Eljárás : 2006/2007(INI)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot : A6-0172/2006

Előterjesztett szövegek :

A6-0172/2006

Viták :

PV 13/06/2006 - 16
CRE 13/06/2006 - 16

Szavazatok :

PV 14/06/2006 - 4.5
A szavazatok indokolása

Elfogadott szövegek :

P6_TA(2006)0260

JELENTÉS     
PDF 181kWORD 168k
8.5.2006
PE 367.928v03-00 A6-0172/2006

a Bíróság által 2005. szeptember 13-án hozott ítélet (C-176/03 Bizottság/Tanács) következményeiről

(2006/2007(INI))

Jogi Bizottság

Előadó: Giuseppe Gargani

A vélemény előadója (*):

Jean-Marie Cavada, Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság

(*) Bizottságok közötti megerősített együttműködés – eljárási szabályzat 47. cikk

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
 INDOKOLÁS
 VÉLEMÉNY az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részéről
 ELJÁRÁS

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

a Bíróság által 2005. szeptember 13-án hozott ítélet (C-176/03 Bizottság/Tanács) következményeiről

(2006/2007(INI))

Az Európai Parlament,

–    tekintettel az EK-szerződés 10. és az EU-szerződés 47. cikkére,

–    tekintettel az EK-Szerződés 5. cikkére,

–    tekintettel a jogalapokról és a közösségi jog betartásáról szóló 2003. szeptember 3-i állásfoglalására(1),

–    tekintettel az Európai Közösségek Bírósága által 2005. szeptember 13-án hozott ítéletre(2),

–    tekintettel a Bizottság az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak szóló közleményére a Bíróság által (a C-176/03 sz. Bizottság kontra Tanács ügyben) 2005. szeptember 13-án hozott ítélet következményeiről (COM(2005)0583),

–    tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

–    tekintettel a Jogi Bizottság jelentésére és az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság és a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság véleményére (A6-0172/2006),

A.  mivel a közösségi jog előírásainak hatékony megvalósítása a közösségi intézmények legfontosabb célkitűzései között szerepel, és alapvető kötelezettség a tagállamok számára, összhangban az EK-szerződés 10. cikkével,

B.   mivel a Közösség minden tevékenységére a Szerződés 5. cikkében lefektetett szubszidiaritási elv vonatkozik,

C.  mivel a Bíróság joggyakorlata több alkalommal is megállapította, hogy a közösségi jog hatékony alkalmazásának érdekében hozott intézkedések büntetőszankciókat is magukban foglalhatnak,

D.  emlékeztetve rá, hogy a közösségi jog elsőbbségének és a jóhiszemű együttműködés elve hatással lehet a tagállamok nemzeti büntetőjogi szabályozására, amennyiben ez utóbbiak a Bíróság joggyakorlatának megfelelően kötelesek:

–  megszüntetni minden olyan büntetőjogi rendelkezést, ami összeférhetetlen a közösségi joggal (a C-348/96 sz. Donatella Calfa ügyben 1999. január 19-én hozott ítélet 17. pontja: „bár a büntetőjogi szabályozás elvileg a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozik, a Bíróság ítélkezési gyakorlatában következetesen megállapította, hogy a közösségi jog bizonyos korlátokat szab e hatáskörnek, ugyanis a nemzeti jog nem korlátozhatja a közösségi jog által garantált alapvető szabadságokat”(3)),

- „hatékony, visszatartó erejű és arányos”, szükség esetén akár büntetőjogi természetű szankciókat bevezetni a közösségi jog végrehajtása érdekében (a 68/88 sz. Tanács kontra Görögország ügyben hozott 1989. szeptember 21-i ítélet(4); a C-58/95 Gallotti ügyben hozott 1996. szeptember 12-i ítélet(5); a C-378/97 Wisjenbeek ügyben hozott 1999. szeptember 21-i ítélet(6); a C-77/97 Unilever ügyben hozott 1999. január 28-i ítélet 36. pontja: „a tagállamok által a ... elkerülése érdekében hozott rendelkezéseknek ki kell mondaniuk, hogy egy ilyen reklám bűncselekmény, amit a büntetőjog visszatartó erejű szankcióval sújt(7)”)

E.   mivel az első és a harmadik pillér esetében alkalmazandó jogalapokat a Bíróság ítélkezési gyakorlata tisztázza elsődlegesen, ezzel szemben az európai jogalkotó alapvetően nem illetékes büntetőügyekben, valamint a büntetőeljárási jog területén,

F.   mivel a Bíróság említett ítéletében, annak ellenére, hogy kijelentette, hogy az Európai Közösségnek nincs általános hatásköre büntetőügyekben, megállapította, hogy ez nem jelenthet korlátozást a közösségi jogalkotó számára – miközben a tényleges, arányos és elrettentő hatású büntetőszankciók alkalmazása az illetékes nemzeti hatóságok részéről nélkülözhetetlen eszközt jelent a súlyos környezetkárosítások ellen folytatott harcban −, hogy a tagállamok büntetőjogának vonatkozásában olyan intézkedéseket fogadjon el, amelyeket szükségesnek talál a környezetvédelmi normák hatékony betartatásának biztosításához,

G.  mivel az állandó közösségi jog szerint egy közösségi aktus jogalapjának helyes meghatározása érdekében annak célját és tartalmát kell alapul venni, és ezért az EU-szerződés 29. és azt követő cikkei értelmében az EU-szerződés VI. címére hivatkozva elfogadott aktusok érvénytelenek, amennyiben céljuk és tartalmuk alapján az EK-szerződésen is alapulhatnának,

