JELENTÉS Afganisztán stabilizálásáról: kihívások az EU és a nemzetközi közösség számára

AZ EURÓPAI PARLAMENT állásfoglalásÁra irányuló indítvány

VÉLEMÉNY a Fejlesztési Bizottság részéről(*) (10.3.2008)

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

26.6.2008 - (2007/2208(INI))

Külügyi Bizottság
Előadó: André Brie
Előadó (*): Jürgen Schröder, Fejlesztési Bizottság
(*) Társbizottsági eljárás – az eljárási szabályzat 47. cikke

Eljárás : 2007/2208(INI)

A dokumentum állapota a plenáris ülésen

Válasszon egy dokumentumot :

A6-0269/2008

Előterjesztett szövegek :

A6-0269/2008

Viták :

PV 08/07/2008 - 5
CRE 08/07/2008 - 5

Szavazatok :

PV 08/07/2008 - 8.23
CRE 08/07/2008 - 8.23
A szavazatok indokolása
A szavazatok indokolása

Elfogadott szövegek :

P6_TA(2008)0337

AZ EURÓPAI PARLAMENT állásfoglalásÁra irányuló indítvány
VÉLEMÉNY a Fejlesztési Bizottság részéről(*)
A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Afganisztán stabilizálásáról: kihívások az EU és a nemzetközi közösség számára

(2007/2208(INI))

Az Európai Parlament,

– tekintettel az Afganisztánnal foglalkozó számos korábbi állásfoglalására, és legutóbb a 2006. január 18-i állásfoglalására[1],

– tekintettel a 2006. február 1-jei londoni konferencián elért Afganisztánnal való együttműködési megállapodásra (Afganisztán Compact), valamint az afgán kormány és a nemzetközi közösség felismerésére, miszerint a megállapodás sikeréhez erőteljes politikai, biztonsági és pénzügyi kötelezettségvállalás szükséges annak érdekében, hogy a fontos referenciaértékek a megállapodás szerinti határidőn belül elérhetők legyenek, valamint hogy az egyezség sikere az eredményes koordinációs és nyomon követési mechanizmustól függ,

– tekintettel a Nemzetközi Biztonsági Támogató Erővel (ISAF) Afganisztánban együttműködő nemzetek állam- és kormányfőinek nyilatkozatára, amelyet a 2008. április 3-i bukaresti NATO-csúcson tettek közzé,

– tekintettel az ENSZ főtitkárának 2007. szeptember 21-én „Az afganisztáni helyzet és ennek a nemzetközi békével és biztonsággal kapcsolatos vonatkozásai” címen benyújtott jelentésére,

– tekintettel az afgán kormánynak a 2006. januári londoni konferencián elindított nemzeti kábítószer-ellenőrzési stratégiájára,

– tekintettel az Európai Parlamentnek a Tanácshoz benyújtott 2007. október 25-i, az ópium orvosi célokra történő afganisztáni terjesztéséről szóló ajánlására[2],

– tekintettel az összes vonatkozó tanácsi döntésre, különösen a 2008. március 10-én, április 29-én, valamint május 26–27-én meghozottakra,

– tekintettel a 2007. május 30-i, az Európai Unió afganisztáni rendőri missziójának megalapításáról szóló 2007/369/KKBP tanácsi együttes fellépésre, valamint az azt módosító 2007. november 13-i 2007/733/KKBP tanácsi együttes fellépésre,

– tekintettel az Európai Unió 2008. évi költségvetésének elfogadására,

– tekintettel a Bizottság nemzeti indikatív programjára, amelyben 610 millió eurót különítettek el Afganisztán Iszlám Köztársaság javára a 2007 és 2010 közötti költségvetési időszakra,

– tekintettel az afgán parlament (Wolesi Jirga) küldöttségének 2007. november 26–30-án az Európai Parlamentben tett látogatására,

– tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

– tekintettel a Külügyi Bizottság jelentésére és a Fejlesztési Bizottság véleményére (A6-0269/2008),

A. mivel Afganisztán – mint az nyilvánvaló a terrorcselekmények és erőszakos lázadások számának növekedéséből, az egyre komolyabban romló biztonsági helyzetből és a növekvő ópiumtermelésből – kritikus ponthoz érkezett; mivel a nemzetközi közösség erőfeszítései és a polgári újjáépítés részleges sikerei ellenére az afgán népesség jelentős hányadának életkörülményei még mindig nem javultak; mivel az Afganisztánt jelenleg fenyegető veszélyek miatt rövid távú fellépésre van szükség, ugyanakkor a hosszú távú megoldások csak a kormányzás átfogó fejlesztése, valamint egy erősebb állam kialakulása által érhetőek el,

B. mivel Hamid Karzai elnök kormánya Afganisztán egyharmadát tartja ellenőrzése alatt, amely háromszor nagyobb, mint a Talibán által ellenőrzött terület,

