JELENTÉS az EU halászatában a fenntarthatóság elvének a legnagyobb fenntartható hozamon keresztül történő végrehajtásáról
23.7.2007 - (2006/2224(INI))
Halászati Bizottság
Előadó: Carmen Fraga Estévez
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
az EU halászatában a fenntarthatóság elvének a legnagyobb fenntartható hozamon keresztül történő végrehajtásáról
Az Európai Parlament,
– tekintettel a halászati erőforrások közös halászati politika alapján történő védelméről és fenntartható kiaknázásáról szóló 2002. december 20-i 2371/2002 tanácsi rendeletre[1],
– tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1982. december 10-i tengerjogi egyezményére,
– tekintettel a 2002. szeptember 2. és 4. között megrendezett, a fenntartható fejlődésről szóló világ-csúcstalálkozó alkalmából tett johannesburgi nyilatkozatra,
– tekintettel az EU halászatában a fenntarthatóság elvének a legnagyobb fenntartható hozamon keresztül történő végrehajtásáról szóló, a Tanácshoz és a Parlamenthez intézett bizottsági közleményre (COM(2006)0360),
– tekintettel a Régiók Bizottsága és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság által a Bizottság közleményéről készített jelentésekre[2],
– tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,
– tekintettel a Halászati Bizottság jelentésére (A6‑0298/2007),
A. mivel a Közösség magas kereskedelmi értékkel rendelkező halászati erőforrásainak nagyobb részét túlzott mértékben kiaknázzák, vagy túlzott kiaknázás fenyegeti azokat,
B. mivel a halászati erőforrások fenntarthatósága alapvető fontosságú a halászati tevékenység és a halászati ágazat életképességének hosszú távú biztosítása céljából,
C. mivel a teljes kifogható mennyiségekre (TAC) és kvótákra épülő közösségi megőrzési és irányítási rendszer nem tette lehetővé az erőforrások ésszerű kiaknázását, hanem éppen ellenkezőleg, rugalmatlansága és biológiai helyett politikai irányelveknek történő alárendelése folytán megnehezítette ezt az ésszerű irányítást, bonyolítva az ellenőrzést és elősegítve a visszaengedéseket,
D. mivel a közösségi megőrzési és irányítási rendszernek tudományos halászati kutatáson kell alapulnia, és több évet átfogó, megbízható és részletes statisztikai információkkal kell rendelkeznie,
E. tekintettel a közös halászati politika (KHP) irányítási rendszerének különböző, egymást követő változtatásaira és kiigazításaira, valamint a TAC és a kvóták rendszerének, illetve a halászati erőfeszítések érvényesítésére, létrehozva különféle helyreállítási terveket, amelyek igen vegyes eredményeket hoztak, valamint olyan intézkedéseket hozva a flotta leépítésére, amelyek szintén nem hozták meg a várt eredményt és kedvezőtlen gazdasági és társadalmi utóhatásaik voltak,
F. mivel az említett kiigazítások jobbára csak a közösségi flotta jövedelmezőségének és versenyképességének csökkenéséhez vezettek mind az Unión belül, mind nemzetközi viszonylatban, ami a halászatra vonatkozó szabályozás alkalmazását egyre inkább megnehezítette az ágazat számára, amelynek növekvő bonyolultságú és állandóan változó szabályoknak kell megfelelnie, miközben a legcsekélyebb lehetősége sem nyílik arra, hogy tevékenységét közép- és hosszú távon megtervezhesse, továbbá ez a megközelítés nem járt jelentős hatással az erőforrások állapotának javulására,
G. mivel az EU a 2002. évi johannesburgi csúcs alkalmával vállalta, hogy a közösségi halállományokat olyan szinten tartja, hogy azok 2015-re biztosítsák a fenntartható legnagyobb hozam (RMD) elérését,
H. mivel általában a tudományos közösség szerint az RMD megközelítés eredeti megfogalmazása már idejétmúlt amiatt, hogy nehéz a gyakorlatba átültetni egy olyan elméleti jellegű matematikai modellt, amelynek pontos megfogalmazásához részletesen ismerni kellene az állomány populációdinamikáját és hosszú történeti adatsorokra lenne szükség, s amelyet egyetlen fajra építő gazdasági egységekre szabtak, s mivel a modell bármilyen hibája, tévedése vagy bizonytalansági tényezője elkerülhetetlenül azt eredményezi, hogy a halászat szintje túlhaladja az RMD-t,
