az Atlanti-óceán északkeleti partjainak és vizeinek szennyezés elleni védelméről szóló együttműködési megállapodás kiegészítő jegyzőkönyvének az Európai Közösség nevében történő aláírásáról szóló tanácsi határozatra irányuló javaslatról

(COM(2009)0436 – C7‑0163/2009 – 2009/0120(NLE))

(Jóváhagyási eljárás)

Az Európai Parlament,

–   tekintettel a tanácsi határozatra irányuló javaslatra (COM(2009)0436),

–   tekintettel az EK-Szerződés 175. cikkének (1) bekezdésére és 300. cikke (2) bekezdésére,

–   tekintettel az EK-Szerződés 300. cikke (3) bekezdésének első albekezdésére, amelynek megfelelően a Tanács konzultált a Parlamenttel (C7‑0163/2009),

–   tekintettel a Bizottságnak az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett, „A Lisszaboni Szerződés hatálybalépésének a folyamatban lévő intézményközi döntéshozatali eljárásokra gyakorolt hatásairól” című közleményére (COM(2009)0665),

–   tekintettel az EU működéséről szóló szerződés 196. cikkének (2) bekezdésére és 218. cikke (6) bekezdésének a) pontjára,

–   tekintettel eljárási szabályzata 81. cikkére és 90. cikkének (8) bekezdésére,

–   tekintettel a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság ajánlására (A7‑0009/2010),

1.  jóváhagyja a kiegészítő jegyzőkönyv aláírását;

2.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament álláspontját a Tanácsnak és a Bizottságnak.

Bevezetés:

Ez a megállapodás azon regionális tengeri megállapodások hálózatának részét képezi, amelyeket az EU egyes tagállamokkal és szomszédos harmadik országokkal kötött. A hálózat a Helsinki Egyezményből, a Bonni Megállapodásból, a Barcelonai Egyezményből és jelen esetben a Lisszaboni Megállapodásból áll, amelyek valamennyien az EU-tagállamok körüli tengerek különböző területeire terjednek ki, és amelyek célja a szerződő felek egyedi vagy együttes beavatkozása tengeri vagy tengerparti szennyezés vagy a szennyezés veszélye esetén.

A Lisszaboni Megállapodást 1990 októberében írták alá, de az két szerződő fél, Spanyolország és Marokkó közötti, ez utóbbi „déli határait” (Nyugat-Szaharát) érintő, a Megállapodás 3. cikkének c) pontjában foglalt területi vita miatt nem lépett hatályba. A kiegészítő jegyzőkönyvet, amelyben a vitát rendezték és amely megfelelő szöveget illesztett a 3. cikk c) pontjába, csak 2008 májusában írta alá Portugália, Spanyolország, Franciaország és Marokkó, továbbá március 25-én az Európai Közösség is aláírta.

Észrevételek:

E kiegészítő jegyzőkönyv megkötése révén a Lisszaboni Megállapodás 20 évvel az aláírása után hatályba léphet.

Az előadó tisztában van azzal, hogy az uniós jogszabályokban foglalt azon három tengeri csomag határozza meg az uniós vizek és partok védelmének normáit, amelyeket elsősorban a szennyezéssel járó balesetek megelőzésére és bekövetkeztük esetén való kezelésére dolgoztak ki az Erika és a Prestige hajók balesetét követően. Azok a regionális tengeri egyezmények, amelyeknek számos szomszédos harmadik ország is aláíró fele, az uniós normák e harmadik országok jogrendjébe való átültetésének eszközei.

Az előadó szeretne említést tenni egy jelenségről, amely – a nyilvánosság szemétől távol lévén – nem részesült abban a politikai és környezetvédelmi figyelemben, amelyet megérdemelne. A közelmúltban azonban, a (Környezetvédelmi) Miniszterek Tanácsa keretében némi figyelemben részesült, amikor 2009. október 21-én a holland küldöttség a „műanyagleves” problémáját felvetette. E kifejezés arra az úszó műanyag- és gumitömegre utal, amely az Atlanti-óceánon sodródik (mérete Hollandia területének 34-szerese, mintegy 1 350 000 km2). Ez a régi, eldobott vagy elveszített halászhálók kérdése mellett egyre nagyobb problémát jelent az Atlanti-óceánon.

Vajon ismerjük-e ennek az úszó műanyag halmaznak a tengeri környezetre (az emlősökre, a madarakra, a halakra, a moszatokra és algákra stb.) gyakorolt hatását és CO2-megkötő képességét? Vajon a tengereink műanyag- vagy gumihulladékkal való durva szennyezése a Lisszaboni Megállapodás vagy a többi regionális tengeri megállapodás hatálya alá tartozik-e, vagy az OSPAR-megállapodás keretében kell-e vele foglalkoznunk?

Ha nem, ki lehet-e igazítani e megállapodásokat úgy, hogy e probléma kezelésére is kiterjedjenek?