H.  mivel a Bíróság ítéletének tárgya – az EK-Szerződés 2. és 3. cikkében meghatározottak szerint a Közösség egyik fő feladata – a környezetvédelemmel kapcsolatos bűnügyekre korlátozódik,

I.    mivel az Európai Bizottság említett közleménye a Bíróság következtetéseit ki akarta terjeszteni, és érvényteleníteni akarta az EU-szerződés VI. címe alapján elfogadott büntető jellegű intézkedéseket a Közösség más illetékességi területein is, nem csak a környezetvédelem terén,

J.    mivel az ítélet hatókörének kibővített értelmezése nem tűnik automatikusnak,

K.  mivel a Bizottság kibővített értelmezése szerint az érvényes jogszabályok között lehetnek olyan aktusok, amelyek az EU-szerződés VI. címén alapulnak, és amelyek jogalapja a Bíróság hivatkozott ítéletének fényében tévesen lett meghatározva,

L.   mivel a szóban forgó jogszabályok megsemmisítésének elkerülése és a jogbiztonság biztosítása érdekében a Bizottság különböző jogcímeken módosításokat kíván végrehajtani a hatályos jogszabályokon és a még függőben levő jogalkotási javaslatokon,

M.  mivel a közösségi jog legújabb fejleményeként fontos a büntető intézkedések törvényes beillesztése az EU első pillére alapján elfogadott jogszabályokba,

N.  mivel a Parlament, mint demokratikusan megválasztott jogalkotó szerv, az európai népeket képviseli, és a többi európai intézménnyel együtt motorja ennek a fejlődésnek,

O.  mivel az Európai Unió jogrendjén belül a jogszabályok által biztosított jogok a büntetőjog területén az egyéni szabadságjogok védelmének nélkülözhetetlen biztosítékai, és a hatalom gyakorlását a joghoz köti úgy a büntetendő tényállások, mint az alkalmazható szankciók terén,

1.   megelégedéssel fogadja a Bíróság hivatkozott ítéletét, amely rávilágított, hogy egy aktus jogalapjának pontos meghatározása érdekében annak célját és tartalmát kell figyelembe venni, és amely ebből következően megsemmisít egy, a környezetvédelem terén született kerethatározatot, amelyet az első pillér helyett tévesen a harmadik pillérre alapoztak;

2.   örömmel veszi tudomásul, hogy a Bíróság ebből az előfeltevésből kiindulva, megerősíti annak lehetőségét, hogy az európai jogalkotó az első pillér keretében elfogadhat az első pillér részét képező jogszabályok hatékony betartatásához nélkülözhetetlen büntetőintézkedéseket, különösen a környezetvédelem terén;

3.   felhívja a Bizottságot, hogy a Bíróság következtetéseit ne terjessze ki automatikusan minden további lehetséges, az első pillérbe tartozó területre;

4.   sokadszor hangsúlyozza, hogy az EU-szerződés 42. cikkét alkalmazva sürgősen meg kell kezdeni a büntetőjog terén megvalósuló igazságügyi és rendőrségi együttműködés beillesztését a közösségi pillérbe, mert csakis ez a pillér biztosíthatja, hogy az uniós rendelkezések a demokrácia és a döntéshozatali hatékonyság elvének tiszteletben tartásával és megfelelő bírósági ellenőrzés mellett kerüljenek elfogadásra;

5.   úgy véli, hogy az európai jogalkotónak azokra az esetekre kell korlátoznia a büntetőjogi szankciók kiszabását, amikor ez szükséges és nélkülözhetetlen az alábbiak védelme érdekében:

- a polgárok és egyéb személyek jogai és szabadságai (az emberkereskedelem, valamint a fajgyűlölő, illetve súlyosan diszkrimináló magatartások elleni küzdelem),

- az Unió alapvető érdekei, ideértve pénzügyi érdekeit és az euro hamisítása elleni küzdelmet is;

6.   egyetért a Bizottsággal abban, hogy vissza kell vonni vagy módosítani kell a Bíróság szóban forgó ítéletében tévesnek kimondott jogalapon alapuló, függőben levő jogalkotási javaslatokat;

7.   egyetért a Bizottsággal abban, hogy a harmadik pillér keretében elfogadott, és a Bíróság szóban forgó ítélete szerint érvénytelen jogszabályok esetében az EK-szerződés alapján új jogalapot kell meghatározni, és hogy ezért újra kell kezdeni a jogalkotási eljárást ezen új jogalapok alapján;

8.   kéri a Bizottságot, hogy lehetőleg egyenként vizsgálja felül az általa hozott intézkedéseket, és ne általános, az eltéréseket figyelembe nem vevő eljárást alkalmazzon, hogy ezáltal biztosítani tudja az elemzések alaposságát és az adott esetre vonatkozó jogalap pontos meghatározását;

9.   felhívja a Bizottságot, hogy csak azon területekre alkalmazza a Bíróság döntéseit, amelyek a Közösség fő elveinek, céljainak és képességeinek részét képezik, és tegye ezt elővigyázattal, eseti alapon és mindig együttműködésben a Tanáccsal és az Európai Parlamenttel;

10. emlékezteti a Bizottságot, hogy a hatályos jogszabályok felülvizsgálata, ami adott esetben a tartalom változatlanul hagyása mellett, a jogalap megváltoztatására irányuló javaslatok benyújtását jelentheti, nem járhat azzal, hogy megfosztják a Parlamentet alapvető társjogalkotói szerepétől, feláldozva ezzel az állampolgárokat képviselő választott testület, a Parlament demokratikus hozzájárulását Európa építéséhez;