I. mivel – ezzel ellentétben – a halászati irányítási rendszerekben helye van a tudományos bizonytalanság bizonyos szintjének, a modell megfogalmazásában pedig az eltéréseknek vagy a tévedéseknek, hiszen – egyebek mellett – a fajok kiválasztódásában hiányosságok is előfordulhatnak, illetve változások következhetnek be a környezetben, s mindez elkerülhetetlenül vagy az RMD téves meghatározásához, vagy a célkitűzés nem teljesüléséhez vezet,
J. mivel az RMD legelső megfogalmazásai óta a tudományos világ a modell újabb megközelítéseivel rukkolt elő, megkísérelvén a hibák kijavítását és a hiányosságok kiküszöbölését,
K. mivel az RMD alkalmazása a több halfajjal dolgozó halászati üzemek – ezek teszik ki a közösségi flotta által üzemeltetett egységek zömét – irányításának szélsőséges mértékű túlbonyolításával jár, s a modell nem alkalmazható a mélytengeri halászati egységek esetében,
L. mivel az RMD szigorúan vett alkalmazása rövid távon a közösségi flotta tevékenységének, az azt érintő foglalkoztatásnak és az általa elért jövedelemnek jelentős, sőt drasztikus csökkenését okozná,
M. mivel a halászat irányításának az emberi tevékenység hatásain túlmenően a természeti hatások, valamint a fajok közötti kölcsönhatásokhoz kapcsolódó és a tengeri szennyezéshez, illetve a tengeri ökoszisztéma lerombolásához hozzájáruló egyéb hatások átfogóbb elemzését is figyelembe kell vennie,
N. mivel ugyanakkor a közösségi flotta feltétlenül rászorul egy olyan irányítási rendszerre, amely – ügyelve a halászati erőfeszítések és a rendelkezésre álló erőforrások egyensúlyára is – megnövekedett kereskedelmi stabilitást tud elérni, valamint lehetővé teszi számára tevékenysége megfelelőbb tervezhetőségét, azzal együtt, hogy egy új modell meghonosodásához szükséges bármiféle átmeneti időszak pénzügyi kísérő intézkedéseket is igényel,
1. nagy érdeklődéssel fogadja a Bizottság közleményét; különösen nagyra értékeli, hogy a Bizottság elismeri a jelenlegi halászati politika kudarcát, és üdvözli, hogy szándékában áll az irányítási rendszer olyan új modelljének létrehozása, amelynek révén lehetővé válik az erőforrások helyreállítása, a halászati erőfeszítések hozzáigazítása a halászati üzemek reális adottságaihoz, és a halászflotta megnövekedett jövedelmezőségének és stabilitásának megteremtése;
2. hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a halászok teljes körű bevonásával meghozzák a megőrzés és irányítás jelenlegi közösségi rendszerét megváltoztató összes jövőbeni intézkedést, illetve azokat a tudományos halászati kutatásokra alapozzák;
3. rámutat annak szükségességére, hogy a hetedik kutatási és technológiai fejlesztési keretprogramon belül növelni kell a tudományos halászati kutatásra elkülönített előirányzatokat annak érdekében, hogy ez a program az elméleti halászati irányítási modellek kidolgozásával és alkalmazásával, az állományok állapotának, a természeti hatások és a fajok közötti egyéb kölcsönhatások jobb elemzésével, illetve a halászati eszközök fejlesztésével hozzájárulhasson a közösségi halászati megőrzési rendszer fejlesztéséhez;
4. tudomásul veszi, hogy a Bizottság e célokat úgy kívánja elérni, hogy az RMD-t a halászati üzemek irányítása tekintetében referenciamutatóként állítja be, ám ugyanakkor figyelmeztet rá, hogy a tudományos világ nagy része – köztük a FAO – számára az RMD klasszikus modellje meghaladottá vált azok mellett az előremutató megközelítések mellett, amelyek figyelembe veszik az ökoszisztéma egészét, és magukba építik többek között a környezeti ismérveket, a populációk közötti kölcsönhatásokat és a gazdasági-szociális aspektusokat is;
