JELENTÉS a politikák fejlesztési célú koherenciájáról és az egyes biológiai természeti erőforrások EU általi kiaknázásának a nyugat-afrikai fejlődésre gyakorolt hatásáról

8.4.2008 - (2007/2183(INI))

Fejlesztési Bizottság
Előadó: Frithjof Schmidt
A vélemény előadója (*): Carmen Fraga Estévez, Halászati Bizottság
(*) Társbizottsági eljárás – az eljárási szabályzat 47. cikke

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

a politikák fejlesztési célú koherenciájáról és az egyes biológiai természeti erőforrások EU általi kiaknázásának a nyugat-afrikai fejlődésre gyakorolt hatásáról

(2007/2183(INI))

Az Európai Parlament,

–   tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződés 178. cikkére,

–   tekintettel a Lisszaboni Szerződés 188d. cikkére,

–   tekintettel a Tanács és a tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői, az Európai Parlament és a Bizottság – az Európai Unió fejlesztési politikájáról szóló – „Az európai konszenzus” című közös nyilatkozatára[1],

–   tekintettel az afrikai, karibi és csendes-óceáni országok, valamint az Európai Közösség és tagállamai között 2000. június 23-án Cotonouban aláírt[2] – és a 2005. június 25-én Luxembourgban aláírt módosító megállapodással módosított – partnerségi megállapodásra[3],

–   tekintettel a közös EU–Afrika stratégiára,

–   tekintettel a Bizottságnak a politikák fejlesztési célú koherenciájáról szóló, 2007. szeptember 20-án kiadott első kétéves, uniós jelentésére (COM/2007/0545), valamint a bizottsági szolgálatok ahhoz csatolt munkadokumentumára (SEC (2007) 1202),

–   tekintettel a 2004. december 21–22-i, a 2005. május 24-i, a 2006. március 10-i, a 2006. április 11-i, a 2006. október 17-i, a 2006. december 5-i, a 2006. december 15-i és a 2007. november 19–20-i tanácsi következtetésekre,

–   tekintettel a Bizottság szolgálatainak a politikák fejlesztési célú koherenciájáról (PFK) szóló, 2006. március 7-i munkadokumentumára és 2006–2007. évi munkaprogramjára,

–   tekintettel az ENSZ 2000. szeptember 18-i millenniumi nyilatkozatára,

–   tekintettel a fejlesztés finanszírozásáról szóló, 2002. március 22-i Monterrey-i konszenzusra,

–   tekintettel az ECDPM, a PARTICIP és az ICEI által készített, „Az uniós intézményeknek és a tagállamoknak a politikák fejlesztési célú koherenciájának előmozdítását célzó mechanizmusai” című, 2007. májusi értékelő tanulmányra,

–   tekintettel az Evert Vermeer Alapítvány és a CONCORD európai uniós koherenciaprogramjára,

–   tekintettel az „Éghajlatváltozás elleni globális szövetség kiépítése az Európai Unió és az éghajlatváltozás által leginkább veszélyeztetett szegény fejlődő országok között” című, 2007. szeptember 18-i bizottsági közleményre,

–   tekintettel az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményében részes felek konferenciája 13. ülésének (COP13), valamint a Kiotói Jegyzőkönyvben részes feleknek az indonéziai Balin, 2007. december 3. és 14. között tartott ülésének eredményére,

–   tekintettel a biológiai sokféleség csökkenésének 2010-ig történő megállításáról szóló, 2007. május 22-i állásfoglalására[4],

–   tekintettel az erdészeti tárgyú jogszabályok végrehajtására, a kormányzásra és a kereskedelemre irányuló EU cselekvési tervről (FLEGT) szóló, 2003. május 21-i bizottsági javaslatra (COM(2003)0251), amelyet az Agrárminiszterek Tanácsának 2003. október 13-i következtetései erősítettek meg, valamint az Európai Közösségbe irányuló faanyag-behozatal FLEGT engedélyezési rendszerének létrehozásáról szóló, 2005. december 20-i tanácsi rendeletre,

–   tekintettel az EU FLEGT cselekvési terv végrehajtásának felgyorsításáról szóló, 2005. július 7-i állásfoglalására[5],

–   tekintettel a környezetvédelmi minisztereknek a nemzetközi éghajlati rendszer 2012 utáni továbbfejlesztésre vonatkozó, 2007. február 20-i következtetéseire, amelyek „hangsúlyozzák, hogy konkrét politikákra és intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy a következő két-három évtizedben megállítsák és megfordítsák a fejlődő országokban végbemenő erdőirtásból származó széndioxid-kibocsátást”,

–   tekintettel a harmadik országokkal kötött halászati partnerségi megállapodások integrált keretrendszeréről szóló, 2002. december 23-i bizottsági közleményre (COM(2002)0637),

–   tekintettel az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) 1995-ös, a felelős halgazdaságok magatartási kódexére, valamint a FAO halászati kapacitások kezelésére vonatkozó, 1999-es nemzetközi cselekvési tervére,

–   tekintettel a FAO 2005-ös, John Kurien által készített, „Felelős halkereskedelem és élelmiszerbiztonság” című tanulmányára,

–   tekintettel az Európai Parlament számára készített, „A politikák fejlesztési célú koherenciája és az EU halászati politikájának hatása Nyugat-Afrikában” című, 2007. július 16-i tanulmányra,

–   tekintettel a halászatról és a szegénység visszaszorításáról szóló 2001. október 25-i állásfoglalására[6],

–   tekintettel a „L´émigration irrégulière vers l´Union européenne au départ des côtes sénégalaises” [A szenegáli partok felől az Európai Unióba irányuló illegális bevándorlás] című, Juliette Hallaire által készített 2007. szeptemberi tanulmányra, amelyet a Nemzetközi Migrációs Szervezet tett közzé,

