AJÁNLÁS MÁSODIK OLVASATRA a Tanács közös álláspontjáról gépjárművek és pótkocsijaik, valamint ilyen járművek rendszereinek, alkatrészeinek és önálló műszaki egységeinek jóváhagyásáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelv („keretirányelv”) elfogadása tekintetében
17.4.2007 - (09911/3/2006 – C6‑0040/2007 – 2003/0153(COD)) - ***II
Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság
Előadó: Malcolm Harbour
AZ EURÓPAI PARLAMENT JOGALKOTÁSI ÁLLÁSFOGLALÁS-TERVEZETE
a Tanács közös álláspontjáról gépjárművek és pótkocsijaik, valamint ilyen járművek rendszereinek, alkatrészeinek és önálló műszaki egységeinek jóváhagyásáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelv („keretirányelv”) elfogadása tekintetében
(9911/3/06 – C6‑0040/2007 – 2003/0153(COD))
(Együttdöntési eljárás: második olvasat)
Az Európai Parlament,
– tekintettel a Tanács közös álláspontjára (09911/3/2006 – C6‑0040/2007),
– tekintettel a Bizottságnak a Parlamenthez és a Tanácshoz intézett javaslatára (COM(2003)0418)[1] vonatkozó első olvasatbeli álláspontjára[2],
– tekintettel a Bizottság módosított javaslatára (COM(2004)0738)[3],
– tekintettel az EK-Szerződés 251. cikkének (2) bekezdésére,
– tekintettel eljárási szabályzata 62. cikkére,
– tekintettel a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság második olvasatra adott ajánlására (A6–0145/2007),
1. jóváhagyja a közös álláspontot, annak módosított formájában;
2. utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament álláspontját a Tanácsnak és a Bizottságnak.
A Tanács közös álláspontja | A Parlament módosításai | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 1 (5) preambulumbekezdés | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
(5) Annak érdekében, hogy a gyártók alkalmazkodhassanak az új harmonizált eljárásokhoz, elegendő felkészülési időt kellene hagyni, mielőtt a teljes járművek közösségi típusjóváhagyása kötelező lesz az egy szakaszban épített M1-től különböző kategóriákhoz tartozó járművek esetében. Hosszabb felkészülési idő szükséges az M1-től különböző kategóriájú, többlépcsős jóváhagyást igénylő járművek esetében, mivel ez az eljárás karosszériagyártók bevonását kívánja meg, akiknek elegendő tapasztalatot kell szerezniük ezen a téren annak érdekében, hogy a szükséges eljárásokat megfelelően végre lehessen hajtani. |
(5) Annak érdekében, hogy a gyártók alkalmazkodhassanak az új harmonizált eljárásokhoz, elegendő felkészülési időt kellene hagyni, mielőtt a teljes járművek közösségi típusjóváhagyása kötelező lesz az egy szakaszban épített M1-től különböző kategóriákhoz tartozó járművek esetében. Hosszabb felkészülési idő szükséges az M1-től különböző kategóriájú, többlépcsős jóváhagyást igénylő járművek esetében, mivel ez az eljárás karosszériagyártók bevonását kívánja meg, akiknek elegendő tapasztalatot kell szerezniük ezen a téren annak érdekében, hogy a szükséges eljárásokat megfelelően végre lehessen hajtani. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Ugyanakkor az M2 és M3 kategóriához tartozó járművek biztonságának fontossága miatt azon átmeneti időszak során, amelyben a nemzeti típusjóváhagyások még érvényesek a gyártók számára a közösségi járműtípus-jóváhagyáshoz szükséges tapasztalatok megszerzése érdekében, szükséges, hogy az érintett járművek megfeleljenek a harmonizált irányelvek műszaki követelményeinek. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Az M2 és M3 járműkategóriába tartozó buszok tekintetében a közösségi járműtípus-jóváhagyás bevezetésére megállapított időpontok ellentétben állnak a jelenlegi megfontolással, mivel ezen járműkategóriák esetében a közösségi járműtípus-jóváhagyás kötelező alkalmazásának átfutási ideje nem látható előre. Ezen ellentmondás feloldása, valamint a biztonsági követelmények korai alkalmazásával e járművek biztonságának biztosítása érdekében javasolt a harmonizált műszaki követelmények kötelezővé tétele a nemzeti típusjóváhagyást lehetővé tevő átmeneti időszakban is. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 2 (10) preambulumbekezdés második bekezdés | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Következésképpen az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottságának (ENSZ/EGB) előírásait, amelyekhez az előbb említett határozatot alkalmazva csatlakozik a Közösség, valamint azon ENSZ/EGB előírások módosításait, amelyekhez már csatlakozott a Közösség, integrálni kell a közösségi típusjóváhagyási eljárásba vagy EK–jármű-típusjóváhagyási követelményként vagy a meglévő közösségi jogszabályok alternatíváiként. Különösen amikor a Közösség egy tanácsi határozat révén úgy határoz, hogy egy ENSZ/EGB előírás váljon a járművek közösségi típusjóváhagyási eljárásának részévé és váltsa fel a meglévő közösségi jogot, a szükséges kiigazításokat ezen az irányelven el kell végezni a Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 1999. június 28-i 1999/468/EK tanácsi határozatban előírt szabályozási eljárás segítségével. |
Következésképpen az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottságának (ENSZ/EGB) előírásait, amelyekhez az előbb említett határozatot alkalmazva csatlakozik a Közösség, valamint azon ENSZ/EGB előírások módosításait, amelyekhez már csatlakozott a Közösség, integrálni kell a közösségi típusjóváhagyási eljárásba vagy EK–jármű-típusjóváhagyási követelményként vagy a meglévő közösségi jogszabályok alternatíváiként. Különösen amikor a Közösség egy tanácsi határozat révén úgy határoz, hogy egy ENSZ/EGB előírás váljon a járművek közösségi típusjóváhagyási eljárásának részévé és váltsa fel a meglévő közösségi jogot, a Bizottságot fel kell hatalmazni a szükséges kiigazítások ezen irányelven történő elvégzésére. Mivel ezen intézkedések általános érvényűek és ezen irányelv nem lényegi elemeinek módosítását, vagy ezen irányelv nem lényegi elemekkel való kiegészítését célozzák, azokat az 1999/468/EK határozat1 5a. cikkében meghatározott, ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás szerint kell elfogadni. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Hivatkozni kell a 2006/512/EK határozattal módosított 1999/468/EK határozat 5a. cikkében meghatározott új, ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásra. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 3 (10a) preambulumbekezdés (új) | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
(10a) A jobb szabályozás és az egyszerűsítés céljából, valamint annak elkerülése érdekében, hogy a hatályos közösségi jogszabályokat a műszaki előírásokra vonatkozóan folyamatosan aktualizálni kelljen, lehetővé kell tenni ezen irányelv vagy külön irányelvek és rendeletek számára, hogy hivatkozásokat tegyenek létező nemzetközi szabványokra és szabályokra a közösségi jogi keretben való megismétlésük nélkül. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Ez a preambulumbekezdés támogatja egy új (4) bekezdésnek a 34. cikkbe történő felvételét. A folyamatos műszaki innováció terén kívánatos a műszaki és tudományos ismeretek fejlődése és a jogszabályok közötti szoros kapcsolat létrehozása a közösségi műszaki jogszabályok aktualizálása szüntelen folyamatának elkerülése érdekében. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 4 (13) preambulumbekezdés | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
(13) Ezeket az intézkedéseket csak korlátozott számú részre és berendezésre kell alkalmazni, amelyek jegyzékét az érintettekkel és az ezen irányelvben említett szabályozási bizottsággal folytatott konzultációt követően kell kidolgozni. Ezen intézkedéseknek biztosítaniuk kell, hogy a kérdéses részek ne befolyásolják hátrányosan a jármű biztonságát vagy környezetvédelmi tulajdonságait, ugyanakkor a lehetséges mértékben meg kell őrizniük a versenyt az értékesítés utáni piacon. |
(13) Ezeket az intézkedéseket csak korlátozott számú részre vagy berendezésre kell alkalmazni. Az ilyen részek vagy berendezések jegyzékét és az azokból eredő követelményeket az érintettekkel és az ezen irányelvben említett szabályozási bizottsággal folytatott konzultációt követően kell kidolgozni. A jegyzék létrehozása során a Bizottság egy jelentés alapján konzultál az érdekelt felekkel, és méltányos egyensúly kialakítására törekszik a közúti biztonság javításának követelményei és a környezetvédelmi követelmények, valamint a fogyasztók, a gyártók és a forgalmazók érdekei között az értékesítés utáni piacon lévő verseny megőrzésével. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Biztosítani kell a teljes szabályozási bizottsági eljárás, és nem csak a részek jegyzéke létrehozásának átláthatóságát a jobb szabályozás céljából létrehozott CARS 21 magas szintű munkacsoport ajánlásainak megfelelően. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 5 (14) preambulumbekezdés | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
(14) A részek és berendezések jegyzékét, az érintett alapvetően fontos rendszereket, valamint a vizsgálati és végrehajtási intézkedéseket az ezen irányelv 40. cikkének (2) bekezdésében említett eljárásnak megfelelően kell meghatározni. |
(14) A részek és berendezések jegyzékét, az érintett alapvetően fontos rendszereket, valamint a vizsgálati és végrehajtási intézkedéseket az ezen irányelv 40. cikkének (2) bekezdésében említett eljárásnak megfelelően kell meghatározni. Mivel ezen intézkedések általános érvényűek és ezen irányelv nem lényegi elemeinek módosítását, vagy ezen irányelv nem lényegi elemekkel való kiegészítését célozzák, azokat az 1999/468/EK határozat 5a. cikkében meghatározott, ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás szerint kell elfogadni. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Hivatkozni kell a 2006/512/EK határozattal módosított 1999/468/EK határozat 5a. cikkében meghatározott új, ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásra. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 6 (17a) preambulumbekezdés (új) | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
(17a) Ugyanilyen fontos, hogy a gyártók a független szolgáltatók számára tegyék könnyen hozzáférhetővé az információkat, biztosítva a járművek teljes mértékben versengő piacon történő szervizelését és javítását. Ezen információs követelményeket az eddigiekben a közösségi jogszabályokba, és különösen a gépjárművek emisszió tekintetében történő típusjóváhagyásáról (Euro 5 és 6) és a járműjavítási információk elérhetőségéről szóló rendeletre irányuló javaslatba (COM(2005)0683) annak alapján vették fel, hogy a Bizottság legkésőbb azon rendelet hatálybalépésétől számított négy év elteltével felülvizsgálja e cikkek hatékonyságát, és ennek megfelelően megvizsgálja, hogy megfelelőbb lenne-e a járműjavítási és -karbantartási információk elérhetőségéről szóló összes rendelkezést ebbe az irányelvbe foglalni. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
E módosítás célja, hogy az új (17a) preambulumbekezdés megfogalmazását összhangba hozza az Euro 5 rendeletével. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 7 (18) preambulumbekezdés | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
(18) Az eljárás egyszerűsítése és felgyorsítása érdekében a külön irányelveket vagy rendeleteket végrehajtó intézkedéseket, valamint az ezen irányelv mellékleteinek és a külön irányelveknek vagy rendeleteknek, különösen a tudományos és műszaki ismeretek fejlődéséhez való igazítását célzó intézkedéseket az 1999/468/EK határozat szerint kell elfogadni. |
(18) Az eljárás egyszerűsítése és felgyorsítása érdekében a külön irányelveket vagy rendeleteket végrehajtó intézkedéseket, valamint az ezen irányelv mellékleteinek és a külön irányelveknek vagy rendeleteknek, különösen a tudományos és műszaki ismeretek fejlődéséhez való igazítását célzó intézkedéseket az 1999/468/EK határozat szerint kell elfogadni. Mivel ezen intézkedések általános érvényűek, és ezen irányelv vagy a külön irányelvek vagy rendeletek nem lényegi elemeinek módosítását, vagy ezek nem lényegi elemekkel való kiegészítését célozzák, azokat az 1999/468/EK határozat 5a. cikkében meghatározott, ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás szerint kell elfogadni. Ugyanez az eljárás alkalmazandó a fogyatékkal élő személyeknek szánt járművek típusjóváhagyásához szükséges kiigazításokra. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A fogyatékkal élő személyeknek szánt járművek típusjóváhagyásának lehetővé tétele érdekében elő kell írni a keretirányelv és a külön irányelvek vagy rendeletek komitológiai eljárás útján történő módosításának lehetőségét. Hivatkozni kell a 2006/512/EK határozattal módosított 1999/468/EK határozat 5a. cikkében meghatározott, ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásra. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 8 (19) preambulumbekezdés | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
(19) A tapasztalat azt mutatja, hogy haladéktalanul megfelelő intézkedéseket lehet hozni az úthasználók jobb védelmének biztosítására, amennyiben hiányosságokat tárnak fel a meglévő jogszabályokban. Ezekben a sürgős esetekben a külön irányelvek vagy rendeletek szükséges módosításait az 1999/468/EK határozattal összhangban kell elfogadni. |
(19) A tapasztalat azt mutatja, hogy haladéktalanul megfelelő intézkedéseket lehet hozni az úthasználók jobb védelmének biztosítására, amennyiben hiányosságokat tárnak fel a meglévő jogszabályokban. Ezekben a sürgős esetekben a külön irányelvek vagy rendeletek szükséges módosításait az 1999/468/EK határozattal összhangban kell elfogadni. Mivel ezen intézkedések általános érvényűek és ezen irányelv vagy a külön irányelvek vagy rendeletek nem lényegi elemeinek módosítását, vagy ezek nem lényegi elemekkel való kiegészítését célozzák, azokat az 1999/468/EK határozat 5a. cikkében meghatározott, ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás szerint kell elfogadni. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Hivatkozni kell a 2006/512/EK határozattal módosított 1999/468/EK határozat 5a. cikkében meghatározott új, ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásra. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 9 (23a) preambulumbekezdés (új) | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
(23a) E keretirányelv követelményei összhangban állnak a szabályozási környezet egyszerűsítésére irányuló további összehangolt cselekvésre vonatkozó stratégia bevezetéséről szóló cselekvési tervben (COM(2002)0278) szereplő elvekkel. Különösen fontos, hogy az ezen irányelv alapján javasolt jövőbeni intézkedések, vagy az ezen irányelv alkalmazásával végrehajtandó eljárások feleljenek meg ezeknek az elveknek, amelyekre a 21. századi versenyképes autóipari szabályozási keretről szóló bizottsági közlemény (COM(2007)0022) hivatkozik. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Helyénvaló az autóipari szabályozás lényeges elemének a Bizottság, a Parlament és a Tanács által támogatott integrált megközelítés tágabb összefüggésébe való helyezése. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 10 2. cikk (3) bekezdés | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
(3) Az ezen irányelv szerinti típusjóváhagyás vagy egyedi jóváhagyás fakultatív a következő járművek esetében: |
(3) Az ezen irányelv szerinti típusjóváhagyás vagy egyedi jóváhagyás fakultatív a következő járművek esetében: | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
a) az elsősorban építési területeken vagy bányákban, kikötői vagy repülőtéri létesítményekben való használatra tervezett és épített járművek; |
a) az elsősorban építési területeken vagy bányákban, kikötői vagy repülőtéri létesítményekben való használatra tervezett és épített járművek; | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
b) olyan járművek, amelyeket a hadsereg, a polgári védelem, a tűzoltóság vagy a közrend fenntartásáért felelős erők használatára terveztek és építettek; |
b) olyan járművek, amelyeket a hadsereg, a polgári védelem, a tűzoltóság vagy a közrend fenntartásáért felelős erők használatára terveztek és építettek; és | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
c) mozgó munkagépek. |
c) mozgó munkagépek, | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
olyan mértékig, ameddig ezek a járművek teljesíteni tudják ezen irányelv követelményeit. Az ilyen szabadon választható jóváhagyások nem érintik a 2006/42/EK irányelv alkalmazását. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 11 3. cikk 30. pont | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
30. „illetékes hatóság”: a 42. cikkben a jóváhagyó vagy a kijelölő hatóság, vagy a nevükben eljáró akkreditációs szerv; |
30. „illetékes hatóság”: a 42. cikkben a jóváhagyó hatóság vagy a kijelölt hatóság, vagy a nevükben eljáró akkreditációs szerv; | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Ez az apró javítás egyértelművé teszi, hogy mely tagállami hatóságok jogosultak a műszaki szolgálatok szakértelmének elbírálására. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 12 9. cikk (2) bekezdés első a) albekezdés (új) | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
A többlépcsős típusjóváhagyási rendszer alkalmazandó a más gyártó által átalakított vagy módosított teljes járművekre is. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Mivel a tagállamok véleménye eltérő a tekintetben, hogy miként történjen a más gyártók által átalakított vagy módosított járművek típusjóváhagyása az első nyilvántartásba vételük előtt, a módosítás egyértelműsíteni kívánja, hogy az átalakított vagy módosított járműveket a többlépcsős rendszer szerint kell jóváhagyni. Következésképpen nem kell megismételni az összes vizsgálatot az átalakított vagy módosított járműveken, hanem csak azokat, amelyeket a módosítások érintenek. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 13 20. cikk (1) bekezdés | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
(1) A tagállamok — a gyártó kérelmére — megítélhetik az EK-típusjóváhagyást rendszerek, alkatrészek vagy önálló műszaki egységek olyan típusa tekintetében, amely a IV. melléklet I. részében felsorolt egy vagy több szabályozási aktussal összeegyeztethetetlen technológiák vagy koncepciók felhasználásával készült, feltéve, hogy a Bizottság a 40. cikk (2) bekezdésében említett eljárással összhangban erre engedélyt ad. |
(1) A tagállamok — a gyártó kérelmére — megítélhetik az EK-típusjóváhagyást rendszerek, alkatrészek vagy önálló műszaki egységek olyan típusa tekintetében, amely a IV. melléklet I. részében felsorolt egy vagy több szabályozási aktussal összeegyeztethetetlen technológiák vagy koncepciók felhasználásával készült, feltéve, hogy a Bizottság a 40. cikk (2a) bekezdésében említett eljárással összhangban erre engedélyt ad. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Az 1999/468/EK határozat 5. és 7. cikkében meghatározott szabályozási eljárást kell követni az egyedi határozatok Bizottság általi elfogadása tekintetében (ellentétben az általános hatályú intézkedésekkel, amelyekre az 5a. cikkben meghatározott, ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárást írták elő). | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 14 20. cikk (4) bekezdés első albekezdés | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A Bizottság — a 40. cikk (2) bekezdésében említett eljárás szerint — dönt arról, hogy engedélyezi vagy nem a tagállam számára az adott járműtípus tekintetében az EK-típusjóváhagyás megadását. |
A Bizottság — a 40. cikk (2a) bekezdésében említett eljárás szerint — dönt arról, hogy engedélyezi vagy nem a tagállam számára az adott járműtípus tekintetében az EK-típusjóváhagyás megadását. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Az 1999/468/EK határozat 5. és 7. cikkében meghatározott szabályozási eljárást kell követni az egyedi határozatok Bizottság általi elfogadása tekintetében (ellentétben az általános hatályú intézkedésekkel, amelyekre az 5a. cikkben meghatározott, ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárást írták elő). | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 15 21. cikk (2) bekezdés második albekezdés | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Amennyiben a szabályozási aktusok kiigazításához szükséges lépésekre nem került sor, a mentesség érvényessége a jóváhagyást megadó tagállam kérelmére egy további, a 40. cikk (2) bekezdésében megállapított eljárással összhangban elfogadott határozattal meghosszabbítható. |
Amennyiben a szabályozási aktusok kiigazításához szükséges lépésekre nem került sor, a mentesség érvényessége a jóváhagyást megadó tagállam kérelmére egy további, a 40. cikk (2a) bekezdésében megállapított eljárással összhangban elfogadott határozattal meghosszabbítható. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Az 1999/468/EK határozat 5. és 7. cikkében meghatározott szabályozási eljárást kell követni az egyedi határozatok Bizottság általi elfogadása tekintetében (ellentétben az általános hatályú intézkedésekkel, amelyekre az 5a. cikkben meghatározott, ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárást írták elő). | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 16 30. cikk (1) bekezdés | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
(1) Ha az a tagállam, amely az EK-típusjóváhagyást megadta, megállapítja, hogy azok az új járművek, rendszerek, alkatrészek vagy önálló műszaki egységek, amelyek megfelelőségi nyilatkozattal vagy jóváhagyási jellel vannak ellátva, nem felelnek meg az általa jóváhagyott típusnak, akkor megteszi a szükséges intézkedéseket, beleértve a típusjóváhagyás visszavonását is, annak biztosítására, hogy a legyártott járművek, rendszerek, alkatrészek vagy önálló műszaki egységek adott esetben megfeleljenek a jóváhagyott típusnak. Az adott tagállam jóváhagyó hatósága a megtett intézkedésekről értesíti a többi tagállam jóváhagyó hatóságait. |
(1) Ha az a tagállam, amely az EK-típusjóváhagyást megadta, megállapítja, hogy azok az új járművek, rendszerek, alkatrészek vagy önálló műszaki egységek, amelyek megfelelőségi nyilatkozattal vagy jóváhagyási jellel vannak ellátva, nem felelnek meg az általa jóváhagyott típusnak, akkor megteszi a szükséges intézkedéseket, beleértve, amennyiben szükséges, a típusjóváhagyás visszavonását is, annak biztosítására, hogy a legyártott járművek, rendszerek, alkatrészek vagy önálló műszaki egységek adott esetben megfeleljenek a jóváhagyott típusnak. Az adott tagállam jóváhagyó hatósága a megtett intézkedésekről értesíti a többi tagállam jóváhagyó hatóságait. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Annak biztosítása, hogy a típusjóváhagyási hatóságok a saját megítélésük szerint alkalmas intézkedést rugalmasan hozhassák meg. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 17 31. cikk cím | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Az alapvetően fontos rendszerek megfelelő működését jelentős mértékben veszélyeztető részek és berendezések |
Az alapvetően fontos rendszerek megfelelő működésének jelentős mértékű veszélyeztetésére alkalmas részek vagy berendezések értékesítése és üzembe helyezése | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 18 31. cikk (1) bekezdés | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
(1) A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a jármű biztonsága vagy környezetvédelmi tulajdonságai szempontjából alapvetően fontos rendszerek megfelelő működését jelentős mértékben veszélyeztető részeket és berendezéseket csak abban az esetben értékesítsenek, kínáljanak értékesítésre vagy helyezzenek forgalomba, ha azokat a (4)–(6) bekezdéssel összhangban jóváhagyó hatóság engedélyezte. |
(1) A tagállamok csak abban az esetben engedélyezik a jármű biztonsága vagy környezetvédelmi tulajdonságai szempontjából alapvetően fontos rendszerek megfelelő működését jelentős mértékben veszélyeztető részek és berendezések értékesítését, értékesítésre kínálását vagy forgalomba helyezését, ha ezen részeket és berendezéseket a (4)–(7) bekezdéssel összhangban jóváhagyó hatóság engedélyezte. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A részek és berendezések jegyzékét a XIII. mellékletben kell meghatározni a 40. cikk (2) bekezdésében említett eljárásnak megfelelően, figyelembe véve az alábbiakról rendelkezésre álló információkat: |
(1a) Az (1) bekezdésnek megfelelően engedélyezendő részeket és berendezéseket fel kell venni a XIII. mellékletben a 40. cikk (2) bekezdésében említett ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően meghatározott jegyzékbe. Az ilyen határozat hatásvizsgálaton alapul és méltányos egyensúlyra törekszik a következő elemek között: | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
- a kérdéses részekkel és berendezésekkel felszerelt járművek biztonságára vagy környezetvédelmi tulajdonságaira nézve jelentett veszély komolysága; és |
a) a kérdéses részekkel vagy berendezésekkel felszerelt járművek biztonságára vagy környezetvédelmi tulajdonságaira nézve komoly veszély fennállása; és | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
- az e cikk szerinti részekre és berendezésekre vonatkozó engedélyeztetési kötelezettség esetleges előírásának hatása az étékesítés utáni piacon jelen lévő fogyasztókra és gyártókra. |
b) az e cikk szerinti részekre vagy berendezésekre vonatkozó engedélyeztetési kötelezettség esetleges előírásának hatása az étékesítés utáni piacon jelen lévő fogyasztókra és gyártókra. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A követendő jegyzékbe vételi eljárás és az elérendő célok egyértelműbb meghatározása. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 19 31. cikk (2) bekezdés | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
(2) Az (1) bekezdést nem kell alkalmazni az eredeti részekre és berendezésekre, valamint a IV. mellékletben felsorolt szabályozási aktusok valamelyikének előírásaival összhangban típusjóváhagyással ellátott részekre és berendezésekre, kivéve abban az esetben, ha a jóváhagyás az (1) bekezdésben említettektől eltérő szempontokat érint. Az ilyen részek és berendezések forgalomba helyezés esetén történő azonosítására vonatkozó rendelkezéseket azonban, adott esetben, a 40. cikk (2) bekezdésében említett eljárásnak megfelelően lehet elfogadni. |
(2) Az (1) bekezdést nem kell alkalmazni a járműre vonatkozóan elvégzett rendszer típusjóváhagyás alá tartozó eredeti részekre vagy berendezésekre, valamint a IV. mellékletben felsorolt szabályozási aktusok valamelyikének előírásaival összhangban típusjóváhagyással ellátott részekre és berendezésekre, kivéve abban az esetben, ha a jóváhagyások az (1) bekezdésben említettektől eltérő szempontokat érintenek. Az (1) bekezdés nem alkalmazandó a kizárólag versenyjárművekhez gyártott, nem közúti forgalomban történő használatra szánt részekre vagy berendezésekre. Ha a XIII. mellékletben található részeket vagy berendezéseket versenyzési és közúti célból egyaránt felhasználják, ezeket a részeket vagy berendezéseket csak akkor szabad értékesítésre felkínálni a nyilvánosság számára közúti járművekben való felhasználás céljából, ha megfelelnek ezen cikk követelményeinek. Az ilyen részek és berendezések forgalomba helyezés esetén történő azonosítására vonatkozó rendelkezéseket adott esetben a 40. cikk (2) bekezdésében említett ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően lehet elfogadni. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 20 31. cikk (3) bekezdés | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
(3) Az (1) bekezdésben említett jegyzék naprakésszé tehető, és a (4) bekezdésben említett bizonyítvány formáját és számozási rendszerét, valamint az eljárásra, a követelményekre, a jelölésre, csomagolásra és a megfelelő vizsgálatokra vonatkozó szempontokat a szükséges mértékben a 40. cikk (2) bekezdésében említett eljárásnak megfelelően kell kialakítani. A követelmények a IV. mellékletben felsorolt szabályozási aktusokon alapulhatnak, vagy a résznek vagy berendezésnek az eredeti jármű — vagy adott esetben annak valamely része — tulajdonságaival való összehasonlításából állhatnak. Ilyen esetekben a követelményeknek azt kell biztosítaniuk, hogy a részek vagy berendezések ne befolyásolják hátrányosan a jármű biztonsága vagy környezetvédelmi tulajdonságai szempontjából alapvetően fontos rendszerek működését. |
(3) Az (1) bekezdésben említett eljárást és engedélyezési eljárási követelményeket, valamint a jegyzék azt követő naprakésszé tételére vonatkozó rendelkezéseket a 40. cikk (2) bekezdésében említett ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően, az érintettekkel folytatott konzultációt követően kell kialakítani. E követelmények biztonsági és környezetvédelmi előírásokat, és szükség szerint vizsgálati szabványokat is tartalmaznak. E követelmények a IV. mellékletben felsorolt szabályozási aktusokon alapulhatnak, vagy a vonatkozó biztonsági, környezetvédelmi és vizsgálati technológia szerint alakíthatók ki, vagy ha ez nem megvalósítható, a résznek vagy berendezésnek az eredeti jármű — vagy adott esetben annak valamely része — környezetvédelmi vagy biztonsági tulajdonságaival való összehasonlításából állhatnak. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Egyértelműsíti az e kategóriába tartózó részek lehetséges jóváhagyási követelményeit. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 21 31. cikk (4a) bekezdés (új) | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
(4a) Az ezen cikk alkalmazásában engedélyezett összes részt vagy berendezést megfelelően megjelölik. A jelölésre és csomagolásra vonatkozó követelményeket, valamint a (4) bekezdésben említett tanúsítvány formáját és számozási rendszerét a 40. cikk (2) bekezdésében említett ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően fogadják el. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Az engedélyezett részek jelölése létfontosságú a fogyasztók tájékoztatása és a piaci felügyelet tekintetében. A tanácsi szöveg nem egyértelmű a tekintetben, hogy az engedélyezett részeket kötelezően jelölni kell-e. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 22 31. cikk (8) bekezdés | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
(8) Ez a cikk nem alkalmazandó addig, amíg az (1) bekezdésben említett jegyzéket nem dolgozzák ki. Minden újabb résznek vagy berendezésnek, vagy azok csoportjának az említett jegyzékbe történő felvétele esetén ésszerű átmeneti időszakot kell meghatározni, amelynek során az (1) bekezdésben említett korlátozást felfüggesztik annak érdekében, hogy a rész vagy berendezés gyártója engedélyezés iránti kérelmet adhasson be és engedélyt kaphasson. Ugyanakkor — adott esetben — időpont határozható meg, amely időpontot megelőzően típusjóváhagyásban részesült járművekhez tervezett részeket és berendezéseket kizárják e cikk alkalmazásából. |
(8) Ez a cikk nem alkalmazandó egy részre vagy berendezésre addig, amíg azt a XIII. mellékletben fel nem sorolják. Minden újabb résznek vagy berendezésnek, vagy azok csoportjának a XIII. mellékletbe történő felvétele esetén ésszerű átmeneti időszakot kell meghatározni annak érdekében, hogy a rész vagy berendezés gyártója engedélyezés iránti kérelmet adhasson be és engedélyt kaphasson. Ugyanakkor — adott esetben — időpont határozható meg, amely időpontot megelőzően típusjóváhagyásban részesült járművekhez tervezett részeket és berendezéseket kizárják e cikk alkalmazásából. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosított megfogalmazás a 31. cikk (1) bekezdésének módosításaival való összhangba hozás érdekében. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 23 31. cikk (9) bekezdés | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
(9) Amíg nem születik döntés arról, hogy adott részt vagy berendezést fel kell-e venni az (1) bekezdésben említett jegyzékbe, a tagállamok a jármű biztonsága vagy környezetvédelmi tulajdonságai szempontjából alapvetően fontos rendszerek megfelelő működését érintő részekkel és berendezésekkel kapcsolatos nemzeti rendelkezéseket tarthatnak fenn. |
(9) Amíg nem születik döntés arról, hogy egy részt vagy berendezést fel kell-e venni az (1) bekezdésben említett jegyzékbe, a tagállamok a jármű biztonsága vagy környezetvédelmi tulajdonságai szempontjából alapvetően fontos rendszerek megfelelő működését jelentősen veszélyeztető részekkel vagy berendezésekkel kapcsolatos nemzeti rendelkezéseket tarthatnak fenn. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A kérdéses részekkel vagy berendezésekkel kapcsolatos nemzeti rendelkezések hatályukat vesztik, amint a pozitív vagy negatív döntés megszületik. |
A kérdéses részekkel vagy berendezésekkel kapcsolatos nemzeti rendelkezések hatályukat vesztik, amint a döntés megszületik. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Egyértelműsíti azokat a körülményeket, amelyek között a nemzeti követelmények érvényesek maradnak. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 24 31. cikk (9a) bekezdés (új) | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
(9a) Ezen irányelv hatálybalépésének időpontjától kezdve a tagállamok nem fogadhatnak el azokra a részekre és berendezésekre vonatkozó rendelkezéseket, amelyek befolyásolhatják a járművek biztonsága vagy környezetvédelmi teljesítménye szempontjából létfontosságú rendszerek megfelelő működését. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A 31. cikk hatálybalépése utáni zavart okozó helyzet elkerülése érdekében. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 25 34. cikk (3a) bekezdés (új) | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
(3a) Ebben az irányelvben vagy a külön irányelvekben vagy rendeletekben a közösségi jogi keretben való megismétlésük nélkül közvetlenül lehet hivatkozni nemzetközi szabványokra és szabályokra. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Az egyszerűsítés érdekében kívánatos, hogy az irányelvekben vagy rendeletekben lehessen kereszthivatkozásokat tenni műszaki követelményekre, például az ENSZ/EGB előírásaiban szereplőkre. Adott esetben az ilyen hivatkozások automatikusan tartalmazhatják az ilyen előírások legutolsó módosításait. Ez az elv alkalmazható a nemzetközi szabványokra (például CEN, ISO stb.) történő kereszthivatkozásokra is. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 26 39. cikk (2) bekezdés | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
(2) Az ezen irányelv mellékleteinek vagy a IV. melléklet I. részében felsorolt külön irányelvek vagy rendeletek rendelkezéseinek módosításait, amelyekre azoknak a tudományos és technikai ismeretek fejlődéséhez való igazításuk miatt van szükség, a 40. cikk (2) bekezdésében említett eljárással összhangban kell elfogadni. |
(2) Az ezen irányelv mellékleteinek vagy a IV. melléklet I. részében felsorolt külön irányelvek vagy rendeletek rendelkezéseinek módosításait, amelyekre azoknak a tudományos és technikai ismeretek fejlődéséhez vagy a fogyatékkal élő személyek egyedi szükségleteihez való igazításuk miatt van szükség, a 40. cikk (2) bekezdésében említett ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárással összhangban kell elfogadni. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A módosítás arra irányul, hogy felhatalmazza a Bizottságot a közösségi jogszabályok szükséges kiigazításainak elfogadására a fogyatékkal élő személyek számára végzett egyedi műszaki módosításokon átesett járművek típusjóváhagyásának megkönnyítése érdekében. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 27 39. cikk (3) bekezdés | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
(3) Ezen irányelv azon módosításait, amelyekre az EK-típusjóváhagyás rendszerének a nem belső égésű motorral ellátott járművekre való alkalmazása, valamint a kis sorozatban gyártott járművek, az egyedi jóváhagyási eljárás szerint jóváhagyott járművek és a különleges rendeltetésű járművek műszaki előírásainak megállapítása érdekében van szükség, a 40. cikk (2) bekezdésében említett eljárással összhangban kell elfogadni. |
(3) Ezen irányelv azon módosításait, amelyekre a kis sorozatban gyártott járművek, az egyedi jóváhagyási eljárás szerint jóváhagyott járművek és a különleges rendeltetésű járművek műszaki előírásainak megállapítása érdekében van szükség, a 40. cikk (2) bekezdésében említett ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárással összhangban kell elfogadni. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 28 39. cikk (7a) bekezdés (új) | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
(7a) Ezen irányelv mellékleteit rendelet útján lehet módosítani. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A jobb szabályozás javításának egyik alapkövét jelentő egyszerűsítés érdekében kívánatos a keretirányelv mellékletei alá tartozó műszaki szempontok közvetlen alkalmazása a tagállamokban, elkerülve ezáltal a szükségtelen késéseket. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 29 40. cikk (2) bekezdés | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
(2) Az e bekezdésre történő hivatkozáskor az 1999/468/EK határozat 5. és 7. cikkét kell alkalmazni, 8. cikkének rendelkezéseire is figyelemmel. Az 1999/468/EK határozat 5. cikkének (6) bekezdésében meghatározott határidő három hónap. |
(2) Az e bekezdésre történő hivatkozáskor az 1999/468/EK határozat 5a. cikkének (1)-(4) bekezdését és 7. cikkét kell alkalmazni, 8. cikkének rendelkezéseire is figyelemmel. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
(2a) Az e bekezdésre történő hivatkozáskor az 1999/468/EK határozat 5. és 7. cikkét kell alkalmazni, tekintettel a 8. cikkének rendelkezéseire. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Hivatkozni kell a 2006/512/EK határozattal módosított 1999/468/EK határozat 5a. cikkében meghatározott új, ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásra. Az intézmények a jelek szerint megállapodtak abban, hogy nincs többé szükség az 5. cikk (6) bekezdésében említett időszak megjelölésére. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 30 45. cikk (3a) bekezdés(új) | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
(3a) A gyártó kérelmére a XIX. melléklet 1. lábjegyzetében meghatározott időpontokig a tagállamok azzal a feltétellel folytatják a nemzeti típusjóváhagyások kiadását a járművek közösségi típusjóváhagyásának alternatívájaként az M2 vagy M3 járműkategóriákra, hogy a járművek, rendszereik, alkatrészeik és különálló műszaki egységeik típusjóváhagyása az ezen irányelv IV. mellékletének I. részében felsorolt szabályozási aktusoknak megfelelően megtörtént. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
E rendelkezés hamarabb biztosítja a szabályozási aktusok kötelező alkalmazását, egyben csökkenti a gyártók számára a járművek nemzeti típusjóváhagyási rendszereiről a közösségi típusjóváhagyási rendszerre való átállás adminisztratív terheit. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 31 45. cikk (4) bekezdés | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
(4) A gépjárműveket illetően az (1), (2) és (3) bekezdés csak azon járművekre vonatkozik, melyek belsőégésű motorral vannak felszerelve. Ezen rendelkezések alkalmazásában a hibrid elektromos járműveket úgy kell tekinteni, mint amelyek belsőégésű motorral vannak felszerelve. |
törölve | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
E bekezdés törlése lehetővé teszi a nem belső égésű motorral (például üzemanyagcellával) felszerelt gépjárművek típusjóváhagyását. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 32 46. cikk | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A tagállamok megállapítják az ezen irányelv rendelkezései és a IV. melléklet I. részében felsorolt szabályozási aktusok megszegése esetén alkalmazandó szankciókat, és megtesznek minden szükséges intézkedést végrehajtásuk biztosítására. A megállapított szankcióknak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük. A tagállamok e rendelkezésekről …* előtt tájékoztatják a Bizottságot, és haladéktalanul közlik a Bizottsággal azok későbbi módosításait is. |
A tagállamok megállapítják az ezen irányelv rendelkezései és különösen a 31. cikkben szereplő vagy a 31. cikkből adódó tilalmak, valamint a IV. melléklet I. részében felsorolt szabályozási aktusok megszegése esetén alkalmazandó szankciókat, és megtesznek minden szükséges intézkedést végrehajtásuk biztosítására. A megállapított szankcióknak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük. A tagállamok e rendelkezésekről …* előtt tájékoztatják a Bizottságot, és haladéktalanul közlik a Bizottsággal azok későbbi módosításait is. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Egyszerűbb, a 31. cikk módosított (1) bekezdésével összhangban álló megfogalmazás. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 33 II. melléklet, A. szakasz, 5. pont | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
5. „Különleges rendeltetésű jármű”: az M, N vagy O kategóriába sorolt, személy- vagy teherszállító jármű, amely különleges felépítmény-elrendezést és/vagy felszerelést igénylő különleges feladatot lát el. |
5. „Különleges rendeltetésű jármű”: olyan jármű, amelyet különleges felépítmény-elrendezést és/vagy felszerelést igénylő feladat ellátására szánnak. E kategória magában foglalja a tolószékkel használható járműveket. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A módosítás célja a tolószék elhelyezésére tervezett vagy átalakított járművek bevonása a különleges rendeltetésű jármű-kategóriába. Ezért lehetőség lesz arra, hogy közösségi szinten egyedi műszaki előírásokat állapítsanak meg az ilyen járművek típusjóváhagyására. Ezenfelül egyszerűsítettek a fogalommeghatározáson. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 34 II. melléklet, A. szakasz, 5. pont, 5.4.a. alpont (új) | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
5.4a. „Tolószékkel használható jármű”: olyan M1 kategóriájú jármű, amelyet kifejezetten úgy terveztek vagy alakítottak át, hogy a közúti közlekedés során egy vagy több tolószékben ülő személyt befogadhasson. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A módosítás egyértelmű meghatározást ír elő a saját tolószéküket használó személyek szállítása céljából átalakított járművek számára. A meghatározás a XI. melléklet új függelékével együtt lehetővé teszi az ilyen járművek típusjóváhagyására vonatkozó egyedi műszaki előírások közösségi szintű megállapítását. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 35 II. melléklet, C. szakasz, 5. pont, SG a. bekezdés (új) | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
SG a. Tolószékkel használható járművek (II. melléklet, A. szakasz, 5.4a. alpont) | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A módosítás a II. melléklet A. szakaszának 5. pontjába újonnan beépített meghatározáshoz kapcsolódik. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 36 IV. melléklet, I. rész, 31. pont, első oszlop | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
31. Biztonsági öv |
31. Biztonsági öv és utasbiztonsági rendszerek | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A módosítás célja az összhang biztosítása a gyermekbiztonsági rendszerek típusjóváhagyására vonatkozó új kötelezettségeket bevezető 77/541/EGK irányelvvel. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A módosítás az alábbi részekre alkalmazandó továbbá: IV. melléklet I. rész, függelék, 31. pont – IV. melléklet, II. rész, 31. pont – VI. melléklet, függelék, 31. pont – XI. melléklet, 1. függelék, 31. pont – XI. melléklet, 2. függelék, 31. pont – XI. melléklet, 3. függelék 31. pont – XI. melléklet 4. függelék, 31. pont | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 37 V. melléklet, 2. függelék, 10.1. pont és 10.2. pont, bevezető rész és a) pont | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
10.1. Az illetékes hatóság a jelentés(ek) és bármely idevágó információ alapján haladéktalanul dönt arról, hogy a kijelölést megadja, megerősíti vagy meghosszabbítja-e. |
10.1. A jóváhagyó hatóság a jelentés(ek) és bármely idevágó információ alapján haladéktalanul dönt arról, hogy a kijelölést megadja, megerősíti vagy meghosszabbítja-e. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
10.2. Az illetékes hatóság a műszaki szolgálat számára tanúsítványt állít ki. Ennek a tanúsítványnak a következőket kell tartalmaznia: |
10.2. A jóváhagyó hatóság a műszaki szolgálat számára tanúsítványt állít ki. Ennek a tanúsítványnak a következőket kell tartalmaznia: | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
a) az illetékes hatóság megnevezése és logója; |
a) a jóváhagyó hatóság megnevezése és logója; | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 38 VII. melléklet, 1. pont, 1. szakasz, 19. és 34. bekezdés | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
19 Románia esetében; | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
34 Bulgária esetében; | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A módosítás az Európai Unió bővítéséhez kapcsolódik. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 39 VII. melléklet, függelék, 1.1. pont, 19. és 34. bekezdés | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
19 Románia esetében | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
34 Bulgária esetében | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A módosítás az Európai Unió bővítéséhez kapcsolódik. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 40 IX. melléklet, I. rész, 2. oldal, 47. pont, 1. és 7. sor | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Belgium: ... | Cseh Köztársaság: ... |
Belgium: ..| Bulgária: ..| Cseh Köztársaság:.. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Lengyelország: ... | Portugália: ... |
Lengyelország: ... | Portugália: ..| Románia: .. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A módosítás az Európai Unió bővítéséhez kapcsolódik. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
E módosítás az M1, az M2 és M3, illetve az N1, N2 és N3, valamint az O1, O2, O3 és O4 kategóriájú teljes vagy befejezett járművekre alkalmazandó. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 41 IX. melléklet, II. rész, 2. oldal, 47. pont, 1. és 7. sor | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Belgium: ... | Cseh Köztársaság: ... |
Belgium: ..| Bulgária: ..| Cseh Köztársaság:.. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Lengyelország: ... | Portugália: ... |
Lengyelország: ... | Portugália: ..| Románia: .. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A módosítás az Európai Unió bővítéséhez kapcsolódik. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
E módosítás az M1, az M2 és M3, illetve az N1, N2 és N3, valamint az O1, O2, O3 és O4 kategóriájú nem teljes járművekre alkalmazandó. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 42 IX. melléklet, 2a. függelék (új) | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
2a. függelék | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Tolószékkel használható járművek | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A módosítás a felsorolt határozatok alkalmazását írja elő a saját tolószéküket használó személyek szállítása céljából tervezett vagy átalakított járművek típusjóváhagyására. A lista nemcsak az ilyen céllal tervezett járművekre alkalmazandó, hanem az EK-típusjóváhagyással rendelkező átalakított járművekre is. Az első esetben a „szokásos” típus-jóváhagyási rendszert alkalmazzák, míg az utóbbi esetben a „többlépcsős” jóváhagyási rendszer kerül alkalmazásra. Mindkét esetben az „X” betű azt jelenti, hogy nem engedélyezik a hatályos közösségi jogszabályok alóli mentességet, míg a „W” betű egyedi előírásokra való hivatkozást ír elő; a „G” betű az alap/nem teljes jármű kategóriája szerinti követelményeket jelenti. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 43 XI. melléklet, „A betűjelzések magyarázata”, a V pontot követően | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
W1 A követelményeket teljesíteni kell, azonban megengedett a kipufogórendszerek további vizsgálatok nélküli módosítása, amennyiben az nem érinti az emissziókat csökkentő berendezéseket, többek között a részecskeszűrőket (ha van ilyen). Nincs szükség a módosított jármű párolgási emissziójának újabb vizsgálatára, amennyiben az emissziókat csökkentő berendezés olyan marad, mint a gyártó által az alapjárműre felszerelt berendezés. A leginkább jellemző alapjárműre kibocsátott EK-típusjóváhagyás a referenciasúly változásától függetlenül érvényes marad. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
W2 A követelményeket teljesíteni kell, azonban megengedett az üzemanyag-utántöltő cső elhelyezésének és hosszúságának a módosítása, valamint a fedélzeti tartály áthelyezése. Az eredeti üzemanyagtartály áthelyezése megengedett. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
W3 A tolószék helye ülőhelynek minősül. Elegendő területet kell biztosítani minden tolószék számára. A külön terület hosszanti síkjának párhuzamosnak kell lennie a jármű hosszanti síkjával. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Megfelelő módon tájékoztatni kell a jármű tulajdonosát arról, hogy a járműben ülésként használandó tolószéknek alkalmasnak kell lennie arra, hogy különböző vezetési körülmények között ellenálljon a rögzítési mechanizmus által közvetített erőhatásoknak. A jármű ülésein a megfelelő módosításokat úgy lehet elvégezni, hogy a rögzítések, mechanizmusok és fejtámlák az irányelvben előírtakkal azonos szinten teljesítsenek. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
W4 A beszállási segédletek esetében az irányelv teljesítése nyugvó helyzetben szükséges; | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
W5 Minden tolószék helyét el kell látni integrált utasbiztonsági rendszerrel, amely a tolószék utasbiztonsági rendszeréből és a tolószék használójának utasbiztonsági rendszeréből áll. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Az utasbiztonsági rendszerek rögzítéseinek ellen kell állnia a 76/115/EGK irányelvben és az ISO 10542-1:2001 szabványban előírt erőhatásoknak. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
A tolószéket rögzítő hevedereknek és fémrészeknek (rögzítési mechanizmusoknak) teljesítenie kell a 77/541/EGK irányelv követelményeit és az ISO 10542 szabvány vonatkozó részeit. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
A vizsgálatokat a fent említett irányelvvel összhangban a vizsgálatokra és ellenőrzésekre kinevezett műszaki szolgálat végzi. A kritériumok megegyeznek az ezen irányelv kritériumaival. A vizsgálatokat az ISO 10542 szabványban megnevezett helyettesítő tolószékkel kell elvégezni. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
W6 Amennyiben az átalakítás során a biztonsági övek rögzítési pontjait a 77/541/EGK irányelv I. mellékletének 2.7.8.1. pontjában előírt tűréshatáron kívülre kell helyezni, a műszaki szolgálat megvizsgálja, hogy a módosítás rosszabb-e vagy sem. Amennyiben rosszabb, a 77/541/EGK irányelv VII. mellékletében előírt vizsgálatot kell elvégezni. Az EK típusjóváhagyást nem kell kiterjeszteni. W7 Nem kell elvégezni a CO2-kibocsátáshoz kapcsolódó új méréseket, amennyiben a W1 rendelkezéseinek alkalmazásában nem kell újabb vizsgálatokat végezni a kipufogócső kibocsátása tekintetében. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
W8 A számítások során a tolószék és a használó súlya együttesen 100 kg-nak tekintendő. A tömeget a háromdimenziós gépezet H pontjára kell összpontosítani. A műszaki szolgálatnak figyelembe kell vennie az elektromos tolószék(ek) alkalmazásának lehetőségét is, amelynek súlya a használóval együtt 250 kg-nak tekintendő. Az elektromos tolószék(ek) használatából eredő bármilyen utas-kapacitási korlátot fel kell jegyezni a típusbizonyítványban, és megfelelő nyelven a megfelelőségi nyilatkozatban. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
W9 Nincs szükség újabb vizsgálatokra a módosított járművön, amennyiben az alváznak a vezető R pontja előtti első részét nem érinti a jármű átalakítása, valamint nem távolítják el és nem hatástalanítják a kiegészítő utasbiztonsági rendszer (légzsák(ok)) egyetlen részét sem. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
W10 Nincs szükség újabb vizsgálatokra a módosított járművön, amennyiben az oldalsó megerősítéseket nem módosítják és nem távolítják el, valamint nem hatástalanítják a kiegészítő utasbiztonsági rendszer (légzsák(ok)) egyetlen részét sem. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Indokolás | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A módosítás iránymutatásokat ad a saját tolószéküket használó személyek szállítása céljából tervezett vagy átalakított járművek típusjóváhagyásához. Ezen módosítás teljessé teszi a XI. melléklet új 2. mellékletének bevezetését. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 44 XIX. melléklet, 6. sor | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A Tanács közös álláspontja | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A Parlament módosításai | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Módosítás: 45 XIX. melléklet, 9. sor | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A Tanács közös álláspontja | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A Parlament módosításai | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
INDOKOLÁS
A javaslat egy jelentős számú egyedi típusjóváhagyást közös tető alá hozó keretirányelv, (ebből adódik a műszaki mellékletek terjedelme), és fontos előrelépés az egységes piac kiteljesítése felé. A történelmi összefüggéseket vizsgálva meglepő, hogy a közös piac a jogszabályok ilyen jelentős mértékű harmonizációja mellett még mindig nem rendelkezik egy teljes mértékben integrált típus-jóváhagyási eljárással, amely lehetővé tenné az összes jármű és pótkocsi gyártójának, hogy maradéktalanul kihasználhassák azt. Amíg a személygépkocsik már évek óta élvezhetik az egységes típusjóváhagyás előnyeit, e javaslat először éri el a vizsgálatok hitelesítésére vonatkozó jóváhagyási eljárások maradéktalan harmonizációját. A javaslat teljes mértékben bevonja a busz-irányelvet a típus-jóváhagyási eljárásba, amelynek eredményeként javulnak a buszok biztonsági szabványai, és rendelkezéseket tartalmaz a vonatkozó ENSZ/EGB-szabályok beépítésére az általános típus-jóváhagyási eljárás keretében.
A Parlament 2004 februárjában elfogadott első olvasatában a fő kérdés az alacsony számban értékesített járművekre vonatkozó eljárás egyszerűsítése volt. A Tanács jelenleg az eredeti bizottsági javaslatnál nagyobb számokat javasol, azonban elmarad a Parlament első olvasatának módosításaitól. Az előadó a kompromisszum szellemében javasolja a Tanács álláspontjának elfogadását.
A Parlament első olvasatának második fő kérdése a műszaki információk kiadása volt. A Bizottság ezzel az EURO-5 javaslatában foglakozik, és a Bizottság álláspontját alátámasztja a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság véleménye, amelyet Anja Weisgerber készített (2005/0282(COD)). Az előadó a fentiek alapján nem javasolja e módosítások ismételt előterjesztését, azonban javasol egy rövid kereszthivatkozást az EURO-5 határozatra egy preambulumbekezdésben.
Az ajánlástervezet elsősorban naprakésszé teszi az irányelvet a legutóbbi bővítés (Bulgária és Románia csatlakozása) tekintetében, és előterjeszti a komitológiáról szóló 2006. évi határozattal[1] való összehangoláshoz szükséges módosításokat, valamint szükség esetén bevezeti az új „ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárást”. A komitólógiáról szóló határozat által biztosított nagyobb átláthatóságot különösen fontosnak tekintik a javaslatban a naprakésszé tételi intézkedések tekintetében.
Az ajánlástervezet másodsorban kiterjed a fogyatékkal élők részére módosított járművek fontos kategóriájára (tolószékkel használható járművek), amelyet nem ismertek el kellően a sorozatgyártású autókon vagy kisteherautókon alapuló különleges rendeltetésű járművek kategóriáján belül. A Bizottság műszaki segítségével új műszaki mellékletet és ahhoz kapcsolódó cikket javasoltak, melyek lehetővé teszik a belső piac előnyeinek kihasználását. Így a mentőautók és halottszállító kocsik jóváhagyásához hasonlóan rendelkezni lehetett az ilyen speciális felhasználású járművek jóváhagyásáról.
A Bizottság módosított javaslata egy teljesen új rendelkezést tartalmaz az alkatrészek engedélyezésére (31. cikk), mivel a független gyártók által értékesített részek és berendezések adott esetben veszélyeztethetik a jármű biztonsági és környezetvédelmi rendszereinek megfelelő működését. A Bizottság ennek megfelelően (a kötelezően illeszkedő részek tervezési védelmére vonatkozó párhuzamos vita eredményeként) kiegészítette a szöveget egy rendelkezéssel annak biztosítására, hogy ezen kifejezetten meghatározott részek független gyártása megfeleljen a jármű átfogóan biztonságos működéséhez szükséges műszaki paramétereknek.
Fontos, hogy a keretirányelv egyensúlyba hozza a fogyasztók és gyártók érdekeit, és egyúttal fenntartsa a versenyt a másodlagos piacon. Az előadó úgy véli, hogy a Bizottság megfelelő keretet nyújt, azonban módosításokat javasol az eljárás egyértelműbbé, hatékonyabbá és átláthatóbbá tételére, valamint a jobb szabályozási gyakorlatnak való megfelelésre.
A komitólógai eljárás ezzel összefüggésben kritikus fontosságú lesz, mivel annak keretében határoznak arról, hogy mely alkatrészek melyik kategóriába kerüljenek a páneurópai típusjóváhagyás során. Fontos a biztonság, a környezetvédelem, a fogyasztóvédelem és a gyártók érdekei közötti megfelelő egyensúlyra törekvő határozatok biztosítása.
Az előadó általánosságban kimondottan támogatja a javaslatot, és úgy véli, hogy az a gazdaság egy nagyon fontos ágazatában egészíti ki a belső piaci vívmányokat.
- [1] A Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlásának szabályairól szóló 1999. június 28-i 1999/468/EK tanácsi határozat módosításáról szóló 2006. július 17-i tanácsi határozat, HL L 200., 2006. július 22.
ELJÁRÁS
Cím |
Autóipar: a gépjárművek és pótkocsijaik, valamint ilyen járművek rendszereinek harmonizált jóváhagyása (átdolgozott irányelv) |
|||||||
Hivatkozások |
09911/3/2006 - C6-0040/2007 - 2003/0153(COD) |
|||||||
Az EP 1. olvasatának dátuma - P szám |
11.2.2004 T5-0087/2004 |
|||||||
A Bizottság javaslata |
COM(2003)0418 - C5-0320/2003 |
|||||||
A Bizottság módosított javaslata |
||||||||
A közös álláspont kézhezvétele ülésen történő bejelentésének időpontja |
18.1.2007 |
|||||||
Illetékes bizottság A plenáris ülésen való bejelentés dátuma |
IMCO 18.1.2007 |
|||||||
Előadó(k) A kijelölés dátuma |
Malcolm Harbour 31.8.2004 |
|
|
|||||
Vizsgálat a bizottságban |
23.1.2007 |
28.2.2007 |
20.3.2007 |
|
||||
Az elfogadás dátuma |
12.4.2007 |
|
|
|
||||
A zárószavazás eredménye |
+: –: 0: |
39 0 0 |
||||||
A zárószavazáson jelen lévő képviselők |
Georgi Bliznashki, Charlotte Cederschiöld, Gabriela Creţu, Rosa Díez González, Martin Dimitrov, Janelly Fourtou, Evelyne Gebhardt, Małgorzata Handzlik, Malcolm Harbour, Edit Herczog, Pierre Jonckheer, Alexander Lambsdorff, Kurt Lechner, Toine Manders, Arlene McCarthy, Bill Newton Dunn, Guido Podestà, Karin Riis-Jørgensen, Giovanni Rivera, Zuzana Roithová, Heide Rühle, Leopold Józef Rutowicz, Christel Schaldemose, Andreas Schwab, Ovidiu Ioan Silaghi, Alexander Stubb, Eva-Britt Svensson, Marianne Thyssen, Jacques Toubon, Bernadette Vergnaud, Barbara Weiler |
|||||||
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok) |
Wolfgang Bulfon, Jean-Claude Fruteau, Othmar Karas, Manuel Medina Ortega, Søren Bo Søndergaard, Gary Titley, Anja Weisgerber |
|||||||
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok) (178. cikk (2) bekezdés) |
Struan Stevenson |
|||||||