5. megjegyzi, hogy ez elmúlt években vezető tudósok a halászat számítógépes szimulációja alapján olyan új módszereket fejlesztettek ki, amelyek versengenek a legnagyobb fenntartható hozamra irányuló megközelítéssel, és nem tekintik azt kifejezett célnak, továbbá kellően figyelembe veszik a bizonytalansági és a környezeti tényezőket, illetve a fajok közötti lehetséges kölcsönhatásokat, és ezeket a módszereket elvben ki lehetne terjeszteni bizonyos társadalmi és gazdasági tényezők figyelembevételére is;
6. figyelmeztet azokra a nehézségekre, amelyek együtt járnak az RMD modelljének a több halfajjal dolgozó – és az Unióban többségben lévő – halászati egységekre történő alkalmazásával, mivel a fő halfajra vonatkozó RMD alkalmazása esetén a többi fajt a túlzott kiaknázás veszélye fenyegetheti, míg a kihalófélben lévő halfajra vonatkozó RMD alkalmazása esetén – ami egyébként logikus lenne – le kellene mondani a jó biológiai állapotú fajok kifogásáról, vállalva a veszteségeket gazdasági téren, illetve a foglalkoztatottság és a versenyképesség szempontjából, ami – mellesleg – tökéletes ellentmondásban lenne a fenntartható legnagyobb hozam, mint olyan elérésével;
7. ezért kénytelen sajnálatát kifejezni amiatt, hogy a Bizottság közleménye nem tartalmaz ezen aspektusokra vonatkozóan külön elemzést és megoldásokat, sem az RMD modelljéből adódó hatások mélyebb vizsgálatát általában, és nem foglalkozik a modell hiányosságaival és alkalmazásának sajátosságaival, valamint a modell bármiféle hibájából eredő kockázatokkal sem; különösen sajnálja az RMD továbbfejlesztésére és a különböző megközelítésekből származó előnyökre vonatkozó elemzések hiányát;
8. mindebből arra következtet, hogy az RMD beállítására vonatkozó javaslat még nem kellőképpen érett, és hogy szükség van a saját közösségi megőrzési és irányítási politika nehézségeire, hiányosságaira és célkitűzéseire irányuló elemzés elmélyítésére és javítására a megfelelő intézkedések – kellő politikai bátorsággal történő – meghozatala érdekében, a jelenlegi KHP tekintetében legszükségesebb változtatás elérése céljából;
9. az előbbiek fényében kénytelen kifejezni tanácstalanságát a Bizottság által nemrégiben – az RMD modelljéhez történő igazodás céljából – elfogadott olyan intézkedések láttán, mint a TAC-ról és a kvótákról szóló 2007-es külön rendelet[3], miközben a különböző vitákban és fórumokon a Bizottság maga is elismerte, hogy az RMD alkalmazásának különféle vetületei tekintetében nagyobb számú elemzésre van szükség;
10. aggódik amiatt, hogy a KHP megőrzési és irányítási rendszerére vonatkozó megközelítés megváltoztatása nagyra törő célkitűzésének perspektívájában az alkalmat nem használták fel arra, hogy világosan meghatározzák az erőforrásokhoz való hozzáférés rendszerét, és fenntartották a TAC, a kvóták rendszere és a halászati erőfeszítések közötti átfedéseket; úgy vélekedik, hogy a Bizottság nem szalaszthatja el az alkalmat arra, hogy kialakítsa a fenntarthatóságot kedvezményező erőforrás-hozzáférési rendszert, megnehezítse a visszaengedéseket, egyszerűsítse a technikai intézkedéseket, kiküszöbölje a diszkriminációt és az erőforrások kiaknázásáért folyó túlhajtott versenyt, rendelkezzék a szükséges rugalmasság tekintetében, továbbá javítsa az ágazat versenyképességét;
11. hangsúlyozza, hogy az irányítási rendszer bármiféle módosításának szükségképpen megfelelő és pénzügyi szempontból kielégítő kompenzációs mechanizmusokat kell tartalmaznia, s ennek érdekében elemzést kell végezni a végleges javaslat társadalmi-gazdasági hatásai tekintetében; felszólítja a Bizottságot, hogy az új irányítási rendszerrel egyidejűleg dolgozza ki ezeket az intézkedéseket, és lehetőség szerint integrálja a kettőt;
12. hangsúlyozza, hogy az európai vizek szegényes halállománya és az EU halászata előtt álló nehézségek azt jelentik, hogy a lehető leggyorsabban intézkedni kell, és a további késedelmek csak további nehézségeket okoznak az ágazatnak, illetve késleltetik annak újbóli nyereségessé válását;
13. kéri, hogy mindezekre még a határozat elfogadása előtt kerüljön sor, s ezért nyílt és a többségre kiterjedő vitára hív fel, amelynek során elemzik az egyéb lehetséges irányítási rendszereket annak érdekében, hogy a közösségi irányítási politika szükséges módosításai tekintetében a lehető legszélesebb konszenzus alakulhasson ki;
14. következésképpen egy olyan halászati politikát eredményező rendszer fokozatos kialakítása mellett foglal állást, amely egyre inkább összhangban van a helyreállítás fázisában lévő erőforrások biológiai kapacitásával, aminek révén a közösségi halászati üzemek fenntarthatósága nem annyira aggodalmat vált ki, mint inkább garanciát jelent, és mint ilyet fogadják is el a világ bármely részében, ahol a közösségi halászat termékei megjelennek; kívánja, hogy a rendszer eredményeképpen a flotta bizonyos mértékű stabilitásra tegyen szert, s lehetővé váljék számára tevékenységének a minél távolabbi jövőre tekintő megfelelő tervezése, és végeredményben alakuljon ki az erőforrásokhoz való hozzáférés stabil rendszere, amelyben a TAC-ok vagy a kvóták módosítására csak egyedi esetekben és félig automatikusan kerülhet sor, nem pedig minden egyes évben, a tisztán tudományos meggondolásoktól eltérő kritériumok alapján;
15. utasítja elnökét, hogy ezt az állásfoglalást továbbítsa a Tanácshoz és a Bizottsághoz.
- [1] HL L 358., 2002.12.31., 59. o.
- [2] EGSZB 1503/2006.
- [3] A bizonyos halállományokra és halállomány-csoportokra vonatkozó, halfogási korlátozások alá tartozó vizeken tartózkodó közösségi hajókon és a közösségi vizeken alkalmazandó halászati lehetőségeknek és kapcsolódó feltételeknek a 2007. évre történő meghatározásáról szóló, 2006. december 21-i 41/2007/EK tanácsi rendelet (HL L 15., 2007.1.20., 1. o.).
INDOKOLÁS
1. Bevezetés
A kereskedelmi értékkel rendelkező fajokkal dolgozó főbb halászati üzemek többsége világszerte kapacitásán felül üzemel, aminek nagyrészt a tudományos vizsgálatokra alapozó előrejelzések és a halászati üzemek kialakításának és irányításának precizitása közötti eltérés az oka.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1982. évi Tengerjogi Egyezménye, és különösen annak 61–64. cikkei meghatározzák a kizárólagos gazdasági övezetekben élő halpopulációkkal való bánásmód alapvető kritériumait. Ezek célja a populációk megőrzése a halászati erőforrások optimális felhasználásának lehetővé tétele érdekében.
A halászat irányítása ún. referenciapontokat használ, amelyek a kezelőt segítik olyan döntések meghozatalában, amelyekkel elejét lehet venni az erőforrás szempontjából veszélyes helyzeteknek. Az első referenciapontokat az ún. „referencia-célpontokba” (PRO) illesztették bele, azaz azokba, amelyek megfogalmazzák a halászati irányítás által elérendő célokat. Ugyanakkor a célok túlteljesítésének kockázata miatt szükségesnek tűnt „referencia-határpontok” (PRL) meghatározása is, azaz olyan küszöbértékeké, amelyek megakadályozzák a túlhalászás kialakulását.
A matematikai maximumokra alapozott referenciapontok átalakítása olyan megőrzési vagy védelmi célzatú pontokká, amelyek az ésszerű kiaknázás és a nem fenntartható kiaknázás közötti határvonalat jelzik, döntést igényel az elfogadható kockázati szinttel kapcsolatban, amely szintnek figyelembe kell vennie mind a biológiai bizonytalanság tényezőjét, mind a mérések pontatlanságából eredő, továbbá a modellek kidolgozása és alkalmazása során adódó tévedések miatt előálló bizonytalanságot. Ez a döntés a kockázat elfogadható szintjével kapcsolatban egyrészt megkerülhetetlen, másrészt alapvető fontosságú a kezelők döntéshozatali folyamatában.
2. A legnagyobb fenntartható hozam
A legnagyobb fenntartható hozam (RMD ) olyan referenciapont, amelynek célja egy halászati üzem gazdasági jövedelmezőségének maximalizálása egy erőforrás biológiai kapacitásához képest.
Megjelenítés szempontjából egy olyan görbén elhelyezkedő elméleti pont alakját ölti, amelyen az egyik koordináta a biomassza dimenzióját, a másik a pusztulást, azaz a faj természetes pusztulását és a halászati erőfeszítést (F) együttesen jelöli, s ez a pont közvetlenül az előtt a pont előtt helyezkedik el, ahol a populációszám hanyatlani kezd.
Elméletileg e pont alatt az erőforrás jó biológiai állapotban lehet, de a halászat nem érné el maximális jövedelmezőségét, ha az erőforrást nem aknázná ki teljes mértékben. Ellenben a pont átlépése azt jelentené, hogy az erőforrást regenerációs képességét meghaladó mértékben kezdik kiaknázni, a jövedelmezőség több halászt ösztönöz a kiaknázásra, és az erőforrás kezd kimerülni, ami fokozatosan a jövedelmezőség gyorsuló csökkenéséhez vezet. Bekövetkezik a túlhalászat jelensége, amely általában többletkapacitások megjelenésével jár.
Amikor a modellt a gyakorlati irányításban alkalmazzák, az RMD becsléséhez szükség van a modell történeti adatsorokhoz történő statisztikai hozzáigazítására, azzal a feltételezéssel élve, hogy a múltbeli feltételek hasonló valószínűséggel ismétlődnek a jövőben is. Ugyanakkor rossz fogású évek ismétlődése esetében az FRMD pusztulás a modell által jelzettnél jóval alacsonyabb fogásmennyiséget eredményez, s így a modell által előre jelzett RMD kifogása az FRMD-t meghaladó halászati tevékenységet tenne szükségessé. Figyelembe kell venni, hogy az évek során viszonylag állandó fogásmennyiség egy erőforráshoz képest inkább kivételnek tekinthető, semmint szabálynak. Ugyancsak tévedés lenne azt feltételezni, hogy egy bizonyos túltermelés a halászati erőfeszítés/pusztulás adott szintjén – eltekintve a környezeti tényezőktől – meghatározatlan ideig fennmaradhat.
Az idő múlásával az RMD különböző dimenziókat kapott, amelyeknek célja a modell buktatóinak elkerülése volt, főleg az elővigyázatossági dimenzió által, azaz annak révén, hogy inkább PRL-nek tekintették, semmint PRO-nak, abból a célból, hogy az RMD pont meghaladása esetén elejét vegyék az erőforrás túlzott kiaknázásának. Ez az erőfeszítés olyan szinten történő rögzítésében nyilvánult meg – az RMD elérése céljából –, amely megfelel a szükséges erőfeszítés kétharmadának, s ennek révén az RMD mintegy 80%-a fogható ki.
Az RMD ésszerűbb megfogalmazása egy utánpótlás szempontjából változékony populáció esetében olyan fogásmennyiséget jelentene, amelyet folyamatosan meg lehetne valósítani anélkül, hogy az erőforrást – elfogadható valószínűséggel – veszélyeztetnénk. A CIEM (Nemzetközi Tengerkutatási Tanács) ezt az értelmezést, mint a halászati üzemek irányítása számára hosszú távon legmegfelelőbb dimenziót vizsgálta.
A referenciapontok e rövid elemzését lezárva jeleznünk kell, hogy a halászat kezelésének területén a célkitűzések meghaladják az egyszerű hozammaximalizálás célját, és sok szerző éppen ezért tekinti a világosan meghatározott célok hiányát a kezelés területén az egyik legjelentősebb akadálynak a referenciapontok kialakítása és ezek elfogadása tekintetében. Ezért feltétlenül szükség van arra, hogy egy halászati üzem haszonélvezői egyetértsenek az illető üzemre vonatkozó kezelési célokkal. Mindeddig igen kevés példa volt arra, hogy a több célkitűzést formálisan is beillesztették volna a kezelési stratégiába és még kevesebb arra, hogy egyszerű technikai referenciaponthoz kötötték volna őket. Úgy tűnik, hogy ez a módszertan – amely a haszonélvezők célkitűzéseit mennyiségekre fordítja le és súlyozza őket – több célkitűzés rögzítése esetén ésszerű módja a megállapodások elérésének.
Végezetül jelezni kell, hogy növekvő tendencia mutatkozik az ökoszisztéma fogalmainak beépítésére, alapként a kiaknázás határainak megállapításához. Bár ezek a fogalmak nem eléggé kidolgozottak azokhoz képest, amelyek egyetlen fajra alapoznak, útmutatóként használni kellene őket a halászat jövőjének kezelésében.
3. A Bizottság közleményének összefoglalása
Az Európai Bizottság közleményében arra tesz javaslatot, hogy a halászat kezelését oly módon alakítsák át, hogy olyan irányítási modellt hoznak létre, amely – az ágazat életképességének garantálása céljából – lehetővé tenné a halászati erőforrások fenntartható kiaknázását; ez az irányítási modell a Bizottság szavaival élve „sikerre törekedve” működne, „a kudarc puszta elkerülésére való törekvés helyett”. Ennek érdekében a Bizottság kiindulópontul azt az EU és a tagállamok által a johannesburgi csúcs alkalmával tett politikai kötelezettségvállalást választotta, mely szerint az RMD-t 2015-ig megvalósítják.
A Bizottság szerint az RMD-alapú irányítási rendszer kulcselemei az alábbiak:
§ Olyan hosszú távú irányítási rendszer, amely garantálja a fenntarthatóságot, továbbá a kitermelési potenciál optimális kiaknázása;
§ A rendszer csak akkor hoz hasznot, ha egy átmeneti időszakra tovább korlátozzák a halászatot;
§ Az Európai Halászati Alap (EHA) keretében előirányzott pénzügyi támogatás hozzájárul majd a gazdasági-szociális következmények enyhítéséhez.
Az új irányítási rendszerből következő legfőbb előnyök – a Bizottság szerint – az alábbiak:
§ A populációk jelenlegi csökkenő tendenciájának megfordítása, azzal kiegészülve, hogy – a jelentősebb létszámú populációk kialakulásán túl – nagyobb mértékben garantálható a halászok számára a magasabb jövedelem;
§ A halászatonkénti pusztulás csökkenése révén a visszaengedések csökkentése.
A jelenlegi helyzethez mért javulás elérése és annak érdekében, hogy egy halpopulációt adott szinten tartsanak a fenntartható és tartós kiaknázási tevékenység céljából, a Bizottság a következő fellépéseket javasolja: hosszú távú stratégia meghatározása, az egyes fajokhoz alkalmazott fogásmennyiségek rögzítése, az erőfeszítés és a fogások csökkentése, valamint a technikai intézkedések módosítása; mindehhez számít az ágazat részvételére a folyamatban, figyelmet szentelve a kétségtelenül bekövetkező szociális, gazdasági és környezeti hatásoknak is.
A közlemény egyik legfontosabb aspektusa – a következmények miatt – a halászati erőfeszítés kiigazításának irányítása. A Bizottság jelzése szerint két megoldás képzelhető el: a halászati kapacitás, a beruházások és a foglalkoztatottság csökkentése az ahhoz éppen elegendő szintre, hogy a halászat az RMD elérését biztosító szinten folyjék, vagy a jelenlegi foglalkoztatottsági szint fenntartása a gazdasági hatékonyság sérülése árán, ami azt jelentené, hogy fennmarad a flották jelenlegi mérete, de a tengeri halászati napok számára vonatkozólag korlátokat állítanak föl.
Az Európai Bizottság a kapacitás csökkentése felé hajlik, amelyet azzal az egyszerű érveléssel támaszt alá, hogy az eltérő stratégiák szociális értelemben és a megvalósítás szintjén nehézségeket okoztak.
Az első szakaszokban terveket dolgoznak ki az egyidejűleg halászott populációcsoportok esetére, melyekbe belefoglalják a halászati erőfeszítés paramétereit (ez többéves TAC-okra adna módot), továbbá adott esetben új technikai intézkedéseket is. A tervek naprakésszé tétele ötévenként történne. A Bizottság konzultálni fog a regionális tanácsadó testületekkel.
4. A Bizottság közleményének kritikai elemzése
Azzal a kihívással szemben, amelyet a közösségi halászat irányítási modelljének megváltoztatása jelent, a Bizottság közleménye sajnos valamelyest leegyszerűsíti a dolgot, mert nem világítja meg egyértelműen, hogy miért van szükség az irányváltoztatásra, és nem részletezi, hogy melyik típusú modell kerül majd elfogadásra, hiszen – ahogy láttuk – az RMD fogalma sokban átalakult, különböző módokon alkalmazták, és különféle értelmezések születtek ennek kapcsán. Egyébként a modell súlyos problémák sorával küzd, amelyeket a közlemény nem vizsgál, pedig logikus kapcsolatban vannak az alkalmazás jövőbeli sikerével vagy kudarcával.
A Bizottság az új javaslatot az EU által a fenntartható fejlődésről tartott – az ENSZ Tengerjogi Egyezményére alapozott 1982-es Rio de Janeiró-i Nyilatkozatból kiinduló – 1992-ben,ben Johannesburgban megrendezett csúcstalálkozója alkalmával tett vállalásaival indokolja. Hangsúlyozni kell, hogy az UNCLOS Egyezmény a fogalmat a halászat irányításával kapcsolatban inkább követendő irányként és nem követelményként alkalmazza, és az RMD eme értelmezése a szigorú matematikai modell helyett a fenntartható fejlődés fogalmához áll közel, mivel figyelembe veszi a környezeti és gazdasági tényezőket, valamint az erőforrások között fennálló kapcsolatokat is. Egyébként a johannesburgi vállalás politikai természetű megállapodás, amely jogi értelemben nem kényszerítő erejű.
Az RMD klasszikusabb, Gordon-Schaeffer által megfogalmazott és a 60-as és 70-es évekre jellemző modellje azért vonzó modell, mivel igen korlátozott számú adatra épít – a fogási mennyiségek és a halászati erőfeszítés adataira –, ezenkívül pedig jellemzője, hogy egyetlen fajt vesz tekintetbe; ugyanakkor már az utóbbi okból sem alkalmazható a több fajjal dolgozó és az EU-ban többségben lévő halászati üzemek esetében. Egyébként az RMD specifikus termelési modell, és így hatékonysága attól függ, hogy mennyire áll közel a valósághoz.
Az RMD ellen felhozott legfontosabb érvek – mivel az figyelmen kívül hagyja a populáció összetételének bármiféle lényeges megváltozását – elsősorban az adatokkal kapcsolatos bizonyosság hiányából indulnak ki. Ha változás történik, akkor az érvényteleníti a referenciapontként való alkalmazást, mivel a valós adatok figyelmen kívül hagyása az erőforrások túlzott kiaknázását okozhatja. Ezért egyes szerzők az RMD esetében is egy elővigyázatossági korlát alkalmazása mellett érvelnek, amely megegyezne a számított RMD-ben rögzített halászati erőfeszítés 2/3-ával.
Látható, hogy egy egyszerű sémából kiindulva is a modell realista alkalmazása egyre és egyre bonyolultabbá válik. Valóban, az RMD kiszámítása már magában is összetett feladat, mivel a faj nettó gyarapodásának ismeretére alapoz, vagyis a pusztulási és a reprodukciós arány különbségére, amelyet nagyon nehéz megállapítani, mert a jelentős környezeti adottságok következtében a populációk viselkedéstörténete egyre kevesebb állandóságot mutat.
Mint ahogyan az a Halászati Bizottságban tartott meghallgatáson bebizonyosodott, az RMD fogalma nem empirikus, hanem elméleti jellegű, a vita tehát arra irányul, hogy különösen a rossz állapotú erőforrások kezelésében eszközként történő alkalmazása haszonnal jár-e vagy nem. Ebben az esetben – az UNCLOS szerint – a legfőbb cél az ilyen erőforrások helyzetének javítása és mindennemű túlzott kiaknázás veszélyének elhárítása kellene legyen. A vitában tehát egy olyan irányítási rendszer megvalósítására kell összpontosítani, amely garantálja a helyreállítást, anélkül hogy ehhez kénytelenek lennénk egy adott matematikai modellt igénybe venni.
Sidney H. Holt professzor kijelentette – e meghallgatáson is –, hogy igen fejlett szimulációkat alkalmazó független vizsgálatok alkalmával bebizonyosodott, hogy ezek képtelenek az RMD megvalósítására, még virtuálisan tökéletes feltételezések és becslések esetén is.
A modell egy másik fontos kritikája – mint már jeleztük, ez különösen a közösségi vizek tekintetében érvényes – éppen az, hogy ezek a modellek egyetlen fajt vesznek tekintetbe, és következésképpen nem alkalmazhatók a több fajjal dolgozó halászati üzemek esetében. Valóban, ha ugyanazon RMD-modellt alkalmazzuk bizonyos fajokra, akkor a fő fajra megállapított RMD-pont a többi faj túlzott mértékű kiaknázásához vezethet. Ezért e feltételek esetén a modellt a legrosszabb helyzetű fajra vonatkozó RMD-re kellene alapozni, ami magas gazdasági és szociális költségekkel járna, mivel korlátozni kellene a többi faj halászatát, miközben nincs rá ok, hogy az utóbbiakat rossz biológiai állapotúnak tekintsük. Így olyan területek esetében, mint a Földközi-tenger is, a modell nem lenne a legjobb megoldás, és talán több előnnyel járna egy olyan többfókuszú megközelítés elfogadása, amelynek célja – figyelembe véve a különböző erőforrások megóvását is – az optimalizálás.
A modell nem alkalmazható megfelelően a mélytengeri fajok esetében sem, mivel a populáció egyensúlyi állapota lényeges elem, ami e populációk dinamikájára nem jellemző.
Végezetül a Bizottság maga is elismeri, hogy szigorúbb ellenőrzésekre, jobb tudományos ismeretekre, megfelelő kompenzációs mechanizmusokra és az ágazat erőteljesebb részvételére lenne szükség a döntéshozatali folyamatban; mindezen kérdéseket nyitva hagyja, és nem javasol alternatívát a megoldásukra, hanem megelégszik azzal az utalással, hogy az RMD irányítási modellként való alkalmazása még számos elemzést és vitát igényel.
Egyébként az RMD alkalmazása a jelenlegi modellnél sokkal korlátozóbb modellt eredményez, s ezért – a gazdasági hatások feltérképezése után – kárpótlási mechanizmusokat kellene kialakítani az ágazat számára; az előadó ugyanakkor érti, hogy a jelenlegi, 2007–2013-as tervezési időszakra előirányzott finanszírozás mellett és az EHA igen erősen korlátozott forrásaiból nehéz lesz a veszteségek pótlására képes megfelelő mechanizmusokat létrehozni, mely mechanizmusok – megismételjük – nem korlátozódhatnak csupán a leépítésekre, mivel a különböző érintett flottáknak meg kell adni a lehetőséget arra, hogy maguk döntsenek a lehetséges opciók közül valamelyik mellett.
ELJÁRÁS
|
Cím |
Az EU halászatában a fenntarthatóság elvének a legnagyobb fenntartható hozamon keresztül történő végrehajtása |
|||||||||||
|
Eljárás száma |
||||||||||||
|
Illetékes bizottság |
PECH |
|||||||||||
|
Véleménynyilvánításra felkért bizottság(ok) |
ENVI 28.9.2006 |
|
|
|
|
|||||||
|
Nem nyilvánított véleményt |
ENVI |
|
|
|
|
|||||||
|
Megerősített együttműködés |
|
|
|
|
|
|||||||
|
Előadó(k) |
Carmen Fraga Estévez |
|
||||||||||
|
Korábbi előadó(k) |
|
|
||||||||||
|
Vizsgálat a bizottságban |
.10.4.2007 |
11.6.2007 |
|
|
|
|||||||
|
Az elfogadás dátuma |
17.7.2007 |
|||||||||||
|
A zárószavazás eredménye |
+: −: 0: |
22 3 0 |
||||||||||
|
A zárószavazáson jelen lévő képviselők |
Alfonso Andria, Elspeth Attwooll, Iles Braghetto, Paulo Casaca, Zdzisław Kazimierz Chmielewski, Emanuel Jardim Fernandes, Carmen Fraga Estévez, Duarte Freitas, Ioannis Gklavakis, Pedro Guerreiro, Ian Hudghton, Heinz Kindermann, Rosa Miguélez Ramos, Marianne Mikko, Philippe Morillon, James Nicholson, Seán Ó Neachtain, Willi Piecyk, Joop Post, Struan Stevenson, Catherine Stihler, Daniel Varela Suanzes-Carpegna |
|||||||||||
|
A zárószavazáson jelen lévő póttagok |
Carl Schlyter, Thomas Wise |
|||||||||||
|
A zárószavazáson jelen lévő póttagok (178. cikk (2) bekezdés) |
Francesco Ferrari |
|||||||||||
|
A benyújtás dátuma |
23.7.2007 |
|
||||||||||