JELENTÉS a tíz éves GMU-ról: a gazdasági és monetáris unió első tíz évéről és jövőbeni kihívásairól

28.10.2008 - (2008/2156(INI)

Gazdasági és Monetáris Bizottság
Előadó: Pervenche Berès, Werner Langen

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

A tíz éves GMU-ról: a gazdasági és monetáris unió első tíz évéről és jövőbeni kihívásairól

(2008/2156(INI)

Az Európai Parlament,

–   tekintettel a Bizottságnak „A tíz éves GMU: a gazdasági és monetáris unió első tíz évének sikerei és kihívásai” című, 2008. május 7-i közleményére (COM(2008)0238)(a 10 éves GMU-ról szóló közlemény),

–   tekintettel a Bizottságnak az „Államháztartások a gazdasági és monetáris unióban – 2008” című, 2008. június 24-i közleményére (COM(2008)0387),

–   tekintettel az euróövezetről szóló 2006. évi éves beszámolóra vonatkozó 2006. november 14-i állásfoglalására[1],

–   tekintettel az euróövezetről szóló 2007. évi éves beszámolóra vonatkozó 2007. július 12-i állásfoglalására[2],

–   tekintettel „A 2008. évi tavaszi Európai Tanácshoz való hozzájárulásról a lisszaboni stratégia kapcsán” című, 2008. február 20-i állásfoglalására[3],

–   tekintettel az európai érdekről szóló, „Siker a globalizáció korában” című 2007. november 15-i állásfoglalására[4],

–   tekintettel a 2007. február 15-i állásfoglalására az európai gazdaság helyzetéről: előkészítő jelentés a 2007-re vonatkozó átfogó gazdaságpolitikai iránymutatások tárgyában[5],

–   tekintettel az „Államháztartások a GMU-ban – 2004” című közleményről szóló, 2005. február 22-i állásfoglalására[6],

–   tekintettel az „Államháztartás a GMU-ban – 2006” című közleményről szóló, 2007. április 26-i állásfoglalására[7],

–   tekintettel az EKB 2007. évi éves jelentésére vonatkozó 2008. július 9-i állásfoglalására[8],

–   tekintettel az euróövezet kibővítéséről szóló, 2006. június 1-jei állásfoglalására[9],

–   tekintettel a Parlamenttel az euróövezet bővítése témájában folytatott konzultáció módszerének javításáról szóló 2007. június 20-i állásfoglalására[10],

–   tekintettel az EK-Szerződés 122. cikkének (2) bekezdésével összhangban a közös valuta Szlovákia általi, 2009. január 1-jén történő bevezetéséről szóló tanácsi határozatra irányuló javaslatról szóló 2008. június 17-i jogalkotási állásfoglalására[11],

–   tekintettel a Nemzetközi Valutaalap stratégiai felülvizsgálatáról szóló 2006. március 14-i állásfoglalására[12],

–   tekintettel az euróra és a Gazdasági és Monetáris Unióra vonatkozó információs és kommunikációs stratégia megvalósításáról szóló 2005. július 5-i állásfoglalására[13],

–   tekintettel a Bizottság részére a fedezeti alapok és magántőke-befektetések témájában ajánlásokat megfogalmazó, 2008. szeptember 23-i állásfoglalására[14],

–   tekintettel az Európai Tanácsnak a GMU III. fázisában a gazdaságpolitikai koordinációról és az EK-Szerződés 109. és 109b. cikkéről szóló 1997. december 13-i állásfoglalására,

–   tekintettel a Tanácsnak (ECOFIN) a tavaszi Európai Tanács következtetéseihez tett 2008. február 12-i hozzájárulására,

–   tekintettel a Tanács a gazdaság lelassulására adandó koordinált uniós válaszról szóló 2008. október 7-i következtetéseire,

–   tekintettel az Európai Unió pénzügyi felügyeleti hatóságai, központi bankjai és pénzügyminisztériumai közötti 2008. június 1-jei, a határokon átnyúló pénzügyi stabilitásról szóló együttműködési egyetértési megállapodásra ,

–   tekintettel eljárási szabályzata 45. cikkére,

–   tekintettel a Gazdasági és Monetáris Bizottság jelentésére és a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság véleményére (A6-0420/2008),

A. mivel 1999. január 1-jén tizenegy tagállam – Belgium, Németország, Írország, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Ausztria, Portugália és Finnország – fogadta el az Európai Unió közös valutáját,

B.  mivel az euróövezethez a létrehozása óta négy további tagállam csatlakozott: Görögország 2001-ben, Szlovénia 2007-ben, Ciprus és Málta pedig 2008-ban,

C. mivel az euróövezet tovább fog bővülni, mert a legtöbb – jelenleg az euróövezeten kívül lévő – tagállam arra készül, hogy egy jövőbeni időpontban csatlakozni fog, és mivel Szlovákia 2009. január 1-jén csatlakozik,

D. mivel a gazdasági és monetáris unió (GMU) sok szempontból sikeres, a közös valuta pedig erősíti a tagállamok gazdasági stabilitását,

E.  mivel az euróövezeti tagság az érintett tagállamok magas szintű kölcsönös gazdasági függőségét vonja maga után, és ezért nagyobb gazdaságpolitikai koordinációt és a globális gazdasági és pénzügyi irányításban való hatékony szerepvállalást tesz szükségessé a közös valutából származó haszon teljes mértékű kiaknázása és a jövőbeni kihívásoknak – például a természeti erőforrásokért folytatott fokozott verseny, a globális gazdasági egyensúlyhiányok, a feltörekvő piacok növekvő gzdasági jelentősége, az éghajlatváltozás és az európai népesség elöregedése – való megfelelés érdekében,

F.  mivel az átlagos infláció az euróövezet első tíz évében nagyjából összhangban volt az EKB 2%-hoz közeli, de azt meg nem haladó árstabilitási céljával; mivel az infláció a közelmúltban jóval meghaladta ezt a szintet a globális strukturális változások, különösen az energia- és élelmiszerárak növekedése, valamint az Egyesült Államok laza monetáris politikája, valamint valamint számos EU-n kívüli központi bank lankadó figyelme miatt,

G. mivel a felemelkedő gazdaságok energia és nyersanyagok iránti gyorsan növekvő kereslete miatt a kínálat fokozatosan elérte kapacitáskorlátait; és mivel az áremelkedésre ható nyomást tovább súlyosbítja az a tény, hogy a nyersanyagokat egyre inkább tőkevagyonnak tartják, hiszen azok értékőrzésre is használhatók,

H. mivel az eurózóna nyitottsága üdvözlendő és mivel úgy véli, hogy az euró jelenlegi növekvő értéke adott esetben kedvezőtlen hatásokkal járhat, nevezetesen hatással lehet a kivitelre és ösztönzi a behozatalt a belső piacra, illetve kedvező hatásokkal is jár, mivel segít az uniós gazdaságnak szembenézni az olajárak drámai növekedésével;  mivel a globális gazdasági környezet az euró első tíz évében kedvező volt a munkahelyteremtés számára, melynek következtében közel 16 millió munkahely keletkezett – tekintet nélkül a létrejött munkahelyek minőségére –, a munkanélküliségi ráta pedig az 1999-es 9%-ról 2008-ban a becslések szerint 7,3%-ra csökkent,

J.   mivel a gazdasági növekedés és a termelékenység növekedése csalódást okozott, az egy munkavállalóra jutó kibocsátás növekedése az 1989 és 1998 közötti időszakra jellemző 1,5%-ról az 1999 és 2008 közötti időszakra a becslések szerint 0,75%-ra, azaz a felére csökkent,

K. mivel az euró az USA-dollár mellett gyorsan a második legfontosabb nemzetközi valutává vált, és mivel referenciavalutaként világszerte számos ország számára játszik fontos szerepet; mivel azonban globális szinten az euró potenciálja nincs kellőképpen kihasználva, mivel az euróövezet sem pontosan meghatározott nemzetközi stratégiával, sem hatékony nemzetközi képviselettel nem rendelkezik,

Az euró első tíz éve

1.  osztja azt a nézetet, amely szerint a közös valuta Európa szimbólumává vált, és megmutatta, hogy a közös és sikeres jövő érdekében Európa képes nagy horderejű döntések meghozatalára;

2.  üdvözli, hogy az euró stabilitást teremtett és előmozdította a gazdasági integrációt az euróövezetben; üdvözli az euró stabilizáló hatását a nemzetközi devizapiacon, különösen válságok idején; megjegyzi, hogy a belső gazdasági eltérések még nem csökkentek a várt módon, és a termelékenység nem fejlődött kielégítő mértékben az euróövezet valamennyi részén;

3.  elégedetten veszi tudomásul, hogy a világ többi részén is fontolóra veszik monetáris uniók létrehozását;

4.  emlékeztet a monetáris politika és a kereskedelmi politika közötti alapvető kapcsolatra a világban – amelyet számos tanulmány kimutatott – és e tekintetben hangsúlyozza az árfolyamok stabilitásának pozitív szerepét a nemzetközi kereskedelem tartós növekedésének biztosításában;

5.  rámutat arra, hogy az euró nemzetközi kereskedelmi valutaként való egyre elterjedtebb használata különösen kedvező az euróövezethez tartozó tagállamok számára, mert vállalataik számára csökkenti az árfolyamkockázatot és ezzel a nemzetközi kereskedelem költségeit;

6.  emlékeztet arra, hogy a GMU első tíz évében a Parlament aktív szerepet játszott mind gazdasági, mind monetáris téren, és a lehetőségekhez képest mindent megtett a nagyobb átláthatóság és demokratikus elszámoltathatóság biztosítása érdekében;

7.  hangsúlyozza, hogy többet kell tenni a GMU előnyeinek teljes mértékű kiaknázása, így az átlagnál kisebb GDP-vel rendelkező tagországok és régiók felzárkóztatása, valamint a polgárok közös valutával kapcsolatos ismereteinek és elkötelezettségének megerősítése érdekében.

8.  A kívánatos GMU-menetrend tekintetében a következő elemeket és konkrét intézkedéseket javasolja:

Gazdasági divergencia, strukturális reformok és államháztartások

9.  úgy véli, hogy a növekedésre és munkahelyteremtésre irányuló integrált iránymutatásokon (integrált iránymutatások) és a Lisszaboni Stratégia politikai eszközkombinációs megközelítésén alapuló időszerűen koordinált, több területet támogató, áramvonalas, az eddiginél koherensebb gazdasági reformok csökkenteni tudnák a gazdasági divergenciákat; hangsúlyozza, hogy minden év végén fejleszteni és egyszerűsíteni kell a fenti iránymutatások végrehajtásának felülvizsgálatára és értékelésére szolgáló eljárásokat és módszereket;

10. elismeri, hogy a modernizációs törekvések és a gazdasági teljesítmény tekintetében azok az országok a legsikeresebbek, amelyek az előretekintő és kellően kiegyensúlyozott strukturális reformokat az átlagosnál nagyobb beruházásokkal kapcsolják össze a kutatás, a fejlesztés és az innováció, az oktatás, az egész életen át tartó tanulás és a gyermekgondozás, valamint a megbízható szociális hálózatok megújítása területén; megállapítja, hogy ugyanezek a tagállamok többnyire igen hatékony és átlátható közigazgatási rendszerrel, költségvetési többlettel, az átlagnál alacsonyabb államadóssággal és minőségi, hatékony és célzott államháztartással rendelkeznek, ráadásul ezekben a tagállamokban az uniós átlaghoz viszonyítva a technikai fejlődés kétszer akkora mértékben járul hozzá a nemzeti növekedési eredményekhez; megállapítja továbbá, hogy ezek a „referencia-tagállamok” – a magas foglakoztatási szintjük, beleértve a nők és az idősebb munkavállalók foglalkoztatását, és a különösen magas születési rátáik eredményeként – a legjobban felkészültek a társadalom elöregedése és a magas szintű versenyképesség szavatolása tekintetében;

11. hangsúlyozza, hogy a kiegyensúlyozott politika és beruházás közös üggyé tétele révén a stabilitás- és növekedésorientált makrogazdasági politikák kölcsönös megerősítésére van szükség: a hatékony adópolitikán és a kiadások, valamint a keresleti oldalra gyakorolt hatásukon keresztül szorosan figyelemmel kell kísérni az államháztartási egyensúlyokat és ezzel párhuzamosan megállapodásokat kell kötni az üzleti szféra határokon átnyúló tevékenységeinek kedvező környezet megteremtéséről;

12. megállapítja, hogy a felülvizsgált Stabilitási és Növekedési Paktum (SNP) bebizonyította az értékét, és hogy ragaszkodni kell a költségvetések konszolidációjához, mivel a demográfiai változás és a gazdasági növekedés lehetséges csökkenése költségvetési problémákat okozhat az euróövezet tagországaiban, ami negatív hatással lehet az euróövezet egészének stabilitására; ebben az összefüggésben bírálja a költségvetési hiány lefaragására irányuló fegyelem hiányát a gazdasági növekedés idején, és hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak hatékonyabban kell törekedniük anticiklikus költségvetési politika alkalmazására, különösen a külső sokkokra való jobb felkészültség érdekében; hangsúlyozza ezért, hogy az államadósságok csökkentése érdekében egy rövidtávú stratégiára, valamint egy fenntartható és erős növekedési stratégiára van szükség, amely hosszú távon lehetővé teszi az államadósságok legfeljebb 60%-ra történő csökkentését;

13. megállapítja, hogy az SNP fő elemeihez is következetesen ragaszkodni kell a jövőben, mivel a költségvetési hiányra vonatkozó 3 %-os kritériumot és a bruttó hazai össztermékhez viszonyított államadósságra vonatkozó 60%-os kritériumot az 1990-es évek gazdasági feltételei alapján határozták meg; úgy véli, hogy a tagállamoknak szigorúan ragaszkodniuk kell az SNP-hez, és a Bizottságnak ezt felügyelnie kell; úgy véli, hogy mindkét hiánycélt elkerülendő plafonértéknek kell tekinteni; megállapítja, hogy a gazdasági és a pénzügypolitika tényleges koordinációja előfeltétele a GMU gazdasági sikerének, ugyanakkor a koordináció során tiszteletben kell tartani a szubszidiaritás elvét; felhívja a Bizottságot, hogy vizsgáljon meg minden lehetőséget az SNP megelőző részeinek megerősítésére; hangsúlyozza, hogy a létező felügyeleti eszközöket a Bizottságnak jobban fel kell használnia, és hogy a nemzeti költségvetések eurócsoport általi félidős vizsgálatát meg kell erősíteni;

14. úgy ítéli meg, hogy egy fenntartható és stabil makrogazdasági környezet megköveteli az államháztartás minőségének javítását, beleértve a további költségvetési konszolidációt, a közkiadások nagy hatékonyságát és az oktatásba, a humán tőkébe, a kutatás-fejlesztésbe és az infrastruktúrába való befektetések növelését, ami növekedést eredményez és ugyanakkor ösztönözheti a foglalkoztatást, és amely kezeli a főbb társadalmi problémákat, például az éghajlatváltozást, összhangban az éghajlat- és energiacsomag célkitűzéseivel;

15. úgy véli, hogy a strukturális reformoknak a termelékenység növelésére kell összpontosítaniuk a gazdasági és a szociálpolitika jobb kombinációja révén,ugyanakkor biztosítaniuk kell a társadalmi párveszéd megfelelő szintjét, amint az a lisszaboni stratégiában szerepel;

16. megjegyzi, hogy a versenypolitikának ki kell egészítenie a strukturális politikákat és szót emel a gazdasági szerkezetátalakítás támogatása mellett;

17. óva int attól, hogy az árstabilitás elérése érdekében kizárólag a bérek korlátozására összpontosítsunk; emlékeztet, hogy a globalizáció miatt erősödő verseny már így a bérek csökkentésének irányába hat, miközben az olaj és más nyersanyagok áremelkedésének betudható importált infláció már eddig is csökkentette a fogyasztók vásárlóerejét; ismételten hangsúlyozza meggyőződését, hogy e kérdést a javak igazságosabb elosztása révén kellene orvosolni;

18. a bér- és az adópolitikát mind a gazdasági stabilizáció, mind a növekedés szempontjából hatékony eszköznek tartja; úgy véli, hogy a termelékenységi szintekkel összhangban lévő reálbér-növekedéseket biztosítani kell, és hogy az adópolitika koordinációját célzottan kell felhasználni a gazdasági célok elérése érdekében; úgy ítéli meg, hogy az adócsalás – mind a közvetlen, mind a közvetett adók tekintetében – elleni küzdelem különösen fontos, és hogy ezt a tevékenységet fokozni kell; hangsúlyozza továbbá annak sürgető szükségességét, hogy a vállalatirányítás és a vállalati társadalmi felelősségvállalás keretében erősítsék a támogatási és részvételi kultúrát;

19. hangsúlyozza, hogy a belső piacon tisztességes szabályokra van szükség; úgy véli, hogy a társasági adó legnagyobb mértékű csökkentésére irányuló adóverseny a termelékenység ellen hat;

20. kéri, hogy az euróövezetben lévő tagállamok erősítsék meg a gazdasági és a pénzügypolitika tényleges koordinációját, különösen az eurócsoporton belüli koherens közös stratégia kialakítása révén; rámutat arra, hogy egy ilyen koherens közös stratégiának tartalmaznia kell a költségvetési eljárás és a költségvetési tervezetek menetrendjének – a gazdasági fejleményekre, az euró és az USA-dollár átváltási árfolyamára, valamint az energiaárak lehetséges alakulására vonatkozó közös feltevéseken alapuló – koordinációját; támogatja a Bizottság arra irányuló javaslatát, hogy középtávú keretprogramokat kérjen a tagállamoktól gazdasági és pénzügypolitikáik tekintetében, és hogy ellenőrizze a keretprogramok végrehajtását; hangsúlyozza, hogy minden tagállamnak felelősséget kell vállalnia a strukturális reformok elvégzéséért és a versenyképességük kooperatív úton történő fokozásáért annak érdekében, hogy megőrizzük az euróba vetett bizalmat és az euró elfogadottságát;

21. megjegyzi, hogy az euróövezet tagjainak eltérő teljesítményét részben a strukturális reformok különböző modelljei és a nyitottság mértéke befolyásolta; osztja a Bizottság 10 éves GMU-ról szóló szóló következtetéseit, miszerint számos euróövezetbeli ország gazdasága nem zárkózott fel kellőképpen, és az euróövezet tagállamai között nőlnek a különbségek; a konvergenciafolyamat meggyorsításának közös célja érdekében az eurócsoporton belüli rendszeres eszmecserékre és együttműködésre van szükség;

22. kéri a Bizottságot, hogy egységesen kezelje a közös kritériumokat a gazdasági és költségvetési adatok értékelése során; utal a Bizottság és a tagállamok felelősségére a statisztikai adatok megbízhatósága tekintetében, és kéri, hogy a jövőbeni döntéseket csak akkor hozzák meg, ha nem merül fel kétség a rendelkezésre álló adatok érvényessége és pontossága tekintetében; kéri továbbá, hogy éljen a vizsgálat indításának lehetőségével, ha a konvergencia vagy stabilitási programokban az előrejelzési adat több éven át eltér a reálisan várható adatoktól;

Monetáris politika

23. emlékeztet az EKB függetlensége iránti határozott elkötelezettségére;

24. megállapítja, hogy az EKB által a Parlament, különösen a Parlament Gazdasági és Monetáris Bizottsága számára készített rendszeres jelentések hozzájárulnak a monetáris politika átláthatóságához, és üdvözli, hogy az EP-képviselők írásbeli választ igénylő kérdéseket tehetnek fel az EKB-nek a monetáris politikára vonatkozóan, és ezáltal fokozzák az EKB elszámoltathatóságát az Unió polgáraival szemben; támogatja az euróövezet jövőbeni közös monetáris és valutapolitikájáról folytatandó komolyabb nyilvános vitára irányuló követelést;

25. úgy véli, hogy a Parlament és az Európai Központi Bank közötti monetáris párbeszéd sikeres volt, és a jövőben lehet rá építeni; a monetáris párbeszéd javulására számít több kérdésben, mint például az EKB elnöke rendszeres meghallgatásai időpontjainak az EKB monetáris politikai döntéseinek naptárával történő összehangolása tekintetében a döntések elemzésének javítása érdekében, és mivel továbbra is fennáll a lehetősége annak, hogy aktuális kérdések megvitatása céljából szükség esetén meghívják az EKB elnökét;

26. megállapítja, hogy az EKB monetáris politikájának elsődleges célja az árstabilitás megőrzése, és hogy az EKB középtávon 2%-hoz közeli, de azt meg nem haladó inflációs rátára törekszik; hangsúlyozza, hogy az árstabilitás célkitűzése csak az infláció kiváltó okainak megfelelő kezelése révén érhető el; emlékeztet, hogy az EK-Szerződés 105. cikke a Közösség általános gazdaságpolitikájának támogatását is az EKB feladatává teszi;

27. úgy véli, hogy az EKB-nek olyan közvetlen inflációs célrendszer felé kell haladnia, amelyben a pontszerű inflációs célt egy a célráta körüli ingadozást lehetővé tevő sáv egészíti ki; felhívja az EKB-t, hogy tegye közzé inflációs előrejelzéseit; a közvetlen inflációs célrendszer felé kell haladás nem zárja ki eleve a monetáris aggregátumok dinamikájának középpontba helyezését az új pénzeszköz-lufik elkerülése érdekében;

28. úgy véli, hogy az infláció globális valóság, és egy nyitott gazdaságban az ellene való küzdelem nem folytatható csupán az európai monetáris politika eszközével;

29. hangsúlyozza arra irányuló készségét, hogy 2010 előtt megvizsgálja az EKB igazgatósági tagjainak kinevezésére vonatkozó eljárás lehetséges fejlesztéseit; fontosnak tartja, hogy az igazgatósági tagok között egyetemi és/vagy szakmai tapasztalattal és a legkülönbözőbb gazdasági, monetáris és pénzügyi ágazati háttérrel rendelkező emberek legyenek; felhívja a figyelmet az arra irányuló kéréseire, hogy az EKB igazgatósága kilenc tagból álljon, és ezáltal váltsák fel a jelenlegi rendszert, és kerüljék el a jövőre vonatkozóan meghatározott még bonyolultabb rendszert; sürgeti a Szerződés ennek megfelelő módosításának elfogadását;

30. hangsúlyozza, hogy meg kell erősíteni a nemzetközi monetáris párbeszédet az EKB és más jelentős központi bankok és intézmények között, különösen az Egyesült Államok Központi Jegybankjával, a Japán Nemzeti Bankkal és a Kínai Nemzeti Bankkal folytatott párbeszédet;

A pénzügyi piacok integrációja és felügyelete

31. úgy véli, hogy a pénzügyi integrációnak nagyobb gazdasági növekedéssel és versenyképességgel kell járnia a belső piac nagyobb stabilitása és likviditása mellett;

32. megállapítja, hogy a fő pénzügyi központ az EU-ban az euróövezeten kívül található; ennek ellenére emlékeztet arra, hogy az EK-jogszabályok az összes tagállamra és a belső piacon az összes aktív szereplőre vonatkoznak; úgy véli, hogy az EU-nak sürgősen meg kell erősítenie felügyeleti struktúráját, figyelembe véve az EKB különleges szerepét;

33. úgy véli, hogy még sok a tennivaló a határokon átnyúló értékpapírügyletek elszámolása és kiegyenlítése terén, ahol jelenleg nincs valódi integráció;

34.  hangsúlyozza, hogy a kiskereskedelmi szolgáltatások tekintetében nagyobb integrációra van szükség, mivel az ilyen integráció hiánya a fogyasztóvédelemre nézve hátrányos; úgy véli, hogy fokozni kell a fogyasztói mobilitást, a pénzügyi műveltséget, az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférést és a termékek összehasonlíthatóságát;

35. középtávon szükségesnek tartja a pénzügyi felügyeleti struktúra európaivá tételét, a pénzügyi piacok átláthatóságát, a hatékony versenyszabályokat és a megfelelő szabályozást a válságkezelés, valamint a Központi Bankok Európai Rendszere (KBER), a felügyeleti hatóságok, a kormányok és a piaci szereplők közötti együttműködés fejlesztése érdekében; úgy véli, hogy a harmonizált jogszabályokon alapuló integrált, következetes és koherens felügyeleti keret a pénzügyi kockázatok határokon átívelő terjedésének szabályozásán alapuló kiegyensúlyozott megközelítés révén csökkentené a megfelelés költségeit a több joghatóság alá tartozó tevékenységek esetében; megállapítja, hogy a „túlbuzgóságot” (az EK-jogszabályok minimális követelményeit meghaladó szabályozást) és az önkényes szabályozást el kell kerülni; felhívja a Bizottságot, hogy terjesszen elő javaslatokat a létező felügyeleti szerkezet fenti elvek szerinti felülvizsgálatára; úgy véli, hogy az EKB bármely felügyeleti szerepét a Központi Bankok Európai Rendszerén keresztül ki kell terjeszteni az euróövezet határain kívülre;

36. üdvözli az Európai Unió pénzügyi felügyeleti hatóságai, központi bankjai és pénzügyminisztériumai közötti együttműködési egyetértési megállapodást a határokon átnyúló pénzügyi stabilitásról, amelyet 2008 tavaszán fogadtak el; hangsúlyozza azonban, hogy az egyetértési megállapodás mindössze „soft law” (nem kötelező érvényű), és a tagállamok egymással való együttműködési készségétől függ; úgy véli, hogy még ha a tehermegosztási szabályok utólagos meghatározása nagyon nehéz is, a válságkezeléshez kapcsolódó munkát folytatni kell;

37. kiemeli, hogy az Európai Uniónak, mint a világ legnagyobb gazdasági térségének, amely a legnagyobb pénzügyi piacokkal rendelkezik, vezető szerepet kell játszania nemzetközi szinten a pénzügyi szolgáltatások szabályozási rendszerének – az összes érintett ország és az átfogó stabilitás javára történő – megújítása tekintetében; úgy véli, hogy a pénzügyi stabilitásnak alapvető politikai célnak kell lennie az egyre integráltabb pénzügyi piacok és a reálgazdaságra időnként destabilizáló hatással és rendszerkockázattal bíró pénzügyi innovációk világában; meg van győződve arról, hogy az uniós szinten elfogadott ambiciózus határozatok követésre ösztönöznek más országokat, és e tekintetben kiemeli a globális vagy „offshore” problémák kezelésére vonatkozó felelősséget is; úgy véli, hogy e szabályozási tevékenységgel párhuzamosan a nemzetközi szabályozó testületek politikai elszámoltathatóságával is foglalkozni kell;

38. kéri, hogy a Bizottság vizsgálja meg az európai kötvények létrehozását, és dolgozzon ki hosszú távú stratégiát, amely lehetővé teszi ilyen kötvények kibocsátását az euróövezeten belül a tagállamok nemzeti kötvényei mellett; utal arra, hogy értékelni kell ennek mind a nemzetközi pénzügyi piacokra, mind a GMU-ra vonatkozó következményeit;

Az euróövezet bővítése

39. kéri, hogy az euróövezeten kívül lévő összes tagállam tartsa be a maastrichti kritériumokat, valamint a megújított és általánosan rugalmas SNP-t; úgy ítéli meg, hogy bármely esetleges csatlakozás előtt a Bizottságnak biztosítania kell az SNP szigorú értelmezését és a kizárási kritériumok alkalmazását; megállapítja, hogy biztosítani kell az euróövezetben lévő tagállamokkal és a csatlakozni kívánó tagállamokkal szembeni egyenlő bánásmódot; ebben az összefüggésben megállapítja, hogy az euróövezet hosszú távú stabilitását közös érdekű célnak kell tekinteni, és hogy a bővítésnek és a stabilitásnak együtt kell járniuk; lényegesnek tartja, hogy az euróövezetben lévő tagállamok és a különleges jogállású tagállamok szigorúan tegyenek eleget a kötelezettségeiknek, és ne hagyjanak kétséget az árstabilitás, az EKB függetlensége, a költségvetési fegyelem, valamint a növekedés, a foglalkoztatás és a versenyképesség előmozdítására irányuló erőfeszítéseik közös céljai felől;

40. úgy véli, hogy a maastrichti kritériumokat teljesítő, és Szerződésben foglalt derogációval nem rendelkező, euróövezeten kívüli tagállamoknak a lehető leghamarabb át kellene venniük a közös valutát;

41. hangsúlyozza, hogy az euróövezeti tagság feltétele a maastrichti kritériumoknak való teljes körű megfelelés a Szerződésben és a Szerződés 121. cikkéről szóló jegyzőkönyvben foglaltaknak megfelelően: magas szintű, mért és fenntartható árstabilitás, túlzott hiány nélküli államháztartás, legalább kétéves tagság az ERM II-ben, a rendes ingadozási határértékek megfigyelése, a hosszú távú kamatlábak kiigazítása, a jogszabályok összeegyeztethetősége a Maastrichti Szerződés rendelkezéseivel és független központi bank;

42. úgy véli, hogy az euróövezethez való csatlakozás egyik legnagyobb kihívása a maastrichti kritériumok fenntarthatóságának biztosítása; hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a maastrichti kritériumok jelentik az első lépést a reformfolyamat fenntartásának útján is, beleértve a szerkezeti reformokra, beruházásokra és gazdasági koordinációra vonatkozó további kötelezettségvállalásokat és erőfeszítéseket is;

43. üdvözli az ERM II-ben részt vevő és az euróövezethez csatlakozni kívánó tagállamok szigorúbb és hatékonyabb felügyeletét, valamint gazdasági fejlődésüket; megállapítja, hogy az ERM II-ben való sikeres részvételnek az euróövezeti tagság tényleges előfeltételének kell maradnia, nem pedig mindössze másodlagos követelménynek; egyúttal azonos csatlakozási feltételeket kell alkalmazni az euróövezethez csatlakozó valamennyi ország esetében

44. az elkövetkező évek egyik fő kihívásának tartja az euróövezet tartós és sikeres kibővítését, illetve azt, hogy mind az EKB intézményi előírásait, mind az EKB döntéshozatali eljárását hozzá kell igazítani ehhez a változáshoz, a rotációs modellnek pedig figyelembe kell vennie az egyes tagállamok gazdasági súlyát;

45. a bővítéssel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy a reálgazdaság nagymértékű konvergenciájára lenne szükség a terhek csökkentése érdekében mind az euroövezet, mind a csatlakozni kívánó tagállamok szempontjából; úgy véli ezért, hogy az euróövezetben részt vevő azon tagállamok számára, amelyek esetében az egységes monetáris politika hátrányokat okozhat, előnyöket kell biztosítani;

Kommunikáció

46. hangsúlyozza, hogy míg az euróövezetben mostanáig magas szintű árstabilitást tartottak fenn, az „észlelt infláció” lényegesen eltér a tagállamokban az elmúlt 10 évben tapasztalt alacsonyabb tényleges inflációs rátáktól; ezért kéri, hogy jobb tájékoztatást és magyarázatot adjanak a lakosságnak a GMU szükségességére és működésére vonatkozó tényekről, különös tekintettel az árstabilitásra, a nemzetközi pénzügyi piacokra és a nemzetközi pénzügyi válságok idején az euróövezeten belüli stabilitás előnyeire;

47. úgy véli, hogy az egységes valuta továbbra is az Európai Unió kommunikációs prioritása; úgy véli, hogy az euró és a GMU hasznait – az árstabilitás, az alacsonyabb jelzálogkamatok, a könnyebb utazás, az árfolyam-ingadozásokkal és külső sokkokkal szembeni védelem – továbbra is széles körben és alaposan be kell mutatni, és el kell magyarázni; úgy véli, hogy különös hangsúlyt kell fektetni az európai polgárok és fogyasztók, valamint az új fejleményekhez és az euró jelentette kihívásokhoz való azonnali alkalmazkodásra kevésbé alkalmas kis- és középvállalkozások (kkv-k) tájékoztatására, és az aktuális fejlemények ismertetésére;

48. felhívja az EKB-t, hogy éves jelentésében vagy különjelentésben közöljön évente kvantitatív elemzést az euró által a polgárok számára nyújtott előnyökről, konkrét példákkal arról, hogy az euró használata milyen pozitív hatásokkal járt az emberek mindennapi élete során;

49. úgy ítéli meg, hogy az euróövezetbe való belépést tervező tagállamokban a kommunikáció rendkívül fontos az euró bevezetésének előkészítése tekintetében; megállapítja, hogy az euróövezet bővítéséről folytatott kommunikáció az euróövezetben lévő összes tagállam számára is fontos;

50. úgy véli, hogy a Bizottságnak erőfeszítéseket kellene tennie az új tagállamok megsegítésére, hogy intenzív tájékoztató kampányokkal felkészítsék polgáraikat az euró átvételére, illetve a már folyamatban levő kampányok felügyeletére és az euró átvételét célzó nemzeti cselekvési programok legjobb gyakorlatainak rendszeres ismertetésére; úgy véli, hogy a legjobb gyakorlatok és a korábbi átállások során szerzett tapasztalatok vélhetően hasznosak az új tagállamok átállása és a jövőbeli bővítések, illetve az új tagjelölt országok felkészítése szempontjából;

Az euró nemzetközi szerepe és a külső képviselet

51. üdvözli az euró, mint az USA-dollár után a második legfontosabb tartalék- és ügyleti valuta gyors fejlődését, amely 25%-os részesedéssel rendelkezik a globális nemzetközi devizatartalékokban; megállapítja, hogy különösen az euróövezettel szomszédos országokban játszik fontos szerepet az euró mint finanszírozási valuta, és hogy ezen országok kölcsönös átváltási árfolyamait az euróhoz igazítják; kifejezetten megerősíti az EKB véleményét, amely szerint az euró bevezetése az Európai Unión belüli strukturált konvergenciafolyamat felé tett utolsó lépés, és így kizárólag az EK-Szerződés alapján lehet bevezetni az eurót;

52. úgy véli, hogy a GMU következő évtizedre vonatkozó politikai napirendjét többek között a feltörekvő ázsiai gazdaságok jelentette kihívások fogják meghatározni; sajnálja, hogy az euró növekvő nemzetközi szerepe ellenére nem nagyon történt előrelépés az euróövezet külső, pénzügyi és monetáris területen történő képviseletének javítása terén; hangsúlyozza, hogy az euróövezetnek olyan nemzetközi stratégiát kell kialakítania, amely összhangban áll valutája nemzetközi státuszával;

53. emlékeztet, hogy az euróövezet úgy tudja politikai befolyását gazdasági súlyával legeredményesebben egyensúlyba hozni, ha közös álláspontokat alakít ki és megszilárdítja képviseletét, azt a célt tűzve ki, hogy közös képviselettel rendelkezzen az érintett nemzetközi pénzügyi szervezetekben és fórumokon; sürgeti, hogy az euróövezet tagállamai egységes álláspontot képviseljenek az árfolyam-politika alakítása során;

54. hangsúlyozza, hogy az eurót az euróövezeten kívül is használják nemzeti valutaként; úgy véli, hogy ennek következményeit elemezni kell;

55. rámutat arra, hogy az euró nemzetközi pénzügyi piacokon játszott fontos szerepe kötelezettséggel jár és az euróövezeten belüli monetáris és növekedési politika globális hatást gyakorol; hangsúlyozza az euró – mint a globális környezetben jelen lévő stabilizátor, mint a pénzügyi piaci integráció hajtóereje és mint a közvetlen befektetések és határokon átnyúló vállalategyesülések fokozódásának alapja – fokozott fontosságát a nemzetközi kereskedelem és szolgáltatások terén, mivel a tranzakciós költségeket lényegesen csökkenteni lehetett; sürgeti egy, a globális egyensúlyhiányokról és az euró szerepéről, valamint az Európát a lényeges külső sokkok kezelésére jobban felkészítő lehetséges kiigazítási forgatókönyvekről szóló tanulmány elkészítését;

56. határozottabban előretekintő együttműködést, illetve fokozott nemzetközi párbeszédet javasol a három legfontosabb valutablokk illetékes hatóságai között a nemzetközi válságok kezelésének javítása és a devizamozgások reálgazdaságra gyakorolt hatásának kezelése érdekében, emlékeztet a közelmúltbeli egyesült államokbeli „másodpiaci hitelválság”, valamint a 2001. szeptember 11-i eseményeket közvetlenül követő válság sikeres közös kezelésére, amely segített megakadályozni az USA dollár azonnali összeomlását;

57. támogatja a Bizottság arra irányuló szándékát, hogy megerősítse a GMU befolyását a nemzetközi pénzügyi intézményekben, és a közös uniós álláspontot válogatott képviselők, például az eurócsoport elnöke, a Bizottság és az EKB elnöke képviseljék; megállapítja, hogy a gyakorlatban megfigyelőként már részt vehetnek a legfontosabb nemzetközi pénzügyi intézményekben; kéri azonban az európai álláspontok jobb koordinációját annak érdekében, hogy a közös európai monetáris politikát a jövőben a jogos képviselői képviselhessék; elvárja, hogy a fő partnerei árfolyampolitikáira vonatkozó egységes euróövezeti álláspontot lehessen kifejezni; felhívja az eurócsoport elnökét, hogy képviselje az euróövezetet a pénzügyi stabilitási fórumon (PSF); javasolja, hogy módosítsák a Nemzetközi Valutaalap (IMF) alapokmányát a gazdasági blokkok és szervezetek képviseletének lehetővé tétele érdekében;

58. rámutat, hogy az Európai Uniónak közös megközelítéssel kell rendelkeznie a nemzetközi pénzügyi intézmények reformjáról, amelynek figyelembe kell vennie a globális gazdaság kihívásait és az új gazdasági hatalmak felemelkedését;

59. sajnálja, hogy a Bizottság a Tízéves a GMU című közlemény keretében nem adott részletesebb és pontosabb elemzést az euró nemzetközi szerepéről; felkéri a Bizottságot, hogy készítsen egy teljes körű jelentést a közös monetáris politika külső vonatkozásairól, valamint az euróövezet gazdasági és kereskedelmi teljesítményeire gyakorolt hatásairól;

60. hangsúlyozza, hogy az Európai Unió egyes partnerei a fizetőeszközük alulértékelését célzó monetáris politikát folytatnak, és hogy e gyakorlat tisztességtelen módon sérti a kereskedelmet és a nemzetközi kereskedelem nem tarifális korlátjának tekinthető;

A GMU gazdasági eszközei és irányítása

61. úgy ítéli meg, hogy az összes érintett félnek – a Parlamentnek, a Tanácsnak, a Bizottságnak, az eurócsoportnak és a szociális partnereknek uniós és nemzeti szinten – a gazdaságirányítás tekintetében együtt kell működnie a GMU jövőbeni működésének megerősítése érdekében az alábbi javaslatok alapján:

a)  a Lisszaboni Stratégia lényeges elemeként és központi gazdasági eszközként az integrált politikai iránymutatásoknak kiegyensúlyozott „eszközkombinációs megközelítésre” irányuló, kölcsönösen ösztönző reformokra kell törekednie a foglakoztatás, a környezetvédelem és a szociális biztonság terén;

b)  az integrált politikai iránymutatásoknak tág keretet kell megállapítaniuk a szorosabb gazdaságpolitikai koordináció tekintetében a nemzeti reformprogramok (NRP) összehangolása érdekében, mindazonáltal a gazdasági eltérések és a különböző nemzeti hagyományok figyelembevétele mellett; létre kell hozni a stabilitási és konvergenciaprogramokra és a nemzeti reformprogramokra vonatkozó, nemzeti parlamentekkel folytatandó konzultációt;

c)  szorosabb kapcsolat kell kialakítani az integrált politikai iránymutatások, különösen az átfogó gazdaságpolitikai iránymutatások és a stabilitási és konvergenciaprogramok között; a stabilitási és konvergenciaprogramokat és a nemzeti reformprogramokat egyszerre lehetne előterjeszteni (évente az ősz kezdetén) a nemzeti parlamentben folytatott vita után; az átfogó gazdaságpolitikai iránymutatások tartalmazhatnának közös költségvetési célokat az SNP megelőző funkciójával összhangban;

(d) a tagállamok kormányainak a nemzeti költségvetésre vonatkozó döntés meghozatalakor figyelembe kell venniük az integrált iránymutatásokat és az egyes országokra vonatkozó ajánlásokat, valamint az átfogó költségvetési helyzetet az euróövezetben; a különböző nemzeti adónaptárakat és az alapul szolgáló előrejelzésekben használt lényeges feltételezéseket harmonizálni kell a különböző makrogazdasági előrejelzések (globális növekedés, európai uniós növekedés, hordónkénti olajár, kamatlábak) és egyéb paraméterek használatából adódó különbségek elkerülése érdekében;

e)  az euróövezetben lévő tagállamok számára készített hivatalosabb ajánlásokat – például a középtávú kiadásokra, meghatározott strukturális reformokra, befektetésekre, a költségvetés minőségére vonatkozó célok kitűzését – lehetőség szerint fel kell használni; szabványosítottabb jelentéstételi struktúrára kell törekedni a nemzeti reformprogramok összefüggésében is a nemzeti reformprioritások akadályozása nélkül; minden kötelezettségvállalást, célt és referenciaértéket teljes mértékben be kell illeszteni az integrált politikai iránymutatásokba és a nemzeti reformprogramokba a gazdaságirányítás koherenciájának és hatékonyságának fokozása érdekében;

f) az államadósságok legfeljebb 60%-ra történő csökkentésére irányuló hosszú távú stratégiát fel kell venni a gazdaságirányítás keretébe, mivel az csökkenti az adósságszolgálat költségeit és a magánberuházások tőkeköltségeit;

g)  kötelező keretet kell létrehozni, amelyben az euróövezetben lévő tagállamok egymással és a Bizottsággal a jelentős – például a magasabb élelmiszer- és energiaárak kezelésére irányuló intézkedésekre vonatkozó – gazdaságpolitikai döntések meghozatalát megelőzően konzultációt folytathatnak;

h)  a gazdasági koordinációnak integrált „európai gazdasági és foglalkoztatási stratégia” formáját kell öltenie a létező gazdaságpolitikai eszközök – különösen a Lisszaboni Stratégia, az integrált politikai iránymutatások, a fenntartható fejlődési stratégia, valamint a konvergencia- és stabilitási programok – alapján; felhívja a tagállami kormányokat, hogy az eurócsoport elnökének vezetésével ugyanabban az időpontban és ugyanabban az irányban együttesen támogassák a gazdasági tevékenységet;

i)   a h) pontban említett európai gazdasági és foglalkoztatási stratégiának el kell ismernie az új és zöld technológiák potenciálját, mint a gazdasági növekedés egyik alapkövét, amelyet makrogazdasági eszközkombinációval kapcsolnak össze;

i)   meg kell könnyíteni az innovatív vállalkozások, különösen a kis- és középvállalkozások finanszírozását, többek között egy „európai intelligens növekedési alap” Európai Beruházási Bank általi létrehozása révén;

k)  az euróövezetről szóló éves jelentés gyakorlatiasabb értékelési és eszköztárat kínáljon a gazdaságirányításban részt vevő különböző uniós szervek közötti részletesebb párbeszéd lehetővé tétele érdekében;

l)   létre kell hozni a Parlament, a Tanács és a Bizottság közötti magatartási kódexet, amely szavatolná az érintett intézmények megfelelő együttműködését és teljes körű bevonását az integrált iránymutatások, mint lényeges gazdasági eszközök megfelelő további kezelésébe;

m) a gazdaságpolitikai koordinációra vonatkozó intézményi szervezetet az alábbiak szerint kell megerősíteni:

- „eurócsoport alakulatokat” is létre kell hozni a versenyképesség/ipar, a környezetvédelem, a foglalkoztatás és az oktatás terén;

- az eurócsoportot nagyobb intézményi kerettel és emberi erőforrásokkal kell ellátni;

- az eurócsoport elnöke megbízatásának összhangban kell lennie az integrált politikai iránymutatások gazdasági ciklusaival;

- a gazdasági és pénzügyi tanács és az eurócsoport számára egy egységes és összehangolt előkészítő szerv létrehozása érdekében be kellene építeni a gazdaságpolitikai bizottságot a gazdasági és pénzügyi bizottságba;

- a Parlament képviselőjének megfigyelői státuszt kell adni az eurócsoport ülésein és a Tanács nem hivatalos ülésein;

- szükség esetén évente négyszer trojka találkozót kell szervezni a Tanács, a Bizottság és a Parlament között;

n)  a makrogazdasági kérdésekről szóló rendszeresebb és strukturáltabb – a Parlament és az EKB közötti monetáris párbeszédhez hasonló – párbeszédet kell létrehozni a Parlament, a Bizottság és az eurócsoport között, a párbeszédre legalább negyedévente kell sort keríteni a fennálló keretek elmélyítése és az euróövezet gazdasága előtt álló kihívások megvitatása érdekében; valamint

o)  aktív makrogazdasági párbeszédet kell létrehozni az eurócsoport, az Európai Központi Bank és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság között a monetáris, költségvetési, árfolyam-, bér- és strukturális politikák megfelelő eszközkombinációiról folytatandó eszmecserék érdekében;

62. úgy véli, hogy a GMU következő évtizedre vonatkozó politikai napirendjét többek között a közelmúlt pénzpiaci zavarai és azoknak a reálgazdaságra gyakorolt következményei jelentette kihívások fogják meghatározni; ezzel összefüggésben pozitívan értékeli, hogy a az euróövezetben a tagállamok a közös monetáris politikának és a közelmúltban végrehajtott reformoknak köszönhetően a múlthoz képest fokozottabban tudnak szembenézni a jelentős válságokkal; tekintettel elsősorban a gazdaság lelassulása és a magas infláció elleni küzdelemre, felhív

a)   a problémák közös megértése alapján uniós szinten összehangolt válasz adására és az egyes nemzeti sajátosságok elfogadása mellett közös nyomon követési intézkedésekre;

b)   ambiciózus és összehangolt nemzeti reformprogramokra és azok elkötelezett végrehajtására, beleértve a társadalmi partnerekkel való fokozott párbeszédet;

c)  a pénzügyi szolgáltatásokról szóló menetrend maradéktalan és időben történő végrehajtására, beleértve a nyomon követési intézkedéseket és a felügyelet hatékonyságának növelését a jelenlegi pénzügyi zavarok tekintetében;

d)  a válságmegoldási rendelkezések javítására a felszámolására vonatkozó EU-szabályok fejlesztésével illetve egyértelműen meghatározott és kivétel nélkül elfogadott rendelkezések létrehozására az érintett tagállamok közötti tehermegosztásról a határokon átnyúló pénzügyi csoportokon belüli fizetésképtelenség esetén;

e)  a pénzügyi rendszer stabilitásának és működésének tényezőire vonatkozó elemzések révén monetáris politika kidolgozásárára szolgáló eszközök kialakítására, többek között a monetáris politika transzferálása, a hitelezési és pénzügyi konstrukciók fejlesztése, az új termékek jellemzői és a kockázatok és a likviditás koncentrációja tekintetében;

f)   kezdeményező európai válasz adására a nemzetközi fórumokon, különösen a pénzügyi stabilitási fórumon és a Nemzetközi Valutatalap keretében, illetve a közös politikai döntéshozatali folyamatok erősítésére; valamint

g)  az Európai Unió hangjának megteremtésére a G8-on belül és az Európai Unió, mint a hatékonyabb világméretű gazdasági döntéshozatali szerv szerepének tükrözésére, egyúttal ezen szerepnek a globalizáció következményeihez és a dominánsabb globális pénzpiacokhoz való igazításával;

h)  a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) és a „Bretton Woods-i” intézmények (IMF és a Világbank csoport) közötti jobb és hatékonyabb harmonizáció a spekuláció elleni küzdelem és a komoly válság kihívásainak kezelése érdekében; i)  a jelenlegi súlyos monetáris zavarokra tekintettel, az IMF égisze alatt monetáris világkonferencia szervezése annak érdekében, hogy világszintű párbeszédet folytassanak a monetáris kérdésekről; az IMF keretein belül monetáris vitarendezési mechanizmusok megvalósíthatóságának megvizsgálása.

°

° °

63. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az Európai Központi Banknak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak, az eurócsoport elnökének valamint a tagállamok kormányának és parlamentjének.

• [1]       HL C 314. E, 2006.12.21., 125. o.
• [2]       HL C 175. E, 2008.7.10., 569. o.
• [3]       Elfogadott szövegek, P6_TA(2008)0057.
• [4]       Elfogadott szövegek, P6_TA(2007)0533.
• [5]       HL C 287.E, 2007.1.29., 535. o.
• [6]       HL C 304. E, 2005.12.1., 132. o.
• [7]       HL C 97. E, 2008.3.20., 780. o.
• [8]       Elfogadott szövegek, P6_TA(2008)0357.
• [9]       HL C 298. E, 2006.12.8., 249. o.
• [10]     HL C 316.E., 2008.6.12., 251. o.
• [11]     Elfogadott szövegek, P6_TA(2008)0287.
• [12]     HL C 291. E, 2006.11.30., 118. o.
• [13]     HL C 287. E, 2006.7.6., 73. o.
• [14]     Elfogadott szövegek, P6_TA(2008)0425.

INDOKOLÁS

A gazdasági és monetáris unió első tíz éve

az Európai Parlament szemszögéből

Az Európai Parlamentet a GMU mindegyik szakaszába szorosan bevonták, a valuta útnak indításáról szóló, 1992-ben Maastrichtban meghozott határozattól kezdve, 1999. január 1-jén – amikor a részt vevő tagállamok árfolyamait az euróval szemben visszavonhatatlanul rögzítették, és létrehozták az Európai Központi Bankot – át egészen a 2002-ben bekövetkezett fizikai áttérésig. A Parlament az euróövezet bővítésére vonatkozó összes döntésben részt vett az övezet létezésének kezdete óta.

A gazdasági és monetáris unió első tíz éve alatt az Európai Parlament aktív szerepet játszott. Ezt a szerepet a számos területen végzett munkája révén töltötte be, a belső piac tekintetében, különösen a pénzügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódóan végzett együttdöntés révén, az euróövezet bővítése során az egyik döntéshozóként, a lényeges makrogazdasági fejleményekről adott véleményei és tanácsai révén, az aktuális gazdasági fejleményekről folytatandó vita lehetővé tétele révén, a gazdaságpolitikai döntéshozatal átláthatóságának és elszámoltathatóságának fokozása révén és az Európai Központi Bankkal folytatott nyílt és átlátható monetáris párbeszéd intézményesítése révén.

Gazdaságpolitikai koordináció

Az Európai Parlament – mint az egyetlen közvetlenül a polgárok által megválasztott európai uniós szerv – a gazdaságpolitikai koordináció megerősítésére, valamint a növekedést és foglalkoztatást célzó lisszaboni stratégia végrehajtására törekedett. A gazdaságpolitika olyan terület, ahol a Szerződés által megállapított tipikus kormányközi eljárások miatt az átláthatóság hiánya különösen nagy[1].

Az Európai Parlament ezért uniós szinten jelentős szereplővé nőtte ki magát a Szerződés által biztosított korlátozott hivatalos hatáskör ellenére. Ezért azt a megközelítést alkalmaztuk, hogy a tagállamok kormányaitól a nemzeti parlamentekkel, az EP-vel és a szociális partnerekkel szemben nyitottabb hozzáállást kértünk. A költségvetési politikák koordinációja terén a Szerződés hatályos rendelkezései értelmében a Parlamenttel konzultálnak a túlzott hiány esetén követendő eljárásról és az SNP-ről szóló másodlagos jogszabályok elfogadásához kapcsolódó ügyekben.

A Parlament különböző módszereket dolgozott ki arra, hogy a véleményét meghallják Európában. Erre nagymértékben annak az aktív érdeklődésnek köszönhetően volt lehetőség, amelyet az ECON bizottság mutatott a Parlamentnek a fórumokon való megjelenítése tekintetében.

Széles alapokon nyugvó partnerségi megközelítésre irányuló elképzelés kidolgozására törekedtünk, amely tartalmazná a szociális partnereket, a civil társadalmat és az állami hatóságokat a nemzeti hagyományoknak és gyakorlatoknak megfelelően.

Az ECON bizottság rendszeres párbeszédet alakított ki azon uniós intézményekkel és szervekkel, amelyek szerepet játszanak a gazdaságpolitika euróövezetben és az Unióban történő alakítása tekintetében. Minden félévben felkérik a következő tanácsi elnökséget (a pénzügyminisztert), hogy terjessze a bizottság elé a munkaprogramját. A hathónapos időszak végén felülvizsgálják az eredményeket. Az előadást mindkét alkalommal a bizottsággal folytatott vita követi. Az ECON bizottság és a Tanács (ECOFIN) közötti rendszeres találkozások másik alkalma az átfogó gazdaságpolitikai iránymutatások elfogadásához vezető eljárásból adódik, amikor a bizottság képviselői megbeszéléseket folytatnak a trojkával (a jelenlegi, az előző és a következő tanácsi elnökség képviselőivel).

Saját kezdeményezésére az ECON bizottság az eurócsoport elnökével tartott rendszeres eszmecseréket is szervezett. Ezen eszmecserékre rendszerint évente kétszer került sor. Ezeken az üléseken az eurócsoport elnöke ismertette a csoport múltbeli eszmecseréit és határozatait, valamint a jövőbeni munkaprogramját. Az ECON bizottság tagjaival tartott ezen ülések különösen azért voltak hasznosak, mert az eurócsoport informális testület, amely nem rendelkezik hivatalos döntéshozatali hatáskörrel. Ezen párbeszédek közrejátszottak az eurócsoport által végzett gazdaságpolitikai koordináció átláthatóságának fokozásában.

A Parlamenten belül az ECON bizottság feladatkörébe tartozik a Bizottság – az ECON illetékességi körébe tartozó – tagjelöltjei megerősítő meghallgatásainak lebonyolítása. Az Európai Parlament és a Bizottság közötti, a közösségi jogszabályok által előírt kapcsolatok mellett a bizottság rendszeres párbeszédet folytat a gazdasági ügyekért felelős biztossal. A biztost felkérik a bizottsági üléseken való részvételre, a Bizottság kétéves gazdasági előrejelzései, az államháztartásról szóló jelentés, az átfogó gazdaságpolitikai iránymutatások és a gazdaságpolitikára vonatkozó jelentős egyéb hírek ismertetésére. A Bizottság tevékenységeire vonatkozó információk, valamint a tagállamok és az Unió legutóbbi gazdasági fejleményeinek értékelése után megbeszélésre kerül sor, amely a biztos és az ECON tagjai közötti kimerítő eszmecserére ad lehetőséget.

A gazdasági és pénzügyi bizottság (EFC) és a gazdaságpolitikai bizottság (EPC) képviselőivel tartott gyakori és rendszeres találkozók és megbeszélések lehetővé tették az ECON tagjai számára, hogy felvilágosítást kérjenek az EFC és az EPC tevékenységével kapcsolatban, és érdekes eszmecserét folytassanak.

A Parlament és a nemzeti parlamentek rendszeres együttes ülései szerepet játszottak annak elősegítésében, hogy a nemzeti parlamentek fokozottabban részt vegyenek a szükséges gazdaságpolitikai koordinációban. Ebben az összefüggésben külön figyelmet fordítottak a növekedést és foglalkoztatást célzó lisszaboni napirendre.

Mivel az átfogó gazdaságpolitikai iránymutatások képezik a gazdaságpolitikák koordinációjának legfontosabb dokumentumát, a Parlament lépéseket tett az átfogó gazdaságpolitikai iránymutatások elfogadására irányuló eljárás nyitottabbá és integratívabbá tétele érdekében mind európai, mind nemzeti szinten. Az Európai Parlament a Bizottság integrált politikai iránymutatásokról szóló éves jelentései előtt készített előkészítő jelentés és állásfoglalás révén hatékonyan kívánt hozzájárulni mindehhez. Befolyásának növelése érdekében az ECON bevezette a trojkával folytatott megbeszélések gyakorlatát is. Ezen megbeszélésekre az átfogó gazdaságpolitikai iránymutatásokra vonatkozó ajánlások Bizottság általi közzététele és a Parlament ezen kérdésre vonatkozó előkészítő jelentése után kerül sor. Ezen találkozók során a Parlament lényeges kérdésekre vonatkozó átfogó álláspontját vitaták meg a tagállamok képviselőivel. Ezzel párhuzamosan a bizottság a Bizottság új iránymutatásokra vonatkozó ajánlásainak módosításait tartalmazó második jelentést készített. Már a GMU második szakaszában létrehoztak informális konzultációs eljárásokat, ezenkívül a Parlament 1994 óta tett javaslatokat és folytatott tárgyalásokat az átfogó gazdaságpolitikai iránymutatásokra vonatkozó hivatalosabb módosításokra vonatkozóan. Az intézményünk a három legfőbb intézmény közötti intézményközi megállapodás elérésére törekedett az egyes szerepek és menetrendek tisztázása érdekében, de ezt a tevékenységet nem öntötték végleges formába és hivatalossá sem tették.

Törekvése keretében az Európai Parlament támogatta a növekedést és foglalkoztatást célzó megújított lisszaboni stratégiát. Úgy véli, hogy a stratégiának közösségi szinten többletértéket kell biztosítania a reformok koherenciájának javítása és a továbbgyűrűző pozitív hatások maximalizálása érdekében, valamint annak biztosítása érdekében, hogy a reformtervek, például a strukturális reformok és a tudásba történő beruházás ténylegesen több és jobb munkahelyet teremtsenek szerte az Európai Unióban.

A Parlament a lisszaboni stratégia folyamatának egyszerűsítésére, valamint az átfogó gazdaságpolitikai iránymutatások és a foglalkoztatási iránymutatások integrált politikai iránymutatásokkal történő összekapcsolására törekedett. Emellett szorosan nyomon követtük az euróövezetre vonatkozó külön iránymutatásokat, és ezáltal támogattuk a gazdaságpolitikák nagyobb koordinációját.

Intézményünk úgy vélte, hogy meg kell erősíteni a lisszaboni stratégiához társuló strukturális felügyelet egyedi euróövezetbeli vetületét olyan intézkedések bevezetése révén, amelyek a GMU működésének javításához szükségesek. Az ebbe az irányba tett első lépés az euróövezetre való összpontosítás volt a Bizottság lisszaboni stratégia végrehajtásának helyzetéről szóló éves jelentésében.

A Bizottság lisszaboni stratégia végrehajtásának helyzetéről szóló éves jelentése ezenkívül jó alapot szolgáltatott az euróövezet átfogó gazdasági helyzetéről és az övezet előtt álló kihívásokról folytatandó kiterjedt megbeszéléshez. Lehetővé tette továbbá az Európai Parlament számára, hogy kifejtse a véleményét és meghatározza prioritásait a gazdaságpolitikák és a gazdaságirányítás tekintetében.

Az Európai Parlament azonban sajnálatát fejezte ki a lisszaboni stratégiának számos tagállam nemzeti politikájában való gyenge láthatósága miatt. Intézményünk ezért hangsúlyozta a szociális partnerek, a nemzeti parlamentek, a regionális és helyi hatóságok, valamint a civil társadalom nagyobb mértékű bevonásának szükségességét a stratégia eredményes végrehajtásának biztosítása érdekében.

Az Európai Parlament támogatásáról biztosította a 2005 márciusában felülvizsgált Stabilitási és Növekedési Paktumot. A tavaszi Európai Tanácsra vonatkozó 2004-es állásfoglalásában az Európai Parlament kifejezésre juttatta azon meggyőződését, hogy az SNP intelligens reformjára van szükség az európai gazdaság egyensúlyának gyorsabb helyreállítása és Európa gazdasági, szociális és környezeti fenntarthatósága fejlesztésének lehetővé tétele érdekében. A Stabilitási és Növekedési Paktum általánosságban bebizonyította az értékét, és ennélfogva a jövőben is be kell tartani az euróövezet stabilitásának és megbízhatóságának megerősítése érdekében. A Parlament azon a véleményen van, hogy a fenntartható növekedés és a munkahelyteremtés előfeltételének minden tagállamban a Szerződés vonatkozó rendelkezéseivel összhangban álló stabil költségvetési politikának kell lennie, amely az Európai Unió közös felelőssége.

Intézményünk hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az összes tagállam – legalább az euróövezetbe tartozók – koordinálják a különböző nemzeti adónaptáraikat, és a költségvetési tervezésüket hasonló kritériumokra alapozzák a különböző makrogazdasági előrejelzések (globális növekedés, európai uniós növekedés, hordónkénti olajár, kamatlábak) okozta eltérések elkerülése érdekében. Az Európai Parlament sürgette a Bizottságot, hogy biztosítsa a tagállamokból származó, rendelkezésre álló adatok érvényességét.

A Parlament már a jelenlegi pénzügyi bonyodalmak és gazdasági feszültség előtt azzal érvelt, hogy a növekvő globális egyensúlyhiány, aggregált kereslet és globális inflációs nyomás jelentős kihívássá válhat a monetáris politika számára. Az euró árfolyamának ingadozásával – ami veszélyeztetheti az európai gazdaság versenyképességét – kapcsolatos aggodalmat is kifejezésre juttatták ezekben az években.

Monetáris politika és monetáris párbeszéd

Amióta a gazdasági és monetáris unióra vonatkozó projekt a 90-es évek elején útjára indult, az Európai Parlament először a Monetáris Albizottság, majd az ECON bizottság égisze alatt közvetlenül részt vett a fenti unió megformálásában, fejlesztésében és előrehaladásában.

Az albizottság már 1992-ben nagy mértékben részt vett a GMU első, második és harmadik szakaszára vonatkozó másodlagos jogszabályok nyomon követésében és megtárgyalásában, valamint a tájékoztatási kampány megtervezésében. Az Európai Parlament részt vett azokon a megbeszéléseken is, amelyek arra vonatkoztak, hogy milyen bankjegyeket és érméket bocsássanak ki a fogyasztók érdekében. A Parlament különösen azóta játszik létfontosságú szerepet az euróövezeti monetáris politika felügyeletében és ellenőrzésében, amióta ezt a feladatot az Európai Központi Banknak (EKB) adták 1999-ben.

Ez az EU-Szerződésben rögzített feladatkör azt jelenti, hogy az Európai Parlament a legjobb helyzetű európai intézmény, amely szavatolni tudja a központi bankunk – egy olyan jogalany, amely az EU intézményi szerkezetéből adódóan a történelemben eddig előfordult politikai rendszereket tekintve a legfüggetlenebb központi bank – tényleges demokratikus elszámoltathatóságát. Miközben az EKB függetlenségét teljes mértékben tiszteletben kell tartani, a bankot nem lehet felmenteni a tevékenységére vonatkozó információk szolgáltatására és a demokratikusan megválasztott politikusokkal folytatandó párbeszédre vonatkozó felelősség alól.

Így tehát bizonyítható, hogy az Európai Parlament monetáris politika terén végzett munkája sikeres a demokratikus elszámoltathatóság tekintetében. Jelentései és véleményei révén meghatározta ezen párbeszédek módját. Az ECON számos kezdeményezése és különösen a negyedéves monetáris párbeszédek gyakorlatának létrehozása révén el tudta számoltatni az EKB-t.

A Parlament kemény küzdelmet folytatott az EKB ezen elszámoltathatóságáért, mivel a Szerződés nem határozza meg ezen párbeszédek pontos formáját. Érvekkel lehet alátámasztani, hogy az Európai Parlament még annál is szigorúbb szerepet vállalt, mint amilyet az Egyesült Államok Kongresszusa játszik a Központi Jegybankkal (Federal Reserve) szemben.

A Parlament már az 1998. márciusi jelentésében, amely a GMU harmadik szakaszában fennálló demokratikus elszámoltathatóságról szólt, sürgette az Európai Parlament és az EKB közötti, monetáris kérdésekről folytatandó, Szerződésen alapuló párbeszéd közös keretének kialakítását. A Parlament egyértelművé tette, hogy monetáris kérdésekben rendelkezik bizonyos hatáskörökkel, különös tekintettel arra, hogy a Szerződés, valamint a KBER és az EKB alapokmánya nemcsak jogokat ad az EKB-nek, hanem kötelezettségeket is.

A Parlament és az EKB közötti kapcsolat a következő tevékenységi területeken alapul:

a) Az EKB Igazgatósága tagjainak kinevezésére vonatkozó eljárás;

b) jelentéstétel az Európai Parlament számára; valamint

c) az EKB Parlament elé terjesztett közleményei és különösen éves jelentése, valamint a konvergenciajelentés.

Az Igazgatóság tagjainak kinevezésére csak a Parlamenttel folytatott konzultáció után kerülhet sor. Ennélfogva a Parlament lett a legjobb helyzetű európai intézmény a lényeges EKB-álláspontok demokratikus elszámoltathatósága tekintetében. A konzultációs eljárás az ECON szervezésében tartott nyilvános meghallgatások formáját ölti. Ez bizonyult a jelöltekre vonatkozó szükséges információk beszerzése legjobb módszerének az EP végleges ajánlása előtt. A meghallgatások fő célja az, hogy többet tudjanak a jelöltek személyiségéről, továbbá lényeges gazdasági és monetáris kérdésekre, valamint arra vonatkozó meglátásaikról, hogy hogyan kell működtetni az EKB-t, valamint arról, hogy mi a jelöltek elképzelése az EKB demokratikus elszámoltathatóságával kapcsolatban. A bizottság tagjai azonnal határoznak a tisztségekre jelölt személyek alkalmasságáról, a határozatot pedig a plenáris ülés elé terjesztik megerősítés céljából.

Van egy hosszú távú cél is: ez a gyakorlat segíti az EP-képviselőket az EKB igazgatósági tagjainak jobb megismerésében, akiknek rendszeresen meg kell majd jelenniük ezen eseményeken a bizottság előtt.

A Szerződés értelmében[2] az EKB elnökét és az EKB Igazgatóságának többi tagját bármelyik oldal kérésére „az Európai Parlament hatáskörrel rendelkező bizottságai meghallgatják”. Ezt a rendelkezést olyan őszinte átláthatósági és felügyeleti kötelezettséggé alakították, amely rendszeres eszmecseréken alapul, és amelyet az ECON nyomatékos kérésére hoztak létre a két intézmény közötti kölcsönös megállapodás révén. Az EKB elnöke, vagy esetenként az alelnöke legalább háromhavonta megjelenik az ECON bizottság televízión közvetített ülésén, hogy megválaszolja a gazdasági kilátásokra és az euróövezetben végzett monetáris politikára vonatkozó kérdéseket. 1999 óta összesen 38 monetáris párbeszédre került sor. A bizottság tagjai két speciális témát választanak ki, amelyekre különös figyelmet kell fordítania az EKB elnökének. Az ezen ülésekre történő felkészülés során a Parlament rendszeres előzetes tájékoztatást kap egy tizenkét szakosodott egyetemi oktatóból és más tanácsadókból álló csoporttól (ezek az anyagok és az ülések szó szerinti jegyzőkönyvei az ECON honlapján tekinthetők meg). Az EKB elnökének bevezetője után a kérdésekre és a válaszokra kerül sor. Az EKB elnöke a képviselők által tetszőleges időpontban feltett írásbeli kérdésekre is válaszol.

Az EKB éves jelentései a monetáris politika nagyobb átláthatóságának eszközei. Az EKB éves jelentéseit az EKB elnöke bocsátja vitára az Európai Parlamentben, és ezek a jelentések képezik az ECON által évente készített parlamenti állásfoglalások alapját. Ez lehetőséget teremt a képviselők számára a monetáris politika fejleményeinek éves értékelésére. Ezekre a vitákra a plenáris ülésen kerül sor, és az EKB elnöke számára ünnepélyes pillanatnak számít, amikor átfogóan számot ad az évről és jövőbeni kezdeményezéseket fogalmaz meg.

Az ECON következetesen arra ösztökélte az EKB-t, hogy dolgozza ki és tegye közzé azokat a modelleket és gazdasági elemzési eszközöket, amelyeken a monetáris politikai döntései alapulnak. Az EKB-jelentésről szóló 1999-es állásfoglalásában felhívta a bankot, hogy hathavonta tegyen közzé makrogazdasági előrejelzéseket, és tegye közzé azt a kutatási és makrogazdasági modellt, amelyen az előrejelzések alapultak; ezenkívül tegye közzé a nemzetgazdaságokról szóló (az Egyesült Államokban lévő Beige Bookhoz hasonló) jelentéseket. A rákövetkező év állásfoglalása üdvözölni tudta az EKB-nek az előrejelzések és a modell közzétételére irányuló kötelezettségvállalását.

Visszatérő kérdés az EKB Kormányzótanácsa döntéshozatalának átláthatósága. Az 1999-es és az azt követő jelentések különösen a következőt kérték: „az EKB Kormányzótanácsa ülésein készített jegyzőkönyvek összefoglalását röviddel a következő ülés után tegyék közzé, és az összefoglalásban kifejezetten ismertessék a meghozott döntések mellett és az azok ellen szóló érveket, valamint a döntésekhez felhasznált indokolásokat”, továbbá a szavazatok mérlegét is tegyék közzé, de névtelenül. Az EKB eddig nem fogadta el a Parlament érveit ezen a téren.

Az euróövezet pénzügyi rendszerének működtetésében és felügyeletében a KBER és az EKB által betöltött szerep nem teljesen világos. Már az EKB éves jelentéséről szóló 2000. évi parlamenti jelentés hangsúlyozta „annak szükségességét, hogy a KBER-t szorosan vonják be a makroprudenciális felügyeletbe”, és az EKB által a pénzügyi stabilitás megőrzése terén betöltött szerepet.

Az EKB-vel folytatott monetáris párbeszéde során a Parlament jobb eszközkombináció ösztönzésére és a gyakorolt monetáris politika legitimációjának fokozására törekszik. Az eurócsoport, a Bizottság és a Parlament között is sor került közös párbeszédekre, amelyek hasonlítanak a Parlament és az EKB közötti monetáris párbeszédhez.

Az euróövezet bővítése

A Parlament jogalkotási[3] szerepének egyik érdekes szempontja arra vonatkozik, hogy egy adott uniós tagállam eleget tesz-e az euróövezetbe való belépés követelményeinek, vagy nem: a végső döntést a tagállami kormányok hozzák meg, de ismét csak a Parlament véleménynyilvánítása után. 1998 óta Görögország, Málta, Ciprus és Szlovénia lépett be az euróövezetbe. Most Szlovákia következik. Az euróövezet bővítése minden egyes esetben történelmi jelentőségű kihívás mind az érintett tagállam, mind az euróövezet többi része számára. A Parlament ezért arra az álláspontra helyezkedett, hogy a tagállamok gazdasági konvergenciájának folyamatát gondosan figyelemmel kell kísérni, és az euró általuk történő bevezetéséhez vezető útnak a gazdaságuk tényleges állapotának kell megfelelnie.

A konzultációs eljárás összefüggésében az Európai Parlament a Szerződés 122. cikkének (2) bekezdésével összhangban álló – azaz az euróövezet bővítéséről szóló – összes tanácsi határozatra irányuló javaslatról véleményt nyilvánított. A Parlament azt is kérte, hogy a Bizottság korábban konzultáljon vele annak érdekében, hogy hosszabb ideje legyen véleménye elkészítésére a helyzet alapos elemzése után. Az ECON küldöttsége 2008 elején elment Szlovákiába is annak érdekében, hogy több információt gyűjtsön véleményének kibocsátása előtt.

A bővítés kérdésével ezenkívül számos alkalommal foglalkoztak, például az euróövezet bővítéséről szóló 2006. évi különjelentésben, valamint az euróövezetről és az EKB éves jelentéseiről szóló éves jelentések összefüggésében.

Az euróövezet jövőbeni bővítésének általános előfeltételei tekintetében a Parlament mindig a Maastrichti Szerződés konvergenciakritériumainak történő szigorú megfelelés mellett szállt síkra, és határozottan ellenezte a maastrichti kritériumok teljesítésére vonatkozó speciális rendelkezéseket. Azt is kijelentette, hogy értékelni kell az euróövezet hosszú távú stabilitását az euróövezethez csatlakozó új tagállamok befogadásának képessége tekintetében. Az euróövezet bővítésének technikai élőfeltételei tekintetében a Parlament arra kérte a csatlakozó tagállamokat, hogy különös figyelmet fordítsanak a fogyasztóvédelemre az átváltási szakaszban, és emlékeztetett a korai és kiterjedt, a polgárok tájékoztatására irányuló kampányok szükségességére a jelentkező tagállamokban.

Intézményünk speciális követelményeket is állított a csatlakozást kérelmezők elé, rámutatva arra, hogy az euróövezethez történő túl korai csatlakozás váratlan fejleményekhez vezethet a gazdasági konvergenciafolyamatban, valamint hogy az euróövezet bővítése megkönnyíti a gazdasági konvergenciafolyamatot, és hozzájárul az euróövezet egészének megerősítéséhez.

Az euróra vonatkozó kommunikációs stratégia

A Parlament kifejezésre juttatta az euróra és a GMU-ra vonatkozó tájékoztatási és kommunikációs stratégia végrehajtásával kapcsolatos meglátásait, már 2005-ben megállapította, hogy az euró bizonyos polgárok körében fennálló nyilvánvaló népszerűtlensége ellentmondásban áll azzal a ténnyel, hogy az euró lehet a legsikeresebb európai projekt, amelyet valaha útjára indítottak. A Parlament úgy vélte, hogy a közös valuta kiemelt kommunikációs feladat marad az EU számára, és meg van győződve arról, hogy az euró hasznait továbbra is el kell adni és alaposan meg kell magyarázni a nyilvánosság számára. A Parlament e tekintetben az euró elfogadottságának előmozdítására irányuló meghatározott intézkedések egész sorát szorgalmazta.

Pénzügypiaci integráció

Jogalkotóként és politikaformálóként az Európai Parlament jelentős szerepet játszik a pénzügyi piacok integrációja terén az Európai Unióban. Jogalkotási tevékenységünk a fogyasztók javát szolgáló integrált piac megteremtésére összpontosított. Az 1999-ben elfogadott, pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó cselekvési tervet 2005-ben öntötték végleges formába. A munka azonban folyik tovább, mivel válaszolni kell a piaci fejleményekre vagy hiányosságokra. Csak hogy egy konkrét témát említsünk, az Európai Parlament sok éven át harcolt a fizetési díjak teljes euróövezeten belüli összehangolásához, és végül 2001-ben fogadtak el erre vonatkozó rendeletet. Az egységes eurófizetési térség (SEPA) létrehozására irányuló fenti törekvés mellett a jogalkotási munka kiterjedt a biztosítási szolgáltatásokra, például a viszontbiztosításra és a fizetőképességre, a banki szolgáltatásokra, például a tőkekövetelményekre, az értékpapírpiacokra, például a befektetési szolgáltatásokra és általában a Lámfalussy-folyamat keretében a felügyeleti és szabályozási kérdésekre. A Parlament rendkívül aktívan részt vett a Lámfalussy-keret kialakításában a pénzügyi piaci felügyelet és szabályozás fejlesztése érdekében. Ez az eljárás biztosította, hogy a Parlament ugyanazon hatáskörökkel rendelkezzen, mint a Tanács, mivel mind a ketten jogalkotók. A Parlament arra is törekedett, hogy ezt a folyamatot az összes szakaszban átláthatóbbá tegye.

Az euró külső képviselete

Az, hogy legyen-e az euróra vonatkozó árfolyam-politika, és ha igen, pontosan ki legyen felelős érte, többé-kevésbé nyitott kérdések voltak. A Szerződés e tekintetben nem egyértelmű. Az sem egyértelmű, hogy ki képviselheti az euróövezetet nemzetközi szinten: az EKB elnöke, a Bizottság, a Tanács soros elnöksége vagy az eurócsoport elnöksége (amennyiben különbözik a Tanács soros elnökségétől). A parlamenti jelentések ezért „az euróövezet nemzetközi döntéshozatali intézményekben való fokozottabb képviseletét” és „az euróövezet egyetlen képviselőjének kiválasztását” szorgalmazták.

Az Európai Parlament véleménye szerint az Európai Unió és a tagállamok közös felelőssége foglalkozni azokkal a kihívásokkal, lehetőségekkel és bizonytalanságokkal, amelyekkel a polgárok a globalizáció miatt szembesülnek. Intézményünk támogatta azt a nézetet, amely szerint a belső piac külső dimenzióját fejleszteni kell.

Az Európai Parlament hangsúlyozta, hogy további lépések szükségesek, mielőtt az euróövezet külső képviselete összemérhető lesz az euróövezet globális gazdaságban betöltött egyre fontosabb szerepével. A parlamenti jelentések ezért „az euróövezet nemzetközi döntéshozatali intézményekben való fokozottabb képviseletét” és „az euróövezet egyetlen képviselőjének kiválasztását” szorgalmazták.

• [1]  A gazdaságpolitikára vonatkozó jogszabályi keretet a Szerződés 98., 99. és 104. cikke állapítja meg.
• [2]  A Szerződés 113. cikkének (3) bekezdése kimondja, hogy az EKB a KBER tevékenységéről, valamint az előző és a folyó év monetáris politikájáról éves jelentést készít az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint az Európai Tanácsnak. Ezt a jelentést az EKB elnöke nyújtja be a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek, mely utóbbi ez alapján általános vitát tarthat. Az EKB elnökét és az Igazgatóság többi tagját az Európai Parlament kérésére vagy saját kezdeményezésükre az Európai Parlament hatáskörrel rendelkező bizottságai meghallgatják.
• [3]  Az EK-Szerződés 122. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy a Bizottság és az EKB jelentése alapján, az Európai Parlamenttel folytatott konzultációt és az állam- illetve kormányfői összetételben ülésező Tanácsban folytatott vitát követően a Bizottság javaslatáról döntést hozva az ECOFIN Tanács minősített többséggel határoz arról, hogy mely eltéréssel rendelkező tagállamok teljesítik a szükséges feltételeket a 121. cikk (1) bekezdésében megállapított szempontok alapján, és az érintett tagállamokra vonatkozó eltérést megszünteti.

VÉLEMÉNY a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részéről (10.9.2008)

a Gazdasági és Monetáris Bizottság részére

A tízéves GMU-ról: a Gazdasági és Monetáris Unió első tíz éve és jövőbeni kihívásai
(2008/2156(INI)

A vélemény előadója: Jean-Pierre Audy

JAVASLATOK

A Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság felkéri a Gazdasági és Monetáris Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat:

1.  örömét fejezi ki amiatt, hogy 10 évvel a létrehozása után a Gazdasági és Monetáris Uniót technikai és politikai sikernek tekintik, és hogy létrehozása óta az euró az USA-dollár mellett fokozatosan a kereskedelmi ügyletek fizetőeszközévé vált nem csupán az eurózónához tartozó országok és harmadik országok között, hanem ennél tágabb körben is;

2.  megítélése szerint az eurórendszer, annak monetáris politikája és az euró ebből eredő stabilitása szerepet játszott a világgazdaság gazdasági és pénzügyi integrációjában;

3.  emlékeztet a monetáris politika és a kereskedelmi politika közötti alapvető kapcsolatra a világban – amelyet számos tanulmány kimutatott – és e tekintetben hangsúlyozza az árfolyamok stabilitása által a nemzetközi kereskedelem tartós növekedésére gyakorolt pozitív hatást;

4.  rámutat arra, hogy az euró nemzetközi kereskedelmi valutaként való egyre elterjedtebb használata különösen jól jön az euróövezet tagjainak, mert ezen államok vállalatai számára csökkenti az árfolyamkockázatot és ezzel a nemzetközi kereskedelem költségeit;

5.  üdvözli, hogy az euró bevezetése a belső piac erősítése révén javította az uniós vállalatok nemzetközi versenyképességét és növelte az EU befolyását a multilaterális és bilaterális kereskedelmi tárgyalásokon;

6.  üdvözli, hogy a Gazdasági és Monetáris Unió növelte az euróövezet vonzerejét a külföldi közvetlen befektetések számára;

7.  úgy véli, hogy az infláció globális valóság, és egy nyitott gazdaságban e globális jelenség ellen a küzdelem nem folytatható csak az európai monetáris politika révén; úgy véli, hogy az Európai Központi Bank az árstabilitás prioritásként való kezelésére szóló megbízásának sikeres végrehajtásával erősítette az euró iránti bizalmat, és ezzel döntő szerepet játszott az euró nemzetközi vonzerejének kialakításában;

8.  sajnálja, hogy a Bizottság a Tízéves a GMU című közlemény keretében nem adott részletesebb és pontosabb elemzést az euró nemzetközi szerepéről; felkéri a Bizottságot, hogy készítsen egy teljes körű jelentést a közös monetáris politika külső vonatkozásairól, valamint az euróövezet gazdasági és kereskedelmi teljesítményeire gyakorolt hatásairól;

9.  Az EU kereskedelempolitikája nem alapulhat a valutaárfolyamokon, mivel a kereskedelempolitikai eszközök (vámok, kvóták stb.) lassan fejtik ki hatásukat, és ezért nem alkalmasak arra, hogy a valutaárfolyamok mozgását ellensúlyozzák;

10. üdvözli az eurózóna nyitottságát és úgy véli, hogy az euró jelenlegi növekvő értéke kedvezőtlen hatásokkal jár, nevezetesen befolyással van a kivitelre és ösztönzi a behozatalt a belső piacon, illetve kedvező hatásokkal is jár, mivel segít az uniós gazdaságnak szembenézni az olajárak drámai növekedésével; tudomásul veszi e tekintetben számos uniós vállalat aggodalmát és megjegyzi, hogy különösen az iparban nagyon fontos az uniós vállalatok és munkavállalók számára, hogy nemzetközi versenyképességük érdekében valamennyi országban helyesen értékelt valutával rendelkezzenek; egyúttal esélyt lát arra, hogy az uniós vállalatoknak a fokozódó verseny miatt tovább kell növelniük versenyképességüket, és ezzel középtávon előnyhöz juthatnak versenytársaikkal szemben;

11. hangsúlyozza, hogy az EU egyes partnerei a valutájuk alulértékelését célzó monetáris politikát folytatnak, és hogy e gyakorlat tisztességtelen módon sérti a nemzetközi kereskedelmet és a nemzetközi kereskedelem nem tarifális korlátjának tekinthető;

12. szót emel a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) és az úgynevezett „Bretton Woods-i” szervezetek (Nemzetközi Valutalap (IMF), a Világbank csoport) közötti jobb és hatékonyabb koordináció mellett a spekulációk elleni küzdelem, továbbá a valamennyi országot jelenleg fenyegető súlyos monetáris és egyúttal pénzügyi, energia- és élelmiszerválság támasztotta kihívásoknak való megfelelés érdekében; úgy véli, hogy ez a koordináció hozzájárulna a világgazdaságon belüli monetáris és pénzügyi stabilitáshoz;

13. a jelenlegi súlyos monetáris zavarokra tekintettel javasolja, hogy az IMF égisze alatt szervezzenek monetáris világkonferenciát annak érdekében, hogy világszintű párbeszédet folytassanak a monetáris kérdésekről;

14. azt is javasolja, tanulmányozzák annak a lehetőségét, hogy a WTO-ban a kereskedelmi viták rendezésére létrehozott szervezet mintájára hozzanak létre egy, a monetáris viták rendezésére szolgáló szervezetet, amely segíthetne a globális monetáris rendszer megszilárdításában, a visszaélések kockázatának csökkentésében és abban, hogy visszaadják a világpiacoknak a bizalmat, amelyre szükségük van ahhoz, hogy sikerrel feleljenek meg a különösen a globalizáció, a természeti erőforrások ritkulása és a kialakuló új kereskedelmi hatalmak által támasztott új gazdasági kihívásoknak;

15. támogatja a Bizottság arra vonatkozó javaslatát, hogy az euróövezet képviseletének megerősítésével ki kell dolgozni közös uniós monetáris álláspontokat, és idővel egységesen kell képviselni az euróövezetet a nemzetközi pénzügyi szervezetekben és fórumokon.

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma	9.9.2008
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	26 1 0
A zárószavazáson jelen lévő tagok	Carlos Carnero González, Daniel Caspary, Françoise Castex, Christofer Fjellner, Béla Glattfelder, Ignasi Guardans Cambó, Jacky Hénin, Alain Lipietz, Marusya Ivanova Lyubcheva, Erika Mann, Helmuth Markov, David Martin, Vural Öger, Georgios Papastamkos, Godelieve Quisthoudt-Rowohl, Peter Šťastný, Robert Sturdy, Gianluca Susta, Daniel Varela Suanzes-Carpegna, Corien Wortmann-Kool
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)	Jean-Pierre Audy, Albert Deß, Elisa Ferreira, Vasco Graça Moura, Eugenijus Maldeikis, Rovana Plumb, Salvador Domingo Sanz Palacio, Zbigniew Zaleski

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma	20.10.2008
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	21 1 5
A zárószavazáson jelen lévő tagok	Paolo Bartolozzi, Zsolt László Becsey, Pervenche Berès, Sharon Bowles, Udo Bullmann, Jonathan Evans, Elisa Ferreira, José Manuel García-Margallo y Marfil, Jean-Paul Gauzès, Donata Gottardi, Benoît Hamon, Gunnar Hökmark, Karsten Friedrich Hoppenstedt, Othmar Karas, Wolf Klinz, Christoph Konrad, Andrea Losco, Bernhard Rapkay, Dariusz Rosati, Antolín Sánchez Presedo, Olle Schmidt, Margarita Starkevičiūtė, Ieke van den Burg
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)	Harald Ettl, Werner Langen, Klaus-Heiner Lehne, Margaritis Schinas