C. mivel az Egyesült Államok – az Egyesült Királyság támogatásával – 2001. október 7-én megkezdte a Tartós Szabadság Műveletet; mivel négy további EU-tagállam – Csehország, Franciaország, Lengyelország és Románia – tagja a hadműveletben részt vevő szövetséges erőknek; mivel Ciprus és Málta kivételével valamennyi EU-tagállam küld csapatokat a NATO által vezetett Nemzetközi Biztonsági Támogató Erő (ISAF)-küldetésbe, amely összesen több mint 21 500 katonát jelent; mivel az első tartományi újjáépítési csapatok (PRT-k) működése 2001 végén kezdődött, és jelenleg kb. 25 PRT működik az ország egész területén,

D. mivel a Talibán katonai tevékenységei nem jelentenek közvetlen veszélyt Afganisztán szuverenitására, és fő célkitűzése a NATO szövetségesek közötti viszály szítása, valamint azon benyomás keltése, hogy lehetetlen békét teremteni a régióban, amely a további NATO erők Afganisztánba küldésének felfüggesztéséhez vezetett,

E. mivel jelentős eltérés van a pénzösszeg mérete között, amelyet a nemzetközi közösség egyrészt a katonai műveletekre, másrészt pedig a polgári újjáépítésre és a humanitárius segítségnyújtásra fordít;

F. mivel az afganisztáni lakosok több mint fele a szegénységi küszöb alatt él, és az ország gazdasága az egyik leggyengébb a világon, 40%-ot elérő munkanélküliséggel,

G. mivel Afganisztán egészségügyi ágazata már meghozta első ígéretes eredményeit, mint például a gyermekhalandóságnak a Talibán bukása óta bekövetkezett 24%-os csökkenése, az egyéves kort túlélő gyermekek magasabb száma, és azon afgánok nagyobb százaléka, akik számára közvetlenül elérhető az egészségügyi alapellátás,

H. mivel Afganisztán oktatási rendszere már az első kedvező fejlemények jeleit mutatja, ideértve azt, hogy egyre több gyermek és különösen lány, diák és tanár tér vissza az iskolákba, valamint hogy folyamatban van az általános iskolák rehabilitálása és a tanárok képzése,

I. mivel annak ellenére, hogy nincsenek hivatalos mutatók az afganisztáni halálos polgári áldozatok számát illetően, az ENSZ főtitkárának 2008-as éves jelentése az afganisztáni helyzetről rámutat arra, hogy „2007-ben a felkelések és a terrorcselekmények aránya jelentősen növekedett az előző évhez képest. Az előző év 425-ös havi átlagával összehasonlítva, 2007-ben havonta átlagosan 566 incidensről szereztek tudomást. A 2007-ben bekövetkezett 8 000 fölötti konfliktussal kapcsolatos halálesetből több mint 1500 érintette a lakosságot”, amely a legmagasabb haláleset-mutató a Talibán 2001-es bukása óta.

J. mivel az afgán alkotmány nem garantálja a teljes vallásszabadságot, mivel az iszlám elhagyása továbbra is büntetendő cselekménynek minősül,

K. mivel az Afganisztáni Közös Koordináló és Felügyelő Testület a 2008. február 5–6-i, Tokióban tartott ülésen elkezdte egy nemzetközi konferencia előkészítését a 2006-os londoni konferencián elfogadott terv (Afganisztánnal való együttműködési megállapodás) végrehajtásában történő előrehaladás felülvizsgálata,

L. mivel az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatala által készített 2008-as afganisztáni téli ópium-gyorsértékelési felmérés megerősíti a 2007-es felmérésben megállapított tendenciát, amely szerint az ópiummentes tartományok száma északon és a központban emelkedhet, de a termelés szintje délen és nyugaton valószínűleg növekedni fog; mivel a 2007-es jelentés egyrészt megismétli azt a téves értelmezést, amely szerint „ópiummentesek” azok a tartományok, ahol nincs vagy csekély mértékű a máktermelés, másrészt azonban hangsúlyozza a biztonság hiánya és a kábítószer termesztés közötti kapcsolatot; mivel a kábítószer ellenes politika kulcseszközei az egy időben alkalmazott termény megsemmisítés, a tilalmazás (amely jóval összetettebb, mint a kereskedők letartóztatása) és a fejlesztés (alternatív megélhetés),

1. úgy véli, hogy Afganisztán történelmének elmúlt 30 évét a szovjet megszállás, a különböző mudzsahid csoportok közötti harcok és a talibánok uralma jellemezte, az ország társadalmának jelentős és bonyolult újjáépítését kezdte meg, továbbra is intézményeinek megszilárdításán kell fáradoznia, valamint állampolgárainak alapvető szükségleteinek kielégítésén kell javítania az oktatás, a lakhatás, az egészségügy és az élelmezés terén; üdvözli az afgán nép által a jogállamiság és a demokrácia építésének, valamint a stabilitás keresésének révén 2002 óta megtett erőfeszítéseket és előrehaladást;

2. meggyőződése, hogy az ország a nemzetközi fejlesztési támogatás, valamint a két- és többoldalú együttműködés próbájává vált; hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a nemzetközi közösség folytassa a munkát az afgán kormánnyal és Afganisztán népével annak érdekében, hogy bebizonyítsa képes az erőszak és a szegénység ördögi körének véget vetni, és az ország számára a fenntartható béke és fejlődés lehetőségét biztosítani; felkéri a Tanácsot és a Bizottságot, hogy a különböző afganisztáni újjáépítési törekvések összehangolása érdekében kezdeményezze egy olyan nemzetközi tanács létrehozását, amely összefogja a fő adományozókat és az ENSZ szervezeteket, amelyet lehetőleg az ENSZ Afganisztáni Segély Missziója vezet, és amely az ENSZ Békeépítő Bizottságának koncepcióján alapul;

3. emlékeztet az országban dúlt háborúk tartós következményeire, az áldozatok, a fogyatékkal élők, a menekültek és elvándoroltak millióira, és a csaknem valamennyi fontosabb infrastruktúra lerombolásából eredő anyagi károkra;

4. üdvözli az afgán nép és az ország intézményei által a jogállamiság és a demokrácia építésének, valamint a stabilitás keresésének révén 2002 óta megtett erőfeszítéseket és előrehaladást; ezeket rendkívül fontos vívmányoknak tekinti a törvényesség és az emberi méltóság hiányából fakadó azon szerkezeti problémák szempontjából, amelyek Afganisztánt a szovjet és a talibán uralom alatt jellemezték;

5. úgy véli különösen, hogy a lakosság jelentős részvétele az országban lezajlott különböző választások során igazolja az afganisztáni nők és férfiak egy aktív és részvételi demokrácia kialakításának elősegítése iránti vágyát; hangsúlyozza, hogy ezen választások példaértékűvé váltak regionális összefüggésben és a súlyos fegyveres konfliktusok által sújtott, fejlődő országokban;

6. hangsúlyozza, hogy az afgán intézményeknek küzdeniük kell a korrupció minden formája ellen és alakítsanak ki hatékony szakpolitikákat a lakosság szociális körülményeinek javítása érdekében;

7. megállapítja, hogy Afganisztánban az EU-t elsősorban humanitárius szervezetnek tekintik, ugyanakkor úgy véli, arra is szükség van, hogy az EU erős politikai befolyású szereplőnek tűnjön, ezért felkéri a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot olyan stratégiákra, amelyek révén az EU – szem előtt tartva az afgán nép természetes szuverenitását – a polgári, a politikai és az igazgatási apparátus cselekvőképessé tétele során erősítheti láthatóságát, mindaddig, amíg a kormányzati infrastruktúra a nagyobb stabilitás és állandóság időszakába lép;

8. hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a nemzetközi közösség jobban koordinálja erőfeszítéseit a hatékony és fenntartható polgári segítségnyújtás érdekében; ezért kiegyensúlyozott költségvetésre hív fel, amely elegendő forrást nyújt a polgári újjáépítéshez és a humanitárius segítségnyújtáshoz, mivel a biztonság megteremtése és a jogállamiság tiszteletben tartása kulcsfontosságú ügyek;

9. hangsúlyozza, hogy a politikai akarat és kötelezettségvállalás jelentős megerősítése szükséges, és ennek nemcsak újabb harcoló csapatoknak a nemzeti tiltólistáktól függetlenül a legproblémásabb területekre történő küldésére irányuló akarat révén kell történnie, hanem sürgős és fokozottabb polgári újjáépítési erőfeszítések révén is, a vívmányok hosszú távú és fenntartható alapon történő megszilárdítása és az afgán lakosság bizalmának helyreállítása érdekében; úgy ítéli meg, hogy a tartós szabadság elnevezésű hadművelet ellentétes eredményt vált ki, ha a felkelőkre gyakorolt katonai nyomás nem párosul olyan megerősített politikai folyamattal, amely révén az afgán hatóságok eljutnak a lakosság minden olyan szegmenséhez, amely elismeri az alkotmányt, és leteszi a fegyvert; e tekintetben megállapítja továbbá, hogy a humanitárius közösségnek (az ENSZ-nek és a nem kormányzati szervezeteknek) javítania kell a koordinációt, kerülnie kell az eseti kezdeményezéseket, valamint készültségi és készenléti tervet kell kidolgoznia;

10. hangsúlyozza, hogy az Európai Uniónak fel kell használnia misszióinak és az afgán felségterületen már katonai vagy polgári jelenléttel bíró tagállamainak tapasztalatát és szakértelmét az afganisztáni stabilizációs és újjáépítési folyamatban;

11. támogatja a NATO-nak az ország biztonságának javítása és a helyi, valamint a nemzetközi terrorizmus elleni harc érdekében tett erőfeszítéseit, és ezen erők jelenlétét elengedhetetlennek tartja az ország jövőjének biztosítása szempontjából;

12. sürgeti, hogy az EU és tagállamai támogassák a terrorizmus, a vallási és etnikai szélsőségek, az etnikai szeparatizmus és minden olyan cselekmény elleni küzdelmet, amelynek célja Afganisztán területi integritásának, államegységének és nemzeti szuverenitásának felforgatása;

13. felhívja a figyelmet arra az elképzelésre, hogy az EU-nak és tagállamainak Afganisztánt saját, erősebb demokratikus intézményekkel bíró állama felépítésében kell támogatnia, amely képes biztosítani a nemzeti szuverenitást, az állam egységét, a területi integritást, a fenntartható gazdasági fejlődést, valamint Afganisztán népének fejlődését és gyarapodását, és amelyek tiszteletben tartják minden Afganisztánban található etnikai és vallási közösség történelmi, vallási, szellemi és kulturális hagyományait;

14. megállapítja, hogy a rendezésre irányuló igények egész Afganisztánban fontosak, de a segélyek elosztásával és a biztonsággal kapcsolatos probléma egyedülálló a pastunok által uralt területeken, ezért felhív az újjáépítési tevékenység dél-afganisztáni felgyorsítására;

15. felhívja a figyelmet arra, hogy az EU-nak bátorítania és segítenie kell az európai befektetőket, hogy azok kapcsolódjanak be Afganisztán újjáépítésébe, legyenek jelen és hozzanak létre vállalkozásokat a helyszínen;

16. rámutat arra, hogy az ország legfőbb problémája a biztonság helyreállítása és egy működőképes állam létrehozása; megállapítja, hogy Afganisztán biztonsági problémái összetettebbek a terrorizmus elleni harcnál, ezért a katonai megoldásnál többre van szükség; rámutat, hogy a biztonság és a jogállamiság egymás függvényei, amelyek elősegítik az emberi fejlődést, valamint hogy a jogállamiság megerősítése fontos eszköze annak, hogy előmozdítsák az emberek számára az értelmes és egészséges életet lehetővé tevő, szabad gazdasági és társadalmi döntések gyakorlását, ha azokat az állam működésének helyreállítását célzó intézkedések egészítik ki a jogállamiság védelme, az alapvető közszolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása, és az esélyegyenlőség biztosítása érdekében az ország népe számára;

17. üdvözli az afganisztáni egyezségben foglalt kötelezettségvállalást, miszerint „stabil és virágzó Afganisztánt kívánnak létrehozni, biztosítva a megfelelő kormányzást és az emberi jogok védelmét a jogállamiság keretében”; nézete szerint az egyezségnek egyértelmű prioritások vagy sorrendiség hiányában iránymutatásokat kellett volna meghatároznia arról, hogyan érhetők el ezek a nagyra törő célok, és következésképpen hangsúlyozza, hogy az adományozóknak biztosítaniuk kell, hogy programjaikat a központi és tartományi szinten meghatározott prioritásokkal kiigazítsák, valamint hogy a kiosztott erőforrások megfelelőek és eredményes módon kerülnek elosztásra;

18. hangsúlyozza, hogy sürgős szükség van a biztonsági ágazat reformját illetően kiegyensúlyozott és fenntartható megközelítés kialakítására, amely rendelkezik a hivatásos nemzeti hadseregről és rendőrségről; hangsúlyozza, hogy az afgán igazságszolgáltatási rendszer nagyon komoly befektetéseket igényel, és hogy sürgetően szükséges kapacitásának fokozására összpontosítani;

19. felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a mostanáig elért eredmények ellenére az elmúlt öt évben a rendőrségi reform terén tett erőfeszítések általános eredménye csalódást keltő, és ez jól ábrázolja a nemzetközi közösség előtt tornyosuló súlyos nehézségeket az intézményépítés terén; különösen sürgeti a nemzetközi közösséget általában és különösen az EU rendőrségi misszióját, hogy folytassák erőfeszítéseiket egy olyan afganisztáni rendőrségi erő kialakítása érdekében, amelyet az emberi jogok és a jogállamiság tiszteletben tartása jellemez;

20. felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy az EUPOL mandátuma kiterjed arra, hogy „erősítse a rendőrség és a tágabb értelemben vett jogállamiság közötti kapcsolatot”, ezért felhívja a Tanácsot és a Bizottságot, hogy továbbra is szorosan hangolják össze tevékenységeiket annak biztosítása érdekében, hogy az EU politikái egységesebbé és hatékonyabbá váljanak; ugyanilyen fontosnak ítéli azt is, hogy az EU jelentős mértékben növelje az EUPOL számára biztosított forrásokat, a személyzet és az anyagi források tekintetében egyaránt; rámutat arra, hogy Belügyminisztérium átfogó reformja (amely mindenekelőtt politikai feladat, mintsem technikai probléma) elkerülhetetlen, mivel e nélkül a rendőrség reformja sem fog sikerülni, ezért nagy fontosságot tulajdonít az EUPOL másik célkitűzésének, amely nem más, mint „felügyelet, iránymutatás, tanácsadás és képzés a Belügyminisztérium, a régiók és a tartományok szintjén”; kifejezi támogatását a Stabilitási Eszköz keretében támogatott 2,5 millió eurós programmal kapcsolatban, amely a bírák és az ügyészek kijelölésére irányuló intézkedések megreformálására vonatkozik, és várakozása szerint ez a kísérleti rendszer hozzájárul egy lényeges hosszú távú igazságszolgáltatási reformhoz 2009-ben;

21. felhívja a figyelmet arra, hogy az EUPOL missziónak több tíz hónappal a 2007. június 15-i elindítását követően még el kell érnie a teljes teljesítőképességet, és megjegyzi, hogy a misszió még a teljes kihasználtságakor is mindössze 195 fős személyzettel fog bírni, amely Kabulban és a tartományi központokban végzi a magas szintű döntések felülvizsgálatát; tudomásul veszi az afgán külügyminiszter legutóbbi nyilatkozatát, amely szerint legalább 700 további kiképzőre van szükség az országban, és hogy ez a hiány hozzájárult ahhoz, hogy a hadsereghez képest a rendőrségnél jóval magasabb a halálozási arány; rámutat arra, hogy a német kormány felajánlotta, hogy 60-ról 120-ra emeli a kiképzőkhöz való hozzájárulását, ha a többi uniós ország is hasonló kötelezettségvállalást tesz; kéri, hogy jobban hangolják össze az afgán polgári rendőrség kiképzése terén tett közösségi és amerikai erőfeszítéseket;

22. felhívja a Tanácsot és a Bizottságot, hogy az afganisztáni segítségnyújtási program keretében vállaljanak kötelezettséget a jogrendszer megreformálására az afgán igazságszolgáltatás főbb intézményeken keresztül történő hivatásszerűvé tétele érdekében, a Legfelsőbb Bíróságra, a Legfőbb Ügyészségre, és az Igazságügyi Minisztériumra összpontosítva, a vádlottak jogainak megóvása, a sérülékeny csoportoknak nyújtott szükséges jogi segítségnyújtás biztosítása és a védelem jogainak garantálása érdekében; kéri hogy az ENSZ halálbüntetési moratóriumról szóló határozatának való megfelelés legyen az afgán bírósági rendszer megreformálására irányuló európai erőfeszítések egyik fő prioritása;

23. határozottan úgy véli, hogy a tartományi újjáépítési csapatoknak egyedi célkitűzésekre kell összpontosítaniuk a biztonság, a képzés és az afgán rendőrséggel és katonasággal való együttműködés terén, valamint annak elősegítésére, hogy a központi kormányzat a nem biztonságos térségeket is befolyása alá vonhassa; kiemeli, hogy a tartományi újjáépítési csapatok szerepét újra meg kell határozni, különösen, ami a koordinációt és a legjobb gyakorlatok kicserélését illeti; meggyőződése, hogy bár Afganisztánban egymástól függ a biztonság és a fejlődés, világos válaszvonal húzódik a fenntartandó katonai és humanitárius fellépés között, ezért a biztonsági és fejlesztési szakembereknek ki kell használni erősségeiket és szakmai tudásukat; úgy véli, hogy a tartományi újjáépítési csapatokban dolgozó afgánok számát jelentősen növelni kell, és amennyire lehetséges, fokozni kell a helyi szerepvállalást;

24. határozottan támogatja azt az elképzelést, miszerint sürgősen fejleszteni kell és meg kell erősíteni a születőben lévő civil társadalmat Afganisztánban, és úgy véli, hogy sok időt és erőfeszítést fog igényelni az, hogy fokozatosan tudatosítsák az emberi jogok, a demokrácia, az alapvető szabadságjogok, valamint különösen a nemek közötti egyenlőség, az oktatás és a kisebbségek védelme fontosságát; hangsúlyozza, hogy egy erős civil társadalom csak olyan politikai környezetben fejlődhet ki, amelyet stabil és hatékony intézmények és jól szervezett politikai pártok jellemeznek; úgy véli, hogy az afgán társadalmat jellemző „erőszak kultúrájának” leküzdése érdekében a nemzetközi adományozói közösségnek pénzügyi és technikai támogatást kell nyújtania a megbékélésre irányuló helyi projekteknek; úgy véli, hogy az Európai Uniónak egyre fontosabb szerepet kell játszania az afgán civil társadalom támogatásában; kiemeli annak szükségességét, hogy az afgán parlamentet és a civil társadalmat teljes mértékben bevonják az EU fejlesztési együttműködésének megtervezésébe, különösen az országstratégiai dokumentumok és az éves cselekvési tervek elkészítésébe;

25. úgy véli, hogy az afgán civil társadalom megerősítése csak akkor lesz sikeres, ha minden etnikai és vallási csoport képviselteti magát és meghallgatást nyer, ami magában foglalja a hagyományos törzsi vezetőkkel való együttműködést is (ahogy azt már gyakorolták az úgynevezett „törzsi összekötő irodákban”);

26. hangsúlyozza, hogy a média szabadsága nélkülözhetetlen a demokratikus társadalom megteremtése szempontjából; nagyon aggódik az újságírók elleni támadások növekvő száma miatt, és kéri az afgán hatóságokat, hogy komolyan vizsgálják ki ezeket az erőszakos cselekedeteket; üdvözli a független médiumok tevékenységét Afganisztánban, amelyek a véleménynyilvánítás szabadságának évtizedekig tartó hiányát követően helyreállították a tájékoztatás pluralizmusának egyik alapelemét az országban; úgy véli, hogy a sajtó és a véleménynyilvánítás szabadsága elengedhetetlen feltétele az ország társadalmi fejlődésének, valamint az Afganisztán és az Európai Unió közötti kapcsolatoknak; aggodalmának ad hangot amiatt, hogy Karzai elnök 2007. december 15-én megtagadta a médiatörvény tervezetének aláírását, miután azt a parlament két háza jóváhagyta; felhívja az elnököt, hogy tisztázza a médiatörvény tervezetének státuszát, és emlékeztet arra, hogy a kormány az afganisztáni egyezségben kötelezettséget vállalt a „független és pluralista” média megteremtésére; aggodalmának ad hangot a véleménynyilvánítás szabadságának jelenlegi állapota miatt, amelyre bénítólag hat független újságírók és bloggerek elítélése, és felhívja az afgán kormányt arra, hogy tegyen lépéseket polgárai valódi szólásszabadságának biztosítása érdekében, elsőként az internet szabadságát megvédve;

27. kiemeli egy előretekintő tömegtájékoztatási törvény fontosságát egy olyan befogadóbb, toleránsabb és demokratikusabb társadalom fejlődésében, amely szem előtt tartja az ország vallási és kulturális értékeit, anélkül, hogy a nemzetbiztonság, a vallás vagy a kultúra ürügyén a média tevékenységének függetlenségét csorbítaná;

28. kifejezi aggodalmát Malalai Joya asszonynak, a Wolesi Jirga képviselőjének testi épsége iránt, és kéri az afgán hatóságokat, hogy gondoskodjanak védelméről; felszólítja az afgán hatóságokat, hogy engedjék szabadon a házi őrizetből Latif Pedramot, az afganisztáni Nemzeti Kongresszus Párt alapítóját, ejtsék az ellene felhozott vádakat, és garantálják biztonságát;

29. ismételten felszólítja az afgán hatóságokat, hogy vezessenek be moratóriumot a halálbüntetés ellen; mély aggodalmát fejezi ki Pervez Kambash és tucatnyi más személy élete iránt, akik egy olyan bírósági rendszerben néznek szembe halálbüntetéssel, amely még nem képes a tisztességes eljárás biztosítására, és kéri Karzai elnököt, hogy változtassa meg ítéletüket;

30. üdvözli az Afganisztánban a nők politikai képviselete terén elért fejlődést; kifejezi szolidaritását minden olyan nő iránt, aki az országban jogai védelméért és érvényesítéséért küzd; továbbra is aggódik a férfiak és a nők jövedelmének jelentős eltérése, az írni-olvasni tudó nők igen alacsony aránya, a nőket és lányokat ért – kulturális szokásokból eredő – igazságtalanságok miatt, így például amiatt, hogy a családtagok és közösségek megtagadják a nők alapvető szolgáltatásokhoz, pl. az egészségügyi és oktatási szolgáltatásokhoz való hozzáférését, továbbá a foglalkoztatási lehetőségek hiánya, valamint a családon belüli erőszak és megkülönböztetés gyakorisága miatt; hangsúlyozza, hogy a jogi és politikai reformba sürgősen bele kell foglalni a nők jogainak védelmét célzó intézkedéseket; felhívja a Tanácsot és a Bizottságot, hogy tevékenyen támogassák az ilyen jellegű kezdeményezéseket, és különítsenek el alapokat például az olyan intézkedésekre, amelyek aktívan hozzájárulnak a lányok beiskolázásának és női tanárok felvételének megerősítéséhez, ami elősegíti az ország nők, a lányok és a gyerekek jogainak védelmére irányuló képességének kialakulását; mivel a gyerekek is áldozatai az otthoni erőszaknak, a kulturális gyakorlatokból származó szexuális kihasználásnak, valamint a kizsákmányoló munkának és az emberkereskedelemnek; felhív ezenkívül konkrét intézkedések meghozatalára az afgán nők egészségügyhöz és oktatáshoz kapcsolódó problémáinak kezelésére;

31. felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy az UNHCR 3,69 millió afgán menekültet segített visszatérni Afganisztánba 2002 márciusa óta, ami történetében a legnagyobb, segítségnyújtás mellett történő visszatérési művelet volt, azonban arra is, hogy a visszatérések ellenére kb. 3,5 millió nyilvántartott és nyilvántartásba nem vett afgán maradt Pakisztán és Irán területén; aggasztja, hogy csökken az afgán menekültek finanszírozása, és hangsúlyozza, hogy a sikeres hazatelepítési program fenntartása várhatóan egyre költségesebbnek ígérkezik, mivel a Pakisztánban és Iránban maradó menekültek kevesebb erőforrással és afganisztáni kötődéssel rendelkeznek, mint a korábban visszatérők; hangsúlyozza, hogy az afgán menekültek és lakóhelyüket elvesztett személyek biztonságos és önkéntes visszatérésének továbbra is kiemelt kérdésnek kell maradnia Afganisztán és a nemzetközi közösség számára;

32. mély aggodalmának ad hangot a folyamatosan bővülő ópiumtermesztés és -kereskedelem miatt, mivel az súlyos politikai és nemzetbiztonsági következményekkel jár Afganisztánban és a szomszédos országokban; hangsúlyozza, hogy az ópiumgazdaság a korrupció forrásává vált, és szétzilálja a közintézményeket, különösen a biztonsági és az igazságügyi szektorban; mivel nincs egyértelmű gyors megoldás, és mivel a növények kiirtására irányuló megtorló intézkedések önmagukban nem hozhatják meg a kívánt eredményeket, felhívja a nemzetközi közösséget és az afgán kormányt egy hosszú távú stratégia kidolgozására, amelynek elsődleges célja az átfogó vidékfejlesztés, ideértve a szükséges infrastruktúra és a működő közigazgatási intézmények létrehozását is; Üdvözli, hogy erősödő párbeszéd zajlik Afganisztán, Irán és a nemzetközi közösség között az ópiumtermesztés és -export csökkentésének módjairól;

33. aggódik általában a kábítószer-függőség által okozott jelentős társadalmi és egészségügyi problémák, és különösen a kábítószerfüggő afgán nőket érintő társadalmi és gazdasági következmények miatt; hivatkozik az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatala által végzett 2005-ös felmérésre, amely szerint a kábítószerrel élők száma Afganisztánban 920 000 volt, amelyből 120 000 nő; kiemeli a felmérés azon állítását, amely szerint ahelyett, hogy az afgán társadalom a kábítószer függőséget társadalmi problémának tekintené, egyéni problémának tartja, és sok nő gyógyászati céllal használ kábítószert fizikai és pszichológiai problémák orvoslására vagy enyhítésére; megállapítja, hogy bár szigorú büntetés jár a kábítószer termesztéséért, csempészetéért és használatáért, az afgán kormány jelenleg képtelen kikényszeríteni e tekintetben a jogszabályokat; sürgeti az afgán kormányt és a nemzetközi közösséget, hogy dolgozzon ki, finanszírozzon és hajtson végre olyan megfelelő programokat, tevékenységeket és ismeretterjesztő kampányokat, amelyek a kábítószerfüggő nőket és családjaikat célozzák;

34. támogatja a Bizottságnak az Afganisztán részére történő segítségnyújtáshoz való hozzájárulás érdekében tett erőfeszítéseit, és kéri a Bizottságot, hogy rendszeresen értékelje az Európai Unió által nyújtott pénzügyi támogatás hatékonyságát, különösen a Bizottság hozzájárulását a vagyonkezelő alapokhoz, a fokozottabb átláthatóság érdekében; sürgeti a Bizottságot, hogy megfelelően tájékoztassa az Európai Parlamentet az ilyen ellenőrzések eredményeiről;

35. emlékeztet az Európai Parlament 2008-as költségvetésében szereplő kezdeményezésére, amely a demokrácia építésének támogatását célozza a harmadik országok parlamentjeivel, és elhatározza, hogy kapacitásépítés és technikai segítségnyújtás érdekében fogja azt igénybe venni azzal a céllal, hogy javítsa az afgán parlament jogalkotási és a végrehajtó hatalom ellenőrzésére vonatkozó képességét, különösen a jogállamiság fenntartása, az emberi jogok és különösen nők jogainak tiszteletben tartása által;

36. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást az ENSZ főtitkárának, a NATO főtitkárának, a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok és Afganisztán Iszlám Köztársaság kormányainak és parlamentjeinek.

[1] Elfogadott szövegek, P6_TA(2006)0017.
[2] Elfogadott szövegek, P6_TA(2007)0485.

a Külügyi Bizottság részére

Afganisztán stabilitásáról: kihívások az EU és a nemzetközi közösség számára
(2007/2208(INI))

A vélemény előadója (*): Jürgen Schröder

(*) Társbizottsági eljárás – az eljárási szabályzat 47. cikke

JAVASLATOK

A Fejlesztési Bizottság felhívja a Külügyi Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat:

1. hangsúlyozza annak fontosságát, hogy átszervezzék és összehangolják a helyszínen jelen lévő nem kormányzati szervezetek tevékenységeit; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az afgán kormány és a nem kormányzati szervezetek közötti kapcsolatok nem mindig a legjobbak, és kéri őket, hogy a kapcsolatok javítása érdekében kezdjenek párbeszédet; javasolja, hogy a helyszínen dolgozó nem kormányzati szervezetek között végezzenek felmérést, amelynek segítségével felmérik az előttük álló problémákat, és megvizsgálják a lehetséges megoldásokat;

2. hangsúlyozza annak fontosságát, hogy újraértékeljék a katonai tartományi újjáépítési csapatoknak egyes afgán tartományok újjáépítési és/vagy fejlesztési munkálataiban való felhasználását; megjegyzi, hogy az ilyen mechanizmusok teljesítménye és költséghatékonysága is gyenge, és hogy elmossák a különbséget a fejlesztésen dolgozó civilek és a katonaság között, és a semleges civileket veszélybe sodorhatják; rámutat arra, hogy az ilyen alig észrevehető különbségtétel ellentmond a semlegesség, az emberiesség, a pártatlanság és a függetlenség elvének is, amelynek pedig minden humanitárius beavatkozást vezérelnie kellene;

3. hangsúlyozza az afgán parlament támogatásának fontosságát, elsősorban technikai segítségnyújtás és intézményi kapacitásbővítés révén, és rámutat arra, hogy erre a Parlament a legalkalmasabb uniós intézmény, különösen a Fejlesztési Bizottság, a Külügyi Bizottság és az Afganisztánnal folytatott kapcsolatokért felelős küldöttség közötti szorosabb együttműködés révén; kiemeli annak szükségességét, hogy az afgán parlamentet és a civil társadalmat teljes mértékben bevonják az EK fejlesztési együttműködésének megtervezésébe, különösen az országstratégiai dokumentumok és az éves cselekvési tervek elkészítésébe;

4. hangsúlyozza néhány, az országstratégiai dokumentumban nem említett kulcsfontosságú terület jelentőségét, amelyekkel azonban az európai együttműködés során foglalkozni kell, mint például az energia, az infrastruktúra és az afgán parlamentnek való segítségnyújtás, valamint az Afganisztánban élő nők helyzetének megerősítésére előirányzott források jelentősége;

5. hangsúlyozza az egészségügyi és oktatási szolgáltatások fejlesztésének fontosságát; kéri, hogy indítsanak kapacitásbővítési programokat annak érdekében, hogy az afgán közegészségügyi minisztérium hatékonyabban tudja irányítani az egészségügyi ágazatot és az oktatásügy megnövekedett forrásait; kéri ezenkívül, hogy hozzanak konkrét intézkedéseket az afgán nők egészségügyhöz és oktatáshoz kapcsolódó problémáinak kezelésére;

6. megjegyzi, hogy a biztonságérzet hiánya komoly fenyegetést jelent a segítségnyújtás végrehajtásában és hatékonyságában, valamint a segélyek földrajzilag egyenletes elosztásában; hangsúlyozza a biztonsági helyzet és a földrajzilag egyenletes segélyelosztás javításának szükségességét, mivel e két tényező egymást erősíti.

7. kéri, hogy fokozzák az EU pénzügyi segítségnyújtásának ellenőrzését és elszámoltathatóságát;

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma

A zárószavazás eredménye

+:

–:

0:

A zárószavazáson jelen lévő tagok

Alessandro Battilocchio, Thijs Berman, Josep Borrell Fontelles, Danutė Budreikaitė, Marie-Arlette Carlotti, Thierry Cornillet, Corina Creţu, Nirj Deva, Beniamino Donnici, Fernando Fernández Martín, Hélène Goudin, Alain Hutchinson, Filip Kaczmarek, Glenys Kinnock, Maria Martens, Luisa Morgantini, Horst Posdorf, Frithjof Schmidt, Jürgen Schröder, Feleknas Uca, Johan Van Hecke, Ralf Walter, Luis Yañez-Barnuevo García, Anna Záborská, Mauro Zani

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)

Ana Maria Gomes, Fiona Hall, Manolis Mavrommatis, Linda McAvan, Gabriele Zimmer

Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat