JELENTÉS

23.6.2006 - a Tanács, az Európai Parlament és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság számára készített, „Vitaindító a halászati termékek ökocímke-rendszereivel kapcsolatos közösségi megközelítésről” című bizottsági közleményről (2005/2189(INI))

Halászati Bizottság
Előadó: Carmen Fraga Estévez

Eljárás : 2005/2189(INI)

A dokumentum állapota a plenáris ülésen

Válasszon egy dokumentumot :

A6-0219/2006

Előterjesztett szövegek :

A6-0219/2006

Viták :

PV 06/09/2006 - 15
CRE 06/09/2006 - 15

Szavazatok :

PV 07/09/2006 - 7.3
A szavazatok indokolása

Elfogadott szövegek :

P6_TA(2006)0347

INDÍTVÁNY AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA
INDOKOLÁS
VÉLEMÉNY a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részéről
ELJÁRÁS

INDÍTVÁNY AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA

a Tanács, az Európai Parlament és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság számára készített, „Vitaindító a halászati termékek ökocímke-rendszereivel kapcsolatos közösségi megközelítésről” című bizottsági közleményről

(2005/2189(INI))

Az Európai Parlament,

– tekintettel a Bizottság közleményére a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak „Vitaindító a halászati termékek ökocímke-rendszereivel kapcsolatos közösségi megközelítésről” címmel (COM(2005)0275),

– tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleményére,

– tekintettel a FAO Halászati Bizottsága 2005. március 7–11-én Rómában tartott 26. ülésének 780. sz. jelentésére,

– tekintettel a Bizottság közleményére a környezetvédelmi követelményeknek a közös halászati politikába való integrálásával kapcsolatos közösségi cselekvési terv meghatározásáról (COM(2002)0186),

– a Tanács és az Európai Parlament számára készített, „A halászati termékek piacának jövője az Európai Unióban: felelősség, partnerség és versenyképesség” című bizottsági közleményre (COM(1997)0719),

– tekintettel a Tanács 2002. december 20-i 2371/2002/EK rendeletére a halászati erőforrások közös halászati politika alapján történő védelméről és fenntartható kiaknázásáról[1],

– tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

– tekintettel a Halászat Bizottság jelentésére és a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottság véleményére (A6‑0219/2006),

A. mivel ha a halászati termékek piacra juttatása olyan tanúsítvány kíséretében történik, mely bizonyítja, hogy az állatokat a környezetvédelmi fenntarthatóság követelményeinek megfelelően fogták be, nevelték, gyűjtötték be vagy dolgozták fel, az jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy mind a fogyasztók, mind a termelők közelebb kerüljenek a fenntartható halászati tevékenység célkitűzéseihez,

B. mivel azonban a halászati termékek vonatkozásában nincsenek nemzetközileg is elismert egységes követelmények a fenntarthatóság fogalmának meghatározásához,

C. mivel az ökocímke-rendszer részeként az ökológiai megközelítésnek mindig széles skálájú értékeléseken kell alapulnia,

D. mivel az ökocímkézési és tanúsítási rendszernek több kritériumon alapuló tanúsítási rendszert kell előnyben részesítenie,

E. mivel a FAO 1998 óta tanulmányozza a halászati és a vízikultúrákból származó termékek ökocímkézésének különböző aspektusait, és Halászati Bizottsága 2005 májusában e területre vonatkozó irányelveket dolgozott ki,

F. mivel a WTO 2001-es dohai értekezlete óta tanulmányozza ezt a kérdést, miközben a fejlődő országok nyíltan kifejezést adtak abbeli félelmeiknek, hogy az ökocímkézés protekcionista túlzásokhoz vezethet,

G. mivel a halászati termékek ökocímkézése révén javulhat a bizonyos halászterületekről való információgyűjtés (az adatok minőségének és megbízhatóságának javulása),

H. mivel az ökocímkézés és a vele kapcsolatos követelmények jelenleg tapasztalható elburjánzása – a fogyasztói bizalmatlanság és zavarodottság előidézésével – azzal a veszéllyel jár, hogy a szóban forgó eszköz hitelét veszti,

I. mivel az Európai Közösség nemrég írta alá a delfinek megóvásáról szóló nemzetközi programot és a kapcsolódó ökotanúsítási rendszert (Dolphin Safe),

J. mivel különben is bebizonyosodott, hogy nem egyértelmű az ökocímke és a minőséget igazoló címke közötti különbségtétel,

K. mivel az Európai Unióban végzett bármiféle halászati tevékenységnek meghatározása folytán eleve fenntarthatónak kell lennie, hiszen a 2371/2002/EK rendelet értelmében eleget kell tenniük az ide vonatkozó közösségi rendelkezéseknek,

1. üdvözli a Bizottság közleményét, amely vitát kezdeményez a halászati termékek ökocímkézésére vonatkozó programok közösségi megközelítéséről;

2. ugyanakkor kifejezi sajnálkozását a Bizottság közleményének késedelme miatt, amely késlekedés közben a magánszektorban egyre nagyobb mértékben terjedhettek el állítólagos, de semmiféle hatósági ellenőrzés alá nem vetett ökocímkék, és ez a helyzet a fogyasztók és a termelők körében egyaránt hitelvesztést és zavarodottságot okoz;

3. másfelől felhívja rá a figyelmet, hogy a fenntartható fejlődésnek egyre nagyobb jelentőséget tulajdonító fogyasztók számára alkalmazott számos ilyen jellegű címke igazi célja a vásárlás ezáltal történő ösztönzése, még ha azok a fenntartható fejlődés vonatkozásában nem is adnak semmilyen tényleges garanciát;

4. úgy véli, hogy a jelenleg működő rendszerek széles skálája tovább bonyolítja a kérdést, és hogy a jövőbeli javaslatokat nem szabad úgy kidolgozni, hogy a már piacon lévők számára kereskedelmi előnyt biztosítsanak;

5. tudomásul veszi, hogy a Bizottság jelenleg csupán általános és nem részletes tartalmi vitát kíván indítani, és ennek megfelelően egyelőre nem tesz javaslatot olyan követelményekre, amelyek alapján az ökocímkézés közösségi szinten megvalósulhatna; ugyanakkor sajnálkozását fejezi ki amiatt, hogy a Bizottság maga csak igen szerény mértékben járul hozzá az általa beindítani kívánt – s egyelőre rendkívül homályos és problémafelvetéstől mentes – vitához;

6. nehezményezi az ambíció hiányát a Bizottság közleményéből, és úgy véli, hogy a választott opció (amely minimális követelmények meghatározásában áll az ökocímke fakultatív programjai számára) nem fog maximálisan megfelelni az érintett kihívásoknak, megjegyzi továbbá, hogy biztosítani kell a piacon megjelenő mindennemű címke független ellenőrzését, szavatolva a termék teljes mértékű megbízhatóságát és hitelességét a fogyasztó számára;

7. szót emel a kisipari halászat fokozottabb európai szintű elismerése mellett; továbbá kéri, hogy egy ökocímke-rendszer esetleges bevezetését megelőzően folytassanak konzultációt az érintett felekkel, többek között a kisipari halászati ágazat képviselőivel, illetve vegyék tekintetbe javaslataikat;

8. úgy véli, hogy egy címke csak akkor lehet maximálisan hatékony, ha egyedi és a vásárlók számára könnyen érthető, így téve lehetővé, hogy azokat a termékeket válasszák, amelyek megőrzik a halállomány fenntarthatóságát;

9. ezért felszólítja a Bizottságot, hogy mélyítse el azt széles körű vitát, amelybe valamennyi érintett fél bekapcsolódhat, s amely lehetővé teszi a jelenleg függőben lévő számos fontos kérdés elmélyült megvitatását;

10. alapjában egyetért a közlemény 4. pontjában felsorolt fenntarthatósági, harmonizációs, nyomon követhetőségi, átláthatósági, objektivitási és megkülönböztetés-ellenes célkitűzésekkel; úgy véli, hogy egy egységes európai uniós ökocímke létrehozása egyrészt hivatali szempontból nehézkes, másrészt szükségtelenül korlátozza a vállalatok és halászati szervezetek előtt nyitva álló lehetőségeket az ökocímkék kidolgozás terén;

11. meggyőződése, hogy a megbízható ökocímkék használata – mivel egyértelmű dokumentációt követel meg a halak származását illetően – hatékony eszköz lehetne az illegális, nem-bejelentett és nem-szabályozott halászat elleni küzdelemben, megnehezítve az illegálisan fogott hal piacra jutását;

12. felkéri a Bizottságot annak pontosabb ismertetésére, hogy mit ért a „közösségi szintű hatósági címkézés” fogalmán, mivel a közleményben szereplő 2. („A hal- és halászati termékek egységes közösségi ökocímke-rendszerének létrehozása”) és 3. („Minimumkövetelmények meghatározása az önkéntes ökocímke-rendszerekkel kapcsolatban”) választási lehetőség elemzése zavart kelthet, mivel nemzetközi szinten különböző elképzelések léteznek egy ilyen rendszer szabadalmaztatására vonatkozólag;

13. úgy véli, hogy egy ökocímkézési és -tanúsítási rendszer felállítását követően a Bizottságnak elő kellene azt mozdítania és el kellene azt magyaráznia a folyamat összes résztvevője körében; úgy véli, hogy a fogyasztók megtévesztésének elkerülése érdekében a Bizottságnak biztosítania kell azt is, hogy a címkézésért és tanúsításért felelős testületek által meghatározott szabályoknak való megfelelés teljes egészében garantált;

14. ezennel felkéri a Bizottságot, hogy hat hónapon belül, a széles körű vita fejleményeitől függően, adjon ki közleményt a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek azokról a minimumkövetelményekről és irányelvekről, amelyeket a halászati termékekre vonatkozó közösségi ökocímkézési rendszernek ki kellene elégítenie;

15. ezennel felkéri a Bizottságot, hogy a halászati termékekre vonatkozó európai uniós ökocímkézési rendszer alapjainak kidolgozása során vegye figyelembe az ide vonatkozó – különösen a FAO által kimunkált – nemzetközi követelményeket, s ennek megfelelően ügyeljen rá, hogy a rendszer:

(a) megfeleljen a FAO felelős halászatra vonatkozó magatartási kódexének és más nemzetközi szervezetek – így az ENSZ és a WTO – határozatainak;

(b) fakultatív jellegű legyen és nyújtson garanciát a környezet magasabb szintű védelmére, ugyanakkor ne eredményezze azt, hogy az ökocímkével nem rendelkező termékekhez az alacsonyabb minőség képzete társuljon;

(d) ne legyen hátrányosan megkülönböztető, ne állítson akadályokat a kereskedelem elé, biztosítsa a tisztességes verseny feltételeit;

(e) a rendszert a Bizottság hozza létre, amely gondoskodna működési szabályainak kidolgozásáról, egyidejűleg biztosítva a hitelesítésre és tanúsításra szakosodott intézmények függetlenségét, melyek alapvető eszközei valamennyi eljárási garancia biztosításának, valamint a címkéken szereplő állítások hitelességét;

(f) tartalmazzon olyan fenntarthatósági követelményeket, amelyek követelményszintje magasabb, mint a saját források kezelésének közösségi rendszerében szokásos követelményeké, s épüljenek komoly tudományos elemzésekre; e követelmények – a különféle halászati termékektől függően – lehetnek általános és specifikus jellegűek egyaránt;

(g) garantálja a címkéken feltüntetett információk hitelességét, ami azt is jelenti, hogy valamennyi termék esetében ügyelni kell a tárolási lánc követelményeinek betartására a halászhajótól egészen a végfelhasználóig, azaz – annak ellenőrzésével, hogy valamennyi címkézett termék eleget tesz az előírt specifikációknak – gondoskodni szükséges a tanúsítás nyomon követéséről;

(h) tartalmazzon megbízható és független ellenőrzési és auditálási eljárásokat;

(i) mindenképpen biztosítva legyen a rendszer hatósági jellege;

(j) javasolja, hogy a termékértékelés végső eredménye jelenjen meg a címkén, méghozzá a fogyasztók számára jól látható és könnyen érthető módon;

16. utasítja elnökét, hogy továbbítsa állásfoglalását a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak.

[1] HL L 358., 2002.12.31., 59. o.

INDOKOLÁS

A jelentéstervezetet megelőzően benyújtott munkadokumentumban a következő pontok kerültek elemzésre: I.- Előzmények, II. – Az ökocímkézési rendszerek meghatározása és hatáskörük, III.- Kereskedelmi szempontok.

Jelen indokolás az említett elemzést folytatja a halászati és a vízikultúrákból származó termékek ökológiai címkézésével kapcsolatos fontosabb kérdések tömör összefoglalásával, továbbá az általunk a Halászati Bizottság elé terjesztett állásfoglalási javaslat és ajánlások vizsgálatával.

IV.- Az uniós ökocímkézési rendszer alapjai tanulmányozásának szükségessége

Jelenleg oly nagy számú – eltérő jelentőségű – ökocímke van forgalomban, hogy az a jövőben elkerülhetetlenül konfliktusokhoz fog vezetni annak meghatározásában, hogy mit is képvisel vagy jelent a „fenntartható halászat” fogalma. A veszély nagy, mivel az eltérő ismérveket figyelembe vevő különféle címkék szükségszerűen a fogyasztó megtévesztését eredményezik. Ezért legalább közösségi szinten megegyezésre van szükség abban a tekintetben, hogy melyek legyenek azok az általános fenntarthatósági követelmények, amelyeket az e területen létrehozandó közösségi jogszabályi keretnek tartalmaznia kell.

