 29-i 2000/43/EK tanácsi irányelvre[8],

–    tekintettel a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló 2000. november 27-i 2000/78/EK tanácsi irányelvre[9],

–    tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

–   tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére) (A6-0148/2006),

A.  mivel az Európai Unióban kiemelt fontossággal bír az emberi jogok védelme, és mivel jelenleg a roma nők a tagállamok – különösképpen a 2004. május 1-én csatlakozott új tagállamok – a csatlakozó és a tagjelölt államok legfenyegetettebb csoportjai és egyénei közé tartoznak;

B.   mivel vannak arra vonatkozó utalások, hogy a patriarchális hagyományok eredményeképpen sok nő – beleértve a roma nőket és lányokat is – nem élvezi a választás szabadságának teljes mértékű tiszteletben tartását életük legalapvetőbb döntéseit érintő kérdésekben, és így akadályoztatva vannak alapvető emberi jogaik gyakorlásában;

C.  mivel az uniós politikák meghatározói, és a jogalkotók tekintélyes mennyiségű jogszabályt hoztak, és számos politikát kidolgoztak a kettős hátrány, a faji és nemek szerinti hátrányos megkülönböztetés és ezek összetett hatása leküzdésére;

D.  mivel az uniós politikák meghatározói és a jogalkotók még nem tudták sikeresen biztosítani a roma nők teljes körű és hathatós egyenjogúságát, és egyenlő, méltóságukat tiszteletben tartó bevonásukat az európai társadalmakba,

E.   mivel a roma nők szélsőséges hátrányos megkülönböztetés, többek között a cigányellenességként ismert, széles körben elterjedt sztereotípia által motivált többszörös vagy összetett diszkrimináció áldozatai,

F.   mivel a roma nők várható élettartama bizonyos földrajzi területeken, a felmérések alapján rövidebb más nőkénél;

G.  mivel nagyszámú dokumentum tanúsítja, hogy a roma nők különösképpen ki vannak zárva az egészségügyi szolgáltatásokból, és gyakran csak abszolút sürgősségi ügyekben vagy szülés esetén részesülnek ezekből,

H.  mivel az elmúlt évek során a roma nők az emberi jogokkal való szélsőséges visszaélések és különösen személyi integritásuk megsértése, többek között kényszersterilizálás áldozatául estek; mivel egyes tagállamok ugyan jóvátételt eszközöltek az ilyen visszaélések után, más tagállamok még adósak maradtak e tekintetben;

I.    mivel a roma és nem roma nők iskolázottsági foka közötti különbség gyakran elfogadhatatlanul nagy[10]; mivel sok roma kislány nem fejezi be az általános iskolát[11],

J.    mivel az iskolákban előforduló faji alapú elkülönítés és a tanárok, illetve az iskolavezetőség részrehajló magatartása közrejátszik abban, hogy a roma szülőknek alacsony elvárásaik vannak különösen lánygyermekeikkel szemben,

K.  mivel a felnőtt korú roma nők körében a munkanélküliség aránya sok helyen jelentősen meghaladja a felnőtt női lakosság többi részénél tapasztalt arányt;

L.   mivel Európaszerte a roma nők jelentős részének lakáskörülményei ártalmasak az egészségre, és mivel sok helyen a roma nőket folyamatosan fenyegeti a kilakoltatás veszélye;

M.  mivel a roma nők Európában gyakran a leánykereskedelem áldozatai közé tartoznak;

N.  mivel a közelmúltban került az Emberi Jogok Európai Bírósága elé a nagy számú személy, köztük roma asszonyok és lányok meglehetős kegyetlenséggel elkövetett állítólagos bántalmazása miatt az UNMIK (az ENSZ ideiglenes koszovói közigazgatása) ellen indított kereset[12],

1.   örömmel fogadja az európai uniós Nemek Közötti Egyenlőség Intézetének létrehozására irányuló javaslatot, és ajánlja, hogy ezen belül legyen egy, az Európai Unióban élő roma nők helyzetével foglalkozó szervezeti egység is;

2.   felszólítja az egész Unió közigazgatási hatóságait, hogy haladéktalanul vizsgáltassák ki a roma nők ellen állítólag elkövetett szélsőséges emberi jogsértéseket, hogy mielőbb büntessék meg az elkövetőket és szolgáljanak megfelelő elégtétellel az áldozatoknak; ezzel összefüggésben sürgeti a tagállamokat, hogy legfontosabb prioritásaik között kezeljék a nők jobb reproduktív és nemi egészségvédelmét szolgáló intézkedéseket, a kényszersterilizálás megelőzését és törvényen kívül helyezését, valamint a családtervezés, a korai házasságokat felváltó lehetőségek és a szexuális felvilágosítás ösztönzését, hogy megelőző intézkedésekkel vessenek véget a szülészeti faji alapú elkülönítésnek, hogy biztosítsák a belföldi agresszió roma áldozatainak megsegítését célzó programok kifejlesztését, hogy tanúsítsanak különös éberséget a roma nőket érintő leánykereskedelemre való tekintettel; továbbá sürgeti a Bizottságot, hogy támogassa az említett problémák orvoslása céljából kormányok és civil szervezetek által indított kezdeményezéseket, biztosítva egyúttal az áldozatok alapvető emberi jogait;

3.   sürgeti a tagállamokat, hogy vizsgálják felül minden politika végrehajtását annak biztosítása érdekében, hogy e folyamatok előkészítésébe, megtervezésébe, és végrehajtásába a roma nőket bevonják;

4.   sürgeti a tagállamokat, hogy fogadjanak el a Nyílt Koordinációs Módszer keretében minimum standardokat annak érdekében, hogy a nőknek és lányoknak egyenlő feltételekkel legyen esélyük a minőségi oktatáshoz, tegyenek intézkedéseket, többek között fogadjanak el az iskolai elkülönítést megszüntető, pozitív törvényeket és készítsenek konkrét terveket a roma gyerekek színvonalon aluli, elkülönített oktatásának megszüntetésére;

5.   ragaszkodik ahhoz, hogy a roma gyerekeket megtanítsák írni és olvasni, és ennek a családok és azon iskolák prioritásának kell lennie, ahol ezek a gyerekek tanulnak;

6.   sürgeti a tagállamokat, hogy a megfelelő lakhatáshoz való jogról szóló nemzeti törvények elfogadásával javítsanak a romák lakhatási körülményein, orvosolva az erőszakos kilakoltatás elleni egyéni belföldi jogi védelem hiányát, az érintett közösségekkel folyatott konzultáció során a jelentős roma lakosságú negyedekben az élet- és lakhatási körülmények javításának finanszírozását célzó, átfogó tervek elfogadásával és a helyi hatóságok arra utasításával, hogy haladéktalanul gondoskodjanak a megfelelő ivóvízről, elektromosságról, szemétszállításról, tömegközlekedésről és utakról;

7.   sürgeti a tagállamokat, hogy ösztönözzék a vegyes társadalmi lakhatást;

8.   felszólítja a tagállamokat, hogy a vándorló romák részére alakítsanak ki olyan területeket, amelyek megfelelő kényelmi és higiéniás feltételek igénybevételét teszik lehetővé számukra;

9.   kéri különösen a jelenleg a koszovói Mitrovica régió ólommal erősen szennyezett területén lévő menekült roma nők biztonságosabb lakóhelyre történő áthelyezését; felhívja a figyelmet a francia KFOR csapatok átmeneti, újonnan felújított osterodei táborára, amely átmeneti megoldást biztosít; felhívja a Tanácsot, a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsanak elegendő pénzügyi forrásokat a származási helyre történő visszatelepítésre; hangsúlyozza, hogy a stabilitási és társulási folyamat folytatásával párhuzamosan erősíteni kell az emberi jogok helyzetét;

10. sürgeti a tagállamokat, hogy biztosítsák valamennyi roma nő alapvető, sürgősségi és megelőző egészségügyi ellátáshoz való hozzáférését, dolgozzanak ki és hajtsanak végre politikákat annak garantálása érdekében, hogy a legkizártabb közösségek is teljes mértékben részesülhetnek az egészségügyi szolgáltatásokból, továbbá gondoskodjanak arról, hogy az egészségügyben dolgozók előítélet-mentes képzésben részesülnek;

11. sürgeti a kormányokat, hogy az egyenlő bánásmód és az egyenlő esélyek képezzék szerves részét a foglalkoztatási és társadalmi beilleszkedési politikáknak, oldják meg a roma nők magas munkanélküliségi arányának kérdését, és különösen a munkaerő-felvételi eljárások során tapasztalt közvetlen hátrányos megkülönböztetés jelentette komoly akadályokat számolják fel;

12. sürgeti a „pozitív kötelesség” fogalmának elfogadását, amely értelmében törvény kötelezi az állami és civil intézményeket egyaránt annak biztosítására, hogy a roma nők a helyi lakossághoz viszonyított jelenlétükkel arányosan legyenek képviselve;

13. sürgeti a kormányokat, hogy vizsgálják meg a roma nők önálló vállalkozói tevékenységének akadályait, és dolgozzanak ki olyan programokat, amelyek lehetővé teszik a roma női vállalkozók és saját-foglalkoztatású személyek elérhető, gyors és nem költséges bejegyzését, továbbá a roma női vállalkozások finanszírozása céljából teremtsék meg az elérhető hitelekhez jutás –ideértve a mikrohiteleket is – hatékony útját; valamint sürgeti a Bizottságot, hogy releváns finanszírozási mechanizmusok révén támogassa ezeket a tevékenységeket;

14. ajánlja, hogy a tagállamok és a Bizottság ösztönözze a különösen a roma nőket célzó társadalmi vállalkozásmodelleket;

15. felszólítja a Bizottságot és a Parlamentet, hogy a pénzügyi alapok tekintetében horizontális célként kezeljék a roma nők felemelkedésének elősegítését, egyénileg és szervezetek keretében egyaránt, az oktatásban, foglalkoztatásban, vezetésben és politikai életben való részvételük érdekében;

16. sürgeti a Bizottságot, hogy számos releváns pénzügyi mechanizmusa segítségével támogassa a különösen a roma nőket célzó tevékenységeket, és vizsgálja felül a támogatások odaítélésére vonatkozó szabályokat, annak biztosítása érdekében, hogy a roma nők bevonására külön előírást tartalmazzanak; továbbá sürgeti a tagállamokat, hogy nemzeti, regionális és helyi intézményi szinten egyaránt hasonló gyakorlatot kövessenek;

17. ajánlja, hogy a Bizottság indítson keresetet és szabjon ki elrettentő bírságokat minden olyan tagállamra, amelyik a hátrányos megkülönböztetés elleni irányelvet[13] még nem ültette át saját nemzeti joggyakorlatába és/vagy nem alkalmazta teljes mértékben a roma nőkre való tekintettel is, valamint felügyelje az Európai Közösségek Bíróságának a nem megfelelő teljesítés miatt hozott ítéleteinek végrehajtását;

18. sürgeti az európai uniós intézményeket, hogy az Unióhoz történő csatlakozásra való felkészültség értékelése során tekintse kulcsfontosságú kritériumnak a roma nők helyzetét a tagjelölt országokban, beleértve a roma nők helyzetét azokban a tagjelölt országokban is, amelyekhez hagyományosan nem kapcsolódnak roma kérdések;

19. ajánlja, hogy a roma nőknek a gyakorlatban teljes egyenjogúságot biztosító politikák kidolgozása és végrehajtása érdekében a tagállamok teljes mértékben használják ki az olyan eljárási lehetőségeket, mint például a nyílt koordinációs módszer;

20. sürgeti az uniós intézményeket, hogy vállaljanak vezető szerepet a kormányoknak a roma férfiak és nők helyzetére vonatkozó, nemek és etnikai hovatartozás szerinti felbontásban történő adatgyűjtésre ösztönzésében, az oktatás, lakhatás, foglalkoztatás, egészségügy és más területeken elért fejlődést felmérése érdekében; úgy véli, hogy az Európai Uniónak arra kellene ösztönöznie a kormányokat, hogy hívják fel az államigazgatás és a közvélemény figyelmét a tényre, hogy etnikai jellegű adatgyűjtést az egyénenkénti azonosítás veszélye nélkül is lehet végezni, továbbá arra kellene bátorítania a kormányokat, hogy minden létező, biztonságos és innovatív módszert vegyenek igénybe;

21. felhívja a figyelmet arra, hogy a horizontális megközelítés eredményeképpen minden évben lehetőség nyílik arra, hogy az Európai Unióban élő roma nők éves fórumának megszervezését támogassák;

22. sürgeti a Rasszizmus és Idegengyűlölet Európai Megfigyelőközpontját, hogy kezdeményezzen tanulmánysorozatot a média szerepéről a cigányellenesség elterjedésében és különösen a roma nőkről kialakult káros sztereotípiák terjesztésében;

23. sürgősen kéri, hogy az uniós intézmények és/vagy a tagállamok által felvállalt olyan programok és projektek elkészítésekor, amelyek hatással lehetnek a roma nőkre, konzultáljanak velük, valamint kéri, hogy hozzanak pozitív intézkedéseket érdekükben;

24. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok, csatlakozó és a tagjelölt országok kormányainak és parlamentjeinek.

  • [1]  HL C 45 E, 2006.2.23., 129. o.
  • [2]  Az Európai Bizottság foglalkoztatási és szociális ügyekért felelős főigazgatóságának D3-as egysége által 2004-ben készített „A romák helyzete a kibővített Európai Unióban” c. jelentés.
  • [3]  Az Európa Tanács „az Európai Bizottság a fajgyűlölet és intolerancia ellen” jegyében készített 3. számú, általános politikai ajánlása „A romák/cigányok elleni fajgyűlölet és intolerancia leküzdéséről”, Strasbourg, 1998.
  • [4]  Alvaro Gil-Robles: Jelentés „A romák, szintik és vándorlók helyzetéről Európában”, az Európa Tanács emberi jogi biztosa, Strasbourg, 2006.
  • [5]  Cselekvési terv az EBESZ-területen élő romák és szintik helyzetének javítására, PC.DEC/566, EBESZ, 2003.
  • [6]  4. nőkről szóló világkonferencia, Pekingi Cselekvési Program és Nyilatkozat, 1995.
  • [7]  XXVII. általános ajánlás: A romák elleni hátrányos megkülönböztetés”, az ENSZ emberi jogi főbiztosa, 57. ülés, 2000.
  • [8]  HL L 180, 2000.7.19., 22. o.
  • [9]  HL L 303, 2000.12.2., 16. o.
  • [10]  A jelentések szerint Romániában a roma lánygyermekek mindössze 3%-a végzi el a középiskolát, ellentétben az általában a nőkre vonatkozó 63%-kal (Nyílt Társadalom Intézet, Tanulmány kiválasztott közép-kelet-európai roma oktatási programokról, 2002.).
  • [11]  A UNDP „Kikerülni a függőség csapdáját. Közép- és kelet-európai romák” c. jelentése, Pozsony, 2002.
  • [12]  Lásd az Európai Roma Polgárjogi Központ (ERRC) „A koszovói mérgezés áldozatai az Emberi Jogok Európai Bírósága elé viszik az ügyet” című 2006. február 20-i sajtóközleményét a www.errc.org honlapon.
  • [13]  Ideértve az Amszterdami Szerződést követően módosított EK-szerződés 13. cikkét, valamint az ezzel kapcsolatos, az uniós törvényhozásban a nők elleni hátrányos megkülönböztetés tiltásának érvényességi körét és mértékét meghatározó irányelveket.

INDOKOLÁS

Jelentésem tervezetének elkészítése során megbeszéléseket folytattam mind a közszféra képviselőivel, mind magánszemélyekkel az Európai Unión belül. Ezek a kapcsolatok az alábbiakra terjedtek ki:

– eszmecsere a Roma Nők Kezdeményezésével

– roma származású nőként első kézből tapasztaltam ugyanazt a fajta diszkriminációt, amellyel a roma nők Európa-szerte szembesülnek

– antropológusként tanulmányoztam a roma nők helyzetét azáltal, hogy roma közösségeket látogattam meg, és személyesen voltam tanúja sorsuknak. Európai parlamenti képviselőként tavaly, amikor Görögországban és Macedóniában jártam, személyesen lehettem tanúja a roma nők még nagyobb kiszolgáltatottságának.

– nyilvános meghallgatás a roma nők kérdéséről az Európai Parlamentben a roma nők által létrehozott önkormányzati szervezetek képviselőinek részvételével

– eszmecsere Vladimir Spidlával, a foglalkoztatásért és nemek közötti esélyegyenlőségért felelős európai biztossal 2004. szeptember 27-én a roma nők által tapasztalt kényszersterilizációs ügyekben.

Az előadót sajnálattal tölti el, hogy ebben a jelentésben nem lehetett felhasználni a berlini Összehasonlító Társadalomtudományi Kutatóintézet által készített, „A roma nők gazdasági és szociális helyzete” c. projektjelentést, mivel a roma nőkről szóló jelentés következtetéseit nem dolgozták ki teljesen e jelentés befejezéséig.

Ez a jelentés a szegénységről, szociális kirekesztésről, valamint az esélyegyenlőségről szóló sorozat részeként az első, amely hangsúlyozza azt az összetett és többszörös diszkriminációt, amellyel a roma nők az Európai Unió tagállamaiban szembesülnek. A roma nők Európa-szerte nem csak nemük, hanem etnikai hovatartozásuk miatt is hátrányos megkülönböztetés áldozatai a széles körben elterjedt cigányellenesség következtében. Ugyanakkor a roma népesség sokszínűsége Európa-szerte a roma nők problémáinak egész skáláját vonultatja fel. Az elemzésre váró kérdés rendkívüli összetettsége az élethelyzeteknek ebből a sokféleségéből ered[1].

Ezért a roma nők problémáinak elemzése során szem előtt kell tartani bizonyos körülményeket, mint: a romák csoportja, amelyhez az illető nő tartozik, lakóhelyük – város vagy vidék, családi állapot – férjezett vagy egyedülálló nő (ez utóbbi kategóriában az egyedülálló anyák csoportját is megkülönböztetjük), az a társadalmi réteg, amelyhez tartozik, a többségi népesség kultúrájának sajátosságai, vallás.

A különbségek ellenére mindenképp jelen van egy egész problémacsoport: diszkrimináció az oktatásban – az iskola és a közösség részéről a foglalkoztatás terén, és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésben. Noha egyre inkább elismerik, hogy a roma népesség hátrányos megkülönböztetés áldozata, nagyon kevés előrehaladás tapasztalható[2]. A roma nők többszörös diszkriminációja és társadalmi kirekesztése súlyosbítja azt a szegénységi kört, melybe sokuk beleszületik, és megfosztja őket emberi méltóságuktól.

Egyre nagyobb erőfeszítések történnek az európai népesség sokszínűségének megőrzése érdekében; a roma nők tekintetében viszont azt látjuk, hogy a nemek közötti egyenlőségre irányuló politikák egy olyan (a középosztálybeli európaiak számára megfelelő) „adott szintről” indulnak, amely messze nem teljesíthető a roma, illetve más perifériára szorult és a társadalomból kirekesztett nők számára. Nagy igény lenne rá, hogy a kisebbségi és különösen a roma nők a tagállamok, valamint az Európai Unió intézményeinek politikája és intézkedései részévé váljanak, a nemek közötti egyenlőség, valamint a faji és etnikai megkülönböztetés kérdésének megoldása idején[3] .

