JELENTÉS az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságáról és a gazdaságélénkítésről

7.5.2010 - (2038/2010(INI))

Gazdasági és Monetáris Bizottság
Előadó: Liem Hoang Ngoc
A vélemény előadója (*):Sergio Gaetano Cofferati, Foglalkoztatási és Szociális Bizottság
(*) Társbizottsági eljárás – az eljárási szabályzat 50. cikke

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságáról és a gazdaságélénkítésről

(2038/2010(INI))

Az Európai Parlament,

–   tekintettel az „Államháztartások a Gazdasági és Monetáris Unióban – 2009” című, 2009. augusztus 12-i bizottsági személyzeti munkadokumentumra (SEC(2009)1120),

–   tekintettel az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságáról és gazdaságélénkítésről szóló 2009. október 14-i bizottsági közleményre (COM(2009)0545),

–   tekintettel a Bizottságnak a tagállamok és a Közösség gazdaságpolitikájára vonatkozó átfogó iránymutatások 2009. évi naprakésszé tételéről és a tagállamok foglalkoztatáspolitikáinak végrehajtásáról szóló, a Tanácshoz intézett 2009. január 28-i ajánlására (COM(2009)0034),

–   tekintettel a tízéves GMU-ról: a gazdasági és monetáris unió első tíz évéről és jövőbeni kihívásairól szóló 2008. november 18-i állásfoglalására[1],

–   tekintettel az európai gazdasági fellendülés tervéről szóló 2009. március 11-i állásfoglalására[2],

–   tekintettel az „Államháztartások a Gazdasági és Monetáris Unióban – 2007 és 2008 ” című 2009. január 13-i állásfoglalására[3],

–   tekintettel az EKB 2007. évi éves jelentéséről szóló 2008. július 9-i állásfoglalására[4],

–   tekintettel a pittsburghi csúcs ajánlásaira, amelyek a gazdasági fellendülés konszolidációjáig felszólítanak a gazdaságélénkítési erőfeszítések megtartására,

–   tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

-    tekintettel a Gazdasági és Monetáris Bizottság jelentésére, valamint a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság és a Költségvetési Bizottság véleményére (A7-0147/2010),

A. mivel a deficit és az adósság magas szintjével összefüggésben a Bizottság közleményében aggodalmának adott hangot az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságával kapcsolatban, különösen a lakosság elöregedésének fényében, mivel továbbá az elöregedés fenntarthatósági résre gyakorolt hatása a legtöbb tagállam számításai szerint ötször-hússzor nagyobb a jelenlegi gazdasági válság hatásainál,

B.  mivel a Stabilitási és Növekedési Paktum a 2005-ös felülvizsgálat ellenére sem volt elegendő a jelenlegi válság megelőzésére,

C. mivel sürgősen meg kell vizsgálni a születésszám-csökkenés Európai Unióban tapasztalható jelenségét, valamint annak okait és következményeit, ezen aggasztó tendencia visszafordítása érdekében,

D. mivel a költségvetési politika nem fenntartható, ha idővel az államadósság túlzott felhalmozódását vonja maga után,

E.  mivel a közleményben szereplő becslések alapján, valamint figyelembe véve azt a tényt, hogy a lakosság öregedése komoly hatással lesz az európai országok államháztartásának hosszú távú fenntarthatóságára, a 2060-ig előremutató politikai távlat helyénvaló,

F.  mivel a tagállamok adósságának és hiányának a válság alatti növekedése és a demográfia előre jelzett alakulása miatt a költségvetési fenntarthatóság sürgős kihívássá fog válni,

G. mivel az EU tagállamaiban végbemenő hosszú távú demográfiai változások – különösen a népesség elöregedése – következményeket vonnak maguk után a nemzeti nyugdíjrendszerek finanszírozására nézve,

H. mivel egyes tagállamok nem tettek kellő lépéseket annak érdekében, hogy csökkentsék működési költségeiket, féken tartsák egészségügyi kiadásaikat és megreformálják egészségügyi- és nyugdíjrendszerüket, mivel továbbá minden tagállamnak át kell vennie az e téren meglévő legjobb gyakorlatokat,

I.   mivel 2009 folyamán az adóbevételek válság okozta visszaesésének és a kivételes gazdaságélénkítő intézkedések végrehajtásának következtében valamennyi tagállam államháztartási hiánya és eladósodottsága nőtt,

J.   mivel az élénkülés első jeleire az Európai Tanács már 2009. szeptembertől azt javasolta, hogy a költségvetési politikák „az államháztartások hosszú távú fenntarthatóságának biztosítására irányuljanak” és arra szólított fel, hogy „összehangolt módon kilépési stratégiákat kell kidolgozni, amint megélénkül a gazdaság, figyelembe véve az egyes országok sajátos helyzetét”,

K. mivel az utóbbi időszakban pozitív korreláció volt megfigyelhető a rendezett államháztartás és a gazdaság rugalmassága között,

L.  mivel a növekvő államadósság nagy terhet ró a jövő nemzedékeire,

M. mivel az államadósság egyes tagállamokban olyan módon megnövekedett, hogy az aláássa a stabilitást, valamint a kamatfizetésekhez kapcsolódóan magas állami kiadásokhoz vezet az egészségügyi és nyugdíjrendszerekkel kapcsolatos egyre fontosabb kiadások rovására,

N. mivel a megnövekedett állami hitelfelvétel a kamatlábak növelése révén torzítja a pénzügyi piacokat, ami negatív következményekkel jár a háztartásokra és az új munkahelyekkel kapcsolatos befektetésekre nézve,

O. mivel a hatékony statisztikai irányítás, illetve a független statisztikai intézmények hiánya a tagállamokban aláássa az államháztartás integritását és fenntarthatóságát,

P.  mivel a világ más részei, amelyek nemrégiben még alacsony minőségű árukkal versenyeztek, most belépnek a jó minőségű szegmensekbe; mivel ezek a versenytársak fejlett technológiát alkalmaznak, miközben még mindig szerény órabéreket fizetnek, és nem kell megbirkózniuk a demográfia hátrányos alakulásával, ugyanitt az egyén pedig élete során nagyszámú munkaórát teljesít; eközben pedig Európában utoljára az 1973. évi olajválságot megelőzően sikerült elérni a teljes foglalkoztatást, holott a szerződések szellemének megfelelően az EU-nak továbbra is e cél elérésére kell törekednie, anélkül hogy feladná a szociális védelem és a humán fejlettség magas színvonalát,

Q. mivel különféle eszközök állnak rendelkezésre a fenntarthatósági rés szűkítésére, mint például az általános termelékenység növelése – és elsősorban a jóléti szolgáltatások termelékenységének növelése –, a nyugdíjkorhatár emelése, a születési ráta növelése vagy a bevándorlók számának emelése,

R.  mivel a demográfia alakulása az anyasági ösztönzőktől és támogatásoktól jelentős mértékben függő termékenység mértékétől, valamint a migrációtól is függ,

S.  mivel az államadósság és a hiány jelenlegi mértéke a jóléti állam puszta létét fenyegeti,

T.  mivel a strukturális reformok végrehajtásának és az államháztartás konszolidálásának kudarca káros hatással lesz az egészségüggyel, a nyugdíjakkal és a foglalkoztatással kapcsolatos kiadásokra,

U. mivel sok tagállam megszegi a Stabilitási és Növekedési Paktumot, és mivel ennek megfelelő betartása mérsékelte volna a válság negatív hatásait,

V. mivel az államháztartás fenntarthatósága nemcsak Európa egésze, hanem konkrétan az Európai Unió költségvetésének szempontjából is kulcsfontosságú,

W. mivel a „fenntarthatóság” általános elveit és az alapjául szolgáló feltételezéseket az európai költségvetésre is alkalmazni kell, még akkor is, ha az Európai Unió költségvetése jelenleg a teljes bruttó európai nemzeti jövedelem (GNI) körülbelül 1%-át teszi csak ki,

1.  súlyos aggodalmának ad hangot az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságával kapcsolatban a pénzügyi és gazdasági válságot követően; emlékeztet rá, hogy a Stabilitási és Növekedési Paktum keretében a válság előtt tett erőfeszítések nagyon nagy mértékben a fokozódó demográfiai kihívásnak való megfelelésre irányultak; elismeri, hogy ezt az erőfeszítést jelentős részben tönkretette az a kényszer, hogy drasztikusan növelni kellett az állami kiadásokat, főként a pénzügyi rendszer globális összeomlásának megelőzése és a gazdasági válság társadalmi következményeinek enyhítése érdekében is;

2.  sajnálja, hogy számos tagállam már a válság kitörése előtt sem nyújtott meggyőző teljesítményt államháztartásának konszolidálása terén annak ellenére, hogy a gazdasági feltételek kedvezőek voltak; hangsúlyozza, hogy ezzel megsértették a Stabilitási és Növekedési Paktum prevenciós ágát, különösen annak 2005-ös átdolgozása után, és súlyosan gyengítették a tagállamok konjunktúraellenes fellépési képességét a válság kibontakozásakor, ami nagyobb bizonytalansághoz, nagyobb munkanélküliséghez és fokozott társadalmi problémákhoz vezetett;

3.  tudatában van annak, hogy az állami kiadások jelenlegi szintje nem tartható fenn korlátlanul; üdvözli az Európai Tanács határozatát, amely szerint mindaddig tartózkodik a segítő intézkedések nyomon követő csomagjáról való döntéshozataltól, amíg nem elemezték alaposan a jelenlegi csomag eredményeit, és nem bizonyították világosan a további fellépés szükségességét;

4.  elismeri, hogy a pénzügyi ágazat összeomlásának megelőzésére szolgáló műveletek sikerrel jártak, noha még mindig nagy szükség van az éberségre; a banki ágazat megmentésével járó pénzügyi terhek csökkenésére számít; dicséri a központi bankok e cél elérésére irányuló összehangolt megközelítését; büszke az EKB által a banki ágazat megmentése során játszott vezető szerepre; teljes mellszélességgel felsorakozik a prudenciális felügyelet reformja és a pénzügyi rendszer keretének átalakítása mögött;

5.  hangsúlyozza, hogy a Stabilitási és Növekedési Paktumnak idővel egyensúlyra vagy többletre kell törekednie, ami a kedvező gazdasági időszakokban többletet és az állami költségvetések keretében vagy magán tőkefedezeti rendszerek által átláthatóan finanszírozott nyugdíjrendszereket igényel;

6.  rámutat, hogy az államháztartás hosszú távú fenntarthatósága alapvető fontosságú a stabilitáshoz és a növekedéshez, valamint az állami kiadások megfelelő szintjének fenntartásához; hangsúlyozza, hogy az adósság és a hiány magas szintje fenyegetést jelent a fenntarthatóságra nézve, és káros hatással lesz az állami egészségügyre, a nyugdíjakra és a foglalkoztatásra;

7.  mély aggodalmának ad hangot a tagállamok hiányának és adósságának magas szintje miatt; óva int attól, hogy a válságot ürügyként felhasználva elmulasszák az államháztartás konszolidálását, az állami kiadások csökkentését és a strukturális reformok végrehajtását, amelyek mindegyike alapvető fontosságú a növekedéshez és a foglalkoztatáshoz való visszatéréshez;

8.  emlékeztet rá, hogy az államháztartás konszolidálása, valamint a hiány és az adósság szintjének csökkentése alapvető fontosságú a modern jóléti állam és egy olyan elosztási rendszer fenntartásához, amely gondoskodik a társadalom egészéről, de különösen annak leghátrányosabb helyzetben lévő csoportjait támogatja;

9.  hangsúlyozza, hogy ha az államadósság és a kamatszint tovább növekszik, a jelenlegi és eljövő nemzedékek már nem lesznek képesek viselni a kamatkifizetések formájában jelentkező költségeket a jóléti állam modelljeinek veszélyeztetése nélkül;

10. mély aggodalmának ad hangot amiatt, hogy sok tagállam megszegi a Stabilitási és Növekedési Paktumot; sajnálja, hogy a tagállamok a válság előtti kedvező gazdasági időszakokban nem konszolidálták államháztartásaikat; egyetért a Bizottságnak azzal a kijelentésével, hogy a felügyeleti eljárásokban kiemelt és egyértelmű szerepet kell kapnia az adósság fenntarthatóságának; sürgeti a Bizottságot, hogy szigorúan biztosítsa a Stabilitási és Növekedési Paktum betartását;

11. az újbóli visszaesés elkerülése érdekében óva int a reálgazdaságnak nyújtott támogatás hirtelen leállításától; felhívja a figyelmet mind a támogatási eszközök túl korai feladásából, mind pedig az államháztartás fenntarthatóságára irányuló korrekciós intézkedések meghozatalának elodázásából származó nem kívánatos hatásokra; emlékeztet rá, hogy ezeket az intézkedéseket kellő időben hozott, célzott és átmeneti intézkedésnek szánták; üdvözli a Bizottság által a jelenlegi sürgősségi intézkedésekből való kilábalás stratégiáján végzett munkát; támogatja a Bizottságnak az idő és hatály szempontjából országonként differenciált kilábalási stratégiákat magában foglaló megközelítését; tudomása szerint az intézkedések visszavonása az első országcsoport esetében 2011-ben kezdődik el; arra biztatja a tagállamokat, hogy tegyenek meg mindent a kilábalási stratégiák végrehajtása érdekében, amilyen gyorsan és amilyen határozottan csak lehetséges;

12. kéri az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki egy, az Európai Unión belüli születések számáról szóló zöld könyvet, ami nem csak a születésszámok csökkenésének okait és következményeit tárja föl, hanem megoldást és alternatívákat is kínál a problémára;

13. úgy véli, hogy a költségvetési kilábalási stratégiának a monetáris kilábalási stratégia előtt kellene elkezdődnie az utóbbi helyes végrehajtásának lehetővé tétele érdekében, biztosítva ezzel, hogy az EKB, amely sikeresen elkerülte a deflációba való átcsúszást, ugyanilyen jól biztosítani tudja azt is, hogy az infláció ne döntse romba a gazdaság élénkülését; tudomása szerint az EKB utalt arra, hogy a költségvetés kellő időben történő visszafogásának hiányában a monetáris szigorításnak sajnálatos módon a vártnál erőteljesebbnek kell lennie;

14. hangsúlyozza, hogy a pénzügyi ösztönzés csökkentését a belső piac dinamizmusának, versenyképességének és befektetőkre gyakorolt vonzerejének növelésére irányuló erőfeszítésekkel kell egyesíteni;

15. hangsúlyozza, hogy a kamatlábak alacsonyan tartása és az adósságteher korlátozása érdekében döntő fontosságú a hiányokból való fokozatos és ellenőrzött kilábalás, biztosítva ezzel a jóléti rendszerek kiadásainak és a háztartások életszínvonalának fenntartására irányuló képességet;

16. emlékeztet rá, hogy az alacsony kamatlábak kedvezőek a befektetések és a gazdaság élénkítése szempontjából; tisztában van a kormányok élénk hitelfelvételi tevékenysége által a kamatszintekre gyakorolt hatásokkal; őszintén sajnálja, hogy ez a kamatlábkülönbségek növekedéséhez vezetett az EU-n belül; figyelmezteti a tagállamokat, hogy vegyék figyelembe költségvetési döntéseik piaci kamatlábakra gyakorolt hatását; az a véleménye, hogy a stabil államháztartás a biztos munkahelyek előfeltétele; emlékeztet arra, hogy a hitelfelvétel költségének felhajtásával a kormányok a saját költségvetéseikre nehezedő terheket is növelik;

17. rámutat, hogy a Stabilitási és Növekedési Paktum konjunktúraellenes hatásai csak akkor működhetnek, ha a tagállamok a kedvező időszakokban ténylegesen költségvetési többletet érnek el; e tekintetben szorgalmazza a Stabilitási és Növekedési Paktum prevenciós ágának jobb végrehajtását is; sürgeti a lehetséges jövőbeni vészhelyzetre való takarékoskodás elvére való átállást arról a hozzáállásról, amely szerint elsők a kiadások, aztán jön a visszafizetés; emlékeztet arra, hogy a Stabilitási és Növekedési Paktum középtávon kiegyensúlyozott vagy többletben lévő költségvetés elérését követeli meg a tagállamoktól, ami azt jelenti, hogy a három százalékos hiány nem célnak, hanem a megengedett legszélső határnak tekintendő még az átdolgozott Paktum szerint is; óva inti a döntéshozókat és a vállalkozásokat attól, hogy hozzászokjanak a nem konvencionális költségvetési és monetáris intézkedésekhez, és arra számítsanak, hogy ezek válnak normává;

18. sürgeti, hogy a segélycsomagok felszámolásával párhuzamosan hajtsanak végre strukturális reformokat a jövőbeni válságok megelőzése, valamint az európai vállalkozások versenyképességének növelése, a nagyobb növekedés elérése és a foglalkoztatás javítása érdekében;

19 hangsúlyozza, hogy tekintettel a stabil államháztartás elérésének kényszerére legkésőbb 2011-ben minden tagállamnak el kell kezdenie a fenntarthatósági résnek évente a GDP 1%-ával történő csökkentését;

20. elismeri, hogy a költségvetési ösztönző intézkedések és a szabadjára engedett automatikus stabilizátorok sikeresnek bizonyultak, valamint javasolja, hogy a Bizottság szólítsa fel a tagállamokat, hogy törekedjenek a költségvetési egyensúly kialakítására, és amint a gazdaság ismét elindul a fenntartható gazdasági élénkítés elérése felé, az elsődleges költségvetési többletet fordítsák az eladósodás csökkentésére;

21. rámutat a foglalkoztatást támogató intézkedések és a gazdasági növekedési potenciál növelésére, valamint az európai gazdaság versenyképességének erősítésére irányuló hosszú távú beruházások jelentőségére;

22. hangsúlyozza, hogy figyelembe véve az Unió előtt álló aktuális demográfiai kihívásokat, a válságellenes intézkedések nem eredményezhetnek olyan hosszú távú következményeket az államháztartásra nézve, amelyek költségeit a mostani és jövőbeni nemzedékeknek kellene majd viselniük;

23. támogatja azt a gondolatot, hogy az Európai Unión belül a gazdaságpolitikák fokozottabb összehangolása elkerülhetetlenül szükséges, és további szinergiákhoz vezet;

24. elismeri, hogy a Stabilitási és Növekedési Paktum nem elégséges eszköz a tagállamok fiskális és gazdaságpolitikáinak harmonizálásához;

25. támogatja ezért a mechanizmusok felülvizsgálatát, hogy az EU nemzeti gazdaságai ismét a konvergencia útjára lépjenek;

26. indítványozza, hogy a Bizottság megfelelő együttműködési mechanizmust alakítson ki az IMF-fel olyan speciális esetekben, amikor az IMF segítséget nyújt a tagállamoknak fizetési mérlegük helyreállításában;

27. emlékeztet rá, hogy a magas infláció nem megfelelő válasz a költségvetés kiigazítására, mivel lényeges gazdasági költségekkel jár, és veszélyt jelent a fenntartható és minden társadalmi rétegre kiterjedő növekedésre.

28. egyetért a Bizottsággal abban, hogy a „recesszió megfordításához szükséges költségvetési expanzió hosszú távon nem összeegyeztethetetlen az államháztartás fenntarthatóságával”, ám felhívja a figyelmet a magasabb közkiadásokon alapuló túlzott és mesterséges expanzió kockázataira, amely expanzió alá is áshatja e politikát;

29. úgy véli, hogy a meghatározott rövid távú döntések sorozata révén folytatott államháztartási igazgatás biztosítja az államháztartások hosszú távú fenntarthatóságát, és az egymást követő rövid távú döntések révén, a rövid távú struktúrák kialakításával lehet legjobban megoldani az államadósság fenntarthatóságának problémáját;

30. úgy véli, hogy a költségvetési politikának túlnyomórészt átcsoportosítás révén a rendelkezésre álló megtakarításokat növekedésserkentő befektetésekké (például a kutatással és fejlesztéssel, az iparbázis korszerűsítésével, egy zöldebb, intelligensebb, innovatív és versenyképesebb uniós gazdaság kialakítására irányuló befektetésekké) kell átkonvertálnia;

31. hangsúlyozza, hogy az állami és szociális kiadások jelentős része produktív kiadás is lehet, ha olyan projektekre irányul, amelyek jótékony hatással vannak a fizikai- és humántőke felhalmozódására és az innováció előmozdítására; hangsúlyozza, hogy ellenőrizni kell az adósságteher növekedését annak biztosítása érdekében, hogy a kamatlábak növekvő költségei ne szorítsák ki a döntő fontosságú szociális kiadásokat; hangsúlyozza, hogy az egyre szűkülő erőforrások miatt javítani kell az állami szektor kiadásainak minőségét;

32. hangsúlyozza, hogy a „szociális védőhálókhoz” hasonló a szociális védelmi rendszerek különösen hatékonynak bizonyultak válsághelyzetekben; hangsúlyozza, hogy az államháztartás stabilitása előfeltétele annak, hogy ez a jövőben is így legyen;

33. emlékeztet rá, hogy a kötelező nyugdíjbiztosítási rendszerek hosszú távú fenntarthatósága nem csupán a demográfia alakulásától függ, hanem az aktív lakosság produktivitásától (ami befolyásolja a potenciális növekedést) és attól is, hogy a GDP hány százalékát fordítják az említett rendszerek finanszírozására; hangsúlyozza továbbá, hogy az államháztartások konszolidálása, valamint az adósság és a hiány szintjének csökkentése fontos tényezők a fenntarthatóság szempontjából;

34. megállapítja, hogy a demográfiai változások, különösen a népesség elöregedése azt jelenti, hogy az állami nyugdíjrendszereket sok tagállamban – különösen a járulékfizetési alap tekintetében – időről időre meg kell reformálni ahhoz, hogy pénzügyileg fenntarthatók maradjanak;

35. hangsúlyozza, hogy az adósságteher növekedszik abban az esetben, ha a reálkamat meghaladja a GDP növekedési mértékét, a piac pedig súlyosabbnak ítéli a kockázatokat abban az esetben, ha az adósságterhek növekvő tendenciát mutatnak;

36. úgy véli, hogy az államkölcsönöket terhelő kamatok mértéke tükrözi, hogy a piacok hogyan értékelik a tagállam adósságának fenntarthatóságát;

37. megállapítja, hogy a növekvő hiányok költségesebbé teszik a hitelfelvételt, részben amiatt, hogy a piacok nagyobbnak értékelik a kockázatokat, ha az adósságteher növekedése gyorsabb a gazdasági növekedésnél és a hiteltörlesztési képesség növekedésénél;

38. hangsúlyozza, hogy a jelenlegi pénzügyi válság a lehető legegyértelműbben rávilágított a pénzügyi piacok stabilitása és az államháztartás fenntarthatósága közötti közvetlen kapcsolatra; ezzel összefüggésben hangsúlyozza, hogy a pénzügyi piacok tekintetében megerősített és integrált felügyeleti jogszabályokra van szükség, amelyeknek erőteljes fogyasztó- és befektetővédelmi mechanizmusokat foglalnak magukban;

39. felkéri a Bizottságot, hogy készítsen tanulmányt a tagállamok adósságának minőségéről;

40. megállapítja, hogy a tagállamok államháztartásának hitelességéhez hatékony és valóban független statisztikai irányításra, valamint megfelelő bizottsági felügyeletre van szükség;

41. különösképpen javasolja, hogy a Bizottság mérje fel a tagállamok által a gazdaságuk élénkítése érdekében megvalósított adókiadások termelésre és a költségvetésre, valamint a foglalkoztatás ösztönzésére és védelmére gyakorolt hatását;

42. megállapítja, hogy továbbra is a Stabilitási és Növekedési Paktum képezi a fegyelem gerincét az államháztartások hosszú távú fenntarthatóságának elérése érdekében, és hogy a tagállamoknak a kedvező időszakokban államháztartási többletet kellene kigazdálkodniuk, hiányt pedig csak nehéz időszakokban lehetne képezniük;

43. hangsúlyozza, hogy a közelmúltbeli, több európai gazdaság elleni spekulatív támadások elsődleges célpontja maga az euró és az európai gazdasági konvergencia volt; ebben az értelemben meggyőződése, hogy az európai problémák európai megoldásokat igényelnek, amelyeknek belső eszközökből kell állniuk az esetleges nemteljesítési kockázat elkerülése érdekében, a nemzeti pénzügyi fegyelem és a pénzügyi támogatás végső lehetőségként igénybe vehető mechanizmusának együttes alkalmazásával;

44. kéri, hogy a strukturális hiányt az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságának meghatározására alkalmas mutatók egyikeként kezelje;

45. úgy véli, hogy a megújított növekedési és foglalkoztatási stratégia kulcsfontosságú tényezőként hozzájárulhat az Európai Unióban a fenntartható államháztartáshoz; úgy véli, hogy az Európai Uniónak modernizálnia kell gazdaságát, különösen iparbázisát; átcsoportosítást szorgalmaz az EU és a tagállamok költségvetésében a kutatási és innovációs befektetések növelésének irányába; rámutat, hogy az EU új 2020-as stratégiájának sikeréhez jogi kötőerővel rendelkező eszközök szükségesek;

46. felhívja a figyelmet arra, hogy a hosszú távú kihívások mértékének felmérése céljából állandó ellenőrzés alatt kell tartani az uniós országok államháztartási stabilitását; hangsúlyozza továbbá, hogy az államháztartási ágazat és a szociális rendszerek, például a nyugdíjrendszer kötelezettségeiről rendszeresen tájékoztatni kell a nyilvánosságot;

47. felhívja a Bizottságot, hogy az államháztartások hosszú távú fenntarthatósági résének csökkentését tekintse az EU 2020-as stratégiája alapvető részének;

48. felhívja a tagállamokat, hogy fenntarthatósági réseik megszüntetése után az államadósság GDP-hez viszonyított arányát legfeljebb 60%-ra csökkentsék;

49. emlékeztet rá, hogy a tőkepiaci kamatlábkülönbségek a tagállamok fizetőképességének fő mutatói;

50. rendkívül aggályosnak találja a statisztikák minősége terén az EU-n belül és különösen az euroövezetben megfigyelhető különbségeket;

51. rámutat, hogy az államháztartás hosszú távú fenntarthatósága szintén alapvető összefüggésben áll az EU költségvetésével és annak finanszírozásával;

52. hangsúlyozza a többéves pénzügyi keret által igencsak korlátozott EU-költségvetés rendkívül pozitív szerepét a válság okozta hatásoknak az európai fellendülési terv finanszírozása, valamint a pénzeszközöknek a kiemelt területek felé történő átcsoportosítása révén történő enyhítésében; sajnálja azonban, hogy a gazdasági és pénzügyi válság leküzdésére, valamint az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságának biztosítására nem koordinálják megfelelően a tagállamok fiskális és gazdaságpolitikáit;

A válságból való kilábalás stratégiájának szociális és foglalkoztatási megfontolásai

53. megállapítja, hogy a gazdasági válság következtében megnövekedett munkanélküliség és felhalmozott adósság, illetve a növekedés mérséklődése nem felel meg a fenntartható államháztartásra irányuló célkitűzéseknek; tudomásul veszi, hogy a tagállamok kénytelenek pénzügyi konszolidációt végrehajtani, és hogy a hitelköltségek csökkentése érdekében javítaniuk kell az államháztartások fizetőképességét, de szükségesnek tartja, hogy mindez méltányosan és ésszerű időkereteken belül történjék, figyelembe véve az egyes tagállamok egyedi helyzetét; ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az állami beruházások, a kutatás, az oktatás és a fejlesztés terén válogatás nélkül alkalmazott megszorítások negatívan hatnak a növekedési kilátásokra, a foglalkoztatásra és a társadalmi integrációra, ezért úgy véli, hogy e területeken továbbra is támogatni, adott esetben pedig növelni kell a hosszú távú beruházásokat;

54. hangsúlyozza, hogy a jelenlegi fellendülés még mindig bizonytalan, és a legtöbb tagállamban továbbra is nő a munkanélküliség, ami különösen a fiatalokat sújtja; szilárdan hiszi, hogy a munkanélküliség jelentős és tartós csökkentése nélkül nem lehet a gazdasági válság végéről beszélni, és kiemeli, hogy az európai jóléti államok bebizonyították értéküket a stabilitás biztosítása és a fellendüléshez való hozzájárulásuk vonatkozásában;

55. alapvető fontosságúnak tartja, hogy megfelelően felmérjék a válságnak a társadalomra és a foglalkoztatásra gyakorolt hatásait, és meghatározzák a válságból való kilábalást célzó, a foglalkoztatás, a képzés, a fokozott gazdasági aktivitáshoz vezető beruházások támogatásán, valamint a vállalkozások, különösen a kkv-k versenyképessége és termelékenysége és az ipari fellendülés fokozásán alapuló európai stratégiát, biztosítva ugyanakkor a versenyképes fenntartható gazdaság felé történő átmenetet; úgy véli, hogy e célkitűzéseknek kell az „Európa 2020” stratégia középpontjában állniuk;

56. úgy véli, hogy a gazdasági fellendülést szolgáló stratégia nem termelhet ki új strukturális egyensúlyproblémákat, és nem mélyítheti a jövedelmek közötti szakadékot, amelyek visszavetik a termelékenységet és a gazdaság versenyképességét, hanem ezen egyenlőtlenségek leküzdéséhez szükséges reformokat kell bevezetnie; azon a véleményen van, hogy a tagállamok által végrehajtott pénzügyi és adóügyi intézkedéseknek védelmezniük kell a munkabéreket, a nyugdíjakat, a munkanélküli juttatásokat és a háztartások vásárlóerejét anélkül, hogy veszélyeztetnék az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságát vagy a tagállamok azon képességét, hogy a jövőben is biztosítsák az alapvető közszolgáltatásokat;

57. megjegyzi, hogy a népességnek az elkövetkezendő évtizedekre jelzett elöregedése példa nélküli kihívást állít az Unió országai elé; úgy véli ezért, hogy a válságellenes intézkedéseknek elvileg nem szabadna hosszú távú következményekkel járniuk az államháztartásra nézve, illetve a jelenlegi hitelek visszafizetése tekintetében nem róhatnának túlzott terheket az eljövendő generációkra;

58. hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a gazdaságélénkítést összekössék a strukturális munkanélküliség, mégpedig különösen a fiatalok, az idősek, a fogyatékkal élők és a nők körében tapasztalható munkanélküliség ellen fellépő politikákkal, amelyek célja a minőségi foglalkoztatás növelése, ezáltal a munkavégzés és a beruházások termelékenységének fokozása; e tekintetben fontosnak tartja a humántőke minőségének javítására irányuló politikákat – mint az oktatás- vagy az egészségügyi politikák –, amelyek célja a termelékenyebb, és hosszabb ideig munkaképes munkaerő megteremtése, illetve a szakmai tevékenység időtartamát meghosszabbító politikákat; kéri a tagállamokat és az Európai Bizottságot, hogy fektessenek nagyobb hangsúlyt a foglalkoztatási és a munkaerő-piaci politikákra és intézkedésekre, az „EU 2020” stratégia középpontjába helyezve azokat;

A demográfiai változások hatása és a foglalkoztatási stratégia

59. úgy véli, hogy az államháztartás fenntarthatósága nagymértékben függ a foglalkoztatás szintjének a demográfiai és költségvetési kihívásoknak való megfelelés érdekében történő emelésétől, különös tekintettel a nyugdíjalapok fenntarthatóságára; úgy véli továbbá, hogy a meglévő európai humántőke középtávon fenntartható a bevándorlók munkaerőpiacra történő integrálásához és az állampolgári jogok megadásához vezető megfelelő bevándorlási politikák révén;

60. hangsúlyozza, hogy a foglalkoztatás szintjének növelése elengedhetetlen ahhoz, hogy az EU megbirkózzon a népesség elöregedésének problémájával, továbbá kiemeli, hogy a magas munkaerő-piaci részvétel előfeltétele a gazdasági növekedésnek, a társadalmi integrációnak, valamint a fenntartható és versenyképes szociális piacgazdaságnak;

61. úgy véli, hogy az „EU 2020” stratégiának egy gazdaság-, foglalkoztatás- és szociálpolitikai paktum formájában kellene testet öltenie, amelynek célja az európai gazdaság versenyképességének fenntartása, és amely a mindenkire kiterjedő munkaerő-piaci integrációra mint a polgárok társadalmi kirekesztése elleni legjobb védelemre összpontosít; hangsúlyozza, hogy pozitív szinergiák létrehozása érdekében a politikáknak kölcsönösen támogatniuk kell egymást; úgy véli, hogy a stratégiának útmutatókon és – amennyiben lehetséges – nemzeti és európai szinten mérhető és összehasonlítható mutatókon és viszonyítási pontokon kellene alapulnia, amelyeket a célkitűzések megvalósítása esetén jutalmazási mechanizmusok, be nem tartásuk esetén pedig korrekciós mechanizmusok kísérnek a rugalmas biztonság elvének és a társadalmi párbeszéd gyakorlatának tiszteletben tartásával;

A szociális védelmi rendszerek fenntarthatósága

62. úgy véli, hogy az európai szinten koordinált és a fenntartható növekedésre, a minőségi foglalkoztatásra, valamint a szociális jóléti rendszerek életképességének biztosításához szükséges reformokra berendezkedett államháztartás a pénzügyi, gazdasági és társadalmi válság következményeire, illetve a demográfiai változások és a globalizáció által támasztott kihívásokra adott szükséges válaszok egyike;

63. emlékeztet rá, hogy a kötelező nyugdíjrendszerek hosszú távú egyensúlya nemcsak a demográfiai helyzet alakulásától függ, hanem a munkavégző – a potenciális növekedés mértékét befolyásoló – lakosság termelékenységétől, illetve a GDP e rendszerek finanszírozására fordított hányadától;

64. kiemeli a nyugdíjreformról szóló, nemsokára elkészülő zöld könyv jelentőségét, és úgy véli, elengedhetetlen fenntartható, biztos és diverzifikált, munkaerő-piaci teljesítményhez és pénzügyi piacokhoz kötött, különböző finanszírozási forrásokkal rendelkező nyugdíjrendszerek kidolgozása, amelyek állami, önkéntes munkáltatói és egyéni rendszereket magukba foglaló vállalati rendszerek formájában valósulhatnak meg, és hogy e rendszerek kialakítását a szerződéseken és az adózáson keresztül is ösztönözni kell; ennélfogva elismeri annak fontosságát, hogy az uniós polgárok tisztában legyenek a nyugdíjrendszerrel;

65. hangsúlyozza, hogy az implicit nyugdíjfizetési kötelezettségek hosszú távon a teljes államadósság egyik legnagyobb tételét képezik, és a tagállamoknak az általánosan elfogadott módszertannak megfelelően rendszeresen információt kellene közölniük az implicit nyugdíjfizetési kötelezettségeikről;

66. úgy véli, hogy a fenntartható államháztartás és a megfelelő szociális jóléti és társadalmi integrációt célzó rendszerek iránti egyidejű igény azt jelenti, hogy növelni kell a közigazgatás és a közkiadások minőségét és hatékonyságát, a tagállamokat pedig ösztönözni kell az adóterhek egyenlőbb elosztásának biztosítására irányuló intézkedések meghozatalára a foglalkoztatás és a kkv-k adóterheinek progresszív, erőteljes csökkentése révén; úgy véli végül, hogy mindez segítené a szegénység csökkentését, a társadalmi kohézió biztosítását, valamint a gazdasági növekedés és termelékenység fokozását, amelyek az európai gazdasági és társadalmi modell versenyképességének és fenntarthatóságának központi tényezői;

°

° °

67. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint az EKB-nak és a tagállamok kormányainak.

• [1]  HL C 16. E, 2010.1.22., 8. o.
• [2]  Elfogadott szövegek, P6_TA(2009)0123.
• [3]  Elfogadott szövegek, P6_TA(2009)0013.
• [4]  Elfogadott szövegek, P6_TA(2008)0357.

INDOKOLÁS

1. A konjunktúrapolitikák és a strukturális reformok összehangolása

A költségvetési politika végrehajtása a tagállamok gazdaságpolitikájának legfőbb feladata. A Stabilitási és Növekedési Paktum behatárolja a tagállamok politikai mozgásterét. A paktum 2005-ös felülvizsgálata meghatározza azokat a különleges körülményeket, amelyek fennállása esetén ezeket a határokat ideiglenesen át lehet lépni az automatikus stabilizátorok aktivizálódása érdekében. Meg kell határozni a „a fellendülő gazdaságra” vonatkozó mutatókat, hogy bizonyosan meg lehessen állapítani, mikor kell a válságból való kilábalásra vonatkozó intézkedéseket alkalmazni. A közgazdászok egyetértenek abban, hogy a teljes foglalkoztatás mellett működő gazdaságban a termelési kapacitások telítettek. A valóságban ez a helyzet akkor áll fenn, ha az eszközhasználat mértéke meghaladja a 85%-ot. Tehát a növekedés egy bizonyos szintje alatt szükség van költségvetési és monetáris ösztönző eszközökre.

Az Európai Unió gazdasági helyzete szempontjából a 2009-es év a termelés visszaesését és a termelési kapacitások rendkívül alacsony szintű, átlagosan 71%-os kihasználtságát hozta. A fellendülés azért is igen gyenge lábakon áll, mert a vállalatok árukészletének átalakításából és az export fellendüléséből származik. Az EU legtöbb országában a fogyasztás stagnál és a befektetések száma igen alacsony a megrendelések visszaesése miatt. Ebből pedig az következik, hogy az európai gazdaság növekedési potenciálja is csökken.

Annak érdekében, hogy meg lehessen határozni, hogy hol van az pont, amikor a válságból való kilábalást szolgáló politikákat teljes erővel be kell vetni, a Bizottságnak el kell fogadnia egy egyszerű szabályt. Amíg a termelési kapacitások alacsonyabbak a megszokott mértéknél, addig fenn kell tartani a „nem szokványos” intézkedések alkalmazását. Amint a gazdaság eléri ezt a pontot, a gazdasági egyensúlyhoz való visszatérést szolgáló eszközök (mint az elsődleges költségvetési többletnek az eladósodás csökkentésére fordítása) alkalmazása javasolt.

2. Az államháztartás fenntarthatóságára vonatkozó kritérium megállapítása

A Bizottság közleményében elismeri, hogy a nem szokványos intézkedéseket egészen addig fenn kell tartani, amíg a gazdaság nem indul újra be, ez pedig a felveti az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságának problémáját.

Ugyanakkor, ahogy a közlemény és a hozzá kapcsolódó jelentés is hangsúlyozza, „nem létezik a fenntartható eladósodás fogalmára világos meghatározás”[1], mint ahogy „az eladósodás még fenntartható, legfelsőbb szintje sincs meghatározva. A fenntarthatóság korlátai országtól és időponttól függően eltérőek[2]. A Bizottság ugyanakkor javaslatot tesz arra, hogy olyan fenntarthatóság kritériumot fogadtasson el, amely nem ássa alá a kormány azon képességét, hogy biztosítsa a szükséges közszolgáltatásokat (...) és a politika kiigazításával válaszoljon az új kihívásokra”. A Bizottság aggodalmának adott hangot, amiért a népesség elöregedése és a szociális kiadások növelése negatívan hat a növekedési potenciálra és az államháztartás hiányára.

A Bizottság közleményében igyekszik meghatározni, hogy az EU tagállamaiban a kiadások és adók mértékének hogyan kell alakulniuk ahhoz, hogy 2060-ra az államháztartási hiány még a megengedhető szinten maradjon, és az eladósodás szintje az addig tartó időszakban se haladja meg a GDP 60%-át.

A bizottsági közleményben szereplő becslések a távoli jövőbe mutató, szükségszerűen változó feltételezéseken alapulnak. A növekedés szintjét hosszú távon a vállalkozások rövid távú, egymást követő befektetési döntései befolyásolják, e döntések azonban a hatóságok által folytatott, saját hatáskörükben eldöntött politikáktól és a gazdasági környezettől függnek. A megfelelő makrogazdasági politika tehát növeli a potenciális növekedés mértékét és lazít a szociális védelmi rendszerek finanszírozási kényszerén. Ezenkívül a demográfia alakulása a termékenység alakulásától és a migrációtól is függ, A szociális kiadások „kényszerű” finanszírozása pedig a köztulajdon iránti társadalmi igénytől és a kötelező elvonások elfogadási szintjétől is függ. Ez a társadalom felől jelentkező igény egyes országokban igen jelentős, és a múltban ez nem jelentett szükségszerű gátat gazdasági dinamizmusuk számára. Ma már elismerik, hogy az európai szociális modellbe beépített „szociális védőhálók” rendkívül fontosak válsághelyzetben. Ugyanakkor ezeket fejleszteni és modernizálni lehet hatályuk és finanszírozási alapjuk újbóli meghatározása révén.

Az egymást követő rövid távú döntések okán vetődik fel az államadósság problémája. E tekintetben a megtakarítások és befektetések közötti egyensúlyhiány fennállása esetén kívánatos a hiány. A közpolitikának ilyen esetben a rendelkezésre álló megtakarításokat fel kell szívnia a kölcsönökön keresztül, a befektetési kiadások finanszírozása érdekében. Ez az egyensúlyhiány már csíráiban létezett jóval a likviditási válság 2008. októberi kitörése előtt is; második negyedévétől kezdve az EU növekedése a negatív tartományban volt és az évtized kezdetétől az eurózónán belüli növekedés is alacsonyabb volt a potenciális növekedési mértéknél.

Azon tagállamokban, amelyekben túlzott megtakarítások jelentkeznek, a befektetések fellendítéséhez szükség van a költségvetési politika segítségére. A hiány addig tarható fenn, amíg finanszírozása nem hat ki az államadósságokat terhelő kamatok mértékére és nem ró elviselhetetlen terheket az adófizetők számára. Az adósságterhek növekednek abban az esetben, ha a reálkamat meghaladja a gazdasági növekedés mértékét. Ezért a kamatláb – abban az esetben ha alacsony – mértéke szolgál rövid távon az adósság fenntarthatósági kritériumaként.

A tagállamok hitelfelvevő képessége továbbá a hitelminősítő intézetektől is függ. Az utóbbi idő tapasztalatai azt mutatják, hogy ezek az intézetek hajlamosak alulbecsülni vagy felértékelni a kockázatokat. AAA minősítést csak a fizetőképes államok által kibocsátott kötvények kaphatnak. A minősítés jobb lesz, ha az adósság a növekedés finanszírozásából származó hiány fedezésére és a későbbi adóbevételek generálására szolgál. Ezért fontos az, hogy a Bizottság az adósságok minőségét felmérő tanulmányokat készítsen és szankciókat vezessen be azon tagállamokkal szemben, amelyek felülbecsülnék várható növekedésük mértékét, hogy titokban recesszív hiányt halmozzanak fel.

3. A jó és rossz hitel azonosítása

A Bizottság ajánlásait alkalmazva a tagállamok az euró bevezetését követően elkötelezték magukat az állam fenntartási költségeinek csökkentése és nyugdíjrendszerük megreformálása mellett. A válság következtében 2009 folyamán valamennyi tagállam államháztartási hiánya és eladósodásának mértéke jelentősen nőtt.

A hiány növekedése nem csak a gazdaságélénkítő intézkedéseknek köszönhető. Ennek egyik oka az adóbevételek automatikus csökkenése, másik oka pedig a költségvetési politika hatékonysága, amely a felállított célkitűzések elérése alapján mérhető. A nagymértékű hiány fordítható a gazdasági expanzió finanszírozására is, amely az adóbevételek forrásaként és az egyensúlyhoz való visszatérés feltételeként szolgál. E logika szerint működnek a Bizottság által ajánlott „nem szokványos ösztönzők”.

Ezzel szemben a nem megfelelően beállított adóösztönzők elhanyagolható hatással járhatnak a növekedésre. Az ezekre fordított kiadások növelik az államadósságot, recesszív hiányt eredményezve. A rossz adósság azokon a háztartásokon csapódik le, amelyek nem rendelkeznek megtakarításokkal, és adósságaik kiegyenlítésével nem kapnak kamatjóváírást. A hiány leginkább azokat a háztartásokat terheli meg, amelyeket a legsúlyosabban érintett a válság, ezért sürgősen meg kell határozni és közömbösíteni kell a recesszív hiányt.

4. Mit lehet tenni a stabilitási paktummal?

A Maastrichti Szerződés megfogalmazásakor meghatározták a hiány és az eladósodás engedélyezett mértékét, megállapítva az Európai Monetáris Rendszer országai számára a hiány és az eladósodás mértékének átlagát. A stabilitási paktum 2005-ös felülvizsgálatakor közvetett módon elfogadták az anticiklikus makrogazdasági politika elveit. Ez az elv az államadósság hosszú távú fenntarthatósága szempontjából különösen helytállónak tűnik. A Bizottság egyértelmű módon is érvényre juttathatná az anticiklikus modellt. Ügyelnie kell arra, hogy ezzel az elvvel összeegyeztethető ajánlásokat fogalmazzon meg, és kerülnie kell a túl rövid határidő kiszabását az egyensúlyi helyzetbe való visszaállást tekintve.

Az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságának mérésére szolgáló kritériumok tekintetében a strukturális hiánymutató különösen alkalmas a hosszú távú helyzetértékelésre, mivel a konjunktúra hatásaitól függetlenül képes mérni az államháztartás állapotát. Végül kéri, hogy használjanak egy strukturális eladósodási mutatót, mint például „az adósság/állami vagyon„ aránypárt vagy „nettó adósság/GDP” aránypárt a tagállamok fizetőképességi szintjének mérése érdekében.

• [1]  A Bizottságnak az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságáról és a gazdaságélénkítésről szóló, az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett közleményéhez kapcsolódó munkadokumentum (2009. október 14.).
• [2]  A Bizottságnak az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságáról és a gazdaságélénkítésről szóló, az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett közleménye (2009. október 14.).

VÉLEMÉNY a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság részéről (22.3.2010)

a Gazdasági és Monetáris Bizottság részére

az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságáról és a gazdaságélénkítésről
(2010/2038(INI))

A vélemény előadója: Sergio Gaetano Cofferati

JAVASLATOK

A Foglalkoztatási és Szociális Bizottság felhívja a Gazdasági és Monetáris Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat:

1.   megállapítja, hogy a gazdasági válság következtében megnövekedett munkanélküliség és felhalmozott adósság, illetve a növekedés mérséklődése nem felel meg a fenntartható államháztartásra irányuló célkitűzéseknek; tudomásul veszi. hogy a tagállamok kénytelenek pénzügyi konszolidációt végrehajtani, és hogy a hitelköltségek csökkentése érdekében javítaniuk kell az államháztartások fizetőképességét, de szükségesnek tartja, hogy mindez méltányosan és ésszerű időkereteken belül történjék, figyelembe véve az egyes tagállamok egyéni helyzetét; ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az állami beruházások, a kutatás, az oktatás és a fejlesztés terén válogatás nélkül alkalmazott megszorítások negatívan hatnak a növekedési kilátásokra, a foglalkoztatásra és a társadalmi integrációra, ezért úgy véli, hogy e területeken továbbra is támogatni, adott esetben pedig növelni kell a hosszú távú beruházásokat;

2.   hangsúlyozza, hogy a jelenlegi fellendülés még mindig bizonytalan és a legtöbb tagállamban továbbra is nő a munkanélküliség, ami különösen a fiatalokat sújtja; szilárdan hiszi, hogy a munkanélküliség jelentős és fenntartható csökkentése nélkül nem lehet a gazdasági válság végéről beszélni, és kiemeli, hogy az európai jóléti államok bebizonyították értéküket a stabilitás biztosítása és a fellendüléshez való hozzájárulásuk vonatkozásában;

A válságból való kilábalás stratégiájának szociális és foglalkoztatási megfontolásai

3.   szükségesnek tartja, hogy megfelelően felmérjék a válságnak a társadalomra és a foglalkoztatásra gyakorolt hatásait, és meghatározzák a válságból való kilábalást célzó, a foglalkoztatás, a képzés, a fokozott gazdasági aktivitáshoz vezető beruházások támogatásán, a vállalkozások, különösen a kkv-k versenyképessége és termelékenysége és az ipari fellendülés fokozásán alapuló európai stratégiát, biztosítva ugyanakkor a versenyképes fenntartható gazdaság felé történő átmenetet; úgy véli, hogy e célkitűzéseknek kell az „Európa 2020” stratégia központjában állniuk;

4.   úgy véli, hogy a gazdasági fellendülést szolgáló stratégia nem termelhet ki új strukturális egyensúlyproblémákat és nem mélyítheti a jövedelmek közötti szakadékot, amelyek visszavetik a termelékenységet és a gazdaság versenyképességét, hanem ezen egyenlőtlenségek leküzdéséhez szükséges reformokat kell bevezetnie; azon a véleményen van, hogy a tagállamok által végrehajtott pénzügyi és adóügyi intézkedéseknek védelmezniük kell a munkabéreket, a nyugdíjakat, a munkanélküli juttatásokat és a háztartások vásárlóerejét anélkül, hogy veszélyeztetnék az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságát vagy a tagállamok azon képességét, hogy a jövőben is biztosítsák az alapvető közszolgáltatásokat;

5.   megjegyzi, hogy a népességnek az elkövetkezendő évtizedekre jelzett elöregedése példa nélküli kihívást állít az Unió országai elé; ezért a válságellenes intézkedéseknek elvileg nem szabadna hosszú távú következményekkel járniuk az államháztartásra nézve, illetve a jelenlegi hitelek visszafizetése tekintetében nem róhatnának túlzott terheket az eljövendő generációkra;

6.   hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a gazdaságélénkítést összekössék a strukturális munkanélküliség, mégpedig különösen a fiatalok, az idősek, a fogyatékkal élők és a nők körében tapasztalható munkanélküliség ellen fellépő politikákkal, amelyek célja a minőségi foglalkoztatás növelése, ezáltal a munkavégzés és a beruházások termelékenységének fokozása; e tekintetben fontosnak tartja a humántőke minőségének javítására irányuló politikákat – mint az oktatás- vagy az egészségügyi politikák –, amelyek célja a termelékenyebb, és hosszabb ideig munkaképes munkaerő megteremtése, illetve a szakmai tevékenység időtartamát meghosszabbító politikákat; kéri a tagállamokat és az Európai Bizottságot, hogy fektessenek nagyobb hangsúlyt a foglalkoztatási és a munkaerő-piaci politikákra és intézkedésekre, az „EU 2020” stratégia középpontjába helyezve azokat;

A demográfiai változások hatása és a foglalkoztatási stratégia

7.   úgy véli, hogy az államháztartás fenntarthatósága nagymértékben függ a foglalkoztatás szintjének a demográfiai és költségvetési kihívásoknak való megfelelés érdekében történő emelésétől, különös tekintettel a nyugdíjalapok fenntarthatóságára; a meglévő európai humántőke középtávon támogatható a bevándorlók munkaerőpiacra történő integrálásához és az állampolgári jogok megadásához vezető megfelelő bevándorlási politikák révén;

8.   hangsúlyozza, hogy a foglalkoztatás szintjének növelése elengedhetetlen ahhoz, hogy az EU megbirkózzon a népesség elöregedésének problémájával, továbbá kiemeli, hogy a magas munkaerő-piaci részvétel előfeltétele a gazdasági növekedésnek, a társadalmi integrációnak, valamint a fenntartható és versenyképes szociális piacgazdaságnak;

9.   úgy véli, hogy az „EU 2020” stratégiának egy gazdaság-, foglalkoztatás- és szociálpolitikai paktum formájában kellene testet öltenie, amelynek célja az európai gazdaság versenyképességének fenntartása, és amely a mindenkire kiterjedő munkaerő-piaci integrációra mint a polgárok társadalmi kirekesztése elleni legjobb védelemre összpontosít; hangsúlyozza, hogy pozitív szinergiák létrehozása érdekében a politikáknak támogatniuk kell egymást; a stratégiának útmutatókon és – amennyiben lehetséges – nemzeti és európai szinten mérhető és összehasonlítható mutatókon és viszonyítási pontokon kellene alapulnia, amelyeket a célkitűzések megvalósítása esetén jutalmazási mechanizmusok, be nem tartásuk esetén pedig korrekciós mechanizmusok kísérnek a rugalmas biztonság elvének és a társadalmi párbeszéd gyakorlatának tiszteletben tartásával;

A szociális védelmi rendszerek fenntarthatósága

10. úgy véli, hogy az európai szinten koordinált és a fenntartható növekedésre, a minőségi foglalkoztatásra, valamint a szociális jóléti rendszerek életképességének biztosításához szükséges reformokra berendezkedett államháztartás a pénzügyi, gazdasági és társadalmi válság következményeire, illetve a demográfiai változások és a globalizáció által támasztott kihívásokra adott szükséges válaszok egyike;

11. emlékeztet, hogy a kötelező nyugdíjrendszerek hosszú távú egyensúlya nemcsak a demográfiai helyzet alakulásától függ, hanem az aktív – a potenciális növekedés mértékét befolyásoló – lakosság termelékenységétől, illetve a GDP e rendszerek finanszírozására fordított hányadától;

12. kiemeli a nyugdíjreformról szóló, nemsokára elkészülő zöld könyv jelentőségét, és úgy véli, elengedhetetlen fenntartható, biztos és diverzifikált, munkaerő-piaci teljesítményhez és pénzügyi piacokhoz kötött, különböző finanszírozási forrásokkal rendelkező nyugdíjrendszerek kidolgozása, amelyek állami, önkéntes munkáltatói és egyéni rendszereket magukba foglaló vállalati rendszerek formájában valósulhatnak meg, és hogy e rendszerek kialakítását a szerződéseken és az adózáson keresztül ösztönözni kell; ennélfogva felismeri annak fontosságát, hogy az uniós polgárok tisztában legyenek a nyugdíjrendszerrel;

13. hangsúlyozza, hogy az implicit nyugdíjfizetési kötelezettségek hosszú távon a teljes államadósság egyik legnagyobb tételét képezik, és a tagállamoknak az általánosan elfogadott módszertannak megfelelően rendszeresen információt kellene közölniük az implicit nyugdíjfizetési kötelezettségeikről;

14. úgy véli, hogy a fenntartható államháztartás és a megfelelő szociális jóléti és társadalmi integrációt célzó rendszerek iránti egyidejű igény azt jelenti, hogy növelni kell a közigazgatás és a közkiadások minőségét és hatékonyságát, a tagállamokat pedig ösztönözni kell az adóterhek egyenlőbb elosztásának biztosítására irányuló intézkedések meghozatalára a foglalkoztatás és a kkv-k adóterheinek progresszív, erőteljes csökkentése révén; mindez segítené a szegénység csökkentését, a társadalmi kohézió biztosítását, valamint a gazdasági növekedés és termelékenység fokozását, amely az európai gazdasági és társadalmi modell versenyképességének és fenntarthatóságának központi tényezője.

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma	17.3.2010
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	34 5 2
A zárószavazáson jelen lévő tagok	Regina Bastos, Edit Bauer, Pervenche Berès, Milan Cabrnoch, David Casa, Alejandro Cercas, Ole Christensen, Derek Roland Clark, Sergio Gaetano Cofferati, Marije Cornelissen, Karima Delli, Proinsias De Rossa, Frank Engel, Sari Essayah, Ilda Figueiredo, Pascale Gruny, Thomas Händel, Marian Harkin, Roger Helmer, Nadja Hirsch, Stephen Hughes, Danuta Jazłowiecka, Martin Kastler, Patrick Le Hyaric, Veronica Lope Fontagné, Olle Ludvigsson, Elizabeth Lynne, Thomas Mann, Elisabeth Morin-Chartier, Siiri Oviir, Rovana Plumb, Joanna Katarzyna Skrzydlewska, Jutta Steinruck, Traian Ungureanu
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)	Jürgen Creutzmann, Julie Girling, Richard Howitt, Dieter-Lebrecht Koch, Ria Oomen-Ruijten, Evelyn Regner, Sógor Csaba , Emilie Turunen

VÉLEMÉNY a Költségvetési Bizottság részéről (9.4.2010)

a Gazdasági és Monetáris Bizottság részére

az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságáról és a gazdaságélénkítésről
(2010/2038(INI))

A vélemény előadója: Ivailo Kalfin

JAVASLATOK

A Költségvetési Bizottság felhívja a Gazdasági és Monetáris Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat:

A.  mivel a Stabilitási és Növekedési Paktum 2005-ös felülvizsgálata ellenére nem volt elegendő a jelenlegi válság megelőzésére,

B.   mivel az államháztartás fenntarthatósága nemcsak Európa egésze, hanem konkrétan az Európai Unió költségvetésének szempontjából is kulcsfontosságú,

C.  mivel az Európai Unió költségvetése jelenleg a teljes bruttó európai nemzeti jövedelem (GNI) körülbelül 1%-át teszi csak ki, a „fenntarthatóság” általános elveit és az alapjául szolgáló feltételezéseket az európai költségvetésre is alkalmazni kell;

1.   támogatja azt a gondolatot, hogy az Európai Unión belül a gazdaságpolitikák fokozottabb összehangolása szükséges, és ez további szinergiákhoz vezet;

2.   elismeri, hogy a Stabilitási és Növekedési Paktum nem elégséges eszköz a tagállamok fiskális és gazdaságpolitikáinak harmonizálásához;

3.   támogatja ezért a mechanizmusok felülvizsgálatát, hogy az EU nemzeti gazdaságai ismét a konvergencia útjára lépjenek;

4.   úgy véli, hogy a nemzeti gazdaságok konvergenciával kapcsolatos céljainak és mechanizmusainak felülvizsgálatát a lehető leghamarabb el kell végezni, többek között egy Európai Valutaalap létrehozásának megfontolása révén azért, hogy mások mellett meg lehessen határozni az EU költségvetése európai hozzáadott értékének növeléséből eredő lehetséges hatásokat;

5.   rámutat arra, hogy az államháztartás hosszú távú fenntarthatósága szintén alapvető összefüggésben áll az EU költségvetésével és annak finanszírozásával;

6.   emlékeztet arra, hogy az Unió finanszírozásának csaknem 70%-a annak jelenlegi nem kielégítő formájában nem saját forrásokból származik, hanem közvetlenül a nemzeti költségvetésekből „hozzájárulás” formájában a GNI-forráson keresztül érkezik; ismételten aggodalmának ad hangot, hogy könnyen az Uniót okolják a válságok miatt – amelyeket adott esetben a nem fenntartható politikák okoztak –, ezért a nemzeti költségvetések a közös előnyök, valamint az európai hozzáadott érték értékelése helyett a költségvetési hozzájárulásokat „további teherként” élik meg;

7.   hangsúlyozza a többéves pénzügyi keret által igencsak korlátozott EU-költségvetés rendkívül pozitív szerepét a válság okozta hatásoknak az európai fellendülési terv finanszírozásán, valamint a pénzeszközöknek a kiemelt területek felé történő átcsoportosításán keresztül történő enyhítésében; sajnálja azonban, hogy a gazdasági és pénzügyi válság leküzdésére, valamint az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságának biztosítására nem koordinálják megfelelően a tagállamok fiskális és gazdaságpolitikáit;

8.   úgy véli, hogy nem csak a hitelminősítőknek kellene végezniük a szuverén adósságok minősítését, amely feladatot alaposabban el lehetne látni az ilyen adósságok valós értékének további értékelését szolgáló mechanizmus létrehozása, valamint az Eurostatnak a megbízható adatok nyújtása terén betöltött szerepének növelése révén;

9.   e tekintetben támogatja azokat az erőfeszítéseket, amelyek arra ösztönöznek, hogy a fiskális politika segítségével a rendelkezésre álló megtakarításokat összehangolt beruházási kiadásokká csoportosítsa át;

10. indítványozza, hogy a Bizottság megfelelő együttműködési mechanizmust alakítson ki az IMF-fel olyan speciális esetekben, amikor az IMF segítséget nyújt a tagállamoknak fizetési mérlegük helyreállításában;

11. emlékeztet arra, hogy a magas infláció nem megfelelő válasz a költségvetés kiigazítására, mivel lényeges gazdasági költségekkel jár, és veszélyt jelent a fenntartható és minden társadalmi rétegre kiterjedő növekedésre.

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma	8.4.2010
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	34 1 1
A zárószavazáson jelen lévő tagok	Damien Abad, Alexander Alvaro, Marta Andreasen, Francesca Balzani, Reimer Böge, Andrea Cozzolino, Jean-Luc Dehaene, Isabelle Durant, James Elles, Göran Färm, José Manuel Fernandes, Eider Gardiazábal Rubial, Jens Geier, Estelle Grelier, Jiří Havel, Monika Hohlmeier, Anne E. Jensen, Ivailo Kalfin, Jan Kozłowski, Alain Lamassoure, Vladimír Maňka, Barbara Matera, Claudio Morganti, Dominique Riquet, Sergio Paolo Francesco Silvestris, László Surján, Helga Trüpel, Daniël van der Stoep, Derek Vaughan, Angelika Werthmann
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)	François Alfonsi, Frédéric Daerden, Gerben-Jan Gerbrandy, Riikka Manner, Paul Rübig, Georgios Stavrakakis, Theodor Dumitru Stolojan

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma	4.5.2010
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	25 6 15
A zárószavazáson jelen lévő tagok	Udo Bullmann, Pascal Canfin, Nikolaos Chountis, George Sabin Cutaş, Leonardo Domenici, Derk Jan Eppink, Diogo Feio, Elisa Ferreira, Vicky Ford, José Manuel García-Margallo y Marfil, Jean-Paul Gauzès, Sven Giegold, Sylvie Goulard, Enikő Győri, Liem Hoang Ngoc, Gunnar Hökmark, Wolf Klinz, Jürgen Klute, Astrid Lulling, Hans-Peter Martin, Arlene McCarthy, Ivari Padar, Alfredo Pallone, Anni Podimata, Antolín Sánchez Presedo, Olle Schmidt, Edward Scicluna, Peter Simon, Peter Skinner, Theodor Dumitru Stolojan, Ivo Strejček, Ramon Tremosa i Balcells, Corien Wortmann-Kool
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)	Marta Andreasen, Sophie Auconie, Lajos Bokros, David Casa, Sari Essayah, Carl Haglund, Iliana Ivanova, Thomas Mann, Gay Mitchell, Sirpa Pietikäinen, Andreas Schwab
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok) (187. cikk (2) bekezdés)	Trevor Colman, Monika Hohlmeier