JELENTÉS a nők nemzetközi politikában elfoglalt helyzetéről

17.10.2006 - (2006/2057(INI))

Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság
Előadó: Ana Maria Gomes

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

a nők nemzetközi politikában elfoglalt helyzetéről

(2006/2057(INI))

Az Európai Parlament,

–   megerősítve az EK-Szerződés 2. cikkében, 3. cikkének (2) bekezdésében, 13. cikkében, 137. cikke (1) bekezdésének i) pontjában, valamint a 141. cikkében lefektetett elveket,

–   tekintettel az Európai Unió 2000-ben kihirdetett Alapjogi Chartájára[1], különösen annak 23. cikkére, amely kimondja, hogy „A férfiak és nők egyenlőségét minden területen, így a foglalkoztatás, a munkavégzés és a bérezés területén is biztosítani kell. Az egyenlőség elve nem akadályozhatja az alacsonyabb arányban képviselt nem számára különleges előnyöket biztosító rendelkezések fenntartását vagy meghozatalát”,

–   tekintettel az 1950. évi, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményre[2],

–   tekintettel az Európa Tanács ajánlásaira, különösen a nők és férfiak egyenjogúságáról szóló, 2006. június 8–9-i stockholmi 6. európai miniszteri konferencián elfogadott állásfoglalására és cselekvési tervére, és különösen a melléklet nők és férfiak döntéshozatalban való kiegyensúlyozott részvételéről szóló I. részének F. pontjára,

–   tekintettel a nők hatalomban való részvételéről szóló európai konferencián elfogadott 1992. évi athéni miniszteri nyilatkozatra, amely kimondta, hogy „a nők az emberiség potenciális tehetségének és képességeinek a felét képviselik, és döntéshozatali alulreprezentáltságuk veszteség a társadalom egészének”,

–   tekintettel a nők és férfiak hatalomban való részvételéről szóló európai konferencián elfogadott, gondoskodó társadalmat, dinamikusan működő gazdaságot és európai jövőképet előirányzó 1999. évi párizsi miniszteri nyilatkozatra,

–   tekintettel a nők és férfiak esélyegyenlőségével foglalkozó európai parlamenti bizottságok hálózatának (NCEO) éves konferenciáján 2003. november 21-én Rómában elfogadott végleges nyilatkozatára,

–   tekintettel a 2000 márciusában elfogadott, növekedést és munkahelyteremtést előirányzó lisszaboni stratégiára, különösen annak hangsúlyozására, hogy az esélyegyenlőség-orientált gazdaságpolitikák pozitívan hatnak majd az EU növekedését és versenyképességét célzó átfogó stratégiára,

–   tekintettel a nőknek és férfiaknak a döntéshozatali eljárásban való kiegyensúlyozott részvételéről szóló 1996. december 2-i 96/694 tanácsi ajánlásról[3] szóló bizottsági jelentésre vonatkozó, 2001. január 18-i, valamint a nők döntéshozatalban való részvételére[4] vonatkozó 2000. március 2-i állásfoglalásaira,

–   tekintettel az 1995. március 27-i tanácsi állásfoglalásra[5], valamint a nőknek és férfiaknak a döntéshozatali eljárásban való kiegyensúlyozott részvételéről szóló 1996. december 2-i 96/694/EK tanácsi ajánlásra[6],

–   tekintettel a nemek közötti egyenlőségért felelős miniszterek 2005. február 4-én Luxembourgban tartott konferenciájának miniszteri nyilatkozatára,

–   tekintettel a nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó bizottsági ütemtervre (2006–2010) (COM(2006)0092), különösen a döntéshozatalban szerepet vállaló nők hálózatának támogatására irányuló javaslatára,

–   tekintettel az ENSZ által kiadott, 1948. december 10-i Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára,

–   tekintettel a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló 1979. évi ENSZ-egyezményre (CEDAW), amely többek között kimondja, hogy a részes államoknak minden megfelelő intézkedést meg kell tenniük az ország politikai és közéletében a nőkkel szemben tanúsított megkülönböztetés felszámolása érdekében,

–   tekintettel a CEDAW 1999-ben elfogadott fakultatív jegyzőkönyvére, amely kimondja, hogy az az egyén, illetve egyének csoportja, akinek saját állítása szerint sérült az egyezményben lefektetett bármely joga, panaszt nyújthat be egy részes állam joghatósága alatt,

–   felidézve, hogy a nők politikai jogairól szóló 1952. évi egyezmény kimondja, hogy a nők a férfiakkal egyenlők, minden megkülönböztetéstől mentesen minden választáson választójoggal bírnak, szabadon beválaszthatók minden nyilvános szavazás útján megválasztott, a nemzeti jog alapján felállított testületbe, továbbá jogosultak állami tisztség viselésére, illetve a nemzeti jog alapján létrehozott állami funkciók betöltésére,

–   felidézve a polgári és politikai jogok 1966. évi nemzetközi egyezségokmányát, különösen annak 25. cikkét, amely kimondja, hogy minden állampolgárnak joga és lehetősége van arra, hogy a közügyek vitelében közvetlenül vagy szabadon választott képviselő útján részt vegyen, illetve szavazzon, és őt is megválaszthassák rendes és rendszeres választásokon,

–   tekintettel az 1995. szeptemberben Pekingben tartott 4. Nőügyi Világkonferenciára, a Pekingben elfogadott nyilatkozatra és cselekvési platformra, valamint az azt követő, az ENSZ Peking +5 és Peking +10 egymás után következő különleges ülésszakain 2000. június 9-én, valamint 2005. március 11-én jóváhagyott, a pekingi nyilatkozat és cselekvési platform megvalósítását célzó további intézkedésekről és kezdeményezésekről szóló zárónyilatkozatokra,

–   tekintettel a milleniumi fejlesztési célokra (MFC-k), különösen a nemek közötti egyenlőség és a nők helyzetének előmozdítását mint az éhezés, a szegénység és a betegség elleni küzdelem, valamint az oktatás és foglalkoztatás minden szintjén megvalósuló egyenlőség, az erőforrások feletti egyenlő rendelkezés, illetve a közéletben és politikai életben megvalósuló egyenlő képviselet alapfeltételét célzó MFC3-ra,