Csakúgy, mint fiútársaik, sok roma lány vagy teljesen ki van zárva az oktatási rendszerből, vagy pedig szegregált iskolába, illetve osztályba kerül, gyakran olyan speciális osztályba, amely nem felel meg oktatási igényeinek. Ez a tanárok elfogult hozzáállásával kombinált rasszista szegregáció közrejátszik abban, hogy a gyerekek kisebbségi komplexussal küzdenek. A roma iskoláskorú lányok azonban további akadályba ütköznek az oktatás terén, mivel gyakran már rendkívül fiatal korban arra kényszerítik őket, hogy kimaradjanak az iskolából, és segítsenek kisebb testvéreik nevelésében, illetve más háztartási feladatok ellátásában. A korai házasságkötésre irányuló nyomás csökkenti a roma lányok esélyeit arra, hogy tanulmányaikat befejezzék[4]. Mivel az oktatás az egyik legfontosabb eszköz a szegénység elől való menekülésben, a roma nőket az oktatás terén duplán sújtó hátrányos megkülönböztetés azt jelenti, hogy különösen nehéz lesz számukra elkerülni a szegénységet.

A roma nőket előítélettel kezelik a munkahelyre való felvétel, az előléptetés és a fizetések terén. Emellett számos roma nő továbbra is teljesen ki van zárva a formális gazdaságból, hiszen korlátozott tanulási lehetőségek, nem megfelelő lakhatás, rossz egészségügyi ellátás, hagyományos nemi szerepek, valamint a többségi közösségek részéről általános kirekesztés korlátozza őket. A felnőtt roma nők körében a munkanélküliség aránya egyes helyeken sokszorosan meghaladja a többségi népesség körében tapasztalt arányt.

Az Unión belül a romák általában – a roma nők pedig különösen – alacsonyabb bért kapnak, mint a faji többségű társadalom, illetve mint a férfiak.

A roma nők az egészségügyi ellátás igénybevétele kapcsán is diszkriminációt szenvednek.[5] Bizonyos európai országokban a körzeti orvosok megtagadják a romáktól az egészségügyi ellátást azon az alapon, hogy ők „valaki más alá tartoznak”. Az egészségügyi intézményeket gyakran térben is elkülönítik azon az alapon, hogy a roma nők „koszosak”, „lopnak” és „antiszociálisak”. Rendelkezésre áll olyan dokumentáció, amely azt sejteti, hogy a roma nők nagyon gyakran csak rendkívüli esetekben juthatnak hozzá az egészségügyi ellátáshoz, de néha még olyankor sem. A roma nők ezért gyakran nem jutnak hozzá az alapvető, illetve a megelőző egészségügyi ellátáshoz. Az eredmény az, hogy a roma nők várható élettartama néhány helyen állítólag 10 évvel rövidebb, mint a többséghez tartozó nők esetében, és a gyermekhalandóság aránya is magasabb.

A reprodukciós jogok körében tavaly két tagállamban láttak napvilágot sterilizációs esetekről szóló beszámolók. A tényekről szóló bizonyítékok ellenére a kormány nem foglalkozik az áldozatok következetes kártalanításával.

Sok roma nő nem megfelelő, gyakran nem biztonságos és egészségtelen körülmények között lakik. A kilakoltatás is széleskörű probléma a roma közösségekben.

A roma nők gyakran a hagyományos patriarchális közösségekben élnek, ami hozzájárulhat az ellenük folytatott erőszakhoz, és kizárja azt, hogy alapvető választási szabadságuk legyen. Európa-szerte gyakran emberkereskedelem áldozataivá válnak a roma nők. Az UNMIK előtt a közelmúltban indítottak keresetet, amely több fél, köztük roma nők ellen elkövetett rendkívüli sérelmeket sorol fel.

A roma emberekkel szembeni, már meglévő elfogult beállítottsághoz hozzájárul, hogy az EU-ban a tömegmédiumok egyáltalán nem járulnak hozzá ennek a hozzáállásnak a pozitív módosulásához. Köztudott manapság, hogy a romákról kialakult sztereotípiát nők és gyerekek jelenítik meg, és az őket ábrázoló képeket gyakran felhasználják a sajtóban, illetve a tankönyvekben[6].

Noha széles körben ismert, hogy a társadalom különböző szektoraiban megjelenik a roma nők hátrányos megkülönböztetésének és kirekesztésének problémája, ezt nehéz bizonyítani, mivel nem állnak rendelkezésre nemek és etnikai hovatartozás alapján csoportosított adatok. A kormányoknak adatokat kellene gyűjteni a roma nők problémáinak megoldása érdekében, tiszteletben tartva a kisebbségek méltóságát és magánéletét.

Miközben vannak olyan roma nők, akik megbecsült közszereplőkké válták, a legtöbb roma nő nem vesz részt azokban a döntéshozatali folyamatokban, amelyek az életét érintik. Az európai és nemzeti politikákat át kell dolgozni annak érdekében, hogy jobban kezeljék a roma nőket sújtó diszkriminációt. Különösen a nemek esélyegyenlőségének érvényesítését célzó politikákon belül kell újra felismerni, hogy sok nő etnikai és kulturális háttere miatt a diszkrimináció további szintjeit is megtapasztalja. Csak a közelmúlt óta vizsgálják nemi szempontból is a romák elleni rasszista diszkriminációt [7], pedig magától értetődő, hogy mind a nemi, mind a faji dimenziót egyenlő mértékben figyelembe kell venni a hatékony politika kialakítása során, annak érdekében, hogy az európai roma nők helyzete javuljon.

Egyértelmű, hogy hatékony jogi keretek nélkül a roma nők problémái nem kezelhetők sem uniós, sem tagállami szinten. Az EU szintjén a faji egyenlőségről szóló irányelv (2000/43/EK), valamint a foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmódról szóló irányelv (2000/78/EK) nem mindig átfogó és sok helyen túl tágan értelmezhető. Felületes például az EU jogszabályokban használt nyelvezet, amely a roma nőket érintő többszörös diszkrimináció témájáról szól, nem érinti a nemzetiségen alapuló diszkriminációt sem, amelyet ürügyként használnak a romák folyamatos diszkriminációjára[8]. Emellett számos tagállam továbbra sem hajtotta végre maradéktalanul ezeket az irányelveket, és ez nagy problémákat jelent az olyan történelmileg háttérbe szorított és diszkriminált csoportok számára, mint a romák[9].

Tagállami szinten szükség van egy olyan hatékony diszkriminációellenes jogalkotási keretre, amely a romák igényeinek érvényesítésére, valamint az általános politikakidolgozás érdekeire helyezi a hangsúlyt, miközben figyelembe veszi a roma identitás lényeges elemeit.

A politikák kidolgozása során az érdekek érvényesítése csak akkor valósul meg, ha eldöntött tény, hogy a jövőbeli jogszabályok és politikák nem táplálják a romákkal szembeni előítéleteket; ha kiküszöböljük a hátrányos megkülönböztetést elősegítő jogszabályokat és politikákat, illetve ha speciális rendelkezéseket hozunk a roma identitás alapvető elemeinek figyelembe vétele érdekében. Annak ellenére, hogy számos tagállam papíron diszkriminációellenes politikát hajtott végre, a fent említett kritériumok hiányoznak a végrehajtásból. Ez az egyik oka annak, hogy a roma nőket még mindig duplán sújtja hátrányos megkülönböztetés nemi és etnikai hovatartozásuk miatt. Különösen az oktatás és a foglalkoztatás terén kell bevezetni olyan pozitív intézkedéseket, amelyek célja, konkrétan javítani a roma nők helyzetén mindkét tekintetben. Emellett többet kell beszélnünk a nemek esélyegyenlőségének ügyét szolgáló, olyan politikák létrehozásáról, amelyek a pusztán hagyományos gondozói és anyaszerepen túlmenően is foglalkoznak a roma nők szükségleteivel.

ELJÁRÁS

Cím

Az Európai Unióban élő roma nők helyzete

Eljárás száma

(2005/2164(INI))

Illetékes bizottság
  Az engedélyezés plenáris ülésen való bejelentésének dátuma

FEMM
29.9.2005

Véleménynyilvánításra felkért bizottság(ok)
  Az ülésen való bejelentés dátuma

 

 

 

 

 

Nem nyilvánított véleményt
  A határozat dátuma

 

 

 

 

 

Megerősített együttműködés
  A plenáris ülésen való bejelentés dátuma

 

 

 

 

 

A jelentésbe foglalt állásfoglalás iránti indítvány(ok)

 

 

 

Előadó(k)
  A kijelölés dátuma

Lívia Járóka
15.9.2005

 

Korábbi előadó(k)

Járóka Lívia

 

Vizsgálat a bizottságban

21.3.2006

25.4.2006

 

 

 

Az elfogadás dátuma

25.4.2006

A zárószavazás eredménye

+

-

0

23

0

0

A zárószavazáson jelen lévő képviselők

Edit Bauer, Hiltrud Breyer, Maria Carlshamre, Věra Flasarová, Lissy Gröner, Gurmai Zita, María Esther Herranz García, Rodi Kratsa-Tsagaropoulou, Astrid Lulling, Angelika Niebler, Siiri Oviir, Doris Pack, Christa Prets, Teresa Riera Madurell, Amalia Sartori, Eva-Britt Svensson, Anne Van Lancker, Anna Záborská

A zárószavazáson jelen lévő póttagok

Véronique De Keyser, Lidia Joanna Geringer de Oedenberg, Anna Hedh, Zita Pleštinská

A zárószavazáson jelen lévő póttagok (178. cikk (2) bekezdés)

Joel Hasse Ferreira

A benyújtás dátuma

27.4.2006

 

Megjegyzések
(available in one language only)

 

 

  • [1]  A „Romák helyzete a kibővített Európai Unióban” című EK-jelentésben a roma, cigány és vándorló szavakat használták terminológiaként a csoportok sokszínűségének kifejezésére.
  • [2]  Lásd ugyanezen jelentés első oldalát: összefoglaló
  • [3]  lásd Nicoleta Bitu: „Roma nők az Európai Unióban: Realitások és kihívások”, OSI Hálózat női programja, Roma nők kezdeményezése, előadás az Európai Parlament Nőjogi és esélyegyenlőségi bizottságának a meghallgatásán, A roma nők helyzete az EU-ban, 2005. november 23.
  • [4]  Lásd pl. a Nyílt Társadalom Intézet (OSI) által a Roma nők fórumáról készített jelentést; 2003. június 29. „Hely a politikai asztalnál”
  • [5]  A Rasszizmus és Idegengyűlölet Európai Megfigyelő Központja. „Gáttörés – Roma nők és a közegészségügyi ellátáshoz való hozzáférés” (2003).
  • [6]  „A roma nők méltósághoz, sokszínűséghez és egyenlő részvételhez való joga” Miranda Voulasranta 2005. novemberi előadása az Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságának az Unióban élő roma nőkről szóló meghallgatásán.
  • [7]  Kóczé Angéla. „Az európai roma nőket sújtó kettős diszkrimináció”. Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság 2003. november 26-i ülés.
  • [8]  Európai Roma Tájékoztatási Iroda. Zöld Könyvre adott válaszok. 2004.
  • [9]  EUMC. „Migráns népcsoportok, kisebbségek és a jogalkotás: Diszkriminációval szembeni jogi intézkedések és jogorvoslatok dokumentációja az Európai Unió 15 tagállamában”, 2004. december, 117-118. oldal.