Eljárás : 2010/2021(INI)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot : A7-0110/2010

Előterjesztett szövegek :

A7-0110/2010

Viták :

PV 19/04/2010 - 16
CRE 19/04/2010 - 16

Szavazatok :

PV 05/05/2010 - 13.37
A szavazatok indokolása
A szavazatok indokolása

Elfogadott szövegek :

P7_TA(2010)0127

JELENTÉS     
PDF 219kWORD 185k
29.3.2010
PE 439.171v03-00 A7-0110/2010

a jogalkotási felhatalmazás hatásköréről

(2010/2021(INI))

Jogi Bizottság

Előadó: Szájer József

MÓDOSÍTÁSOK
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
 INDOKOLÁS
 VÉLEMÉNY a Gazdasági és Monetáris Bizottság részéről
 VÉLEMÉNY a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részéről
 A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

a jogalkotási felhatalmazás hatásköréről

(2010/2021(INI))

Az Európai Parlament,

–   tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés („EUMSz.”) 290. cikkére,

–   tekintettel a jogszabályoknak az új komitológiai határozathoz való hozzáigazításáról szóló, a Bizottságnak címzett ajánlásokat tartalmazó 2008. szeptember 23-i állásfoglalására(1),

–   tekintettel a Parlament új szerepéről és a Lisszaboni Szerződés végrehajtásával kapcsolatos felelősségeiről szóló 2009. május 7-i állásfoglalására(2),

–   tekintettel 2009. november 24-i jogalkotási állásfoglalására a Szerződés 251. cikkében megállapított eljárás szerint elfogadott egyes jogi aktusoknak az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás tekintetében történő, az 1999/468/EK tanácsi határozat szerinti kiigazításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról – Az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljáráshoz történő hozzáigazítás – Ötödik rész(3),

–   tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 290. cikkének végrehajtásáról szóló 2009. december 9-i bizottsági közleményre (COM(2009)0673),

–   tekintettel az Európai Parlament elnöke által az EUMSz. 290. és 291. cikkéről az Európai Bizottság elnökének küldött 2010. január 29-i levélre,

–   tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

–   tekintettel a Jogi Bizottság jelentésére és a Gazdasági és Monetáris Bizottság, valamint a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság véleményére (A7‑0110/2010),

A. mivel a Lisszaboni Szerződés meghatározza a jogalkotói hatáskört, és bevezeti a normák hierarchiáját az Unió jogrendjébe, ezáltal erősítve az Unió demokratikus jellegét és ésszerűsítve jogrendjét; mivel a Lisszaboni Szerződés bevezeti a jogalkotási aktus új fogalmát, ami messzemenő következményekkel jár,

B.  mivel a jogalkotói hatáskör egyik eleme az EUMSz. 290. cikkében szereplő azon lehetőség, hogy a jogalkotó jogalkotási aktusban (továbbiakban: „alap-jogiaktus”) felhatalmazást adhat a Bizottság részére saját hatásköre egy részének gyakorlására,

C. mivel a felhatalmazás kényes művelet, amelynek során a Bizottság olyan hatáskör gyakorlására kap utasítást, amely a jogalkotó saját szerepének szerves részét képezi; mivel a felhatalmazás vizsgálatának kiindulópontját ezért mindig a jogalkotó szabadságának kell képeznie,

D. mivel ez a felhatalmazáson alapuló hatáskör csak valamely jogalkotási aktus azon részeinek kiegészítésére vagy módosítására vonatkozhat, amelyeket a jogalkotó nem tart alapvetőnek; mivel a Bizottság által ennek eredményeképpen elfogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok általános hatályú nem jogalkotási aktusok lesznek; mivel az alap-jogiaktusban kifejezetten meg kell határozni a felhatalmazás célját, tartalmát, alkalmazási körét és időtartamát, és rögzíteni kell a felhatalmazásra vonatkozó feltételeket,

E.  mivel a felhatalmazáson alapuló jogi aktusoknak jelentős vonzatai lesznek számos területen; mivel ezért – különösen a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok tekintetében – rendkívül fontos, hogy kidolgozásuk és elfogadásuk teljes mértékben átlátható módon történjen, hogy a társjogalkotók, többek között adott esetben nyilvános parlamenti vita keretében, ténylegesen demokratikusan ellenőrizhessék a Bizottságra ruházott hatáskör gyakorlását,

F.  mivel a jogalkotási felhatalmazás hatáskörének minden szempontja tekintetében a Parlamentnek egyenrangúnak kell lennie a Tanáccsal;

G. mivel a „Lámfalussy-eljárás” kikövezte az utat a felhatalmazás jelenlegi mechanizmusa előtt, amelyet teljes mértékben ellenőriz a jogalkotó; mivel a tagállamok kormányai képviselőinek konferenciája által 2007. július 23-án elfogadott, a Lisszaboni Szerződéshez csatolt 39. nyilatkozat elismerte a pénzügyi szolgáltatások területének sajátos jellegét; mivel a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok semmiképpen nem áshatják alá a Parlament ezen a területen meglévő jogait, különösen a dokumentumok és információk korai átadása tekintetében,

H. mivel a felhatalmazás a jobb jogalkotás eszközének tekinthető, amelynek célja annak biztosítása, hogy a jogalkotás ugyanakkor egyszerű maradjon, és a jogszabályokat anélkül lehessen kiegészíteni és frissíteni, hogy ismételt jogalkotási eljárásokhoz kelljen folyamodni, miközben lehetőséget ad arra is, hogy a jogalkotó megtartsa átfogó hatáskörét és felelősségét,

I.   mivel az EUMSz. végrehajtási intézkedésekre vonatkozó 291. cikkének megközelítésével ellentétben az EUMSz. 290. cikke nem tartalmaz jogalapot olyan horizontális jogi aktus elfogadására, amely meghatározza a felhatalmazásra alkalmazandó szabályokat és általános elveket; mivel ezeket a feltételeket ezért minden egyes alap-jogiaktusban meg kell határozni,

J.   mivel a Bizottság elszámolással tartozik a Parlament felé; mivel az intézményközi kapcsolatokért és az igazgatásért felelős biztos az Alkotmányügyi Bizottság előtt zajló, 2010. január 18-i meghallgatásán kötelezettséget vállalt arra, hogy szorosan együttműködik a Parlamenttel annak érdekében, hogy a Bizottság felhatalmazását a Parlament megelégedésére gyakorolja,

Az alap-jogiaktusban meghatározandó szempontok

1.  úgy ítéli meg, hogy az EUMSz. 290. cikke szerinti felhatalmazás céljait, tartalmát, alkalmazási körét és időtartamát kifejezetten és aprólékos gondossággal meg kell határozni minden egyes alap-jogiaktusban;

2.  hangsúlyozza, hogy az EUMSz. 290. cikke megadja a jogalkotónak a szabadságot, hogy megválassza az alkalmazandó ellenőrzési mechanizmus(oka)t; úgy ítéli meg, hogy a 290. cikk (2) bekezdésében említett két példa, a kifogás és a visszavonás ezért csupán szemléltető jellegű, és a felhatalmazás ellenőrzése más eszközök révén is elképzelhető, mint például minden egyes, felhatalmazáson alapuló jogi aktus Parlament és Tanács által történő kifejezett jóváhagyása, vagy a már hatályban lévő, felhatalmazáson alapuló egyes jogi aktusok hatályon kívül helyezésének lehetősége;