Az Unió számára sürgős a kérdés rendezése, mivel gátat kell vetnie a különböző ökocímkék elburjánzásának, illetve gondoskodnia kell egy vagy több – ugyanazon elvekre és alapkövetelményekre épülő – rendszer kialakításáról. Ennek érdekében az alábbi szempontok figyelembe vételére van szükség:

1. A jelenleg rendelkezésre álló információk igencsak szétszórtan találhatók meg, és még – a nemzetközi szervezetek szintjén is – nyilvánvaló a kérdés rendezetlensége. Ezért szükséges, hogy az Unió – valamennyi érintett szektor közreműködésével – a végleges megoldás kialakítása előtt tüzetesen megvizsgálja a helyzetet. Mielőtt bármilyen döntés születne, feltétlenül szükség van az Unió szükségleteinek maradéktalan megismerésére, hiszen a döntésnek negatív hatásai is lehetnek.

2. Fel kell tenni a kérdést, hogy előnyös-e a címkék terén megnyilvánuló sokféleség. Az egységes vagy korlátozott érvényű rendszer előnyeivel szemben a sokféleség természetesen nagyobb rugalmasságot jelent – de a címkézés képviselte értékek kárára, s a fogyasztói bizalmatlanság megjelenését eredményezi.

3. A termék végső fogyasztóig történő nyomon követhetősége tekintetében garantálni kell, hogy a címkén feltüntetett információk hitelesek és ellenőrizhetők legyenek. Ezért fontos, hogy a nyomon követhetőség érdekében megfelelő mechanizmus kerüljön kialakításra.

4. Melyek lehetnek a legalkalmasabb ökocímkézési rendszer jellemzői? Hatósági avagy magánkézbe kell-e helyezni a kezelését? A hatósági rendszerek elvileg több garanciát jelentenek, mint a magánkézben levők, alapvetően kevésbé megkülönböztetők és szervezeti jellegzetességeik folytán magasabb szintű jogbiztonságot és függetlenséget biztosítanak. A magánkézben lévő rendszereket az Európai Unió által, illetve a FAO irányelveiben meghatározott alapvető minimumkövetelményekre kellene alapozni, támaszkodva a már meglévő – elsősorban a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) által kiadott – irányelvekre.

5. Bármiféle ökocímkézési rendszer kialakítójának támaszkodnia kell valamilyen szakosodott külső független tanúsító szervezet közreműködésére annak érdekében, hogy megbízásából az utóbbi a tanúsítás kérdésében eljárjon a minősítést végző szervek mellett.

V.- Fenntarthatósági követelmények

Az egyik legösszetettebb vitás kérdés azon követelmények felállításával kapcsolatos, amelyeknek célja a halászat és vízkultúra fenntarthatóságának biztosítása. Nemzetközi szinten mind a mai napig nem született megegyezés az ide vonatkozó jellemző(k) meghatározásáról, s kívánatos, hogy az Unió e tekintetben világos követelményeket határozzon meg.

Milyen típusú követelményekről van itt szó? Ez a valódi kérdés. Először is különbséget kell tenni – az érintett halászati tevékenységtől függően – az általános és a specifikus követelmények között. Az elsőrendű követelmények között meg kell különböztetni a tudományos elemzéseken alapuló követelményeket (a közösségi jogalkotás elvileg a fenntartható fejlődést tekinti kiindulópontnak, ezért valamennyi halászati tevékenységnek tartania kell magát ezekhez a követelményekhez) a környezetre vagy az ökoszisztémára tett csekély jelentőségű hatásra alapozott követelményektől (ami a szelektívebb termelési módszerek figyelembe vételét jelenti), továbbá az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos követelményektől (a termékek egészségügyi szempontból nem lehetnek károsak).

E követelmények pontos meghatározására azért van szükség, mivel az általános követelményekből kiindulva lehet meghatározni az ökocímkézést választó egyes halászati tevékenységek esetében érvényesítendő specifikus követelményeket.

VI.- A Bizottság közleményének elemzése

Amennyiben olyan közleményről van szó, amelynek célja a halászati termékek ökocímkézési programjainak közösségi megközelítéséről folytatandó vita beindítása, mélységes csalódásunknak kell hangot adnunk az elemzés és a tartalom gyengeségével kapcsolatban, amely talán annak megnyilvánulása, hogy a Bizottság kevés érdeklődést tanúsít a téma iránt.

Ebben a tekintetben különösen szembetűnő az „Ökocímkézéssel kapcsolatos munka a nemzetközi fórumokon” bekezdés szegényessége: három ügyetlen bekezdés összegzi a (a kérdéssel már 1998 óta foglalkozó) FAO és a WTO tevékenységét, s még az információk naprakészsége sem biztosított. Ennek megfelelően említés sem történik a FAO ökocímkézési irányelveiről, holott azok már elfogadásuk előtt számos munkadokumentumban szerephez jutottak.

A Bizottság módszertana szintén bírálható. Igencsak sajnálatos, hogy úgy kíván általános és valamennyi érintett fél (halászok, halászati vállalkozások, igazgatási szervek, fogyasztók és más szereplők: NGO-k és más létező minősítő szervezetek) számára nyitott vitát indítani, hogy a közlemény legérdekesebb részét – azt, amelyben az ökocímkézési rendszerrel kapcsolatos meghatározások, valamint az ellenőrizhető címkézési rendszerek létrehozásakor betartandó célkitűzések és követelmények szerepelnek – csak az egyetlen uniós nyelven kiadott két függelékben hozza nyilvánosságra. Vagyis számos érdekeltnek nem volt lehetősége hozzáférni ehhez a bármiféle ökocímkézési rendszer szempontjából alapvető fontosságú részhez.

A közlemény 4. pontjában felsorolt – talán túlságosan is általános jellegű – célkitűzésekhez hasonlóan e fejezet tartalma is meglepő valamelyest. Úgy tűnik, a Bizottság eleve elhárítja az egységes és hatósági jellegű ökocímke bevezetésének bármiféle lehetőségét.

Természetesen az egységes közösségi ökocímke létrehozatala összetettebb eljárások bevezetését vonná magával az illetékes hatóság számára, és nyilvánvalóan magasabb költségekkel járna. Ugyanakkor nem szabad lebecsülni az egységes címke előnyeit. Ugyanis egy ilyen címke – az elnyerése jelentette piaci előnyök révén – nagyobb jogbiztonságot jelentene az ökocímkézési rendszerhez csatlakozni kívánó jelöltek számára, nagyobb hitelesség biztosítéka lenne a fogyasztók szemében, elejét véve annak, hogy elbizonytalanodjanak és megzavarodjanak a címkék burjánzása láttán, s legfőképpen lehetővé tenné, hogy a rendszer egyértelműen igazodjék a kívánt – a fenntartható fejlődést szolgáló – célokhoz. Ezenkívül erősebben ösztönözné a halászattal foglalkozókat és a vállalatokat az ökocímkézés érdekében, erősebb versenyt támasztana az utóbbiak között a szelektívebb halászati technikák választása terén, s hatékonyabban buzdítaná a fogyasztókat arra, hogy – megkívánva pénzük ellenértékét – hozzájáruljanak a tengeri környezet javításához.

A Bizottság három választási lehetőségre tesz javaslatot a közösségi ökocímkézési rendszer kialakításához: 1. lehetőség: a nem cselekvés, 2. lehetőség: a hal- és halászati termékek egységes közösségi ökocímke-rendszerének létrehozása; 3. lehetőség: minimumkövetelmények meghatározása az önkéntes ökocímke-rendszerekkel kapcsolatban.

Magától értetődik, hogy üdvözöljük az első lehetőség elvetését, mégpedig a Bizottság által említett okok miatt. A független minősítés és engedélyezés jelentette garanciák hiányában a programok hitelessége kérdésessé válna. Ugyanakkor a közösségi piac széttöredezésének veszélye és a címkék elburjánzása akadályozná a termékek szabad mozgását.

Ugyanakkor nem elég világos a Bizottság által a második és harmadik lehetőség között tett különbség, tudván, hogy – eltekintve az ide vonatkozó nemzetközi, különösen a FAO által megállapított követelményektől – az ökocímke elnyerése érdekében betartandó minimumkövetelmények felállításával megbízott szervezet gyakorlatilag a rendszer tulajdonosává válik. Mivel a harmadik lehetőség révén a Bizottság lenne a követelmények megállapítója, ezzel az ökocímkézés hatósági rendszerré válna, ugyanúgy, mint a második lehetőség esetén, amely egyidejűleg mindenféleképpen kizárja az egységes ökocímke bevezetését.

Egyébként a rendszer kezelését mind hatóságok, mind magánszervezetek végezhetik, függetlenül attól, hogy a rendszer tulajdonosa hatóság vagy magánszervezet. Ebben az esetben – ugyanazon szabályozás hatálya alatt – különféle ökocímkék egyidejű fennállására nyílna lehetőség. Úgy tűnik, a Bizottság szándékának ez felelne meg a leginkább.

Ami tehát a legfontosabb, az az, hogy létrejöjjenek a fent említett minimumkövetelmények, kialakuljon a rendszer ellenőrzését végző rendszer, továbbá garantálható legyen mind az átláthatóság, mind a tárolási lánc követelményeinek a betartása. Az, hogy e követelmények mennyire lesznek többé vagy kevésbé korlátozó jellegűek, megszabja majd, hogy maga a létrehozott rendszer mennyire lesz többé vagy kevésbé átlátható, független, megbízható és megkülönböztetéstől mentes.

VÉLEMÉNY a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részéről (26.4.2006)

a Halászati Bizottság részére

a halászati termékek ökocímke-rendszereivel kapcsolatos közösségi megközelítésről szóló vitaindítóról
(2005/2189(INI))

A vélemény előadója: Frédérique Ries

JAVASLATOK

A Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság felhívja a Halászati Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat:

1. köszönetét fejezi ki a Bizottság közleményéért és elismerve egy hatékony, ugyanakkor a vállalatok számára nem túlságosan kényszerítő erejű címkézési rendszer bevezetésének nehézségét, hangsúlyozza, hogy az ökocímkék elsődleges céljának a halállomány megőrzését előmozdító tudatos fogyasztói választás elősegítésének kell lennie;

2. úgy véli, hogy ez a rendszer kiegészíti a halállomány megőrzését célul kitűző jogalkotási keretet, amelynek a közös halászati politika alapvető céljának kellene maradnia;

3. úgy véli, hogy az Európai Unió és a világ vizeiben fellelhető számos halállomány túlzott kiaknázása és kimerülése miatt a hitelességet és hatékonyságot célzó bárminemű ökocímke-rendszernek el kell fogadnia azt az alapelvet, miszerint az ökocímkézés bizonyos halállományok esetében egyszerűen nem megvalósítható, illetve, hogy a halállományok helyreállításáig a halfogyasztás csökkentésére van szükség;

4. sajnálja, hogy a Tanács 1999. december 17-i 104/2000/EK, a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről szóló rendeletének[1] a haltermékek címkézésére vonatkozó 4. cikkében meghatározott szabályok nem megfelelően kerültek átültetésre és végrehajtásra a tagállamokban;

5. sajnálja, hogy nem rendelkezik olyan részletes elemzéssel, amely lehetővé tenné a halászattal és a tengeri ökoszisztémával kapcsolatos hasonló intézkedések következményeinek pontosabb értékelését;

8. szót emel tehát egy, az ökocímke-rendszer kialakítására és tanúsítására irányuló egységes eljárás bevezetése mellett, amely idővel lehetővé teszi a halállomány fenntartható termelési és kiaknázási módszereinek támogatását, amennyiben a címkézés az alábbi területekkel szemben szigorú követelményeket szab meg:

– a járulékos halfogás minimalizálása,

– a halfogás szabályozása a maximális fenntartható hozam elve alapján,

– hatékony végrehajtás és felügyelet a törvénytelen gyakorlatok megakadályozására;

9. ezért úgy véli, hogy egy ilyen eljárást európai szinten, az ágazat szereplőivel folytatott konzultáció alapján kellene kidolgozni, biztosítva bizonyos számú lényeges feltétel, mint az átláthatóság, a hozzáférhetőség, az alacsony költségű elérhetőség és a hitelesség tiszteletben tartását;

10. támogatja a nemzeti és egyéb halászati termékcímkék fennmaradását, amelyeken többek között a halfogási módszerekre, például a delfinek veszélyeztetésére, vagy a termék minőségére vonatkozó hivatkozásokat is feltüntetnek;

11. úgy véli, hogy egy címke csak akkor lehet maximálisan hatékony, ha egyedi és a vásárlók számára könnyen érthető, így téve lehetővé, hogy azokat a termékeket válasszák, amelyek megőrzik a halállomány fenntarthatóságát;

12. szót emel azért, hogy a címke kritériumai ne kapcsolódjanak közvetlenül a halgazdálkodás európai intézkedéseihez, és hogy legyenek teljes mértékben összhangban a FAO (az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezete) felelősségteljes halászatra vonatkozó magatartási kódexében található normákkal, így biztosítva a címkéhez való hozzáférést, továbbá ragaszkodik ahhoz, hogy az Európai Unióban kialakított ökocímkék ne jelentsenek hátrányos megkülönböztetést az Európai Unión kívül, kiváltképp a fejlődő országokban működő halászati ágazatokkal szemben;

13. javasolja, hogy a rendszerhez való csatlakozás önkéntes alapon történjék, és hogy helyezzenek kilátásba támogatást a vállalatoknak, különösen a kis- és középvállalkozásoknak, illetve a kisipari halászoknak az életbe lépő rendszerhez történő csatlakozásának megkönnyítésére;

14. elismeri, hogy a rendszert centralizáltan, de fölösleges adminisztratív kötelezettségek generálása nélkül kell működtetni ahhoz, hogy hatékony, hozzáférhető és hiteles legyen, és javasolja, hogy a Közösségi Halászati Ellenőrző Ügynökséget vonják be a címke kiadásának, ellenőrzésének és kezelésének a folyamatába, ugyanakkor elismeri, hogy ez hatáskörének jelentős kiterjesztését, illetve pénzügyi és egyéb erőforrásainak tekintélyes növelését tenné szükségessé.

RÖVID INDOKOLÁS

1997 decemberében foglalkozott a Bizottság először a megkülönböztetésmentes, önkéntes ökocímkézési rendszerekről folytatott vita szükségességével. 2002-ben elfogadott egy közösségi cselekvési tervet, mely a környezetvédelmi követelményeknek a közös halászati politikába való integrálására irányult, illetve bejelentette, hogy vitát szándékozik indítani a halászati termékek ökocímkézéséről. 2005. január 29-én az Európai Bizottság közzétette a halászati termékek ökocímke-rendszereivel kapcsolatos közösségi megközelítésről szóló vitaindítóról szóló közleményét.

A közös halászati politika közelmúltbeli reformja szükségessé teszi a környezetvédelmi szempontok halászati ágazatba történő jobb integrálásának eszközeként szolgáló ökocímke-rendszerek bevezetése kérdésének megvitatását. Ezenkívül az „ökocímkét” viselő különféle termékek közelmúltbeli megjelenése ebben az ágazatban kérdéseket vet fel a verseny, a külkereskedelem és a fogyasztóvédelem tekintetében.

A Bizottság egyéb célkitűzései mellett többek között a fenntartható halászatnak, a tengeri ökoszisztéma megfelelő védelmi szintjének, az ökocímke-rendszerek harmonizált megközelítésének, valamint a fogyasztók átlátható és objektív tájékoztatásának előmozdítására törekszik.

A Bizottság három választási lehetőséget vesz fontolóra:

1. Intézkedéshozatal mellőzése és ökocímke-rendszerek kifejlesztésének szabadsága a piacon, a közszféra bármiféle beavatkozása vagy ellenőrzése nélkül.

2. Egységes közösségi ökocímke-rendszer létrehozása a hal- és halászati termékekre vonatkozóan.

3. Minimumkövetelmények meghatározása önkéntes ökocímke-rendszerekre

vonatkozóan.

Közleményében a Bizottság egyértelműen a 3. választási lehetőséget részesíti előnyben.

Az előadó azonban szeretné kifejezni aggodalmát ezen opcióval kapcsolatban, amely nem lenne elegendő ahhoz, hogy megvalósuljanak a Bizottság által kitűzött ambiciózus célok.

Önmagában az önkéntes ökocímke-rendszerekre vonatkozó minimumkövetelmények meghatározása csupán a jelenlegi rendszert szabályozná és megakadályozná a félrevezető tanúsítványok előfordulását. Nem küldene a fogyasztók és a termelők tudatosságát fokozni képes egyértelmű üzenetet. Továbbá a címkék elburjánzása gyengítheti az ökocímke szerepét.

Ezek a főbb okai annak, hogy az előadó komoly kritériumok alapján kialakított egységes közösségi ökocímke-rendszer létrehozását pártolja. A közleményben meghatározott célkitűzések figyelembevételével és az érdekeltek bevonásával a Bizottságnak egy átlátható, hozzáférhető és hiteles ökocímke-rendszert kell megteremtenie.

A Bizottságnak gondoskodnia kell arról, hogy ez a címke ne váljon a kereskedelmet akadályozó tényezővé. Ezért ennek a címkének maradéktalanul összhangban kell lennie az ökocímke-rendszerekre vonatkozó, a FAO által elfogadott nemzetközi iránymutatásokkal, és a FAO felelősségteljes halászatra vonatkozó magatartási kódexén[2] kell alapulnia.

Új testület felállításának elkerülése érdekében az előadó javasolja, hogy vonják be az Európai Halászati Ellenőrző Ügynökséget a címkével kapcsolatos ügyviteli feladatokba.

Minden ilyen rendszer esetében különös figyelmet kell fordítani a fogyasztó felé folytatott világos kommunikáció jelentőségére annak biztosítása érdekében, hogy a címke a lehető legnagyobb hatást gyakorolja. Végezetül a címkének konkrét eredményekhez kell vezetnie az EU vizeiben található halállományok fenntarthatóságának védelme és elősegítése tekintetében.

ELJÁRÁS

Cím	A halászati termékek ökocímke-rendszereivel kapcsolatos közösségi megközelítésről szóló vitaindító
Hivatkozások	2005/2189(INI)
Illetékes bizottság	PECH
Véleményt nyilvánított A plenáris ülésen való bejelentés dátuma	ENVI 27.10.2005
Megerősített együttműködés - a plenáris ülésen való bejelentés dátuma	0.0.0000
A vélemény előadója A kijelölés dátuma	Frédérique Ries 14.12.2005
Korábbi vélemény-előadó
Vizsgálat a bizottságban	21.3.2005	25.4.2005
Az elfogadás dátuma	25.4.2005
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:		30 1 0
A zárószavazáson jelen lévő képviselők	Johannes Blokland, John Bowis, Hiltrud Breyer, Dorette Corbey, Chris Davies, Mojca Drčar Murko, Edite Estrela, Jillian Evans, Matthias Groote, Gyula Hegyi, Dan Jørgensen, Christa Klaß, Eija-Riitta Korhola, Urszula Krupa, Riitta Myller, Vittorio Prodi, Frédérique Ries, Dagmar Roth-Behrendt, Guido Sacconi, Carl Schlyter, Richard Seeber, Jonas Sjöstedt, María Sornosa Martínez, Antonios Trakatellis, Anja Weisgerber and Åsa Westlund.
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)	Dariusz Maciej Grabowski, Vasco Graça Moura, Miroslav Mikolášik, Claude Turmes and Glenis Willmott.
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok) (178. cikk (2) bekezdés)
Megjegyzések (egy nyelven állnak rendelkezésre)	...

[1] HL L 17., 2000.1.21., 22. o.
[2] A Halászati Bizottság huszonharmadik üléséről készült jelentés (Róma, Olaszország, 1999. február 15–19.), FAO Halászati Jelentések. 595. sz.

ELJÁRÁS

Cím	A halászati termékek ökocímke-rendszereivel kapcsolatos közösségi megközelítésről szóló vitaindító
Eljárás száma	2005/2189(INI)
Illetékes bizottság Az engedélyezés plenáris ülésen való bejelentésének dátuma	PECH 27.10.2005
Véleménynyilvánításra felkért bizottság(ok) Az ülésen való bejelentés dátuma	ENVI 27.10.2005
Nem nyilvánított véleményt A határozat dátuma
Megerősített együttműködés A plenáris ülésen való bejelentés dátuma
Előadó(k) A kijelölés dátuma	Carmen Fraga Estévez 15.9.2005
Korábbi előadó(k)
Vizsgálat a bizottságban	3.10.2005	23.2.2006		18.4.2006
Az elfogadás dátuma	21.6.2006
A zárószavazás eredménye	mellette: ellene: tartózkodás:		22 1 0
A zárószavazáson jelen lévő képviselők	James Hugh Allister, Stavros Arnaoutakis, Elspeth Attwooll, Iles Braghetto, Luis Manuel Capoulas Santos, David Casa, Zdzisław Kazimierz Chmielewski, Carmen Fraga Estévez, Ioannis Gklavakis, Alfred Gomolka, Pedro Guerreiro, Ian Hudghton, Heinz Kindermann, Rosa Miguélez Ramos, Philippe Morillon, Seán Ó Neachtain, Bernard Poignant, Dirk Sterckx, Struan Stevenson, Margie Sudre
A zárószavazáson jelen lévő póttagok	Duarte Freitas, Francesco Musotto, James Nicholson
A zárószavazáson jelen lévő póttagok (178. cikk (2) bekezdés)	Danutė Budreikaitė
A benyújtás dátuma	23.6.2006
Megjegyzések (egy nyelven közölt adatok)	...

Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat