Jelentés - A6-0023/2008Jelentés
A6-0023/2008

JELENTÉS a gazdasági és társadalmi kohézióról szóló negyedik jelentésről

29.1.2008 - (2007/2148(INI))

Vidékfejlesztési Bizottság
Előadó: Ambroise Guellec


Eljárás : 2007/2148(INI)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot :  
A6-0023/2008
Előterjesztett szövegek :
A6-0023/2008
Elfogadott szövegek :

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ JAVASLAT

a gazdasági és társadalmi kohézióról szóló negyedik jelentésről (2007/2148(INI))

Az Európai Parlament,

–   tekintettel a gazdasági és társadalmi kohézióról szóló negyedik jelentésre (COM(2007)0273) („negyedik kohéziós jelentés”),

-    tekintettel a Bizottság által az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának címzett, „A legkülső régiókra vonatkozó stratégiáról: eredmények és kilátások” című közleményre (COM(2007)0507),

-    tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződés 158. és 159. cikkére, valamint 299. cikkének (2) bekezdésére,

–   tekintettel az EU területfejlesztési menetrendjére és a fenntartható európai városokról szóló Lipcsei Chartára, valamint az EU területfejlesztési menetrendjének végrehajtására vonatkozó első cselekvési programra,

–   tekintettel az Európai Területi Tervezési Megfigyelő Hálózat (ESPON) „Területi fejlődések – területi forgatókönyvek Európáért” című dokumentumról szóló jelentésére és az Európai Parlament „Regionális eltérések és kohézió: stratégiák a jövőért” című dokumentumról szóló jelentésére,

–   tekintettel a Régiók Bizottságának 2007. november 28-i (COTER-IV-011) és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. december 12-i (CESE 1712/2007), a negyedik kohéziós jelentésről szóló véleményére,

–   tekintettel az eljárási szabályzata 45. cikkére és 112. cikkének (2) bekezdésére,

–   tekintettel a Regionális Fejlesztési Bizottság jelentésére, valamint a Költségvetési Bizottság és a Halászati Bizottság véleményeire (A6-0023/2008),

A. mivel továbbra is szükséges egy átfogó európai kohéziós politika a számos európai régióban meglévő jelentős eltérések tartóssága, valamint a sajátos szerkezeti problémák miatt, amely helyzetet súlyosbította az Unió nemrég történt bővítése,

B.  mivel az EU kohéziós politikája az európai integrációs folyamat alappillére marad, és mivel fontos szerepet játszik a különbségek és fejlődési hiányosságok csökkentésében,

C. mivel az euroszkepticizmus növekedése és a régiók közötti és azokon belüli területi eltérések növekedése között kézzelfogható kapcsolat van, ami igazolja a gazdasági, társadalmi és területi kohézió szükségességét a konvergencia erősítéséhez és az Európai Unió legitimitásának megalapozásához, amely a helyszíneken látható regionális politika révén történik; mivel a regionális és helyi hatóságoknak, valamint a helyi szereplőknek központi szerepet kell játszaniuk abban, hogy az EU tevékenységeit közelebb hozzák az emberekhez, valamint hogy végrehajtsák a regionális politikát, amelynek eredményeit hatékonyabban kell közzétenni,

D. mivel a kohéziós politika a kézzelfogható haszon lehetőségét nyújtja minden – különösen a fejlődési késedelemben lévő – régió számára a hosszú távú foglalkoztatás és a helyi lakosság magasabb életszínvonala terén, valamint hozzájárul a versenyképesség fokozásához, az igazgatási képességek megerősítéséhez és a decentralizált irányítás biztosításához; mivel ennek fényében el kell vetni minden kísérletet, amely e politika újbóli nemzetivé tételére irányul,

E.  mivel a Lisszaboni Szerződés, amelyet az állam- és kormányfők 2007. október 18-án hagytak jóvá és 2007. december 13-án írtak alá, a területi kohéziót – a gazdasági és társadalmi kohézió mellett – az Unió alapvető célkitűzései között szentesíti,

F.   mivel a jövőben biztosítani kell a kohéziós politika megnövekedett pénzügyi forrásait, hogy szembenézzenek az olyan előre látható új, területi hatással bíró kihívásokkal, mint amilyen a demográfiai változás, a városok nagy népsűrűsége, a szegregáció, a migrációs helyváltoztatások – amelyek különösen problematikusak a vidéki és periferikus területeken –, a globalizációhoz való alkalmazkodás, az éghajlatváltozás, az energiaellátás, valamint a vidéki területek lassú felzárkózási folyamata; mivel ezekkel a kihívásokkal kizárólag akkor lehet megbírkózni, ha e célból a jövőben elismerik a kohéziós politika óriási jelentőségét;

A kohézió helyzetével kapcsolatos ellentétes adatok a 27 tagállammal rendelkező Európai Unióban

1.   kedvezően fogadja ezt, az előzőeknél részletesebb, különböző mutatókon alapuló jelentést, amely például az Egyesült Államokra, Japánra, Kínára és Indiára vonatkozó, összevetésre alkalmas és hasznos adatokat szolgáltat, tükrözve azt a nemzetközi kontextust, amelyben az EU gazdaságai működnek;

2.  sajnálja ugyanakkor a keresztinformációk és a különböző NUTS-szintekről származó összehasonlítható adatok hiányát, amelyek hozzájárulnának a növekedés és a konvergencia fenntarthatóságának jobb megértéséhez; ezért jobb statisztikai eszközöket kér, így például az egy főre jutó GDP mellett olyan új mutatókat, amelyeket már sikeresen alkalmaztak a negyedik kohéziós jelentés alkalmával, és amelyek lehetővé tennék, hogy az adott területen pontosabban mérjék a gazdasági, társadalmi és területi kohézió fokát, valamint lehetővé tennék a helyi tevékenységek kohéziós politikához való konkrét hozzájárulását; úgy véli, hogy ennek érdekében szükséges az ESPON kapacitásainak megerősítése;

3.   rámutat a tagállamok strukturális előirányzatok elfogadásával kapcsolatos késlekedéseire és felkér a helyzet javítására vonatkozó intézkedések megtételére; megjegyzi azonban, hogy még túl korai lenne értékelni a kohéziós politika eredményeit az új tagállamokban; üdvözöl minden a kohéziós politika hatékonyságának növelésére és a túlzott bürökrácia mérséklésére vonatkozó erőfeszítést, valamint felhív e politika szisztematikus értékelésére;

4.  üdvözli azt a tényt, hogy a régi kohéziós országok – Görögország, Spanyolország, Portugália, Írország – rendkívül sikeresen zárkóztak fel, jelentős növekedést könyvelve el a 2000–2006-os időszakban, azonban emlékeztet arra, hogy növekedésük ellenére a régióik közötti különbségek jelentősek, és továbbra is vannak mélyen gyökerező szerkezeti problémák;

5.  üdvözli az új tagállamokban jegyzett magas növekedési arányt, de megállapítja, hogy gazdasági konvergenciájukat csak közép- vagy hosszú távra lehet előirányozni, továbbá hogy ez a némely ilyen országban a kiindulópontot képező, igen alacsony egy főre jutó GDP miatt hosszú folyamat lesz,

6.  üdvözli, hogy a Bizottság újból megerősítette, hogy a kohézió politika lényeges szerepet játszik valamennyi uniós tagállam azon képességének megerősítésében, hogy harmonikusan fejlődjenek, valamint hogy új és életképes munkahelyeket teremtsenek, amint azt a 2. célkitűzés alá tartozó számos régióban a kohéziós politika kiemelkedő eredményei tanúsítják;

7.   aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az országok közötti konvergencia gyakran elrejti a régiók közötti és az egyes régiókon belüli eltérések növekedését; megjegyzi, hogy a regionális és helyi eltérések növekedése több területen is megfigyelhető, mind a foglalkoztatás, a termelékenység, a jövedelmek, az oktatási szint, mind pedig az innovatív kapacitás terén; hangsúlyozza a területi együttműködés ezen problémák leküzdésében betöltött szerepét;

8.   kiemeli például, hogy a régiók versenyképessége nagyban függ a termelékenységtől, a piacokhoz való hozzáféréstől és a munkaerő képzettségi szintjétől, amely jelentősebb különbségeket mutat a régiók között, mint a tagállamok között; megállapítja továbbá, hogy az intézményi tényezőket egyre inkább kulcsfontosságúnak tartják a versenyképességben, e tényezők között szerepel a vállalkozási kultúra formájában biztosított társadalmi tőke és az olyan, mindenki által követett magatartási normák, amelyek megkönnyítik az együttműködést és a vállalkozást, valamint fokozzák a közigazgatás hatékonyságát is;

9.  megállapítja e tekintetben, hogy egyes fejlett és néhány kevésbé fejlett régió kezd több, a fejlődési potenciál tekintetében erőteljes területi hatással bíró problémát tapasztalni, így például az alacsony gazdasági növekedési rátát, a csökkenő termelékenységet és foglalkoztatást, valamint a népesség elöregedését,

10. megállapítja, hogy míg az erős növekedésnek köszönhetően egyes tagállamokban megvalósulhatott a teljes foglalkoztatás és az egy lakosra eső GDP növekedése, addig más országokban az egyes társadalmi csoportok közötti különbségek nőttek, ami azt jelenti, hogy a népesség legrászorulóbb rétegei továbbra is társadalmi integrációt igényelnek;

11. rámutat az oktatás szintjén jelentkező gyenge konvergenciára és a valódi oktatási szakadékra az Európai Unió és az Egyesült Államok között, ahol a 25 és 64 év közöttiek 29 %-a rendelkezik egyetemi diplomával, míg az Európai Unióban alig 16 %-uk; megjegyzi ugyanakkor, hogy a felsőfokú oktatásban diplomát szerző nők száma gyorsabban nő, mint a férfiaké;

12. hangsúlyozza annak jelentőségét, hogy a kohéziós politika megvalósításának minden fázisába bevonják a nemek közötti egyenlőséget, az esélyegyenlőséget, valamint a fogyatékkal élő személyek és idős polgárok különleges szükségleteit;

13. kiemeli a fővárosi régiók polarizációs hatását – ez a jelenség különösen szembeszökő az új tagállamokban –, mely régiók átlagosan az adott ország GDP-jének 32%-át állítják elő, miközben a lakosság mindössze 22%-át képviselik; megjegyzi, hogy ez a polarizáció a munkanélküliség arányának egyenlőtlenségét eredményezheti a városközpontokban;

14. megállapítja, hogy a szabályozatlan urbanizáció demográfiai, gazdasági, társadalmi, közlekedési és környezeti egyensúlyhiányt teremthet egy behatárolt területen, és szuburbanizációhoz, valamint a városoktól távol eső vidéki területek elnéptelenedéséhez vezethet; kéri ezért a Bizottságot, hogy szenteljen ennek a problémának különös figyelmet azáltal, hogy konkrét javaslatokat tesz ezen problémák leküzdésére;

15. hangsúlyozza a hozzáférhetőség, valamint a központok és a külső negyedek közötti kapcsolatok terén meglévő regionális eltéréseket, ami a földrajzi és strukturális hátrányok, valamint a közlekedés infrastrukturájába történő befektetés és a lehetséges közlekedési kapcsolatok diverzifikációja hiányának eredménye; különösen hangsúlyozza, hogy a hegyvidéki és szigeti régiók, valamint a periférikus és az európai kontinenstől igen távol eső legkülső régiók elérhetőség tekintetében jelentős akadályokkal szembesülnek; kiemeli, hogy szükség van olyan intézkedések meghozására, amelyek fokozzák ezen régiók lehetőségeit, vonzerejét és fenntartható fejlődését;

16. meglepődését fejezi ki a Bizottság negyedik kohéziós jelentésében szereplő kijelentése kapcsán, miszerint „nem tűnik úgy, hogy az elszigeteltség önmagában a fejlődés jelentős akadálya volna”, és rámutat a szigeti régiók lakosságának e kijelentés miatti kifejezett csalódottságára, azon okból kifolyólag, hogy ők naponta szembesülnek az elszigeteltség negatív hatásaival és nehézségeivel;

A regionális politika és a lisszaboni stratégia

17. hangsúlyozza az országok közötti hatalmas különbségeket a kutatásba és a fejlesztésbe beruházott összegek tekintetében, és megállapítja, hogy jelentős regionális eltérések vannak az innováció terén, amelyeket a negyedik kohéziós jelentésben mértek az innovációra vonatkozó regionális teljesítmény hasznos mutatója alapján;

18. osztja a Bizottság véleményét, amely szerint a kohéziós politikának ösztönző hatása van a lisszaboni stratégiára azáltal, hogy a közberuházásokat azon projektek felé irányítja, amelyek egy dinamikus, a növekedést előidéző és az innovációnak kedvező gazdasági háló létrehozását támogatják a politikák és programok hatékonyabb harmonizációjával létrehozott szinergia alapján;

19. sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az elkülönítések ellenére sem vették kellő mértékben figyelembe a kis-, mikro- és kézműves-vállalkozások innovációs potenciálját a kohéziós politika végrehajtása során; ennélfogva olyan aktív politika végrehajtására szólít fel, amely támogatja az innováció valamennyi formáját e vállalkozásokban, és arra is felkéri a Bizottságot, hogy teremtse meg a vállalkozások, a közszektor, az iskolák és egyetemek közötti kölcsönös együttműködés lehetőségeit annak érdekében, hogy a lisszaboni stratégia szellemében regionális innovációs klasztereket hozhassanak létre;

20. rámutat arra, hogy a strukturális támogatás kiegyenlítő hatása magán társfinanszírozás alkalmazásával növelhető; felszólít a köz- és magánszféra közötti partnerségekre vonatkozó átlátható szabályok és szabványmegoldások gyors bevezetésére, amelyek lehetővé teszik a régiók számára, hogy magántőke bevonásával igyekezzenek elérni az állami célkitűzéseket;

21. emlékeztet arra, hogy a kötelezettségvállalás automatikus visszavonási szabályát tiszteletben kell tartani annak érdekében, hogy az irányító hatóságokat a projektek gyors végrehajtására és finanszírozására sarkallják; ragaszkodik ahhoz, hogy az N+2 szabály (és az új tagállamok esetében a 2007–2013-as pénzügyi keret első három évében az N+3 szabály) elve érvényesüljön;

22. emlékeztet arra, hogy a strukturális politikák végrehajtásában tapasztalható késések többek között a túlságosan szigorú eljárásoknak tudhatók be, ezért érdemes lenne megfontolni az eljárások egyszerűsítését, illetve az uniós és tagállami felelősségek és hatáskörök egyértelmű felosztását;

23. megjegyzi, hogy a 2007–2013-as programozási időszakra vonatkozóan az előirányzatok elkülönítési rendszere az 1. célkitűzés (konvergencia) szerinti források 64%-át és a 2. célkitűzés (regionális versenyképesség és foglalkoztatás) szerinti források 80%-át fogja innovációs kiadások felé irányítani, vagyis az előző időszakhoz képest 55 000 milliárd euróval többet; megjegyzi, hogy az előirányzatok felhasználása attól függ, hogy a kevésbé fejlett régiók rendelkeznek-e elegendő kapacitással ahhoz, hogy kellő számú és olyan minőségű kutatási, fejlesztési és innovációs projekteket igazgassanak, amelyek biztosítják, hogy az előirányzatokat felhasználják és nem a kevésbé értékes befektetésekre fordítják;

24. kéri, hogy a területi dimenzió bevonása érdekében bővítsék ki a lisszaboni stratégiát, lehetővé téve így a régiók saját jellemzőinek figyelembevételét, ugyanakkor ösztönözve a transzeurópai szinergiát és együttműködést, valamint külön támogatást biztosítva a széles körű, újító tevékenységek létrehozása és végrehajtása számára;

25. kéri a Bizottságot, hogy értékelje az elkülönítési rendszert és annak a regionális eltérések alakulására gyakorolt hatását, valamint ellenőrizze, hogy e rendszer – a prioritások meghatározásában – nem támogat-e egy túlzottan centralizált vagy „top down” megközelítést; reméli, hogy az értékelés a kohézió terén elért előrehaladásról szóló ötödik jelentés Bizottság általi, 2008-ban történő közzétételével kezdődik, amely jelentés a kohéziós politika és a lisszaboni stratégia növekedési és foglalkoztatási prioritásai közötti kapcsolatra fog összpontosítani valamennyi régió tekintetében;

26. hangsúlyozza, hogy a kohéziós politika hatálya nem korlátozódhat a lisszaboni stratégia célkitűzéseinek teljesítésére; azon a véleményen van, hogy a területi kohéziónak a konvergencia-célkitűzés szerinti intézkedésekkel történő elérése a régiók hosszú távú versenyképességének előfeltétele; ennélfogva úgy véli, hogy a jövőben az 1. célkitűzést (konvergencia) és a 2. célkitűzést (regionális versenyképesség és foglalkoztatás), valamint a 3. célkitűzést is (európai területi együttműködés) úgy kell kezelni, mint egymást kiegészítő célitűzéseket;

A területi kohézió: egy integrált megközelítésért

27. kéri a Bizottságot, hogy foglalja bele a „területi kohézió” meghatározását a területi kohézióról szóló, – 2008 szeptemberére ütemezett – következő zöld könyvébe annak érdekében, hogy e közösségi politika terén további előrelépés történjen;

28. hangsúlyozza ennélfogva, hogy a kohéziós politika nem részesítheti előnyben a már dinamikus régiókat, ami így történne, ha az előirányzatokat szigorúan különítenék el; emlékeztet arra, hogy a Lisszaboni Szerződés életbe lépésével a kohéziós politika – a lisszaboni stratégián túllépve – a gazdasági, társadalmi és területi kohézió három célkitűzését foglalja majd magában;

29. hangsúlyozza a tényleges partnerség és egy valóban többszintű kormányzás megvalósításának fontosságát, ami minden közösségi, nemzeti, regionális és helyi szintet bevonna – a gazdasági és szociális partnerekkel történő konzultáció folytatásával – a regionális fejlesztési célkitűzések meghatározásába és végrehajtásába, biztosítva azt, hogy a cselekvési prioritások európai szinten meghatározott hatálya nem szűkül le, amennyiben azokat nemzeti, regionális vagy helyi szinten hajtják végre („bottom up approach”), valamint a városfejlesztési politikával kapcsolatban gyakran előforduló helyzet, azaz a helyi fejlesztésekben és kohézióban érdekelt szereplők kizárása kockázatának elkerülése érdekében;

30. javasolja, hogy részesítsék előnyben azokat a politikákat, amelyek a területek valódi több központú fejlesztését szolgálják oly módon, hogy enyhítik a fővárosokra nehezedő nyomást, és támogatják a másodlagos pólusok felemelkedését; úgy véli, hogy e tekintetben nem lehet figyelmen kívül hagyni a vidéki területek támogatását és a vidéki területeken elhelyezkedő kis- és közepes méretű városok által játszott fontos szerepet;

31. felszólít arra, hogy tegyenek gyakorlati intézkedéseket a területileg hozzáférhető régiók és a területi hátrányokkal rendelkező régiók – nevezetesen a szigeti, a hegyvidéki, a ritkán lakott és peremterületek, valamint a határ menti régiók – közötti eltérések csökkentésére, elismerve ez utóbbiak hátrányos helyzetét, valamint különleges és tartós intézkedéseket hozva támogatásukra; újólag megerősíti az iránti eltökéltségét, hogy figyelembe veszi a legkülső régiók sajátos hátrányait;

32. javasolja, hogy jobban kapcsolják össze a városi és vidéki problémákat; hangsúlyozza, hogy a vidéki területek fejlesztését össze kell hangolni a regionális politika keretén belül megvalósuló tevékenységekkel; aggodalmát fejezi ki ezzel összefüggésben a kohéziós és regionális fejlesztéssel kapcsolatos külön megközelítés alkalmazásának hasznossága miatt (az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapon keresztül); kéri, hogy készüljön tanulmány a vidékfejlesztést célzó támogatás a kötelező moduláció mechanizmusai segítségével történő növelésének következményeiről;

33. figyelmeztet a politikák ágazatokra való bontásának veszélyeire, és előnyben részesíti egy integrált megközelítés kifejlesztését, amely meghatározza, hogy milyen szinergiák lehetségesek a kohéziós politika és a fő ágazati politikák – mint a közlekedésre, a mezőgazdaságra, a halászatra, a vidékfejlesztésre, a környezetvédelemre és az energiára vonatkozó politikák – között;

34. elvárja, hogy a 2013-at követő kohéziós politikáról folyó viták azt eredményezzék, hogy a Közösség külső határain elhelyezkedő régiók különleges jelentőséggel bírnak a határokon átnyúló stabilitás és prosperitás biztosítása érdekében, ami végső soron nemcsak az EU határ menti régióinak fejlődéséhez, hanem a Közösség egésze számára nagyobb mértékű kohézióhoz és versenyképességhez fog vezetni.

35. rámutat arra, hogy a fenntartható és kiegyensúlyozott növekedés céljából a „területi szegregáció” és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem egy, a helyi fejlesztésre, várostervezésre és helyi közszolgáltatásokra vonatkozó szélesebb körű igazgatási stratégia alá tartozó, körültekintő lakáspolitika támogatását teszi szükségessé.

36. ezzel kapcsolatban üdvözli a területfejlesztési menetrend és a Lipcsei Charta végrehajtására irányuló cselekvési program elfogadását annak biztosítása érdekében, hogy a területi dimenzió jobban illesszkedjen valamennyi közpolitikába, közösségi, nemzeti és helyi szinten, és várja annak gyakorlati megvalósulását; Ttekintettel a gazdasági és társadalmi kohézió olyan irányú kiterjesztésére irányuló szándékra, hogy az Lisszaboni Szerződés részeként egy területi összetevőt is magába foglaljon, megfelelő mutatókat kell kidolgozni a területi kohézió tartalmának meghatározására;

37. üdvözli a Bizottság bejelentését a területi kohézióról szóló, – várhatóan 2008 szeptemberében elfogadásra kerülő – zöld könyv elkészítéséről, és kéri, hogy e zöld könyv tartalmazzon az integrált megközelítés végrehajtását célzó konkrét lépéseket;

38.  felhívja a Bizottságot, hogy a következő jelentéseiben elemezze, hogy a különböző eszközök és politikák – ideértve a kohéziós politikát is – milyen mértékben járultak hozzá a gazdasági és szociális kohézió terén végbement fejlődéshez; úgy véli, hogy az elért eredményeket és problémákat valamennyi fontosabb területen elemezni kell, különösen a lisszaboni stratégia vonatkozásában.

39. tudomásul veszi egy ellenőrzött együttműködés fontosságát a Parlament és a Régiók Bizottsága között a Parlament Vidékfejlesztési Bizottsága közreműködésével a regionális politika jövőjének témakörében;

A kohéziós politika új kihívásai és az Európai Unió általános költségvetése

40. úgy véli, hogy az Unió a jövőben egyre inkább szembesül majd olyan jelentős területi hatású új kihívásokkal, amelyek szaporítják a regionális fejlesztés útjában álló akadályokat, így például a demográfiai változások, a városok nagy népsűrűsége, a migrációs helyváltoztatások – amelyek különösen problémásak a vidéki és távoli területek számára –, az energiaellátás és az éghajlathoz kapcsolódó kérdések, valamint a globalizációhoz kapcsolódó változásokhoz való igazodás; ezzel összefüggésben hangsúlyozza a régiók ezen új kihívásokhoz való alkalmazkodásához kacsolódó kísérleti projektek fontosságát;

41. felszólít a függőben lévő bővítések költségeinek és strukturális politikai hatásainak rendszeres elemzésére bármilyen csatlakozási tárgyalás megkezdése előtt, és reméli, hogy – a kötelezővé teendő előcsatlakozási eszközök kialakításában való részvételével – nagyobb szerepet játszhat a bővítési és szomszédsági politikában;

42. hangsúlyozza az EU számos részében bekövetkező elnéptelenedés problémájának súlyosságát, mivel az többek között a népesség elöregedésével, a humántőke elveszésével, a tőke kiáramlásával és a drágább szolgáltatásokkal jár;

43. úgy véli, hogy a demográfiai tendenciáknak jelentős területi hatása lehet, például egyes területek – különösen a kevésbé fejlett vidékiek – elnéptelenednek, miközben a városok népsűrűsége növekszik és a társadalom elöregszik, vagy más területeken a helyi gazdaság fejlődik, ami problémáik megoldása érdekében szükségessé teszi az egyedi, innovatív stratégiák kidolgozását, valamint a különleges erőfeszítéseket az általános gazdasági érdekű szolgáltatások fenntartására és a magas színvonalú egyetemes szolgáltatások biztosítására;

44. megállapítja, hogy az éghajlatváltozásnak különböző következményei lesznek – különösen az erdőtüzekhez, aszályokhoz és árvizekhez hasonló gyakoribb és súlyosabb természeti katasztrófák formájában –, amelyek Európában régiónként változó válaszokat követelnek meg, és amelyekkel a régiók úgy tudnak megbirkózni, ha felülvizsgálják és átdolgozzák a fenntartható fejlődésre vonatkozó stratégiáikat, annak érdekében, hogy teljesíteni tudják a CO2-kibocsátások csökkentéséről szóló uniós célkitűzést; úgy véli, hogy az Unió kohéziós politikájának „éghajlatbarátabbnak” kell lennie, ugyanakkor emlékeztet arra, hogy ezen a területen a kohéziós politika számára nyitva álló lehetőségek száma korlátozott; azon az állásponton van, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem problémájával más közösségi politikák keretében kell foglalkozni;

45. emlékeztet arra, hogy a természeti katasztrófákkal szembeni védelmet biztosító, hatékony globális politika kialakításának keretében fontos elfogadni az Európai Unió Szolidaritási Alapjának létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatot (COM(2005)0108), amely megfelelő módon ad jobban időzített választ a regionális szintű katasztrófákra, amelyek az egyes régiókban – földrajzi elhelyezkedésük miatt – gyakran nagy pusztítást végeznek;

46. úgy véli, hogy az energiaellátási kérdéseknek és az energiaárak emelkedésének jelentős térbeli hatásaik lehetnek az egyes területekre a legtöbb tagállam erőteljes energiafüggősége miatt, különösen a vidéki, a hegyvidéki, a szigeti, a nagyon távoli és a legtávolabbi régiókban a közlekedéstől való függőségük és az energiaárral szembeni érzékenység miatt; rámutat arra, hogy a megújuló energiaforrások fejlesztése, valamint az energiahatékonyságba és a decentralizált ellátóegységekbe való befektetés óriási helyi és regionális fejlődési lehetőségeket kínálhat;

47. ismét hangsúlyozza, hogy a fel nem használt előirányzatokat újra fel kell használni – a kohéziós politikára alkalmazható N+2 vagy az N+3 szabály értelmében –, a lehető legtöbbet kihozva ily módon a rendelkezésre álló szerény forrásokból,

48. úgy véli, hogy a kohéziós politika 2013 után való fenntartása megfelelő válasz ezen új kihívásokra, mely politikát differenciáltan kell alkalmazni az Unió egész területén; azon a véleményen van, hogy a kohéziós politikának a Szerződéssel és a szolidaritás elvével összhangban továbbra is közösségi politikának kell maradnia, ezért elutasít minden e politika újra nemzeti hatáskörbe vonására tett kísérletet;

49. azon a véleményen van, hogy a kohéziós politikát a jövőben tovább kell erősíteni, és hogy hozzáadott értékét határozottabban kell hangsúlyozni; ezért kéri, hogy közösségi szinten megfelelő pénzügyi forrásokat különítsenek el a kohéziós politika számára; kéri, hogy a pénzügyi keret felülvizsgálatakor határozzák meg azokat a költségvetési forrásokat, amelyek az Unió kohéziós politikája valamennyi kihívásának leküzdéséhez szükségesek;

°

°          °

50. utasítja az elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

INDOKOLÁS

bevezetés

A kohézió, amelynek célja az európai régiók közötti gazdasági és társadalmi eltérések csökkentése, az Európai Unió alapvető célkitűzése.

A regionális politika már több mint 20 éve munkálkodik az egész európai terület harmonikus és fenntartható fejlesztésén. Több mint húszévnyi strukturális program és kiigazítás a még mindig igen különböző régiók közelítése, és valamennyi európai polgár életkörülményeinek javítása érdekében.

Az utolsó bővítést követően, amely alapvetően megváltoztatta az EU területi dimenzióját, igen nagy szükség van a területi kohéziós célkitűzés ismételt életre keltésére az integráció sikere érdekében, valamint az Európát hatalmába kerítő „morális válság” orvoslására és az európai projekteknek a polgárokkal történő elfogadtatására.

A Parlament tehát pozitívan fogadja ezt a kohézióról szóló, a 2004-es és 2007-es bővítés óta első jelentést.

összetett helyzetkép a konvergenciáról a 27 tagú EU-ban

A negyedik jelentés adatai szerint a 2000–2006-os időszak bizonyos sikereket hozott nemzeti szinten a konvergencia terén. A kohézió fő kedvezményezettjei – Görögország, Spanyolország, Írország és Portugália– ugyanis lenyűgöző mértékű növekedést értek el.

2000 óta a legmagasabb növekedést azokban az országokban figyelték meg, ahol az egy lakosra jutó GDP a vásárlóerő tekintetében a legalacsonyabb volt, így például Görögországban és Portugáliában, ahol 2000 és 2006 között a GDP 2,8%-kal, illetve 2%-kal növekedett. Továbbá 78-ról 70-re csökkent azon régiók száma, ahol az egy lakosra jutó GDP az uniós átlag 75%-ánál alacsonyabb.

Mivel azonban nagyon alacsony egy főre jutó GDP-szintekről indultak, még a dinamikus növekedési ráták ellenére is több nehézség figyelhető meg az új tagállamokban, mint a régiekben. A növekedés jelenlegi mértéke alapján úgy tűnik, hogy Lengyelországnak, továbbá Bulgáriának és Romániának több mint 15 évre lesz szüksége ahhoz, hogy elérje a 27 tagú EU-ban átlagosan egy főre jutó GDP 75%-át.

Bár az utóbbi években kétségkívül csökkentek a tagállamok közötti eltérések, a tagállamokon belül növekedtek a fejlődésbeli eltérések. A regionális és régiók közötti különbségek kiéleződése több területen is megfigyelhető, mind a foglalkoztatás, a termelékenység, a jövedelmek, az oktatási szint, mind pedig az innovációs kapacitás terén.

A legfejlettebb régiók közül néhány kezd nagyon gyenge, sőt negatív növekedést mutatni. 1995 és 2004 között ugyanis megállapították, hogy Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban és Németországban 29 régióban csökkent a termelékenység, miközben 16 régióban csökkent a foglalkoztatás, alapvetően Németország keleti részében, Franciaország észak-keleti és Anglia északi részében. E régióknak az innovatív és a csúcstechnológiát képviselő gazdaságok fejlesztésével alkalmazkodniuk kell a világkereskedelem nyomásához.

Gyakran ezeket a régiókat érintik leginkább a demográfiai változások, mindenekelőtt a népesség elöregedése. Az elnéptelenedés felerősíti a gazdasági problémákat, mivel a regionális vásárlóerő csökken, és a képzett munkaerő nagy számban vándorol el e régiókból. A kohéziós politikának választ kell adnia e jelentős kihívásra az EU demográfiai és területi egyensúlyának fenntartása érdekében.

A jelentés érdekes párhuzamot von továbbá az Unió legfontosabb globális versenytársaival. Ebből úgy tűnik, hogy az egy lakosra jutó GDP-vel mért regionális eltérések sokkal erőteljesebbek a 27 tagú EU-ban, mint az Egyesült Államokban vagy Japánban: az USA valamennyi államában és a 47 japán régióból 40-ben az EU átlagánál magasabb az egy főre jutó GDP. Ez részben az EU területi sajátosságaival magyarázható, mivel kis területen nagy földrajzi és kulturális sokféleséget mutat, valamint azzal a történelmi sajátossággal, hogy a két világháborút követően a kontinens megosztottá vált.

Ezzel szemben Kínában az egy főre jutó GDP alig éri el a közösségi átlag egyötödét, Indiában pedig az egynyolcadát.

a 2007-2013-as alapok liszaboni stratégia felé való irányítása

A kibővített 27 tagú Európában indították el hivatalosan 2007. január 1-jén a strukturális alapok 2007–2013-as új programozását. Ha a költségvetési keret jelentős is (308 milliárd euró az egész Unióra), az új tagállamok szükségletei jelentős beruházásokat tesznek szükségessé, ami a régi tagállamok számára a finanszírozási prioritások súlypontjainak áthelyezését vonja maga után csökkentett költségvetésekkel együtt.

Az integrációs célkitűzéseken túl a 2007–2013-as programozás egyértelműen az innovációs és versenyképességi politikák támogatására összpontosul, mivel az Európai Unió utol kívánja érni a többi nagyhatalmat – az Egyesült Államokat és Japánt –, és a GDP-je 3%-át kutatásra és fejlesztésre szeretné fordítani.

A 4. kohéziós jelentés kimutatta, hogy hatalmas eltérések vannak a kutatási és fejlesztési beruházások terén: míg 27 régió meghaladja a barcelonai célkitűzést, vagyis a GDP-jük több mint 3%-át fordítják kutatásra és fejlesztésre, addig több, mint 100 régióban a kutatásra és fejlesztésre fordított kiadások még az 1%-ot sem érik el. Azt is meg kell jegyezni, hogy a kutatási és fejlesztési tevékenységek mindenekelőtt a világvárosokban koncentrálódnak, ugyanakkor egyes nagy teljesítményű, nagy agglomeráció nélküli régiók azt bizonyítják, hogy a kutatásban és a fejlesztésben a beruházás és a foglalkoztatás magas aránya nem kapcsolódik feltétlenül a népesség jelentős városi koncentrációjához.

A felülvizsgált lisszaboni stratégia keretében tehát elkülönítési rendszert vezettek be annak érdekében, hogy az ezen eljáráshoz kapcsolódó kiadások felé tereljék az előirányzatokat.

A már megkapott operatív programok alapján a jelentés szerint átlagosan a konvergencia célkitűzés forrásainak 64%-át és a versenyképesség címén 80 %-ot fognak fordítani a lisszaboni célkitűzésekre elkülönített beruházásokra, ami körülbelül 210 milliárd eurónak felel meg, vagyis 55 milliárd euróval több az előző időszakhoz képest.

Nem kétséges, hogy a kohéziós politika valódi ösztönző hatást gyakorol egy terület versenyképességére és növekedésére – különösen a köz- és magánszféra partnerségeinek fejlesztésével, a foglalkoztatásra, az innovációra és a kutatásra vonatkozó területi szinergiával –, ahol a kkv-k könnyedén együttműködhetnek az egyetemekkel és a helyi fejlesztési struktúrákkal.

Ha azonban a kohéziós politikának hozzá kell járulnia az innováció és a kutatás finanszírozásához a lisszaboni stratégia keretében, a területek kiegyensúlyozott fejlesztésének biztosításához az alapok elkülönítésére vonatkozóan rugalmas megközelítésre van szükség. Ugyanis ha a kohéziós politikát a lisszaboni stratégia pénzügyi eszközének tekintjük, akkor sem a kohéziós politika, sem a lisszaboni stratégia célkitűzései nem teljesíthetők. A kohéziós politikára nem szabad úgy tekinteni, mintha egyszerűen az egyéb ágazati politikák célkitűzéseinek elérésére szolgáló eszköz volna. Inkább olyan, jelentős hozzáadott európai értékkel rendelkező közösségi politikáról van szó, amelynek megvan a maga létjogosultsága, ami nem más, mint a kohézió.

A félidős vizsgálat által megvilágított gyenge eredmények ismeretében, valamint azért, mert a 27 tagú Európában a kohéziós politika az európai költségvetés vonatkozásában erős megszorításoknak van kitéve, a kohéziós politikának nem az az elsődleges célkitűzése, hogy Európa gazdaságát a világ legversenyképesebb tudásalapú gazdaságává tegye.

Ez az egyik oka annak, hogy a strukturális politikákat miért nem szabad különválasztani és témánk szerint tekinteni, hanem e politikáknak miért kell inkább az Unió egyéb politikáival és a tagállamok által folytatott közpolitikákkal együtt egy integrált megközelítésbe illeszkedniük.

A területfejlesztési menetrend (ETA) és a fenntartható európai városokról szóló Lipcsei Charta 2007. május 24-i és 25-i lipcsei miniszteri értekezleten történő elfogadása fontos lépés volt az integrált megközelítés előmozdítása felé. Célkitűzéseiket egy konkrét cselekvési program elfogadásával és megvalósításával kell elérni, úgy hogy a területi dimenziót sikerüljön jobban integrálni az összes közpolitikába mind közösségi, mind nemzeti szinten.

tovább a területi kohézió felé

A kohéziós politikának a területi kohézió alapvető célkitűzésére kell összpontosítania, és nem koncentrálódhat (amint az az előirányzatok szigorú elkülönítéséből következne) azokra a régiókra, ahol a termelékenység és a foglalkoztatottság növekedési potenciálja a legnagyobb, mivel ezzel fennállna a veszély, hogy marginalizálódnának azok a korlátozott növekedési potenciálú régiók, amelyek a konvergencia célkitűzésre nem jogosultak.

A negyedik jelentés pillanatképet nyújt a területi kohézió helyzetéről 27 tagú EU-ban, és megállapítja a gazdasági tevékenység erős koncentrációját a fővárosokban. Ekképpen 2004-ben a fővárosi régiók átlagban országuk GDP-jének 32%-át termelték meg, miközben a lakosság 22%-át képviselik. Ez egy igen szembetűnő jelenség, amely leginkább az új tagállamokat jellemzi.

A jelentés a területi fejlődést helyi szinten elemzi, ahol a városiasodás felgyorsulása megzavarja a demográfiai egyensúlyt, s együtt jár az európai városokban tapasztalható szuburbanizáció erős tendenciájával és a vidéki területek elnéptelenedésével. Ha a közpolitikák változatlanok maradnak, e területi eltérések a jövőben csak még feltűnőbbek lesznek.

Az ESPON-nak az „Európa területi fejlődésének forgatókönyve (területi fejlődés)” című jelentése[1] nagyon helytálló e tekintetben. Lehetővé teszi a hosszú távú területfejlesztés két forgatókönyvének összehasonlítását. A kizárólag versenyképesség-orientált forgatókönyv nagyobb gazdasági növekedést okozna és új technológiák kialakulását idézné elő, de nagyobb környezeti és szociális kiadásokat hozna magával, amelyek hosszú távon ellenkező gazdasági és társadalmi hatással járnának.

Ezzel szemben a kohézióorientált forgatókönyv egy bizonytalanabb modellt mutat fel a világvárosi területek vonzási és polarizációs potenciálját illetően. Több nagy teljesítményű integrációs terület emelkedhet ki mind Európa szívében, mind a többé-kevésbé külső területeken. E többközpontú fejlesztési modell az első forgatókönyvhöz képest gyengébb gazdasági növekedéssel jár, ám ez földrajzilag jobban eloszlik, elkerülve ezáltal a lakosság konfliktusainak, valamint a társadalmi és környezeti nyomásnak egy kisebb területen való polarizációját.

Ezért kell még hatékonyabban irányítani a kiadásokat olyan projektek felé, amelyek valamennyi terület vonzerejét növelik. Nem szabad elfelejteni, hogy Európa számára a sokféleség nagy előny a versenyképesség terén.

A kellően meghatározott területi igényeket számításba vevő kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődés ezt a tényt nem hagyhatja figyelmen kívül. Az Unió regionális politikáját tehát a regionális szereplőkkel szoros partnerségben és az egyéb nemzeti és európai politikákkal összehangolva kell folytatni. E tekintetben meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság által létrehozott szerkezet, vagyis a közösségi stratégiai irányvonalak – nemzeti stratégiai referenciakeret – operatív programok – a legjobb eljárás-e egy valódi több szintű kormányzáshoz és a területi igények helyes meghatározásához.

új területi kihívások és az eu költségvetése

A negyedik jelentés szerint a regionális és a régiók közötti eltérések sokkal élesebbek az EU-ban, mint az Egyesült Államokban vagy Japánban. Noha a 12 új tagállam szinte egyidejű érkezése némiképp megzavarta a statisztikákat, a megoldandó területi kihívások azért továbbra is óriásiak, legyen szó a gazdasági és technológiai fejlődésről, a hozzáférhetőségről vagy az életminőségről.

Ehhez új kihívások társulnak, amelyek az elkövetkező években tovább fognak szaporodni: a nagy népsűrűség a városokban, amely túlnépesedési problémákat okoz és szociokulturális beilleszkedési kérdéseket vet fel; a demográfiai változás, amely mindenekelőtt a népesség elöregedését jelenti; a migrációs helyváltoztatások; a globalizáció folytatódása és a mezőgazdasági termékek iránti kereslet növekedése; az éghajlatváltozás, amely egyes területek természeti katasztrófákkal szembeni fokozott kiszolgáltatottságával jár, valamint az energiaárak emelkedése.

Ezek az új kihívások új dimenziót hoznak létre a területi fejlődésben, elengedhetetlenné téve a strukturális politikák 2013 utáni fenntartását. Tehát nem csak az új tagállamokra kell összpontosítani, mivel ezek a kihívások az Európai Unió 15 régi tagállama számára is nagyon fontosak, és a lisszaboni stratégia megközelítésénél szélesebb megközelítést követelnek.

Ezenkívül a negyedik jelentésnek a kohéziós politika jövőbeni kihívásairól szóló következtetései igazolják, hogy az egy főre jutó GDP mellett új mutatókat kell kidolgozni, amelyek jobban le tudják írni az egyes régiók valós területi tényeit és a területen már megvalósult kohéziós szintet.

Alapvető fontosságú, hogy a strukturális politikák integrálják ezeket az új tényezőket, és megadják mindezekhez a szükséges forrásokat, mivel a területi kohéziós szint egyre inkább függeni fog ezek területi hatásaitól és attól, hogy a közpolitikák milyen módon veszik ezeket figyelembe.

Érdekességképpen megjegyzendő az az új és növekvő érdeklődés, amelyet olyan országok, mint Kína és Oroszország mutatnak az EU kohéziós politikája, mint a kiegyensúlyozott regionális fejlesztés biztosításának eszköze iránt.

A kohéziós politika jelenleg az EU költségvetési kiadásainak közel egyharmadát képviseli, és 2008-ban az első költségvetési kiadási tétellé válik.

Azonban a bővítés és az új területi kihívások ellenére az alapok nagysága csökken az EU GDP-jéhez képest. A Bizottság becslései szerint 2013-ban a kohézióhoz kapcsolódó kiadások nem fogják meghaladni a GDP 0,35%-át, ami az 1990-es évek elején mért szintnek felelne meg.

Köztudott, hogy a kohéziós politika ki van téve annak a kísértésnek, hogy újból nemzeti szintre emeljék, amivel – úgy tűnik – néhány tagállam különösen gyanúsítható, egyenes arányban azzal a hozzáállással, amely a közösségi politikákat mindenekelőtt számviteli szempontból közelíti meg. Pedig a kohézióról szóló negyedik jelentés kimutatja, hogy a strukturális programok hozzáadott értéke túlmutat a számokon.

2008–2009-ben az EU költségvetése állapotfelmérésének elkészítése alkalmával a kohéziós politikát mindenekelőtt az európai integrációhoz való hozzájárulás szempontjából kell értékelni, és nem szabad az újraelosztás egyszerű eszközének tekinteni. Ha nem így történik, akkor nagy a kockázata annak, hogy maga az európai projekt kerül veszélybe.

Ezt a hátteret figyelembe véve az előadó üdvözli, hogy 2007 májusában elfogadták a területfejlesztési menetrendet, amely nélkülözhetetlen ütemterv ahhoz, hogy a területi kohéziót politikai prioritássá tegyék a Tanács és az EU valamennyi elnöksége szintjén.

következtetés

A jövőre nézve 2013 előtt és főleg az után az Európai Unióban tartós és dinamikus regionális politikára van szükség:

–         az új tagállamok konvergenciájának sikeréhez, valamint egész Európában a területi egyensúly biztosításához is

–         a lisszaboni (és a göteborgi) stratégia hatékony kiegészítéseképp, de a túlzó „lisszabonosítás” ellensúlyozása érdekében is, amely újabb eltéréseket okozna

–         az ágazati politikák támogatása érdekében, de mindenekelőtt az uniós politikák integrált megközelítésénrk biztosítására

–         annak érdekében, hogy az európaiakat ösztönözni lehessen az Európai Unió építésének támogatására, és hogy Európa képessé váljon a válsághelyzetek megelőzésére, illetve kezelésére

–         az Unión belüli legsúlyosabb strukturális hátrányok (legkülső régiók, hegyvidéki területek, a legészakibb régiók stb) felszámolása és a legjelentősebb új kihívásokkal való szembenézés: éghajlatvátozás, energia és vidékfejlesztés, demográfia, városfejlesztés stb. érdekében

– az Európától a régiókig terjedő többszintű kormányzás előmozdítása, valamint a régiók közötti, nemzeteken és határokon átnyúló együttműködések érdekében, valamint azért, hogy a területi kohézió kiemelt közösségi célkitűzéssé váljon.

  • [1]  „Európa területi fejlődésének forgatókönyve (területi fejlődés)", ESPON 2006.

VÉLEMÉNY a Költségvetési Bizottság részéről (18.12.2007)

a Regionális Fejlesztési Bizottság részére

a gazdasági és társadalmi kohézióról szóló negyedik jelentésről
(2007/2148(INI))

A vélemény előadója: Nathalie Griesbeck

JAVASLATOK

A Költségvetési Bizottság felkéri a Regionális Fejlesztési Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele az alábbi javaslatokat:

1.   tudomásul veszi, hogy 2007. július 5-én az előző programozási időszak fennálló kötelezettségvállalásainak összege 92 693 millió euro, és ennek nagy része (több mint 65 milliárd euro) az 1. célkitűzéshez kapcsolódó projekteket érinti (a kötelezettségvállalási előirányzatok több mint 70%-a);

2.   megjegyzi, hogy a kohéziós politika (az ERFA, a Kohéziós Alap és az ESZA) teszi ki a 2007–2013-as pénzügyi keret 36%-át, ami folyó áron 347 milliárd eurónak felel meg;

3.   hangsúlyozza, hogy különösen az 1B (kohézió) címsorba tartozó politikák kifizetéseinek késedelme bír nagy jelentőséggel, mivel a 2007–2013-as pénzügyi keretben ez az Európai Unió egyik politikai prioritása;

4.   sajnálja, hogy az elfogadottan „normálisnak” tekintett kétéves küszöbbel szemben, a fennálló kötelezettségvállalások immár elérik az aggasztó, hároméves kötelezettségvállalásnak megfelelőszintet, és úgy véli, hogy a pénzügyi keret felülvizsgálata fényében véget kellene vetni e tendenciának;

5.   tudomásul veszi, hogy a 2006-os költségvetési évre vonatkozó éves jelentésében (6. fejezet, 6.39 pont) a Számvevőszék számos kifogást emel a strukturális alapok végrehajtásával kapcsolatban, különösen a jelentős hibaszázalék vonatkozásában, amely a megítélt társfinanszírozások legalább 12%-át teszi ki;

6.   sajnálja, hogy a tagállamok és a Bizottság sokat késlekedtek a 2007–2013-as programozási időszakra szóló, az ERFA-ra, az ESZA-ra és a Kohéziós Alapra vonatkozó nemzeti stratégiai referenciakeretek és operatív programok engedélyezésekor; úgy véli, hogy ez a késedelem nem okozhat veszteséget a tagállamok alapjainak, ezért sürgeti a Bizottságot, hogy adjon meg minden szükséges segítséget a tagállamok számára; hangsúlyozza, hogy az 1B címsor 2007. szeptember végi teljesítése a kötelezettségvállalások 37%-át és a kifizetések 59%-át tette ki;

7. rámutat arra, hogy a kötelezettségvállalás automatikus visszavonási szabályát tiszteletben kell tartani annak érdekében, hogy az irányító hatóságokat a projektek gyors végrehajtására és finanszírozására sarkallják; ragaszkodik ahhoz, hogy az N+2 szabály (az új tagállamok esetében a 2007–2013-as pénzügyi keret első három évében az N+3 szabály) elve érvényesüljön;

8. rámutat arra, hogy a strukturális politikák végrehajtásában tapasztalható késésedelem többek között a túlságosan merev eljárásoknak tudható be, ezért érdemes lenne megfontolni az eljárások egyszerűsítését, illetve az uniós és tagállami felelősségek és hatáskörök egyértelmű felosztását;

9. megerősíti a tagállamoknak az alapok kezelésével kapcsolatos felelősségét, és emlékeztet arra, hogy a 2006. május 17-i intézményközi megállapodásban is szerepel egy ezzel kapcsolatos nyilatkozat, továbbá kívánatosnak tartaná a közösségi alapokkal való közös gazdálkodásról szóló, megfelelő politikai szinten hozott nemzeti nyilatkozat bevezetését;

10. kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy mielőbb véglegesítsék az eddig el nem fogadott, legújabb operatív programokat;

11. kéri a Bizottságot, hogy a pénzgazdálkodás hatékonyságára és eredményességére, a befektetések megtérülésére és a tagállamok valós abszorpciós képességére vonatkozó alapelvek figyelembevételével mielőbb hajtsa végre az új programozást; kiemeli továbbá a tagállamok és az irányító hatóságok szerepét, amelyet a kifizetés iránti kérelmek pontos és előírásoknak megfelelő benyújtása terén játszanak;

12. emlékeztet az operatív programok és projektek jóváhagyási eljárásának ellenőrzésével kapcsolatos közös parlamenti és tanácsi kötelezettségvállalásra, és kéri a Bizottságot, hogy a 2007. július 13-i közös nyilatkozatnak megfelelően, a költségvetési eljárás során biztosítsa az ellenőrzéshez szükséges eszközöket;

13. úgy véli, hogy e célból az összes tagállamban közös mennyiségi és minőségi teljesítménymutatókat kellene bevezetni, és emlékeztet arra, hogy minőségi mutatóként alkalmazható a munkavállalói jövedelem, a szegénységi mutató, az élet minősége, a várható élettartam, a versenyképesség és a tartós munkanélküliség szintjének változásai, valamint a régiók általános érdekű szolgáltatásainak színvonala; kéri, hogy az európai alapokból részesülő államok és régiók adjanak pontosabb tájékoztatást az Európai Unió szerepéről annak érdekében, hogy a polgárok világosan lássák, milyen mértékben járul hozzá az Unió a környék fejlesztéséhez és a kohézióhoz;

14. felhívja a Bizottságot, hogy a következő jelentésében elemezze, milyen mértékben járultak hozzá a különböző eszközök és politikák, ideértve a kohéziós politikát is, a gazdasági és szociális kohézió terén végbement fejlődéshez; az elért eredményeket és problémákat valamennyi fontosabb területen elemezni kell, különösen a lisszaboni stratégia vonatkozásában.

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma

18.12.2007

A zárószavazás eredménye

+:

–:

0:

30

1

A zárószavazáson jelen lévő képviselők

Laima Liucija Andrikienė, Reimer Böge, Konstantinos Botopoulos, Paulo Casaca, Daniel Dăianu, Valdis Dombrovskis, Brigitte Douay, Göran Färm, Szabolcs Fazakas, Ingeborg Gräßle, Louis Grech, Nathalie Griesbeck, Catherine Guy-Quint, Jutta Haug, Ville Itälä, Anne E. Jensen, Wiesław Stefan Kuc, Zbigniew Krzysztof Kuźmiuk, Nils Lundgren, Vladimír Maňka, Cătălin-Ioan Nechifor, Gérard Onesta, Margaritis Schinas, Esko Seppänen, László Surján, Gary Titley, Kyösti Virrankoski, Ralf Walter

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)

Michael Gahler, Marusya Ivanova Lyubcheva, Paul Rübig

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok) (178. cikk (2) bekezdés)

 

VÉLEMÉNY a Halászati Bizottság részéről (23.11.2007)

a Regionális Fejlesztési Bizottság részére

a gazdasági és társadalmi kohézióról szóló negyedik jelentésről
(2007/2148(INI))

A vélemény előadója: Pedro Guerreiro

JAVASLATOK

A Halászati Bizottság felhívja a Regionális Fejlesztési Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat:

1.  sajnálattal veszi tudomásul a halászati ágazattal és a Halászati Orientációs Pénzügyi Eszközzel (HOPE) kapcsolatos adatok és konkrét értékelés hiányát az uniós gazdasági és társadalmi kohézióról szóló negyedik jelentésben;

2.  megerősíti a közös halászati politika fontosságát a part menti közösségek társadalmi-gazdasági kohéziója, a helyi fejlődés és a kulturális hagyományok előmozdítása szempontjából;

3.  hangsúlyozza, hogy az elmúlt tíz évben csökkent a halászati ágazatban foglalkoztatottak és a hajók száma (35%, illetve 20%-kal), valamint a fogások mennyisége (28%-kal), ami súlyos társadalmi-gazdasági következményekkel járt a hátrányos helyzetű közösségekre és régiókra nézve;

4.  emlékeztet arra, hogy az EU közelmúltbeli bővítése után, néhány, jelentős halászati tevékenységgel bíró, az 1. célkitűzésbe tartozó régiót igazságtalan hátrány ért az úgynevezett „statisztikai hatás” miatt miközben az e régiókat sújtó szerkezeti problémák nem oldódtak meg és a meglévő különbségek sem kerültek felszámolásra;

5.  szorgalmazza, hogy az EU halászati ágazatra vonatkozó strukturális politikája hatékonyan segítse elő az ágazat korszerűsítését és fenntartható fejlődését, a munkahelyek megtartását, a méltányos jövedelmeket és a halászok élet- és munkakörülményeinek javítását;

6.  sajnálattal veszi tudomásul, hogy az Európai Halászati Alap (EFF) 27 tagú EU-ra vonatkozó összege nem különbözik jelentősen a 15 tagú Unió Halászati Orientációs Pénzügyi Eszközének költségvetésétől, és álláspontja szerint az EFF-t pénzügyileg meg kellene erősíteni;

7.  úgy véli, hogy a közös halászati politika léte a halászati ágazat, és különösen a kisüzemi, part menti halászat számára következetes és megfelelő pénzügyi eszközöket tesz szükségessé közösségi szinten annak érdekében, hogy megfelelő válasz szülessen az ágazatot érő kihívásokra és az ágazati szükségletekre;

8.  hangsúlyozza a halászati ágazat nélkülözhetetlen jelentőségű hozzájárulását egyrészt a konvergenciatérségek, illetve az állandó földrajzi vagy természeti hátrányok sújtotta területek, például a legkülső régiók halászati közösségeinek, másrészt a gazdagabb régiók halászattal foglalkozó szegényebb közösségeinek társadalmi-gazdasági helyzetéhez;

9.  sajnálattal veszi tudomásul, hogy továbbra is fennállnak, sőt fokozódnak a különböző tagállamok közötti és a tagállamokon belüli regionális különbségek, valamint gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek; hangsúlyozza, hogy az EU-n belül bizonyos tagállamok és térségek jelenleg leszakadóban vannak;

10. úgy véli, hogy a kohéziós politika a regionális különbségek és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésének alapvető fontosságú eszköze, amely elősegíti a valódi konvergenciát és ösztönzi a növekedést és a foglalkoztatást, illetve egyben hozzájárul a belső piac költségeinek újraelosztásához és kiegyenlítéséhez különösen a kevésbé fejlett régiók esetében; ezért úgy véli, hogy a kohéziós politika közösségi forrásait növelni kell, és biztosítani kell maradéktalan végrehajtását;

11. visszautasítja a kohéziós politika keretében a pénzügyi eszközök rendelkezésre bocsátásához szükséges új – például politikai és gazdasági – követelmények bevezetésére irányuló kísérleteket, amelyek még inkább korlátozzák a kohéziós eszközökhöz való hozzáférést, különösen a konvergenciatérségek számára; úgy véli, hogy az uniós kohéziós politikára való jogosultság alapjának továbbra is az egy főre eső GDP-t kell tekinteni;

12. a jövőbeli, uniós szintű „tengerészeti politika” létrehozása tekintetében hangsúlyozza, hogy az új prioritásokhoz új és bőségesebb pénzügyi eszközöket kell rendelni, illetve hogy következésképpen az Európai Halászati Alap nem kerülhet veszélybe.

ELJÁRÁS

Az elfogadás dátuma

22.11.2007

A zárószavazás eredménye

+:

–:

0:

25

0

0

A zárószavazáson jelen lévő képviselők

Alfonso Andria, Stavros Arnaoutakis, Elspeth Attwooll, Iles Braghetto, Paulo Casaca, Zdzisław Kazimierz Chmielewski, Carmen Fraga Estévez, Duarte Freitas, Ioannis Gklavakis, Alfred Gomolka, Pedro Guerreiro, Heinz Kindermann, Rosa Miguélez Ramos, Philippe Morillon, James Nicholson, Willi Piecyk, Struan Stevenson, Catherine Stihler, Margie Sudre, Daniel Varela Suanzes-Carpegna, Cornelis Visser

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)

Ole Christensen, Josu Ortuondo Larrea, Carl Schlyter

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok) (178. cikk (2) bekezdés)

Friedrich-Wilhelm Graefe zu Baringdorf

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma

23.1.2008

A zárószavazás eredménye

+:

–:

0:

49

1

3

A zárószavazáson jelen lévő tagok

Alfonso Andria, Emmanouil Angelakas, Stavros Arnaoutakis, Elspeth Attwooll, Jean Marie Beaupuy, Rolf Berend, Jana Bobošíková, Victor Boştinaru, Antonio De Blasio, Bairbre De Brún, Petru Filip, Gerardo Galeote, Iratxe García Pérez, Eugenijus Gentvilas, Ambroise Guellec, Pedro Guerreiro, Marian Harkin, Jim Higgins, Filiz Hakaeva Hyusmenova, Mieczysław Edmund Janowski, Gisela Kallenbach, Tunne Kelam, Evgeni Kirilov, Constanze Angela Krehl, Jamila Madeira, Mario Mantovani, Sérgio Marques, Miroslav Mikolášik, James Nicholson, Lambert van Nistelrooij, Jan Olbrycht, Maria Petre, Pierre Pribetich, Wojciech Roszkowski, Grażyna Staniszewska, Catherine Stihler, Margie Sudre, Oldřich Vlasák, Vladimír Železný

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok

Peter Baco, Jan Březina, Brigitte Douay, Den Dover, Jill Evans, Lidia Joanna Geringer de Oedenberg, Dariusz Maciej Grabowski, Mirosław Mariusz Piotrowski, Francisca Pleguezuelos Aguilar, Christa Prets, Miloslav Ransdorf, Czesław Adam Siekierski, László Surján

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok) (178. cikk (2) bekezdés)

Vladimir Urutchev