JELENTÉS a KAP „állapotfelméréséről”

28.2.2008 - (2007/2195(INI))

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság
Előadó: Lutz Goepel

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

a KAP „állapotfelméréséről”

(2007/2195(INI))

Az Európai Parlament,

-     tekintettel a Tanácshoz és az Európai Parlamenthez intézett Felkészülés a KAP-reform „állapotfelmérésére” című közleményre (COM(2007)0722);

-     tekintettel a közös agrárpolitika keretébe tartozó közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek létrehozásáról szóló 1782/2003/EK rendeletre[1];

-     tekintettel az 1782/2003/EK rendelet és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK rendelet módosításáról szóló tanácsi rendeletre irányuló javaslatról szóló, 2007. december 11-i álláspontjára[2];

-     tekintettel az élelmiszer- és takarmányárak növekedéséről szóló, 2007. október 25-i állásfoglalására[3]

-     tekintettel az 1782/2003/EK rendelettől a 2008. évi területpihentetés tekintetében való eltérésről szóló tanácsi rendeletre irányuló javaslatra vonatkozó, 2007. szeptember 26-i álláspontjára[4]

-     tekintettel az 1782/2003/EK rendeletben meghatározott közvetlen kifizetések önkéntes modulációjára vonatkozó részletes szabályok megállapításáról, valamint az 1290/2005/EK rendelet módosításáról szóló tanácsi rendeletre irányuló javaslatról szóló, 2007. február 14-i álláspontjára[5]

–    tekintettel a kibővített Unió 20007 és 2013 közötti politikai kihívásairól és költségvetési eszközeiről szóló 2005. május 19-i állásfoglalására,[6]

–    tekintettel az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság között a költségvetési fegyelemről és a pénzgazdálkodás hatékonyságáról és eredményességéről szóló intézményközi megállapodásra és különösen annak I. és III. mellékletére, valamint a 3. és 9. számú nyilatkozataira[7],

–    tekintettel a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unió alapját képező szerződések kiigazításáról szóló okmányra,[8]

–    tekintettel a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság csatlakozásának feltételeiről szóló okmánynak, valamint az Európai Unió alapját képező szerződéseknek a közös agrárpolitika reformját követő kiigazításáról szóló 2004. március 22-i tanácsi határozatra,[9]

–    tekintettel az Európai Bizottságnak a mezőgazdaság terén folytatandó WTO-tárgyalásokra adott megbízásra, a WTO mezőgazdasági tárgyalásainak modalitásaira vonatkozó európai bizottsági javaslatban megállapítottaknak megfelelően,

-     tekintettel az EK-Szerződés 33. cikkének (2) bekezdésére, amelyet változatlanul átemeltek a Lisszaboni Szerződés szövegébe;

–    tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

–    tekintettel a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság jelentésére és a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság véleményére (A6‑0047/2008),

A.  mivel a mezőgazdaság és a mezőgazdasági termékek feldolgozásához és forgalmazásához kapcsolódó ipar továbbra is az EU egyik legnagyobb iparágát jelenti;

B.   mivel egy, az európai mezőgazdasági mintán alapuló, egyszerre gazdaságos, környezetkímélő és szociális, valamint a fenntarthatóságot és az élelmiszerbiztonságot biztosító közös európai agrárpolitikára (KAP) a jövőben is szükség lesz; azonban tovább kell lépni a sikeres reformok útján, beleértve a vidékfejlesztés további erősítését is,

C.  mivel a KAP-nak a jövőben meg kell szüntetnie a fiatalok előtt az agrártevékenység megkezdésekor álló akadályokat, a generációváltás elsődleges szempontjának beépítésével,

D.  mivel a mezőgazdasági ágazatban tapasztalható bürokráciának a szabályozás átláthatóbbá, érthetőbbé és egyszerűbbé tételével történő csökkentése mérsékelni fogja a vállalkozások és a termelők költségeit, továbbá csökkenteni fogja az adminisztratív terheket,

E.   mivel a KAP-nak nagy eltérések kezelésére kell felkészülnie az agrár- és regionális struktúrákban, és ezzel egyidejűleg válaszokat kell találnia az olyan új kihívásokra is, mint az éghajlatváltozás, a talaj- és vízvédelem, az egyre nagyobb nyitás a világpiac felé, illetve a biomassza, a nyersanyagok és a megújuló energiák biztosítása, ehhez rendelkeznie kell a szükséges eszközökkel, és meg kell őriznie a KAP eredeti, a közelmúltban a lisszaboni szerződésben megerősített célkitűzéseit, amelyek a valamennyi európai számára elérhető áron hozzáférhető egészséges és minőségi táplálék előállítására, valamint a mezőgazdasági termelők jövedelmi szintjének megőrzésére irányuló követelményeként fogalmazhatók meg,

mivel a közvetlen kifizetések rendszerét 1992 óta háromszor reformálták meg, 2004 óta pedig a tejágazat kivételével sikerrel hajtották végre valamennyi jelentős piaci rendtartás alapvető és átfogó reformját,

G.  mivel valamennyi fejlett ország rendelkezik agrárpolitikával, és az olyan új helyzetek, mint a világ növekvő népessége, az éghajlatváltozás, a növekvő energiaigény, az ártámogatások leépítése és az egyre nagyobb nyitás a világpiac felé egyrészt általában magasabb piaci árakhoz vezet az agrártermékek tekintetében az EU-ban, másrészt pedig lényegesen nagyobb terméshozam- és áringadozásokhoz vezet majd, ezért közös agrárpolitikára minden korábbinál inkább szükség van,

H.  mivel a (mennyiségi és minőségi értelemben vett) élelmiszer-biztonság továbbra is a KAP alapvető célkitűzése marad, az ökoszisztémák megóvása – amely nélkül nem lehetséges egészséges és fenntartható termelés – és az Unió teljes területének kihasználása mellett,

I.    mivel az EU komoly erőfeszítéseket tett az agrárkiadások arányának csökkentésére a teljes költségvetésben, ezek a költségek a 70-es évektől a jelenlegi pénzügyi terv végéig 80%-ról 33%-ra csökkentek, míg 2003 óta a mezőgazdasági területek az új tagállamok csatlakozása miatt 37 %-kal nőttek,

J.    mivel az állam- és kormányfők a berlini csúcstalálkozón ígéretet tettek, hogy 2013-ig garanciát nyújtanak a KAP első pillérébe tartozó közvetlen kifizetések összkiadására,

K.  mivel a2004-es csatlakozási okmány a KAP egyes szabályainak alkalmazásától való eltéréseket határoz meg az új tagállamok vonatkozásában, hogy ezáltal kiegyensúlyozza a közvetlen kifizetések alacsonyabb szintjét,

L.   mivel vannak olyan régiók, ahol egyes hagyományos mezőgazdasági termelési formáknak nincs alternatívája, amelyek gyakran ezen régiók legnagyobb mezőgazdasági tevékenységét jelentik és amelyeket ennélfogva kényszerítő erejű környezetvédelmi és regionális politikai okokból, továbbá gazdasági és társadalmi szerkezetük megőrzése érdekében mindenképpen fenn kell tartani és támogatni kell; különös tekintettel a KAP-nak az úgynevezett konvergenciarégiókban betöltött szerepére, ahol a mezőgazdaság és az állattartás hagyományosan rendkívül fontos eszközei a gazdasági fejlődésnek és a munkahelyteremtésnek,

M.  mivel ahhoz, hogy az európai mezőgazdasági termelők várakozásai és beruházásai ne csorbuljanak, biztosítani kell számukra a stabilitást; míg néhány régióban a szabályozási rendszernek lehetővé kell tennie a közép- és hosszú távú előrejelzéseket,

N.  mivel az európai jogalkotóknak el kell kerülniük az európai mezőgazdasági termelők és állattenyésztők hátrányos megkülönböztetését az Unión belüli és harmadik országbeli versenytársaikkal szemben egyaránt, illetve megfelelő eszközökkel esélyegyenlőséget kell teremteniük az európai mezőgazdasági termelők és állattenyésztők számára (egyenlő versenyfeltételek), és különösen ügyelni kell arra, hogy a minőségi, egészségügyi, környezetvédelmi, állatjóléti és egyéb, az uniós mezőgazdasági termelőkre nézve kötelező normákat az Európai Unióba mezőgazdasági termékeket exportálók is betartsák,

O.  tekintettel a KAP-nak az EK-Szerződés 33. cikkében megfogalmazott célkitűzéseire és arra, hogy amennyiben a Lisszaboni Szerződést teljes körűen ratifikálják, az Európai Parlament hozzájárulására lesz szükség a közös agrárpolitikával kapcsolatos összes lényeges jogi és költségvetési döntéshez,

P.   mivel az Európai Uniónak meg kell őriznie élelmezési önállóságát, elkerülve ezáltal, hogy az élelmiszerimporttól függjön, mivel ez károsan érintheti az élelmiszer-biztonságot és ellátási gondokhoz vezethet,

Q.  mivel alaposabb elemzésre van szükség a piacok alakulása és ennek a belső piacra kifejtett hatásai tárgyában, figyelembe véve a nyersanyagtermelés és az árak nemzetközi összefüggéseit,

Bevezetés

1.   ragaszkodik a fenntartható, versenyképes és többfunkciós mezőgazdaság védelméhez, amely megőrzi minden egyes termeléi ágazat és terület sajátos jellegét, és amely alapvető célként tűzi ki a népesség egészséges és biztonságos, megfelelő mennyiségben és méltányos fogyasztói áron történő élelmiszer-ellátását;

2.  úgy ítéli meg, hogy a KAP 2003-as reformja kulcsfontosságú vonatkozásokban nagy siker volt, mert egyértelműen növelte a KAP átláthatóságát és hatékonyságát, valamint a mezőgazdasági termelők saját felelősségvállalását és piaci orientációját, továbbá úgy véli, hogy ezt a folyamatot folytatni kell, az állam-, illetve kormányfők 2002 decemberében az első pillér mezőgazdasági alapjainak 2013-ig történő változatlan fenntartására tett kötelezettségvállalásainak tiszteletben tartása alapján; rámutat arra, hogy ezzel szemben a KAP, valamint a mezőgazdasági termelőkre hatást gyakorló számos uniós irányelv és rendelet igazgatását számottevő mértékben tovább kell egyszerűsíteni a mezőgazdasági termelők tehermentesítése érdekében anélkül, hogy ez a KAP újra tagállami irányítás alá kerüléséhez vagy az európai mezőgazdasági termelők számára nyújtott támogatások még további csökkenéséhez vezetne;

3.  ezért üdvözli a közös agrárpolitika állapotfelméréséről szóló bizottsági közleményből eredő technikai kiigazításokat, amelyek célja a 2003-as reform végrehajtásának biztosítása, és felkéri a Bizottságot, hogy garantálja a KAP stabilitásának gazdasági alapelvét;

4.  felkéri a Bizottságot, hogy a jövőbeni reformok érdekében végezze el a KAP-ra vonatkozó költség-haszon elemzést az élelmiszerbiztonság, az önellátás és a vidéki lakosság megtartásának szempontjából; felkéri a Bizottságot, hogy elemezze a nemzetközi kereslet növekedéséből adódó élelmiszerár-emelkedés európai fogyasztókra háruló lehetséges költségeit, az agrárpolitikának a lakosságra jelenleg háruló kiadásaival összevetve;

5.  úgy véli, hogy a WTO-tárgyalások tekintetében az EU számára az jelent kihívást, hogy úgy nézzen szembe a jövőben felmerülő nehézségekkel, hogy eközben maximalizálja a belső jólétet; hangsúlyozza, hogy az Európai Unió feladata az, hogy a lehető legelőnyösebben kihasználja a rendelkezésére álló mozgásteret, például az „érzékeny termékek” esetében; ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a WTO keretén belül bármiféle mezőgazdasági tárgyú megállapodás csak akkor köthető meg, ha megállapodás születik a földrajzi jelzésekre vonatkozó szellemi tulajdonról;

6.  úgy ítéli meg azonban, hogy az Európai Uniónak a jövőben is megfelelő eszközökkel kell rendelkeznie ahhoz, hogy óvintézkedéseket tehessen a jövőbeni piaci és ellátási válságok megakadályozására a mezőgazdasági, valamint az egészségügyi ágazatban;

7.   hangsúlyozza, hogy hatékony és alkalmas – pénzügyi vagy egyéb – módon el kell ismerni a mezőgazdaság termelési, környezetvédelmi és vidékfejlesztési feladatait;

8.   elvben támogatja az általános célkitűzések beépítését a közös agrárpolitikába, különös tekintettel az élelmiszerbiztonságra, a területi kohézióra, valamint a fogyasztók, a környezet, az éghajlat, az állatok, a megújuló energiaforrások és a biodiverzitás védelmére, hangsúlyozza azonban, hogy ennek a gazdasági teljesítményt, a természetes környezet és az erőforrások védelmét, a helyi fejlesztéseket és a társadalmi méltányosságot ötvöző fenntartható fejlődési politikába kell illeszkednie; rámutat ugyanakkor arra is, hogy a tagállamok állam-és kormányfői megerősítették a KAP célkitűzéseit, amikor a Római Szerződés 33. bekezdésének tartalmát átemelték a 2007. december 13-án aláírt lisszaboni szerződésbe is;

9.   kiemeli, hogy az általános célkitűzések beépítése a közös agrárpolitikába nem veszélyeztetheti a mezőgazdasági termékek előállítását és az állattartást az Európai Unió olyan hegyvidéki, hátrányos helyzetű, távol eső vagy szigeti régióiban, ahol extenzív termelés folyik, és nagyrészt a helyi piacon, de emellett a tagállamok nemzeti piacain is értékesítik a mezőgazdasági és állattenyésztési termékeket; 10.  úgy véli, hogy ha az Unió szigorú kötelezettségeket állapít meg mezőgazdasági termelői számára, akkor azt is felügyelnie kell, hogy az Unióba exportáló mezőgazdasági termelők is betartsák ezeket az előírásokat, és hogy ennélfogva az Európai Uniónak a WTO-tárgyalások folyamán továbbra is ki kell tartania ezen általános célok elfogadása mellett;

11. elutasítja az 1. pillér 2013-ig tartó időszakra szóló teljes költségvetésének bármilyen csökkentését, és rámutat arra, hogy a mezőgazdasági és állattenyésztési piacok váratlan megrázkódtatásai idején és a folyamatban lévő reformok kellős közepén a megbízhatóság, biztonság és különösen a 2003-ban hozott döntések tiszteletben tartása létfontosságú tényezők a mezőgazdasági termelők számára;

12. elutasít minden, a gazdaságok mérete vagy jogi formájuk szerinti megkülönböztetést a közvetlen kifizetések esetében, ugyanakkor elismeri, hogy az első pillérben az összes támogatás újbóli szétosztásának a társadalmi és regionális kohézióra, foglalkoztatásra, környezetre, versenyképességre és innovációra tett hatásának holisztius kivizsgálásán kell alapulnia;

13. javasolja kizárólag azon termelők támogatását, akik tevéjkenyen részt vesznek a mezőgazdaságban;

14. hangsúlyozza, hogy a Bizottság 2007. november 20-i közleménye keveset szól azokról a problémákról, szükségletekről és kihívásokról, amelyek előtt a 12 új tagállam agrárszektora áll, és kéri, hogy ezt vegyék figyelembe a küszöbön álló reformok során, valamint mérlegeljék a szerkezetátalakítást és modernizációt célzó kiegészítő finanszírozás kialakítását;

Közvetlen kifizetések

15. úgy véli, hogy a jövőben is feltétlenül szükség lesz a mezőgazdasági termelők részére alapjövedelemként biztosított közvetlen kifizetésekre nemcsak a piac nem megfelelő működése esetén, hanem a mezőgazdasági termelők által biztosított közszolgáltatások ellátásáért, valamint a nemzetközi összehasonlításban nagyon szigorú európai környezetvédelmi, élelmiszer-biztonsági, nyomon követhetőségi, állatvédelmi és szociális előírások ellentételezéseként;

16. ugyanakkor megállapítja, hogy a kifizetések mértéke nem mindig arányos az érintett mezőgazdasági termelők által a szabályok betartására tett erőfeszítésekkel, mivel ezek a kifizetések nagymértékben a korábbi kiadásoktól függenek;

17. felhívja tehát a Bizottságot, hogy nyújtson be jelentést azokról a többletköltségekről, amelyekkel a közös környezet- és állatvédelmi, valamint élelmiszerbiztonsági szabályok következtében a mezőgazdasági termelőknek a főbb nemzetközi versenytársaktól eltérően szembesülniük kell; a jelentésnek emellett össze kell hasonlítania ezeket költségeket a mezőgazdasági termelőknek juttatott közvetlen kifizetések reálértékével; továbbá megfelelő részletességgel kell szólnia az egyes tagállamok különböző mezőgazdasági termelői csoportjairól; végül a jelentés a 2013 utáni közös agrárpolitikára vonatkozó döntéshozatali eljárások beindítása előtt közzé kell tenni;

18. üdvözli a Bizottság javaslatát, amely nagyobb rugalmasságot engedélyez a tagállamoknak, hogy önkéntes alapon elmozdulhassanak a közvetlen kifizetéseknek a múltbeli referenciaértékektől történő függetlenítése és az átalányjellegű rendszer bevezetése felé, továbbá felszólítja a Bizottságot, hogy a jogalkotási javaslattal együtt ismertesse azt is, hogy – a tagállamok pozitív tapasztalatait figyelembe véve – van-e lehetőség a területalapú, egységes regionális vagy nemzeti támogatás irányába történő átmenet önkéntes alapú felgyorsítására 2013-ra; bár a múltbeli kifizetésekből eredő teljes körű (vagy részleges) függetlenítést alkalmazó tagállamok dönthetnek úgy, hogy egészen 2013-ig fenntartják ezt a rendszert; felszólítja a Bizottságot, hogy hogy vizsgálja meg a területalapú pótlék esetleges hatását, különösen a viszonylag kicsi területen magas állatállomány-koncentrációval rendelkező mezőgazdasági üzemek vonatkozásában;

19. hangsúlyozza, a regionális modellekre való áttérés elhatározásakor figyelembe kell venni az állattenyésztésre vonatkozó sajátos jogszabályok jellegéből fakadó nehézségeket, vagyis azt, hogy az állattenyésztéssel foglalkozó gazdálkodók egyáltalán nem, vagy csak kevés mezőgazdasági területtel rendelkeznek, valamint azt, hogy az extenzív állattenyésztés az Európai Unió számos térségében a települések, közösségek vagy állami szervezetek tulajdonában álló osztatlan legelők közös használatán alapul;

20. úgy ítéli meg, hogy figyelembe véve az egységes támogatási rendszerbe tartozó ágazatok egyre növekvő számát és a renszer alkalmazása során szerzett tapasztalatokat, néhány határozat és végrehajtási szabály szükségtelenül szigorú és bonyolult, olyannyira, hogy elengedhetetlenné vált a végrehajtásra vonatkozó szabályok, célok és a megfelelő igazgatás rendjének újragondolása azokban a tagállamokban és ágazatokban, amelyek ezt kívánják;

21. úgy ítéli meg, hogy a közvetlen kifizetések leválasztása általában az európai mezőgazdaság eredményes piacorientációjához vezetett, köszönhetően a jövedelmekre gyakorolt megnövekedett hatásnak, és a mezőgazdasági termelők nagyobb döntési szabadságának, valamint a KAP ehhez kapcsolódó egyszerűsítésének;‑{}‑ és felszólítja a Bizottságot, hogy gyorsítsa a támogatások szétválasztásának politikáját, kivéve, ha ez az intézkedés jelentős társadalmi-gazdasági vagy környezeti hátrányokat eredményez egyes régiókban, különösen a legkedvezőtlenebb helyzetű régiókban; megjegyzi ugyanakkor, hogy új hatástanulmány elkészítésére lesz szükség, hogy teljes körűen felmérjék a szétválasztás egyes régiókra, a termelésre és a termőföld-piacra gyakorolt hatásait;

22. úgy véli, hogy általánosságban a közvetlen támogatásnak a mezőgazdasági termeléstől való leválasztása hosszú távon hozzájárulhat az európai mezőgazdaság negatív környezeti hatásának csökkentéséhez, feltéve, hogy az a vidékfejlesztésben együtt jár a fenntartható gyakorlatok támogatásának növelésével;

23. megjegyzi, hogy további szétválasztásra csak a lehetséges hatások gondos megfontolása után kerülhet sor, ideértve, de nem kizárólagosan a különböző mezőgazdasági ágazatok közötti egyensúlyra, a monokultúrák megnövekedett veszélyére és a munkaigényes mezőgazdasági ágazatokat érintő fenyegetésre vonatkozó hatásokat;

24. elismeri, hogy a súlyos piactorzító hatások vonatkozásában nem lehet összehasonlítani az állatlétszám szerinti támogatások helyzetét– a tejre nyújtott támogatásokat is beleértve – és, többek között, az emelkedő takarmányárakat – amely fokozottabban befolyásolja az EU-ban működő egyes állattenyésztési rendszereket;

25. úgy ítéli meg, hogy az állattenyésztéshez nyújtott támogatások teljes szétválasztása bizonyos régiókban – például a hegyvidéki térségekben, és sajátos nehzézségekkel küzdő egyéb régiókban (szigetek, száraz és csapadéskos területek, a legkülső régiók stb.), ahol nincs alternatívája a viszonylag munkaigényes állattartásnak –, a termelői árak változása miatt az állatlétszám szerinti támogatások teljes leválasztása jelentős gazdasági, társadalmi és környezeti hátrányokkal fenyeget, amelyek nem egyeztethetők össze a Szerződés célkitűzéseivel; kéri, hogy (részleges) szétválasztás esetén a támogatási jogosultságok megítélése megbízható és friss referenciaadatokon alapuljon;

26. tudatában van annak, hogy az állattenyésztésnek kulcsfontosságú szerepe van az európai mezőgazdaságban, különösen a jelentős állattenyésztéssel rendelkező országok és régiók esetében, ezért egyelőre elfogadhatónak tartja az állatok után nyújtott összekapcsolt támogatások részleges fenntartását; elismeri azt a kimagasló szerepet, amelyet e nagyon sikeres mezőgazdasági üzemek játszanak a regionális gazdaságban; emlékeztet arra, hogy az 1782/2003/EK rendelet 47–50. cikke megoldást nyújt az intenzív állattenyésztésre vonatkozóan, amelyet 2013-at követően is alkalmazni kell;

27. mindazonáltal úgy véli, hogy ez önmagában nem kielégítő megoldás; ezért a helyes irányba tett első lépésként üdvözli az 1782/2003/EK rendelet 69. cikkének (a továbbiakban: 69. cikk) bejelentett módosítását; megjegyzi azonban, hogy ezt az eszközt nem szabad rejtett eszközként használni ahhoz, hogy létrehozzák az önkéntes modulációt, és elérjék a második pillér kettős megerősítését; úgy ítéli meg ezenkívül, hogy lehetőleg tiszteletben kell tartani a tagállamok közötti egyenlő bánásmódot;

28. szorgalmazza, hogy a 69. cikk szerinti eszközöket kiemelten a területi kohéziót és az egyes ágazatokat erősítő intézkedésekre használják fel, különösen azon intézkedésekre, amelyek megakadályozzák a mezőgazdasági termelés és az állattenyésztés megszűnését olyan területeken, ahol ez jelentős hátrányokat okozna a természet, a tájkép vagy a regionális fejlődés szempontjából (különösen a hegyvidéki térségekben, a vizes területeken vagy a vízhiánnyal sújtott területeken, más, különösen kedvezőtlen feltételekkel rendelkező térségekben és szélsőséges fekvésű gyepterületeken), olyan intézkedésekre, amelyek a kulcsfontosságú mezőgazdasági ágazatok (pl. tejágazat, a húsmarha és juhtenyésztés) szerkezetátalakítására vagy erősítésére szolgálnak, továbbá a mindeddig a 2. pilléren kívül eső területalapú környezetvédelmi intézkedésekre (pl. biogazdálkodás), és a kockázatkezelésre;

29. úgy véli, hogy a felülvizsgált 69. cikk keretében biztosított költségvetés – a hatásvizsgálat eredményei függvényében és önkéntes alapon – tagállamonként a közvetlen kifizetéseknek akár a 12%-át is magába foglalhatja;

30. felkéri a Bizottságot, hogy nyújtson be egy javaslatot, amely meghatározza a 69. cikk tagállamok általi alkalmazására vonatkozó közös szabályokat annak érdekében, hogy amennyire lehetséges, elkerüljék a verseny és a kereskedelem valamennyi torzulását, és kéri, hogy adott esetben ez a javaslat illeszkedjen a közös piacszervezés keretébe; kéri másfelől, hogy a 69. cikk alkalmazására vonatkozó valamennyi intézkedésről értesítsék a Bizottságot; végül kötelezi a Bizottságot, hogy készítsen egy hatásvizsgálatot, amelyet majd belefoglalnak a javaslatba;

31. úgy véli, hogy az egyes ágazatok erősítését szolgáló intézkedések hosszú távon alapvetően az 1. pillérből finanszírozandók; ezért azon a véleményen van, hogy a 2013 utáni reform előkészítéseként a Bizottságnak átfogóan ki kell értékelnie az átdolgozott 69. cikk alkalmazásának eredményeit;