11. szót emel az olyan intézményközi megállapodás ellen, amely a Parlamentet a jogai gyakorlásáról való lemondásra kötelezné;

12. emlékeztet, hogy a Bíróság szerint egy irányelv önmagában, függetlenül a tagállamok által az átültetése érdekében hozott törvényektől, nem állapíthat meg vagy súlyosbíthat büntetőjogi felelősséget azokkal szemben, akik megsértik az irányelv rendelkezéseit(8);

13. osztja a Bizottság azon véleményét, mely szerint a büntetőjoggal kapcsolatos minden intézkedés alkalmazását indokolni kell a szóban forgó közösségi politika hatékonyabbá tételének szükségességével, illetve annak tiszteletben kell tartania a büntetőjogi rendszer egészének koherenciáját; úgy ítéli meg, hogy elvileg a közösségi jog helyes alkalmazásának felelőssége ténylegesen a tagállamokra hárul;

14. felhívja a Bizottságot, hogy az első pillérbe tartozónak vélt büntetőjogi intézkedéseknek egyértelműnek és pontosnak kell lenniük; hogy ezen intézkedéseknek csak abban az esetben van helyük, amennyiben a közösségi jogszabályok tiszteletben tartását kizárólag büntetőintézkedések révén lehet biztosítani; figyelembe kell venni, hogy számos esetben és ismételten úgy sértették meg a közösségi jogot, hogy azt a hatályos jogszabályok alapján nem lehetett megakadályozni, még az egyes tagállamok nemzeti jogára hivatkozva sem;

15. emlékeztet, hogy a közösségi jog irányelvek formájában a tagállamok által bevezetendő, büntetőjogi szankciókra vonatkozó minimumszabályokról rendelkezhet csupán; úgy véli, hogy bizonyos esetekben ugyanakkor helyénvaló keretbe foglalni a tagállamok tevékenységét pontosan meghatározva a) a bűncselekménynek minősülő viselkedéseket és/vagy b) az alkalmazandó szankciók jellegét és/vagy c) az érintett területnek megfelelő, büntetőjoggal kapcsolatos egyéb intézkedéseket;

16. emlékezteti a tagállamokat, hogy az EK-szerződés 10. cikke értelmében biztosítaniuk kell a közösségi cselekvés általános hatékonyságát, ezért javasolja, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a nemzeti jogrendben szereplő vonatkozó büntetőintézkedések megfeleljenek ennek a célnak;

17. egyetért a Bizottsággal abban, hogy a tagállamok közötti jogi és rendőrségi együttműködés előmozdítását célzó horizontális büntetőjogi, továbbá a büntetőjog harmonizálását célzó intézkedéseknek a szabadság, a biztonság és a jog terén minden esetben az EU-szerződés VI. címén kell alapulniuk;

18. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezen határozatot a Tanácsnak, a Bizottságnak és a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

(1)

HL C 076. E, 2004.03.25., 224. o.

(2)

C-176/03 sz. Bizottság kontra Tanács ügy, még nem tették közzé az EBHT-ban.

(3)

EBHT 1999., I-11. o.

(4)

EBHT 1989., 2965. o.

(5)

EBHT 1996., I-4345. o.

(6)

EBHT 1999., I-6207. o.

(7)

EBHT 1999., I-431. o.

(8)

80/86 sz. Kolpinghius Nijmegen ügy, EBHT 1987., 3969. o., 13. pont és C-60/02 sz. X ügy, EBHT 2004., I-651. o., 61. pont és az ott hivatkozott jogszabályok.


INDOKOLÁS

I. Diritto penale ed Unione europea

Come costantemente riconosciuto dalla Corte di giustizia (v., per esempio, sentenza 11 novembre 1981, causa 203/80, Casati, punto 27, e 16 giugno 1998, causa C-226/97, Lemmens, Racc., punto 19), la legislazione penale, così come le norme di procedura penale, non rientrano, in via di principio, nella competenza della Comunità europea (cd. primo pilastro), e ciò perchè manca l’esplicita attribuzione di una competenza generale in tale materia.

Viceversa, la cooperazione di polizia e giudiziaria in materia penale costituisce l’ambito di competenza dell’Unione europea nel cd. terzo pilastro (Titolo VI TUE). In particolare, l’art. 31, par. 1, lett. e), TUE prevede che l’azione comune nel settore della cooperazione giudiziaria in materia penale comprende «la progressiva adozione di misure per la fissazione di norme minime relative agli elementi costitutivi dei reati e alle sanzioni, per quanto riguarda la criminalità organizzata, il terrorismo e il traffico illecito di stupefacenti».

Muovendo da tale base giuridica, con decisione quadro 2003/80/GAI del 27 gennaio 2003, relativa alla protezione dell’ambiente attraverso il diritto penale, il Consiglio ha imposto agli Stati membri l’obbligo di incriminare alcuni comportamenti gravemente pericolosi per l’ambiente.

La Commissione ha impugnato detta decisione quadro davanti alla Corte di giustizia, competente ai sensi dell’art. 35 TUE, chiedendone l’annullamento per erronea indicazione della base giuridica. A giudizio della Commissione, infatti, la base giuridica da applicare nella fattispecie è quella offerta dall’art. 175 TCE, in materia di politica ambientale.

II. La sentenza della Corte di giustizia del 13 settembre 2005

La Corte di giustizia, con sent. 13 settembre 2005, causa C-176/03, Commissione c. Consiglio, pur ribadendo che, in generale, la Comunità europea non ha competenza in materia penale, ha affermato che ciò «non può tuttavia impedire al legislatore comunitario, allorché l’applicazione di sanzioni penali effettive, proporzionate e dissuasive da parte delle competenti autorità nazionali costituisce una misura indispensabile di lotta contro violazioni ambientali gravi, di adottare provvedimenti in relazione al diritto penale degli Stati membri e che esso ritiene necessari a garantire la piena efficacia delle norme che emana in materia di tutela dell’ambiente» (punto 49).

Per la Corte, inoltre, ai fini della corretta individuazione della base giuridica di un atto comunitario, occorre riferirsi allo scopo e al contenuto dell’atto stesso. In questo senso, la decisione quadro impugnata, avendo per scopo e contenuto principali la protezione dell’ambiente, avrebbe dovuto essere fondata sull’art. 175 TCE (primo pilastro) e non sul Titolo VI TUE (terzo pilastro) (punto 51).

Alla luce di quanto sopra, la Corte ha accolto il ricorso della Commissione e ha annullato la decisione quadro.

III. La posizione della Commissione europea

La Commissione europea ha quindi adottato una comunicazione nella quale si spinge fino in fondo il ragionamento della Corte di giustizia e si prospetta la legittimità di interventi normativi in materia penale nell’ambito del primo pilastro ed in relazione ad ogni area di competenza comunitaria potenzialmente interessata.

A giudizio della Commissione, la distribuzione delle competenze fra primo e terzo pilastro dovrebbe essere la seguente: le disposizioni di diritto penale necessarie ad assicurare l’effettività del diritto comunitario appartengono al primo pilastro, mentre le disposizioni “orizzontali” di diritto penale (cooperazione di polizia e giudiziaria; misure di armonizzazione nel quadro dello spazio di libertà, sicurezza e giustizia) appartengono al terzo pilastro.

La Commissione si impegna pertanto:

· se il termine per richiedere l’annullamento non è già trascorso, ad impugnare quegli atti normativi che sono stati adottati in virtù di una base giuridica erronea (1);

· se il termine di impugnazione è già trascorso, a riesaminare gli atti normativi vigenti, presentando eventualmente proposte dirette a correggerne la base giuridica, lasciandone al tempo stesso inalterata la sostanza. A tal fine, sarà indispensabile il previo accordo del Parlamento europeo e del Consiglio;

· se per una iniziativa legislativa sia ancora pendente la procedura di approvazione, ad apportarvi le modifiche necessarie

La Commissione conclude la sua comunicazione con una lista dei testi normativi che ritiene interessati dalla riferita sentenza della Corte e propone per ciascuno di essi una nuova base giuridica fondata sul primo pilastro, anziché sul terzo.

IV. La posizione del Relatore

In linea di principio, la posizione espressa dalla Corte di giustizia, così come reinterpretata dalla Commissione europea, è pienamente condivisibile perché fa propria la posizione già espressa dal Parlamento europeo nella sua risoluzione sulle basi giuridiche e il rispetto del diritto comunitario (Relazione Koukiadis) (2) e attribuisce pertanto al Parlamento europeo il potere di codecisione anche in quest’ambito. Si garantisce così la legittimità e la democraticità dell’azione comunitaria in materia penale.

Si prospetta allora la necessità di un approfondimento delle motivazioni e delle ricadute di un simile avanzamento dell’integrazione europea, e ciò anche per dare solidità alla posizione della Commissione europea. In particolare, appare opportuno valutare attentamente la possibilità stessa di trasferire le conclusioni della Corte di giustizia ad altri settori, diversi da quello della protezione dell’ambiente, nonché definire meglio gli elementi di necessità e di coerenza che permetterebbero tale trasferimento.

In effetti, un punto particolarmente problematico è dato dal fatto che la sentenza della Corte consente di considerare annullato solo l’atto che è stato impugnato dalla Commissione e non altri. In quest’ottica, la sostituzione di altri atti approvati sulla base del terzo pilastro con atti approvati sulla base del primo è un’operazione che può dare adito a qualche perplessità, specialmente se si considera che sarebbe preferibile un’apposita revisione dei Trattati.

Parimenti, desta qualche perplessità il fatto che sostituire la base giuridica della legislazione vigente, senza intaccarne la sostanza, come propone la Commissione europea, significa in realtà privare il Parlamento europeo del suo potere di codecisione. E’ difficile accettare questa conclusione, dal momento che ricorrere alle basi giuridiche del primo pilastro significa ricorrere al controllo democratico che il Parlamento europeo, quale camera elettiva e rappresentativa dei cittadini, esercita in quell’ambito. Appare quindi difficilmente conciliabile voler invocare il primo pilastro e allo stesso tempo chiedere al Parlamento europeo di rinunciare al ruolo che gli è proprio.

Un ulteriore punto di riflessione riguarda la distribuzione delle disposizioni penali tra primo e terzo pilastro. Qui sembra condivisibile la posizione espressa dalla Commissione secondo cui le disposizioni di diritto penale necessarie ad assicurare l’effettività del diritto comunitario appartengono al primo pilastro, mentre le disposizioni “orizzontali” finalizzate a favorire la cooperazione di polizia e giudiziaria, nonché le misure di armonizzazione nel quadro dello spazio di libertà, sicurezza e giustizia, appartengono al terzo pilastro.

Occorrerebbe comunque considerare la necessità di stabilire una volta per tutte se le disposizioni penali eventualmente adottate nell’ambito del primo pilastro devono limitarsi alla incriminazione di una condotta o possono arrivare a definire il tipo ed il livello delle sanzioni. In effetti, la giurisprudenza della Corte di giustizia (per esempio: sentenza del 21 settembre 1989, causa C-68/88, Commissione c. Repubblica ellenica; sentenza del 27 marzo 1990, causa C-9/89 Regno di Spagna c. Consiglio, sentenza del 1° febbraio 2001, causa C-333/99, Commissione c. Repubblica francese) autorizza solo la cd. tecnica dell’assimilazione: la norma comunitaria può prevedere che le disposizioni penali interne poste a protezione di certi interessi nazionali si applichino anche a tutela dei corrispondenti interessi comunitari, così combinandosi le due previsioni in una nuova norma incriminatrice. Ciò significa che il diritto comunitario può prevedere la rilevanza penale di certi comportamenti, ma deve lasciare spazio alla competenza degli Stati membri per ciò che riguarda concretamene l’individuazione e l’applicazione delle sanzioni. Se le norme comunitarie si estendessero anche a questo, oltre ad essere difficilmente giustificabile in assenza di un’apposita revisione del Trattato CE, ciò porrebbe non poche difficoltà di coordinamento con il Titolo VI del Trattato UE.

V. La riserva di legge e altri principi giuridici fondamentali in materia penale

Il vostro Relatore ricorda che l’introduzione di obblighi comunitari di tutela penale deve rispettare i principi di legalità e di riserva di legge.

Infatti, la Corte di giustizia ha ritenuto che il principio della legalità della pena rientra fra le tradizioni costituzionali comuni degli Stati membri e sancito, oltre che in seno a vari strumenti internazionali (fra gli altri, la CEDU), dalla stessa Carta dei diritti fondamentali dell’Unione europea.

Secondo una giurisprudenza costante, la Corte garantisce l’osservanza dei diritti fondamentali, i quali costituiscono parte integrante dei principi generali del diritto comunitario. A tal fine, quest’ultima s’ispira alle tradizioni costituzionali comuni agli Stati membri e alle indicazioni fornite dai trattati internazionali in materia di tutela dei diritti dell’uomo cui gli Stati membri hanno cooperato o aderito (v., in particolare, sentenze 12 giugno 2003, causa C- 112/00, Schmidberger, Racc. pag. I-5659, punto 71 e giurisprudenza ivi citata, e 10 luglio 2003, cause riunite C-20/00 e C-64/00, Booker Aquaculture e Hydro Seafood, Racc. pag. I-7411, punto 65 e giurisprudenza ivi citata).

Orbene, il principio della riserva di legge in materia penale fa parte delle tradizioni costituzionali comuni degli Stati membri. Ne deriva che tale principio deve essere considerato come parte integrante dei principi generali del diritto comunitario di cui deve essere garantita l’osservanza.

Il principio di democrazia dà al Parlamento, in via esclusiva, il potere di decidere se, come e quanto limitare la libertà personale dei cittadini che rappresenta: questa è in sostanza la riserva di legge.

La natura assoluta della riserva di legge in materia penale rappresenta una garanzia di natura procedimentale e sostanziale.

L’elemento procedimentale esprime la democraticità degli ordinamenti, che deve manifestarsi nel suo grado massimo in materia penale per la particolare natura della sanzione.

L’aspetto sostanziale della riserva di legge prevede che vi sia la possibilità di verifica delle decisioni parlamentari (“a maggioranza”), non solo attraverso lo strumento “formale” del controllo da parte delle minoranze parlamentari ma anche e soprattutto attraverso la trasparenza delle informazioni in input, dei percorsi di elaborazione di quei dati e degli obiettivi che le decisioni penali del Parlamento attuano.

Queste irrinunciabili garanzie sono poste a tutela della libertà individuale e vincolano l’esercizio di ogni potere alla legge, anche per la scelta dei fatti da punire e delle sanzioni applicabili.

Tali garanzie hanno come corollari:

a) il principio della applicazione retroattiva della legge penale più favorevole (sentenza del 3 maggio 2005, nei procedimenti riuniti C-387/02, C-391/02 e C-403/02 par. 68);

b) il divieto d’interpretazione estensiva di norme penali a sfavore dell’interessato e la sottoposizione dell’interpretazione conforme alle direttive nel processo penale a limiti rigorosi (cfr. in tal senso la sentenza del 12 dicembre 1996, in cause riunite C-74/95 e C-129/95).

In applicazione della riserva di legge in materia penale, la Corte di giustizia ha anche recentemente precisato (sentenza del 3 maggio 2005, nei procedimenti riuniti C-387/02, C-391/02 e C-403/02) che una direttiva non può avere come effetto, di per sé e indipendentemente da una legge interna di uno Stato membro adottata per la sua attuazione, di determinare o aggravare la responsabilità penale di coloro che agiscono in violazione delle dette disposizioni (sentenze 8 ottobre 1987, causa 80/86, Kolpinghuis Nijmegen, Racc. pag. 3969, punto 13, 7 gennaio 2004, causa C-60/02, X, non ancora pubblicata nella Raccolta, punto 61 e giurisprudenza ivi citata).

Conclusioni

Esiste la base giuridica nel Trattato CE per obbligare gli Stati membri a tutelare in generale il diritto comunitario attraverso sanzioni penali. Esiste altresì la base giuridica che consente di determinare il tipo di condotta da sanzionare penalmente e per indicare le fattispecie che devono essere considerate reati. Tuttavia, non sembra potersi ammettere che esista la base giuridica per l’armonizzazione dei reati e delle sanzioni penali.