–   tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

–   tekintettel a Fejlesztési Bizottság jelentésére és a Halászati Bizottság véleményére (A6–0137/2008),

A. mivel az ENSZ Millenniumi Nyilatkozata minden államot felhív a politikák fejlesztési célú koherenciájának biztosítására,

B.  mivel az EU az EK-Szerződés 178. cikkével összhangban – amely kimondja, hogy a Közösség azon politikáinak végrehajtásakor, amelyek hatással lehetnek a fejlődő országokra, figyelembe veszi a fejlesztési együttműködés közösségi politikai célkitűzéseit – határozottan elkötelezte magát a politikák fejlesztési célú koherenciájának (PFK) biztosítása mellett,

C. mivel a fejlesztéspolitikára vonatkozó fent említett európai konszenzus 35. bekezdése kimondja, hogy „az EU teljes mértékben elkötelezte magát aziránt, hogy számos területen a politikák fejlesztési célú koherenciáját előmozdító intézkedést hozzon”, és hogy „fontos, hogy a nem fejlesztési jellegű politikák segítsék a fejlődő országok millenniumi fejlesztési célok (MDG) elérésére irányuló erőfeszítéseit”,

D. mivel a Bizottság fent említett kétéves, a politikák fejlesztési célú koherenciájáról (PFK) szóló jelentése többek között a következőket állapítja meg:

- a PFK koncepcióját még nem érvényesítették kellőképpen a döntéshozatali folyamatokban,

- az EU az erőfeszítések ellenére a hatékony PFK-koncepció kidolgozásának még mindig csak korai szakaszában jár,

- a politikák magasabb szintű koherenciája előtt álló fő akadályt az EU tagállamai közötti és a fejlődő országok között felmerülő, szakpolitikai prioritásokra vonatkozó ellentétek és érdekellentétek jelentik,

- továbbra is hiányzik a PFK-val kapcsolatos tudatosság és ismeret, és továbbra is szükség van a tartós, magas szintű politikai elkötelezettségre,

- mivel a halászat fontos gazdasági szektor a part menti országokban, jelentős mértékben hozzájárulhat az élelmezésbiztonsághoz,

E.  mivel a 2005. májusi Európai Tanács következtetései kötelezettségvállalást tartalmaznak az európai uniós politikák fejlesztési célú koherenciájának növelésére, különösen tizenkét prioritást képező politikai területen, amelyek közé tartozik a kereskedelem, a halászat, a környezet, az éghajlatváltozás, a migráció és a foglalkoztatás,

F.  mivel az Európai Unió által Nyugat-Afrikában kiaknázott két legfontosabb biológiai természeti erőforrás a hal és a fa, minthogy a Bizottság Kereskedelmi Főigazgatósága szerint a Nyugat-Afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) által exportált hal és fa több mint 80%-a az Európai Unióba kerül,

G. mivel az ENSZ Afrika legnyugatibb régiójaként határozza meg Nyugat-Afrikát, amely a következő 16 országból áll: Benin, Burkina Faso, Zöld-foki Köztársaság, Elefántcsontpart, Gambia, Ghána, Guinea, Bissau-Guinea, Libéria, Mali, Mauritánia, Niger, Nigéria, Szenegál, Sierra Leone, Togo (vagyis a Nyugat-Afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) és Mauritánia)[7], és mivel gyakran Kamerunt is Nyugat-Afrika részének tekintik,

A politikák fejlesztési célú koherenciája (PFK)

1.  üdvözli a Bizottság, a Tanács és a tagállamok PFK-ra irányuló növekvő figyelmét és elkötelezettségét, amely a 12 PFK-kötelezettségvállalásban, a kétéves jelentésben és különböző egyéb új mechanizmusokban nyilvánul meg;

2.  hangsúlyozza a politikák fejlesztési célú koherenciájának mint az Európai Unió millenniumi fejlesztési célok eléréséhez való hozzájárulásának fontosságát;

3.  hangsúlyozza, hogy a politikák jobb koherenciájának elérése szempontjából kritikus jelentőségű az arra irányuló politikai akarat és elkötelezettség, hogy a fejlődő országok érdekeit a fejlődő országokat érintő valamennyi politikai területen figyelembe vegyék;

4.  felhívja a figyelmet az Európai Unió fejlesztési és halászati politikája, illetve fejlesztési és fakereskedelmi politikája közötti erőteljes kapcsolatokra, és hangsúlyozza, hogy az EU által a halászat és faanyagok politikai területén hozott intézkedések erőteljes hatást gyakorolnak a helyi fenntartható fejlődésre;

5.  emlékeztet arra, hogy az ENSZ fent említett éghajlat-változási konferenciája elismerte, hogy az erdőirtás jelentősen hozzájárul az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásához és ezáltal az éghajlatváltozáshoz, és hangsúlyozta annak szükségességét, hogy támogassák a fejlődő országokat az erdőik megőrzésére és fenntartható kezelésére irányuló erőfeszítéseikben; sürgeti az EU-t és a tagállamokat, hogy nyújtsanak jelentős pénzügyi hozzájárulást a fejlődő országokban az erdők megőrzésére, fenntartható felhasználására és kezelésére irányuló nemzetközi kezdeményezésekhez, és különösen az afrikai országoknak nyújtandó támogatáshoz;

Fa

6.  aggódik amiatt, hogy a trópusi erdőirtás az éghajlatváltozást előmozdító tényezők egyike, az üvegházhatást okozó gázok ember által okozott teljes éves kibocsátásának körülbelül 20%-áért felel, valamint a helyi és bennszülött közösségekben élő emberek millióinak a megélhetését pusztítja el;

7.  aggódik amiatt, hogy az illegális fa- és erdészeti termékek olcsó behozatala, valamint az, hogy egyes ágazati szereplők nem felelnek meg az alapvető szociális és környezetvédelmi normáknak, destabilizálja a nemzetközi piacokat, és csökkenti a termelő országok adóbevételeit;

8.  aggódik amiatt, hogy a FAO adatai szerint a világ erdőterületének kevesebb mint 7%-a rendelkezik ökocímkével, és a trópusi erdők kevesebb mint 5%-ával gazdálkodnak fenntartható módon;

9.  üdvözli, hogy Nyugat-Afrikában a Bizottság hivatalos tárgyalásokat folytat Ghánával és Kamerunnal, valamint előzetes megbeszéléseket folytat Libériával abból a célból, hogy önkéntes partnerségi megállapodást (VPA) írjanak alá a közvetlenül az Európai Unióba exportált fatermékek jogszerűségének ellenőrzése érdekében;

10. hangsúlyozza, hogy minden erdőmegőrzési programnak – beleértve az erdőkkel kapcsolatos szén-dioxid partnerségi mechanizmust (Forest Carbon Partnership Facility – FCPF) és az erdészeti tárgyú jogszabályok végrehajtására, a kormányzásra és a kereskedelemre irányuló uniós cselekvési tervet (FLEGT) – a bennszülött népek jogairól szóló ENSZ-nyilatkozattal összhangban védenie kell a bennszülött és helyi közösségek erdőik felhasználásához való hagyományos és szokáson alapuló jogait;

11. felhívja a Bizottságot, hogy adjon kedvező választ a segélyprogramok és az országstratégiai dokumentumok keretében benyújtott, a fenntartható erdőgazdasági kezdeményezések finanszírozására irányuló kérésekre;

12. felhívja a Bizottságot, hogy nyújtson be közleményt, amely meghatározza az erdővédelem előmozdítására és az erdőirtásból eredő kibocsátások csökkentésére irányuló jelenlegi és jövőbeni finanszírozási mechanizmusokkal kapcsolatos európai uniós megközelítést, részvételt és támogatást, többek között az UNFCCC és a Kiotói Jegyzőkönyv, valamint az erdőkkel kapcsolatos szén-dioxid partnerségi mechanizmus (Forest Carbon Partnership Facility) keretében; ennek a közleménynek vázolnia kell az Európai Unió elkötelezettségét arra vonatkozóan, hogy eszközöket biztosít, amelyekkel segít a fejlődő országoknak erdőik megvédésében, a védett erdei területek finanszírozásában és az erdőirtás gazdasági alternatíváinak támogatásában;

13. felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy gyorsítsák fel a fent említett uniós FLEGT cselekvési terv és irányelv végrehajtását, amely az illegális fakitermelés és az ahhoz kapcsolódó kereskedelem elleni küzdelemre és a fenntartható módon előállított fatermékek felhasználásának növelésére irányul, továbbá hogy növeljék jelentősen a partnerországok számát;

14. különösen arra hívja fel a Bizottságot, hogy még ebben a parlamenti ciklusban terjesszen elő egy átfogó jogalkotási javaslatot, amely az illegális és pusztító forrásokból származó faanyag és fatermékek forgalomba hozatalának megakadályozására irányul;

15. sürgeti a tagállamokat és a Bizottságot, hogy gyorsítsák fel az európai uniós, nemzeti és helyi szintű zöld közbeszerzési politika elfogadását és végrehajtását, amely előnyben részesíti az ökocímkével ellátott fatermékek, különösen az Erdőgondnoksági Tanács (Forest Stewardship Council) szabványai szerint tanúsított termékek beszerzését;

Hal

16. hangsúlyozza, hogy a nyugat-afrikai országok nagymértékben függenek a halászattól, mint a foglalkoztatás, az élelmezésbiztonság, a fehérjék, a kormányzati bevételek és a külkereskedelem forrásától, ezt a Nemzetközi Migrációs Szervezet közelmúltbeli esettanulmánya szemlélteti, amely szerint a Szenegálból történő kivándorlás egyik legfontosabb oka a helyi halászati ágazat hanyatlása;

17. elégedetten veszi tudomásul és ösztönzi az e területen megvalósult fejlődést, azonban továbbra is aggasztja a térség egyes országai által a saját erőforrásaik védelme tekintetében tanúsított lassúság és habozás; sajnálja, hogy a megállapodások alapján az Európai Unió által kifejtett erőfeszítések ellenére a természetes biológiai erőforrások – köztük a halászati erőforrások – fenntarthatósága és a fenntartható kiaknázás előnyei nemcsak, hogy még mindig nem jelentenek prioritást ezen országok számára, de gyakran továbbra is egyéb politikai és gazdasági érdekeknek vannak alárendelve;

18. ezért sürgeti a Bizottságot, hogy vizsgálja meg az ügyet, valamint a nyugat-afrikai országokból az Európai Unióba érkező bevándorlók migrációjának mértéke és a nyugat-afrikai partok menti halállományok jelentős csökkenése közötti világos összefüggést;

19. felhívja a Bizottságot és a nyugat-afrikai országok kormányait, hogy fékezzék meg az illegális halászatot, valamint felügyeljék és ellenőrizzék a halállományokat annak érdekében, hogy a nyugat-afrikai vizekben véget vessenek a halállományok jelentős csökkenésének;

20. úgy véli, hogy a nyugat-afrikai halállomány jelentős potenciált képez a helyi fejlődés és az élelmezésbiztonsághoz való hozzájárulás szempontjából; aggodalommal állapítja meg, hogy a Kelet-közép-atlanti Halászati Bizottság 2006-ból származó legújabb tudományos értékelései szerint Nyugat-Afrikában sok állományt túlhalásztak, és legalább egy állományt a kipusztulás veszélye fenyeget;

21. úgy véli, hogy a Közösség fejlesztéspolitikája és halászati politikája közötti koherencia mértékének értékelése sok olyan szempontot foglal magában, amely túlmutat a több nyugat-afrikai harmadik országgal aláírt kétoldalú halászati partnerségi megállapodásokon; szintén fontosak a következőkkel kapcsolatos közösségi politikák:

- a Nyugat-Afrika partjai mentén lévő vizek megfigyelése, ellenőrzése és felügyelete, valamint európai uniós hozzájárulások az illegális, nem bejelentett és nem szabályozott halászat elleni küzdelemhez;

- a halállományokra és az ökoszisztéma felépítésére vonatkozó tudományos kutatás támogatása;

- az EU-s hajók Nyugat-Afrikába történő exportálása és lobogóváltása;

- a hal behozatalára vonatkozó növény-egészségügyi szabványok és egyéb nem tarifális kereskedelmi akadályok;

- az EU piacpolitikája, valamint a Nyugat-Afrikából behozott hal fajtája és mennyisége;

22. arra kéri a Bizottságot – tekintettel a még teljes egyeztetés és aláírás előtt álló, nyugat-afrikai országokkal kötendő gazdasági partnerségi megállapodásra (EPA) –, hogy a PFK napirendjével összhangban járjon el, amikor az EPA-folyamat részeként a faanyagra és a halra vonatkozó megállapodásokról tárgyal;

23. ismételten arra figyelmezteti a Bizottságot, hogy az EPA-k végső céljának megfelelően járjon el, amely az AKCS-országok regionális integrációjának előmozdítása és gazdasági helyzetének megerősítése, és ezzel összefüggésben hangsúlyozza különösen a nyugat-afrikai országok helyzetét;

24. úgy véli, hogy az Európai Unió halászati politikájának – beleértve a Nyugat-Afrikához fűződő kapcsolatait is – tiszteletben kell tartania a FAO 1995-ös, felelősségteljes halgazdálkodásra vonatkozó magatartási kódexét;

25. elégedetten nyugtázza, hogy hét nyugat-afrikai ország halászati megállapodást kötött az Európai Unióval az új partnerségi megállapodások szabályai szerint, amelyeknek egyik fő célja a közösségi flotta érdekeinek védelme, és olyan rendelkezéseket tartalmaznak, amelyek alapján a harmadik országnak a halászati erőforrásai fenntartható kiaknázásának biztosítására alkalmas programokat kell létrehoznia;

26. úgy véli, hogy a halászati kapacitás múltbeli beáramlása e régióba, amelynek viszonylag gyengék a halgazdálkodási rendszerei és amely nem rendelkezik elégséges eszközökkel a halászhajók tevékenységeinek felügyeletéhez és ellenőrzéséhez, hozzájárult a régióban a halászati erőforrások problematikus helyzetéhez; ezért üdvözli, hogy 2005-ben megszűnt a halászati kapacitások Közösségből Nyugat-Afrikába történő átadásának támogatása;

27. megállapítja, hogy fennáll annak a veszélye, hogy amikor az EU csökkenti halászati tevékenységét a nyugat-afrikai vizeken, helyét más országokból származó flották foglalják el, amelyek esetleg nem tartják tiszteletben ugyanazokat a fenntarthatósági elveket;

28. úgy véli, hogy a halászati erőforrásokat tekintve ideje mindenekelőtt a következő szempontokra helyezni a hangsúlyt:

     –   a halászati erőforrások rendszeres értékelése a közösségi és érintett harmadik országbeli kutatók részvételével, óceánkutató hajókkal végzett kutatási kampányok révén, valamint azon országok minden egyes kizárólagos gazdasági övezetei halászati erőforrásainak rendszeres értékelése, amelyekkel halászati partnerségi megállapodás született;

     –   a szárazföldi – mind a kikötői, mind az ellátási és szállítási – infrastruktúra javítása a közösségi és más országokból javítás, ki- és átrakodás stb. céljával érkező hajók fogadásának elősegítése érdekében, ami a harmadik országok számára is további előnyökkel járna;

     –   az egészségügyi és higiéniai normák összehangolása, mivel e tekintetben ezen országok többsége súlyos hiányosságokkal küzd, ami bizonyos esetekben gátolja a közösségi piachoz való kedvező hozzáférést, amelyben egyébként exportjuk részesülhetne;

     –    mivel ezek az országok nem rendelkeznek a feladat ellátáshoz szükséges műszaki és emberi erőforrással, ellenőrző és felügyelő szolgálatok létrehozása ellenőrzési központok felállítása, ellenőrök képzése, valamint őrnaszádok és légi eszközök beszerzése révén;

     –   olyan jogi keret létrehozása, amely védi az elsősorban vegyes vállalkozások létrehozásából eredő jelenlegi és lehetséges közösségi befektetéseket, mivel e vállalkozások harmadik országbeli befektetéseit számos tényező visszafogja, többek között elsősorban a vállalatok feletti irányítás elvesztése és a régió valamennyi országára jellemző jogi bizonytalanság; az ilyen vegyes vállalkozások nem eredményezhetnek túlzott halászati kapacitást sem helyi , sem regionális szinten;

–    a fenntartható halászatot irányító programok létrehozása, amely programok a helyi ágazatok tevékenységeit szerveznék, és korlátoznák az általános, biológiailag nem fenntartható szabad hozzáférés gyakorlatát;

29. felhívja a Közösséget, hogy válassza el a megállapodásokkal kapcsolatos kifizetések mértékét a viszonzásképpen nyújtott halászati lehetőségek mértékétől, mert ez visszatarthatja a harmadik országot attól, hogy túlhalászat esetén csökkentse a hozzáférést, vagy a harmadik ország kormánya számára hirtelen és jelentős bevételcsökkenéshez vezethet;

30. felhívja az Európai Uniót, hogy a nyugat-afrikai halászati tevékenységek fenntarthatóvá tétele és a közösségi fejlesztési politikával való összhangba hozása érdekében hozza meg a következő intézkedéseket, függetlenül attól, hogy partnerségi megállapodás vagy magánjellegű megállapodás keretében hajtják végre őket:

- a vonatkozó halállományok bőségére irányuló megbízható értékelés elvégzése a halászati tevékenységek megkezdése előtt, majd ezt követően rendszeres időközönként;

- az afrikai állományok túlhalászata esetén az európai uniós és más külföldi hajóknak kell megtenniük az első lépéseket a kifogott halak mennyiségének csökkentése érdekében;

- hosszú távú programok létrehozása a halállományok bőségének helyzetére és trendjeire, valamint ökológiai összefüggéseikre, továbbá a halászat által ezekre gyakorolt hatására vonatkozó tudományos értékelések elvégzése céljából; és a nyugat-afrikai kutatási kapacitások támogatása;

- pontos, megbízható és kellő időben történő nyilvános jelentéstétel a harmadik országban működő európai uniós hajók fogásairól és tevékenységeiről;

- támogatás nyújtása a referencialaboratóriumok fejlesztése érdekében, hogy ezek könnyebben képesek legyenek megfelelni az Európai Unióba irányuló export növény-egészségügyi követelményeinek;

- az Európai Unió nyugat-afrikai partnereivel közösen egy program létrehozása az illegális, nem bejelentett és a nem szabályozott halászat elleni küzdelem érdekében, beleértve egy regionális felügyeleti tervet az indiai-óceáni bizottsággal kötött megállapodás mintája alapján; továbbá a belföldi és külföldi hajók halászati tevékenységeinek hatékony ellenőrzésére és felügyeletére szolgáló nyugat-afrikai kapacitások támogatása;

- konzultáció a helyi érintett közösségekkel a megállapodás tartalmáról;

- intézkedések meghozatala annak biztosítása érdekében, hogy a helyi halászok és flották elsőbbségi hozzáféréssel rendelkezzenek a halállományokhoz;

- hosszú távú programok létrehozása, amelyek növelik a hozzáadott értéket a helyi feldolgozóipar számára annak lehetővé tétele révén, hogy a helyben fogott halat helyben dolgozzák fel, és ezt követően exportálják az Európai Unióba;

- a származási szabályok jelenlegi rendszerének megreformálása és kiigazítása a helyi körülmények és realitások figyelembevétele érdekében;

31. kénytelen elismerni, hogy bár egyes harmadik országok teljes költségvetésében jelentős részarányt tesznek ki a halászati megállapodások szerinti pénzügyi hozzájárulások – amelyekhez hozzá kell adni a hajózási vállalkozók befektetéseit, valamint a tagállamok által kétoldalúan vállalt együttműködéseket, beleértve a pénzügyi együttműködéseket is –, a fenntartható fejlődést elősegítő együttműködés nem serkenthető kizárólag a közös halászati politika segítségével, továbbá a többi közösségi politikát is be kell vonni, mindenekelőtt a fejlesztési együttműködési politikát, azon politikai és társadalmi-gazdasági feltételek megteremtése céljából, amelyek segítségével ezen országok megfelelően orientálhatják a kívánt közigazgatási és pénzügyi erőfeszítéseket, hogy teljes egészében és hosszú távon élvezni tudják a természetes biológiai erőforrásaikban rejlő lehetőségeket;

32. sürgeti a Bizottság és a tagállamok közötti jobb koordinációt fejlesztési együttműködési projektjeik során, többek között a prioritások és célkitűzések megállapításakor;

33. sajnálja, hogy az EU–AKCS Gazdasági Partnerségi Megállapodás 2007. májusi fenntarthatósági hatásvizsgálata (SIA), amelyre a Bizottság adott megbízást, nem vizsgálja meg az erdészeti szektort, és csak érinti a halászat kérdéseit;

34. felkéri a Bizottságot, hogy:

- általánosságban végezzen több és részletesebb fenntarthatósági hatásvizsgálatot (SIA);

- a PFK-kérdéseket építse be alaposabban a SIA-kba;

- adjon megbízást két SIA-ra a nyugat-afrikai EPA tekintetében, külön hangsúllyal a halászati és a faanyagágazat PFK-jára, beleértve a helyi és bennszülött közösségekre gyakorolt hatás értékelését;

35. arra a következtetésre jut, hogy a FLEGT-folyamat és 2003 óta az átdolgozott halászati partnerségi megállapodások új generációja fontos kiindulópontjai a fejlesztésbarát politikáknak, hangsúlyozza azonban, hogy a politikák fejlesztési célú valódi koherenciájának lehetővé tételéhez szélesíteni és fejleszteni kell az EU Nyugat-Afrikával szembeni halászati és faanyag-politikáját;

36. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Bizottságnak, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak, a Régiók Bizottságának, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok csoportja, az ECOWAS, az Afrikai Unió, az OECD titkárságának, a Szubregionális Halászati Bizottságnak és a Kelet-közép-atlani Halászati Bizottságnak, valamennyi ECOWAS-ország, valamint Mauritánia és Kamerun kormányának.

• [1]  A Tanács következtetései az Európai Nyelvi Kompetenciamutatóról (HL C 46., 2006.2.24., 1. o.)
• [2]  HL L 317., 2000.12.15., 3. o. A legutóbb az AKCS-EK Miniszterek Tanácsának 1/2006. határozatával (HL L 247., 2006.9.9., 22. o.) módosított megállapodás.
• [3]  HL L 209., 2005.8.11., 27. o.
• [4]  Elfogadott szövegek, P6_TA(2007)0195.
• [5]  Elfogadott szövegek: P6_TA(2005)0300
• [6]  HL C 112. E, 2002.5.9., 353. o.
• [7]  Az ENSZ-régió Szent Ilona szigetét, az Atlanti-óceán déli részén elterülő brit tengerentúli területet is magában foglalja, amellyel ez az állásfoglalás nem foglalkozik.

INDOKOLÁS

A 2005. decemberi európai fejlesztéspolitikai konszenzusban az Európai Közösség intézményei és az EU tagállamai közösen kinyilvánították azt a céljukat, hogy létrehozzák a politikák fejlesztési célú koherenciáját. Ezen a különböző uniós politikai területek – mint például a kereskedelem-, az agrár- és a halászati politika – fejlődő országokra gyakorolt hatásának módszeres felülvizsgálata értendő. A fejlesztéspolitikára vonatkozó európai konszenzus 35. cikke is kiemeli a politikák fejlesztési célú koherenciájának (PFK) fontosságát. Mivel a PFK időközben az EU fejlesztési együttműködésének fontos alkotórészévé vált, a Fejlesztési Bizottság feladatai közé tartozik az egyéb politikai területek megvizsgálása a fejlesztéspolitikával való összeegyeztethetőségük szempontjából. A fejlesztéspolitikára vonatkozó európai konszenzus 35. cikkéből így a Fejlesztési Bizottság új törvényes feladata vezethető le, amely a koherenciakövetelmény megvalósításának parlamenti ellenőrzése.

Az Európai Bizottság a Tanács felkérésére 2007. szeptember 20-án első alkalommal terjesztett elő részletes jelentést a PFK tárgyában, amely a továbbiakban minden második évben meg fog jelenni. Ebben a terjedelmes dokumentumban, amely egy valamennyi tagállamnak kiküldött kérdőíven alapul, a Bizottság többek között a következőket állapítja meg:

Ø Az EU a PFK megvalósításának elején jár. A koncepciót még nem ültették át kellő mértékben valamennyi politikai területre.

Ø A PFK egyik fő akadályát a mind az EU-tagállamok, mind a harmadik országok közötti, politikai prioritásokra és érdekekre vonatkozó ellentétek jelentik. A PFK emiatt csak akkor valósulhat meg, ha ennek érdekében a legmagasabb politikai szintek járnak közben.

Ø Sok szinten még hiányzik a politikák más országok fejlődési esélyeire gyakorolt hatásaira vonatkozó tudatosság és ismeret.

E jelentéssel a Parlament, amely a múltban többször bírálta a politikák fejlesztéspolitikai szempontból elégtelen koherenciáját, a PFK kérdését napirendjére tűzi. Ahhoz, hogy a témát egy saját kezdeményezésű jelentés előírt rövid terjedelmén belül megfelelően kezelni lehessen, terjedelemben és téma szerint is korlátozni kellett.

Ennek során láthatóvá vált a politikai koherencia Európai Parlament általi értékelésének egy alapvető problémája. Mivel több politikai terület együttes hatásáról van szó, e politikai területeken téma szerint rendszerint az EP több bizottsága is illetékes. Ez hatásköri összeférhetetlenségeket okoz az intézményen belül. A Fejlesztési Bizottság vezető szerepe a fejlesztéspolitikai szempontú felülvizsgálat során részben megkérdőjeleződik, mivel a Fejlesztési Bizottság hatáskörének a viszonylag új DCI általi bővülését még nem használták ki kielégítő mértékben. E jelentés esetében a Halászati Bizottsággal folytatott hosszú vitákat követően sikerült megegyezni abban, hogy a jelentés bizonyos biológiai természeti erőforrások, különösen a fa és a hal EU általi, Nyugat-Afrikában történő kiaknázásának hatásairól szóljon. A bányászatot és a kőolaj-kitermelést tudatosan kizártuk, mivel ezek esetében nem olyan megújuló erőforrásokról van szó, amelyekkel fenntarthatóan kellene gazdálkodni[1]. Területileg Nyugat-Afrikára korlátoztuk a jelentést. Az ENSZ meghatározása szerint ide tartoznak az ECOWAS-országok, valamint Mauritánia. Rendszerint Kamerunt is ideveszik. A Bizottság Kereskedelmi Főigazgatóságának (DG TRADE) adatai szerint a fa és a hal területén az ECOWAS-export mintegy 80%-ának az EU a felvevője. Legfontosabb vevőként az EU itt jelentős befolyással rendelkezik.

Fa és erdőgazdálkodás

A nemzetközi államközösség Balin világosan elismerte, hogy az erdőirtás egyike az éghajlatváltozás fő okainak, és azt sürgősen le kell állítani. Afrika már ma is egyike a világ éghajlatváltozás által legerőteljesebben érintett régióinak. Ezért az Éghajlatváltozási Keretegyezményben (UNFCCC) részes szerződő államok 13. konferenciája alkalmából a világ legszegényebb országaiban az erdők védelmét szolgáló programok támogatása céljából egy új alapot hívtak életre (erdőkkel kapcsolatos szén-dioxid partnerségi mechanizmus – Forest Carbon Partnership Facility). Az EU-nak és tagállamainak sürgősen nagyobb hozzájárulást kell nyújtaniuk ehhez az alaphoz. A finanszírozás során az EU támaszkodhatna agrárköltségvetésének rendszeresen felmerülő többletére.

A tanulmányok ezen túlmenően nyomatékosan figyelmeztetnek az erdőpusztulás, az éghajlattól függő elsivatagosodás és a belső afrikai régiókból a partok felé irányuló megerősödött migrációs nyomás kölcsönhatására. Az Európai Uniónak le kell vonnia a következtetéseket e megállapításokból, és fejlesztési és külgazdasági politikájában nagyobb hangsúlyt kell helyeznie ezekre az összefüggésekre.

Kamerunban és más nyugat-afrikai országokban a faipart európai cégek uralják. A hiányzó szabályozás és ellenőrzések miatt a fa jelentős részét illegálisan és nem fenntartható módon termelik ki. E helyzetre reagálva az EU 2005-ben kiadta a FLEGT-rendeletet (az erdészeti tárgyú jogszabályok végrehajtása, a kormányzás és a kereskedelem – Forest Law Enforcement, Governance and Trade). Ennek célja az illegális fakitermelés elleni küzdelem. Ennek során azonban túl kevés figyelmet kap az ökológiai és társadalmi szempontból fenntartható faipar fejlesztésének szükségessége. Az erdőlakók és az erdőtől függő népesség jogait és érdekeit is erőteljesebben figyelembe kell venni. Az EU-nak sürgősen erőteljesebben támogatnia kellene a fenntartható, ökológiai szempontból elviselhető és az emberi jogokat tiszteletben tartó erdőgazdálkodásra irányuló helyi kezdeményezéseket. Iránymutatásként szolgálhatnak az erdőgondnoksági tanács (Forest Stewardship Council – FSC) címkéjének kritériumai. Az EU és a tagállamok közbeszerzésének is fokozatosan ezekhez a kritériumokhoz kellene igazodnia. Célként azt kell kitűzni, hogy az EU-ba a továbbiakban csak világos származási igazolással rendelkező, fenntartható gazdálkodásból származó fát és fatermékeket lehessen behozni. A harmadik országokon, például Oroszországon és Kínán keresztüli kerülőutas ügyleteknek ezzel összefüggésben hatékonyan gátat kell vetni.

Hal és tengeri állatvilág

A nyugat-afrikai nemzetgazdaságok nagymértékben függenek a halászattól mint táplálékforrástól, exportcikktől és munkahelyeket biztosító gazdasági ágazattól. Tudományos vizsgálatok bizonyítják, hogy a Nyugat-Afrika előtt elterülő tengeri régió egyike a világ egyik legerőteljesebben halászott vizeinek. Sok faj esetében komoly jelei mutatkoznak a túlhalászatnak. A nemzetközi flották által támasztott verseny és a hiányzó felügyeleti mechanizmusok Nyugat-Afrika partjai előtt nagy volumenű illegális halászathoz vezetnek. Ez egyúttal a helyi halászok halhozamának jelentősen csökkenését is okozza.

A halászati partnerségi megállapodások 2002 óta próbálnak levonni néhány következtetést ezekből az ismeretekből, de csak részben teljesítik a FAO felelős halászatra vonatkozó magatartási kódexének előírásait. Ezenkívül a halászati partnerségi megállapodások az EU és Nyugat-Afrika közötti tengerészeti ágazati kapcsolatoknak csak egy részére terjednek ki. Az alábbi területek:

· kereskedelem,

· a halállományokra vonatkozó tudományos kutatás,

· a vizek felügyelete és ellenőrzése,

· export és az európai uniós hajók lobogóváltása,

nincsenek megfelelően lefedve. Különösen a vizek felügyeletének területét kell jobban figyelembe venni és kialakítani. Az alábbiak szükségesek:

· A nyugat-afrikai vizekre vonatkozó felügyeleti programok – pozitív példaként a sajnos beszüntetett, több éven át Luxemburg által finanszírozott program szolgálhat, valamint az Indiai-óceánra vonatkozó jelenlegi program. Ide tartozik az európai uniós hajók fokozottabb ellenőrzése is. Ebben az összefüggésben meg kell vizsgálni, hogy a nyugat-afrikai vizeken hajózó nemzetközi halászati flották felügyeletére szolgáló infrastruktúra kiépítését az Európai Unió fejlesztési együttműködése keretében célzottan is támogatni lehet-e.

· A halállományok és általában a tengeri állatvilág fejlődésére irányuló, hosszú távú kutatási programok.

· Tanulmányok arról a kérdésről, hogy a kereskedelem a túlhalászat egyik oka-e, és hogy ezt az eddigieknél hogyan lehet jobban megakadályozni.

· A halászati megállapodások hatásainak és fejlesztéssel való összeegyeztethetőségének felülvizsgálatát általánosan átfogóbbá és rendszeresebb jellegűvé kell alakítani.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) 2007. szeptemberi tanulmánya Szenegál tekintetében közvetlen összefüggést mutatott ki a helyi halászati ágazat hanyatlása és a fokozott migráció között. Szintén az IOM szerint 2006-ban 31000 afrikaiból mintegy 6000 halt meg, amikor a Földközi-tengeren át akart kelni Európába. Ezeket a számokat sok szakértő nagyon óvatos becslésnek tartja és a sokkal nagyobb számú nem ismert esetet tételez fel.

Összefoglalásként megállapítható, hogy a fa és a hal Nyugat-Afrika gazdasági és társadalmi fejlődése szempontjából kulcsfontosságú termékek. Az EU mint ezen termékek legfontosabb vevője fontos szerepet játszhat a nyugat-afrikai régió további fejlődésében ezen a téren. A FLEGT-folyamat és az új halászati partnerségi megállapodások e tekintetben fontos kiindulási pontok. Az Európai Unió részéről azonban sürgősen további lépésekre van szükség a politikai koherencia elérése érdekében. A fenntartható nyugat-afrikai fejlődés támogatása tekintetében mindkét koncepció minőségi továbbfejlesztésének és kibővítésének kihívása előtt állunk.

• [1]  E területtel az AKCS Közgyűlés egyik állásfoglalása foglalkozik: az AKCS állásfoglalása a természeti erőforrások AKCS-országokban történő kiaknázásával kapcsolatban a helyes kormányzásról, az átláthatóságról és az elszámoltathatóságról.

VÉLEMÉNY a Halászati Bizottság részéről (27.3.2008)

a Fejlesztési Bizottság részére

a fejlesztési politikák koherenciájáról és egyes biológiai természeti erőforrások Európai Unió általi kiaknázásának Nyugat-Afrika fejlődésére gyakorolt hatásáról
(2007/2183(INI))

A vélemény előadója: Carmen Fraga Estévez(*) Társbizottsági eljárás – az eljárási szabályzat 47. cikke

JAVASLATOK

A Halászati Bizottság felhívja a Fejlesztési Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat:

1.  elégedetten nyugtázza, hogy hét nyugat-afrikai ország halászati megállapodást kötött az Európai Unióval az új partnerségi megállapodások szabályai szerint, amelyeknek egyik fő célkitűzése a közösségi flotta érdekeinek védelme, és olyan rendelkezéseket tartalmaznak, amelyek alapján a harmadik országnak a halászati erőforrásai fenntartható kiaknázásának biztosítására alkalmas programokat kell létrehoznia;

2.  elégedetten veszi tudomásul és ösztönzi az e területen megvalósult fejlődést, azonban továbbra is aggasztja a térség egyes országai által a saját erőforrásaik védelme tekintetében tanúsított lassúság és habozás; sajnálja, hogy a megállapodások alapján az Európai Unió által kifejtett erőfeszítések ellenére a természetes biológiai erőforrások – köztük a halászati erőforrások – fenntarthatósága és a fenntartható kiaknázás előnyei nemcsak, hogy még mindig nem jelentenek prioritást ezen országok számára, de gyakran továbbra is egyéb politikai és gazdasági érdekeknek vannak alárendelve;

3.  kénytelen elismerni, hogy bár egyes harmadik országok teljes költségvetésében jelentős részarányt tesz ki a halászati megállapodások ellentételezése – amelyhez hozzá kell adni a hajózási vállalkozók befektetéseit, valamint a tagállamok által kétoldalúan vállalt együttműködéseket, beleértve a pénzügyi együttműködéseket is –, a fenntartható fejlődést elősegítő együttműködés nem serkenthető kizárólag a közös halászati politika segítségével, továbbá a többi közösségi politikát is be kell vonni, mindenekelőtt a fejlesztési együttműködési politikát, azon politikai és társadalmi-gazdasági feltételek megteremtése céljából, amelyek segítségével ezen országok megfelelően orientálhatják a kívánt közigazgatási és pénzügyi erőfeszítéseket, hogy teljes egészében és hosszú távon élvezni tudják a természetes biológiai erőforrásaikban rejlő lehetőségeket;

4.  úgy véli, hogy a halászati erőforrásokat tekintve ideje mindenekelőtt a következő szempontokra helyezni a hangsúlyt:

- a halászati erőforrások rendszeres értékelése a közösségi és érintett harmadik országbeli kutatók részvételével, óceánkutató hajókkal végzett kutatási kampányok révén, valamint azon országok minden egyes kizárólagos gazdasági övezetei halászati erőforrásainak rendszeres értékelése, amelyekkel halászati partnerségi megállapodás született;

- a szárazföldi – mind a kikötői, mind az ellátási és szállítási – infrastruktúra javítása a közösségi és más országokból javítás, ki- és átrakodás stb. céljával érkező hajók fogadásának elősegítése érdekében, ami a harmadik országok számára is további előnyökkel járna;

- az egészségügyi és higiéniai normák összehangolása, mivel e tekintetben ezen országok többsége súlyos hiányosságokkal küzd, ami bizonyos esetekben gátolja a közösségi piachoz való kedvező hozzáférést, amelyben egyébként exportjuk részesülhetne;

- mivel ezek az országok nem rendelkeznek a feladat ellátáshoz szükséges műszaki és emberi erőforrással, ellenőrző és felügyelő szolgálatok létrehozása ellenőrzési központok felállítása, ellenőrök képzése, valamint őrnaszádok és légi eszközök beszerzése révén;

- olyan jogi keret létrehozása, amely védi az elsősorban vegyes vállalkozások létrehozásából eredő jelenlegi és lehetséges közösségi befektetéseket, mivel e vállalkozások harmadik országbeli befektetéseit számos tényező visszafogja, többek között elsősorban a vállalatok feletti irányítás elvesztése és a régió valamennyi országára jellemző jogi bizonytalanság;

- a fenntartható halászatot irányító programok létrehozása, amely programok a helyi ágazatok tevékenységeit szerveznék, és korlátoznák az általános, biológiailag nem fenntartható szabad hozzáférés gyakorlatát.

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma	27.3.2008
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	23 1 0
A zárószavazáson jelen lévő tagok	Alfonso Andria, Stavros Arnaoutakis, Elspeth Attwooll, Iles Braghetto, Niels Busk, Luis Manuel Capoulas Santos, Paulo Casaca, Zdzisław Kazimierz Chmielewski, Emanuel Jardim Fernandes, Carmen Fraga Estévez, Ioannis Gklavakis, Alfred Gomolka, Ian Hudghton, Heinz Kindermann, Rosa Miguélez Ramos, Seán Ó Neachtain, Struan Stevenson, Daniel Varela Suanzes-Carpegna, Cornelis Visser
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)	Ole Christensen, Constantin Dumitriu, Raül Romeva i Rueda, Thomas Wise
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok) (178. cikk (2) bekezdés)	Francesco Ferrari

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma	1.4.2008
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	25 1
A zárószavazáson jelen lévő tagok	Alessandro Battilocchio, Thijs Berman, Josep Borrell Fontelles, Marie-Arlette Carlotti, Nirj Deva, Hélène Goudin, Alain Hutchinson, Romana Jordan Cizelj, Filip Kaczmarek, Glenys Kinnock, Maria Martens, Gay Mitchell, José Ribeiro e Castro, Toomas Savi, Pierre Schapira, Frithjof Schmidt, Jürgen Schröder, Feleknas Uca, Luis Yañez-Barnuevo García, Anna Záborská, Mauro Zani
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)	Miguel Angel Martínez Martínez, Manolis Mavrommatis, Mihaela Popa, Anne Van Lancker, Renate Weber