32. továbbá felszólítja a Bizottságot, hogy 2010. június 30-ig terjesszen elő jelentést, amelyben átfogó módon ismerteti, hogy hosszú távon miként biztosítható Európában a szántóföldi termékek termelése és az állattartás ellátásának biztonsága, figyelembe véve az EU-n belül a termelési rendszerek eltérését, a multifunkcionalitást és a regionális szempontokat (hegyvidéki, kedvezőtlen feltételekkel rendelkező területek és kis szigetek); úgy véli, hogy a jelentésnek ki kell térnie arra a kérdésre is, hogy a termeléstől függetlenített, közvetett támogatások révén, például az extenzív gyepterületekre vagy legelőkre nyújtott támogatások, a különleges tej- és hústermelési kifizetések, a közös környezetvédelmi és állatvédelmi előírások betartásával épített és felszerelt gazdaságoknak nyújtott támogatások, vagy az egyedi válságkezelési intézkedések által miként valósíthatók meg hatékonyabban és célirányosabban a KAP célkitűzései, különösen a fenntarthatóság és a szociális szempontok szemszögéből; hangsúlyozza, hogy a jelentésnek választ kell adnia arra a kérdésre, hogy az intenzív állattenyésztési régiók sajátos szükségleteit figyelembe véve, vajon 2013 után is szükségesek lesznek-e, és milyen mértékben az állatok után nyújtott összekapcsolt támogatások, vagy az 1782/2003/EK rendelet 47–50. cikkéhez hasonló megoldások;

33. javasolja, hogy az új tagállamok, amennyiben úgy kívánják, 2013-ig alkalmazhassák az egyszerűsített egységes területalapú támogatási rendszert (SAPS), és felkéri a Bizottságot annak megvizsgálására, hogy az SAPS alkalmazása nem egyszerűsíthető-e tovább a támogatásra jogosult területekre vonatkozó szabályok módosítása révén;

34. úgy ítéli meg, hogy a KAP megvalósítására szánt költségvetési összegekből megtakarított vagy felhasználásra nem került részt a közös agrárpolitika keretében kell felhasználni;

35. úgy ítéli meg, hogy a közvetlen kifizetések 2013 után is szükségesek lesznek, amelyeknek azonban új objektív kritériumokon kell alapulniuk, különösen munkahelyeknek a mezőgazdasági üzemekben való közvetlen létrehozásán, továbbá a mezőgazdasági termelőket a föld kezelése fejében megillető jövedelem, illetve bizonyos közérdekű szolgáltatásokért vagy különleges előírások betartásáért – ideértve az állatvédelmi előírásokat is – járó ellentételezés irányába kell haladniuk, és egyúttal meg kell vizsgálni az Európában a területalapú regionális támogatások között tapasztalható óriási különbségeket is, illetve azt, hogy mennyiben célszerűek a 2. pillér finanszírozásában tapasztalható eltérések; kéri a Bizottságot, hogy javasoljon megfelelő intézkedéseket ahhoz, hogy a közvetlen kifizetésekből teljes egészében olyan személyek és mezőgazdasági üzemek részesüljenek, akik, illetve amelyek ténylegesen mezőgazdasági tevékenységet folytatnak;

Egyszerűsítés, kölcsönös megfeleltetés és piaci orientáció

36. támogatja a kisebb, ennél fogva körülményesen adminisztrálható, termeléshez kapcsolódó támogatási rendszereknek (szárított takarmány, kender, len, burgonyakeményítő) az egységes területalapú támogatások rendszerébe megfelelő átmeneti időt követően történő integrálását, kivéve, ha ez az intézkedés bizonyos régiókban jelentős társadalmi-gazdasági és/vagy környezeti hátrányokban nyilvánul meg; amennyiben regionális politikai megfontolásokból szükséges, a 69. cikk szerinti kísérő intézkedéseket kell előírni; felhívja a Bizottságot, hogy végezzen esetenként gazdasági és regionális hatásvizsgálatot, amely igazolja, hogy a legmegfelelőbb megoldásról van szó, és meghatározza a végrehajtásához szükséges ütemezést; hangsúlyozza, hogy a szétválasztás nem veszélyeztetheti az érintett termelési módozatok létét;

37. támogatja a kötelező területpihentetés azonnali megszüntetését, amely mennyiségi szabályozási eszközként értelmét veszti a függetlenített közvetlen kifizetések rendszerében, emellett pedig rendkívül nagy adminisztratív ráfordítást igényel, valamint a területpihentetési támogatásokra való jogosultságok rendes jogosultságokká történő alakítását;

38. úgy véli, hogy a területpihentetés bármilyen környezeti előnyeit a tagállamok hatékonyabban és közvetlenebb módon tudják megvalósítani a második pillérhez tartozó intézkedések révén;

39. kéri, hogy az energianövényekre nyújtott támogatást egy átmeneti időszak beiktatásával fokozatosan szüntessék meg, mivel az energianövényekre adott támogatások nagy adminisztratív ráfordítást igényelnek, és a jelenlegi piaci környezetben az energiapolitika szempontjából kevés vagy semmilyen előnnyel nem járnak;

40. kéri, hogy az energianövényekre nyújtott támogatások megszüntetése miatt fel nem használt előirányzatokat többek között célzottan a tejpiaci rendtartásra vonatkozó kísérő intézkedésekre fordítsák – különösen a hegyvidéki térségekben és egyéb, sajátos nehézségekkel küzdő térségekben;

41. felhívja a Bizottságot, hogy az agrárköltségvetés piacszabályozási intézkedésekre, például intervenciókra, exporttámogatásokra és tárolásra előirányzott, fel nem használt forrásait – elsősorban a 69. cikknek megfelelően – fordítsa a vidéki térségek gazdaságfejlesztésére, különösen a mezőgazdasági üzemek erősítésére a vidékfejlesztési célkitűzések megvalósítása érdekében;

42. úgy ítéli meg, hogy a kölcsönös megfeleltetést figyelmen kívül hagyó közvetlen kifizetések tovább már nem indokolhatók, és kiemeli, hogy e tekintetben az Európai Uniónak segítenie kell az új tagállamokat egy átmeneti szakasz során a kölcsönös megfeleltetés szabályainak alkalmazásában;

43. a csökkenő közvetlen kifizetések tükrében elutasítja a kölcsönös megfeleltetés alkalmazási körének kibővítését, amíg a tagállamok és a Bizottság nem érnek el jelentős előrelépéseket az ellenőrzési szabályok egyszerűsítése és harmonizálása terén, és amíg a Bizottság nem ad áttekintést a mezőgazdasági termelők számára a kölcsönös megfeleltetéssel kapcsolatban felmerülő költségekről; valamint ebben az összefüggésben utal 2007. december 11-i álláspontjára;

44. úgy ítéli meg, hogy a kölcsönös megfeleltetésnek az európai termelési modellre vonatkozó lényeges előírások és azon előírások ellenőrzésére kell korlátozódnia, amelyekre a módszeres és a különböző tagállamokban összehangolt ellenőrzések alkalmazhatók;

45. kéri, hogy célkitűzéseivel kapcsolatosan legyen hatékonyabb a kölcsönös megfeleltetés, és hogy azt egységesebben hajtsák végre a különböző tagállamokban; kéri a Bizottságot, hogy dolgozzon ki egyértelműbb ajánlásokat ahhoz, a tagállamokat segítség a végrehajtásban;

46. szorgalmazza, hogy szüntessék meg a kölcsönös megfeleltetés miatt az állattartásra háruló aránytalanul nagy terheket; valamint ebben az összefüggésben különösen sürgeti egyes higiéniai és jelölési előírások (pl. a füljelzőkre vonatkozó előírások) kritikus felülvizsgálatát;

47. tekintettel a megváltozott környezeti és termelési feltételekre (éghajlatváltozás, biomassza), elképzelhetőnek tartja a jó mezőgazdasági és ökológiai állapot és a területek fenntartható gazdálkodási gyakorlatainak fenntartására vonatkozó követelmények mérsékelt kiigazítását, amennyiben biztosított, hogy az új követelményeket Európa-szerte összehasonlítható módon hajtják végre;

48. úgy ítéli meg, hogy az egységes területalapú támogatási rendszert alkalmazó tagállamoknak rendelkezniük kell azzal a lehetőséggel, hogy időben elosztva úgy hajtsák végre a kölcsönös megfeleltetés elvét, hogy helyesen létre tudják hozni az ellenőrző rendszereket, és meg tudják győzni a mezőgazdasági termelőket arról, hogy alapvető fontosságú a megállapított előírások betartása;

49. felszólítja a Bizottságot, hogy továbbra is mozdítsa elő a KAP egyszerűsítését, továbbá rendszeresen vizsgálja meg, hogy a jogszabályra szükség van-e és hogy a konkrét előírások hatékonyak-e; úgy ítéli meg e tekintetben, hogy javaslatot kell tenni kiegészítő intézkedésekre, mint például a nem aktivált támogatási jogosultságok átruházására vonatkozó szabályok egyszerűsítése, a minimális összegű támogatási jogosultságok összevonása, egységes támogatás bevezetése a kiskedvezményezettek körében, a nemzeti tartalékra vonatkozó szabályok egyszerűsítése, illetve a tartalék csökkentése vagy megszüntetése a regionális/nemzeti egységes területalapú támogatás felé való átmenet függvényében, a támogatási jogosultság igénybe nem vétel esetén való megszűnésének eltörlése, a szarvasmarhákra és egyéb vonatkozó kézzel írott nyilvántartások megszüntetése;

50. felhívja továbbá a tagállamokat, hogy az előírt határidőben teljesítsék a kifizetéseket, és a Bizottságot, hogy engedélyezze a mezőgazdasági termelőknek történő előzetes kifizetéseket;

51. kéri a Bizottságot, hogy vezesse be a szükséges mechanizmusokat annak érdekében, hogy a harmadik országokból származó behozatal megfeleljen ugyanazoknak az előírásoknak, mint amelyeknek a közösségi termelés megfelel a kölcsönös megfeleltetés, az élelmiszerbiztonság stb. terén;

Védőháló

52. úgy ítéli meg, hogy mivel egyre gyakrabban kell számolni környezeti, éghajlati és járványveszélyekkel, valamint nagy agrárpiaci áringadozásokkal, mintegy védőhálóként feltétlenül szükség van kiegészítő kockázati tartalékra;

53. rámutat arra, hogy a piacorientált termelés, a megfelelő vetésforgó, a diverzifikáció, a pénzügyi eszközök, az ellátási lánc szerződésbe foglalása és a biztosítások hasznos eszközök a mezőgazdasági termelők számára a kockázatok elleni védekezéshez, és a megfelelő kockázati biztosításért alapvetően a mezőgazdasági termelők a felelősek;

54. úgy ítéli meg, hogy a piac hiányosságainak orvoslásához meg kell őrizni az intervenciós rendszert, és azt különleges körülmények között érvényesülő szigorú védőhálóvá kell átalakítani, a világpiaci tendenciákon alapuló szabályokkal;

55. támogatja ezért a Bizottság javaslatát, amely szerint az intervenciós küszöb a piaci értékesítésre szánt növények esetében nullára csökkentendő, és csupán a búza esetében marad meg egy – adott esetben csökkentett mértékű – intervenciós küszöb;

56. úgy ítéli meg, hogy az egyre növekvő kockázatok miatt sürgősen ki kell építeni a magángazdaságra jellemző, illetve vegyes biztosítási rendszereket, mint például a többféle kárveszélyre kötött biztosításokat; tudatában van annak, hogy ez nem sikerülhet a finanszírozásban való állami részvétel nélkül; hangsúlyozza, hogy e rendszerek bevezetése semmiképpen sem sértheti a különböző tagállamok közötti egyenlő bánásmódot; kéri a Bizottságot, hogy fontolja meg egy olyan, az egész Közösségre kiterjedő viszontbiztosítási rendszer jövőbeni bevezetését, amely lehetővé tenné, hogy kezeljék az éghajlati vagy környezeti katasztrófákból adódóan bekövetkező problémákat;

57. emlékeztet arra, hogy gyakorlatilag minden jelentősebb harmadik ország rendelkezik ilyen jellegű, államilag támogatott rendszerrel;

58. úgy ítéli meg, hogy ezért első lépésként 2009-től meg kell teremteni a kockázatitartalék-rendszerek nemzeti vagy regionális támogatásának finanszírozási lehetőségeit, amelyek figyelembe veszik az eltérő kockázati potenciálokat Európában; a Bizottságnak meg kell vizsgálnia, hogy a termelői közösségek, az ágazati és szakmaközi egyesületek, valamint a biztosítások magán ágazata mennyiben vonhatók be a rendszerekbe;

59. úgy véli, hogy az egyes ágazatokban uralkodó, rendkívüli mértékben különböző feltételeket figyelembe véve valószínűleg előnyben kell részesíteni a különböző ágazati megoldásokat a horizontális megközelítésekkel szemben (hasonlóan a zöldség-gyümölcs ágazat esetében bevezetett megoldáshoz);

60. úgy véli, hogy ezeket az intézkedéseket az első pillér keretében, a 69. cikk szerint kell támogatni, mivel jellemző módon a piacok politikájának hatálya alá tartozó intézkedésekről van szó;

61. úgy ítéli meg, hogy a kockázatkezeléssel és a kockázati biztosítással kapcsolatos intézkedések nem eredményezhetik a termeléstől függő támogatási rendszerek újbóli bevezetését;

62. ezért úgy ítéli meg, hogy a Bizottságnak közös keretet kell kialakítania a kockázatkezelési rendszerek tagállamok általi támogatására, a jelenlegi rendszerek sérelme nélkül, amelyeket továbbra is használnak, és amelyekkel a maguk idejében a Bizottság már foglalkozott, hogy a lehető legnagyobb mértékben kizárják a versenyt és a kereskedelmet torzító hatásokat, adott esetben az egységes piacszervezés keretében bevezetendő közösségi szabályok révén;

63. felszólítja a Bizottságot, hogy 2010. június 30-ig nyújtson be átfogó elemzést a már meglévő kockázatkezelési rendszerekről és ezek 2013 utáni közösségi szintű továbbfejlesztésének lehetőségeiről;

Moduláció/felső határ/degresszivitás/minimumküszöb

64. rámutat arra, hogy a csökkenő felső értéknek, a modulációnak és a költségvetési fegyelemnek a Bizottság javaslatainak végrehajtása során jelentős újraelosztási hatásai lehetnek egyes régiókban;

65. rámutat arra, hogy egyelőre nem állnak rendelkezésre következménybecslések a további moduláció, degresszivitás és minimumküszöbök által a munkaerőpiacra és regionális kohézióra gyakorolt hatásokra vonatkozóan; éppen ezért mindenképpen el kell készíteni az első pillér értékelését;

66. hangsúlyozza, hogy a Bizottság által javasolt minimumszinteknek nem elhanyagolható hatása lehet egyes tagállamokban, és érintheti a KAP támogatásainak a tagállamok közötti elosztását, mivel a felső határ megengedi mintegy 500 millió eurónak az első pillérből a második pillérbe való átcsoportosítását; emlékeztet arra, hogy komoly aggályok vannak továbbra is a második pillér intézkedéseinek jelenlegi költséghatékonyságát illetően; ezért úgy véli, hogy az ezen intézkedés esetleges alkalmazásának köszönhetően megvalósított megtakarításoknak az első pillérben kell maradniuk;

67. jelenlegi formájában elutasítja a Bizottság degresszivitásra vonatkozó javaslatát (legfeljebb 45%-os csökkentés), mivel nincs egyértelmű kapcsolat a mezőgazdasági üzemek mérete és jövedelme között, és nem veszi figyelembe a nagy mezőgazdasági üzemek működtetéséhez szükséges munkaerőt; a Bizottság javaslata indokolatlan hátrányt jelentene a nagy mezőgazdasági üzemek vagy társulások számára, és a munkaerő leépítéséhez, valamint a fejlett, versenyképes struktúrák megsemmisítéséhez vezetne, továbbá azt eredményezné, hogy a mezőgazdasági üzemeket pusztán a támogatáshoz kapcsolódó okok miatt feldarabolnák, és ez Európa számos régiójában strukturális széttagoltságot okozna;

68. úgy ítéli meg, hogy a degresszivitás és/vagy a felső értékhatárok megállapítása csak a munkaerő-piaci és regionális politikai következmények átfogó becslése alapján fogadható el, és csak abban az esetben, ha lehetőség nyílik a társadalombiztosításra kötelezett, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkaerő vagy meghatározott üzemi struktúrák (több család közös üzeme, szövetkezeti szervezet stb.) vagy a mezőgazdasági munkaerő költségeinek degresszivitást és felső értékhatárokat csökkentő tényezőként való figyelembevételére; kéri a Bizottságot, vegye figyelembe, hogy nem szabad hátrányos helyzetbe hoznia azon kisebb mezőgazdasági üzemeket, amelyek a versenyképesség növelése és megtakarítások elérése érdekében egyetlen jogi személyiséggel rendelkező egységbe tömörülnek;

69. kéri, hogy a degresszivitásból származó források maradjanak regionális vagy tagállami szinten, ahol azokat például a 69. cikk szerinti vagy a második pillérbe tartozó intézkedésekre használják fel; kéri, hogy ezen alapok közvetlen kedvezményezettjei a mezőgazdasági termelők legyenek;

70.  az Európai Számvevőszék 2006. évi éves jelentését is figyelembe véve támogatja a minimumküszöb javasolt megemelését, amely 1 hektár vagy ennek megfelelően 250 euró lehetne, egyszeri támogatás vagy minimum átalány létrehozása mellett a kisebb kedvezményezettek számára; ugyanakkor úgy ítéli meg, hogy igen indokolt esetekben, amikor a mezőgazdaságban nagy strukturális eltéréseket állapítanak meg, meg kell hagyni a minimumküszöbök megállapításának lehetőséget a tagállamok számára;

71.  mindazonáltal támogatja a Bizottság arra irányuló erőfeszítéseit, hogy a KAP második pillére keretében megfelelő finanszírozást biztosítson a vidéki térségekre irányuló fenntartható politika számára, miközben úgy ítéli meg, hogy e célkitűzés elérése nem történhet az első pillér rovására;

72. rámutat arra, hogy az amúgy is döntő hatású egyéni csökkentések fényében hatásvizsgálat nélkül nem érthet egyet a közvetlen kifizetések további 8%-os csökkentésével;

73. úgy ítéli meg, hogy a nagy összegű kifizetések csökkentésére irányuló, széles körben megfogalmazott követeléseket figyelembe véve elképzelhetőnek tűnik a progresszív moduláció az eddigi felismerések és olyan hatásvizsgálat alapján, amely figyelembe veszi a mezőgazdasági üzemek szerkezetét (szövetkezetek stb.), a mezőgazdasági munkaerőt és/vagy a munkaerő költségeit, valamint az egyedi termelési típusokat (például: a viszonylag kis területen magas állatállomány-sűrűséggel rendelkező mezőgazdasági üzemek és régiók sajátos problémáit);

A progresszív modulációból származó forrásokat a modulációs forrásokra általánosan alkalmazandó szabályoknak megfelelően kell elosztani, és abban a régiókban vagy tagállamban kell maradniuk, ahonnan származnak;

az Európai Parlament az alábbi formában tudná elképzeli a progresszív modulációt:

10 000 – 100 000 eurós közvetlen kifizetések  – 1% (a teljes 2009–2013-as alkalmazási időszakra)

100 000 – 200 000 eurós közvetlen kifizetések – 2% (a teljes 2009–2013-as alkalmazási időszakra)

200 000 – 300 000 eurós közvetlen kifizetések – 3% (a teljes 2009–2013-as alkalmazási időszakra)

300 000 euró feletti közvetlen kifizetések       – 4% (a teljes 2009–2013-as alkalmazási időszakra)

74.  kéri, hogy az önkéntes modulációt helyettesítsék a kötelező modulációval;

75.  úgy ítéli meg, hogy a modulációs forrásokat kiemelten a LEADER módszerének felhasználásával, valamint olyan intézkedésekre kell fordítani melyek célja: a biodiverzitás elveszítése elleni küzdelem, kockázati biztosítás, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, a biomassza fenntartható használatára irányuló intézkedések, a strukturális reformok kísérő intézkedései (pl. tejpiaci rendtartás), a termelés biztosítása a hegyvidéki térségekben, kis, szigeti régiókban és más, hasonlóan kedvezőtlen feltételekkel rendelkező térségekben, minőségbiztosítás (beleértve az állatvédelmi intézkedéseket is), biogazdálkodás, értékesítési intézkedések és a műszaki fejlődéshez történő alkalmazkodás; kéri, hogy ezen intézkedések közvetlen kedvezményezettjei a mezőgazdasági termelők legyenek;

Tejpiaci rendtartás

76. tudatában van annak, hogy az eddigi tejkvótarendszer eddigi formájában 2015 után várhatóan megszűnik, és a jövőbeli tejpiaci rendtartás mibenlétének átfogó elemzésére szólítja fel a Bizottságot; felkéri a Bizottságot, hogy nyújtson be meggyőző tervet a 2015 utáni időszakra vonatkozóan, amely biztosítja a tejtermelés folyamatosságát Európában, beleértve a hegyvidéki és az elszigetelt térségeket, valamint a sajátos nehézségekkel küzdő régiókat is;

77. felhívja a Bizottság figyelmét a Parlament által a tejpiac közös szervezésének mini reformcsomagja keretében hozott, a piaci intézkedésekről és a tejalapról szóló határozatokra;

78. felhívja valamennyi érintett felet, hogy használja ki a 2015-ig tartó időszakot a piaci pozíciók stabilizálására vagy megerősítésére, és biztosítson „zökkenőmentes átállást” az európai tejipar ágazata számára, lehetőleg strukturális kvótaemelésekkel;

79. szorgalmazza a tejkvótának a világpiaci kereslet megváltozása esetén történő módosítását, a piaci helyzetnek megfelelően; ezért úgy véli, hogy a 2008/2009-es tejévre vonatkozóan a kvótákat minden egyes tagállam esetében önkéntes alapon 2%-kal emelni kell; kéri a Bizottságot, hogy a növekményt helyezze a nemzeti tartalékba; a kvóta évenkénti felülvizsgálatára szólít fel;

80.  a 2009/2010-es tejévre vonatkozóan a megemelt lefölözések jelentős csökkentését szorgalmazza, valamint a rákövetkező években további csökkentéseket javasol a kvótaárak emelkedésének ellensúlyozására, továbbá a kvóták Európa-szerte történő utólagos kiegyenlítését kéri, ami a kvóták jobb kihasználását tenné lehetővé;

81. különleges kísérő intézkedéseket kér annak érdekében, hogy megakadályozzák a tejgazdaságok megszüntetését a hegyvidéki térségekben és más sajátos nehézségekkel küzdő térségekben, amíg ott nincs alternatívája a hagyományos tejgazdaságnak, vagy ahol a mezőgazdaság feladása természeti szempontból jelentős térségek elvesztéséhez vezetne;

82. úgy ítéli meg, hogy elsősorban a 69. cikk szerinti megfelelő pénzeszközöket kell rendelkezésre bocsátani a tejgazdaság megőrzése érdekében, különösen a hegyvidéki térségekben, a legkülső régiókban (pl. az Azori-szigeteken) és más, hasonló nehézségekkel küzdő térségekben, pl. a területalapú támogatások nemzeti („top-up”) kiegészítése révén (hasonlóan a cukorágazat esetében hozott intézkedésekhez), valamint a tejelő tehenekre, a gyepterületekre vagy a külterjes legeltetésre nyújtott támogatások, különleges tejtámogatások vagy az ágazat megerősítésére, illetve szerkezetátalakítására és különleges, magas minőségű termékek támogatására irányuló különleges regionális programok formájában;

83.  úgy véli, hogy a termelői, ágazati és szakmaközi szövetségek erősítése a felülvizsgált 69. cikk további részét képezhetné;

84.  felhívja a Bizottságot és a tagállamokat annak mérlegelésére, hogy célszerű lenne-e a nemzeti kvóták nem lineáris megemelése, a kvóták további megemelése céljából, azon tagállamok esetében, amelyekben a termelési kontingensek hagyományosan veszteségesek;

85.  úgy ítéli meg, hogy külön alapot (tejalap) kellene létrehozni ezen intézkedések finanszírozására, mely alapot részben az ágazat reformjából származó megtakarításokból lehetne finanszírozni;

Egyéb

86.  rámutat arra, hogy az európai mezőgazdaság erőssége és jövője a regionális, hagyományos és egyéb elismert magas minőségű termékekben és a feldolgozott termékekben rejlik;

87. kéri, hogy ebben a szellemben elemezze a Bizottság az „európai márka” létrehozásának lehetőségét, amely alkalmas a nemzetközi piacokon az európai mezőgazdasági és élelmiszeripari termelés azonosítására;

88.  ezért felhívja a Bizottságot, hogy terjesszen elő átfogó koncepciót a magas minőségű európai termékek bel- és külföldi forgalmazásának javítása érdekében – pl. tájékoztató és támogató kampányokkal, a termelői szervezetek támogatásával tevékenységük megtervezésében és fokozásában, az ágazati szerveződések egyéb formáinak erősítésével vagy olyan, a fogyasztók számára világosabb és könnyebben érthető címkézés létrehozásával, amelyen többek között szerepel a felhasznált mezőgazdasági alapanyagok eredetének jelölése;

89. felkéri a Bizottságot, hogy a költségvetés kiigazítási folyamatának részeként növelje a belső és külső piaci tájékoztató és támogató kampányokra szánt előirányzatokat;

90. kéri a Bizottságot, hogy vegye fontolóra egy KAP-ra vonatkozó hiteles kommunikációs politika szükségességét, amely az agrárvilág és a társadalom közötti szakadékot volna hivatott csökkenteni, és nem kizárólag népszerűsítő és reklámmechanizmusként működne;

91. úgy ítéli meg, hogy erősíteni kell a termelői és szakmaközi szervezeteket, és fokozottabban kell támogatni e szervezeteket, különösen azokban a tagállamokban, ahol alacsony a számuk, annak érdekében, hogy a mezőgazdasági termelőknek jobb piaci helyzetet biztosítsanak a nagy- és kiskereskedelem irányában, ezzel egyidejűleg pedig támogatni kell a minőségbiztosítási rendszereket az élelmiszer-gyártási láncban, ideértve az eddigi gyártási gyakorlatok alternatíváit is;

92  sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a Bizottság elmulasztotta az alkalmat, hogy általánosabb megközelítésben foglalkozzon az olyan élelmiszer- és takarmánybehozatalok előfordulásának megnövekedésével kapcsolatos problémákkal, amelyek nem felelnek meg az uniós normáknak és így veszélyeztethetik az Európai Unió által az állami támogatás környezeti, állatjóléti és társadalmi feltételekhez kötöttségével kapcsolatban elért eredményeket; felhívja a Bizottságot, hogy javasoljon intézkedéseket a helyzet lehető leghamarabbi orvoslására, és biztosítsa a közösségi környezetvédelmi és egészségügyi jogszabályok betartását;

93.  arra ösztönzi a Bizottságot, hogy sürgősen dolgozzon ki átfogó koncepciót arra, hogy a világkereskedelmi tárgyalásokon érvényesítése az európai nem kereskedelmi vonatkozású szempontokat – különösen a földrajzi jelzések elismerésének és védelmének kérdése, a földrajzi információk az állatok jóléte, és a behozott állati és növényi eredetű termékek egészségügyi állapota stb. – céljából annak érdekében, hogy ne alakuljon ki az európai termelőkkel szemben tisztességtelen verseny, és hogy az állatjóléti és környezetvédelmi problémákat ne tegyék át harmadik országokba; kéri a Bizottságot, a WTO tárgyalásain aktívan támogassa a minősített piacra jutás fogalmát a annak érdekében, hogy támogassák a mezőgazdaságban a fenntarthatósági normákat;

94.  rámutat arra, hogy az európai mezőgazdaság a jövőben sem fog megfelelő külső védelem nélkül boldogulni; ezért kéri, hogy a harmadik országokból származó termékeket az EU-ban előállított termékekkel azonos minőségi és biztonsági követelményeknek vessék alá;

95  megítélése szerint az exporttámogatások eltörlését kompenzálni kell a harmadik országokban szervezett népszerűsítő intézkedésekkel;

96. emlékeztet arra, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatosan a mezőgazdaság két fő politikai kihívással néz szembe: az éghajlatváltozásért felelős üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése és az e változás következményeihez való alkalmazkodás; hangsúlyozza, hogy következésképpen a mezőgazdaság kettős kihívás előtt áll: csökkentenie kell saját gázkibocsátását, miközben alkalmazkodnia kell a globális felmelegedés előre látható hatásaihoz;

97. hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás nem csupán környezetvédelmi probléma, hanem társadalmi-gazdasági probléma is, és ezért a mezőgazdaságban – amely az egyik legsérülékenyebb ágazat, amely közvetlenül függ az éghajlati tényezőktől – környezetvédelmi téren kifejezett aggodalmaknak és kifejtett erőfeszítéseknek figyelembe kell venniük, hogy szükség van a vidéki területek gazdasági és társadalmi működőképességének biztosítására;

98.  emlékeztet arra, hogy a mezőgazdaságnak (mint olyan ágazatnak, amely a metán és a nitrát-oxid, két erős üvegházhatású gáz kibocsátásának forrása) az üvegházhatáshoz való hozzájárulása korlátozott, és csökkenőben van – az Európai Unióban a KAP keretébe már beiktatott intézkedések végrehajtásának köszönhetően, melyek közé tartozik a kölcsönös megfeleltetés, a mezőgazdasági-környezetvédelmi rendelkezések, és a vidékfejlesztést szolgáló egyéb intézkedések;

99. felszólítja a Bizottságot annak felülvizsgálatára, hogy ez a teljesítmény még mennyiben növelhető azáltal, hogy a mezőgazdaságot integrálják a kyotói mechanizmusokba;

100.             úgy ítéli meg, hogy a mezőgazdaságból származó megújuló energiák biztosításának hatása nem érvényesülhet egyoldalúan az állattenyésztés és Európa és a világ népességének élelmiszerbiztonsága, a fenntartható fejlődés és a biodiverzitás terhére; ezért kéri a Bizottságot, hogy készítsen tanulmányt a megújuló energiák előmozdítása által az élelmiszerellátásra és a környezetre gyakorolt határokról; kéri, hogy biztosítsanak megfelelő forrásokat a legújabb hatékony energetikai technológiák kutatására és bevezetésére, amelyek teljes mértékben kihasználják a biomasszát (pl. 2. generációs bioüzemanyagok); és nyomatékosan emlékeztet arra, hogy rövid távon az állati maradékanyagokon alapuló biogázüzemek rendelkeznek a legnagyobb és leginkább fenntartható növekedési potenciállal a biomasszából nyerhető többletenergiát illetően;

101.             kiemeli a mezőgazdasági tevékenység, illetve a vízminőség és -mennyiség közötti szoros összefüggést, és hangsúlyozza, hogy a mezőgazdaság miatt a vízi környezetre ható nyomást fenntartható módon kell kezelni; úgy gondolja, hogy a szennyező fizet elvvel együtt a környezetvédelmi jogszabályokat kell irányadó elvnek tekinteni a fenntartható vízgazdálkodás és a környezetvédelmi célkitűzések hatékony megvalósításához;

102.             úgy ítéli meg, hogy az agrárkifizetések rendszerét 2013 után is tovább kell fejleszteni, és felhívja a Bizottságot, hogy e célból 2011. június 30-ig – nem utolsósorban arra tekintettel, hogy az európai mezőgazdasági termelők számára fontos, hogy hosszú távon tudjanak tervezni –, terjessze elő az elképzelhető új struktúrák átfogó elemzését, különösen az olyan stratégiai célkitűzések meghatározása által, amelyek azt tükrözik, hogy az európai mezőgazdaság fejlődése eszközt jelent az innováció kihasználásához, a földterület hatékony felhasználásához, a termelés minőségének biztosításához, a gazdálkodók bevételeinek fenntartásához és a környezet és az élelmiszer-biztonság biztosításához; kéri a Bizottságot, hogy vizsgálja meg az adminisztratív eljárások radikális egyszerűsítésének lehetőségét, különösen a kedvezményezettenként évi 20 000 eurónál alacsonyabb összegű támogatásoknál;

103.             rámutat arra, hogy a mezőgazdaság egyszerre befolyásolja, megteremti és veszélyezteti a biológiai sokféleséget; úgy véli, hogy globális, helyi, és uniós szintű erőfeszítésekre van szükség az ökoszisztéma által a biológiai sokféleség révén biztosított értékes folyamatok, nevezetesen a levegő- és víztisztítás, a termények beporzása és az erózió elleni védelem megóvásához;

104.             rámutat arra, hogy a vidékfejlesztés (és pénzügyi eszköze, az EMVA) a KAP második pilléreként a jelenlegi, 2007-től 2013-ig tartó programozási időszakban fontos regionális hatással bír; sürgeti a Bizottságot, hogy a regionális politika (strukturális alapok) programjaival kapcsolatban használja ki a következetesebb végrehajtás lehetőségeit, hogy integrált megközelítést érjen el azokon a területeken, ahol szinergia valósítható meg;

105.             úgy véli, hogy a vidékfejlesztés nem lehetséges mezőgazdasági tevékenység nélkül, és a célkitűzésnek a vidéki területeken a gazdasági működőképesség biztosítását és az ott élők életminőségének javítását kell tekinteni;

106.                       sürgeti a Bizottságot, hogy terjesszen elő koherens javaslatcsomagot a fenntartható mezőgazdasági tevékenységeknek különösen a kedvezőtlen és természeti hátrányokkal küzdő területeken való fenntartása és fejlesztése érdekében, mivel ezek kulcsfontosságúak a biológiai sokféleség és az ökoszisztémák megóvása vonatkozásában;

107.                       felhívja a Bizottságot, hogy fokozza a kutatási és technológiaátadási intézkedéseket, különösen azért, hogy a fenntartható mezőgazdaság érdekében előmozdítsa a környezet- és ökoszisztéma-barátabb termelési módszereket;

108.                       felhívja a figyelmet az EU-szerte zajló sikeres projektekre, amelyekben a mezőgazdasági termelők, a környezetvédő csoportok és a hatóságok közötti helyi és regionális szintű együttműködés eredményesen csökkentette a mezőgazdaság környezeti hatását.

109.             úgy ítéli meg, hogy a jövőbeli rendszernek fokozottan a vidéki térségek és városkörnyéki területek társadalmi, gazdasági és területi kohéziójára, valamint integrált fejlesztésének szempontjaira, a mezőgazdasági kulcságazatok erősítésére, az erőfeszítések jutalmazására és a többletterhelések ellentételezésére, valamint a kockázatkezelésre kell összpontosítania; úgy ítéli meg, hogy ehhez teljesen új alapokra kell helyezni az első és a második pillér viszonyát;

110.             úgy véli, hogy az európai mezőgazdaság környezetkímélő megoldásokkal szolgálhat urbanizált társadalmunk legsürgetőbb problémáira, beleértve a városkörnyéki területeket is, és ily módon hozzájárul a lisszaboni és a göteborgi stratégia célkitűzéseinek megvalósításához;

111.             felhívja a figyelmet a mezőgazdasági termelőknek a városkörnyéki területeken betöltött különleges szerepére; a városkörnyéki térségek mezőgazdasági termelői és irányítói képesek olyan megoldások előmozdítására, melyekkel elérhetők a lisszaboni célkitűzések (tudás, kutatás, innováció) és a göteborgi célkitűzések (fenntartható fejlődés);

112.             utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

• [1]  HL L 207., 2003.10.21, 1. o.
• [2]  Elfogadott szövegek, P6_TA(2007)0598.
• [3]  Elfogadott szövegek, P6_TA(2007)0480.
• [4]  Elfogadott szövegek, P6_TA(2007)0411.
• [5]  HL C 287. E, 2007.11.29., 341. o.
• [6]  Elfogadott szövegek, P6-TA (2005)0224.
• [7]  HL C 139., 2000.6.14., 1. o.
• [8]  HL L 236., 2003.9.23., 33. o.
• [9]  HL L 93., 2004.3.30., 1. o.

INDOKOLÁS

Bevezetés

Az európai közös agrárpolitikát (KAP) 1992 óta háromszor reformálták meg alapjaiban. Mindezen reformok célja a következő volt:

· a KAP hatékonyságának és átláthatóságának javítása,

· a mezőgazdasági termelők piaci orientációjának erősítése,

· új elemek, elsősorban a környezet- és állatvédelmi szempontok jobb beépítése az általános agrárpolitikába,

· a vidéki térségek erősítése.

A korábbi ártámogatási rendszert, amely nem volt képes megoldani a mezőgazdasági termelők alacsony jövedelmének problémáját, emellett pedig olyan jelentős többletet eredményezett, amelyet csak további támogatásokkal lehetett értékesíteni a világpiacon, fokozatosan az úgynevezett közvetlen kifizetések rendszere váltotta fel.

A 2003-as félidős értékeléshez kapcsolódó reform óta a jelenlegi támogatások központi elemét az olyan közvetlen kifizetések képezik, amelyeket az adott termeléstől függetlenül nyújtanak (független közvetlen kifizetés). Az egyedi támogatási jogosultságok alapját a korábbi kifizetések képezik, amelyeket a mezőgazdasági termelő a reform kezdete előtti megfelelő referencia-időszakban kapott. Ezeket a 2003–2013-as időszakra vonatkozóan mezőgazdasági üzemekre nyújtott támogatásként lehetett folyósítani.

Ettől eltérően a tagállamok többsége különböző területalapú támogatási modelleket alkalmaz, amelyek messzemenőkig elválnak a korábbi támogatási jogosultságoktól. Ez utóbbiak már csak annak a keretösszegnek a meghatározásában játszanak szerepet, amely egy tagállam vagy régió rendelkezésére áll.

A jelenlegi rendszerben is megtartható néhány olyan támogatás, amely teljesen vagy részben a termeléshez van kötve, ám ezzel kapcsolatban a tagállamok különböző mértékben használják ki mozgásterüket.

A támogatásokhoz bizonyítani kell, hogy a mezőgazdasági termelő betartja a jó mezőgazdasági gyakorlattal szemben támasztott fő közösségi, illetve nemzeti követelményeket (ún. cross-compliance, kölcsönös megfeleltetés). Ezek az előírások a környezetvédelem, valamint az egészség- és állatvédelem lényeges szempontjait figyelembe vevő mezőgazdaságra irányulnak.

Az új tagállamokat 2013-ig (Romániát és Bulgáriát 2015-ig) teljes körűen integrálják a közvetlen kifizetések rendszerébe.

Az ún. 2. pillér, azaz a vidékfejlesztési politika számára átcsoportosítások révén további forrásokat biztosítottak (legfeljebb 5%-os moduláció). A 2. pillér számára biztosított teljes finanszírozás nem érte el az Európai Parlament által kért összeget; mindazonáltal egyre jobban megmutatkozik, hogy éppen azok a tagállamok szembesülnek problémákkal a társfinanszírozási források rendelkezésre bocsátása terén, amelyeknek nagy szüksége van vidékfejlesztési intézkedésekre.

Más fontos piaci rendtartásokat, mint például a cukor-, a banán-, a zöldség- és gyümölcspiac, valamint a borpiac közös szervezését 2004 óta ugyanezekkel a célkitűzésekkel reformálták (vagy reformálják) meg. A tejpiaci rendtartást, amelynek lényeges eszköze a tejkvóta, messzemenően változatlanul hagyták, a rendszer azonban 2015-ben megszűnik.

A KAP kiadásai ezért az idén jóval az eredeti költségvetési előirányzat alatt maradnak, mivel a mezőgazdasági árak alakulása miatt nem kell alkalmazni olyan piactámogatási intézkedéseket, mint az intervenció vagy a fennmaradt exporttámogatások.

Ezzel a Közösség megalapítása óta először fordul elő, hogy az agrárköltségvetés már nem az EU-költségvetés legnagyobb tétele. A költségvetési fegyelemnek és az agrárköltségvetéssel kapcsolatos alacsony növekedési rátáknak köszönhetően tovább fog csökkeni a mezőgazdaság relatív aránya a közösségi kiadásokban, az egy mezőgazdasági termelőre jutó közvetlen kifizetések pedig relatív értékben 10–20%-kal fognak visszaesni (a modulációt is beleértve).

A Bizottság most egy közleményt terjesztett elő, amelyben lényegében a 2003-as reformmal megkezdett irány folytatását javasolja. A Bizottság ezzel az ún. állapotfelméréssel („health check”) adott választ az állam- és kormányfők 2005 decemberében megfogalmazott felszólítására, hogy elemezze az EU összes kiadását, különös tekintettel az agrárkiadásokra. Mindazonáltal a szóban forgó közleménynek nem tárgya a KAP összes kiadása; azzal sokkal inkább az ezzel párhuzamosan folyó költségvetési állapotfelmérés hivatott foglalkozni.

A Bizottság fő javaslatai a következők:

· a termeléstől való további függetlenítés,

· a közvetlen kifizetések esetében a területalapú átalánytámogatás gyorsabb bevezetése,

· a termeléstől függő kisebb intézkedések megszüntetése, illetve ezek integrálása a függetlenített közvetlen kifizetések rendszerébe,

· további moduláció,

· a közvetlen támogatások degresszivitása és a kifizetések minimumküszöbének megemelése,

· határozat a tejkvóták megszüntetéséről és a zökkenőmentes átállás előkészítése.

Értékelés

Az előadó ragaszkodik a többfunkciós és az egész területet átfogó mezőgazdaság modelljéhez.

Üdvözli a reformok terén eddig tett előrelépéseket, és úgy ítéli meg, hogy a piacok megnyitását és a KAP egyszerűsítését még gyorsabb ütemben kell folytatni 2013-ig.

Az előadó úgy ítéli meg, hogy az EU-nak a jövőben is szüksége lesz a KAP-ra, a KAP-nak pedig elégséges eszközkészletet kell biztosítania ahhoz, hogy megerősítse az agrárszektor kulcsfontosságú területeit, hogy támogatólag beavatkozzon a terméshozamot és a környezetet érintő válságok és járványok esetén, hogy megóvja a területi kohéziót, és a lisszaboni célkitűzésekkel összhangban továbbfejlessze a vidéki térség egészét.

Az előadó támogatja a Bizottság megközelítését, amelynek értelmében végig kell vinni a 2003-as reformokat, mielőtt megindulna a vita a KAP vagy a kifizetési rendszerek alapjaikban történő újjászervezéséről. Az előadó jelenleg nem tartja célszerűnek a kifizetések radikális átalakítását. A jelenlegi közvetlen kifizetéseknek, amelyek a jövedelemtámogatás mellett számos más célkitűzést is szolgálnak, nem utolsósorban az is a funkciójuk, hogy megkönnyítsék a mezőgazdasági termelők számára az átmenetet a régi rendszerből egy új, lényegesen piacorientáltabb struktúrába. Ebben az összefüggésben nem tűnik ésszerű megközelítésnek, hogy a mezőgazdasági árak minden emelkedésénél azonnal felülvizsgálják az egyes kifizetések mértékét vagy a teljes költségvetést. A 2003-as reformok még nem zárultak le, az Európa-szerte uralkodó feltételek pedig messzemenőleg sem hasonlíthatók össze.

2013 után az átmeneti időszak tapasztalataira építve előreláthatólag szükségessé válik a közvetlen kifizetések, de egyben a vidékfejlesztési politika rendszerének is az átfogó újjászervezése, és ezt el is kell végezni; az addig rendelkezésre álló időt az eddigi reformok sikereinek megszilárdítására kell felhasználni, nem pedig kevésbé előremutató pénzügyi vitákkal terhelni. Az átalakulásnak és az új irányvonalak feltárásának ebben az időszakában – figyelembe véve az erőteljes világpiaci áringadozásokat is – a mezőgazdasági termelők elbizonytalanítás helyett sokkal inkább befektetési biztonságot és kiszámíthatóságot igényelnek. Ezért be kell tartani az állam- és kormányfők azon ígéretét, hogy 2013-ig nem nyúlnak a piaci intézkedésekhez kapcsolódó összkiadásokhoz.

Függetlenítés/a termeléstől függő kifizetések megszüntetése/kölcsönös megfeleltetés

A közvetlen kifizetések jelenleg részben még a termeléshez vannak kapcsolva, azokban a tagállamokban pedig, amelyek az üzemi modellt alkalmazzák, a korábbi referenciaösszegek alapján számítják ki a kifizetéseket.

Az előadó támogatja a Bizottságot abban, hogy a lehető leggyorsabban – lehetőleg 2013-ig – nemzeti vagy regionális szinten egységes területalapú támogatást valósítsanak meg. Az eddigi rendszer helyessége aligha igazolható a közvélemény előtt, ezenkívül pedig a legtöbb tagállam már döntött arról, hogy a területalapú támogatások felé indul el, és eltávolodik a korábbi időszakok kifizetéseitől. Ráadásul az Európai Számvevőszéknek a 2006. évi kiadásokkal kapcsolatos éves jelentése azt mutatja, hogy az egységes területalapú támogatások esetében kisebb az igazgatási teher és kevesebb a hibalehetőség, mint az üzemi modellnél.

Ezenkívül a korábbi modell megtartása jelentősen megnehezítené a 2013 utáni további reformokat.

Az előadó alapvetően támogatja a további függetlenítést is, különösen a növénytermesztés terén, mivel ez hozzájárul az agrárpolitika egyszerűsítéséhez, és a várt negatív következmények – például a regionális vagy a környezetvédelmi politika szempontjából jelentős kultúrák feladása – elmaradtak.

Az előadó rámutat arra, hogy a nemzeti vagy regionális egységes területalapú támogatást választó tagállamokban rendszeresen megfigyelhető volt a közvetlen kifizetések újraelosztása az extenzív állattartással foglalkozó gazdaságok javára.

Ennek ellenére az állattartást összességében külön kell vizsgálni. Az állattartás rendkívül érzékeny a válságokra, ahogy erre a gabonaárak és egyúttal a takarmányárak aktuális alakulása nyomán kialakult problémák is rámutatnak. Ráadásul az európai előírások éppen az állattartás és az állategészségügy terén jóval szigorúbbak, mint a világ más részein, az európai termelők számára pedig nagy nehézséget okoz, hogy az ehhez kapcsolódó többletköltségeket a piacon áthárítsák a fogyasztóikra. Ez az állapot hosszú távon nem tartható fenn, és már most az állatállomány folyamatos csökkenését eredményezi.

Az állattartás emellett viszonylag munkaerő-intenzív ágazat, és számos régióban jelentős szerepe van a regionális fejlesztésben és a fontos természeti területek megőrzésében. E válságok kezelésének egyik útját a termeléstől függő kifizetések jelenthetik. Az előadó ezért nem támogatja a meglévő függő kifizetések kötelező megszüntetését. Ezzel egyidejűleg úgy ítéli meg, hogy a 69. cikk reformjának eredményeképpen felszabaduló pénzösszegeket nem utolsósorban a regionális és környezetvédelmi politikai szempontból fontos termelési ágak, vagyis kiemelten az állattartás megőrzésére kell fordítani.

Az előadó továbbá azt a véleményt képviseli, hogy az eddigi javaslatok nem elégségesek az európai állattartás hosszú távú megőrzéséhez. Ezért elvárja, hogy a Bizottság a 2013 utáni finanszírozási időszak előkészítésekor átfogó elemzést készítsen az európai állattartás helyzetéről, és új javaslatokat terjesszen elő arról, hogy miként biztosítható ez az Európa számára kulcsfontosságú ágazat.

Az előadó támogatja továbbá, hogy a nagyobb adminisztratív ráfordítást igénylő, termeléshez kapcsolódó, kisebb támogatási rendszereket (szárított takarmány, kender, len, burgonyakeményítő) integrálják a függetlenített közvetlen kifizetések rendszerébe, és töröljék el a kötelező területpihentetést, amely mennyiségi szabályozási rendszerként elvesztette célszerűségét a függetlenített, messzemenőkig piacorientált támogatási rendszerben. A viszonylag csekély környezetvédelmi politikai előnyök nemzeti szabályozással vagy adott esetben az 1782/2003/EK rendelet jó mezőgazdasági és ökológiai állapot fenntartására vonatkozó IV. mellékletének módosításával jobban megvalósíthatók.

Az energianövényekre nyújtott támogatás szintén nem illeszkedik a rendszerbe. Ahogy az idén a meghirdetett mennyiségek túllépése is bizonyította, nincs hiány az energianövényekben, hanem ezeket az erőteljes kereslet és az aktuális árak miatt egyébként is termesztik, anélkül, hogy további támogatásra lenne szükség. A felszabaduló forrásokat a 69. cikk szerinti támogatási intézkedésekre és különösen a tejágazatot érintő átmeneti intézkedésekre lehetne fordítani.

A Parlament csak nemrég fejtette ki álláspontját a kölcsönös megfeleltetéssel kapcsolatban, amely a közvetlen kifizetések rendszerének elengedhetetlen eleme, sőt, adott esetben annak egyetlen érdemi indokolása. Az előírások csak akkor terjeszthetők ki, ha a felmerülő terhek egyértelműek (hatásvizsgálat), és ennek fejében adott esetben más előírásokat megszüntetnek. A Bizottságnak a jogalkotási javaslat előterjesztéséig számszerűsítenie kell az esetleges új előírások költségeit. Ellenkező esetben a támogatások csökkenése idején aligha igazolhatók a fokozódó követelmények.

Az egységes, illetve egységesebb területalapú támogatások irányába történő átmenet arra világít rá, hogy a KAP támogatási intenzitása regionálisan igen nagy eltéréseket mutat (ez végső soron részben a 2. pillérre is érvényes). Az előadó úgy véli, hogy ezt a problémát középtávon meg kell oldani. Ehhez azonban átfogó tanulmányokra és koncepciókra van szükség az eltérő támogatási szintek okaival és indokolásával kapcsolatban. A Bizottság 2013 előtt idejében előterjeszt majd egy ezzel kapcsolatos tanulmányt. Ezen eltérések megszüntetésének egyik lehetséges módja az lehetne, ha a támogatásokat erőteljesebben a közérdekű szolgáltatások biztosításához kapcsolják.

Piaci eszközök/kockázati biztosítás

Az előadó úgy ítéli meg, hogy a fokozódó éghajlati ingadozásokat, az új állatbetegségeket és azok egyre gyorsabb elterjedését, valamint az európai mezőgazdaság világpiac előtti megnyitását figyelembe véve gyakoribbak lesznek a hozamot, a jövedelmet érintő és a járványokkal kapcsolatos válságok. Égetően szükség van tehát egy kiegészítő védőhálóra.

Ebben az összefüggésben nem elégségesek a már meglévő eszközök, vagy pedig ezeket új rendszerekkel kell helyettesíteni. Megfontolandó lenne a többféle kárveszélyre kötött biztosítások, kölcsönös alapok vagy más hasonló megoldások bevezetése. Az ilyen jellegű rendszerek állami társfinanszírozására kényszerítő szükség van, ami egyébként az összes jelentős világpiaci kereskedelmi partnerünknél bevett szokás.

Az első lépéseket most kell megtenni. Ennek során nem szabad átsiklani afelett, hogy Európában a kockázatok ágazatoktól és régióktól függően rendkívül eltérően oszlanak meg, és egy megoldás elfogadottsága nagyban függ a mezőgazdaság szerkezetétől és a mezőgazdasági termelők tapasztalataitól az egyes régiókban.

Első lépésként ezért regionális és nemzeti szintű megoldásokkal kell dolgozni. A szükséges forrásokat az 1. pillér keretében kell rendelkezésre bocsátani. Az 1. pillér, amely a piaci rendtartással kapcsolatos intézkedések pillére, előnyben részesítendő a 2. pillérrel szemben.

A közvetlen kifizetések legfeljebb 2%-ának elosztása keretében a tagállamoknak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy saját határozataikra alapozva megfelelő kockázatkezelési rendszereket hozzanak létre.

Mindazonáltal elengedhetetlen, hogy a Bizottság a versenytorzulásokra tekintettel szigorú ellenőrzéseket végezzen. Ezt például az egységes piacszervezés terén bevezetendő közösségi keretszabályok révén lehetne megvalósítani. A Bizottságnak és a tagállamoknak mindenképpen meg kell vizsgálniuk a termelői szövetségek vagy ágazati egyesületek bevonásának lehetőségét.

Az előadó megítélése szerint ugyan nem kell teljesen megszüntetni az eddigi rendszereket, például az intervenciót és a betárolást, funkciójukat viszont arra kell korlátozni, hogy különösen nagy áringadozások, vagyis rendkívüli körülmények esetén valódi védőhálóként működjenek. Az előadó e tekintetben támogatja a Bizottság javaslatait.

Kifizetések/2. pillér

A Bizottság különböző csökkentésekre tesz javaslatot a közvetlen kifizetéseket illetően:

· a minimumküszöb megemelése,

· jelentős, fokozatos degresszivitás bevezetése a 100 000 euró feletti kifizetések esetén,

· évente további 2%-os moduláció 2010–2013-ra vonatkozóan (2013-ban összesen 8%).

Az előadó ebben a formában elutasítja a javasolt csökkentéseket.

A javaslat akkor lehetne indokolt, ha a közvetlen kifizetések egyetlen célja a költségvetési bevételek támogatása lenne – mégha gyakran éppen a kis kedvezményezettek azok, akik láthatólag kevésbé vannak rászorulva a támogatásra. A kifizetések viszont nem utolsósorban arra szolgálnak, hogy fenntartsák a mezőgazdasági földgazdálkodást, kisebb mértékben pedig a szigorú európai előírások teljesítése miatt felmerülő terhek ellentételezését biztosítják. Ez utóbbi célok azonban erőteljes degresszivitás mellett aligha érhetők el.

Az előadó elutasítja az előirányzott degresszivitást, amely elsősorban a kelet-németországi, csehországi, szlovákiai, nagy-britanniai és spanyolországi mezőgazdasági üzemeket és régiókat érintené, és Németország néhány keleti régiójában a többi tervezett csökkentéssel együtt a támogatások több mint egyharmadának megszűnéséhez vezetne. A javasolt degresszivitás eredményeképpen csupán gazdaságilag értelmetlen üzemi szerkezetváltásokra kerülne sor, vagy pedig éppen a kedvezőtlen feltételekkel rendelkező térségekben adnák fel a határjövedelmű termőterületeket; agrárpolitikai nyereség ezekhez nem kapcsolódik.

A csökkentések által az egyes mezőgazdasági üzemekre, a regionális munkaerő-piacokra vagy az egész régióra gyakorolt hatások következménybecslése mindezidáig éppúgy hiányzik, mint az agrárökonómiai megalapozottság. Azzal lehet számolni, hogy a degresszivitás jelenlegi formájában pusztán agrárökonómiai szempontból kizárólag negatívan lenne értékelhető, mivel elsősorban az erős üzemeket hozza hátrányos helyzetbe. Nem fogadható el az olyan erőteljes degresszivitás, amely figyelmen kívül hagyja néhány régió sajátos struktúráit, a keresők számát, a tulajdonosi összetételt vagy a regionális sajátosságokat.

Mindezek ellenére az előadó osztja azt a nézetet, hogy bizonyos mértékben abból lehet kiindulni, hogy a nagyobb vállalatok hatékonyabban dolgoznak, és ezért kevesebb támogatásra van szükségük. Ugyanakkor úgy látja, hogy a 2. pillér alulfinanszírozott. Mivel reálisan nézve más pénzforrások nem állnak rendelkezésre, egy „progresszív moduláció” keretében mérsékelt újraelosztásra tesz javaslatot.

Ennek értelmében a következő modulációra kerülne sor:

10 000 – 100 000 euró – 1% (a teljes 2009–2013-as alkalmazási időszakra)

200 000 – 100 000 euró – 2% (a teljes 2009–2013-as alkalmazási időszakra)

200 000 – 300 000 euró – 3% (a teljes 2009–2013-as alkalmazási időszakra)

300 000 euró felett – 4% (a teljes 2009–2013-as alkalmazási időszakra)

A közvetlen kifizetéseknek ez a hatásait tekintve mérsékelt progresszív csökkentése további vizsgálat nélkül is elfogadható és megfelelő. Nem vezet strukturális törésekhez vagy a már meglévő és jól működő üzemek hektikus átalakításához. A mentesség 10 000 euró összegű határa tehermentesíti a közepes családi gazdaságokat, emellett pedig a 2. pillér szempontjából előnyös a finanszírozásra gyakorolt hatása, mivel a moduláció már 2009-ben megkezdődik, és a bizottsági javaslattól eltérően a 10 000 és 100 000 euró közötti üzemeket is bevonja a degresszivitásba – azonban csak igen csekély mértékben.

Viszont ez a javaslat sem tudja megszüntetni azt az alapvető hiányosságot, hogy a moduláció és a degresszivitás a legnagyobb újraelosztási hatást a 2. pillér javára azokban a régiókban éri el, ahol nagyobb az üzemi szerkezet, azaz rendszerint a legkevésbé kedvezőtlen feltételekkel rendelkező tagállamokban. Másrészt viszont figyelembe kell venni, hogy a degresszivitással kapcsolatos források több mint 50%-át Németország keleti tartományaiban kell majd előteremteni, ami drasztikusan tovább mélyíti a regionális különbségeket.

Az újraelosztásból származó forrásokat kiemelten a származásuk szerinti régiókban kellene felhasználni, mégpedig olyan intézkedésekre, amelyek a kockázati biztosításra, a fontos agrárágazatok – ezen belül mindenekelőtt a tejpiac – erősítésére és szerkezetátalakítására, agrárkörnyezeti programokra (ideértve az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást is), az állatvédelemre és állategészségügyre, illetve az új tudományos felismeréseknek a mezőgazdaság – például a bioenergia – terén való jobb gyakorlati megvalósítását szolgáló programokra irányulnak.

Az előadó csupán arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a közvetlen kifizetések legnagyobb kedvezményezettei között nemcsak vezető gazdaságok vannak, hanem környezetvédő egyesületek is. Az egész vita rámutat arra, hogy a jövőben, azaz 2013 után a közvetlen kifizetéseket sokkal jobban a mezőgazdasági termelők konkrét teljesítményéhez, illetve bizonyos többletterheihez kell kötni. Ekkor majd tárgytalanná válik vitát folytatni a támogatás mértékéről.

Tej

Az előadó a Bizottság és a Tanács eddigi megnyilvánulásai alapján kevéssé tartja valószínűnek a tejkvótarendszer eddigi formájában történő meghosszabbítását 2015 után.

Annál fontosabb most megteremteni a megfelelő alapokat ahhoz, hogy a jövőben is lehessen tejet termelni Európában, és megfelelő intézkedéscsomagok révén elviselhetővé tenni az érintett mezőgazdasági termelők és régiók számára a rendszer változását.

Ennek során döntő szempont lehetne a tejtermelés biztosítása bizonyos régiókban, ahol annak nincs más alternatívája és a tejgazdaságok a történelmileg kialakult tájkép részét képezik. A tejtermelés biztosításával együtt kell járnia az egész ágazat erősödésének, tehát egészen a késztermékek forgalmazásáig a teljes termelési lánc erősödésének, hiszen a hagyományosan hozzáadott értéket teremtő Európa számára ezek döntő jelentőséggel bírnak (pl. sajt).

Az előadó azon a véleményen van, hogy az átfogalmazott 69. cikk megteremti az esélyt arra, hogy az 1. pillér keretében új, integrált és a regionális szükségleteknek megfelelő megoldásokat lehessen kidolgozni.

Mivel Európa néhány régiójában gyakorlatilag nincs alternatívája a tejelő tehenek tartásának, viszont tájrendezési és regionális politikai megfontolásokból mindenképpen fenn kell tartani a tejtermelést, különleges támogatási intézkedéseket kell előkészíteni e régiók, de az egész ágazat számára is. Ezek lehetnek mindenekelőtt nemzeti kiegészítő (ún. „top-up”) támogatások, a termeléshez kötött vagy attól függetlenített támogatások vagy az ágazatot érintő szerkezetátalakítási intézkedések. Emellett felhasználhatók lehetnének az energianövényekre nyújtott támogatás megszüntetéséből felszabaduló források, a különleges lefölözésből vagy a tej piaci szervezésének igénybe nem vett forrásaiból származó bevételek is.

A fokozatos megszüntetés további szempontja lehet a kvótajogok fokozatosan történő, piaci helyzettől függő csökkentése. Meg kellene vizsgálni, hogy a kvóták Európa-szerte történő utólagos kiegyenlítése, ami a jelenleg kiosztott kvóták egyértelműen jobb kihasználását tenné lehetővé, nem tenné-e teljes mértékben vagy részben feleslegessé a kvóták megemelését.

Mivel Európa néhány régiójában gyakorlatilag nincs alternatívája a tejelő tehenek tartásának, viszont tájrendezési és regionális politikai megfontolásokból mindenképpen fenn kell tartani a tejtermelést, különleges támogatási intézkedéseket kell előkészíteni e régiók, de az egész ágazat számára is. Ezek állhatnak termeléstől függő vagy független támogatásokból, illetve ágazati szerkezetátalakítási intézkedésekből, és a felülvizsgálandó 69. cikk vagy a 2. pillér keretében finanszírozhatók. Emellett felhasználhatók az energianövényekre nyújtott támogatás megszüntetéséből felszabaduló források, a különleges lefölözésből és/vagy a modulációból származó bevételek.

Egyéb

Az előadó megfogalmazott néhány javaslatot a 2. pillérre vonatkozó intézkedéscsomag továbbfejlesztésére is, amelyek nem igényelnek további magyarázatot (a minőségi termelés erősítése, erőteljesebb piaci jelenlét, alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz, erősebb összefonódás a lisszaboni célkitűzésekkel).

A 2013 utáni támogatási időszakra való felkészülés érdekében az előadó átfogó elemzést és értékelést vár a Bizottságtól a jelenlegi és a lehetséges jövőbeli intézkedésekről, azzal a céllal, hogy az KAP eszközkészletének célirányosságát tovább lehessen fokozni.

A 69. cikk újraszövegezésével számos lehetőség nyílik az ezzel kapcsolatos jövőbeni politika előkészítésére. Az előadó ezért azt javasolja, hogy a rendelkezésre bocsátandó források összegét a bizottsági dokumentumhoz képest 5%-kal emeljék meg annak érdekében, hogy tapasztalatokat lehessen gyűjteni az 1. pillérbe tartozó regionális, valamint környezet- és ágazatspecifikus támogatásokkal kapcsolatban, és ezeket ki lehessen értékelni a 2013 utáni további reformok előkészítése céljából.

KISEBBSÉGI VÉLEMÉNY

Előterjesztette: Ilda Figueiredo, Diamanto Manolakou és Vincenzo Aita.

A KAP nem elégíti ki sem a fogyasztók igényeit, mivel az élelmiszerárak folyamatosan emelkednek, sem a családi vagy kis és közepes méretű üzemek igényeit, amelyek a termelés beszüntetésére kényszerülnek.

A 2003. évi reform csak tovább súlyosbította a helyzetet. A cukorpiac, a gyümölcs- és zöldségpiac, a dohánypiac, borpiac stb. közös szervezésének reformja megerősíti, hogy a KAP a nagyvállalatokat támogatja a kisebbek kárára, az intenzív mezőgazdaságot az extenzív módszerek hátrányára, valamint a mezőgazdasági termékek előállítása és forgalmazása terén a földterületek koncentrációját és a monopóliumok egyeduralmát.

A Bizottság rossz irányba halad azáltal, hogy szétválasztja a támogatást a termeléstől és a foglalkoztatástól, és csökkenti a KAP előirányzatait. Továbbra is követi a multinacionális élelmiszeripari nagyvállalatok és a nagy területek tulajdonosainak támogatására irányuló politikáját. A nagy összegű kifizetések javasolt csökkentése jelentéktelen és nem hatékony; rosszul történik annak megvalósítása, és nem léteznek alapul szolgáló kritériumok.

Úgy véljük, hogy azonnali intézkedésekre van szükség a kis és közepes méretű üzemek jövedelmének támogatására, különösen a hátrányos helyzetű régiókban, valamint a támogatás és a termelés közötti lehető legerősebb kapcsolat biztosítására.

Az intézkedések alapjául szolgáló kritérium legyen a tagállamok önellátása az élelmiszerek terén, a megfelelő, egészséges és biztonságos élelmiszerellátás alacsony áron, a környezet és a természet tiszteletben tartása, valamint a vidéki népesség megőrzése a megfelelő életkörülmények biztosításával.

VÉLEMÉNY a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részéről (31.1.2008)

a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság részére

a KAP-reform „állapotfelméréséről”
(2007/2195(INI))

A vélemény előadója: Kathalijne Maria Buitenweg

JAVASLATOK

A Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság felkéri a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat:

1.   hangsúlyozza a virágzó mezőgazdasági ágazat és az életképes vidéki környezet fontosságát az EU-ban, nem pusztán gazdasági okokból, hanem a tájkép és az élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében is;

2.   üdvözli, hogy a Bizottság reagálni kíván az éghajlatváltozás kihívására, és agrárpolitikáját ennek megfelelően kívánja módosítani, a kevésbé intenzív gazdálkodási gyakorlatokat támogatva, hogy javítsa a mezőgazdasági ágazat kilátásait az üvegházhatású gázok kibocsátásával kapcsolatban, és hangsúlyozza, hogy szükség van a környezet megóvására és az ökoszisztémák helyreállítására;

3.   e célból szükségesnek tartja a fenntartható, többfunkciós mezőgazdaság irányába történő fejlődést, amelyben a mezőgazdasági termelőket környezeti szempontból fenntartható mezőgazdasági módszerek (különösen a megőrző gazdálkodás és a biogazdálkodás) alkalmazására ösztönzik;

4.   hangsúlyozza, hogy a gazdálkodás állami finanszírozását a környezet, a természet és az állatjólét területén megvalósított teljesítményhez kell kötni, és az e területeken meglévő, alapvető környezetvédelmi és állatjóléti jogszabályok betartásától kell függővé tenni (kölcsönös megfeleltetés); sürgeti a Bizottságot, hogy ne gyengítse a már meglévő kölcsönös megfeleltetési rendelkezéseket az úgynevezett egyszerűsítéssel, valamint hogy vizsgálja meg, hogy e követelmények hatékonyak-e, ugyanakkor felhívja a Bizottságot, hogy szüntesse meg a szükségtelen adminisztratív előírásokat és terheket; úgy véli, hogy a vízhasználatra és -kezelésre, a vízminőségre és az üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó további rendelkezéseket fel kell venni a kölcsönös megfeleltetési rendszerbe;

5.   sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a Bizottság elmulasztotta az alkalmat, hogy általánosabb megközelítésben foglalkozzon az EU-s normáknak nem megfelelő élelmiszer- és takarmányimport növekedésével kapcsolatos problémákkal, ami veszélybe sodorhatja az Európai Unió által az állami támogatás környezeti, állatjóléti és társadalmi feltételekhez kötöttségével kapcsolatban elért eredményeket; felhívja a Bizottságot, hogy javasoljon intézkedéseket a helyzet mielőbbi orvoslására, és biztosítsa a közösségi környezetvédelmi és egészségügyi jogszabályok betartását;

6.   kiemeli a mezőgazdasági tevékenység, illetve a vízminőség és -mennyiség közötti szoros összefüggést, és hangsúlyozza, hogy a mezőgazdaság miatt a vízi környezetre ható nyomást fenntartható módon kell kezelni; úgy gondolja, hogy a szennyező fizet elvvel együtt a környezetvédelmi jogszabályokat kell irányadó elvnek tekinteni a fenntartható vízgazdálkodás és a környezetvédelmi célkitűzések hatékony megvalósításához;

7.   rámutat, hogy a vidékfejlesztés (és pénzügyi eszköze, az EMVA) a KAP második pilléreként a jelenlegi, 2007-től 2013-ig tartó programozási időszakban fontos regionális hatással bír; sürgeti a Bizottságot, hogy a regionális politika (strukturális alapok) programjaival kapcsolatban használja ki a következetesebb végrehajtás lehetőségeit, hogy integrált megközelítést érjen el azokon a területeken, ahol szinergia valósítható meg;

8.   rámutat, hogy a mezőgazdaság egyaránt befolyásolja, létrehozza és veszélyezteti a biológiai sokféleséget ; úgy véli, hogy világszintű, helyi, és uniós szintű erőfeszítésekre van szükség a biológiai sokféleség által biztosított értékes ökoszisztéma-szolgáltatások – nevezetesen a levegő- és víztisztítás, a termények beporzása és az erózió elleni védelem – megóvásához;

9.   úgy véli, hogy a közvetlen támogatásnak a mezőgazdasági termeléstől való függetlenítése hosszú távon hozzájárulhat az európai mezőgazdaság negatív környezeti hatásának csökkentéséhez, feltéve hogy az a vidékfejlesztésben együtt jár a fenntartható gyakorlatok támogatásának növelésével;

10. sürgeti a Bizottságot, hogy az összes biomassza hasznosítására képes, fenntartható agrárenergia-termelés ösztönzése érdekében terjesszen elő koherens javaslatcsomagot, többek között a fenntartható bioüzemanyagok tanúsítási rendszere és az ilyen üzemanyagok előállítására vonatkozó minimumkövetelmények révén, továbbá kellően figyelembe véve a második generációs bioüzemanyagokban rejlő lehetőségeket, amelyek a mezőgazdaságból visszamaradó termékeket, például trágyát használnak fel;

11. sürgeti a Bizottságot, hogy megfontoltan támogassa a bioüzemanyagokat, mivel számos ilyen üzemanyag környezeti előnye legalábbis megkérdőjelezhető, és az EU-ban a bioüzemanyagok előállításának növekedése az élelmiszerárak és élelmiszerhiány növekedéséhez vezethet;

12. megnövelt modulációs rátákra és a gazdálkodók számára nyújtott, feltételekhez kötött, csökkenő egyszeri kifizetésekre szólít fel, beleértve a környezetvédelmi és szociális modulációs kritériumokat is; sürgeti a Bizottságot, hogy nagyobb mértékben támogassa a fenntarthatóbb mezőgazdasági termelési módszereket és a vidékfejlesztési politikákat; aggodalmát fejezi ki azonban a tagállamokban jelenleg tapasztalható azon tendencia miatt, hogy vidékfejlesztési programjaikat a gazdaságokba való befektetésekre összpontosítják; úgy véli, hogy a vidékfejlesztési pénzeszközöket elsősorban agrár-környezetvédelmi programokra, állatjóléti intézkedésekre, LEADER típusú intézkedésekre és a fenntartható vidéki gazdálkodásra irányuló egyéb, integráltabb megközelítésekre kell felhasználni;

13. aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a kötelező területpihentetés megszüntetése csökkenteni fogja a biológiai sokféleség és a tájkép megőrzésére alkalmas mezőgazdasági területeket; felszólítja a Bizottságot, hogy terjesszen elő jogalkotási javaslatot a természetes élőhelyek létrehozására vagy fenntartására és a biológiai sokféleséget fokozó külterjes és fenntartható gyakorlatokra vonatkozóan, különösen a legtermékenyebb mezőgazdasági területeken;

14. sürgeti a Bizottságot, hogy terjesszen elő koherens javaslatcsomagot a fenntartható mezőgazdasági tevékenységeknek különösen a kedvezőtlen és természeti hátrányokkal küzdő területeken való fenntartása és fejlesztése érdekében, mivel ezek kulcsfontosságúak a biológiai sokféleség és az ökoszisztémák megóvása vonatkozásában;

15. felhívja a Bizottságot, hogy fokozza a kutatási és technológiaátadási intézkedéseket, különösen azért, hogy a fenntartható mezőgazdaság érdekében előmozdítsa a környezet- és ökoszisztéma-barátabb termelési módszereket;

16. hangsúlyozza az állandó gyepterületeknek a mezőgazdasági biológiai sokféleség védelme vonatkozásában meglévő jelentőségét, és felszólítja a Bizottságot, hogy orvosolja a gyepterületek és erdők növénytermesztésre történő átállításának megakadályozása terén mutatkozó gyengeségeket;

17. felhívja a figyelmet az EU-szerte zajló sikeres projektekre, amelyekben a mezőgazdasági termelők, a környezetvédő csoportok és a hatóságok közötti helyi és regionális szintű együttműködés eredményesen csökkentette a mezőgazdaság környezeti hatását.

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma	29.1.2008
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	[49] [1] [1]
A zárószavazáson jelen lévő képviselők	Adamos Adamou, Georgs Andrejevs, Margrete Auken, Pilar Ayuso, Johannes Blokland, Frieda Brepoels, Hiltrud Breyer, Dorette Corbey, Magor Imre Csibi, Avril Doyle, Mojca Drčar Murko, Anne Ferreira, Karl-Heinz Florenz, Matthias Groote, Satu Hassi, Gyula Hegyi, Jens Holm, Caroline Jackson, Dan Jørgensen, Christa Klaß, Eija-Riitta Korhola, Urszula Krupa, Linda McAvan, Roberto Musacchio, Riitta Myller, Péter Olajos, Miroslav Ouzký, Vladko Todorov Panayotov, Vittorio Prodi, Frédérique Ries, Guido Sacconi, Daciana Octavia Sârbu, Karin Scheele, Carl Schlyter, Kathy Sinnott, María Sornosa Martínez, Antonios Trakatellis, Evangelia Tzampazi, Thomas Ulmer, Marcello Vernola, Anders Wijkman, Glenis Willmott
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)	Iles Braghetto, Kathalijne Maria Buitenweg, Niels Busk, Antonio De Blasio, Duarte Freitas, Johannes Lebech, Miroslav Mikolášik, Lambert van Nistelrooij, Bart Staes
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok) (178. cikk (2) bekezdés)

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma	26.2.2008
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	33 6 3
A zárószavazáson jelen lévő tagok	Vincenzo Aita, Peter Baco, Bernadette Bourzai, Niels Busk, Luis Manuel Capoulas Santos, Giuseppe Castiglione, Giovanna Corda, Joseph Daul, Albert Deß, Gintaras Didžiokas, Michl Ebner, Carmen Fraga Estévez, Ioannis Gklavakis, Lutz Goepel, Friedrich-Wilhelm Graefe zu Baringdorf, Esther Herranz García, Lily Jacobs, Elisabeth Jeggle, Heinz Kindermann, Vincenzo Lavarra, Stéphane Le Foll, Diamanto Manolakou, Véronique Mathieu, Mairead McGuinness, Rosa Miguélez Ramos, James Nicholson, Neil Parish, María Isabel Salinas García, Agnes Schierhuber, Czesław Adam Siekierski, Alyn Smith, Dimitar Stoyanov, Donato Tommaso Veraldi, Janusz Wojciechowski, Andrzej Tomasz Zapałowski
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)	Katerina Batzeli, Esther De Lange, Catherine Neris, Maria Petre, Zdzisław Zbigniew Podkański, Struan Stevenson, Kyösti Virrankoski