–   tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának a nőkről, a békéről és a biztonságról szóló 2000. október 31-i 1325. állásfoglalására, különösen annak 1. bekezdésére, amelyben sürgeti a tagállamokat, hogy a nők számára minden döntéshozatali szinten biztosítsanak számottevőbb képviseletet a nemzeti, regionális és nemzetközi szervezetekben, illetve a konfliktusok megelőzését, kezelését és rendezését célzó mechanizmusokban, továbbá tekintettel az ENSZ BT 1325. állásfoglalásának 5. évfordulója alkalmából 2005. októberben elfogadott elnöki nyilatkozatra,

–   tekintettel a nők békés konfliktusrendezésben való részvételéről szóló 2000. november 30-i állásfoglalására[7],

–   tekintettel a nők fegyveres konfliktusokban elfoglalt helyzetéről, valamint a konfliktus utáni helyzetben lévő országokban az újjáépítésben és a demokratikus folyamatban játszott szerepükről szóló 2006. június 1-i állásfoglalására[8],

–   tekintettel az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsának 2005. május 23–24-én az európai biztonsági és védelmi politikáról tartott ülésén levont következtetéseire, valamint az ENSZ BT 1325. állásfoglalásának az EBVP keretében történő megvalósítására vonatkozó, az Európai Tanács által 2005. december 16-án jóváhagyott iránymutatások tervezetére[9],

–   emlékeztetve a norvég kormány határozatára, amely szerint törvényi úton 40%-os kvótát kell bevezetni a nők gazdasági társaságok vezető szerveiben történő képviseletére,

–   tekintettel eljárási szabályzatának 45. cikkére,

–   tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére (A6‑0362/2006),

A. figyelembe véve, hogy az 1995-ös pekingi konferencia mérföldkövet jelentett a nemek közötti egyenlőség előmozdításában, a politikában való képviselet tekintetében,

B.  figyelembe véve, hogy a nők teljes és egyenlő részvétele a politikai folyamatokban és a döntéshozatalban pontosabban tükrözi majd a társadalom összetételét, és alapvetően fontos az eljövendő nemzedékek és a demokratikus társadalmak megfelelő működése számára,

C. mivel a jó kormányzás magában foglalja az alapvető szabadságok iránti tiszteletet és a nők jogainak alapvető jogokként való kezelését,

D. mivel a nők nemzetközi politikában betöltött helyzete elsősorban a nők nemzeti helyzetétől függ, illetve a nők helyzetének javítására irányuló stratégiát nemzeti szintre kell helyezni,

E.  mivel az a jelentős szerep, amelyet az Egyesült Nemzetek főtitkára játszik személyzeti politikáján keresztül, példát állít világszerte a nemek tekintetében kiegyensúlyozottabb politikai színtér érdekében,

F.  mivel az Egyesült Nemzetek jelenlegi 191 tagországa közül mindössze 47 aláírója és 115 résztvevő fele van a nők politikai jogairól szóló 1952. december 20-i egyezménynek, és mivel ennek eredményeképpen a nők számos országban nem gyakorolhatják teljes mértékben politikai jogaikat, és nem vehetnek részt a választásokon, illetve nem viselhetnek közhivatalt,

G. mivel az Egyesült Nemzetek jelenlegi 191 tagországa közül mindössze hét országban tölti be nő a legmagasabb közhivatalt (államfő), nyolc országban a kormányfői tisztséget, tizenhétben a külügyminiszteri és kilencben a védelmi miniszteri posztot,

H. mivel az Egyesült Nemzetekben képviselt 191 államból mindössze 18 nő szolgál nagykövetként az Egyesült Nemzeteknél New Yorkban, illetve a női ENSZ nagykövetek száma 11 Genfben,

I.   mivel az Parlamentközi Unió szerint a 43 961 parlamenti (alsóházi és felsőházi) képviselő közül világszerte mindössze 16,4% nő (azaz 7 195); mivel a skandináv országokban a legmagasabb a női parlamenti képviselők száma (40%), amelyet az amerikai kontinens követ (19,6%) és Európa (EBESZ-országok, a skandináv országok kivételével) átlag 16,9%-kal, amely alig haladja meg Egyenlítői Afrikáét (16,4%), Ázsiáét (16,3%) a csendes-óceáni térségét (12%) és az arab államokét (8,3%),

J.   mivel ez alapvető demokratikus deficitet jelent mind európai, mind szélesebb nemzetközi szinten,

K. mivel a legtöbb európai országban és a világszerte is meglévő jogi egyenlőség ellenére tényleges egyenlőtlenségek vannak a nők és férfiak között a hatalommegosztást, a felelősségeket, a gazdasági, társadalmi és kulturális erőforrásokhoz való hozzáférést illetően a hagyományos nemi szerepek továbbélése és azoknak az egyenlőtlen családi feladatmegosztásra gyakorolt hatása, valamint a legtöbb nő számára a családi élet és a szakmai karrier összeegyeztetését lehetetlenné tévő akadályok miatt,

L.  mivel az elmúlt 30 év során bevezetett közösségi és nemzeti szabályozás ellenére a nemek között fennmaradó különbség a bérek tekintetében EU-szerte jelenleg is átlagosan 15% azonos értékű munka esetén,

M. mivel ma több nőnek van egyetemi diplomája, mint férfinak,

N. mivel a választási rendszerek és politikai intézmények, köztük a politikai pártok eljárásai döntő hatással vannak a nemek politikában való kiegyensúlyozott képviseletére irányuló stratégiákra, és arra, megvalósul-e ez az egyensúly,

O. mivel a nemek tekintetében kiegyensúlyozott jelöltlisták bevezetésének követelménye nem lehet eredményes, ha valamennyi nő a lista végén szerepel, illetve mivel egy tökéletesen kiegyensúlyozott lista nem éri el a kívánt eredményt, amennyiben az adott országban a „nyílt listás” választási rendszert használják, amely lehetővé teszi a választók számára, hogy megváltoztassák a listán szereplő jelöltek sorrendjét,

P.  figyelembe véve azt a döntő szerepet, amelyet a politikai pártok játszanak a nők számának növelésében a politikában, illetve a nők politikai képviseletének növelésében különböző eszközökkel, beleértve a kvóták bevezetését is; emlékeztetve arra, hogy miközben egyre több politikai párt hivatkozik arra, hogy nemek tekintetében kiegyensúlyozott tagsággal rendelkezik, a politikai pártok felsőbb szintjei ezt ritkán tükrözik, hiszen világszerte a pártok vezetőinek mindössze 11%-a nő,

Q. megjegyezve, hogy a kvóták mellett egyéb eszközök széles tárháza áll rendelkezésre a nők politikában való részvételének előmozdítására, ilyenek például a pozitív diszkriminációt megvalósító intézkedések, amelyek célja a nők jelenlétének és tevékenységének biztosítása a parlamentekben és más választott pozíciókban,

R.  megjegyezve továbbá, hogy Ruanda világelső lett a parlamenti képviselőnők számát tekintve 48,8%-kal (alsóház), a 2003. októberi választásokat, az új alkotmány elfogadását, a választási rendszerben eszközölt változtatásokat és a kvóták politikai pártokban történt bevezetését követően,

S.  hangsúlyozva, hogy azon országokban, amelyek konfliktus színterei voltak, és amelyekben az ENSZ alakította ki a választási rendszert és szervezte meg a választásokat, nagyobb valószínűséggel tölt be több nő választott közhivatalt (például Ruanda, Afganisztán és Kelet-Timor esetében), mivel az ENSZ a nemek kiegyensúlyozottabb képviseletét vezette be,

T.  figyelembe véve, hogy fontos a kiegyensúlyozott döntéshozatal kulturális elfogadását megváltoztatni figyelemfelhívó kampányokkal, és mivel a nemek egyensúlyának megvalósulása a politikában gyakran a közfelfogás megváltoztatását követeli meg,

U. tudatában lévén annak a ténynek, hogy a családi feladatok nők és férfiak közötti megosztása hatással van a nők politikában való teljes részvételére,

V. felismerve a nem kormányzati és önkéntes szervezeteknek az egész társadalom befolyásolásában játszott kulcsszerepét, amely arra irányul, hogy a politikában elfogadott legyen a nemek közötti igazságosabb egyensúly,

W. figyelembe véve, hogy az alulról jövő kezdeményezéseken keresztül a nők pozitívan hozzá tudnak járulni, és hozzá is járulnak a nemek közötti egyenlőség kérdésével, illetve lényeges társadalmi és politikai kérdésekkel kapcsolatos változásokhoz,

X. figyelembe véve a korai nevelés és képzés fontosságát abban, hogy a nők kifejleszthessék a társadalomban és politikában való teljes értékű részvételhez szükséges tudást, képzettséget és magabiztosságot,

Y. figyelembe véve a nők hozzájárulását ahhoz, hogy fény derüljön a nők egyéni igényeire (mint például a szakmai és a magánélet összeegyeztetésére, a nemek között a fizetés tekintetében meglévő különbségnek a politikák kialakítására gyakorolt befolyására a társadalom valamennyi ágazatában , a konfliktusok helyszínén élő nők igényeire és vágyaira) annak érdekében, hogy a jövőbeni politikák nemi szempontokat is magukban foglaljanak és egészében véve jobban szolgálják a demokráciát,

Z.  hangsúlyozva, hogy a nők nemzetközi politikához való pozitív hozzájárulásának a nők általi elismerése lényeges egy nemek tekintetében kiegyensúlyozottabb politikai kultúra kialakításához, és emlékeztetve arra, hogy a 92 Nobel-díjra jelölt személy közül csak 12 volt nő,

1.  emlékeztet arra, hogy európai szinten már megtörtént annak elismerése[10], hogy a két nem döntéshozatalban való kiegyensúlyozott részvétele a demokrácia elengedhetetlen feltétele;

2.  üdvözli a legutóbbi választási eredményeket, amelyek nyomán Finnországban, Libériában, és Chilében nők foglalhatták el a legmagasabb, államfői pozíciót, illetve nők kerültek kormányfői posztra Németországban, Jamaikában és Dél-Koreában;

3.  üdvözli, hogy legutóbb nőt neveztek ki kormányfő-helyettessé Spanyolországban, külügyminiszterré Ausztriában, Görögországban, Izraelben és az Egyesült Királyságban, illetve védelmi miniszterré Chilében;

4.  üdvözli a Jose Luis Zapatero vezette spanyol kormány nemek közötti paritásra irányuló politikáját, amely egy azonos számú nőből és férfiból álló, példaértékű kormány kinevezéséhez vezetett;

5.  mélységesen fájlalja, hogy a nagyszámú politikai nyilatkozat és ajánlás, világszerte elfogadott cselekvési program, valamint konkrét jogszabály nemzeti szinten történő bevezetése ellenére Európában és világszerte továbbra is fennáll az esélyegyenlőtlenség, a nemi alapú megkülönböztetés, valamint a nők alulreprezentáltsága a politikai életben; különösen megjegyzi, hogy az Európai Parlamentbe megválasztott nők százalékos aránya 58%-tól 0%-ig terjed az egyes tagállamok tekintetében (valamivel 30% fölötti átlaggal), és hogy a tagállamok nemzeti parlamentjeibe megválasztott nők százalékos aránya 45% és 9% között változik;

6.  felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a nők döntéshozatali és irányító testületekben való alacsony részvétele gyakran a magánélet és a szakmai karrier összeegyeztetésének nehézségeivel, a családi feladatok egyenlőtlen megosztásával, valamint a munka és a szakképzés terén megvalósuló hátrányos megkülönböztetéssel függ össze;

7.  hangsúlyozza, hogy a számokon túl inkább arra kell összpontosítani, miként befolyásolják a politikában aktív szerepet vállaló nők a kormányzás és konfliktusrendezés alakulását, illetve miként járulnak hozzá annak biztosításához, hogy a kormányzati reformok, az elszámoltathatóság, illetve a jogállamiság mind nemzeti, mind nemzetközi szinten kiemelt helyet foglaljanak el a politikai törekvésekben,

8.  hangsúlyozza, hogy a nők politikában való alacsony részvétele értékes emberi potenciáltól fosztja meg az államokat;

9.  támogatja az ENSZ Női Fejlesztési Alapja, illetve az Interparlamentáris Unió tevékenységét a nemek politikai színtéren való kiegyenlítettebb jelenléte érdekében,

10. üdvözli azt a tényt, hogy a nők és férfiak egyenlő részvételének kérdése a döntéshozatali eljárások minden szintjén felvételre került a CEDAW 2006. évi munkaprogramjába, és érdeklődve várja annak megállapításait és ajánlásait, továbbá kéri, hogy a Bizottság és a Tanács elnöksége tájékoztassa a Parlamentet a CEDAW-tárgyalásokról,

11. mélységesen fájlalja, hogy a kevés nő található az ENSZ-főtitkár különleges és személyes képviselői, valamint küldötti, illetve személyi és különleges tanácsadói funkcióiban, továbbá az ENSZ egészének egyéb magasabb pozícióiban;

12. megjegyzi, hogy az ENSZ-főtitkári pozíciót soha nem töltötte be nő; mélységesen fájlalja, hogy egy női ENSZ-főtitkárhelyettes távozását követően a szóban forgó posztra férfit neveztek ki, továbbá nyomatékosan kéri, hogy az ENSZ-főtitkárhelyettes funkcióját nő töltse be, amennyiben a főtitkár férfi, és fordítva;

13. ösztönzi az ENSZ főtitkárát, hogy több nőt nevezzen ki a főtitkár különleges képviselője, illetve a képviselői vagy különleges küldötti, valamint személyi és különleges tanácsadói posztokra, továbbá felhívja az ENSZ-főtitkárt, hogy kérje fel az ENSZ-tagállamokat, hogy a szóban forgó magas beosztások betöltésének mérlegelésekor női jelöltek nevét is nyújtsák be az általuk javasolt férfi jelöltek mellett;

14. ösztönzi a Biztonsági Tanács delegációit a nők bevonására, valamint a nemek közötti egyenlőség biztosítására minden békefenntartó, konfliktusmegelőző vagy béketeremtő küldetésben, továbbá arra, hogy a konfliktus sújtotta területeken tett látogatásaik során lépjenek kapcsolatba a helyi női szervezetekkel;

15. erősen ösztönzi női rendőrök, civil és katonai tisztviselők bevonását az EU és az ENSZ békefenntartó misszióiba a helyi női közösségekkel, valamint általában a helyi társadalmakkal folytatott kommunikáció javítása érdekében;

16. üdvözli a Tanács határozatát, miszerint egy kérdőívben igényel a tagállamoktól arra vonatkozó tájékoztatást, hogy milyen lépéseket tettek az ENSZ Biztonsági Tanács 1325. állásfoglalásának végrehajtása érdekében, továbbá felkéri a Tanácsot, hogy megállapításait ossza meg a Parlamenttel;

17. felhívja az EU közös kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét, a Bizottságot és minden tagállamot, hogy vegyen fel több női civil, katonai és rendőrségi tisztviselőt, illetve hogy minden EBVP-misszió középpontjába a nemek esélyegyenlőségi megfontolásai kerüljenek;

18. erősen ösztönzi az EBVP-missziók keretében kiküldött teljes személyzet nemhez kötött felkészítését, továbbá ösztönzi egy olyan esélyegyenlőségi eszköztár kiadását az EBVP-missziókban részt vevő teljes személyzet számára, amely a nemek közötti esélyegyenlőség konfliktus- és konfliktus utáni helyzetekben kifejtett hatásával foglalkozik;

19. üdvözli, hogy Barroso úr bizottsági elnöksége alatt emelkedett a női biztosok száma, mindazonáltal helyteleníti, hogy a biztosok szintjén egyelőre nem áll fenn teljes paritás, ami példaként szolgálhatna mind Európa, mind pedig a világ számára;

20. üdvözli a Bizottság nemek közötti egyenlőségre vonatkozó új ütemtervét, különösen a döntéshozatalban részt vevő nők hálózatának előmozdítására irányuló határozatát;

21. üdvözli a Nemek Közötti Esélyegyenlőség Intézetének felállítására vonatkozó döntést, amelynek kezdeményeznie kell a nők nemzetközi politikában való jelentősebb képviseletének előmozdítását;

22. felhívja a Bizottságot, hogy rendszeres időközönként tájékoztassa az alapvető jogokért, a megkülönböztetésmentességért és az esélyegyenlőségért felelős biztosok csoportja tevékenységének helyzetéről;

23. helyteleníti, hogy az EU 107 harmadik országbeli küldöttségében jelenleg mindössze 7 nő áll az európai bizottsági küldöttségek élén, továbbá ösztönzi a Bizottságot, hogy nevezzen ki több nőt a külső delegációk vezető pozícióiba,

24. felhívja a Bizottságot, hogy az EU külkapcsolati, együttműködési és fejlesztéspolitikai eszközeit használja fel a nők helyzetének előmozdítására a politikai életben, különösen a nők választóként vagy jelöltként való politikai részvétele, valamint a nemek közötti esélyegyenlőségi kérdések feltüntetése tekintetében a politikai pártok programjaiban a választási kampányok idején, illetve a más regionális szervezetekkel folytatott tárgyalások során, különös tekintettel a kapacitásnövelésre;

25. felhívja a Bizottságot, hogy fokozottabban támogassa a nők politikai életben való részvételét biztosító projekteket mind az Európai Unión belül, mind annak határain kívül, nevezetesen a fejlődő országokban;

26. ajánlja, hogy illetékes bizottsága állandó és rendszeres együttműködést alakítson ki és támogasson a világ bármely részén tevékenykedő női parlamenti képviselők között, és megfelelő forrásokat bocsásson rendelkezésre legalább évente egy találkozó megtartása, illetve ezen együttműködés keretében megvalósított egyéb közös tevékenységek érdekében;

27. felhívja a tagállamokat és a Bizottságot adott esetben olyan képzési programok támogatására, amelyek érzékennyé teszik a polgárokat, különösen a fiatalokat a nők egyenjogúságát, illetve azon képességét illetően, hogy teljes mértékben, fiatal koruktól kezdve bekapcsolódjanak a politikai életbe;

28. felhívja a leendő Nemek Közötti Esélyegyenlőség Intézetét, hogy rendszeresen tegyen jelentést az Európai Parlamentnek az általa végzett adatgyűjtésről, valamint a nemek egyenlő képviseletére vonatkozó nemzeti jogszabályok és a tagállamok nemek közötti esélyegyenlőség megvalósítására irányuló politikáinak hatásáról, illetve az európai és nemzeti politikai pártok legjobb gyakorlatairól;

29. felhívja a leendő Nemek közötti Esélyegyenlőség Intézetét, hogy kövesse nyomon és értékelje a nők és férfiak politikában és közéletben való kiegyensúlyozott képviselete terén Európa-szerte elért előrehaladást a nyomon követéshez és értékeléshez használandó olyan mutatók kidolgozása és alkalmazása alapján, amelyek nemek szerint lebontott, összehasonlítható nemzetközi adatokon alapulnak, valamint tegyen közzé jelentéseket a nők döntéshozatalban való részvétele terén megtett intézkedésekről és előrehaladásról, és ezeket széles körben terjessze;

30. felhívja a leendő Nemek közötti Esélyegyenlőség Intézetét, hogy tartson kapcsolatot olyan független szervekkel, mint a nemzeti szinten felállított, nemek közötti esélyegyenlőséget figyelő központokkal vagy különleges független közvetítő testületekkel annak érdekében, hogy figyelemmel kísérje a nők és férfiak politikai és közéletben való kiegyensúlyozott részvétele terén folytatott kormányzati politikákat;

31. ösztönzi a leendő Nemek közötti Esélyegyenlőség Intézetét, hogy működjön együtt kutatóintézetekkel annak érdekében, hogy előmozdítsa azon akadályok tanulmányozását, amelyek meggátolják a nők számára a magas szintű közhivatalokban történő kinevezésekhez és a politikai élethez való hozzáférést, beleértve a politikában résztvevő nőkkel kapcsolatos sztereotípiákra vonatkozó kutatásokat;

32. ösztönzi a leendő Nemek közötti Esélyegyenlőség Intézetét, hogy nézzen a számok mögé és végezzen tényleges méréseket arra vonatkozóan, hogy a nők hogyan befolyásolják a politika napirendjén szereplő kérdéseket mind nemzeti, mind nemzetközi szinten, különös tekintettel a jó kormányzás, az elszámoltathatóság és a jogállamiság előmozdítása tekintetében;

33. elismeri, hogy a politikai képviselet hatékony megváltoztatásának fő motorjai az államok, továbbá arra ösztönöz minden államot, hogy tegyenek eleget az 1995 szeptemberében Pekingben, illetve a Peking +5 és Peking +10 üléseken jóváhagyott nyilatkozatban és cselekvési platformban vállalt kötelezettségeiknek, valamint a nemzetközi jog értelmében fennálló kötelezettségeiknek, különös tekintettel az ENSZ BT 1325. állásfoglalása, illetve a lisszaboni stratégia megvalósítására,

34. határozottan ösztönzi az ENSZ-et, hogy hívjon össze egy új világkonferenciát a nők helyzetével kapcsolatosan, amely biztosíthatná egy megfelelő világméretű fórum létrehozását a nők jogaival való foglalkozás céljából, és amely méltó megemlékezést jelentene a nőkről szóló negyedik világkonferenciáról, amelyre 1995-ben került sor Pekingben;

35. felhívja a tagállamokat, hogy ösztönözzék a nőket arra, hogy magas beosztású funkciókra jelentkezzenek a nemzetközi színtéren, továbbá sürgeti a tagállamokat, hogy a nemzetközi tárgyalásokban és a szakpolitikák kidolgozásában, nevezetesen a nemzetközi szervezetekben vállalt magas funkciók betöltésének esetében női jelöltek nevét is adják meg a férfi jelöltek neve mellett,

36. felhívja a Bizottságot, hogy elemezze és terjessze a nők nemzetközi politika legmagasabb szintű funkcióiban való részvételére irányuló nemzetközi és nemzeti intézkedésekre vonatkozó legjobb gyakorlatokat, azok elfogadásának előmozdítása érdekében;

37. felhívja a tagállamok kormányait, hogy ahol szükséges, vizsgálják felül nemzeti jogszabályaikat a politikai paritás előmozdítása érdekében, továbbá felhívja az EU kormányait, hogy ahol ez alkalmazható, vizsgálják felül a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó nemzeti cselekvési terveiket a politikai paritást célzó gyakorlati intézkedések megállapítása érdekében;

38. felhívja a tagállamokat több nő diplomáciai pályára való csábítására, képzésére és kinevezésére, illetve a nemek közötti egyensúly előmozdítására az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, valamint az egyéb nemzetközi találkozókra és konferenciákra delegált küldöttségeiben;

39. felhívja az EU kormányait, hogy szálljanak szembe a nők nemzeti és nemzetközi szinten mutatkozó, egyenlő politikai szerepvállalási képességükre vonatkozó negatív társadalmi attitűdökkel, akár jogszabályok megváltoztatásával, akár a nők nagyobb politikai képviseletét támogató kampányokkal, illetve a nemek közötti egyensúly célkitűzésének előmozdításával minden állami tisztség esetében;

40. felhívja a tagállamokat, hogy vizsgálják felül alkotmányukat, jogalkotásukat és joggyakorlatukat annak érdekében, hogy a nemek közötti egyenlőség alapvető elvként jelenjen meg a tagállamok alkotmányaiban, illetve hogy vizsgálják felül a választási rendszerek gyakorolt különböző hatását a nők választott testületekben való képviseletére, és fontolják meg ezen rendszerek kiigazítását vagy reformját a kiegyensúlyozott képviselet biztosítása érdekében;

41. felhívja a tagállamokat, hogy valósítsanak meg olyan intézkedéseket, amelyek a barcelonai Európai Tanács következtetéseivel és a lisszaboni stratégiával összhangban a társadalmi, családi élet és a hivatás összeegyeztetését célozzák, és ezzel teremtsenek olyan környezetet, amely lehetővé teszi a nők teljes részvételét a politikai életben;

42. felhívja a tagállamokat, hogy fogadjanak el megfelelő jogi és/vagy igazgatási rendelkezéseket azzal a céllal, hogy támogassák a választott képviselőket a családjuk és a közfeladataik összeegyeztetésében, és különösen ösztönzi a parlamenteket és a helyi, valamint a regionális hatóságokat annak biztosítására, hogy a működési rendjük és a munkamódszereik lehetővé tegyék mindkét nem választott képviselői számára munkájuk és családi életük összeegyeztetését;

43. felhívja a tagállamokat, hogy fontolják meg az olyan jogi és/vagy igazgatási intézkedések bevezetését, amelyeknek célja a munkaadók bátorítása és támogatása, hogy azok, akik részt vesznek a politikai és közéleti döntéshozatalban, munkájukból hátrányos következmények nélkül időt szakíthassanak e célokra;

44. felhívja a tagállamokat, hogy több olyan képzési lehetőséget kínáljanak a nők számára, amelyek révén a politikai karrierépítés megkönnyítéséhez szükséges képesítést megszerezhetik, és magas szintű pozíciót tölthetnek be;