3.  mindazonáltal azon a véleményen van, hogy az EUMSz. 290. cikkének (2) bekezdésében említett két lehetséges feltétel, a kifogás és a visszavonás tekinthető a legszokásosabb módszernek a felhatalmazáson alapuló hatáskör Bizottság általi gyakorlásának ellenőrzésére, és mindkettőt bele kell foglalni minden alap-jogiaktusba;

4.  véleménye szerint a jogalkotó által megállapított ellenőrzési mechanizmusoknak tiszteletben kell tartaniuk az uniós jog egyes általános elveit, és különösen az alábbi feltételeknek kell megfelelniük:

- legyenek egyszerűek és könnyen érthetőek,

- biztosítsák a jogbiztonságot,

- tegyék lehetővé a Bizottság számára, hogy felhatalmazáson alapuló hatáskörét hatékonyan gyakorolja, és

- tegyék lehetővé a jogalkotó részére, hogy megfelelően figyelemmel kísérje a felhatalmazáson alapuló hatáskör gyakorlását;

5.  úgy ítéli meg, hogy a Parlament kifogás emeléséhez való jogának gyakorlását szükségszerűen meghatározza parlamenti szerepe és munkahelyei; úgy ítéli meg, hogy a kifogás emelése vonatkozásában nincs szükség valamennyi jogi aktusra vonatkozó rögzített határidő meghatározására, és hogy ezt az időtartamot eseti alapon, a kérdések összetettségét figyelembe véve kell megállapítani minden egyes alap-jogiaktusnál, és elegendőnek kell lennie arra, hogy a nem vitatott felhatalmazáson alapuló jogi aktusok indokolatlan késleltetése nélkül lehetővé tegye a felhatalmazás hatékony ellenőrzését;

6.  úgy ítéli meg, hogy a sürgősségi eljárást, amelynél a kifogás emelésére magában az alap-jogiaktusban rövidebb időszak lenne előírva, különösen kivételes, például biztonsági kérdéseket érintő esetekre vagy humanitárius válságok esetére kellene fenntartani;

7.  úgy véli azonban, hogy a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok gyors elfogadását igénylő helyzetek nagy többségét – kellően indokolt esetekben, a Bizottság kérését követően – a Parlament és Tanács kifogásról való korai lemondásán alapuló rugalmas eljárás keretében lehetne kezelni;

8.  fenntartja, hogy a felhatalmazás időtartama nem lehet határozatlan; azonban azon a véleményen van, hogy a korlátozott időtartamú felhatalmazás lehetőséget adhatna időszakos megújításra; úgy ítéli meg, hogy az alap-jogiaktus rendelkezhet úgy, hogy ilyen időszakos megújításra hallgatólagosan vagy a Bizottság kifejezett kérésére kerüljön sor; úgy ítéli meg, hogy a felhatalmazás mindkét esetben csak akkor újítható meg, ha sem a Parlament, sem a Tanács nem emel kifogást adott határidőn belül;

9.  erősen ellenzi, hogy az alap-jogiaktusokba olyan rendelkezések kerüljenek be, amelyek a jogalkotóra az EUMSz. 290. cikkében már szereplőkön kívül további kötelezettségeket rónak;

Gyakorlati intézkedések

10. úgy ítéli meg, hogy bizonyos gyakorlati intézkedéseket jobban össze lehetne hangolni egy intézmények közötti – esetlegesen intézményközi megállapodás formájában létrejövő – közös megegyezés keretében, amely többek között az alábbiakra terjedne ki:

- tanácskozás a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítése és kidolgozása során,

- kölcsönös információcsere, különösen visszavonás esetén,

- szabályok a dokumentumok átadására vonatkozóan,

- minimális időszakok a Parlament és a Tanács kifogására;

- határidők számítása,

- a jogi aktusok közzététele a Hivatalos Lapban az eljárás különböző szakaszaiban;

11. hangsúlyozza, hogy a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítése és kidolgozása során a Bizottságnak:

–  biztosítania kell az információk és a megfelelő dokumentumok korai és folyamatos átadását a Parlament illetékes bizottságai számára, beleértve a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok egymást követő tervezeteit és minden beérkezett észrevételt is; erre a célra egy tökéletesített digitális információs rendszer modelljeként fel lehetne használni a meglévő komitológiai nyilvántartást;

–  hozzáférést kell biztosítania a Parlament számára a kapcsolódó előkészítő ülésekhez, eszmecserékhez és konzultációkhoz;

12. véleménye szerint a visszavonás előtti információcserének az átláthatóság, az előzékenység és az érintett intézmények közötti őszinte együttműködés jegyében kellene zajlania, ezáltal biztosítva, hogy minden intézmény kellő időben, teljes mértékben tisztában legyen a visszavonás lehetőségével; mindazonáltal feleslegesnek és zavarónak tartaná olyan külön kötelezettség bevezetését az alap-jogiaktusokban, amely bizonyos jogi aktusok elfogadásának az EUMSz. 296. cikkében szereplő, minden jogi aktusra alkalmazandó általános követelményen túl történő indokolását tenné szükségessé;

13. javasolja, hogy egy esetleges jövőbeli közös megegyezés határozza meg a kifogásra rendelkezésre álló minimális időtartamot, tisztázva, hogy ezt nem kényszernek kell tekinteni, hanem csupán olyan minimumnak, amelynél rövidebb idő esetén a Parlament demokratikus ellenőrzése jelentéktelenné válna;úgy ítéli meg, hogy a kifogás emelésére legalább két hónapos időtartamot kellene biztosítani, amelyet a Parlament vagy a Tanács kezdeményezésére további két hónappal meg lehetne hosszabbítani; emlékeztet arra, hogy a felhatalmazáson alapuló jogi aktus jellegétől függően a kifogás emelésére hosszabb időtartamot is meg lehet állapítani;

14. egy esetleges jövőbeli közös megegyezéssel összefüggésben ragaszkodik ahhoz, hogy a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok vizsgálatának különböző időszakai csak akkor indulhatnak, ha a Bizottság minden nyelvi változatot továbbít, és megfelelően figyelembe kell venniük a Parlament jogalkotási szüneteit és választási időszakait;

15. egy esetleges jövőbeli közös megegyezéssel összefüggésben hangsúlyozza, hogy a kifogásolási jog hatálya alá tartozó, felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat csak a Hivatalos Lapban lehet közzétenni, így a kifogás emelésére rendelkezésre álló időtartam lejárta után lépnek hatályba, kivéve a kifogásról való korai lemondás esetén; úgy ítéli meg, hogy felesleges minden alap-jogiaktusban kifejezetten kötelezni a Parlamentet és a Tanácsot arra, hogy közzétegyék a felhatalmazáson alapuló hatáskör Bizottság általi gyakorlásának ellenőrzése során hozott határozatokat;

Záró megjegyzések

16. felhívja minden bizottságát, hogy cseréljék egymással, és rendszeresen frissítsék bevált gyakorlataikat, és hozzanak létre mechanizmust annak biztosítására, hogy a Parlament EUMSz. 290. cikke szerinti gyakorlatai a lehető legkövetkezetesebbek legyenek;hangsúlyozza annak szükségességét, hogy az egyes parlamenti bizottságok sajátos jellegüknek megfelelően szervezzék munkájukat, és használják ki felhalmozott szakértelmüket;

17. kéri a parlamenti adminisztrációt, hogy az erőforrások (költségvetési szempontból semleges hatású) átcsoportosítása révén gondoskodjon az EUMSz. 290. cikkével összefüggő feladatok ellátásához nyújtott megfelelő támogatás biztosítása érdekében szükséges álláshelyekről; intézményi megközelítést szorgalmaz az átruházott hatáskörök kialakítására rendelkezésre álló adminisztratív struktúrák és humán erőforrások felmérése érdekében;

18. sürgeti a Bizottságot, hogy soron kívül terjessze elő az EUMSz. 290. és 291. cikkeiben foglalt rendelkezésekre vonatkozó közösségi jogszabályok kiigazításához szükséges jogalkotási javaslatokat; az EUMSz. 290. cikkére való tekintettel úgy véli, hogy a kiigazítást nem szabad azokra az intézkedésekre korlátozni, amelyekkel korábban az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás keretében foglalkoztak, hanem minden megfelelő általános hatályú intézkedésre ki kell terjednie, függetlenül a döntéshozatali eljárástól vagy a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt rájuk alkalmazandó komitológiai eljárástól;

19. kitart amellett, hogy elsődleges prioritásként azon politikai területek közösségi jogszabályait kell kiigazítani, amelyek a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését megelőzően nem estek az együttdöntési eljárás hatálya alá; szorgalmazza ezek egyenkénti vizsgálatát, elsősorban annak biztosítása érdekében, hogy minden olyan megfelelő általános hatályú intézkedést, amelyet korábban a Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 1999. június 28-i 1999/468/EK tanácsi határozat(4) 4. és 5. cikke szerint fogadtak el, felhatalmazáson alapuló jogi aktusként definiáljanak;

20. úgy véli, hogy a jogalkotó előjogainak teljes körű megőrzése érdekében akár a fent említett kiigazítás során, akár a javaslatok rendes jogalkotási eljárás keretében történő kezelésekor külön figyelmet kell fordítani az EUMSz. 290. és 291. cikkének megfelelő vonatkozásban történő alkalmazására és az egyik, illetve a másik cikk alkalmazásának gyakorlati következményeire; kitart amellett, hogy a társjogalkotóknak hatásköre legyen annak eldöntéséhez, hogy a korábban az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás keretében elfogadott ügyeket az EUMSz. 290. cikke alapján vagy a rendes jogalkotási eljárás keretében lehessen elfogadni;

o

o o

21. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1)

HL C 8 E, 2010.1.14., 22.o.

(2)

Elfogadott szövegek, P6_TA(2009)0373

(3)

Elfogadott szövegek, P7_TA(2009)0083.

(4)

HL L 184., 1999.7.17., 23. o.


INDOKOLÁS

1. A „jogalkotási” aktus új fogalma

A Lisszaboni Szerződés meghatározza a jogalkotói hatáskört és normák közötti hierarchiát vezet be az Unió jogrendjébe. Ennek során megerősíti az Unió demokratikus jellegét és ésszerűsíti jogrendjét.

Az új szerződés bevezeti a jogalkotási aktus fogalmát, amely eddig ismeretlen volt a közösségi és uniós jogban(1). Messzemenő következményekkel járó különbséget kell tenni a jogalkotási aktusok és minden más jogi aktus között (nem jogalkotási aktusok), mivel a definíció szerint a jogalkotási aktus jogalkotási eljárással elfogadott jogi aktus(2). A Szerződésekben szereplő minden egyes jogalap meghatározza, hogy valamely jogi aktus jogalkotási természetű-e.

2. A Bizottság jogalkotó által történő felhatalmazása

A jogalkotói hatáskör egyik eleme az EUMSz. 290. cikkében szereplő azon lehetőség, hogy a jogalkotó alapvető jogalkotási aktusban (továbbiakban: „alap-jogiaktus”) felhatalmazást adjon a Bizottság részére saját hatásköre egy részének gyakorlására. Ez a felhatalmazáson alapuló hatáskör csak valamely jogalkotási aktus azon részének kiegészítésére vagy módosítására vonatkozhat, amelyeket a jogalkotó nem tart alapvetőnek. A Bizottság által ennek eredményeképpen elfogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok általános hatályú nem jogalkotási aktusok lesznek.

Érvényes felhatalmazáshoz a jogalkotónak egyértelműen meg kell határoznia e felhatalmazás célját, tartalmát, alkalmazási körét és időtartamát(3). A jogalkotónak emellett meg kell határoznia a felhatalmazás gyakorlásának feltételeit(4) – ez lehetővé teszi a jogalkotó számára annak ellenőrzését, hogy a Bizottság hogyan alkalmazza a felhatalmazáson alapuló hatáskört.

3. A jogalkotó által történő felhatalmazás célja

A jogalkotó által adott felhatalmazás célja annak biztosítása, hogy a jogszabályok egyszerre maradhassanak egyszerűek és anélkül lehessen őket kiegészíteni és frissíteni, hogy újabb és újabb jogalkotási eljárásokhoz kelljen folyamodni, ami aránytalanul terhes lenne és rengeteg időt venne igénybe. A felhatalmazás ezért módot biztosít arra, hogy egy uniós jogszabály részletesebb szempontjaival lehessen foglalkozni, miközben lehetőséget ad arra, hogy a jogalkotó megtartsa átfogó hatáskörét és felelősségét. Ezáltal a felhatalmazás részben az uniós szintű jobb jogalkotás eszközeként fogható fel.

4. A felhatalmazás hatálya és időtartama

A felhatalmazás olyan kényes művelet, amelynek során a jogalkotó a Bizottságot saját hatásköre egy részének gyakorlására utasítja. Ennek eredményeképpen az alap-jogiaktusban kifejezetten és aprólékos gondossággal meg kell határozni a felhatalmazás céljait, tartalmát, alkalmazási körét és időtartamát. A felhatalmazás időtartama így nem lehet határozatlan, de az alap-jogiaktus rendelkezhet az időszakos megújítás lehetőségéről, amelyre hallgatólagosan vagy a Bizottság kifejezett kérésére kerülhet sor. A felhatalmazást mindkét esetben csak akkor lehet megújítani, ha a Parlament és a Tanács a megadott határidőn belül nem emelt kifogást.

5. A felhatalmazáson alapuló hatáskör gyakorlása ellenőrzésének általános elvei

Az EUMSz. 290. cikke szabad kezet ad a jogalkotónak az alkalmazandó ellenőrzési mechanizmusok megválasztására. Két ilyen ellenőrzési eszközről tesz említést, csupán szemléltető jelleggel. Arra a következtetésre jutni, hogy e két ellenőrzési eszköz kimerítő felsorolást képez, nemcsak az EUMSz. 290. cikkének szövegezésével, hanem azon alapvető filozófiával is ellentétes lenne, amely szerint a jogalkotó olyan hatáskört ruház át, amely saját szerepének szerves részét képezi, és ezért mindenképpen meg kell tudnia őriznie az annak alkalmazása feletti megfelelő ellenőrzést(5). Ez magában foglalja a lehető legszélesebb körű mérlegelést annak meghatározása során, hogy hogyan kell ellenőrizni egy felhatalmazást(6).

A jogalkotó által meghatározott ellenőrzési mechanizmusoknak azonban tiszteletben kell tartaniuk az uniós jog egyes általános elveit. Különösen az alábbi feltételeknek kell megfelelniük:

· legyenek egyszerűek és könnyen érthetőek,

· biztosítsák a jogbiztonságot,

· tegyék lehetővé a Bizottság számára, hogy felhatalmazáson alapuló hatáskörét hatékonyan gyakorolja, és

· tegyék lehetővé a jogalkotó részére, hogy megfelelően figyelemmel kísérje a felhatalmazáson alapuló hatáskör alkalmazását.

6. A felhatalmazáson alapuló hatáskör gyakorlásának ellenőrzésére vonatkozó sajátos feltételek

Az EUMSz. 290. cikke (2) bekezdésében kifejezetten említett két feltétel, a visszavonás és a kifogás tekinthető a legszokásosabb módszernek annak ellenőrzésére, hogy a Bizottság miként gyakorolja felhatalmazáson alapuló hatáskörét.

i. Visszavonás

A Parlament vagy a Tanács által történő visszavonásról elsődlegesen lehetséges feltételként kifejezetten rendelkezik az EUMSz. 290. cikke. E rendelkezésből egyértelmű, hogy nem szükséges az uniós jogalkotás mindkét ágának egyetértése egy felhatalmazás visszavonásához. A visszavonásnak ezért jogbiztonsági okokból ki kell mondania, hogy nem érinti az e visszavonás előtt már elfogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok érvényességét.

ii. Kifogás és a kifogásról való korai lemondás

A Parlament vagy a Tanács által az alap-jogiaktusban meghatározott határidőn belül emelt kifogásról másodsorban lehetséges feltételként kifejezetten rendelkezik az EUMSz. 290. cikke. E rendelkezésből egyértelmű, hogy nem szükséges az uniós jogalkotás mindkét ágának egyetértése egy felhatalmazáson alapuló jogi aktus elleni kifogáshoz, és csak az egyik ág kifogása ezért magakadályozná annak hatálybalépését. A Parlament kifogás emeléséhez való jogának gyakorlását szükségszerűen meghatározza parlamenti szerepe és munkahelyei. Tekintettel arra, hogy milyen sokfajta jogszabállyal foglalkozik a Parlament, nem feltétlenül szükséges minden esetre vonatkozó meghatározott időtartamot megállapítani a kifogásra. A határidőnek azonban elegendőnek kell lennie arra, hogy lehetővé tegye a felhatalmazás hatékony ellenőrzését. A Jogi Bizottság úgy ítéli meg, hogy ezt minden egyes alap-jogiaktusnál eseti alapon kellene meghatározni, és hogy a kifogás emelésére minimális időszakot kellene megállapítani a horizontális kérdésekkel foglalkozó jövőbeli közös megállapodásban (lásd az alábbiakban).

A Jogi Bizottság úgy véli, hogy a sürgősségi eljárást, amelynél a kifogásra magában az alap-jogiaktusban rövidebb időszak lenne előírva, különösen kivételes, például biztonsági kérdéseket érintő esetekre vagy humanitárius válságok esetére kellene fenntartani.

Úgy véli azonban, hogy a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok gyors elfogadását igénylő helyzetek nagy többségét a kifogásról való korai lemondáson alapuló rugalmas eljárás keretében lehetne kezelni, ami biztosítaná, hogy kellően indokolt esetekben a kifogás emelésére rendelkezésre álló időtartamot a Parlament és a Tanács a Bizottság kérését követően lerövidíthesse.

A demokratikus elvek – a jogalkotói hatáskör bármilyen átruházásában benne rejlő – tiszteletben tartásának kellene egyrészt a sürgősségi eljárás, másrészt pedig a kifogásról való korai lemondás alkalmazását vezérelnie Egyik megoldással sem szabad visszaélni, a Parlamentnek pedig képesnek kell lennie arra, hogy megfelelően megvizsgálja a felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat, figyelembe véve állandó bizottságainak felépítését és a felhatalmazáson alapuló jogi aktus kifogásolására irányuló bármely eljárás eljárási kihatásait.

iii. További lehetséges feltételek

Ahogy fentebb említésre került, az EUMSz. 290. cikke szabad kezet ad a jogalkotónak arra, hogy megválassza az alkalmazandó ellenőrzési mechanizmus(oka)t. A 290. cikk (2) bekezdésében említett két példa, a kifogás és a visszavonás ezért csupán szemléltető jellegűek, és a felhatalmazás ellenőrzése más eszközök révén is elképzelhető, mint például minden egyes felhatalmazáson alapuló jogi aktus Parlament és Tanács által történő kifejezett jóváhagyása, vagy már hatályban lévő, felhatalmazáson alapuló egyes jogi aktusok hatályon kívül helyezésének lehetősége.

iv. Horizontális kérdések

A folyamatban lévő viták számos olyan horizontális jellegű gyakorlati és jogi kérdést vetnek fel, amelyek e helyütt megfontolásra érdemesek:

· Tanácskozások az előkészítő szakaszban: A Bizottságnak a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítése és kidolgozása során biztosítania kell az információk és a megfelelő dokumentumok – beleértve a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok egymást követő tervezeteit és minden beérkezett észrevételt is – korai és folyamatos átadását a Parlament illetékes bizottságai számára. Erre a célra egy tökéletesített digitális információs rendszer modelljeként fel lehetne használni a meglévő komitológiai nyilvántartást. A Bizottságnak emellett hozzáférést kell biztosítania a Parlament számára a kapcsolódó előkészítő ülésekhez, eszmecserékhez és konzultációkhoz is. Ezek a kötelezettségek különösen fontosak a pénzügyi szolgáltatások területén, ahol eddig külön eljárásokat alkalmaztak.

· Előzetes értesítés: A visszavonást kezdeményező intézmény arra való kötelezése, hogy a visszavonás megvitatása előtt bizonyos mennyiségű információval lássa el a többi érintett intézményt. A Jogi Bizottság úgy véli, hogy az információk cseréje az intézményközi kapcsolatok szokásos része. Ennek magától értetődő módon és az átláthatóság, az előzékenység és az őszinte együttműködés jegyében kellene megtörténnie. Ezért nincs szükség egy ilyen kötelezettség alap-jogiaktusban történő formális rögzítésére.

· Indokolási kötelezettség: Vitatható, hogy szükség van-e külön kötelezettségre arra vonatkozóan, hogy az uniós jogalkotás egyik ága megindokolja a felhatalmazás visszavonásáról vagy a felhatalmazáson alapuló jogi aktus kifogásolásáról szóló határozatot. Az EUMSz. 296. cikke már előírja azt az átfogó követelményt, hogy a „jogi aktusoknak indokolást kell tartalmazniuk”. A jogi aktusok indokolására vonatkozó minden további, egymást átfedő kötelezettség ezért felesleges és zavaró lenne.

· Minimális időszak a kifogásra: A határidőnek elegendőnek kell lennie arra, hogy lehetővé tegye a felhatalmazás hatékony ellenőrzését és eseti alapon kell megállapítani minden egyes alap-jogiaktusnál. A minimális időszakot is meg kell azonban határozni annak biztosítása érdekében, hogy a Parlament demokratikus ellenőrzése ne váljon jelentéktelenné.

· Határidők számítása: A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok vizsgálatának különböző időszakai csak akkor indulhatnak, ha a Bizottság minden nyelvi változatot továbbít. Hasonló módon a Parlament jogalkotási szüneteit és választási időszakait is megfelelően figyelembe kell venni.

· Egyes jogi aktusok közzétételére vonatkozó kötelezettség: Feleslegesnek tűnik minden alap-jogiaktusban a Parlament és a Tanács azon kifejezett kötelezettségét meghatározni, hogy közzétegyék az annak ellenőrzése során hozott határozatokat, hogy a Bizottság hogyan gyakorolja a felhatalmazáson alapuló hatáskört, mivel ilyen kötelezettség már létezik az EUMSz. 297. cikke alapján. Mivel egy felhatalmazáson alapuló jogi aktus általános hatályú, minden ellene irányuló kifogásnak ennek megfelelően címzett nélküli határozat formáját kell öltenie. Hasonlóképpen egy felhatalmazás visszavonása módosítja az alap-jogiaktust, és ezért azt is közzé kell tenni.

· A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok közzétételének időpontja: A Jogi Bizottság számára egyértelműnek tűnik, hogy a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok csak a kifogásra rendelkezésre álló határidő lejártát követően léphetnek hatályba. Ez kizár a Hivatalos Lapban e dátumot megelőzően történő bármilyen közzétételt, kivéve a kifogásról való korai lemondás esetét.

A Jogi Bizottság úgy véli, hogy ahelyett, hogy az ilyen jogi aktusokat kifejezetten az alap-jogiaktusokba foglalnák, és ezáltal szükségtelenül nehézkessé tennék őket, ezekkel a horizontális kérdésekkel jobban lehetne foglalkozni az intézmények közötti közös megegyezés részeként, amely intézményközi megállapodás formájában születhet meg.

7. A Bizottság közleménye a felhatalmazáson alapuló jogi aktusokról

Sajnálatos, hogy úgy tűnik, hogy a Bizottság közleménye(7) nem méri fel a Lisszaboni Szerződés által az Unió alkotmányos és jogi keretében bevezetett változások mértékét, illetve fontosságát. A Bizottság úgy foglalkozik a felhatalmazáson alapuló aktusokkal, mintha azok a Lámfalussy-eljárás származékai és az EKSz. 202. cikke(8) alapján elfogadott „komitológiai” intézkedések lennének. Itt az ideje, hogy búcsút mondjunk ennek a gondolkodásmódnak a jogalkotási hatáskör Bizottságra történő átruházásának megvitatásakor.

Már a múltban is létezett az az igény, hogy a jogalkotás technikaibb jellegű vonatkozásait a Bizottságra ruházzák, amikor a Szerződések még nem rendelkeztek semmilyen mechanizmusról, amelynek célja ilyen eredmény elérése lett volna. Az intézmények kénytelenek voltak az EKSz. 202. cikkében meghatározott mechanizmust használni, ami a jogalkotó, és különösen a Parlament számára nem volt kielégítő megoldás. Az ellenőrzéssel történő szabályozás bizottsági eljárás (RPS, vagy a francia rövidítéssel PRAC), amely az EKSz. 202. cikkét végrehajtó 1999/468/EK tanácsi határozat(9) legutóbbi módosításával született meg, pontosan azzal a céllal jött létre, hogy ideiglenes, még ha nem is tökéletes választ nyújtson a Nizzai Szerződés alapján. Az EUMSz. 290. cikkében megállapított eljárás ezért űrt tölt ki.

A jogalkotó által átruházott hatáskör ellenőrzésének logikus módon továbbra is a jogalkotó feladatának kell maradnia. Emellett a jogalkotón kívül bárki által gyakorolt ellenőrzés minden más formája önmagában ellentétes lenne az EUMSz. 290. cikkével. A tagállamok különösen nem, míg a tagállamok szakértőiből álló bizottságok még ennyire sem játszanak szerepet ezen a területen.

Ha a Bizottság egy felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadása előtt nem hivatalosan konzultálni akar a nemzeti szakértőkkel, teljesen szabadon megteheti ugyanúgy, ahogyan szabadon konzultálhat a civil társadalommal, az érdekképviseletekkel, vállalatokkal, szociális partnerekkel, tudósokkal vagy akár az Európai Parlament képviselőivel vagy szerveivel. A Jogi Bizottság valójában úgy véli, hogy a Bizottság számára rendkívül hasznos lenne, ha az Európai Parlament felelős szerveit bevonná a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadásához vezető előkészületekbe. Ezzel szemben a Parlament kategorikusan elutasítja a nemzeti szakértők bármiféle hivatalos szerepét, ami a Bizottságra vonatkozó ellenőrzési mechanizmusként hatna, és így ellentétes lenne a Szerződésekkel és az intézményi egyensúly elvével. Ezért az alap-jogiaktusokban nem szabad utalást tenni tanácskozásokra, hanem ezt a kérdést a fentiekben említetteknek megfelelően egy közös megállapodás részeként lehetne kezelni.

8. A Parlament belső szervezete

A Jogi Bizottság úgy véli, hogy a bizottságoknak ki kellene cserélniük egymással, és rendszeresen frissíteniük kellene bevált gyakorlataikat, és megfelelő mechanizmust kellene létrehozniuk annak biztosítására, hogy a Parlament EUMSz. 290. cikke szerinti gyakorlatai a lehető legkövetkezetesebbek legyenek, figyelembe véve az annak hatálya alá tartozó különböző területek sajátosságait.

9. A jelenlegi közösségi vívmányok kiigazításának kérdése

A jogalkotási hatáskör egy része átruházásának szükségessége, amely nemcsak a múltban létezett, hanem ma is jelen van, korábban az említett 1999/468/EK tanácsi határozatban megállapított „komitológiai eljárás” révén nyert gyakorlati alkalmazást, ami nem volt megfelelő a fent említett okokból. A közösségi vívmányokat ezért a lehető leggyorsabban az Unió új jogrendjéhez és a felhatalmazási mechanizmushoz kell igazítani, és ezért a Bizottságnak ennek elérése érdekében jogalkotási javaslatokat kell előterjesztenie.

A Jogi Bizottság úgy véli, hogy a kiigazítást nem szabad azokra az intézkedésekre korlátozni, amelyekkel korábban az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás keretében foglalkoztak, hanem minden megfelelő általános hatályú intézkedésre ki kell terjednie, függetlenül a döntéshozatali eljárástól vagy

a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt rájuk alkalmazandó komitológiai eljárástól.

10. A felhatalmazáson alapuló jogi aktusok összevetése a végrehajtási jogi aktusokkal

Vitathatatlan, hogy az uniós jog végrehajtása elsődlegesen a tagállamok feladata. Ezt egyértelművé teszi az EUSz. 4. cikke (3) bekezdésének második albekezdése (az EKSz. korábbi 10. cikke - „A tagállamok a Szerződésekből (...) eredő kötelezettségek teljesítésének biztosítása érdekében megteszik a megfelelő (...) intézkedéseket”), valamint maga az EUMSz. 291. cikke („A tagállamok nemzeti jogukban elfogadják a kötelező erejű uniós jogi aktusok végrehajtásához szükséges intézkedéseket”). Ez volt a helyzet a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt is.

Ha azonban a jogalkotó úgy véli, hogy egységes feltételek szükségesek a kötelező erejű uniós jogi aktusokhoz, kötelező erejű másodlagos jogszabálynak (függetlenül attól, hogy jogalkotási aktus-e) kell felhatalmaznia a Bizottságot a végrehajtási intézkedések elfogadására. Az EUMSz. 291. cikke, az EKSz. 202. cikkén alapuló komitológiai mechanizmusokból közvetlenül építkezve alapot szolgáltat a Bizottság végrehajtási jogi aktusainak elfogadásához, a Bizottság által gyakorolt végrehajtási hatáskörök tagállamok által történő bizonyos ellenőrzései függvényében(10). Tekintettel a tagállamok végrehajtás terén fennálló elsődleges felelősségére, természetes, hogy a 291. cikk a jogalkotó kizárásával tesz róluk említést. Nincs alapvető fogalmi különbség az EKSz. 202. cikkén alapuló korábbi rendszer és az EUMSz. 291. cikkén alapuló jövőbeli rendszer között.

Egyértelmű, hogy a jogalkotó állapítja meg az ilyen végrehajtási hatáskörök gyakorlásának feltételeit. A végrehajtási aktusok új jogi kerete sürgős, mivel a jelenlegi „komitológiai” határozat részben összeegyeztethetetlen az EUMSz. 291. cikke szerinti új rendszerrel.

(1)

A „jogalkotói minõségben” eljáró intézmény fogalma már megjelent a Tanácsban alkalmazandó átláthatóságról szóló szabályokkal összefüggésben - EKSz. 207. cikk (3) bekezdés. Nem került azonban meghatározásra a „jogalkotói minõség”.

(2)

Az EUMSz. 289. cikkének (3) bekezdése.

(3)

Az EUMSz. 290. cikk (1) bekezdésének második albekezdése.

(4)

Az EUMSz. 290. cikkének (2) bekezdése.

(5)

További háttérként lásd az egyszerûsítéssel foglalkozó IX. munkacsoport végleges jelentését, az Európa jövõjérõl szóló konvent, 2002. november 29. (CONV 424/02), 11. o.

(6)

Ugyanebbõl a célból lásd a Parlament új szerepérõl és a Lisszaboni Szerzõdés végrehajtásával kapcsolatos felelõsségeirõl szóló 2009. május 7-i parlamenti állásfoglalás (P6_TA(2009)0373) 68. bekezdését.

(7)

A Bizottság 2009. december 9-i közleménye az Európai Unió mûködésérõl szóló szerzõdés 290. cikkének végrehajtásáról (COM(2009)0673).

(8)

„Az e szerzõdésben foglalt célkitûzések elérése érdekében és az abban megállapított rendelkezéseknek megfelelõen a Tanács (...) az általa elfogadott jogi aktusokban hatáskörrel ruházza fel a Bizottságot az általa megállapított szabályok végrehajtására. A Tanács meghatározhatja e hatáskör gyakorlásának egyes feltételeit. (...)”

(9)

A legutóbb a 2006. július 17-i 2006/512/EK tanácsi határozattal (HL L 200., 2006.7.22., 11. o.) módosított, a Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 1999. június 28-i 1999/468/EK tanácsi határozat (HL L 184., 1999.7.17., 23. o.).

(10)

A tagállami ellenõrzési mechanizmusok szabályait és általános elveit azonban a rendes jogalkotási eljárással összhangban eljáró jogalkotó rendeletei formájában kell elfogadni – az EUMSz. 291. cikkének (3) bekezdése.


VÉLEMÉNY a Gazdasági és Monetáris Bizottság részéről (18.3.2010)

a Külügyi Bizottság részére

a jogalkotási felhatalmazás hatásköréről

(2010/2021(INI))

Előadó: Sharon Bowles

JAVASLATOK

A Gazdasági és Monetáris Bizottság felkéri a Jogi Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat:

A. mivel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSz.) 290. és 291. cikke alapján elfogadott jogi aktusokat nyilvános vitának és demokratikus ellenőrzésnek kell alávetni,

B.  mivel a tagállamok kormányai képviselőinek konferenciája által 2007. július 23-án elfogadott, a Lisszaboni Szerződéshez csatolt 39. nyilatkozata tudomásul vette a Bizottság azon szándékát, hogy továbbra is konzultálni kíván a tagállamok által kinevezett szakértőkkel a pénzügyi szolgáltatások területére vonatkozó, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok kidolgozása során,

C. mivel a Lámfalussy-eljárás kikövezte az utat a Bizottságra a pénzügyi szolgáltatások terén ruházott szabályozási hatáskörök alapos jogalkotói kontrollja előtt,

D. mivel az európai felügyeleti architektúra technikai előírások alkalmazását irányozza elő annak érdekében, hogy a felhatalmazáson alapuló jogi aktusoknak kiemelt szerepet biztosító „egységes szabálykönyvet” hozzon létre, amelyeket egyedi ágazati jogszabályok állapítanának meg, hogy a felhatalmazás célja, hatóköre és időtartama szigorúan körül legyen határolva,

E.  mivel a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok új rendszere semmiképpen sem áshatja alá a Parlament pénzügyi szolgáltatások terén meglévő jogait, különösen a dokumentumok időben történő átadását és a tájékoztatási kötelezettséget illetően, ideértve a tervezeteket is,

1.  ragaszkodik ahhoz, hogy a társjogalkotóknak hatásköre legyen annak eldöntéséhez, hogy a korábban az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás keretében elfogadott ügyeket az EUMSz. 290. cikke alapján vagy rendes jogalkotási eljárás keretében lehessen elfogadni;

2.  hangsúlyozza, hogy az EUMSz. 290. cikke alapján a jogalkotó eseti alapon szabadon dönt arról, hogy mely ellenőrzési mechanizmusra van szükség, és ezért semmilyen intézményközi megállapodás sem korlátozhatja vagy módosíthatja ezt a szabadságot;

3.  megjegyzi azonban, hogy sürgősen intézményközi megállapodást kell kötni a Parlament, a Tanács és a Bizottság között a 290. cikk végrehajtásáról, hogy világosabb helyzet és közös értelmezés alakuljon ki a jogalkotók között;

4.  emlékeztet arra, hogy a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok alkalmazási köre nem korlátozható a korábbi, ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás alkalmazási körére, és a más komitológiai előírások szerint elfogadott szabályozási intézkedések – és különösen a pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó „Lámfalussy-irányelvek” – elfogadhatók az EUMSz. 290. cikke alapján; ugyanakkor emlékeztet arra, hogy az alap jogi aktusnak minden területen kifejezetten meg kell határoznia a felhatalmazáson alapuló jogi aktus célját, tartalmát, alkalmazási körét és időtartamát, és meg kell állapítania a felhatalmazásra irányadó feltételeket;

5.  hangsúlyozza, hogy a Parlamentnek a pénzügyi szolgáltatások terén meglévő jogait az új és további jogalkotási ellenőrzés sérelme nélkül fenn kell tartani, és hogy a Parlamentet meg kell hívni a felhatalmazáson alapuló jogi aktusokkal kapcsolatban tartott előkészítő ülésekre, és át kell adni számára ugyanazokat az információkat, mint amelyeket a Tanácsnak, a tagállamoknak és a jövőbeli európai felügyeleti hatóságoknak továbbítanak;

6.  rámutat arra, hogy minden egyes jogi aktusban elégséges időt kell meghatározni, hogy a Parlament és a Tanács gyakorolni tudja a felhatalmazáson alapuló jogi aktussal szembeni kifogásolási jogát; megjegyzi, hogy ez az időtartam néhány ügyben jóval hosszabb lehet, mint más ügyekben, figyelembe véve a kérdések összetettségét és nehézségét, valamint a társjogalkotók munkatervét;

7.  úgy véli, hogy az úgynevezett „kifogásemeléstől való korai eltekintés” értékesnek bizonyult a Lámfalussy-eljárás keretében, és azt a Parlament számára előnyben részesített lehetőségként meg lehet őrizni, szemben bármely sürgősségi eljárással;

8.  rámutat arra, hogy a Szerződések nem kötelezik a jogalkotót arra, hogy írásos indokolást fűzzenek felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadása, vagy annak kifogásolása vagy visszavonása céljából a hatáskör-átruházásról hozott határozatokhoz, azokon az általános minimumkövetelményeken túl, amelyeket az EUMSz. összes jogi aktusra alkalmazandó 296. cikke állapít meg;

9.  úgy véli, hogy nem kell azt vélelmezni, hogy a felhatalmazás mindig határozatlan időtartamra szól; hangsúlyozza, hogy az olyan esetek kezelése érdekében, amikor a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok szükség esetén olyan intézkedést rendelnek el vagy engedélyeznek, amelyek sohasem következnének be, a jogalkotó eseti alapon maga választja ki a megfelelő lehetőséget, ideértve a meghatározott időtartamra szóló felhatalmazást is, megkövetelve, hogy az intézkedést egy meghatározott időtartamon belül tegyék meg, továbbá lehetőséget kapva a felhatalmazás megújítására.

10. felszólítja mindegyik bizottságát, hogy cseréljék ki egymás között és rendszeresen frissítsék a bevált gyakorlatokat, annak biztosítása érdekében, hogy a Parlamentnek az EUMSz. 290. cikke szerinti eljárásai a lehető legegységesebbek legyenek, és kéri a Parlament felhatalmazási eljárásainak rendszeres felülvizsgálatát;

11. hangsúlyozza, hogy mindegyik bizottságnak úgy kell megszerveznie munkáját, hogy az összhangban legyen a bizottság sajátos természetével, és előnyt kovácsoljon az ott felhalmozott szakértelemből; elismeri a pénzügyi szolgáltatások terén elért konszenzust, amely szerint lehetőség szerint az alap jogi aktus előadója legyen a Parlament illetékese a vonatkozó felhatalmazáson alapuló jogi aktust illetően is, hogy már a jogalkotási eljárás kezdetétől fogva a párbeszédre és az információcserére alapozva biztosítsák a témában a szakértői tudást;

12. megjegyzi a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok végrehajtásának fontosságát, és felszólítja a Bizottságot, hogy készítsen jelentéseket, amelyekben naprakészen tájékoztatja a Parlamentet az itt elért előrelépésekről;

13. felszólítja a Bizottságot, hogy sürgősen terjesszen elő jogalkotási javaslatot az EUMSz. 291. cikkének (3) bekezdése alapján, meghatározva a végrehajtási hatáskörök Bizottság általi gyakorlásának tagállami ellenőrzési mechanizmusaira vonatkozó szabályokat és általános elveket; hangsúlyozza, hogy a végrehajtási aktusokkal kapcsolatban a Parlament számára fenn kell tartani legalább a tájékoztatáshoz való jogot és az aktusok jogszerűségének ellenőrzéséhez való jogot, ahogy azt a jogot is, hogy állásfoglalást fogadjon el azokban az esetekben, ha a végrehajtási aktusok túllépik az alap jogi aktusban megengedett hatáskört.

A ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE A BIZOTTSÁGBAN

Elfogadás időpontja

2010.3.17

 

 

 

Zárószavazás eredménye

+:

–:

0:

39

0

0

A zárószavazáson jelen lévő képviselők

Burkhard Balz, Sharon Bowles, Udo Bullmann, Pascal Canfin, Nikolaos Chountis, George Sabin Cutaş, Leonardo Domenici, Derk Jan Eppink, Diogo Feio, Markus Ferber, Elisa Ferreira, Vicky Ford, José Manuel García-Margallo y Marfil, Jean-Paul Gauzès, Sylvie Goulard, Enikő Győri, Othmar Karas, Wolf Klinz, Jürgen Klute, Rodi Kratsa-Tsagaropoulou, Astrid Lulling, Hans-Peter Martin, Ivari Padar, Antolín Sánchez Presedo, Olle Schmidt, Edward Scicluna, Peter Simon, Peter Skinner, Theodor Dumitru Stolojan, Kay Swinburne, Marianne Thyssen, Ramon Tremosa i Balcells

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)

David Casa, Sari Essayah, Syed Kamall, Philippe Lamberts, Thomas Mann, Catherine Stihler, Zoran Thaler


VÉLEMÉNY a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részéről (16.3.2010)

a Jogi Bizottság részére

a jogalkotási felhatalmazás hatásköréről

(2010/2021(INI))

A vélemény előadója: Jo Leinen

JAVASLATOK

A Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság felhívja a Jogi Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat:

A. mivel a Bizottság elszámolással tartozik a Parlament felé,

B.  mivel az Európai Unió működéséről szóló szerződés a Parlamentet és a Tanácsot egyenrangúvá teszi,

C. mivel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 290. és 291. cikke értelmében elfogadott jogi aktusoknak jelentős társadalmi, környezeti, gazdasági és egészségügyi vonzatai lehetnek; mivel ezért – különösen a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok tekintetében – rendkívül fontos, hogy kidolgozásuk és elfogadásuk teljes mértékben átlátható módon történjen, hogy a társjogalkotók, többek között adott esetben nyilvános parlamenti vita keretében, hatékonyan ellenőrizhessék a Bizottságra ruházott hatáskör gyakorlását,

1.  ragaszkodik ahhoz, hogy az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás keretében elfogadott határozatokat a továbbiakban esetről esetre az Európai Unió működéséről szóló szerződés 290. cikke vagy a rendes jogalkotási eljárás keretében fogadják el, figyelembe véve az EU-Szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritási elvet;

2.  rámutat, hogy a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok hatálya szélesebb körű, mint az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárásé volt, és ezért több, jelenleg a Parlament ellenőrzési jogába („droit de regard”) tartozó jogi aktust ezentúl az Európai Unió működéséről szóló szerződés 290. cikke értelmében kell elfogadni;

3.  rámutat, hogy a jogalapot megteremtő jogi aktusnak – a nem vitatott, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok hatálybalépésének indokolatlan késleltetése nélkül – elegendő időt kell biztosítania a Parlament számára az esetleges ellenvetések megfogalmazása, véleményeinek koordinálása és a helyes döntés meghozatala érdekében;

4.  ezért úgy véli, hogy a megfelelő megoldás legalább két hónap biztosítása az ellenvetés beterjesztésére, amely határidőt további két hónappal meg lehet hosszabbítani a Parlament vagy a Tanács kérésére, tekintettel arra, hogy ez a megoldás viszonylag kevés időt venne igénybe a nem vitatott, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok nagy részének hatálybalépéséig, miközben a vitatott aktusok esetében a Parlament vagy a Tanács elegendő időt kapna ellenőrzési jogköre gyakorlására;

5.  hangsúlyozza, hogy a felhatalmazáson alapuló jogi aktusokra vonatkozó úgynevezett „sürgősségi eljárás” alkalmazására csak előre meghatározott, kivételes esetekben van szükség;

6.  úgy véli, hogy az ellenvetések benyújtására vonatkozó 2+2 hónapos időszak elegánsan oldja meg a gyors hatálybalépés problémáját anélkül, hogy további adminisztratív terheket hozna létre, és elegendő időt biztosít a vitás kérdések rendezésére; úgy véli, hogy a kifogásról való korai lemondásra vonatkozó kiegészítő lehetőség bevezetése hasznos lehet, feltéve, hogy a társjogalkotók szabadon használhatják ezt az eljárást, és hogy a Bizottságnak az eljárás igénybe vételére irányuló kérelme megfelelően indokolt.

7.  felhívja a Bizottságot, hogy az alábbi módon biztosítsa azt, hogy a Parlament maradéktalanul képes legyen társjogalkotói előjogait gyakorolni:

- a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok készítésekor használt összes információ és dokumentáció, valamint a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok tervezeteinek eljuttatása a Tanácshoz és a tagállamokhoz, és ezzel párhuzamosan a Parlamenthez; erre a célra egy jövőbeli jobb nyilvántartás modelljeként fel lehetne használni a meglévő komitológiai nyilvántartást;

- a felhatalmazáson alapuló jogi aktusokról való tájékoztatás tekintetében a Parlament ülésszakai közötti szünetek figyelembe vétele; valamint

- a Parlament bevonása a felhatalmazáson alapuló jogi aktusokról szóló előkészítő munkába, például a Parlament meghívása az előkészítő ülésekre;

8.  a 290. cikk végrehajtását illetően a Parlament, a Tanács és a Bizottság közötti intézményközi megállapodás aláírására szólít fel, mivel e tekintetben azonnali tisztánlátásra van szükség;

9.  hangsúlyozza, hogy a Parlament azzal, hogy a 290. cikkben foglaltaknak megfelelően bizonyos hatáskörökkel felhatalmazza a Bizottságot, semmi esetre sem mond le az ennek alapján hozott határozatokkal kapcsolatos felelősségéről; úgy véli ezért, hogy a Parlamentnek a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok potenciálisan nagy horderejű következményeinek tükrében több forrást kell valamennyi érintett szerv rendelkezésére bocsátania, hogy eleget tudjon tenni a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok tekintetében rá háruló kötelezettségnek;

10. úgy véli, hogy a Parlamentnek, tekintettel a 290. cikk alapján hozott határozatokkal kapcsolatban továbbra is fennálló felelősségére, a Bizottsággal együttműködve biztosítania kell, hogy a képviselők és személyzetük könnyen hozzáférjenek egy olyan digitális információs rendszerhez, amely rendelkezésükre bocsátja az eljárással kapcsolatos összes vonatkozó dokumentumot és friss információt; úgy véli, hogy a Parlamentnek emellett biztosítania kell az eljárással kapcsolatos dokumentumokhoz és információhoz való nyilvános hozzáférést is, amint – lehetőség szerint a Jogalkotási Figyelőhöz hasonló rendszeren keresztül – értesítést kap a felhatalmazáson alapuló jogi aktusról;

11. a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok egyedi jellegének tükrében úgy véli, hogy a jogalapot megteremtő jogi aktus kidolgozásában részt vevő előadónak kellene vállalnia, amennyiben még képviselő, a külön feladatot, hogy hatékonyan ellenőrzi a jogalapot megteremtő jogi aktusból következő, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadását;

12. felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy a jogalapot megteremtő összes jogi aktust mielőbb az Európai Unió működéséről szóló szerződés 290. cikkének új rendelkezéseihez igazítsák – biztosítva a jogalapot megteremtő jogi aktus kidolgozásáért felelős előadók és szakértők bevonását – mivel minden egyes jogi aktus esetén meg kell határozni annak céljait, tartalmát, alkalmazási körét és időtartamát;

13. az ilyen átruházott hatáskörök kidolgozásához rendelkezésre álló adminisztratív struktúrákat és humánerőforrásokat értékelő intézményi megközelítésre szólít fel;

14. úgy véli, hogy a polgárok és az átláthatóság érdekében a jövőre nézve ki kell dolgozni az uniós jogszabályok – az EUMSz. 298. cikkében foglalt új jogalapnak megfelelő – végrehajtása céljából történő hatáskör-átruházás hatékonyságát vizsgáló objektív módszert.

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma

16.3.2010

 

 

 

A zárószavazás eredménye

+:

–:

0:

62

0

0

A zárószavazáson jelen lévő tagok

János Áder, Elena Oana Antonescu, Kriton Arsenis, Pilar Ayuso, Paolo Bartolozzi, Sergio Berlato, Martin Callanan, Nessa Childers, Chris Davies, Esther de Lange, Anne Delvaux, Bas Eickhout, Edite Estrela, Jill Evans, Elisabetta Gardini, Gerben-Jan Gerbrandy, Julie Girling, Satu Hassi, Jolanta Emilia Hibner, Dan Jørgensen, Christa Klaß, Holger Krahmer, Jo Leinen, Corinne Lepage, Peter Liese, Kartika Tamara Liotard, Linda McAvan, Radvilė Morkūnaitė-Mikulėnienė, Miroslav Ouzký, Vladko Todorov Panayotov, Gilles Pargneaux, Antonyia Parvanova, Andres Perello Rodriguez, Pavel Poc, Vittorio Prodi, Frédérique Ries, Anna Rosbach, Oreste Rossi, Daciana Octavia Sârbu, Horst Schnellhardt, Richard Seeber, Theodoros Skylakakis, Bogusław Sonik, Anja Weisgerber, Åsa Westlund, Glenis Willmott, Sabine Wils, Marina Yannakoudakis

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)

Pablo Arias Echeverría, Jiří Maštálka, Judith A. Merkies, Miroslav Mikolášik, Giancarlo Scotta’, Bart Staes, Marianne Thyssen, Michail Tremopoulos, Peter van Dalen

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok) (187. cikk (2) bekezdés)

Véronique Mathieu, Mario Mauro, Guido Milana, Potito Salatto, Gianluca Susta


A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma

23.3.2010

 

 

 

A zárószavazás eredménye

+:

–:

0:

24

0

0

A zárószavazáson jelen lévő tagok

Raffaele Baldassarre, Luigi Berlinguer, Sebastian Valentin Bodu, Françoise Castex, Christian Engström, Marielle Gallo, Lidia Joanna Geringer de Oedenberg, Daniel Hannan, Klaus-Heiner Lehne, Antonio Masip Hidalgo, Alajos Mészáros, Bernhard Rapkay, Evelyn Regner, Francesco Enrico Speroni, Dimitar Stoyanov, Alexandra Thein, Diana Wallis, Rainer Wieland, Cecilia Wikström, Zbigniew Ziobro, Tadeusz Zwiefka

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)

Piotr Borys, Sergio Gaetano Cofferati, Sajjad Karim, Vytautas Landsbergis, Kurt Lechner, Eva Lichtenberger, József Szájer

Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat