JELENTÉS a Lisszaboni Szerződésről

29.1.2008 - (2007/2286(INI))

Alkotmányügyi Bizottság
Előadó: Richard Corbett és Íñigo Méndez de Vigo

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

a Lisszaboni Szerződésről

(2007/2286(INI))

Az Európai Parlament,

–   tekintettel az Európai Unióról szóló szerződést és az Európai Közösséget létrehozó szerződést módosító, 2007. december 13-án aláírt Lisszaboni Szerződésre,

–   tekintettel az Egységes Európai Okmánnyal és a Maastrichti, az Amszterdami és a Nizzai Szerződéssel módosított, az Európai Unióról szóló szerződésre és az Európai Közösséget létrehozó szerződésre,

–   tekintettel a 2007. december 12-i Alapjogi Chartára[1],

–   tekintettel az Unió jövőjéről szóló, 2001. december 15-i laekeni nyilatkozatra[2],

–   tekintettel az Európai Alkotmány létrehozásáról szóló, 2004. október 29-én Rómában aláírt szerződésre,

–   tekintettel az Unió alkotmányos folyamatának ütemtervéről szóló, 2007. június 7-i állásfoglalására[3] és a kormányközi konferencia összehívásáról szóló, 2007. július 11-i állásfoglalására[4],

–   tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

–   tekintettel az Alkotmányügyi Bizottság jelentésére és a Regionális Fejlesztési Bizottság, a Külügyi Bizottság, a Fejlesztési Bizottság, a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság, a Költségvetési Bizottság, az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság, valamint az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság véleményére (A6-0013/2008),

mivel:

A. az elmúlt 50 év során az Európai Unió fejlődése alapvető jelentőségű volt abban a tekintetben, hogy a korábban háború sújtotta kontinensen létrejött a béke és stabilitás térsége, megszilárdult a demokrácia, a szabadság és a polgárjogok, a világ legnagyobb egységes, a szociális normákra, a környezetvédelemre, a fogyasztóvédelemre és a tisztességes versenyre vonatkozóan közös szabályokkal, továbbá gazdasági és monetáris unióval rendelkező piacának létrehozása eredményeképpen növekedett a prosperitás a szolidaritás és a jólét, lehetővé vált a tagállamok együttműködése a nemzeti határokon túllépő kérdésekben, valamint Európa erőteljesebben léphetett fel a globális ügyekben,

B.  széles körben elismerik, hogy meg kell reformálni és erősíteni az Unió struktúráit e vívmányok megszilárdításához, valamint ahhoz, hogy a hatékony működés érdekében javítsák a huszonhét, vagy esetleg több tagállam uniójának kapacitását, hogy az Unió szembenézhessen az új kihívásokkal, továbbá hogy nagyobb legyen a demokratikus elszámoltathatósága,

C. ez az igény volt a forrása azoknak az egymást követő reformoknak, amelyek a Maastrichti Szerződés óta – amely a gazdasági és monetáris unió megteremtésével és az alapvetően gazdasági közösségből a politikai közösségbe való átmenettel váltást jelentett az európai integrációban – megpróbálták rendezni az Unió intézményi felépítését, és amelyek eredményeképpen elfogadták a laekeni nyilatkozatot, amely – egy konvent összehívásával és már nem kizárólag a kormányközi konferenciák alapján – a reform más jellegű folyamata előtt nyitotta meg az utat,

D. az Európai Alkotmányt létrehozó szerződés tervezetét az egyes nemzeti parlamentek két-két képviselőjéből, tizenhat európai parlamenti képviselőből, az Európai Bizottság két képviselőjéből és az egyes nemzeti kormányok képviselőiből álló konvent dolgozta ki, amely a tervezetet nyilvános tanácskozás során készítette el konszenzussal, amelyet a 2004. évi kormányközi konferencia lényegében változatlanul hagyott, míg az azt követő Lisszaboni Szerződés, amely elhagyta az Alkotmány bizonyos jellemzőit, hagyományosabb kormányközi munkamódszerrel – jóllehet az Európai Parlament három képviselőjének teljes körű részvétele mellett – jött létre,

E.  az Uniónak a Szerződések Alkotmánnyal való felváltása révén történő megreformálására irányuló korábbi erőfeszítést az Európai Parlamentben az európai polgárok választott képviselőinek nagy többsége elfogadta[5] és a tagállamok 2/3 része ratifikálta, két tagállam (Franciaország és Hollandia) azonban elutasította, majd a mérlegelés időszakát követően, amikor egyértelművé vált, hogy a valamennyi tagállam kötelező jóváhagyása nem valósítható meg, ezt a megközelítést elvetették a már korábban is meglévő Szerződések módosítása javára,

F.  a módszerben és a folyamatban bekövetkezett változás – noha az Unió intézményi felépítésével kapcsolatban tervezett gyakorlati kiigazítások közül sokat új formában tartott meg – azzal járt, hogy mérséklődtek a törekvések és lemondtak az Alkotmány több sajátosságáról, valamint elhalasztották egyes új mechanizmusok hatálybalépését, és a különböző tagállamokra vonatkozó különleges intézkedéseket beépítették a Szerződésekbe,

G. mindazonáltal a Szerződésnek az Európai Unió minden egyes nemzeti kormánya általi elfogadása azt mutatja, hogy a tagállamok választott kormányai ezt a kompromisszumot jövőbeli együttműködésük alapjának tekintik, amely ugyanakkor mindegyiküktől megköveteli a 2009. január 1-je előtti ratifikálás biztosítása melletti legnagyobb fokú politikai elkötelezettséget,

H. kívánatos, hogy a Lisszaboni Szerződést valamennyi tagállam még 2008 vége előtt ratifikálja, hogy a polgárok választásukat a 2009-es választások során az Unió új intézményi keretének teljes ismeretében tehessék meg,

Egy határozott lépés az Unió jövője érdekében

1.  úgy véli, hogy a Lisszaboni Szerződés egészében véve hatalmas előrelépést jelent a meglévő Szerződésekhez képest, amely (az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek szerepének megerősítése révén) nagyobb mértékű demokratikus elszámoltathatóságot és nagyobb döntéshozatali képességet teremt az Unióban, kibővíti az európai polgárok jogait az Unióval szemben, és előmozdítja az Unió intézményeinek hatékony működését;

Nagyobb fokú demokratikus elszámoltathatóság

2.  üdvözli, hogy fokozódik a demokratikus elszámoltathatóság és bővülnek a döntéshozatali hatáskörök, ami lehetővé teszi a polgárok számára, hogy jobban ellenőrizhessék az Unió fellépéseit, nevezetesen az alábbi előrelépéseknek köszönhetően:

a)   minden európai uniós jogszabály elfogadását olyan szintű parlamenti ellenőrzés előzi meg, amely nem létezik más nemzetek feletti vagy nemzetközi struktúrában:

–  néhány kivétellel valamennyi európai jogszabályhoz a (saját parlamentjeiknek felelős nemzeti miniszterekből álló) Tanács és a (közvetlenül megválasztott európai parlamenti képviselőkből álló) Európai Parlament kettős és egymással egyenértékű jóváhagyása lesz szükséges;

–  megerősödik valamennyi európai uniós jogszabálynak a nemzeti parlamentek általi előzetes ellenőrzése, mivel a nemzeti parlamentek megfelelő időben meg fogják kapni az európai jogalkotási javaslatokat ahhoz, hogy a tanácsi álláspont elfogadása előtt megvitathassák őket minisztereikkel, és jogosultak lesznek arra is, hogy kérjék egy javaslat felülvizsgálatát, amennyiben úgy érzik, hogy az nem tartja tiszteletben a szubszidiaritás elvét;

b)   a Bizottság elnökét az Európai Tanács javaslata alapján az Európai Parlament választja, figyelembe véve az európai parlamenti választásokat;

c)   az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét az Európai Tanács és a Bizottság elnöke nevezi ki, és – a Bizottság tagjaként – a Parlamenten belül ugyanolyan beiktatási eljáráson kell keresztülmennie, mint bármely más biztosnak;

d)   új, egyszerűbb és demokratikusabb költségvetési eljárás jön létre, egyetlen olvasattal: a kötelező és nem kötelező kiadások közötti megkülönböztetést eltörölik, ami biztosítja a Parlament és a Tanács közötti teljes egyenlőséget a teljes éves költségvetés elfogadása tekintetében, míg a Parlamentnek jóváhagyási joga van a kötelező többéves pénzügyi keretet illetően;

e)   a Bizottságra átruházott jogalkotási hatáskörre vonatkozó demokratikus ellenőrzést a felügyelet új rendszere erősíti meg, melynek értelmében az Európai Parlament vagy a Tanács visszahívhatja a Bizottság határozatait, vagy visszavonhatja a hatáskör-átruházást;

f)    számos, az Unió által aláírt nemzetközi szerződéshez az Európai Parlament jóváhagyása lesz szükséges, beleértve az olyan területekre vonatkozó szerződéseket is, amelyek az Unión belül a szokásos jogalkotási eljárás alá esnek;

g)   a Tanács ülése nyilvános lesz uniós jogalkotási aktusokra irányuló javaslatok vizsgálata és szavazásra bocsátása esetén, ami lehetővé teszi a polgárok számára, hogy megtekintsék, hogyan lép fel kormányuk a Tanácsban;

h)   az ügynökségekre – különösen az Europolra és az Eurojustra – nagyobb fokú parlamenti ellenőrzés vonatkozik majd;

i)    a Régiók Bizottsága megkapja a jogot arra, hogy az Európai Unió Bíróságához forduljon, tagjainak mandátuma 5 évre emelkedik, valamint pontosabban meghatározzák az Európai Parlamenttel fenntartott kapcsolatait;

j)    a Szerződések felülvizsgálatának eljárása a jövőben nyitottabb és demokratikusabb lesz, mivel az Európai Parlament hatáskört kap ilyen célú javaslatok benyújtására, és minden javasolt felülvizsgálatot a nemzeti parlamentek és az Európai Parlament képviselőit magában foglaló konventnek kell megvizsgálnia, kivéve, ha a Parlament ezt szükségtelennek tekinti, miközben új, egyszerűsített felülvizsgálati eljárások kerülnek bevezetésre a Szerződés egyes rendelkezéseinek egyhangú döntéssel történő módosítására a nemzeti parlamentek jóváhagyása mellett;

Az értékek megszilárdítása, a polgárok jogainak megerősítése, az átláthatóság javítása

3.  üdvözli, hogy a polgárok jogai erősödnek az alábbi előrelépéseknek köszönhetően:

a)   jogilag kötelező érvényűvé válik Európai Unió alapjogi chartája, amely a polgári, politikai, gazdasági és szociális jogok teljes, naprakész listáját tartalmazza; az Unió polgárai számára jogbiztonságot nyújt, biztosítva azt, hogy az uniós jog valamennyi rendelkezésének és az uniós intézmények által vagy az uniós jogszabályok alapján végrehajtott valamennyi fellépésnek meg kell felelnie ezen normáknak;

b)   az Uniónak kérnie kell az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez való csatlakozást, ezáltal az Unió a polgárok jogainak tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettséget illetően ugyanolyan külső ellenőrzés alá kerül, mint tagállamai;

c)   új rendelkezések segítik elő a polgárok és az őket képviselő egyesületek részvételét az Unió tanácskozásain; bátorítják a szociális partnerekkel az egyházakkal és a vallási közösségekkel, valamint a nem felekezeti szervezetekkel való párbeszédet;

d)   az uniós polgári kezdeményezés bevezetése lehetővé teszi, hogy a polgárok javaslatokat nyújtsanak be olyan ügyekben, amikor úgy vélik, hogy a Szerződések végrehajtása érdekében uniós jogi aktusra van szükség;

e)   megerősödik a polgárok jogi védelme, mivel az Európai Unió Bíróságának hatáskörét kiterjesztik a szabadsághoz, a biztonsághoz és a jog érvényesüléséhez kapcsolódó ügyekre, valamint az Európai Tanács, az Európai Központi Bank és az Unió ügynökségei által létrehozott jogi aktusokra, és ezzel párhuzamosan tervezik, hogy bővítik a bírósági eljárásokhoz való hozzáférés lehetőségeit a természetes és jogi személyek számára;

4.  üdvözli, hogy a Szerződés érthetőbbé és világosabbá teszi az Európai Unió alapjául szolgáló – és a valamennyi tagállam számára közös – értékeket, az Unió célkitűzéseit, valamint a tevékenységét és a tagállamokkal fennálló kapcsolatait vezérlő irányelveket:

a)   egyértelműen körülhatárolják az Európai Unió hatásköreit a tagállamokéval szemben, azon elv alapján, hogy valamennyi olyan hatáskör, amelyet a Szerződések nem ruháznak át az Unióra, a tagállamoknál marad;

b)   nagyobb hangsúlyt kapnak azok a politikák, amelyek látható előnyt jelentenek a polgárok számára: általánosan alkalmazandó új rendelkezések vonatkoznak a magas szintű foglalkoztatásra, a megfelelő szociális védelem biztosítására, a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemre, a magas szintű oktatásra, képzésre és egészségügyre, a mindennemű megkülönböztetés megszüntetésére, a nők és férfiak közötti egyenlőség elősegítésére; új rendelkezések vonatkoznak a fenntartható fejlődés és a környezetvédelem előmozdítására, ideértve az éghajlatváltozás elleni küzdelmet és a közérdekű szolgáltatások tiszteletben tartását; ismételten megerősíti a gazdasági, társadalmi és területi kohéziót mint az Unió egyik célkitűzését;

c)   az „Európai Közösség” és „Európai Unió” összetéveszthetősége megszűnik, hiszen az Európai Unió egységes jogalannyá és felépítménnyé válik;

d)   a tagállamok közötti szolidaritási záradék alapján a polgárok terrortámadások, illetve természeti vagy ember okozta katasztrófa esetén az Unió minden részéből támogatást várhatnak;

e)   megerősíti az Európai Unió azon intézményi szervezetének azon sajátosságait, amelyre tagállamok átruházzák meghatározott hatásköreiket, melyekről úgy vélik, hogy a közös mechanizmusokon keresztül jobban gyakorolhatók, az esetleges kétségek elkerülése érdekében ugyanakkor elegendő biztosítékot nyújt arra, hogy az Európai Unió nem válik központosított, teljhatalmú, államok feletti állammá:

–  a kötelezettség, amely szerint az Uniónak tiszteletben kell tartania a tagállamok nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan része azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének, ideértve a regionális és helyi önkormányzatokat is, valamint az alapvető állami funkcióikat, ideértve az állam területi integritásának biztosítását, a közrend fenntartását és a nemzeti biztonság védelmét;

–  a hatáskör-átruházás (amely szerint az Unió csak a tagállamok által ráruházott hatáskörökben jár el), a szubszidiaritás és az arányosság elve;

–  a tagállamok részvétele az Unió döntéshozatali rendszerében és e rendszer bármilyen megváltoztatásának jóváhagyásában;

–  valamennyi tagállam azon jogának elismerése, hogy ha úgy kívánja, kiléphessen az Európai Unióból;

Nagyobb hatékonyság

5.  üdvözli, hogy az új Szerződés megerősíti az Unió intézményeinek azon képességét, hogy hatékonyabban végezzék feladataikat, az alábbiaknak köszönhetően:

a)   jelentősen nő azon területek száma, amelyek esetében a Tanács keretében ülésező kormányok egyhangú szavazás helyett minősített többséggel szavaznak, és ez több területen biztosítja, hogy a huszonhét tagú Unió működését ne fékezzék a vétók;

b)   az új, kettős többségre épülő szavazási rendszer megkönnyíti a Tanácson belüli döntéshozatalt;

c)   az Európai Tanács az Európai Unió valódi intézményévé fog válni, és hathónapos rotációs rendszerét a tagok által két és fél éves időtartamra megválasztott elnök váltja fel, ami az Európai Tanács munkájának előkészítésében és folyamatosságában nagyobb koherenciát fog biztosítani;

d)   a Bizottság tagjainak száma 2014-től a tagállamok számának 2/3 részére csökken, így a Bizottság cselekvési képessége nőni fog, és ezáltal még világosabbá válik, hogy a biztosok nem saját országuk, hanem az Európai Unió érdekeit képviselik, míg a rotációs rendszer továbbra is biztosítja majd a tagállamok egyenlő mértékű részvételét;

e)   jelentősen javul majd az Unió mint globális tényező jelenléte és cselekvési képessége:

–  az Európai Unió külpolitikai főképviselőjének és a külkapcsolatokért felelős biztosnak a tisztségét – amely gyakran kettősséghez és bonyodalmakhoz vezet –összevonják, létrehozva a Bizottság alelnöke/külügyi és a biztonságpolitikai főképviselő posztját, aki a Külkapcsolatok Tanácsának elnökségét is ellátja, és képviseli az Uniót olyan kérdésekben, amelyekben a Külkapcsolatok Tanácsa közös állásponttal rendelkezik – így biztosítva az Európai Unió külpolitikájának egységességét és következetességét;

–  létrejön egy, a Bizottság és a Tanács tisztviselőiből és a nemzeti diplomáciai szolgálatokból álló egységes külügyi szolgálat, melyet a Tanács kizárólag a Bizottság jóváhagyása mellett és a Parlamenttel való konzultációt követően hozhat létre; ez az egységes külügyi szolgálat élén a Bizottság alelnöke/főképviselő áll majd, és ezáltal koherensebbé válik az Unió külpolitikájának kidolgozása és végrehajtása ;

–  erősödik az Unió azon képessége, hogy közös struktúrákat alakítson ki a biztonság- és védelmi politika területén – többek között az által, hogy beilleszt egy fegyveres támadás esetére vonatkozó kölcsönös segítségnyújtási záradékot –, miközben biztosítja a szükséges rugalmasságot, hogy figyelembe vegye e területre vonatkozóan a tagállamok egymástól eltérő megközelítéseit;

f)    tisztázódik a különbség a jogalkotási és végrehajtási eszközök között; és az átruházott jogi aktusok új meghatározása lehetővé teszi az Európai Unió jogalkotásának egyszerűsítését és ésszerűsítését;

g)   a pillérek szerinti struktúra megszűnik, lehetővé téve, hogy az Európai Unió különböző tevékenységi területein egyszerűsített mechanizmusokkal és eszközökkel, egységesen intézkedjenek, noha ezeken területeken a kül- és biztonságpolitika sajátos jellege különleges eljárásokat igényel;

h)   a szabadság, a biztonság és az igazságügy terén a fellépésekre ambiciózusabb célok és hatékonyabb eljárások keretében kerül sor, felhagyva a különálló kormányközi eszközök és eljárások igénybevételével, emellett pedig bírósági felülvizsgálat alá is vetik azokat, ami kézzelfogható fejlődést ígér az igazságszolgáltatási, a biztonsági és bevándorlási kérdésekben;

i)    egyértelműbben meghatározza az Európai Unió célkitűzéseit és hatáskörét az éghajlatváltozás, a gyermekek jogai, az európai szomszédsági politika, a humanitárius segítségnyújtás, az energiaügy (beleértve a Szerződésben szereplő, a tagállamok között e területen érvényesülő szolidaritásra vonatkozó záradékot), a világűr, a turizmus, a sport, a népegészségügy és a polgári védelem területén; a közös kereskedelempolitikát az Unió kizárólagos hatásköreként határozza meg;

j)    számos egyéb ügyben lehetségessé válik a döntéshozatal hatékonyabb módszereinek alkalmazása, mihelyst megvan az erre irányuló politikai akarat;

k)   nagyobb mozgástér áll rendelkezésre a rugalmas megállapodásokhoz azokban az esetekben, amikor nem minden tagállam hajlandó vagy képes bizonyos politikákat egyidejűleg átültetni;

Kérdések

6.  ismert előtte a széles körben kinyilvánított sajnálkozás amiatt, hogy a franciaországi és a hollandiai népszavazást követően a 27 tagállam közötti új megállapodás létrejöttének biztosítása érdekében az alábbiak váltak szükségessé:

–    elvetni az alkotmányos megközelítést és annak bizonyos jellemzőit, például a polgárok és a tagállamok szándékán alapuló Unióra, az új, egységes és strukturált szövegre, a jogalkotási eszközök megnevezésére szolgáló egyértelműbb terminológiára, az európai zászló és himnusz Szerződésbe foglalására, és a főképviselő helyett a külügyminiszter cím használatára vonatkozó elképzelést;

–    elhalasztani az új Szerződés fontos elemei végrehajtását, például a Tanács új szavazati rendszere (amelyhez a szavazásra bocsátásra irányuló, „Ioannina-kompromisszum” néven ismert különleges rendelkezések kapcsolódnak) hatálybalépését, valamint bizonyos hatásköri területeken a korlátozó mechanizmusok szokásos jogalkotási eljárásokba „vészfékként” való beépítését;

–    a bizonyos tagállamokra vonatkozó különleges intézkedéseket beépíteni a Szerződésbe, például két tagállam részvételének lehetőségét (opt-in) biztosító megállapodások kiterjesztése a rendőri és a büntetőjogi együttműködésre, a Chartának két tagállam nemzeti jogára vonatkozó hatályát korlátozó jegyzőkönyv, valamint egy tagállamnak a degresszív arányosság elvétől eltérően a Parlamentben biztosított további helyek;

–    módosítani a Szerződés egyes olyan részeinek – vagy az ahhoz csatolt jegyzőkönyvek és nyilatkozatok – megfogalmazását, amelyek hangneme indokolatlanul negatív, ami az Európai Unióval és intézményeivel szembeni bizalmatlanság érzését kelti, és ami nem megfelelő jelzés a nyilvánosság felé;

Következtetések

7.  jóváhagyja a Szerződést, és hangsúlyozza, hogy a Szerződés 2009. január 1-jei hatálybalépéséhez fontos, hogy az Európai Unió valamennyi tagállama kellő időben végrehajtsa annak ratifikálását;

8.  úgy véli, hogy a Lisszaboni Szerződés szilárd és tartós keretet ad, mely lehetőséget biztosít arra, hogy az Európai Unió a jövőben tovább fejlődjön;

9.  tudatában van annak, hogy egy módosító szerződés szükségszerűen kevésbé egyértelmű és olvasható, mint egy egységes szerkezetbe foglalt szerződés; következésképpen kéri, hogy minél hamarabb tegyék közzé a Lisszaboni Szerződés által felülvizsgált egységes szerkezetbe foglalt Szerződéseket, mely révén a polgárok számára rendelkezésre állhat az Európai Unió egyértelműbb alapszövege;

10. megismétli azon kérését, hogy a jóhiszemű együttműködés elvével összhangban az EU intézményeinek és a nemzeti hatóságoknak is minden lehetséges erőfeszítést meg kell tenniük annak érdekében, hogy az európai polgárok világos és tárgyilagos tájékoztatást kapjanak a Szerződés tartalmáról;

11. utasítja illetékes bizottságát, hogy készítse elő az eljárási szabályzatában eszközlendő szükséges módosításokat, és mérje fel, milyen további végrehajtási intézkedéseket kell megtenni;

12. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást és az Alkotmányügyi Bizottság jelentését a tagállamok nemzeti parlamentjeinek, a Tanácsnak, a Bizottságnak és az Európa jövőjével foglalkozó konvent egykori tagjainak, továbbá biztosítsa, hogy a Parlament szolgálatai – beleértve a külső irodákat is – adjanak mindenre kiterjedő tájékoztatást a Parlament Szerződéssel kapcsolatos álláspontjáról.

• [1]  Az Európai Unió 2000. december 7-i Alapjogi Chartája, amelyet 2007. december 12-én kiáltottak ki Strasbourgban.
• [2]  Laekeni Európai Tanács, az Unió jövőjéről szóló laekeni nyilatkozat, SN 273/01, 2001.12.15.
• [3]  Elfogadott szövegek, P6_TA(2007)0234.
• [4]  Elfogadott szövegek, P6_TA(2007)0328.
• [5]  500 szavazattal, 137 ellenszavazattal és 40 tartózkodással (az Európai Parlament 2005. január 12-i állásfoglalása az Európai Alkotmány létrehozásáról szóló szerződésről – Corbett/Méndez de Vigo jelentés, HL C 247. E, 2005.10.6., 88. o.).

INDOKOLÁS

Az emberek dolgának árja van,

Mely habdagálylyal boldogságra visz,

De elmulasztva, teljes életök

Nyomorban, s zátonyok közt zárva teng.

Ily duzzadt tenger visz most minket is,

Használni kell, mig áradatja tart,

Vagy vesztjük a sors kedvezéseit.

William Shakespeare: Julius Caesar (Vörösmarty Mihály fordítása)

I.    Történelmi háttér

1.   Azt semmiképpen sem mondhatjuk, hogy az Európai integráció nehézségek nélküli folyamat. 2004-ben az előadóknak abban a megtiszteltetésben volt részük, hogy jelentést írhattak az Európai Alkotmányt létrehozó Szerződésről, és most, három évvel később ugyanezt a feladatot kaptuk a helyébe lépő Lisszaboni Szerződés kapcsán.

Így tehát abban a kivételes helyzetben vagyunk, hogy arra a klasszikus kérdésre kell választ adnunk, vajon beleléphetünk-e kétszer ugyanabba a folyóba. És a válasz szükségszerűen „igen”, hiszen csak így mutathatunk irányt a Parlament számára ahhoz, hogy – Shakespeare szavaival élve – hogyan kell a tengert használni „mig áradatja tart,” hogy ne hagyjuk veszni „a sors kedvezéseit”.

Az előadókra háruló feladat mindenképpen didaktikus természetű: ahogy 2004-ben is, most is a jelenleg érvényben lévő szerződéseket vetjük össze a 2007. december 13-án, Lisszabonban aláírt szerződéssel, melynek ratifikálása jelenleg is tart a 27 tagállamban.

Ahhoz, hogy meghatározzuk, merre tartunk, érdemes átgondolnuk, honnan is jövünk: a Schuman-nyilatkozat fél évszázaddal ezelőtt egy rendkívül ambíciózus vállalkozást indított útjára: a századokon át egymással konfliktusban álló európai népek közös cél érdekében való egyesítését.

Az első európai közösség (a Szén- és Acélközösség: az 1951. április 18-i Párizsi Szerződés[1]) létrehozása óta, amely hat nyugat-európai országot tömörített[2], az európai integrációs folyamat mára 27 európai államra terjedt ki[3], míg hatóköre a Gazdasági Közösség és az Atomenergia-közösség (Euratom) (az 1957. március 25-i Római Szerződés[4]), majd ezt követően az Európai Unió (az 1992. február 7-i Maastrichti Szerződés) létrehozása révén új területeket foglal magában..

2.   Az általános választójog alapján zajló első, 1979. évi európai választások óta a Parlament mindvégig a később Európai Unióvá alakuló közösség demokratizálásán és munkájának hatékonyabbá és átláthatóbbá tételén fáradozott. Az Európai Uniót létrehozó szerződés tervezetének (amely előadója után „Spinelli-tervezet” néven ismert) 1985. február 14-i elfogadása révén a Parlament elindította azt a reformfolyamatot, amely folytatódott a következő 20 évben és az Egységes Európai Okmány[5], a Maastrichti Szerződés[6], az Amszterdami Szerződés[7], a Nizzai Szerződés[8], az Európai Alkotmány létrehozásáról szóló szerződés[9], és most a Lisszaboni Szerződés[10] megszövegezéséhez vezetett.

Az 1999-ben Alkotmányügyi Bizottsággá váló Intézményügyi Bizottsággal az élen a Parlament minden szakaszban aktív szerepet játszott az előkészítő megbeszéléseken és értékelte a különböző kormányközi konferenciák (KKK)[11] eredményét.

Közvetlenül a folyamat kezdete óta támogatta az Európai Unió alkotmányos alapjának tisztázását és kiterjesztését, amely a sikeres bővítések után egyre sürgetőbb igénnyé vált, mivel azok veszélyeztethették az integrációs folyamat politikai szempontjait.

Ebben az értelemben az Európai Parlament három távoli, de egymáshoz kapcsolódó célt tartott szem előtt:

Először a Parlament maga az Európai Unió hatásköreinek és feladatainak tisztázására és szükség esetén erősítésére törekedett. A Parlament következetesen úgy érvelt, hogy az Uniónak a hatásköröket a „szubszidiaritás elve” alapján kell megkapnia és gyakorolnia, tehát azokat a feladatokat – de csak azokat a feladatokat – kell elvégeznie, amelyeket közös politikák révén hatékonyabban lehet végrehajtani, mintha a tagállamok külön-külön intézkednének.

Másrészt a Parlament úgy érvelt, hogy az európai szinten végzett feladatokat hatékonyabban kell végrehajtani. Különösen kritikus hangot ütött meg a Tanácsban alkalmazott egyhangúság gyakorlatával kapcsolatban, azzal érvelve, hogy ha már megállapodás született abban, hogy bizonyos politikák közös irányítás alatt álljanak, nincs értelme vétójogot adni az Unió minden egyes államának. A Parlament szót emelt amellett is, hogy a Bizottság a már elfogadott politikák végrehajtása során megfelelő felügyelet mellett nagyobb szerepet kapjon.

Harmadszor a Parlament az európai szintű demokratikus ellenőrzés és elszámoltathatóság javítása mellett tette le a voksot. A nemzeti parlamentek által a szerződések ratifikálása révén az Unióra átruházott feladatokat nem egyedül a Tanácsnak (tehát a nemzeti minisztereknek) kellene végeznie. A parlamenti hatáskörök nemzeti szintű csökkenését az európai szintű parlamenti hatáskörök növekedése révén kellene ellensúlyozni.

Az Amszterdami és a Nizzai Szerződés által a tagállamok számának megkétszereződése révén fellépő kihívások tekintetében elért vegyes és egyértelműen nem kielégítő eredmények, valamint az Unió további mélyülése fényében egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az alapszerződések felülvizsgálatának bevett módszere már nem tud kielégítő választ adni az Európa fejlődése által felvetett kérdésekre.

A Parlament már levonta ezt a következtetést és egyértelműen ki is fejtette 1997. november 19-i állásfoglalásában (ahogy azt Ínigo Méndez de Vigo és Dimitris Tsatsos jelentése is magában foglalja, lásd 8. lábjegyzet), amely a Konvent 1999-ben, a Tanács soros német elnökségének kezdeményezésére elfogadott modelljében – amelyet először az Európai Unió Alapjogi Chartájának megszövegezése során alkalmaztak – kiteljesedő politikai ellenőrzési folyamat igazi kiindulópontja volt.

A Nizzai Szerződés aláírói tisztában voltak annak hibáival, hozzá is csatolták a szerződéshez „az Unió jövőjére vonatkozó” 23. nyilatkozatot[12], amely lehetőséget ad a szerződések újbóli reformjához, amit eredetileg 2004-re irányoztak elő. A reformot egy „valamennyi érdekelt felet: a nemzeti parlamentek, a közvélemény (…), a civil társadalom, stb. képviselőit egybegyűjtő széleskörű vitának” kell előkészítenie. A vitát 2001-ben kell megrendezni egy olyan nyilatkozat kialakítása érdekében, amely „megfelelő kezdeményezéseket tartalmaz a folyamat folytatásához” a laekeni Európai Tanácson.

3.   A maga részéről az Európai Parlament, miután az egymást követő kormányközi konferenciák[13] előkészületei során kereste a nemzeti parlamentekkel való együttműködés lehetőségét, először javasolta[14] az Európai Unió Alapjogi Chartájának[15] kidolgozása során alkalmazott precedens alapján egy, a tagállamok állam- és kormányfői, a nemzeti parlamentek, az Európai Parlament és a Bizottság képviselőiből álló Konvent összehívását, melynek munkájába teljes jogú tagként bevonták a tagjelölt államok kormányainak és parlamentjeinek képviselőit is.

Az Európai Unió Alapjogi Chartájának kidolgozásával megbízott konvent a példa arra, hogy egy ilyen szerv képes olyan javaslat kidolgozására, amellyel az állam-és kormányfők is egyet értenek. Nyitott és átlátható jellege és eszmecseréinek minősége megkönnyítette a konszenzust, amely első sorban abban gyökerezett, hogy mindenki elmondhatta saját véleményét, majd meghallgathatta a másokét is.

A 2001. december 14-15-i laekeni Európai Tanács az „Európai Unió jövőjéről szóló Laekeni Nyilatkozat”[16] elfogadásával folytatta ezt a kezdeményezést, meghatározva a Konvent szervezeti felépítését és munkamenetét, kijelölve mandátumát és azokat a kérdéseket amelyeket meg kell vitatnia. Így bízták meg a Valéry Giscard d'Estaing alelnök, valamint Giuliano Amato és Jean-Luc Dehaene alelnökök által vezetett Európai Unió jövőjéről tanácskozó konventet a későbbi kormányközi konferencia munkájának alapjául szolgáló előzetes alkotmánytervezet kialakításával.

Az Európa jövőjéről tárgyaló Konvent által felmutatott eredmény megerősítette, hogy ezen módszer kiválasztása bölcs döntés volt, mivel 16 hónapi munka után elő tudott terjeszteni egy közös megegyezésen alapuló szöveget, amely heves viták során alakult ki és a civil társadalommal folytatott szoros párbeszéd eredményeit is magában foglalta.

A maga részéről a Parlament – az Alkotmányügyi Bizottság munkáján keresztül – jelentős hatást gyakorolt az Alkotmányszerződés[17] tervezetére, amelynek csak nagyon kevés rendelkezését módosította a kormányközi konferencia. Ezen a kormányközi konferencián először fordult elő, hogy a Parlamentet teljes mértékben bevonták a tárgyalásokba, elnöke, Pat Cox és két képviselője, Ínigo Méndez de Vigo, akit később Elmar Brok váltott fel, és Klaus Hänsch személyében.

4.   Sajnos a ratifikációs eljárás nem az elvárásoknak megfelelően alakult: a Franciaországban és Hollandiában tartott népszavazás negatív eredménye a helyzet átgondolására kényszerített.

A 2005. júniusi Európai Tanács (legalább egy éven át tartó) gondolkodási időszakot rendelt el, amelyet „minden egyes tagországban” széles körű vita lefolytatására kellett felhasználni „a polgárok, a polgári társadalom, a szociális partnerek, a nemzeti parlamentek, valamint a politikai pártok bevonásával”. A Tanács az uniós intézményeket is felkérte a vitában való részvételre. Eközben folytatódott a ratifikáció, bizonyos esetekben népszavazás útján.

5.   A Parlament a maga részéről teljes mértékben ellátta az e területen fennálló kötelezettségeit. A kezdetektől fogva támogatta egy európai szintű, mélyreható nyilvános párbeszéd elindítását az európai integráció legjelentősebb kérdéseiről, és elutasította az Alkotmányszerződés szelektív végrehajtására irányuló próbálkozásokat (a „szemezgetést”). A Parlament különleges hozzájárulását jelentette a vitához az „interparlamentáris fórumok” gondolatának felvetése az Unió jövője szempontjából kulcsfontosságú kérdések megvitatása céljából. A kormányközi konferencia újbóli összehívásáról határozó 2007. júniusi Európai Tanács előtt összesen három ilyen fórum került megrendezésre[18]. Ezek a fórumok megerősítették az uniós állampolgárok által megválasztott képviselők körében azt a meggyőződést, miszerint a ratifikáció kudarcával nem múltak el azok a problémák, amelyekre az Alkotmányszerződés megoldást szeretett volna adni, az Alkotmányban foglalt intézményi reformok pedig eltérő formában ugyan, de összességükben alapvető fontosságúak ahhoz, hogy az Unió megfeleljen az egyre erőteljesebben globalizálódó világ jelentette kihívásoknak.

A német elnökség újra a közösségi napirend középpontjába állította az intézményi kérdést. A lefolytatott eljárással természetesen nem voltak elégedettek azok, akik megtapasztalták a párbeszédre és átláthatóságra épülő Konventben folytatott munkát, ami egyébként „megfertőzte” a 2004-es kormányközi konferenciát is. A siker biztosítása érdekében ugyanis a szerződések reformfolyamatának újbóli pályára állítására vonatkozó viták először az elnökség és az egyes tagállamok között bilaterális keretben folytak. Megjegyzendő, hogy az EP a kezdetektől fogva részt vett a „Sherpa” csoportok[19] szintjén tartott konzultációkon, és hozzájárult a német elnökség által a 2007. júniusi Európai Tanács elé terjesztett mandátum kidolgozásához. A Parlament titkársági szinten képviseltette magát, az elnök közvetlen kinevezése alapján ad hoc tájékoztatási és konzultációs eljárás indult az elnök, az Alkotmányügyi Bizottság elnöke, valamint a képviselőcsoportok ott helyet foglaló koordinátorai között.

6.   Ezen előkészítő munkálatok lehetővé tették a 2007. júniusi Európai Tanács számára, hogy újabb kormányközi konferenciát hívjon össze, és folytassák a Szerződések reformját, valamint világosan, pontosan és részletesen meghatározzák azt a megbízatást, amely lehetővé teszi a portugál elnökség számára, hogy hatékonyan és gyorsan irányíthassa a kormányközi konferencia munkáját.

A július 23-án, az Általános Ügyek Tanácsának ülésén megnyitott kormányközi konferencia alapvetően két szinten működött: miniszteri szinten, ahol is a Parlament részéről három képviselő, Elmar Brok, Enrique Barón Crespo és Andrew Duff vett részt; valamint a jogász szakértők csoportjának szintjén, amelynek munkáját a Jogi Szolgálat készítette elő, és ahol az EP és a Bizottság szintén képviseltette magát.

E jogász szakértőkből álló csoport munkája döntő jelentőségűnek bizonyult ahhoz, hogy a kormányközi konferencia ilyen rövid idő alatt megállapodásra jusson. Politikai szinten a kormányközi konferencia mindössze háromszor ülésezett a lisszaboni Európai Tanácsot megelőzően. Mégis sikerült megoldania illetve a vitából kizárnia számos érzékeny kérdést – a portugál elnökség sikerrel érvényesítette azt az elvet, hogy csak azon területeken változtat a megbízatáson, ha olyan kérdésekről van szó, amelyekben a tagállamok között egyetértés van – így Lisszabonban az állam- és kormányfők mindössze két alapvető kérdésről tárgyaltak, melyek közül csak az egyik következett magából a Szerződésből: meg kellett határozni a Tanácsban érvényesülő új minősített többségi rendszert, tekintettel arra, hogy Lengyelország továbbra is elégedetlen volt mind a 2004-ben elért megállapodással, mind a 2007. júniusi brüsszeli Európai Tanácson nagy nehézségek árán elért kompromisszummal. A másik, még nyitott kulcskérdés az EP 2009-es ciklustól kezdődően érvényesülő összetétele volt, és bár e téma nem következik közvetlenül a Szerződésből, mégis ez volt az, ami leginkább veszélyeztette a megállapodást, mivel Olaszország hevesen ellenezte a Parlament határozatra irányuló javaslatát és az Európai Tanács kérését.

A vita tárgyát képező egyéb kérdéseket – az Egyesült Királyság és Írország korábban a III. pillérhez tartozó területekbe való belépésének vagy kívül maradásának kérdését, az Unió alelnökének / külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének kinevezése terén az EP szerepének megőrzésére vonatkozó kérdést stb. – tulajdonképpen az Európai Tanácsot megelőző napokon már rendezték, elsősorban azon miniszteri szintű kormányközi konferencia során, amely az október 15-i, luxembourgi Általános Ügyek Tanácsával egy időben zajlott.

Így Lisszabonban az állam- és kormányfőknek sikerült gyors megállapodásra jutniuk: 2007. október 19-én pénteken hajnali 1 órakor a kormányközi konferencia lezárult.

Az indokolás második részében a 2007. december 13-án aláírt Lisszaboni Szerződés következményeinek, érdemeinek (ill. árnyoldalainak) elemzésével kívánunk foglalkozni.

II.  Milyen szempontból jelent előrelépést az új szerződés a hatályban lévő szerződésekhez képest?

A Lisszaboni Szerződés a jelenlegi szerződésekhez képest számos jelentős reformot és javítást tartalmaz. A Szerződés természetesen kompromisszum eredménye, amely a Parlament véleménye szerint sajnálatos módon nem foglal magában néhány, az Alkotmányban szereplő elemet, továbbá több más elem és különleges intézkedés hatálybalépését elhalasztja bizonyos tagállamok követeléseinek kielégítésére. Ez a politikai ára annak, hogy az Unió kilábaljon abból a válságból, amelybe a francia és holland népszavazás negatív eredménye következtében került.

1.   Visszatérés a hagyományos szerződésmódosításhoz és az Alkotmány gondolatának elvetése

1.1. Az uniós alapszerződések módosításának hagyományos formájához való visszatérés, amely értelmében a meglévő és továbbra is érvényben maradó alapszerződéseket módosító új szerződést fogadnak el, az Alkotmány mint a jelenlegi szerződéseket felváltó, egységes szerkezetbe foglalt szerződés elvetését jelenti. Így tehát már nincs értelme az annyi polémiát okozó kérdésnek, tudniillik hogy valóban alkotmányról van-e szó. Ezáltal elkerülhető egy hibás kérdésről folytatott meddő vita: soha nem volt ugyanis kétséges, hogy formai szempontból a dokumentum szerződés, amelyet az alapszerződések felülvizsgálatára vonatkozó, hatályban lévő szabályok szerint kellett volna elfogadni és ratifikálni. Máshogyan nem is történhetett volna. Az is igaz ugyanakkor, hogy természeténél és lényegénél fogva az Alkotmányszerződés láthatóbb „alkotmányt” hozott létre. A hagyományos szerződésmódosításhoz való visszatéréssel az „alkotmány” megnevezés is eltűnik, a polémia pedig politikailag feloldásra kerül.

Ez a megközelítés egyben a szöveg egységességének megtörését is maga után vonja egy olyan, alkotmányjellegű egységes szöveg koncepciójának elutasításával együtt, amely egyesek szerint túlságosan nemzeti természetű ahhoz, hogy uniós szinten lehessen alkalmazni.

1.2. Az új szerződés ugyanakkor jelentős mértékben tisztázza az Európai Unió (EU) fellépéseinek természetét és az e fellépéseket vezérlő értékeket és elveket; egyebek mellett leírja az Unió hatásköreit; meghatározza, hogy az EU-nak milyen intézményei lesznek, körvonalazza a döntéshozatali eljárásokat, leírja a jogi aktusokat; meghatározza a polgárok EU-val szembeni jogait; rendelkezik a módosításra vonatkozó szabályokról. Ebben az értelemben mondhatjuk azt, hogy az Unió alapjait képező szerződések bizonyos szempontból az EU felépítését határozzák meg, az „alkotmány” szó anyagi értelmében. Végső soron az alkotmány szerepe éppen az, hogy meghatározza a hatalom gyakorlásának feltételeit és korlátait a politikai egység és a polgárok jogainak védelme tekintetében – ahogyan az új szerződés is teszi. Az „alkotmány” szó eme anyagi jelentésének formalizálására irányuló próbálkozás visszautasítása következtében azonban az Uniót a szó hivatalos vagy ünnepélyes, tehát mindennapi politikai értelmében nem akarták „Alkotmánnyal” felruházni. Ez változást jelent az Alkotmányszerződéshez képest.

1.3. Valójában a lényeget tekintve a jelenlegi szerződések alapján az Unió – hasonlóan más politikai entitásokhoz – már rendelkezik „alkotmánnyal”, amely a Közösséget létrehozó szerződések alapján körvonalazható. A szerződések egyszerűsítése és érthetőbbé tétele révén lényeges lépés történt a rendszer tisztázása érdekében azzal a céllal, hogy a polgárok számára átláthatóbbá és érthetőbbé váljék. A választott módszer azonban – a két hatályos szerződést módosító szerződés – olvashatatlanná teszi a dokumentumot az állampolgárok számára. Ezért egységes szerkezetbe foglalt változatra van szükség.

1.4. Egyértelmű tehát, hogy a tagállamok el akarták hárítani azt a teljesen megalapozatlan félelmet, miszerint az Unió alkotmánnyal való ellátása az első lépést jelenti egy központosított „szuperállam” létrehozása felé, ami elkerülhetetlenül megkongatná a lélekharangot a nemzetállamok felett, és megváltoztatná az Európai Unió természetét. A kezdetektől fogva az Alkotmányért harcoló Parlament tudatában van annak, hogy ez a félelem nem veszi figyelembe az alkotmánynak a politikai entitások hatalomgyakorlását szabályozó alapvető jogi aktusként fennálló jelentőségét (hacsak nem az Unió „politikai” természetének tagadásáról van szó). Számos példa van egyébként olyan nemzetközi intézményekre, amelyek alapító okirata joggal tekinthető alkotmánynak, beleértve a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetet (ILO), az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), vagy az Egyetemes Postaegyesületet (UPU)). Ilyen értelemben az „alkotmány” hivatalos védelmet nyújtana a tagállamoknak és az uniós polgároknak az esetlegesen túl messzire nyúló közösségi intézkedésekkel szemben. Ennek következtében az Európai Parlament sajnálatának ad hangot az alkotmány gondolatának elvetése miatt, még akkor is, ha elismeri: az intézményi zsákutcából a tagállamok politikai álláspontja miatt csak ez az egy kiút létezett.

1.5. Az előadók ugyanilyen sajnálatosnak tartják, hogy az Unió szimbólumai – a zászló, a himnusz, a mottó, az euró, és az Európa Nap – az Alkotmányszerződéssel szemben az új Szerződésbe már nem kerültek bele. Jóllehet ez nem jelenti azt, hogy e szimbólumok többé ne lennének – azok már régóta léteznek a nélkül is, hogy bármelyik szerződés említést tett volna azokról, és a jövőben is ugyanúgy létezni fognak –, mindenesetre logikus lenne, ha az Unió jogi-politikai státusát meghatározó szövegek említést tennének a szimbólumokról. Ennek elhagyását bizonyos tagállamok azzal az ürüggyel érték el, hogy a szimbólumok szerződésekben való elismerésével az emberek tévesen azt hihetnék, hogy az Unió „állam” jelleggel bír. Azt, hogy ez a vélemény korántsem volt egyöntetű, az is mutatja, hogy az Unió szimbólumairól szóló nyilatkozat, amelyet 16 tagállam csatolt a szerződéshez (52. számú nyilatkozat az Európai Unió jelképeiről), megerősíti, hogy az említett szimbólumokat „továbbra is a polgárok Európai Unióhoz való közös kötődése és az Európai Unióval való kapcsolata jelképeinek” tekintik. Az előadók az Alkotmányügyi Bizottság kezdeményezését is lelkesen üdvözlik, mely bizottság jelenleg az Unió szimbólumainak használatáról szóló jelentésen[20] dolgozik, és ebben az EP eljárási szabályzatának módosításara tesz majd javaslatot annak érdekében, hogy megerősítse e szimbólumok Parlament általi használatát.

2.   Egyetlen jogalany: az Európai Unió

2.1. A két különálló szerződés fenntartása ellenére az átláthatóság és az európai projekt polgárok számára való érthetősége tekintetében fontos előrelépés az egymást átfedő különböző jogalanyok (Európai Unió, Európai Közösség) összeolvasztása egy jogi személyiséggel rendelkező egységes jogalanyba (Európai Unió)[21]. Ez nemzetközi téren is növeli az Unió tevékenységének hatékonyságát és láthatóságát, és véget vet annak a zavaros helyzetnek, miszerint az Európai Uniót mindenki elismeri közös entitásként, miközben csak az Unió egy részét képező Európai Közösség rendelkezik kifejezett jogi személyiséggel[22].

2.2. Mindez azt is jelenti, hogy az Európai Unióról szóló szerződésből az Európai Unió működéséről szóló szerződés lesz. A két szerződés tehát ugyanarról a politikai entitásról szól, amely nem más, mint az Európai Unió. Az első szerződés az Unió alapvető elveivel, értékeivel és szervezeti kérdéseivel foglalkozik. A második részletesen kidolgozza az Unió felépítését és működését és az egyes ágazatokra vonatkozó uniós cselekvést vezérlő elveket és célokat, aprólékosan meghatározva az Unió különböző cselekvési területeken fennálló hatáskörének kiterjedését és korlátait. Ami rendkívüli – és ami egyben jelentős mértékben torzítja a két szerződés különválasztásának logikáját – az nem más, mint hogy az EU-Szerződés egy teljes címet szentel az Unió külső fellépéseinek, miközben részletesen foglalkozik a közös kül- és biztonságpolitika kérdéseivel.

2.3. Az egységes jogalany létrejöttének eredményeként eltűnt a hárompilléres szerkezet [közös kül- és biztonságpolitika (KKBP), bel- és igazságügy (IB) és az Európai Közösség]; mindhárom beleolvadt az Unió egységes szerkezetébe, egységes intézményi kerettel és a közösségi módszer horizontális alkalmazásával, az egyetlen kivételt a közös kül- és biztonságpolitika jelenti (beleértve a védelmet), ahol sajátos döntéshozatali eljárások maradnak hatályban, ahogy azt ezen politika sajátos természete indokolja.

3.   Az Unió értékeinek, alapelveinek és célkitűzéseinek egyértelmű meghatározása

Az új szerződés értelmében az EU-Szerződés olyan cikkekkel kezdődik, amelyek meghatározzák az Unió természetét és azokat az értékeket és elveket, amelyeken alapul, valamint a fellépése során követni szándékozott célkitűzéseket.

3.1. A módosított EUSz.. első cikke meghatározza az európai integrációs folyamat alapelveit: az Uniót a tagállamok által létrehozott szövetségként határozza meg, amelyre „közös célkitűzéseik elérése érdekében” a tagállamok „hatásköröket ruháznak”. Ez a meghatározás tehát eltér az Alkotmányban foglaltaktól, amely Európa polgárainak és államainak akarata alapján szentesítette az Unió kettős legitimitását. Annak ellenére azonban, hogy a kettős legitimitás hivatalos elismerése eltűnik, gyakorlati kifejeződései fellelhetőek a szerződések szövegeiben, leginkább mint egy olyan folyamat megnyilvánulásai, amely legalább azóta tart, mióta az Európai Parlament képviselőinek megválasztása közvetlen és általános választójog alapján történik.

3.2. Az Európai Uniónak azon értékekben kell gyökereznie, amelyekre épül, és amelyek intézményeinek valamennyi fellépését vezérlik.

A módosított EUSz. 2. cikkével összhangban az egész európai integrációs folyamat az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok, köztük a kisebbségekhez tartozó személyek jogai tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek továbbá referenciakövetelményeket jelentenek az Unió jövőbeli bővítéseivel kapcsolatban, és alapot adhatnak szankciók kivetésére olyan tagállamokkal szemben, amelyek tartósan súlyosan megsértik őket.

Ugyanez a cikk határozza meg az Unió fellépéseit vezérlő elveket: a pluralizmus, a megkülönböztetéstől való mentesség, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás és a nők és férfiak közötti egyenlőség.

Kiemelendő, hogy ebben a tekintetben a Lisszaboni Szerződés szorosan követte az Alkományszerződést, mivel a tagállamok között egyetértés van az Unió alapjait képező közös értékeket illetően, amelyeket az Unió jövőjéről szóló viták során senki sem vitatott.

3.3. Ami az Unió célkitűzéseit illeti – amelyekkel jelenleg az EUSz. 2. cikke és az EKSz. 3. cikke foglalkozik –, az új szerződés az EUSz.-ben gyűjti össze őket, közvetlenül az értékek felsorolása után. Az Alkotmányhoz képest valamelyest módosult az Unió célkitűzéseinek meghatározása. Ennek megfelelően az EUSz. új 3. cikke értelmében az Unió olyan politikai célokat követ, amelyek indokolják létezését. E célkitűzéseket az alábbiakban lehet összefoglalni: a béke, az általa vallott értékek és népei jólétének előmozdítása. Ezek az EUSz. 3. cikkében öltenek tényleges alakot az Unión belül és külső kapcsolatai során alkalmazott politikai, gazdasági és társadalmi célkitűzések formájában.

Ennek megfelelően belső szinten az Unió polgárai számára a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésén alapuló térséget kínál, amelyben biztosított a személyek szabad mozgása, a külső határok ellenőrzésére, a menekültügyre, a bevándorlásra, illetve a bűnözés megelőzésére és az ellene folytatott küzdelemre vonatkozó megfelelő intézkedésekkel kiegészítve. Az Unió belső piacot hoz létre[23]. Az Unió Európa fenntartható fejlődésén munkálkodik, melynek alapját a kiegyensúlyozott gazdasági növekedés és az árstabilitás jelenti; valamint azon, hogy rendkívül versenyképes szociális piacgazdaságot hozzon létre, amely a teljes foglalkoztatás és a társadalmi fejlődés felé tart; és a környezet magas szintű védelméért és minőségének javításáért dolgozik. Elősegíti a tudományos és műszaki haladást. Küzd a társadalmi kirekesztés és megkülönböztetés ellen, és előmozdítja a társadalmi igazságosságot és védelmet, a nők és férfiak közötti egyenlőséget, a nemzedékek közötti szolidaritást és a gyermekek jogainak védelmét. Előmozdítja a gazdasági, a társadalmi és a területi kohéziót, valamint a tagállamok közötti szolidaritást. Tiszteletben tartja saját kulturális és nyelvi sokszínűségét, és biztosítja Európa kulturális örökségének megőrzését és tovább gyarapítását. Végezetül, gazdasági és monetáris uniót hoz létre (amelynek pénzneme az euró).

Az Unió nemzetközi szinten is képviseli értékeit és érdekeit, hozzájárul a békéhez, a biztonsághoz, a Föld fenntartható fejlődéséhez, a népek közötti szolidaritáshoz és kölcsönös tisztelethez. Hozzájárul a szabad és tisztességes kereskedelemhez, a szegénység felszámolásához és az emberi jogok, különösen pedig a gyermekek jogainak védelméhez, továbbá a nemzetközi jog szigorú betartásához és fejlesztéséhez, így különösen az Egyesült Nemzetek Alapokmányában foglalt alapelvek tiszteletben tartásához.

Ezek a célkitűzések tehát egy olyan alapvető politikai programot jelentenek, amely az Unió létrehozásának forrását képezte. Az Unió kötelessége, hogy e célkitűzéseket a megfelelő eszközökkel, az alapszerződésekben ráruházott hatáskörök keretén belül kell megvalósítsa.

3.4. A módosított EU-Szerződés első cikkei az Unió és a tagállamok kapcsolatát irányító elveket is meghatározzák. Ennek értelmében az Unió vállalja, hogy tiszteletben tartja a tagállamok nemzeti identitását, azaz nemzeti politikai felépítésük lényeges elemeit: tiszteletben tartja az egyes tagállamok által a földrajzi hatalommegosztással – például a regionális vagy helyi önkormányzatok közötti felosztással –, a közrend fenntartásával és a nemzeti biztonság megőrzésével kapcsolatban hozott döntéseket. A lisszaboni megállapodás egyébként kiemeli, hogy „a nemzetbiztonság a tagállamok kizárólagos felelőssége marad”[24]. Végül a módosított EUSz. ugyanebben a cikkben meghatározza az Unió és tagállamai közötti lojális együttműködés alapelvét, amelynek célja a közös célkitűzések elérése.

A módosított EU-Szerződés bevezető rendelkezései létrehozzák a hatáskörök megosztásának elvét is (az Unió kizárólag azokkal a hatáskörökkel rendelkezik, amelyekkel a tagállamok az alapszerződésekben felruházzák), csakúgy, mint a szubszidiaritás és az arányosság elvét, amelyek alapján az Unió a hatásköreit gyakorolja; az Unió hatásköreit meghatározó fejezet azonban az Európai Unió működéséről szóló szerződésben kapott helyet.

Sajnálatos módon azon tagállamok álláspontjának kielégítésére, amelyek attól tartottak, hogy a módosított szerződés valójában az Alkotmány egy újabb változata lesz, az uniós jog nemzeti jog feletti elsőbbségének elve sajnálatos módon nem került bele látható módon az alapszerződésekbe, hanem egy nyilatkozat tárgyát képezi (17. sz. nyilatkozat), amely az uniós jog elsőbbségével kapcsolatban emlékeztet az Európai Közösségek Bíróságának állandó joggyakorlatára, és egyetért a Tanács Jogi Szolgálatának azon véleményével, miszerint ez az elv az uniós jog egyik alapelve, és az a tény, hogy az elsőbbség elvét a jövőbeli szerződés nem fogja tartalmazni, „semmiképpen sem változtat az elv meglétén és a Bíróság érvényes ítélkezési gyakorlatán.”

3.5. Az értékek és alapelvek így az Unió etikai alapját képezik, amely az Alapjogi Chartában ölt gyakorlati alakot; az Alapjogi Charta nem került bele az alapszerződésekbe, mint ahogyan az Alkotmányban sem szerepelt volna, viszont az átvételét előíró szabály jogilag kötelező erővel ruházza fel, és ezáltal az alapszerződésekkel egyenértékűként ismeri el.

Az Unió létezését a neki tulajdonított célkitűzések indokolják, és ezek húzódnak meg a tagállamok azon döntése mögött, hogy létrehozzák az Uniót. Ezek vezérlik fellépését minden területen. Bár az e cikkekben meghatározott értékek, alapelvek és célkitűzések nem teljesen újak, közülük néhányat még soha nem nyilvánítottak ki egyértelműen és nem rendszerezték őket. Ez fontos lépést jelent afelé, hogy a polgárok egyértelmű, nagymértékben szimbolikus betekintést nyerjenek abba, hogy az Uniót pontosan mi jellemzi.

4.   Polgárok az európai integrációs folyamat középpontjában: az uniós polgárság, valamint az Alapjogi Charta új státusza

Bevezető rendelkezéseiben az EUSz. az uniós polgárságot is elismeri, amely kiegészíti, és nem helyettesíti a tagállam szerinti állampolgárságot (valójában a nemzeti állampolgárság képezi az uniós polgárként való elismerés alapját). Az uniós polgárok konkrét jogaival foglalkozó cikkek azonban az Európai Unió működéséről szóló szerződésben találhatók meg[25]. E sajnálatos szerkesztési elválasztás azonban nem változtat azon, hogy az alapszerződések egyre inkább az egyénre helyezik a hangsúlyt, azaz a férfiakra és a nőkre, akiknek jogaik és kötelezettségeik vannak azáltal, hogy egy tagállam állampolgárai és akik ezen tény következtében élvezik azokat a további jogokat, amelyeket európai uniós polgárságuk kínál számukra.

4.1. Az Alapjogi Charta az Alkotmány II. részében kapott helyet. Ez azon – a Parlament által erősen támogatott – tény teljes mértékű elismerését jelentette, hogy a személyek állnak az európai integrációs folyamat középpontjában. Néhány tagállam ellenkezése folytán a 2007-es kormányközi konferencia során a Charta kikerült eredeti helyéről. A tagállamok többsége azonban a Parlamenttel együtt elutasította ezt az engedményt, amennyiben az alapszerződések nem ismerik el a Charta kötelező jogi érvényét. Erről gondoskodik az új EUSz. 6. cikke, amely kimondja: „Az Unió elismeri a 2000. december 7-i, 2007. december 12-én Strasbourgban kiigazított szövegű Alapjogi Chartában foglalt jogokat, szabadságokat és elveket; az Alapjogi Charta jogilag a Szerződésekkel azonos értékű.” E hivatalos elfogadás következtében a Charta kötelező jogi erőre emelkedett, és az alapszerződésekkel azonos értékűvé vált (csak így szolgálhat ugyanis alapul az Unió tevékenységei jogosságának elbírálására), ezáltal tehát kötelezővé vált a hatáskörük keretében eljáró európai intézményekre, valamint a tagállamokra nézve is, amennyiben a közösségi jog végrehajtójaként járnak el. Ez tehát a polgárok számára az alapvető jogok tekintetében további védelmet jelent az Unióval szemben.

4.2. Ez semmiképpen nem azt jelzi, hogy a polgárok számára a nemzeti jog által saját államukkal szemben biztosított alapvető jogok védelme megkérdőjeleződne, vagy hogy a hatáskörök titokban átruházásra kerülnének az Unióra, az egyes kritikusok által hangoztatott azon vádak ellenére, hogy az Unió ilyen módon gazdasági és társadalompolitikai iránymutatásokat erőltethet a tagállamokra. A Chartában foglalt azon állítás, miszerint a Charta az uniós jog alkalmazási körét nem terjeszti ki az Unió hatáskörein túl, továbbá nem hoz létre új hatásköröket vagy feladatokat az Unió számára, és nem módosítja az alapszerződések egyéb részeiben meghatározott hatásköröket és feladatokat (a Charta 52. cikkének (2) bekezdése), különösen egyértelmű ebben a tekintetben.

4.3. Az a tény, hogy a Charta már nem a szerződések szerves része, arra vezette a 2007-es kormányközi konferenciát – a leginkább ellenkező tagállamok kéréseinek kielégítésére –, hogy ugyanezeket a biztosítékokat megismételjék az EUSz. azon cikkében is, amely elismeri a Chartát.

Ez azonban még mindig nem volt elegendő egyes tagállamok meggyőzésére. Így tehát az Egyesült Királyság követelésére – amelyhez végül Lengyelország is csatlakozott – a kormányközi konferencia a szerződéshez csatolta a 9. sz. jegyzőkönyvet az Alapjogi Chartának Lengyelországra és az Egyesült Királyságra történő alkalmazásáról, amely értelmében a Charta nem terjeszti ki az Európai Unió Bíróságának, illetve Lengyelország vagy az Egyesült Királyság bármely bíróságának hatáskörét „annak megállapítására, hogy Lengyelország vagy az Egyesült Királyság törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezései, gyakorlatai vagy intézkedései nincsenek összhangban azon alapvető jogokkal, szabadságokkal és elvekkel, amelyeket a Charta megerősít.” Különösen, ami a szociális jogokat illeti (a Charta IV. címe), a jegyzőkönyv kimondja, hogy a Charta nem hoz létre Lengyelországra vagy az Egyesült Királyságra alkalmazható, jogilag érvényesíthető jogokat, kivéve, ha ezen országok ilyen jogokról nemzeti jogukban rendelkeznek (egyébiránt a Charta ezen címére vonatkozóan általános szabály is ugyanez).

E rendelkezések nagyrészt megismétlik a Chartában felállított elveket. Ennek ellenére, ha ez az eset áll fenn, a Parlament sajnálatát fejezi ki, hogy e két tagállam állampolgárait saját államuk fosztotta meg attól a lehetőségtől, hogy teljes mértékben élvezzék a Charta által az alapvető jogok biztosítása tekintetében nyújtott védelmet, miközben a Charta – és ezt fontos hangsúlyozni – elsősorban az Unió intézményeit célozza, és csak annyiban érinti a tagállamokat, amennyiben azok az uniós jog végrehajtása céljából járnak el.

4.4. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Chartában meghatározott jogok általában az Unió által már korábban elismert és a tagállamok alkotmányos hagyományaiból vagy az Emberi Jogok Európai Egyezményéből származó alapvető jogoknak felelnek meg. A módosított EU-Szerződés további lépést tesz az alapvető jogok uniós szintű védelme felé azzal a kikötéssel, hogy – ahogy azt a Parlament már régóta javasolja – az Uniónak csatlakoznia kell az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményhez (amelynek valamennyi tagállam aláírója). Ez az Európa Tanáccsal kötendő megállapodás útján zajlik majd. A megállapodás megkötésével kapcsolatos döntést a Tanácsnak egyhangúlag kell majd elfogadnia (az Alkotmány minősített többséget írt elő) a Parlament jóváhagyása után.

4.5. Az új szerződés további olyan részeit lehetne idézni, amelyek a polgárok azon jogait erősítik, hogy részt vegyenek az európai politikai folyamatban (mint például a polgárok jogalkotási kezdeményezési joga, avagy a polgári kezdeményezések: módosított EUSz. 11. cikk (4) bekezdés), vagy amelyek jogaik törvényes védelmének növelését segítik elő azáltal, hogy megkönnyítik a Bírósághoz való fordulást. A Parlament örömét fejezi ki eme pozitív változások miatt.

5.   Az Unió hatásköreinek egyértelmű és könnyen érthető meghatározása

5.1. A Lisszaboni Szerződésig vezető reformfolyamat kezdetétől fogva az egyik legfontosabb kérdés annak meghatározása volt, hogy ki mit csinál az Unióban. Ennek tisztázása lényeges ahhoz, hogy a polgárok rendesen megértsék a politikai felelősség megoszlását európai szinten. Mindez növeli az uniós tevékenységek hatékonyságát. Ezenkívül további védelmet kínál azoknak, akik az Unió túlzott beavatkozásától félnek.

5.2. Az Unió hatásköreinek megosztása tekintetében a módosító szerződés általában megtartja az Alkotmány rendelkezéseit – mely maga is a meglévő szerződéseken alapul. A két meglévő módosított szerződés fenntartása következtében azonban elveszett az a fogalmi egység, amely az Alkotmány I. részében helyet kapó, az Unió hatásköreivel foglalkozó fejezetet jellemezte. Valójában annak ellenére, hogy az Unió hatásköreinek gyakorlását irányító elvek meghatározása az EUSz. általános rendelkezései között szerepel, az Európai Unió működéséről szóló szerződés I. címe („Az Unió hatásköreinek típusai és területei”) többféle hatáskört különböztet meg. Bár a két szerződés jogi ereje azonos, ez a megközelítés szükségszerűen gátolja az állampolgárok egyértelmű tájékoztatására irányuló célkitűzés megvalósulását.

Az új Szerződés meghatározza és három kategóriába osztja az Unió hatásköreit, amelyek mindegyike különböző jogállást igényel és különböző szintű uniós beavatkozást jelent: az Unió kizárólagos hatáskörei; a tagállamokkal megosztott hatáskörök; és a tagállamok fellépésének támogatása vagy kiegészítése. Sajátos természete révén a közös kül- és biztonságpolitika és a gazdaság- és foglalkoztatáspolitika összehangolása sajátos rendelkezéseket igényel, amelyek a három kategórián kívül esnek (vö. 1. melléklet).

Az Unió hatásköreinek ez a meghatározása összhangban van a hatáskörök megosztására vonatkozó alapelvvel, azaz az Unió csak azokat a hatásköröket gyakorolhatja, amelyet a tagállamok ráruháztak a szerződésekben azzal a céllal, hogy el tudják érni az azokban meghatározott célkitűzéseket. Ez az alapelv önmagában elég ahhoz, hogy elhárítsa a központosított szuperállam veszélyét, mivel magában foglalja azt, hogy az összes többi hatáskör a tagállamoknál marad, kivéve azokat az eseteket, amikor azok átruházzák őket az Unióra.

5.3. A Lisszaboni Szerződés nem növeli az Unió hatásköreit: a kevés „új” hatáskör lényegében azoknak a területeknek felel meg, amelyeken az Unió már egyébként is fellépett a már meglévő cikkeknek megfelelően –, lásd például az EK-Szerződés 308. cikkét –, azonban a jogalapot az új szöveg határozza meg egyértelműen. Az Európai Unió működéséről szóló szerződésben eszközölt változások lényegében azt az igényt tükrözik, hogy a rendelkezéseket összhangba hozzák az új döntéshozatali eljárásokkal és új jogi eszközökkel (lásd alább, a 7. pontban).

5.4. Ezenkívül a Lisszaboni Szerződés megerősíti azt a követelményt, hogy az Unió tartsa be a szubszidiaritás és az arányosság elveit hatásköreinek gyakorlása során; ennek figyelemmel kísérése már a tagállamok kormányainak, a Tanácsnak és a Parlamentnek a feladata. Bár ezen elvek új Szerződésben foglalt meghatározása megegyezik a hatályban lévő szerződésekben szereplő meghatározással, a szubszidiaritás és az arányosság elveinek alkalmazásáról szóló jegyzőkönyv új mechanizmusokról rendelkezik ezen alapelvek betartásához, különösen azáltal, hogy erősíti a nemzeti parlamentek szerepét.

5.5. Az utóbbiak mindenekelőtt jogot szereznek arra, hogy a Bizottság minden jogalkotási javaslatáról idejében értesüljenek, és ezek megfelelően alátámasztásra kerüljenek, ami a szubszidiaritás és arányosság elveinek való megfelelést illeti. Ez a rendelkezés lehetővé teszi, hogy a nemzeti parlamentek hatékonyabban gyakorolják a nemzeti szinten élvezett jogaikat, és különösen növeli azok képességét kormányaiknak a Miniszterek Tanácsában folytatott tevékenysége befolyásolására. Továbbá, a Szerződés mellékletét képező egyik jegyzőkönyv[26] értelmében, különösen ami a szubszidiaritás elvét illeti, a javaslat továbbításától számított nyolc héten belül a nemzeti parlamentek közvetlenül az Unió intézményeihez fordulhatnak – amelyeknek megfelelő módon foglalkozniuk kell velük – olyan indoklással ellátott véleményekkel, amelyekben ismertetik azokat az okokat, amiért úgy gondolják, hogy a javaslat nem felel meg a szubszidiaritás elvének. Az „előrejelző” mechanizmus még azt is megköveteli, hogy a Bizottság felülvizsgálja a javaslatát, amennyiben a nemzeti parlamentek egyharmada úgy véli, hogy a szóban forgó javaslat nincs összhangban a szubszidiaritás elvével.

Ezt a már az Alkotmányban is szereplő mechanizmust a 2007-es kormányközi konferencia kiegészítette egy olyan rendelkezéssel, amelynek értelmében a rendes jogalkotási eljárás keretében, amennyiben az indoklással ellátott vélemények száma legalább a nemzeti parlamentek felét képviseli, és a Bizottság – az általa végrehajtott felülvizsgálatot követően – javaslatának fenntartása mellett dönt, ezt szintén indoklással ellátott véleménnyel kell megindokolnia. Ezt követően az összes véleményt átadják a jogalkotási hatóság két ágának, tehát a Parlamentnek és a Tanácsnak, amelyeknek az első olvasat előtt értékelniük kell a szubszidiaritás kérdését. Amennyiben a Parlament többségi szavazás útján, illetve a Tanács a tagállamok több mint 55%-át képviselve úgy határoz, hogy helyt ad a nemzeti parlamentek által emelt kifogásnak, a jogalkotási eljárás nem folytatódik tovább.

Végül ugyanez a jegyzőkönyv azt a lehetőséget is felajánlja a tagállamoknak, hogy – amennyiben nemzeti jogrendszerük ezt lehetővé teszi – a Bíróság előtt keresetet indítsanak a jogalkotási aktus ellen nemzeti parlamentjük vagy annak egyik kamarája nevében, ha az megsérti a szubszidiaritás elvét. A Régiók Bizottsága szintén keresetindítási joggal rendelkezik az olyan jogalkotási aktusok tekintetében, amelyek elfogadásához a Szerződések rendelkezései szerint vele konzultálni kell.

Ezek a mechanizmusok további fontos védelmet jelentenek az Unió hatásköreinek esetleges rosszhiszemű gyakorlásával szemben, és lehetővé teszik a közösségi jogalkotás mélyebb, demokratikus ellenőrzését. Jelentősen megerősítik továbbá a nemzeti parlamentek szerepét.

5.6. Ahhoz, hogy teljes képet kapjunk az ezen hatáskörök alkalmazására szolgáló sajátos módszerekről, a meghatározást az Európai Unió működéséről szóló szerződés III. és IV. részében szereplő sajátos rendelkezésekkel együtt kell olvasni. Ugyanilyen igaz azonban az is, hogy rendelkezések puszta elolvasása az európai polgárok számára meglehetősen világos betekintést nyújt abba, hogy ki mit csinál Európában. Ez némi előrehaladást jelent az átláthatóság tekintetében, azonban sokkal nagyobb változást lehetett volna elérni, ha az Unió hatásköreire vonatkozó rendelkezések az EUSz.-ben egyetlen cím alatt kerültek volna összegyűjtésre, úgy, ahogyan az Alkotmány I. részében szerepeltek.

5.7. Az új szerződés pozitív elemei között hangsúlyozható, hogy szükséges mértékű rugalmasságot biztosít a rendszernek azáltal, hogy az EKSz.. jelenlegi 308. cikkéhez hasonló klauzulát iktat be (az Európai Unió működéséről szóló szerződés új, 352. cikke), amely lehetővé teszi, hogy szükség esetén a Tanács intézkedéseket fogadjon el azokon a területeken, amelyeken az Unió nem rendelkezik kifejezett hatáskörrel. Ez a rugalmassági klauzula teljes védelmet kínál a tagállamoknak: döntéshozatal egyhangúlag, kizárólag a Szerződésekben meghatározott politikák keretében, illetve a Szerződésekben foglalt célkitűzések megvalósítására; a végrehajtási eljárás demokratikusabbá válik azáltal, hogy a Parlament jóváhagyásához kötött és a döntéshozatal előtt megfelelő időben értesíteni kell a nemzeti parlamenteket. A 2007-es kormányközi konferencia emellett azt is kimondta, hogy az ezen a klauzulán alapuló intézkedések nem tartalmazhatnak jogharmonizációt olyan területekre vonatkozóan, amelyeken a Szerződések kizárják a harmonizációt. Nem alkalmazható továbbá ez a cikk a közös kül- és biztonságpolitikából fakadó célkitűzések elérésére.

6.   Az intézményi keretek átalakítása egy erősebb, demokratikusabb és átláthatóbb Unió érdekében

Az uniós intézményekkel kapcsolatos változások jelentették az egyik alapvető kérdést, amelyet az új szerződésnek rendeznie kellett azok megfelelő működésének biztosítása érdekében a bővítés nyomán kialakult helyzetben, annál is inkább, mert az Unió intézményi szervezete ötven éve alapvetően ugyanazokon a struktúrákon alapul annak ellenére, hogy az Unió feladatai jelentősen kibővültek, tagjainak száma pedig hatról 27-re nőtt. A kormányközi konferenciák által végzett munka ellenére az alapvető intézményi kérdések megoldatlanok maradtak, és a Nizzában kialakított megoldások még a tárgyalások résztvevői számára sem bizonyultak elfogadhatónak. A Parlament a maga részéről több alkalommal felhívta a közvélemény és a tagállamok vezetőinek a figyelmét a gyökeres intézményi reformok szükségességére annak érdekében, hogy az Unió hatékony, demokratikus és átlátható intézményekkel rendelkezzen, ugyanakkor megmaradjon az intézményi egyensúly és a közösségi módszer, azaz a Bizottság javaslatokat tesz a jogszabályokra, a Parlament és a Tanács döntést hoz, a Bíróság pedig szavatolja az elfogadott szövegek végrehajtását.

Az Alkotmány számos olyan fontos módosítást tartalmazott, amelyek megfeleltek ennek a kívánalomnak, és amelyeket lényegüket tekintve a ratifikációs eljárás során egyik fél sem kérdőjelezett meg.

Azon a néhány módosításon kívül tehát, amelyek közvetlenül az alkotmány gondolatának elvetéséből és a két létező szerződés fenntartásából és módosításából adódtak, illetve az esetlegesen nemzeti fogalmakat felidéző szimbolikus elemek vagy szóhasználat elhagyásán kívül a 2007-es tárgyalások középpontjában nem az intézményi kérdéseknek kellett állniuk. Valójában a viták még azokban az államokban sem ezekre a kérdésekre összpontosultak, ahol a népszavazáson a „nem” győzedelmeskedett, mivel a tagállamok nagy része nem akarta újraindítani az intézményi csomagról folyó vitát, annak tudatában, hogy ez az egész felépítmény megkérdőjelezéséhez vezetne. Ugyanakkor egyes intézményi kérdések a 2007-es kormányközi konferencián is középpontba kerültek, még akkor is, ha a 2004-ben elért megállapodás erősen tartotta magát.

6.1. Az Európai Parlament

(1)  A Lisszaboni Szerződés érezhetően megerősíti az Európai Parlament szerepét, amelyet az európai intézmények közül egyedüliként közvetlenül a polgárok választanak:

- teljes mértékben elismeri a Parlament társjogalkotói szerepét a rendes jogalkotási eljárás rangjára emelt együttdöntési eljárás általános alkalmazásának, illetve a Parlament különleges jogalkotási eljárásokban történő gyakoribb részvételének köszönhetően. A jövőben a közvélemény számára egyértelmű lesz, hogy az európai jogi aktusokat a polgárokat, valamint egy az államokat képviselő képviselőház fogadja el; ezzel együtt a Parlament jóváhagyására általában a nemzetközi megállapodások területén is szükség lesz;

- a Parlament egyenrangú kezdeményezési jogot kap a Szerződések felülvizsgálatának tekintetében, valamint részt vesz a Konvent munkájában, melynek feladata a felülvizsgálat előkészítése (a Tanács a Parlament jóváhagyása nélkül nem dönthet úgy, hogy nem hívja össze a Konventet);

- a Tanáccsal közösen, azonos jogokkal gyakorolt költségvetési hatásköre mostantól az Unió összes kiadására kiterjed;

- a politikai ellenőrzéssel kapcsolatos jogkörei bővülnek, különösen a Bizottság elnökének megválasztása révén;

- mostantól a Parlament jóváhagyása szükséges számos olyan döntés esetében, amely nagy jelentőséggel bír az Unió életében, ám amelyek eddig kizárólag a Tanács hatáskörébe tartoztak: megerősített együttműködés kezdeményezésére vonatkozó döntés; a rugalmassági záradék alkalmazása, amely lehetővé teszi az Unió számára, hogy a Szerződésekben megfogalmazott célok elérése érdekében olyan intézkedéseket hozzon, amelyekről a Szerződések nem rendelkeznek; döntések általános „áthidaló záradékok” (passerelles) használatával kapcsolatban, egyhangú szavazás helyett minősített többségi szavazás, különleges jogalkotási eljárások helyett pedig a rendes jogalkotási eljárás alkalmazása érdekében; a Szerződésekben szereplő – például az európai főügyésszel vagy a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködéssel kapcsolatos – jogalapok hatályának kiterjesztését lehetővé tévő bizonyos döntések;

- még a közös kül- és biztonságpolitika területén is, ahol a Parlament nem rendelkezik döntéshozatali jogkörrel, az EP tájékoztatáshoz és konzultációhoz való általános jogot szerzett.

(2)  Összefoglalásként elmondható, hogy bizonyos területek kivételével, ahol további előrelépést lehetett volna elérni, az Európai Parlament immár gyakorlatilag minden uniós politika területén együttdöntési jogkörrel rendelkezik. Valójában mindez az EU kettős legitimitásának gyakorlati alkalmazását jelenti, amely szerint az EU egyrészt államok, másrészt polgárok uniója, és az európai integráció alapját képezi – annak ellenére, hogy az új szerződések ezt nem tartalmazzák explicit módon. Ennek következtében a Lisszaboni Szerződés tagadhatatlanul jelentős előrelépést jelent az EU demokratikus jellegének megerősítése tekintetében.

(3)  Az Európai Parlament képviselőinek száma legfeljebb 751[27].

A módosított EUSz. nem rendelkezik arról, hogy a mandátumokat hogyan kell elosztani a tagállamok között, de utasítja az Európai Tanácsot, hogy az Európai Parlament kezdeményezésére és annak jóváhagyásával még a 2009-es választások előtt hozzon döntést annak összetételéről a „fokozatosan csökkenő arányos” képviselet elve alapján, tagállamonként legalább 6, legfeljebb 96 mandátummal (a Konvent minimum 4 mandátumot javasolt, maximum mandátumot nem határozott meg). Ez a megoldás rugalmasabb reagálást tesz lehetővé az EU jövőbeli fejlődésére úgy, hogy ezzel együtt megőrzi a tagállamok érdekeit, bár a minimális küszöb 6-ra emelése később még gondokat fog okozni.

6.2. Az Európai Tanács

Az EUSz. az Európai Tanácsot önálló intézménynek tekinti, melynek szerepe a politikai lendület biztosítása, és egyértelműen kimondja, hogy az Európai Tanács nem rendelkezhet jogalkotói funkciókkal[28]. A Lisszaboni Szerződés által bevezetett legfőbb újdonság – az Alkotmányt követve – a soros elnökség intézményének eltörlése, amelyet az Európai Tanács tagjai által egy 30 hónapos időszakra megválasztott elnök vált fel. A mandátum egyszer hosszabbítható meg. Az elnök feladatai között szerepel az Európai Tanács munkájának előkészítése és irányítása, valamint az Unió kifelé történő képviselete, aminek célja egyrészt az Unió arculatának javítása, másrészt a képviselet folytonosságának és egységességének javítása mind az Unión belül, mind pedig kifelé. Rendelkezések biztosítják, hogy az elnök ne gyakorolhasson végrehajtói jogköröket, valamint hogy ne alakuljanak ki konfliktusok az elnök és a Bizottság elnöke vagy az alelnök / az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője között. Csak a gyakorlatban derül majd ki, hogy a rendelkezések elegendőek-e.

6.3. A Tanács

(1)  A reformfolyamat egyik legfontosabb kérdése a Tanácson belüli szavazásra vonatkozó eljárás volt minősített többségi szavazás esetén. A 2003. decemberi brüsszeli csúcs kudarca részben a tagállamok e témában képviselt véleménykülönbségének tudható be. Ahogy azt az egyik előadó kifejtette, a tagállamok népességének az európai parlamenti helyek, valamint a tanácsi szavazatok elosztásának kritériumaként történő bevezetése nem biztos, hogy garantálja a kiegyensúlyozott rendszert, továbbá egyértelműen a Tanácson belüli súlyozott szavazati rendszer mellett foglalt állást. Az Európai Parlament a Dimitrakopoulos–Leinen jelentés[29] óta ugyanakkor nagy többséggel a kettős többségi rendszer mellett tette le voksát. Ezért ragaszkodott a Parlament a 2004-es kormányközi konferencia kezdete óta egyrészt ahhoz, hogy számára csak olyan megoldás elfogadható, amely megfelel a (tagállamokat és a népességet képviselő) kettős többség elvének annak érdekében, hogy egyértelművé váljon az Unió alapjául szolgáló kettős legitimitás, amely az EU mint államok és mint polgárok uniója mögött húzódik meg, másrészt ahhoz, hogy az új eljárás a Nizzai Szerződésben meghatározott rendszernél könnyebbé tegye a döntéshozatalt.

(2)  A szavazatok súlyozása helyett valójában a Konvent által javasolt kettős többségi rendszer került elfogadásra. Joggal gondolhatjuk, hogy bár a küszöböket magasabban állapították meg, mint ahogy azt a Konvent javasolta (az alkotmány szerint jelenleg a tagállamok 50%-a helyett 55%-ra és a népesség 60 helyett 65%-ra van szükség), az új rendszer megkönnyíti a döntéshozatalt, mivel számos variáció esetén a súlyozott szavazatok rendszere valójában jóval magasabb népességi küszöböt kívánt meg adott döntés elfogadásához, és mivel az a követelmény, miszerint a blokkoló kisebbség kialakításához legalább négy tagállamra van szükség, számos esetben a 65%-os népességi küszöb jelentős csökkenését eredményezi[30].

(3)  Sajnálatos módon az új rendszer hatálybalépését lassító, az új rendszerben a pozíciójuk meggyengülésétől tartó tagállamok félelmeinek engedő mechanizmusok bevezetése következtében az átláthatóság és olvashatóság területén elért eredmény sok kívánnivalót hagy maga után… Bár a kettős többség elvének logikáját egyértelműen könnyebb megérteni, mint a szavazatok súlyozását, fennáll a veszély, hogy a megállapított küszöböket az emberek önkényesnek találják, és mindenekelőtt a különböző, egymást kiegészítő kritériumok következtében rengeteg elveszik a rendszer egyszerűsítése és érthetősége tekintetében nyert előnyökből.

(4)  a 2007-es kormányközi konferencia – a 2004-ben elfogadott rendszer bevezetése tekintetében mutatott lengyel ellenállás legyőzése érdekében – további mechanizmusokat vezetett be. Egyrészt a megállapodás 2014 novemberére halasztja a hatálybalépést. Addig tehát a Nizzában elfogadott rendszer marad érvényben. Az új szerződéshez csatolt egyik jegyzőkönyv többek között kimondja, hogy minősített többséggel történő szavazás esetén a Nizzai Szerződésben szereplő jelenleg hatályos szavazási rendszer egy tagállam kérésére 2017. március 17-ig alkalmazható marad. A 2007-es kormányközi konferencián többek között megegyezés született a 2004-ben már elfogadott, felülvizsgált ioanninai kompromisszumhoz hasonló kompromisszum egy átmeneti időszakra történő megerősítéséről (a kormányközi konferencia záró aktusához csatolt 7. nyilatkozat): a 2004-es nyilatkozat értelmében, amennyiben egy döntés megakadályozásához szükséges tagállamok számának vagy népességnek legalább ¾-ét képviselő tanácsi tagok minősített többségben fejezik ki egyet nem értésüket egy adott tanácsi jogszabály elfogadásával szemben, akkor a Tanács folytatja a kérdésről folyó vitát egy belátható időn belüli szélesebb körű megegyezés érdekében Ez a megállapodás – amely a 2004-es tervek szerint eredetileg 2014-ig maradt volna érvényben – előreláthatólag a 2014. november 1-től 2017. március 31-ig tartó időszakban is érvényben marad. Ettől az időponttól kezdve a döntéshozatal megakadályozására irányuló mechanizmus elindításához szükséges küszöb csökken (a tagállamok vagy a népesség 55%-ának képviselete). Ez a megállapodás egy határozattervezetben került hivatalos megfogalmazásra, amelyet az Európai Tanács jóváhagyott, és amelynek már az új szerződés hatálybalépésének napjától éreztetnie kell hatását. A 2004-es változat szerint a határozatnak legalább 2014-ig hatályban kell maradnia, amikor is a Tanács (minősített többséggel, ami a Tanács döntéshozatalának általános formájává válik) visszavonhatja; a 2007-es változatban – az új jegyzőkönyv szerint –a határozat határozatlan időre hatályban marad, és csak az Európai Tanács általi vitát követően konszenzussal elért döntéssel lehet hatályon kívül helyezni vagy módosítani.

(5)  Jóllehet a Konvent által kidolgozott kompromisszumtól történő eltérés és a 2004-ben hozott döntések elhalasztása sajnálatos, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a végső soron elfogadott megoldás a tagállamok közötti küzdelmes vita után született, amelynek a célja nem mindig volt egyértelmű: a szavazási rendszerben egy-egy tagállam befolyásának viszonylagos nagyságát növelő vagy csökkentő pár százalékpont hatása elkendőzte azt a tényt, hogy gyakorlatilag megszűnt a megosztottság egyrészről a „nagy”, másrészről a „kis” tagállamok között. Gyakran egyazon intézkedés egyszerre egymásnak ellentmondó célokra irányult, mint például amikor egy ország meg kívánta őrizni a döntések megakadályozásával kapcsolatos saját lehetőségeit, amíg egyúttal arra törekedett, hogy más országok ezen lehetőségeit csökkentse… Mindenekelőtt pedig a teljes vita úgy folyt, hogy nem vették figyelembe azt, hogy a közösségi tárgyalások dinamikája mindig azt igazolta, hogy csak nagyon ritkán kerül sor szavazásra. Bármilyenek legyenek is a politikai realitások azonban, a Parlament elfogadhatja az állam- és kormányfők által meghozott megállapodást jóllehet anélkül, hogy véka alá rejtené sajnálkozását.

(6)  Bármilyen legyen is a döntéshozatal módja, az alkalmazási körét is meg kell határozni, ezért is fontos a minősített többségi szavazás alkalmazási területének kérdése. A Lisszaboni Szerződés jelentős előrelépést hoz ebben a tekintetben: körülbelül 44 olyan új eset van, amikor különböző területeken (vö. 2. melléklet) a minősített többség alkalmazandó. Másrészről 72 esetben[31] még mindig egyhangúság szükséges. Míg a változások általános iránya pozitív tendenciát mutat, sajnálatos, hogy nem használták ki a lehetőséget arra, hogy bizonyos területeken még többet tegyenek.

(7)  A Lisszaboni Szerződés által az átláthatóság tekintetében tett másik jelentős előrelépés a különböző összetételekben ülésező Tanács üléseinek két részre osztása volt attól függően, hogy a Tanács jogalkotói vagy más minőségben cselEKSz.ik, azzal a kiegészítéssel, hogy amikor a Tanács jogalkotási szövegekről tanácskozik vagy szavaz, akkor ülései nyilvánosak. Bár meg kell jegyezni, hogy a tagállamok nem fogadták el a Konvent önálló Jogalkotási Tanács létrehozására irányuló javaslatát, úgy tekinthető, hogy a javaslat alapgondolata megmaradt. Eszerint az ülések nyilvánosak, a Tanács jogalkotói munkájának pedig átláthatónak kell lennie.

(8)  A Tanács különböző összetételeit és működését illetően a legfőbb újdonság egy önálló Külügyi Tanács létrehozása, amelynek a főképviselő / a Bizottság alelnöke áll az élén. Ezen külügyi tanács, valamint az Általános Ügyek Tanácsa a két egyedüli, olyan összetételben működő tanács, amelyek létéről az új szerződés rendelkezik, így az egyéb tanácsok létrehozásáról az Európai Tanács dönt minősített többséggel.

(9)  A Tanács félévente változó soros elnöksége jelenlegi rendszerének módosítására irányuló törekvések, melyek célja a Tanács láthatóságának fokozása, valamint munkája egységességének és folyamatosságának növelése, szerény eredménnyel jártak. A tagállamok eltávolodtak a Konvent javaslatától, és végül az egyenlő rotáció rendszerét fogadták el az Európai Tanács minősített többséggel hozott döntése által meghatározott ún. csoportos elnökség rendszerében, és egyelőre nem látható, hogy mindez milyen tényleges előnyöket jelent majd[32]. Kizárólag a Külügyi Tanács (és az Európai Tanács) rendelkezik állandó elnökséggel.

6.4. A Bizottság

(1)  A viták középpontjában álló másik intézményi kérdés a Bizottság összetételének meghatározása volt. Bár a megoldás, amelyet végül elfogadtak és amelynek megvalósítását elhalasztották, eltért a Konvent javaslatától, jobban megfelel a politikai realitásoknak és pozitívnak tekinthető, mert lehetővé teszi az új tagállamok azon igényének tiszteletben tartását, hogy a csatlakozásukat követő első években képviseltethessék magukat a Bizottságban, jóllehet a jövőben, bizonyos idő elteltével (2014) elkerülhetetlen a biztosok számának csökkentése (a tagállamok 2/3-ára, ami egy 27 tagú Unió esetében már azt jelenti, hogy kevesebb biztos lesz, mint jelenleg). Ez a megoldás, amely a tagállamok közti egyenlőséget fenntartó rotációs rendszeren alapszik (és amely tükrözi az Unió demográfiai és földrajzi felépítését), így lehetővé teszi, hogy a Bizottság méretét elfogadható keretek között lehessen tartani. Egy-egy tagállam három ciklusonként egyszer nem jelölhet majd saját biztost.

(2)  A Lisszaboni Szerződés fontos előrelépést tesz a Bizottság elnökének jelölése tekintetében, akit a jövőben az Európai Parlament választ meg a minősített többségi szavazással döntést hozó Európai Tanács javaslata alapján. Mindez újabb lépést jelent a Bizottság politikai legitimitásának erősítése felé elsősorban azért, mert az Európai Tanácsnak figyelembe kell vennie az európai parlamenti választások eredményeit, és „megfelelő konzultációkat” kell tartania a jelölt megnevezése előtt. Ezután az Európai Parlamentnek testületileg jóvá kell hagynia a teljes Bizottságot, annak elnökét, a főképviselőt, akit különleges eljárással választanak meg (lásd később), valamint a Tanács által a kinevezett elnökkel egyetértésben megválasztott biztosokat[33]. Ezen eljárások összessége világosan mutatja a közvélemény számára, hogy a Bizottság olyan politikai végrehajtó szerv, amelynek szüksége van a Parlament bizalmára, és nem „anonim és ellenőrzés nélkül tevékenykedő bürokratákból" áll, mint ahogy azt egyesek vélik.

(3)  Szintén érdemes megemlíteni a Bizottság elnökének megnövekedett szerepét, különösen ami a Bizottság belső felépítését, valamint az egyes biztosok lemondásra történő felszólítását illeti. Mindez növeli a Bizottság hatékonyságát.

6.5. Az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője / a Bizottság alelnöke

(1)  A Lisszaboni Szerződés által bevezetett egyik legfőbb intézményi újdonság az, hogy a már lézető közös kül- és biztonságpolitikai főképviselői és a külügyi biztosi posztok összevonásával létrehozza az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője posztot. Ezáltal megvalósul az a cél, hogy az Unió külügyi intézkedései következetesek és jól láthatóak legyenek. Intézményi értelemben a főképviselő két lovat ül meg egyszerre, mivel ő felelős az EU közös kül- és biztonságpolitikájának vezetéséért: e minőségében a Külügyi Tanács elnöke, javaslatokat terjeszt elő és biztosítja a Tanács döntéseinek végrehajtását; ugyanakkor ő a Bizottság alelnöke, ami a intézmény külkapcsolati feladatainak átvételét, valamint az Unió külpolitikai intézkedései valamennyi vonatkozásának összehangolását jelenti. A főképviselőt a Bizottság tisztviselőiből, a Miniszterek Tanácsának Főtitkárságából, valamint a nemzeti diplomáciai szolgálatokból álló Európai Külügyi Szolgálat segíti majd, amelyet a Tanács döntése alapján hoznak létre az Európai Parlamenttel történő konzultáció és a Bizottság jóváhagyásának megszerzését követően.

(2)  Ennek következtében a főképviselő a Bizottság alelnöke, ám különleges státusszal fog rendelkezni, amit a kinevezésére vonatkozó eljárások és mandátumának lehetséges vége is jelez: az Európai Tanács jelöli ki minősített többségi szavazással a Bizottság elnökének beleegyezésével; szintén az Európai Tanács mentheti fel hivatalából ugyanezen eljárás révén, és a Bizottság elnökének felszólítására le kell mondania. Mivel tagja a Bizottságnak, kinevezését az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia, amikor az a Bizottság egészének beiktatásáról szavaz, és amennyiben a Bizottság a Parlament bizalmatlansági indítványát követően testületileg lemond, neki is le kell mondania[34].

(3)  Ezek a rendelkezések lényegében megfelelnek annak, amit az Európai Parlament már régóta sürget: a főképviselő ténylegesen képes lesz növelni az Unió nemzetközi tevékenységeinek egységességét és hatékonyságát, elősegíteni egy valódi közös külpolitika létrejöttét és markánsabbá tenni az Unió nemzetközi arculatát. Pozitív elem a főképviselőnek az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság elnöke felé fennálló hármas felelőssége; mindazonáltal továbbra is fennáll a konfliktus lehetősége a főképviselő és a Bizottság elnöke vagy az Európai Tanács elnöke között, továbbá öszvérstátusza révén lojalitási ellentmondás alakulhat ki a Tanács és a Bizottság felé.

6.6. Az Európai Unió Bírósága

A Lisszaboni Szerződés az Unió igazságügyi ágának is növeli a szerepét, amelyet „az Európai Unió Bíróságának” nevez. Ennek részei a „Bíróság”, a „Törvényszék” és a lehetséges „különös hatáskörű törvényszékek”, amelyek rendelet útján jöhetnek létre[35]. Annak ellenére, hogy nem következik be különösebb változás a Bíróság és a Törvényszék (Elsőfokú Bíróság) összetételében és szervezetében, a bírók és a főügyészek kinevezésének folyamatába egy előzetes szakaszt iktatnak be: mielőtt a tagállamok jelölik őket, a kormányok jelöltjeit meghallgatja egy bizottság, melynek feladata annak megállapítása, hogy a jelöltek alkalmasak-e feladataik ellátására. Ezt a bizottságot hét személy alkotja (a Bíróság és a Törvényszék korábbi tagjai vagy a tagállamok legfelsőbb bíróságának tagjai és elismert szakértelemmel rendelkező jogászok) akik közül egy személyre az EP tesz javaslatot.

A jövőben az Európai Tanács és az ügynökségek aktusai bírósági jogszerűségi felülvizsgálat tárgyát képezik majd. A természetes és jogi személyek szabályozási eszközökkel kapcsolatban benyújtott keresetei elfogadhatóságának feltételeit megkönnyítik. Nem lesz akadálya annak, hogy keresetet nyújtsanak be a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés és a rendőrségi együttműködés területén elfogadott jogszabályok ellen, kivéve, ami a rendőri intézkedéseket és az állam által a közrend és belső biztonság fenntartása érdekében gyakorolt feladatokat illeti. Végül, bár a közös kül- és biztonságpolitika terén elfogadott jogszabályok önmagukban nem képezhetik bírósági eljárás tárgyát, a Bíróságnak joga van megvizsgálni a jogi vagy természetes személyek elleni korlátozásokat előíró európai döntések jogszerűségét. Elbírálhatja továbbá azt is, hogy egy intézkedés a KKBP hatálya alá esik-e, vagy az Unió egyéb illetékességi körébe tartozik.

6.7. Egyéb intézmények és tanácsadó testületek

(1)  Az (uniós intézményi státussal felruházott) Európai Központi Bankkal, valamint a Számvevőszékkel kapcsolatos rendelkezések gyakorlatilag változatlanok maradtak; az Alkotmányhoz képest újdonság viszont az, hogy az intézményekről szóló, az EUSz. új 13. cikkében található lista már ezt a két intézményt is tartalmazza. Meg kell jegyezni azonban, hogy a bank Igazgatóságát a jövőben a Tanács minősített többséggel jelöli ki, nem pedig egyhangúlag.

(2)  A Régiók Bizottságára és a Gazdasági és Szociális Bizottságra vonatkozóan megjegyzendő, hogy a szubszidiaritás megsértése tekintetében szintén rendelkeznek keresetindítási joggal az olyan jogalkotási aktusok esetén, amelyek elfogadásához a Lisszaboni Szerződés rendelkezései szerint velük konzultálni kell.

* * *

Végezetül megállapíthatjuk, hogy bizonyos vonatkozások ellenére, amelyek tekintetében nem lehetséges megjósolni, hogy a javasolt változtatások mennyire lesznek hatékonyak, a Lisszaboni Szerződésnek sikerül tisztáznia és növelnie az intézmények kapacitását a „közösségi módszer” és az intézményi egyensúly megőrzése mellett, ami lehetővé teszi, hogy az Unió helytálljon a bővítés következtében előálló új helyzetben és meghatározó szereplő legyen a nemzetközi szintéren;

7.   Jogi aktusok és eljárások: egységesebb, pontosabb és érthetőbb, de nem tökéletes rendszer

7.1. Az új szerződés jelentős előrelépést hoz a döntéshozatali eljárások és intézkedési eszközök egyszerűsítése és ésszerűsítése terén. Az eljárások hatékonyságának és demokratikus legitimitásának fokozása terén tett előrelépés egyértelmű. Sajnálatos módon ugyanakkor a tagállamok elvetették az Alkotmányban javasolt szóhasználati változtatásokat, amelyek abból a szempontból lettek volna fontosak, hogy a polgárok világosabban megértsék, ki, milyen döntéseket hoz az Unióban. Az EP sajnálatát fejezi ki e meghátrálás miatt, hiszen ez nagy veszteséget jelent az átláthatóság biztosítása tekintetében.

7.2. A jogi eszközök tipológiája jórészt változatlan marad, egy apró egyszerűsítés kivételével, a szerződés ugyanis a következő öt jogi eszközt szentesíti: rendelet, irányelv, határozat, ajánlás és vélemény.

A szerződés fenntartja a jogalkotási aktusok és a végrehajtási jogi aktusok között az Alkotmányban felállított különbséget, ami rendkívül pozitív, viszont nem követi az Alkotmányszerződés jogalkotási aktusokra, törvényekre és kerettörvényekre vonatkozó szóhasználatát, ami az átláthatóság ellen hat. Mostantól tehát egyrészt lesznek majd jogalkotási aktusok, amelyeket rendeletnek, irányelvnek vagy határozatnak hívnak stb., és lesznek végrehajtási jogi aktusok, amelyek szintén rendeletek, irányelvek ( vagy határozatok) – ez pedig lerombolja a jogszabályok egyértelmű hierarchiájának elképzelését.

Az Alkotmányban meghatározott terminusok valójában egyszerűek és egyértelműek voltak, és az eléjük illesztett „európai” jelző egyértelművé tette a jelentésüket a polgárok számára, hiszen a terminológia összhangban volt a legtöbb tagállamban használt terminológiával (a törvények a Parlamenttől származó szabályok, a rendeletek pedig a végrehajtó hatalom vagy a helyi vezetés által elfogadott jogszabályok). Ezáltal az Alkotmány véget vetett az eddig fennálló zűrzavarnak és terminológiai pontatlanságoknak. Ehelyett a jogalkotási aktusok neve továbbra is rendelet és irányelv marad, amelyek a „végrehajtási” vagy a „felhatalmazáson alapuló” szavakkal kiegészítve akár nem jogalkotási aktusra is utalhatnak. A nyelvezet tehát homályos marad, ami egy távoli, bürokratikus, átláthatatlan és csalóka hatalom képzetét ébresztheti a polgárokban, amely hatalom legegyértelműbb paradoxona éppen az, (legalábbis azonkab az országokban, ahol ezt a terminológiát alkalmazzák) hogy a „rendeleteket” jogalkotási aktusnak tekinti!

7.3. Az említett terminológiai nehézségek ellenére az új szerződés felállítja a jogi eszközök hierarchiáját is. A jogalkotási aktusok elsőbbsége a végrehajtási jogi aktusokkal szemben egyértelmű. És amennyiben az általános szabály szerint az uniós döntések meghozatala a tagállamok feladata, a Bizottságot a szerződés egyértelműen az Unió végrehajtói hatalmi ágának tekinti, amelynek feladata a jogalkotási aktusok európai szintű végrehajtásához szükséges intézkedések meghozatala, míg a Tanács csak kivételes esetben gyakorolhat végrehajtói feladatokat, nevezetesen akkor, amikor az Szerződés egyértelműen kimondja, vagy amikor a jogalkotási aktusok így rendelkeznek a szükséges indokok meghatározása mellett.

7.4. A felhatalmazáson alapuló rendeletek kategóriájának létrehozása, amelyek alapján a jogalkotási hatóság (az Európai Parlament és a Tanács) jogköröket ruház át a Bizottságra, hatékonyabbá teszi az Unió intézkedéseit, mert a jogalkotónak így nem kell foglalkoznia olyan technikai részletekkel, amelyeket a végrehajtó gyorsabban és megfelelőbben képes kezelni; a jogkörátruházás együtt jár a jogalkotó hatóság által végzett ellenőrzésre vonatkozó szükséges garanciákkal (két olyan mechanizmus keretében, amely lehetővé teszi számára, hogy blokkolja valamely intézkedés Bizottság általi elfogadását vagy hogy visszavonja a jogkörök átruházását), az Európai Parlament és a Tanács közötti teljes egyenlőség pedig mindvégig biztosított[36].

Egy olyan hierarchiáról van tehát szó, amelyben a rendeletek, irányelvek és határozatok (röviden) jogalkotási aktusok, a végrehajtási rendeletek és irányelvek a jogalkotási aktusok alkalmazásáról szóló végrehajtási szabályozási aktusok, míg a határozatok lehetnek elsősorban politikai természetű aktusok (pl. a Tanács áthidaló záradék alkalmazásáról szóló határozata), vagy önálló végrehajtási aktusok.

7.5. Új jogalkotási eljárások: a Lisszaboni Szerződés egyértelmű hangsúlyt fektet a rendes jogalkotási eljárásra (amely megfelel a jelenlegi együttdöntési eljárásnak); ez tulajdonképpen a standard jogalkotási eljárás, míg a többi kivételnek számít („különleges jogalkotási eljárások”), amelyekről a Szerződéseknek egyértelműen rendelkezniük kell. A rendes jogalkotási eljárás főbb jellemzői a következők: a kezdeményezés joga a Bizottságot illeti (kivéve a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség témakörébe tartozó bizonyos kérdéseket, ahol a Bizottság a tagállamok legalább ¼ részével osztozik a jogkörben), az Európai Parlament és a Tanács együttdöntési eljárással dönt (a korábbi együttdöntési eljárásban végrehajtott kisebb változtatások pontosan a két intézmény közötti teljes egyenlőség hangsúlyozását szolgálják), a Tanács pedig minősített többséggel hoz döntést.

7.6. A rendes jogalkotási eljárás hatálya jelentősen kibővül, mintegy ötven új jogalappal (ezzel 86-ra emelve az összes ide tartozó jogalapot), amelyek közül néhány kiemelten fontos, mint például a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségre, a mezőgazdasági és halászati politikára, az európai kutatási térségre és a végrehajtói jogkörre (amelyet eddig a komitológiáról szóló kerethatározat szabályozott) vagy a jelenlegi költségvetési rendeletre (vö. 3. melléklet) vonatkozó jogalapok. E területeken a Tanács immár nem dönthet egyedül, csak a Parlamenttel egyetértésben.

7.7. Sajnálatos módon azonban továbbra is túl sok olyan eset van, amelyekre különleges jogalkotási eljárások vonatkoznak, melyek értelmében valamelyik intézmény egy másik intézmény részvételével fogad el adott jogszabályt, amely részvétel a hozzájárulástól az egyszerű konzultációig terjedhet, és néha úgy tűnik, hogy az ilyen típusú eljárásra a kormányközi konferenciákon lezajlott tárgyalások során kialakított kompromisszumok eredményeképpen esett a választás. Az Európai Parlament három esetben hozhat jogi aktusokat (rendeleteket) a Tanács jóváhagyásával[37]. A Tanács 28 esetben hozhat jogi aktusokat[38]. Az éves költségvetést tartalmazó jogi aktusra szintén az Európai Parlament és a Tanács közös döntéshozatali eljárását szabályzó különleges eljárás vonatkozik (vö. 8. pont később).

7.8. Ezen kivételek ellenére a Lisszaboni Szerződés kétségtelenül jelentős előrelépést jelent az európai jogalkotás hatékonyságának és demokratikus legitimitásának terén. Mindezt hasonló előrelépés kíséri az Unió által megkötött nemzetközi megállapodások elfogadásának tekintetében, ami köszönhető egyrészt a Tanácsban alkalmazott minősített többségi szavazás kiterjesztésének, másrészt annak a követelménynek, melynek értelmében az Európai Parlament jóváhagyására van szükség (például a közös kereskedelempolitikát végrehajtó megállapodások esetében).

8.   Az Unió pénzügyei

8.1. Az egyik legtöbb vitát kiváltó kérdés – mind a Konventben, mind pedig a 2004-es kormányközi konferencián – az Unió pénzügyi rendszerének reformja volt, különös tekintettel a költségvetési eljárásra. A kérdés egy olyan rendszer intézményesítése körül forgott, amely a jövőben lehetővé teszi majd az Unió megfelelő, átlátható és demokratikus finanszírozását, valamint mindenekelőtt lehetőséget nyújt az Európai Parlament számára, hogy megszilárdítsa jogköreit mint a költségvetési hatóság egyik ága azáltal, hogy az Unió költségvetésének egészéről lehet döntő szava, beleértve az olyan, eddig „kötelezőnek” minősített kiadásokat, mint a közös agrárpolitikával és a közös halászati politikával kapcsolatos kiadások. Annak ellenére, hogy a végeredmény összességében pozitív, bizonyos mértékben hangsúlyeltolódást jelentett a 2004-es kormányközi konferencia részéről, amely nem követte maradéktalanul a Konvent javaslatait. A 2007-es tanácskozások során ellenben nem is bocsátották vitára e kérdést.

8.2. A Konvent egy három szakaszból álló modellt javasolt, amely egyszerű és kiegyensúlyozott:

–  a Tanács továbbra is egyhangúlag dönt (a tagállamok későbbi, saját alkotmányos szabályozásuknak megfelelő jóváhagyásával) az alapvető tényezőkről és a saját források felső határáról[39]; az EP-nek csak véleménynyilvánítási jogköre van;

–  az Európai Parlament és a Tanács együtt dönt a pénzügyi tervről, amely az alkotmány része lesz „többéves pénzügyi keret” néven (Az alkotmány hatálybalépését követő első pénzügyi kerettől kezdve a Tanács minősített többséggel dönt.);

–  az éves költségvetésről a két intézmény közösen dönt: a két intézménynél lezajló első olvasatot követően, amely egyeztetőbizottság összehívását eredményezheti, nézetkülönbség esetén a Parlament mondaná ki a végső szót azzal a feltétellel, hogy a nagy többség támogatja azt; máskülönben a Tanács álláspontja érvényesül.

8.3. Mindez azt jelentette, hogy továbbra is a tagállamok határoznák meg az Unió bevételeinek összegét és jellegét, hogy a költségvetési hatóság két ágának meg kellene egyeznie a kiadások programozásában, valamint hogy az éves költségvetéssel kapcsolatos nézeteltérés esetén az Európai Parlament mondhatná ki az utolsó szót a kiadások egészéről (miután a kötelező és nem kötelező kiadások közötti megkülönböztetés megszűnne), jóllehet mindezt a pénzügyi keretben megállapított felső értékek határain belül. A gyakorlatban a két intézmény ennek következtében rá lenne szorulva, hogy közös álláspontot alakítson ki.

8.4. Sok tagállam elégedetlen volt ezzel a kiegyensúlyozott rendszerrel, és a 2004-es kormányközi konferencián javaslatokat nyújtottak be, amelyekben egyes esetekben súlyos támadást intéztek az Európai Parlament ezen a téren meglévő jogkörei ellen és veszélybe sodorták a pénzügyi demokrácia eszméjét az Unióban. Elsősorban az Európai Parlamentet képviselő résztvevőknek, illetve az olasz és ír elnökségnek köszönhetően lehetőség nyílt egy olyan kompromisszum kidolgozására, amely megőrizte az Európai Parlament lényegi jogait ezen a téren. Ez a kompromisszum nem kérdőjeleződött meg 2007-ben. Az ezen témával kapcsolatban előterjesztett módosítások az Alkotmányban előírt jogalkotási aktusok terminológiájának sajnálatos mellőzéséből adódnak[40]:

-   a saját forrásokkal kapcsolatban elfogadták a Konvent javaslatait;

-   a pénzügyi keretet mindig két intézménynek kell elfogadnia, de a Tanács egyhangúlag dönt mindaddig, amíg az Európai Tanács ugyancsak egyhangúlag úgy nem határoz, hogy a Tanács minősített többséggel dönthet;

-   az éves költségvetést az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak szintén közösen kell elfogadnia, ám amennyiben a két intézmény nem ért egyet, az eljárást újra kell kezdeni azzal, hogy a Bizottság új költségvetési tervezetet nyújt be[41].

8.5. Ezzel a megoldással – mint azt már említettük – megmaradnak az Európai Parlament költségvetési jogköreinek alapvető elemei, mert a kötelező és nem kötelező kiadások közötti megkülönböztetés megszűnésével a Parlament döntő szót kap a költségvetés egészének tekintetében. A többéves pénzügyi keret elfogadása esetében továbbra is alkalmazott egyhangúság követelménye azonban súlyos nehézségeket okoz a témával kapcsolatos jövőbeli tárgyalások esetében, és kevésbé ösztönzi az intézmények közötti költségvetési megegyezést, ami tulajdonképpen a Konvent javaslata mögött meghúzódó cél lett volna.

9.   Előrelépés az ágazati politikák területén

Az Unió szakpolitikáival kapcsolatban bevezetett módosításokra vonatkozó rendelkezéseket (kivéve a külső fellépésekre vonatkozó általános szabályokat és a KKBP-vel kapcsolatos rendelkezéseket, amelyek az EUSz.-ben találhatók) az EUMSz. tartalmazza. A III. rész tartalmazza az Unió belső politikáival és fellépéseivel, a IV. rész a tengerentúli országok és területek társulásával, az V. rész pedig az Unió külső fellépéseivel kapcsolatos rendelkezéseket. Az új szerződés gyakorlatilag arra korlátozódik, hogy eljárási módosításokat vezessen be a hatályos Szerződéseknek az ágazati politikák meghatározására és végrehajtására, és különösen az egyes területeken folytatott uniós fellépések jogalapjaira vonatkozó rendelkezéseiben. Esetlegesen elképzelhető, hogy e rendelkezések egy jelentős részét egyszerűsíthették volna, vagy azokat hozzáigazíthatták volna a megalkotásuk óta bekövetkezett változásokhoz. Azonban az igazság az, hogy az Európai Tanács által akkoriban az Európai Konventre ruházott mandátum nem jogosította fel azt e rendékezések mélyreható felülvizsgálatára, a 2004-es kormányközi konferencia sem tette ezt meg, a tárgyalások 2007-es folytatása során pedig valójában nem voltak meg a politikai feltételei e nehéz kérdéskör újbóli felvetésének.

Az Unió politikáiban végrehajtott változtatások így lényegében az új szerződés által bevezetett strukturális, intézményi és eljárási módosítások, például a „pillérek” eltörlésére, az Unió hatásköreinek, az intézményeknek, a döntéshozatali eljárásoknak és a jogi eszközöknek a meghatározására vonatkozó módosítások következményei. A politikák tartalma tekintetében tulajdonképpen nincs túl sok újdonság, a változtatások a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térsége (lényegében a korábbi harmadik pillér) és a külkapcsolatok, különösen a közös kül- és biztonságpolitika területét érintik a legérzékenyebben. A többi ágazati politikában a változások elsősorban az alkalmazandó eljárásokat és a jogalapok jogalkotási és nem jogalkotási aktusok közötti felosztását érintik, ami már önmagában is garanciát jelent az Unió intézkedéseinek nagyobb hatékonyságára, demokratikus legitimitására és átláthatóságára, tekintettel a korábban elemzett változtatások pozitív jellegére. Igaz, hogy úgy tűnt, hogy az Alkotmányban néhány új jogalap láthatólag új hatásköröket ismert el, elsősorban azonban olyan területekről volt szó, amelyeken az Unió már tevékenykedett több cikk, többek között a 308. cikk alkalmazása révén, tehát mindenekelőtt annak tisztázásáról volt szó, hogy az Unió milyen módon használja hatásköreit (tehát az energia, az egészség, az űrkutatás, a sport, a turizmus stb. területén). Ezek az új rendelkezések megmaradtak néhány módosulással. Ezenkívül két fontos újítás került bevezetésre az éghajlatváltozás elleni küzdelem és az energetikai szolidaritás tekintetében, amely problémák igen közelről érintik az európai polgárokat, és amely területeken az Unió fellépése egyértelműen hozzáadott értéket jelentene. Ez esetben inkább új célokról mintsem új hatáskörökről van szó. Megemlítendő, hogy új elem a bevezető fejezet, mely felsorolja a horizontális záradékokat, amelyek átfogóan valamennyi politikára vonatkoznak. A későbbiekben áttekintjük ezen változtatások főbb elemeit annak megállapítása céljából, hogy vajon lehetővé teszik-e, hogy az Unió hatékonyabban és demokratikusabban tudjon fellépni a kérdéses területeken.

9.1. A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség

(1)  A belő politikák területén a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térségével kapcsolatban hozott a legtöbb újat a Lisszaboni Szerződés, különösen a pillérstruktúra megszüntetése, illetve a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés (mely ez idáig a „harmadik pillér” alá tartozott) „közösségi” rendszerbe illesztése által, a rendes jogalkotási eljárás és a minősített többségi szavazás kiterjesztése révén. Már az Alkotmányszerződésre is ez volt a jellemző, de a Lisszaboni Szerződés további érezhető változtatásokat vezetett be ezen a lényeges európai uniós területen.

A volt III. pillér „közösségiesítése” nem akadályozza meg, hogy megmaradjon egy bizonyos fokú intézményi elkülönülés: a jogalkotási és operatív tervezésre vonatkozó stratégiai iránymutatásokat az Európai Tanács határozza meg (konszenzus révén), anélkül hogy ebbe bármely módon is bevonná a Parlamentet; a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés terén a jogalkotási kezdeményezés megoszlik a Bizottság és a tagállamok egy negyede között (a jelenlegi egy tagállam helyett); a nemzeti parlamentek pedig nagyobb szerephez jutnak, különösen a szubszidiaritás elvének való megfelelés nyomon követésében (a nemzeti parlamentek egy negyede szükséges az előrejelzési eljárás megindításához a korábbi egy harmaddal szemben), az e területhez tartozó uniós politikák végrehajtásának értékelésében, valamint az Eurojust és az Europol működésének ellenőrzésében.

(2)  E területen a politikai célkitűzéseket pontosabban és egyértelműbben határozták meg. Az Unió ezzel kapcsolatos intézkedéseinek kifejezetten meg kell felelniük az alapjogi követelményeknek. Az igazságszolgáltatáshoz való jogot általános célkitűzésként jelölték meg. A különböző rendszerek kölcsönös elismerése és a jogszabályok közelítése a politikák végrehajtásának két párhuzamosan elismert eszköze.

A menekültügyi, bevándorlási, határellenőrzési és vízumpolitikát az Unió közös politikáinak ismerik el, melyek vezérelve a szolidaritás és a tagállamok közötti felelősség méltányos megosztása.

Az új Szerződés komoly előrelépést jelent a polgári és a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés és a rendőrségi együttműködés tekintetében is, főként a rendes jogalkotási eljárás alkalmazása révén.

(3)  A bírósági és nem bírósági határozatok és ítéletek kölcsönös elismerésén alapuló, polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködést a rendes jogalkotási folyamat minden jogszabály-közelítési intézkedésre való alkalmazása révén kiterjesztették valamennyi több tagállamot érintő ügyre, kivéve a családjog területét, amely esetében az egyhangúság a fő szabály (tanácsi rendelet, a Parlamenttel csupán konzultálnak). A Tanács azonban, az EP véleményének birtokában, egyhangúlag maga is határozhat a rendes jogalkotási eljárásnak a családjog néhány több államra kiterjedő vonatkozására történő kiterjesztéséről, amennyiben egyetlen nemzeti parlament sem ellenzi ezt.

(4)  A büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés tekintetében a legfőbb újdonság a rendes jogalkotási eljárás (minősített többség) alkalmazása a jogszabályok közelítésére mind az eljárási kérdésekben (például minimális szabályok a bírósági ítéletek és határozatok kölcsönös elismerésének lehetővé tételére), mind a büntető anyagi jog terén (minimális szabályok egyes, az EUMSz.-ben felsorolt, több államra kiterjedő méreteket öltő súlyos bűncselekmények meghatározására és azok szankcióira vonatkozóan). Az új Szerződés továbbá arról is rendelkezik, hogy a Tanács egyhangúlag, az EP jóváhagyásával, meghatározhatja a büntetőeljárás azon más vonatkozásait és a bűnügy azon más területeit, melyek esetében a rendes jogalkotási eljárás alkalmazható.

Egyes tagállamok erősen ellenezték ezt azon garancia ellenére, mely szerint az európai jogszabályoknak e területen tiszteletben kell tartaniuk a tagállamok jogrendszereinek alapvető szempontjait. Ezért a 2004-es kormányközi konferencia a megállapodás biztosítására egy „vészfékmechanizmusról” rendelkezett – amelyet még átdolgoztak a 2007-es tanácskozások során –, amely biztosítja az e területen nehézségekkel rendelkező tagállamok részére az általuk igényelt garanciákat, anélkül hogy teljesen kizárná a további előrelépés lehetőségét. E megállapodás alapján ha egy tagállam úgy véli, hogy egy jogalkotási javaslat veszélyezteti büntető igazságszolgáltatási rendszerének „alapvető vonatkozásait”, kérheti, hogy azt az Európai Tanács elé utalják. Négy hónap áll rendelkezésére az Európai Tanácsnak arra, hogy konszenzussal visszautalja az ügyet a Tanácshoz az eljárás folytatása céljából. Amennyiben a véleménykülönbség e 4 hónap elteltével is fennáll, akkor a szóban forgó jogalkotási javaslat alapján automatikusan elindul a megerősített együttműködés e kérdésben, ha 9 tagállam így kívánja.

(5)  Az Európai Parlament üdvözli azt is, hogy az új Szerződés beépítette a Konvent Európai Ügyészség létrehozására irányuló javaslatát, mely hivatal hatáskörébe tartozik az Unió pénzügyi érdekeinek megsértése elleni küzdelem, és amely a 2004-es kormányközi konferencián számos küldöttség által kifejezésre juttatott kifogások ellenére eljárhat az ilyen jogsértések elkövetőivel szemben. A Tanács Európai Ügyészséget létrehozó európai rendeletének elfogadásához, az Európai Parlament jóváhagyása után továbbra is egyhangú döntés szükséges, amint az az Alkotmányban is szerepel, a 2007-es tanácskozások során azonban bevezettek egy, az előző bekezdésben említetthez hasonló záradékot, amelyet „sürgősségi gyorsító eszköznek” lehetne nevezni: ha a Tanácsban nem születik egyhangú döntés, akkor egy legalább 9 tagállamból álló csoport kérheti a tervezet Európai Tanács elé terjesztését; ha az Európai Tanácsban konszenzus alakul ki, akkor visszautalják a tervezetet a Tanácsnak az eljárás folytatása céljából; amennyiben a 4 hónap elteltével nem jutnak konszenzusra az Európai Tanácsban, akkor legalább kilenc tagállam kérheti a megerősített együttműködésre való automatikus áttérést.

Mindamellett egy áthidaló („passerelle”) záradék rendelkezik az Európai Ügyészség hatásköreinek a több államra kiterjedő vonatkozású súlyos bűncselekmények elleni küzdelemre történő esetleges kiterjesztéséről, a Tanács által egyhangúlag elfogadott európai határozat alapján, miután a Parlament beleegyezését adta.

(6)  Végül, a rendes jogalkotási eljárást bevezették a rendőrségi együttműködés esetében is, bár továbbra is az egyhangúság a fő szabály a tagállamok illetékes hatóságainak operatív együttműködése és egy másik tagállam területén történő beavatkozása esetén. Csakúgy, mint az Ügyészség esetében, a 2007-es kormányközi konferencia elfogadott ezzel kapcsolatban is egy „sürgősségi gyorsító eszközt”, amely az eljárás elakadása esetén lehetővé teszi a megerősített együttműködést, ha ezt legalább 9 tagállam akarja.

(7)  Végezetül még emlékeztetni kell arra, hogy mindenekelőtt az Egyesült Királyság – amelynek a bel- és igazságügyekkel kapcsolatos sajátos álláspontja már korábban is ismert volt (akárcsak Írországé, valamint egy másik intézkedés tekintetében Dániáé[42]) – különleges kezdeményezésére e különleges státusnak megfelelő speciális rendelkezések kerültek beillesztésre jegyzőkönyvek révén. A megállapodást ellenző Egyesült Királyság két jegyzőkönyvhöz kért módosításokat, amelyek elismerik az Egyesült Királyság és Írország (amely bizonyos szempontból kénytelen az Egyesült Királyságot követni, tekintettel a különmegállapodások tartalmára, amely e témában összeköti egymással e két tagállamot) sajátos helyzetét a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség kialakítása, valamint különösen a schengeni vívmányok továbbfejlesztését szolgáló intézkedések tekintetében.

E két tagállam álláspontja speciális tényezőkből következik: mindkettő szigetország, lakosai nem rendelkeznek személyi igazolvánnyal, és a „common law” rendszerét alkalmazzák.

Tehát a bevándorlási, menekültügyi és vízumpolitika, valamint a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés terén az Egyesült Királyságra és Írországra vonatkozóan már fennálló eltérések rendszerét kiterjesztették a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködésre és a rendőrségi együttműködésre[43]. Ami a schengeni vívmányokat illeti – amelyben a Tanács jóváhagyásával az Egyesült Királyság és Írország eseti alapon vehet részt, amennyiben részt vesznek e részleges intézkedések kidolgozásában is –, a két tagállam, ha nem kívánja, nem lesz köteles részt venni ezen intézkedések kidolgozásában. Azonban amennyiben a Tanács, az Európai Tanács vagy végsősoron a Bizottság úgy dönt, e két országot kizárhatják a schengeni vívmányok szóban forgó területének egészéből vagy egy részéből[44].

Ami a volt harmadik pillér alá tartozó aktusok új jogi kerete felé történő átmenetet, nevezetesen annak bírósági felülvizsgálatát, valamint a Bizottság ellenőrzése alá helyezését illeti, az Egyesült Királyság elérte, hogy az átmeneti rendelkezéseket tartalmazó jegyzőkönyvhöz kiegészítést fűzzenek, amelyben megállapítják, hogy az új szerződés hatálybalépésekor a büntetőügyekben folytatott és a rendőrségi együttműködés terén már meglévő intézkedések mentesüljenek ezen ellenőrzés alól egy legfeljebb 5 évig tartó időszak alatt (vagy ezen aktusoknak az új eljárások szerinti módosításáig). Az Egyesült Királyság ezen 5 éves időtartam letelte előtt úgy is dönthet, hogy nem fogadja el ezen aktusok új keretét, ebben az esetben viszont megszűnik az összes e területhez tartozó, meglévő aktus alkalmazhatósága az Egyesült Királyságban, amelynek akár az ezen aktusokban „való részvételének megszüntetése kapcsán felmerülő, szükséges és elkerülhetetlen” pénzügyi következményeket is vállalnia kell majd, ha a Tanács ekként dönt[45].

9.2. Egyéb belső politikák

(1)  Néhány „új” – vagy világosabban meghatározott – hatáskör új jogalapjának bevezetése mellett az új szerződés által az egyéb ágazati politikák szintjén bevezetett változtatások főleg az együttdöntés (és ezáltal a minősített többséggel való szavazás) rendes jogalkotási eljárássá alakításából és a most meghatározott, jogalkotási és végrehajtási aktusokra történő felosztásból származnak.

(2)  A legszembetűnőbb változások többek között a mezőgazdasági és a halászati politika területén találhatóak: a rendes jogalkotási eljárás alkalmazandó a mezőgazdasági piacok közös szervezésére vonatkozó szabályokat megállapító jogalkotási aktusok, illetve a közös mezőgazdasági és halászati politika célkitűzéseinek megvalósításához szükséges rendelkezések elfogadására (jelenleg az Európai Parlament csak konzultációs joggal rendelkezik).. Ez azt jelenti, hogy a közös mezőgazdasági és halászati politika fő irányvonalainak kialakítása nem csupán a mezőgazdasági miniszterek hatáskörében marad, hanem az Európai Parlament döntésétől is függeni fog. A árak, lefölözések, támogatások és mennyiségi korlátozások, illetve a halászati kvóták elosztásának meghatározásával azonban a Tanács által elfogadott végrehajtási aktusok foglalkoznak európai végrehajtási rendeletek és határozatok formájában.

(3)  A kutatási és technológiafejlesztési politika egy új területtel, az űrpolitikával egészült ki. A kutatási keretprogram ezentúl minősített többséggel jogalkotási aktusként kerül elfogadásra. Ezenkívül az európai kutatási térséget, melyen belül a kutatók, a tudományos ismeretek és a technológiák szabadon mozoghatnak, a rendes jogalkotási folyamat alapján elfogadott rendeletek révén fogják létrehozni. A rendes jogalkotási eljárás szerint egy európai űrprogramot is el lehetne fogadni.

(4)  Az energiáról szóló új szakasz egyéb célkitűzések mellett többek között az energiapiac működésének és az energiaellátás biztonságának garantálására, illetve az energiahatékonyság és megújuló energiák kifejlesztése előmozdítására törekszik. Az új szerződés azonban korlátokat szabott az Unió intézkedéseinek, melyek nem hathatnak ki a tagállamok energiaforrásai kiaknázási feltételeinek, a különböző energiaforrások megválasztásának és az energiaellátás általános struktúrájának meghatározására vonatkozó jogára. Továbbá annak ellenére, hogy a rendes jogalkotási eljárás és a minősített többségi szavazás a fő szabály e területen, a kormányközi konferencia kimondta, hogy az elsődlegesen költségvetési természetű intézkedéseket a Parlamenttel történő konzultációt követően egyhangúlag elfogadott tanácsi törvénnyel lehet meghozni. Ugyanakkor a Tanács dönthet úgy is egyhangúlag, hogy e területekre a rendes jogalkotási eljárás vonatkozzon. Végezetül az elmúlt két évben folytatott nyilvános vitát követően a 2007-es kormányközi konferencia konkrét hivatkozást vezetett be a szerződésbe a tagállamok között az energia területén biztosítandó szolidaritásra vonatkozóan, amint azt az EP kérte.

(5)  A 2007-es kormányközi konferencia folyamán a tagállamok egyetértettek abban is, hogy külön említést tegyenek az éghajlatváltozás elleni küzdelemről is, ily módon pontosabban meghatározott jogalapot biztosítva az Unió számára, hogy kötelező érvényű intézkedéseket hozhasson ezen a területen.

(6)  A népegészségügy területét az új szerződés kiegészítette a „határokon át széles körben terjedő súlyos betegségek” elleni küzdelemmel, amely magában foglalja a határokon át terjedő súlyos egészségügyi veszélyek figyelemmel kísérését, az ilyen veszélyek előrejelzését és az ezek elleni küzdelmet. Az Uniónak többek között intézkedéseket kell hoznia a gyógyászati termékek magas minőségi és biztonsági előírásainak meghatározására és a népegészségügy védelmére a dohány- és alkoholtermékekkel kapcsolatos visszaélésekkel szemben. Hangsúlyozni kell, hogy az új szerződés kimondja, hogy az Unió intézkedései e területen tiszteletben kell, hogy tartsák a tagállamok hatáskörét egészségügyi politikájuk, többek között az egészségügyi szolgáltatások és az orvosi ellátás irányítása, és az ezekre szánt erőforrások elosztásának meghatározása tekintetében.

(7)  Sajnálatos, hogy a végleges szöveg nem tartalmaz több lényegi változtatást a szociális politika területén, különösen a minősített többségi szavazás kiterjesztése tekintetében (nem történt változás a jelenlegi helyzethez képest). Azonban nem lenne helyénvaló azt mondani, hogy a Lisszaboni Szerződés visszalépést jelent e téren. Ellenkezőleg, számos előrelépés történt, nevezetesen: Azon túlmenően, hogy az új szerződés a szociális politikát a megosztott hatáskörök alá tartozó területekhez sorolja, valamint kifejezetten említést tesz arról, hogy az Unió élhet a tagállamok szociális politikáinak koordinációjára irányuló kezdeményezésekkel, a következő területeken tesz előrelépéseket:

– a „teljes foglalkoztatottság” és a „társadalmi haladás” beillesztése az Unió célkitűzései közé;

– az „Általános rendelkezések” (az EUMSz. I. részében) közé egy általános „szociális záradék” bevezetése, amely alapján az Uniónak figyelembe kell vennie valamennyi politika meghatározása és végrehajtása során a „foglalkoztatás magas szintjének előmozdítására, a megfelelő szociális biztonság biztosítására, a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemre, valamint az oktatás, a képzés és az emberi egészség védelmének magas szintjére vonatkozó követelményeket”;

– az általános gazdasági érdekű szolgáltatások elismerését és védelmét lehetővé tevő jogalap létrehozása; ezenkívül a 2007-es kormányközi konferencia egy jegyzőkönyvet fűzött a szerződéshez az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokról, amely részletezi e szolgáltatások rendszerének sajátosságát, valamint világosan kifejti, hogy a Szerződésekben semmi nem veszélyezteti a tagállamoknak a „nem gazdasági jellegű általános érdekű szolgáltatások”, azaz szigorú értelemben véve a közszolgáltatások nyújtására vonatkozó hatáskörét;

– a „szociális partnerek”, különösen a szociális párbeszédhez hozzájáruló növekedési és foglakoztatási háromoldalú szociális csúcstalálkozó szerepének kifejezett elismerése az EUMSz.-ben.

(8)  Végül a rendes jogalkotási eljárás alkalmazandó majd a munkaviszonyban álló személyek vagy önálló vállalkozó migráns munkavállalók társadalombiztosítási juttatásaira vonatkozó társadalombiztosítási intézkedésekre. Ehhez egy további „vészfékmechanizmus” társul, mely azon esetekben kerül alkalmazásra, ha valamely tagállam úgy véli, hogy egy ilyen intézkedés „biztonsági rendszerének fontos vonatkozásait érintené – ideértve annak alkalmazási körét, költségét vagy finanszírozási rendszerét –, vagy befolyásolná e rendszer pénzügyi egyensúlyát, kérheti, hogy a kérdést terjesszék az Európai Tanács elé” (ezáltal automatikusan felfüggesztve a jogalkotási eljárást). Az Európai Tanácsnak ezután 4 hónapon belül vagy vissza kell utalnia a kérdést a Tanácshoz, ezáltal lehetővé téve az eljárás folytatását, vagy fel kell kérnie a Bizottságot, hogy nyújtson be új javaslatot. Ez esetben – csakúgy, mint intézkedés hiányában – az eredetileg javasolt jogi aktust el nem fogadottnak nyilvánítják.

(9)  Megállapítható az is, hogy a módosító szerződés nem hoz változást az adózás tekintetében, mely esetében az egyhangúság marad az általános szabály: a kormányközi konferencia során nem sikerült megállapodni még abban a kevés ügyben sem, melyek során a Konvent a rendes jogalkotási eljárás alkalmazását javasolta (azaz minősített többséget) az igazgatási együttműködési intézkedésekkel és az adócsalás és adókijátszás elleni intézkedésekkel összefüggésben (feltéve, hogy a Tanács egyhangúlag megállapítja. hogy a javasolt intézkedések e kérdésekhez kapcsolódnak).

(10) A gazdasági irányítás a másik, nagy vitát kiváltó terület, de itt a változások viszonylag kisebbek. Azonban megerősítették a gazdasági és foglakoztatási politikák összehangolását az Unió hatáskörei között (bár a 2004-es kormányközi konferencia módosította a Konvent szövegét, hangsúlyt helyezve arra, hogy a tagállamok az Unión belüli megállapodások szerint koordinálják politikáikat), ami kiegészült a Bizottság helyzetének enyhe megerősítésével, és megerősítették az eurót fizetőeszközként bevezető tagállamokra vonatkozó rendelkezéseket: például az eurónak egy új tagállam általi bevezetéséről szóló (a Bizottság által javasolt) tanácsi határozatot megelőzi az eurót már bevezető tagállamok minősített többsége által elfogadott ajánlás.

Az Eurócsoport operatív eljárásait egy csatolt jegyzőkönyvben határozták meg. Az új szerződés tartalmaz egy nyilatkozatot a Stabilitási és Növekedési Paktumról is. A paktum a 2004-es kormányközi konferencia során parázs vita tárgyává vált egyes küldöttségekben, melynek eredményeként változtatásokat fogadtak el a Konvent szövegéhez, melyek többek között csökkentették a Bizottság javasolt szerepét a túlzott hiány esetén követendő eljárás során (a Tanács által az érintett tagállamhoz intézett ajánlásokkal, melyek a jelenlegi helyzetnek megfelelően a Bizottság ajánlásán, nem pedig egy javaslaton – amint azt a Konvent javasolta – alapulnak).

9.3. Közös kül- és biztonságpolitika

(1)  Jelentős változások történtek az Unió külkapcsolatai területén is, leginkább intézményi szempontból. Ugyanakkor e területen a Lisszaboni Szerződés jelentősen eltávolodik az Alkotmányszerződés szövegétől a struktúra tekintetében.

A 2004-es kormányközi konferencia követte a Konventet az EU külső fellépéseivel kapcsolatos rendelkezések szerkezeti egységességét illetően, amely rendelkezések összessége – az I. részben található, általános elveket meghatározó két cikk kivételével – az Alkotmány III. részének „Az Unió külső tevékenysége” című V. címébe került. A Lisszaboni Szerződés ellenben az EUSz. V. címében gyűjtötte egybe az Unió külső tevékenységeivel kapcsolatos általános rendelkezéseket, valamint a KKBP-vel kapcsolatos összes rendelkezést, beleértve a védelemmel kapcsolatosakat is, míg a külső fellépés egyéb területeire (közös kereskedelmi politika, együttműködés harmadik országokkal, humanitárius segély stb.) vonatkozó többi rendelkezés az EUMSz. V. részébe került. Az, hogy a két szerződés azonos jogi értékkel bír – amint az említésre kerül mindkét szerződés első cikkében[46] –, valószínűleg garantálja a pillérstruktúra eltörléséből származó előrelépéseket, illetve mérsékeli a rendelkezések koherenciájának esetleges elvesztését, valamint annak veszélyét, hogy a KKBP kormányközi területe „megfertőzze” a külkapcsolatok többi részének „közösségiesítettebb” területeit, azonban állandó erőfeszítéseket kell tenni a két szerződés együttes interpretációjára az említett előrelépések biztosítása, valamint e veszélyek elkerülése érdekében. Éljen az egyértelműség!

Ezzel szemben a Lisszaboni Szerződés megőrizte – ha formájában nem is, de legalább lényegében – az Alkotmányszerződés által bevezetett legfőbb intézményi jellegű újítást: létrehozza az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének posztját, amely felváltja az Alkotmányban létrehozott külügyminiszteri posztot, gyakorlatilag érintetlenül megőrizve feladatait és hatásköreit (lásd fentebb a 6.5. pontot). E főképviselő – akit kettős intézményi hovatartozás fog jellemezni, és akinek feladata a közös kül- és biztonságpolitika irányítása, valamint az Unió összes külkapcsolatának koordinációja – jelenti az új szerződés legnagyobb újítását az Unió külkapcsolatai tekintetében. A Parlament reméli, hogy ezen új tisztség hozzájárul majd annak biztosításához, hogy az Unió külső fellépései koherensebbek és hatékonyabbak legyenek, ám sok múlik majd azon, hogy milyen kapcsolat alakul ki a főképviselő, a Bizottság elnöke és a Tanács új, megválasztott elnöke között.

A közös kül- és biztonságpolitika területén továbbra is egyhangúság lesz a fő szabály, mely lényegében továbbra is kormányközi eljárásokon fog alapulni és melyben az Európai Tanács rendelkezik domináns szereppel. A minősített többségi szavazás csak az Európai Tanács vagy a Tanács határozatai (vagy az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője által az Európai Tanács kérésére benyújtott javaslatok) esetében alkalmazható. Azonban itt is rendelkezésre áll egy „vészfékmechanizmus”, amennyiben egy tagállam „létfontosságú nemzeti politikai érdekekre” hivatkozva ellenzi egy határozat minősített többséggel való elfogadását. A 2004-es kormányközi konferencia során több javaslat is tovább szándékozott jutni a minősített többség kérdésében, azonban sem a Konvent javaslatát (minősített többség a főképviselő által előterjesztetett és a Bizottság által támogatott javaslatok esetében), sem az olasz soros elnökség javaslatát (minősített többség valamennyi főképviselői javaslat esetében) nem fogadták el bizonyos tagállamok ellenállása miatt. Az új szerződés viszont megőrzi a már az Alkotmányban szereplő, KKBP-re vonatkozó „passerelle” záradékot, amely alapján az Európai Tanács egyhangúlag dönthet arról, hogy minősített többségi szavazást alkalmazzanak a többi esetre (kivéve a katonai vagy védelmi vonatkozású döntéseket).

Könnyen belátható, hogy e passerelle záradék alkalmazása komoly nehézségekbe fog ütközni.

Az Európai Parlament a maga részéről általános jogot szerzett arra, hogy tájékoztatást kapjon, valamint bizonyos esetekben a konzultációra, az ellenőrzésre (kérdések, viták) és a KKBP költségvetésének megszavazására. Az Európai Bíróság joghatósága a közös kül- és biztonságpolitika tekintetében a KKBP és az EU egyéb tevékenységi területeinek elhatárolására, valamint az egyéneket korlátozó intézkedéseket eredményező európai határozatok jogszerűségének felülvizsgálatára korlátozódik.

Röviden tehát sajnálhatjuk ugyan, hogy nem tettünk további lépéseket, például a minősített többséggel való döntés tekintetében, mindazonáltal realista megközelítéssel be kell látnunk, hogy az európai integráció jelenlegi helyzetében a külpolitika olyannyira kötődik a tagállami hatáskörök kemény magjához, hogy nem remélhetjük egy valódi közös külpolitika megvalósulását a tagállamok közös politikai akarata nélkül. Az új szerződés fontos hozadéka mindenekelőtt azon intézményi feltételek megteremtése, amelyek arra ösztönzik a tagállamokat, hogy megegyezzenek maguk között és megpróbáljanak közös megközelítést kialakítani a nemzetközi problémákkal kapcsolatban, illetve hogy konzultáljanak egymással, mielőtt olyan egyoldalú lépéseket tennének, amelyek sérthetik az közös érdekeket.

(2)  Az új szerződés a közös biztonságpolitika területén teszi lehetővé a legkomolyabb előrelépést, miután a 2004-es kormányközi konferencia a Konvent javaslatain is túlmutató, jelentős változtatásokat eszközölt, amelyeket a 2007-es tanácskozásokon csaknem teljes egészében átvettek.

Ennek eredményeként a közös védelem vagy legalábbis egy közös védelmi politika meghatározása, melynek alapelveit már a Maastrichti Szerződés is jóváhagyta, realisztikusabb távlattal bír[47]. A közös védelmi politika polgári és katonai erőforrásokon alapuló operatív jogköröket ruház az Unióra. A főbb változások ezzel összefüggésben az alábbiak:

– az úgynevezett „petersbergi feladatok” céljainak felülvizsgálata[48];

– egy Európai Védelmi Ügynökség létrehozása („a védelmi kapacitások fejlesztésével, a kutatással, a beszerzéssel és a fegyverkezéssel foglalkozó ügynökség” )[49];

– annak lehetősége, hogy minősített többséggel elfogadott tanácsi határozattal létre lehessen hozni állandó, strukturált együttműködést a védelem területén azon tagállamok között, melyek rendelkeznek az ehhez szükséges katonai képességekkel és politikai akarattal (az ilyen strukturált együttműködés végrehajtásának feltételeit az Alkotmány egyik melléklete határozza meg);

– kölcsönös segély- és segítségnyújtási kötelezettség a tagállamok között, mely alapján a tagállamoknak fel kell használniuk minden rendelkezésükre álló eszközt a saját területükön fegyveres agresszió áldozatává váló tagállamok segítésére az ENSZ alapokmánya rendelkezéseinek megfelelően és a NATO-nak a szervezethez tartozó tagállamok irányában fennálló kötelezettségeivel összhangban. Az új szerződés kimondja, hogy e kötelezettség nem érinti az egyes tagállamok biztonság- és védelempolitikájának egyedi jellegét, ami fontos garancia a hagyományosan „semleges” tagállamok számára;

– annak lehetősége, hogy az Unió értékeinek védelme céljából a Tanács átruházza egy feladat végrehajtását a tagállamok egy csoportjára;

– egy induló alap létrehozása a tagállamok hozzájárulásaiból a nem az Unió költségvetését terhelő katonai kiadások fedezésére,

– egy, az Unió költségvetési előirányzataihoz való gyors hozzáférést biztosító eljárás meghatározása.

(3)  A módosított EU-Szerződés tartalmaz egy szolidaritási záradékot is, amely alapján a tagállamoknak segítséget kell nyújtaniuk bármely olyan segítséget kérő tagállamnak, mely terroristatámadás vagy természeti katasztrófa áldozatává vált, amennyiben azt igénylik. Az ezen záradék végrehajtására vonatkozó rendelkezéseket a Bizottság és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője közös javaslata alapján a Tanács határozatban fogadja el. A Tanács egyhangúlag határoz, ha a határozatnak védelmi vonatkozásai is vannak. Erről a Parlamentet tájékoztatni kell.

(4)  Ezek előrelépések ezért jelentősek, és nem ássák alá sem az egyes tagállamok biztonság- és védelempolitikájának egyedi jellegét, sem a NATO-hoz tartozó tagállamok elkötelezettségeit. Továbbá nem valószínű, hogy az Uniót egy agresszív katonai tömbbé változtatnák, amint attól a jelek szerint egyesek tartanak. Egyesek bizonyára tovább is kívántak volna lépni, különösen a minősített többségi szavazást illetően. Mindamellett, tekintettel arra, hogy ez a politikai terület kiemelkedően kormányközi jellegű, és tekintettel az Uniót övező jelenlegi politikai klímára, a végeredmény viszonylag pozitívnak tekinthető. Mindazonáltal a 2007-es tanácskozások során egyes tagállamok nyomására bizonyos rendelkezések megszövegezése annak biztosítására irányuló szándékból fakadó módosításokon esett át – akár abban az esetben is, ha az teljesen felesleges –, hogy az Unió a KKBP területén kizárólag a Szerződések által ráruházott hatáskörök értelmében megengedett tevékenységekre korlátozza magát. Máskülönben az új szerződést egy sor szintén felesleges nyilatkozat[50] egészíti ki, amelyek – néha alaptalanul – megerősítik e gondolatot. Ha e gondolat nem is igazán kártékony – miután pusztán a szerződés rendelkezései tartalmának kissé nevetséges módon történő megerősítésére korlátozódik –, mindazonáltal az európai integráció egy meglehetősen negatív megközelítéséről árulkodik, amelyről nem küldhető negatív üzenet a közvélemény számára.

9.4. A külkapcsolatok egyéb területei

(1)  A külkapcsolatok tekintetében ki kell emelnünk, hogy a közös kereskedelempolitika területén pozitív változások történtek. Hatályát kiterjesztették a szolgáltatások és a szellemi alkotások kereskedelmére is. A Parlament szerepe kibővült: a rendes jogalkotási eljárás alkalmazandó a közös kereskedelempolitikát végrehajtó intézkedések meghozatalára; a Parlament rendszeresen jelentéseket fog kapni a nemzetközi megállapodásokkal kapcsolatos tárgyalásokról, melyeket nem lehet megkötni beleegyezése nélkül. Megemlítendő, hogy a Lisszaboni Szerződés megerősíti az úgynevezett „kulturális kivételt”[51] és azt egyéb területekre is kiterjeszti.

(2)  Végül a humanitárius segélyek tekintetében a Parlament üdvözli a rendes jogalkotási eljárás hatálya alá tartozó külön jogalap létrehozását, amely egy önkéntes humanitárius segélyezési hadtest létrehozásáról rendelkezik.

(3)  Tegyünk említést továbbá arról, hogy a Lisszaboni Szerződés megtartja az Unió szomszédságpolitikájának fejlesztését célzó különleges rendelkezéseket, többek között azt a jogalapot, amely lehetővé teszi számára, hogy megállapodásokat kössön e területen az érintett országokkal. Azonban nem éppen koherens módon e rendelkezéseket az EUSz. I. címe alá helyezi („Közös rendelkezések”).

10. A rugalmasság jelentős elemei

Alapvető jelentőségű kérdés, hogy az új intézményi keret elég rugalmas-e annak lehetővé tételére, hogy az Unió alkalmazkodjon a változó körülményekhez és megfeleljen a jövőben felmerülő új kihívásoknak.

E kérdésre a válasz két különböző szinten kereshető: egyrészről a Szerződések felülvizsgálata szintjén; másrészről a rendszernek a jelenlegi intézményi kereten belüli továbbfejlesztési lehetőségeinek szintjén, anélkül hogy a Szerződések felülvizsgálatára szükség lenne.

(1)  Az új szerződés számos egyértelmű javulást eredményez a felülvizsgálati eljárás szintjén, melyek közül az első és legfontosabb a kezdeményezés jogának megadása a Parlament részére, ugyanazon alapon, mint a tagállamok és a Bizottság esetében. Továbbá a Konventet mint a felülvizsgálatért felelős szervet intézményi alapokra helyezi, elismerve a Konvent valóban meghatározó szerepét az Alkotmány kidolgozásában, valamint a kormányközi módszerben rejlő korlátokat. A Parlament, mely elsőként javasolta a konvent módszerét, kizárólag üdvözölheti ezt a változtatást, mely segít a felülvizsgálati eljárás átláthatóbbá és demokratikusabbá tételében és egyúttal hatékonyabbá is teszi azt.

Különösen pozitív fejlemény, hogy a Parlamentnek jóváhagyását kell adnia abban az esetben, ha a Tanács úgy határoz, hogy nem hív össze konventet, mivel a változtatások nem eléggé jelentősek.

(2)  Sajnos az új szerződés nem felel meg a Parlament elvárásainak a felülvizsgálati eljárás egyszerűsítése tekintetében. Valójában a módosított EUSz. 48. cikkének szövege egyszerűsített eljárást irányoz elő az Unió belső politikáiról szóló III. részben foglalt rendelkezéseinek felülvizsgálatára (azzal a feltétellel, hogy egy ilyen felülvizsgálat nem növelheti az Unió hatásköreit), de ezen eljárás csupán azt teszi lehetővé, hogy az Európai Tanács megkerülje a konvent-módszert (anélkül, hogy ehhez a Parlament beleegyezését kellene kérnie); fő szabályként továbbra is megmarad az egyhangúságnak, továbbá annak a követelménye, hogy alkotmányos szabályaiknak megfelelően az összes tagállam jóváhagyja azt. Az EP-vel és a Bizottsággal konzultálnak.

(3)  A Szerződések felülvizsgálata így minden esetben továbbra is megkívánja az egyhangúságot és a tagállami ratifikálást. A Konvent során mégis számos, a Parlament és nemzeti parlamentek részéről is széles körű támogatást élvező javaslatot fogalmaztak meg, amelyek valamivel rugalmasabbá tették volna ezt a követelményt az Unió belső politikáival kapcsolatos rendelkezések felülvizsgálata tekintetében, tiszteletben tartva azt az alapvető elvet, hogy az Unió hatásköreinek további bővítése egyhangú jóváhagyást követel meg a tagállamok részéről.

(4)  A Parlament ezzel ellentétben csak üdvözölni tudja az áthidaló záradékok („passerelles”) megtartását, melyeket a Konvent javasolt a Tanácson belül az egyhangú szavazásról a minősített többségi szavazásra, illetve a különleges jogalkotási eljárásról a rendes jogalkotási eljárásra való áttérés esetében. Az, hogy ilyen határozatot az Európai Tanács csak az Európai Parlament beleegyezésével és kizárólag egyhangúlag hozhat meg – és akkor is csak abban az esetben, ha egy nemzeti parlament sem fejezi ki tiltakozását hat hónapon belül –, elégséges garanciát nyújt arra, hogy valamennyi tagállam jogait kellő tiszteletben tartsák, illetve hogy a határozat átlátható legyen, és rendelkezzen demokratikus legitimitással. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy ezen általános áthidaló záradékokon túl különleges áthidaló záradékok is léteznek, amelyek általában vagy az EP jóváhagyását igénylik (az Európai Ügyészség hatásköreinek kibővítése), vagy mindegyik nemzeti parlament számára megadják a lehetőséget, hogy blokkolják a Tanács határozatát.

(5)  Az új szöveg további pozitívuma a megerősített együttműködéssel összefüggésben bevezetett javítások, melynek jelentősége a jövőben növekedhet a tagállamok számának jelentős növekedése következtében. Az új szerződés az Unió általános kohéziójának és intézményi egységének biztosításához szükséges feltételek megteremtése mellett kiterjeszti a megerősített együttműködés alkalmazási körét (mely így alkalmazható az Unió kizárólagos hatáskörein kívül eső területekre is, míg a jelenlegi rendelkezések alapján a védelmi politikára ez nem vonatkozik), és megkönnyíti azok létrehozását. A megerősített együttműködésnek legalább 9 tagállam összefogásán kell alapulnia, és a Tanács minősített többséggel határozhat, a közös kül- és biztonságpolitika kérdéseinek kivételével, melyekre továbbra is az egyhangúság vonatkozik (míg jelenleg e területen nem megengedett a megerősített együttműködés). Továbbá a Parlament jóváhagyásának kikérésére vonatkozó követelmény (a közös kül- és biztonságpolitika kivételével) erősíteni fogja az ilyen együttműködés kialakításáról szóló határozatok demokratikus legitimitását.

(6)  Végül szintén pozitív fejlemény, hogy az új szerződés megtartotta a Konvent által javasolt áthidaló záradékokat („passerelles”), melyek lehetővé teszik a minősített többségi szavazásra való áttérést, illetve a rendes jogalkotási eljárást a megerősített együttműködési mechanizmuson belül.

(7)  Meg kell említenünk azt is, hogy a Lisszaboni Szerződés módosítja az Unió bővítési eljárására vonatkozó rendelkezéseket, meghatározva, hogy az EP-t és a nemzeti parlamenteket értesíteni kell minden új csatlakozási kérelemről, és kifejezetten hivatkozva az „Európai Tanács által megállapított” feltételekre (amelyeket jelenleg „koppenhágai kritériumoknak” neveznek), amelyeket – csakúgy, mint jelenleg –figyelembe kell venni az egyhangúlag hozott és az EP-képviselők többsége által jóváhagyott tanácsi határozatban.

(8)  Önkéntes kilépés az Unióból: Az EU-Szerződés foglal magában először, az 50. cikkében, az Unióból való „önkéntes kilépésre” vonatkozó mechanizmust az Európai Közösségeket és később az Európai Uniót létrehozó szerződések közül, melyeket – az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó első szerződés kivételével – korlátlan időre kötöttek meg, de amelyek nem tartalmaztak rendelkezéseket egy kollektív vagy egyedi kilépési eljárásra vonatkozóan. Természetesen el kell ismerni, hogy egy ilyen lépés a nemzetközi szerződési jog alapján már korábban megengedett volt bármilyen külön rendelkezés hiányában is. Mindazonáltal az, hogy az EU-Szerződés már kifejezetten rendelkezik a kilépésről, azon túl, hogy részletes rendelkezéseket határoz meg egy ilyen helyzet kezelésére, egyúttal világos üzenetet küld a tagállamok részére arról is, hogy nem kötelező továbbra is részt venni az európai projektben, amennyiben többé nem kívánnak. Ez a megerősített és strukturált együttműködésre vonatkozó rendelkezésekkel együtt világosan jelzi, hogy az Unióban való részvétel és annak politikái továbbvitele mellett szabadon és őszinte politikai elkötelezettség alapján kell dönteni.

11. Az új szerződés hatálybalépése

Az új szerződés azáltal, hogy nem kívánja teljes egészében hatályon kívül helyezni és felváltani a meglévő szerződéseket, beilleszkedik a hatályos szerződéseket módosító szerződések sorába, a hatálybalépésére vonatkozó szabályok pedig az új szerződések hatálybalépésére vonatkozó szokásos szabályok. Így tehát a Lisszaboni Szerződés maga meghatározza (a 6. cikk (2) bekezdésében), hogy hatálybalépésének napja 2009. január 1., feltéve, hogy valamennyi megerősítő okiratot letétbe helyezték addigra, illetve ha ez nem így történik, akkor az utolsó megerősítő okirat letétbe helyezését követő hónap első napja. Az átmeneti rendelkezéseket tartalmazó 10. számú jegyzőkönyv az átmeneti időszak folyamán esetlegesen szükségessé váló kiigazításokról rendelkezik.

III. Általános értékelés

1.   A fenti elemzést tekintve az Alkotmányügyi Bizottságnak a 2007. októberében lezárult kormányközi konferencia által elért eredményekről és a Lisszaboni Szerződésről alkotott általános véleménye határozottan pozitív. Először is a Szerződés lehetővé tette, hogy Európa túljusson azon a rendkívül aggasztó holtponton, melybe belekerült. Annak elfogadása pedig megnyitja az utat a franciaországi és hollandiai ratifikáció előtt, és megkönnyíti a parlamenti módozat alkalmazását annak érdekében, hogy az új szöveg hatályba léphessen.

2.   Természetesen itt egy olyan kompromisszumról van szó amely a Parlament szempontjából nehezen elfogadható engedményeket is tartalmaz: magának az Alkotmány gondolatának és az Alkotmányszerződésben foglalt bizonyos rendelkezéseknek az elvetését; több elem és különleges intézkedés hatálybalépésének elhalasztását bizonyos tagállamok követeléseinek kielégítése érdekében. Ez a politikai ára annak, hogy az Unió kilábaljon abból a válságból, amelybe a francia és holland népszavazás negatív eredménye következtében került. A Lisszaboni Szerződés a jelenlegi szerződésekhez képest azonban számos jelentős reformot és javítást tartalmaz. Ezenkívül sikerült megőrizni az Alkotmány újításainak lényegét. Mindenekelőtt azonban hangsúlyozni kell, hogy az új szerződés erősíti a demokráciát az Európai Unióban, elősegíti a hatékonyabb döntéshozatalt, egyértelműbbé és ezáltal érthetőbbé teszi a feladatköröket az Unióban, valamint egyrészt az Unió hatáskörébe, másrészt a tagállami hatáskörbe tartozó kompetenciákat.

Íñigo Méndez de Vigo társelőadó további megjegyzései

3.         A Szerződés kormányközi úton történő felülvizsgálatáról ismét bebizonyosodott, hogy korlátozott lehetőségekkel bír. Egyetlen jelentős előrelépést sem sikerült megtenni az Alkotmányszerződéshez képest, míg annak több részét is elvetették. Azaz inkább annak megnyirbálására hajlottak, mintsem hogy hozzátegyenek. Sőt, szemmelláthatóan lebecsülve az elért kompromisszumokat, egyes tagállamoknak sikerült a korábbi megállapodásokat felbontani, és saját érdekeiknek megfelelő egyedi eltéréseket vagy értelmezéseket biztosítani maguk számára. Ennek ékes példája az Egyesült Királyság Tony Blair vezette kormánya által megszabott határok elfogadása volt.

4.         Még sohasem mutatkozott meg ennyire nyilvánvalóan az Európai szinten összegyűlt nemzeti vezetők körében a jövőbelátás és a nagyratörő elképzelések hiánya. A Lisszaboni Szerződés egyértelműen az Unió és annak intézményeivel szembeni bátortalanságot, mi több, nyílt bizalmatlanságot tükrözi. Éppen ezért nem meglepő hogy számos európait láthatóan megdöbbentett az, hogy milyen sorsra jutott az Alkotmányszerződés – valami hasonlót érezhetett Atiero Spinelli is, amikor összevetette az Európai Parlament által elfogadott Európai Unióról szóló szerződést és a Tanács által elfogadott Egységes Európai Okmányt. Hozzá kell tenni azonban, hogy a tervezetben foglalt előrelépések nagy része ma is érvényben van. Valami hasonló történik majd, amikor hatályba lép a Lisszaboni Szerződés: az Alkotmányszerződés által elért előrelépések bekerülnek a Közösség elsődleges joganyagába.

5.         Mikor ez a pillanat eljön, hasznosítanunk kell a Szerződés intézményi rendelkezéseit és az általa kínált lehetőségeket, a benne foglalt eszközöket pedig tartalommal kell megtöltenünk annak érdekében, hogy az Unió még szervesebben beépüljön az uniós polgárok mindennapi életébe. Európának szembe kell néznie a terrorizmus és a nukleáris fegyverek terjedése okozta stratégiai fenyegetettség növekedésével és a világ azon új helyzetével, melyet a globalizáció és a technológiai forradalom váltott ki. Európa – mivel ilyen nagyságrendű kihívások előtt áll – nem teheti meg, hogy homokba dugja a fejét: ha nem veti latba erejét a gazdasági növekedés, a piaci reform és a versenyképesség növelése érdekében, képtelen lesz felvenni a versenyt az Egyesült Államok gazdasági hatalmával és az olyan feltörekvő országokkal szemben mint Kína vagy India. Az Uniónak ki kell állnia azon értékek mellett, amik Európát összekötik, vagyis ki kell állnia a szociális modell védelmében, amely – minden tökéletlensége mellett – számtalan előnnyel bír. Ahogy Szent Ágoston is mondaná: „Önmagamban keveset érek, másokkal összevetve érek igazán sokat”.

6.         Európának foglalkoznia kell továbbá a szomszédsági kapcsolatokkal. A Lisszaboni Szerződés biztosítja a szükséges jogalapot ezen a területen, amely szorosan kapcsolódik az Unió határainak kérdéséhez. Bár a Lisszaboni Szerződés már nem tartalmazza, az Alkotmányszerződés mottója „Egyesülve a sokféleségben” iránymutatásul szolgálhat az EU számára az emberek történelmi örökségünkkel kapcsolatos oktatását és annak védelmét célzó törekvései terén. Európának olyan újfajta kormányzási módot kell felfedeznie, amely biztosítja a lakosság nagyobb mértékű elkötelezettségét az európai kérdések mellett. Ide tartozik a lokális szintet jobban bevonó demokrácia, az e-demokrácia, a részvételen alapuló költségvetés, és a döntőbíróság révén történő vitarendezés. Ezenkívül alapos vitának kell alávetni a gazdaságirányítást, különös tekintettel az Eurócsoport és az Európai Központi Bank közötti kapcsolatokra, azzal a céllal, hogy véget vessenek a mostanában egyre gyakoribb szóbeli csatározásoknak.

7.         Tudatában kell lennünk annak, hogy 27 tagállamnak nehéz lesz egyszerre előre haladnia. Ha az Unió el akarja érni célját, Európa hajókaravánja nem veheti fel a leglassabb vitorlás sebességét. Éppen ezért a jövőben fokozottan kell alkalmazni a megerősített együttműkdést.

8.         Nem szabad – és Európa nem is engedheti meg magának – hogy önvizsgálatba merüljön, a saját válságaiban őrlődjön, és azt várja a világtól, hogy az majd megáll, és megvárja, míg megoldást talál kétségeire és bizonytalanságaira. Most azonban itt van a Lisszaboni Szerződés és a benne foglalt előrelépések, amelyekre Európa hagyatkozni tud, hogy rendet tehessen a saját háza táján. Ez a Szerződés jelenti az egyetlen reményteli ösvényt a jövőre nézve, mivel az európai integráció olyan folymat, amelyet – ahogy Paul Valéry mondta egyszer a versekről – „csak abbahagyni lehet, befejezni soha”. Az ösvényen pedig a Parlament fogja kitaposni az utat.

• [1]     1952. július 23-án lépett hatályba
• [2]     Belgium, Németország, Franciaország, Olaszország, Luxemburg és Hollandia.
• [3]     A kezdeti hatokhoz a következő országok csatlakoztak: 1973-ban Dánia, Írország és az Egyesült Királyság; 1981-ben Görögország; 1986-ban Spanyolország és Portugália; 1995-ben Ausztria, Finnország és Svédország; 2004-ben a Cseh Köztársaság, Észtország, Ciprus, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Lengyelország, Szlovénia és Szlovákia; 2007-ben pedig Bulgária és Románia.
• [4]     1958. január 1-jén lépett hatályba
• [5]    Az 1986. február 17-i Luxemburgi Szerződés, amely 1987. július 1-jén lépett hatályba.
• [6]    1992. február 7-én írták alá, 1993. november 1-jén lépett hatályba.
• [7]    1997. október 2-án írták alá, 1999. május 1-jén lépett hatályba
• [8]    2001. február 26-án írták alá, 2003. február 1-jén lépett hatályba.
• [9]    2004. október 29-én, Rómában írták alá, hatálybalépése 2006. november 1-jére volt kitűzve, (vö. IV447. cikk), amennyiben e dátum előtt valamennyi ratifikációs eszközt előterjesztik.
• [10]    2007. december 13-án írták alá.
• [11]             Ide tartoznak az alábbiak: Állásfoglalások a kormányközi konferenciák előkészületeiről és azok eredményének értékeléséről.
                 -              Egységes Európai Okmány:
  1984. február 14-i állásfoglalás: Spinelli-jelentés és szerződéstervezet (HL C 77., 1984.3.19., 33. o.)
  1986. január 16-i állásfoglalások: Planas-jelentés (HL C 36., 1986.2.17., 144. o.)
                                               illetve 1986. április 17. (HL C 120., 1986.5.20., 96. o.)
                 -              Maastrichti Szerződés
  Martin jelentéséről szóló állásfoglalások
                                               1990. március 14. (HL C 96., 1990.4.17., 114. o.)
                                               1990. július 11. (HL C 231., 1990.9.17., 97. o.)
                                               és 1990. november 22. (HL C 324., 1990.12.24., 219. o.)
  1992. április 7-i állásfoglalás: Martin-jelentés (HL C 125., 1992.5.18., 81. o.)
                 -              Amszterdami Szerződés
  1995. május 17-i állásfoglalások: Martin/Bourlanges-jelentés (HL C 151., 1995.6.19., 56. o.)
                                               illetve 1996. március 13.: Dury/Maij-Weggen-jelentés (HL C 96., 1996.4.1., 77. o.)
  1997. november 19-i állásfoglalás: Méndez de Vigo/Tsatsos-jelentés (HL C 371., 1997.12.8., 99. o.)
                 -              Nizzai Szerződés
  1999. november 18-i állásfoglalások a Dimitrakopoulos/Leinen jelentésről (HL C 189., 2000.7.7., 222 o.),
                                               2000. február 3. (HL C 309., 2000.10.27., 85. o.)
                                               és 2000. április 13. (HL C 40., 2001.2.7., 409. o.)
  2001. május 31-i állásfoglalás: Méndez de Vigo/Seguro jelentés (HL C 47. E, 2002.2.21., 108. o.).
                 -              Az Európai Alkotmány létrehozásáról szóló Szerződés
  2003. szeptember 24-i állásfoglalás: Gil Robles/Tsatsos-jelentés (HL C 77. E, 2004.3.26., 255. o.)
  2005. január 12-i állásfoglalás: Corbett/Méndez de Vigo-jelentés (HL C 247. E, 2005.10.06., 88. o.).
• [12]    HL C 80., 2001.3.10., 85-86.o.
• [13]    Itt említést kell tenni a nemzeti parlamentek római „üléseiről” (Az Európai Közösségek Parlamentjeinek Konferenciája, 1990. november 27-30.), a Gazdasági és Pénzügyi Unióról és a Politikai Unióról szóló kormányközi konferenciákkal párhuzamosan tartott intézményközi konferenciákról, amelyek a Maastrichti Szerződés tervezetének megalkotásában teljesedtek ki, a Parlament képviselőinek részvételéről a vitacsoport munkájában az amszterdami kormányközi konferencia előtt, amit magának a kormányközi konferenciának az eljárásába történő bevonásuk követett és végül megfigyelőként történő részvételükről a nizzai kormányközi konferenciát előkészítő csoportban.
• [14]    2000. október 25-i állásfoglalás (Olivier Duhamel jelentése a szerződések alkotmányosításáról), amelyet megerősített a 2001. május 31-i állásfoglalás (Méndez de Vigo/Seguro-jelentés a Nizzai Szerződés értékeléséről és az Európai Unió jövőjéről)
• [15]    Egy ilyen charta, amely később az Alkotmány II. része lett, elfogadásának ötletét először a Tanács német elnöksége vetette fel, amely az Európai Tanács 1999. június 3-4-i kölni ülésén biztosította annak elfogadását. A Charta megszövegezésének módszerét az Európai Tanács akkori ülésén rögzítették, majd a következő, 1999. október 15-16-i tamperei ülésen tisztázták. Elhatározták, hogy létrehoznak egy „testületet” – amelyet később „Konventnek” neveztek el – az Európa jövőjéről tanácskozó Konvent négy fő résztvevője, de a tagjelölt államok bevonása nélkül.
• [16]    SN 300/1/01 REV 1, 1. melléklet, 19. o.
• [17]             .              2000. március 16-i állásfoglalás: Duff/Voggenhuber-jelentés az Európai Unió alapjogi chartájának tervezetéről (HL C 377., .2000.12.29., 329. o.)
  2000. november 14-i határozat: Duff/Voggenhuber-jelentés az Európai Unió alapjogi chartájának tervezetének elfogadásáról (HL C 223., 2001.8.8., 74. o.)
  2002. október 23-i állásfoglalás: Duff-jelentés az Európai Unió alapjogi chartájának hatásáról és jövőbeli státusáról (HL C 300. E, 2003.12.11., 432. o.)
  2001. november 29-i állásfoglalás: Leinen/Méndez de Vigo-jelentés az Európai Tanács laekeni üléséről és az Unió jövőjéről (HL C 153., 2002.6.27., 310(E) o.)
  2001. október 25-i állásfoglalás: Poos-jelentés a Tanács reformjáról (HL C 112., 2002.5.9., 317(E). o.)
  2002. március 14-i állásfoglalás: Carnero González-jelentés az Európai Unió jogi személyiségéről (HL C 47., 2003.2.27., 594(E). o.)
  2002. február 7-i állásfoglalás: Napolitano-jelentés az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek közötti kapcsolatokról az európai integráció során (HL C 284., 2002.11.21., 322(E). o.)
  2002. május 16-i állásfoglalás: Lamassoure-jelentés a hatáskörök megosztásáról az Európai Unió és a tagállamok között (HL C 180., 2003.7.31., 493(E). o.)
  2002. december 17-i állásfoglalás: Bourlanges-jelentés a jogszabályok tipológiájáról és a jogalkotás hierarchiájáról az Európai Unióban (HL C 31., 2004.2.5., 126. o.)
  2003. január 14-i állásfoglalás: Napolitano-jelentés a regionális és helyi önkormányzatok szerepéről az európai integráció során (HL C 38. E, 2004.12.2., 167. o.)
  2003. szeptember 24-i állásfoglalás: az Európai Alkotmány létrehozásáról szóló szerződés tervezetéről és az Európai Parlamentnek a kormányközi konferencia összehívásáról szóló véleményéről (HL C 77. E, 2004.3.26., 255. o.).
• [18]  2007 december 3-4-én egy újabb fórumra került sor – ekkorra a Lisszaboni Szerződésről szóló politikai megállapodás már megszületett.
• [19]  Azon csoport elnevezése, mely minden egyes tagállam, valamint az EP és a Bizottság két képviselőjéből áll, és amely a konzultációk ezen előkészítő fázisában vett részt. Az EP részéről a „Sherpa” csoportok tagja volt: Klaus Welle, Hans-Gert Pöttering elnök kabinetfőnöke és José Luís Pacheco, az Alkotmányügyi Bizottság titkárságának tagja.
• [20]  Carlos Carnero González jelentéstervezete az Európai Unió szimbólumainak Parlament általi használatára vonatkozó 202a. cikknek az Európai Parlament eljárási szabályzatába való belefoglalásáról, PE 398.505v03-00.
• [21]  Az Európai Atomenergia Közösséget Létrehozó Szerződést (Euratom) ugyanakkor nem érinti az új szerződés (tehát az új szerződéssel párhuzamosan hatályban marad), bár egyes rendelkezéseit módosította az Euratom-Szerződés módosításáról szóló jegyzőkönyv azzal a szándékkal, hogy összhangba hozza őket az új szerződés szövegével. Németország, Írország és Ausztria a kormányközi konferencia végleges aktusához csatolt 54. számú nyilatkozatban kifejezte azon óhaját, hogy az Euratom-Szerződés felülvizsgálatára a lehető leghamarabb kormányközi konferenciát hívjanak össze.
  Ezenkívül nem lehet nem észrevenni, hogy az új szerződést túl sok jegyzőkönyv, melléklet és nyilatkozat egészíti ki: 12 jegyzőkönyv (jóllehet az érvényes szerződéshez csatolt jegyzőkönyvek közül a legtöbbet egyszerűen az Alkotmány szövegéhez igazították), ide tartoznak többek között a schengeni vívmányok, a nemzeti parlamentek szerepe, a szubszidiaritás és arányosság elvei, az intézményeket érintő átmeneti rendelkezések, strukturált állandó védelmi együttműködés stb.), két melléklet (már létezőek, a mezőgazdasági termékek jegyzékét és az országok és tengerentúli területeket érintik) és 65 nyilatkozat. A szerződéssel megegyező jogi erővel rendelkező jegyzőkönyveket is ratifikálnia kell minden tagállamnak. Nem vonatkozik ez a nyilatkozatokra, amelyek jogilag nem kötelező erejűek, azonban a Szerződések értelmezéséhez felhasználhatók.
• [22]  Bár az meglehetősen vitatható, hogy maga az Európai Unió nem rendelkezik nemzetközi jogi személyiséggel, még akkor is, ha a Szerződésekben ez nem szerepel.
• [23]  Megjegyzendő, hogy francia javaslatra e cikkből kimaradt a tisztességes versenyre való utalás, amely – az Alkotmány szerint – a belső piac alapját képezi. A törlést azzal indokolták, hogy a „tisztességes verseny” a belső piac kialakításának egyik módja a sok közül, és valójában az Unió célkitűzését képezi. A törlésnek nincsenek jogi következményei a verseny szerepére, amit a belső piacról és a versenyről szóló 6. sz. jegyzőkönyv is bizonyít.
• [24]  Ez következik egyébként az EUSz.. 5. cikke (2) bekezdésének első feléből is.
• [25]  A 2007 júliusában bemutatott szerződéstervezet valójában az Európai Unió működéséről szóló szerződésbe illesztette a polgárság meghatározását is, és csupán a kormányközi konferencia EP-t képviselő tagjainak köszönhetően került vissza az európai uniós polgárság elismerése az EU-Szerződés bevezető rendelkezéseibe (erre annál is nagyobb szükség van, mivel a Szerződés sokszor tesz utalást a „polgárokra”…)
• [26]  sz. Jegyzőkönyv a szubszidiaritás és arányosság elveinek alkalmazásáról.
• [27]  Pontosabban az EUSz. 14. cikkének megfogalmazása szerint 750 „és az elnök". Ennek az – Olaszország követelésének kielégítésére – utolsó pillanatban tett kiegészítésnek a kivételével az EP összetételére és az összetételének meghatározására szolgáló eljárásra vonatkozó szabályok ugyanazok, mint amelyeket az Alkotmány is előírt. A 2007. júniusi Európai Tanács felkérte a Parlamentet, hogy kellő időben nyújtson be egy javaslatot az októberi Európai Tanácsnak az európai parlamenti székek újbóli elosztásáról az új szabályoknak megfelelően, ami a (…) Lamassoure-Severin jelentésben található állásfoglalás elfogadása útján meg is történt (az Európai Parlament 2007. október 11-i állásfoglalása az Európai Parlament összetételéről, P6_TA-PROV(2007)0429). Ebben a jelentésben az EP az új szerződésnek megfelelően a degresszív arányosság elvéhez jobban igazodó elosztást javasolt, amely értelmében egyik tagállam sem vesztett volna el több képviselői széket annál, mint amiben Bulgária és Románia csatlakozási szerződésében már megegyeztek. Olaszország nem volt elégedett ezzel a javaslattal, és végül elérte, hogy a degresszív arányosság elvétől eltérve a Szerződésben eggyel növeljék képviselői helyeinek számát annak érdekében, hogy továbbra is az Egyesült Királysággal megegyező számú képviselővel rendelkezzen. A Lisszaboni Szerződéshez csatolt 4. sz. nyilatkozat azt ajánlja, hogy „a további egy európai parlamenti helyet Olaszország kapja”. Természetesen a képviselői székek új elosztása csak a szerződés hatálybalépését és a 9. cikkben előirányzott határozat hivatalos elfogadását követően lép érvénybe.
• [28]  Bár az Európai Tanácsnak szánt „vészfék” szerep, amelyet a szociális biztonságra és a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködésre vonatkozó bizonyos döntésekkel kapcsolatban gyakorol, azt jelentheti, hogy bár közvetlenül nem tölt be jogalkotói feladatokat (vagyis nem vesz részt a jogilag kötelező szabályok elfogadásában), legalább gyakorlatilag döntő módon képes beavatkozni egy jogalkotási folyamatba – vö. 9.1.(9,2) és 9.2. (7) pont lejjebb.
• [29]  Az Európai Parlament 1999. október 18-i állásfoglalása a Szerződések reformjának előkészítéséről és a soron következő kormányközi konferenciákról (HL C 189., 2000.7.7., 122.o.).
• [30]  Az a tény, hogy a kormányközi konferencia bevezette azt a követelményt, miszerint a blokkoló kisebbséghez legalább négy tagállamnak kell egy adott javaslat ellen szavaznia, azt jelenti, hogy bizonyos körülmények között adott döntést a népesség jóval kevesebb mint 62%-ának támogatása mellett is el lehet fogadni. A 62%-os küszöbről mint népességi kritériumról a Nizzai Szerződés rendelkezik. Ennek értelmében egy olyan döntést, amelyet például Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság ellenez, annak ellenére elfogadhatnak, hogy annak támogatói a népesség csupán 58%-át képviselik, mivel ez a három ország önmagában nem képes blokkoló kisebbséget alkotni még ha együttesen a (jelenleg 27 tagú) EU népességének közel 41%-át teszik is ki. Nem szabad elfelejteni, hogy jelenleg a különböző kombinációk miatt, amelyek révén sikerül a minősített többséghez szükséges minimális számú súlyozott szavazatot elérni, sok esetben a szükséges népességi arány jóval magasabb.
  Másrészről, a tagállamok számára vonatkozó küszöb megemelésének valószínűleg a gyakorlatban nem lesz különösebb hatása, mivel ennek csak a 25 tagú EU-ban volt jelentősége – ez a helyzet állt fenn 2004-ben –, a 25 tagú EU-ban ugyanis a kormányközi konferencia által elfogadott azon további feltétel nélkül, miszerint a többségnek legalább 15 tagállamot kell magában foglalnia, a tagállamok fele (50%) helyett a tagállamok 55%-a azt jelentette, hogy legalább 14 tagállam támogató szavazatára volt szükség 13 helyett; a döntéshozatal megakadályozásához szükséges tagállamok száma egyébiránt 13-ról 12-re csökkent. A 27 tagú Unióban ugyanakkor a tagállamok 55%-a egyébként is 15 tagállamnak felel meg. A gyakorlatban azonban e növekedés egyáltalán nem fokozza a blokkolás veszélyét. A gyakorlatban sohasem születik döntés, ha a tagállamok két, gyakorlatilag azonos számú, egymással homlokegyenest ellentétes nézetet képviselő csoportra oszlanak.
• [31]  Ebben a tekintetben valójában az új szerződés átvette az Alkotmányban szereplő összes módosítást. Kivételt képez az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez való csatlakozásról szóló szerződés, amelyet egyhangúlag kell elfogadni (az Alkotmány minősített többségi szavazást ajánlott), illetve a személyes adatok kezelésére vonatkozó szabályokkal kapcsolatos új jogalap létrehozása a KKBP területén (EUSz. 39. cikk). Annak ellenére, hogy a legjobb értelmezés szerint is csupán arról van szó, hogy az Unió közös szabályokat hoz egy olyan területen, amely teljes mértékben a tagállamok hatáskörébe tartozik (a személyes adatok védelmét illetően az Unió hatáskörébe tartozó összes kérdést az Európai Unió működéséről szóló szerződés 16. cikke tárgyalja), sajnálatos, hogy a Parlament nem vehet részt ebben az eljárásban, és hogy a Bíróság általi ellenőrzésre sem történik egyértelmű utalás.
• [32]  A Szerződés mellékletét képező egyik nyilatkozat (a 9. számú) a tagállamok közötti politikai egyetértésnek ad hangot azzal kapcsolatban, hogy a jövőben három tagállamból álló csoportos elnökséget fognak alkalmazni 18 hónapra, amelynek tagjai (a jelenlegi gyakorlatnak megfelelően) féléves időszakokra, vagy akár a teljes 18 hónapos időszakra is feloszthatják egymás között a Tanács különböző ágazatonkénti formációinak elnöklését.
• [33]  Meg kell jegyezni, hogy a 2004-es kormányközi konferencia nem fogadta el a Konvent azon javaslatát, mely szerint minden tagállam kormányának egy három nevet tartalmazó listát kell beterjesztenie, amelyről az elnök kiválasztja a tagállam által javasolt biztost. Szintén sajnálatos, hogy a 2004-es kormányközi konferencia nem fogadta el a Bizottság azon javaslatát, mely szerint a Bizottság beiktatása az Európai Parlament szavazásával zárulna le, aminek politikailag van jelentős szimbolikus értéke, hanem a folyamatba beiktatott még egy lépést, így az a Bizottság az Európai Tanács által minősített többségi szavazással történő kijelölésével zárul.
• [34]  A főképviselői poszt létrehozásából fakadó új intézményi rendre való áttérés némi nehézséget okozott a tárgyalások utolsó napjaiban, mivel az EP biztosítani akarta jogainak sértetlenségét a szerződés hatálybalépését követő ideiglenes kinevezés tekintetében (amelyre előreláthatólag 2009. január 1-jén kerül sor), valamint a főképviselő a következő Bizottság felállítása során, a parlamenti választásokat követően 2009 novemberében történő kinevezését illetően. A lisszaboni Európai Tanácson elfogadott egyik nyilatkozat (a 12. számú) elégedettséggel tölti el az EP-t.
• [35]  A rendeleteket a rendes jogalkotási eljárásnak megfelelően az Európai Parlament és a Miniszterek Tanácsa fogadja el közösen vagy a Bizottság javaslata alapján és a Bírósággal történő konzultációt követően vagy a Bíróság kérésére és a Bizottsággal történő konzultációt követően.
• [36]  A mechanizmusokat már nagyrészt végrehajtották a komitológiai rendszer felülvizsgálatáról szóló intézményközi megállapodás révén, melyről az EP részéről Richard Corbett és Joseph Daul tárgyalt 2006-ban [a Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 1999. június 28-i 1999/468/EK tanácsi határozatot módosító tanácsi határozatra irányuló javaslatról szóló közös nyilatkozat formájában létrejött intézményközi megállapodás (új, ellenőrzéssel történő szabályozási eljárás)]
• [37]  Az Európai Parlament képviselőinek szabályzatáról szóló rendelet, az európai ombudsman jogállásáról szóló rendelet, valamint a vizsgálati jog gyakorlására vonatkozó eljárásokról szóló rendelet (amelyhez szintén a Tanács jóváhagyására van szükség) - vö. 4. melléklet
• [38]  Ezek közül 22 esetben a Tanács egyhangúlag dönt (5 esetben az Európai Parlament jóváhagyásával, 17 esetben pedig egyszerű konzultációt követően); a Tanács hat esetben dönt minősített többséggel (egy esetben az Európai Parlament jóváhagyásával, öt esetben pedig egyszerű konzultációt követően) - vö. 4. melléklet.
• [39]  A Konvent viszont azt javasolta, hogy a saját források rendszerének végrehajtására vonatkozó intézkedéseket tanácsi törvény révén fogadják el minősített többséggel a Parlament jóváhagyása mellett.
• [40]  Voltaképpen a saját források rendszerét és felső határait meghatározó törvényből rendelet lesz, csakúgy mint az e rendszer alkalmazására vonatkozó intézkedéseket megállapító törvényből; a többéves pénzügyi keretet létrehozó törvényből pedig szintén rendelet válik, míg a törvény révén elfogadandó költségvetésből most egész egyszerűen „költségvetés” lesz, anélkül, hogy meghatározásra kerülne annak a jogalkotási aktusnak a formája, amellyel a költségvetést elfogadják; ugyanakkor az Európai Unió működéséről szóló szerződés 314. cikke szerint a költségvetés egy speciális jogalkotási eljárás révén kerül elfogadásra, amely tulajdonképpen az említett szerződés 289. cikkének (3) bekezdése szerinti jogalkotási aktus.
• [41]  Ez az általános szabály. Speciális esetben az EP továbbra is érvényesítheti álláspontját – jelentős többségen keresztül. Bár ez inkább csak elméleti lehetőség.
• [42]  Az Egyesült Királyság és Írország sajátos álláspontja a következő két lábjegyzetben említett két jegyzőkönyvből származik. Dániáé, amely fontos módosításokat nem fogadott el, a Dánia álláspontjáról szóló jegyzőkönyvből következik.
• [43]  Jegyzőkönyv az Egyesült Királyság és Írország álláspontjáról a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében.
• [44]  Jegyzőkönyv az Európai Unió keretébe beillesztett schengeni vívmányokról.
• [45]  Az átmeneti rendelkezésekről szóló (11. sz.) jegyzőkönyv 10. cikke.
• [46]  Az EUSz. 1. cikkének harmadik albekezdése, és az EUMSz. 1a. cikkének (2) bekezdése.
• [47]  A közös védelmi politika időben történő kialakításáról szóló határozatot az Európai Tanács egyhangúlag hozza meg, és szükséges hozzá az összes tagállam jóváhagyása azok alkotmányos eljárásainak megfelelően.
• [48]  A már meglévő humanitárius és mentési feladatok, konfliktusmegelőzési és békefenntartó feladatok és a harcoló, a válságkezelő és béketeremtő erők feladatainak kiegészítése a leszereléshez, katonai tanácsadáshoz, konfliktushelyzet utáni stabilizációhoz és a terrorizmus elleni küzdelemhez kapcsolódó, harmadik országokban végrehajtott műveletekkel.
• [49]  Melynek fő feladatköre elősegíteni a tagállamok katonai képességeinek racionalizálását, a védelmi technológia terén folytatott kutatások összehangolását és a katonai kiadások hatékonyságának javítását.
• [50]  Ez a helyzet a 13. sz. nyilatkozat esetében, amely hangsúlyozza, hogy a KKBP-vel kapcsolatos rendelkezések „nem érintik a tagállamoknak a külpolitikájuk kialakítására és folytatására vonatkozó jelenlegi feladatait”, illetve hogy a közös kül- és biztonsági politika terén hozott rendelkezések nem sértik saját nemzeti biztonság- és védelempolitikájukat. Ugyanez a helyzet a 14. sz. nyilatkozattal, amely szerint az új szerződésben semmi nem veszélyezteti tagállamok nemzetközi szervezetekben való részvételét, beleértve a tagállamoknak az ENSZ Biztonsági Tanácsában való tagságát is. Amellett, hogy részben pontatlan, kiváltképpen indokolatlan e nyilatkozat második bekezdése, amely azt állítja, hogy „a KKBP-t érintő rendelkezések nem ruházzák fel a Bizottságot új hatáskörrel határozat meghozatalának kezdeményezésére vonatkozóan, és az Európai Parlament szerepét sem növelik”.
• [51]  A Konvent javasolta, hogy a Tanácsnak ugyancsak egyhangúlag kelljen eljárnia a kulturális és audiovizuális szolgáltatások kereskedelmére vonatkozó megállapodások tárgyalása és elfogadása esetében, ha fennáll a veszélye annak, hogy azok veszélyeztetik az Unió kulturális és nyelvi sokszínűségét. A 2004-es kormányközi konferencia kiterjesztette ezt a „kivételt” a szociális, oktatási és egészségügyi szolgáltatások kereskedelmére, ha fennáll a veszélye annak, hogy e megállapodások súlyosan megzavarhatják az ilyen szolgáltatások nemzeti szintű megszervezését és megsérthetik a tagállamok e szolgáltatások nyújtására vonatkozó hatáskörét. A Tanácsnak egyhangúlag kell döntenie akkor is, ha általában a szolgáltatások kereskedelmének, illetve a szellemi alkotások kereskedelmi vonatkozásainak területére vonatkozó megállapodások olyan rendelkezéseket foglalnak magukba, melyek esetében belső szabályok egyhangú elfogadása szükséges.

1. MELLÉKLET: Az Unió hatáskörei   Az EUMSz. említést tesz a közös kül- és biztonságpolitikáról, valamint a gazdaság- és foglalkoztatáspolitika összehangolásáról is – ezek a politikák különleges természetüknél fogva nem tartoznak a táblázatban feltüntetett három kategória egyikébe sem. A táblázatban azokat a hatásköröket jelöltük aláhúzással, amelyek vonatkozásában a hatályos Szerződések nem fektettek le külön rendelkezéseket, de amelyek terén az Unió már többek között a belső piacra vonatkozó rendelkezések, illetve a 308. cikk értelmében lépéseket tett.

Hatáskör fajtája	Kizárólagos (Teljes lista)[2]	Megosztott (Nem teljes lista)[3]	Kiegészítő (Teljes lista)
Meghatározás	Kizárólag az Unió fogadhat el jogilag kötelező aktusokat, a tagállamok csak akkor avatkozhatnak be, ha az Unió erre felhatalmazza őket, vagy ha uniós jogi aktusokat kell végrehajtaniuk	Az Uniónak és a tagállamoknak egyaránt lehetőségük van jogilag kötelező aktusok elfogadására, ez utóbbiak csak akkor fogadhatnak el ilyen aktusokat, amennyiben az Unió ezt nem tette meg	Az Unió csak a tagállamok tevékenységének támogatása érdekében avatkozhat be (főként pénzügyi beavatkozásokon keresztül); alkothat jogszabályokat, de nem harmonizálhatja a nemzeti törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseket
Terület	Vámunió   A belső piac működéséhez szükséges versenyszabályok kialakítása   Az euróövezet országainak monetáris politikája   A tenger biológiai erőforrásainak megőrzése a halászati politika keretein belül   Közös kereskedelempolitika	Belső piac Szociálpolitika Gazdasági, társadalmi és területi kohézió Mezőgazdaság és halászat (kivéve a tenger biológiai erőforrásainak megőrzése) Környezetvédelem Fogyasztóvédelem Közlekedés Transzeurópai hálózatok Energia A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térsége A közös biztonsági kockázatok kezelése a népegészségügy terén Kutatás és technológiafejlesztés Űrpolitika Fejlesztési együttműködés	Az emberek egészségének védelme és javítása   Ipar   Kultúra   Idegenforgalom   Oktatás   Ifjúság   Sport   Szakképzés   Polgári védelem   Igazgatási együttműködés

• [1]    Az EUMSz. említést tesz a közös kül- és biztonságpolitikáról, valamint a gazdaság- és foglalkoztatáspolitika összehangolásáról is – ezek a politikák különleges természetüknél fogva nem tartoznak a táblázatban feltüntetett három kategória egyikébe sem. A táblázatban azokat a hatásköröket jelöltük aláhúzással, amelyek vonatkozásában a hatályos Szerződések nem fektettek le külön rendelkezéseket, de amelyek terén az Unió már többek között a belső piacra vonatkozó rendelkezések, illetve a 308. cikk értelmében lépéseket tett.
• [2]    Ezeken a hatáskörökön kívül az Unió kizárólagos hatáskörrel rendelkezik nemzetközi megállapodások megkötése tekintetében is, amikor arról uniós jogalkotási aktus rendelkezik, amikor az Unió belső hatáskörének gyakorlásához szükséges vagy amikor a közös szabályokat érintheti vagy azok hatályát módosíthatja.
• [3]    Annak ellenére, hogy az EUMSz. a megosztott hatáskörre vonatkozó 4. cikkben foglalkozik az ebben az oszlopban található, dőlt betűvel jelölt politikákkal, azokról a területekről van szó, ahol az Unió tevékenysége nem akadályozza meg a tagállami hatáskörök gyakorlását.

2. MELLÉKLET: Minősített többségi szavazás alá tartozó új területek

I. – Minősített többségi szavazás alá kerülő már létező jogalapok

[az EUSz. és az EUMSz. cikkeinél az első szám a Lisszaboni Szerződésben szereplő számozás; a szögletes zárójelben [...] a majdani egységes szerkezetbe foglalt szerződésben szereplő szám található (a Lisszaboni Szerződéshez csatolt táblázatnak megfelelően); (a jelenlegi eljárás zárójelben, dőlt betűkkel szedve]

1.   EUSz. 9. [16.] cikk (3) bekezdés és EUMSz. 201b. [236.] cikk b) pont: A tanácsi elnökségek rendje – az Európai Tanács bizottsági javaslat nélküli határozata (EKSz. 203. cikk – a Tanács egyhangúlag határoz)

2.   EUMSz. 42. [48.] cikk: a munkavállalók szabad mozgása, szociális juttatások – rendes jogalkotási eljárás[1] (EKSz. 42. cikk: együttdöntés – a Tanács egyhangúlag határoz)

3.   EUMSz. 47. [53.] cikk (1) bekezdés: a letelepedés szabadsága, önálló vállalkozói tevékenység megkezdése – rendes jogalkotási eljárás, amennyiben az elfogadott irányelvek végrehajtása egy tagállam jogalkotási elveinek módosítását vonja maga után (EKSz. 47. cikk (2) bekezdés: – együttdöntés – a Tanács egyhangúlag határoz)

4.   EUMSz. 61G. [74.] cikk: a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térségén belüli igazgatási együttműködés – tanácsi rendelet, konzultáció a Parlamenttel (EKSz. 66. cikk és EUSz. 34. cikk (1) bekezdés: az EKSz. 67. cikke (1) és (2) bekezdésében meghatározott eljárás: egyhangúság a Tanácsban és konzultáció a Parlamenttel; a Parlamenttel való konzultáció után a Tanács határozhat úgy egyhangúlag, hogy minősített többségű szavazásra tér át)

5.   EUMSz. 62. [77.] cikk (2) bekezdés: határellenőrzés – rendes jogalkotási eljárás (EKSz. 62. cikk: az EKSz. 67. cikkében meghatározott eljárás: egyhangúság a Tanácsban és konzultáció a Parlamenttel; a Parlamenttel való konzultáció után a Tanács határozhat úgy egyhangúlag, hogy minősített többségre tér át)

6.   EUMSz. 63. [78.] cikk: menedékjog és védelem a menekültek és a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek számára – rendes jogalkotási eljárás (EKSz. 63. cikk (1) és (2) bekezdés: az EKSz. 67. cikke (5) bekezdésében meghatározott eljárás: egyhangú határozat és a Parlamenttel való konzultáció bizonyos kérdésekkel kapcsolatban – a Parlamenttel való konzultáció után a Tanács határozhat úgy egyhangúlag, hogy minősített többségű szavazásra tér át)

7.   EUMSz. 63a. [79.] cikk: bevándorlás – rendes jogalkotási eljárás (EKSz. 63. cikk (3) és (4) bekezdés: az EKSz. 67. cikkében meghatározott eljárás: egyhangúság a Tanácsban és konzultáció a Parlamenttel; a Parlamenttel való konzultáció után a Tanács határozhat úgy egyhangúlag, hogy minősített többségre tér át)

8.   EUMSz. 65. [81.] cikk (2) bekezdés: Igazságügyi együttműködés polgári ügyekben (kivéve családjog)[2] (EUSz. 65. cikk: az EKSz. 67. cikkében meghatározott eljárás: egyhangúság a Tanácsban és konzultáció a Parlamenttel, a Parlamenttel való konzultáció után a Tanács határozhat úgy egyhangúlag, hogy minősített többségű szavazásra tér át)

9.   EUMSz. 69A. [82.] cikk (1) és (2) bekezdés: büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – rendes jogalkotási eljárás[3] (EUSz. 31. cikk (1) bekezdés a), b), c), d) pont – egyhangúság a Tanácsban és a Parlament véleménye)

10. EUMSz. 69B. [83.] cikk (1) és (2) bekezdés: a büntetőjog, a jogsértések és a büntető rendelkezések[4] közelítése (EUSz. 31. cikk, (1) bekezdés e) pont – egyhangúság a Tanácsban és a Parlament véleménye)

11. EUMSz. 69D. [85.] cikk: Eurojust – rendes jogalkotási eljárás (EUSz. 31. cikk (2) bekezdés – egyhangúság a Tanácsban és a Parlament véleménye)

12. EUMSz. 69F. [87.] cikk (2) bekezdés: nem operatív rendőrségi együttműködés – rendes jogalkotási eljárás (EUSz. 30. cikk (1) bekezdés – egyhangúság a Tanácsban és a Parlament véleménye)

13. EUMSz. 69G. [88.] cikk (2) bekezdés: Europol – rendes jogalkotási eljárás (EUSz. 30. cikk (2) bekezdés – egyhangúság a Tanácsban és a Parlament véleménye)

14. EUMSz. 71. [91.] cikk (1) bekezdés: közös közlekedéspolitika (beleértve a (3) bekezdésben felsorolt eseteket) – rendes jogalkotási eljárás (EKSz. 71. cikk (2) bekezdés, a Tanács egyhangúlag határoz a Parlamenttel való konzultációt követően a (2) bekezdésben felsorolt eltérések esetében)

15. EUMSz. 107. [129.] cikk (3) bekezdés: egyes rendelkezések módosítása a Központi Bankok Európai Rendszerének alapokmányában – rendes jogalkotási eljárás (a Bizottság javaslata az EKB-vel való konzultáció mellett vagy az EKB ajánlása a Bizottsággal való konzultáció mellett) (EKSz. 107. cikk (5) bekezdés – a Bizottság javaslata esetén a Tanács egyhangúlag határoz az EKB-vel való konzultációt követően; minden esetben szükség van a Parlament hozzájárulására; az EKB ajánlása esetén a Tanács minősített többséggel határoz a Bizottsággal való konzultációt követően)

16. EUMSz. 151. [167.] cikk (5) bekezdés: intézkedések a kultúra területén – rendes jogalkotási eljárás (a Tanács ajánlásai minősített többséggel is) (EKSz. 151. cikk (5) bekezdés – együttdöntés, egyhangúság a Tanácsban; ajánlások: a Bizottság javaslatáról a Tanács egyhangúlag határoz)

17. EUMSz. 161. [177.] cikk: Strukturális Alapok és Kohéziós Alap (EKSz. 161. cikk: egyhangúság a Tanácsban és a Parlament hozzájárulása)

18. EUMSz. 225A. [257.] cikk: Különös hatáskörű törvényszékek létrehozása (EKSz. 225A. cikk: egyhangúság a Tanácsban és a Parlament véleménye)

19. EUMSz. 245. [281.] cikk: Az Európai Bíróság alapokmányának módosítása, kivéve I. cím és 64. cikk (EKSz. 245. cikk: egyhangúság a Tanácsban és a Parlament véleménye)

20. EUMSz. 245b. [283.] cikk (2) bekezdés: az EKB igazgatósági tagjainak kinevezése – az Európai Tanács határozata a Tanács ajánlása alapján, konzultáció a Parlamenttel és az EKB kormányzótanácsával (EKSz. 112. cikk – állam- és kormányfők közös megegyezése, az eljárás többi része megegyezik)

21. EUMSz. 249B. [290.] cikk (2) bekezdés és 249C. [291.] cikk (3) bekezdés: a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó ellenőrzési eljárások (jelenlegi komitológiai határozat) – rendes jogalkotási eljárás (EKSz. 202. cikk – a Tanács a Parlament véleményét követően egyhangúlag határoz)

II. –    Minősített többségi szavazás alá tartozó új jogalapok

1.   EUSz. 9B. [15.] cikk (5) bekezdés: az Európai Tanács elnökének az Európai Tanács általi megválasztása

2.   EUSz. 9E. [18.] cikk (1), bekezdés: a főképviselő Európai Tanács általi kinevezése a Bizottság elnökének jóváhagyásával;

3.   EUSz. 15b. [31.] cikk (2) bekezdés b) pont: az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének kezdeményezései az Európai Tanács kérésére – tanácsi határozat

4.   EUMSz. 16. [14.] cikk: az általános gazdasági érdekű szolgáltatások működési elvei és feltételei – rendes jogalkotási eljárás EUMSz.

5.   EUMSz. 20. [23.] cikk: a diplomáciai és konzuli védelem könnyítésére irányuló intézkedések – tanácsi irányelv, konzultáció a Parlamenttel

6.   EUMSz. 21. [24.] cikk: európai jogszabály megalkotására vonatkozó javaslatra irányuló polgári kezdeményezés – rendes jogalkotási eljárás

7.   EUSz. 28D. [45.] cikk (2) bekezdés: a Védelmi Ügynökség jogállása és székhelye – tanácsi határozat bizottsági javaslat nélkül

8.   EUSz. 28E. [46.] cikk (2) bekezdés: állandó strukturált együttműködés kialakítása a védelem területén – tanácsi határozat bizottsági javaslat nélkül, konzultáció az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével

9.   EUSz. 28E. [46.] cikk (3) bekezdés: egy tagállam felvétele a védelem területén kialakított állandó strukturált együttműködésbe – tanácsi határozat (csak az együttműködésben részt vevő tagállamok szavaznak) bizottsági javaslat nélkül, konzultáció az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével

10. EUSz. 28E. [46.] cikk (4) bekezdés: egy tagállamnak a védelem területén kialakított állandó strukturált együttműködésben való részvételi jogának felfüggesztése – tanácsi határozat (csak az együttműködésben részt vevő tagállamok szavaznak) bizottsági javaslat nélkül

11. EUSz. 49A. [50.] cikk (2) bekezdés: valamely tagállam kilépéséről rendelkező megállapodás – tanácsi határozat a megállapodásban részt vevő tárgyaló fél (általában a Bizottság) javaslata alapján, a Parlament jóváhagyásával

12. EUMSz. 61C. [70.] cikk: a szabadság, biztonság és a jogérvényesülés térsége végrehajtásának értékelésére irányuló intézkedések, az EP és a nemzeti parlamentek tájékoztatását követően

13. EUMSz. 69C. [84.] cikk: ösztönző intézkedések a bűnmegelőzés terén – rendes jogalkotási eljárás

14. EUMSz. 97a. [118.] cikk első albekezdés: szellemi tulajdonjog – rendes jogalkotási eljárás

15. EUMSz. 115C. [138.] cikk (1) és (2) bekezdés: közös álláspont és egységes képviselet kialakítása a nemzetközi színtéren azon tagállamok számára, amelyek pénzneme az euró – tanácsi határozat, konzultáció az EKB-vel

16. EUMSz. 149. [165.] cikk (4) bekezdés: sport – rendes jogalkotási eljárás

17. EUMSz. 152. [168.] cikk (4) bekezdés c) pont: a népegészségügy terén jelentkező biztonsági kockázatok kezelésére irányuló intézkedések[5]

18. EUMSz. 152. [168.] cikk (5) bekezdés: az emberi egészség védelmére vonatkozó ösztönző intézkedések, különösen a határokon át széles körben terjedő betegségek, valamint a dohányzás és a túlzott alkoholfogyasztás elleni küzdelem tekintetében[6]

19. EUMSz. 172a. [189.] cikk (2) bekezdés: űrpolitika – rendes jogalkotási eljárás

20. EUMSz. 176A. [194.] cikk (2) bekezdés: energia – rendes jogalkotási eljárás[7]

21. EUMSz. 176B. [195.] cikk (2) bekezdés: idegenforgalom – rendes jogalkotási eljárás

22. EUMSz. 176C. [196.] cikk (2) bekezdés: polgári védelem[8],

23. EUSz. 176D. [197.] cikk (2) bekezdés: igazgatási együttműködés – rendes jogalkotási eljárás

24. EUMSz. 188J. [214.] cikk (3) és (5) bekezdés: humanitárius segítségnyújtás[9] és az Európai Önkéntes Hadtest létrehozása

25. 201b. [236.] cikk a) pont: a Tanács formációinak listája – európai tanácsi határozat (bizottsági javaslat nélkül)

26. EUMSz. 254a. [298.] cikk (2) bekezdés: az Európai Unió igazgatása

27. EUMSz. 256a. [300.] cikk (5) bekezdés: az RB és az EGSZB jellegére és összetételére vonatkozó szabályok felülvizsgálata – tanácsi határozat

28. EUMSz. 269. [311.] cikk negyedik albekezdés: a saját források rendszerére vonatkozó végrehajtási intézkedések – tanácsi rendelet, a Parlament jóváhagyása (különleges jogalkotási eljárás, de egyhangú szavazásról nincs említés)

• [1]  Ezt az eljárást egy „vészfékmechanizmus” kíséri: „Amennyiben a Tanács egy tagja kijelenti, hogy valamely első bekezdés szerinti jogalkotási aktus tervezete szociális biztonsági rendszerének fontos vonatkozásait érintené – ideértve annak alkalmazási körét, költségét vagy finanszírozási rendszerét –, vagy befolyásolná e rendszer pénzügyi egyensúlyát, kérheti, hogy a kérdést terjesszék az Európai Tanács elé. Az Európai Tanácsnak ezután 4 hónapon belül vagy vissza kell utalnia a kérdést a Tanácshoz, ezáltal lehetővé téve az eljárás folytatását, vagy fel kell kérnie a Bizottságot, hogy nyújtson be új javaslatot.
• [2]  A (2) bekezdés e), g) és h) pontjai új jogalapokat tartalmaznak; a többi pontról már az EKSz. 65. cikke rendelkezett. Az EUMSz. ugyanezen 65. [81.] cikkének (3) bekezdése rendelkezik arról, hogy a Tanács határozatot fogadjon el a családjog több tagállamra kiterjedő vonatkozásokkal bíró családjogi kérdések azon területein, amelyek esetében a rendes jogalkotási eljárás szerint elfogadott jogi aktusok alkalmazandók.
• [3]  Ezt az eljárást egy „vészfékmechanizmus” kíséri: abban az esetben, ha egy tagállam úgy ítéli meg, hogy az ezen a területen előterjesztett jogalkotási javaslat büntető igazságügyi rendszerének alapvető vonatkozásait érintené, kérheti, hogy a kérdést utalják vissza az Európai Tanács elé, és függesszék fel az eljárást. Az Európai Tanácsnak 4 hónapon belül vagy vissza kell utalnia a kérdést a Tanács elé az eljárás folytatása érdekében, vagy pedig fel kell kérnie a Bizottságot vagy a jogalkotási javaslatot kezdeményező tagállamok csoportját új javaslat előterjesztésére. Amennyiben az Európai Tanács a 4 hónapos időszakon belül nem hozza meg az említett határozatot, vagy ha a kérésére indított új jogalkotási eljárás nem fejeződik be 12 hónapon belül, automatikusan megerősített együttműködés kezdődik a kérdésben, ha legalább 9 tagállam azt támogatja.
• [4]  Ugyanaz.
• [5]    A c) és d) pontban szereplő intézkedésekről már az EKSz. 152. cikke is rendelkezett, és azokra az együttdöntési eljárás vonatkozott.
• [6]    Az e bekezdésben szereplő jogalapok újak, kivéve az emberi egészség védelmének ösztönzésére irányuló intézkedésekre vonatkozót, amely már az EKSz. 152. cikkében is szerepelt.
• [7]    Meg kell jegyeznünk, hogy az Unió már jelenleg is hoz az energia területére vonatkozó intézkedéseket vagy olyan rendelkezések alapján, amelyek már minősített többségi szavazást írnak elő, vagy pedig az EKSz. 308. cikke alapján.
• [8]    Az EKSz. 308. cikke alapján már fogadtak el intézkedéseket ezen a területen.
• [9]    Az EKSz. 179. cikke (minősített többséggel), illetve az EKSz. 308. cikke (egyhangúlag) alapján már fogadtak el intézkedéseket ezen a területen.

3. MELLÉKLET: Jogalkotási aktusok – rendes jogalkotási eljárás

E melléklet azokat a jogalapokat sorolja fel, amelyek vonatkozásában a Lisszaboni Szerződés rendes jogalkotási eljárásról rendelkezik (amely nagyjából megegyezik az EKSz. 251. cikkében meghatározott jelenlegi együttdöntési eljárással).

Az aláhúzással jelölt területek esetében vagy teljesen új a jogalap, vagy változott az eljárás, így az adott terület az együttdöntés/rendes jogalkotási eljárás alá került.

Az EUSz. és az EUMSz. cikkeinek száma a Lisszaboni Szerződésben szereplő számozás; a szögletes zárójelben [...] a majdani egységes szerkezetbe foglalt szerződésben szereplő szám található (a Lisszaboni Szerződéshez csatolt táblázatnak megfelelően);

Dőlt betűvel jelöltük a hatályos szerződés megfelelő cikkeit és – amennyiben a Lisszaboni Szerződés módosítja az eljárást – a jelenleg alkalmazott eljárást.

1.   Általános gazdasági érdekű szolgáltatások (EUMSz. 16. [14.] cikk) (EKSz. 16. cikk)

2.   A dokumentumokhoz való hozzáférés joga (EUMSz. 16A. [15.] cikk (3) bekezdés) (255. cikk (2) bekezdés)

3.   Adatvédelem (EUMSz. 16B. [16.] cikk (2) bekezdés) (286. cikk (2) bekezdés)

4.   Az állampolgárság alapján történő megkülönböztetés elleni küzdelemre irányuló intézkedések (EUMSz. 16D. [18.] cikk) (EKSz. 12. cikk)

5.   A megkülönbözetésmentességet ösztönző intézkedések alapelvei (EUSz. 16E. [19.] cikk (2) bekezdés) (EKSz. 13.2. cikk)

6.   A tagállamok területén a polgárok szabad mozgására és tartózkodására vonatkozó jogok gyakorlását könnyítő intézkedések (EUMSz. 18. [21.] cikk (2) bekezdés) (EKSz. 18. cikk (2) bekezdés)

7.   Állampolgári kezdeményezés (EUMSz. 21. [24.] cikk)

8.   Vámügyi együttműködés (EUMSz. 27a. [33.] cikk) (EKSz. 135. cikk)

9.   A versenyszabályok alkalmazása a közös agrárpolitikában (EUMSz. 36. [42.] cikke, amely a 43. cikk (2) bekezdéshez utal) (EKSz. 36. cikk: minősített többség a Tanácsban és a Parlament véleménye)

10. Jogalkotás a közös agrárpolitika területén (EUMSz. 37. [43.] cikk (2) bekezdés) (37. cikk (2) bekezdés: minősített többség a Tanácsban és a Parlament véleménye)

11. A munkavállalók szabad mozgása (EUMSz. 40. [46.] cikk) (EKSz. 40. cikk)

12. Belső piac – a közösségi migráns munkavállalók szociális biztonságára vonatkozó intézkedések[1] (EUMSz. 42. [48.] cikk) (EKSz. 42. cikk: együttdöntés – a Tanács egyhangúlag határoz)

13. A letelepedéshez való jog (EUMSz. 44. [50.] cikk (1) bekezdés) (EKSz. 44. cikk)

14. Egyes tevékenységeknek a letelepedéshez való jogra vonatkozó intézkedések hatálya alóli kivonása egy tagállamban (EUMSz. 45. [51.] cikk második albekezdés) (EKSz. 45. cikk második albekezdés: minősített többség a Tanácsban a Parlament bevonása nélkül)

15. Más tagállamok állampolgáraira vonatkozóan a letelepedés jogának gyakorlása tekintetében különleges elbánást előíró külön törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezések összehangolása ( EUMSz. 46. [52] cikk (2) bekezdés) (EKSz. 46. cikk (2) bekezdés)

16. A tagállamok önálló vállalkozói tevékenység gyakorlására és az oklevelek kölcsönös elismerésére vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek összehangolása (EUMSz. 47. [53.] cikk (1) bekezdés) (EKSz. 47. cikk: együttdöntés – a Tanács egyhangúlag határoz, ha ez a tagállamok jogi rendelkezéseinek módosítását vonja maga után)

17. A szolgáltatásnyújtásra vonatkozó rendelkezések kiterjesztése harmadik országoknak a Közösség területén letelepedett állampolgáraira. (EUMSz. 49. [56.] cikk második albekezdés) (EKSz. 49. cikk második albekezdés: minősített többség a Tanácsban a Parlament bevonása nélkül)

18. Egyes meghatározott területeken nyújtott szolgáltatások liberalizációja (EUMSz. 52. [59.] cikk (1) bekezdés) (EKSz. 52. cikk (1) bekezdés: minősített többség a Tanácsban és a Parlament véleménye)

19. Szolgáltatások (EUMSz. 55. [62.] cikk) (EKSz. 55. cikk)

20. Harmadik országokba irányuló vagy onnan származó tőkemozgásokra vonatkozó egyéb intézkedések elfogadása (EUMSz. 57. [64.] cikk (2) bekezdés) (EKSz. 57. cikk (2) bekezdés, első mondat: minősített többség a Tanácsban a Parlament bevonása nélkül)

21. A tőkemozgásokra vonatkozó igazgatási intézkedések a bűnözés és terrorizmus elleni küzdelem és megelőzés területén (EUMSz. 61H. [75.] cikk) (EKSz. 60. cikk)

22. Vízumok, a külső határok ellenőrzése, a harmadik országok állampolgárainak szabad mozgására vonatkozó feltételek, a külső határok kezelése, a belső határokon való ellenőrzés hiánya (EUMSz. 62. [77.] cikk (2) bekezdés) (EKSz. 62. cikk: az EKSz. 67. cikkében meghatározott eljárás: egyhangúság a Tanácsban és konzultáció a Parlamenttel, a Parlamenttel való konzultáció után a Tanács határozhat úgy egyhangúlag, hogy minősített többségű szavazásra tér át)

23. Menekültügy, a harmadik országok állampolgárainak ideiglenes vagy kiegészítő védelme (EUMSz. 63. [78.] cikk (2) bekezdés) (EKSz. 63. cikk (1) és (2) bekezdés, 64. cikk (2) bekezdés: az EKSz. 67. cikkében meghatározott eljárás: egyhangúság a Tanácsban és konzultáció a Parlamenttel, a Parlamenttel való konzultáció után a Tanács határozhat úgy egyhangúlag, hogy minősített többségű szavazásra tér át)

24. Bevándorlás és az emberkereskedelem elleni küzdelem (EUMSz. 63a. [79.] cikk (2) bekezdés) (EKSz. 63. cikk (3) és (4) bekezdés: az EKSz. 67. cikkében meghatározott eljárás: egyhangúság a Tanácsban és konzultáció a Parlamenttel, a Parlamenttel való konzultáció után a Tanács határozhat úgy egyhangúlag, hogy minősített többségű szavazásra tér át)

25. Harmadik országból származó állampolgárok beilleszkedését segítő ösztönző intézkedések (EUMSz. 63a. cikk (4) bekezdés)

26. Igazságügyi együttműködés polgári ügyekben (kivéve családjog)[2] (EUMSz. 65. [81.] cikk (2) bekezdés) (EKSz. 65. cikk: az EKSz. 67. cikkében meghatározott eljárás: egyhangúság a Tanácsban és konzultáció a Parlamenttel, a Parlamenttel való konzultáció után a Tanács határozhat úgy egyhangúlag, hogy minősített többségű szavazásra tér át)

27. Igazságügyi együttműködés büntetőügyekben – eljárások, együttműködés, képzés, joghatósági összeütközések, az ítéletek elismerésére vonatkozó minimumszabályok) (EUMSz. 69. [82.] cikk (1) és (2) bekezdés)[3] (EUSz. 31. cikk: egyhangúság a Tanácsban és a Parlament véleménye)

28. Minimumszabályok a határokon átnyúló súlyos bűncselekményekkel kapcsolatos jogsértések és szankciók meghatározására vonatkozóan (EUMSz. 69B. [83.] cikk (1) és esetleg (2) bekezdés) (EUSz. 31. cikk: az EUSz. 34. cikke (2) bekezdésében és 39. cikke (1) bekezdésében meghatározott eljárás: egyhangúság a Tanácsban és a Parlament véleménye)

29. A bűnmegelőzést támogató intézkedések (EUMSz. 69C. [84.] cikk)

30. Eurojust (EUMSz. 69D. [85.] cikk (1) bekezdés második albekezdés) (EUSz. 31. cikk: az EUSz. 34. cikke (2) bekezdésében és 39. cikke (1) bekezdésében meghatározott eljárás: egyhangúság a Tanácsban és a Parlament véleménye)

31. Az Európai Parlamentnek és a nemzeti parlamenteknek az Eurojust értékelésében való közreműködése módozatai (EUMSz. 69D. [85.] cikk (1) bekezdés harmadik albekezdés)

32. Rendőrségi együttműködés (egyes területei) (EUMSz. 69F. [87.] cikk (2) bekezdés) (EUSz. 30. cikk: az EUSz. 34. cikke (2) bekezdésében és 39. cikke (1) bekezdésében meghatározott eljárás: egyhangúság a Tanácsban és a Parlament véleménye)

33. Europol (EUMSz. 69G. [88.] cikk (2) bekezdés első albekezdés) (EUSz. 30. cikk: az EUSz. 34. cikke (2) bekezdésében és 39. cikke (1) bekezdésében meghatározott eljárás: egyhangúság a Tanácsban és a Parlament véleménye)

34. Az Europol Európai Parlament és nemzeti parlamentek általi ellenőrzésének módozatai (EUMSz. 69G. [88.] cikk (2) bekezdés második albekezdés)

35. A közös közlekedéspolitika végrehajtása (EUMSz. 71. [91.] cikk (1) bekezdés) (EKSz. 71. cikk)

36. Tengeri és légi közlekedés (EUMSz. 80. [100.] cikk (2) bekezdés) (EKSz. 80. cikk (2) bekezdés)

37. A 22a. [26.] cikkben megfogalmazott célkitűzések megvalósítása céljából a tagállamoknak a belső piac létrehozására és működésére vonatkozó rendelkezései közelítésére irányuló intézkedések (EUMSz. 94. [114] cikk (1) bekezdés) (EKSz. 95. cikk (1) bekezdés)

38. A belső piac torzulásainak kiküszöbölésére irányuló intézkedések (EUMSz. 96. [116.] cikk) (EKSz. 96. cikk: minősített többség a Tanácsban a Parlament bevonása nélkül)

39. Szellemi tulajdonjogok, kivéve az európai oltalmi jogcímekre vonatkozó nyelvhasználati szabályok (EUMSz. 97a. [118.] cikk első albekezdés)[4]

40. Többoldalú felügyelet (EUMSz. 99. [121] cikk (6) bekezdés) (EKSz. 99. cikk (5) bekezdés: együttműködési eljárás)

41. A Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank alapokmányáról szóló jegyzőkönyv módosítása (EUMSz. 107. [129.] cikk (3) bekezdés) (EKSz. 107. cikk (5) bekezdés: az Európai Parlament hozzájárulását követően az adott eset függvényében egyhangúság vagy minősített többség a Tanácsban)

42. Az euró közös pénzként való alkalmazásához szükséges intézkedések (EUMSz. 111a. [133.] cikk) (EKSz. 123. cikk (4) bekezdés)

43. A foglalkoztatást ösztönző intézkedések (EUMSz. 129. [149.] cikk) (EKSz. 129. cikk)

44. Szociálpolitika (EUMSz. 137. [153.] cikk (1) bekezdés, kivéve a c), d), f) és g) pontok, valamint (2) bekezdés[5] első, második és utolsó albekezdés (EKSz. 137. cikk (1) és (2) bekezdés)

45. Szociálpolitika (esélyegyenlőség, egyenlő elbánás és egyenlő díjazás) (EUMSz. 141. [157.] cikk (3) bekezdés) (EKSz. 141. cikk (3) bekezdés)

46. Európai Szociális Alap (EUMSz. 148. [164.] cikk) (EKSz. 148. cikk)

47. Oktatás (kivéve az ajánlásokat) (EUMSz. 149. [165.] cikk (4) bekezdés a) pont) (EKSz. 149. cikk (4) bekezdés)

48. Sport (EUMSz. 149. [165.] cikk (2) bekezdés g) pont és (4) bekezdés)

49. Szakképzés (EUMSz. 150. [166.] cikk (4) bekezdés) (EKSz. 150. cikk (4) bekezdés)

50. Kultúra (kivéve az ajánlásokat) (EUMSz. 151. [167.] cikk (5) bekezdés első francia bekezdés) (EKSz. 151. cikk: együttdöntés – a Tanács egyhangúlag határoz)

51. Népegészségügy – a közös biztonsági kockázatok kezelését szolgáló intézkedések az egészségügy terén[6] (EUMSz. 152. [168.] cikk (4) bekezdés) (EKSz. 152. cikk (4) bekezdés)

52. Népegészségügy – az emberi egészség védelmére vonatkozó ösztönző intézkedések, különösen a határokon át széles körben terjedő betegségek, valamint a dohányzás és a túlzott alkoholfogyasztás elleni küzdelem tekintetében (EUMSz. 152. [168.] cikk (5) bekezdés[7])

53. Fogyasztóvédelem (EUMSz. 153. [169.] cikk (3) bekezdés) (EKSz. 153. cikk (4) bekezdés)

54. Transzeurópai hálózatok (EUMSz. 156. [172.] cikk) (EKSz. 156. cikk)

55. Ipar (EUMSz. 157. [173.] cikk (3) bekezdés) (EKSz. 157. cikk (3) bekezdés)

56. Intézkedések a gazdasági és szociális kohézió területén (EUMSz. 159. [175.] cikk harmadik albekezdés) (EKSz. 159. cikk)

57. Strukturális alapok (EUMSz. 161. [177.] cikk első albekezdés) (EKSz. 161. cikk: jelenleg: egyhangúság a Tanácsban és a Parlament hozzájárulása)

58. Kohéziós Alap (EUMSz. 161. [177.] cikk második albekezdés) (EKSz. 161. cikk: jelenleg: egyhangúság és a Parlament hozzájárulása; 2007-től kezdve: minősített többség a Tanácsban és a Parlament hozzájárulása)

59. Európai Regionális Fejlesztési Alap (EUMSz. 162. [178.] cikk) (EKSz. 162. cikk)

60. Kutatási keretprogram (EUMSz. 166. [182.] cikk (1) bekezdés) (EKSz. 166. cikk (1) bekezdés)

61. Az európai kutatási térség létrehozása (EUMSz. 166. [182.] cikk (5) bekezdés)

62. A kutatási keretprogram végrehajtása: a vállalkozások részvételére és a kutatási eredmények terjesztésére vonatkozó szabályok (EUMSz. 167. [183.] cikk és 172. [188.] cikk második albekezdés) (EKSz. 167. cikk)

63. Kiegészítő kutatási programok egyes tagállamok számára (EUMSz. 168. [184.] cikk és 172. [188.] cikk második albekezdés) (EKSz. 168. cikk)

64. Kiegészítő kutatási programok egyes tagállamok számára (EUMSz. 169. [185.] cikk és 172. [188.] cikk második albekezdés) (EKSz. 169. cikk)

65. Űrpolitika (EUMSz. 172a. [189.] cikk)

66. Környezetvédelem (a területre vonatkozó célkitűzések végrehajtására irányuló közösségi intézkedések kivéve az adózási természetű intézkedéseket) (EUMSz. 175. [192.] cikk (1) bekezdés) (EKSz. 175. cikk (1) bekezdés)

67. Környezetvédelmi cselekvési program (EUMSz. 175. [192.] cikk (3) bekezdés) (EKSz. 175. cikk (3) bekezdés)

68. Energia, kivéve az adózási természetű intézkedéseket (EUMSz. 176A. [194.] cikk (2) bekezdés)

69. Turizmus – a tagállamokban folytatott tevékenységek kiegészítésére vonatkozó intézkedések (EUMSz. 176B. [195.] cikk (2) bekezdés)

70. A természeti vagy ember okozta katasztrófák elleni polgári védelem[8] (EUMSz. 176C.[196.] cikk (2) bekezdés)

71. Igazgatási együttműködés az uniós jog tagállamok általi végrehajtása érdekében (EUMSz. 176D. [197.] cikk (2) bekezdés)

72. Kereskedelempolitika – végrehajtási intézkedések (EUMSz. 188C. [207.] cikk (2) bekezdés) (EKSz. 133. cikk: minősített többség a Tanácsban a Parlamenttel való konzultáció nélkül)

73. Fejlesztési együttműködés (EUMSz. 188E. [209.] cikk (1) bekezdés) (EKSz. 179. cikk)

74. Gazdasági, pénzügyi és technikai együttműködés harmadik országokkal (EUMSz. 188H. [212.] cikk (2) bekezdés) (EKSz. 181a. cikk: minősített többség a Tanácsban és a Parlament véleménye)

75. A humanitárius segítségnyújtási intézkedések általános kerete (EUMSz. 188J. [214.] cikk (3) bekezdés)

76. Európai Önkéntes Humanitárius Segélyezési Hadtest (EUMSz. 188J. [214.] cikk (5) bekezdés)

77. Az európai szintű politikai pártokra és finanszírozásukra vonatkozó szabályok (EUMSz. 191. [224.] cikk) (EKSz. 191. cikk)

78. Különös hatáskörű törvényszékek létrehozása (EUMSz. 225A. [257.] cikk) (EKSz. 225a. cikk: egyhangúság a Tanácsban és a Parlament véleménye)

79. Az Európai Bíróság alapokmányának módosítása, kivéve I. cím és 64. cikk (EUMSz. 245. [281.] cikk) (EKSz. 245. cikk: egyhangúság a Tanácsban és a Parlament véleménye)

80. A végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozó ellenőrzési eljárások (EUMSz. 249C. [291.] cikk (3) bekezdés) (EKSz. 202. cikk: egyhangúság a Tanácsban és a Parlament véleménye)

81. Európai igazgatás (EUMSz. 254a. [298.] cikk (2) bekezdés)

82. Pénzügyi szabályok elfogadása (EUMSz. 279. [322.] cikk (1) bekezdés) (EKSz. 279. cikk (1) bekezdés: a Parlamenttel való konzultáció után egyhangúság a Tanácsban, majd 2007-től minősített többség a Tanácsban).

83. A Közösség pénzügyi érdekeit sértő csalás elleni küzdelem (EUMSz. 280. [325.] cikk (4) bekezdés) (EKSz. 280. cikk (4) bekezdés)

84. Az Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata és az Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek (EUMSz. 283. [336.] cikk) (EKSz. 283. cikk: minősített többség a Tanácsban és a Parlament véleménye)

85. Statisztikák (EUMSz. 285. [338.] cikk (1) bekezdés) (EKSz. 285. cikk (1) bekezdés)

• [1]    Ezt az eljárást egy „vészfékmechanizmus” kíséri: „Amennyiben a Tanács egy tagja kijelenti, hogy valamely első bekezdés szerinti jogalkotási aktus tervezete szociális biztonsági rendszerének fontos vonatkozásait érintené – ideértve annak alkalmazási körét, költségét vagy finanszírozási rendszerét –, vagy befolyásolná e rendszer pénzügyi egyensúlyát, kérheti, hogy a kérdést terjesszék az Európai Tanács elé. Az Európai Tanácsnak ezután 4 hónapon belül vagy vissza kell utalnia a kérdést a Tanácshoz, ezáltal lehetővé téve az eljárás folytatását, vagy fel kell kérnie a Bizottságot, hogy nyújtson be új javaslatot.
• [2]    A (2) bekezdés e), g) és h) pontjai új jogalapokat tartalmaznak; a többi pontról már az EKSz. 65. cikke rendelkezett. Ugyanezen cikk (3) bekezdése megadja a lehetőséget arra, hogy a Tanács határozatot fogadjon el a családjog több tagállamra kiterjedő vonatkozásokkal bíró családjogi kérdések azon területein, amelyek esetében a rendes jogalkotási eljárás szerint elfogadott jogi aktusok alkalmazandók.
• [3]    Ezen cikkek (3) és (4) bekezdésében egy „vészfékmechanizmust” határoztak meg: abban az esetben, ha egy tagállam úgy ítéli meg, hogy az ezen a területen előterjesztett jogalkotási javaslat büntető igazságügyi rendszerének alapvető vonatkozásait érintené, kérheti, hogy a kérdést utálják vissza az Európai Tanács elé, és függesszék fel az eljárást. Az Európai Tanácsnak 4 hónapon belül vagy vissza kell utalnia a kérdést a Tanács elé az eljárás folytatása érdekében, vagy pedig fel kell kérnie a Bizottságot vagy a jogalkotási javaslatot kezdeményező tagállamok csoportját új javaslat előterjesztésére. Amennyiben az Európai Tanács a 4 hónapos időszakon belül nem hozza meg az említett határozatot, vagy ha a kérésére indított új jogalkotási eljárás nem fejeződik be 12 hónapon belül, automatikusan megerősített együttműködés kezdődik a kérdésben, ha legalább 9 tagállam azt támogatja.
• [4]    Külön jogalap hiányában az Unió eddig az EKSz. 308. cikke alapján cselekedett a területre vonatkozó kérdésekben: egyhangúság a Tanácsban és a Parlament véleménye.
• [5]    Az e pontok által szabályozott területekre vonatkozó jogszabályokat a Tanács egyhangúlag fogadja el a Parlamenttel való konzultációt követően. Ugyanakkor a (2) bekezdés utolsó albekezdése tartalmaz egy áthidaló záradékot, amelynek értelmében a Tanács határozhat úgy egyhangúlag, hogy az (1) bekezdés d), f) és g) pontjai esetén a rendes jogalkotási eljárást alkalmazzák.
• [6]    Az ezen cikk (4) bekezdésének a) és b) pontjában meghatározott intézkedésekről már az EKSz. 152. cikke is rendelkezett. A c) és d) pont alatt szereplő intézkedések újak.
• [7]    A bekezdésben szereplő valamennyi jogalap új, kivéve az emberi egészség védelmére irányuló ösztönző intézkedéseket, amelyek már az EKSz. 152. cikkében is szerepeltek.
• [8]       Külön jogalap hiányában az Unió eddig az EKSz. 308. cikke alapján cselekedett a területre vonatkozó kérdésekben: egyhangúság a Tanácsban és a Parlament véleménye.

4. MELLÉKLET: Jogalkotási aktusok – különleges jogalkotási eljárások

Ez a melléklet a különleges jogalkotási eljárásokra vonatkozó jogalapok listáját tartalmazza.

Az EUSz. és az EUMSz. cikkeinek száma a Lisszaboni Szerződésben szereplő számozás; a szögletes zárójelben [...] a majdani egységes szerkezetbe foglalt szerződésben szereplő szám található (a Lisszaboni Szerződéshez csatolt táblázatnak megfelelően).

Dőlt betűvel jelöltük a hatályos Szerződések megfelelő cikkeit és, amennyiben az eljárás módosult, a jelenleg alkalmazott eljárást.

I -  Eseti eljárások

1.   Éves költségvetés – közös parlamenti és tanácsi határozat (EUMSz. 272. [314.] cikk) (EKSz. 272. cikk: eseti eljárás)

II. –    Európai parlamenti jogi aktusok

2.   Az európai parlament képviselők statútuma (EUMSz. 190. [223] cikk (2) bekezdés): a Parlament saját kezdeményezése alapján, a Tanács jóváhagyása (egyhangúság az adózásra vonatkozó szabályok esetén) és a Bizottság véleményezése után fogadja el (EKSz. 190. cikk (5) bekezdés)

3.   A vizsgálati jog gyakorlására vonatkozó szabályok (EUMSz. 193. [226.] cikk (3) bekezdés): Parlament saját kezdeményezése alapján, a Tanács és a Bizottság jóváhagyását követően fogadja el (EKSz. 193. cikk: közös megegyezés)

4.   Az Európai Ombudsman alapokmánya (EUMSz. 195. [228.] cikk (4) bekezdés): a Parlament saját kezdeményezése alapján, a Tanács jóváhagyása és a Bizottság véleményezése után fogadja el (EKSz. 195. cikk (4) bekezdés)

III. -    Tanácsi jogi aktusok

A.  Egyhangúság és az Európai Parlament jóváhagyása

5.   A megkülönböztetés elleni küzdelemre irányuló intézkedések (EUMSz. 16E. [19.] cikk (1) bekezdés) (EKSz. 13. cikk (1) bekezdés: a Parlament véleménye)

6.   Az állampolgársággal kapcsolatos jogok kiterjesztése (EUMSz. 22. [25.] cikk) - nemzeti ratifikáció szükséges (EKSz. 22. cikk)

7.   Európai Ügyészség (EUMSz. 69E. [86.] cikk (1) bekezdés)

8.   Egységes választási eljárás (EUMSz. 190. [223.] cikk (1) bekezdés): a Parlament kezdeményezése alapján és jóváhagyásával – nemzeti ratifikáció szükséges (EKSz. 190. cikk (4) bekezdés)

9.   Több éves pénzügyi keret (EUMSz. 270a. [312.] cikk (2) bekezdés) Nem szerepel a Szerződésekben. Jelenleg egy intézményközi megállapodás rendelkezik erről.

B.  Egyhangúság és konzultáció a Parlamenttel

10. EUSz. 6. cikk (a 188N. [218.] cikk (6) és (8) bekezdésével együtt): az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez való csatlakozás – tanácsi határozat a megállapodásban részt vevő tárgyaló fél (általában a Bizottság) javaslata alapján, a Parlament jóváhagyása mellett

11. A szociális biztonságra, illetve a szociális védelemre vonatkozó intézkedések (EUMSz. 18. [21.] cikk (3) bekezdés) (EKSz. 18. cikk (3) bekezdés)

12. Állampolgárság: választói jog és választhatóság a lakóhely szerinti tagállam helyhatósági és európai parlamenti választásain (EUMSz. 19. [22.] cikk) (EKSz. 19. cikk)

13. Az uniós jog által előírt liberalizációs folyamatban visszalépést jelentő, a harmadik országokba irányuló vagy onnan származó tőkemozgásokra vonatkozó intézkedések elfogadása (EUMSz. 57. [64.] cikk (3) bekezdés) (EKSz. 57. cikk (2) bekezdés vége: egyhangúság a Tanácsban, a Parlament véleménye nélkül)

14. Az útlevelekre, személyazonosító igazolványokra és tartózkodási engedélyekre vonatkozó intézkedések (EUMSz. 62. [77.] cikk (3) bekezdés)

15. Igazságügyi együttműködés polgári ügyekben a több államra kiterjedő vonatkozású családjogi kérdésekkel kapcsolatos intézkedések tárgyában (EUMSz. 65. [81.] cikk (3) bekezdés) (EKSz. 67. cikk (5) bekezdés második francia bekezdés)

16. Operatív rendőrségi együttműködés (EUMSz. 69F. [87.] cikk (3) bekezdés) (30. cikk (1) bekezdés a) pont: az EUSz. 34. cikke (2) bekezdésében és 39. cikke (1) bekezdésében meghatározott eljárás)

17. A tagállamok hatóságainak beavatkozása egy másik tagállam területén (EUMSz. 69H. [89.] cikk) (EUSz. 32. cikk: az EUSz. 34. cikke (2) bekezdésében és 39. cikke (1) bekezdésében meghatározott eljárás)

18. A forgalmi adók és közvetett adók harmonizációja (EUMSz. 93. [113.] cikk) (EKSz. 93. cikk)

19. A belső piacot közvetlenül érintő jogszabályok közelítése (EUMSz. 95. [115.] cikk) (EKSz. 94. cikk)

20. A szellemi tulajdonjogokra vonatkozó nyelvhasználati szabályozás (EUMSz. 97a. [118.] cikk)

21. A túlzott költségvetési hiányról szóló jegyzőkönyv helyettesítése (EUMSz. 104. [126.] cikk (14) bekezdés) (EKSz. 104. cikk (14) bekezdés)

22. Az Európai Központi Banknak a prudenciális felügyelettel kapcsolatos külön feladatai (EUMSz. 105. [127.] cikk (6) bekezdés) (EKSz. 105. cikk (6) bekezdés: az EKB-vel való konzultációt és a Parlament hozzájárulását követően egyhangúság a Tanácsban)

23. Szociálpolitika: a munkavállalók szociális biztonsága és szociális védelme, a munkavállalók védelme munkaviszonyuk megszüntetése esetén, kollektív érdekképviselet és védelem és a harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatási feltételei[1] (EUMSz. 137. [153.] cikk (1) bekezdés c), d), f), g) pont és (2) bekezdés b) pont) (EKSz. 137. cikk (1) bekezdés c), d), f) és g) pont és (2) bekezdés b) pont második albekezdés)

24. Környezetvédelem: adózási természetű rendelkezések, a területrendezésre vonatkozó intézkedések, vízkészlet-gazdálkodás, földhasználat, valamint az energiaellátásra és az energiaforrások diverzifikációjára vonatkozó intézkedések (EUMSz. 175. [192.] cikk (2) bekezdés) (EKSz. 175. cikk (2) bekezdés)

25. Energia: adózási természetű intézkedések (EUMSz. 176A. [194.] cikk (3) bekezdés)

26. A tengerentúli országok és területek társulása az Unióval – eljárás és szabályok (EUMSz. 187. [203.] cikk – a Parlamenttel való konzultációval) (EKSz. 187. cikk – a Parlamenttel való konzultáció nélkül)

27. A Bíróság joghatósága a szellemi tulajdonjogra vonatkozóan (EUMSz. 229A. [262.] cikk) (EKSz. 229a. cikk: egyhangúság a Tanácsban és a Parlament véleménye, valamint nemzeti ratifikáció)

28. Az Európai Beruházási Bank alapokmányáról szóló jegyzőkönyv módosítása (EUMSz. 266. [308.] cikk harmadik albekezdés) (EKSz. 266. cikk harmadik albekezdés)

29. Az Unió saját forrásai – felső határ és új források kialakítása (EUMSz. 269. [311.] cikk harmadik albekezdés) – nemzeti ratifikáció szükséges (EKSz. 269. cikk)

C.  Minősített többség és a Parlament jóváhagyása

30. Az Unió saját forrásai rendszerére vonatkozó végrehajtási intézkedések (EUMSz. 269. [311.] cikk (4) bekezdés)

D.  Minősített többség és konzultáció a Parlamenttel

31. A diplomáciai védelem könnyítésére irányuló intézkedések (EUMSz. 20. [23.] cikk – irányelvek elfogadása különleges jogalkotási eljárással) (EKSz. 20. cikk – tagállamok közötti megállapodás: kormányközi együttműködés)

32. Kutatás: a keretprogram végrehajtására irányuló egyedi programok (EUMSz. 166. [182.] cikk (4) bekezdés) (EKSz. 166. cikk (4) bekezdés)

33. Legkülső régiók (EUMSz. 299. [349.] cikk (2) bekezdés) (EKSz. 299. cikk (2) bekezdés második albekezdés)

• [1]    A Tanács a Parlamenttel való konzultáció után határozhat egyhangúlag úgy, hogy a d), f) és g) pontokhoz tartozó kérdésekben a rendes jogalkotási eljárásra tér át (III137. cikk (2) bekezdés második albekezdés).

A REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI BIZOTTSÁG LEVELE

Gerardo Galeote, a Regionális Fejlesztési Bizottság elnökének 2008. január 23-i levele Jo Leinenhez az Alkotmányügyi Bizottság elnökéhez

Jo Leinen úr

elnök

Alkotmányügyi Bizottság

Tárgy:     A Lisszaboni Szerződés

Tisztelt Leinen úr!

Az időbeli korlátok miatt a Regionális Fejlesztési Bizottság nem fog tudni véleményt elfogadni a fent említett dokumentumról, azonban ezt a dokumentumot a regionális fejlesztés szempontjából rendkívül fontosnak tartjuk. Következésképp a bizottság nevében szeretném Önt tájékoztatni a bizottság véleményéről.

A Lisszaboni Szerződés számos olyan jelentős változást vezet be, amely, ha azt ratifikálják, közvetlen hatással lesz a Regionális Fejlesztési Bizottság tevékenységére. Lehetővé fogja tenni az Unió számára, hogy új közös alapon induljon tovább egy demokratikusabb, hatékonyabb és láthatóbb jövő felé. Különösen értékes e tekintetben az uniós politikák kialakítása és a döntéshozatali folyamatok terén a regionális dimenzió megerősítése.

Ezért bizottságunk arra kéri az Alkotmányügyi Bizottságot, hogy jelentésében (2007/2286(INI) Előadó: Richard Corbett és Íñigo Méndez de Vigo) vegye figyelembe az alábbi szempontokat:

Regionális Fejlesztési Bizottság:

1. nagyra értékeli és jóváhagyja, hogy olyan kulcsfontosságú regionális szempontok is belekerültek a Lisszaboni Szerződésbe, mint például a kulturális és nyelvi sokszínűségnek az EU egyik céljaként való elismerése, a szubszidiaritás elvének újbóli meghatározása, a közösségi jogalkotás helyi és regionális hatóságokra gyakorolt hatásainak figyelembevétele, valamint a helyi és regionális hatóságokkal való konzultáció elvének elismerése;

2. üdvözli azt a kiigazítást, amely bevezeti a „területi kohézió” fogalmát és annak az EU céljaként való elismerését; megjegyzi, hogy a területi kohéziót úgy említik mint az Unió és a tagállamok megosztott hatáskörébe tartozó területet; ezenkívül támogatja, hogy módosul az EK-Szerződés 158. cikke, amely a kohéziós politikát határozza meg, és egy olyan bekezdéssel egészül ki, amely elismeri a legkülső régiók különleges státuszát;

3. üdvözli a minősített többséggel történő szavazás és az együttdöntési eljárás kiterjesztését például a Strukturális Alapokról szóló általános rendeletek terén; úgy véli, hogy ezek az elemek mindenképpen növelni fogják a strukturális és kohéziós politika területén illetékes parlamenti bizottságok befolyását az adott politikákra;

4. üdvözli, hogy különleges figyelmet szentelnek a vidéki területeknek, az ipari átalakulás által érintett területeknek, és az olyan, súlyos és állandó természeti és demográfiai hátrányokkal sújtott régióknak, mint a rendkívül alacsony népsűrűséggel rendelkező legészakibb régiók, a szigetek, a határokon átnyúló és a hegyvidéki régiók;

5. kéri az illetékes hatóságokat, hogy a szubszidiaritás elve tiszteletben tartásának biztosítására létrehozott előrejelző folyamat során teljes mértékben hajtsák végre a jogalkotói hatáskörrel rendelkező nemzeti és regionális parlamentek bevonására vonatkozó rendelkezéseket ; megjegyzi, hogy az a rendelkezés, amely lehetővé teszi a nemzeti parlamentek és a Régiók Bizottsága számára, hogy jogi lépéseket tegyenek a szubszidiaritás elvének megsértése esetén, változást idézhet elő különösen az Európai Bizottság és a tagállamok közötti viszonyban.

6. úgy véli, hogy a Lisszaboni Szerződés és a regionális fejlesztés és a kohéziós politika terén megalkotott új rendelkezések sikeres végrehajtása együtt jár az uniós intézmények és a regionális szövetségek közötti párbeszéd javításával.

(záró formula, aláírás)

VÉLEMÉNY a Külügyi Bizottság részéről (22.1.2008)

az Alkotmányügyi Bizottság részére

az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló szerződésről
(2007/2286(INI))

A vélemény előadója: Andrew Duff

JAVASLATOK

A Külügyi Bizottság felhívja az Alkotmányügyi Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat:

Felépítés

1.   megjegyzi, hogy a Lisszaboni Szerződés ha analóg a Maastrichtival...az Unió külső fellépései tekintetében alapvető szerkezeti módosításokat tesz az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződéshez (2004) képest oly módon, hogy az EU külső fellépésére vonatkozó általános rendelkezéseket, a közös kül- és biztonságpolitikára (KKBP) vonatkozó különleges rendelkezéseket, valamint a közös biztonsági és védelmi politikára (EBVP) vonatkozó rendelkezéseket tartalmazó Európai Unióról szóló Szerződés V. címét elválasztja az Európai Unió működéséről szóló szerződés ötödik részétől, amely az Unió külső fellépéseire, a közös kereskedelempolitikára, a harmadik országokkal folytatott együttműködésre és a humanitárius segítségnyújtásra vonatkozó általános rendelkezéseket, a korlátozó intézkedéseket, a nemzetközi egyezményeket, a nemzetközi szervezetekkel, harmadik országokkal és az EU-delegációkkal fenntartott kapcsolatokat valamint a szolidaritási záradékot tartalmazza.

2.   ezért hangsúlyozza, hogy a két módosított szerződés azonos jogi erejű, illetve az egységesség és jobb értehetőség érdekében azt javasolja, hogy ezeket mindig együttesen értelmezzék;

Anyag

3.  megjegyzi, hogy a Lisszaboni Szerződés – a kül-, biztonság- és védelmi politika területén meglévő szerkezeti különbségek ellenére – tartalmát tekintve hasonlít a 2004-es alkotmányszerződéshez, valamint hogy az új alkotmány, különösen az Unió nemzetközi kapcsolatait tekintve, a hatályban lévő rendelkezések vonatkozásában jelentős előrelépést jelent;

4.   határozottan üdvözli az új szerződést, mivel az erősíti az Unió nemzetközi profilját, valamint növeli képességét a nemzetközi ügyekben történő hatékonyabb fellépésre; rámutat, hogy a Lisszaboni Szerződés:

–    világossá teszi az Unió hatásköreit, valamint meghatározza és kiterjeszti értékeit és célkitűzéseit abban az értelemben, hogy: „a világ többi részéhez fűződő kapcsolataiban az Unió védelmezi és érvényre juttatja értékeit és érdekeit, és hozzájárul polgárainak védelméhez. Hozzájárul a békéhez, a biztonsághoz, a Föld fenntartható fejlődéséhez, a népek közötti szolidaritáshoz és kölcsönös tisztelethez, a szabad és tisztességes kereskedelemhez, a szegénység felszámolásához és az emberi jogok, különösen pedig a gyermekek jogainak védelméhez, továbbá a nemzetközi jog szigorú betartásához és fejlesztéséhez, így különösen az Egyesült Nemzetek Alapokmányában[1] foglalt alapelvek tiszteletben tartásához.”

–    kötelező erejűvé teszi az Alapjogi Chartát, és lehetővé teszi, hogy az EU az emberi jogokról és alapvető szabadságjogokról szóló európai egyezményhez (ECHR) csatlakozzon[2];

–    megerősíti, hogy a jövőbeni bővítések alkalmával a koppenhágai kritériumokat figyelembe kell venni;

–    határozott jogalapot biztosít a szomszédsági politikára;

–    az Unió egészét különálló jogi személyként határozza meg;

–    az egymással történő konzultációra és az egymás iránti szolidaritás vállalására kötelezi a tagállamokat;

–    bevezeti a minősített többséggel történő szavazás egyszerű intézményét a KKBP-re vonatkozó tanácsi döntéshozatal esetén, valamint a konstruktív tartózkodás lehetőségét[3];

–    a minősített többséggel történő szavazás további kiterjesztését teszi lehetővé a jövőben (a védelem területén kívül eső határozatok esetében), amennyiben az Európai Tanács egyhangúlag eljárva így határoz;

–    egyszerűsíti a (legalább kilenc tagállam közötti) megerősített együttműködést a KKBP területén;

–    létrehozza az Európai Tanács állandó elnöki posztját, aki az Unió külső képviseletét látja el a KKBP területén elnöki szinten és minőségben;

–    létrehozza az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselői posztját, aki egyben az Európai Bizottság alelnöki, valamint a külügyminiszterek tanácsának elnöki posztja is, és amely irányítja a KKBP-t és az EBVP-t, hozzájárul a politika kidolgozásához és biztosítja az Unió külső fellépései közötti összhangot;

–    a főképviselő segítésére a Bizottság beleegyezésével és a Parlamenttel folytatott konzultáció után létrehozza az európai külügyi szolgálatot (EKSZ), amelynek személyzete a Bizottság és a Tanács Főtitkársága és a nemzeti diplomáciai szolgálatok munkatársaiból kerülne ki;

–    megerősíti az Európai Parlament költségvetési hatáskörét valamennyi uniós kiadás felett, ideértve az EKSZ-t is, egyenlő szintre helyezve a Parlamentet és Tanácsot;

–    együttdöntési hatáskörrel ruházza fel a Parlamentet a közös kereskedelmi politika területén;

–    a Tanács és a Parlament jóváhagyási joga tekintetében a minősített többséggel történő szavazás használatát kiterjeszti valamennyi, az EU által aláírt nemzetközi egyezményre azokon a területeken, amelyekre a rendes jogalkotási eljárás vonatkozik, illetve amelyeken a külön jogalkotási eljáráshoz a belügyek vonatkozásában a Parlament jóváhagyása szükséges;

–    új jogalapként szolgál a harmadik országoknak nyújtandó sürgős pénzügyi támogatást, a humanitárius segítségnyújtást, a nem állami, illetve államisággal nem rendelkező entitásokkal szembeni szankciókat, az űrpolitikát, az energiaellátás biztonságát, az éghajlatváltozás elleni küzdelmet, a nemzetközi terrorizmus megelőzését és a személyes adatvédelmet érintő eszközök és politikák terén;

5.   üdvözli továbbá a közös biztonság- és védelempolitika az alábbiakra kiterjedő jelentős reformját:

–    valamennyi tagállam polgári és katonai képességeinek[4], ideértve a többnemzetiségű haderőt is, az EBVP számára történő rendelkezésre bocsátása, fenntartva annak lehetőségét, hogy a tagállamok egy csoportját bízzák meg a feladatok végrehajtásával;

–    állandó strukturált együttműködés biztosítása a védelem területén a katonailag fejlettebb és a politikailag erre hajlandó tagállamok között a legnagyobb követelményeket támasztó missziókban;

–    a katonai képességek fokozatos javítása iránti elkötelezettség;

–    az Európai Védelmi Ügynökség szerepének kiterjesztése;

–    a tagállamok kötelezése arra, hogy segítséget nyújtsanak a megtámadott tagállamoknak (bizonyos tagállamok semlegességének vagy NATO-tagságának sérelme nélkül);

–    a célkitűzések („petersbergi feladatok”) kiterjesztése a terrorizmus elleni küzdelemre;

–    a kölcsönös szolidaritás hangsúlyozása terrorista fenyegetés vagy támadás, illetve természeti katasztrófa esetén;

6.   sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormányközi konferencián egyes tagállamok nyilvánvalóan nehezen tudtak dönteni a következő kérdésekben: a) merev határvonalat kell-e húzni egyrészt a KKBP és az EBVP, másrészt az Unió külső fellépésének egyéb aspektusai között; b) tompítani kell-e annak az elvi döntésnek a gyakorlati hatásait, amely szerint közös politikákat és egyesített forrásokat kell létrehozni e területen; és c) szigorúan kell-e korlátozni a Bizottság és a Parlament politika szerepét, illetve az Európai Bíróság igazságszolgáltatási szerepét[5];

7.   sajnálattal tölti el, hogy az Egyesült Királyság és Lengyelország megpróbálták korlátozni az Alapjogi Charta alkalmazását;

8.   különösen sajnálatosnak tartja az EU-Szerződés 25a. cikkét, amelynek értelmében a személyes adatok biztonságpolitika keretében történő feldolgozását a Tanács által, a Parlament bevonása és az EU-bíróságok felügyelete nélkül hozott szabályok irányítják;

9.   ennek kapcsán kiemeli a kormányközi konferencia 13. nyilatkozatát, amely szerint a KKBP rendelkezései nem érintik a tagállamok jelenlegi felelősségét saját külpolitikájuk kialakításában és folytatásában, sem a harmadik országokban és nemzetközi szervezetekben fenntartott nemzeti képviseletüket, így az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjaként rájuk háruló elsődleges felelősséget sem;

10. kiemeli továbbá a 14. nyilatkozatot, amely szerint a KKBP nem érinti az egyes tagállamok meglévő jogalapját, felelősségét és hatáskörét, hogy saját külpolitikát folytassanak; valamint sajnálatosnak tartja azt az egyaránt felesleges és félrevezető kijelentést, hogy az új KKBP rendelkezései nem adnak új jogköröket a Bizottságnak határozatok kezdeményezésére, sem megnövelt szerepet a Parlamentnek;

11. ugyanígy kiemeli a 24. nyilatkozatot, amely minimálisra kívánja csökkenteni az Unió nemzetközi jogi jogállásának emelésére irányuló határozat hatását;

Végrehajtás

12. megállapítja, hogy a 12. nyilatkozat szerint „megfelelő módon kapcsolatba lépnek” a Parlamenttel, amikor a Bizottság elnökének egyetértésével az Európai Tanács kinevezi majd a Szerződés 2009. január 1-jei tervezett hatálybalépését követő első Főképviselőt; hangsúlyozza, hogy ezen ideiglenes kinevezés esetében teljes mértékben tiszteletben kell tartani az EU-Szerződés 9e. cikkének szellemét (mivel az EU-Szerződés 9d. cikk (7) bekezdése szerint normális esetben a Parlament hozzájárulására van szükség a teljes Bizottság kinevezéséhez, ideértve a főképviselőt is); elvárja tehát, hogy az első kinevezés kapcsán teljes mértékben konzultáljanak vele;

13.     hangsúlyozza, hogy létre kell hozni az Európai Tanács elnöke, a Bizottság elnöke és a főképviselő közötti lehető legszorosabb együttműködés kialakításának feltételeit, és kölcsönösen tiszteletben kell tartaniuk egymás szerepét;

14. üdvözli az EU-Szerződés 21. cikkét, amely szerint a főképviselő konzultál az Európai Parlamenttel a KKBP és az EBVP fő szempontjairól és alapvető választásairól, tájékoztatja a Parlamentet e politikák alakulásáról; és gondoskodik a Parlament álláspontjának megfelelő figyelembe vételéről; továbbá vállalja, hogy teljes mértékben érvényesíti a Parlament konzultációs jogkörét és előmozdítja a módszeres ellenőrzés lehetőségét az Unió kül-, biztonság- és védelmi politikáinak és fellépéseinek kialakításában és végrehajtásában, a költségvetési hatáskör teljes gyakorlásával; rámutat a Parlament jobb lehetőségeire is, amelyek szerint demokratikus ellenőrzést gyakorolhat a főmegbízott tevékenységei felett a Bizottság alelnökeként betöltött tisztségének köszönhetően;

15. e tekintetben sürgeti, hogy az Európai Parlament által a Tanácsnak a biztonsági és védelmi politika területével kapcsolatos érzékeny információihoz való hozzáférésről szóló, 2002. november 20-án elfogadott intézményközi megállapodást az új Szerződés fényében vizsgálják felül;

16. hangsúlyozza az Európai Védelmi Ügynökség demokratikus elszámoltathatóságának és tevékenységei átláthatóságának fontosságát;

17. A KKBP és az EBVP Lisszaboni Szerződés által nyújtott új lehetőségei fényében sürgeti az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek illetékes bizottságai közötti szorosabb együttműködést, ideértve a nem uniós NATO-tagállamokból származó parlamenti megfigyelőket a NATO Parlamenti Közgyűlésének tagjaival együtt; javasolja továbbá, hogy a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével szűnjön meg a Nyugat-Európai Unió Parlamenti Közgyűlése;

18. sajnálatát fejezi ki az EU-Szerződés 28. cikkében az EBVP tevékenységeinek gyors, az EU költségvetésén kívül történő finanszírozására lefektetett eljárás szükségtelen bonyolultsága miatt; hangsúlyozza, hogy a költségvetési fegyelemről és a pénzgazdálkodás hatékonyságáról és eredményességéről szóló, 2006. május 17-i intézményközi megállapodást, valamint az ebben meghatározott, a Tanács és a Parlament közötti strukturált párbeszédet teljes mértékben be kell tartani;

19. az európai külügyi szolgálat létrehozása kapcsán:

–    megjegyzi, hogy az EU-Szerződés 13a. cikkének (3) bekezdése szerint a Parlamenttel konzultálni kell az EKSZ létrehozása kapcsán, és emlékeztet rá, hogy már folyamatban van egy jelentés elkészítése e kérdésben;

–    megjegyzi, hogy a 15. nyilatkozat értelmében az EKSZ előkészítését a Szerződés aláírását követően meg kell kezdeni; felszólítja a Tanácsot, hogy vonja be a Parlamentet az előkészítő munkába; valamint felszólítja a Tanácsot, a Bizottságot és a tagállamokat, hogy legkésőbb 2008 júliusáig terjesszék elő javaslataikat;

–    hangsúlyozza, hogy az EKSZ-nek szakmai jellegű, állandó diplomáciai szolgálattá kell válnia, amely képes ténylegesen hozzájárulni az Unió külső fellépését érintő célkitűzések eléréséhez, és képes hatékonyan támogatni a főképviselő munkáját;

–    aláhúzza, hogy az EKSZ-nek szervesen kapcsolódnia kell a Bizottság már létező külső delegációihoz, és hogy az EKSZ-t az EU költségvetéséből kell finanszírozni;

–    emlékezteti a Bizottságot, hogy az EKSz csak jóváhagyásával állítható fel.

ELJÁRÁS

Cím	Szerződés az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról
Hivatkozások	2008/2286(INI)
Illetékes bizottság	AFCO
Véleményt nyilvánított A plenáris ülésen való bejelentés dátuma	AFET 13.12.2007
A vélemény előadója: A kijelölés dátuma	Andrew Duff 27.11.2007
Vizsgálat a bizottságban	18.12.2007		22.1.2008
Az elfogadás dátuma	22.1.2008
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	41 5 2
A zárószavazáson jelen lévő képviselők	Christopher Beazley, Bastiaan Belder, André Brie, Elmar Brok, Colm Burke, Michael Gahler, Jas Gawronski, Bronisław Geremek, Ana Maria Gomes, Alfred Gomolka, Klaus Hänsch, Richard Howitt, Jana Hybášková, Anna Ibrisagic, Jelko Kacin, Metin Kazak, Helmut Kuhne, Vytautas Landsbergis, Johannes Lebech, Emilio Menéndez del Valle, Francisco José Millán Mon, Pasqualina Napoletano, Raimon Obiols i Germà, Vural Öger, Cem Özdemir, Ioan Mircea Paşcu, Alojz Peterle, João de Deus Pinheiro, Mirosław Mariusz Piotrowski, Samuli Pohjamo, Michel Rocard, Raül Romeva i Rueda, Libor Rouček, José Ignacio Salafranca Sánchez-Neyra, Jacek Saryusz-Wolski, György Schöpflin, Marek Siwiec, István Szent-Iványi, Konrad Szymański, Charles Tannock, Inese Vaidere, Geoffrey Van Orden, Zbigniew Zaleski, Josef Zieleniec
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)	Irena Belohorská, Giulietto Chiesa, Andrew Duff, Árpád Duka-Zólyomi, Evgeni Kirilov, Jo Leinen, Peter Liese, Sarah Ludford, Nickolay Mladenov, Antolín Sánchez Presedo

• [1]  Az EU-Szerződés 2. cikkének (5) bekezdése.
• [2]  A 2004-es alkotmányos szerződéstől eltérően, az ECHR-hez történő csatlakozáshoz egyhangú megállapodásra kell jutni.
• [3]  A KKBP-t illetően a minősített többséggel történő szavazás az EU-Szerződés 15b cikke (2) bekezdése, 28.cikke (3) bekezdése, 28d cikke (2)bekezdése és 28e cikke (2-3) bekezdése esetén alkalmazandó.
• [4]  Dánia kivételével.
• [5]  Az Európai Bíróságnak is van szerepe a KKBP-hoz tartozó kérdések elkülönítésében (EU-Szerződés 25b. cikke), a szankciók jogosságának megítélésében (az Európai Unió működéséről szóló szerződés 240a. cikke) és a nemzetközi megállapodások összeegyeztethetőségéről szóló vélemények kiadásában (az Európai Unió működéséről szóló szerződés 188n. cikke).

VÉLEMÉNY a Fejlesztési Bizottság részéről (15.1.2008)

az Alkotmányügyi Bizottság részére

az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló szerződésről
(2007/2286(INI))

A vélemény előadója: Thijs Berman

JAVASLATOK

A Fejlesztési Bizottság felhívja az Alkotmányügyi Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat:

1.   megállapítja, hogy a Lisszaboni Szerződés (az új Szerződés) által bevezetett 9c. cikk (6) bekezdése kimondja, hogy „a Külügyek Tanácsa az Európai Tanács által meghatározott stratégiai iránymutatások alapján kidolgozza az Unió külső tevékenységét, és gondoskodik tevékenységeinek összhangjáról”, és hogy a 9e. cikk (4) bekezdése kimondja, hogy a Bizottság alelnöke / az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője „biztosítja az Unió külső tevékenységeinek összhangját”;

2.   üdvözli, hogy az új Szerződés 10a. cikkének (2) bekezdése (V. cím, 1. fejezet) az Unió külső fellépésének céljai között kifejezetten megemlíti „a fejlődő országok fenntartható gazdasági, társadalmi és környezeti fejlődését, elsődlegesen a szegénység felszámolása céljából”, valamint „a természeti vagy ember által okozott katasztrófákkal sújtott embercsoportoknak, országoknak vagy régióknak” történő segítségnyújtást;

3.   üdvözli, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSz.) ötödik részének (Az Unió külső tevékenysége) III. címén (Együttműködés harmadik országokkal és humanitárius segítségnyújtás) belül a fejlesztési együttműködést önálló politikaterületként kezelik, amely a többi területtel egyenlő bánásmódban részesül;

4.   ugyancsak üdvözli azt a tényt, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés (188j. cikk) a humanitárius segélyt az Unió teljes értékű politikájaként ismeri el, hiszen az Unió az első helyet foglalja el a világ humanitárius segélyezői körében; megjegyzi, hogy ennek elismerése hozzájárult ahhoz, hogy a három intézmény igen termékeny közös gondolkodást követően 2007. december 18-án konszenzusra jutott a humanitárius segélyekről;

5.   üdvözli, hogy az EUMSz. (188d. cikk) az Unió fejlesztési politikájának elsődleges céljaként ismeri el a szegénység mérséklését, idővel pedig annak felszámolását; ragaszkodik ahhoz, hogy az elsődleges célt a millenniumi fejlesztési célokkal összefüggésben kell kezelni, ami a nemzetközi közösség által az ENSZ 2000.évi millenniumi csúcsértekezletén tett kötelezettségvállalásokból következik;

6.   üdvözli, hogy az új Szerződés kötelező erejű rendelkezéseket tartalmaz a gyermekek jogainak az Európai Unió bel- és külügyi céljaiban való védelme érdekében;

7.   üdvözli, hogy az EUMSz. (188d. cikk) megköveteli, hogy az Unió és a tagállamok fejlesztési együttműködési politikái kiegészítsék és erősítsék egymást, elvárva a tagállamoktól és az Uniótól, hogy törekedjenek az adományozók közötti fokozott együttműködésre és a jobb munkamegosztásra, ami hozzájárul a segélyek hatékonyságának növekedéséhez;

8.   reméli, hogy ez a követelmény, amely szükségessé teszi, hogy az Unió és a tagállamok kölcsönösen kiegészítsék egymást, növelni fogja a Bizottság és a tagállamok szerepének átláthatóságát, ahogy azt az OECD Fejlesztési Segítségnyújtási Bizottsága 2007. júniusi szakértői értékelése kérte, miközben olyan erős közös fejlesztési politika kialakítását eredményezi, amely képes a különböző tagállamok politikáinak jobb összehangolására és a tagállamok és a Bizottság közötti átfedések elkerülésére, ezáltal javítva a költséghatékonyságot és a segélyek hatékonyságát;

9.   megállapítja továbbá, hogy az EUMSz. 188d. cikke szerint „az Unió azon politikáinak végrehajtásakor, amelyek hatással lehetnek a fejlődő országokra, figyelembe veszi a fejlesztési együttműködés célkitűzéseit”; hangsúlyozza, hogy az Unió csak akkor tudja egyidejűleg teljesíteni a fejlesztési célokat és tiszteletben tartani az Uniónak a Szerződésben meghatározott értékeit, ha kiemelt figyelmet fordít a politikák fejlesztési célú koherenciájára; hangsúlyozza, hogy annak érdekében, hogy a közös agrárpolitika teljes mértékben összhangban legyen az EU fejlesztési politikájának céljaival, a KAP 2008-as félidős értékelésének konkrét és meggyőző lépésekhez kell vezetnie, mint például minden kereskedelemtorzító támogatás gyors fokozatos megszüntetése;

10. ragaszkodik ahhoz, hogy a politikák fejlesztési célú koherenciájának biztosításához közigazgatási szinten továbbra is szükség van külön Fejlesztési Főigazgatóságra, amely felel az EU fejlesztési együttműködési politikájának kialakításáért, irányításáért és az azzal kapcsolatos tanácsadásért, míg politikai szinten egy olyan biztosra, aki kimondottan felel az EU fejlődő országokban folytatott fejlesztési politikájáért, és olyan helyzetben van, hogy elő tudja mozdítani az EU fejlesztési politikájának érdekeit a biztosok kollégiumán belül és a Tanács viszonylatában;

11. felhívja a Bizottságot, hogy küszöbölje ki a főigazgatóságai szervezeti felépítésében és hatásköreiben tapasztalható meglévő következetlenségeket mind a politikák, mind a költségvetés tekintetében; kéri, hogy a Fejlesztési Főigazgatóság feleljen minden uniós szintű fejlesztési együttműködésért, beleértve az AKCS-n kívüli fejlődő országokkal való együttműködést is, valamint a EuropeAid Fejlesztési Főigazgatóságba való integrálásáért;

12. mivel a jelenlegi és jövőbeli uniós külső kapcsolatok nagy része a fejlesztési együttműködéshez fűződik, felhívja a Bizottságot és a Tanácsot annak biztosítására, hogy a Fejlesztési Főigazgatóság és a tagállamok minisztériumainak fejlesztési szakértői megfelelően képviselve legyenek mind a külső fellépések megtervezésének folyamatában, mind magukban a fellépésekben;

13. üdvözli a rendes jogalkotási eljárás (együttdöntés) kiterjesztését, és hangsúlyozza, hogy ennek azt kell jelentenie, hogy a Parlament valódi és hatékony demokratikus ellenőrzési joggal rendelkezik az Unió fejlesztési együttműködési politikájának minden szempontja tekintetében;

14. hangsúlyozza, hogy a Parlamentnek a lehető leghatékonyabban kell megszerveznie önmagát ahhoz, hogy ténylegesen ellenőrizni tudja az új Szerződés rendelkezéseit hatályba léptető jogszabályok végrehajtását;

15. sajnálja, hogy a múltban a Tanács és a Bizottság is vonakodott elismerni a Parlament teljes körű ellenőrzési jogát; üdvözli a komitológiáról szóló intézményközi megállapodásban nemrégiben elért előrelépéseket, amelyek az ebbe az irányba tett első lépést jelentik;

16. ebben a tekintetben kéri azoknak a területeknek a kiterjesztését, amelyekre az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás vonatkozik;

17. üdvözli, hogy az új Szerződés törli az Európai Közösséget létrehozó szerződés 179. cikkének (3) bekezdését, amely kizárja az Európai Fejlesztési Alapot (EFA) a Szerződés hatálya alól, és megállapítja, hogy ez megnyitja az utat ahhoz, hogy az EFA bekerüljön az Unió költségvetésébe anélkül, hogy felül kellene vizsgálni a Szerződést; felhívja a Tanácsot és a Bizottságot, hogy a 2008/2009-es félidős értékelés során foglalja bele az EFÁ-t az Unió költségvetésébe, ami növelni fogja az Unió fejlesztési politikája e fontos részének demokratikus legitimitását és költségvetését.

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma	14.1.2008
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	25 0 0
A zárószavazáson jelen lévő képviselők	Margrete Auken, Alessandro Battilocchio, Thijs Berman, Josep Borrell Fontelles, Danutė Budreikaitė, Marie-Arlette Carlotti, Thierry Cornillet, Corina Creţu, Beniamino Donnici, Alain Hutchinson, Romana Jordan Cizelj, Madeleine Jouye de Grandmaison, Filip Kaczmarek, Glenys Kinnock, Maria Martens, Gay Mitchell, José Javier Pomés Ruiz, Frithjof Schmidt, Jürgen Schröder, Johan Van Hecke, Anna Záborská
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)	Fiona Hall, Manolis Mavrommatis
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok) (178. cikk (2) bekezdés)	Colm Burke, Michael Gahler

VÉLEMÉNY a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részéről (14.1.2008)

az Alkotmányügyi Bizottság részére

az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló szerződésről
(2007/2286(INI))

A vélemény előadója: Carlos Carnero González

JAVASLATOK

A Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság felhívja az Alkotmányügyi Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat:

1.   úgy véli, hogy a Lisszaboni Szerződés a hatályos szerződésekhez képest jelentős előrelépés a közös kereskedelmi politika (KKP) tekintetében;

2.   hangsúlyozza, hogy a két módosított szerződés azonos jogi értékkel bír illetve, hogy a koherencia, a hatékonyság és az átláthatóság érdekében azokat mindig azonos módon kell értelmezni;

3.   üdvözli azt, hogy a Lisszaboni Szerződés a KKP-re vonatkozó rendelkezések tekintetében fenntartja az Európai Alkotmányt létrehozó szerződéstervezetben szereplő előremutató elemeket, és különösen az alábbi rendelkezéseket:

a)   a KKP kizárólagos uniós hatáskörként való elismerése, amely magában foglalja az Unió valamennyi intézményének maradéktalan és hasonló mértékű részvételét a KKP döntéshozatalában;

b)   a KKP hatályának kiterjesztése a szolgáltatások kereskedelmére és minden kereskedelemmel kapcsolatos kérdésre, beleértve a szellemi tulajdon és a külföldi működőtőke kereskedelmi vonatkozásait;

c)   a (nem vámjellegű) korlátozások csökkentésének elismerése a KKP politikai célkitűzései között (a Lisszaboni Szerződés 188b. cikke / korábbi 131. cikk);

d)   a rendes jogalkotási eljárás (azaz a minősített többségi szavazás és a Parlamenttel való együttdöntés) alkalmazása a KKP-re vonatkozó jogalkotási aktusokra;

e)   a Tanács nyilvános ülései, amennyiben uniós, különösen a KKP-re vonatkozó jogszabály kerül vitára vagy elfogadásra;

f)     mivel a rendes jogalkotás kerül alkalmazásra, a Parlament beleegyezése már általánosan kötelező a KKP értelmében kötött valamennyi megállapodásra, akár szükség van végrehajtási intézkedésekre, akár nem;

g)   a hozzájárulási eljárás alkalmazása a döntően külkereskedelemmel foglalkozó megállapodások ratifikációját megelőzően;

4.     üdvözli, hogy a Lisszaboni Szerződés a KKP alapján nemzetközi megállapodások tárgyalása és megkötése tekintetében előírja, hogy a Bizottság a jogilag köteles a Tanácsnak a külön a Lisszaboni Szerződés 188n. cikke (az EK- Szerződés 133. cikk) alapján létrehozott bizottságával párhuzamosan tájékoztatni a Parlamentet a tárgyalás folyamatáról;

5.     kifejezetten helyteleníti, hogy a Lisszaboni Szerződés nem biztosít jogot a Parlamentnek arra, hogy jóváhagyhassa a Bizottságnak a kereskedelmi megállapodás tárgyalására vonatkozó megbízatását, illetve a Parlament szerepe és hatáskörei tekintetében hangsúlyozza a KKP területein a belső és a külső hatáskörök közötti egyensúly hiányát;

6.     felhívja ezért a Bizottságot, hogy építsen a kétoldalú és regionális kereskedelmi megállapodásokba széles körű szociális és környezetvédelmi záradékokat és normákat; hangsúlyozza továbbá, hogy nem kerülhet aláírásra szabadkereskedelmi megállapodás partnerségi és együttműködési megállapodás nélkül;

7.     üdvözli azt az egyértelmű követelményt, hogy a KKP elősegítse az Unió külső intézkedéseinek elveit és célkitűzéseit, többek között az alapvető érdekek védelmét, a demokrácia és a jogállamiság támogatását, valamint a fenntartható fejlődés előmozdítását;

8.     üdvözli a kettős szerepet betöltő uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselőt, aki biztosítani fogja, hogy az Unió minden külső intézkedése következetes és koherens legyen; úgy véli, hogy a kereskedelmi politika célkitűzéseinek hozzá kell járulniuk a globális egymásrautaltsághoz, a nemzetközi stabilitáshoz és a biztonsághoz;

9.     e tekintetben utal arra, hogy az Unió külső intézkedései kiterjednek a KKP-re is, valamint hogy a főképviselőnek nem csupán a Közös Kül- és Biztonságpolitika (KKBP) kormányközi logikája és a KKP szupranacionális logikája közötti megfelelő egyensúlyt kell biztosítania, de egyúttal azt is, hogy a KKBP kormányközi logikája ne terjedjen át a KKP-re;

10.    tudomásul veszi, hogy a külföldi működőtőke, a szolgáltatások és a szellemi tulajdon kereskedelmi vonatkozásainak területére vonatkozó megállapodások tárgyalására és megkötésére azonos szavazási követelmények vonatkoznak, mint a belső jogszabályokra; tudomásul veszi a kulturális, szociális, oktatási és egészségügyi szolgáltatások területén bizonyos körülmények között az egyhangú szavazásra vonatkozó követelményt, amelyek nem tartoznak továbbá a vegyes hatáskörök hatálya alá;

11.   felhívja az Európai Tanácsot, a Tanácsot és a Bizottságot, hogy vizsgálják meg egy új intézményközi megállapodás megtárgyalását, amely biztosítja a Parlament számára szerepeinek anyagi jogi meghatározását, valamint azt, hogy bevonják a nemzetközi megállapodások megkötéséhez vezető valamennyi szakaszba;

12.   felhívja a Bizottságot, hogy biztosítsa a Parlament számára a KKP-re és a kereskedelemi megállapodások vagy bármilyen megállapodás kereskedelmi összetevőinek tárgyalására vonatkozó valamennyi szükséges információt, beleértve valamennyi tárgyalási megbízatásra és/vagy irányelvre vonatkozó javaslatot vagy javaslattervezetet elegendő időn belül ahhoz, hogy az Európai Parlament, illetve a nemzeti parlamentek kifejezhessék álláspontjukat, és hogy a Bizottság azt kellően figyelembe vehesse;

13.    felhívja a Bizottságot, hogy tekintettel a Lisszaboni Szerződés 188n. cikke (az EK-Szerződés 133. cikke) alapján létrehozott bizottság működésének átláthatóságára, minden dokumentumot tegyen hozzáférhetővé a Parlament Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsága részére;

14.    felhívja a Bizottságot, hogy amennyiben a jövőben a kereskedelmi politika területén jogszabályt fogad el, tartózkodjon az alapvető jogalkotási aktusok lényeges változtatásától, illetve az alapvető jogalkotási aktusokban kifejezett politikai akaratot érintő részletek hozzáadásától; hangsúlyozza ezért, hogy a Parlament szerepe a KKP keretében nagyon fontos a demokratikus legitimáció és elszámoltathatóság biztosítása tekintetében;

15.    felhívja a Tanácsot, hogy biztosítsa a Parlament számára a Külügyi Tanács napirendjeit; kéri továbbá, hogy a Parlament képviselői maradéktalanul részt vehessenek a COREPER II rendes jogalkotási eljárás alá tartozó kérdésekkel foglalkozó valamennyi ülésén;

16.    felhívja a jövőbeli uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselőt és a Bizottság alelnökét, hogy vizsgálja meg a Parlamenttel együtt annak lehetőségeit, hogy milyen módon lehet maradéktalanul tájékoztatni a Parlamentet és konzultálni vele az Unió külső intézkedéseiről.

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma	14.1.2008
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	13 1 0
A zárószavazáson jelen lévő képviselők	Francisco Assis; Carlos Carnero González; Françoise Castex; Christofer Fjellner; Ignasi Guardans Cambó, Helmuth Markov; David Martin; Georgios Papastamkos; Tokia Saïfi; Iuliu Winkler; Corien Wortmann-Kool
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)	Harlem Désir, Pia Elda Locatelli, Carl Schlyter
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok) (178. cikk (2) bekezdés)

VÉLEMÉNY a Költségvetési Bizottság részéről (23.1.2008)

az Alkotmányügyi Bizottság részére

az Európai Unióról szóló szerződést és az Európai Közösséget létrehozó szerződést módosító szerződésről
(2007/2286(INI))

A vélemény előadója: Costas Botopoulos

JAVASLATOK

A Költségvetési Bizottság felhívja az Alkotmányügyi Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat:

1.   hangsúlyozza, hogy költségvetési és pénzügyi kérdések tekintetében a Lisszaboni Szerződés jelentős módosításokat vezetett be:

a)   a többéves pénzügyi keret jogilag kötelező erejűvé válik, a Szerződés kifejezetten utal rá és időtartamát legalább öt évben állapítja meg; lényeges, hogy a Parlamentnek jogszabályban rögzített egyetértési joga van a többéves pénzügyi keret tekintetében még akkor is, ha formálisan nem lesz abban a helyzetben, hogy – mint jelenleg a költségvetési fegyelemről és a pénzgazdálkodás hatékonyságáról és eredményességéről szóló intézményközi megállapodás esetében – meghatározza a többéves pénzügyi keret rendelkezéseit, amelyek az éves költségvetési eljárás zökkenőmentes lefolytatásához szükségesek,

b)   a „kötelező ” és a „nem kötelező” kiadások költségvetési eljárásban szereplő jelenlegi megkülönböztetését eltörli, teljes egyenlőséget biztosítva a Parlament és a Tanács között,

c)   új, egyszerűsített költségvetési eljárást hoz létre egy olvasattal, amelyet követően egy speciális egyeztetőbizottságnak 21 napon belüli rövid határidővel el kell érnie a Parlament és a Tanács közötti közös megállapodást, amelyet a költségvetési hatóság mindkét ágának jóvá kell hagynia, míg a Parlamentnek joga lesz a költségvetés végső jóváhagyására abban az esetben, ha a Tanács elutasítja a megállapodást,

d)   az uniós intézményeknek formális kötelezettségük, hogy biztosítsák a költségvetési fegyelem betartását, valahányszor olyan jogi aktust fogadnak el, amely jelentős befolyással van a költségvetésre,

e)   a költségvetési rendelet és végrehajtási szabályai elfogadásakor az együttdöntési eljárást kell alkalmazni;

2.   üdvözli a fenti módosításokat, mivel demokratikusabbá és ésszerűbbé teszik az egész költségvetési eljárást, valamint megjegyzi, hogy a módosítások következtében új kapcsolat jön létre a költségvetési hatóság két ága között;

3.   sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az Unió saját forrásainak rendszerét illetően nem nőtt a Parlament szerepe; úgy véli, hogy a Tanács által minősített többségi szavazással megállapított megfelelő végrehajtási intézkedésekre vonatkozó egyetértési joga a demokratikusabb és hatékonyabb eljárás irányában tett előrelépést jelenthet, ugyanakkor szem előtt kell tartani, hogy a végrehajtó intézkedések köre a saját forrásokról szóló határozatban meghatározott intézkedésekre korlátozódik;

4.   javasolja, hogy a költségvetési fegyelemről és a pénzgazdálkodás hatékonyságáról és eredményességéről szóló 2006. május 17-i intézményközi megállapodás 4. pontja szerint a megállapodás kerüljön kiigazításra az új költségvetési eljárásnak megfelelően;

5.   az új költségvetési eljárásról saját kezdeményezésű jelentést kíván készíteni annak érdekében, hogy alaposan elemezze és megfelelően értékelje annak a Parlament belső felépítésére kifejtett hatását, illetve hogy intézményközi szinten megőrizze költségvetési előjogait; úgy véli, hogy e jelentés elfogadása után az illetékes bizottság megfelelő helyzetben lesz ahhoz, hogy javaslatot tegyen az eljárási szabályzat szükséges módosítására, ideértve a IV. melléklet módosítását is, tekintetbe véve az összes következményt, amely a Szerződés elfogadásából és a Parlament reformjára gyakorolt hatásából ered;

6.   úgy ítéli meg, hogy a Lisszaboni Szerződés költségvetési és pénzügyi következményeinek értékelése lehetőséget teremthetne a Parlament számára, hogy hozzájáruljon az EU költségvetésének felülvizsgálatáról zajló jelenlegi vitához;

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma	23.1.2008
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	28
A zárószavazáson jelen lévő képviselők	Reimer Böge, Konstantinos Botopoulos, Simon Busuttil, Daniel Daianu, Gérard Deprez, Brigitte Douay, Hynek Fajmon, Ingeborg Gräßle, Catherine Guy-Quint, Jutta Haug, Monica Maria Iacob-Ridzi, Anne E. Jensen, Wiesław Stefan Kuc, Janusz Lewandowski, Vladimír Maňka, Jan Mulder, Catalin Nechifor, Gérard Onesta, Margaritis Schinas, Nina Škottová, Theodor Stolojan, László Surján, Gary Titley, Kyösti Virrankoski, Ralf Walter
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)	Thijs Berman, Esther De Lange, Hans-Peter Martin
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok) (178. cikk (2) bekezdés)

VÉLEMÉNY az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság részéről (19.12.2007)

az Alkotmányügyi Bizottság részére

szerződés az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról
(2007/2286(INI))

A vélemény előadója: Ján Hudacký

JAVASLATOK

Az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság felhívja az Alkotmányügyi Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat:

Általános észrevételek

1.  megerősíti azon régóta fennálló álláspontját, hogy miután a tagállamok ratifikálták a jelen módosító szerződést, a Szerződések szövegét egységes szerkezetbe kell foglalni;

2.  azon a véleményen van, hogy a belső piacról és versenyről szóló 6. jegyzőkönyvet elővigyázatosan kell alkalmazni, és a Szerződés azon előírása, miszerint „az Unió szükség esetén a Szerződések rendelkezései alapján intézkedéseket hozhat” pontosításra szorul a Szerződések és a közösségi vívmányok előírásaira való hivatkozások útján;

Ipar

3.  úgy véli, hogy az ipar területén az EK-Szerződés hatályos előírásainak módosításai az üzleti érdekek és befektetési döntések jelenlegi szerkezetét nem fogják megzavarni a következő okok miatt:

a)   az ipar olyan terület, amelyen belül az EU támogatja, koordinálja vagy kiegészíti a tagállami tevékenységeket, miközben a tagállamok határozzák meg és mozdítják elő iparpolitikájukat,

b)   az ipar fejlesztése érdekében uniós szinten iránymutatások, valamint közös mutatók és intézkedések bevezetésére kerül sor az iparpolitikák időszakonkénti felügyelete és értékelése céljából; ezenkívül ösztönözni kell a legjobb gyakorlatok tagállamok közötti cseréjét,

c)   az a kitétel, amely kizárja „a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek bármilyen harmonizációját” nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem lehet az iparra vonatkozó közös megközelítést kialakítani,

d)   az Európai Parlament üdvözli az Európai Uniónak a gazdasági, társadalmi és területi kohézió javítása érdekében tett kötelezettségvállalását azáltal, hogy kiemelt figyelemmel kezeli a vidéki térségeket és az ipari átalakulás által érintett térségeket,

e)   az Európai Parlament már nem fog részt venni a döntéshozatalban, amikor összehangolt intézkedésre van szükség, csupán tájékoztatást fog kapni;

K+F

4.   megjegyzi, hogy az EK-Szerződés módosított 163, 165. és 166 cikke javulásként értékelhető, mivel megerősíti a tudományos és technológiai alapokat az Európai Kutatási Térség létrehozása révén, amelyen belül a kutatók, a tudományos ismeretek és a technológia szabadon mozoghatnak, lehetővé téve ezáltal a kutatók határokon átnyúló szabad együttműködését, és mivel ösztönzi az Európai Unió versenyképességének növekedését különösen az ipar területén;

5.  megemlít két olyan kérdést, amelyek kapcsán vita alakulhat ki az Európai Parlament és a Tanács között, és amelynek során a Bizottság az utóbbit támogatná:

a)   a nemzetközi megállapodások már nem a hagyományos 300. cikk szerinti eljárás alá fognak tartozni,

b)   a 171. és 172. cikk megtartása azzal jár, hogy továbbra is konzultációs eljárással hozzák létre az ügynökségeket, és ezáltal megmarad a Parlament előjoga, hogy teljes joggal részt vegyen az ügynökségek felállításában;

Világűr

6.  elégedettségét fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy az európai űrpolitikáról szóló rendelkezés bekerült a kutatásról és technológiai fejlesztésről szóló részbe, és ezáltal a Szerződésben elismerik, hogy a világűr is ugyanolyan fontos terület, mint a K+F;

7.   üdvözli az Európai Parlament és a Tanács számára kínálkozó lehetőséget, hogy az együttdöntési eljárás keretében meghozzák a szükséges intézkedéseket, esetlegesen egy európai űrprogram formájában; mindazonáltal úgy véli, hogy „a tagállamok jogszabályai és szabályozása összehangolásának kizárása ezen a területen” akadályozhatja a közös európai űrpolitika végrehajtását;

8.  üdvözli továbbá azt a rendelkezést, amely kifejezetten az Európai Űrügynökséggel való megfelelő kapcsolatok kialakítására vonatkozik;

Energia

9.  örömmel veszi tudomásul, hogy az energia külön címként fog szerepelni a Szerződésben, és így a belső piacon belül megteremtik hozzá a jogalapot, egyúttal figyelmet fordítva az energiapiac működésére, az energiaellátás biztonságára, az energiahatékonyságra és -megtakarításra, az új és megújuló energiaforrások fejlesztésére, valamint az energiahálózatok összekapcsolására;

10. elégedettségét és támogatását fejezi ki a szolidaritási záradék alkalmazása kapcsán, „ha egyes termékekkel való ellátásban – ideértve különösképpen az energia területét – súlyos nehézségek merülnek fel”;

11. hangsúlyozza, hogy míg a jövőben a rendes jogalkotási eljárást (a mostani együttdöntési eljárás megfelelőjét) fogják általános jelleggel alkalmazni, az energiaforrások összetételének meghatározása továbbra is tagállami hatáskörben marad, és az e területet érintő adóügyi intézkedéseket továbbra is a Parlamenttel való konzultációt követően és a Tanács egyhangú szavazatával lehet csak elfogadni;

Az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződés

12. úgy véli, hogy hiányosságai ellenére az Euratom-Szerződés pillanatnyilag nélkülözhetetlen jogi keretet biztosít, és a jelen módosító szerződés sem tartalmaz különös változtatásokat; úgy véli azonban, hogy a módosító szerződésnek az Euratom-Szerződésre vonatkozó, 12. jegyzőkönyve értelmezhetetlenné és nagyon bonyolulttá teszi a szöveget a számos kereszthivatkozás és az Euratom-Szerződés bizonyos cikkeinek hatályon kívül helyezése miatt;

13. megjegyzi, hogy az Euratom-Szerződés továbbra is teljes joghatással bír; felhívja a figyelmet a 12. jegyzőkönyvre, amely az Euratom-Szerződést próbálja meg oly módon átdolgozni, hogy illeszkedjen a többi Szerződésben lefektetett közös rendelkezésekhez, például az intézményi és pénzügyi rendelkezésekhez; ezért megerősíti, hogy szükség van az Euratom-Szerződés egységes szerkezetbe foglalt szövegére;

Európai Szén- és Acélipari Kutatási Alap

14. felhívja a Bizottság figyelmét, hogy a Szén- és Acélipari Kutatási Alapról szóló, 11. jegyzőkönyv olyan eljárási rendelkezéseket vezet be, amelyek nem fogják növelni az Európai Parlament részvételét a döntéshozatali folyamatban, mivel megtartja a konzultációs eljárást egy olyan ágazatban – a kutatás és technológiai fejlesztés terén –, amelyben az Európai Parlament társjogalkotó, függetlenül az alap költségvetési vonzatától.

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma	19.12.2007
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	42 5 0
A zárószavazáson jelen lévő képviselők	Šarūnas Birutis, Jan Březina, Renato Brunetta, Jerzy Buzek, Pilar del Castillo Vera, Jorgo Chatzimarkakis, Giles Chichester, Dragoş Florin David, Den Dover, Lena Ek, Nicole Fontaine, Adam Gierek, Norbert Glante, Umberto Guidoni, Fiona Hall, David Hammerstein, Rebecca Harms, Mary Honeyball, Ján Hudacký, Romana Jordan Cizelj, Anne Laperrouze, Romano Maria La Russa, Pia Elda Locatelli, Angelika Niebler, Reino Paasilinna, Atanas Paparizov, Anni Podimata, Miloslav Ransdorf, Vladimír Remek, Herbert Reul, Mechtild Rothe, Paul Rübig, Andres Tarand, Britta Thomsen, Catherine Trautmann, Claude Turmes, Nikolaos Vakalis, Alejo Vidal-Quadras, Dominique Vlasto
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)	Danutė Budreikaitė, Joan Calabuig Rull, Edit Herczog, Lambert van Nistelrooij, Pierre Pribetich, Dirk Sterckx, Silvia-Adriana Ţicău, Vladimir Urutchev
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok) (178. cikk (2) bekezdés)

VÉLEMÉNY az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részéről (18.12.2007)

az Alkotmányügyi Bizottság részére

az Európai Unióról szóló szerződést és az Európai Közösséget létrehozó szerződést módosító szerződésről (Lisszaboni Szerződés)
(2007/2286(INI))

A vélemény előadója: Jean-Marie Cavada

JAVASLATOK

Az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság felhívja az Alkotmányügyi Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja be a következő javaslatokat:

Az új Szerződés: a rég várt kiút a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséggel kapcsolatos politikák terén a jogi és intézményi következetlenségből

1.   Üdvözli az új Szerződésnek a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséggel kapcsolatos politikákra vonatkozó, következő általános javításait:

a)   az Európai Unió alapjogi chartájában körvonalazott alapvető jogok, valamint a védelmükhöz és előmozdításukhoz szükséges, kapcsolódó uniós politikák közötti kapcsolatnak a Szerződés szintjén jogilag konzisztenssé, kötelező erejűvé és átláthatóvá tétele. Egy kötelező erejű charta segítségével az uniós jogalkotó most már összehangoltabban tudja végrehajtani mindazon politikákat, amelyek kihatással lehetnek egy adott személy alapvető jogaira. Ez nem csupán a kifejezetten a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségre vonatkozó politikákra – például a menedékjog vagy a tisztességes eljáráshoz való jog – igaz, hanem az emberi méltóság bármilyen megkülönböztetéssel szembeni védelmével, a kisebbségek védelmével, az európai szintű átláthatósághoz és felelősségteljes igazgatáshoz való joggal, a szociális jogokkal és az adatvédelemhez való joggal kapcsolatos általánosabb politikákra is. Az emberi jogokról szóló európai egyezmény betartása tovább fogja erősíteni ezt a kapcsolatot azzal, hogy az uniós intézmények az Emberi Jogok Európai Bíróságának is felelősséggel tartoznak;

b)   a következetlen intézményi és jogi helyzet felszámolása, amelyet tizenöt évvel ezelőtt a Maastrichti Szerződés alakított ki azzal, hogy a bel- és igazságügyi politikák (az úgynevezett „harmadik pillér”) vonatkozásában párhuzamos, ideiglenes jogrendszert hozott létre. A Bíróság teljes hatáskörének visszaállításával a jogállamiság is helyreáll ott, ahol még hiányosság van ezen a téren, valamint az Európai Parlamentnek az együttdöntési eljárásba való bevonásával az említett politikák demokratikus legitimációja lényegesen javulni fog;

c)   az Európai Unió demokratikus elszámoltathatóságának erősítése az együttdöntési eljárásnak („szokásos jogalkotási eljárás”) a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködést érintő intézkedésekre. További üdvözlendő kiegészítés az, hogy a Parlament hozzájárulására lesz szükség, ahhoz, hogy a Tanács a büntetőeljárás „egyéb” sajátosságaira vonatkozó minimumszabályokat állapítson meg, létrehozza az Eurojustból az Európai Ügyészségi Hivatalt, vagy bővítse az Európai Ügyész hatásköreit;

d)   az Európai Parlamenttel történő együttműködés az EU nemzetközi szerződéseinek megkötése során. Mindeddig, az EU-Szerződés 21. cikkében foglalt rendelkezés ellenére – amely előírja az Európai Parlamenttel folytatott konzultáció lehetőségét – a Tanács sohasem konzultált a Parlamenttel, még akkor sem, amikor a tárgyalt szerződés egyértelműen a közös kül- és biztonságpolitika főbb vonatkozásait érintette (például ez volt a helyzet az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok közötti, a kiadatásról és a kölcsönös jogsegélyről szóló megállapodás esetében);

e)   az egyhangú határozat elvének számos esetre vonatkozó eltörlése a Tanácsban. A minősített többség megkönnyíti az uniós intézményekben való tárgyalásokat, és az alapvető jogok védelmével kapcsolatban szigorúbb előírások elfogadásához vezet (ezzel szemben az egyhangúság elve a legkisebb közös nevezőt részesíti előnyben, és bizonyos esetekben vitathatóvá teszi az uniós jog hozzáadott értékét).

Az eljárásoknak a minősített többséghez és együttdöntéshez történő igazításával az új Szerződés megkönnyíti azon intézkedések konzisztens politikai keretben való elfogadását, amelyek jelenleg részben az egyhangúság, részben a minősített többség elve alá tartoznak (pillanatnyilag idetartozik a legális és illegális bevándorlás);

f)    A jogalkotási eszközök harmonizációja. Az EU-Szerződés jelenlegi 34. cikke szerinti „közös álláspontok”, „kerethatározatok”, „határozatok” és „egyezmények” helyett az Európai Unió a szokásos közösségi jogi eszközöket, rendeleteket, irányelveket és határozatokat fogja elfogadni, ami egy újabb lényeges változást fog előidézni, nevezetesen azt, hogy e jogalkotási aktusok közvetlen hatást gyakorolhatnak;

g)   az átláthatóság és az elszámoltathatóság javítása az EU intézményei és a polgárok, a civil társadalom, a politikai pártok és a nemzeti parlamentek közötti kapcsolatokban. E tekintetben rendkívül hasznosnak mondható az a tény, hogy a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséghez kapcsolódó politikák számára létrejött egy olyan rendszer, amelyben a Bizottság, a tagállamok kormányai, valamint az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek részt vesznek ezen politikák EU-ra kifejtett hatásainak értékelésében. A jó EU-s kormányzást illetően a Parlament felszólítja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy gyorsítsák fel az tervezett Európai Ügyészség létrehozásának gyakorlati végrehajtására vonatkozó tanácskozások menetét, amely az e pont első mondatában kitűzött célok teljesítésének előfeltétele.

2.   Sajnálatosnak tartja, hogy az említett változtatásokért a következő árat kellett fizetni:

a)   a Szerződés 10. jegyzőkönyve szerint a harmadik pillérrel kapcsolatban elfogadott intézkedések az új Szerződés hatálybalépésétől számított öt évig kívül maradnak a Bizottság, sőt a Bíróság ellenőrzésén. Nehezen érthető, hogy a tagállamok miért határoztak úgy, hogy ilyen hosszú ideig elnyújtanak egy általuk is jogilag rossznak tartott helyzetet. Most az a kérdés, hogy hogyan minimalizálható az uniós polgárokra irányuló negatív hatás:

-  az elsődleges választ erre a kérdésre az említett jegyzőkönyv biztosítja, amely előírja, hogy jogi aktus módosítása esetén az átmeneti időszak már nem vonatkozik a módosított jogi aktusra. Az intézményeknek most el kell dönteniük, hogy nem jobb-e, ha a Szerződés hatálybalépését követően azonnal módosítanak bizonyos korábbi, a harmadik pillérhez tartozó, kevésbé megfelelő intézkedéseket,

-  a másik lehetőség az lehet, hogy a pillanatnyilag a harmadik pilléren alapuló és a polgárok alapvető jogait befolyásolható intézkedések hivatalos elfogadását a 2009. január 1. és május közötti időszakra halasztják. Néhány hónapos késés könnyen elfogadható az uniós polgárok számára, ha az új szabályok érvényesíthetők lesznek az európai bíró előtt;

b)   elég bonyolult új rendelkezések bevezetésére kerül sor, ha valamely tagállam úgy ítéli, hogy egy adott irányelvtervezet kihatással lenne büntető igazságszolgáltatási rendszerének alapvető aspektusaira, vagy ha nincs lehetőség egyhangúság elérésére (rendőrségi együttműködés). Ilyen körülmények között a szóban forgó tagállam kérheti az irányelvtervezetnek az Európai Tanács elé történő terjesztését. Az első indok teljesen érthető, sőt jogos, mivel ugyanez lenne a helyzet egyéb olyan esetekben is, ha valamely tagállamnál fennáll az a kockázat, hogy, az alapvető jogok védelme jelentősen csökken; a második inkább a hatalmi ágak egyensúlyának problémájához kapcsolódik.

      Az említett esetekben a „szokásos” jogalkotási eljárást négy hónapra felfüggesztik. Véleménykülönbség esetén, és ha legalább kilenc tagállam fokozott együttműködést szeretne kialakítani az érintett irányelvtervezet alapján, a fokozott együttműködés folytatására vonatkozó engedély megadottnak tekintendő (így nem lenne szükség a Parlament hozzájárulására az EK-Szerződés 280. cikkében előírtak szerint). Amennyiben azonban a szokásos eljárás alkalmazandó, hangsúlyozni lehet azt, hogy az intézkedés elfogadása önmagában még mindig a Parlamenttel való együttdöntést tenné szükségessé;

c)   a részvételi és a kívül maradási lehetőségek rendszere még bonyolultabbá fog válni. Jóllehet a fokozott együttműködésre vonatkozó új rendelkezéseket nem kell alkalmazni a schengeni vívmányokon alapuló intézkedésekre, a schengeni rendszer módosulni fog (lásd alább). Továbbá a nem schengeni vonatkozású intézkedésekre – például a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködésre – alkalmazandó, egyéb kívül maradási lehetőségeket kiterjesztik a rendőrségi és igazságügyi együttműködésre (lásd a Schengenről, valamint az Egyesült Királyság, Írország és Dánia álláspontjáról szóló jegyzőkönyvek módosításait);

d)   ami az Egyesült Királyság és Írország különleges helyzetét illeti, emlékeztetni kell arra, hogy az EP-vel nem konzultáltak hivatalosan, amikor 2000-ben és 2001-ben a schengeni rendszeren belül külön rendszer létrehozásáról határoztak. A jelenlegi helyzet szerint az Egyesült Királyság, a schengeni vívmányok azon részeiben, amiket vállalt, kötelező részt venni, amelyeket pedig nem azokban nem vehet részt[1]. A schengeni jegyzőkönyv módosításai e tekintetben nem hoznak változást, de megadják a lehetőséget az Egyesült Királyság és Írország számára, hogy visszautasítsák a részvételt a schengeni vívmányok egy olyan kötelező részében, amelyben korábban vállalták a részvételt.

      Ez valószínűleg a szabályok további szétdaraboltságát fogja előidézni. A Parlamenttel nem fognak konzultálni egy adott intézkedésben való részvétellel és a schengeni vívmányokra gyakorolt hatással kapcsolatban. Mindazonáltal a tényleges intézkedés, amennyiben az együttdöntési eljárás alkalmazandó rá, annak keretében kell elfogadni.

e)   Továbbá, az Egyesült Királyságnak és Írországnak lehetősége lesz a IV. cím rendelkezéseinek azon módosításából történő kimaradásra, amelyeket illetően korábban a részvételt választották, és az új szerződés azon rendelkezése alapján, hogy Írországot és az Egyesült Királyságot nem kötik a bűnügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés szabályai, nem fogják kötni őket az új adatvédelmi szabályok sem.

3.   Úgy ítéli meg, hogy az új Szerződés által eszközölt javítások ellensúlyozzák gyengeségeit. Az EU intézményeinek most már minden telhetőt meg kell tenniük az új Szerződés sikeres tagállami megerősítéséhez. Ezenkívül az intézményeknek a következőket kell megtenniük:

a)   tájékoztatniuk kellene az EU polgárait új jogaikról és az EU új jogi kereteiről, valamint fel kellene kérniük a tagállamokat, hogy indítsanak információs kampányokat és a nemzeti igazságszolgáltatási és biztonsági szolgálatok részére szervezzenek különleges képzéseket az európai polgárok közötti illegális megkülönböztetés elkerülése céljából,

b)   együtt kell működniük a nemzeti parlamentekkel a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségre vonatkozó következő többéves program kidolgozásában; hogy ennek az együttműködésnek a legmegfelelőbb módja a következőket foglalná magában:

-  információs fórumok (mint pl. a „jövő” munkacsoport, amely a következő négy elnökségi ciklus alatt 2008-ban és 2009-ben rendszeresen fog ülésezni)

-  az összes jogalkotási előkészítő szöveg formális, rendszeres és kellő időben történő átvétele már az eredeti jogalkotási javaslattól kezdve a nemzeti parlamenti képviselők és az európai polgárok közötti diszkrimináció elkerülése érdekében;

c)   2008-ban le kellene folytatniuk az összes olyan intézkedés 2009-es elfogadására irányuló tárgyalásokat, amelyek a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség 2010-ben, az újonnan választott Parlament általi elindításához szükségesek; szem előtt tartva a számos jogalkotási eljárás tekintetében meglévő nemzeti és/vagy parlamenti fenntartásokat, felkéri a Bizottságot és Tanácsot, hogy a Lisszaboni Szerződés által létrehozott új jogalapok szempontjából és a politikai vita áttekintésével újra vizsgálják meg a következő jogalkotási szövegeket:

Általános jogok

- Az eljárásjogról szóló kerethatározat (2004/0113(CNS))

- A biztonsági célú adatvédelemről szóló kerethatározat (a 95/46 sz, irányelv felülvizsgálata során beépítendő) (2005/0202(CNS)) (parlamenti fenntartás: DK, IE, NL, SE és UK).

Igazságszolgáltatási együttműködés

- A fajgyűlöletről és idegengyűlöletről szóló kerethatározat (2007/2067(CNS)) (parlamenti fenntartás: SE, NL, DK, IE és LV)

- A hiányzó határozatokról szóló kerethatározat (még nem nyújtották be)

- Az európai bizonyíték-átadási parancsról szóló kerethatározat (2003/0270(CNS)) (parlamenti fenntartás: SE és DK)

- Az ítéletek kölcsönös elismeréséről szóló kerethatározat (2005/2067(CNS)) (parlamenti fenntartás: SE, NL, DK, IE és LV)

- A tárgyalást megelőző eljárásokban hozott, igazságügyi felügyeletet elrendelő európai határozatról szóló kerethatározat (2006/0158(CNS))

- A bűnügyi nyilvántartásból származó információk tagállamok közötti cseréjének megszervezéséről és azok tartalmáról szóló kerethatározat (2005/2067(CNS)) (parlamenti fenntartás: SE, FI, NL, IE, EL és DK)

- Az EUROJUST-ról szóló kerethatározat (még nem nyújtották be).

Rendőrségi együttműködés

- A szervezett bűnözés elleni küzdelemről szóló kerethatározat (parlamenti fenntartás: SE)

- A vízuminformációs rendszer adataihoz biztonsági céllal történő hozzáférésről szóló kerethatározat (a vízuminformációs rendszer módosításába integrálandó) (2005/0232(CNS))

- Az EURODACr adataihoz biztonsági céllal történő hozzáférésről szóló kerethatározat (a vízuminformációs rendszer módosításába integrálandó) (2006/0310(CNS))

- Az EUROPOL-ról szóló kerethatározat (az Európai Parlamenttel történő konzultáció függőben van)

4.   kijelenti, hogy a Bizottsággal és a Tanács elnökségével történő együttműködés szellemében 2008 folyamán részt kíván venni ezen javaslatok újrafogalmazásában, és az EU-Szerződés 39. cikke értelmében fenntartja magának a jogot bármely olyan formai javaslat megtételére, amely a már elért politikai megállapodások javításához szükséges; e célból egy olyan, magas szintű munkacsoport létrehozását javasolja 2008 elejére, amely képes nyíltan megvitatni a fent említett szövegek javításának lehetőségeit.

5.   üdvözli az Értekezletnek az átmeneti rendelkezésekről szóló jegyzőkönyv 10. cikkét érintő nyilatkozatát (39a Nyilatkozat), és felkéri a Bizottságot, hogy már 2008-ban kezdje meg a már most elégtelennek vagy hatástalannak látszó jogi aktusok (mint pl. a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló egyezmény vagy más olyan szövegek, amelyekkel kapcsolatban a tapasztalatok azt mutatják, hogy javításra szorulnak) módosítására vagy helyettesítésére irányuló munkát;

6.   úgy ítéli meg, hogy 2008-tól, még akkor is, ha a konzultáció nem kötelező, a Parlamentet tájékoztatni kellene, illetve a Parlamenttel konzultálni kellene a harmadik országokat érintő olyan főbb programokkal és megállapodásokkal kapcsolatban, mint pl. az Oroszországgal létrehozandó szabadságra, biztonsága és a jog érvényesülésére épülő terület, az emberkereskedelem elleni nemzetközi stratégia, valamint a kábítószer-kereskedelemmel és a terrorizmus megelőzésével, illetve az az elleni küzdelemmel kapcsolatos kérdések;

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma	18.12.2007
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	41 1 0
A zárószavazáson jelen lévő képviselők	Alexander Alvaro, Roberta Angelilli, Mihael Brejc, Kathalijne Maria Buitenweg, Michael Cashman, Giuseppe Castiglione, Giusto Catania, Jean-Marie Cavada, Carlos Coelho, Panayiotis Demetriou, Gérard Deprez, Agustín Díaz de Mera García Consuegra, Bárbara Dührkop Dührkop, Claudio Fava, Armando França, Urszula Gacek, Kinga Gál, Roland Gewalt, Ewa Klamt, Henrik Lax, Roselyne Lefrançois, Sarah Ludford, Viktória Mohácsi, Claude Moraes, Javier Moreno Sánchez, Rareş-Lucian Niculescu, Martine Roure, Luciana Sbarbati, Inger Segelström, Søren Bo Søndergaard, Vladimir Urutchev, Ioannis Varvitsiotis, Manfred Weber, Renate Weber, Tatjana Ždanoka
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)	Edit Bauer, Genowefa Grabowska, Sophia in 't Veld, Sylvia-Yvonne Kaufmann, Jean Lambert, Antonio Masip Hidalgo, Bill Newton Dunn
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok) (178. cikk, (2) bekezdés)	Manuel Medina Ortega

• [1]  Ennek eredményeképpen a Tanács nem engedélyezte az Egyesült Királyság számára a Frontex létrehozásában, illetve a tagállamok által kiállított útlevelek és úti okmányok biztonsági jellemzőire és biometrikus elemeire vonatkozó előírásokról szóló 2252/2004/EK rendelet (2004. december 13.) elfogadásában történő részvételt, és az Egyesült Királyság két alkalommal bírósághoz is fordult (C-77/05 Egyesült Királyság v Tanács [2007] ECR I-0000 és C-137/05 Egyesült Királyság v Tanács [2007] ECR I-0000).

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma	23.1.2008
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	20 6 0
A zárószavazáson jelen lévő tagok	Jim Allister, Enrique Barón Crespo, Bastiaan Belder, Jens-Peter Bonde, Richard Corbett, Brian Crowley, Jean-Luc Dehaene, Andrew Duff, Ingo Friedrich, Genowefa Grabowska, Anneli Jäätteenmäki, Sylvia-Yvonne Kaufmann, Timothy Kirkhope, Jo Leinen, Íñigo Méndez de Vigo, Ashley Mote, Borut Pahor, Rihards Pīks, József Szájer, Riccardo Ventre, Johannes Voggenhuber, Dushana Zdravkova
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)	Konstantinos Botopoulos, Urszula Krupa, Gérard Onesta, Alexander Stubb
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok) (178. cikk (2) bekezdés)