45. felhívja Európa-szerte a politikai pártokat, hogy a paritás biztosítása érdekében listájukon mindkét nem képviseleti minimumát 40%-ban, maximumát pedig 60%-ban határozzák meg bármely kollektív testület esetében;

46. felhívja a tagállamokat, hogy a pártok finanszírozását paritásos listák összeállításához kössék;

47. ösztönzi a politikai pártokat Európa-szerte, hogy szüntessék meg a nők részvételét közvetlenül vagy közvetve akadályozó korlátokat a nők azon jogának biztosítása érdekében, hogy teljes mértékben, minden szinten és a férfiakkal egyenrangú felekként kapcsolódhassanak be a döntéshozatalba, minden belső politikai döntéshozó szervezetbe, jelölési eljárásba, illetve a pártok vezetésébe;

48. sürgeti a politikai pártokat, hogy biztosítsanak képzést női aktivistáiknak a kampányok irányítása, illetve a nyilvános beszéd terén;

49. sürgeti a politikai pártokat, hogy megfelelően képesített női és férfi jelölteket egyaránt tüntessenek fel pártlistáikon a választás útján betöltött pozíciókra;

50. ösztönzi a női szavazókat megszólító stratégiák kidolgozását, illetve a nők egyedi szükségleteire és törekvéseire vonatkozó figyelem felkeltését a politikai pártok programjaiban;

51. ösztönzi a Parlament külső delegációit a nők politikai képviseletének kérdésével kapcsolatos figyelemfelkeltésre,

52. megerősíti a nemek közötti esélyegyenlőséget hangsúlyozó alapvető megközelítését és a nemek valamennyi küldöttségben és misszióban való kiegyensúlyozott képviselete melletti elkötelezettségét, beleértve a választási megfigyelési missziókat;

53. ösztönzi az egyes képviselői által irányított választási megfigyelő küldöttségeket, hogy szenteljenek különleges figyelmet a nők a politikai kampányokban akár jelöltként, akár szavazóként való részvételének;

54. ösztönzi a fiatal nők civil társadalmi szervezetekben betöltött szerepének előmozdítását annak érdekében, hogy lehetővé váljon számukra az olyan tapasztalat, szakértelem és képességek megszerzését, amelyek áthelyezhetők a politikai részvétel területére;

55. ösztönzi az olyan nem kormányzati szervezetek létrehozását, illetve létezésük esetén támogatását, amelyek képzést nyújtanak a vezetés, a döntéshozatal, a közszereplési képességek, az információs és kommunikációs technológiák felhasználása, az önbizalom-fejlesztés és a politikai kampány folytatása területén;

56. ösztönzi a médiát, hogy ismerje fel a nők politikai folyamatokban való részvételének jelentőségét, tisztességes és kiegyensúlyozott módon tudósítson a férfi és női jelöltekről, és szenteljen figyelmet a pártok programjainak a nők igényei és jogai, illetve a demokratikus képviselete előmozdítására gyakorolt hatására;

57. utasítja az elnökét, hogy továbbítsa az alábbi állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a többi európai uniós intézménynek és testületnek, valamint a tagállamok kormányának és parlamentjének, az EU-nak és az ENSZ-nek, illetve az ENSZ főtitkárának;

• [1]  HL C 364, 2000.12.18., 1.o.
• [2]  http://conventions.coe.int/Treaty/en/Treaties/Html/005.htm
• [3]  HL C 262, 2001.9.18., 248.o,
• [4]  HL C 346, 2000.12.4., 82.o.,
• [5]  HL C 168, 1995.7.4., 3.o.
• [6]  HL L 319, 1996.12.10., 11.o
• [7]  HL C 228, 2001.8.13., 186.o.
• [8]  Az említett napon elfogadott szövegek, P6_TA(2006)0245).
• [9]  http://www.europa-eu-un.org/articles/en/article_5495_en.htm
• [10]  Az Európai Parlament állásfoglalása a nők döntéshozatali folyamatban betöltött szerepéről (HL 346., 2000. 12. 4., 82.o.).

INDOKOLÁS

A mítoszoktól kezdve (az amazonokról szóló görög mítoszok) az ókori történelmen át (legendás etióp királynők – i. e. 4530–3240) egészen az újkorig sok szó esett már, sőt számos írás született a nők politikában betöltött szerepéről, illetve a politikai életben való részvételéről, akár közvetlenül, köztisztség vállalásán, akár közvetett módon, befolyásos pozíciók elfoglalásán keresztül. Érdekes azonban megfigyelni a médiában napjainkban előforduló szavakat: a „női” és „nő” melléknév illetve főnév ma is rendszeresen használatos egy politikus magas posztra történő megválasztásakor vagy kinevezésekor, amennyiben nőről van szó. Ugyanez azonban nem mondható el egy férfi esetében.

A nők szavazáshoz és köztisztség betöltéséhez való joga a 20. század folyamán lassan hódított teret magának. Elsőként az amerikai nők váltak 1788-ban jogosulttá arra, hogy induljanak a választásokon. Új-Zéland pedig 1893-ban elsőként biztosított hivatalosan választójogot a nőknek. Őt követte a sorban – csak hogy néhányat említsünk – Ausztrália (1902), Finnország (1906), Norvégia (1907), Portugália (1931), Franciaország (1944), Svájc (1971). Ugyanezen jogokat csupán a közelmúltban vezették be Kuvaitban, illetve állították vissza Afganisztánban a Talibán bukását követően. Néhány országban a nők mind a mai napig nem gyakorolhatják aktív és passzív választójogukat[1]. Azt is meg kell jegyezni, hogy az országok túlnyomó többségében a nők választójogára (például az egyetemi diploma megszerzésére) vonatkozó korlátozásokat napjainkra fokozatosan eltörölték a férfiakkal való teljes egyenlőség elérése érdekében.

A szóban forgó jelentés a nők nemzetközi politikában elfoglalt helyzetéről nyújt körképet a 20–21. század fordulóján. Fontos felidézni, hogy a nők jogai alapvetően emberi jogok a világ több mint felének lakossága esetében. Mely nemzetközi pozíciókat töltik ma be nők? Milyen jellegű külpolitikai vonatkozású politikai feladatokkal látják el őket? Mennyiben számít, vagy számíthatna jelenlétük a nők jogai mint alapvető emberi jogok előmozdításában, illetve összességében a társadalmakra vonatkozó szakpolitikák kidolgozásában?

A mérföldkőnek számító 1995-ös pekingi csúcsnak köszönhetően nőtt a tudatosság a nők politikai életbe való teljes bekapcsolódásának akadályaira vonatkozóan. Peking fordulópontot jelentett a megkülönböztetésellenes kérdések politikai törekvésekben való előtérbe kerülésének terén. Azóta a közvélemény és a döntéshozók is nyitottabbak a nők magas funkciókba emelkedésének lehetőségére. Mindezt paritást célzó jogszabályok, a kvóták bevezetése, vagy az azzal történő puszta fenyegetés követte. Vajon mekkora hatást sikerült kifejteniük?

A legújabb fejlemények biztatóak: az elmúlt években növekedett a nők láthatósága a nemzetközi színtéren annak köszönhetően, hogy például Madeleine Albright és Condoleezza Rice (Egyesült Államok), Megawati Soekarnoputri (Indonézia), Corazon Aquino és Gloria Arroyo (Fülöp-szigetek), Angela Merkel (Németország) állam-vagy kormányfőként a legmagasabb funkciókba kerültek. Néhány nő a hagyományosan férfiak vezette tárcák, mint például a védelmi politika és a pénzügy felett kapott miniszteri kinevezést (például Michele Alliot-Marie Franciaországban és Manuela Ferreira Leite Portugáliában). A közelmúltban, 2006. első hónapjában Tarja Kaarina Halonen finn elnököt újra megválasztották egy második hivatali időszakra. Chilében Michelle Bachelet, Libériában pedig Hellen Johnson-Sirleaf váltak kontinensük legelső női államfőivé. Dél-Koreában Han Myeong Sook kapott külügyminiszteri kinevezést tavaly márciusban. Izraelben és az Egyesült Királyságban, ahol mindkét esetben volt már példa női miniszterelnökre, a közelmúltban szintén nő került a külügyi tárca élére. Mindössze pár hónapja, június elején Susan Schwabot nevezték ki az Egyesült Államok kereskedelmi képviselőjének. Most pedig, amint esedékessé válik egy új ENSZ-főtitkár kijelölése, széles körben elterjedt vélemény, hogy számos tapasztalt és képzett nő betölthetné ezt a pozíciót.

Mindazonáltal, ha közelebbről megvizsgáljuk a nők politikai képviseletét mutató számokat, kevés okunk marad az örömre. A nem jogi természetű akadályok még mindig gátat szabnak a nők teljes közéleti részvételének, és a nők politikában való szerepvállalása kérdésének továbbra is kiemelt helyet kell elfoglalnia mind a nemzetközi, mind a nemzeti szintű politikai törekvésekben. A jóakarat jelei, illetve meglévő nemzetközi egyezmények, a Biztonsági Tanács 1325. állásfoglalása, illetve az Európai Parlament 2000. novemberi 2025. állásfoglalása ellenére a nők száma a nemzetközi színtéren a férfiakéhoz képest továbbra is aránylag alacsony. A nőkre még mindig nem tekintenek a férfiakkal egyenrangú felekként, pedig bármely konfliktus tartós megoldásának hátterében nők állnak (lásd Véronique de Keyser jelentését a nők fegyveres konfliktusokban elfoglalt helyzetéről, illetve a konfliktus utáni országok újjáépítésében és a demokratikus folyamatban betöltött szerepéről).

A nők békéhez és biztonsághoz való pozitív hozzájárulásának elismerése ma is alapvetően hiányzik, ha csak a Nobel-békedíjat vizsgáljuk (1901-es bevezetése óta mindössze 12 nő kapott Nobel-díjat 92 kitüntetett közül).

Az ENSZ 191 meglévő tagállamában jelenleg 7 nő tölt be államfői, illetve 8 nő kormányfői funkciót.

Egy közelmúltban kiadott felmérésben az Interparlamentáris Unió (IPU) hangsúlyozza, hogy a világszerte működő 43 961 parlamenti képviselő közül (az alsóházi és felsőházi képviselőket együttvéve) mindössze 16,4% nő (azaz 7195). A skandináv országok rendelkeznek a legtöbb női képviselővel (40%), utánuk következik Észak-, Dél- és Közép-Amerika (19,6%), majd Európa (az EBESZ-államok, a skandináv országok kivételével) átlagosan 16,9 %-kal, valamelyest megelőzve a fekete-afrikai (16,4%), az ázsiai (16,3%) és a csendes-óceáni (12%°), illetve az arab országokat, ahol a megválasztott képviselők mindössze 8,3%-a nő.

Érdekes módon azokban az országokban, amelyek nemrégiben léptek a konfliktus utáni időszak útjára, magas a köztisztséget ellátó nők száma, annak ellenére, hogy ennek korábban nem volt hagyománya, sőt lényegében erősen patriarchális társadalmakról volt szó. Ez jellemzi Afganisztánt, Ruandát és Kelet-Timort is. A változás annak nyomán következett be, hogy a szóban forgó országokban a választások megrendezésére az ENSZ kapott megbízást, amely a nők és férfiak kiegyenlítettebb képviseletét rendelte el a politikai és választási stratégiákban. Ezek a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a politikai, illetve választási folyamatot irányítók kellő politikai elszántsága mellett minden ország jelentős változást érhetne el a nők politikai képviseletének terén.

Fontos azonban a számokon túl annak tulajdonképpeni felmérése, hogy miként befolyásolják a nők mind a nemzeti, mind pedig a nemzetközi szintű politikai törekvéseket. Az előadó szerint amint a figyelem a számok helyett a nők politikában betöltött szerepének hatására összpontosul, olyan kérdések, mint a jó kormányzás, a kormányzati reformok és a jogállamiság határozottabb és kiemeltebb helyhez jutnak a nemzeti és nemzetközi szintű politikai törekvésekben.

Az elmúlt években széles körben felismerték a nők diplomáciához, konfliktusrendezéshez, békefenntartáshoz és béketárgyalásokhoz való pozitív hozzájárulását, illetve olyan területekhez, mint a rendfenntartás és az igazságszolgáltatás. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2000. októberi 1325. állásfoglalása is erről tanúskodik azáltal, hogy nemcsak a konfliktusok nőkre gyakorolt jól ismert hatását hangsúlyozza, hanem azt az ugyanolyan fontos hatást is, amit a nők minden szinten a konfliktusokra gyakorolhatnak, nevezetesen rendezésük alakulására, illetve a békéltető mechanizmusok és a hosszú távú fejlesztési stratégiák fenntartására. Ezért van szükség nők bevonására a békefenntartó missziókba (nem csupán esélyegyenlőségi tanácsadókként), illetve bármely béketárgyalásba.

A szóban forgó jelentés a teljesség igénye nélkül a nemzetközi politikai színtér azon leginkább „látható” pozícióira koncentrál, amelyekben a nők befolyást gyakorolhatnak a békét és biztonságot érintő kérdésekre: államfőként, miniszterelnökként, külügyminiszterként, védelmi miniszterként, regionális szervezetek és intézmények képviselőiként (az európaiakra koncentrálva – az EU, az EBESZ és az Európa Tanács) és az Egyesült Nemzetek Szervezetének képviselőiként.

Érdemes rávilágítani a mutatók és adatok, vagy azok hiányának politikai jelentőségére. A jelentés összeállításában komoly kihívást jelentett adatokat gyűjteni a nemek közötti esélyegyenlőség más regionális szervezetekben történő általános érvényesítéséről. Nehéz volt arra vonatkozó információkat szerezni, hogy jelenleg mely köztisztségeket látják el nők, vagy mely vezetői posztokat töltik be a nemzetközi szervezetekben. A „nyugati” térségen kívül eső regionális szervezetekre vonatkozó adatgyűjtés pedig még nehezebbnek bizonyult. Az előadó fő ajánlásait mindenekelőtt az EU-tagállamok kormányaihoz intézi mint a nemzetközi szinten elfogadott összes jogalkotási szöveg fő letéteményeseihez. Az EU-nak és tagállamainak kell nemzetközi szinten példát mutatniuk, különösen az Egyesült Nemzetek Szervezetében. Az előadó sürgeti az EU-tagállamok kormányait és minden EU-intézményt, nevezetesen a Bizottságot és a Tanácsot, hogy egy adott európai uniós funkció (mint például a CFSP különleges képviselője) betöltésére javasolt férfi jelöltek mellett állítson azonos számú női jelöltet. Az előadó továbbá javasolja az EU külső delegációinak aktívabb szerepvállalását a nemek közötti egyensúly előmozdításában a harmadik világ politikai és fejlesztési programjaiban, az EU millenniumi fejlesztési céljainak megvalósítását célzó átfogó stratégiájának részeként, különös tekintettel az MFC3 által említett, „a nemek közötti egyenlőség előmozdítását és a nők hatalmi egyenjogúságát” célzó alapvető aspektusokra.

Az előadó továbbá cselekvésre irányuló ajánlásokat sorol fel az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára számára, mivel úgy véli, hogy a főtitkár elengedhetetlen szerepet tölthet be a magas beosztások nők és férfiak közötti igazságosabb elosztásában az ENSZ munkaerő-felvételi politikájában.

A nemek közötti egyensúly helyreállításában a politikai pártok is meghatározó szerepet játszanak minden országban. Az előadó Európa-szerte sürgeti a politikai pártokat, hogy hozzanak olyan intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy bármely kollektív politikai orgánum esetében mindkét nem képviselete a 40%-os alsó, illetve a 60%-os felső határ közé esik. Sürgeti továbbá a politikai pártokat, hogy biztosítsanak megfelelő képzést a női politikusok számára a jelenleg fennálló nemek közötti szakadék áthidalása érdekében. Az EU növekedést és munkahelyteremtést célzó lisszaboni stratégiája hangsúlyozza, hogy a nők teljes részvétele a gazdasági életben elengedhetetlen fontosságú. Az előadó emlékeztet, hogy a lisszaboni stratégia határozottan az esélyegyenlőség-orientált gazdaságpolitikákat helyezi az EU növekedését és versenyképességét célzó átfogó stratégia középpontjába. Az előadó szerint a nők teljes részvétele a politikában az esélyegyenlőség-orientált gazdaságpolitikák alapvető feltétele.

• [1]  Az Egyesült Arab Emirátusokban, ahol a parlament tagjait hivatalosan kinevezik, sem a férfiak, sem pedig a nők nem rendelkeznek aktív és passzív választójoggal. 2005-ben Szaúd-Arábiában a férfiak részt vehettek az ország történetének első helyhatósági választásain. A nők azonban ez alkalommal sem gyakorolhatták aktív és passzív választójogukat. A kuvaiti nők elsőként 2006. áprilisban szavazhattak és indulhattak jelöltként a helyhatósági választásokon. 2006. http://www.ipu.org/wmn-e/suffrage.htm

ELJÁRÁS

Cím

A nők nemzetközi politikában elfoglalt helyzetéről

Eljárás száma

2006/2057(INI)

Illetékes bizottság   Az engedélyezés plenáris ülésen való bejelentésének dátuma

FEMM 16.3.2006

Véleménynyilvánításra felkért bizottság(ok)   Az ülésen való bejelentés dátuma

0.0.0000

0.0.0000

Nem nyilvánított véleményt   A határozat dátuma

0.0.0000

Megerősített együttműködés   A plenáris ülésen való bejelentés dátuma

0.0.0000.

Előadó(k)   A kijelölés dátuma

Ana Maria Gomes 21.2.2006

Korábbi előadó(k)

Vizsgálat a bizottságban

12.9.2006

5.10.2006

Az elfogadás dátuma

5.10.2006

A zárószavazás eredménye

mellette: ellene: tartózkodás:

12 9 0

A zárószavazáson jelen lévő képviselők

Edit Bauer, Hiltrud Breyer, Edite Estrela, Věra Flasarová, Lissy Gröner, Lívia Járóka, Rodi Kratsa-Tsagaropoulou, Urszula Krupa, Astrid Lulling, Siiri Oviir, Marie Panayotopoulos-Cassiotou, Marie-Line Reynaud, Teresa Riera Madurell

A zárószavazáson jelen lévő póttagok

Iratxe García Pérez, Lidia Joanna Geringer de Oedenberg, Ana Maria Gomes, Karin Resetarits, Feleknas Uca

A zárószavazáson jelen lévő póttagok (178. cikk (2) bekezdés)

Manolis Mavrommatis, Margrietus van den Berg, Karin Scheele

A benyújtás dátuma

17.10.2006

Megjegyzések (egy nyelven állnak rendelkezésre)