Ne consegue in definitiva che, a giudizio del Relatore, è da salutare con favore l’affermazione di una possibile, ancorché parziale, competenza penale della Comunità europea, quando questa si accompagni ad una chiara determinazione dei suoi presupposti e della sua portata; che bene fa la Commissione a ritirare le proposte pendenti e a ripresentare la legislazione già adottata, quando questa sia da considerarsi illegittima alla luce della ricordata sentenza; che, in ogni caso, non si può prescindere dall’effettiva partecipazione del Parlamento europeo al processo decisionale in questa materia.

(1)

Per esempio, la decisione quadro 2005/667/JAI del Consiglio del 12 luglio 2005, finalizzata a rafforzare il quadro penale della repressione dell’inquinamento provocato dalle navi.

(2)

Risoluzione del Parlamento europeo sulle basi giuridiche e il rispetto del diritto comunitario (2001/2151(INI)), in GUUE C 076 del 25 marzo 2004.


VÉLEMÉNY az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részéről (12.4.2006)

a Jogi Bizottság részére

a Bíróság által (a C-176/03 sz. Bizottság kontra Tanács ügyben) 2005. szeptember 13-án hozott ítélet következményeiről

(2006/2007(INI))

A vélemény előadója (*): Jean-Marie Cavada

(*) Bizottságok közötti megerősített együttműködés – az eljárási szabályzat 47. cikke

JAVASLATOK

Az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság felhívja a Jogi Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat (47. cikk – Bizottságok közötti megerősített együttműködés):

A.  annak tudatában, hogy az elmúlt évtizedek során az európai integráció megvalósítása révén létrejött egy közös jogi térség, amelynek keretében fokozatosan összekapcsolódtak az európai és nemzeti jogrendek, létrehozva egy, a közös értékeken, valamint a közösségi jog elsőbbségének és a tagállamok és az európai intézmények közötti jóhiszemű együttműködés elvén (EK-szerződés 10. cikk) alapuló eredeti szerkezetet,

B.   mivel a Közösség minden tevékenysége a Szerződés 5. cikkében meghatározott szubszidiaritás elve alá esik,

C.  emlékeztetve rá, hogy a közösségi jog elsőbbsége és a jóhiszemű együttműködés elve hatással lehet a tagállamok nemzeti büntetőjogi szabályozására, amennyiben ez utóbbiak a Bíróság joggyakorlatának megfelelően kötelesek:

- megszüntetni minden olyan büntetőjogi rendelkezést, ami összeférhetetlen a közösségi joggal (a c-348/96 sz. Donatella Calfa ügyben 1999. január 19-én hozott ítélet 17. pontja: „a büntetőjogi szabályozás ugyan elvileg a tagállamok hatáskörébe tartozik, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint viszont a közösségi jog bizonyos korlátokat szab e hatáskörnek, mivel a nemzeti jog nem korlátozhatja a közösségi jog által garantált alapvető szabadságokat”(1)),

- „hatékony, visszatartó erejű és arányos”, szükség esetén akár büntetőjogi természetű szankciókat bevezetni a közösségi jog végrehajtása érdekében (a 68/88 sz. Tanács kontra Görögország ügyben hozott 1989. szeptember 21-i ítélet(2); a C-58/95 Gallotti ügyben hozott 1996. szeptember 12-i ítélet(3); a C-378/97 Wisjenbeek ügyben hozott 1999. szeptember 21-i ítélet(4); a C-77/97 Unilever ügyben hozott 1999. január 28-i ítélet 36. pontja: „a tagállamok által a ... elkerülése érdekében hozott rendelkezéseknek ki kell mondaniuk, hogy egy ilyen reklám bűncselekmény, amit a büntetőjog visszatartó erejű szankcióval sújt(5)”)

D.  mivel a Bíróság megerősítette azt az általános szabályt, mely szerint a bűnügyek nem tartoznak a Közösség hatáskörébe; mivel azonban amikor a hatékony, arányos és elrettentő büntetéseknek az illetékes nemzeti hatóságok általi alkalmazása ennyire fontos eleme a súlyos környezetvédelmi bűncselekmények elleni harcnak, akkor ez az általános szabály nem akadályozza a Közösséget a tagállamok büntetőjogához kapcsolódó intézkedések meghozásában, amennyiben szükségesnek ítéli őket annak biztosítására, hogy az általa a környezet védelme érdekében hozott szabályok teljes mértékben hatékonyak,

E.   mivel a Bíróság hatáskörén belül világosan meg lett határozva az első, illetve a harmadik pillér alatt alkalmazandó jogalap,

F.   emlékeztetve rá, hogy a közösségi jogrend és a tagállamok büntetőjogi szabályozása közötti kölcsönhatás immár szokásos jelenséggé vált, amelyet a joggyakorlat különös figyelemmel követ, de mivel mindmáig nincs erre világosan kimondott utalás a Szerződésben, a Bíróság csak annyit állapított meg, hogy a Közösségnek hatásköre kiterjed közigazgatási jellegű szankciók kiszabására, és nem tért ki a büntetőjogi szankciók kérdésére (a C-9/89 sz. Spanyol Királyság kontra Tanács ügyben hozott 1990. március 27-i ítélet(6)),

G.  mivel a Bíróság ítéletének tárgya a környezetvédelemmel kapcsolatos bűnügyekre korlátozódik, amely az EK-szerződés 2. és 3. cikkében meghatározottak szerint a Közösség egyik fő feladata,

H.  mivel a Bíróság döntéseit ezért elővigyázattal kell kezelni és eseti alapon kell alkalmazni kizárólag azokra a területekre, amelyek a Közösség fő elveinek, céljainak és képességeinek részét képezik,

I.    mivel a Bíróság olyan elvi ítéletet hozott, amelynek tartalma túlmutat a környezetvédelmi politika területén és kiterjed valamennyi közös politikára és az alapvető szabadságokra,

J.    mivel ezt a fejlődést az Európai Parlamentnek, mint az európai népeket képviselő, demokratikus felhatalmazással bíró szervnek a többi intézménnyel együtt elő kell mozdítania, különösen amikor a polgárok alapvető szabadságait érintő rendelkezések elfogadásáról van szó,

1.   a Bíróság fenti ítéletét csak annyiban üdvözli, amennyiben az egyértelművé tette, hogy egy jogi aktus jogalapjának pontos meghatározásához utalni kell magának az aktusnak a céljára és tartalmára, következésképpen hatályon kívül is helyeztek egy, a környezetvédelem területén hozott kerethatározatot, mert az helytelenül a harmadik és nem az első pilléren alapult,

2.   sokadszor hangsúlyozza, hogy az Európai Unióról szóló szerződés 42. cikkét alkalmazva sürgősen meg kell kezdeni a büntetőjog terén megvalósuló igazságügyi és rendőrségi együttműködés beillesztését a közösségi pillérbe, mert csakis ez a pillér biztosíthatja, hogy az uniós rendelkezések a demokrácia és a döntéshozatali hatékonyság elvének tiszteletben tartásával és megfelelő bírósági ellenőrzés mellett kerüljenek elfogadásra;

3.   úgy véli, hogy egy ilyen továbblépésre várva sürgősen koherens politikai stratégiát kell meghatározni a büntetőjogi szankciók európai jogalkotásban történő alkalmazását illetően; emlékeztet rá, hogy az elfogadott büntetőjogi rendelkezéseknek egymással is koherensnek kell lenniük, függetlenül attól, hogy mely jogalapon vagy pilléren alapulnak; sajnálatát fejezi ki továbbá, hogy végső soron az európai polgárok az áldozatai annak a dualizmusnak, ami jelenleg a Közösség és az Unió között e téren fennáll;

4.   úgy véli, hogy a pillérek közötti stratégia e kérdésben megköveteli:

- a szoros együttműködést az Unió intézményei között, valamint az intézmények és a tagállamok között,

- a szankciók természete és hatálya meghatározásának bizonyos rugalmasságát oly módon, hogy elkerülhető legyen a büntetőjogi „dömping”, és előmozdítsa az igazságügyi hatóságok közötti együttműködést,

- az igazságügyi hatóságok közötti együttműködés struktúrált formáinak bevezetését, a kölcsönös értékelést, az európai normákon alapuló büntetőjogi szankciók hatásáról szóló megbízható és összevethető információk begyűjtését;

      hangsúlyozza, hogy fontos a büntetőjog terén nemzeti szinten kialakult jogi egyensúly megőrzése, és kéri egy mértékletes eljárás alkalmazását a közösségi jog hatékonyságát biztosító büntetőjogi rendelkezésekről szóló közösségi szövegek beillesztésekor, függetlenül ezek természetétől; a nemzeti parlamentekkel folytatott szorosabb együttműködésre szólít fel e kérdésben;  felkéri a Bizottságot, hogy az Eurojust-tal és az európai igazságügyi hálózattal együttműködve állítson fel visszajelzési rendszert az európai intézkedések révén kiszabott büntetőjogi szankciók tagállamokban történő végrehajtásáról; üdvözli a tagállamok semmítőszékei által tett kezdeményezést, hogy hálózatot alkotva vitassák meg az Európai Unió tevékenységéhez kapcsolódó közérdekű kérdéseket, például az európai és nemzeti rendelkezések párhuzamosságát a büntetőjog terén;

5.   elvben elfogadja a Bizottság javaslatát a Parlament, a Tanács és a Bizottság közötti háromoldalú tárgyalás mihamarabbi megkezdéséről, de úgy véli, hogy a tárgyalásnak meg kell határoznia az előző bekezdésben említett intézmények általános referencia-keretét, valamint az e területre vonatkozó jogalkotás előzetes hatásvizsgálatának értékelési módszereit;

6.   úgy véli, hogy az európai jogalkotónak azokra az esetekre kell korlátoznia a büntetőjogi szankciók kiszabását, amikor ez szükséges és nélkülözhetetlen az alábbiak védelme érdekében:

- a polgárok és egyéb személyek jogai és szabadságai (az emberkereskedelem, valamint a fajgyűlölő, illetve súlyosan diszkrimináló magatartások elleni küzdelem),

- az Unió alapvető érdekei, ideértve pénzügyi érdekeit és az euro hamisítása elleni küzdelmet is;

7.   felhívja a Bizottságot, hogy csak azon területekre alkalmazza a Bíróság döntéseit, amelyek a Közösség fő elveinek, céljainak és képességeinek részét képezik, és tegye ezt elővigyázattal, eseti alapon és mindig együttműködésben a Tanáccsal és az Európai Parlamenttel;

8.   úgy véli, különösen fontos lenne ellenőrizni, hogy a közösségi normák gyakori megsértése visszatérő probléma volt-e, és hogy ennek megelőzésére a hatályos szabályozás szerint, még a nemzeti jogok alkalmazása révén sem lett volna-e lehetőség,

9.   a közeli jövőt illetően egyetért a Bizottsággal abban, hogy vissza kell vonni, vagy módosítani kell azokat a függőben lévő jogalkotási javaslatokat, amelyek az említett ítélet fényében hibás jogalapból indulnak ki;

10. felkéri a Bizottságot annak észben tartására, hogy az első pillérbe tartozó büntetőjogi rendelkezések beillesztéséhez szükséges feltételeket világosan és előzetesen kell meghatározni; valamint, hogy ezek csak akkor alkalmazhatók, ha a közösségi normák betartatását csak büntetőjogi eszközökkel lehet elérni;

11. emlékeztet rá, hogy a Bíróság szerint a büntetőjogra vonatkozóan a közösségi jogalkotó intézkedéseket fogadhat el, legyenek azok bármilyen természetű intézkedések, amennyiben ezek szükségesek a közösségi jog hatékonyságának biztosításához, és kimondottan a közösségi hatáskör részévé nyilvánította a büntetőjogi szankciók szintjének közelítésére vonatkozó lehetőséget.

ELJÁRÁS

Cím

A Bíróság által (a C-176/03 sz. Bizottság kontra Tanács ügyben) 2005. szeptember 13-án hozott ítélet következményei

Hivatkozások

2006/2007(INI)

Illetékes bizottság

JURI

Véleményt nyilvánított
  A plenáris ülésen való bejelentés dátuma

LIBE
19.1.2006

Megerősített együttműködés - a plenáris ülésen való bejelentés dátuma

19.1.2006

A vélemény előadója
  A kijelölés dátuma

Jean-Marie Cavada
23.1.2006

Vizsgálat a bizottságban

22.2.2006

3.4.2006

 

 

 

Az elfogadás dátuma

3.4.2006

A zárószavazás eredménye

mellette:

ellene:

tartózkodott:

27

17

1

A zárószavazáson jelen lévő képviselők

Alexander Nuno Alvaro, Bauer Edit, Johannes Blokland, Kathalijne Maria Buitenweg, Michael Cashman, Giusto Catania, Jean-Marie Cavada, Carlos Coelho, Fausto Correia, Agustín Díaz de Mera García Consuegra, Gál Kinga, Lilli Gruber, Adeline Hazan, Timothy Kirkhope, Ewa Klamt, Wolfgang Kreissl-Dörfler, Barbara Kudrycka, Stavros Lambrinidis, Henrik Lax, Claude Moraes, Hartmut Nassauer, Martine Roure, Inger Segelström, Ioannis Varvitsiotis, Manfred Weber, Stefano Zappalà, Tatjana Ždanoka

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)

Panayiotis Demetriou, Gérard Deprez, Genowefa Grabowska, Ignasi Guardans Cambó, Jeanine Hennis-Plasschaert, Sophia in 't Veld, Bill Newton Dunn, Siiri Oviir, Herbert Reul, Marie-Line Reynaud

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok) (178. cikk (2) bekezdés)

Simon Busuttil, David Casa, Salvatore Tatarella

Megjegyzések (egy nyelven állnak rendelkezésre)

...

(1)

EBHT 1999., I-11. o.

(2)

EBHT 1989., 2965. o.

(3)

EBHT 1996., I-4345. o.

(4)

EBHT 1999., I-6207. o.

(5)

EBHT 1999., I-431. o.

(6)

EBHT 1990., I-1383. o., 27. pont


ELJÁRÁS

Cím

A Bíróság által 2005. szeptember 13-án hozott ítélet (C-176/03 Bizottság/Tanács) következményei

Eljárás száma

2006/2007(INI)

Illetékes bizottság
  Az engedélyezés plenáris ülésen való bejelentésének dátuma

JURI
19.1.2006

Véleménynyilvánításra felkért bizottság(ok)
  Az ülésen való bejelentés dátuma

CONT

19.1.2006

ENVI

19.1.2006

TRAN

19.1.2006

LIBE

19.1.2006

 

Nem nyilvánított véleményt
  A határozat dátuma

CONT

22.2.2006

ENVI

30.1.2006

TRAN

24.1.2006

 

 

Megerősített együttműködés
  A plenáris ülésen való bejelentés dátuma

LIBE
19.1.2006

 

 

 

 

Előadó(k)
  A kijelölés dátuma

Giuseppe Gargani

29.11.2006

 

Korábbi előadó(k)

 

 

Vizsgálat a bizottságban

30.1.2006

23.2.2006

4.5.2006

 

 

Az elfogadás dátuma

4.5.2006

A zárószavazás eredménye

mellette:

ellene:

tartózkodás:

14

7

1

A zárószavazáson jelen lévő képviselők

Maria Berger, Rosa Díez González, Bert Doorn, Monica Frassoni, Giuseppe Gargani, Piia-Noora Kauppi, Klaus-Heiner Lehne, Marcin Libicki, Hans-Peter Mayer, Aloyzas Sakalas, Francesco Enrico Speroni, Gabriele Stauner, Andrzej Jan Szejna, Rainer Wieland, Jaroslav Zvěřina, Tadeusz Zwiefka

A zárószavazáson jelen lévő póttagok

Eva Lichtenberger, Toine Manders, Manuel Medina Ortega, Alexander Radwan, Michel Rocard, Andrzej Tomasz Zapałowski

A zárószavazáson jelen lévő póttagok (178. cikk (2) bekezdés)

Stefano Zappalà

A benyújtás dátuma

8.5.2006

 

Megjegyzések (egy nyelven állnak rendelkezésre)

...

 

Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat