JELENTÉS a halászati jogokon alapuló irányítási eszközökről

4.3.2008 - (2007/2111(INI))

Halászati Bizottság
Előadó: Elspeth Attwooll

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

a halászati jogokon alapuló irányítási eszközökről

(2007/2111(INI))

Az Európai Parlament,

–   tekintettel a halászati erőforrások közös halászati politika alapján történő védelméről és fenntartható kiaknázásáról szóló, 2002. december 20-i 2371/2002/EK tanácsi rendeletre[1],

–   tekintettel a közös halászati politika reformjáról („Ütemterv”) szóló bizottsági közleményre (COM(2002)0181),

–   tekintettel a halászati jogokon alapuló irányítási eszközökről szóló bizottsági közleményre (COM(2007)0073),

–   tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

–   tekintettel a Halászati Bizottság jelentésére (A6-0060/2008),

A. mivel a közös halászati politika (KHP) reformjáról szóló zöld könyvében a Bizottság kifejtette véleményét, amely szerint az alternatív irányítási mechanizmusok jelentős kiegészítő szerepet játszhatnak a közösségi halászati irányításban;

B.  mivel a Bizottság egy, a halászati jogokon alapuló irányításra vonatkozó vitát kezdeményezett;

C. mivel számos érdekelt fél nyújtotta már be a vitával kapcsolatos észrevételeit;

D. mivel korábban számos tanulmány készült a halászati jogokon alapuló irányításról, de egyik sem foglalta magában az EU valamennyi part menti tagállamát;

E. mivel azonban több tanulmány is foglalkozott mind az EU-n belül, mind azon kívül az olyan rendszerek működésével és hatékonyságával, amelyek lehetővé teszik a halászati jogok gazdasági ellenértékükért történő értékesítését;

F. mivel a Bizottság ajánlati felhívást adott ki egy tanulmányra,

G. mivel a Bizottság kimondta, hogy egyelőre nem tervezi a létező gazdálkodási rendszerek módosítását, de ugyanakkor kifejezte arra vonatkozó szándékát, hogy módosításokat kíván bevezetni a KHP működésében, és ezért életképes alternatívákat keres;

H. mivel a jelenlegi európai uniós halgazdálkodási rendszerek – különösen a TAC- és a kvótarendszer – nem adnak választ az ágazat problémáira, és alapvető fontosságú, hogy e kérdésről széleskörű, az esetleges elfogadás pozitív és negatív vonatkozásait értékelő vitát folytassanak;

I.   mivel ennélfogva fontos megvizsgálni, hogy hogyan lehet a KHP működését javítani különösen a halgazdálkodási politikán keresztül, amelynek jelenlegi hiányosságai nyilvánvalóak;

J.   mivel egyetlen változás sem eredményez majd javulást, ha nem biztosított az erőforrások gazdaságilag, környezetileg és szociálisan fenntartható feltételeket teremtő kiaknázása,

1.  üdvözli, hogy a Bizottság vitát kezdeményezett a halászati jogokon alapuló irányításról a meglévő irányítási politika szükséges módosítását megelőzően;

2.  úgy véli, hogy a tengerbiológiai erőforrások közös javak;

3.  úgy véli, hogy a szóban forgó jogokat nem szabad tulajdonjogokként értelmezni, hanem inkább egyfajta haszonélvezeti vagy betakarítási jogként, és ennélfogva azokat megfelelően korlátozni kell;

4.  azt is elismeri azonban, hogy a halászati jogokon alapuló irányításnak vannak olyan különállóan meghatározandó rendszerei, amelyek eltérő felfogásokon alapulnak a következők vonatkozásában:

a) a jogot kinek adják, a jog átruházhatóságának feltételei és az azzal folytatott, gazdasági ellenértékért történő kereskedelem lehetősége;

b) a jog terjedelme – különösen, hogy azt azon hely tekintetében határozzák-e meg, ahol azt gyakorolni kell –, a halászható mennyiség vagy a kifejthető erőfeszítés;

5.  üdvözli, hogy a Bizottság ajánlati felhívást tett közzé annak érdekében, hogy lehetővé tegye a különféle irányítási rendszerek teljes körű tanulmányozását;

6.  úgy véli, hogy a vitára biztosított idő túl rövid, és kéri ezen időszak meghosszabbítását a rendelkezésre álló, különféle lehetőségek és azok következményei megfelelő feltárása és tanulmányozása érdekében;

7.  elismeri azonban, hogy még egy ilyen jellegű tanulmányt megelőzően is nyilvánvaló, hogy sokféle ilyen rendszer működik, továbbá hogy a legtöbb – hacsak nem az összes – a jogokon alapuló, legszélesebb értelemben vett irányítás valamely formáját alkalmazza; hasonlóképpen elismeri, hogy a halászati jogokon alapuló irányítással kapcsolatos kísérletezések az ilyen rendszereket alkalmazó tagállamokban sok tekintetben – például a kapacitáscsökkentés vonatkozásában – igen pozitív eredményeket hoztak;

8.  úgy véli, hogy ehhez hasonlóan nyilvánvaló, hogy – közösségi szinten és legalábbis néhány tagállamban – a jogokon alapuló irányítás alkalmazott formái hibridek, mind a jogok elosztása és átruházhatósága/kereskedelme, mind pedig a jogok terjedelmének meghatározási módja tekintetében;

9.  rámutat az ebben rejlő összetettség mértékére és azokra a nehézségekre, amelyeket ez az egységes rendszer felé való elmozdulás elé gördít, akár a tagállami gyakorlatok harmonizálásával, akár annak közösségi szintű kezelésével érik el azt;

10. ennek ellenére azon a véleményen van, hogy – amint ezt az a tény is bizonyítja, hogy a halászati jogokon alapuló irányítást számos olyan országban és régióban vezették be, amelyek a világon a legjelentősebb halászati érdekeltséggel rendelkeznek – ezek a nehézségek nem leküzdhetetlenek, és mivel a rendszer igen eredményesnek bizonyulhat bizonyos közösségi flották irányítása tekintetében, legalább a rendszer KHP-be való felvételének lehetőségeit fontolóra kell venni;

11. úgy véli, hogy meg kell bizonyosodni azokról a hatásokról, amelyeket a változtatások – különösen az egész Közösségre kiterjedő, egyedi, átruházható kvóták és további, jogokon alapuló hozzáférés bevezetése – okozhatnak a következőkkel kapcsolatban:

- a relatív stabilitás és annak a halászattól függő közösségek életképességének fenntartásában játszott szerepe,

-    az ilyen jogokkal kapcsolatos tulajdonjog koncentrálódásának mértéke és az ebből eredő társadalmi-gazdasági következmények,

-    a kisüzemi gazdasági szereplők vagy a közösségi halászat kárára a nagyobb társaságoknál jelentkező előnyök,

-    az azzal kapcsolatos félelem, hogy ez többletköltségekkel járhat, ami visszafoghatja a hajókba, felszerelésbe, biztonsági és munkafeltételekbe való befektetéseket,

- annak valószínűsége, hogy a valaki által birtokolt kvótákat elveszik az aktívan halászattal foglalkozóktól,

- a kezdeti elosztás megvalósításában és a váratlan előnyök olyan személyek számára történő juttatásában rejlő problémák, akik részére a kiosztás történik,

-    a jogok túlzott mértékű koncentrálódásának kockázata;

12. úgy ítéli meg, hogy ezekre az aggodalmakra még az előtt választ kell adni, hogy bármilyen lépést tennének az egységes rendszer felé, többek között a meglévő példák ismeretében korlátozni lehet a halászati jogok felhalmozódását;

13. úgy ítéli meg, hogy hangsúlyozni kell a halászati jogokon alapuló irányítás pozitív aspektusait is, amelyek tekintetében igen széles körű megegyezés van, beleértve az alábbiakat:

-  az irányítás sokkal ésszerűbb, mivel a jogtulajdonosok közvetlenül felelősek az irányításért és az általános szabályok betartásáért, ami egy nagyobb mértékű vállalkozási kapacitásokkal rendelkező, a szakértői tanácsoktól, ügynöki tevékenységektől és állami finanszírozástól kevésbé függő ágazatot eredményez;

-  a nyomon követés egyszerűbbé válik a rendszert alkalmazó flottáknál, mivel a jogokkal rendelkező hajók pontosan azonosíthatók;

-  csökken a visszaengedések mennyisége, mivel halászati jogokat lehet vásárolni olyan fajokra, amelyek vonatkozásában csak csekély mennyiségű kvóta áll rendelkezésre;

-  a flották vállalkozásaikat nyereségessé tudják tenni, ami – a legrégibb és legkevésbé hatékony egységek megszüntetésén keresztül – általában kapacitáscsökkentéshez vezet;

-  a rendszer bevezetésének legegyszerűbb módja a kvótáknak az egyes tagállamok relatív stabilitásával összhangban történő kiosztása lenne, hogy ez a feltétel se sérüljön;

14.    felmerül benne a kérdés, hogy a jogokon alapuló irányítás egységes rendszere minden esetben megfelelő volna-e a különböző halászati típusok számára;

15.    e tekintetben felhívja a figyelmet a következőkre: az egyetlen halfajra és a több halfajra szakosodott halászat közötti különbség; valamint a kisipari flották egyedi helyzete;

16.    úgy véli, hogy az utóbbiak tekintetében különálló rendelkezéseket kellene hozni, vagy a parttól számított földrajzi távolsággal kapcsolatos kritériumok felhasználásával, vagy úgy, hogy a kvóta egy részét elkülönítik a számukra;

17. üdvözli ennélfogva azt a tényt, hogy a Bizottságnak jelenleg nem áll szándékában beavatkozni a meglévő irányítási rendszerekbe;

18. úgy véli azonban, hogy mindazonáltal tovább kell vizsgálni a jogokon alapuló különféle irányítási rendszerek előnyeit és hátrányait;

19. úgy véli, hogy meg kell akadályozni a halászati iparágban a kisebb hajótulajdonosokat, különösen a kisipari halászat képviselőit sújtó gazdasági torzulásokat;

20. elismeri, hogy ezek a rendszerek előmozdíthatják a gazdasági hatékonyságot, feltéve, ha azokat megfelelően dolgozzák ki; hangsúlyozza, hogy ez a fajta hatékonyság az összes gazdasági politika célkitűzése, és a KHP-nak az az érdeke, hogy olyan nyereséges halászati ipart biztosítson, amely egyre kevésbé függ az állami finanszírozástól;

21. úgy véli, hogy – mivel a halászati politika közös politika – a halászati jogok irányításával kapcsolatos mechanizmusokat közösségi szinten kell elfogadni, ami lehetővé teszi a halászati erőforrásokkal való gazdálkodás javítását;

22. úgy véli, hogy a gazdasági hatékonyság csak akkor értékes, ha előmozdítja a KHP célkitűzéseit;

23. ennek megfelelően felszólítja a Bizottságot annak biztosítására, hogy a jogokon alapuló irányításra vonatkozóan általa kezdeményezett összes tanulmány irányuljon a következőkre:

I. teljes kép nyújtása a jelenleg a tagállamokban működő irányítási rendszerekről és ezek elemzése,

II. a jogokon alapuló irányítással kapcsolatos, a következőkre vonatkozó alapvető felfogások vizsgálata:

a)  kiknek oszthatók jogok, kikre ruházhatók át, értékesíthetők-e, valamint az ezek vonatkozásában meglévő bármilyen korlátozások, és

b)  a jogok terjedelme, azaz hogy azokat a hely, a mennyiség (teljesítmény) vagy az erőkifejtés (ráfordítás) vagy ezek keveréke alapján határozzák-e meg,

III. a meglévő irányítási rendszerekből szerzett bizonyítékok felhasználásával az ilyen felfogásoknak a KHP célkitűzései elérésében tanúsított hatékonyságának értékelése a következők vonatkozásában:

a)  a halászati iparral foglalkozók megélhetésének javítása,

b)  olyan fenntartható tengeri ökológia, amelyben a halállományok megőrizhetők, és

c)  a halászattól függő közösségek életképességének fenntartása,

                                  d)        a rendszer – hatályba lépése óta – milyen mértékben koncentrálta a halászati jogok tulajdonát, és milyen mértékben vezetett a foglalkoztatás megszűnéséhez;

                      e)        a halászati ágazat gazdasági hatékonysága,

IV. e kérdések különálló vizsgálata a különböző – mind a közösségi vizeken belüli, mind pedig az azokon kívüli – halászati típusok tekintetében;

24. sürgeti a Bizottságot, hogy engedélyezzen hosszabb időt az ezzel kapcsolatos vitára;

25. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányának és parlamentjének, a regionális tanácsadó bizottságoknak és a halászati és akvakultúraágazati tanácsadó bizottságnak.

• [1]  HL L 358., 2002.12.31., 59.o. A legutóbb a 865/2007/EK tanácsi rendelettel (HL L 192., 2007.7.24., 1. o.) módosított rendelet.

INDOKOLÁS

A szóban forgó jogok jellege

A halászati jogokon alapuló irányítással kapcsolatban az első kérdés, amellyel foglalkozni kell, a tárgyalt jogok típusára vonatkozik. Érthető módon sokan tiltakoznak ezek tulajdonjogokként történő megjelölése ellen, mivel az egy állami erőforrás magántulajdonlását jelenti. Egyértelmű ugyanakkor, hogy ezt a tulajdonjogot a kifogott halakon szerzik meg.

Úgy tűnik, hogy a megfelelő párhuzam a haszonélvezet – a gyümölcsökhöz való jog –, amely szerződéses jog, és amelyet ennek megfelelően a kötelmi jog, nem pedig a tulajdonjog szabályoz. Ez lényeges, mivel a haszonélvezet magában foglalja azt a kötelezettséget is, hogy ne okozzanak kárt abban a forrásban, ahonnan a gyümölcsök származnak. Ehhez hasonlóan a haszonélvezet időben és/vagy a feltételekhez kötöttség más típusainak függvényében korlátozható jog.

A római jog értelmében például, miközben a haszonélvező bérbe adhatta vagy eladhatta az abból származó hasznot, magát a haszonélvezetet nem ruházhatta át, ekként pedig továbbra is felelt a tulajdonos felé a bérlő vagy a vevő által okozott kárért. Fontos tehát megállapítani, hogy a jogok átruházhatósága, valamint a jogok birtoklásának feltételei korlátozhatók.

A jogok elosztási rendszerei

A meglévő rendszerek sokfélesége és nyilvánvaló összetettsége mögött meghúzódnak bizonyos alapvető elgondolások.

Először is vannak a halászati jog elosztásával és átruházhatóságával kapcsolatos elgondolások.

· A jogot közösségek és egyének számára is biztosíthatják.

· Lehetőség van e jognak a közösségektől egyének részére (és az egyénektől vissza a közösségekre), a közösségek között, valamint az egyének egymás között történő átruházására.

· Az átruházhatóság azonban sokféle módon korlátozható. Egy személy például csak a közösségre vagy az ugyanazon közösséghez tartozó egyénre tudja visszaruházni a jogot.

· Az átruházhatóság kereskedésre irányuló joggá válik, amikor az átruházást gazdasági ellenérték fejében teszik lehetővé.

· A gazdasági ellenérték terjedelmét segítenek meghatározni azok a feltételek, amelyek mellett a joggal kereskedni lehet.

Másodsorban vannak a jog mértékére vonatkozók.

· Ezt általában a következők határozzák meg:

- a hely, ahol a jog gyakorolható,

- a kifogható halmennyiség (a joggyakorlásból eredő teljesítmény),

- a megengedett erőfeszítés (a joggyakorlás vonatkozásában megengedett ráfordítás),

- vagy ezek valamiféle keveréke.

· Terjedelmét egyedi – mint például a visszaengedéseket tiltó vagy lezárt területeket bevezető – szabályok tovább finomíthatják.

· A jog terjedelme bármely adott időpontban a gazdasági értékének meghatározásában szerepet játszó további tényező.

Mindkét típusú felfogás működik az EU szintjén.

Először is – közösségként – más, a tagállamok formájában megjelenő közösségek számára osztja ki a jogot. A további átruházásokat nagy mértékben a tagállamokra bízza, azzal, hogy a tagállamok az általuk megfelelőnek tartott módon osszák meg a jogot a közösségek és/vagy egyének között.

A tagállamok közötti cserék is lehetségesek, bár – amennyiben ezeket nem használták ki teljes mértékben – egyre inkább ragaszkodnak a halászati lehetőségek újbóli elosztására vonatkozó, saját hatáskörükhöz.

Legalábbis bizonyos körülmények mellett a jogokat értékesíthető jogoknak tekintik, például a kvótacserék és a harmadik országokkal kötendő halászati partnerségi megállapodások létrehozása tekintetében.

Másodsorban – a jog terjedelme tekintetében – létezik egy egyértelműen hibrid megközelítés, amelyben az elhelyezkedés tükröződik a relatív stabilitás elvében, a mennyiséget (teljesítményt) a teljes kifogható mennyiségek és kvóták képviselik, az erőkifejtést (ráfordítást) pedig a kapacitásra, felszerelésre, a tengeren töltött napok számára stb. vonatkozó szabályok korlátozzák.

Úgy tűnik, hogy a legtöbb – hacsak nem az összes – tagállam hibrid rendszerekkel rendelkezik a jog elosztása és átruházhatósága vagy annak terjedelme, illetve mindkettő vonatkozásában. A kép azonban igencsak változatos. Ez különösen igaz a tekintetben, hogy jogilag milyen mértékben és milyen módon ismerik el a halászati jog átruházhatóságát.

Jelenleg nem áll rendelkezésre elegendő információ arra vonatkozóan, hogy mire kell alapozni ezek értékelését, ezért üdvözölni kell a Bizottság tanulmányát.

Miben hasonlítanak a rendszerek a gazdasági hatékonyság szempontjából?

Egy 2006-os OECD-tanulmány kilenc különféle, jogokon alapuló irányítási rendszert tekintett át. Főként gazdasági hatékonyságuk értékelése céljából minden egyes típust elemzett. Ez megfogalmazható olyan képességeként is, amely megakadályozza, hogy túl sok halász próbáljon túl kevés halat kifogni.

A jogok következő jellemzőit értékelték: kizárólagosság, időtartam, a jogcím minősége, átruházhatóság, oszthatóság és rugalmasság. (Minden egyes jellemző ugyanakkora súlyt kapott, amely megközelítés még akkor is megkérdőjelezhető, ha egyedül a gazdasági hatékonyság képezi a vizsgálat tárgyát.)

A négy legjobb eredményt elérő rendszer a következő volt: a területi alapú használati jogok, a közösségi alapú fogási kvóták, az egyéni átruházható kvóták és az erőkifejtésre vonatkozó, egyéni átruházható kvóták.

Az előző bekezdésben foglalt érvelés alapján helyénvalóbb lenne, ha az egyéni átruházható kvótákat és az erőkifejtésre vonatkozó, egyéni átruházható kvótákat átruházható helyett értékesíthetőnek neveznénk.

Mennyire hatékony a gazdasági hatékonyság?

Makrogazdasági szinten a gazdasági hatékonyság a halászattal foglalkozók számának és a halak rendelkezésre állásának egymáshoz igazításával kapcsolatos. Amennyiben az előbbi meghaladja az utóbbit, az átruházhatóságot/értékesíthetőséget a megfelelő csökkentést előidéző mechanizmusoknak tekintik.

Az értékesíthetőség különösen kompenzációs érték nyújtásának eszközéül szolgálhat, amikor a halászati jog gazdát cserél és így segít a halászati tevékenységekből történő kilépésben.

Egyértelmű, hogy a rövid távú átruházhatóság/értékesíthetőség a meghaladott kvóták és a kvótahiányok kezelésének hatékony eszköze is.

Miközben az átruházhatóság szükséges a halászati tevékenységek megkezdéséhez, aggályok merülnek fel arra vonatkozóan, hogy az értékesíthetőség pedig ennek akadályát képezheti.

Aggályok merülnek fel a tekintetben is, hogy a halászati jog megszerzésének költségei csökkenthetik a halászoknak tevékenységeik más vonatkozásaiba – például hajóik és felszerelésük javításába – történő befektetési képességét.

Végül – a megfelelő ellenőrzés hiányában – az értékesíthetőség a halászati jog túlságosan nagy mértékű koncentrálódásához vezethet, és lehetővé teheti azt is, hogy azt az aktív halászati iparágon kívüli egyének és szervezetek birtokolják.

Felmerülnek továbbá állami területre vonatkozó gazdasági kérdések is – mint például a költségmegtérülés, az átruházási adók stb. –, amelyek szintén hatást gyakorolhatnak a gazdasági hatékonyságra.

Mennyiben járul hozzá a gazdasági hatékonyság a KHP céljaihoz?

A gazdasági hatékonyság önmagában nem érték, hanem csak amennyiben hozzájárul a KHP céljaihoz. Ezek pedig a következőképpen foglalhatók össze:

·  halászati tevékenységekkel foglalkozók megélhetésének javítása,

· egy fenntartható tengeri ökológiával összefüggésben a halállományok megőrzése és – ezekhez kapcsolódóan – a piacok minőségi hallal történő állandó és folyamatos ellátása,

· a halászattól függő közösségek életképességének fenntartása.

Az előző bekezdés kétségeket ébresztett a gazdasági hatékonyság szerepét illetően mint az első célkitűzés elérésének eszköze. Különösen a többletköltségek felmerülése érintené hátrányosan a biztonsági és munkafeltételeket.

Amennyiben az állományok megőrzését veszik fontolóra, meg kell jegyezni, hogy nincs szükségképpen kapcsolat a gazdasági hatékonyság és a túlhalászat felszámolása között. Egyes nézetek szerint ez a halászokat arra ösztönzi, hogy az állományok fenntarthatóságával kapcsolatban meglévő, saját hosszú távú érdekeikben járjanak el. E tekintetben azonban több bizonyítékra van szükség. Vitatható, hogy ez az átruházhatóságnak a halászattal aktívan foglalkozókra történő korlátozásától függ, azon az alapon, hogy a pénzügyi intézmények egyszerűen máshova fektetnek be, ha az állományok kifogynak.

Aggodalmak merülnek fel arra vonatkozóan is, hogy a gazdasági hatékonyság valójában nemkívánatos gyakorlatokhoz – például visszaengedésekhez és felértékelésekhez – vezethet, az értékesíthető jogok megszerzésével kapcsolatban felmerült költségek visszaszerzésének egyik módjaként.

A halászattól függő közösségek életképessége tekintetében a fő kérdés az értékesíthető jogoknak a relatív stabilitásra gyakorolt hatása. Félő, hogy a túlságosan széles körűen értékesíthető jogok – viszonylag rövid idő alatt – megfosztanák e közösségeket a halászati jogtól, és így fő megélhetési formájuktól. Ez a félelem különösen a kisipari jellegű part menti halgazdaságokkal kapcsolatban erős.

Végkövetkeztetés

A jogokon alapuló irányításnak egyértelműen vannak – tényleges és potenciális – előnyei és hátrányai. Ezek eltérőek mind a működésben lévő rendszer jellege, mind pedig a jog elosztása, átruházhatóvá/értékesíthetővé tétele, valamint terjedelmének besorolása alapján.

A Bizottság egyértelművé tette, hogy jelenleg nem áll szándékában beavatkozni a meglévő irányítási rendszerekbe, amelyek továbbra is a tagállamok hatáskörébe tartoznak. A jelenleg alkalmazott rendszerek hibrid természete mellett valójában igen nehéz lenne egy egységes rendszerre való áttérés, függetlenül attól, hogy azt csak a tagállamokon belül vagy közösségi szinten használnák.

Mindez nemcsak a jelenleg működő különféle jogi rendszerek eredménye, hanem a kezdeti elosztások alapja miatt, az elvesztett jogok tekintetében rendelkezésre álló kompenzáció kérdése miatt, valamint az annak tisztességessége körüli aggályok miatt merül fel, hogy váratlan előnyöket teremtenek azok számára, akik javára a jogokat újból elosztják.

Más kérdés az, hogy – amint azok életbe lépnek – a jogokon alapuló irányítási rendszerek egyes típusai ténylegesen visszafordíthatatlanok.

Mindez szükségszerűvé teszi, hogy sokkal teljesebb körű tájékoztatás, konzultáció és elemzés nélkül ne tegyenek lépéseket, még a tagállamok között a legjobb gyakorlatok cseréi szintjén sem. Csak ily módon lehetséges annak meghatározása, hogy ténylegesen mi a legjobb gyakorlat.

Ezen túlmenően egy ilyenfajta gyakorlat szemléltetheti, hogy a különféle halászati típusok számára különféle rendszerek megfelelőek.

Ajánlások

A Bizottság által a jogokon alapuló irányításra vonatkozóan kezdeményezett bármely tanulmánynak a következőkre kell irányulnia:

1.  a jelenleg a tagállamokban működő irányítási rendszerekről teljes kép nyújtása és azok elemzése;

2.  a jogokon alapuló irányítással kapcsolatos, a következőkre vonatkozó alapvető felfogások vizsgálata:

c)  kiknek oszthatók jogok, kik részére ruházhatók át, azok értékesíthetők-e, az ezek vonatkozásában meglévő bármilyen korlátozásokkal együtt; és

d)  a jogok terjedelme, azaz hogy azokat a hely, a mennyiség (teljesítmény) vagy az erőkifejtés (ráfordítás) vagy ezek keveréke alapján határozzák-e meg.

3.  A meglévő irányítási rendszerekből szerzett bizonyítékok felhasználásával az ilyen elgondolásoknak a KHP célkitűzései elérésében tanúsított hatékonyságának értékelése a következők vonatkozásában:

d)  a halászati iparral foglalkozók megélhetésének javítása,

e)  olyan fenntartható tengeri ökológia, amelyben a halállományok megőrizhetők; és

f)  a halászattól függő közösségek életképességének fenntartása.

4.  E kérdések különálló vizsgálata a különböző – mind a közösségi vizeken belüli, mind pedig az azokon kívüli – halászati típusok tekintetében.

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma	28.2.2008
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	21 3 1
A zárószavazáson jelen lévő tagok	Alfonso Andria, Elspeth Attwooll, Marie-Hélène Aubert, Iles Braghetto, Luis Manuel Capoulas Santos, Paulo Casaca, Zdzisław Kazimierz Chmielewski, Avril Doyle, Emanuel Jardim Fernandes, Carmen Fraga Estévez, Duarte Freitas, Ioannis Gklavakis, Hélène Goudin, Pedro Guerreiro, Ian Hudghton, Heinz Kindermann, Rosa Miguélez Ramos, Marianne Mikko, Philippe Morillon, Seán Ó Neachtain, Struan Stevenson, Catherine Stihler, Margie Sudre, Cornelis Visser
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)	Thomas Wise
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok) (178. cikk (2) bekezdés)	Francesco Ferrari